Hilarion Nagyúr - 7D beavatás 3

HILARION NAGYÚR – 7D BEAVATÁS 3



Csatornázta: Michelle Eloff©

 2005. augusztus 10

Dél-Afrika, Johannesburg

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

 

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és hogy elhozzam számotokra az érzelmi érettség, a mentális érettség, a mélyebb spirituális felébredés és a megértés áldásait.

Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim Hilarion Nagyúr közvetítésére és beavatására felkészülve, össze kívánjuk hangolni az energiátokat a felsőbb tudatosság Smaragd Sugarával.

Tehát most azt kérem, hunyd le a szemeidet, ha még nem tetted meg és vegyél mély lélegzetet be, lazítsd el a tested, lazítsd el az elméd és összpontosíts a szívcsakrádra most.

Láss smaragd fényt felgyulladni a szívcsakrád középpontjában, ahogyan belélegzel és kilélegzel képzeld el a smaragd fényt kiterjedni és megnövekedni erősségében. Képzeld el, ahogy minden lélegzetvétel felerősíti a smaragd fényt, amíg az körbe nem öleli az egész fizikai tested. Kifejezve a szándékodat, hogy minden egyes lélegzettel folytatsd a belélegzést és a kilélegzést, miközben a smaragd fény sugár a fizikai testeden túlra terjed ki, és a finom (fizikai) testeiden túlra, addig amíg ez beburkolja az univerzumotokat. Emlékezdtesd magad, hogy ez a smaragd sugár megidézi számodra a magasabb vibráció hetedik dimenziós fényét, a fényt, ami továbbra is táplálja a testedet, és emeld fel a tudatosságodat a felsőbb (szintű) tanítás/tanulás dimenzióin keresztül a felemelkedésed céljából.

Most távozom és utat engedek Hilarion Nagyúrnak.

Áldásom és Adonai.

 

HILARION NAGYÚR

 

Hilarion vagyok, üdvözletem.

 

Összegyűltetek velünk itt ma, a tudatosságotok összes szintjén, amelyet aktívan arra koncentráltok, hogy egy magasabb tudatállapotba kerüljetek. Személyes lelki fejlődésetek nagyon gyors ütemben halad, olyanba amelynek integrációját megérdemelitek, kegyelemben és harmóniában. A valós/kézzelfogható tudás és tudomány ötödik sugarának mestere vagyok, és a mai összejövetelünkön segítséget nyújtok mindnyájatoknak a tudós bölcsességének integrálásához, ez a bölcsesség nemcsak az anyagi (természetű) és logikai tudományra terjed ki, hanem az univerzális és a spirituális tudomány bölcsességének integrálására is. Isten szemén át (nézve) a világ megértése létfontosságú ahhoz, hogy személyes felemelkedési programotok egy újabb szinten manifesztálhassa magát, amelyen keresztül aztán kifejezhetek és növekedhetek. Elérkezett az idő annak megértésére, hogy az élet nem arról szól, hogy reagálj arra, ami az utadba kerül, hanem arról, hogy reagálj arra, amit az élet bemutat számodra. Ahhoz, hogy a sugarak egyikének mesterévé váljatok, be kell építenetek az ötödik sugarú testeteket; ez azt a célt szolgálja, hogy tudatos tudatotokba ültesse a konkrét/kézzel fogható tudás és a tudomány tudatosságát. Áthaladtok az Aranykor spirituális mozgalmain. Azok számára közületek, akik készek integrálni ezt a fényt, és megérteni, mit jelent a spirituális lényként való növekedés, segíteni fognak megérteni az univerzális mesterek magasabb bölcsességével való kapcsoltba lépés fontosságát, és az emberiség számára átadják a társteremtés és a manifesztáció spirituális/szellemi tudományon alapuló (alap)elveit.

 

Én, Hilarion Nagyúr, a Manifesztáció Ura vagyok.  Nemcsak valós/kézzelfogható ismeretekkel, tudásokkal és tudományokkal dolgozom, hanem azt is megtanítom, hogy miként integrálhatjátok társteremtő erőiteket Isten aspektusán keresztül. Amikor ezt egyesítitek az Istennő aspektusaival, amelyekkel néhány hónapja dolgoztok, meg fogjátok látni, hogy a menny és föld mindig egy volt, hogy a test, az elme és a szellem mindig egy volt. Csak az egótok és a hit/hiedelemrendszereitek különítenek el titeket. A szívetek híddá válik a fizikai világ és a spirituális világ között, torokközpontotok pedig a menny és a Föld közötti híd lesz; más szóval az elmétekké és a szívetekké. Számos ciklust töltöttem emberi formában Európában, ezen a helyen állítottam fel sok fénytemplomot. Az 5-től 7-ig terjedő dimenziókon át Európa olyan helyeire szállítanak majd titeket (éteri testben), ahol aktiválni fogjátok párhuzamos tudatosságotok azon aspektusait, amelyek sok európai inkarnációt tapasztaltak, hogy tudatos emléket tudjatok aktiválni arról, amit megtanultatok. Mindannyiótoknak sok ilyen ciklusa volt, ahol mint tanítványaim jártatok. Megtanítottam nektek a manifesztáció számos törvényét, miközben fizikai testben és a felsőbb síkokon testesültetek meg. Az elmúlt 7 napban mindannyiótokkal együtt dolgoztam a magasabb síkokon, ezt folytatom a következő 77 napban.

 

Fontos, hogy ha fel akarjátok használni a széleskörű tudás, ismeret és mesteriség emlékét, akkor engedjétek meg magatoknak, hogy kapcsoltba lépjetek és kiaknázzátok univerzális bölcsességeteket azt, amit már ismertek. A valós/kézzelfogható tudomány és tudás ötödik sugara önmagában hatalmas változások és a helyreállítás folyamatában van. A régi világ tudósai által felállított igazságok közül sokról most bebizonyosodik, hogy nem képviselik azt az igazságot, amelyet korábban tettek. Ez örömre szolgál, mivel ez inspirálja az aranykor tudósait, akiket valójában spirituális/szellemi lények is motiváltak arra, hogy felfedezzék a menny és a föld közötti kapcsolatot. Ennek ti is része vagytok, nem kell kvantumfizikusnak vagy atomfizikusnak lennetek ahhoz, hogy tudósnak tekintsenek, mert egy élet már önmagában is tudomány, olyan, amelyet magatokhoz öleltetek és megértettetek, ez lehetőséget nyújt a növekedésre és a teremtésre mindig.

 

Az élet tudomány, ti tudomány vagytok, ami azzá tesz titeket, ami a fizikalitásotokba vagytok az Anya/Atya Isten tudományává az Ő fizikai megnyilvánulásában. Fontos, hogy megértsétek a tudomány helyét az életetekben. A tudományos elmétek nem azért aktiválódik, hogy összezavarjon. Ez előhozhatja a személyes hiedelmeteket/hiteteket az alkalmatlanságotokban, talán egy olyan hiedelmet/hitet, hogy nincs kellő értelmi képességetek a bonyolult képletek megértéséhez, azonban a tudománynak, amelyről beszélek, semmi köze sincs a bonyolult képletekhez, az egó elég bonyolultságot teremt, a tény hogy elsajátítottátok ezeket a bonyolultságokat/összetettségeket, az ami meglehetősen egyszerűvé teszi Isten tudományát.

 

A szív tudománya, az elme tudománya és a manifesztáció tudománya, más szóval a társteremtés tudománya nagyon egyszerűen alkalmazható. Hosszú hónapok óta azt mondják nektek a nagymesterek, hogy vessétek el a kondicionálásotokat, és lépjetek túl a hit/hiedelemrendszereiteken és az élet során elfogadott hozzáállásokon. Sokan csodálatos lehetőségeket kaptatok arra, hogy túlléphessetek múltatok kondicionáltságain; ezért már a belső Einsteinetek befogadásának útján jártok. De ne korlátozzuk a tudatosságotokat egy Einstein tudatossággá téve azt, mert Einstein nem igazán bízott a kvantum energiában, mert nem értette annak illékonyságát. Ti azonban megértettétek, hogy a kvantum tudatosság illékonysága nem veszélyes, és minden ez, nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy megértsétek az elmétek tudományában rejlő erőt, amely képes minden helyzet kimenetelét megváltoztatni. Ezt értelmezte Einstein illékony energiának. A kvantumvilágban végzett kísérletért felelős személy vagy tudós úgy határozza meg az eredményt/kimenetelt, akárcsak a hozzáállásotok, ami meghatározza a létrehozott élet/fény minőséget, azt amit megteremtetek. Az, hogy ezt a tudományt mindvégig használtátok, de ezt eddig korlátozott módon használtátok, valóságotokat a kondicionáltságok és hit/hiedelemrendszereitek dobozában hoztátok létre eddig. Jelenlegi előnyötök/hasznotok az, hogy többé nem vagytok csapdába zárva ezáltal, mert elegendő tudással rendelkeztek ahhoz, hogy túllépjetek rajta, és megmutatom nektek a nagyobb hasznát ennek, akkor ha elvetitek a kondicionáltságotokat, és újra rendezitek a hit/hiedelemrendszereiteket, hogy támogassátok az új igazságot, amit felfedeztetek.

 

Megmondták neked azelőtt, az igazságotok folyton változni fog, mindaddig amíg tovább növekedtek. Ez azt jelenti, hogy a teremtés ereje óriási. Minél inkább az ébredést választjátok, kiterjesztve a tudatosságotokat, és az ismeretlenbe merészkedtek, hogy mélyebb és nagyobb igazságok után kutassatok, ezáltal társ-teremtő erőtök növekszik. Annak felfedezése, ami az univerzumban rejlik minden lépésetekkel, amit megtesztek felszabadít. Tehát igen, az igazságotok mindig felszabadít titeket attól a valaha létrehozott határtól, amely korlátoz és akadályoz titeket abban, hogy a legnagyobb potenciálotok legyetek. A célunk, hogy összegyűlünk veletek itt ma az, hogy aktiváljuk az emlékezeteteket/memóriátokat sejt szinten, azért, hogy emlékezhessetek az erőtök/hatalmatok nagyszerűségére. Miközben aktiváljuk az 5. sugarú testeteket, támogatva lesztek abban, hogy valóban meglássátok a hozzáállást, amely irányítja a teremtéshez való hozzáállásotokat/magatartásotokat, valamint olyan magatartásotokat, amelyek irányítják a mester manifesztorként való képességeitekbe vetett hiteteket. Ti már mester manifesztorok vagytok, nem azért vagyok itt, hogy újat tanítsak nektek, hanem azért, hogy egyszerűen emlékeztesselek titeket.

 

Életetek következő hat hónapját sok változás tölti majd ki, amit most életetekben tapasztaltok, az távolban rejlő partnak tűnhet, de az eljövendő hat hónap ciklusának végén úgy tekinthetek rá, mint egy kalandra egy új területre, ahol elveszett kincseket fedeztek fel.

 

Kezdjük azzal, hogy útnak indulunk, hogy felfedezzük a sok elvesztett kincs egyikét.

 

Képzeld el magad egy trópusi tengerparton állni, az óceán nyugodt, és finoman körbejárja a partot a lábadnál. Tegyél néhány lépést a vízbe, és miközben a távolba nézel, késztetést érzel arra, hogy mélyebbre menj a vízbe. Tegyél még néhány lépést; miközben ebben a vízben állsz, 4 csodálatos delfin jelenléte tisztel meg. Ezek a delfinek képviselik a spirituális tudatosságodat, a felnőtt tudatosságodat, a serdülő és belső gyermeki tudatosságodat. Mindezek a tudatszintek elvezetnek egy elveszett kincs felfedezéséhez, amelyet életed nagy részében kerestél. A delfinek jeleznek neked, hogy jöjj a vízbe és ússz velük. Kövesd őket, emlékeztesd magad arra, hogy a víz nyugodt, és egyáltalán nincs okod félni a víztől. A delfinek biztosítanak a védelmükről, és ha belefáradtál az úszásba, csak annyit kell tenned, hogy megkéred őket, vigyenek el, és ez megtörténik. Először játsszál velük egy kicsit, mert ez a delfin prioritása, a játékosság, ahogy körbeúsznak, elkezdik a végtelen szimbólumot szőni a tested körül. Az energiádba szőve a végtelen rácsot hozzák létre belső gyermeked, serdülő éned, felnőtt éned és spirituális tudatosságod támogatására. Képzeld el, hogy ennek a végtelen szimbólumnak az érzése tested köré szövődik; engedd, hogy behatoljon a bőröd pórusaiba, és mélyen elmozduljon fizikaiságod mélyébe.

 

A delfinek most jeleznek neked, hogy menj egy kicsit még mélyebbre a vízbe, ha úgy tetszik, most ragadd meg az egyik delfin uszonyát, és hagyd, hogy mélyebbre húzzanak az óceánba. A víz még mindig nyugodt; és teljesen biztonságos a számodra az ismeretlen terület felfedezése. Delfinjeid most egy bizonyos zátony felett kezdenek körözni a vízben, és jelzik neked, hogy van egy kincs a víz alatt, ott ahol úsznak, és a te feladatod lemerülni a korallzátonyhoz, és megnézni, milyen kincs rejtőzik ott, ami hozzád tartozik. Ha attól félsz, hogy nem tudsz ilyen mélyre merülni, kérd meg az egyik delfinedet, hogy segítsen neked. Ha készen állsz, vegyél egy mély lélegzetet, és kérd meg a delfint vigyen el, hogy megnézd, mit fedezel fel ott. Tudd, hogy a levegő, amelyet veszel, azzal sok percig képes vagy kibírni a víz alatt, nincs rohanás. Szánj időt a korallzátony szépségének megfigyelésére. Amikor megtaláltad kincsed, jelez delfineknek, hogy térjetek vissza a partra, amikor kincseddel visszatértél a partra, folytatjuk.

 

Nővérem a jobb oldalon, mit fedeztél fel, mi a kincsed?

 

V: Felfedeztem egy kristálygömböt és egy pálcát, amelynek végén kristály van?

 

LH: És minek értelmezed ezt az ajándékot, mi ez a kincs?

 

V: A manifesztáció pálcája, a kristálygömb pedig a lehetőségek világa.

 

LH: Melyik csakrád reagál a kristálygömbre és a pálcára?

 

V: A torok és a harmadikszem.

 

LH: Ezért egyértelmű, hogy a torok és a harmadikszem csakrák, azok amelyeket újdonsült elveszett kincsed segítségével használhatsz fel annak érdekében, hogy megnyilvánulj és reagálj a felfedezett lehetőségek világára.

 

LH: Most, mielőtt folytatnánk, van valami, amit kérnél tőlem?

 

V: Csak azt szeretném megkérdezni tőled, a megnyilvánulást, és szeretném megérteni a karcsú farkú mongúz megnyilvánulását, amely napi szinten előfordul.

 

LH: Mongúzod emlékeztet a rejtett kincsekre, amelyeket most fel kell fedezned, miután megtaláltad ezeket, amivel most ülsz az tovább növeli a teremtői és a manifesztációs képességed. A mongúz az egyik totemed, és valahányszor meglátod ezt a lényt, hagyd, hogy emlékeztetőül szolgáljon arra, hogy mester manifesztor vagy, hogy velem dolgozol, Hilarion Nagyúrral. Én vagyok a manifesztációs Mestered, miképpen a többieknek is. Nem veszek fel sok tanítványt, titeket csoportként, egyénenként megtettem, te személyesen veszed át a képzésedet, manifesztorként az ashramomban. Mangúzod fizikai jelzésként szolgál arra, hogy meg van a kellő sebességed és gyorsaságod ahhoz, hogy a lét egyik aspektusából a másikba mozogjon. Észrevetted, hogy a mangúzod milyen gyorsan fut át az ösvényen? Megmutatja neked, biztonságosan és sebesen keresztezheted az utat egyik oldalról a másikra, farka antennaként szolgál a szellem világában. Létrehozod a személyes antennádat a szellem világához, ahogyan mindannyian itt ma ti is, vagy akik olvassátok vagy hallgatjátok ezeket a szavakat a későbbiekben ti is ezt teszitek, és az ötödik sugarú tested az, amely a választásod végett a torkodon és a harmadik szemeden keresztül tartja az integrált energiát, a saját választásod, hogy itt vagy ma. A 10 az átalakulás száma, mindannyian átalakítjátok a régi módotokat, és új módszereket találtok a teremtésre. A 10-es az átalakulás száma, mindannyian átalakítjátok a régi módotokat, és új módszereket találtok a teremtésre. Nem lehet elavult és idejétmúlt rendszereket használni az új idővonalon való működéshez, ezért olyan fontos megtalálni az új eszközöket. A mai beavatásotok mélyen spirituális, mert nemcsak a fizikai, hanem a szellemi síkon is mester manifesztorokká váltok. A konkrét/kézzelfogható tudás és a tudomány ötödik sugarán keresztül nyitjátok meg kaputokat a személyes felemelkedési utatok következő szintjére.

 

LH: Sandy nővér, mit fedeztél fel, mi a kincsed?

V: A szenvedély.

LH: És mit fogsz kezdeni ezzel a szenvedéllyel?

Nem hallható

LH: és melyik csakrád válaszol erre a szenvedélyre?

V: A szívcsakra.

 

LH: Ezért van az, hogy a szívcsakrádat kell használnod ennek a kincsnek az integrálásához, és a szíveden keresztül fogod kinyilvánítani a mesteriségedet. Ötödik sugártested a szívcsakrádon keresztül kapcsolódik össze veled, miközben továbbra is együtt alkotsz a lélekkel és a nagymesterekkel, akik vezetnek téged. Tud, hogy az élet gyorsan változik azon egyszerű okból, hogy készen állsz rá, bízz a szinkronicitás leszállításában. Dolgozz minden nap, hogy igazodj a bőség, a béke és a kegyelem mágneses rácsaihoz. Felügyelem mindnyájatok lelki és szellemi fejlődését. Ti a spiritituális mozgalom része vagytok, ami az aranykorba való belépést segíti elő. A spirituális mozgalom nem felkelésről vagy forradalomról szól, hanem arra való ráébredésről és kinyilatkoztatásról szól, amit a szellem tudománya valójában jelent. Mindig is én voltam felelős azért, hogy a változásokat a spirituális mozgalmakon keresztül megvalósítsam, és figyelemmel kísérjem a galaxisunk számos tudatrendszerének pszichés fejlődését. Személyesen felügyelem a fejlődéseteket. Tehát ideje egy kis vágtának igaz?

 

LH: van kérdésed számunkra?

V: Nem hallható.

 

LH: Olyan keresztutakhoz értél, ahol ezt szabadon választhatod, jelenleg az energiameződben van a szekér elképzelése. A szekeret a tarot kártya fő árkánumában ábrázolják, a tarotot fehér (ló) és fekete (ló) alkotja, szimbolizálva az áttekinthetőséget/világosságot és a zűrzavart, az éjszakai ciklusokat és a nappali ciklusokat. Számos új ciklusra volt szükséged az elmúlt 18 hónap során. Ahol most tartózkodsz, ott lehetősége van eldönteni, hogy mit szeretnél kezdeni az időddel, és hogyan szeretnéd befektetni az energiád. Megalkotod annak eredményét, amit elmédben elképzelsz, ez a kvantumvilág természete. Van egy sorsod, ahogy mindenki másnak is, de ez minden lélek választásán múlik, hogy mit hoz létre sorsaként kibontakoztatva azt, ez teszi az utat ennyire izgalmassá. Az időd és választásod számodra most lehetővé teszi, hogy nagyon mélyen a belső énedre koncentrálj, és meghatározd, mi hoz majd számodra nagy boldogságot, és felszabadítsd azt, ami a múlthoz láncolt. Ezért a lovaid lehetnek a részmunkaidős kedvteléseid, vagy teljes munkaidős örömöd forrásai. Én, Hilarion Nagyúr, támogatni foglak a döntéseddel, megismétlem neked, hogy minden nap szánj egy kis időt arra, hogy energiádat a béke és a kegyelem bőségének mágneses rácsával összehangold, és határozd meg a szándékodat a napodra. Tudva, hogy jelenleg válaszút előtt állsz, azt jelenti, hogy megkérheted a szellem erőit, hogy mutassák meg számodra, hogy mi a következő lépésed a lelked legmagasabb akaratának megfelelően. Biztonságos megengednek, hogy Felsőbb Énednek és Anya/Atya Istennek, hogy döntést hozzon, és vezesse az egódat az átalakulás integrálásához. Csak annyit kell tenned, hogy kapcsolatba lépjen azzal, ami örömöt és felszabadulást, békét és harmóniát hoz számodra, a többit pedig bízd Istenre. Megértetted?

 

V: Ez nagy megtiszteltetés számomra, köszönöm.

 

LH: Következő. Mit fedeztél fel, mi a kincsed?

 

V: A teljes erőm…

LH: Mi ez az erő, mi a teljes erőd, hogyan néz ez ki, milyen érzés ez, mit tesz ez?

 

V: Nem hallható.

 

LH: És melyik csakrád válaszol erre a kincsre?

 

V: A napfonatom, a torokcsakrám és a szívcsakrám.

 

LH: Akkor ezen a 3 csakrán keresztül fogod lehorgonyozni az ötödik sugarú testedet, ezeken a csakrákon keresztül fogod megmutatni az erőt, és eljutsz ennek az erőnek a kegyelmébe, és ebbe a félelmetes fénybe, amellyel most össze akarod hangolni önmagad. Ezért elengedhetetlen, hogy minden nap, amikor felkelsz, köszönetet mondj az új napért, és összehangolódj a hatalom és erő mágneses rácsaival, amelyek elhozzák a teljes potenciálodat számodra, hogy egyesülj vele, hogy a nagy és hatalmas lehetőségekkel összhangban léphess be a jövődbe. Össze kell hangolódnod a Kegyelem Elohimjával, mert a kegyelem hatalma/ereje az, amely lehetővé teszi, hogy az egyéni hatalom kecsesen, az Anya/Atya Isten tekintélyével és valódi erejével áradjon. Érted ezt? Van kérdésed?

 

V: Nem hallható.

 

LH: Először mindenkinek meg kell értenie, hogy a múltbeli magatartás/hozzáállás milyen ön szabotázshoz vezetett, és a manifesztálás összes korlátozását bármit, amire csak szükségetek van az életek bármely adott pillanatában. Tudatában annak, amit múltbeli magatartásod/hozzáállásod teremtett, nagyobb tudatosságot ad a jelenben, hogy ne ismételjed meg a múltadat. Szánj időt arra, hogy megfigyeld múltad mintáit, megnézd csalódottságod, és azt, hogy hol voltak olyan akadályok/gátak, amelyek megakadályoztak céljaid elérésében. A nagyobb tudatosság lehetőséget teremt arra, hogy új energia áramoljon feléd, így kreatív megoldásokat találhatsz bármilyen kihívásra vagy akadályra, amely korlátozza a fejlődésedet. Minden alkalommal, amikor stagnálással vagy korlátozással találkozol, kérdezd meg magadtól: "a folyamatom blokkolva van, mert blokkolva vagyok?" "milyen cselekedeteim voltak idáig?" és "mi a hasonlóság a múltbeli viselkedéssel/hozzáállással, amely korlátozásban nyilvánult meg?" Ha nyilvánvalóan látod, hogy a negatív természetű múltból nem volt ismétlődő hozzáállás/viselkedés, akkor az embernek el kell fogadnia, hogy a létezés/lét ciklusában van, a belélegzés ideje van, ahol jobban támogatná az, ha csak kreatív lenne. Ne próbálj meg konkrét tervet vagy programot megfogalmazni, vagy belekezdeni bármi újba. Ha tudatában vagy annak, hogy a korábbi múltbéli viselkedés ismétlődik, akkor hívd be a manifesztáció nagyurait és angyalait, és kérd a folyamat/eljárás elősegítését, hogy segítsenek és támogassanak egy új módszer felfedezésében. Látogass el a partra, hívd a delfinjeidet, kérd meg őket, hogy ússzanak veled az élet óceánjában, és vigyenek el, hogy felfedezhess bármi új kincset, amelyre szükséged van, és megismételd a mai folyamatot magadba. Érthető ez?

 

V: Igen.

 

(Azt javaslom, azok közületek akik később olvassák vagy hallgatják ezt a közvetítést. Ti is tegyétek fel magatokban az alábbi kérdéseket:

 

Mit fedeztél fel, mi a kincsed? Minek értelmezed ezt az ajándékot, mi ez a kincs? Melyik csakrád/csakráid reagálnak erre a kincsre? Ezen csakráid lesznek azok számodra, amik majd lerögzítik az 5. sugarú testedet. Merüljetek el magatokba, hogy felfedezzétek ez.)

 

Most, hogy megvan a kincsetek, használnotok kell azt, mert ha nem használjátok, akkor elveszítitek azt, és ha visszaéltek vele, akkor is elveszítitek, mert elfogják venni tőletek. Gyakoroljátok a bizalom folyamatát, hogy az erőtök segíteni fog abban, hogy folyamatosan létrehozzátok azt, ami az egész nagyobb javát szolgálja. Rendszeresen látogassátok meg delfinjeiteket, és hagyjátok, hogy az élet óceánjába vigyenek. Minden alkalommal, amikor a képzeletetekben meglátogatjátok az óceánt, a víz mindig nyugodt lesz, a delfinek mindig készen állnak és hajlandóak lesznek játszani, és veletek együtt úszni, hogy felfedezzétek a kincseiteket. Sok kincs van, még akkor is, ha most beszélünk veletek, új kincseket hoztok létre, és stratégiai helyeken helyezitek el ezeket magatok számára a jövőért, azzal, hogy tudatosan és lelkiismeretesen megteszitek az önfelfedezés, önvizsgálat és a befelé tekintés útját, emiatt megtaláljátok majd rejtett kincseiteket.

 

A múltban elsajátított tehetségek/képességek, azok a tehetségek/képességek, azok, amelyekkel most kapcsolatba tudtok lépni, olyan új tehetségek/képességek, amelyek felszínre kerülnek, és lehetőségetek lesz elsajátítani azokat, amelyek folyamatosan és következetesen táplálják az erőt, a bölcsességet és a tudást, hogy kiterjesszétek utatokat, és hogy az isteni időzítés szinkronicitásának áramlásába helyezzenek. A hála, a bizalom, a hit és a kegyelem hozzáállása biztosítja, hogy az isteni időzítés napi szinten szinkronicitáson alapuló áramlattá váljon az életetekben. Figyeljétek meg a változásra és az átalakulásra adott reakciótokat, a hozzáállásotok megmutatja, hol tartotok jelenleg az érzelmi, a mentális és a spirituális érési folyamatotokban. Ha továbbra is félelmetekből és csalódottságotokból reagáltok, akkor önmagatok középpontjába kell helyeznetek magatokat, és a mester nézőpontjából kell szemlélnetek/megvizsgálnotok az életeteket. A mester se nem boldog se nem szomorú, a mester megvizsgálja, ami előtte van, és megnyitja az energiáját az Isten számára, hogy belépjen. Abban a pillanatban, amikor Isten jelenléte belép a jelenlétetekbe kecsesen összehangolja az energiátokat a mágneses rácsokkal, amelyek megoldást hoznak. Amikor zavarodottá váltok a félelemben és érzelmi reakcióban az életetek kihívás elé kerül és akadályt/gátat hoztok létre, létrehoztok egy sziklatömböt, amelyről nem tudjátok, hogy ki kell tolnotok vagy ki kell húznotok-e, vagy körbe kell járnotok, és időt vesztegetek azon töprengve, hogy mit kell tennetek a szikladarab elkerüléséért. Nyissátok meg magatokat az Isten kegyelme előtt, és bízzatok benne, hogy Ő megmutatja a kiutat; az embernek érzelmileg, mentálisan és spirituálisan igazodni kell a testiségéhez, hogy a fizikai világgal való harmonikus és szinkronikus kölcsönhatás megnyilvánuljon. Ez harmonikus kapcsolatot hoz létre mindazon nem látható szintekkel, amelyek befolyásolják a mindennapi tapasztalataitokat, és így minden szint harmonikus kölcsönhatása jön létre, és tanúi lehetek a mester manifesztorotoknak cselekvés közben.

.
Ezeket az eszközöket arra kell használni, hogy megmutassátok másoknak is, hogy hogyan fogadják el a mester manifesztorukat. A helyzet egyszerűsége az, hogy ha elvetitek a régi utat és új utat/módot találtok, akkor minden automatikusan más lesz. Nem maradhat ugyanaz, ha másképp viselkedtek, másképp álltok hozzá, másképpen hisztek és pozitív hozzáállással figyelitek az életeteket. Teljes felelősséget vállalva, azért amit teremtetek az sokkal mélyebb szinten hatalmasít meg titeket. Minden alkalommal, amikor valaki mást hibáztatok a nehéz helyzetetek miatt, hatalommal ruházzátok fel, hogy visszaéljen veletek; hatalmat ad nekik arra, hogy beavatkozhasson abba/megakadályozhassa azt, amit megteremtetettek. Minden alkalommal, amikor másokat hibáztatok azért, amit rossznak fogtok fel az életetekben, engedélyt adtok nekik a kölcsönhatásra és még nagyobb zűrzavar megteremtésére. Tehát a világ nem az érzelmekre adott válasz reakcióról szól, hanem arról szól, hogy reagáljatok arra a lehetőségre, amelyet az élet nyújt számotokra; olyan, mintha Isten feladna nektek egy rejtvényt, és figyelné, mit fogtok ezzel kezdeni. El tudnátok képzelni azt, hogy adnátok egy gyermeknek egy doboz építőelemet, és figyelnétek, mit hoz létre a kézében lévő eszközökkel. Mivel ti a mester manifesztorok vagytok, kaptok 2 dobozt, ezeket felhasználva létrehozhatjátok mindazt, amire szükségetek van ahhoz, hogy utazásotok  következő szintjére lépjetek.

 

 Javaslom, hogy hetente legalább egyszer utazzatok el az élet óceánjába delfinjeitekkel. Ha nincs naplótok, szerezzetek magatoknak egyet, és írjatok bele minden kincset, amelyet felfedeztek, és mit fogtok kezdeni ezekkel a kincsekkel, pontosan milyen érzés ez, arra utalok, amit ma kértem tőletek. Biztosítalak titeket, hogy minél jobban integráljátok ezeket a kincseket, annál magabiztosabbnak fogjátok magatokat érezni társteremtőként és manifesztorként a képességetekben. Meg fogtok lepődni azon képességeteken, hogy manifesztálni fogjátok pontosan azt, amire szükségetek van az adott időben, mindaddig, amíg ez összhangban van lelketek és bolygótok nagyobb tervezetével. Ezen nap hátra lévő részében folytatjuk is az ötödik sugarú testek hetedik dimenzióba való emelését, ezért legyetek nagyon tudatosak a gondolataitokra és hozzáállásotokra arra, amit ma az élet bemutat nektek. Szánjatok egy kis időt arra, hogy elgondolkozzatok azon, mit szeretnétek létrehozni/megteremteni a jövőben azért, hogy felhasználhassátok az energia teljes előnyét/hasznát, amelyet most bemutatunk nektek. Csatornák/Közvetítők vagytok a manifesztálódó energiák számára, ezen energia tanítói vagytok, használjátok bölcsen ezt.

 

Most, hogy befejezzük ezt a folyamatot/eljárást, amelyet létrehoztunk, összpontosíts újra a smaragd energiára, képzeld el, hogy ez a smaragd fény átmossa az elmédet, és ahogy ez elmédet átmossa, elmossa az összes aggodalmadat, szorongásodat és az életed minden aprócska kellemetlenségét. Gondolatban mond önmagadban, " Teljesen, egészen és tudatosan megbízom abban, hogy ma minden, amire szükségem van az életemben, amely isteni harmóniában van, és összhangban áll lelkem legmagasabb akaratával, kecsesen, harmonikusan és csodával határos módon létrejön." " Isteni akaratomat az Anya/Atya Isten akaratával összehangolom, és isteni akaratom felhatalmazása által megparancsolom, hogy az Anya/Atya Isten akarata cselekedjen/tevékenykedjen az életemen keresztül ezen a napon, mivel az isteni akaratom és az Anya/Atya Isten isteni akarata egy és ugyanaz. " Folytasd azzal, hogy: " Tudatosan összehangolom a mágneses energiamezőmet a bőség, az öröm, a béke és a csodák mágneses mezőjével". "Hozzáhangolom a tudatomat magasabb bölcsességhez, tudáshoz, fényhez és világossághoz." "Megteremtem isteni tervem legmagasabb akaratának megnyilvánulását, és egy bőséges életet teremtek és manifesztálok, amely tele van az Anya/Atya Isten teremtésének pozitív tulajdonságaival/minőségeivel." Testvéreim, ezt mindennap megtehetitek, kiegészíthetitek az általam elmondottakkal, vagy eltávolíthatod az általam elmondottakból néhány részét. Tervezzétek meg ezt a szándékot személyes körülményeiteknek megfelelően/körülményeitekhez igazítva. Jegyezzétek fel azokat a változásokat, amelyek a bőség mágneses rácsaival való tudatos összehangolódás eredményeként játszódnak le az életetekben, és legyen hitetek abban, hogy a felkínálkozó lehetőségek szerint élhetitek az éltetetek.

 

Hilarion Nagyúr vagyok, nyugodtak lehetek, arrivederci!

 

 

Kuthumi

 

Kuthumi vagyok, és visszatérek ezen a ponton, szeretteim. Van valami, amiben segítséget tudok nyújtani bármelyikőtöknek abban, amit Hilarion Nagyúr mondott nektek?

 

Nem.

 

Nyilvánvalóan nagyon világosan fejezte ki magát, ez valóban csodálatos. Szeretteim hadd emlékeztesselek titeket ebben a bizonyos pillanatban, hogy kérhetitek a segítségemet, ne feledjétek, hogy én vagyok a Szeretet és a Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja. Az arany tudatosság felemelkedési programjának egyik vezetője vagyok, és soha nem kell bármiféle zavartságban vagy konfliktusban dagonyáznotok. Mi, a Mesterek azért vagyunk itt, hogy szolgálhassunk titeket, segítsünk titeket, vezessünk és támogassunk titeket, és a személyes megvilágosodási folyamatotokon keresztül és igazságotok felfedezésén keresztül, megmutathassátok másoknak is, hogyan kell ugyanezt tenni. És ezért szeretteim, ahogyan átölelünk titeket a teljes potenciálotokban, és a Mester manifesztorotok fényében, amik vagytok, mindaz, amire szükségetek van, hogy vezessen az utatokon, kegyelemmel, tökéletesen harmonikus és csodálatos módon jöhet el hozzátok, és az Anya/Atya Isten fénye mindig beragyoghatja az előtettek elterülő utat. Bízzatok mindig a láthatatlan karokban, amelyek megtartanak, és tudjátok, hogy soha nem kell egyedül járnotok.

 

Kuthumi vagyok a Szeretet és a Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja; köszöntelek és megáldalak benneteket a szeretetben. Adonai.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése