Kuthumi - A Szellem és Tudomány közötti egyesülés fontossága

Kuthumi - A Szellem és Tudomány közötti egyesülés fontossága



Michelle Eloff © 

Dél-Afrika, Johannesburg, 2004. augusztus 2. 

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési helye: http://www.mediafire.com/file/cbc9350msn08vgt/160916_spirilego_tudomany_es_szellem.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a mélyebb megértés, a kiterjesztett tudatosság, az integráció és a kifejezés áldásait. És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett Egy, összegyűltünk veletek ezen az eseményen a Krisztusi Tudatosság jelenlétében, hogy elhozzuk nektek csoportként és egyénileg is az információt, amit integrálni fogtok, ami arra fog szolgálni, hogy felébressze a megértés mélyebb szintjeit az útitársaitok szívében és elméjében csakúgy, mint saját szíveteken és elméiteken belül is.

Egyre több ember kérdezi: “Mi történik ezen a bolygón?” Itt a világvége? Sok információ, amit egy adott dátumhoz kötve írtak le félelmet manifesztál az emberek szívében és elméjében, azért mert nem értik, hogy az emberiség, mint kollektív tudatosság kihatással van arra, ahogyan a változások befolyásolják a bolygótokat és annak minden lakosát.

Fontos megértenetek, hogy a változás ilyen formája már korában is megtörtént. A bolygótok azelőtt is megtapasztalta már a poláris változást, elmozdulást. Ez megmutatja az írott történelem is. Azt is fontos tudni, hogy az emberiségnek ezen a különleges idővonalon, van egy előnye, amely valójában felvet egy problémát, de ennek megértésével, a probléma minden bizonnyal a megoldássá válik. A különbség az, hogy az emberiség sokkal több tudással és sokkal több értelemmel (rendelkezik), mint legutóbb, amikor a bolygó keresztülment egy ilyen fajta elmozduláson/változáson. Más földi változások, amik feljegyzésre kerültek a Földetek történelmében a Lemúria idők és az Atlantiszi változások voltak. A történelem ismétli önmagát abban, hogy az emberiség elérte az önrombolás pontját a fény hiányának következtében. A”Fény hiányát” inkább a megértés hiányának nevezem, és az elegendő tudás hiánya végett, (mert ezek azok a dolgok) amelyek meg tudják hatalmasítani az embereket, hogy teljesen megértsék, milyen következményekkel járnak a cselekedeteik. Hadd tegyem egyértelművé, hogy a sötétség, amiről beszélek; ez a sötétség a tudás hiányának, a megértés hiányának, a bölcsesség hiányának, valamint a szeretet hiányának következtében nyilvánul meg. Szeretet nélkül, a fény nem létezik. Szeretet nélkül és fény nélkül, a tudatlanság, félelem és negatívitás válik napirenddé.

Most, ha figyelembe veszitek a változásokat, amik végbementek az emberiség tudatosságában az elmúlt 25 évben, észre fogjátok venni, hogy a tudatosság kiterjedésében egy biztos előrehaladás volt. A tudatosság amiről beszélek, annak a tudása, ahol még több fény jön be, a tudat, a tudás és a megértés alakjában. Azonban, ezzel a tudással, több kérdés merül fel, és a több kérdéssel több válasz jön, és még több válasszal, még több kérdés. Ez a folyamat gyorsan kezd el kiterjedni a tudatosság egy egészen új és még mélyebb szintjére. Az Atlantiszi idők alatt, az emberek megtanulták, hogy hogyan használják fel a természet erejét azáltal, hogy hasznosították az erőit. Azonban, a bujaság tudatosság következtében – az erő, hatalom, önzés és kapzsiság visszaélésének létezése végett, az önpusztítás folyamata lejátszódott. Ez egy olyan idő volt, amire az ember azt mondaná, azok az idők, amikor a bujaság nagyurai/úrnői és a fény nagyurai/úrnői harcoltak. A harcban, ami lezajlott,(a harcosok/résztvevők) között számos magasan beavatott alkimista, varázsló, boszorkánymester és boszorkány volt: a nagy manifesztorok. [Manifesztor: egy olyan szuverén személy/lény, aki korlátok nélkül szabadon képes manifesztálni azokat a dolgokat, amire szüksége van minden szinten.] Innentől kezdve azt mondhatjuk, hogy a fehér mágia és fekete mágia eljátszotta magát, ez az a pont, ahonnan már a fény nagyurainak/úrnői és a bujaság nagyurainak/úrnői hívjuk őket.

Azok, akik a bujaság tudatosságon keresztül elfogadtak egy hitet., félelemben, hiányban és vesztességben tartásban és ezen keresztül akarták irányítani és sajátjukként birtokolni leginkább azt, ami a környezetükben volt. Azt hitték, hogy minél több mindent tudnak irányítani, kontrollálni és birtokolni, annál nagyobb erőre/hatalomra tesznek szert és lesznek képesek birtokolni. Azt hitték, képesek lesznek ezt a hatalmat/erőt fenntartani a komfort zónájukban és a még több hatalom/erő egy megnyilvánulásának lenni. Ezért, nincs vesztesség és nincs hiány . Ez a visszaélés nem tolerálható, és, mint már mondtam, ez a pusztítás és pusztulás egy folyamatába mozdult. Most a bolygótok és a jelenlegi idővonal tudatossága nagyon hasonló hajlamokat játszott végig.

A legtöbben most már tudatában vagytok a ténynek, hogy a Föld 10%-ának lakossága irányítja/kontrollálja vagy birtokolja a Földbolygó erőforrásainak 90%-át. Ez már önmagában súlyos egyensúlytalanság. A modern technológia megfejtette a technológia más formáinak felhasználását/alkalmazását, amiket ti nem volnátok képesek felfogni. Őszintén azt hinnétek, hogy ez valami fajta tudományos fantasztikum, vagyis science fiction regény vagy film egy manifesztációja. De hadd mondjam el nektek, ez létezik. A kormányaitok kutatói nem ülnek és játszanak egész nap számítógépes játékokkal. Komoly kutatásokat folytatnak minden év, minden egyes napjának 24 órájában. A technológiának ez a kutatása az elkülönülés több szintjében manifesztálódott.

Anélkül, hogy belebocsátkoznánk most a túl sok mesterséges, bonyolult és fejlett technológiába, amit a bolygótok tudósai kigondoltak, mi inkább arról a technológiáról fogunk beszélni, ami mindnyájatoknak ismert, az összes olyan mütyür, szerkentyű, ami azt támogatja, hogy az életeteket könnyebbé tegye. Ezek közül a szerkentyűk közül számos bocsát ki radioaktív sugarakat. Ez kihatással van a környezetetekre. A radioaktivitás lebontja a környezetetekben lévő negatív ionokat, pozitív ionokat létrehozva, amely a szennyezés egy fajta formája, amely nem csak legyengíti és lebontja a szerves[organikus] járműveteket, vagyis a fizikai testeteket, de ugyan azt teszi minden mással is, ami szerves a környezetetekben. Vannak már emberek a médián belül, akik egyre több érdeklődést mutatnak a Föld változásainak az irányába, és azt hisszük nem is olyan régen az egyik újság azt írta, hogy a magnetoszféra Dél-Afrika fölött egyre gyengébbé válik. A Föld mágneses tere, ami a  magnetoszféra fenntartásáért felelős egyre gyengébbé válik, a különböző frekvenciák szennyezésének következtében kihatással van az energia ezen különleges szerkezetére.

3000 kilométerrel a föld felszíne alatt szintén óriási változások történnek. A Föld belső magja kitágul. A Föld más központjai, amelyek lehűlnek, ezek az időjárás változások közül számoshoz járulnak hozzá a bolygótokon. Ezen aktivitásoknak mindegyike egy bizonyos célt szolgál és bizonyos tetteknek/cselekedeteknek a következtében nyilvánult meg.

Fontos, hogy érthetővé tegyük ezen összes aspektust számotokra azért, hogy megláthassátok, hogy ez egy természetes folyamat és az egyik, amit nem lehet elkerülni, azért mert ez a bolygótok evolúciójának, vagyis a Földnek, mint élőlénynek egy része. És ennek a változásnak nem kell hatalmas méreteket öltenie, hogy manifesztálódhasson, hogy ha az emberiség egy tudatként el tud kezdeni együttműködni vele és egy sokkal tudatosabb életmódot élni. Tehát most többről fogunk beszélni, mint ami a Földön történik, és aztán továbblépünk arrahogy az emberiség tudatossága hogyan tud hozzájárulni ahhozhogy támogassa a változásokatszembe azzalhogy még rosszabbak legyenek.

Valójában, a naprendszeretek folyamatosan egyre mélyebbre hatol egy új energia térbe. Már van róla tudományos dokumentáció, hogy ez történik, és arra ösztönözlek titeket, tudjatok meg többet erről. Ez a szoláris változás, hatással van más bolygók mágneses mezőire és befolyásolja az atmoszférájukat/légkörüket/ is. A Mars már megtapasztalta változásokat, ahol a mágneses mezejének egy megvastagodása követezett be. A Jupiter is tapasztalja a mágneses eltolódásokat. Uránusz mágneses mezeje már megduplázódott intenzitásában, és a Neptunuszon és az Uránuszon úgy tűnik, hogy a közelmúltban poláris váltás volt. Más bizonyíték arra, hogy a Naprendszerben változnak a dolgok, hogy 1975 óta a vulkáni aktivitások a bolygótokon 500%-kal emelkedtek. 1975 óta, a földrengés aktivitások 400%-kal emelkedtek, és az 1963-as és 1993-as évek között, természeti katasztrófák nyilvánultak meg, mint például árvizek, szökőárak, hurrikánok…stb, amelyek 410%-kal növekedtek. Mindezek eredményeként sok változás zajlik a Naprendszereteken belül, és nem csak a ti bolygótokon.

Természetesen fontos, hogy tudjátok, hogy a Nap önmagában is hatással van a bolygótokra és a Hold is keresztülmegy a változásokon. Ennek a mágneses mezeje szintén megnövekszik. Most, hogy ez történik, és a mágneses tér a Földön csökken, sok dolog lép működésbe. A mágneses mező csökkenésének hatása még nem ismert teljes mértékben az emberi lényre. Mi, azonban, azt tudjuk mondani, hogy amit az emberiség jelenleg önmagán belül tapasztal, az a mágneses mező gyengülésének az eredménye. A mágneses mező gyengülésének a mellék hatásai közül az egyik, hogy az embereknek nehéz fenntartani az egyensúlyt a testeiken belül energetikailag. Ez szintén hatással lesz az emberekre abban, hogy nehezen fogják tudni fenntartani a fizikai egyensúlyt, nem képesek, a szó legszorosabb értelmében, megfelelően felállni. A hangulatingadozás egy másik tünete, és az érzelmi test kiszámíthatatlanná/szabálytalanná és illékonnyá/változékonnyá válik a kifejeződésében, és az egyén azon képességében, hogy megpróbáljon fenntartani bizonyos szintű egyensúlyt. Ez az amiért a Mesterek és más nagyszerű Tanítók kihangsúlyozzák annak fontosságát, hogy váljatok tudatosabbá arra, hogy a cselekedeteitek milyen hatással vannak a bolygóra. Vakon keresztülhaladni az életen egyáltalán nem veszi figyelembe az élet más életformái, és ez hozta létre a problémákat. Az ózon réteg egyre vékonyabbá válik. Ezt már tudjátok nagyon hosszú ideje, de úgy találjuk, hogy még sokan az emberi fajból nem fogták fel, hogy milyen súlyos és komoly is ez. Sokan az emberi fajból nem fogták ezt fel, mivel nem értik ezt. Miért van ez? Mivel az emberiség még mindig - nagymértékben - hisz az elkülönülésben és a dualitásban.

Senki nem hibáztathatja az embereket amiatt, hogy így gondolkodnak, hiszen minden a világotokban még jobban megerősíti az elkülönülést. Ha nem vagy azonos/egységes azzal, ahogy fizikailag kapcsolatba kerülsz egy fával, egy virággal, egy almával vagy egy banánnal, egy majommal, vagy az anyáddal, akkor hogy a fenébe lehetsz "egy" vele? Azért mondom ezt, mert sok ember így érti az energiát. Sok ember nem látja a Szellem fizikai megnyilvánulásait, tehát ha Isten nem jön be egy teáért, (vagy bármilyen Mester vagy Angyal), hogyan a csudába lehet ez igaz/valódi, és hogyan lehetsz egy vele? Ezért ez minden egyes egyénen áll, hogy testet öltött egységgel kapcsolatos saját tapasztalásukon keresztül rávezessenek másokat, hogy megértsék ugyanazt. Ha egy személy nem érti, hogy a felhasznált termékek, amik vegyszerekkel vannak tele, azok meg fogják mérgezni a Földet, akkor nekik egyáltalán nincs okuk, hogy leállítsák ezt a folyamatot. De ha az ember elkezdi megérteni, hogy ha olyan termékeket használ, amik mérgezik a Föld Anyát, hogy a magok (pl: GMO), amelyeket elültettek mérgező ételeket fognak termelni, amelyekből aztán hiányozni fognak a tápanyagok és az életfontosságú ásványok. A szarvasmarhátok el fog kezdeni elpusztulni, vagy még rosszabb – a tehénborjak elkorcsosulva fognak világra jönni. Még az ember gyermekek is eltorzulva fognak megszületni. Az oktatás hiánya az ilyen témákban nagy problémává vált, szeretteim. Most a mezőgazdasági tudatosságból kimozdulunk és belépünk a városi szűk látókörű üzleti tudatosságba, ezért azok, akiket most figyelembe veszünk sokkal veszélyesebbek, mert ők azok, akik ilyen dolgokat tesznek. A különbség az, hogy több erőforrás áll rendelkezésükre, hogy kárt okozzanak. Nézzük meg a bolygó nagy vállalatait, mivel a káros termékek gyártásáért leginkább ők a felelősek, amellyel mérgezik a Földet. És amiatt, mert ők ilyen hatalmas szervezetek, ezért kevés ember fog előállni az igazsággal. Az egyik ok, amiért kevesen állnak ki, azért van, mert a társadalom többségének fogalma sincs arról, hogy mi folyik a háttérben, de ez nyilvánvalóvá vált a gyerekeitekre gyakorolt hatása végett. Ezért, az emberek, mint ti, egyre érzékenyebbé válnak, úgy találhatjátok, hogy a szervezetetek elkezd elutasítani bizonyos ételeket és bizonyos italokat, és a termékekre egy allergiás módon reagáltok, arra amit a testeteken használtatok vagy amikkel a testeteket tápláljátok, és a környezetetekben is észrevehetitek, ezeket a dogokat. Ezek a dolgok mindegyike szeretteim, szintén vörös zászlós figyelmeztetések, amik megmutatják nektek, hogy valami nem működik harmóniában a Földdel.

Amit tömegesen termelnek és állítanak elő nem támogatja az egész jóját.

 

Most néhány ember (még azok is akik olvassák ezt az anyagot vagy hallgatják) azt gondolhatják, “Te jó ég, itt van megint egy újabb összeesküvési elmélet!” Ennek semmi közé ahhoz. Ez egy tény. És ha valaki azzal kívánná tölteni az idejét, hogy átkutassa számos kutatóintézet archívumát/levéltárát, és a kormányzat számos ágazatában, megcáfolhatatlan bizonyítékot fog arra találni, hogy ez a tény igaz. Minél többet tudtok, annál több eszköz áll a rendelkezésetekre, szeretteim, hogy változásokat idézetek elő. Amit próbálunk elmagyarázni és megértésbe hozni, hogy váljatok sokkal tudatosabbá és egyre inkább felelősségteljesebbé. Minél inkább felelősségteljesebbek vagytok, annál jobb az esélye, hogy a Föld Anya képes lesz teljesen méregteleníteni önmagát, és a testét újra teljes egyensúlyba hozni. Hogyan gondoljátok, hogy a testetek képes lenne működni, ha minden egyes nap a testeteket veszélyes mérgekkel pumpáltátok volna tele? Adjunk hozzá egy kevés patkánymérget vagy a mosószerek közül soknak az összetevőit megöntözve a salátátokat ezzel öntetként, és akkor nézzétek meg mit csinál a testetekkel. Ez az, ami a Föld Anyával is történik jelenleg. Megmérgezik.

Ez is hozzájárul ezekhez a változásokhoz, mivel neki mint egy testnek, szintén alkalmazkodnia kell és támogatnia önmagát, az egészségét újra egyensúlyba hoznia ezt.

Most engedjétek meg nekünk, hogy kivigyünk titeket az űrbe újra, hogy megmutassuk, amiért ti mindnyájan egyek vagytok, és hogy minden hatással van mindenre, még ha ez a látókörötökön kívülre is esik. Az összes elmozdulás, változás eredményeként, ami a naprendszereteken belül lezajlik, és egyre jobban megemelkedik a plazma. Ennek eredményeként sok bolygó fényesebbé válik. Mindössze annyit kell tennetek, hogy felnéztek a Vénuszra, és akkor észreveszitek, hogy ez  a bolygó sokkal fényesebbé válik. És a plazma kiterjed és megemelkedik sok más területen is világűrben. A összes elmozdulással és változással, megvastagodnak bizonyos területek, és elvékonyodnak más területek, a veszélyes gamma sugárzások lassan szintén elkezdenek átszűrődni, és ez nagyon veszélyes az emberi testre önmagára.

Hadd mondjam el még egyszer, ha a fizikai valóságotokon belül sokkal tudatosabban éltek, akkor képesek lesztek megbizonyosodni arról, hogy a hatás nem olyan súlyos, mint a múlt változásainál volt, de olyan súlyossá válhat, ha az emberiség nem válik sokkal tudatosabbá.

Az emberi tudatosság most keresztülmegy egy még mélyebb eltolódáson, azért mert kiléptek a 3. dimenziós valóságból, és beléptek az 5. dimenziós tudatosságba. A mágneses változások automatikusan előidézik ezt. A bolygótok már teljesen a fotonövben van, és a fonton energiahatást gyakorol az életetekre, az érzelmeitekre, és a világotokra kollektíven.

Az utazás a spirituális evolúción keresztül sok megértést hozott, de ez szintén óriási mennyiségű félelmet is manifesztált. És ezért érhető el mindenki számára ez az információ a változásokról, annak érdekében, hogy tudatosak legyetek azzal kapcsolatban, ahogyan ezek az elmozdulások és változások lejátszódnak az emberiség tudatosságában és a Földetek fizikai felépítésén belül és a naprendszeretekben változásokat idézve elő, amik támogatni fogják a Földeteket, szemben azzal, ami megsemmisítené őt, ahogy az a múltban történt.

Ennél a pontnál szintén fontos, hogy emlékeztessünk mindnyájatokat, hogy tudatosan azt választottátok, hogy változásokat idéztek elő az életetekben, hozzájárulva az elmozdulásokhoz a bolygótok kollektív tudatosságában. Minden ember egyéni változása létrehozza a kollektív változásokat. Minél többet tanultok, annál jobban tudjátok, és még többen jönnek, hogy megtanulják és tudják (ezeket).  Tehát az egész modern mozgalom spirituális evolúció terén nagy ok az ünneplésremert annak ellenére, hogy ezek a tevékenységek zajlanak a fizikai szinten, spirituálisan az ember olyan ütemben fejlődik, mint még soha, ami valaha is feljegyzésre került a Föld történelmében. Az értelmi intelligencia kombinációja, párosul az érzelmi intelligencia erősödésével, ami létrehozza a spirituális intelligencia integrációját. Szeretteim, spirituális intelligencia nélkül, az ember nem képes egyensúlyban kerülni. Tehát fiziológiailag [élettanilag] az emberek fejlődtek, és intellektuálisan is fejlődtek, és ez volt az emberiség evolúciójának első két aspektusa. És most ennek az evolúciós körnek az utolsó lépcsője az Arany Korba, a szellem és az érzelem egyesülése.

Az érzelem és a szellem ezen egyesülését egyensúlyba hozták a fiziológiai és intellektuális folyamattal, és mindezeket az elemeket összekapcsolják majd, ezáltal lehetővé téve az evolúció és felemelkedés állapotát, ez az amin a bolygótok dolgozik, hogy ez megtörténjen. Ez a megnyilvánulás a legnagyobb áldás a bolygótokon, ez a szellem és tudomány egyesülése és házassága.

Ezért nagyon fontos minden ember számára, hogy megértse a tudományt önmagán belül, megértve, hogy a szellem elevenít meg mindnyájatokat, és ezen belül a megelevenítésen belül is van egy tudomány. Fontos, hogy megértsétek, hogy minden, amit az élet elhozott számotokra, ahogy ismeritek ezt a teremtésben, a szellem és a tudomány egybeolvadásának eredményeképpen volt. Az egyén nem tud, és nem létezhet az egyik vagy a másik nélkül, és a növekedésében nem érheti el a kifejeződés és a megtapasztalás teljes potenciálját, a szellem és a tudomány nélkül, mert ezek egyként és együtt vannak.

Tehát a spirituális mozgalom - ahogy egyre ismertebbé válik ebben az időben - egy rendkívül értékes céllal rendelkezik, és mindnyájan aktívan építitek a színteret, amelyre ha az életeteket építitek, akkor katalizátorokká fogtok válni a szellem és a tudomány egyesülésének megteremtésében. Mindaz ami lerombolja a kormányaitokat és a szervezett intézményeiteket és a vallást belülről, a folyamat egy része, ami elhozza a mélyebb megértést és tudatosságot, és kiterjeszti a tudatot.

Ez azért van így, mert az emberek érzik a meghatalmasodást, egyénileg és kollektíven felállnak a szenvedélyes vágytól izzva, annak érdekében, hogy visszahozzák az egyensúlyt a Földre, és elhozzák az egyensúlyt újra az életükben. Az egyensúly újra manifesztálja önmagát, az evolúció folyamataként keresztülforogva a geológiai kifejeződés és fiziológiai felemelkedés egy újabb spirálján keresztül.

Most engedjétek meg nekünk, hogy elmondjuk mennyi változás folyik a naprendszeretekben, amelyek kihatással vannak a Földetekre, befolyással vannak a fizikai testetekre, amely szintén előidézi azt, amit a DNS szunnyadó szálainak a felébredéseként vagy mutációjaként neveznek az emberi testben. A Föld frekvenciái szintén megemelkednek, amely lehetővé teszi, hogy kisebb sűrűség legyen jelen, és természetesen kevesebb sűrűség is, és az energiák gyorsabb mértékben kezdenek el vibrálni ezáltal. Ezért az egyén képes elmozdulni a valóság más dimenzióiba.

Sokan tapasztaljátok az instant, vagyis azonnali karmát. Ez nem annyira fenyegető karma, szeretteim. Ez a bizonyíték arra, hogy az ötödik dimenziós tudatossággal dolgoztok. Az ötödik dimenziós tudatosság olyan, ahogy gondolkodszúgy teremtesz. Tehát ha félelmet táplálod energiával, az történik, hogy a félelem manifesztálódik. Ha a fénybe fekteted be energiáidat, akkor a fény nyilvánul meg. Sokan ingadoztok a kettő közöttmert a harmadik dimenziós alacsonyabb frekvencia még mindig sok embere van hatással. Tehát a jobb napjaitokon úgy találhatjátok magatokat, hogy a tudatosság magasabb szintjeit tapasztaljátok meg. Ezeket szintén befolyásolják a bolygótok mágneses mezőiben végbe menő elmozdulások és változások. Ennek az az oka, hogy ti is elektromágneses energiából épültök fel. A magnetit[mágneses vasérc] jelen van az emberi agyban, tehát ez hatással lesz az összes aspektusra, amit az agy irányít és szabályoz, és még azokra is, amikkel még nem létesítettetek kapcsolatot. Ennek eredményeképpen az idegrendszerre is kihatással van. Tehát láthatjátok, ahogyan mindenhez kapcsolódtok az energia összes szintjén a bolygótokon belül, körül és rajta. A bolygótok geomágneses mezejére hatással van az elektromágneses energia, amit egy csomó modern technológián keresztül hoznak létre – a technológia, amivel sokan nem vagytok tisztában. Ez kihatással van az állatvilágra is. A madarak, a bálnák és a delfinek, az egerek és még a puhatestűek is a geomágneses mezőt használják arra, hogy utazzanak/tájékozódjanak. A bálnák és delfinek azonban, a teljes geomágneses mezőt használják, nem (csak) arra, hogy megtalálják a megfelelő irányt, de arra is, hogy felmérjék a vízmélységét, hogy hol sekély a víz és hol van az ahol már föld található. Ahol ez a geomágneses mezőre hatást gyakorol, ott a delfinek és a bálnák partra vetődnek. Ha visszamentek a történelembe a nem túl távoli múltba, akkor látni fogjátok a múltban nem volt idő, amikor a delfinek és bálnák önként partra vetették volna önmagukat, a geomágneses mező az elmozdulás kemény folyamatán ment keresztül, egy fajta poláris váltáson. Tehát valójában, a poláris váltás már mozgásban van és az úgynevezett előjelei nem olyanok, ahogyan sokan hitték, hogy lennie kell. Megismétlem, ez az oka, amiért átadjuk ezt az információt. Azért, mert minél tudatosabbak vagytok arra, hogy ez milyen hatással van a bolygótokra, annál inkább tehettek ellene, hogy ami egyszer lejátszódott már az ne folytassa az intenzitását.

Szeretteim, vállaljátok a felelősséget az életetekért egyénenként, elképzelve önmagatokat egy bolygóként, a fény egy testeként a naprendszerben, elkezdve megérteni, hogy milyen fontos az, hogy vigyázzatok a bolygótokra, és annak érdekében, hogy ez biztosítsa az összes szükséges forrást a Föld összes lakosának a megfelelő működéshez és az optimális energiát is. Tekintsetek úgy a bolygótokra, mint a saját testetekre, és a saját testetekre, mint bolygóra és a bolygótok lakosaira, úgy mint a testetek szerveire, és minden másra, úgy minta bolygótok mintázatára. A teljes felelősségvállalás biztosítani fogja, hogy tudjatok mindentamennyit csak lehetséges, hogy tudjatok, arról, amiket tetteitek, gondolataitok és a szavaitok művelnek, és akkor annál inkább képessé váltok hozzájárulni a változáshoz. Nem csak a fizikai cselekedeteitekről beszélünk, hanem a belső reakcióitokról is.

Azt mondtuk korábban, hogy a Hold mágneses mezeje is megnövekedett. Biztos vagyok benne, hogy sokan tisztában vagytok azzal a ténnyel, hogy a teliholdat megelőző napon, a telihold napján, és a telihold napja után, sok ember (egy fajta holdkóros állapotot produkál) őrültebben, szeszélyesebben viselkedik, mint általában, úgy mintha kiléptek volna önmagukból. Hatalmas mennyiségű érzelmi energia van ezekben az időkben, ebben a három napban az öngyilkosságok, gyilkosságok, nemi erőszakok és erőszakos cselekedetek száma sokkal inkább megnövekszik, mint a hónap többi napján. Azért történik ez most, mert a Hold energiája erősebbé válik és ezáltal ti is tanúi vagyok több erőszakos cselekménynek. Ez az, ahol a Hold, egy módon, támogatja a feltárás folyamatát, megmutatva azt, ami kiegyensúlyozatlan az egyénben és társadalomban, az érzelmi és mentális testeikben. Tehát, minél inkább spirituálisan tudatosabbá váltok, annál inkább érzelmileg is tudatosabbak lesztek. Minél inkább érzelmileg tudatosabbá váltok, automatikusan a spirituális tudatotok kiterjed, és ezzel, az intellektuális tudatotok megnövekszik és felhasználhatjátok az erőtöket, hogy fizikai változásokat hozzatok létre, amelyek támogatni fogják a testetek fiziológiáját és a környezetetek fiziológiáját is. Tehát minden együtt dolgozik – ez egy újabb tökéletes példa arra, ahogyan minden mindennel összefügg: ahogyan a Hold segédkezik a Föld Anyának és ahogyan az elmozdulások és változások végbe fognak menni a naprendszeretekben létrehozva ezt az eltolódást, nem csak fizikálisan, hanem a bolygó tudatosságában is, amely automatikusan lehetővé teszi az elmozdulás folyamatának, hogy a különböző dimenziókban lezajlódjon.

Sok embert tette fel a kérdést, hogy el fog jönni-e az a nap, amikor képesek lesznek elmozdulni az egyik tudatosságból vagy dimenzióból egy másik tudatosságba vagy dimenzióba, és nagyon tudatosak legyenek erre. A válasz természetesen igen, azért mert minél inkább felelősséget vállaltok, annál jobb és több az esélyetek, hogy megtapasztaljátok ezt. Minél több felelősséget vállaltok, annál nagyobb az esélye, hogy az Arany Kor minél előbb beköszöntsön a bolygótokra. És minél inkább felelősséget vállaltok magatokért, annál könnyebb lesz számotokra a példán keresztül vezetni. Mindig emlékeztessétek magatokat, hogy ha látni szeretnétek a változások megtörténését a világotokban a kollektív tudatosság nagy közösségén belül, és még a saját intim szférátokon belül is, nektek kell lenni a változásnak. Ezért csak egyetlen út van, hogy vezessetek és ez a példa által van.

Minél inkább tanulni, minél inkább megértetni, és minél inkább ismerni. Osszátok meg ezt másokkal is. Ha figyelembe veszel valakit, aki valamit tudatlanságból tesz, és azt érzed, hogy ez egy kínálkozó pillanat, megfelelő számodra, hogy előlépj és megoszd ezt az információt az úgynevezett tudattalan illetővel, akkor menj és tedd meg ezt. Túl sokáig az emberek visszavonultak önmagukba, nem akartak belekeveredni a dolgokba. A belekeveredés hiánya elkülönítette az emberiség többségét a szellemétől, a lelkétől, a szívétől és az elméjétől. Így a szív és az elme elkülönülése egy közvetlen tükröződése a szellem és a tudomány közti elkülönülésnek. És minden, ami elkülönültséget manifesztált a különböző vallásokban, mindegyikük, aki elítéli, elutasítja, megbélyegzi a másikat és megpróbálnak meggyőzni mindenkit, hogy a saját útjuk az egyetlen igaz út, ez úton keresztül történik az, hogy háborúkat alkotnak meg. Senki sem akar belekeveredni ebbe. Senki sem akarja magára vállalni, hogy az igazságuk szavai és a cselekedeteik összhangban legyenek azzal, amit cselekszenek, hogy megéljék az igazságukat, és hogy erőfeszítéseket tegyenek azért, hogy megtalálják az autentikus énjeiket. Miért? Azért, mert elítélhetik őket, kritizálhatják, visszautasíthatják őket annak, akik ők (valójában), és az igazságuk szavait, azokat amiket ki kellene mondaniuk. Az összes elhallgatott és ki nem fejezett év abban manifesztálódott, amit a Földetek manapság megtapasztal. Tehát szeretteim, a híreim számotokra az, hogy itt az ideje, hogy ki jöjjetek a dobozaitokból, és mutassátok meg az igazi színeiteket, az igazi önvalótokat, hogy úgy mondjam. Sokan közületek az egyéni teretekben ültök, és ezeket mondjátok – ” Szolgálni fogok, szolgálni akarok, valami eltérőt akarok csinálni. Hogyan tegyek valami eltérőt? Ki fogom fejezni az istenit. Meg fogom védeni a többi királyságot.” De abban a pillanatban, hogy elhelyezkedtek a reflektorfényben, az összes félelem, az összes programozás és bizonytalanság a felszínre kerül, és az egyén összezsugorodik, visszahúzza önmagát. Szeretteim, nem ítéletként mondjuk ezt; egyszerűen az észrevételeinket mondjuk el, amiket sokatoknál megfigyeltünk, akik igazán előre szeretnének menni és valami eltérőt tenni. És ekkor, mind együtt fogtok dolgozni. Felelősséget vállalva az egyéni folyamatotokért, de megnyitva a szíveteket, megnyitva az elméteket és kitárva az életeteket azok előtt és üdvözölve őket, azokat, akiknek ugyanolyan a küldetésük, mint nektek és együtt el fogjátok érni ezt. Tehát, ezzel a kiterjesztett tudatossággal még több fókusz és összpontosított törekvés jön el. Ezen erőfeszítések erősebb hatást gyakorolnak a társadalmi környezetre és a kollektív tudatosságra és végül ez válik a normává [szabállyá, mintává], azért mert egyre több és több ember fog túl látni az illúzión és felismerni az igazságot.

Ez a módja ennek, hogy ez megtörténjen, hogy minél több ember jön elő és beszélnek arról, amiről tudnak, arról, amit felfedeztek és intuitívan éreznek, és minél több ember vizsgálja meg ezeket az intuitív érzéseket, ezeket a gondolati benyomásokat az elmében és talál rá a bizonyítékokra, annál több ember fog leülni és végighallgatni azokat. Sok ember azt mondja, ” Csak akkor fogom elhinni, ha a saját szememmel látom rá a bizonyítékot! Menj és találd meg ezt a bizonyítékot. Nem fogod meglelni ezt a régi hitrendszereid és programozásaid komfort zónájában ülve, miközben Ashtar Parancsnokra vársz vagy a fény egyéb más létezőjére, hogy manifesztálódjon az irodádban, vagy közted és a televízió készüléked között, azt mondva neked ” Itt vagyok, ez valóságos!” Itt az idő, hogy a spirituális mozgalomra sor kerüljön; más szóval a szellemi lény mozgalmára, amit a lelketek motivált, hogy valami más csinálj. És ez mindnyájatoknál egyedi módokon fog manifesztálódni és ezen egyedi módok meg fogják teremteni az energia egy erőteljes kollektív csoportját, ami képes lesz támogatni a változás folyamatát.

Tehát, szeretteim, reméljük, hogy jobban megértitek, ahogyan mindnyájan összekapcsolódtok, és ahogyan az összes változás lezajlik egy planetáris szinten, és a naprendszeretekben, befolyásolva a jelenlegi tapasztalásotokat. Azt reméljük, hogy szintén megértitek, hogy a jelenlétetek kifejeződése, annak, amit jelenleg megtapasztatok befolyásolja ezeknek a természeti változásoknak a hatását. Emlékezetek, hogy a felelősség, a kiterjesztett tudatosság, oktatás és tudás, add jelentést a hatalomnak. A hatalom és az erő az, hogy hozz egy tudatos, tájékozott választást, azért hogy pozitív változásokat idéz elő. Ez meghatalmasít téged, mint egyént, és minél inkább a mikrokozmosz meghatalmasítja önmagát, annál inkább erőteljesebbé válik a makrokozmosz. Ezért minél inkább visszaveszitek a hatalmatokat, és kutattok az igazság után, ha arra éreztek ösztönzést, hogy keressétek, annál inkább képesek lesztek, meghatalmasítani másokat is. Mindegyikőtök képes erre egy egyedülálló módon.

jelenlegi élet tapasztalásotok mezeje, meg fogja adni számotokra a lehetőséget, hogy ezt tegyétek. Ne korlátozzátok ezt bármilyen szűk látókörű elvárással, azt hogy hogyan kéne ennek megtörténnie vagy hogyan kéne megnyilvánulnia. Egyszerűen nyisd meg magad és nyisd meg a lényed. Az energia kibocsátódott, és a szándék meghatározásra kerül, megteremtve egy erőteljes energiát. Ez megerősíti a bolygótok mágneses mezejét. Minél kiegyensúlyozottabbá válik az emberiség testben, elmében és a szellemben, annál erősebbé válik az elektromágneses energiátok. Ezért a mágneses energia kibocsátása egyre tisztábbá válik, ami ezért felfokozza a bolygótok mágneses erejét. A megfelelő emberekkel kollektíven és tudatosan együtt dolgozni ezen, vállalni az egyéni felelősséget, akkor egy kollektív erejű felelősségvállalásotok lesz, amelyről tudjuk és hisszük, hogy sokat meg fog változtatni a hatásokból, amelyeket leírtunk és megjósoltunk, amely az emberi fajban sok félelmet hozott létre. Egy példa erre az irányváltásra Fokváros, ami arra volt ítélve, hogy teljesen víz alá kerüljön egy szökőár által és a Tábla Hegy egy sziget lett volna. Azonban mivel a kollektív tudatosság munkájának, fáradozásosának és energiájának eredményeként, az égitest, amely hatással lett volna a Földre és szökőárat eredményezett volna, nem manifesztálódott. Ez az emberi erő hatalma. Ezért mondjuk azt, hogy minél inkább felelősségteljesebbé váltok és minél jól értesültebbé is, annál erőteljesebbé váltok, hogy pozitív változásokat idézzetek elő. Nézzétek meg a jelenlegi tevékenységeket, és határozzátok meg azt, hogyan tudnátok valami eltérőt, különbözőt tenni. Mit tudtok tenni és hogyan tudjátok felhasználni ezt?

Nézd meg, mik a jelenlegi erősségeid, a tudásod, ismereted és bölcsességed, és hogyan tudod hasznosítani ezt azért, hogy különbözőképen cselekedj a családi életedben és a közösségeid életében. A probléma ami az anyagi világ dominanciájaként nyilvánult meg, hogy az emberek túl sok időt töltenek a pénz hajhászással, és elfelejtették megnézni a közösségük szükségleteit, és változásokat kezdeményezni ott. Amikor a közösség gazdag a tudásban, ismeretekben, amikor termékenyek a szellemiekben és fel vannak szerelve az eszközökkel, hogy fenntartsák az életüket, mindenki (legjobb) javát szolgálva. A jólét minden formájában és (ez) a bőség minden szintjén egyenletesen eloszlik, és ez az egyik (része) a paradigmaváltozásnak, amiknek szükséges megtörténnie. A polaritás, amely a női és férfi elkülönüléséből áll, összeolvad. Ez a kreatív (teremtő) én egyesülése, és a manifesztor, az Isten és Istennő, amelyek megengedik, hogy ez legyen. Minél inkább átölelitek a Szellemet, az Istennő Éneteket, és minél jobban magatokhoz ölelitek a tudományt, az Isten Éneteket, annál inkább meghatalmasodottabbá fogtok válni. A földi elmozdulások és változások folyamatosan zajlanak egyensúlyba fognak kerülni.

És ez így van szeretteim, átölelünk titeket a teljes erőtökben és a Minden ami Van teljes fényében. Mindegyikőtök ösztönözve érezheti magát, hogy tovább kutasson az energia és információ további sugárútjai iránt, amely a mélyebb megértésbe fog vinni, abba, hogy hogyan tudjátok és fogjátok előidézni a változásokat. A szívetekben, az elmétekben, a testetekben és a lelketekben tudhatjátok, hogy ti vagytok a bolygó és ti vagytok a naprendszer is, hogy minden történésnek egy visszatükröződései vagytok magatok körül. Ami bennetek történik, az manifesztálódik a külvilágban is.

Mindnyájan érezhetitek a szívetekben lévő hitet, hogy kitartsatok és bízzatok a saját képességetekben. Mindnyájan bízhattok abban, hogy az élet támogatni fog titeket, és hogy az élet elhoz nektek mindent, amire szükségetek van. Az Isten/Istennő Én és a teljesen uralt én fénye, és a Minden Ami Van Istenének/Istennőjének fénye, legyen világítótorony, ami vezet benneteket az úton, hogy megtaláljátok az igazságotokat. Minden Élet Forrásának és az Isten/Istennő Énetek szeretete, összefűzhet titeket az igazsággal, hogy minden, amit kívántok, manifesztálódhasson számotokra harmóniában, kegyelemben, és tökéletes és csodálatos módokon. Tudjátok, hogy ti vagytok a poláris változás és ti határozzátok meg nagymértékben, hogy milyen hatása lesz ennek a bolygótokra.

Kuthumi vagyok, a Fény és Bölcsesség Nagyura, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.

Kérdés: Van valami üzenet a barátom számára?

Kuthumi: Vannak bizonyos emberek a bolygón, akik úgy ismertek mint ”földi feldolgozók” [ earth processors]. Mire gondolunk ezalatt? Arra hogy vannak bizonyos emberek, akik nem csak a személyes gyógyulási folyamataikon mennek keresztül, hanem szintén magukra veszik a kollektív tudatosság változásait is. Ez súlyos depresszióban manifesztálódik, és ezek az emberek úgy érzik, teljesen lekapcsolódtak az életről, a Szellemtől, és még azokról is, akiket szerettek. Sokan közülük úgy érzi, hogy az élet egy nagy kozmikus vicc, és sajnos néha, véget vetnek a saját életüknek. Fontos, hogy megértse, hogy ő is egy ilyen lélek. Előnyére fog válni, ha olyasvalakivel dolgozik, aki megérti ezt a fogalmat, és aki gyengéden kivezeti őt ebből az állapotból. Próbáld meg arra bátorítani őt, hogy tegyen valami kreatívat, még ha arról is van szó, hogy leírja mennyire szörnyen érzi magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése