Kuthumi Nagyúr és Buddha Nagyúr – 7. dimenziós beavatás
Csatornázta: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2005. május 4
Forrás: lightweaver
Fordította: Hatejer Emese
Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.
OoOoOoOoOoOoO
Kuthumi vagyok és a szeretet és bölcsesség sugarain jöttem, hogy üdvözöljelek benneteket ezen alkalommal és mindannyiotoknak elhozzam a harmónia, a nyugalom, a megfiatalodás, a megújulás és a betekintés áldásait. Üdvözlet szeretteim, és örömmel és élvezettel a szívünkben, gyűlünk ma össze mindannyiotokkal, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretteim, miközben előkészítjük az energiát Buddha Nagyúr számára, hogy átadhassa tanítását ma nektek, azt kérjük, hogy mindegyikőtök tartsa szem előtt a béke és a harmónia gondolatát. (szünet)
Most irányítsd a figyelmedet önmagad középpontjára, és lazítsd el a testedet, lazítsd el az elmédet, meghatározva a szándékodat, hogy integrálod a bölcsesség, az igazság, a fény és a szeretet minden szavát, ami harmóniában rezonál az igazságoddal. Kérd, hogy mindezen energia szolgálja a magasabb javadat és manifesztáljon egy lehetőséget, hogy a tudat magasabb állapotába lépjél és ezáltal, szolgálva az emberiség felsőbb javát is.
Miközben belélegzel, töltsd meg a tested a fénnyel. Minden kilélegzéssel, engedj el bármilyen feszültséget, stresszt, szorongást vagy sokkot a testedből. Az elmédben hívd Buddha Nagyúr fényét és erejét, hogy egyesüljön teljesen a Minden Ami Te Vagy fényével. Hívd meg a gyógyító angyalaidat, és ha ez a kívánságod és akaratod, akkor nyisd meg az energiádat most, hogy befogad a gyógyítást, hogy megkapd az újraenergetizálást, és Buddha Nagyúr jelenlétének áldásait.
Kuthumi, most félreállok utat engedve Buddha Nagyúrnak, hogy átadhassa üzenetét számotokra. Kuthumi vagyok. Adonai.
Buddha vagyok.
Megtiszteltetés, hogy itt lehetek ma, megtiszteltetés, hogy találkozhatok veletek ma, üdvözletem.
Mi a célotok az életben? Mit gondoltok, miért jöttetek ide? Mi az élet célotok?
A születés fájdalmas, a haldoklás boldogság, az emberi halál állapota azonban fájdalmas, ugyanakkor az emberi tudatállapot (szerint) a szülés fájdalmas, ugyanakkor a régi irány haldoklik, és az új irány kiemelkedése boldogsággal tölt el. Csak egy módja van a saját szívetek megismerésének. Ez a módja annak, amelyen át felfedezhetitek, hogy hol rejlik a szívetek. Ez fájdalmas és örömteli lesz egyszerre.
A világ, amelyben éltek, nagyon szenved a halál fájdalmától. A tudatlanság fájdalma – a tudatlanság az élet ostobasága, ami megfoszt titeket az élettől. A bolond ember az örök fájdalmat választja. A bölcs ember az átmeneti fájdalmat fogja választani, mivel a bölcsessége megmutatja neki, hogy a halál végeredménye az új élet boldog áldása. Meghaltatok és újjászületettek sok-sok alkalommal. Nagyon szenvedettetek. A szenvedésetek céllal történt, ahogy a boldogság is céllal van.
A világ, amelyben éltek, tele van tudatlan emberekkel és szenvedés, fájdalom életét választják. A tudatlanság útja nem fog holnap véget érni. Bízunk bennetek, hogy segíteni fogtok abban, hogy eljöjjön az a nap, ahol is az életetekben a fájdalom útja véget ér. Élnetek kell az életeteket. Mesterek vagytok, menedzserek vagytok, tulajdonosok vagytok, minden vagytok ebben az életben, az életetekben. És most a nagyobb cél közepén álltok. Harcosként álltok, hogy segítsetek megérteni az új hullámot, és felébresszétek a tudatlanokat.
Megérkeztek a világba, egy személyként, és minden nap egy fizikai testben jártok-keltek. A látott dolgok nagy része, az amiben hisztek, elétek tették. Segítettetek odarakni magatok elé, most pedig segítetek jobbá tenni ezt.
Huszonnégy csoportot választottunk ki a világ városaiban a holnapra való felkészülés céljából(Megjegyzés: Ez a szám azóta megemelkedett). Mindannyian olyan magok vagytok, akik termékeny talajt keresnek, amelyben elvethetitek magatokat a bölcsesség bimbójának kihajtása érdekében. A termékeny földet nem könnyű kezelni, nagyon óvatosan kell gondozni. Az életeteket termékeny földként kell látnotok, ezt nagyon óvatosan kell gondozni, az igazságban táplálva. Bátorságra van szükség, hogy őszinte legyen az ember. Erőfeszítést igényel az akarat használata, az erő/hatalom használata. Készen álltok már egy ideje. Kételkedtetek az erőtökben és féltetek az előttetek álló úttól. Most gyorsan cselekednetek kell azon döntésetekkel, hogy a cselekvés mezejére léptek és legnagyobb vezetőnek kell lennetek, aki valaha is élte az életeteket, valaha is irányította/vezette az életeteket.
A Vezetés/Irányítás [LEAD] jelentése: A Fény Oktatása és a Tudat Tudásának Bemutatása által[Ez angolul egy szójáték: LEAD=Vezetés/Irányítás: Light/Fény (of) Education/Oktatás (and) Awareness/Tudat (in) Demonstration/Bemutatás]. Ezt gyakoroljátok, amikor vezetek/irányítotok[lead]. Fényé váltok, hogy oktassátok a világotokat. Azon tudatosság előidézésében, hogy demonstráljátok másoknak, hogy meglássák a fényt, hogy tovább tanuljanak, előidézve a további tudatosság tudásának bemutatását. Az összes Mester azt mondja, “vezessetek a példa erejével”. Ezért az, amit elhisztek, az a célotok. Mit gondoltok milyen módon irányítjátok az életeteket, nem csak az életeteket, hanem hogyan élitek azt? Jól gondoljátok meg. Adnátok egy másik embernek kulcsot a világotokba vezető ajtóhoz anélkül, hogy átgondolnátok először? Talán tudatlan embernek átadnátok a világotokba vezető kulcsotokat - mit tenne vele az? Esetleg egy tudatlan embernek átadnátok az erőtöket/hatalmatokat – mit fog tenni? Mit tett vele? Leföldelitek a mechanizmusokat a holnap érkező energiák számára. Ez azt jelenti, hogy a személyes életetekben, sokkal több energiát fogtok leföldelni. Az élet minden területén, lehetőséget adok nektek most, hogy használjátok a tudatotokat, és a bátorságotokat, hogy őszinték legyetek magatokkal és eldöntsétek, hogy hogyan is akarjátok irányítani az életeteket, milyen illúziók, milyen hazugság az, ami többé nem szolgál titeket a világotokban?
Leföldelitek a mechanizmust, ami tisztára törli az illúziók és a hazugságok sok régi paradigmájú rétegét, amelyek a világotokat beteggé tették a sok kórral/betegséggel. A betegséget/kórt most el kell távolítani és segítetek a világotokat sokkal erősebbé tenni. Meg kell erősödnötök. Egészség az elmében, egészség a testben, egészség a szívben, egészség a szellemben, és ez teljességet hoz nektek. Erőfeszítést kell tennetek, hogy kiválasszatok az életben valamit rendszeres időközönként, hogy azt elengedjétek az életetekből.
Nagyon erőteljes felemelkedési hullámot idézünk meg a világotokba most. Nagy lehetőséget hozzunk sokak számára, az olyanoknak mint ti, hogy nagyon gyors ütemben haladjanak előre, és hagyjátok magatok mögött a régit, mert most már az új életeteket irányítjátok, új célt és irányt találtatok. Az irányt, amellyel kapcsolatba úgy döntöttetek, hogy beléptek abba, az fogja meghatározni a tapasztalataitok minőségét. A tapasztalataitok minőségét az igazság színezi ki, amelyben hisztek. A világotok, ahogy van, egy változó világ, amely a tudatosság, a hit és a tudat számos szintjéből tevődik össze. Átadom ezt az üzenetet nektek ma, azért, hogy elindítsatok egy új világot magatok számára és mert sokan fognak utánatok jönni. Új irányt mutatok előrefele, egy olyat, amelytől sokan félnek, de látni fogjátok az igazság fényében a félelmüknek nincs ereje. Tudjátok, hogy mi az igazságotok, tudjátok, kik vagytok, megértitek, miért annyira fontos, hogy uraljátok önmagatokat és irányítsátok az életeteket?
Sok korszakon át az emberek más emberek életét irányították, ezen tett eredményeképpen van az elkülönülés, amit látok. Az elkülönülés meggyógyítása érdekében az embernek önmagához kell fordulnia, hogy megismerhessen minden aspektust önmagán belül és önmagán kívül, amelyek nagyon fontos üzeneteket próbálnak közvetíteni. Az üzenetek, amik a jövőtökbe, a bolygótok jövőjébe, és a gyermekeitek jövőjébe vezető kulcsot tartalmazzák, azokhoz amelyek utánatok jönnek. Milyen világot kívántok létrehozni az elkövetkező generációk számára? Milyen tapasztalatokat kívántok a gyermekeitek számára, akik utánatok jönnek, hogy részesei legyenek annak és hogy újjáalkossák?
A törvény megváltoztatásához, újakat kell írni. Az újonnan megírt törvények az ősi tanításokról szólnak, amelyek sok bölcs ember szenvedélyének tüzét táplálták sok korszakon át. A sötétség sok cikluson át megszorított, mert az emberek féltek az igazságtól és a szenvedést, fájdalmat és tudatlanságot választották. Most elegendő ember van ahhoz, hogy magasan álljanak a fényben, és az új törvények megírásával változást hozzanak létre.
Az energiák leföldelésében, ti váltok a mechanizmusokká, amelyből az új törvények kiemelkednek. Ti tartjátok az energia vibrációit, amik szükségesek az új energia hullámainak táplálásához, amik a keleti és nyugati világ hálózatának egyesülését fogják tartani az erő és bátorság egy egységeként. A kelet bölcsességét egyesíteni kell a nyugat erejével és technológiájával. A nyugat technológiája korlátlan a potenciáljában, ahogyan a keleti mesterek ősi tanításainak ereje is. Ezeket az ősi igazságokat új törvényekként kell átírni, amelyeket a modern világotokhoz igazítottak. Nagyon fontos annak biztosítása, hogy mindenki megértse, hogy a kelet és a nyugat miképpen képviseli a férfias és nőies energiát, amelynek össze kell olvadnia ahhoz az egyensúlyhoz, amelynek részei kívántok lenni.
A keleti gyakorlatok nagy erővel rendelkeznek önmagukba. A nyugati világ felgyorsult üteme nagyon gyorsan elterjesztheti a keleti világ hatalmát/erejét. Ez fontos és leföldelitek ezt az életetekben, gyorsan kell dolgoznotok, gyorsan kell cselekednetek. Gyors fürge elme, gyors ész, a bölcsesség, hogy tudjátok mit kell tenni, nem számít, mi van előtettek, nem számít mit képvisel. Szöget vertek a dobozokba, amik a régi világaitokat jelentik. A múlt címkéit megsemmisítitek. Hová illeszkedtek be, hogyan illeszkedtek be? Be kívántok illeszkedni? Buddha energiája nagyszerű nagy energia, és nem az egyetlen egyedülálló energia. Számos energia egyben állása. A buddha energiája sokszor jön és megy. Buddha-energiájának sok arca van. Nektek is van Buddha arcotok/természetetek, hordjátok ezt.
Az energia mozgása 2010-től nagyon felgyorsult. Lehet, hogy néha nem tudtok lépést tartani ennek gyorsaságával, de alkalmazkodnotok kell. A testmozgás nagyon fontos az elme és a test számára. Eddzétek a szellemeteket a bölcsesség alkalmazásával. Eddzétek a testeteket kiépítve az energiát, hogy támogassa a Chi-t bennetek. Eddzétek az elméteket, hogy tudást nyerjetek, amely a bölcsességetek részévé válik.
A tudatlan ember olyan, mint a hülye ember, mert nem fogja edzeni minden ilyen részét, talán egyet, talán kettőt, de sok időt szán csak a test edzésére és csak az egó edzésére, vagy csakis az elméjét edzi.
Ahhoz, hogy holisztikus életet éljen, az egyénnek edzenie kell egyként az összes részét, ezt az életet élve. A vezetés automatikusan oktatássá válik. Minél több tudást szereztek, annál képzettebbé váltok, annál nagyobb lesz a tudatosságotok, minél nagyobb a tudatosság, annál erősebb a demonstráló képesség. Demonstrálókként álltok a világban, amiben vagytok. Lehet, hogy nem változtatjátok meg több ezer ember életét, de ha megváltoztatjátok egy ember életét, akkor változtatok az egész világon.
Változtassatok az egyik gyermeketek életében, változást idéztek elő minden utánatok jövő generáció életében. Soha ne becsüljétek alá az önmagatokban rejlő gyógyító erőt. Soha ne becsüljétek alá a Chi-tek összegyűjtésének fontosságát, az energiátokat megtakarítva és irányítva az életeteket. Soha ne becsüljétek alá az igazság hatalmát. Milyen célból jöttetek ide vagy hallgatjátok vagy olvassátok ezeket a szavakat ma? Szeretném tudni, mi a célotok, hogy ma itt vagytok. Mit gondoltok mi a célotok? Milyen célból (vagytok itt ma)?
• Mi a célja az élet megtapasztalásának?
• Mi a célja a növekedésnek?
• Mi az evolúció/fejlődés célja?
• Most hogy visszatértek a Szellemhez. Mi a Lelki célotok vagy elfelejtettétek?
Emlékeznetek kell. Ez a célotok része most, hogy emlékezzetek arra, amit elfelejtettek és hogy visszatérjetek a Szellemhez. A célotok, hogy emlékezetek a célotokra, hogy visszatérjetek a Szellemhez, tehát folytathatjátok a célotokat, amikor visszatértek a Szellemhez.
Minden, amit a földi életetekben (tapasztalat által) szereztek(nem anyagi dolgokra gondolok), magatokkal vihetitek a Szellemhez. Minden cselekedet egy befektetés a lelketekbe. Minden gyógyulás, amelyet megtapasztaltok, befektetés a lelketekbe. Elsajátított készségek, és eggyel kevesebb elsajátítani való. A készség, amit elsajátítotok, a tanítói rangba emel titeket. Nagy mesterek is azért érték el rangjukat, mert tanultak. A Mesterek azok, akik, elhagyták a kifogásokat, lemondtak a további szenvedés és fájdalom megtapasztalásának vágyáról. A mesterek nagy tanítók, mert a hosszú távú boldogság miatt rövid távú szenvedést választottak. A rövid távú szenvedéseitek most azt jelentik, hogy áttörjétek a régi mintázatot, és ez hosszú távú boldogságot és örömet fog hozni.
Milyen mintázattól szeretnétek megszabadítani magatokat a hosszú távú boldogság végett? Még a boldogság közepén is sok kis aspektust fogtok találni, amik még mindig szenvedést és fájdalmat tartalmaznak. A boldogság sokkal nagyobb lesz, mint a fájdalom, és így további energiává válik a boldogságotok táplálására, mert átalakítja a fájdalmat a boldogságba.
A boldogság a pozitív energia nagy óceánja. Most létre kell hoznotok a boldogság-medencét. Ez a földi mechanizmus az, amelyért ti vagytok a felelősök, és megteremtitek a kollektív tudatosság boldogság-medencéjét. A mai beavatásotok az, hogy az emberiség számára olyan energiamedencét hozzatok létre, amelybe elmerülhetnek, bátorságot, erőt és hatalmat találva a boldogság áldására. Ez nem a felfedezés belső folyamata. Amit felfedeztek meg kell változtatni. Ha fejlődtök, akkor az is lesztek.
Kérdés?
1. Nem hallható
Buddha: Igen azt mondtam, Budddha nem egy erő ez sok erő. A világotok sok erőből áll össze. Ez egy változó világ, sok, sok új erő ismeri fel egymást, és egymásnak hasonló célja, hasonló vágya van. Mindezek most összejönnek, összefonódva egy hatalmas erőbe. Ez behozza azt az energiát, amely holnap jön. A holnapi felemelkedés nap felébreszt egy újabb fényszikrát minden ember szívében, aki a világotokban él. A nyomornegyedben az utcán élő személytől a palotában élő személyig. Mindenkinek meg kell érintenie a fényt, hogy a világ kollektív tudatossága fejlődjön, hogy mindenki Buddhává váljon, hogy megtapasztalja az energia összes kollektív erejének hatalmát, mindenkinek meg kell tapasztalnia a fény hatalmát. A sötétségtől való megszabadulás egyszerűen fényt hoz. Nem számít milyen kevés is a fény, ez megváltoztatja a sötétség felépítését. A legkisebb fény a legnagyobb sötétségben látható. Mindannyian fények vagytok a sötétség ezen idejében. A sötétség intenzitása változó, nagyon fontos, hogy gyorsan elmozduljon a fény, megálljon az igazságban, ami nagy eltérést okoz, nagyon-nagyon nagy különbséget, nagy hatást, nagy változást.
Amikor a kelet és nyugat találkozik, a keresztény ember és a buddhista ember meglátja ugyanazt az Istent mindenben. A hindu ember és muszlim ember meglátja ugyanazt az Istent mindenben. A katolikus ember és a protestáns ember meglátja ugyanazt az Istent mindenben, és így tovább. Ez minden egyes hit Istenének az elutasítása, és ez a háborút és elkülönülést idézi elő, amely továbbra is a tudatlan emberek szenvedését és fájdalmát okozza, és a tudatlan embereknek nem kell olyannak lenniük, mint a hülye embernek, most erőteljesen fel kell állni és magatokhoz ragadni az erőt, hogy éljétek az életeteket és az összes válasz el fog jönni. Nem adva hatalmat/erőt a hülye embernek, nem adva erőt a tudatlan embernek, de hatalmat hozva az énbe, visszakövetelve a Chi-t és az erősnek levést, megtartva az energiát, hogy erős legyen. Minden erősebbé válik, amikor az emberek Chi-t visszahozzák az énjükbe, és a hatalom/erő az énben tárolódik.
Ez a hatalom/erő nagy különbség tétellel felhasználható, fókusszal, bölcsességgel, és energia befektetéssel. Leföldelő mechanizmusokként, ez valami olyan, amit nagyszerű tudatossággal, tudattal és éberséggel kell megtennetek.
Kérdező: Ahogyan látom, a Földön mindig voltak hírvivők, például te, Jézus és Mózes. Még azután is, hogy oly sok szolgálatot végeztettek a Földön, továbbra is a másik oldalról szolgáltok. Mennyibe kerül az Istennel való egység elérése?
Buddha: A Szellemből fakadó szolgálat személyes választás. Minden a lélek választása. Sok mester jön a Szellem világába, de más dimenziókra, más síkokra, más világokra megy tovább, hogy megtapasztalja őket. Néhányan azt választják, hogy ezen szent bolygó szolgálatát folytatják. A Szellemmel való összeolvadás célja egy kis lépés egy sokkal nagyobb tevékenységben, hogy Istennel eggyé váljunk. Ez az utazás valójában egy örökké tartó valóságnak tekinthető.
Isten az állandó energiában lévő erő, mozog, teremt, és emiatt mindent újrateremtődik. Ami elment, másképp fog újra jönni, és ami újra eljön, az másképp fog elmenni, és újra eljön egy eltérő módon. És minden alkalommal, ami megteremtődött, megy és újra eljön, sok új lélek fog jönni és menni, minden alkalommal, amikor az a célja, hogy visszatérjen a Szellembe olyan lélekkel, amely tele van bölcsességgel, nagyobb készséggel, nagyobb mesteriséggel. Ezt elviszik más világokba, új teremtett világokba. A létrehozandó új módok a lélekből származnak, ami új utakat fedez fel. Az állati királyság az élet ereje, az állatok nagyon-nagyon erős Chi-vel rendelkeznek. Chi-jükkel stabilizálják az emberi chi kiegyensúlyozatlanságát. Az emberi elme és a tudatlan ember működési zavara nagy károkat okozott a bolygónak. Az állat királyság gondoskodik arról, hogy az anya természet egészségesen tudja tartani a testét, talán nem mindenhol, de sok helyen. Az állat királyság képviseli az emberi létező állati természetét, a túlélő ösztönt, az ösztönt, hogy ismerje az igazságot. Az állati királyság képviseli a nyers kapcsolatot a Szellemmel, a romlatlan kapcsolat a Szellemmel, egy intelligens természet kapcsolata, amit nem zavartak a tudatos kondicionálás más szintjei.
Az állati királyság tanítja a természetet. Az állati birodalom emlékezteti az emberi királyságot annak fontosságára, hogy egyensúlyban legyen a természettel. Az állati királyság óriási bölcsességet hordoz. Az élet minden birodalma az állati királyság nagyobb kollektív tudatosságában olyan vibrációkat hordoz, amelyek drágábbak, mint a világotok bármelyik drágaköve. Ez az információ az, ami felszabadítja majd az embereket a valódi énjeik erejébe és fényébe. Az embereknek emlékezniük kell, hogyan működjenek, lépjenek kölcsönhatásba és dolgozzanak össze az állati birodalommal. Ezt téve az agy sok-sok területét bekapcsoljátok, amik le volt kapcsolódva a szenvedés és fájdalom következtében, a visszaélés, a bántalmazás következtében, a különböző traumák és a halál következtében.
Az állatvilág létfontosságú a bolygó túlélése végett. Az elhagyott állatok, a veszélyeztetett állatok átmennek, mert új állatfajok felfedezésének engednek utat. Nagy probléma az ezzel, hogy a tudósok nagyon szemtelenek lehetnek és drámákat hoznak létre. Tudtátok, hogy a dinoszaurusz szöveti DNS-ét felfedezték, hogy ezek már felhasználhatók. Nagyon veszélyes lenne, ha a rossz emberek kezében kerülne. Ez az egyszer már eltávolított fajokat más világba hozná. Nagy káoszt okozna, ha elgondolkodtok rajta.
Gondoljatok arra, hogy az egyes állatfajok mit képviselnek számotokra, hogyan viszonyultok az állatokhoz. Mi a kedvenc állattestvéretek?
Válaszoló: Kutya – Labrador.
Buddha: Miért?
Válaszoló: Mert kedves, barátságos természetű.
Buddha: Ez tükrözi a kedves természetedet. Minden, ami az embert vonzza az állatokban, a saját állati természetének, a saját állati ösztönének a tükröződése. Tehát kedves ember vagy, és mindenki, aki szereti a labradorokat, olyan lesz mint te. (Nevetés)
Bármilyen más állat, amit nagyon szeretsz?
Válaszoló: Elefánt
Buddha: Miért szereted az elefántot?
Válaszoló: Mivel úgy tűnik, hogy misztikus lény, őskori, ez védelmet jelenti. A táplálás szükségességét.
Buddha: Táplálásra van szükséged? Az elefánt is erős matriárchális energiát jelent. A belül lévő Istennő ereje, és az emberben lévő Istenné is. Érted, hogy az Istennő ott van belül férfiakban is. Tehát segíteni fog meglelni a természeted gondoskodó mitikus oldalát, táplálva a kedves személyedet. A kutyák általában az Isten energiájával állnak kapcsolatban, a férfias energiával. Figyeld meg ezeket az állatokat közelebbről és tanulj többet a természetükről, ez sokat fel fog fedni önmagadról. Kezdd el megismerni mások vonzódását a természet királyságához, és sokat fogsz tanulni azok természetéről. Még azok az állatok is, amelyeket nem szeretnek, az, ahogyan egy ember bánik az állatokkal, sokat fog elmondani a természetéről. Látod?
Megérted a kvantum energiát?
Minél többet megtanulsz, annál több ismereted lesz a kvantum energiáról, annál jobban meg fogod érteni, hogyan tudsz mozogni a valóságok között. Mások felfogása nem feltétlenül az, hogy egyikben dematerializálódsz, a másikban újra rematerializálódsz, valójában azok a világok, amelyeket látsz, és amelyeket nem látsz, a kondicionálásod és a programozásod miatt vannak. Az elme nagyon zárt. Az agy nem működik teljes mértékben. Az agy felhasználási területe továbbra is nagyon, nagyon kicsi. Még mindig sok van az agyban, amelyet ki kell választani és meg kell nyitni, hogy láthassátok, és minél inkább az agy nyitottá válik, és minél többet lát, annál inkább látni fogjátok, ahogyan a földelési mechanizmusokat működtek. Piszkáld meg a saját agyad, nyissa ki az agyad, így többet láthatsz, mert minél többet látsz, annál inkább képes leszel megmutatni másoknak is, akik utánad jönnek.
Kérdés: Az új világ rend, ami emberek által létrehozott, amely negatívan befolyásolja az embereket, hogyan fogja befolyásolni ez a megvilágosult szellem elérésének munkáját, és hol fog ez véget érni, hogyan fog véget érni, mert ez egy negatív erő?
A negatív erőnek csak akkor van ereje és hatalma, ha ebbe energiát táplálnak. Egyre több ember, olyan mint ti vannak, akik aktívan választják a fény energia, a fényerő erejét és hatalmát táplálják. Minél több fény van, annál kevesebb a sötétség. Az egyetlen ok, amiért a sötét erő, a negatív erő olyan erős, mert annyira bíznak a hatalmukban, az erejükben. Fókuszuk és energia befektetéseik nagyon pontosak, nagyon koncentráltak, és emögött nagyon erős szándék áll. Nagyon hisznek képességeikben és hatalmukban/erejükben. Most itt van annak az ideje, hogy az ember ugyanazt a fókuszt használja, ugyanolyan intenzitást és erőt használjon, ugyanolyan hitet és bizalmat a pozitív energiában.
Az elmúlt 18 hónapban sok Fény Beszivárgó lépett be a világotokba, ezek a beszivárogók üzleti vállalkozást indítanak el; minél több fénymunkás, akik felébrednek látják meg ezeket a falrepedéseket és lép be ezekbe a szerepekbe, amelyek egyre több és több fényt hoznak. A rend, amelyről beszélsz, nem lesz rend nagyon sok évig. Már elindult a talaj elvesztésének útján. A sötétség megragadja a szalmaszálakat, amúgy is tapadást próbál találni, mindenhogy ahogyan csak tud, ezért úgy tűnik, most nagy a harc a fény és a sötét között, nagy csata kelet és nyugat között. Mindaddig, amíg a vallás háborúban van, a sötét erőnek van hatalma.
Amikor az emberek megláthatják, hogy Egy Isten teremtett mindent, Egy Isten táplálja az összes forrást, akkor a fény ereje sokkal nagyobb erőre tesz szert. A sötét korok ciklusa a végét járja. Elvesztik az erejüket, azért mert egyre többen mint ti is váltok magabiztossá a képességetekbe, hogy az emberek között járjatok és az igazságról beszéljetek, kihívás elé állítva mindenki más hiedelem/hitrendszereit.
Most sokan vannak és tudni akarják, hogy mit jelent ez a Bibliában, mit jelent ez a Koránban, mit jelent ez a Torában? Magyarázzátok el az igazságot - sokan egymásnak ellentmondó tanításokat látnak a sok Szent könyvben, és szeretnék tudni, miért, és többé nem mondhatják az emberek “ne aggódj semmi végett, csak kövess”, mert az emberek most aggódnak, és nem akarják hazugságot követni, igazságot akarják követni.
Negyven év telt el, és sok minden megváltozott a világban, és amiképpen ezt ismertétek eddig. Folytatni fogja a változást, a fény tovább erősödik, mint ahogyan az elmúlt negyven évben is tette. Most nagy negatívitást látok, most nagy negatívtásokról hallotok, mert a fény belép sötétbe, megmutatja, hol van a negatívitás, mi a negatívitás, és most az emberek meg tudják javítani, ami negatívan megtört, értitek?
Hinnetek kell, bíznotok kell, és meg kell tennetek mindazt, amit tudtok, mert erővel csináljátok. A kedvesség sokkal erősebb, mint egy gonosz, rosszindulatú szív. Erre emlékezzetek.
Kérdés: Nem hallható.
Buddha: Rövidtávú hatásokat fogtok érezni különösen érzelmileg és fiziológiailag. Az emberek egy ideje élettani változásokon mennek keresztül, és toxinokat engednek el a torok környékén lévő területekről és a fejből. A füleknek is el kellett engedniük a fertőzött szavak toxinjait, a hazugságot és a negatív hatásokat, amelyek áthatják a világot - A hazugságokat, amelyet a politikusok beszélnek, a hazugságot, amelyet sok más ember beszél, és az illúziót, amelyet folyamatosan táplálnak. Most a test ezt megtisztítja, többé nem akarja hallani. A szív sok-sok változáson ment keresztül, sok a súlyt elengedve a mellkasból, és ezt folytatni is fogja.
Az emberek a szenvedés helyett inkább boldogság vágyát fogják el kezdeni érezni. Sokaknak nagyon mély vágya van arra, hogy újra kapcsolatba lépjenek a Szellemmel, hogy többet megtudjanak a Lélekről. Ez nagyon gyorsan meg fog történni, már történik. A hosszú távú hatásokat a társadalom hatalmas területein fogják megfigyelni, különösen a kormányzat és a gazdaság szerkezetében. A holnap bekövetkező változások hosszú távú következményei nagy jelentőséggel bírnak sok ország gazdasága számára az elkövetkező 9 hónapban. Ez körülbelül tizennégy-tizenöt hónapig terjedhet. Az elkövetkező hónapokban nagy változások következnek be, ahol sok szilárd szerkezet összeomlik, mint a parton épült kastély, és jön a dagály. Ennek oka az, hogy ezeket a struktúrákat kapzsisággal és tudatlansággal táplálják. A holnap eredményei új életet jelentenek az egyensúly szükségességének megértésében, a férfias és nőies újbóli megjelenésében, és az üzleti életre ez lesz a leginkább hatással. Mivel a gazdaság elmozdulása befolyásolja az üzleti világot, stratégiát kell változtatniuk, a hozzáállásukat kell megváltoztatniuk. Ez új módok létrehozását fogja eredményezni. Ennek eredményeként a kollektív tudat felemelkedik. Ez az, ami felgyorsítja az emberiség felemelkedési folyamatát. Ez felgyorsítja az emberiség felébredési folyamatát, mert most az emberek, akik nagyon mélyen alszanak, felkavarodnak, könnyebb alvásba lépnek, és minden egyes új ciklussal, így sokkal könnyebb és könnyebb alvásba kerülnek, amíg a teljes tudatosság meg nem jelenik és meglátják a fényt kiragyogni a sötétségből.
Az információ, amit ma átadtam nektek nagyszerű céllal történt, azért mert ezzel a beavatással készen álltok új célt magatokra ölteni.
Ha azt választjátok, hogy részévé váljatok az új energiahullám alapját képező mechanizmusoknak, akkor megerősödik a felemelkedési folyamatotok, és újabb dimenziót adtok hozzá a személyes felemelkedési programotokhoz. Ez egy kiegészítő cél, Kuthumi Nagyúr támogatni fog titeket ezzel. Most mennem kell. Továbbra is a Jelenlétben maradok, külön-külön fogok hozzátok járni, miközben Kuthumival összekapcsolódtok. A gerincetek második és harmadik nyaki csigolyájába beillesztünk két energiakristályt. Ez támogatni fogja az igazságotok hangjának felszabadítását, támogatni fogja a magasabb világok aktiválását, amelybe beléptek, hogy finoman behangolódjatok és az agyatokat a tudatosság következő szintjére válthassátok, amelyet megérdemeltek és ezen beavatás eredményeként nyertetek el.
A boldogság/öröm medencétek létrehozása fontos és a beavatásotok része. Az elkövetkező tizenkét napban egyértelműen tisztában lesztek a boldogság/öröm medence létrehozása. Meg fogjátok érezni a tudatos tudatosságot azzal kapcsolatosan, hogy mibe fektetitek be gondolataitokat, miben fekteti be energiátokat. A fájdalmat és szenvedést választjátok, vagy boldogságot választjátok? A korlátozott választások korlátozott lehetőségeit nézitek vagy felkészültök a kvantum világba való belépésetekre és meglátjátok a korlátlan potenciálokat és a lehetőségek óceánját, megvan a kellő erőtök ahhoz, hogy bekapcsolódjatok és létrehozzátok a jövőtöket? Ez a jövő támogatja az emberiséget a manifesztálásban és az összehangolódásban, úgy, hogy a boldogság/öröm jövője kézzelfoghatóbb valósággá váljon. Még azok is, akik a fájdalmat és a szenvedést választják, azok is úgy fogják találni, hogy az intenzitás lecsökken az öröm/boldogság Jelenlétében, a jelenlétetekben. Behozzátok a magasabb vibrációt bármilyen környezetbe, amit elfoglaltok. Ezen mechanizmus egy leföldelőjének lenni azt jelenti, hogy leföldelitek az örömöt, leföldelitek a boldogságot, bárhova mentek. Maitreya Nagyúr, a Buddha energia egy aspektusa - a nevető Buddha szintén támogatni fogja a boldogság aktiválásának ezt a folyamatát, tudatába lenni önmagatoknak, tudatába lenni a vezetésnek.
Buddha vagyok, és most mennem kell, és mindig élvezhetitek a boldogságot, örömet. Namaste.
OooooOooooO
Üdvözlet szeretteimnek, miközben visszatértem ez alkalommal, támogatni kívánunk mindannyiotokat azáltal, hogy segítünk megérteni, hogy pontosan hogyan is fogjátok megteremteni az öröm/boldogság medencéjét magatok számára, ahogyan Buddha Nagyúr nevezte ezt. Hogyan értelmezitek a boldogságot, vagy mi a meghatározásotok leginkább, a boldogságról szeretteim? Hogy megértsétek ezt, könnyebb lenne, ha magabiztosnak éreznétek magatokat a képességetekben, hogy képesek vagytok ezt megteremteni, arra törekedve, hogy támogassátok ezen energiatakarónak a manifesztációját, amely táplálja az emberi természet minden aspektusát, a boldogság, a béke, az öröm és a vidámság felkutatásában.
Tehát ha nem bánjátok, mindannyian osszátok meg a boldogsággal kapcsolatos meghatározásotokat, ez hozzájárul e medence létrehozásához. Miközben megosszátok a boldogság meghatározását, Buddha Nagyúr aktiválja az energia kristályokat a második és a harmadik nyaki csigolyátokban. Hadd tegyem hozzá azt is, hogy mivel ez az energia beépül a gerincoszlopba, egyeseknek némi kellemetlenséget okozhat a következő két vagy három napban. Viszketésként jelentkezhet a torok hátsó részén, köhögésként is megjelenhet, a nyak feszülésének érzéseként vagy olyan merevségként is megnyilvánulhat, amely megnehezíti a nyakatok könnyű elfordítását bármely irányba. Egyszerűen legyetek türelmesek, ez nem tarthat tovább két vagy három napnál tovább.
Ennek az energiának az integrációja elengedhetetlen, mivel a gerincvelői folyadék tartja a tervrajzotokat, integrálnotok kell azokat az új energiamechanizmusokat, amelyek integrálására engedélyt adtatok. Mivel azt választottátok, hogy leföldelő mechanizmusok legyetek az érkező energia számára, az energiátoknak fel kell készülnie arra, hogy képes legyen megtartani ezt. Ez azt jelenti, hogy azokkal az emberekkel, akikkel találkoztok, akik készen állnak arra, hogy tudatosabban integrálják a boldogság medencéjüket, elő fogjátok segítik számukra majd a földelési folyamatukat, hogy egyre több Buddhikus fényerőt hozzanak létre a létezésükbe.
Nos, a Buddha energia, amelyet átadtak nektek ma, semmilyen módon nem követi az adott hit vagy vallás bármilyen hagyományát. Nagyon fontos, hogy ezt mindannyian szem előtt tartsátok, mivel egy keleti tanítványnak kényelmetlen lehet némelyik tanítás, amit Buddha adott át ma, azonban, ez nem kérdés, az a fontos számotokra, hogy mindannyian megértsétek az öröm meghatározását, annak érdekében, hogy kollektív erőként dolgozatok manifesztálva és megteremtve ezt. Mivel a tervrajzotok vibrációjának szerkezete megváltozik ezen energia kristályok hatására, úgy fogjátok találni, sokkal könnyebben motiváltabbnak és összpontosítottabbnak érezhetitek magatokat, amikor új célt teremtetek saját magatoknak.
Célotok egyszerűen kibővülhet a jelenlegi állapotától függően, kissé eltérő irányba mozoghat, és továbbra is arra vonzódhat be, amire éppen most fókuszáltok. A lényeg az, szeretteim, hogy készen álltok erre a változásra. A változás, amely hozzátok érkezik, magával hozza a lehetőséget, hogy az élet más területein is megtapasztaljátok a boldogságot, még akkor is, ha azt jelenti, hogy emberek között vagytok egy üzenetet megosztva, és az életetek és az örömötök, vibrációtok és energiátok 30 percig boldogságot hoz a szívükbe, és áldást adott a boldogságnak.
Tehát mikor készen álltok, elkezdhetitek elmondani nekünk a boldogság meghatározását, és amikor készen álltok, Buddha Nagyúr elkezdi aktiválni a nyaki gerinc csigolyátokat, hogy megteremtse az aktiválás egy kollektív energiáját. (Ha későbbi időpontban hallgatod vagy olvasod ezt, akkor kérlek te is oszd meg velünk a boldogsággal kapcsolatos meghatározásodat.)
Szeretteim, jelenleg átszállításra kerültök egy kristályos energiamezőbe. Ez az energiamező az energiák magasabb frekvenciáinak fenntartása céljából létezik, amibe Buddha Nagyúr képes volt megemelni az energiátokat, miközben átadta az üzenetét mindnyájatoknak. Ezeket a magasabb vibrációkat a holnap teljes időtartama alatt fenn kell tartani, mert leföldelő mechanizmusok vagytok.
Ez azért fontos, mert a jelenlegi idővonalon éjféltől kezdődik az aktiválás, és így képesek lesztek aktiválni önmagatok sok szunnyadó részét, azon részeket, amelyek aludtak, és amelyek a régi paradigmák részét képezték, amelyek most készen állnak arra, hogy megragadják a lehetőséget, és hogy részt vegyenek a felemelkedési folyamatban, az olyan felemelkedési programokban, amelyek tovább fejlesztik önmagukat és magasabb szintű létezési állapotba vezetnek titeket, egy mélyebb BOLDOGSÁG állapotába.
Mindannyian nagyszerű fények, világítótornyok vagytok, ezért vezetők vagytok, menjetek tovább, és irányítsátok az életeteket. Ne feledjétek, hogy irányítani egy életet, nem azt jelenti, hogy másokat kell kontrollálnotok. Az életetek irányítása azt jelenti, hogy gondoskodtok arról, hogy tetteitek, szavaitok és gondolataitok kifogástalanok legyenek, hogy mindent, amire ránéztek, Isten szemein keresztül nézzétek, hogy mindent, amit magatokhoz öleltek, Isten karjain keresztül öleljétek, hogy a szeretetetek feltétel nélküli legyen, hogy megfigyeléseitek feltétel nélküliek legyenek, és hogy mindazokkal, amivel jártok, őszinték legyenek. Ha konfliktus jelenlétében, vagy valaki olyan jelenlétében találjátok magatokat, akitől kényelmetlenül érzitek önmagatokat, akkor még abban az esetben is, ha negatív vagy kellemetlen érzést tapasztaltok, kifogástalanok maradhattok cselekedeteitekben és kegyelemmel, odaadással, fénnyel és őszinteséggel lehetek, beléphetek fényetek hatalmába, elfordulhatok a sötétségtől és elindulhatok, és otthagyhatjátok a fény magját a sötétség világában, amelytől elfordultatok.
Szeretteim, ez valóban nagy megtiszteltetés, hogy ma ilyen módon gyűlünk össze veletek. Megtiszteltetés volt számomra, hogy megoszthattam ezt az energiát veletek és önmagatok minden más aspektusával, és megtiszteltetés volt megosztani ezt az energiát és helyet Buddha Nagyúrral. Arra kérjük mindannyiotokat, hogy ennek a nagy energiatartalomnak a fenntartása érdekében kérjük, tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól az elkövetkező 48 órában. Ha dohányoztok, megértjük, hogy hihetetlen kérés lesz, hogy tartsátok vissza magatokat a dohányzástól, vagy legalább amennyire lehet, csökkentsétek le a dohányzást az elkövetkező 48 órában. Az is fontos, hogy ha bármilyen gyógyszert szedtek, kérjétek meg gyógyító angyalaitokat és vezetőiteket, hogy tartsák az energiátokat a magasabb vibrációban, és támogassák azt a gyógyszert abban a rezgésben, hogy megtegye azt, amit a testetekkel kell tennie. Az energiátok jelenleg nagyon-nagyon érzékeny szinten van, ezen magas, erőteljes vibráció következtében. Meg kell erősítenetek, hogy ebben a kristályos energiában tartózkodtok, mert ez fenntartja a pontos vibrációkat, hogy támogasson titeket a harmadik dimenziós világban, és bizonyos fokig érzékenyek lehetek a kollektív tudat negativitására, különösen holnap, amikor az új hullám belép , és megkezdi a régi negatív energiának a kinyomását, hogy kimossa azt, mivel ez az új hullám előre árad. [(5:5) Felemelkedés napi közvetítés 2005. május 5 - https://szivtanc.blogspot.com/2022/10/kuthumi-mester-55-felemelkedes-napi.html ]
És így szeretteim, miközben annak teljes erejében és fényében átölelünk benneteket, akik vagytok, megáldunk titeket a szabadsággal, felszabadult elmékkel áldunk meg, mindazok fényében tartunk titeket, amelyek vagytok. Emlékeztettük titeket, hogy bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek megtartanak titeket, amelyek vigasztalnak és hordoznak titeket. Bízzatok a sok láthatatlan szívben, amelyek imádnak titeket, és mindazt, amire vágyakoztok és megkívántok lélek szinten, amely az életetekben szolgál majd titeket minden más szinten, tökéletes és csodálatos módon jelenik meg nektek kegyelem alatt, a különféle bőséges forrásokon keresztül, amelyek révén az Anya/Atya Isten megnyilvánul. Minden mindig jó és harmonikus lehet a világotokban.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Nagyura és üdvözöllek és megáldalak titeket szeretetben. Adonai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése