Jézus Mester - 7. dimenziós beavatás

Jézus Mester 7. dimenziós beavatás


Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johanessburg
2005. Április 7
Forrás:thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és hogy elhozzam számotokra a béke, a megértés, a felébredés és a mélyebb tudatosság áldásait. Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett Testvéreim, ahogyan összegyűltünk Jézus Nagyúr Jelenlétében, hogy átvigyünk titeket a beavatásotokon ma, elkezdjük a 7. dimenziós Szívcsakra aktiválásának folyamatát. Ez a folyamat azt a célt szolgálja, elvigye az alacsonyabb tudatosság összes szintjének megértését a 7. dimenziós szint megértésére.

Tartsátok szem előtt mindazt, amit eddig tanítottak a 7. dimenziót illetően, és ez egy belépési pont a Kvantum Tudatosságba, és evégett képesek lesztek jobban megérteni azt, amiért Jézus Nagyúr ily módon aktiválja majd a Szívcsakrátokat ez alkalommal. Minden Baj Gyökere a Lényetek magján belül létezik. A lényetek magjába való bejárati ajtó a Szívcsakrátok. A belépési ponthoz egy fizikai szinten keresztül a 7. dimenzióban, először keresztül kell menetek az 5. dimenzión, ekkor behatoltok a 6. dimenzióba szívcsakrán át, előidézve ekkor az új tudatosság teljes fényét a Koronacsakrán keresztül. A belépési pontok a testi kifejeződésének összes szintje révén, finom (fizikai) és fizikai, az egyén gyökeret ereszt teljesen a tudat és megértés ezen dimenziójában.

A mai beavatás fontosságát jobban meg fogjátok érteni a közvetítésben, amit Jézus Nagyúr hoz el nektek. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy az energia minden pulzálásán keresztül, aminek ki vagytok téve, hozzájárultok az információ beolvasztásához, feldolgozásához – a Kvantum Energia, szintén az a dolog, ami elviszi a Kollektív tudatosságot a Szív Tudatosságába - az eredeti cél az Arany Gyermek Arany helyeinek aktiválása, a szakrális Helyeké, amik tartalmazzák ezeket a vibrációkat. A mai beavatás előidézi a Szakrális Helyek ezen aktiválásainak első ciklusát.

Ahogyan a szívcsakrátok áthalad ezen a beavatáson, néhányan tisztában kerültök mély érzelmi változásokkal, néhányan gyászt és szomorúságot érezhettek, néhányan érzeteket és érzéseket érzékelhettek ezen a területen belül. Függetlenül attól, hogy milyen természetű az érzet, lélegezd ezt be, menj vele és bízz meg Jézus Nagyúr Jelenlétében, hogy keresztülvisz az aktiválásodon, a beavatásodon, és bármi más eleresztésén, ami megakadályoz téged abban, hogy teljes mértékben integráld a 7. dimenziós Kvantum Szív Tudatosságodat. Ezért most félreállok, hogy Jézus Nagyúr át tudja adni nektek az üzenetét. Áldásom legyen mindnyájatokkal. Adonai
 

Jézus Mester

A Krisztus Jézusa vagyok! Üdvözöllek a Világosság és a Szeretet helyén. Az utazás a Fénybe keresztülvitt titeket az új sötét világokon. Minden világ bevezetett titeket egy új világba. A Fény Világa, amire világként utalok, az ami elindítja ennek utazását bennetek és végettetek a 7. dimenzióba. Az összes beavatás, amin átmentetek eddig a pontig, felkészített titeket a Tudatosság mélyebb aspektusainak felébredésére, különösen a Lelketek mélyebb aspektusainak, amelyek az integráció ezen különleges pillanatára vártak több ezer éve. A sötétség, aminek ki voltatok téve nem korlátozódik a régi Halak Korszakra.

Számos sötét korszak volt, amin keresztül kellett mennetek, és ezek a sötétségből a Fénybe vezettek és támogatták a Föld Anya utazását a prezentáció egy új világába. Az energiáinak a bemutatása drámaian megváltozott. És ez az elismerés egy helyzetét hozta el számára, hogy úgy méltányolják, mint Szakrális Bolygót, és a nagy Smaragdnak tekintik. A Smaragd a szívcsakra legmagasabb vibrációja. A Föld Anya a galaxisok rendszerein belül a tiszta (feltétel nélküli) szeretet vibrációit bocsátja ki, azért mert jelenleg ő az egyetlen, aki képes fenntartani ilyen nagyfokú vibrációkat a galaxisotokban. A naprendszert számos energia alkotja, és ezeknek ki vagytok téve, mert a felébredés számos más szintjével össze kell kapcsolódnotok, amelyek még nem állnak a Szeretet vibrációiból, amelyért Gaia a felelős, hogy megvilágítsa ezt más világoknak. Ez a másik oka, amiért a Föld bolygó annyira sok visszaélésen ment keresztül.

A csodálatos hír azonban az, hogy a visszaélések ciklusai véget érnek. Megállapodás született abban a pillanatban, amikor Gaia elérte a tudatosság egy szintjét, hogy lehetővé tenné a világa lakosainak, hogy kollektíven belépjenek a Kvantum Tudatosságba, ez egy jelzés, a sötét erő energiájának összes sötét kapcsolata szétszedésének folyamatáért, azért, hogy ez végbe mehessen.

Mindnyájatoknak keresztül kellett mennie egy személyes szétszedési/lebontási élményen. Szembe kellett néznetek a múltatok démonaival, amik a Belső Lényeteket gyötörték, a bűntudaton és szégyenen, és végtelen más érzelmeken keresztül, amik tudatalatt befolyásolták a viselkedéseteket, és a világgal kapcsolatos felfogásaitokat, aminek részei vagytok.

Az egyik legnagyobb torzulás, aminek ki voltatok téve az Életem története volt. Őszintén szólva, nagyon kevés volt elérhető abból, ami bemutatta a teljes igazságot. Sajnálatos módon ez csillagászati mennyiségű veszteséget okozott a fizikai életben, traumát és visszaélést. Mi is utólag tudjuk csak elismerni az ajándékokat, amit ez előidézett, és amit akarunk tőletek az az, hogy hozzátok a tudatotokat sokkal tudatosabban be a Jelen Időbe, és ne fókuszáljatok túl sokat arra, ami a múltban történt.

Rengeteg szót, sok tanítást, számtalan tanulságot, amit átadtam hatalmas mennyiségben fontos részei voltak a történetnek, amit kihagytak. Ez ahhoz vezetett, hogy az egész kép negyedét kaptátok csak meg. A történet minden része kiemelte az Önmeghatalmasodás, Önismeret fontosságát, és az anyagban lévő anyag egységét is kihagyták. Minden, amire Isten/Istennő Tudományaként utalnak azt eltávolították. Amikor az Isten Tudományát említem, a Szellem Tudományára utalok, és a Tudomány abszolút benne van mindenben bennetek és körülöttetek is. Képesek vagytok megérteni, hogy ez a Tudomány sokkal erőteljesebbé tesz, mint valaha is el tudtátok volna képzelni. Ez az az erő, amivel már visszaéltek számos alkalommal, de mivel nem értitek meg ebben a jelenlegi szakaszban, mi ez az Erő, nehéz számotokra, hogy megértsétek, hogy ezzel hogyan is lehet visszaélni, és azt, hogy milyen mértékben volt ezzel visszaélve.

Atlantisz és Lemúria felemelkedési kísérletek voltak, ahol az emberiség teljesen kapcsolatban volt az erejével. Ez vezetett ahhoz a pusztításhoz, aminek mindannyian tudatában vagytok - legalábbis egy mértékben, mivel mindannyian részei voltatok ennek – az összes Kvantum Tudást, és Kvantum tudományt eltávolították a Bibliai tanításokból, hogy alvó állapotban tartsanak titeket, erőtlenül, tudatlanul és védtelenül. Ezen információ eltávolítása szegénységet, áldozatiasságot, zsarnokságot, kontrollt, kapzsiságot eredményezett, és a lista még végtelen.

Most, én, Jézus Nagyúr, a Krisztusok Nagyura, eljöttem, hogy emlékeztesselek titeket arra, hogy a Közös Érzés (Common Sense ~ itt: közös, mindenki által megélhető és osztott érzéki és értelmezési tapasztalatról van szó.) a Lényetekben lakozik, amit elfelejtettetek. Az ember azon képessége, hogy érzékeljen, éppen olyan természetesnek kellene lennie, mint az hogy szeressen, tápláljon és gondozza a testét ételekkel, és kielégítse a szomjúságát.

Amit Közös Érzésnek hisztek, a túlélés érdekében az nem Közös Érzés. A ‘Közös’ szava leír mindent, ami valójában élő, mindent, ami Egy. Ez olyan valami, amit mindenhol megértenek. A ‘közönséges ember’ megnevezésre gyakran tekintenek sértően. Azonban ti összegyűltök közös-egységekbe, közösségekbe, és a közös-egység összejövetele manifesztálja a közösséget, amely hasonló vibrációkon rezonál. Ezek a vibrációk a mágneses frekvenciákon keresztül működnek, amely mindnyájatokat egybe vonzza. Ezek a frekvenciák nem mindig vannak harmóniába, még is mindig egybe bevonz titeket. Ezért a Közös Érzés az Igaz Érzékelés bennetek, azért, hogy képesek legyetek mindent Egynek érzékelni és érezni magatokon belül, hogy minden megtalálható a Közösségen belül, aminek részei vagytok.

A Közös Érzés valójában a képességetek arra, hogy érezzétek a Kvantumosságot mindenen belül. Ezért az a képességetek, hogy rájöjjetek arra, hogy minden lehetőség valójában egy lehetőség – hogy abszolút minden, amit megteremtesz az érzékeid által, az létre tud jönni. A Hit a motiváló erő, ami elhozza neked azt, amire vágysz. A Hit és Szeretet energiák, amelyek együttműködésben dolgoznak, hogy megerősítsék a Kvantum Tudatosságodat. A Szeretet és a Bizalom tartja az energia rendszereit benned és körülötted nyitva, azért hogy hatásosan kommunikálhass a Kvantum Energián keresztül.

Ahogy jobban megérted azt, hogy a Kvantum Energia igazából a te egy részed, ezáltal jobban megértheted, amiért ezeket a tanításokat eltávolították a Szentírásokból, amik leírták azoknak az időknek a történetét. Mit gondoltok, hogyan voltam képes járni a vízen? Mit gondoltok, hogyan voltam képes megsokszorosítani a halat és a kenyeret? Mit gondoltok, hogyan voltam képes a vizet, ahogyan leírták borrá változtatni?

Merlin Nagyúr tanítani fog titeket a Valódi Mágiáról – a Mágia Tudományáról. Ez fogja a legnagyobb sokkot okozni a társadalmatokban – annak a felismerése, hogy a mágia nem rossz, mint ahogyan azt ők hitték, és a Mágia ehelyett egy tudomány, és ez a Tudomány az, ami megteremtett/megteremt mindent a létezésetekben.

A Tudás Fényében való állás az Erőtökben való megállás is. A Fénytestvérem, Kuthumi, szorosan együttműködött a többségetekkel mostanáig. Minden tanítás, amit átadott felkészített benneteket arra, amit az életetek hátralévő részében fogtok tapasztalni. Kuthumi Mester tanításai és más nagy Mesterek tanításai, akik intenzíven dolgoznak az emberekkel, az elő fogja készíteni az elkövetkező időkre őket. Mi most azt csináljuk, hogy összekapcsolunk titeket a 7. dimenzióval, ami a felemelkedési és új világ program része, amiknek ki lesztek téve az elkövetkező időkben.

A vallások át fognak menni hatalmas szerkezeti változásokon, a másik ilyen, a világotok gazdasága. Ez a két szerkezet valójában kéz a kézben jár. Ők a felelősek a szegénységért, valamint a jólét kiegyensúlyozatlan elosztásáért, ezért mindkettő szinte egyidejűleg fog összeomlani. Az összeomlással az összes szervezet összeomlására utalok, amik azt választották, hogy a félelem irányítsa őket; akik úgy döntöttek, hogy állandósítják a hit/hiedelemrendszerekből fakadó félelmet, és azt, hogy fenntartják a kontroll egy rendszerét, ami többé nem szolgálja a Bolygó magasabb javát.

Az elvakultság és vakhit összes területe össze fog omlani. Az emberek úgy fogják találni, hogy minél inkább azt választják, hogy babona elvei szerint élik az életüket, annál inkább behozzák majd a legrosszabb rémálmaikat a valóságukba – azért mert a világotok egésze most ki van téve a Kvantum energiának egy sokkal tudatosabb és erőteljesebb szinten. És ez már elkerülhetetlen. Azonban 2 és fél ezer évvel ezelőtt nem volt előrelátható, hogy az emberiség eléri a tudatosság egy szintjét azt eredményezve, hogy képesek lesznek újrateremteni az erejükkel.

Az akkori vezetők közül sok inkarnálódott már, és funkciókat játszottak, és némely helyen már szerepük van a kormányokban, valamint a vallásokban. Ők is keresztül fognak menni egy nagyon erőteljes átalakuláson önmagukban; és a Pápa halála lesz a zászlók felhúzása, hogy beinduljon ez a folyamat. A halálának időpontjától a világ vallásai elkezdtek szétesni. Tanúi lesztek néhány nagyobb vallási és spirituális változásnak, olyanoknak, amik soha azelőtt nem fordultak elő a Föld történelmében. Az Igazi Erő/Hatalom visszatér az emberekhez.

Én, a Krisztusi Jézus Nagyúr, átadom az Odaadás 6. sugarát a Nőies Kiegészítőmnek, Mária Magdolnának. Ő fogja tovább vinni ennek a Sugárnak az Erejét és elhozza a Teremtő Istennő Fényét és Erejét a teljes kifejeződésében. Én, a Krisztusi Jézus Nagyúr, fel fogom emelni a Magasabb Tudatosság és Odaadás 6. Sugarát a jogos helyére, amely el fogja hozni az emberiség tudatosságának maradékát a Platina Tudatosság Platina Sugarába, amely ki fogja fejezni az Istennő egyesülését és egységét az Istennel.

Én, a Krisztusi Jézus Nagyúr felkínálom a Jelenlétemet, Szeretetemet, Fényemet és Energiámat, hogy minden lélek felkészült legyen az Új Nap Fényébe való utazásra, minden lélek felkészült legyen arra, hogy szilárdan az igazságába álljon és az útját a Fénybe vegye, hogy segítsek azoknak, akik látni fogják a tudatlanság világát hanyatlani, aminek részei voltak. Számos lélek hatalmas törekvéssel támogatja az archaikus vallásos módokat. Igen, még mindig emberek milliárdjai vannak, akik a régi módon imádnak és bálványoznak; de sokan letértek erről az útjukról, hogy úgy mondjam. Mindössze annyi történt, hogy a birkák rájöttek, hogy ők valójában oroszlánok. Ahogyan minden oroszlán, mindkét nemből, megtalálja a hangját és elkezdi bömbölni az igazságát, ezáltal más birka álruhában lévő oroszlánok is meg fogják hallani az üvöltésüket, a hívást arra, hogy bömböljék ők is az igazságukat, és még többen fognak leszakadni a régi mátrixról.

Ez nem fogja a világotok vallásainak végét jelenteni. Hanem inkább azt jelenti, hogy a világotok vallásai egyesülni fognak. Az imádás minden szárnya el fogja ismerni a másikat, tiszteletbe tartva minden egyes Haza vezető ösvényt, és ez az, amikor az Egységes Szellemiség/Spiritualitás megtapasztalható lesz.

Jelenleg a világotok az ítélkezés állapotában van. Az ítélkezés arról, hogy a másik ösvény a pokolba fogja vinni őket, a pokol a legnagyobb hiba, amit bármilyen vallás létre tud hozni. Valójában a 10 Parancsolatot az eredeti 99-ből emelték ki, amit Mózes adott át azt széttörték és megtörték újra és újra és folyamatosan törik. A lecke, amit elhozok az emberiségnek az istenkáromlás felismerésének leckéje, annak a felismerésének a leckéje, hogy hány ember élte az életét két arccal - az egyik nap az egyik arcukat mutatva, és a másik nap pedig a másikat.

Elismerni az egyéni érzéseket, reakciókat és ítéleteket valójában az öngyógyítás legnehezebb folyamata lesz, amivel a világotok szembe fog nézni. Ti már szembenéztetek ezekkel. Megvizsgáltátok magatokat és elismertétek, ahonnan jöttök. Meg kellett vizsgálnotok magatokat, és elfogadni a tagadásaitokat. Vissza kellett vennetek az erőtöket, és meg kellett bocsátanotok és megbocsátanotok magatoknak is. El kellett engednetek sértődéseteket, hogy az őseiteket hibáztatjátok a jelenlegi állapototokért. Az út, amin jártatok kikövezte az utat a világ többi részének is, hogy követhessenek. Meg kellett hallgatnotok a leckéket az ítélkezésről, és azt, hogy miért nincs meg a kellő hatalmatok, hogy mások felett ítélkezzetek. Arra van meg a hatalmatok, hogy „KÜLÖNBSÉGET TEGYETEK”, azért mert az ítélkezés az emberi perspektívából elkülönültséget okoz. Nem is az Anya/Atya ítél el.

Volt néhány törvény, amit lefektettek, hogy a tudatosság különböző szintjeire gondot viseljenek, azokra, aminek a Föld ki volt téve. A karma törvényét a 3. dimenziós, alacsony vibrációs tudatosság vigyázatára hozták létre. Ennek az volt a célja, hogy biztosítsák, hogy minden olyan cselekedet, ami sérti az Univerzális Törvényeket a sötét korszakokon keresztül az kiegyensúlyozásra kerüljön. Az Isten megnyilvánított illúziója egy könyvben állva kipipálta ezt, aki megtette ezt meg azt, vagy aki nem tette meg ezt meg azt, ami egy nagyon jó kis téma lenne talán egy díjnyertes rajzfilm történetéhez. Az Isten soha sem ítél el senkit. Ti megteszitek ezt, az önmagatok hiedelemrendszereire alapozva. Megismétlem ez egy olyan rendszer által burjánzott el, amit nagyon réges-rég állítottak fel.

Én, Jézus Nagyúr, igazából sok évet töltöttem az idővonalatokon különböző dimenziókban. Az összes tanítás, aminek kitettek az Esszénus Mesterek által történt multidimenzionálisan. A tanítóim, az Esszénusok inter-dimenzionálisan mozogtak egész idő alatt. A megélésük módja nagyon különböző volt és van attól, amit a legtöbb ember ismer. Valójában nagyon kevés ember tudja, hogy az Esszénusok, hogyan is élték az életüket. Nagyon kevesen tudnak sokat az Esszénusokról. Azonban az esszénus tanítások sok titkos mozgalmat befolyásoltak. A Szabadkőműves mozgalom volt az egyik közülük és a Szabadkőműves mozgalom az Esszénus Mesterek (tanításainak) egyik szárnya volt, akik a nagy bölcsességeket védelmezték, ami súlyos pusztításhoz vezetett volna, ha rossz kezekbe kerül.

Az utólagos bölcsességet, amiről korában beszéltünk tekintettel az információra eltávolították a Bibliából - az utólagos bölcsességet abban az értelemben, hogy hogyan szolgáljátok a világotokat – az összes információt, amit átadtam, és azt, amit az Esszénus Mesterek adtak át ezekkel mind visszaéltek, a Földön ez manapság már nem létezik. Ezért kértem tőletek, hogy ne sokat fókuszáljatok a múltra, hanem inkább tartsátok a tudatosságotokat azon, amiben bent vagytok tartva most.

Az Atyám, Maitreya Nagyúr, az Esszénus Mester – az összes Esszénus Nagymestere – a Felemelkedési Program Feje, Sanat Kumara mellett, biztosította az időpontot, hogy feltárja ezt az információt ezáltal az Igazság ismertté válhat. Biztosította, hogy az emberiség vissza tudja nyerni az Erejét/Hatalmát és az összes Isteni Jogát, amivel az Anya/Atya Isten ajándékozott meg titeket. Ezért szeretteim, ahogyan én, a Krisztusi Jézus Nagyúr eljöttem a jelenlétetekbe, én felkínálom nektek ezáltal a Közös Érzés Ajándékát. Felkínálom nektek az Erősség/Szilárdság Ajándékát. Felajánlom nektek a Tudás, Bölcsesség Ajándékát, és a Szellemiségnek való igazi odaadást.

Ezek az Ajándékok segíteni fognak nektek, hogy elhullajtsátok az ítéleteiteket, és hogy Aki most Vagy Igazságában álljatok, és hogy folytassátok a növekedést, Létezőkként, belépve a Kvantum Energiába. Ezen Energia az, ami kiterjeszt titeket. Ez az, ami a Tudat Magasabb Szintjére visz benneteket, mivel ezért fejeztétek ki a szándékotokat és imádkoztatok. Az istentisztelet/imádat archaikus rendszere jelenleg a végéhez közeledik, hozzá fog járulni az emberiség átmenetéhez a meghatalmasodásba. Az egyik ok, amiért meg kell változtatni a képzettársításotokat az Imával( egy nagyon régi módi dolog); a másik ok, amiért a meditációt régi módú formájában nem kell többé gyakorolni, annak következtében van, mert sok ember egy gyakorlattal társítja, (egy rutinszerű dologgal, amit napi szinten meg kell tenniük, anélkül, hogy igazán mélyen magukba merülnének).

A képzettársításaitok közreműködnek a korlátozásaitokban, különösképpen ha a képzettársítás egy hiedelmet manifesztál a korlátozott tudatosságban. Van egy tudatalatti program bennetek, ami félelmet vált ki a vallások körül mindenkor, amikor az ima szavát halljátok. Néhányatokkal ugyan ez történik, amikor a meditáció szavát halljátok. Ez kivált egy programozást, amely kivált egy reakciót; és ez a reakció inkább a nyugati Keresztény mozgalom embereiben van jelen, ellentétben azokkal az emberekkel, akik a spiritualitást tanulták egy sokkal tudatosabb módon. Az Igazság a Tanításaimról meg fog hatalmasítani titeket egy szinten, olyan szinten, amit jelenleg még képtelenek vagytok megérteni. Azonban biztosítalak titeket a megértés egy mélyebb tudatosságáról, mélyebb szintjéről, amely fel fog szabadítani titeket az összes korlátozás alól a hátra lévő inkarnációitok maradékában. Ezután az inkarnációitokban csak akkor fogtok belépni a korlátozás egy állapotába, ha az a személyes választásotok lesz, hogy bármilyen korlátozó tudatosságot szolgáljatok, azért hogy előidézzétek annak a közösségnek a fejlődését a teljes potenciáljának szintjére - csak úgy, ahogyan most is teszitek.

Mesterek vagytok, akik jelenleg a reinkarnációjuk céljára emlékeznek a Földön. Az energia minden aktiválása, amit megtapasztaltok, hozzájárul az emlékezetetek ébredéséhez. Már az agyhullámok megnövekedtek az aktivitásukban. Ez az egyik oka annak, amiért néhányan kényelmetlenséget tapasztaltok a fejetek területén. A másik oka, amiért olyan sok munka koncentrálódik a Gyökércsakrára, azért van mert a Gyökércsakra és a Koronacsakra kihatással vannak egymásra, és sok Spirituális Energiát/Kvantum Energiát integrálnak a Gyökércsakrába – az alapzat, amelyre az Élet teremtődött meg fog változni és meg is kell változnia azért, hogy alkalmazkodjon ezekhez a Magasabb Vibrációkhoz. Az agyhullámok megemelkednek bennetek, ezáltal a Tudatosság hullámainak, amik létrejöttek, az alapzat, amelyre az Életetek teremtődött szintén meg fog változni. Meg kell változnia. Ez elkerülhetetlen.

Planetáris szinten, a világotok váza és alapzata, amelyre a világ hiedelemrendszereinek rendjei épültek ezeknek meg kell változniuk. Ezért van az, amiért Johannesburg, és Afrika egészként, ilyen hatalmas változásokon megy át. Afrika egésze megtapasztalja a világ kihívásait kollektíven. Az összes kihívás, ami a világotokban folyik mind megtapasztalható egész Afrikában.

A Spirituális Mozgalmak az energia legfontosabb mozgalmai manapság a világotokban. Ez a mozgalom az, ami megnyitja az emberek tudatosságát a nagyobb megértésre és annak felismerésére és elismerésére, amiről az Én Élettörténetem szól. Sok ember érezte azt, hogy az Élet Történetem nem tartalmazza az Igazságot. Ti is köztük voltatok. Éreztétek, hogy amit az Egyház mutatott be nektek az nem volt igaz. A belső mechanizmusotok – a belső érzékelésetek – a Közös Érzésetek, amire utaltam, az ami biztosít titeket, hogy elérjétek a pontot, amit elértetek ma. A Spirituális Mozgalom fenntartása még több Igazságot fog felfedni az Életem Történetéről. Ezen a ponton, hagy tegyem ezt világossá mindannyiotoknak, Én, a Krisztus Jézus Nagyura az Esszénusok által voltam tanítva. Gyermekeket nemzettem. Az Élettársam Mária Magdolna volt. Az Esszénus Mesterek tanították őt is az alkímia tudományára, csakúgy mint engem. 12 női tanítvány volt, és 12 férfi tanítvány. Azáltal, hogy kihagyták azt az Igazságot, hogy női tanítványok is voltak, ez része volt az Istennői és Isten Energiák elkülönítésének. Ez az összeesküvésük része volt, hogy az embereket elnyomottan és hatalomtól megfosztottan tartsák. Nincs semmiféle bűn egy kapcsolatban a két ember közötti tiszta és mély szeretetben. Nincs bűn abban, ha két ember kifejezi a mély és tiszta szeretetét és ennek eredményeként létrehoznak egy Lényt, ami a szeretetük egy ábrázolása lesz minden nap, amit létrehoztak ebben a Lényben.

Minden emberi Lény magról vetett azt jelenti, hogy a Szeretet magjait hordozzák – a Szeretet Magja, ami megteremtette ezt. Mivel torzulás jött létre az ilyen igazságok kihagyása következtében, az emberiség többsége hordozta a pusztítás, félelem és elkülönülés magját. Itt az idő, hogy újravessétek a magokat a bolygón, mivel ez most rajtatok áll. Ezért hoztam el az Isteni Szeretet áldását a bolygótok egészének.

Ez az oka, amiért aktiváljuk a 7. Dimenziós Szívcsakrátokat, azért, hogy előremehessetek és megleljétek a Szeretet Magját, ami a napjaitok hátralévő részében a Szeretet által fog motiválni benneteket, ezért minden, amit megteremtettetek – legyen ez egy Emberi Lény, vagy a Fény más projektje, képviselni fogja a Szeretetet, ami eredetileg bele lett oltva/el lett vetve ebbe. A Kreatív Teremtő Erőn keresztül történt, az Anya/Atya Isten egyesülése által, hogy mindannyian megteremtődtetek. Bizony ám, nem a majmokból fejlődtetek ki! A teremtés minden ereje körülöttetek az Anya/Atya Isten kreatív teremtő energiájának egy különböző aspektusából lett elvetve. Emberi Lényeket hoztatok létre, de szintén más formákat is megalkottatok. Formákat alkottatok, amik kifejezik a kreatív teremtő technológiát. Minden forma, amit megalkottatok eltérő. Ez egyedi, függetlenül annak életre keltésétől vagy élettelenségétől. A lényeg az, hogy megteremtettétek ezt. Mivel képesek vagytok teremteni/alkotni, egyek vagytok a Minden Ami Van Teremtőjével – a Teremtő az, aki megidézett titeket és az Én Lényemet, és az Élő Tudatosság minden erejét is Létbe hozta.

Nekem, a Krisztusi Jézus Nagyúrnak testvéreim is voltak, akikkel tisztában vagytok. Én tanítottam a testvéreimet, hogy az Esszénusok ugyanazt az útját kövessék. Az ő választásuk volt, hogy ezeknek a tanításoknak részei legyenek, ez szintén zavart okozott számos rendszerben, ami létrehozta az igaz történeteket. Most hagy mondjam el nektek, a keresztre feszített alakom a Kereszten nem a Teljes testem volt. Ez a Testem egy holografikus kivetítése volt. Mindent meg fogtok tanulni erről a tudományról. Ez a Kvantum Fizika egy természetes része. A Mesterek, akiket követtek, Mester Tudósok – az Isten lények mindegyike közül a legnagyobbak. A Kvantum Fizika egy végtelen tudomány, azért mert ez létezésbe hoz minden lehetőséget, ami valaha is létezett. Ez azt jelenti, hogy a lehetőségek végtelen listája van jelen.

Multi-dimenzionálisan élni azt jelenti, hogy képesek vagytok az energiátokat holografikusan transzportálni, hogy egy tapasztalás részesei legyetek, hogy egy másik helyen legyetek ugyanabban az időben. Sok Mester dolgozik ezen a módon, hogy kiterjesztik Önmagukat sok különböző helyre sok eltérő időben egyszerre. A emberek megfigyelése, lények/létezők némelyike által holografikus kivetítések révén történt meg, azáltal, hogy különböző lények, akiknek szükségük volt információk gyűjtésére, vagy az energia rendszerének bemutatására, nagyon különleges és egyedi célból. Egy ilyen Létező/Lény meglátása soha nem véletlenül történik. Vagy engedted már magadnak, hogy lásd őket, vagy ők megengedték, hogy lásd őket -  bármely energia formának/alaknak a holografikus kivetítéseként. Nem minden megfigyelés ilyesfajta holografikus kivetülés. Néhány Mester vagy Létező/Lény fizikailag is megnyilvánul.

Általában, az angyalok meglátásai holografikus kivetítések. Az Angyali Birodalom az ilyen magas frekvenciák egy vibrációja és lehetséges nekik, hogy belépjenek más dimenziókba, amelyet elfoglaltok – tehát holografikus kivetítéseket készítenek, ha megmutatják magukat nektek. Minél inkább megemelitek a frekvenciátokat, annál könnyebb lesz ez számotokra, hogy interdimenzionálisan utazzatok. És annál inkább lehetségessé válik számotokra, más dimenziókon keresztül menni a fizikai testetekkel. Az Avatárok mesterei ennek. Ők is jártas Kvantum Fizikusok. Elsajátították a világotok tudományát. Avatár Sai Baba mestere a Kvantum Energiának, ezért volt képes manifesztálni bármit, amire szüksége volt az adott pillanatban. Ez kiszedi belőled most a Spiritualitás rejtélyét, titkát és csodáját – megértem. De ez egy igen különleges, egyedi, konkrét célból van. Amikor a titkot, rejtélyt, csodát eltávolítják/felfedik, akkor ez valósággá válik. A megfoghatóság és észlelhetőség érzése eggyé válik a rostjaiddal. Amikor a rost érzékeli a tapinthatóságot és valóságot, azt amit természetfelettinek hittetek el, és a társítás a nem lehetségessel elkezd széthullani; és ekkor az van, hogy még többet tapasztaltok meg az erőtőkből/hatalmatokból. Megragadjátok ezt és elkezditek felhasználni.

Ez megrémít mindnyájatokat, mert tudjátok, ez mit tehet, sejt szinten emlékeztek erre. Arra kérlek mindannyiotokat, hogy dobjátok el a múltatok tapasztalatait, és fókuszáljatok az itt és mostra és erősítsétek meg, hogy elkötelezitek magatokat és a Szellemiség/Spiritualitás ösvényének szentelitek magatokat, a Helyes Cselekedet útjának. Más szavakkal, a figyelmeteket az Isten Tudományának elsajátítására fordítjátok. Ez a Tudomány, aki azzá tett titeket, Akik Vagytok. A Spiritualitás/Szellemiség Tudománya, amelyről valójában Kuthumi úgy beszélt, mint a Tudomány és Szellemiség/Spiritualitás egyesüléséről. Sok más tanító tett ugyanilyen társításokat és utalásokat. A Szellem és Tudomány egyesülése nem új keletű. Minden, amit tesztek az eredeti elkülönüléssel való egyesülés. Eloszlatjátok a szakadékot, hogy az Egy Megnyilvánuljon – Egy Test, amely mindnyájan vagytok.

A Kvantum Energia megértése által megértitek, hogy ez soha sem volt lehetséges, soha nem lehetséges, és soha nem is lesz lehetséges számotokra, hogy elkülönüljetek egymástól, azért mert a Kvantum energia az, ami összetart titeket. Az Energia ezen mezője, az ami minden között jelen van – amelyre a múlt Tudósai üres térként hivatkoztak – ami összetart titeket. Mit gondoltok, hogyan működik a telepátia? Mit gondoltok, hogyan lehetséges, ha egy személy az egyik kontinensen kigondol egy ötletet, és egy másik kontinensen valaki ugyanazt az ötletet érzékeli – és négy vagy öt helyen szerte a világon ugyanazt a találmányt lehet összehasonlítani, vagy ugyanaz az ötlet fogan meg és tettek mezejére lép, hogy létre hozza azt? A Kvantum Energia felelős ezért. Semmi más.

A telepátia egyszerűen a minden között lévő mező felhasználásának, uralásának a művészete. Ez még valódibbá teszi ezt, igaz? A beavatásodra tekintettel ma, el kell döntened, hogy melyik illúziót szeretnéd elvetni a tudattalatidból, vallással vagy spiritualitással kapcsolatost, vagy a babonát, vagy a Közös Érzés hiányát, (vagy bármi legyen is ez), és mivel szeretnéd ezt helyettesíteni. Meg kell kérned ( a vezetőidet), milyen segítséget igényelsz azért, hogy ez létrejöjjön. Ez be fogja fejezni a 7. Dimenziós beavatásodat és a 7. Dimenziós Szív Tudatosságot számotokra. Továbbra is tartani fogjátok ezeket az energia vibrációkat az elkövetkező években. Ez a legnagyobb változás időszaka a vallások számára; és ti és minden más Lélek, akik az Odaadás 6. sugarának magasabb vibrációit választottátok a Fénymunkások csapatának részei lesztek, hogy feltámasszátok a lelkeket, akik a vallás régi mozgalmainak részei voltak – függetlenül attól, hogy a vallás melyik ágazatának volt a része. Meg kívánom erősíteni ezen a ponton, hogy nem hivatkozom bármiféle egyedülálló vallásra sem. Minden egyes vallási gyakorlatra utalok amely aktív a Bolygótokon ma.

Adok nektek néhány pillanatot, hogy elgondolkodjatok azon, amit mondtam, és hogy felkészülj arra, hogy megerősítsd azt, amit tudatalatt eleresztesz, és amiről úgy döntesz, hogy helyettesíteni szeretnéd ezt tudatalatt, és milyen támogatásra van szükséged. (szünet)

Amikor készen állsz, kezdd el velünk a párbeszédet. Legyél világos és tömör és legyél biztos abban, hogy a szándékaidnak megfelelően történjen ez. (hosszú szünet)

Azoknak, akik esetleg egyfajta félelmet éreznek a Kvantum Energia felhasználásának tekintetében, a Telepátia Tudományának megértésében, és félnek attól, ahogyan az energiák kivetítésre kerülnek a Tudatosság egy frekvenciáján keresztül, amelyek hatással vannak a lehetősségek energiájára, ennél a pontnál már létfontosságú az egyéni félelmek folyamatának kordában tartása. Ez vonatkozik rátok és persze a többiekre is. Abban a pillanatban, amikor nagyon közel érzed a félelem jeges markolását a Szíveden, emlékeztesd magad, hogy az energia, amit kitettek a Kvantum Tudatosságba (Mezőbe) létre fog hozni egy lehetőséget, hogy amitől féltek az valósággá válik. Látjátok a Kvantum Tudomány nem egy új dolog. Hányszor elmondták már nektek, hogy amire fókuszáltok az kerül megteremtésre?

A Kvantum Energiát használtátok végig. Azáltal, hogy megértitek az Elme Tudományát és a félelem tudományát, miközben bemutatjuk ezt, segítünk nektek felismerni azt, hogy hogyan használjátok a Kvantum Energiát. A spirálok nagyon erőteljes erők. Ezért ha a félelem érzését érzed annak végszavára, hogy vizualizálj egy spirált, és húzd felfelé ezt a szívcsakrádba, abban a pillanatban hívd meg Mihály Arkangyal jelenlétét, hívj minket, a személyes vezetőidet vagy aki eszedbe jut és mi segíteni fogunk emlékezni a Teremtés Erejére, amihez kapcsolódsz.

Miért hiszitek/gondoljátok a vizualizációt olyan erőteljesnek? Az oka ennek, amiért ez olyan erőteljes azért van, mert a Kvantum Teremtés művészetét használjátok. Mindezek a gyakorlatok be lettek kódolva negatív képzettársításokkal a vallási mozgalmak révén, hogy elkülönülve tartsanak titeket a Kvantum Erőtöktől. Hogy féljetek az Erőtől volt az egyik legnagyobb trükk mindközül. Ameddig félsz az Erődtől, nem fogod ezt magadhoz ölelni; és a módja annak, hogy a félelem gyökeret vert maradjon az, hogy állandósítják a félelmet. Mint mondtam, ezek a mesterek, akik eltávolították a tanításokat megengedték, hogy használjátok a Kvantum Energiát, csak éppenséggel az ismeretetek nélkül. Tudatlanul használtátok ezt, és ez az ahogyan biztosították, a félelem legyökerezését a rendszeretekben, ti teremtettétek meg ezt már régóta, mivel szükségük van arra, hogy kontrollt gyakoroljanak a rendszeretek fölött. Tehát minél több a félelem, annál több lehetséges félelmet teremtetek.

Az összes dimenzió és világ, amelyek olyanok, mint a pokol, amely azáltal teremtődtek, hogy megerősítetté, megszilárdítottá és jóváhagyottá váltak (a létezésben), amelyek félelemmel teli, szörnyű helyek, amelyek létezéséről már tanultatok. Az egyetlen dolog, amit még nem ismertetek fel, hogy ti teremtettétek ezt! Most is teszitek; de a vallás nem tanítja ezt nektek. Hogyan éreztek azzal kapcsolatban, hogy a vallás egész végig azt mondta nektek, hogy az ördöggel táncoltok, és ezzel ti teremtettétek meg ezt? Hogy végig ti tartottátok fenn azt a felfogást, hogy az ördög él? Hogy szépen az ördög kezeire játszottak ezzel? Ez komoly problémát okozhat nem gondoljátok? Nos, azért mert mi nem tudunk és nem is fogunk átadni egy tanítást ily módon, függünk a Felsőbb Hatalmatoktól, hogy felfedje az Igazságot, a tetteiteken/cselekedeteiteket keresztül, az Igazság és Szeretet manifesztálása révén az emberek automatikusan felismerik az Igazságot önmagukban is. Ez az, amit meg kell tennetek önmagatokért. Annak oka, amiért a félelem felszínre jön számotokra, azért van, mert a testetek emlékszik, a sejtjeitek emlékeznek a Hatalom/Erő romboló természetének hatalmára/erejére. Tanúi voltatok ennek az erőnek újra és újra. A jelenlegi világban, aminek részei vagytok, ti mindannyian megtapasztaltátok a Kvantum Energia erejének pusztító célokból való felhasználását. Emlékeztessétek magatokat napi szinten arra, amit ma mondtam itt. Minél inkább emlékeztetitek magatokat arra, hogy mi motiválja a félelmeteket, annál könnyebb lesz számotokra, hogy felfogjátok a tudatosság más szintjeit. Megismétlem az egyetlen oka, amiért képtelenek vagytok, hogy megértsétek vagy elképzeljétek a multidimenzionális életet az azért van, mert a Tudatosságotok jelenleg korlátozza ennek lehetőségét. Az egyedüli dolog, amire szükséged van az az, hogy koncentrálj a Fény összes lehetőségének lehetőségére, amiről úgy döntöttél, hogy összehangolod a Tudatosságodat ennek a létrejövésével. Ne felejtsétek, hogy a sötétség, ami a Kvantum Tudománnyal való visszaélés révén manifesztálódott, fel fog cserélődni, és ti egy szerkezet vagytok arra, hogy megtörténtté tegyétek ezt. Lépjetek be a szívetekbe és bízzatok benne, hogy a szívetek biztonságos menedéke leföldelve fog tartani titeket. Az átmenet gyakran szétkapcsolódásként tapasztalható, mivel leváltok a tudatosság egy régi szintjéről és újrakapcsolódtok a Tudatosság Felsőbb Szintjéhez.

Az utazás, amelyen haladtok, az utazás egy olyan irányba, amely manifesztálni fogja a céljaitokat, amiknek elérését kutatjátok. Mind az emlékezés útján vagytok; mind azon az úton haladtok, hogy teljesen a tudatos Önálló Lelkekké váljatok az emberi testben. Légy a pillanatban, amit most tapasztalsz. Használjátok a hit folyékonyságát, hogy táplálja a képességeteket, hogy megbízzatok, hogy el fogjátok érni a Tudatosság következő szintjét, csak úgy ahogyan elértétek a Tudatosság egy új szintjét most is. Ez egy természetes folyamat. A következő lépés is természetesen fog jönni. Mint már mondtam, Merlin Nagyúr feladata az, hogy emlékeztessen mindenkit, a Mágia Tudományára. Merlin Nagyúr a vezetőitek egyike ezért bízzatok a bölcsességében. Bízzatok az erejében, hogy az behatol bármibe, ami elkülönülést okozott a szívetekben és lelketekben. Az Alkímia egy megnyilvánult valóság, aminek már része vagytok. Ez a manifesztálódott/megnyilvánult valóság folyamatosan változik. A valóság morfikusságának változása a hiedelemrendszerek változása alapján történik.

Kuthumi már beszélt az igazságotok megváltoztatásáról; és ahogyan az egyén növekszik az igazsága is megváltozik, ez azért van mert a hiedelemrendszereitek is megváltoznak. A hiedelemrendszereiteket meg kell változtatnotok annak érdekében, hogy teljesen integráljátok a Kvantum Tudatosságot. Ismétlem, a hiedelemrendszereiteket szükséges megváltoztatnotok annak érdekében, hogy megfelelően integrálja a Kvantum Tudatosságot. Mindnyájatoknak el kell eresztenie a régi világot, ahogyan kértem mindannyiotoktól már kezdetben, felejtsetek el mindent, amit megtanultatok és ez a beavatás a Kvantum Tudatosságba, azért mert minden, amit megtanultatok megteremtette az identitást, amit magatokként érzékeltek most. A kondicionált hiedelemrendszerek, amiket magatokra vettetek, megteremtették az elkülönüléseteket vagy legalábbis az elkülönülés illúziójába vetett hitet. Valójában semmi sem képes elkülönülni azért, mert az Energia Mezeje egybeköt mindent, és soha nem lehet elválasztani. Soha nem volt és soha nem is lesz lehetséges. Mindent, amit a Mesterek és más nagyszerű tanítók tanítottak az identitásotok részévé válik. Egy részetekké, amitől rettegtek, hogy elveszítitek, azért mert ez az identitásotok része, ami az épelméjűségben tart titeket, ami azt a hamis érzetet nyújtja, hogy biztonságban vagytok az illúzió világában. Az egyetlen oka, amiért azt kérik, hogy felejtsetek el mindent, azért van, hogy emlékezni tudjatok, hogy képesek legyetek emlékezni arra, Mindez vagytok (you are All of That) és ez már tanították nektek a múltban, attól, hogy nem tudjátok. Ez egyszerűen valami, amire szükséges emlékeznetek a Belső Lényetekből inkább, mint, hogy úgy észlelnétek ezt, mint valamit, amit egy külső forrásból adtak nektek. Minél inkább tanításokkal társítjátok, amit külső forrásból biztosítanak, annál inkább állandósítjátok a megerősítés és jóváhagyás iránti szükségletet egy külső forrásból, tekintettel a Spirituális Utazásotokra különösen.

Mindannyiotoktól kérik, hogy annyit tegyetek ezen a ponton, hogy bízzatok az irányban ahová a Szívetek vezet titeket. Ez volt az egyik legnehezebb dolog megtenni egy Emberi Lény számára, ennek oka, hogy azt tanították, hogy ne kövessétek a Szívetek (szavát). A impulzivitást [lobbanékonyságot] összefüggésbe hozták a felelőtlenséggel. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb ember tudatalatt a Szívének követését nevetséges fogalmakkal társítja. Az utazásotok célja, hogy megfordítsa ezt és integráljátok a tudat mélyebb szintjeit tekintettel annak az iránytűnek a követésére, amit az Ember Szíveként ismert. Sokat találják magukat a veszteségbe, elveszettségbe, azért, mert tagadják a Szívük sugallatát. A Szellem végtelen alkalommal hallotta, azt, ahogyan az emberek megvitatták, hogy mi található a Szívükben és miképpen lebeszélték magukat arról, amit a szívük sugallt számukra, azért mert túl sokat gondolkodtak azon, hogy mit nem képesek megcsinálni, mit nem tudnak megtenni és mit nem szabad megtenniük, azért mert az nem elfogadott. Az emberek milliárdjainak a bolygótokon kell szembenézniük a Szívük követésének kihívásával vagy az Igazi Útjuk megtagadásának kihívásával, azáltal, hogy olyan helyzetekbe maradnak, amely a Szívük követésének félelme eredményeképpen jöttek létre, a rájuk helyezett nyomástól a társadalom kondicionáltsága, a szüleik, a tanáraik, a rokonaik és barátaik részéről, akik szembemennek a természetes részükkel. Gondoljunk arra most, hogy minden alkalommal, amikor kételkedőnek érzed magad, akkor szükséges megállnod egy pillanatra és változtasd át a kétséget aktív Bizalommá és Hitté. Minden alkalommal, amikor a kétség állapotában találod magad – legyen az önkétség, vagy a Szellem/Lélek támogatásában való kételkedés, vagy az életed bármelyik más aspektusában való kételkedés – spontán ismerj fel egy arcot a kétségben, vagy egy nevet, vagy egy érzést, egy szín vagy egy szimbólumot – azt mondtam spontán – ez segíteni fog meghatározni, hol került helyére az eredeti kondicionáltság vagy hiedelemrendszer, ami aztán állandósította a kétséget, amikor ahhoz a ponthoz értél, hogy higgy vagy megbízz abban a képességedben, hogy kövesd a szívedet. Minden alkalommal, amikor kétséget tapasztaltok, szükséges tudatosan úgyszólván bizalommal és hittel cselekednetek. Ez át fogja programozni a tudatalattitok hiedelemrendszerét, és ezáltal segíteni fogtok másoknak is megtanulni azt, hogy hogyan tegyék ugyanezt. Kezd el önmagad fénnyel vezetni. Fogadd el az utat, amit teljességgel választottál. Ez azt jelenti, hogy fogadd el a támogatás bármilyen szintjét, az igényed rögtön manifesztálódni fog. Hinnetek kell, hogy a családotok minden ember, valamikor kész lesz elfogadni és átölelni a Kvantum Tudatosságát támogatva ezáltal a változásaitokat. Azok, akik nem rendelkeznek a teljes igazsággal, ez nem azért van, mert az Igazságuk, hiedelemrendszereik, a Tudatosságuk tapasztalásai nem ugyan arról a helyről jönnek, mint a tieitek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feláldozzátok az igazságotokat, vagy elvárjátok tőlük, hogy feláldozzák az övéiket. Ez azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy elfogadjátok, amit a valóság bemutat nektek. Ez megajándékoz titeket végtelen más lehetőségekkel is. Összhangban kell cselekednetek a Szívetek és Lelketek Legmagasabb Akaratával. Minden alkalommal, amikor ezt a bölcsességet követitek, a cselekvés terébe lesztek téve, hogy támogassátok az egész nagyobb javát, még ha ez azt is jelenti, hogy kiléptek a helyzetből, hátraléptek az emberektől egy ideig, és bizonyos esetekben véglegesen.

Tegyétek ezt rítussá, és hívjátok segítségül Kuthumi Nagyurat és Maitreya Nagyurat vagy bármelyik Mestert vagy Istennőt, akit szívetekhez közelállónak tartotok, hogy segítsenek az utazásotokban minden nap. Kuthumi Nagyúr tanítani fog nektek a Szeretetről és a Bölcsességről. Ő a Bölcsesség és Szeretet Nagyura. Maitreya Nagyúr, a nevető Buddha tanítani fog nektek az Örömről és Jókedvről. Azáltal, hogy felismeritek és bevalljátok, hogy minden, ami elkülönülve tart titeket a Szeretet, a bölcsesség és Öröm, Jókedv megtapasztalásától az egy létfontosságú kulcs, annak megnyilvánításában amit kértetek. A tudatlanság ennek egy része. Minden nap tegyetek erőfeszítéseket azért, hogy valami újat tanuljatok magatokról és az életről. A Szellem be tudja mutatni ezt nektek, vagy választhatjátok azt is, hogy aktívan részt vegyetek egy cselekvésben, ami létbe fogja hívni ezt – olvassatok és/vagy tanuljatok, minden módon távolodjatok el a tudatlanságtól. A tudás meghatalmasít. Minél több tudást szereztek (magatokról főleg), annál inkább meghatalmasodottá váltok. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian felismertétek már, az új információkra alapozva, amit befogadtatok ma, minél többet tudtok az Élet szerkezeteiről, annál erősebben érzitek ezt, azért mert tudjátok, hogy hogyan használjátok ezt. Még több eszköz áll rendelkezésetekre, hogy úgy mondjam. A Szeretet és Bölcsesség alkalmazása révén, és a Tudásotok megosztása révén, hogy képesek lesztek megosztani másokkal is, hogyan csinálják eltérően ezeket a dolgokat. A Szeretet Világának Szeretett Vezetői itt az idő, hogy elvessétek az összes félelmet magatokból. A félelem egy babona. Már elmagyaráztam, hogyan táplálja ez a negatívitás tudatosságát. Ezért, én, Jézus Mester mindannyiotoknak megadom a Hatalmat/Erőt, hogy megválasszátok, hogyan fogjátok használni a Kvantum Energiátokat, hogyan fogjátok használni a 7. dimenziós Tudatosságot, hogy teremtsetek. Aktívan a Mágia, Csodák és Manifesztáció világában vagytok. A Karma miképpen ismeritek ezt, többé nem létezik számotokra. Ez nem jön vissza, hogy megjavítsa azt, ami eltörött. Az összes (le) rögzítést azonnal meg kell tenni. Amit az elmúlt életeitekként tapasztaltok, azok valójában Párhuzamos Valóságok. Ha kiveszítek az idővonalakat az egyenletből, akkor mindezt most élitek. Kuthumi egyszer átadott egy üzenetet, ahol azzal az ötlettel szórakoztatott benneteket, hogy a Jelenlegi Énetek a Jövőbeli Énetek, és Ti vagytok a Jövőbeli Énetek Múltbeli Énje. Ti vagytok az Múltbeli Életetek Jövőbeli Élete. Ezzel az elgondolással bosszantott titeket, amit több igazságot tartalmaz, mint amit felismertek. Minden vicc mögött sok igazság rejlik. És ez így van, ti vagytok ezek – nem vicc ez!

Ti vagytok a Múltatok Jövője és ti vagytok a Jövőtök múltja. Ez nem korlátozódik csak az életidőkre, hanem az életetek megtapasztalásának minőségére is vonatkozik. A múltatok összes félelmét, amit megteremtettetek az életben, azokat most élitek. És a jelen félelmei a jövőbeli életetekben jönnek majd létre. Az összes múltbéli pozitivitás, összpontosítás és odaadás, hogy meggyógyítsátok a sebeiteket a jelenlegi jólét tudatosságotokban manifesztálódott, [megjegyzés: ez a jólét nem csak pénzügyi lehet] és az odaadás a gyógyulás és tudatosság felé, meg fogja határozni a jövőbeli életetek minőségét, és minden más jövőbeli tapasztalatot ettől a naptól fogva. Amikor eltávolítjátok a (lineáris) időt az egyenletetekből, mindent a tapasztalat egy nagy medencéjeként fogtok látni. Képesek lesztek meglátni magatokat, ahogyan számos eltérő és különböző szerepet játszotok. Egy jó módja annak, hogy elképzeljétek ezt, egy színészként vagy színésznőként. Képzeljetek el a modern napjaitokból egy színésznőt, aki egy szerepet játszik egy filmben, amit a mai napon láttok. De lehet négy vagy öt képernyő ugyanabban a szobában, és mind a négy vagy öt film egyszerre megy, és minden egyes filmben ugyanaz a színész játszik el különböző szerepeket és ti mindet egy időben nézhetitek.

Magatokra hagylak ezzel a Tudatossággal titeket és továbbra is megáldalak benneteket a Forrás Erejével és Fényével, amelyből a társteremtés által megteremtettek. Anya/Atya Isten a társteremtés cselekedete által manifesztált titeket, a világot, amelyben éltek, a világot a világotokban, amiben éltek, és minden más világot. Tudjátok, hogy minden, amit kértetek a létrejön és manifesztálódni fog a Lelketek Legmagasabb Akaratával. Legyen Bizalmatok és Hitetek. Megtapasztalhatjátok az Élet Csodáit ezáltal. A Krisztusi Jézus Nagyúr vagyok. Megáldalak benneteket, Szeretlek benneteket és Én mindig Jelen Vagyok. Adonai.

Kuthumi Nagyúr:

Kuthumi vagyok és visszatértem ennél a pontnál, hogy átölellek mindannyiotokat egyszerre a Minden Ami Vagytok Fényében és Erejében, annak megértésében, amit Jézus Nagyúr átadott ma mindannyiotoknak abban az értelemben, hogy intergáljátok a Hatalmatok/Erőtök végtelenségét, és a Hatalmatok/Erőtők Erejét. Nem találjátok mulatságosnak, hogy mennyire féltetek a Dologtól, amit leginkább akartatok? Nem találjátok szórakoztatónak, hogy elmenekültök a dolog elől, amit legjobban akartok, és hogy elriasztottátok magatokat az utazástól, amit oly hosszú idő óta kerestetek, hogy véghez vigyétek?

Valóban felismerve, hogy mindez a korlátozás állapotában tartott benneteket igazán segíteni fog mindannyiotoknak, hogy kilépjetek és túllépjetek az ”akváriumi aranyhal” hatáson, hogy úgy mondjam, amiben éltetek.

Én, személy szerint ünneplem annak tudását, hogy mindannyian kecsesen a felébredés új szintjének irányába haladtok, hogy felismerjétek az erőtők potenciálját, és igenis remélem velem fogtok ünnepelni.

Evégett, Szeretteim, menjetek előre, keressétek az Erőt/Hatalmat, amit abból a célból használtak fel, hogy fenntartsák a félelmet, amit elfogadtatok az életetek szabályaként, és vegyétek vissza az Erőt/Hatalmat és öntsétek formába, ami a Szeretet Erejét és Hatalmát fogja képviselni, és akkor biztosan el fogtok képedni, hogy milyen kreatív Társteremtők vagytok.

Felismerve, hogy a képességetek teremtette a félelmet, eddig a pontig ezt teremtettétek, ez kiegyenlíti a képességeteket, hogy most az ellenkezőjét hozzátok létre. Ez egyszerűen egy különböző témára való alkalmazása a Teremtés ugyanazon Törvényének. Ezért úgy döntöttem, hogy elismerlek és átölellek mindannyiotokat a teljes potenciálotok manifesztációjaként, aki a Szeretet Erejében él, a Tudomány Isteni Mágiájának teljesen aktív társteremtő Alkimistáiként, az Igazság, hogy az Élet az jelenti, hogy legyél, az Igazság az, hogy a felfedezésen keresztül fogsz teremteni magad számára, azon amelyen keresztülmész.

Mindenetek meglehet, amit megkívántok, hogy az álmot a Valóságba hozzátok kegyelemben, tökéletes és csodálatos módokon megnyilvánítva azt magatok számára, és minden mindig jól lehet az Új Fény Világotokban. Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Nagyura, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése