Ashtar Parancsnok - 7. dimenziós beavatás

Ashtar Parancsnok - 7. dimenziós beavatás



Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2005. április 15

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és hogy elhozzam számotokra a gyógyulás, az integráció, a realizáció és a kiterjesztett tudatosság áldásait.

Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim, miközben előkészítjük az energiát Ashtar Parancsnok számára, hogy előlépjen és átadja üzenetét számotokra ma. Arra kérünk, hogy hunyd le a szemed és összpontosítsd a szándékodat a harmadikszem csakrádra. Képzeld el ezt a csakrát egy szemként, amely belülre és kívülre is lát, ennek látomása/látása túlterjed  bármilyen mentális korlátozáson. Lásd a belső szemed látomását/látását behatolni a sűrűség összes szintjébe, és ezáltal feltárja számodra az összes igazságot, amire szükséged van. Ma Ashtar Parancsnok fogja elősegíteni a harmadikszem csakra aktiválásának hátralévő részét. És ezen különleges csakrán keresztül, elkezded majd a legintenzívebben fejleszteni a kvantum tudatosságodat. Ez alatt az értjük, hogy egy felgyorsított ütembe fogod az energiát behúzni ezen a csakrán keresztül.

Válj tudatossá arra, hogy hogyan lélegzel és győződj meg arról, hogy megtöltöd a tüdődet, és hogy mélyen kilélegzel, elengedve, átadva magad és ellazulva. Töltsd meg a tested oxigénnel minden alkalommal, amikor belélegzel és határozd meg azt a szándékot minden kilégzéssel, hogy elengeded azt, ami többé már nem kell a tudatosságodba. Határozd meg  a szándékodat, hogy a mentális tested tökéletes összhangba kerüljön az Isten Elmével.

Most kezd el elképzelni a tested egy erőteljes arany fénnyel feltöltődni. Minden egyes belégzéssel a tested teljesebbé, nyugodtabbá, és élőbbé válik, és sokkal jobban a középpontodba kerülsz, az arany energia integrálása eredményeképpen. Miközben ezt teszed, távozom és Ashtar Parancsnok fog előlépni, hogy folytassa. Kérlek, folytasd a mély lélegzést és tartsd lehunyva a szemedet. Adonai.

OooooOooooO

Ashtar vagyok, Sananda flottájának Parancsnoka. Üdvözöllek és isten hozott.

Elhatároztuk, hogy veletek találkozunk ma, hogy megmutassuk nektek, hogyan képes a világ, amelyben számos ciklus óta laktok, most belépni a kvantum tudatosság 7. dimenziójába. Katalizátorok vagytok ezen információ mozgatásában, elhozva ezt a laikusoknak és megidézve ezt a tudatosság laikus világába is. A kvantum fizika világának tudósai nem felelősek és érdekeltek a Tudományban rejlő Szellem felébresztéséért. Ez a ti felelősségetek. Ez a szerződés része, amit akkor aktiváltatok, amikor úgy döntöttetek, hogy fizikai testbe költöztök és megtapasztaltok egy időpontot az aktuális idővonalon, amivel beburkoljátok az energiátokat.  Ez a különleges ciklus a múlt emlékeinek és tudatosságának számos rétegeit aktiválta, amit az emberek egy múltbéli idővonalnak tartanak. Ez azt jelenti, hogy az elképzelhető képességen túlmutató tevékenység/aktivitás a tapasztalás egy sokkal tudatosabb aspektusában fog megtörténni, sokkal több (ufó/csillagtestvér) észlelést fognak dokumentálni, sokkal több interakciót más világ(ból érkező) tudatosságokkal/lényekkel, és ez sok-sok helyen dokumentálható lesz. Az emberek nem lesznek képesek megtagadni más világok létezését többé.

A kvantum energia ilyen módon történő megjelenítése biztosítja, hogy ezen világok között lévő kapcsolat ne váljon szétkapcsolódottá a Föld bolygó világának sok tudatosságának elmozdulása eredményeképpen, amik soha nem kapcsolódnak össze újra. A flottának én vagyok a Parancsnoka, és Sananda Nagyúr szintén irányítja és az ő felügyelete és irányítása alatt áll, hogy mindannyian összegyűltettek ma. Jelenleg itt és most ebben a pillanatban, a 7. dimenziós látásotok/látomásotok felébresztésében álltok, elhozva ezt a 3. dimenziós világba, és most magatokra kell vennetek a szerepeteket, mint az energia egy új sebességének/gyorsaságának a kvantum csatornája.

A személyes felébredésetek folyamata minimum 67%-kal fog növekedni, ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 5 évben az energia ezen magasabb szintjeinek 15 évnyi felébredési és integrálási értékét fogjátok megtapasztalni. Az elmúlt 9 hónapban folyamatosan megfigyeltük, ellenőriztük és vizsgáltuk az energia szintjeiteket, és nagyon elégedett vagyok, hogy megfigyelhetem, hogy az energiátok biztosan elbírja ezeket a magasabb frekvenciákat. Mindazonáltal elengedhetetlen, hogy alkalmazzátok a kvantum mechanika törvényeit azért, hogy biztosítsátok, hogy a testetek képes legyen fenntartani ezeket a magasabb szinteket, nem csak a fizikai testetek, de az elmétek is. Az elméteket kihívás elé fogják állítani az új hitrendszerek, amikről úgy döntöttetek, hogy integráljátok a választásotok eredményeképpen, hogy itt vagytok ma vagy olvassátok, hallgatjátok ezt az anyagot, bár elegendő képzésen mentettek keresztül, elég kihíváson és beavatáson mentettek keresztül, hogy felkészítsen titeket most, hogy felelősségteljesen magatokhoz öleljétek azt, amit mi a Galaktikus Újjászerveződés Univerzális Föderációja adunk át nektek.

Mindnyájatok töltött el időt a parancsnokságom alatt, van egy elfoglalt helyetek a hajón, ami az Ashtar Parancsnokságot szállásolja el. Az elmúlt 9 hónapban időt töltöttetek velünk annak érdekében, hogy megkapjátok a kiképzéseteket felkészülve arra, amit ti idéztek elő a világban. A Kvantum Tudomány az Arany Korba való belépés magja. A kvantum kód újra működésbe hozása a testetek minden csakrájában feltétlenül szükséges a tudatos lényeként való túlélésetekben. Könnyen tovább tudnátok létezni viszonylag öntudatlan lényeként, ugyanazt a játszmát folytatva egyik inkarnációról a másikra, de ez már nem az a játszma, amiről úgy döntöttetek, hogy játsszátok. Nem gyakran teszem elérhetővé a jelenlétemet ilyen módon, ezért nagyon gondosan figyeljetek és hallgassatok, és biztosítsátok azt, hogy időt szakítotok arra, hogy a felgyorsított növekedésetek és felébredésetek személyes folyamatához alkalmazkodjatok.  

2005 végén a fényhajóimmal az 5. dimenzióban Egyiptom fölött kb. 250 000 Angyali Lénnyel, akik több ezer ciklus óta együttműködnek az Ashtar Parancsnoksággal, velük együtt ekkor összetörtük a kupolát, ami a tudatosságot az alacsonyabb vibrációkban tartotta. És ezáltal a különleges energia örvény által, ami ott megteremtődött a kvantum elektromos tudatosság hullámait érezhetitek a létezés új állapotába belépni. Ez a létezési állapot biztosan nem olyan, amit könnyen kell venni, mert ez arra ösztönöz titeket, hogy legyetek tudatosak és legyetek tisztában minden pillanattal és arra, hogy mibe fektetitek az energiátokat, mibe fektetitek a gondolataitokat és a tevékenységeiteket.

Itt az idő, hogy elforduljatok a személyes utatoktól, és ami valaha is korlátozást okozott, hogy már ne létezzen a valóságotokban és azt javasolom, hogy vegyétek ezt figyelembe. Ha van bármilyen olyan részed, aki úgy érzi, nem felel meg ennek a különleges felelősségnek/kötelezettségnek, hogy teljes felelősséget vállaljon az életéért, akkor azt javasolom, hogy ne olvasd vagy hallgasd ezt a közvetítést tovább. Ezt nem arroganciával mondom, hanem inkább őszinteséggel, mert ha úgy döntesz, hogy nem vagy aktív résztvevője annak, amit teremtettél, vagy amit teremtesz vagy teremteni fogsz, mivel az energetikai erők kvantum erői áthaladása a testeden rendkívül meg fogja nehezíti a létezésedet, mivel minden, amiről az alsóbb egód úgy dönt, hogy beengedi az életedben fel fog erősödni és az alsóbb egó által teremtett létezést fogod megélni.

Ezért képzeljétek el a korlátozás és illúzió létezését, aminek a múltban részesei voltatok számtalan éven át a Földön, 67%-kal felerősödik intenzitásában az, amit most tapasztalsz, ez lesz a valóságod. Ezért minden olyan félelem és negatív energia, amelyről úgy döntesz, hogy részese leszel 67%-kal felerősödik. Ezért bízom benne, hogy érted, miért mondom ezt. Ez biztosítja, hogy az energiádat a pozitívra NEM a negatívra összpontosítsd. Kérem, most döntsd el, mit szeretnél tenni, majd ha döntöttél folytasd.

Ez a szerep, amit a Kvantum Energia világában vállaltattok magatokra a katalizátor a felemelkedés ezen jelenlegi hullámának elhozásában, hogy ez teljesen összpontosított legyökereztetésébe kerüljön. A tudatosság egész alapzata, ami a világotokat motiválta ez idáig szétszedésre, széttörésre kerül. A kormányokba és az üzleti életbe már a Fénymunkások is beszivárogtak, és elkezdték eltolni a határokat, azokat, amiket a korrupt elméjű és szellemű egyének hoztak létre azért, hogy biztosítsák arany tudatosság minden új világának gyökerei a leginkább társadalmat leginkább befolyásoló rendszereken belül legyenek. Idetartozik az orvosi/egészségügyi testvériség, a politika, a pénzügyi rendszer, a katonaság és az oktatás. Mivel számos cikluson át kontrolláltak és átmosták az agyatokat ezekkel a rendszerekkel. A testeteket deaktiválták a vegyi anyagokkal és szintetikus rostokkal és implantátumokat helyeztek el bizonyos gyógyszerezésekben, amelyeket elvetettek a társadalmatokban és álruhába öltöztették ezeket, hogy ezek olyan dolgok, amelyek jólétet hoznak a testeteknek. Nem minden gyógyszer tartozik ebbe a kategóriába. A legáltalánosabban elérhető gyógyszerek azok, amelyek ebbe tartoznak, amik a tudatosságotok és energiátok lefelé tartó spirálját hozzák létre, ugyanez történik az étellel is, amit a testetekbe helyeztek. Hiszek benne, hogy El Morya Nagyúr ezt részletesen tárgyalta már. Azok számára azonban, akik nem voltak jelen, elengedhetetlen, hogy tudjátok, hogy ez történik, ez az ahogyan a belső kormány összejátszott a tudat más rendszereivel, hogy különösképpen a korlátozás és félelem megteremtésére összpontosítanak, amelyek a negatívitásotokon és félelmeteken át növekszenek, hogy biztosítsák, hogy “sűrűk” maradjatok.

Ezért, ha továbbra is az önteltségetekben maradtok, és megkérdőjelezés nélkül fogadjátok el, amit felétek vetítenek, a testetek nem lesz képes megtartani a 7. dimenziós frekvenciáit. Mivel katalizátorok vagytok ezen a területen, ennek az esszenciája, hogy felelősséget vállaltok az életetek minden területén. A testmozgás létfontosságú ahhoz, hogy ezen energia keresztül áramoljon a testeteken és azok közületek, akik nem igazán hajlanak az ilyen fajta fizikai tevékenységekre, úgy fogják találni, hogy bizonyos mértékű fizikai aktivitásra lesz szükségetek ahhoz, hogy fenntartsátok ezt a magas áramlást az összes csakráitokon és az összes testeteken keresztül. A 7. dimenziós harmadikszemeteket aktiváljuk ma, ez nem csak a belső látomásotok, ez szintén a 7. dimenziós testetek harmadikszem csakrája is, amely közvetlenül az Ashtar Parancsnokság és az Sananda Nagyúr központi parancsnokságához vezet. Ezek a csakrák a harmadikszemből indulnak ki. Van egy a harmadikszemed és a koronacsakrád között, és a 7. dimenziós koronacsakrád szintén elkezdi a felkavarodását azért, hogy még több energiát húzzon be.

Néhányatok köteles ezt elvinni a bolygó más részeire is, hogy elültesse ezeket a magokat. Egyszerűen úgy, hogy a testeteket a földre helyezitek, az energia keresztül fog ekkor szűrődni rajtatok és az áramlás aktiválódni fog. Az állatvilág és a természeti királyságok reagálnak erre a vetésre és energiahálózatokat fognak létrehozni azért, hogy támogassák az utazásotokat. A fizikai test feszültséget/megerőltetést/túlfeszítettséget érezhet a nagyon magas sűrítettsége végett, és amit mi ebben a fázisban kifinomult energia frekvenciának hívhatunk, amiről úgy döntöttetek, hogy integráljátok. Ez intenzív vágyakban is megnyilvánulhat, hogy még többet tapasztaljatok meg a Szellemből és hogy megértsétek a Szellem összetettségét, ami átjár titeket, ami rajtatok keresztül munkálkodik, és ami létrehozta a világot, amit elfogadtatok.

Mindegyikőtök egy fénykamrába fog kerülni. Ezt a fénykamrát kristályenergiával tartják fenn, az egyik legtisztább vibrációkkal, amik jelenleg behatolnak a harmadikdimenziós világba és fizikai formába egyidejűleg.

Az ásványvilág nagyon fontos előmozdítója lesz az energia ezen integrációjának egy nagyon erőteljes előmozdításában ezen beavatás ideje alatt, amely csak ezen beavatás megkezdésének 6. hónapjába lép a befejezés egy szintjére. Ekkor fogjátok megkapni a teljes kiképzéseteket az Ashtar Parancsnokság számos tagja közül főleg Monka Parancsnoktól, én tőlem, Ashar Parancsnoktól, Androméda(i) Rex Parancsnoktól, Hathor Parancsnoktól(nem az egyiptomi származású Hathor Istennőről van szó).

Ezen Parancsnokok alakítják ki a rácsot, ami a tudatosságotokat a Planetáris Fénymunkások csoportjaként tartja össze, mert nemcsak egyénileg dolgoztok, hanem a tudatosság egy kollektív sejtjeként is, amelybe az új kvantumenergiát tápláljuk be. Fel letettek készítve a kvantumenergia egy szintjére, amelyről számos Mester beszélt nektek az elmúlt néhány hétben. Most beléptek a 7. dimenziós kvantum tudatosság 7. szintjére és olyan mechanizmusokat ágyaznak belétek, amik nyitottan fogják tartani a tudatosságotokban és a fizikai agyatokban lévő területeket azért, hogy befogadjátok a közvetítéseket/átviteleket.

Most a kondicionáltságotok felépített korlátozásain túlra kell vinnetek az elméteket. Vetítsétek a képzeleteteket a jövőbe és képzeljétek el önmagatokat szolgálva, tanítva és megvilágosítva és ezáltal a tudatos tevékenység sokkal magasabb birodalmaiba mozogva. Ez meg fogja mutatni mire készültök fel most. Még ha csak ennek egy aspektusával való összekapcsolódás is, de nagyon fontos ez, mivel a Parancsnokok, akiket bemutattam nektek be fogják kódolni a rácsot minden ezen információval, és biztosítani fogják, hogy a kiképzésetek programjai tartalmazzák mindazt, amire szükségetek van, hogy biztosítsa számotokra, hogy megvalósítsátok a legmagasabb szinten azt, amivel kapcsolatot létesítettetek ma.

Ti, egyénenként egyre jobban tudatosakká váltok a tevékenységünkről. Segítetek nekünk, hogy deaktiváljunk olyan kapukat, amelyet a világ különböző pontjain tartanak aktívan, kettőt ebből Johannesburg nagyobb területén tartottak aktívan. Ezt a 2 átjárót nemrégiben újraaktiválták, és mielőtt komoly károkat okoznának, leállítjuk őket. Mindazonáltal elegendő tudatos, fizikailag inkarnált embernek kell lennie, akik tudatosan a Fény birodalmaihoz kapcsolódnak azért, hogy biztosítsák az ilyen portálok végleges letiltását és üzemen kívül helyezését. Ez a letiltási folyamat kiterjed minden olyan hasonló portálra, amelyek jelenleg minden nagyvárosban aktívan működnek világszerte. Ezeket a portálokat egy olyan erő használja, akik a Sárkány[Draco] Csillagképből származnak és jönnek, amelyet most és mindenkorra le kell állítanunk. Nem számít, hogy ha nem értitek, hogy miről beszélünk, akkor elkezdi felismerni azt a dolgot, ami az észlelt/érzékelt világotokon túl zajlik, miközben érintkezésbe kerültök a kvantum valóság mélyebb szintjeivel. Mostanáig ezeket természetfelettinek, vagy egy Sci-fi filmnek képzeltétek.

Hagy folytassuk a beavatási és aktiválási folyamattal. Ezért, mire kívánod fókuszálni az energiádat? Milyen irányba érezd magad inspiráltnak most, hogy abba az irányba mozdulj? Legyél nagyon tiszta a szándékodba, ahogyan mondtam még akkor is, ha ez csak egy szála annak, ami a nagyobb kép, legyél tiszta (szándékodban) azzal, hogy ez az, amit integrálni szeretnél, mert ez az a pont, amiből építkezni fogsz. Szükségem van, hogy hajlandóan és tudatosan kifejezd ezt az igazságot a Parancsnokoknak, akik jelen vannak itt velünk. Szánj kellő időt erre, és amikor készen állsz kezdj bele elmondani számunkra, hogy mit választottál.

Annak érdekében számodra, hogy létbe hoz ezt, és hogy megemeld a tudatosságodat még inkább a kvantum tudatosságba, amire öntudatosnak kell lenned, hogy aktívan és tudatosan törekedj arra, hogy megtaláld az autentikus identitásodat.

Ez azt jelenti, hogy vess el mindent, amit magadra vettél és elfogadtál jelenlegi identitásodként. Ez jelenti a kondicionálást, a programozást, az agymosást, az elvárásokat, a követeléseket, a társadalmi követelményeket, és a gazdasági követelményeket és megtalálva a központi csend/nyugalom pontját, ami feltár mindent, ami nem te vagy, és mindent, aminek a leválási folyamatában vagy.

A kvantumvilágba, soha nem fejezed be a valamivé válást, mindig még többé válsz önmagadból, mivel ez a lehetőségek világa, mindent, ami valamivé lehet világa. Meg kell határoznod, mivé kívánsz válni, mitől szeretnél megszabadulni, és tenni ezzel. Emlékeztetlek – Mire kívánod fókuszálni az energiádat, mire kéne a Parancsnokoknak fókuszálni veled? Hogy tisztán manifesztálódjon a fókuszod által, összpontosíts erre itt és most. A kvantum energia, amit bevontak a teredbe minden bizonnyal felgyorsítja mindazt, amit megpróbálsz bevonzani és amire fókuszálsz. Körülbelül 6 hétre van szükséged mindehhez és érezni fogod az irányt, amibe mágnesesen bevonzódsz.

Néhányan lehet, hogy úgy érzitek, hogy kapcsolatba akartok lenni velünk napi szinten. Egyszerűen úgy valósítható meg, hogy lásd magad belépni egy arany kamrába. Képzeld el a kamra ajtajait bezárulni és ebben a pillanatban egy fényrendszer mentén utazol, amelyet behúzol oldalról a flottánk kvantum világába. Találkozni fogunk veled ebbe a kamrába, abban a pillanatban, amikor az energiád belép a világunkba.

Ha úgy állapítjátok meg, hogy olyan környezeteknek vagytok kitéve, mint egy munkahely, amely hatalmas mennyiségű “sötét”, negatív és sűrű energiát tartalmaz, és azzal küszködtök, hogy a fényeteken belül tartsátok magatokat ezekben a rendszerekben, emlékeztessétek magatokat, hogy olyan edények vagytok, amik kvantum energiát hoznak az ilyen struktúrákba. A sötétséget az atomok legmélyebb magjából kell lebontani, ami összetartja ennek vibrációit. Már sok olyan szint van, szubatomikusan szólva, ami lebontásra, szétszedésre került. Ezért vannak olyan szerkezetek, amelyek bizonyos szinteken el vannak különítve, és bizonyos irányokba hatoltak be. Nem kell aggódnotok azon, hogy a szerkezetek hogyan fogják újrateremteni önmagukat, mert ezt automatikusan támogatni fogják, csak koncentráljatok az edényre, ami vagytok és hagyjátok a többit ránk. Menjetek be erre a helyre egy szándékkal minden nap, egy olyan szándékkal, ami meghatalmasít titeket, erre a szándékra való fókuszálás meg fog védeni titeket.

Szeretett Fénymunkások, most mennem kell. Kuthumi Mester fogja folytatni. A 7. dimenzióból fogom továbbra is táplálni az energiátokat ezen különleges frekvenciájú beavatás alatt. Namaste.

OooooOooooO

Kuthumi vagyok és visszatértem ennél a pontnál, hogy segítsek nektek újra-összeszedni magatokat. (nevetés) Tisztában vagyunk Ashtar Parancsnok forgószél energiájával. (nevetés) Felfújta a szoknyátokat, igaz? (nevetés), Vagy talán a hajatokat fújja össze-vissza?

Szeretteim, az üzenet, amit Ashtar Parancsnok átadott mindannyiotoknak ma szürreálisnak látszhat kicsit ez alkalommal, azonban, fontos, hogy átadjátok ezt a belső tanítónak, ami bennetek lakozik. Ez a belső oktató, az összes igazság tanítója bennetek az intuíciótok. A szövetség kialakítása az óriási fény ezen hírnökével nagy értékkel fog bírni számotokra. A bizalom nagyon fontos képesség, hogy elsajátítsátok a felemelkedési programot.

Ashtar Parancsnok megemlítette az alapzatot, amelyre az összes élet épült az illuzórikus világból, elkezdték a széttörését és folytatni fogják a széttörését azok, akik kiléptek ebből, mivel ti most a fény valódi világát újrateremtitek, ahonnan jöttök, a fizikai tapasztalaton belül. Ez nem jelenti azt, hogy más tapasztalatok nem fizikai természetűek, ám ezek nem olyan természetűek, amellyel kapcsolatban vagytok most. A felébredés mozgalma valóban felgyorsul szeretteim, olyan mértékben, hogy a vallási közösségek észreveszik, hogyan csökken a nyájuk. Az emberek válaszoltak a belső érzékükre, és az érzék motiválja őket egy új irányba. Egy olyan irányba, hogy felfedezd mi is valójában az igazság. Sokszor mondtam, hogy az igazságotok mindig változik. Ezért a növekedésetek elkerülhetetlen, enélkül az igazság csak ugyanolyan stagnálás tapasztalatában marad.

Az elmúlt néhány hétben az igazságotok elkezdett megváltozni a kvantum világának való kitettségeteknek eredményeként. Bevezettek egy olyan világba, hogy néhány évvel ezelőtt a legtöbb ember még csak nem is tekintett lehetőségként. A kvantum fizika, a kvantum energia, a kvantummechanika olyan szavak lehettek, amelyeket sokan csak néhány hónappal ezelőtt hallottak. Az a tény, hogy ott vagy, ahol vagy, elegendő bizonyíték arra, hogy bízhatsz magadban, és bízhatsz benned lévő a belső tanítóba, hogy a valódi utad irányába irányít téged. Mindegyikőtök egy tökéletes utat választott, hogy elérje ezt a különleges célt. Elfogadtátok a jeleket az út mentén, amik elhoztak titeket oda, ahol ma vagytok, ezért bízhatok benne, hogy fel fogtok ismerni minden jelet az előtettek álló az utazásotokon, ami a felszabadulás, az integráció és a kiterjesztett tudatosság egy újabb szintjére visz benneteket. Ez egy beépített mechanizmus.

A bizalom, ami segíteni fog, hogy magabiztosan újrateremtsétek az alapzatokat, amelyre az új életeteket teremtitek. Ez az erő egy egészen új szintjét fogja megadni számotokra. Ez segíteni fog számotokra meglátni, mennyi szabad akarathoz nem fértetek hozzá. Sokszor a szabad akarat arra az egyszerű választásra korlátozódott, hogy fogtok vagy nem fogtok, tudjátok vagy nem tudjátok, igen vagy nem, fekete vagy fehér. Az új világban, amit teremtetek és manifesztáltok magatok számára, elkezditek meglátni, hogy most a szabad akaratotok tovább fog menni, most megválasztjátok az energia minőségét, amit kvantumosan be kívántok vonzani a teretekbe, az elmétekbe és a testetekbe, valamint az energiát, ami fenn fogja tartani az egyensúlyt a testetek energiájába és csakráitokba, valamint a pszichológiátokba. El fogjátok kezdeni meglátni ezt tudatosságotokkal és a bölcsességetekkel, akkor hozzáférhetek ahhoz a korlátozott szabad akarathoz, amihez eddig a pontig nem fértetek hozzá. És szeretteim ti lesztek azok mások számára, akik be fogjátok mutatni mindenki másnak is a szabad akarat következő szintjét. A társadalom nem igazán szabad. Ezért a tudatosság minden szintjét csakis szabad akarat szerinti szabad tudatosság, vagy a felszabadult tudatosság mértékében lehet használni, ott van a tapasztalat birodalmába.

Számos dimenziót tapasztaltok meg jelenleg egyidejűleg, amely az előnyötök és hasznotok. Az élet ilyen módon történő megtapasztalása korlátlan válaszokkal és további kérdésekkel fog megajándékozni titeket. Meg fogjátok lelni a válaszokat ezekre a kérdésekre, és azokra kérdésekre, amiket más emberek tesznek fel, akkor válasz is lesz, mert az utat jártátok. Ezért igénybe veszitek terepen tapasztaltakat, a példa által vezetek, úgy is teszitek a dolgokat, ahogyan az mondjátok, gyakorolva azt, amit prédikáltok.

Az utolsó időszak, amikor az emberiség elérte kollektíven az energia ezen szintjét az Atlantiszban volt. Mindannyian tudjátok, hogy mi történt Atlantiszban. Az ezekbe a világokban vezető ajtók Egyiptomba újraaktiválódtak, sajnos, a leckéket nem tanulták meg és voltak egyének, akik kapcsolatot létesítettek ezekkel a fizikai tapasztalatokon túli más világokkal, amiket érzékeltek akkoriban és újra elkezdték kibillenteni a mérleget. Ekkor történt az, amikor Mózes lezárta ezen energia portálokat. Ezek egészen a közelmúltig le voltak pecsételve. Ahogyan ezek az energia örvények újra életre keltek, és ahogyan mindannyian kapcsolatba léptek a belső tudatosságotok igazságával, úgy fogjátok találni, hogy végig megértettétek az Élet Törvényeit, de nem tudjátok, hogy hogyan alkalmazzátok ezeket. A Tíz Parancsolatot egy nézőpontba fogjuk helyezni és meg fogjátok érteni, hogy a Földies Törvények és az Univerzális Törvények valójában nagyon hasonlóak. Intenzitásuk és vibrációjuk változhat, de alkalmazhatóak a tudatosságuk és a hozzá kapcsolódó tapasztalatok dimenzióira.

Tisztában vagyunk azzal, hogy néhányan közületek néhány napig küzdöttek valamilyen kellemetlen érzéssel a harmadikszem csakrán belül és környékén. Talán van értelme, miért tapasztaltátok ezt. Az is fontos, hogy tartsátok magatokat távol olyan környezetektől és helyektől, amelyeknek nagyon sűrű vagy intenzív energiájuk van. Fontos számotokra, hogy ebben a periódusban féken tartsátok az energiátokat azért, hogy integráljátok a folyamatot és teljesítsétek ezt. Ez nagyon gyors integráció lesz. Az integráció többé nem vesz igénybe hónapokat vagy éveket. De a testeteknek a folyamat alatt támogatottnak és megtartottnak kell lennie.

Lezárásként, szeretteim, azt javasoljuk, hogy szánjatok rá némi időt és fektesse be kvantumanyag tanulmányozásába. Az információk elolvasásával meg fogjátok érteni, hogy nagyon régóta éreztétek azt, amit most a kvantum fizikusok igazságként bizonyítanak be. Ez a hitelesség egy szintjét fogja hozzáadni ahhoz, amit tesztek. Egy bizonyos értelemben le fogjátok földelni a gyógyító és spirituális munkátokat a földi birodalmakban. Ez segíteni fog, hogy sokkal könnyebben manifesztáljatok. Ez extrém kihívás volt számos fénymunkásnak az elmúlt pár évben, hogy megfelelő pénzügyi helyzetet és kiegyensúlyozott kapcsolatot manifesztáljon és hogy a szükségletei kielégítését manifesztálja. De sok kihívás elé kerültettek. Ezen beavatások intenzív aspektusain mentettek keresztül és a jutalmatok a kvantum ismeret és a kvantum tanítások. Ez megmutatja majd nektek önmagatok legyöngített aspektusait, amik a sűrűbb vibrációkat vonzzák, amelyek a korlátozott tapasztalatokba zártak be benneteket, függetlenül annak természetétől.

Teljesen örülök annak a gondolatnak, ahová most tartotok, annak, ahogyan ez segíteni fog nektek még többet felfedezni önmagatokból, és még többet fog még veletek csinálni. Istenem segíts! (nevetés)

A Fény igazán tiszteletre méltó jelöltjei/pályázói vagytok és létfontosságú, hogy elismerjétek az életetekben, a munkátokban, a felemelkedési folyamatotokban és a felemelkedett folyamatotokban az erőfeszítéseket.

Így tehát szeretetteim, hogy továbbra is támogatunk titeket, szolgálunk és veletek járunk, és segítünk az energia minden szintjének manifesztálásában az életetek minden aspektusában azért, hogy teljesen behozzuk a létezésbe a teljes lényeteket és ezáltal támogatva a Fény teljes Lényének megnyilvánításában, ami a kollektív tudatosságotok képessége, hogy manifesztáljon. Ez a beavatás az, amely feltárja számotokra az értékét annak, hogy igazak legyetek magatokhoz, fel fogja tárni a bizalom fontosságát. Ennek a bizalomnak gyakorlásán keresztül képesek lesztek igaznak lenni magatokhoz. Ezen tettek nagyon különböző tapasztalatokban fognak megnyilvánulni az életetekben. Meg fogjátok látni, hogy milyen gyorsan hullnak, majd darabokra a pusztító mintázatok. Azt is észre fogjátok venni, hogy az elkötelezettségetekkel felszabadítjátok magatokat a múltbéli világ kondicionáltsága alól, milyen könnyedén alkalmazkodtok az új energiához és milyen könnyedén léptek be a változásba. Néhányatokkal ez már megtörtént. Észrevehetitek, hogy hirtelen nem reagáltok majd oly módon, ahogyan a múltban tettétek. Észrevehetitek, hogy a nézőpontotok magasabb vibrációjú, és azon szükségletetek, hogy kritizáljatok, ítélkezzetek és hogy elutasítsatok többé nem lesz ott, vagy talán nem azzal az intenzitással használjátok már. A változások finomsága ugyanolyan fontos, mint a nagy változások, mert minden apró dolog, amin változtatsz nagy különbséget hoz. Töprengjetek el, hol voltatok és meddig jutottatok. Ez meg fogja mutatni nektek az összes finom változást, amik nagy változásokat hoztak. Nagyon könnyű az egyéni hibákra/kudarcokra összpontosítani és a gyengeségekre és elárultatásokra fókuszálni. Most itt az ideje, hogy az érme másik oldalára összpontosítsatok, ami feltárja a kvantum világot számotokra egy egészen új módon.

Mondtam már azelőtt az illúzió mesterei vagytok, uraltátok a világotokat, megtanultátok és megtapasztaltátok a negatívitást, korlátozást és pusztítást és nagyon tisztán láttátok, mit tehet ez. Éreztétek, milyen is ez. Ez most a ti időtök, és az Isteni Jogotok, hogy megtapasztaljátok a másik világot. Meg van a kellő szabadságotok, hogy ezt válasszátok most.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Nagyura és üdvözöllek és megáldalak titeket szeretetben. Adonai.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése