Guinevierre Úrnő – A Vonzás Törvénye és 1-7. Víz Kapuk
Csatornázta: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. január 15
Fordította: Hatejer Emese
Forrás:lightweaver
Előző közvetítés:
Mária Magdolna – A Bőség Törvénye (Első Rész) és a 142-144. Levegő Kapuk 2010. január 12
https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-boseg-torvenye-elso-resz.html
Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.
Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője és mindnyájatokat üdvözölni szeretnélek a szakralitás, biztonság és épség energiáiban. Üdvözletem mindannyiotoknak.
Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy jelen lehetek veletek a mindenható változás ezen idejében, egy ilyen ponton a bolygótok spirituális sorsában. Mindannyian találkoztok egy ilyen ponttal a személyes lelki sorsotokban is, ez a pont az időben megváltoztatja az energiaáramlást mindazok számára, akik hajlandóak magukhoz ölelni önmagukat, és lehetővé teszik maguknak, hogy kibontakozhassanak, hogy megengedjék maguknak, hogy belépjenek az új világ birodalmaiba, egy olyan világba, amely először bennetek születik meg, és ekkor majd visszatükröződik rátok a külső világotokon keresztül.
Minden tanítás, amely a magasabb birodalmakon keresztül kerül átadásra, lehetőséget kínál nektek arra, hogy megtörjétek múltatok mintáit, és belépjetek a társteremtés ezen új világába, mindazonáltal létfontosságú, hogy amikor az ember olyan utazásra indul, mint amilyen ez is, akkor nem húzhatja magával az összes régi poggyászát és sebét a múltból a jövőbe.
Számos tanításunk elmagyarázta, miért olyan fontos is ez, hogy megtisztítsátok a sejt szintű lenyomatokat, amelyek az alapértelmezett válaszaitokat és reakcióitokat irányították bizonyos helyzetekbe, azért mert a múltatok teremti a jövőtöket, és meg kell értenetek, mennyire fontos a régi struktúra paradigmáin túllépni és valami újat választani.
Mindannyian különböző szinteken kerültök kihívásra, habár az esszenciátok kapcsolódik ezekhez a magasabb világokhoz, létfontosságú, hogy felismerjétek, hogy az anyagi világban az esszenciális én utasításokat ad át azon összes résznek, akik ennek őrzősége alá tartoznak. Ezen őrzők mindegyike sok aspektussal kommunikál, a szellemetek is része ennek, és másfelől ez kommunikál a lelketekkel, aki jelenleg az emberi utazást tapasztalja.
Amikor az ember esszenciája ezen szinteken keresztül kommunikál, támogatjuk az életetek bizonyos területeinek - a múlt és a jelen – megszólítását és kezelését. Ami a jelenben van, a múltból származik, és amit a jövőben teremtetek azt befolyásolja az, ami a múltatokban történt, és azt is, hogy miként azonosítjátok magatokat jelenleg ezekkel a programozásokkal.
Mindez befolyásolja, hogy mi az amit vonzotok, és ami a legfontosabb, mi az amihez vonzódtok, ezért a Vonzás Törvénye nem annyira arról szól, hogy mit vonzol magadhoz, hanem inkább, hogy mihez vonzódtok, ezért kérdezzétek meg magatoktól, hogyan változtassátok meg észleléseteket a vonzerővel kapcsolatban, és hogy elsősorban arra a folyamatra tekintve, amihez vonzódtok, amik inkább vonzanak titeket, mintsem fordítva, van valami oka annak, hogy ezt kérjük, hogy változtassátok meg a nézőpontotokat a vonzás körül és lássátok elsődlegesen a létezés egy folyamataként, amihez vonzódtok, ami felé húzódtok, inkább mint az ellentétes irányához, oka van annak, amiért arra kérünk, hogy ezt tegyétek.
Tekints magadra az információ és tudás, lenyomatok egy gigantikus mágneses rendszereként, amelyek meghatározzák ezen hatalmas nagy rendszer belsejében lévő programozások nyelvezetét, és azért mert ez be lett programozva bizonyos alapértelmezett/hibás válaszokkal, létfontosságú, hogy elkezdjétek megérteni, hogy ezek az alapértelmezett/hibás válaszok azok, amik ahhoz vezetnek titeket, hogy vonzódjatok bizonyos helyzetekhez és emberekhez, azért, hogy megváltoztassátok, újra rendezzétek vagy átalakítsátok az ebben a mindenható nagyszámítógépben tárolt információkat.
A fény kollektív testeként, mi, az Istennők és az Istennek, a Nagyurak és Úrnők, az angyalok és Arkangyalok és a tudatosság számos más rendszerei összegyűlünk, együttműködünk és titeket is ugyan erre kérünk. Az együttműködésünk által erősítjük az energiákat, amik mindannyiotokon keresztül jönnek, már tudatában vagytok a ténynek, hogy az új energiák nagymértékben összehangolódnak és be fognak hatolni az akadályokba, gátakba és védekezésekbe, amiket aprólékosan magatokra aggasztgattatok, olyan stratégiákat hoztattok létre magatokban, amelyek automatikusan követik egy adott helyzetet végkimenetelét eredményező rendszert.
Azáltal, hogy megértitek, hogy meg van bennetek a kellő erő, azért hogy megváltoztassátok és módosítsátok ezen számos rendszert, és megfigyeljétek az életetek teremtését a lényetek azon pontjából, amihez vonzódtok inkább mint hogy magatokhoz vonzzátok azt, mélyebb megértést fogtok szerezni ezen mechanizmust illetően és ennek összeállítását illetően.
A mágneses lenyomatok és kódok, amik a testetek belsejében, az anatómiátokban és a fiziológiátokban tárolódnak létfontosságú szerepet játszanak annak jobb megértésében, hogy ezen dinamikák hogyan működnek együtt, ezért, azáltal, hogy tudjátok, hogy miből áll a testetek biológiai rendszere, ezáltal képesek lesztek meglátni, hogy ezen energiák mindegyike hogyan fog kommunikálni a rendszerek ezreivel bennetek, azért, hogy azonosítani tudjátok egy jellemző példával, amely a referencia ezen pontja, és ekkor folytatódik a teremtés ezen pontból, azonban, ezen új energiákkal, vezetünk titeket és segítünk titeket, hogy a referencia ezen pontján túllépjetek és hogy valami teljesen újat teremtsetek.
A Víz Kapuk, amelyeket aktiválunk ma az energia mindenható áramlatával lépnek be, hogy megtartsanak mindannyiotokat a szakrális fény egy buborékában, azonban, a Víz Kapuk nem szép színekkel és bolyhos takarókkal jönnek, ez a harmadik fázis, ami a tudattalan és tudatalatti rendszereibe hatol be annak érdekében, hogy előidézze a belső énetek fényét, azért, hogy jobban megértsétek , amik vagytok – a programozásotokon alapulva, akik vagytok – ugyanazon az információn alapul, és ami potenciálotok felfedezésein alapulnak, amelyeket mindezen új energia és információk által támogatva kaptok meg és fogadtok be.
Vezetők vagytok a transzformáció mezőjében, ti vagytok a saját kísérleti nyulaitok most. Ez az ahol felhasználjátok a kvantum fizika kísérletezési folyamatát, hogy biztosítsátok önmagatoknak, azt hogy a kísérletet végző személy gyakran befolyásolja az eredményt, tehát hogyan óhajtjátok befolyásolni a bevonzani kívánt eredmény végkimenetelét?
A Víz Kapuk tökéletesen csodálatos módon bontakoznak ki, azonban ennek szépsége, ennek fénye és ereje, képes a belsejében lévő dinamika végett bármi alatt és felett, balra, jobbra és egyenesen átáramlani, azon ami előtte van. Ez a Tízszeres Folyékony Univerzum összetétele. A Tízszeres Folyékony Univerzum körülvesz mindannyiotokat az erejével, ezen centrifugális erő kihúz titeket a komfortzónátokból, ki a normákból, szabályokból, hogy megmutassa nektek, ami a határaitok másik oldalán található, ott egy nagyszerű világ vár rátok, ezért, az első hét Víz Kapu a komfortzónákon való túllépés lenyomatát tartja, amelyek jelenleg a határaitokat tartalmazzák, arra ösztönözve titeket, hogy vizsgáljátok meg a határaitok lényegét és ha valójában határok és nem védekezések, nem a védelem illuzórikus falai, amelyek gyakran azt eredményezik, hogy kételkedjetek az igazságokban, amiket telepatikusan kaptok azoktól, akik a másik oldalról vezetnek benneteket.
A Vonzás Törvénye természetesen nem korlátozódik az ismétlési folyamatok alkalmazására, legyen az gondolat, imádság vagy megerősítés. A Vonzás Törvénye az alapelvek nagyon magas szintű kifinomult rendszere, amelyek bizonyos cselekedeteket kívánnak azoktól, akik kapcsolatba lépnek ezzel és fel akarják használni ezt a tudat és tudatosság egy pontjából.
Sokan hibásan hittek a tévhitükben, abban hogy a gondolataik, imáik és megerősítéseik ismételgetése elő fogja idézni azt, aminek szükséges megtörténnie, ilyenkor jelen van egy hiedelem, hogy ez minden, amit az egyének meg kell tennie és ekkor nyugodtan kényelemben hátradőlhet és erre a mentális energiára támaszkodva bízni abba, hogy bevonzza önmaga vagy mások számára, amit megidézett az elméjébe, azt amit az imái és megerősítései kifejezése révén előidézett. Ez később következik be, az első lépés az, hogy igazán elkötelezzék önmagukat, hogy jobban megértsék önmagunkat, amit valójában ti mindannyian már megtettetek, és szintén elkötelezve önmagukat, hogy jobban megértsék, azt hogy hogyan dolgoznak és működnek együtt a Kozmikus Törvények. Ezen Törvények kéz a kézben járnak és működnek együtt, amely kozmikus tánccá alakul megtanítva nektek, hogy hogyan alkalmazzátok a szabályokat és hogyan éljetek a törvények szerint.
Tudva, hogy ez fel fogja tárni számotokra, az hogy hogyan fogjatok hozzá ehhez, először is, a szándékaitok meghatározása által, mi az, amit beleértetettek ezekbe a szándékokba és hogyan képzelitek el vagy várjátok el ezektől, hogy manifesztálódjanak.
Ha vannak háttérrendszereitek, ezen színfalak mögötti szervező rendszerek, azok, akik zavarosak a szerepüket illetően, vagy nem értik ezen törvények minőségeinek mélyebb esszenciáit, a referencia eltárolt részeiből fogják felhasználni az információt. Tehát, ha ezen színpad mögötti részek mögül vonjátok ki az információt a jelenlegi referenciákból, akkor nagyon tiszta elképzelésetek lehet arról, hogy a finom energiák hogyan fogják befolyásolni a szándékaitok kreatív megnyilvánulását, és meghatározva, azt amihez vonzódtok.
Most, hogy megértettétek, hogy minek a következő szintjét kell megszólítanotok, amivel Mária Magdolna és Kuthumi-Agrippa már foglalkozott, és mindenekelőtt ezt az elkötelezettséget választottátok, úgy döntöttetek, hogy mindent megtesztek, hogy megkerüljétek ezeket a régi rendszereket, megnyitottátok az ajtókat a lelketek autópályájához.
Tehát most azt szeretném, ha ellazítanád a testedet, ellazítanád az elmédet, átadva önmagad az energiáknak, amelyek azért jönnek, hogy magadhoz öleld őket. Üdvözöld a személyes vezetőidet, hívd más birodalmak azon létezőit, akikhez fényt és szeretetet társítasz. Terjeszd ki a szíved mindegyikükhöz, üdvözölve őket.
Üdvözöld Melchizédek Nagyurat, szeretett Kuthumi-Agrippánkat, Mária Magdolna nővérünket és Jezabelt. A Szoláris Arkangyalok csatlakoznak hozzád és azt akarom, hogy üdvözölj most egy olyan létezőt, akit Nimuénak(más néven még Viviane vagy a Tó Hölgye) hívnak, a Vízi Világ Istennőjét.
Vegyél mély lélegzetet be, lazítsd el a tested miközben kilélegzel.
Képzeld el most magad belépni egy hatalmas épületbe. Ez az épület tele van végtelen mennyiségű technológiai információval, ez a Szellemetek magasabb esszenciájának technológiája, tartalmazza az összes információt, amelyet belekódoltak és belevéstek a szellemi testetekben, a mentális testetekben, az érzelmi és fizikai testekben és az akarom most, hogy keresd meg az épület azon területét, ami az érzelmi testedről szóló információt tartalmazza.
Metatron Nagyúr, egy mindenható Arkangyal, csatlakozik hozzád. Elkezd belépni az igazságok mélyebb jelentésébe, amelyet a kollektív lelked tervrajza hozott létre. Ahogyan ez a kód beütésre kerül, így az érzelmi tested megnyílik és reagál rá felismerve a kétirányú kommunikációt ezen rendszerek között.
A különböző fények és energiák világai megnyílnak. Mindezen világok az álmaidon keresztül, a látomásaidon, az utazásaidon keresztül kapcsolódnak hozzád, amiket az elmúlt életekben tettél meg, azokon keresztül kapcsolódnak hozzád és kapcsolódnak azokhoz, amiket az alternatív valóságaidban alakítottál ki, amik most összekötetésbe kerülnek itt és most önmagad más világokban lévő ezen részeivel, a létezés más állapotaiban és a létezés más formáiban.
Melchizédek Nagyúr, Kuthumi-Agrippa és Mihály Arkangyal is belép ezen helyre, mindegyikük egy erőteljes kettős végződésű kvarckristályt tart. Ezeket a kristályokat a (lelki) lényeged/esszenciád legmagasabb ereje adja nekik. Ezek a kristályok tartalmazzák az új beállításokat, amelyek megváltoztatják önmagad ezen részei közötti információáramlást, amit korábban már leírtam. Ez azt jelenti, hogy amikor ezek a kristályok beilleszkednek ezen fő feldolgozó egységébe a kommunikáció rendszerének mindegyike elkezd megváltozni, azért, hogy minden rezonáljon ezen autentikus igazság irányvonalával, az ajándékkal, ami a teljes esszenciádból/lényegedből jön.
Ez az ajándék azért jött hozzád, mert úgy döntöttél, hogy túllépsz a régi paradigmán, beléptél a teremtés és kreativitás magasabb dimenzióiba és a vonzás lenyomata megváltozott a spirituális, intellektuális, mentális és érzelmi fénytesteid rácsaiban. Mindez most úgy van beállítva, hogy egyetlen kommunikációs rendszert hozzon létre, amely a fizikai testedben rögzül. Ezeknek az energiáknak meg kell tanulniuk együttműködni a fizikai test biológiájának sűrű rendszereivel, azonban biztosak vagyunk benne, hogy készen állsz erre, és ha hallod vagy olvasod ezeket a szavakat, akkor tudnod kell, hogy készen állsz, a rendszerek a helyükön vannak és most megkaphatod a szakrális áramlást a Tízszeres Folyékony Univerzumból.
Vegyél egy mély lélegzetet be, lazítsd el a testedet, miközben kilélegzel.
Kuthumi-Agrippa, Mihály Arkangyal és Melchizédek eléd áll, a kristályokkal a kezükben. Ezen kristályok mindegyike egy eltérő frekvencián rezonál – az egyik a spirituális testeddel, az egyik a mentális testeddel és az egyik az érzelmi testeddel. Ez a három kristály együttesen befolyásolják a fizikai testet és a fizikai világban lévő fizikai mechanizmusokat, ezért ha készen állsz most, és szeretnéd magadra ölteni a személyes felébredésed következő szintjét, a személyes megértésérzetedet, az én megértését illető személyes érzékedet, akkor adj engedélyt a három kristály behelyezésére.
Ezeket a kristályokat most meghatározott pontokon belül helyezik el. Ahogyan mindegyiket behelyezik a mechanizmusuk felszabadul és a "letöltés" elkezdődik. Ez "letöltés" 18 napot fog igénybe venni, hogy teljes legyen, a rendszerek nagyon érzékenyek, nagyon kifinomultak. Amik a Tízszeres Folyékony Univerzumon keresztül jönnek hozzánk, az felgyorsítja az életedben bekövetkező változást, meghajt téged, hogy túllépj számos falon, amit magad köré építettél. Néhányan a természetüknél fogva türelmetlenek, ezért már készítettünk bizonyos terveket számotokra, akik e kategóriába tartoztok, ti fogtok egy kőtörő kalapácsot és egyenesen áttöritek magatokat a falon inkább mint hogy tégláról téglára próbálnátok lebontani azt. Azok, akik szeretnek mindent megtenni itt és most, megváltoztatva ezt most, túljutva ezen és végezve ezzel, ti vagytok a rendszerek ebben a kollektív testben, hogy segítsétek azokat, akik sokkal óvatosabbak, ha kockázatot vállalnak, adjatok egy esélyt önmagatoknak, adjatok egy esélyt az életnek, és gazdagon meg lesztek jutalmazva.
Az idő ezen pillanatába bevonzottátok azon finom hangokat, amelyek az álmaitokban, a meditációitokban, az álmodozásotokban, gondolataitokban szólnak hozzátok, mindezek suttogtak a lelketekhez, itt az ideje, most, minden olyannak, aminnek meg kell lennie, és a színpad tökéletesen be van rendezve az életed cselekedetetek végrehajtáshoz. Az a cselekedet, amelyre utalunk, természetesen nem illúzió. Ez a konkrét előadás olyan, ahol feltárjátok magatoknak, mennyire erősek a finom (fizikai) világok és mennyire sérülékeny is egy emberi lény, egyszerűen azért, mert sok ilyen világot nem értenek vagy ismernek fel. Mindannyian ezekbe a finom világokba kerülnek, hogy alkalmazhassuk a szent törvények dinamikáját, szövésük alapelveit a személyes életetek nagyobb szövésébe.
Mindannyian beavatásra kerültök ezekbe a finom (fizikai) világokba, azért hogy alkalmazhassátok a megszentelt törvények dinamikáit, beszőve azon alapelveket, amelyekből állnak a személyes életetek nagyobb szövetébe.
Vegyél egy mély lélegzetet be, kilélegezve és ellazítva a tested még jobban.
Metatron Arkangyal most felemeli a testedet az övéhez (tartva), szem előtt tartja, hogy ő mindenható Arkangyal. Közel tart az alakjához, aminek őt látod, a szárnyak szorosan körül vesznek. Ő a Fény Arkangyala.
Érezd a kollektív esszenciájának fényét behatolni a csakráidba, kommunikálva, suttogva, feltárva és kinyitva az átjárókat a rejtett világokba, amelyek a cselekedeteidet és vonzódásaidat irányítják az életed többségében.
Képzeld el az energiát keresztül szövődni rajtad, a szakrális fény minden szála tőle érkezik szőve, teremtve, és egyesítve téged a szellem nyers erejének magasabb intelligenciájával, ami ezen mindenható esszenciába/lényegben tárolódott, amely most megnyílt, és a Víz Kapukon keresztül beáramlanak az életedbe, keresztülmosva az érzelmi testedet, feltárva számodra ezen érzelmi test diszfunkcionális és nem harmonikus részeit, amelyek néha szabotálnak és becsapnak téged gondolkodásban és bizonyos dolgokba való hitben.
Mindazoknak közületek, akik kétségekkel és zavarokkal küzdöttek, eljött az ideje, hogy ezek most elrendeződjenek, ezekkel az új energiákkal fognak elrendeződni, és az elkövetkező tizennyolc napban sokan tanúi lesztek, hogy a változás hamarosan nyilvánvalóvá válik, jobban tudatában lesztek a különbségnek, aközött amikor valamihez vonzódtok és aközött, amikor valamit bevonzótok önmagatok számára. Ez veletek kezdődik és veletek is fog végződni.
A fény intenzitása ami Metatrontól jön most megemelkedik és miközben téged tart Kuthumi-Agrippa és Mihály Arkangyal most megidéz számodra és Metatron lábaihoz fekteti a Víz Kapuk hét kelyhét. Ezek tökéletesek. Lásd a fényt bennük és tud, hogy ezen arany kelyhek mindegyike a Szent Grál egy aspektusa, az Isten Anyáé és a mindenható nőies kreatív teremtő erőé.
Most Metatron nagyon gyengéden leenged addig, amíg ismét a lábaidon állsz. A lábad érinti a talajt és a kelyhek felfénylenek, az ékkövek, amikkel be vannak borítva most felszabadítják a fényt számodra, világosan ragyogva.
Ezen fény beburkolja önmagad minden részét megmutatva neked a szabadságba vezető ösvényt, az ösvényt, amely amikor azt választod, hogy magadhoz öleled, akkor meg fogja mutatni számodra leginkább azt amit keresel, és a legfontosabb, hogy megmutatja számodra, ami leginkább elveszett/hiányoltál.
Ezek az arany kelyhek a három kristály fényét fogják tartalmazni, amelyek be lettek helyezve és tartalmazzák a Tízszeres Folyékony Univerzumból származó első hét minőséget
Ezek a minőségek változatos dolgok lehetnek, lehet a béke, a megértés, a tisztaság, a felszabadulás, az elengedés, és ennek listája végtelen, és szeretném most hogy ha ráéreznél, mik ezek a minőségek. Lehet, hogy nem mindegyikük jön el most hozzád, de 18 nap alatt figyelj erre, hogy mi az amire rájössz önmagaddal kapcsolatba, amit felismersz a kollektív kreatív dinamikáról, amely befolyásol téged és amelyre a szándékaid vannak hatással, a gondolataidon, az imádságaidon és megerősítéseiden keresztül történő megismétlési eljárásokon keresztül, de elsősorban az érzelmeket kiváltó gondolatokon keresztül, és a kiváltott érzelmek felerősítik azokat a gondolatokat, amelyek a bőségét adják annak bármi is az, amire összpontosítasz
Habár az isteni időzítés mindig fontos szerepet játszik, tudnotok kell, hogy az isteni időzítésetek felfokozódott, és az isteni időzítésetek felgyorsult. Ez a megfelelő idő, istenien inspirált, számotokra, hogy itt és most meglássátok ezt, érezzétek ezt, hogy felismerjétek ezt és hogy visszaszerezzétek ezt és hogy a sajátotokké tegyétek ezt.
Amikor készen állsz, azt szeretném, ha felvennéd az első kelyhet és kortyoljál egyet a benne lévő folyadékból és engedd meg ezen folyadéknak, hogy a gyökércsakrádba mozogjon.
Tegyél hasonlóan a második kehellyel is, ennek esszenciája a szexcsakrádhoz mozog.
Hasonlóan a harmadikkal, ez a napfonatodba áramlik.
A negyedik a szívcsakrádba.
Az ötödik a torokcsakrádba.
A hatodik a harmadikszem csakrádba.
Az utolsó pedig a koronacsakrádba.
Most az élet szent vizeit vetted magadhoz, amelyeket Nimué istennő hozott el számodra.
A választásod, hogy aktiváld a három kristályodat, nagyon fontos megvalósításokkal, felismerésekkel és eszközökkel kódolta be ezt a szent folyadékot, amely előtérbe fogja hozni a megfigyelési és érzékelési/felfogási készségeidet. Adj hálát ezért és tudd, hogy a fény tested az élet szakrális vizeit tartja magába létrehozva az áramlást, többé nem árral szemben úszol, többé nem tudsz a dagállyal szemben úszni, mivel ki fogod fárasztani magad a feladás pontjáig, nem lemondva az irányításról a lelked javára, hanem inkább feladva. Kérlek légy tudatában e kettő közti különbségnek.
A serlegek energiája, ezen szent kelyheké most kibocsát egy fenséges fényt, ezen fény kiterjed a világotok minden sarkába és az első hét kehely most kiterjeszti az energiáját az összes fő csakra pontokhoz a Föld Anya teste körül, csak úgy mint a te csakráiddal is tette a szent folyadék esszenciája.
Ez belekezd az áramlásba, az igazság áramlásába, a fény folyásába és a szeretet gátlásoktól mentes áramlásába felszabadítva azokat, akiket a múlt béklyói bilincsbe vertek, felszabadítva mindannyiotokat, akik a sebekhez kötődtek és amelyek a múltatok csomói voltak. Dinamikus új irányt választottatok az életetekben, szilárdan álltatok a hiedelmeitekbe, eredetileg a hamis hiedelmekbe, most már a szilárd hitetek hatalmába álltok amely a fizikai világotok általi programozásokon túl létezik, és most egy teljesen más dinamikát és mélységet érhetek el, amelybe korábban még nem hatoltak be.
Megkaptátok a Tízszeres Folyékony Univerzumba vezető kulcsot, ami azt jelenti, hogy minden, amit megkívántok teremteni a folyékony tudatosság világában 10-szeresen megerősödik, és mert a Tízszeres Folyékony Univerzum gyorsan és nagy erővel jön hozzátok. Ha nem vagytok hajlandóak az áramlattal menni az ereje, ”meg fog fojtani benneteket”. Ennek másik oldala az, hogy amikor érzitek ezt jönni nyissátok meg a szíveteket, hogy megtapasztaljátok az új tudatosság erőteljes hullámait, ami az érzelmi testetekbe lép, ekkor meglovagolhatjátok a hullámot, és bárki aki valaha is ezt tette, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy mennyire félelmetes is ez, izgalmas is ez és sok móka van benne, nem azt mondom valaha is szörföltem, de megfigyeltük, hogy sokan teszik ezt.
Tehát lovagoljátok meg a jövőtök hullámát, nyissátok meg a szíveteket a szeretet erejének, amit még soha sem tapasztaltatok érzelmileg azelőtt, nyissátok meg az elméteket az Istennőtől származó végtelenségének, mérhetetlenségének kreatív teremtő inspiráció, az élet adójának.
Engedjétek meg, hogy az élet szent vizei megmutassák a legjobb útvonalat, a víz tudja, hogyan találja meg útját a rendeltetési helyéhez a legmeglepőbb módon, így átadva magatokat, eleresztve és folytatva a dicsőséges életetek legvadabb útját.
Az atyám, Merlin, lép be ebbe a szobába. Atyámnak hívom őt, mivel ő volt az energia, aki megtanított mindent, amit alkimistaként tudok. Az ő fénye elvitt engem, és új utat mutatott, új módot teremtett a Camelot szent törvényeinek bemutatására, megmutatva az embereknek hogyan szeressenek, hogyan nevessenek és hogyan bízzanak. Nagyon kevés-kevés ember van a bolygón, aki ismeri az igazságot a történetemről, aki tudja, mi történt valójában Arthur, köztem és Lancelot között. Fontos, hogy mindannyian megértsék Arthur király képviselte az élő élet kötelességét, míg Lancelot képviselte az ismeretlen kihívás elfogadásának szenvedélyét, olyan erőteljes, olyan dinamikus és hatalmas erő ellenállhatatlanságát, hogy lehetetlen volt hogy ne idéződjön elő változás mindazok életébe akiket ez megérintett, akik hozzá kapcsolódtak ehhez.
A kötelesség és a szenvedély közötti választás most rajtatok áll. Lehorgonyoztuk ezeket az energiákat Egyiptomban nem olyan régen, a kötelességek, amikről beszélek az a kötelesség, hogy gondoskodj a gyermekedről vagy hogy gondoskodj a felelőségeidről, a kötelesség amire megkérlek titeket, hogy szólítsátok meg valójában az, hogy kérdezzétek meg magatoktól, mi is a kötelességetek?
Van-e valami kötelességed magad felé és mi ez? Amíg el nem éred azt a pontot, ahol rájössz, azt értem, valóban felismered, hogy a kötelességed az, hogy megad magadnak a lehetőséget, hogy a valaha élt legjobb életet éljed, ez a kötelességed a lelked, a szellemed és a kollektív fénytested számára, hogy megad magadnak azon lehetőséget, hogy belekóstolj ennek legdinamikusabb és legtisztább formájába ezen a ponton az életedbe.
Évek és évek óta a lelkek kiáltottak a szeretetért, amit nektek idéztünk meg, ez a szeretet mindig is jelen volt, de az idő nem olyan volt, mint most. Ezek a rendkívül kifinomult energiák meg fogják mutatni, hogyan hozhatjátok vissza ezt az életet önmagatokba, azáltal elhozva, hogy felismeritek mi a kötelességetek önmagatok iránt, először is, és amikor ezt teszitek, amikor a helyes dolgot teszitek magatok számára, ekkor minden megváltozik, ekkor meglátjátok, miért is volt ez olyan fontos, miért volt a kötelességetek, hogy válaszoljatok a lelketek hívására most, miért volt a kötelességetek az, hogy magatokhoz öleljétek ezen spirituális pontot az időben, ahol a sorsotok találkozik veletek úgy mint soha azelőtt. Ezzel az integrálással békében és kényelemben ülhetek le, azért mert fel fogjátok ismerni, hogy ez volt a kötelességetek egész idő alatt, és azáltal hogy tisztelitek az önmagatok iránti kötelességet, ezáltal tisztelitek a mindenki más iránti kötelességeteket is. Nem teljesíthetek be valódi energiát, amíg nem tették ezt meg önmagatokért. Ezért mondtuk azt nektek, hogy minden veletek kezdődik és minden veletek is fog végződni, ez a választásotok.
Mihály Arkangyal felkínál nektek újabb lehetőséget arra, hogy megismerjétek a Vonzás Törvényét az érzelmeitek felhasználása révén, a lényetek Víz Elemén keresztül, a szexcsakrátokon át, a gyógyulással, ami eljön ezzel nagy figyelmet fordítunk a szexuális visszaélések megtisztítására. Létre fogunk hozni mindannyiotok számára módokat, hogy jobban megértsétek a szexuális energiátokat és hogy a szexuális és kreatív energia a fény egy kollektív mindenható ereje lehetővé teszi, hogy a szeretet behatoljon a lényetek rendszerébe és előre fele mozdítson mindent az életetekben.
Ezt az információt, mi, a Háromszoros Istennő, az elkövetkező hónapokban fogjuk bemutatni, mert ez a gyógyítás egy nagyon érzékeny területe. Kimért lépésekkel fogjuk ezt bemutatni számotokra, de biztosan nem fogjuk visszatartani mivel egy olyan programot követünk, amely az olyanok kollektív hangján alapul, mint ti, akik úgy döntöttek, hogy integráljátok és természetesen aktiváljátok ezt.
A bolygótok szexuális lenyomatának gyógyítása most a mi fő prioritásunk, ez a lenyomat mindent érint és mindenre hatással van. Tehát a Tűz Kapukon keresztül, bemutatjuk nektek a bennetek lévő Szellem erőteljes erejét és annak módját hogy hogyan gyullad lángra a Tűz energiája számotokra, azért, hogy átláthassatok az illúzió fátylain, ezek a lángok ekkor átégetik ezen fátylakat feltárva számotokra valami mást mint amihez eddig vonzódtatok, amit talán még nem ismertetettek fel azelőtt.
A Levegő Kapuk megmutatták nektek a Felsőbb Intelligencia erejét és hogy a szeretet és a bölcsesség alkalmazása még jobban megnyitja az ajtókat a változásra, ezek az Isten és az Istennő szárnyai, az összes szárnyas egyén kombinációja, a szárnyas hírnökök, akik megmutatták nektek, hogy az élet lélegzete hogyan jön keresztül a szellemetek megismerésének erején keresztül, a szeretet kifejezésén keresztül emelkedik ki, és ekkor leföldelődött a fizikai valóságotokba.
Azt akarom most, hogy érezd Mihály Arkangyal energiáját előtted. Elereszti az energiát számodra, amire szükséged van most. Lélegezd ezt be, lazíts, tudd, hogy minden ami aktiválódott ez alkalommal létrehozott egy erőteljes rendszert amelyen keresztül munkálkodni fogsz, teremteni, érezni, látni és manifesztálni fogsz. Ez egy fény, ami emlékeztet téged arra, hogy benned van a vonz(ó)erőd hatalma és hogy te határozod meg tudatosan vagy tudattalanul, amit magadhoz vonzasz.
Kuthumi-Agrippa arra kér engem, hogy emlékeztesselek titeket, hogy annak oka amiért megváltoztatjátok a vonzás körüli felfogásotokat azért is történik , hogy segítsen abban, hogy kitörjetek az áldozati tudatosságból, ezért összpontosítsatok arra ami hozzátok jön, ahelyett ami felé ez vinne, ez segíteni fog meglátni, hogy ez nem az Univerzum által rátok dobált sárpite ami megpróbál eltéríteni titeket vagy szándékosan tönkretenni vagy megbuktatni, de mindezt most el kell végezni veletek, ami történik az az amihez vonzódtatok, ez a felépítésetek egyik része és ez az önmagatok iránti kötelességetek hogy elvégezetek minden szükséges változtatást, hogy a valaha élt legjobb életet élhessétek.
Itt az ideje, hogy köszönetet adj mindazért, amit megtapasztaltál, itt az idő számodra, hogy elfogad a Vonzás Törvényének erőteljes energiáit, amelyek az első hét Víz Kapun keresztül érkeznek megmutatva neked egy utat, hogy megértsd a dinamikát, amely meghatározza és irányítja az amihez vonzódsz.
Elfogadja, hogy ez egy hatékony módja annak, hogy felismerd magad, de ami a legfontosabb, hogy fogadd el, hogy igenis kockázatot vállalsz, mindent kockára teszel, amit eddig ismertél, kockára teszed az életedet, az életet, amid most van, ami megfélemlített, ez lehetőség, azonban, ez a kockázat egy olyan, amellyel meg fogod jutalmazni magad, egy kockázat, szerencse próba, szerencsét próbálni az életben és amikor kockázatot vállalsz a saját határaidat tologatod és elkezded meglátni mit is teszel valójában.
Amikor meghátrálsz attól, hogy lehetőséget adj valami különbözőnek, megerősíted és jóváhagyod , hogy rendben van az élet azon a módon, ahogyan van, megtelepedsz a második legjobb lehetőségbe, letelepedsz a komfortzónádban, igent mondasz a félelemre, igent mondasz mindenre, ami frusztrált téged eddig a pontig. Ezért próbálj szerencsét, kockáztass önmagadért, tedd próbára magad és lásd meg ki is vagy valójában, mivel eddig az életed néhány legborzalmasabb választásával néztél szembe és mentél ezeken át, vesszőt futottál, forró szenen gyalogoltál mezítláb, soha nem fogod meg tudni, miből állsz, és ha nem tudod, hogy miből épülsz fel, akkor hogyan tudnál túllépni az elerőtlenedésed jelenlegi megfontolásának a pontján?
Nincs olyan harcos vagy harcosnő a létezésben, akik valaha is hátat fordított volna a kihívásnak vagy egy lehetőségnek, hogy megismerje a szeretetre, gyógyulásra, megbocsátásra, a felülemelkedésre való képességének teljes erejét és igent mondjon a lehető legjobb életére, és még amikor a múltatok ezen mindenható vezetői el is vesztették az életüket, megsérültek és megkínozták őket, még akkor is ezt tették, láthatták az igazságot és visszautasították (hogy hátat fordítsanak a megkezdett útnak). Ez az ő úgynevezett áldozatuk volt, amellyel olyan üzenetet hagytak mindannyiotok számára, hogy megéri ezt tenni, mert a cselekedeteik megteremtették a színpadot, a sablont, amelyből most hasznot húztok és vannak néhányan, akik egyszer ezen a mindenható harcosok és harcosnők voltak és akik most a szavaimat hallgatják, visszatértetek, hogy megkapjátok a jogos jussotokat és merjetek kockázatot vállalni, hogy szembenézetek a kihívásaitokkal és hogy tudjátok, hogy ezúttal a fizikai jutalmatok leszállításra kerül.
A múlt idők nagyon különböznek a jelen időktől, a lehetőségek és az energiák nem léteztek abban az időben, úgy mint most, amely a felszabadulás utazását sokkal veszélyesebbé tette. Tehát a kockázat vállalás életveszélyt okozott sokak számára, de nézetek rájuk, megtették, ott hagyták a nyomukat a világba, még ma is beszélnek róluk, az üzenetük fennmaradt. Milyen üzenetet fogtok hagyni a világban? Milyen üzenetet, milyen örökséget hagytok azoknak, akik szeretnek titeket, azoknak, akik felnéznek rátok, még azoknak is, akiket az ellenségeiteknek, a riválisaitoknak tartotok?
Nyíljatok meg és ismerjétek fel, az idő nem olyan mint régen volt, hogy a világ, amit látok, olyan merész és bátor lelkek eredményeként jött létre, akik előttetek jöttek. Ti is merész és bátor lelkek vagytok, akik azok előtt jönnek, akik eljönnek, és dicsőítünk titeket.
Gyengéden most kezd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe.
Az energiák, amelyeket ma aktiváltunk veled maradnak az elkövetkező 18 napban ezen három kristály integrálási időszaka alatt,ezen időszak alatt kérlek legyél tudatos mi bontakozik ki. Kuthumi-Agrippa egy bájos mosollyal az arcán megkér rá, hogy írd le, amit megtapasztalsz az elkövetkező 18 napban, azért hogy jobb elképzelésed legyen arról, hogy hogyan alakulnak át a kibontakozások, írj arról, hogyan értelmezed a valamihez való vonzódást inkább mint hogy magadhoz vonzanád ezt, ez belülről jön és utána kiárad.
Tehát amikor valami hozzád jön, amelyről úgy véled, hogy magadhoz vonzottad egy módon, ez igaz is, de először is vonzódtál ehhez, megteremtetted ezt és csak ekkor tudott bevonzódni ez számodra.
Kérlek földeld le magad most a testedbe.
Adj hálát önmagadnak a választásért, amit meghoztál és szeretnék köszönetet mondani mindannyiotoknak, a bátor lelkeknek, a jövő fényhordozóinak, a dinamikus változás katalizátorainak, köszönöm hogy időt szántatok arra, hogy meghallgassátok a közvetítésemet és köszönetet kívánok mondani mindannyiotoknak, hogy azt teszitek amit tesztek az összes lélekért bolygón, minél gyorsabban és minél mélyebbre mentek és teremtitek meg a változásokat, annál nagyobb és gyorsabb változások jönnek az emberiség többi részének is.
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy beszélhetek veletek, és bízom benne, hogy továbbra is gondolkodni fogtok az általam átadott szavakon, és látni fogjátok, hogy valójában ez mindent megváltoztat, megváltoztatja a valóságotokat, mások valóságát, de az igazság törvényeit alkalmazva, megengedve, hogy mindenki más igazsága megjelenjen.
Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője, a Szívek Királynője, búcsúzom.
Soron következő Víz Kapus közvetítés:
Mária Magdolna – A Felemelkedés Törvénye és 8-14. Víz Kapuk 2010. január 18
https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-felemelkedes-torvenye-es.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése