Istár Istennő – 7D beavatás 2

 Istár Istennő – 7D beavatás 2


Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg 2005. június 7

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Ajánlom az alábbi könyvet a közvetítéshez:

Tom Kenyon és Judi Sion könyve: Mária Magdolna üzenetei.

A teljes könyv innen tölthető le: http://www.mediafire.com/download/wi8k6db58lx7hba/Tom-Kenyon-Judi-Sion-Maria-Magdolna-Uzenetei.pdf

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

____________________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal és elhozzam számotokra a nyugalom, a gondoskodás, az egészség és a bőség áldásait. Üdvözlet szeretteim!

És szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, miközben felkészülünk Istár Istennőre, hogy elhozza a 7D-s tanításait itt ma, szeretnénk az isteni feltétel nélküli szeretet egy arany sablonját beavatni. Ezt a sablont az oroszlán energia Isten(i) alapelve idézi elő. 2005. augusztus 8.-án a nőstény oroszlán istennői nőies rácsa földelődött le.

A feltétel nélküli szeretet arany sablonja felkészíti az arany tudatosság mélyebb felébredését az emberiség számára, mint a fény kollektív teste. Ez azon célból is történik, hogy az arany gyermekeket az igazságukban tartsák, azért, hogy ők is a lényük teljességébe juthassanak, miközben az idő ciklusa kibontakozik. Istár Istennő beavatása értékes információkat szolgáltat az energia és a fény fejlődéséről. Ez kapcsolódik az Astara és a Hora csakrák aktiválásához is, amelyek részben a napcsakra ábrázolásának tekinthetők, sőt ez teljes nőies tudatosságon keresztül érkezik.

Ezért szerettem hunyd le a szemeidet most. Képzeld el önmagad a fény egy aranyszínű takarójába tartva. Legyél tisztába a légzéseddel és miközben be és ki lélegzel, húzd ezt az arany fényt magadba. Amikor felszabadítod ezt, ismerd el, hogy mindent eleresztesz, amit a feltételhez kötött szeretet állapotába tartott téged. Képzeld el ezt az aranyfényt behatolni önmagad magjába az összes módon. És lásd ezt az arany fényt szálakra bontani minden feltételhez kötött szeretetű programozást sejt szinten. Most, miközben továbbra is lélegzel ezen a módon, miközben most hátralépek. Istár Istennő elhozza az áldását és fényét. Adonai mostanra.

 

OoOoOoO

 

Istár Istennő vagyok, a hold istennője, a csillagok Istennője, a szeretet Istennője. Üdvözletem.

Az arany sablon, amit Kuthumi Nagyúr hozott létre az előbb mindannyiotokért, elhoz titeket a csodálatos örökké szerető és szeretettel teli lényetek fényével való összekapcsolódás egy mélyebb állapotába. A legtöbb ember elkülönülté vált ezen szeretetteli lényétől és összezavarodott a szeretet különféle szükségletei között. A szeretkezés aktusa súlyosan eltorzulttá vált. Ez önmagában diszfunkcionális társadalomhoz vezettet; egy olyanhoz, ami fájdalmában vonaglik, mivel szenved azon tudatlanoktól, akik a test tagadását választották. Én, Istár Istennő, új eszméket és gondolatokat hozok el nektek, új lehetőségeket, hogy önmagatokat átöleljétek; a teremtés érzéki és csodálatos teremténye az, ami megteremtett titeket, azért, hogy létezzetek; arra letettek teremtve, hogy társteremtsetek az Istennel a csodálatos szépség és teremtés egy világában. Az Arany fény egy nagyon, igen erős energiát idéz elő. Ezen energia erőssége még több fénynek ad életet. És ahogyan az ezüst és arany egyesül, ezáltal a tudatosság egy új ereje születik meg. Az aranyra és ezüstre mindig nemesfémekként tekintettek. Volt idő, amikor az ezüst sokkal értékesebb volt, mint az arany. Ezek mindig a nőies és férfias (alap)elveket képviselték. Ezek az (alap)elvek mindig arra szánták, hogy egymás mellett álljanak – nem arra, hogy elkülönüljenek.

Egy kicsit mesélek nektek önmagamról az Istár Istennőként élt életemből, azért jöttetek, hogy tanuljatok.

Babilon szakrális templomaiban, sok papnő volt a kiképzés különböző szintjein. A szeretkezés művészetét gyakoroltuk. Ebben a művészetben az öröm, élvezet és érzékiség örömébe merültek bele nagymértékben. Ez nem negatív természetük belemerülés/kielégülés volt. Ez egy kényeztetés, belemerülés/kielégülés volt, ami egyesítette a részvevőket az Isten vagy Istennő énjükkel. Látjátok, a szeretkezés aktusa az Istennő és Isten összeolvadása. Még az azonos neműek egyesülésében is, az egyik fél sokkal férfiasabb és a másik fél sokkal nőiesebb. Minden területen van nő és férfi. Sajnos volt egy olyan időszak, amikor az emberek megfigyelték a templomi papnők cselekedeteit és nem értették a gyakorlatok kibontakozását és sötét címkét aggasztottak ezekre a gyakorlatokra. Egy olyan címkét, ami fájdalmat és szenvedést hozott az emberiség egészének és ez a fájdalom és szenvedés hosszú távú volt.

A természetetek a szeretkezz és ne háborúz természet, azonban amire beprogramoztak, hogy abban higgyetek, a sötét oldalatokká váltatok. A világotok sötét oldalává váltatok és azt hittétek, hogy a háború volt a válasz, és hogy a szeretkezés egy bűnös cselekedet volt, egy olyan aktus volt, ami kórokat/betegségeket hozott az elmébe, szívbe és lélekbe. Ez volt az a cselekedet, ami levetette az istennőt a trónjáról és a hamis istent hagyta a trónján. A templomi papnők mind nagyon erőteljes nők voltak – üzletasszonyok, közvetítők, kereskedők, művészek, zenészek. Független és önálló nők voltak és azok, akik azt úgy döntenek, hogy nőként hatalmukba/erejükben állnak, és gyakran könnyű nőcskeként tekintetek rájuk, vagy jezabelként vagy egy szajhaként[angolul:whore] utaltak rájuk. A kurva, szajha[whore] szó a hora szóból ered, amelynek egyes templomokat nevezték. Ez egy maréknyi ember felfogása révén jött létre, akik negatív címkét kapcsoltak ezekhez a viselkedésekhez, gyakorlatokhoz. Arra kérlek most titeket, hogy gondoljatok arra, hogy hogyan fosztotok meg valakit vagy valamit az erejétől/hatalmától Nincs értelme biztosítani, hogy mindenki más is annak az egyénnek a hatalmát/erejét veszélyesnek, bűnösnek vagy sötétnek tartsa? És ezáltal késleltetve a folyamatába és elnyomva azt a személyt, de ugyan akkor elnyomva mindenki mást is biztosítva, hogy ne lépjenek a hatalom/erő helyzetébe. Látjátok ezt? Mindannyiotokba beleprogramozták; ez benne van a génjeitekben. Most meg van a lehetőségetek, hogy eleresszétek ezt.

Babilonba voltak olyan gyakorlatok, amelyekből az istennők részesültek, ami az eredményezte, amit most Szakrális házasságként ismertek, de a szakrális házasság önmagában eltorzult. Látjátok, a test egy templom; egy templom, amelyet tiszteletben kell tartani, táplálni és gondozni kell. Ez egy templom, amelyre nagy gondot kell fordítani. Amikor egy egyesülés lezajlott, mint a házasság, napokig ünnepelték. A mézeshetek egy Isten és egy Istennő egyesülésének megünneplése által az after parti után történt meg, és valójában egy férfit nem tartottak addig istenek, amíg nem egyesült egy Istennővel. A nőkre nem tekintettek addig Istennőként, amíg nem egyesült egy férfival és az Isteni erejével.

A nászút várhatóan legalább hét napig tartott. Minden nap az élő energia hét szintjének tiszteltben tartása, valamint a testeitek csakrikus rendszerére vonatkozott. Minden csakra összekapcsolódik a két ember között az egyesülésben és a hét teljes nap alatt a szeretkezés egy aktusa lezajlott. Ez nem korlátozódott arra, amit szeretkezésként fogtok fel manapság. Az együttlét/közösülés volt az utolsó cselekedet; biztosan nem a kezdet, (nem az első dolog). És ez az ahol a szeretkezés eltorzulttá vált. Elvesztettétek a kapcsolatotokat az érzékeitekkel. A szeretkezés arról szól, hogy kapcsolatba kerüljetek és minden érzékszervet használjátok. Ízlelés, érintés, szaglás, hang használta, a szépség, színek vizuális hatásainak használata, behozva a környezetetekbe a természetet, virágokat, kristályokat és színeket létrehozva egy érzéki környezetet. A környezet, amelyben a szeretkezés/szerelmeskedés megtörtént nagyon szakrális helyszín volt. Ezt kitisztították és megtisztították napokkal azelőtt, mielőtt egy pár belépett oda. Az energiának tisztának és világosnak kellett lennie, az elmének tisztának kellett lennie és a testnek szintén tisztának kellett lennie. Egzotikus gyümölcsöket és mézet használtak a szeretkezés/szerelmeskedés aktusa során. Csodálatos zenét és hangzásokat, csengőket és kis harangokat használtak; még a víz hangját is. Ahogyan az érzékeket ingerelték, ezáltal a test reagált és újra élővé vált és minden csakra megnyílt és válaszolt a partnerére. Miközben minden csakra válaszolt egy még mélyebb szinten a partnere, így mélyebb kötelék jött létre, és minél mélyebb a kötelék, annál erősebbek letettek. Tehát a nászút az istennő édessége integrálódott az egyesülésbe azért, hogy az Isten mindig élvezhesse az Istennőjének édességét és ezáltal képessé vált nagyobb bőkezűséget/pénzbeli támogatást  nyújtani a családjának. Az Istennőnek mindig erősnek és erőteljesnek kell lennie, csakúgy mint az Istennek is. Ezen új energia eljön a bolygótoknak, hogy biztosítson egy felgyorsított változást/eltolódást a kapcsolatokban játszott szerepek terén és valójában, sok kapcsolatban úgy fogják találni majd, újfajta módon kell majd meghatározniuk a szerepüket. A szerepek meghatározása, sokkal nagyobb kiegyensúlyozottságot fog eredményezni. Most a szeretkezés nem korlátozódik egyetlen partnerrel való együttműködésre egy egész életre. Szintén fontos az egyéneknek, hogy szerelmeskedjenek az énnel is.  Ennek semmi köze sincs a közösüléshez vagy maszturbációhoz; ez a test érzékeinek felébresztéséről szól. Amikor a testetek élő és az összes érzék aktív, akkor megtapasztaljátok a szeretetet annak feltétel nélküli alakjában; és annak összes aspektusában.  Amikor szeretkezel/szerelmeskedsz a napod egyik részében, ami benned van mint a gyémánt csiszolt oldalai, az lesz az ami előfénylik mindenben amit teszel.

Tehát felejts el, amit szeretkezésként ismertél és lásd ezt egy új látásmódon. Lásd ezen látásmódot egy csodálatos festményként színekkel feltöltve. Képzeld el a színt hangzásokban rezegni. Képzeld el, ahogyan a színek megteremtenek csodálatos gyümölcsöket és ételeket. Láss méheket életre kelni, miközben mézet készítenek. Fedezd fel a tested. Érintsd meg ezt, simogasd, tápláld ez és meg fogod látni ez életre kel. Ha a test vagy egy személy nincs megérintve, akkor nem szeretik; ez elhervad és elpusztul, csak úgy mint egy növény is, amit figyelmen kívül hagynak, nem táplálnak, nem adják meg neki a kellő figyelmet. Hogyan várhatjátok el, akkor hogy a testetek gyarapodjon amikor, az isteni eszköz, amit használtok, nincs tiszteletben és megbecsülésben tartva, nem elfogadott isteni eszközként, amelyen keresztül ezen erőteljes szeretet működik. Most a szeretkezés/szerelmeskedés művészetén keresztüli energia kibocsátás igen nagyon erőteljes, mivel ez aktiválja az energia vibrációit, amely kitárja a más dimenziókba vezető portálokat. Valójában, az orgazmus pontjánál más dimenziókba vezető portálok jönnek létre és ez az, ahogyan sok papnő és az Istennek és Istennők egyesülése képes volt belépni a sokkal magasabb frekvenciák fényébe. Ez része volt az interdimenzionális utazásuknak. Ezen energia használata az egyik legáldásosabb ajándék, amivel felruháztak benneteket. Amikor a tested élő és a partnered teste is élő, akkor egy nagyon eltérő módon olvadtok össze. Az energia teljesen kilép a fizikaiból és a fizikai test nem létezik többé. Mindaz, ami létezik az az élvezet és az öröm, a fény. Az érzékeitek minden aspektusa megérinti a fény minden más dimenzióját lehetővé téve számotokra ezt és még több fényt húztok be; még több energiát és információt húztok be a magasabb világokból, amik olyan előnnyel/haszonnal járnak, amit még el sem tudtok képzelni. Alakítsátok át/transzformáljátok az állati természeteteket a szeretkezés aktusán keresztül, mivel amikor úgy szeretkeztek, ahogyan leírtam, önmagatokba kerültök. Kapcsolatba kell lennetek az érzékeitekkel, érezni kell a testeteket. Legtöbbször a modern világotokban, sokkal több nő, mint férfi, a nők szeretkeznek – valójában dugás és nincsenek ebben benne egészben, (nincsenek jelen), ez az amiért sok nőnek nehézsége van a csúcspont elérésével. Nincsenek a testükbe; az Istennő hiányzik. És amikor az Istennő hiányzik. És amikor az Istennő hiányzik nem tud érintkezésbe lépni az összes érzékével. És egy nő, aki nincs érintkezésbe az érzékeivel és nincs kapcsolatban az Istennőjével nem tud társteremteni az élet Istennőivel és Isteneivel. A férfiak is csak dugnak. Általában a férfiaknak ez egyszerűen az élvezet aktusa. Nagyon kevés érzelem van mögötte általában.

Azonban az intim kapcsolatokban ez más. A férfiak és feleségek között, ez különböző, legalábbis egy ideig. De az átlag férfi, akinél nincs intim kapcsolódás egyszerűen vadászik és hódit, közösül és odébbáll. Ez vonatkozik az Istennőkre is, mivel a nők Istenekké váltak. Ezzel azt értem, hogy egyre inkább a férfiak erejébe lépnek és elkezdtek egyre inkább úgy viselkedni, mint a férfiak, ahelyett, hogy újra átölelnék az érzékiségüket és az Istennői energiájukat; és az Anya Istennő gyönyörűen lágy nőies gyengéd, lágy teremtéseiben lennének. Minél inkább elkülönültök a testetektől, annál kevésbé fogjátok élvezni a szerelmeskedés aktusát, ezáltal felfedezve az érzékiségeteket, felfedezve a testeteket. Bátorítsd a partneredet, hogy ugyanezt tegye, ha van partnered. Nincs megállásotok az ön felfedezésetekben, ha jelenleg nem bonyolódtatok bele egy biztonságos kapcsolatba. Használjátok az összes érzéketeket. Hozzatok ebbe kaját; használjatok mézet, használjatok krémet, használjatok illó olajokat, füstölőt, virágokat, hangokat. Érintsétek meg a partneretek testét, érintsétek meg a saját testeket. Hozzátok önmagatokat vissza az életbe. A babilon szajhái, ahogyan később ismertek lettünk, életet hoztak. Ez a szenvedély egy izzása volt; a szenvedély, hogy élj. Amikor az egyénben nincs jelen annak szenvedélye, hogy éljen, az inspiráció és a motiváció hiányos és ekkor az egyén nem tudja, mit tegyen az életével; nem illik be sehova sem, nincs jövő, amit előrevárna. Ebben az esetben nem várja azt, nem néz befelé. Lépjetek érintkezésbe önmagatokkal, vegyétek fel a kapcsolatot a partneretekkel. Ez hozza el a szakrális házasságot. És azok, akik szinglik, ti szintén manifesztáltok szakrális házasságot önmagatokkal való egyesülésben, a (bennetek lévő) Istenetekkel és Istennőtökkel.

Túl nagy hangsúlyt helyeztek a fizikai megjelenésre. Ez súlyosbítja az elkülönülést. A nőknek az agyukba van (rögzítve), hogy bizonyos módon kell kinézniük. Kuthumi nagyúr hosszan beszélt a múltban a nők 13 különböző test típusáról, mégis 12 test típus próbál meg beleilleszkedni egy kifejezett test típusba, amely egyensúlytalanságot okozott az energia áramlásában. A férfiak, szintén, különböző test típusokkal rendelkeznek. A férfiaknak ténylegesen csak 5 különböző testtípusa van. Mégis vannak olyan férfiak is, akik megpróbálnak beilleszkedni egy adott kategóriába. Nem vagyok benne biztos, hogy sokatok tisztában van azzal, a ténnyel, hogy a mennyire nagyra kezdett el nőni a kozmetikai sebészek szerepe a világban. Egyre több ember dönt a kozmetikai sebészet mellett néhányaknak orvosi okokból és érzelmi okokból van erre szüksége. Azonban, mielőtt bárki kozmetikai beavatkozás mellett döntene - kivéve azok, akik súlyos károkat szenvedtek a testükben balesetek vagy valami ilyesmi miatt – szükséges mélyen magukba nézniük, hogy meglássák, hogy mivel nincsenek kapcsolatba/mivel nem érintkeznek, mielőtt úgy döntenének, hogy egy idegen tárgyat helyeztetnek el a testükbe. Ez nem csak a mellekre korlátozódik többé úgy gondoljuk. A szájra, ajkakra, a fenékre, a lábakra… stb is vonatkozik. Meg lesztek lepve, talán még szótlanokká is váltok, amikor rájöttök, hogy milyen beavatkozásokért fekszenek kés alá egyes emberek, hogy megváltoztassák a testüket.

A test megváltoztatásával nem változik meg az, ami belül van, az ami belülről hiányzik. Ez egy ideiglenes javítás lehet egy ideig, az önbizalom növelésére, de ez megváltoztatja az önértékelést. Általánosságban beszélek most. Ez nem azokra vonatkozik, akik orvosi és érzelmi célú(születési rendellenesség végett) kozmetikai sebészetre van szükségük, amit az orvosok javasolnak.

A mai energia erre befolyással van és áttöri a "Barbie" formát, (az idealizált nőt).  Ismeritek a "Barbie" formát? Ez szintén áttöri az Adonisz formát is, mivel ekkor a valódi Isten és valódi Istennő a testeikbe léphetnek. [Kuthumi – Az Istennő teljes kifejeződésében (Az összes Istennői Archetípus) https://www.szívtánc.hu/cikkek/arany-templom-tanitasok/az-istenno-teljes-kifejezodeseben--az-osszes-istennoi-archetipus-.htmlAz energia, amit elhoztam nektek ma az az ajándék, hogy beléptek a testetekbe és elfogadjátok a testetek tökéletességét; még ha a fizikai szemetek azt is mondja nektek, hogy ez nem tökéletes. Mivel minden tökéletes minden pillanatban. Mivel ez az Anya/Atya Isten kreatív teremtő képességének egy kifejeződése és visszatükröződése és valójában senki sem jogosult ilyen szépség és tökéletesség megítélésére. Ez az emberi egó, ami ítélkezik arról, hogy milyen egy személy arcának kinézete, arról, hogy milyen a testének, a hajának, a fenekének és a mellének kinézete. Sokan megtalálják az Istennőjüket, ha egy nőre néznek, tekintet nélkül a méretére vagy alakjára, és képes lesznek elismerni szépségét és fényét és szeretve azt. És a nők be fognak lépni a teljes Istennői energiájukba, amikor önmagukra néznek és ugyanezt teszik. Egyesülni fognak az Isteni energiával, amikor a férfiakra tekintenek és elfogadják őket függetlenül a banki egyenlegüktől és kocsijuktól és elfogadják, hogy mindenki képes mindenféle bőséget társteremteni és manifesztálni.

A nők a biztonságot keresik a férfiakban, ezért van az, hogy általánosságban, olyan férfit keresnek, akinek van pénze és státusza, mivel ez a biztonság egy szimbóluma (a társadalomban); ez nem is annyira a férfi, hanem inkább a biztonság. A férfiak arra motiválódnak automatikusan, hogy ilyen irányba haladjanak, mivel genetikailag bekódolódtak arra, hogy a gondoskodók/eltartók/kenyérkeresők legyenek és ha biztosítani tudják ezt a nőnek, akkor tudják, hogy gondoskodni fog róluk és vigyáz rájuk a nő. Tehát annak érdekében, hogy a megszentelt egyesülés megtörténjen, magatokhoz kell ölelnetek minden szépséget körülöttetek. Ez annak az ideje, hogy elvessétek azon kondicionálásotokat, hogy mi szép és mi csúnya, mi kerek és mi kicsi, mi magas és mi alacsony és meglássátok mindenbe annak lényegét. Ebbe beleértve az állati birodalmat és a növényi birodalmat is. Bölcs szavak, amiket egyszer leírtak és az állítás az volt " az egyetlen különbség a gaz és a virág között annak megítélése”. És "ne ítélj, hogy ne ítéltess”. És csak egyetlen létező van, akinek meg van a kellő hatalma ahhoz, hogy ítéletet mondjon. Meg van az erőtök, hogy megkülönböztessetek, de az biztosan nem az ítélkezés; mégis állandóan elítélitek magatokat. Elítéltek másokat a kinézetük alapján, a bankszámlájuk (pénzmennyisége) alapján, az értelmük, tudásuk és erejük alapján. De mi rejlik a felszín alatt, milyen gyöngyszemeket és kincseket veszítettek el, mivel azt választjátok, hogy a fizikai kinézet alapján ítélitek meg az illetőt. Most megmondom nektek, legyetek felkészültek. Az emberiség csapdába esett abba a kondicionáltságba és illúzióba, hogy milyenek kéne lenni a szépségnek.

Most elkezdjük az Astara és Hora csakráid aktiválását. 12 energia test sablon van, ami az Astara és Hora csakrikus rendszert tartalmazza. Az első sablont aktiváltuk. Most a második sablon aktiváljuk és mivel a sablonod, az Astara csakra közvetlenül a szexcsakrád fölött helyezkedik el és a Hora csakrád pedig a torokcsakrád fölött. Ez a sablon arról szól, hogy az Istennő befogadóképességét és érzelmeit könnyebbé tegye és behozza a fénybe, megadva neki a kreatív teremtő hangját. Miközben minden egyes hang a szavaidon keresztül jön létre, ezáltal megteremtesz egy energiamezőt magad körül. És ma veszed ezt az energiamezőt és kiterjeszted ezt és ezáltal felkínálsz önmagad számára egy lehetőséget, hogy belépj a magasabb oktávok egy világába, ahol is a hang megnyitja az érzékeidet és az érzés egy teljesen új szintjére hoz téged.

Lásd önmagad egy magenta rózsaszín ködben állni. Lélegezd be ezt a ködöt, ezt az energiát a testedbe. Érezd ennek gyengédségét és puhaságát benned és körülötted. Érezd a lágyságot, gyengédséget összegyűlni a szívcsakrádban és képzeld el, hogy elereszted az összes ragaszkodást a feltételhez kötött szeretethez és a korlátozott hiedelemrendszerekhez a szépséget és az életet illetően. Lásd, ahogyan ez a rózsaszín energia beborít téged; érezd ennek melegét, érezd ennek fényét. Próbáld meg érezni a szeretetének erejét és miképpen ez megmozgat, hogy átöleld és szeresd magad. Óvatosan vidd a figyelmedet a szícsakrádra, a köldököd környékén. Érezd a ragyogó arany fényt előbukkanni. Minden egyes lélegzetvételnél, amelyet beveszel és kilélegzel, ez megnövekedik erősségében. Amikor ez az energia elér a fizikai testeden kívül kb. 20 cm-re, lásd az arany fény egy robbanását és az Astara csakrád életre kelti, azt ami vagy. Képzeld el ezt az arany energiát élettel vibrálni, egy szívként verve. Ez a csakra hozzákapcsol téged az Anya Istennő társteremtő erejéhez. A fejedben most hívd az Anya Istennő erejét és jelenlétét, hogy több energiát adjon az Astara csakrán keresztül és lásd ezt keresztülfutni az Astara csakrádon és be a szexcsakrádba. Add át magad ennek a fénynek és engedd végig haladni a testeden bármilyen irányba, amit ez kiválaszt. Most képzeld el, amit manifesztálni szeretnél és az Anya Istennővel társ-teremteni és most hozd ezt a látomást az Astara csakrádba és hozd ezt be a szexcsakrádba.

Most gyengéden vidd a fókuszodat a torokcsakrádra. Képzelj el egy tiszta ezüst energiát felgyulladni a torokcsakrádba és miközben ez kiterjed és a fizikai testeden kilép kb. 20 cm-re a fizikai testeden kívülre ez az ezüst fény felrobban aktiválva a Hora csakrádat. Ez a csakra segíteni fog téged elvetni az ítélkező szavaidat. Minden más az élet kifejeződésében lévő emberi formában létező Isten és Istennő feletti ítélkezést, és kifejezni az életet az Anya/Atya Isten teremtésének bármelyik formájában. Hívd az Anya Istennő hatalmát/erejét, hogy lépjen be a Hora csakrádon keresztül, hatoljon be a torokcsakrádon át és vesse el a kifogástalan szavak és tiszta hang magjait. Engedd meg az ezüst energiának, hogy keresztül menjen a testeden bármilyen irányba benned, amit választasz, addig amíg az arany és ezüst fény egy energiává olvad össze és ezen energia az összes finom testeddel is összeolvad. Ez saját módján fog kibontakozni.

Hogyan ítélkezel önmagad felett? Milyen szépséget tagadsz meg önmagadtól? Milyen gyöngyszemekről döntesz úgy, hogy nem látod meg másokban, mivel a kondicionáltságaid határozzák meg ezt számodra? Mennyire érzed korlátozottnak magad a világ azon illúziói által, amit tapasztalsz? Hol érzed magad elszeparáltnak/elkülönültnek? Hányan vágytok szakrális házasságra önmagatokkal és a partneretekkel és hányan éreztek fájdalmat és hányan érzitek a szenvedély lángjainak újjászületését és lángra lobbanását?

Miközben itt állunk veletek, testvéreim és nővéreim, Babilon Templomainak energiája leereszkedik rátok.

Elhozzuk a szeretet és mágia erőit, amik behatolnak az energiameződbe, az engedélyeddel. Minden fény pulzálás keresztülszűrődik a 3D-s világ kondicionáltságain és húzd a vibrációidat a 7D-be megtapasztalva a szakrális házasság erejét és egyesülését. Adj engedélyt Babilon Templomainak Istennőinek, hogy elkezdhessék a beavatás újraegyesülésének folyamatát benned, amely tükröződni fog a rajtad kívül lévő világba. Ha ez a lelked akarata és a tudatos éned akarata, hogy feléleszd és felébreszd az érzékeidet, hogy megtapasztald az érzékiség, szenvedély, tisztaság és szeretet ajándékait, adj engedélyt most az Istennőknek, hogy aktiválják ezt az Astara és Hora csakrákon keresztül. Kérd az újraegyesülést szenvedéllyel és a tiszta éneddel. Kérd az újraegyesülést az érzéki szenvedélyes Isten és Istennő éneddel.

Ha férfi vagy, lásd a nőies kiegészítődet, fizikai nőies formába megnyilvánulni. Ha nő vagy, akkor tedd ugyanezt, csak lásd önmagad férfias kiegészítőjét. Most lásd önmagad megérinteni ezt a személyt a hajánál, simogatva a haját, érezve annak selymes simaságát, vagy puha fürtjeit. Érezd a haj textúráját; ez vékony szálú vagy vastag? Vidd az ujjaidat a fejbőrére és masszírozd a fejbőrt az ujjaiddal tartsd a szemed csukva és csak érezd ezt. A szemedet még mindig lehunyva, mozgasd az ujjaidat az arcához, érezd az arcának jellegzetességeit, és gyengéden simítsd végig a homlokát és a szemek felett, érezd az arccsontot, az állkapocs vonalát, és az orrot, érezd az ajkakat, a füleket és a nyakat. Nyomkod meg finoman, érezd ezt az ujjbegyeiddel. Szagold meg a testének illatát, érezd a bőrének simaságát, érezd a bőr hőmérsékletét az ujjaid alatt. Mozgasd az ujjaidat mindkét vállához és lassan haladj lefelé mindkét kezén, amíg el nem éred a kezeit. Legyél tudatában a bőr simaságának, a kezén lévő szőr simaságának. Érintsd meg minden ujját külön-külön. Dörgöld össze a tenyeredet a tenyerével és vedd az utad ismét fel a kezein a két válláig és onnan vezesd a kezed partnered hátára. Érintsd meg a hátát, érezd az izmait, a hátának görbületeit, érezd a gerincét, érezd a bőrének textúráját, a testének hőmérsékletét. Óvatosan mozgasd a kezed a fenekének területére. Most menj a test elülső részére és húzd a kezed a hastól egészen fel a mellkasig egészen a vállakig, lélegezd be a testének illatát. Fedezd fel a testének elejét újra, érezve a bordákat és a mellkas bordáit, ha férfi vagy, érezd a nőies kiegészítőd melleinek lágyságát, ha nő vagy, érezd a férfias kiegészítőd testének erejét és szilárdságát. Menj át a hasa területére és öleld át a hasát, derekát, érezd, hogy az kerek-e vagy lapos vagy milyen formájú. Most haladj lefele a bal lábra, az egyik kezeddel a belső combját a másikkal a külső comb részt simítsd végig, és érintsd meg a lábát lefelé végig. Most halad felfelé vissza a kezeddel a lábon. Most mindkét kezed vidd a jobb lábra, a külső és belső combra, gyengéden simítsd végig le a lábait és ismét vissza. Most állj meg és fordulj háttal neki és nyomd a hátadat a kiegészítőd testének elülső részéhez, és érezd a mellkasát a hátaddal. Érezd a rekeszizmának mozgását minden egyes belégzéssel és kilégzéssel. Fonjátok össze a kezeiteket, és a karjait a mellkasod köré húzva és tartsd a kezeit a szívcsakrád fölött. Érezd a szívcsakrádat megnyílni és válaszolni egymáséira, a tiszta szeretet végigömlik mindkettőtökön, fokozva az érzékeiteket, megtöltve téged szeretettel és békével, megerősítve a szenvedélyeteket. Lélegezz be és ki érezzétek a másik testének melegét, érezzétek önmagatokat egyként lélegezni, a szíveteket együtt verni. Lassan mozgasd a kezeit el a szívedtől és nagyon gyengéden fordulj meg és néz szembe a kiegészítőddel. Nyomd a tested az övéhez és karold át a nyakát és ő pedig a kezeit a csípőd köré fonja és érezd az összes csakrátokat megnyílni és válaszolni a tiszta és egyszerű fény újraegyesülésére, miközben a szakrális egyesülés folytatja a lezajlását. Tartsátok egymást szorosan, tudatában a másik lélegzetének, érezve a másik szívverését. Lassan a testetek elkezd összeolvadni és eggyé válni. Tartsd önmagad az Isten és Istennő éned ezen szakrális egyesülésének, szakrális házasságának tisztaságában és vibrációjában. Integráld az érzékeid újraébredését és érzékiségét, továbbra is kapcsolatba maradva a testeddel és a kiegészítőddel.

Gyakorold az érzéki felfedezésed utazását, amin átvittünk ma. Mindig csukott szemmel azért, hogy az érzékeid be fogadjanak mindent. Becsukott szemmel, a kondicionáltságod nem határozza meg a tapasztalatodat; felfedezed az energiát, megtapasztalod az energiát. Az energia kifejezésre fog kerülni rajtad keresztül egy csodálatos fénybe, és ezáltal az utazásod a szeretkezés művészetében egy mesterképzés felé mozdul el és kilépsz az egyszerű teremtés állatias teremtéséből és belépsz a szeretet művészetébe (azzal a) tudással, ami az érzéki éned egyesülésével jön és az Anya/Atya Isten szeretetének erejével érkezik. 

Szeretett nővéreim és fivéreim, behúztuk ezt az energiát, ennek tiszta vibrációjában, ami 7 napig tart. (Ha van partnered itt azt javasoljuk, hogy folytassátok ezt a felfedezést 7 napig vele és élvezzétek az utazást). Ez az utazás a társteremtő erők és az energiák frekvenciáinak érzékelésekkel való egyesülés új világába visz. Elkezditek majd felfedezni az energia erőteljes érzéseit és az energia erőteljes kreatív teremtő erőit. Ha nincs partneretek, a saját testetek felfedezésével és hívjátok elő a nőies vagy férfias kiegészítőtök magasabb dimenziókból és így segíteni fog nektek, hogy teljes mértékben aktiváljátok az érzékeiteket, amelyek kapcsolatba lépnek a testetekkel, érintkezésbe az Anya Istennel és az Atya Istennel. Ez megidézi a testet elutasító vallások által megteremtett mátrix lerombolását, amelyek a sötétséget, erkölcstelenséget és a mocskot egy nagyon szent aktussal kapcsolták össze. Ez szintén folytatja azon frekvenciák szétszedését, amik a bujaság tudatosságot tartották a helyükön, amelyek szintén eltorzították a valódi szex és szerelem szentségét. Már nem használható a feltételhez kötött szeretet és kontroll egy eszközeként, inkább a teremtés és a mágia egy pálcájaként. A testetek egy mágikus, varázslatos, misztikus és csodálatos teremtés. Ismerkedjetek meg ennek erőivel és azzal, amit a szexuális energiátok teremteni tud. Miért hiszitek azt, hogy Babilon papnői olyannyira féltek ettől? Mert a hatalmuk/erejük olyan nagy volt, és az Istenekben lévő erőt/hatalmat megmozgatta, olyannyira mint ahogy az Istennek is megmozgatták a bennük lévő erőt/hatalmat. Eljött az ideje visszaszerezzétek ezt a hatalmat/erőt és biztonságosan magatokhoz ölelhetitek ezt. Ez azt is jelenti, hogy a szexualitást érintő kondicionáltságokat elmossák. Szembe fogtok nézni a szexualitást érintő kérdésekkel/problémákkal, a testeteket érintő kérdésekkel/problémákkal és ennek elfogadását vagy tagadását/elutasítását érintő kérdésekkel/problémákkal. Szembe fogtok nézni az összes ítélettel, amit másokra róttatok, hogy milyen a testük vagy milyen az arcuk vagy milyen (értékű) a bankszámla egyenlegük. Sürgetni fognak, hogy lássátok meg a gyöngyszemeket belül. Ti, szeretteim, meg fogjátok mutatni más embereknek is, hogy hogyan fedezék fel ezeket a gyöngyszemeket az összes többi ember életében, a körülöttetek lévő világban. Néhányan még a szerelmeskedés/szeretkezés művészetének tanítói is lehetek, azért, hogy mások is felizzíthassák a szenvedély lángját és újra felébreszthessék az érzékeiket és harmóniába hozzák a kapcsolatukat és újrateremtsék a szakrális házasságot a nők és férfiak között, a férfi és férfi között, és a nő és nő között. Ebben a csodálatos és érzéki energiában hagylak benneteket. A fény szenvedélyében tartalak titeket és nagyszerűséget teremthettek a szeretkezésetekben/szerelmeskedésetekben. Namaste.

Kuthumi vagyok és visszatértem ennél a pontnál. Üdvözöllek szeretteim. Van bármiféle kérdésetek? Vagy még mindig rózsaszín ködben úsztok? (nevetés)

(Nincs)

És ez van fény isteni testvérei és nővérei, átölelünk titeket az erőteljes fényben, amiben vagytok. Minden áldást elhozzunk számotokra, amire szükségetek van azért, hogy támogassanak azon az úton, amit választottatok, az úton, ami elvisz titeket a teljesen az igazságotokba és az igazságotok ösvénye mentén visz titeket. Bízzatok a sok láthatatlan karban, ami megtart titeket és tudjátok, hogy soha sem jártok egyedül, mivel mindnyájan egyek vagyunk, és veletek vagyunk mindig minden módon és úton. Az Anya/Atya Isten fény ragyoghatja be fényesen az utat, amit azért választottatok, hogy azon járjatok és minden egyes lépés, amit megtesztek, egy magabiztos lépés lehet, és ha bármikor úgy érzitek magatokat, hogy megbotlanátok, mindössze annyit kell tennetek, hogy hívjátok azokat a láthatatlan karokat, amelyek megtartanak, vigasztalnak és hordoznak titeket. Kuthumi Nagyúr vagyok, a szeretet és bölcsesség Nagyura és üdvözöllek és megáldalak titeket szeretetben. Adonai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...