Kuthumi Mester – 7D beavatás 1

Kuthumi Mester – 7D beavatás 1



Csatornázta: Michelle Eloff

2005. április 5

Johannesburg, Dél-Afrika

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Letöltési link: http://www.mediafire.com/file/gu0phu2ybbu8j3j/Kuthumi_7.dimenzios_beavatas.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a mélyebb felébredés áldásait, a csend, a belső béke és a nyugalom áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett Fény Vezetők, miközben átölelünk titeket a Krisztus jelenlétében. Azzal szeretnénk kezdeni, hogy hunyd le a szemedet, fókuszálj arra, hogy mélyen belélegezel a testedbe, töltsd meg a tüdődet levegővel, és mozgasd ezt a levegőt a csakráidon keresztül, lélegezz ki és engedd el az összes súlyt, ami az energiádra nehezedett. Láss minden belélegzést, ahogyan az energia vibrál rajtad keresztül, és minden egyes kilégzés, egy felszabadítása/eleresztése annak, ami szorít téged. Hozzuk be a tudatosságot és engedjük el, ami többé nem szolgál.

A lélegzet a tested összes sejtjét életerővel látja el. Ahogyan tudatosan kilélegzel, elengeded azt a tudatosságot, ami már nem szolgálja az életterved célját. Folytasd a be és kilélegzést olyan ritmusban, ami kényelmes számodra, mindig legyél tudatos arra, hogy teljesen és mélyen lélegezz be és mindig teljesen lélegezz ki. Általában az emberiség többsége nem lélegzik a szívcsakrájánál lejjebbre. Ez hiányos életerőt jelent, a hiányosságból stagnáló energia szabadul fel. Ez elégtelen életerőt jelent, ezért nem elegendő stagnáló energia szabadul fel és kerül eleresztésre.

Ha nem tudsz szabadon belélegezni, akkor nem leszel képes szabadon kilélegezni. A stagnáló energiával a testedben, tovább táplálod azt, ami már nem szolgál tovább. Tölts el egy percet, hogy tudatosan a belégzésre koncentrálj, majd tudatosan a kilégzésre, töltsd meg a tüdődet, és kiürítve a tüdődet. A helyes légzés elősegíti az újraérzékelés folyamatát. Ez energetizál minden rendszert a testedben és újjáéleszt/feltámaszt téged. Amikor a légzés sekélyes, akkor az ember nem tud teljes tudatosságban működni, azért, mert nincs elegendő levegő. A szívcsakrátok a levegő elemetek. Szüksége van elegendő levegőre, elegendő oxigénre, hogy táplálja a napfonatcsakrátok lángját.

A plusz oxigén kell, hogy táplálja a lángot megerősítve a láng képességét, hogy fenntartsa a melegség/hő keringését/körforgását azért, hogy biztosítsa a víz áramlását a szexcsakrádon keresztül, úgy, hogy nem válsz megfagyottá az időben, azaz elszigeteltté. Ez azonban biztosítani fogja, hogy a föld elem, a gyökércsakrád, megfelelően öntözött lesz, azért, hogy táplálja a magokat, amelyeket elültettél, hogy bőséges termést biztosíts. Az oxigénre is szükség van, hogy képes legyen létrejönni a teljes hangzás. Az elégtelen levegővétel, a kevés oxigén végett, akadályozza az embert, hogy képes legyen teljes mértékben kifejezni önmagát.

Ezért a légzés fontos része a fejlődésednek és gyógyulásodnak. Tölts el 5 percet naponta azzal, hogy arra fókuszálsz, ahogy belélegzel, ezután bármikor máskor a napod folyamán, amikor eszedbe jut, egyszerűen legyél tudatában annak, hová/hogyan lélegezel, ez sekély vagy mély légzés? És akkor lélegezz mélyebbre és céltudatosan, kilélegezve és teljesen kiüresítve a tüdődet, és időközben át fogod képezni önmagad, hogy sokkal szabadabban lélegezz, hogy megtöltsd az összes csakrádat életerővel, ami a megfelelő működésük fenntartásához szükséges és ez szolgálni fogja a fizikai egészséged jólétét. Azért, hogy irányítsd az életed, szükséged van arra, hogy tisztába légy azzal, hogy mennyi élet van benned.

A beavatás, amin keresztülviszlek titeket ma, arról szól, hogy hozzátok vissza magatokat az életbe. A világ, amibe beléptetek a dermedtség, zsibbadtság egy érzetét hozta magával a tudatosságotokon belül, amivel tisztában vagytok. Miután beléptetek a magasabb dimenziókba, most megkívánják tőletek, hogy átöleljétek a képességeteket, hogy magatokhoz öleljétek a tudatosságot, az energiát, az erőt, a bölcsességet, a fényt és a hangot. A vibrációk a hang által jönnek létre, akár a gyógyulás vagy akár a további betegség fenntartásának a manifesztációja az érzelmi testben, a hang minőségétől függ. A fény segít felépíteni a fizikai testetek struktúráit a fizikai testetekben és a fizikai világban körülöttetek. A hiányos életerő lehetetlenné teszi az élet teljességében való megtapasztalását. Ezért el kell döntened ma, hogy mennyi életet szeretnél megtapasztalni. El kell döntened, hogy hogyan szeretnéd irányítani az életed. Mit gondolsz mit kéne önmagadért most megtenned, hogy biztosítsd a képességedet, hogy szabadon irányítsd az életed? Mindannyian itt tanítók vagytok. Itt vagytok, hogy emlékezzetek a szerződésetekre, és a megállapodásotokra, hogy tanítsátok az emberiséget. A területeitek/pályáitok eltérőek, de a szerepetek ugyanaz.

Én, Kuthumi Nagyúr, az összes tanító tanítója, a Szeretet és Bölcsesség Második Sugarának Krisztusa, átadom a fény ezen erejét mindnyájatoknak ma. Elfogadhatjátok ezt vagy elmehettek. Megérteni az életetek irányításának a fontosságát, az ami továbbra is segíteni fog titeket a 7. dimenziós tudatosság integrálásában.

Az előző közvetítésben Melchizédek Nagyúr felfedte számotokra, hogy valójában a 7. dimenzió – a mágia, csodák és manifesztáció dimenziója – igazából a kvantum tudatosság világába való belépés. És a választásotok, hogy megtapasztaljátok az életet egy teljesen új módon az hozott el titeket ehhez a ponthoz, sokatokkal már évek óta dolgozom. Néhányotokkal ezen a módon, valamint a belső síkokon is. Megfelelően elő letettek készítve, hogy belépjetek ebbe.

Az idő jelenlegi megnyilvánulása az egyik, amivel dolgoztatok. Ez a jelenlegi nap és kor a célállomásaitok egyik legfontosabbja, elértétek ezt az inkarnációt. Ez része volt az életcélotoknak, hogy eléritek ez a célt azért, hogy a következő lépést megtegyétek. Ti már megtettétek a kvantum ugrás és most emlékeztek arra, hogy hogyan tartsátok ezt fenn.

Az első lecke a kvantum tudatosságban az, hogy ismerjétek el magatokat és vállaljatok teljes felelősséget magatokért, és, irányítsátok az életeteket. Azáltal, hogy ezt teszitek szeretteim, teljesen magatokhoz ölelitek a hatalmatokat és a képességeteket, hogy különbséget tegyetek. Amikor energetikailag szétszórttá váltatok és átadtátok az erőtöket/hatalmatokat egy külső forrásnak, a megkülönböztetés nagyon nehéz feladattá vált. Az energiátok kapcsolatot létesített más forrásokkal, néhány pozitívba, néhány rombolóba. Mindez befolyásolja a képességedet, hogy különbséget tegyél. Ez gyakran nyilvánul meg egy fajta zavartságba vagy belső konfliktusban, és önkétség érzetében. Néha sokan azt kérdezik, ”Hogyan bízzon meg az ember, abban amit érez?” ”Hogyan tesz különbséget?”

Ez a beavatás a válasz – ez az első gyakorlat a leckékben, amit a 7. dimenzió üdvözlése hozott el számotokra.

Mivel ez a mágia, csodák és manifesztáció dimenziója, tisztában kell azzal lennetek, azaz, tudatában annak, hogy mit teremtetek. Ez egy létfontosságú célt szolgál, mivel ez közelebb visz titeket önmagatokhoz. Mélyebbre visz önmagatokba. Hányszor mondtam már nektek, hogy ”Ismerjétek meg önmagatokat” Nem ismerhetitek meg az Anya/Atya Istent a teljességükben, amíg nem tapasztaljátok meg és ismeritek meg önmagatokat, és a félelmeiteket. A fénybe való belépés az, ami megvilágítja azt, ami egykor az elmétek, szívetek, a szellemetek és lényetek sötétségében bujkált. Amellett, hogy beavatunk titeket a 7. dimenziós tudatosságba, tanítókként, oktatókként és vezetőkként, most mindannyiotokat, akik készek erre, beavatlak a magasabb aspektusú ashramba, amiért én vagyok a felelős.

Ha ez a kívánságotok és akaratotok, hogy folytassátok az utazást a Krisztusi tudatosság fényében és energiájában, szívélyesen fogadva vagytok, hogy a Szeretet és Bölcsesség 2. Sugarának ösvényén utazzatok mellettem. A mai egy nagyon fontos nap a bolygótok kollektív tudatosságáért. Ez az, amikor a Szeretet és Bölcsesség Második Sugara a tudatosság 5., 6., 7. dimenziós szintjein keresztül egyesül. Ez azt jelenti, hogy a szeretet és bölcsesség alkalmazása révén, megtapasztaljátok a felemelkedés felébredését és aktiváljátok önmagatok minden egyes szunnyadó aspektusának nagyobb méretű felgyorsított folyamatát az elkövetkező 5 éven belül. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező 5 évben, ki tudod majd nyilvánítani magad, mint a fény egy teljesen tudatos létezője.

Lehet, hogy ezen a ponton ez lehetetlennek tűnik. Azonban biztosítalak titeket, azáltal, hogy az univerzális törvényeket alkalmazzátok, megtanuljátok a kvantum tudatosság törvényeit, megélve őket, kihívva minden határt, amit osztályrészetekként fogadtatok el az életetekben és azáltal kiemelve önmagatok minden komfortzónából, amit beintegráltatok, nem csak hegyeket fogtok megmozgatni, megfogjátok változtatni a világokat. Ezért vagytok tanítók. Minden dolog, amit tanítotok, tanítjátok, azért mert megtanultátok. A képességetek, hogy erőteljes tanítók legyetek, amivé folyamatosan váltok és ez az életetek uralt aspektusain keresztül fog létrejönni, amely által megkapjátok az erőt/hatalmat, hogy irányítsátok az életeteket.                                                                               

14,440 tanítványt vállalok ciklusokként a Bölcsesség és Szeretet Sugarán és ashramjában, habár általában csak 1440-nel foglalkozok. A mester csatornázóim világszerte megtalálhatók, azon munkálkodnak, hogy átadják az üzeneteimet, mint amilyen ez is. És amikor mind az 1440 összegyűlik a szerepetek teljessé válik. Nem kell félnetek ettől a szereptől. A kihívásotok az, hogy kilépjetek a félelemből, abból, amiben ebben az inkarnációtokban birkóztatok. Azáltal, hogy felismered a félelmet, mint olyant, ami egy pozitív célt szolgál az életed bizonyos területein, más szavakkal, felismerve annak célját, hogy az önfenntartás azt jelenti, hogy nem kell elkülönítened magad ettől, ez azt jelenti, hogy képes vagy felismerni/megkülönböztetni az okát ennek a jelenlétnek. Képes vagy irányítani az energiát. A határok meghatározása az, amikor felismered, hogy a cél a természetes állapotából kimozdult, más szóval, az önfenntartás, és ezt újra a helyére rakod és kilépsz az aggódásból, szorongásból, stresszből, rettegésből, és a félelem minden más aspektusából. Mind ezek meggátolják a képességedet, hogy irányíts az életedet. Ezek az eszközök, amelyek szabaddá tesznek, ezek az eszközök, segítenek kitörni a korlátozottság tudatosságból, amit valóságodként fogadsz el.

Mi, a Fény Mesterei továbbra is ki fogjuk tolni a határokat mindannyiotokkal. Segíteni fogunk nektek az elméteken túlra nyúlni, azon ami már megszokottá, mindennapossá vált számotokra. Lediplomáztatok az energia és erő alkalmazásának magasabb világaiban. Ez annak ideje, hogy úgy éljetek, hogy gyakoroljátok azt, amit megtanultatok ezekben az időkben. Hogyan lélegezel most? Hová lélegeztél? Mennyi életerőt adsz magadnak? Töltsd meg a tüdődet újra és üresítsd ki a tüdődet megint.

Az elkövetkező 48 órában, meg fogják adni a lehetőséget, hogy összerakd a szándék egy tervezetét azt az utat illetően, amiről úgy döntesz, hogy létrehozod/megteremted az életed elkövetkező 5 évében. Először is, megkívánják, hogy válassz egy fókuszpontot. Ez a fókuszpont bármi lehet, ami jelenleg a legfontosabb számodra. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy képtelenek vagytok jelenleg előre meghatározni, hogy hol lesztek és mit fogtok tapasztalni 5 év múlva. Azonban befolyásolhatjátok a folyamatot azáltal, hogy megválasztjátok/eldöntitek azt, amiről úgy hiszitek, hogy jelenleg legjobban érdekel. Ez a fókuszpont az ösvény mentén előre felé fog irányítani, és minden tudatos fáradozással/erőfeszítéssel, sokkal tisztábbá fog válni, az a dolog, hogy ki is vagy és az is, hogy ki nem vagy, látni fogod az utat előtted. Ez meg fogja könnyíteni azon képesség átölelésének és alkalmazásának folyamatát, hogy használjátok a kvantum tudatosság eszközeit és hogy irányítsátok az életeteket. Ezzel az is akarom mondani, hogy húzzátok vissza az energiátokat önmagatokba. A lélek visszaszerzése néhányatoknak napi gyakorlat lesz, amíg minden azon nyomban egy kalap alá kerül, pontosan tudni fogjátok, amikor önmagatok egy aspektusa töredezetté vált és képesek lesztek egy szempillantás alatt visszahívni azt. Mindaddig, amíg szét vagytok szóródva, egészen addig, amíg a darabok nem gyűjtitek össze, nem fogjátok a meghatalmasodást eléggé érezni, vagy eléggé kielégítendőnek, felszereltnek, elég tudatosnak vagy tanultnak érezni magatokat ahhoz, hogy irányítsátok az életeteket. A lélek visszaszerzése mellett, havi gyakorlattá kell tennetek, hogy tudatosan megteremtsetek egy fókuszpontot önmagatok számára. Ez a fókuszpontot az életed bármilyen területén összpontosíthatod – gyógyulás, manifesztáció, kreativitás, további növekedés, mélyebb megértés…stb, bármi, amit választasz. Ezek a gyakorlatok támogatni fognak abban, hogy jobban leföldeltebbé váljál. Hogy jobban tisztában és tudatában legyél annak, hogy ki vagy te, mit akarsz, és ha nem tudod mit akarsz, írj egy listát arról, hogy mit nem akarsz.

Különböző időpontokban mindnyájatokkal dolgozni fogok, és az életetek egy olyan aspektusára fogunk összpontosítani, amit hamis valóságként fogadtatok el. Meg foglak kérni rá titeket, hogy dobjátok el ezt, engedjétek el ezt teljesen és éljétek az életeteket, mintha a program soha nem is létezett volna. Már ez megteremti a félelmet néhány emberben. ”Mihez fogok ragaszkodni akkor?” - kérdik. ”Ez az identitásom része.” Emlékeztesd az egód, mindent meg kell tenni, hogy biztosítsa az önfenntartást, a lelked elvégzi a többit. Az elengedés legfontosabb része valamennyi beavatásnak, mert amíg nem tudsz elengedni, addig nem ölelhetsz át semmi újat. Ezért van az, hogy a folyamatotok, ahogyan ezt nevezitek, intenzitás szintjei voltak, amit megtapasztaltatok a mai napig. Amilyen gyorsan integráltok, olyan gyorsan kell eleresztenetek. Annak érdekébe, hogy manifesztálhassátok a gyógyulást, mindent el kell engednetek, ami fenntartotta a betegség és kórosság hiedelmeit. Ez a hit nem feltétlenül az, hogy azt hiszed, hogy betegnek kell lenned, de van egy betegséggel kapcsolatos hiedelem rendszer benned, ami létrehozza a betegséget – minden gyulladt gondolatot, ami a haragot táplálja, a gyulladt gondolatokat, ami savasságot okoz és beépül az ízületekbe, mindettől meg kell szabadulni, így erőssé, meghatalmasodottá, kiegyensúlyozottá válhatsz és újra a középpontodba kerülhetsz.

Thoth átadott egy üzenetet az emberiségnek, a Smaragd Táblákban, az üzenete az volt, hogy amikor kiegyensúlyozottak, tökéletesen kiegyensúlyozottak vagytok, akkor nem fog ártalom érni benneteket. Soha többé nem fogtok ártalmat tapasztalni. Egy fokon, érintethetetlenné válsz a negatívitás számára. Minden dolog, ami teljes egyensúlyban van az tiszta, romlatlan fényt generál. Ezek a vibrációk önmagukban ilyen óriási erő egy erőmezejét manifesztálják, amely szétbont minden negatívitást mielőtt még be tudna lépni a tudatosságotokba. Ez lehet, hogy néhányatoknak hatalmas túlzásnak tűnhet, azonban kvantumosan szólva, ez nagyon is lehetséges.

Azok, akik azt választják, hogy magukhoz ölelik a kvantum valóságot, ezt tényként fogják ismerni. Az élet ténye szeretteim, ez az élet egy ajándéka, egy ajándék, amelyről úgy döntöttetek, hogy el fogadjátok, és egy ajándék, amit élvezni tudtok.  Néhányan emlékezhettek rá, hogy néhány hónappal ezelőtt, átadtam egy üzenetet, amelyben elmagyaráztam nektek, hogy szenvedést tapasztaltatok. Megtapasztaltátok a szenvedést, traumát, valójában a harmadik dimenziós valóság összes negatív aspektusát, és  elsajátítottátok és megtanultátok uralni azokat. Most elérkezett az idő arra, hogy az érem másik oldalát tapasztaljátok meg. Ez az ajándék, amit a fegyelmetekért kaptatok, arra használtátok, hogy elérjétek az 5. dimenziós tudatosságot és meghoztátok a választást, hogy beléptek a kvantum tudatosságba. Meg van az erőtök, hogy megtapasztaljátok a gyógyulást, egészséget, békét, örömöt, nevetést és bármi mást, amire a szívetek és lelketek vágyik. Ti vagytok azok, akik tanítják azokat, akik követni fognak titeket az úton, amelyet kitapostatok, létrehoztatok.

Az út, amelyet létrehoztok koránt sem a korlátozott gondolatok iskolája. Nem egy vallás, ez egyszerűen egy út, a sötét erdőn át törve hoztátok ezt létre, amely a nyitottság és szabadság mezőire vezet. Ti vagytok azok, akik átvánszorogtatok a bogáncson és átvágtatok az indákon, amelyek kiszívták az életet sokatokból. Szeretteim ez az életcélotok része. Sokan kérdeztétek tőlem különböző alkalmakkor: ” Kuthumi, mi az életem célja?” Ma van a szerencse napotok, abban, hogy egy egyenes választ fogunk adni nektek. Információt adok nektek arról, hogy hogyan tudtok dolgozni ezzel, és ez nem egy bonyolult rejtvény.

Minden alkalomkor, amikor belekeveritek magatokat a másik emberek életébe az engedélyük nélkül, akkor elmenekültök a saját életetek elől és kivonjátok magatokat a felelősség alól, hogy irányítsátok a saját életeteket. Minden alkalommal, amikor egy személy más személyek utazásának a megítélésével tölti az idejét, kigúnyolva mások választásait, hazug szavakkal beszél mások tetteiről/cselekedeteiről, akkor az a személy egyszerűen vesztegeti az időt és elmenekül attól a képességtől, hogy újjáépítse a saját életét. Tehát, hogyan szeretnéd irányítani az életed? Hogyan kívánsz szolgálni? Kaptál egy nyitott vásznak. Hol fogod kezdeni? Mivel fogod kezdeni? Akármelyik Mester Teremtő el fogja mondani nektek, hogy egy (fókusz)ponttal kell kezdenetek. A végeredmény lehet, hogy nem egyértelmű a fejedben, de ahogyan a kép vagy forma kibontakozik, szóval ez sokkal tisztábbá, világosabbá válik majd.

Mindannyian itt ma, akik olvassátok vagy hallgatjátok ezeket a szavakat, a fény egy új testét teremtitek meg. Összesen együtt véve 14 440 új teremtés lesz, vagy a fény új testei. Ezen fény testek ki fognak terjedni és összeolvadnak, hogy eggyé váljanak a fényegységes testtévé, megtartva a bolygótokat és megtartva a fény kollektív tudatosságát, amelyekről úgy döntöttetek, hogy megtapasztaljátok a kvantum birodalmakban. Az energia folytatni fogja a keresztülszűrődését ezen a vibráción táplálva ezt a testet, és ez az egységes fénytestet táplálja majd a testeteket, fizikailag, érzelmileg, mentálisan, spirituálisan és intellektuálisan.

Mindannyian a kollektív test tudatosságának egy aspektusai vagytok. A tudatosság egy aspektusai vagytok a testben, amit létrehoztok, amely összeolvad, hogy eggyé váljon a nagy kollektív testtel. A személyes választásaitokat illetően, hogyan akarjátok irányítani az életeteket, és hol akarjátok elkezdeni, hozzájárulva ezzel az energia manifesztációjához ezen a testen belül, ami manifesztálódni fog leckékként a tudatosságban, ami létre jött, hogy támogassa azokat, akik azt választották, hogy a spirálon fölfelé haladjanak, és ezáltal megmászva a lépcsőt a teljes tudatosság irányában.

Ma, különböző lehetőségekkel foglak megajándékozni benneteket, tanítókként és úttörőkként. Mindezek a lehetőségek el fognak jönni számotokra, amely időszakban megválaszthatjátok, hogy tovább kívánjátok-e ezt folytatni vagy egy következő alkalommal léptek ebbe bele. Adni fogok nektek elképzelést, hogy miből fognak állni ezek a lehetőségek, felkészüljetek és tisztába legyetek azzal, hogy mit mutatnak be nektek, ez lehetővé teszi, hogy tájékozott döntéseket hozzatok.

A tanítói szerepetek nem korlátozódik a fizikai interakcióra az emberekkel, a felnőttekkel vagy a gyermekekkel, az állati, növényi és természeti királyságokkal. Ez multidimenzionális. A mai naptól kezdve, minden, amit tenni fogtok a multidimenzionális tapasztalat egy sokkal tudatosabb teremtésévé válik. Azt javaslom mindannyiotoknak, hogy töltsetek el időt azzal, hogy megvizsgáljátok az információt, amit már átnyújtottak számotokra a kvantum tudatosságot illetően, hogy jobb megértésetek legyen arról, amit már elértetek.

A lelketek és Szellemetek javasolja nektek ezt azért, hogy kitörhessetek a régi világból, el kell fogadnod az új világot. Számotokra az ajtók a sötétség világába bezáródtak és az új világba léptetek be. Elfogadtátok a kvantum tudatosságot az életetekben. Most itt az idő, hogy megismertessétek önmagatokat ezzel az új energiával és új világgal, amiről úgy döntöttetek, hogy benne éltek. Nincs visszaút most már. Csak abban az esetben, ha elszórakoztat ez a gondolat. Akkor nem vagy még olyan, mint egy tanító.

A személyes éned minden aspektusa, amelyek belépnek a tökéletesített tudatosság egy állapotába, át fognak szűrődni a fénytesteteken, amely létre jött ma, és folytatni fogja a keresztülszűrődését a fény kollektív testén, amely manifesztálódni fog a fény 14 440 testén át. Mindannyian a fény egy nagyobb testének egy részeivé váltok, egy csoport Lélekké, ami 14 440 létezőből áll.

Az emberi lények, egy különleges célt tartanak meg kifejezetten a Bölcsesség és Szeretet Második Sugarán keresztül. Ez a sugár most már Sárga Sugárból Arany Sugárrá alakult át. Ezért a Szeretet és Bölcsesség második Sugara, nektek, akik túlléptetek a 3. dimenziós tudatosságon, soha többé nem fogjátok ezt a sárga színű vibrációkon keresztül integrálni. Az Arany Sugár vibrációin keresztül fogtok integrálni, mostantól fogva az Arany Kort, az Arany Tudatosságot.

Az Arany Gyermekek, akik katalizátorként inkarnálodtak, hozzák létezésbe az energia ezen formuláját, és most itt az idő, hogy más dallamra táncoljatok.

A személyes felébredéseteken keresztül abba a helyzetbe fogtok kerülni, hogy segíthetek abban az embereknek, hogy tudatába kerüljenek a Föld Anya szükségleteinek, ha ezt választjátok. Tanítani fogjátok őket, hogy megértsék azt, hogy egyek a Földdel. Azt, ahogyan a betegségük visszatükröződik a Föld Anya testében, és vica versa. Az utazásod része tanítóként és nevelőként, és ez az embereket tisztába hozza azzal, ahogyan a személyes gyógyulási folyamatuk automatikusan ki fogja egyensúlyozni a Föld Anya jólétét is.

A belső gyermek azon szükségletének elfogadása, hogy meghallgatott és elismert legyen rezonálni fog a kollektív test étereiben támogatva az (egyéni) csoport lelketeknek a 143 tagját. Támogatni fogjátok ezzel egymást a csoport lelketek tagjaival megerősítve ezt az energiát ezért az emberek sokkal hajlamosabbak lesznek arra, hogy meghallgassák a belső gyermeküket. Sokkal biztonságosabbnak fogják érezni azon képességüket, hogy megszólítsák a múlt sebeit annak érdekében, hogy megteremtsék a szilárdság és erősség egy fajta alapzatát amelyre létrehozhatják az életük új struktúráját és ez által, kellően biztonságosnak érezve az életük irányítását.

Szintén meg fognak ajándékozni a lehetősséggel, hogy a tanító szerepében szolgálj, és segítsd az egyéneket a létezés univerzális törvényeinek alkalmazása révén a pillanatban, és hogy megértsék milyen fontos, hogy megértsék az egyéni életerejük felépítésének fontosságát azáltal, hogy visszahúzzák magukat a lényükbe. A lelketek és Szellemetek biztosítja majd, hogy tisztába legyetek azzal, amikor az történik, hogy belevesztek a múltba vagy a jövőbe, a félelembe, a kétségbe, a stresszbe, vagy a szorongásba, erőtlenségbe vagy a tehetetlenségbe. Minden alkalommal, amikor visszahozod magad a pillanatba, akkor a Földre is vissza fogod hozni önmagad. Ezért tanítóként ez az utazásod része, és az életét irányító egyénként is, hogy segítsél az egyéneknek azon joguk visszakövetelésében, hogy a Földön legyenek és megértsék, hogy minden egyes személy számára van egy hely, egy cél itt, és azt is, hogy nem minden ember célja feltétlenül az, hogy gazdag legyen vagy híres rock sztár vagy filmsztár váljon belőle, vagy gyógyítóvá, vagy hasonlókká váljon. Mindenki a hatalom/erő egy szerepében tündököl. Az utazásotok, hogy felismerjétek a hatalmatok/erőtök szerepét. Az egyéni lélek csoportotok 143 tagja hasonló folyamatot fog tapasztalni és ezáltal, a fény egy kollektív testeként, egyesültök és a fény egy egységes tudatosságává váltok. Az emberek elkezdik majd felismerni a mostban létezés és önmaguk teljessé válásának rendkívüli fontosságát.

Fel fogják kínálni nektek a lehetőséget, hogy képviseljétek az energia manifesztációjának csodáját a kollektív test számára, amelyet jelenleg létrehozunk. Az Istennői energia teljes megtestesülésének manifesztációján keresztül, képesek lesztek a felnőtteken és gyermekeken keresztül munkálkodni, azáltal, hogy megmutatjátok nekik, hogyan tudják visszaszerezni a jogukat arra nézve, hogy kifejezzék az istennői énjeiket és visszaköveteljék a jogukat, hogy csodákat manifesztáljanak. A csodák a kvantum tudatosság törvényeinek alkalmazása révén lépnek be a létezésbe. Ez a szinkronicitáson keresztül nyilvánul meg. Tehát egy szinkronban lévő élet szétszedi azt, ami véletlennek tekinthető és az ember a véletlent, a kvantum energia csodálatos munkálkodásainak megnyilvánulásaként ismeri fel. Az egyéni csoport lélek tagjaitok hasonló manifesztációkat fognak megtapasztalni azért, hogy tovább támogassák ezen egymással összekötött test integrációját. És ez önmagában beszivárog majd a világotok tudatosságába, ahogyan egyre több ember érzi biztonságosnak az, hogy megbízzon az élet szinkronicitásában és felismerje a csodák mindig jelen lévő jelenlétét. A cinizmus, kétség és kiábrándultság el fog kezdeni hanyatlani.

Előre várhatjátok már a lehetőségekkel való megajándékozást, hogy annak szerepében szolgáljatok, hogy manifesztációba hozzátok a mágia erejét. A mágia igazából egyszerűen a csend világának felhasználása, ami az emberi elme határain túl rejlik, amely a korlátolt tudatosságon túl fekszik, azon, ami a mai napig létre jött. Ezért része a szerepeteknek, tanítóként és nevelőként, hogy elősegítsétek a gyógyulási folyamatot az energia felhasználásával, azért, hogy segítsétek a gyerekeket támogatva azokat is, akik serdülő éveikben vannak, és felnőttekben lévő gyerekeket és serdülőket, hogy visszaszerezzék a varázspálcájukat. Merlin Nagyúr segíteni fog titeket abban, hogy ezt megteremtsétek és az energiamezőtökön keresztül dolgozni fog az előtettek álló 5 év alatt, hogy létezésbe hozza ezt. Az egyéni csoport lelketek 143 tagja energia támogatóként vannak ott számotokra, hogy belemenjetek a mágikus eszközök meghatározásába, amire szükségetek van és viszonzásképpen megteremtitek a lehetőséget minden egyes tag számára, hogy felfedezzék a mágiát önmagukban és megnyilvánítsák a mágikus eszközeiket, az életpálcájukkal, létrehozva bármit, amire a lelkük vágyik.

A gyerekeket szükséges emlékeztetniük az erejükre/hatalmukra. A Harry Potter történetek alkotója egy nagyszerű tanító, mivel a történeteivel előidézi az igazság emlékének felkavarodását mindenkiben, aki elolvassa a szavait, akik megértik a történetet és az üzenetet amögött, amit megalkotott. A gyerekeknek emlékezniük kell a mágiájuk erejére, más szóval a teremtésük hatalmára, amely az emberi elme korlátoltságán túl található.

Ezért szeretett nővéreim és fivéreim, a beavatás, amelyben vagytok ez alkalommal, az én összes aspektusának áttörését eredményezi. Az összes lehetséges szerepét, amelyeket a mai napig bemutattak, képviselve egy aspektust, amely visszatükröződik mindenkiben és mindannyiotokban. Az utazás előre minden bizonnyal izgalmas. Emlékeztessétek magatokat, hogy egy különböző világban vagytok. Tapasztaljátok a harmadik dimenzió anyagias aspektusát, de a tudatosságotokat egy eltérő birodalom motiválja. Egy másik világban vagytok. A világ, amelyet elfoglaltok a 3. dimenzióban van jelen, mindamellett jelenleg tudatosan, multidimenzionálisan éltek. Nos, egy sor eltérő szabály van jelen, új törvények alkalmazása.

Itt az ideje, hogy igazán emlékezz arra, hogy miből állsz. Azért, hogy továbbra is folytasd a multidimenzionális teremtést emlékeztetve magadat arra, amit elsajátítottál. Ezért olyan fontos a visszatükröződés folyamata. Nem azt mondjuk, hogy töprengjetek el a régi fájdalmakon vagy szenvedéssel teli tapasztalatokon. Azt kérjük, hogy ismerjétek fel, amit már elsajátítottatok/uraltok. Mit tanítottak számotokra a 3. dimenziós kihívások? Elsajátítottatok és megtanultatok uralni sok aspektust, hogy elérjetek odáig, ahol jelenleg vagytok. Használjátok a múltbeli életetek ezen eszközeit, hogy szolgáljanak titeket az új életetekben. És ezáltal egyre jobban képessé váltok az emlékezésre.

Ne válj túl meglepetté, ha úgy találod időnként, hogy az életed számos területe összefonódottá vált egy tapasztalatba. Kezdetben ez egy kicsit zavaró lehet, ezért ne felejtsd el a szavakat, amik elhangzottak ma. Ez olyan gyakran fogom megismételni, ahányszor csak szükséges, hogy emlékeztesselek titeket rá, hogy egy különböző világban vagytok, egy eltérő valóságot megtapasztalva, egy olyan valóságot, amelyről úgy döntöttetek, hogy létrehozzátok. Olyant, amelybe mélyebb tudatosságot birtokoltok. Ahogyan elkezditek minél inkább felismerni önmagatokat, azáltal az élet különböző aspektusait tapasztaljátok majd, és elkezditek megragadni annak jelentését, hogy nincs idő.

Szeretteim, a beavatás befejezésénél fontos, hogy elismerjétek, hogy a helyes cselekvés alkalmazásán keresztül, amit megtesztek, a hozzájárulást, hogy irányítjátok az életeteket, ezzel példát mutattok. Ezt a példát mindig észreveszik. Mindannyian egy eltérő környezetben vagytok, különböző embereket ismertek.

Néhányan az üzleti világban vagytok, és kapcsolatba léptek az emberekkel, akik az üzleti világban vannak. Az energia, amit előidéztetek tovább fogja szállítani üzenetét, az integritás alkalmazásáról, a vesztesség, a hiány és az elnyomás/hatalom nélküliség félelmén túlra való mozgásról. Katalizátorok vagyok, hogy az üzleti világot kimozdítsátok a bujaság és a kapzsiság tudatosságból be a bizalom, (tisztelet és fair/méltányos energia csere) tudatosságába. A világ üzleti szektora a világ gyökércsakrájának energiáját tükrözi vissza. A világotok keresztülmegy egy gyökércsakra átalakuláson, ez az amiért a gazdasági és üzleti élet szerte a világon, vagy az alapjaiban omlik össze, vagy megnövekszik és egyre erősebbé válik. Ne féljetek fényt szőni a gyökércsakrán keresztül. Ha a gyökérzet gyenge, akkor a fa nem sokáig fog állni és hamarjában gyökértelenné válik. Ha a gyökerek nincsenek szilárdan a földben, nem lesz képes bevonni magába az a táplálékot a fa, ami a fenntartásához szükséges, hogy biztosítsa, hogy nagyra és erőteljesre tudjon nőni. Nézzétek meg a gyökérrendszereteket, a gyökérzeteteket, hol erőtlen és hol halt el a gyökérzetetek. Menjetek vissza a gyökerekhez szeretteim, és tudni fogjátok, hogy mennyire erős, és stabil a saját fátok. Az élet fáját nem hiába hívják élet fájának. A fa szimbolizálja a Szellem erejét, hatalmát, ami jelen van mindenben – földön, éterben, a környezetetekben és mindenben, ami jelen van a testetekben és elmétekben. Az egyik oka, amiért folyton azt a teóriát hajtogatjuk újra és újra, hogy engedjétek el a félelmeteket azért, van, mert beléptek az 5. dimenziós és a 7. dimenziós tudatosságba, ez azt jelenti, hogy amire fókuszáltok, azt fogjátok nagyon gyorsan és hamar megteremteni. Azért, mert a kvantum valóságban vagytok. Más szavakkal, az 5., 6. és 7. dimenziós kvantum dimenziókban, nem fogják megengedni nektek, és a Felsőbb Énetek sem fogja ezt engedni egy bizonyos fokon és szinten, hogy behozzátok a félelem alapú tudatosságotokat ezekbe a valóságokba, mert akkor ez létre fogja hozni a sűrűség egy szintjét önmagatok számára, amely ekkor megteremt egy fajta többletmunkát a lelketek számára, amit aztán majd dolgozhatna fel és bonthatna le. Tehát, hagyjátok a félelmet a régi világban önmagatok magasabb céljáért, és az egész javáért és magasabb céljáért.

Szeretteim, az idő elérkezett számunkra, hogy a minden Univerzális Áldást elhozzunk számotokra, amire szükségetek van, hogy biztosítsa nektek az autentikus énetek teljességének manifesztációját. Öleljétek át az élet szépségét és éljétek azt annak teljességében. Öleljétek át a szépségetek és lehetőségetek teljességét, és engedjétek meg magatoknak, hogy legyetek minden, amik vagytok!

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Nagyúra. Adonai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése