Merlin Nagyúr – 7. dimenziós beavatás
Csatornázta: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2005. április 22
Fordította: Hatejer Emese
Forrás: lightweaver
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és hogy elhozzam számotokra a nevetés, a megújuló energia, az egyensúly és a csend áldásait.
Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén. Üdvözlet szeretteim!
Miközben előkészítjük az energiát Merlin Nagyúrnak, hogy átadja az üzenetét, megkérünk, hogy töltsél egy kis időt azzal, hogy belépsz a belső lényed csendjébe, és ezáltal hangold össze a tudatosságodat a teljesen mesteri és uralt éned magasabb aspektusaival, valamint Merlin Nagyúr teljes és összes fényével. Hangold össze önmagad a fény minden királyságával, a csakra rendszereden keresztül.
Leföldelve tartunk önmagadban a földi síkon, miközben Merlin elviszi az energiádat egy utazásra a tudatosság kvantum birodalmain át, aktiválva a koronacsakrád a tudatosság kvantum birodalmaiba, és tovább támogatva az integrált tudatosság mélyebb szintjeinek megnyitásában a fény új világát illetően.
Most utamra megyek és átadom a helyem Merlin Nagyúrnak. Áldásom és adonai.
OooooOooooO
Merlin vagyok,… a Mester Mágus, … És a Bölcs Varázsló. Üdvözletem!
A mai együttműködésünk önmagában is nagy ünnepséget jelent, mivel a választásotok, hogy itt legyetek ezen a módon szolgálva a nagyobb célt. Egy olyan célt, ami a tudatosságotokat azon birodalmakon túlra repíti, amit valóságotokként ismertettek el.
Réges-rég egy vidéken, amit elfelejtetek, a Mágusok és Boszorkányok, a Mágia, a Csodák és a Manifesztáció világában, ami létezett. Ez a létezés valóságos tapasztalás volt az élet minden formájában, az élet minden formája megosztja ezt az energiát. Az ilyen energia megosztásának képessége azért volt lehetséges, mert minden királyság tudatában volt ezen hatalmának/erejének nagyságával, és mekkora távlatokat volt képes ez elérni.
A korlátozás határain túlra való lépés már önmagában is egy beavatás, az egyik olyan, amit mindannyiotoknak abszolút teljesítenetek kell. A tudás és tudatosság aktiválásának és integrálásának ilyen teljesítése létfontosságú a személyes felemelkedési programotok végett, és a kollektív tudatosság miatt, hogy útját a korlátok nélküli tudatosság világába vegye.
A körülöttetek lévő világ nyüzsgő élettel teli, az élet, amire kevés vagy semennyi figyelmet nem fordítotok. Ez a tagadás és a tudatlanság az, ami a bolygótok ezen szomorú állapotához vezetett. Tőletek függ, hogy az Univerzális Rend Nagy Mestereivel a tudatosságotokat újra összehangoljátok és újraintegráljátok azért, hogy az olyan egyénnek mint ti, biztosítsák, hogy mindenki újra az egyensúlyi állapotba kerüljön.
Az első lépés a mágia megértésében, hogy felismerjétek, hogy ez önmagatok egy része. Ez egy beivódott képesség mindannyiotokban. Ezen képességet számos alkalommal elsajátítottátok és mesterévé váltatok. Emlékezzetek rá, hogy teljes mértékben a ti felelősségetek. Az a képesség, hogy reagáljatok az élet sok formájára, az, ami el fog vinni ezen mély utazásra a bennetek rejlő világban, a világokon belüli világba, aminek részei vagytok.
Mester Mágusnak lenni nem arról szól, hogy tudjad, hogy mikor és hogyan mond azt, hogy “abrakadabra”. Ez annak tudása mikor és hogyan lépj kapcsolatba a körülötted lévő világ szubatomikus részecskéivel. A makrokozmosz és a mikrokozmosz az energia egy egyesített ereje, természetesen létfontosságú, hogy képesek legyetek felhasználni egyszerűen az energia beáramlását/belépését/behatolását és az energia visszafolyását/visszaáramlását más királyságokban, és a többi királyságokkal együtt(működve), azzal ami megosztja veletek az életterét. Ezért meg kell ismertetnetek önmagatokat a természet világával.
Az egyik legnagyobb szövetségesetek a természeti királyság Nagyura, Pán. Ő egy fontos részetek. Pontosan megérti, hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy megértse a személyes természetetek sajátosságait, mély aspektusait. A természet az, ami stimulálja az alkimistát bennetek. Ez azt jelenti, hogy teljesen új tiszteletet fejlesztetek ki a világ iránt, amibe megosztjátok az életet. A tisztelet valami, ami a világotokból nagyon is hiányzik.
Volt egy időszak, ahol az emberi létezők tiszteletben tartották egymást a szavaikkal. Nagyon könnyű volt az élet megteremtése, mert megértettétek minden olyan energiamennyiség következményeit, a gondolataitok és szavaitokon keresztül teremtettetek (nagyon hamar).
Nem volt olyan dolog, hogy valakivel tiszteletlenül beszéltél, akikkel egyezséget kötöttél. A tiszteletlenség formájába, hogy a kommunikációtokban nem vagytok tiszták, világosak. Nem tartva tiszteletben azokat az időszakokat, amikor megegyeztek, hogy összejöttök ünnepélyek megünneplésére, vagy találkozóknál, és késve érkeztek vagy egyáltalán nem mentek el. Nem tartják tiszteletben a más királyságokkal megosztott teret. Ez a tiszteletlenség nyilvánvaló mindenben, amit mindennap csináltok, és már mondtam, hogy ez az, ami a Földeteket ebbe a sajnálatos állapotba vezette.
Azáltal, hogy kiépítettek egy kapcsolatot a természettel, látni fogjátok, hogy minden tökéletes és isteni időzítésben bontakozik ki. Minden évszak éppen akkor jön el, amikor szükséges. Minden virág az isteni tervnek megfelelően virágzik, mindennel ami körülöttetek megteremtődött.
Nos, annak módja, miképpen a természet működik összhangban van a kvantum energiával, amiről megfeledkeztettek. A természet behozása a rendszeretekbe, minden módon, amit csak el tudtok képzelni, bizonyosan elkezdi a szerencsét megfordítani számotokra.
A dagály már elkezdett betódulni a Föld Anya számára. A pólusváltás zajlik, és ebben a szakaszban nincs visszafordulás, abba amit az emberiség már megtett. Az ilyen változások hatásával való munkával, olyan odaadással és összpontosítással, amelyet jelenleg olyanok teremtenek, mint ti, ezeknek a változásoknak a hatása minden bizonnyal kevésbé lesz drámai. Ugyanakkor, vannak következményei az emberiség cselekedeteire, és ti vagyok az egyénnek, akik maradnak tartani a ‘csecsemőt’, hogy úgy mondjam.
A boszorkányság, a varázslás, a mágia vagy a csodák gyakorlása, bármelyikkel is kívánjátok társítani, fontos abban az értelemben, hogy lássátok, de nem egy elbájoló dologként, hanem inkább az emberi lélek fejlődésének egy létfontosságú részeként, valamint a Spirituális Lényként való fejlődés egy létfontosságú részeként.
Számtalanszor hallottátok, hogy mennyire fontos többet megtudnotok önmagatokról. De mennyit tudhatok magatokról, ha nem tudtok elegendő információt a világról, amiben éltek - minden mikrokozmosz bennetek, mint ahogyan makrokozmosz is. Nem fogtok nagyon messzire jutni, ha tudatlanok maradtok a többi világgal kapcsolatban, amelyekkel osztoztok az életen.
A Földön lakó fajok egy része, még mielőtt tisztába kerültetek volna ezzel, már tisztában voltak az élet más formáinak tiszteletben tartásának fontosságával. A Bennszülött Amerikai Indiánok nagyon jók voltak ebben, és vegyétek figyelembe az üzeneteiket, mert sok tanítással rendelkeznek. Abszolút mindenre, amit a Földtől elvettek, azért hálát adtak, és mindig adtak valamit cserébe. Időnként ez oly egyszerű volt, mint egy hálatelt imádság. Eredetileg innen származik, a hálaadás Katolikus gyakorlata. Isten mentse a katolikusokat, mert nem tudják, hogy sok szertartásuk részei nagyon sok olyan kultúrából származnak, amelyeket annyira hevesen visszautasítanak! (nevetés)
És, remélem, hogy mindannyian elkezditek felismerni, hogy annak, amit elutasítotok, nem elsősorban a szándékos elutasítás miatt, hanem a kondicionálásotokból fakadó részeké válhatnak, és hogy ezek a szertartások az életetek ünneplésének részévé válnak.
A szertartás a hálaadás rítusa - a megtiszteltetés és az elismerés rituáléja. Még ma is sok szertartás gyakoroltok, de sok ezek közül el lett felejtve. Amikor egy pár úgy dönt, hogy egyesülni fog, akkor csinál egy szertartást, házassági szertartást. Amikor gyereketek születik, akkor is van egy szertartásotok, amelyet gyakran megkeresztelésnek hívtok, de valójában egy névadó ceremónia, üdvözölve egy új lelket a bolygón. Amikor egy ember úgy dönt, hogy elhagyja a testét és átmegy a túloldalra, újabb szertartás csináltok ilyenkor, egy rituálét, amelyen jó utat kívántok nekik, elbúcsúztok tőlük, és temetésnek hívjátok ezt, annak ellenére, hogy az idő nagy részét gyászra fordítjátok, ahelyett, hogy a hátrahagyott életet ünnepelnétek. De idővel ez is megváltozik. Az emlékeiteket egyszerűen csak egy kicsit fel kell rázni, hogy emlékeztessenek arra, amit elfelejtettetek. Ezt elmondom nektek, mert elengedhetetlen része annak, amit vissza kell hoznotok a tudatosságotokba ahhoz, hogy ezt az energiát a következő szintre vigyétek - annak érdekében, hogy teljes mértékben aktiválhassátok a koronacsakrátokat. Ez a csakra az energia egyik legfontosabb rendszere, azon energiarendszereken belül, amelyek felépítik, hogy kik vagytok emberként. A koronacsakrátok, olyan mint a gyökércsakrátok föld eleme. Ez“leföldel” titeket az ég felé.
Az egyensúly a kulcs mindenbe. És, ha csak az anyagi világba földelitek le magatokat, és lekapcsolódtok spirituálisan, nem tudtok egyensúlyt manifesztálni az életetekben. Ha csakis az anyagi és fizikai világra összpontosítotok, kihagytok egy egészen más világot, az élet egy egész más tapasztalatát, és ez elsősorban az a tapasztalat, amelyet az emberiség eddig manifesztált magának. Nem ítélet vagy kritika formájában adom át ezt az üzenetet. Egyszerűen tényeket állítok. Bizonyos mértékben felelősek vagytok az egyensúly megteremtéséért is, amelyek kikerültek az egyensúlyból, amikor a kiegyensúlyozó rendszerek tagadásba kerültetek.
Nos, hadd mondjam el nektek mindannyiotoknak itt most, hogy (valamikor a múltban) minden bizonnyal a szertartások a pogány (természetű) gyakorlásának eredeti időiben részesei voltatok ezeknek – Wicca, Varázslás és az alkímia sok más formájának. A sötét korokban traumatikus visszaéléseket tapasztaltatok mind annak eredményeként, amiben hitettek és ahogyan ezt gyakoroltátok. Az elkövetkező 24 napban, mindannyian végig mentek ezen emlék lenyomatok sok szintjeire kiterjedő eleresztés folyamatán. Ez folytatódni fog még néhány napig, és ez része a mai beavatásotok előkészítésének és befejezésének. Tudva, hogy amiben támogatnak, hogy emlékezetek rá, az rendkívül módon támogatja a folyamatotokat. Valójában ez egy olyan projekt, amelynek célja a belső gyermek saját erejére való emlékeztetése. A belső gyermeketek valójában a legerőteljesebb aspektus, amivel belül rendelkeztek most. Annyira hatalmas, mert vagy gátolhatja az előrehaladásotokat a mai naptól kezdve, vagy teljesen megnyithatja az ajtót a jövőbe, és megmutathatja nektek azt a világot, amelyet ma én, Merlin, megmutatok nektek.
A kondicionálásotok, a visszaélések, a traumák és tragédiák, amiket tapasztaltatok, mélyen a belső gyermektek sebeiben rejlenek. Ezek a sebek nem szükségszerűen korlátozóak a jelenlegi inkarnációtokra nézve, de számos múltbéli inkarnációból erednek, és természetesen az őseitek genetikai lenyomatából, akik hasonló tapasztalatokon mentek át. Nem is beszélve arról, hogy (sokszor) a saját őseitek vagytok, tehát a saját genetikátok! Tehát sok réteggel és szinttel kell dolgozni. Ezt már elindították, és lehet, hogy néhányan nagyon tudatában vagytok a testetekben végbe menő változásoknak. Néhányotok észre fogja venni, hogy a testetek elkezdi a múltból eredő traumák számos szintjét és rétegét elereszteni. Mások közületek érzelmi hullámvasúton találhatják magukat jelen pillanatban, másoknak most fájdalmasan ”megkínozhatják” az elméjét. Mindez véget fog érni, ezt garantálom nektek. Vagy a tudatlanság egy másik szintjével ér véget, vagy azzal ér véget, hogy úgy döntötök, hogy az erő egy újabb szintjére emelkedtek fel, és túlléptek a tudatlanságon, amelyet magatok mögött hagytok. Ez a ti választásotokon múlik. Nevezhetjük ezt "Szabad Akarat Program"-nak!
Alkimistának lenni azt jelenti, hogy képes vagy nevetni az élet minden aspektusán, nem azért mert ez egyszerűen vicces, hanem azért, mert tudatosítja a múlt tudatlanságának sűrűségeit. Mindannyian nagyon tisztában vagytok azzal, hogy mit tehet a sűrűség és a tudatlanság. Most ez a ti körötök, hogy megmutassátok a világnak, hogy a tudás és hatalom/erő tudatos aktiválása mit tud a világgal tenni. Az első dolog, amit én, Merlin teljesítek veletek, mielőtt a beavatásotok következő szintjére vinnélek titeket, az, hogy kikapcsolom és hatástalanítom a félelem sejtet a koronacsakrátokban, amely gyakran megnyomja a szünet gombot sokak számára, amikor a hatalom/erő ízéről van szó - a saját hatalmatokról/erőtökről. Mivel a múltban tanúi voltatok a hatalommal és erővel való visszaélés ilyen hatalmas mértékének, és a hatalommal és erővel való visszaélés tragédiáit is láttátok, lezsibbasztottátok/ledermesztettétek magatokat védekezésként. Többé nem kell megvédenetek önmagatokat. Itt az ideje a felemelkedésnek. A felemelkedési program teljes energiát igényel; minden turbó be van kapcsolva!
Az erő/hatalom Szakrális Energia és ez mindenben létezik – a természet ereje, a szeretet ereje/hatalma, az utálat ereje. Mindezeknek teljes erejükben tanúi voltatok. A világotok ugyanolyan elemeiből álltok; Föld, Víz, Tűz, Levegő, Hang, Fény és Éter. Pontosan ugyanaz vagytok; valójában az egész csakrátok rendszere rezonál ezekkel az elemekkel. A természetről való lekapcsolódás azt jelenti, hogy lekapcsolódsz a tested egész csakrarendszeréről, ami azt jelenti, hogy amíg a testben hét egyenlőtlen nyílás van, nem leszel képes létrehozni a kívánt varázst. Amíg úgy döntötök, hogy tagadjátok az élet többi világát, soha nem fogjátok tudni a hatalmatokat kiterjeszteni. Nagykövetek vagytok. Az inkarnációtok kötelességének/felelősségének a része az, hogy mindezt kiegyensúlyozzátok, kezdve a személyes életetekkel. Gyakorolva mindazt, amit prédikáltok. Mester Mágusokként vagy Bölcs Varázslókként valószínűleg nem volt könnyű utatok. Hogy elérjétek a szintet, amit én elértem, sok beavatás áll még előtettek, amit teljesíteni kell és nem azért vagyok itt ma, hogy a saját babérjaimat dicsőítsem. Itt vagyok ma, hogy biztosítsam, hogy mindannyiotok annak megvalósításával és felismerésével távozik innen, hogy ha nem ültettek bizonyos lépéseket a gyakorlatba, akkor továbbra is a Karma hullámán fogtok lovagolni. Ami azt jelenti, hogy továbbra is újra és újra és újra fogtok inkarnálódni. Nem Bódhiszattvákként, hanem egy olyan lélekként aki uralni akarja önmagát és önmaga mesterévé akar válni. Az elkövetkező 12 napban kvantum természetű tudatosságban foglak tartani titeket. Ebben az időszakban arra törekszem majd, hogy kikapcsoljam/hatástalanítsam/deaktiváljam a félelem sejtjét, amely a hatalmatok/erőtök felhasználásával függ össze. Ez alatt az idő alatt azt kérem, hogy töltsetek időt a természetben, vagy legalábbis hozzátok be a természetet a világotokba – az otthonotokba, oda ahol dolgoztok, minden helyre, amelyet elfoglaltok, de ezt szándékos tudatossággal kell tennetek, szándékkal és ünnepélyességgel. Nem elegendő egy csokor virágot vásárolni az utca sarkon.
Ki kell alakítanotok a kapcsolatot a természet minden olyan aspektusával, amelyről úgy döntöttetek, hogy behozzátok a teretekbe, vagy a természet minden olyan aspektusával, amelyről úgy döntöttetek, hogy része legyen a tereteknek. A természeti királyság része az állatvilág is. Ők is létfontosságú részei a felemelkedés programjának. A felébredési utazásotokon mi az igazság – mennyit tudtok az állati birodalomról? Hányan értitek meg a tudatosság szintjeit az állati királyságban? Hogyan gondolkoznak, hogyan éreznek, miképpen kommunikálnak egymással? Miképpen kommunikálnak az emberi lényekkel? Szántatok rá időt, hogy megismerjétek ezen teremtmények működését? Nos, minden bizonnyal túljárnak az emberek eszén, amikor biztonságba vonulnak és az emberek pedig nem, mikor jön az áradás( az Indonéziai cunamira utalt). Látjátok mennyit tanulhatok a természettől, az állati királyságtól? Az ásványi királyságot felhasználják a modern technológiátokba. Valójában, az emberi létezőkként – nem sokra fogtok menni a természeti királyság nélkül – az állati királyság nélkül, vagy az ásványi és más birodalmak nélkül, amikről még nem is tudjátok, hogy léteznek, amelyek mikroszkopikus méretűek, amik szerepet játszanak az életetekbe. Látjátok, az emberi természet annyira beleragadt az emberi élet drámájába - mint a túlélés, ami meglehetősen érthető annak alapján, hogy mire voltatok kondicionálva. Nincs indok az ilyen viselkedés folytatására, különösen, amikor alternatívát mutatnak be.
Megkérdezhetitek a tanítványaim bármelyikét; a leckéim amit átadok nem egy varázsige receptje, amit használni fogtok és körbe táncoltok majd egy tűzrakás körül telihold idején, arra számítva, hogy majd arannyal teli zsákok nyilvánulnak meg, vagy elvárva azt, hogy minden bánatotok és szomorúságotok eltűnik majd a levegőben. Ez nagyon messze van attól, amiről a mágia szól. Valójában, az ilyen varázslat tiszteletlen azzal kapcsolatban, amiről is a mágia valójában szól. Tehát, hadd mondjam el nektek most, hogy a varázslat minden olyan formájáról lerántom a leplet, amelyről azt hittétek, hogy valójában mágia - ennyi, egyszerűen csak játékkal/előadással és sokféle illúzió létrehozásával történik. Ennek semmi köze sincs a mágia valódi lényegéhez.
A valódi mágia az energia, a fény, a hang és a lelkek egysége az összes világból, ami létezik és egy valódi csodát teremt. A mágia az, ami az embereket arra készteti, hogy egy egészen új módon tegyenek valamit. A csodák és a varázslat ugyanaz.
Ha azt akarjátok, hogy tanítótokká és vezetőtökké váljak, be fogok lépni az energiamezőtökben egy 27 hónapos időszakra. Ezen időszak alatt meg fogok nektek mindent tanítani, amit szükséges tudnotok azért, hogy egy Mester Mágus szintjére vigyen titeket. Mielőtt azt mondanád: "Igen, kérlek, engem is!" – vannak határidők és feltételek: hehehe!
- Semmilyen körülmények között nem tolerálom azt a kifogást, hogy miért nem használjátok a bennetek rejlő erőt/hatalmat.
- Nem fogom tolerálni az olyan kifogásokat, hogy mi miatt nem használhatjátok a képességeiteket, hogy eldöntsétek/megválasszátok mi a megfelelőt számotokra.·
- Az ilyen képzési programba való belépéshez hajlandónak kell lennetek időt és energiát fordítani a többi királyság megismerésére - hogy milyen előnnyel szolgálnak nektek, és milyen hatással vannak a világotokra. Ezért otthonotokban abszolút mindent meg kell néznetek, ami káros lehet a természetre.
- Meg kell vizsgálnotok a hit/hiedelemrendszereiteket.
- Meg kell vizsgálnotok azt, ami rendszeres alapon áthalad az elméteken, és hogy ez az energia nem csak a saját energiarendszereteket emésztheti fel, de azt is, hogy hogyan emészti fel ez a természetet, mert egy energiamező vesz körül, amely láthatatlan a szemeitek számára, és minden, amit megérintenek ezek az energiaszálak, a nagyobb hálózat mentén szállítódnak. Ha a hálózaton keresztül kivetített energia nagy része negatív vagy alacsony rezgéssel bír, akkor mindent levezet/legyengít/elerőtlenít a környezetében. Ezt számos alkalommal különféle kísérletekkel bizonyították.
- Ez azt is jelenti, hogy nem lesz kifogás az, hogy nem azt teszitek/cselekeditek, miképpen azt mondjátok.
- Olyan teret kell létrehoznotok, ami tükrözi azt, amit elérni kívánsz. Ha egy teljesen megvilágosodott szakrális társteremtő akarsz lenni, akkor a terednek; az otthonod terének, és a munkahelyednek tükröznie kell azt. Tiszteld ezt. Az összes királyság/birodalom, amelybe tartozol, szintén létfontosságú.
- Ennek a programnak egy része megköveteli, hogy megismerjétek a naptárba lévő különféle szent napokat, és elismerve ezeket a napokat(pl: tavaszi napéjegyenlőség, a nyári napforduló, őszi napéjegyenlőség, téli napforduló…). Személyes szent napokat is létre kell hoznotok, ahol egy kis időt szenteltek (nem a teljes 24 órát kérjük) -, hanem egy kis időt arra, hogy köszönetet mondjatok, hálát adjatok, ünnepeljetek, integráljatok és hogy társteremtsetek annak érdekében, hogy kiegyensúlyozzátok az életeteket. Az erőtöket turbóra kapcsolni nem azt jelenti, hogy maximális sebességgel éljetek. Ez azt jelenti, hogy megérintitek a hatalom/erő teljességét magatokban, de az életeteket kiegyensúlyozott módon élitek.
Azoknak közületek, akik tanítótoknak választotok engem – meg fogom mutatni az egyensúly erejét. Meg fogom ezt mutatni számotokra a vezettetésen és tanításaimon keresztül, hogy hogyan teremtsetek tökéletes és harmonikus dinamikát az összes világon keresztül körülöttetek.
Ahhoz, hogy az energiátok gyarapodjon, szükség van az állati és ásványi királyság természetére, hogy része legyetek. Képesnek kell lennetek összekapcsolódni a földel és a vízzel. Képesnek kell lennetek kapcsolatba lépni a tűz és levegő energiájával. Levegő nélkül, nem élnétek túl sokáig. Mint, ahogy víz nélkül sem.
Megpróbálom mindannyiótokban felidézni az összes élet tiszteletben tartásának fontos felismerését, amelyeknek részei vagytok. Minden ember néha kegyetlen és szörnyű tapasztalatban részesülés végén találta magát. Nincs senki közületek, aki ne ment volna át valamilyen traumán vagy sokkon vagy visszaélésen, esetleg erőszakon. De mi a ménkű, még mindig oly sok van az életetekből, hogy éljétek. Miről szól a mágia? Miről szól a csodák manifesztálása?
Miért pazaroljátok a létfontosságú erőtöket a múltban történt eseményekre? Bekondicionáltak arra, hogy a múlt mocsarának ingoványába fetrengjetek. Az életeteket varázslatos hellyé tehetitek olyanná, amiről a belső gyermeketek álmodozik. A képzelet világa létezik. De a cinikus aspektusotoknak teret kell adnia ennek, hogy megteremtsétek ezt. Az egyetlen ok, amiért a természetben lévő állatok (vadállatok) szomorúvá, betegé vagy depressziósakká válnak, azért történik, mert a környezetükre gyakorolt energia hatása az, ami lehúzza energiájukat. A háziállatokat még jobban érinti, mint a vadon élő állatokat, mert gyakrabban lépnek kapcsolatba a kétlábú fajokkal. Most a négylábú és a kétlábú lábú típusok megtanítják a sima kétlábú típusokat - némelyikek kissé szőrösebbek, mint mások -, hogyan kell a varázslatot újraindítani. (nevetés)
Gondolkoztatok már azon, hogy a sámánok hogyan váltanak alakot? Gondolkoztatok már azon, hogy a boszorkányok és a varázslók hogyan teszik láthatatlanná magukat, vagy teleportálják magukat? Igazán elgondolkoztatok ezen valaha, hogy ez csak fantázia vagy a varázslat része volt-e? A valódi sámánoknak egyedi kapcsolata van a természettel, különösképpen az állati királysággal. Egy alakváltó magára tudja ölteni egy állatformáját, azért mert az állatok engedélyével kollektíven képesek voltak kapcsolatba lépni a kvantum energiával, azzal ami körülöttetek és bennetek létezik, megemelni az energiájukat egy olyan vibrációra, ami lehetővé teszi, hogy az egyik sűrű formából egy másikba váltson és eggyé váljon a másikkal. Ne feledjétek, minden amit a világotokban világotokként látok, csak egy illúzió. Egy Mester Mágus és Sámán, tudja, hogyan manipulálja ezeket az energiákat, egyesítse őket és manifesztálja őket bármilyen alakba vagy formába, amire vágyik.
Amikor egy Mester, vagy egy Angyal, vagy egy Tündér létrehoz egy formát, azt a frekvenciát használja, ami az adott dimenzión belül létezik, és képesek ilyenkor egy alakot manifesztálni maguknak. Minél magasabban vibráltok, annál könnyebbé válik megváltoztatni a formátokat - ideértve a gondolati formákat is. Ezért, hogy egy teljesen mesteri, magasan fejlett lény legyetek, egy fénnyel telített, ahhoz szükséges összehangolódnotok a mindenben benne lévő fénnyel.
A beavatások Szakrális Áldások. Egy tanítás átadása manapság nagyon szakrális időtöltés. Mindannyian megragadjátok a lehetőséget, hogy összegyűljetek, megosszátok a teret, kölcsönhatásba lépjenek egy energiamezőben, és növekedjenek abból, amit ez az energiamező bemutat számotokra. Tehát minek szeretnétek hasznát látni a világotokban, és mit szeretnétek hasznosítani a világotokból? Ha még mindig szeretnétek része lenni az edző programomnak, meg fogom adni nektek a lehetőséget, hogy pontosan fogalmazzátok meg, hogyan kívánjátok támogatni az élet minden olyan aspektusát, amellyel megosztjátok az életeteket, és hogyan szeretnétek részesülni az előnyeiből. Most gondold végig alaposan amit mondani fogsz, mert szó szerint vesszük, - úgy, hogy bármi is, amire kifejezted a szándékodat, hogy az utadba kerüljön, ha megjelenik, nem állsz le, körbe-körbe röpködve csodálkozva azon, hogy mi a fészkes fene is történt, és azt mondva "mégis honnan a francból jött ez?!"
Most a mágia erejét használjátok. Használva az erőtöket, hogy válasszatok. Használva azt, ami bennetek lakozik, ami az erőtök egy része, amely a jövőbe vezető utatok.
Válasszatok egy olyan napot, ahol is szenteltek némi időt egy kis szertartásra, hogy búcsút mondjatok a múltatoknak. Igen, a Trauma! Sokk! Visszaélés! – A testen belül tárolódnak, de az elme abból táplálkozik, ami a testben tárolódik, és a gondolataitok vagy állandósíthatják a negatív folyamatot vagy ezek kihozhatnak titeket a pokolból.
Használjátok az erőtöket, hogy válasszatok. Erőteljes választással dönthetek, hogy valójában meghatározzátok jövőtök irányát. Az energiátok elkezdett összefonódni a 7. dimenzióval. Most bevonjátok a tudatosságotokat az energia ezen pontjába. Azok, akik ötödik dimenzióban voltak, a 7D-be léptek. A csakráid még mindig 7D-be lépés folyamatába vannak, de tudatosabban megérintitek ezt a kvantumenergia mezőt, ezért kvantumosan kell gondolkodnotok. Kvantumosan kell éreznetek. Meg kell értenetek a kvantum világ mechanikáját, amelynek részei vagytok.
Azt szeretném javasolni mindannyiotoknak itt, azoknak akik nem látták a "A Mátrix" című filmet, hogy tegyetek magatoknak egy szívességet és töltsetek el némi időt, hogy megnézitek ezt, az első részt különösen. Ez nagyon világos bizonyítékot fog adni arról, hogy minek voltatok kitéve, és hogy hová tartotok. Nagyon szívesen, (nyilvánvalóan hollywoodi stílusban készült), de némi áttekintést kaptok arról, amit ma próbálok elmondani. Nagyon gyakran az elmozdulás a régi világból - úgymond a programból való kilépés - mint a szabad gondolkodás és a képesség, hogy megteremtsetek bármit amit választotok, még akkor is, ha ezt már a programotok alapján teszitek. Most pedig, remélve, hogy nem zavar titeket többé, térjünk vissza a közelgő feladathoz.
Amikor készen állsz, mindenek előtt el kell mondanod mindent amiről azt kívánod, hogy a programod része legyen vagy ne legyen ennek része az elkövetkező 27 hónapban. Ha nem, csak mondd meg. Oszd meg velünk mivel kívánsz hozzájárulni a környezetedhez, és mire van szükséged a környezetedtől a program támogatása érdekében. Szánj rá időt és készülj fel megfelelően, majd folytasd, amikor készen állsz.
A türelem nagyon fontos része az emlékezés minden folyamatának. Az amnézia aminek mindannyian ki voltatok téve (bizonyos fokig), időbe telik ennek, hogy teljesen eltűnjön. A személyes képességeiteket szigorú feltételekhez kötöttétek. Búcsút mondani a múltnak egy nagyszerű eredmény lesz, amit elértettek és amire büszkék lehetek. Azt javaslom, hogy a szertartásotokat; a ceremóniátokat fejezzétek be azáltal, hogy önmagatok összes erőteljes aspektusát visszahívjátok, amelyek minden egyes megerősítések eredményeként széttöredeztek, vagy amit magatokban teremtettetek, és megerősítettétek gyengeségeteket vagy tehetetlenségeteket, vagy bármilyen módon vagy formában a hiányt. Legyetek kreatívak.
Létrehozhatjátok a szertartást, bármilyen módon ahogyan akarjátok. Talán gyűjtsetek össze némi emléktárgyat, ami a múltatokra emlékeztet titeket. Írjátok le a múltban tapasztaltakat. Talán gyűjtsetek össze képeket emberekről, akik a múltatokat képviselték, akikhez nem kell többet elköteleznetek magatokat, vagy kapcsolódnotok, használjátok a tűz elemet és égessétek el ezeket. Akár használhatjátok a víz elemet és a tűz elemet együtt is. Szóval elmerülhetek a testetekkel a vízben és gyertyákat égethetek és kérhetitek, hogy a tűz elem oldjon fel mindent, miközben a víz elmossa a múltat. A föld elem is felhasználható. Eltemethetitek a múltat, és felhasználhatjátok a levegőelemet (természetesen, ha szeles nap van), és kérhetitek, hogy a változás szelei vigyék el a múltat, és hozzák magukkal az újat. Érezzétek jól magatokat a folyamat alatt!
A hatalom/erő nagyon különbözik az alsó egótól. Az alsó egó hamis vágyból származik, nem pedig abból a vágyból, hogy az egész számára jót tegyen. Ez egy önzőbb irányultságú erő. A hatalom egy belső motiváció, amely a tisztaság szempontjából ösztönöz valakit, hogy megtegyen valamit, és a tisztaság önmagában olyan hajtóerő, amelyet senki sem tud megállítani. Az egyén ekkor kezdi megtapasztalni a magasztos csalódást. Ilyenkor gyakran seggre esnek, és nem a talpukra! Látni fogjátok a valódi, igazi erőt magatokban. Az alsó egó túlzott óvatossága korlátozhatja az előrehaladást is, mivel azután eltorzul az alsó egó és az erő. Ez akkor fordul elő, amikor az egyén olyan helyzetbe kerül, ahol annyira fél az alacsonyabb egótól, hogy megtagadja magát a hatalomba/erőbe vezető úton. Én azonban segítek nektek vigyázni ezzel. Érezzétek honnan származik az erőtök. Általában más helyről származik, mint a napfonatcsakra. Az erő mélyen az ember szívében rejlik. Érezd a testedben, hol található, és ez sokkal tisztább jelzés lesz számodra.
Útitársaim üdvözöllek titeket a programban, isten hozott Merlin világában a mágia, csodák és manifesztáció világába! Üdvözöllek a tudatos teremtés kvantum világában. Utazásotok nem lesz mindig zökkenőmentes, biztos vagyok benne, hogy tisztában vagytok ezzel. Ennek az utazásnak az örömét az jelenti, hogy rendelkezésetekre állnak az összes szükséges változtatáshoz nélkülözhetetlen eszközök, hogy megtegyétek a változást, amiről úgy döntötök, hogy végrehajtjátok. Az elmúlt évek képzése, és még inkább az elmúlt hónapok felkészítettek titeket arra, amire vállalkoztatok. Ahelyett, hogy a múltatokra pazarolnátok az időtöket, vagy a jövőtökért aggódnátok, nézzétek meg, hogy mi jeleníti meg önmagát nektek, hogy megismerjétek. Szánjon rá időt és vizsgáljátok meg, mit tehetek a helyzet megváltoztatásáért, hogy megváltoztassátok azt, amelynek a világotokban ki voltatok téve. Tanuljatok, amennyire csak tudtok, terjesszétek ki az elméteket azokon falakon és korlátokon túlra, amelyeket a társadalom határozz meg elfogadhatónak számotokra. Ez Merlin lázadása! Érezd jól magad, élvezd az utazást, kapd fel a buli szerkódat, viseld a beavatásod szent köpenyét és élj teljes életet.
A reinkarnáció választása egy szent cselekedet, az élet egy szakrális utazás, egy olyan, amelyben szórakozni szándékozol, egy olyan, amelyben növekedni akarsz. Mindez lehetséges, csak meg kell lennie a hitnek, át kell ölelned azt, amit az élet hoz neked, és ha az élet rossz lapokat oszt neked, dobd vissza a pakliba, és húz fel egy újat, és ossz magadnak nyerő sorozatot!
Merlin vagyok a Mester Mágus és Bölcs Varázsló; sokkal többet fogtok látni engem, búcsúzom most.
OooooOooooO
Kuthumi vagyok, visszatértem ennél a pontnál. Az előtettek álló változások nem csak a ti életetekre vonatkoznak, hanem meg fogják érinteni a gyermekeitek, barátaitok és családtagjaitok életét olyan módon, amelyet el sem tudtok képzelni. A kvantumenergia mindenben benne van, mindent körülvevő, és egyáltalán nincs menekülés előle. Tehát minden pozitív cselekedet, amit saját magatokért tesztek, egy pozitív cselekedet a bolygótok számára is. Tiszteljétek az általatok választott életet, ünnepeljétek és adjatok köszönetet érte, és tudjátok, hogy megérdemlitek a békét és a boldogságot, hogy megérdemlitek az örömöt és az egyensúly megtapasztalását, és hogy megérdemelitek, hogy egészségesek és teljesek legyetek a nőies és férfias énjeitekbe. Mutassák meg a kegyelem alatt tökéletes és csodálatos módon mindazt, amire szükségetek van az utazás befejezéséhez, a teljesítéséhez és az isteni rend eléréséhez. Mindnyájatok megkövetelheti, hogy elhozásra kerüljön mindaz, amire szükségetek van az utazás befejezéséhez, a teljesítéséhez és az isteni rend eléréséhez, hogy ez kegyelemben tökéletes és csodálatos módokon nyilvánuljon meg.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Nagyura, üdvözletem és áldásom nektek szeretetben. Adonai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése