Kuthumi – Az Istennő teljes kifejeződésében (Az összes Istennői Archetípus)

 Kuthumi – Az Istennő teljes kifejeződésében (Az összes Istennői Archetípus)



Michelle Eloff©

2006. január

Fordította: Hatejer Emese

Forrás: lightweaver

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési helye:

http://www.mediafire.com/file/dm41c6x5ckrk0pm/160930_spirilego_13_noiarchetipus.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra az ünneplés, az öröm és a bizalom áldásait.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Fény szeretet nővérei, ma egy nagyon fontos témáról szeretnénk beszélni veletek. Valójában, egy bizonyos értelemben, egy igen erőteljesen befolyásoló, irányító erő az emberiség tudatosságának fénnyé való átváltozásában. És ez a nő ereje/hatalma, vagy az Istennői energia ereje/hatalma.

Sok-sok idővel ezelőtt, a nők a jókora erő/hatalom helyzetében voltak. Tisztelték őket a bölcsességükért, tisztelték őket a táplálásra és a teremtésre való képességükért. Azonban egyensúlytalanság jött létre, mikor bizonyos nők vagy istennők visszaéltek ezzel az erővel. A nők rabszolgaként használták a férfiakat, csak úgy, mint ahogyan manapság ezt sok nő is tapasztalja, így végül a férfiak kerültek hatalomra, és ahelyett, hogy kiegyensúlyozták volna az energiát, egyszerűen újraélték a női energia általi az eredeti visszaélést. Most a bolygótoknak megadatott az a lehetőség, hogy tökéletes egyensúlyba kerüljön, és ezáltal összehangolódjon a női és férfi energia a bolygótokon.

Már tanúi voltatok, hogy néhány nő, nem mind, elvesztették önmagukat, és ahelyett, hogy meghatalmasodott nőkké válnának, egy nőies, tápláló teremtőkké, néhányan megpróbálták átformálni az energiájukat, hogy olyanokká váljanak, mint a férfiak. És ezen a ponton a félreértés további kiegyensúlyozatlanság veszélyét okozta. Az, hogy erős nővé váljál, nem azt jelenti, hogy olyanná kell válnod, mint egy férfi, és az hogy ha egy férfi egyensúlyban van a nőies oldalával nem azt jelenti, hogy nővé kell válnia, vagy meg kell változtatni a nemiségét. Csupán azt kérik tőletek, hogy legyetek az autentikus énetek és a meghatalmasodott énetek egy azon időben. A női (alap) elv nem létezhet férfias (alap) elv nélkül, és vice versa. Az Atya Isten energiájának magja szükséges, hogy megtermékenyítse és lángra lobbantsa az Anya Istennő élettartalmát, hogy képes legyen táplálni és teremteni.

Tehát az emberiségnek egy bizonyos mennyiségű illékonysággal kell szembenéznie. Ebből az okból mondjuk azt, hogy ez azért van, mert a nők, akik utálják a pasikat, egyéni okokból, akik inkább azt szeretnék, hogy a bolygó mentes legyen a pasiktól, ők egy nagyon intenzív tisztulási és tisztítási folyamaton fognak keresztül menni. Ugyanez vonatkozik azokra a férfiakra is, akik tagadják az istennői energiájukat. Ismeritek a klasszikus macsó férfiakat; nekik is meg kell szólítaniuk az Istennői (alap)elvet önmagukban. Ez szükségszerű annak érdekében, hogy egyensúly legyen.

Az Istennői energia ereje/hatalma az egyik, ami megnyitja a lehetőség ablakait a fény információjának és frekvenciájának szintjeire, hogy támogassa és felemelje a felemelkedési programot, amelyet a Föld Anyáért és a lakosaiért alkottak meg. A nőies energia az, ami kibocsátja/kiárasztja minden emberi lény, teremtő aspektusának szellemét. És az Isteni, férfias aspektus az, ami ösztönzi a cselekvést és a manifesztációját annak, amit megteremtenek.

Amikor egy személyben megfogan egy ötlet, akkor a nőies energia az, amivel ekkor kapcsolatba lép. A nőies energia reagál az Univerzális Elme információjára, megfoganva ezzel, és a szexcsakrában tartva ezt, csak úgy, mint mikor egy ember fogan meg a méhben, és kilenc hónapot a várandósság állapotában tölt el.

A férfias energia vagy Isten Erő az, ami fogja az ötletet és megtörténtté teszi azt, végrehajtja azt a fizikaiban, így ez manifesztálódik a valóságban. Ha valaki úgy érzi, hogy beragadt, stagnál, ösztönzés nélküli, motiválatlan és depressziós, ott általában az én nagyobb része az, ami lekapcsolódott az én Istennői aspektusáról. Emlékezzetek, az Istennő megfogan, az Isten kezdeményez, aktivál és cselekszik.

Így, hogy egy személy megtapasztalja ezt, szükséges segíteni őt, hogy újrakapcsolódjon az Istennői énjével. Először is, el kell tölteni egy kis időt azzal, hogy leírjatok minden dolgot, ami demotivál, nem ösztönöz, vagy a kiábrándultságról szól. Írd le milyen érzés megragadtnak, beragadtnak és elakadtnak lenni. Milyen érzés stagnáltnak lenni. Azt is javasoljuk, hogy kezdjétek azokkal a mondataitokkal(, ha úgy érzed ez segít, hogy):

Ösztönzés nélkülinek/ihletetlenek érzem magam amiatt, hogy......(a következő mondat kezdődhet ezzel),

A stagnáltság érzése olyan érzés, mint a …

Dühös vagyok, mert az életemet stagnálónak és megragadtnak látom, ihletetlenek/ösztönzés nélkülinek és demotiváltnak/motiválatlanak érzem magam és ez annak eredményeként történt...

.(és folytasd tovább az írást)

Elvesztettem a kapcsolatomat az Istennői energiámmal és azt a képességemet, hogy teremtsek és az új ötletek által inspirálva legyek, mert...

...(És írj tovább)

Reménytelenek és tehetetlenek érzem magam, mivel/mert...

… (És folytasd tovább a mondatot.)

Azáltal, hogy így kezditek a mondatokat, szeretteim, az a kifejeződés egy új módozatát teremti meg, hogy a belső gyermek vagy az én bármilyen sérült aspektusa követhető legyen ezen keresztül. Sokszor, amikor valaki azt mondja egy személynek – írd le azt, amit érzel – akkor a sérült személy, aki teljesen ösztönzés nélkülinek vagy motiválatlanak érzi magát, semmi ötlete sincs, hogy hol is kezdje ezt. Ha nem tudják, hol is kezdjék, akkor még inkább motiválatlannak, tehetetlennek és reménytelennek kezdik érezni magukat. Miután leírják az összes mondatot, amit mondtunk, akkor az egyének nagyobb átláthatóságot nyernek és egy kicsit jobban megértik a dolgokat helyzetük körül, és azt, ahogyan ezek lekapcsolták őket az Istennői energiájukról, és aki, vagy ami hozzájárult az energiájuk kettészakadásához. A harag mindig része a folyamatnak, mivel a reménytelenség és tehetetlenség mélyén, harag lakozik, ez általában a félelemként manifesztálódik. Ezt a folyamatot javasoljuk azoknak a férfiaknak és a nőknek, akik elvesztették a kapcsolatukat avval a képességükkel, hogy létfontosságú és szükséges változtatásokat idézzenek elő az életükben.

A férfiak, akik úgy érzik, hogy elszakadtak azon képességüktől, hogy ellássák a családjukat. A férfiak, akik dühösek a nőkre, mert az anyjukkal való kapcsolatuk ahhoz vezetett, hogy elnyomottnak, rosszul ellátottnak érzik magukat, és nem képesek alkalmazni magukban ezt, hogy az energia egy ereje motiválja őket, hogy egy fenntartható élet programot teremtsen maguknak. Az Istennői energia hiánya számos atrocitást eredményezett világszerte. A férfiak félreértették és visszaéltek az Isteni energiájuk erejével és ahelyett, hogy védelmezők, őrzők, családfők, család fenntartók, és beavatottak lettek volna, harcosokká váltak, a háború kitört, erőszakos viselkedés alakult ki, és a nemi erőszak és a gyilkosság vált a világotok bűnözési arányának terjedelmes részévé. A férfiak elfelejtették a helyüket az élet összes struktúrájában, amit az Istennői energia tölt meg.

A humán fejlődés egy másik területe, ami keresztül fog menni változásokon és elmozdulásokon, biztos vagyok benne, hogy sokan közületek már kitalálták, ez a vallás. Különösképpen a vallási kultuszok, közösségek, egyházak és bármi ilyen természetű dolog, ami megtagadja az Istennőtől a megillető helyet az Isten ereje mellett.

A nőies energia/Istennői energia, hozzáadja a dimenziót a lélek előrehaladásához, mivel az Istennő a belső bölcsesség, a belső intelligencia, és én aspektusa és univerzális aspektusa az, ami önmagába vonja ezt, és képes feltárni a belső világokat és a belső síkokat, amit az Isteni aspektus abszolút nem képes megtenni, azért mert nem úgy lett megteremtve, hogy az említett módon működjön. Ezek a belső világok értékes és nagyon fontos bölcsességet és tudást tartalmaznak, ami azt jelenti, hogy további segítségre van szükség a tudatosság kiterjesztéséhez, és minden lélek fejlődéséhez. Ugyanolyan, mint az Isten energia, ami képes feltárni az információt, azon a módon túl, amit sokan univerzális elmeként ismertek, ez túlmegy, túlterjed bármilyen és minden paraméteren, új alapozást teremtve, új információkat feltárva, ez kifelé halad. Az Istennői energia nem tudja felfedezni ezt, azért mert nem úgy tervezték, hogy ezt tegye. Tehát megértitek a férfias és nőies közötti egyensúly fontosságát, és látjátok, amiért az Istennői energia olyannyira fontos az emberi faj forradalmáért, evolúciójáért.

A humán gyógyulási folyamat következő fázisa, az Istennői energia tekintetébe, a következő: az, ahogyan az Istennőt érzékelik/észlelik. Megteremtették azt az illúziót, hogy egy Istennőnek, egy bizonyos módon kell kinéznie. 13 Istennői lenyomat vagy sablon van, amely azt jelenti, hogy 13 test/váz típus van, 13 nőies vagy Istennői archetípus van. A probléma az, hogy a társadalom még csak az ilyen típusú testeket/vázakat tűri el és ezeken az archetípusokon keresztül. Az egyik, amit mindannyian jól ismertek a vékony, cicababa nő. ”A Barbie” archetípus. Ez a hozzáállás és tudatosság szint azt eredményezte, hogy számos működési zavar alakult ki a társadalomban a férfiakban és a nőkben. Ahhoz vezetett, hogy nők milliói megriadtak az isteni lenyomatuktól, elutasítják az autentikus ént, az autentikus természetüket és az autentikus lényüket. Ez megteremtett egy illúziót sok férfi számára is, akik arra törekszenek, hogy ”birtokolják” az adott fajta nőt, és magukat egy ilyen fajta ”istennővel” lássák a karjukban. Mivel ez megteremt egy bizonyos helyzetet vagy erőt, esetleg hatalmi státuszt az adott férfi számára, mert ő elérte vagy meghódította, és most már az övé.

A nőknek vissza kell venniük a hatalmukat. A nőknek meg kell látniuk, hogy milyen erősek is valójában, azzal, hogy autentikusak, és elutasítják az illúziót, azt amit a társadalom hozott létre és megköveteli tőlük, hogy ezt betartsák annak érdekében, hogy elfogadhatóak legyenek. Ha a nők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan testalkathoz igazítsák magukat, ami nem a saját isteni lenyomatuk alakja, akkor betegségeket fognak manifesztálni a testükbe. Úgy fogják találni, hogy a negatív érzelmek, ezzel kapcsolatosan el fogják pusztítani őket. Azt is észre fogják venni, hogy az erőfeszítésük, hogy a testüket egy ilyen formába vagy alakba erőltessék, az ami ellentétes az isteni sablonjukkal, szabotálva lesz.

Szeretteim, a média játssza a legfőbb szerepet ennek az illúziónak a fenntartásában és támogatásában. Számos magazin és film állítja, hogy már megváltoztatta az álláspontját és a test formájának és megformázásának egészségesebb módjait reklámozzák és támogatják, azonban a nap végén, minden hirdetés olyan nőket mutatnak, akik nagyon egy forma alkatúak, csak az arcuk különböző.

Hadd tegyük hozzá ezen a ponton, és ezt létfontosságú szem előtt tartani, hogy ha egy férfi vagy nő veszélyesen túl súlyos, más szóval elhízott, és a túlsúlyuk veszélyezteti az egészségüket, létfontosságú, hogy az a személy megtegye a szükséges lépéseket, hogy az életét újra kiegyensúlyozza. Az egészséges életstílus rendkívül fontos. Az elhízás nem egy Istennői sablon. Nagyon lényeges, hogy az emberek rádöbbenjenek, hogy az élet 12 (alap) elve, az élet arany (alap)elvei, támogatják az Istennői energia manifesztációját, oly módon, hogy az Istennői energia 13 sablonja egy egészséges módon legyen fenntartva. Nos, egy személy lehet vékony és az ”Istennő” modern képmásával rendelkezhet, de érzelmileg és mentálisan eközben súlyosan sebzett és boldogtalan lehet. Tehát a fizikai forma, a test alakja, ahogyan az arc vagy test kinéz, annak egyáltalán semmi köze az Istennő hatalmához.

Egy Istennő szorongásában veszélyes, romboló és képtelen hozzájárulni az Istennői sablon helyreállításához, ugyan úgy, mint egy férfi, akinek Isten energiája sebzett, ő is nagyon veszélyes és pusztító. Ezek általában azok a férfiak, akik a hatalom/erő egy pozíciójában vannak, nem csak az üzleti világban lévő férfiak, vagy azok, akik dúskálnak a pénzben, bármilyen férfi, aki hatalmat gyakorol, ahol az emberek félnek tőle, ahelyett, hogy mentorként tisztelnék őt, ezek a férfiak általában állandósítják a gyökércsakrából kiinduló visszaéléseket és folyamatokat és más tevékenységeket, amik a gyökércsakrához kapcsolódnak. Azért, hogy az ”Isten” begyógyítsa a sebeit, az Istennőnek el kell ismernie az saját erejét, a belső szépségét, az intelligenciáját, és a képességét, hogy teremtsen bármit, amire a lelke vágyik összhangban az Isten Legmagasabb Akaratának tervével. A nőknek el kell ismerniük, hogy egyenlők az Isten erejével; hogy az Istennőnek egyenlő jogai vannak. Az Isteni joga, hogy az Isten energiája mellett álljon. Általában, mint kísértés úgy vették figyelembe, mint amit a nő képvisel – a csábítót. Ez csak egy másik eszme volt, ami eltorzította az emberiség gondolkodását az istennői (alap)elvről és valójában a nőkről. Ti itt hölgyeim ma és minden nő, akik ezt egy későbbi időpontban fogják olvasni, egy ígéretet tesztek ma saját magatoknak, hogy erőfeszítéseket tesztek azért, hogy önmagatokat egységes és egyedi Istennőként ismerjétek el, hogy autentikusak vagytok. Rábízva magatokat arra, hogy át fogjátok adni magatokat és lehetővé téve a Fenséges Istennői sablonnak, hogy kecsesen és harmonikusan emelkedjen a felszínre, és hogy tudtok és fogtok is a példa által vezetni, és az autentikus Istennőt képviselni.

 

Ahogyan minden Istennő megengedi önmagának, hogy a természetes formájába lépjen fizikailag, intellektuálisan, érzelmileg és mentálisan, az egész sablon a Föld Anyán is át fog alakulni, azért mert az autentikus Istennő ereje/hatalma, az autentikus nő ereje/hatalma, automatikusan megszüli az autentikus Istent – a férfit, aki elég biztonságot érez önmagában és elég meghatalmasodottnak önmagát, hogy Fenséges Isten legyen, amire szánták, hogy legyen, tehát így teljesen át tudja ölelni a Fenséges Istennői aspektusát, és hozzájárulva az arany lenyomat teljes manifesztációba való hozzásának folyamatát az emberiség számára.

Vessetek egy pillantást a nőkre, töltsetek el némi időt azzal, ha ráértek, elmenjetek és igyatok egy teát vagy egy kávét, és nézzétek meg a nőket, akik elvonulnak előtettek, nézzétek meg a fizikai felépítésüket, és látni fogjátok, hogy mennyire különbözőek, és fel fogjátok ismerni a különböző sablonokat is. Bizonyos modellek a társadalomban megérintették őket.

Ott van körte alkatú test; az alma alkatú test; a homokóra alkat; a forma, amely széles váll és kis csípővel rendelkezik...stb. Az atletikus testalkatból kétféle van a vékony és a nagyon izmos. Sok nő, akik magasak nem fogadják el a magasságukat, azt a sablont. Akkor van ott egy olyan alkat, ami a Föld Anya, vagy (ősidőbeli) Anya Istennő típus. Ezek olyan nők, akik telt keblekkel, dús csípővel és telt pocival, húsos karral és lábbakkal rendelkeznek, egy nagyon nyílt arccal, nagyon nyílt energiával. Nos ez a sablon az egyik, amelynél óvatosnak kell lenni, mivel nem utalunk elhízásra, ez az a nő, aki amióta megszületett ilyen alkatú volt, attól függetlenül mennyit diétázott vagy mennyit edzett, a test alkata nem változott.

Maradt még három alkat valójában, az atletikus alak al-sablonjainak hívhatjátok őket, ami gyakran válik azzá, amit matróna sablonnak hívunk, más szavakkal, az érett nők. Sok nő úgy találta, hogy megváltozik a formája, ahogyan bölcsebbé válik, az élettapasztalatuk eredményeként és a hormonális változások következtében, a testük ebbe a három al-szintű kategóriába fog esni. Ez gyakran úgy történik, hogy a mellük alakja megváltozik, a fenekük alakja is változhat, gondoljuk, most néhányan azt mondjátok, hogy a ”gravitáció szívás”. Tehát az érett Istennő, akire gyakran utalnak úgy, mint Matróna, és mindnyájatoknak meg kell adni önmagatoknak a teret, hogy átalakuljatok érett Istennővé. Tehát az atletikus sablon talán veszít az izom tónusából, és talán társul hozzá némi lágyság a has területén, a csípő területén, és talán még a felkar és a mellnél is.

Tehát, amikor egy homokóra alakú nő érett Istennővé válik és hozzáadódhat a lágyság egy szintje. Azt próbáljuk mondani szeretteim, hogy az érett istennő elfogadja a természetes változásokat, amik azzal járnak, hogy bölcs Istennővé válik. Amikor is minden nőnek át kéne tudnia magát adni a közeledő korának, elfogadva ezt és integrálva az új sablont sokkal harmonikusabb és békésebb módon. Az érett Istennő utolsó sablonja, nagyon magas vagy nagyon alacsony sablon, ami mindig sovány, és a megereszkedett bőrükkel kihívásaik lehetnek, nem sok súly gyarapodásuk van vagy a puha területeken, de a bőr megereszkedik.

Az információ, amit át fogunk adni nektek most nem olyas valami, amit egy kozmetikai krémes tubusban megtalálhattok, amit reggelenként szoktatok használni, ez inkább egy belső energia, egy belső fény, és éterikus botoxnak fogjuk hívni! (nevetés) Szeretteim, ez nagyon egyszerű és valójában olcsó... A hozzáállás az egyik kulcs a hosszú élettartamhoz.

Az Istennő fél az öregedés folyamatától. A félelme feléleszti a halál hormonokat és ez automatikusan maga után vonja a test romlását, leépülését, a test degenerációját. Nos szeretteim, nézzetek meg bármilyen nőt, és persze férfiakat is, akik spirituális úton voltak és vannak.

Egy olyan nő, aki el fogadja önmagát, aki pozitívan áll hozzá az élethez, aki a szellem minden aspektusát megeleveníti és aki a fénnyel dolgozik, az kortalanak tűnik. Lehet, hogy teljesen megdöbbennétek, ha egy ilyen nő fizikai életkorát összehasonlítanátok a fizikai kinézetével. És mondtuk, a csoda nem egy tubus krémben lakozik, hanem ez az egyénen belül található.

Minél több fénnyel látod el magad és minél többet gyakorlod az önszeretetet, annál fiatalabbnak fogod érezni magad és a kinézetedet is. A magasabb síkú mesterek ábrázolásának nagy része a nagyszerű szépség. A fizikai szépség. És ez nem csak azért van, mert a személyek lerajzolták ezt, vagy egyszerűen csak egy idealista kép akarna ez lenni, ami lehet, hogy visszatükrözi a mély belső vágyaikat, ez nem igaz, mivel ezek a portrék, leírások valójában a színtiszta igazságot ábrázolják, azért mert a mesterek, a nagyurak és úrnők, elvetik a halál hormont, hogy úgy mondjam, és örökké fiatalok maradnak. Az igazság valójában, hogy ezeknek az embereknek a teste – ami így néz ki, általában a végső érettségét 30-35 éves kor körül éri el és a 30-35 éves fizikai megjelenés marad meg, addig amíg egy személy nem választja azt, hogy leveti magáról ezt a testet.

Tehát visszafordíthatjátok az öregedés folyamatát azáltal, hogy beruháztok, no nem pénzzel, hanem energiával és idővel önmagatok belső énjének a gyógyulásába. Kinyitva a csapot az Istennői energia számára, hogy keresztülfolyjon rajtatok, a pozitivitást választva, az igazságot, könnyedséget, fényességet és szeretetet választva - és az emberek majd tudni akarják, hogy mi a titkotok. Az az igazság, hogy ez tényleg működik.

Szánjatok időt rá, hogy megvizsgáljátok a női mestereket és a fizikai világ más aspektusait, akik a fény ösvényén jártak, és nézd meg a bőrüket, a kisugárzásukat, még azt is ha megváltozott a hajuk színe, ez fénnyel telítődött, azért mert a nő átadja magát a változás természetes ciklusának, és ez szeretteim, az Istennő erejének/hatalmának csak egy még újabb aspektusa. Ahogyan egy fiatal nő, az Istennői energia is tartalmaz egy bizonyos frekvenciát, miközben a nő éretté válik egy bizonyos korúvá és anyává válik, általában ott az Istennői energia egy másik frekvenciája van jelen, és ahogyan a nő tovább érik, az Istennői energiának ott is egy eltérő aspektusa jön létre. Erre gyakran utalunk Háromszoros Istennőként, vagy Lányként/Szűzként, az Anyaként/Császárnőként, és a Matrónaként. Amikor egy nőnek elmúlik a menstruációs ciklusa, akkor ő a tapasztalat egy másik birodalmába lép be és az Istennői energia kifejezésének egy másik aspektusába, ugyan így tesz a szűz is, amikor a szűz szexuálisan aktív nővé válik, belép az Istennői energia egy újabb szintjére. Mind a három nagyon különleges erőt tartalmaz. A Háromszoros Istennő energia az, ami egy nő számára kulcsfontosságú eszközöket ad és támogatja a struktúrákat, hogy a nőiességében fejlődjön. Azonban a férfiak által uralt világban, és az illúzió világában, a Háromszoros Istennőt nagymértékben elvágták. Most eljött az ideje annak, hogy feltámasszuk ezeket az aspektusokat. Ezért van az, amiért az Istennői energia ”tisztelete” valami olyasmivé válik, ami egyre több ember vonz. A pogányság például aktív gyakorlattá vált újra. Ez egyre nagyobb népszerűségnek örvend valójában. Sok ember most kezdi elfogadni a Pogányságot, mint fehér (mágia) művészetet. A fény egy gyakorlatát. Sok ember kezdi felismerni, hogy az Anya Istennő ugyanolyan fontos, mint az Atya Isten. Minden nőnek szükséges lehetővé tenni ezt a gyakorlatot és folyamatot, hogy egyesüljön felszínre emelkedjen önmagán belülről.

Tehát, ez a gyógyulási folyamatotok része, szeretteim, a Háromszoros Istennőtök újrarendeződésének is meg kell történnie, vissza fogtok menni a szűz sablonhoz, begyógyítva az abban az időkeretben létrejövő sérüléseket. Belépve a szűz Istennő autentikus erejébe, amit ő képvisel, amit ez felkínál, és amit meg kellett volna tanulnotok és szerzetek ez alatt az időszak alatt, egészen addig amíg egy szexuálisan aktív nővé váltatok volna. A szexuális aktivitás időszakának különleges idejére gyakran hivatkoznak úgy, mint az anya időszaka – az Istennő tapasztalásának második szakasza. Vissza tudtok menni ebbe az időbe, akár van gyereketek, akár sem, ez nem számít, visszamentek az időben, és megvizsgáljátok ezt, begyógyítjátok a sérüléseket, és kapcsolatba lépve a lehetőség és bölcsesség szintjeivel, ami bemutatta önmagát, vagy bemutatja önmagát az Istennői sablon anya szakaszáig.

A matróna vagy érett nő sablonja általában egy adott időbe lép életbe, amikor az élet közepi krízis, más néven kapuzárás(i pánik) megy végbe, vagy úgy is mondhatjuk, amikor a nő életében elmúlik a havi menstruációs ciklus. Ha még nem tartasz itt, akkor tudd, hogy azáltal, hogy fejleszted és gyógyítod az Istennői energia korábbi két aspektusát(szűz, anya), képes vagy megtapasztalni a Hármas Istennő teljes erejét az Istennői sablon utolsó szakaszában.

Nos, az archetípusok is számos módon nyilvánulnak meg.

Ott van (1) a Hajadonotok vagy más néven a Szüzetek, (2) az Anyátok/(Császárnő) vagy a szexuálisan aktív istennő, és (3) a Matróna, amely a bölcs idős asszony, ez a három archetípus. Akkor ott van nektek (4) a Csábító vagy a Rossz Lány/Céda, (5) az Áldozat, (6) a Tápláló/Gondoskodó, (7) a Megmentő, (8) a Mártír, (9) a Férfi Istennő - ez az a nő, aki a férfi energiájában van, és elveszítette a kapcsolatot a nőies energiáival - (10) a Siránkozó Nő egy olyan nő, aki annyira a nőiességében van, hogy teljesen elvesztette azon képességével a kapcsolatot, hogy gondoskodjon magáról bármilyen módon is. Ezek különböző áldozati archetípusok. (11) az Erőszakos Sérült Nő, (12) a Passzív Sérült Nő, és végül a (13), a Mester Istennő.

Magyarázatot fogunk adni erről a 13 aspektusról, amely majd megadja nektek, gyönyörű istennőknek a lehetőséget, hogy megértsétek, vagy legalábbis felismerjétek, melyiket fejezitek ki. Semelyik archetípus sem rosszabb a másiknál. A végső célotok magától értetődően az utolsó archetípus, amely a Mester Istennő. A 12 archetípusnál nem arról van szó, hogy az egyik jobb vagy rosszabb lenne a másiknál, mindegyikük a gyógyulás céljáért van jelen, és valójában az egyik módja, ahogyan ezekkel az archetípusokkal együtt lehet dolgozni, azaz, hogy alkalmazzátok az élet 12 arany elvét. Az archetípusokkal, amiket átadtunk nektek, át fogjuk adni számotokra ezen adott aspektusok árnyék aspektusát is, és el fogjuk mondani, amit az aspektusok felébredett aspektusa jelent, ami végén a Mesterré vált Istennő.

1. Szűz/Leány

Az élet első 12 éve, ez általában a szűz leány időszaka, azelőtti időszak, amielőtt a nő belépne a menstruációs ciklusába, keresztülmegy az önbecsülés, önértékelés, és az én képének megteremtési folyamatán, azon, ahogyan el fogja fogadni magát, ahogyan alkalmazza önmagát, és ahogyan bemutatja magát a világnak. Ez az archetípus enyhén megváltozik, amikor a menstruációs ciklusa beavatásra/felavatásra kerül, és ettől fogva kezdi megtanulni, hogy hogyan alkalmazza a nőies erejét a másik nemmel szemben. A szűz archetípusa, azonban, veszélyes is lehet, abban az értelemben, ha egy érett nő jeleníti meg ezt az archetípust, és úgy viselkedik, mint a tudattalan fiatal szűz, aki nem tud semmit magáért tenni. Ebben az értelemben ez egy fajta manipuláció. Ebbe most nem megyünk bele részletesebben, mert nagyon hosszú információ lenne.

Anya/Császárnő

Ennek a kezdete az, amikor a nő szexuálisan aktivvá válik. Ez függ az életkortól is és amikor a nő úgy dönt, hogy odaadja magát egy férfinak. A múltban számos kultúrában, a nők csak a tizenéves koruk végén váltak szexuálisan aktivvá, néha ez a húszas éveik közepén történt meg, ami az jelenti, hogy az érési folyamatuk valamivel később történt meg, azonban a modern időkben, valamint néhány ősi/régi kultúrában, a nő akkor válik szexuálisan aktivvá, amikor még a tudatállapota egy Szűzé, amely szintén problémát okoz, azért mert ők még ezt az energiát jelenítik meg, és nem értik meg, hogy hogyan hasznosítsák a szexualitás erejét.

Minden nő gyökércsakrájában ott van egy energia pecsét, ezt nevezik szüzességnek. A pecsét, amikor áttörik, megnyitja a nőies tudatosságot az anya energiára, az anya bölcsességére, és ekkor kezdi a nő önmaga új aspektusát és az új tudatosságát előhívni. Elkezdi feltárni az erejét, és azt, ahogyan ezt tovább a másik nemmel lehet használni. Elkezdi megtalálni, felfedezni a kreatív képességeit, és aztán elkezd foglalkozni, ha a jelen élet idejében azt választotta, a gyermek nemzés folyamatával.

Minden egyes gyermek, aminek életet ad, egy újabb pecsétet tör fel, és felnyitja számára a tudatosság egy újabb szintjét, így további dimenziók adódnak hozzá a felébredési folyamatához. És általában, az anya/anyaság életszakaszában történik az, ahol az egyén a legtöbbet tanulhatja önmagáról. Ezen időszak alatt ezen archetípus veszélye az, hogy ha a félelmeit/akaratát a gyermekein, férjén/partnerén vagy karrierjén keresztül kezdi el megélni.

Matróna

Az érett nő elér egy pontot az életében, ahol már remélhetőleg a nagyobb fokú önelfogadást ért el, különösképpen, ha az önelfogadás egy kapcsolódó téma volt egy sebhez, ami a szűz éveiben keletkezett. Ki fogja fejleszteni az önszeretet, az önalkalmazhatóság és belső tudás egy mélyebb érzetét, a szűz és az anya tapasztalatainak következtében. Ez a szakasz, ahol az érett Istennő lehetőséget kap arra, hogy át adja önmagát a megbocsátásnak, a szűz és más állapotok sebeinek az elengedése által,és amik ebből származtak, ezzel beburkolja magát erőteljes Istennőként. Ennek a résznek az árnyék aspektusa az, ha a nő keserű, cinikus, rosszindulatú ”vén banyává” válik, ha mélyen sebzett, különösen ha nem ad magának teret és időt az önszeretetre és arra, hogy megbocsásson másoknak és önmagának. Az is lehet, hogy a cinizmusával és kiábrándulásával megfertőzhet és kárt okozhat más nőknek az életében - akik az életük szűz vagy anya fázisában vannak - ha úgy dönt, hogy a tudatosságuk és utazásuk árnyék aspektusaival húzódzkodik állandóan elő.

A bölcs Istennő ereje az, ami segíthet a szűz és anya Istennőnek begyógyítani a sebeiket, és így nem kell arra várniuk, hogy elérjék az életük harmadik szakaszát, hogy meggyógyítsák ezeket. Általában az Istennő harmadik szakasza az, ahol a nő képes elfogadni az autentikusságát, a fizikai külsejét, és a belső szépségét, de lehet, hogy ezt sokkal hamarabb eléri az életében.

A csábító

Ez az archetípus általában már a korai években eljátssza magát, nem korlátozódik egy bizonyos korra, de általában 14 évtől felfelé. Nos a csábító általában egy sebzett nő, aki szerelmet/szeretet és elfogadást keres és elcsábítja a másik nemet azért, hogy manifesztálhassa a szükségletét/igényét a szeretetre és elfogadásra. A csábító feltételeket helyez a szeretetére, amely gyakran vezet további sebekhez és az úgy nevezett pofára eséshez. Egy ilyen nő hatalmas hangsúlyt fektet a fizikai megjelenésére és lehet, hogy plasztikai műtétekhez folyamodik a fiatal éveiben, hogy megpróbálja fenntartani a Fantázia világból kilépő Álomlány elbűvölő képét. Szüksége van arra, hogy vágyjanak rá és ácsingózzanak rá a férfiak és ez a biztonság egy hamis érzetét manifesztálja a belső gyermeke számára. Kívánatosnak és akartnak érzi magát. Ezen archetípus másik árnyék aspektusa az, ha a nő annyira kétségbeesetten akarja, hogy szeressék és elfogadják, hogy elveszti önmagát a kapcsolatban és nem szab határokat. A férfiak nagyon birtoklóak és visszaélőek lehetnek, ami megnehezítheti azt hogy meghatározza az igazi énjét. A csábító pozitív aspektusa az, ha egyszer már megtapasztalta a csábítás erejét, és ezt önbizalommal tudja használni, a szexualitását is, hogy egy egészséges kapcsolatot építsen ki a partnerével. Ez fenn fogja tartani az önbizalmat, és meg fogja tanítani az önelfogadás és önszeretet fontosságát. Ebben az esetben ez az, amikor a plasztikai műtét azt jelentheti egy nőnek, hogy képessé válik teljesen átölelni magát, különösen, ha súlyos testi torzulása van, de nem válik a plasztikai műtétek rabjává, amely veszélyes mert csapdában tartja a nőt ezen archetípus árnyék aspektusában. Hadd tegyük hozzá azt is, hogy a Csábítónak, is van pozitív oldala, szerencsés archetípus ez, mert jó lesz a művészetekben, a táncban, éneklésben, és színészkedésben, sőt a szórakoztatásban úgy általában.

Áldozat

Az áldozati archetípus a korai életszakaszban manifesztálódik. Ezek azok a nők, akik a visszaélés valamilyen szintjét tapasztalják, akár fizikailag, érzelmileg. mentálisan vagy verbálisan, az életük korai szakaszában. És ezen elnyomó/hatalomtól megfosztó tapasztalás végett, egyre jobban elnyomottabbakká/hatalomtól való megfosztottakká válnak. Ezen archetípus csalódottá, cinikussá válhat és a meggyógyítatlan áldozati archetípus végül egy cinikus vén banyát eredményezhet, amiről már beszéltünk korábban. Az áldozati archetípus biztos halálra ítéli a Háromszoros Istennőt és ahhoz vezet, hogy az Istennő megbénul, megdermed és elnyomottá/hatalomtól való megfosztottá válik az adott inkarnáció idejére. Ha az Áldozati Archetípus meggyógyul, akkor Mester Istennővé válik, és az áldozati archetípus kifejleszthet egy rendszert a gyógyulásra, ami segíthet más áldozatoknak önmagukat meghatalmasítani, így ezért azt mondjuk, hogy mind a 12 eredeti archetípus végén a 13. archetípusban a Mester Istennőben teljesedik ki. Az archetípus árnyék aspektusa, amikor gyógyulttá válik, akkor bölcs aspektus lesz. Akkor, ha az áldozat nem tagadja meg magától azt a lehetőséget, hogy meghatalmasodjon, függetlenné és önállóvá váljon, és a meggyógyított aspektusa megnyílik a lehetőségre és gyakran az Isteni tervével összhangban dolgozik az élete munkáján.

Tápláló/Gondoskodó

A Tápláló/Gondoskodó archetípus az egyik, aki vigyáz mindenkire maga körül; a veszélye ennek, az hogy saját kárára magától megtagadja gondoskodást, táplálást vagy önmaga feletti anyáskodást, és elkezdi méregetni az önértékelésére alapozva, ahogyan mások válaszolnak a táplálására, gondoskodására… annál jobban szüksége van, hogy méltónak/érdemesnek érezze magát (erre a posztra). Ez az el nem ismertség érzését hagyja maga után a nőben. Ez maga után hagyhatja még a sértődöttség, a holtfáradtság, a rendkívüli kimerültség érzetét, és ez szintúgy elkülöníti őt az autentikus énjétől, különösen, ha más embereken keresztül éli meg a táplálását, gondoskodását. A tápláló/gondoskodó pozitív, bölcs aspektusa az aki, biztosítani tudja a családjának, barátainak, vagy bármilyen más szerettének, hogy több lehetőséget ad nekik, hogy többet fedezzenek fel saját magukról. Segítő kezet ad nekik, egy vállat, amin kisírhatják magukat, figyelmesen meghallgatja őket, és egyidejűleg önmagára is szentel elég időt, gondoskodva magáról, egyensúlyt teremt, meghatalmasítja önmagát, a példa által vezet abban, ahogyan másokat táplál/gondoz, azt mondhatjátok, hogy ő egy kiegyensúlyozott Istennő.

Ennek a pozitív aspektusa azt is tudja, hogy hogyan szabjon határokat, hogy fenntartsa az egyensúlyát, ahol az áldozati archetípusnak fogalma sem lenne róla, hogy hogyan szabjon határokat. A tápláló árnyék aspektusa szintén nem tudja, hogy hogyan szabjon határokat, és ezért gyakran a gyerekek, a partnerek, a rokonai, az ismerősei és kollégái gyakran kihasználják a nagylelkűségét és irreális elvárásokat helyeznek vele szembe. Túl sokat vállal magára általában, és ezért sűrűn támaszkodik kémiai anyagokra, hogy kihozza őt a depresszióból és emellett netalántán úgy találja magát, hogy depresszióssá válik attól, hogy meghízik, szeretetlennek érzi magát, és kikéri magának azt a tényt, ha azt mondják neki, hogy túl keveset foglalkozik önmagával, és nem tesz semmit ezzel kapcsolatosan, mert túlságosan elfoglalt azzal, hogy megcsináljon mindent mások számára. Ez valójában az identitása részévé válik, amely azt hiszi, hogy ez az ő igazi énje, pedig nagyon is téved.

Megmentő

Az, aki ott lesz mindenki számára bármikor, és kíméletlenül megoldja mások problémáját, a békéért gyakran feláldozza a saját energiáját és feláldozza önmaga lehetőségeit is. Össze lehet ezt az archetípust keverni a táplálóval/gondoskodóval, azonban a megmentő általában olyan szituációkban jelenik meg, ahol mindig ő fog megmenteni valakit, aki le van égve/tönkrement. Átveszi az összes problémát a gyermekeitől és próbálja megjavítani őket, beleértve a sérült férfiakat is. Gyakran úgy találja, hogy a bizalmát ezek az egyének árulták el. És sok ilyen nőnek idáig fajul a kapcsolata, ahol a partnere kihasználja őt újra meg újra, a társa mindig újabb és újabb ígéreteket tesz, de soha sem tartja be őket, talán fizikailag is bántalmazza őt, aztán meg megígéri, hogy soha többé nem teszi ezt újra, de a szokás hatalma nagy és ezen viselkedés mintája ismétlődni fog. A bántalmazó általában egy olyan személy, akinek komoly érzelmi problémái vannak saját magával, és akiknek a belső gyermeke komolyan akarja, hogy megmentsék és gondozzák, táplálják, de nincs meg hozzá a kellő érzelmi tudatossága, hogy mit kéne ez ügyben tennie, hogy begyógyítsa a sebet és ezáltal egy egészséges tápláló, gondoskodó kapcsolatot manifesztáljon. Jó példa erre egy alkohol- vagy drogfüggő ember, akinél megmutatkozik a depresszió, bizonytalan vagy veszélyes, sokszor még munkanélküli is, és ekkor sokszor belép egy megmentő, hogy megmentse őt és egy jobb életet mutasson neki. A megmentő azonban nem tudja, hogy az áldozat valóban megakar-e szabadulni ettől vagy nem, főleg ha a sebei nagyon mélyen gyökeredznek és már az identitásuk részévé vált, és ekkor ők gyakran használják ezt, hogy manipulálják az útjukba kerülőket és a saját életüket. Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy ez nem mindig egy szándékos és tudatos cselekvés, mivel ez gyakran tudattalan, és egyszerűen nem képesek ebből kiszállni, nem tudnak másképp cselekedni.

A megmentő bölcs aspektusa képes felismerni az úgy nevezett leégett/tönkrement egyéneket, és megadja nekik a lehetőséget, hogy a személyes választásuk által begyógyítsák a sebeiket, ahelyett, hogy rájuk erőltetné ezt, és ezért a helyes irányba tudja őket terelni, az önmeghatalmasodás irányában, és nem teszi meg ezt helyettük, vagy nem áldozza fel önmagát, miközben arról győzködi saját magát, hogy meg fognak változni. Megadja nekik a hatalmat/erőt, hogy ezt saját magukért tegyék meg. Időbe telik, hogy munkálkodjon a saját kérdéseivel, problémáival biztosítva, hogy kapcsolatba legyen az autentikus énjével.

Mártír

A mártír, ami tartalmaz néhány aspektust a megmentőből és a táplálóból/gondoskodóból is, és néhány összetevőt az áldozatiból is, általában öntudatlanul is megtesz mindent az erejéből, hogy egyszerre megmentsen mindent és mindenkit, azonban, ezt egy passzív agresszív módon fogja tenni gyakran verbálisan kifejezésre juttatva a harag, frusztráció és neheztelésének szintjeit. Gyakran panaszkodik, siránkozik, mindig a kétségbeesett érzéseiről nyafog és a sok szörnyűségekről panaszkodik az életében, de sokszor nem ragadja meg a lehetőséget, hogy meghatalmasítsa önmagát, egyszerűen azért, mert gyakran fél, hogy mi lesz vele, ha kilép a komfort zónájából. Más emberek szánalmától, sajnálatától és szeretetétől virágzik, attól, hogy hallja azt, hogy mennyire csodálatos is ő, hogy ennyit feláldozott mások megsegítéséért. És biztosra megy abba, hogy mindenki tudja, hogy mennyit tett meg másokért. Elképzelni sem tudja, hogy hogyan tehetné ezt bármilyen más módon is. Habár a megmentő és tápláló/gondoskodó sok érzelmet tesznek ebből magukévá és megtagadják az adott aspektus árnyék aspektusát, nem fejezik ki a negatív érzelmeiket, nehogy másokat megbántsanak. A mártír nagymértékben nyitott lesz ezzel a móddal kapcsolatban, akár verbálisan, akár időnként agresszív viselkedésen keresztül (is kifejezi magát), amely a dolgokkal való megbirkózás készségeinek hiányát árulja el, mivel az élete olyannyira telve van a stressz számtalan szintjével. A mártír gyakran keresni fogja a tetteiért és cselekedeteiért való elismerést és nagy mértékben tud manipulálni is.

A mártír, aki meghaladta az árnyék aspektust és belépett a bölcs aspektusba, az rá tud mutatni arra, hogy minek van szüksége megmentésre, mit kell kijavítani, és képviselni. Másoknak tudatosan át tudja adni, hogy hogyan dolgozzanak együtt, hogy hozzanak létre változásokat és képes kommunikáció által kifejezni a szükségleteit érett és tiszta módon.

Férfi Istennő/Férfias Nő

Az egyik, akiről már beszéltünk korábban, aki elvesztette magában a hitet és azt hiszi, hogy annak érdekében, hogy egyenlő legyen egy férfival, neki is férfivá kell válnia. A negatív oldal ezeknél is, mint a csábítóknál, ők is sokszor zilált szexuális életet élnek, (és sokszor bocsátkoznak alkalmi kapcsolatokba, vagyis alacsonyabb rendű intimitás nélküli kapcsolatokba). A különbség ezen archetípus szexuális promiszkuitásában az, hogy nála ez inkább egy hódító jelleggel fejeződik ki, a vadászatba, zsákmány elejtésben és leigázásban, míg a csábítónál inkább a kísértés vagy elcsábítás azért, hogy szeressék, a hatása alá kerüljenek és ragaszkodjanak hozzá. Ez az archetípus szintén az egyik, amelyet gyakran olyan nők öltenek magukra, akiknek keményen el kell látniuk magukat fiatal korukban vagy egyedül álló szülőként kell helyt állniuk; akik ösztönösen kapcsolódnak ehhez az archetípushoz annak érdekében, hogy gondoskodjanak és kiváltképp védelmezzék vagy biztosítsák a fiataljaik számára a szükséges dolgokat.

A férfias archetípus bölcs aspektusa abban a nőben nyilvánul meg, aki felismeri, hogy szükséges aktívan cselekednie/aktívnak lennie. Az ilyen nő felhasználja a nőies erejét és az intelligenciáját, hogy lehetőségeket teremtsen önmaga számára, ötleteket eszeljen ki és akcióba lendítse őket. A nők, akik a saját üzletüket építették fel a semmiből, és nem vesztették el az érintkezésüket a nőiességükkel, és azok a nők, akik erőteljes pozíciókat értek el nagyvállalatoknál, és nem vesztették el a nőiességüket, ez egy tökéletes példa ezen archetípus bölcs aspektusára. Az ilyen nő megtanulta, hogy hogyan használja a férfias energiáját cselekvésbe lendítve, ami a kreativitásából fogant meg. Jó üzleti érzéke van. A pénzt bölcsen használja, tud tervezni, és átruházni is másra. Kiegyensúlyozott módon biztosítja és tartja fenn az életét.

Siránkozó Nő

Ez a nő, aki nem csak áldozat, hanem síróbaba/nyafogós baba és manipulátor is, siránkozó nőnek nevezzük őt, mivel gyakran megbánt, visszaél és manipulál más embereket érzelmileg és talán a könnyeit használtja, hogy kierőszakolja a saját ”maga igazát” vagy valamit másoktól ,vagy ezáltal meneküljön ki egy helyzetből. A módja ennek, hogy nagyon érzően/érzékenyen beszél, könnyedén megsértődik, nem hajlandó építő módon használni a kritikáját és a haragba, dühbe és neheztelésbe fog kikötni ennek eredményeként. Lehet, hogy passzív agresszív módon nyilvánul meg valamilyen szinten vagy magáévá teszi a haragját és még jobban manipulál az érzelmi zsarolás felhasználása által. Ezek a nők hajlamosak betegségeket manifesztálni a fizikai testükbe, még inkább, mint más archetípusok, és a betegségüket, a kórjukat, vagy gyengélkedésüket is manipulációra használják. Az identitásuk részévé teszik ezt és manipulálnak más embereket maguk körül ennek eredményként. A nő, aki túllép ezen és ennek a bölcs aspektusává válik, megtanulja, hogy hogyan használja az érzékenységét, olyan módon, hogy megtanulja az energiákat pszichésen olvasni. Az ilyen nő valójában nagyon intuitív, ha megtanul kapcsolatba lépni az adott archetípus pozitív aspektusával. Megtanulja elkülöníteni a sebzett énjét a mester aspektusától és a kritikát építő jelleggel képes felhasználni. Képes megvizsgálni önmagát és tudatosan és hatékonyan elvégezni a szükséges változtatásokat azáltal, hogy ellenőrzése alatt tartja az alsó egóját és bízik az életében.

A nők, akik irányt változtattak az életükben, és akik szembenéztek halálos betegségekkel vagy súlyos elgyengüléssel a betegség vagy betegségek eredményeképpen, és tanultak az önmaguk bölcs aspektusairól és felismerték, ahogyan a siránkozó sebeik fertőzést és gyulladást okoztak, és irányt változtattak e téren, szolgálva és vezetve a példa által, megmutatva másoknak is, hogy hogyan alakítsák át a betegségeiket és hatalmasítsák meg önmagukat, és még a nők is, akik nem teljesen gyógyultak fel, de még sem használják a betegségüket mankóként, és egész nap erről panaszkodva, siránkozva, ők is ezen aspektus bölcs aspektusát képviselik. Egy nő, aki ily módokon manipulál, őt nevezik siránkozó asszonynak, azért mert a siránkozó sebei motiválják őt a legmélyéről.

Az erőszakos/indulatos sebzett nő

Ez az a nő, aki általában haragban áll az életével. És ez a pontos leírása neki. Agresszív, türelmetlen, intoleráns, és azt hiszi, hogy a világ tartozik neki valamivel. Lehet, hogy agresszív leszbikus, vagy extrém módon irányítja a személyes kapcsolatában a férfi partnerét. Vezeti a háztartást, döntéseket hoz, de nem támogató módon, hanem agresszív módon teszi ezt. A partnerére mint papucs férjre/pasira lehet utalni. Ezek a nők azok, akik nem adnak a gyermekeiknek kellő teret arra, hogy önmagukról tanuljanak és gyakran érzelmileg, verbálisan (szóban) visszaélnek, és talán fizikai visszaélés is lehet ott.

Ennek a bölcs aspektusa, egy olyan nő, aki fogja ezt az energiát és arra használja ezt, hogy motiválja önmagát, hogy változásokat hozzon az életében vagy a világba, ami eleinte ezt a mély haragot hozta létre benne. Segíteni tud más agresszív nőknek meggyógyítani a sértődékenységét/kihívó viselkedését, és segít kiegyensúlyozni őket, és lehetőséget ad nekik, hogy a saját istennői hangjuknak hangot adhassanak. Ezek a nők a változás és átalakulás nagy mozgalmait indíthatják el, megnyitva az ajtót a jelentősebb átalakulás előtt, hogy pozitív módon befolyásolja a társadalmat. Ők azok az egyének, akik kiállnak az erőszak és visszaélés megállítása mellett és más ilyen nemes ügyek mellett is. Egyes esetekben ezeknél a nőknél időnként úgy tűnik, hogy nagyon érzéketlenek és nagyon analitikusak [elemzők] tudnak lenni; és néhányuk nagyon magas pozícióban van az üzleti életben. Nem mindegyik közülük. Még ha ezek a nők érzéketlennek is tűnnek, ők valójában, rendkívül érzékenyek, és az agressziójuk egy fajta reakció a roppant érzékenységük végett egy adott területre, és maguk köré nagyon szilárd védelmet építenek ki. Ezek a nők, ahogyan a többi archetípusnál is, hajlamosak az önmagukkal szembeni visszaélésre; kiváltképp alkohollal és tablettákkal.

A passzív (meg)sebzett nő

Ezen adott nővel gyakran úgy lehet találkozni, mint egy passzív agresszív személyiséggel. Ezt a személyiség típust be lehet sorolni más kategóriákba is, abban az értelemben, hogy manipulatív lehet, szándékosan elrendezi maga körül úgy a körülményeket/helyzeteket, hogy másokat nagyon is tudatába hozzon a hiányosságaiknak... ők gyakran a csöndes hallgatók vagy csöndes gyógyítók, és ki fognak kapcsolni vagy nem adnak ebből az oldalukból betekintést egy vagy több hétig, vagy talán kevesebb. Sőt egyesek azt mondják, hogy könnyebb kezelni az agresszív archetípust, mint a passzív agresszívet, azért mert ez olyan, mint borotvaélen táncolni. Ez a személy egy időzített bomba legbelül és soha nem lehet tudni, hogy mikor fog robbanni/lecsapni. A passzív agresszív veszélye az, hogy magáé fogja tenni a haragját, el fogja zárni az érzelmeit, amelyek érzéketlenné teszik őt mások valódi szükségleteire a környezetében, kiváltképpen azokra, akik a legkedvesebbek és a legközelebb állnak hozzá, olyanokra mint a gyerekek, közeli családtagok és barátok, ez elkezd kifejleszteni egy nagy űrt/szakadékot a kapcsolataiban, és aztán nagyon össze fog törni, mert a gyermekei/családja/házastársa nem fogja támogatni őt vagy esetleg a férje elfut előle és valaki mással viszonyba kezd, vagy lelép… stb.

A bölcs aspektus vagy átalakult aspektus az a nő, aki kapcsolatba lép a haragjával, és a bölcs ”agresszív” archetípus megtanulja azt, hogy hogyan használja ezt motivációra, hogy előrelendítse magát az elején, azáltal, hogy átalakítja ezt egy pozitív mozgató erővé. A bölcs passzív agresszív (nő) már nagy mennyiségű érzelmi érettséget sajátított el. Megtanulta a kommunikáció fontosságát, konstruktívan és teremtő módon foglalkozik a konfliktussal, szintén foglalkozik a múltból eredő sebeivel, csak úgy, mint az agresszív archetípus körüli tökéletességre való törekvéssel(perfekcionizmus) és a kontrollálással is foglalkozik. Szintén meg fogja tanulni, hogy hogyan különítette el a viselkedése más emberektől és hogyan választotta le az emberiség maradékáról, rosszabbítva a helyzetét. (Ha átdolgozta magát ezeken a témákon, akkor), jól csinálhatja ezeket egy olyan pozícióban, mint a tanácsadó, vagy pszichológus, azért, hogy segítsen másoknak is felülkerekedni az énen.

MESTER ISTENNŐ

Ezeknek az archetípusoknak az összes bölcs aspektusa. (Olyan nő, aki már meghatalmasodott önmagában, teljessé vált.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése