Kuthumi – A szeretetről

 Kuthumi – A szeretetről


Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg

2003. július 27.-én

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette Gárdi Marianna:

http://www.mediafire.com/file/g7korrfx7p6rsyb/A_szeretetr%25C5%2591l.mp3/file

A hanganyag youtube-on is meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=rzRTi-G8weE&t=102s

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázó entitással, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a szeretet, a bizalom, az igazság és a bőség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Miközben összejöttök a Szellem jelenlétében, elhozzuk mindnyájatoknak a Szeretet Isteni ajándékát. A Szeretet egy energia, ami lehetővé teszi számotokra egy lélekként és a világotoknak is, hogy fejlődjetek. A szeretet jelenléte nélkül, a fejlődésnek/evolúciónak vége szakad.

A szeretet lehetővé teszi az energiának, hogy spirálisan mozogjon. Az evolúció/fejlődés egy spirális energia. Mikor az egyén csapdába esik : sötétségbe és félelembe, a spirál nem forog tovább és önmagán lefelé kezd el haladni, és ekkor egy bezárt körbe kerülsz. Ezek a körök nem minden esetben negatív energiák; mindössze annyit próbálunk nektek ezzel megmagyarázni, hogy különbség van egy spirál és egy zárt kör között. Egy zárt kör bezáródik önmagában, mint egy farkába harapó kígyó. A gyűrű ugyanolyan energiával működik, körbe és körbe, és körbe forog; egy spirál az energiát kifelé, felfelé, befelé és keresztül húzza. A szeretet az egyik leginkább félreértett, félreértelmezett energia a bolygón. Az emberek, arra használják a szeretetet, hogy ékesen szóljanak, arra használják a szeretetet, hogy manipuláljanak és hogy kontrolláljanak, mivel még nem értik, mi is a szeretet valójában. Sok ember beszél a szeretetről, de még nem érzik ezt, igazán mélyen átérezve. Az egyén talán azt mondja, ”Szeretem a gyermekeimet”, vagy ”Szeretem a társamat”, és hiszünk nektek, de igazán megértitek, hogy miről is szól a szeretet? Valóban azt érzed, hogy a szeretet átjárja a vénáidat minden nap? Szeretetet érzel önmagad iránt? Egyesek azt állítják, hogy ez őrültség. ”Elnézést, Kuthumi – ez az Új Kor; ez az új évezred, és talán nem voltál itt egy ideig és nem érted ezt a mi szemszögünkből.” Nos, én igenis megértem.

Dolgozom veletek. Látom a világot a szemeiteken át. Megtapasztalom a világot az érzéseiteken és érzelmeiteken keresztül, ahogyan azt mi mind tesszük. Az Isten/Istennő megtapasztalja önmagát a tapasztalásotokon keresztül, és ez az, ahogyan az Isten/Istennő energiaként létezik, és mindig a teremtés egy örökös állapotában van. A kreatív teremtő energia és a szeretet sohasem szűnik meg létezni, amíg az Isten/Istennő megtapasztalja önmagát rajtatok keresztül és az élet összes formáján át.

A szeretet lehetővé teszi az egyénnek, hogy érezzen – még ha az fájdalmas is. Sok ember hátat fordított a szeretetnek, mert az túl fájdalmas volt, viszont a szeretet megtagadása az, ami fenntartja a fájdalmat; ez nyitva tartja a tátongó sebet. A szeretet gyógyító balzsama lehetővé teszi, hogy a seb begyógyuljon. A szeretet lehetővé teszi a szikrának – a szeretet kreatív szikrájának – hogy újra lángra lobbanjon a személyben, akiben van kitartás és akarat, hogy újra szeresen és szerelmes legyen.

A bolygótokon csak kétfajta tudatosság létezik. Az egyik a szeretet tudatosság, és a másik a félelem tudatosság. Meg van a hatalmatok és erőtök, hogy a szeretetben levést vagy a félelemben élest válasszátok. Már sokszor elmondtam azelőtt, hogy a félelem és Isten, nem tud ugyanazon a helyen létezni, mert az Isten/Istennő maga a Szeretet. Ahol szeretet van, ott a félelem nem tud gyökeret verni, de ahol a félelem beásta magát a lélek gyökereibe, ott nagyon nehéz a Szeretet számára a jelenlétét újra legyökereztetni. Tehát ezért emlékeztetnelek kell mindnyájatokat, hogy meg van a kellő erőtök ahhoz, hogy válasszatok a szeretet általi motiváltság és a félelem általi motiváltság között.

A társadalmatok az okok milliárdjait hozta létre, hogy megmagyarázza, az egyén miért nem választhatja a szeretetet; hogy az ember miért nem tapasztalhatja a szeretetet minden nap minden egyes percében. Nem azt akarom, hogy egy Utópia ideális vagy szürreális képét teremtsétek meg, ami soha nem is tudna létezni. Azt próbálom megmutatni nektek, hogy még a kihívás arcában is, mindig megtapasztalhatjátok a szeretetet. Függetlenül attól, hogy az önszeretet, vagy a szeretet egy támogató jelenléte a vezetőitek alakjában, vagy bárki is legyen az, akivel rezonálsz, akár az őrangyalod vagy vezetőd. Ez a szeretet jelen lehet egy állat, egy társ, egy nagyon jó barát, vagy egy gyerek alakjában is. Ezért, kérdem azt, hogy ”Minden nap minden egyes pillanatában érzed-e a szeretetet, még a kihívás arcában is?” És nagyon kétlem, hogy bárki is ’igennel’ tudna felelni erre a kérdésre, és nem is várjuk ezt tőletek. Azt akarjuk, hogy lássátok, hogy ez egy tapasztalás lehet, azáltal, hogy megértitek a szeretet nem egyedül csak a giccses szívekről és csókokról szól. Szeretet az is, hogy emberi tapasztalásban vagy és megengeded ennek, hogy megtapasztald ezt. A szeretet arról is szól, hogy magadhoz öleled az élet ajándékát, amit választottál – a kívánságot, amit elfogadtak. A kívánságodat elfogadták azért, mert most itt vagy a fizikai testedben; élsz és lélegzel. Tapasztalod egy élet csodáját, amit manifesztáltál. Most itt az idő, hogy megtanuld igazán szeretni az életet – minden erről szól.

Először is nézzünk meg titeket. Az elején, megígérem, hogy legalább napi 30 percet, a szeretet energiájára fogtok tudatosan fókuszálni. Ezt gyakorolni kell valamilyen módon. Próbálj meg szeretetet vetíteni a környezetedbe, ki a szívcsakrádon át. Mosolyogj a bolti eladóra őszintén, melegen és szeretettelien a szemeidben. A liftben, ahelyett, hogy a váltakozó számokat vagy emeleteket figyelnéd, mosolyogj az emberekre, ha rád néznek. Vagy képzeld el a szeretet egy energiamezőjét kiterjedni minden személyre a liftben. Mosolyogj az emberekre magad körül, és látni fogod, hogy néha válaszolnak erre, ők is visszamosolyognak. Ennek az az oka, mert ez egy természetes válasz. Az emberi lények mindig és mindig válaszolnak a szeretet minden formájára.

Eltarthat egy ideig, amíg egy sebzett lélek viszonozza ezt a szeretetet, de biztos lehetsz benne, hogy a lélek reagál valamilyen szinten.

Ebben a 30 percben öleld át önmagadat szeretetben, dicsérd magad, nézd meg magad a tükörben és ismerj el egy szerethető minőséget/tulajdonságot önmagadról; méltányold a szépségedet. Nincs olyan ember, aki felismerne bármilyen szépet egy másik emberben, vagy annak természetében, csakis akkor, ha már a szépség önmagán belül is létezik. Ezért, ha következő alkalommal, ha valakire ránézel, akkor ne a hibáit nézd, hanem a pozitív jellemvonásaikat, hogy milyen csodálatos a mosolyuk, vagy az arcuk, vagy a természetük, felismerve, hogy ez önmagad visszatükröződése.

A világotok annyira a félelemre és negatívitásra, a szegénységre, halálra, még is nagyon kevés szó esik a sikerről, a jólétről, a szeretetről, örömről és nevetésről. És ez azért is van, mert a média általában tele van ilyen üzenetekkel és az elméteket és szíveteket ezekkel bombázza, beleértve a tudatalatti szinteket is, és ezért nagyon nehéz az átlagember számára, hogy a hála egy állapotát fenntartsa, amellyel köszönetet ad az élet ajándékáért és szereti az (élete) irányát. Különösen akkor, amikor nincs étel az asztalon, vagy a gyerekek betegek és nincs elég pénz a számlák kifizetésére, vagy egy nő, akit ver a férje és nem érzi magát eléggé meghatalmasodottnak ahhoz, hogy változtasson az életén. Ez a férfiakkal is megtörténhet. Értitek a leckéket, amit az élet hoz el? Szembenéztek a félelmetekkel és még mindig a szeretet általi ösztönzést választjátok, vagy átalakítjátok a félelmet?

Ezért vagytok olyan fontosak. Ti, akik tudatosak vagytok, akik felébredtek a tudatlanság szendergéséből – ti vagytok a katalizátorok; ti vagytok a válasz sok ember imáira; ti vagytok az Isten és Istennő Isteni eszközei, hogy segítsetek az embereknek igazán érezni és megérteni az, hogy a szeretet az egyetlen dolog, ami számít, mert ez annak az anyaga, aki vagy. Ti, mint lények anyagból teremtődtetek, és ez a szeretet volt és van, amely összeköti az anyagot.

Talán észrevettétek, hogy amikor félelem és negatívitás van jelen, bármi is tartalmazzanak ezek, az végül mindig szétesik. A szeretet mindig erősebb és újjáépül. A szeretet úgy is ismert, mint ami összetöri az illúziókat, és a szeretet mindig igazságot jelent, ami az illúzión túl található. A szeretet arról szól, hogy a világot az Isten/Istennő szemein keresztül lásd. És arról is, hogy lépj ki az egóból, ami csapdában tartja az ítélkezésben, az önkritikában, és a tagadásban. A szeretet lehetővé teszi az egyénnek, hogy igazán magához ölelje azokat a szavakat, amelyekről a nagy tanító beszélt, amikor azt mondta” Bocsáss meg nekik uram nem tudják mit cselekszenek.”

Ezeket a szavakat nem tudatlanul mondta; bölcsességgel, szenvedéllyel és megértéssel mondta. A bölcsesség, megértés és együttérzés lehetővé teszi, hogy megbocsátás manifesztálódjon, és amikor a megbocsátás megtapasztalásra került, akkor ennek a szeretet a végeredménye. A szeretet is egy motivációs erő, ami szenvedélyt és megértést szül meg. Ezután ez lángra lobbantja ezzel táplálva az ösztönzést és az ihletet a megbocsátásra.

Semmi nem képes szeretet nélkül létezni – semmi, szeretteim. Beszéltem már a közelmúltban arról, hogy kísérletezzetek ezzel az energiával és ti akik még nem hallottátok ezt, ti is próbáljátok ki ezt. Fogjatok két cserepes növényt, rakjátok őket különböző szobákba, és az egyiknek vetítsetek ki szeretet energiát, beszéljetek hozzá, tápláljátok és gondozzátok. A másik szobában lévővel, tegyétek a teljesen ellenkezőjét. Mindössze egy hétre van szükséged, hogy megfigyel mi történik. Kérlek ne csináljátok ezt tovább egy hétnél a kísérleti növénnyel – amit egy hétig figyelmen kívül hagytál – zuhanyozd le szeretettel és hozd vissza azt az eredeti állapotába.

Amikor a szeretet meg nem értetté vált, az lett az az energia, amit sokan gonosznak címkéztetek fel. A sötétség gonosz energiája egyszerűen a szeretet hiánya. Ahol a szeretet fénye nem létezik, ott sötétség van jelen. Ezért, mindnyájan felelősséggel tartoztok önmagatok iránt, hogy átöleljétek a szeretet fényét és hogy világítótornyokká váljatok azok számára, akik eltévedtek és letértek az útjukról a tudatlanság sötétjébe, vagy a szeretet hiányának sötétjébe.

Rengeteg és számtalan lélek van, akik súlyosan diszfunkcionális családokból, lakóhelyekről emelkedtek ki és nem tapasztalták meg a szeretet erejét, és sokan vagytok. És néhányotok lehet, hogy azt gondolja, hogy a háttere elég diszfunkcionális volt, de higgyetek nekem, vannak olyanok, akiknek még rosszabb, mint nektek volt. Ezeknek az egyéneknek van leginkább szükségük a szeretetre. Ezek az egyének egy fajta fodrozódó hatást hoznak létre a generációkban, azáltal, hogy még inkább visszaélnek a természet törvényeivel, visszaélnek az univerzális törvényekkel és visszaélnek a világotok törvényeivel. Nekik van leginkább szükségük a szeretetre.

Ez az egyik legnagyobb kihívás, amivel majd a világotoknak szembe kell néznie, és ennél a pontnál hívják ki a világotokat. A börtöneitekkel próbáljátok meg beforrasztani a repedéseket, ezek a bűnözök sokszor tovább folytatják a bűnöző életmódjukat. A börtön egy eltérő világgá válik, egy világ a külső világotokon belül. A raboknak megvannak a saját törvényeik, a saját elveik, és a viselkedési kódexük, amihez mindegyiküknek szükséges tartania saját magát. Mi történne, ha megmutatnák ezeknek az embereknek a szeretetet? Megmutatnák nekik, hogy ők nem a társadalom selejtjei, akiket visszautasítanak? Nagyon nehéz kezdettel indultak, de nem a társadalom selejtjei.

Ezeknek az embereknek szükségük van a szeretetre a szívük mélyén. Tudjuk, hogy ha egy ilyen bűncselekmény áldozata lettél az nagyon nehéz, de minél inkább képesek megnyitni a szívüket és a tetteiken túlra látni, annál inkább képesek belátni, hogy sokat közülük az életében még soha nem hallotta azt, hogy ”Szeretlek!”. Hogyan lehetne elvárni tőlük, hogy Isten zöld bolygóján szeretetteli módon viselkedjenek, ha még soha nem tapasztalták meg azt?

És ki ítélheti el ezt? Börtönökbe zárva tartották az embereket, akik veszélyesek voltak a társadalomra. Újra kell tanítani őket, nem elzárni, és ezzel a probléma nem lett megoldva, csak szőnyeg alá söpörve. És ekkor mi történik? És néhányan közülük szabadlábra kerülnek végül, a jó magaviseletük végett vagy bármi másért, és ugyanaz a minta sokszor megismétlődik. Miért? Azért mert nem ismernek bármivel is jobbat. És a társadalom nagy része továbbra is visszautasítja őket. Ezért mondjuk azt nektek, hogy a szeretet nem csak az érzelgős ölelésekről, csókokról szól, vagy arról, hogy szeresd a feleségedet vagy férjedet, vagy szeresd a gyerekeidet vagy szüleidet. Ez arról szól, hogy magadhoz öleld az egész világot; arról szól, hogy öleld át az emberiséget, és minden és minden egyes lelket az Isten/Istennő szemén keresztül láss. Ez a feltétel nélküli szeretet.

Tanúi vagyunk annak, hogy az emberek ki kimondják azt, hogy bíznak, de nem hisznek a szavaikban, azért mert ez azt jelentené, hogy meg kéne nyitniuk önmagukat, akár a fájdalom előtt is. Ismét egy félreértés van. A feltétel nélküli szeretet arról szól, hogy ismerj el minden egyes személyt az útjukon, ragaszkodva a határaik tiszteletéhez, és nem megítélve őket. Senkinek nincs joga ítélkezni; minden amit elítélsz egy másik emberben azt önmagadban ítéled el.

Tehát mielőtt elítélnél mást, nézz önmagadba és ismerd fel önmagad azon aspektusát, amit elítélsz. Talán megtagadtad ezt a részed, vagy nem voltál tudatos ezzel kapcsolatban, és ennél a pontnál egy tökéletes lehetőség adódik számodra, hogy meglásd, mit ítélsz el. Mielőtt ítélkeznél nyisd meg a szíved és vetíts ki szeretetet. A világot azzal programozták be, hogy ítélkezzen, kritizáljon, szétszedjen, felcímkézzen és elkülönítsen. Az embereket nem támogatták abban, hogy együttműködjenek, hogy egymás mellett álljanak és támogassák egymást.

Tudjátok egyetlen ember sem sziget önmagában, és azért se, mivel mindnyájan egyek vagytok – velem, és az egész Univerzummal is – lehetetlen egyedül lenni. Mindannyian kapcsolatban állunk, ha tetszik, ha nem. Ezért, amit megteszel, vagy amit nem teszel meg, az hatással van mindenki másra is. A szeretet az oktatási rendszeretekből is hiányzik. A szeretet egy energia, aminek szükséges jelen lennie mindenben. A módja, ahogyan ez történik az, hogy elismeritek a gyerekeket minden nap, hogy hozzájárultak a környezetükhöz. Megtanítjátok, hogyan dolgozzanak együtt és támogassák, segítsék egymást. Megtanítva őket, hogy hogyan legyenek hatással a környezetükre. Megtanítva őket, hogy hogyan teremtsenek a szeretet magjaiból; és ezért, mindent, amit megtesznek az a szeretet egy manifesztációja. Tudjátok, hogy sok gyermeknek miért nem megy a matematika, vagy az olvasás és helyesírás? Ez azért van, mert az érzelmi testük egy fajta traumát tapasztalt meg. Volt egy traumájuk, ami egy olyan tapasztalatra vonatkozott, ami a szeretet hiányát fejezte ki.

A gyerekek tanulási fogyatékosságainak semmi köze az IQ-jukhoz; ez mind annak köszönhető, hogy volt egy tapasztalatuk, ahol a szeretet hiányosságát tapasztalták meg. Egy olyan gyerek, akiről rendesen gondoskodnak, táplálják, és ösztönzik minden szinten, az el fogja érni mindig azt, amit csillagos 5-ös osztályzatnak hívtok, viszont mivel az oktatási rendszer nem úgy dolgozik az emberekkel, mint egyéni lelkekkel, hanem mint egy csapatnyi gyerekkel, akiket minden áron meg kell tanítani olvasni, írni, összeadni és kivonni, és ez a tárgyiasított oktatás az, amire a legtöbb tanár nagy hangsúlyt fektet. A tanárokat szintén nem segítik abban, hogy megérthessék azt, hogy hogyan kéne dolgozniuk a gyerekekkel ily módon. Ezért a tanítási rendszereteknek drámaian meg kell változnia. Csak úgy mint az egészségügyi és jogrendszereteknek is.

A nyugdíjas kort élért embereket, hogyan szolgáljátok, hogyan mutatjátok ki nekik a szeretetet? Hogyan mutatjátok ki a tiszteleteteket irántuk? Talán néhányan azt mondjátok: ”Kuthumi, hová akarsz kilyukadni?” Ahhoz a ponthoz akarok kilyukadni, amiben teljesen mindent, az életetek minden területét, a szeretet vezérli -  annak teljességében, vagy annak hiányában. Azt emberek gyakran mondják, hogy az idős emberek gyakran zsémbesek, szerencsétlenek és boldogtalanok. Miért zsémbesek és boldogtalanok? Vettétek már a fáradtságot és megkérdeztétek őket, hogy milyenek a körülményeik? Szeretetet éreznek? Szeretetet tapasztalnak? Az emberek jól bánnak velük? Minden személy, vagy teremtmény, akit szeretettel kezelnek, az nem zsémbes és boldogtalan, az a lény, nem haragszik, nem arrogáns, nem cinikus vagy pesszimista. Ezek az energiák nem létezhetnek az igaz szeretet jelenlétében.

Szeretteim, öleljétek át a ”szeretet” szavát és engedjétek meg ennek, hogy számtalan oldalát megtaníthassa nektek. Tudva, hogy bárki, aki feltételt szab a szeretetnek, nem fejezi ki a valódi szeretetet. Bárki, aki megítél vagy kritizál bárki mást – beleértve önmagát is – az nem fejezi ki a szeretetet.

És ha te vagy bárki mást, ez ügyben egy kapcsolatot nem érzel szeretettel telinek, akkor nem fejezed ki a szeretetet. Meg kell határoznod önmagadnak, hogy a szeretet mit jelent neked. Írd le, mit jelent a szeretet számodra – minden szeretettel kapcsolatos hiedelem rendszeredet. Vizsgáld meg őket és nézd meg, melyek származnak programozásból, a szüleidtől, a barátaidtól, a tanáraidtól, a társadalomtól általában, és töröld tisztára a táblát, töröld le azokat, amelyek nem a lényed legmagjából jönnek, és dolgozz ezeknek az eleresztésével.

És ami ott maradt a táblán, az a te saját igazságod, és amivel dolgoznod kell.

A szeretetet soha nem lehet megmagyarázni dióhéjban – ez túl hatalmas ahhoz; ez minden.

A szeretet igazsága feltárhatja önmagát számotokra kegyelemben, tökéletes és harmonikus módokon. Kuthumi vagyok. A Szeretet és Bölcsesség Nagyura, és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.

Kérdés és válasz:

Kérdező: Ebben a társadalomban, és általában a világban, mindenki nagyon szkeptikussá és cinikussá vált. Amikor valaki az utcán sétál és rámosolyog vagy ráköszön az emberekre, a kondicionált reakciójuk, ”Mégis mit akarsz tőlem? Szexet, pénzt? Mit akarsz tőlem?!” Nem bíznak a szeretetben többé…

Kuthumi: Tudod testvérem – nem minden ember reagál ily módon. Általában egy személy természetes ösztöne, hogy reagáljon erre a szívből jövő melegségre. Az energiára, amit kivetítesz magadból, mert őszinte és tiszta a szándékod – a személy természetes ösztöne nem fog ebben kételkedni, vagy kérdezősködni.

Kérdező: De mégis... (Nem hallható…)

Kuthumi: Nem, testvérem, nem, nem ez a helyzet mindenkivel. Igen, vannak emberek, akik így éreznek, de sok ember van, akik hosszan reagál a melegségre, az őszinteségre, a szeretetre. Emlékezz az energiák, amiket kivetítenek a világotokban sokkal intenzívebbek, mint voltak, és a szeretet is egy olyan energia, ami most drámaian beszűrődik. Fontos az embereket más-más módon oktatni/tanítani. Ahelyett, hogy az elméjükben lévő méregre, az árulásaikra, az áldozatiasságukra, vagy szegénység tudatosságukra összpontosítanátok, fókuszáljatok ezeknek az ellentettjére. Az áldozati tudatosság helyett a győztes tudatosságra. Beszéljetek pozitívan. Hozz be előnyös ötletet azáltal, hogy szeretettel teli ötleteket és energiákat adsz. Az emberek meg fognak feledkezni az összes negatívitásról, az összes szeretet és pozitivitás végett, amit kivetítesz feléjük. Az ok, amiért a világ olyan negativvá vált azért van, mert minden, ami a negatívitást kifejezi ki – a háború, a szegénység, és a bujaság – ezek a dolgok azok, amelyek folyamatosan megerősítenek az emberek a valóságukban.

Most próbáld meg használni a fordított pszichológiát: jeleníts meg tisztaságot, szeretetet és pozitivitást. Csinálj valami eltérőt a normálistól, az emberek észreveszik. Eltarthat egy ideig számukra, hogy egy hatalmas ugrás tegyenek afelé, amit mondtál nekik, de nézzétek meg hol tart a világotok ma. 25 évvel ezelőtt, akár 15 évvel ezelőtt, az emberek nem voltak olyan nyitottak, mint manapság. Az emberek nem beszéltek a spiritualitásukról vagy a hitrendszereikről, ahogyan azt most teszik. Az idők változnak.

Csináld annak az ellenkezőjét, amit mindenki mást csinál, és meg fogod tapasztalni ezt önmagadban. Ne félj, hogy különböző légy; ne félj valami pozitívat, egészségeset, felemelőt és szeretettelit tenni, ne ítéld el ezt, és ne fókuszálj a negatívitásra és a félelemre. Koncentrálj a szeretetre. Amikor a szeretetre koncentrálsz, ők elfelejtik mit akartak is mit nem. Tudva, mitől szeretnél megszabadulni az életedbe és tudva, hogy hová szeretnél menni az életedben.

Ez egy fontos kulcs, ami segít az embereknek méregteleníteni önmagukat az elméjükben és a szívükben lévő mérgektől. Ha meg akartok változtatni egy tervezetet/programot, akkor egy különböző képet kell kivetítenetek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...