Kuthumi Mester – Intimitás, szexualitás, spiritualitás és vénuszi energiák
Csatornázta: Michelle Eloff
Dél-Afrika, Johannesburg, 2004. május 29
Fordította: Hatejer Emese
Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna
Hanganyag letöltési helye: http://www.mediafire.com/file/10lrb7691xcxt38/20160410_spirilego_intimitas_szexualitas.mp3
Dél-Afrika, Johannesburg, 2004. május 29
Forrás: lightweaver
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázó entitással, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
_________________________________________________________________
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a könnyedség, a kiemelkedés és az újjászületés áldásait. Üdvözlet szeretteim.
És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretett nővéreim és fivéreim, összegyűltünk veletek ezen a napon Krisztus jelenlétében egy nagyon lényeges okból kifolyólag a tagjainkkal. Tagoknak hívlak benneteket, azért mert a fény tagjai vagytok, a Föld Anya isteni tervezetének magasabb igazságaiban. Mindannyian a fény 144 millió lényeinek egyik csoportjának részei vagytok, a fény tagjai, akik segítenek az új élet, új fény és a magasabb vibrációs szeretet sablonjának a bolygóra történő leföldelési tervezetében.
Az ok, amiért az intimitásról, szexualitásról és spiritualitásról beszélünk, azért van, mert ezek kapcsolódnak a Vénusz energiáihoz. A Vénusz az összes élet nőies energiája. A Vénusz testesíti meg az Anya Istennő energiáit. Ez egy kreatív teremtő erő minden ember számára. Ez planetáris rezgés, amit a jobb agyféltekétek tartalmaz. Ez tartalmazza a csillag energiák frekvenciáit a jobb agyféltekétek számára. Amikor a Vénusz energiái aktívabbak, akkor ez lehetővé teszi az embereknek, hogy a jobb agyféltekéjüket, a kreatív énjüket, és a nőies istennői aspektusukat jobban magukhoz öleljék. Ez azt jelenti, hogy ezáltal az intimitás egy új szintje születik meg minden személyben, akik hajlandóak ezeket az energiákat befogadni. Ez intimitás az énnel, és az emberiség többi részével.
A szexuális aspektus minden emberben benne van, és minden férfinek és nőnek önmagában át kell ölelnie a szexualitását és elfogadnia ezt. A spirituális aspektusa ennek a dolognak, minden férfi és nő számára, akiknek a szexualitása körül kérdések merülnek fel a szégyen és bűntudat formájában a szigorú vallási hitrendszerek miatt, az az, hogy most elereszthetik őket és átölelhetik a spirituális részeiket.
Az intimitás arról szól, hogy képes legyél megbarátkozni önmagad belső aspektusaival. Amikor egy személy képes teljesen magához ölelni a belső énjét, akkor képessé válik arra, hogy átölelje más emberek belső énjeit is, és ezért képes megtapasztalni egy mély belső intimitást. Az emberek, akik általában félnek az intimitástól azok félnek az énjeik átölelésétől, és addig, amíg egyszer nem kerül padlóra, nagyon nehéz az ilyen embert egy intim kapcsolatba erőltetni. Ez mindig az énnel kezdődik, és nem erőltethettek bármit is másokra, hogy bárminek is részesei legyenek, hacsak nem részesei annak, ami bennük van. Tehát annak érdekében, hogy egy intim kapcsolatot építsetek ki magatokkal, időt kell töltenetek az önvizsgálattal, más szavakkal, megvizsgálni a lényeteket belül. Most nem arról beszélünk, hogy fordítsátok a tekinteteket befelé és ellenőrizzétek a szerveiteket. Hanem arról beszélünk, hogy fordítsátok a tudatosságotokat belülre és kezdjétek el megismerni önmagatokat emberi lényként, valamint spirituális lényként is. Mivel az emberi lény a spirituális lény evolúciós folyamatának része. Ti választottátok az emberi testet, azért, hogy spirituális lényként még tovább növekedjetek, fejlődjetek. Korábban már említettem, hogy több százezer lélek vár arra, hogy megtestesüljön a földi síkon, azért mert a Földön lévő lehetőségek felkínálják a még nagyobb fejlődés lehetőségét; az evolúciót, ami nem tapasztalható meg semmilyen más bolygón ilyen formában. Ezért, használjátok ki teljes mértékben az élet ajándékát, emberi lényként a Föld bolygón a jelenlegi időkben.
Az emberi létezőnek lehetősége nyílik arra, hogy keresztültörjön a sűrű vibrációkon és átalakítsa ezt a sűrűséget a fényben, és a Vénusz fontos szerepet játszik ebben, azért mert minden csakra rendelkezik egy alacsonyabb vibrációval, valamint egy magasabb vibrációval is, és a Vénuszból érkező energia beáramlása, segít átalakítani a bujaság tudatosság sűrűségét és sötétségét, amelyet a gyökércsakra tartalmaz, a feltétel nélküli szeretet magasabb frekvenciáira, egy egészséges kapcsolattá, nem csak az énnel, de az emberiség többségével is.
Tehát az első lépés szeretteim, gondoljatok vissza az intimitással/meghittséggel kapcsolatos legkorábbi emléketekre. A szüleitek nyitottak, szívélyesek és gondoskodók voltak a kapcsolatuk terén veletek, az ölelés érzésében tartottak titeket, simogatták a testeteket, megérintették a hajatokat, gyerekként éreztétek, hogy teljesen egyek vagytok a szüleitekkel? Ha ez nem történt meg, akkor ott egy kérdés van az intimitás/meghittség körül, azért mert a gyerekek azt tanulják meg az intimitásról az életben, ahogyan a szüleik kifejezték az intimitásukat velük szemben. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy itt most nem a szexuális visszaélésekre vagy molesztálásra utalunk, nehogy bárki is félreértse. Egy egészséges intim kapcsolatról beszélünk egy szülő és egy gyermek között. Ha az életed bármilyen szakaszában, függetlenül a korodtól, különösen 19 éves korodig, azt tapasztaltad, hogy mások elutasítanak téged, úgy fogod találni, hogy nehezen kapcsolódsz intim szinten magadhoz. A pillanat, amikor a külvilág visszautasít, akkor te is visszautasítod önmagad aspektusait, mivel azt hiszed, hogy nyilvánvalóan valami undorító, gusztustalan van benned. Ezért leállítod és bezárod az érzés és az egyesülés egy szintjén magaddal kapcsolatosan. Minél többször ez történik, annál jobban lezárod magad az önmagaddal kapcsolatos érzések előtt; és álarcot kezdesz el hordani. Ezért van az, hogy néhány ember önmagában él minden egyes nap; még azt sem tudva, hogy a Földön kikkel él együtt. Az elkülönültség folyamata az, ami azt okozta, hogy sok ember elvágva, elszakítva érzi magát Istentől, elvágva a lelkétől, elvágva a kreativitásától, és hiányzik a szenvedély az életükből. És ez automatikusan kihat a szexualitásukra.
Engedjétek meg, hogy azt mondjuk a szexualitás vagy a szexualitás körüli kérdések a skála mindkét végén lehetnek. A teljes cölibátus az intimitástól való félelem végett van, ami szexuális kapcsolattal vagy teljes promiszkuitással [zilált szexuális élet] járhat, és ahol irtózatosan nagy szükség van arra, hogy ez az egyén meglelje az intimitás ártatlan tiszta, szűzies szálát, amit soha nem talált meg a promiszkuitásban, azért mert nem volt érzelmi kötelék, és ez színtisztán alacsonyabb vibrációjú bujaság tudatosságon alapult. Azonban a szexuális energia a legerőteljesebb energiák egyike, ami jelen van a bolygótokon. Ez egy nagyon erőteljes, kreatív teremtő energia, azért mert a szerelmeskedés aktusánál a két energia eggyé válik, és ennek ereje az egyik legerőteljesebb egyesített erő a bolygótokon. Amikor ezt az energiát megfelelően hasznosítjátok és használjátok fel a szerelem/szeretet és fény manifesztálására, akkor lehet, hogy még nem egészen fogjátok megérteni, hogy milyen hatalmas is ez az energia, és mit vagytok képesek általa manifesztálni. Az emberi lény is egyike ezeknek a manifesztációknak, de sokkal több származik ebből. Amikor a gyökércsakra energiái magasabb szintekre transzmutálódnak, akkor az emberek meg fogják tanulni, hogy hogyan használják helyesen a szexuális energiájukat, hogyan teremtsenek ezáltal csodákat, hogyan manifesztáljanak egészséget, olyanokat, amit még soha sem láttatok, és ez az energia formába öntve megváltoztatja az emberek életét.
A szeretet egy őszinte és elkötelezett kapcsolatban, szintén segít megnyitni a lehetőségek sugárútjait a beérkező lelkek számára, hogy teljesen manifesztálják a teljesen uralt énjeiket egy fizikai testben, hogy végrehajtsák a szolgálatuk szerepét fizikailag a Föld bolygón. Azonban az történt, hogy az emberi faj már érezte ennek az energiának az erejét, és manipulációra és megvesztegetésre használta ezt. Fenyegető módon használták ezt az energiát, segítségül hívva a félelmet. Az elkövetkező években az ártatlanság megsértése egyre inkább napvilágra fog kerülni, olyan szinteken, amit még nem láttatok. Egyre több ember fog fellépni, és szót emeljen a kormányzókkal szemben, és követelni, hogy a szexuális bűncselekményekkel komolyabban foglalkozzanak.
Ez különösképpen Dél-Afrikában fog megtörténni, írtak egy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos törvényjavaslatot, azonban a finanszírozás hiányában, nagyon fontos részeit átírták ezeknek és kivették belőle, amelyek valójában megváltoztatták volna ezeknek a gyerekeknek, nőknek és férfiaknak az életét, akikkel szexuálisan visszaéltek. Most mondjátok meg szeretteim, mivel indokolják a Földön az ilyen cselekedetet, amikor olyannyira sok pénzt költenek szórakozásra és háborúkra. Tehát a felelősségetek a bolygó őrzőiként, emberi lényként, anyaként, apaként, barátként, testvéreként, nagyszülőként, nagynéniként és nagybácsiként, hogy az igazságotokban álljatok, hogy kiálljatok az alacsonyabb frekvenciákkal szemben, amelyek szemet hunynak az ilyen alacsony közönséges cselekedetekkel szemben, amelyek megsértik a gyerekek ártatlanságát és tisztaságát, amelyek megsértik a férfiak, nők és gyermekek igazságát és szentségét.
Ez része annak, amit ez alkalommal próbálunk leföldelni a Vénusz energiák által, ez a tudatosság felébredése a valódi szexuális bűncselekmények tekintettében, és ezen keresztül támogatjuk az emberiséget, hogy kiépítsen egy egészséges kapcsolatot önmagával, az intim kapcsolat és a szexuális kapcsolat terén. Mindez manifesztálja a fény egy fenséges auráját, ez úgynevezett spirituális jellegű. Spirituális lénynek lenni arról szól, hogy légy tudatos arra, ami benned és körülötted történik. Légy tisztában azzal, amikor az emberi jogokkal visszaélnek, és hogy jöjj rá, hogy te is egy egyed vagy, egy ember, akinek van joga ahhoz, hogy mondjon valamit, ami számít valamit és ez segít véget vetni az emberi jogokkal való visszaéléseknek.
Így itt vagytok ti, akik jelen vannak ma, vagy hallgatni vagy olvasni fogják ezeket az információkat a jövőben, hogy hozzatok egy döntést önmagatokban és ez a döntés az, hogy elköteleződtök, hogy támogatjátok a bolygótok tudatosságának felemelkedését, és ezért felálltok és harcoltok az igazságért, hogy felfedjék azt, és azért, hogy az igazság az élet, üzleti világ, oktatás, kormányok, jogrendszer, egészségügyi rendszer…stb összes aspektusában jelen legyen, azért mert mindezek hatással vannak az életetekre közvetlenül és közvetve. Így téve lehetővé válik minden személynek, hogy magához ölelje a spirituális énjét. A bujaság tudatosság irányítja a világotokat hosszú idő óta, az emberiség dermedtté vált attól, amit folytat. Pornográfia, mindenféle prostitúció, feltételhez kötött szeretet – mindezek támogatják a sűrű rezgések fennmaradását a gyökércsakrában, a bolygótok gyökércsakrájában, amely aztán beszűrődik a tömegtudatosságba, hogy pontosan ezeket a sűrű vibrációs, alacsony, állatias energiákat hozza létre a világ maradék felén is. Dél-Afrika (mivel itt van az egyik fő gyökércsakra pont) jelentős szerepet játszik abban, hogy az emberek felelősségteljes módon viselkedjenek a szexualitásukat illetően.
Azonban van még egy út, és ez az, amiért a Fény Nagyurai kérik tőletek, a fény tagjaitól, hogy tegyétek meg azt amit tudtok, hogy segítsétek megemelni ezt a tudatosságot, hogy segítsétek megemelni a vibrációkat a feltétel nélküli szeretetbe. Ez nem fog megváltozni egy éjszaka alatt, de minden egyes személy, aki egy kevés vagy esetleg több időt fordít erre, jelentős különbséget ér el. Szeretteim, fontos, hogy megértsétek ezt, azért mert sok ember jön diszfunkcionális [működés zavaros] otthonokból, ahol az intimitás/meghittség nem volt jelen, vagy az intimitás nem került bemutatásra megfelelően egy szülő vagy más személy által, aki szexuálisan erőszakoskodott egy gyerekkel és ez a gyerek úgy nőtt fel, hogy magával hordozta ezt a sérülést és mivel néhány sérülés olyan mély, hogy ezek tovább folytatják a ciklust. Mások sebei olyan mélyek voltak, hogy teljesen elzárták magukban és emiatt egy nyomorúságos létezést élnek, és nem képesek megtapasztalni az őszinte és szeretetteljes kapcsolat örömét és szeretetét az ellenkező nemmel; megtapasztalva a gyereknevelés örömét, akik az életükbe érkeznek és ez az amiért olyan fontos, hogy átvegyétek a hatalmatok irányítását, személyenként, és hogy ezáltal változást és valami eltérőt hozzatok a közösségeitekbe és hogy oktassátok az embereket.
Ez a diszfunkció megérintett minden embert valamilyen módon és itt hozzá kell adnunk, hogy a vallások főszerepet játszottak az emberek szexualitásáról való lekapcsolásában. Nem akarunk semmilyen módon megsérteni vagy megbántani egyetlen személyt sem, aki a vallás egyik ösvényét követi. Azt próbáljuk elmondani, hogy számos tanítás ortodox vallási tanokat prédikál arról, hogy a szexualitás rossz, bűnös és mocskos, szexuális kapcsolat nem jöhet szóba a házasság előtt és semmilyen más módon sem. Rengeteg nő van, akik azzal a hiedelem rendszerrel járkálnak a bolygótokon, hogy a szexualitás mocskos és egyszerűen egy olyan cselekmény, amit teljesíteni kell, azért hogy gyereket gyártsanak, és hogy készen kell állniuk arra, hogy a férjeik szexuális szükségleteit teljesítsék. Ez nem támogatja az emberiség tudatosságának felemelkedését. A gyerekek és a serdülök, különösen, akiknek ezt mondták és volt, hogy beléjük verték azt, hogy ha magukhoz nyúlnak a kezük leesik a helyéről, vagy súlyos betegségek érik őket...stb. Ez hatalmas érzelmi és mentális egyensúlyhiányt okozott, amely nagyon beteg és eltorzult cselekedetekben nyilvánult meg. Az emberiségnek meg kell értenie, nem csak a lény érzelmi pszichológiáját lélektan], de a fiziológia pszichológiáját is, és azt, hogy az emberi lény egy szexuális létező.
Ez az az idő, ahol az embernek szükséges kifejlesztenie egy egészséges hozzáállást a szexualitásával szemben, a kreativitásával szemben és ezáltal segíteni a fiatalabb generációnak, hogy ugyanezt tegyék. Ez sok szintre terjed ki és itt az ideje, hogy megvizsgáljátok ezeket. Az egyik ok, amiért a szexualitás problémát jelen sokaknak azért van, mert az önértékelésük nagyon alacsony, és ez talán a családon belüli intimitás hiányából fakadhat. Az intimitás hiányának tekinthető például az egyik szülő jelenlétének hiánya is. Például, az apa mindig dolgozik és a gyerek vagy gyerekek nem töltenek intim/meghitt időt az apjukkal, ezért egy rés van ott és ez kihatással van az önértékelésükre, mivel az apa határozza meg a gyerek önértékelését. És ez 4 éves korban kerül a helyére. Tehát, ha az önértékelés szerepmodellje hiányzik, nagyon nehéz lesz a személynek, hogy az önértékelés egy egészséges érzetét építse ki önmagában. Ez azt jelenti, hogy a tudatosságuk kiterjed, hogy egy másik szerepmodellt találjon, aki segít nekik kiépíteni az önértékelésüket és ez talán a reklámokra, médiára, pop sztárokra, film sztárokra... stb esik, és idetartoznak a szuper hősök is, mint a pókember vagy superman, mindez kifejleszt egy illúziót azért, mert nem igazi érzés az, amit ezáltal megtapasztalnak. És ez így van, hogy az emberek körbe-körbe rohangálnak keresve valamit, hogy betöltsék ezt a rést.
Nem mindenki ölt magára cölibátust vagy szexuális promiszkuitást[zilált szexuális élet]. Sokan fogyasztanak drogokat vagy alkoholt, vagy esznek rengeteg ételt vagy mérhetetlenül dohányoznak, hogy elzsibbasszák a magány érzését. Tehát meg kell kérdeznetek magatoktól, ”Van egy fajta üresség önmagadban?” vagy ”Úgy érzed, hogy egy vagy önmagaddal és intim kapcsolatot ápolsz magaddal? ” vagy ”Kellemesen érzed magad annak elismerésével/méltányolásával, hogy szexuális lény vagy, és semmi rossz vagy helytelen nincs abban, ha az érzékek teljességét megtapasztalod, azokat amit az intimitás és a szexualitás nyújt?” Az eufória az, hogy egy személy megtapasztalja a szexuális élmény magaslatait, ez nagyon hasonló az energia robbanáshoz, amit az ember akkor tapasztal, amikor összehangolja önmagát az Isteni Énjével. Ezért hoztam most fel a spiritualitást is. Minél több ember felismeri, hogy szexuális tapasztalata egy ajándék, amit az emberiségnek ajándékoztak; valami olyan, amit élvezhettek az életetekben, és nem lesztek villámokkal agyon sújtva, nem lesz más katasztrofális esemény, ami bekövetkezik, és hogy ez biztonságos számotokra, hogy megtapasztaljátok, ez a fény egy egészséges kapcsolaton belül – a gyökércsakra energiája sokkal gyorsabban fog emelkedni.
Tehát szeretteim, térjünk át a társalgásunk következő aspektusára és ez az azonos neműek kapcsolata. Senki nincs a bolygón, akinek megmondhatnátok, hogy szeretnie kéne vagy sem. Az emberi szív, az emberi szellem vonzza magához a vele egyenlőt, egy vibrációt, ami számos tanulási és tanítási tapasztalaton segíti keresztül. Sok lélek újraegyesül életről életre, hogy kiegyensúlyozza a karmáját, hogy teljesítsék a projektjüket együtt, és hogy megtapasztalják, amit a Föld felkínál számukra. És ha két lélek szerelembe esik egymással és történetesen azonos neműek, - nincs olyan ember, akinek meg lenne a joga, hogy elítélje ezt – nincs ember. Az egyetlen lény, akinek meg van a joga ehhez, hogy elítélje ezt az az Isten. És az egy ember magyarázata volt, aki leírta és belerakta ezeket a szavakat a szent könyvbe, azt kijelentve, hogy az azonos neműek között létrejövő bármilyen szexuális tevékenység által ők a pokol bugyraiban fognak elégni. Én, Kuthumi Felemelkedett Mesterként, határozottan szembehelyezkedem ezzel, mivel nincs olyan férfi, nő vagy bármilyen más személy, aki megmondhatná, kit fog szeretni a másik, hogyan fog szerelembe esni az ember, a fehér bőrűt és feketét összehozza az, hogy szeretik egymást, a sárgát és a fehéret is, a vörös bőrűt (indián) a sárgával is összehozza a szerelem. A szerelmük/szeretetük minősége, a kapcsolódásuk minősége az, ami nagyon lényeges. Sok fehér férfi és fehér nő, és fekete férfi és fekete nő és rózsaszín, vörös és narancs és sárga férfi és nő tartózkodnak jelenleg olyan kapcsolatokban, amelyek katasztrofálisak, amelyekből diszfunkciónális gyerekek származnak nagyon hamar, mivel kiegyensúlyozatlanok a képességükben, hogy szeressenek. És aztán itt van két nő vagy két férfi, akik egymással kapcsolatban élnek, és akik érzelmileg intelligensek, akik spirituálisan fejlettek, intellektuálisan fejlettek, kiegyensúlyozott minden aspektusuk és azt választják, hogy örökbe fogadnak egy vagy több gyereket és elítélik őket, mert valamennyire mások, különbözőek és a mindenit az emberiség nagyon is fél attól ami más, különböző.
Szeretteim, nem ítélhettek el addig mást, amíg nem voltatok a helyükben. És ha egy férfi azt választja, hogy egy másik férfit szeressen vagy ha egy nő azt választja, hogy egy másik nőt szeressen, akkor ez az ő kiváltásuk, az isteni joguk, hogy megéljék ezt a szeretetet és ha a kapcsolat stabil, szeretettel teli és kedves; ami felkínálja az összes minőséget a gyerek számára, amit a lelke választott, akkor nincs olyan ember, akinek joga lenne elítélni vagy elutasítania ezt. És ez a gyerek lehet, hogy két apukával vagy két anyukával fog felnőni, de olyan jó beállítottsággal, amit az ember soha nem fog elhinni, hogy ő, legyen hímnemű vagy nőnemű, azonos nemű családban nevelkedett fel.
Szeretteim, itt az idő, hogy az emberiség elvesse a másokkal szembeni előítéleteit. Az emberek túl sok időt töltenek más emberek életén csámcsogva, más emberek problémáiról és hiányosságairól, ahelyett hogy arra fókuszálnának, hogy mi folyik a saját életükben, és meglátnák, hogy azok, akiket elítéltek és elutasítottak egyszerűen visszatükrözték azt, ami inkább diszfunkcionális [működészavaros] bennük vagy ami hiányos bennük, és amennyire csak lehet inkább csodáljátok a szépséget másokban, mivel az emberek nagyon könnyen hajlamosak inkább ujjal mutogatni azokra a részekre, amelyek állítólag csúnyák vagy negatívak másokban, és az ember képes felismerni a csodálatos szépséget is a másikban, a fenséget és szépséget, ami a másik énjén belül van. Ezért, bármilyen személy, aki visszautasít valamit valaki másban, az azért van, mert saját maga azon aspektusát is elutasítja önmagában. Érhető vagyok?
Fejezzétek ki a szándékotokat, hogy a Vénusz energiái támogassanak titeket, hogy segítsenek teljesen aktiválni a fenséges Istennői Énetek teljes összeolvadását a fenséges Isten Énetekkel és hogy ezek a kiegyensúlyozott aspektusok dolgozzanak egységben, hogy szétoszlassák a gyökércsakrátok és bármilyen más csakrátokból az alacsonyabb vibrációkat azt illetően, ami megakadályoz titeket abban, hogy megtapasztaljátok az intimitást, szexualitást és a spiritualitást bármilyen és minden formában, bármilyen és minden szinten.
Mikor ezt teszed, vizualizálhatod a végtelen szimbólum energiáját [ez a fektetett 8-as] a jobb és a bal agyféltekéd között mozogni, a bal és jobb éned között, más szavakkal, a kreatív és a logikus éned között, és a nőies és a férfias éned között, és meghatározva a szándékot, hogy ez az energia a végtelen szimbólum formájában legyen megtartva egy kis ideig, hogy ezeket az aspektusaidat segítsen teljes egyensúlyba hozni.
Tehát folyjatok az árral, ami jön. Azáltal, hogy haladtok az árral, növekedtek is ezzel az árral. Ez mélyebb bepillantást hoz, több lehetőséget, hogy emberi lényként fejlődjetek, valamint spirituális lényként is fejlődjetek, így támogatva magatokat azáltal, hogy többet ismertek meg magatokból és az élet ajándékaiból is, amik a tiétek, hogy megtapasztaljátok és megosszátok őket.
Szeretteim, magunkhoz ölelünk benneteket az egyedi isteniségetekben. Magunkhoz ölelünk benneteket, mint az igazság és szeretet egy kollektív fényét, mint az Isten egy isteni szikrájának a megnyilvánulását. Az Isten fénye lehet a világítótornyotok, ami megmutatja nektek az utat haza; az Isten szeretete lehet az esszencia, ami összekapcsolja a szíveteket a szeretet és igazság tisztaságában. Meg lehet mindenetek, amire törekszetek, az ami összhangban van a lelketek legmagasabb akaratával, beteljesedhet kegyelem által, tökéletes és harmonikus módokon. Bízzatok ezekben a láthatatlan karokban, amelyek megtartanak titeket és tudjátok, hogy soha nem jártok egyedül az úton. Minden mindig jól lehet a világotokban.
Kuthumi vagyok, a fény, szeretet és bölcsesség Nagyura és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése