Kuthumi - 11:11 Új Föld portál aktiválás

 Michelle Eloff (07.11.06) - Kuthumi: 11:11 Új Föld portál aktiválás


Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

A hanganyagot készítette: Szigeti Antal

A hanganyag letöltési linkje(rövidítetten) itt érhető el: http://www.mediafire.com/file/y5jjyn8yb1u21wd/kuthumi_11_11_rovid.mp3

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. november 6.

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Én vagyok Kuthumi, és a szeretet és bölcsesség sugarain érkezem, hogy üdvözöljelek most mindnyájatokat és elhozzam nektek a beavatás, a megértés, a nyugalom és az új látomás áldásait. Üdvözlet, szeretteim!

Üdvözlet Kuthumi mester!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, míg szilárdan Krisztus szívében és biztonságban, Isten tenyerén tartunk benneteket. Szeretteink, a rezgések, amelyek befogadására megnyíltok, teljesen új dinamikát hoznak a fizikai valóságotokba. Ez a dinamika nem rajtatok kívülről származik, lényetek esszenciájából fakad. Éppen ezért számotokra nagyon új dinamika ez. Évek óta beszélek az érkező összes új energiáról. Mindenütt beszéltünk a fénymunkásokkal annak fontosságáról, hogy túl kell lépni az egón, sőt túl kell lépni a személyiségen. A 11:11 Új Föld portál felerősíti az elengedés eme szükségletét. Ez a bizonyos kapu teljesen új. Lehetővé teszi számotokra, hogy hozzáférjetek az Akasha feljegyzések felsőbb szintjeihez. Egészen eddig a pontig úgyszólván, csak egy maroknyi embernek engedélyeztek a tudás és bölcsesség ilyen szintjéhez való hozzáférést. Mindazzal, amit mesteri szinten elsajátítottatok, kiérdemeltétek a jogot, hogy beléphessetek ebbe a birodalomba. Mindazonáltal, mint mindig, egy ilyen fajta óriási ugrás felelősséget kíván tőletek. Amit látni fogtok, amit megtapasztaltok, az a részetekké válik. És nagyrészt [az], amit láttok ebben a birodalomban, ahová majd beléptek, teljesen megváltoztatja majd az életről összességében alkotott érzékeléseteket. Amihez csatlakoztok, [az] olyan szintjeit tárja majd fel az életnek, amelyek eddig elkerülték az emberiséget, egyszerűen azért, mert az emberiség nagy része még nem áll rá készen. Ti sem álltatok rá készen, de most a személyes fejlődésetek olyan pontjához érkezett, amikor már kezdtek képessé válni arra, hogy felfogjátok [azokat] a fogalmakat, amelyeket azáltal mutatnak meg nektek, amit az Új Földként láttok, érzékeltek, és megértetek. Azt javaslom, kezdjetek el hozzászokni az Új Föld eme beszédének meghallásához, mert ez az a világ, amelyikben 2011 után az életetek zajlik. Azt jelenti, hogy most különösen fontos, mert a legerőteljesebb energiák állnak rendelkezésetekre, amihez az emberiség valaha is hozzáfért, és ezek az energiák nem véglegesek, ezek az energiák hullámokban érkeznek, mint azt már korábban említettem. És amint minden egyes hullám behatol a Föld Anya testének mezejébe, készen kell állnotok, hogy reagáljatok, hogy dolgozzatok azzal, ami rendelkezésetekre áll, és létrehozzátok a szükséges változásokat.

A múltban olyan módokon dolgoztatok a problémáitokkal, ami sok időt vett igénybe, néhányotoknál a folyamat hosszú évekig húzódott, azt megelőzően pedig néhányak számára egész élethosszig. Sokan feltették nekem a kérdést: “Kuthumi, elérheti-e egyáltalán valaki az „Én vagyok” magot?” Tudjátok mit? Sokan elérik. Ez az az idő, amikor behatoltok ebbe a magba. Rétegek és újabb rétegek kerültek eltávolításra, és mindezt ti tettétek önmagatokért. Amint minden egyes réteg lehullt, egyre többet láthattatok meg önmagatokból. El kellett jönnötök, hogy rájöjjetek kik is vagytok valójában. És gyakran bizony valódi énetek a frászt hozta rátok. Néhányan visszarohantatok a régi mintázat kényelmi zónájába. Mindazonáltal, sokkal többen hálával telve tártátok ki a karjaitokat. Habár voltak pillanatok, mikor kételkedtetek az ösvényben, még azon saját képességeteket is megkérdőjeleztétek, hogy folytassátok az utat, a tény az, hogy itt vagytok, és számos régi mintázatú leckét elsajátítottatok. Az egótól és a személyiségtől való megszabadulást is sokan félreértik. Jelenleg néhány gondolati iskola versengése tapasztalható. Mostanra sokan tudjátok, hogy ez nem olyasmi, amivel nagyon foglalkoznék, és bárki vitát, veszekedést kezd arra alapozva, ami a csatornámon keresztül közlésre kerül, az vállalja magára, hogy ilyesfajta élményeket teremt. Az információ egyszerűen információ. Azt kezdhettek vele, amit akartok. Az a legfontosabb, hogy hogyan érzitek magatokat belül, mikor eljut hozzátok az információ. Vagy összhangban van veletek, vagy nincs. Ez ennyire egyszerű, és ha nincs veletek összhangban, az nem jelenti azt, hogy jogotok lenne vitát kezdeményezni arra alapozva, ami elhangzott. Az igazságot soha sem kell megvédeni. Mindig felfedi magát. És ha az igazságod összhangban áll azzal, amit felsőbb igazságnak nevezünk, akkor felfedi magát neked. Ebben a jelenlegi idővonalban több tudatossági szint létezik, mint korábban valaha. Ezalatt a tudatossági szintek változatosságát értem. Ezért ne várjátok, hogy mindenki összhangban áll majd azzal, amit mondtok. Ez a 11:11 portál, amin most keresztül mentek, felfedi majd énetek azon aspektusait, amelyek konfliktusban állnak valódi igazságotokkal. Ez azt jelenti, hogy az én olyan egó és személyiség aspektusai, amelyeket tudat alatt a régi mintázat irányít, kihívás elé kerülnek, hogy sikerüljön túllépni a korlátozottságnak ezen a paraméterein, és átölelni ezt az új dinamikát, ami belőletek fakad. Az az esszencia bukkan elő belőletek, ami az Atya/Anya Isten magjából származik, és olyan energiából, amint már korábban mondtam, aminek a megtapasztalásához nem vagytok hozzászokva.

Az elmúlt 18 hónapban, és különösen az elmúlt 3 hónapban brutális energiák játszottak szerepet. Ezeknek az energiáknak a brutalitása nem megnyomorítani szándékozott benneteket bármilyen módon, hanem csak a szükséges erővel érkeztek, hogy megmutassák nektek, hogy mi vált elavulttá, és mi nem szolgálja már az általatok választott sors útját. Mivel minden új sors-ösvényt atomikus és molekuláris szinten horgonyoztak le DNS-ed minden egyes rezgésében, ezért sejtszinten hoztad be ezt az új dinamikát teljes esszenciád szent őslenyomatába. És ez vonzza hozzád, amit mi mostanában isteni komplementerednek nevezünk, éned azon aspektusát, ami tükrözi belső teljességed. A figyelem egyik fő területe most a kapcsolatok. Ez azért kulcsfontosságú terület, mert itt kerül horgonyzásra az egyensúly. Tehát minden kapcsolat az életedben, természetétől függetlenül, ami az életedben jelenlévő egyensúlytalanság visszatükröződése vagy kivetülése, megvilágításba kerül vagy eltávolításra, ha arra van szükség. És sok esetben, valójában, a legtöbb esetben ez is történt. A kapcsolatok nem korlátozódnak a romantikus kapcsolatokra, így volt ez minden területen. Ahogy az egyensúly belép a teremtés rendszerébe, energetikailag mindannyian egy-egy energia újrateremtést tapasztaltok meg. Az energia újrateremtése alapozza meg az új mágneses rácsot, amit arra fogtok használni, hogy magatokhoz vonzzátok új élettapasztalataitokat, amelyek már el vannak vetve az Új Földben. Jövőbeli éned már kapcsolatba lépett veled. Olyan részed ez, amit hívtál, hogy jöjjön el, és biztosítsa, hogy mesterévé válsz az most előtted álló útnak. Szolgálatra hívnak, és hogy szolgálj az isteni komplementered, éned isteni aspektusa mellett. Sok embernek számára kiváló isteni komplementer lehetne egy romantikus partner, és az is lesz valóban. De számos olyan ember is van, aki saját nemébe tartozó illetőn keresztül veszi fel a kapcsolatot isteni komplementerével, akik érkezhetnek barátként, tanítóként, segítőként vagy mentorként. Néhányan azt kérték, hogy az isteni komplementer ilyen módon testesüljön meg. És meg van hozzá a hatalmatok, hogy ezt kérjétek, ezért zajlik ezen a módon. A kapcsolatok dinamikája a kulcsterület a változáshoz, ami szükséges ahhoz, hogy az Új Földet teljesen a fizikai világba horgonyozhassuk. Ez az alapvető esszenciája mindennek. És az önmagaddal való kapcsolatotok a legfontosabb. A 11:11 portál egy új dimenzióba visz benneteket az önmagatokkal való kapcsolatotok tekintetében, egy olyan időszakot hoz, mikor elengeditek a múltatok minden terhét, sebét, bizonytalanságát, félelmét, eltorzult önérzékelését, a kiérdemelhetőség hiányát, amit tapasztaltok, az alacsony önértékelést, és mindent, ami a négy régi mintázatú pillért alkotja: a szegénység tudatosságát, az áldozati tudatosságot, a feltételekhez kötött szeretetet és a bujaság tudatosságát. Az egyetlen dolog, amit azt kérem, mindig, minden pillanatban tartsatok észben, hogy ez az idővonal, amibe most beléptek, nem hasonlít egyetlen idővonalra sem, amit az emberi formában valaha is tapasztaltak ezelőtt. Nem tudjátok mérni. És abszolút, semmilyen körülmények között sem hasonlíthatjátok semmihez, amit a múltban tapasztaltatok. Ez igazából a legnagyszerűbb tulajdonsága és a legnagyobb előnye. Minden, amit 2007. november 11-től( vagy mikor elolvastad ezt az anyagot vagy meghallgattad attól,) fogva megtapasztaltok, az általam említett energia magjában őrződik. Ez az átlépés az új idővonalba, az új módba, az új világba és ugyanakkor a belépés a felsőbb Akasha feljegyzések vibrációjába. Ezért igazságtalanságot követtek el magatok ellen, amikor attól a naptól fogva megtagadtok önmagatokból bármit, mert attól féltek, hogy ez is a múltatok ismétlése lesz. Ismétlem: ne is merészeljétek összehasonlítani azt, ami jön, azzal, ami a múltban volt. Ha ezt teszitek, azzal a régi mintázat energiáját behúzzátok új életetek morfogenetikus rácsába. A közelmúltban aktiváltuk az új morfogenetikus fényrácsok energiáit. Ezek a rácsok nem hasonlatosak a korábban alkotottakkal. Az eredetileg alkotott morfogenetikus rácsok információt tároltak, nem energiát. Ezek a rácsok az információ és energia kombinációi és erősítőként szolgálnak a beléjük programozott információ és energia számára. A világotok visszaélt a morfogenetikus rácsok használatával, mert a beavatottak olyan intenzív energiával programozták a rácsot, hogy az fenntartsa a tudatlanság azon szintjeit, amikre szükség volt, hogy ellenőrzésük alá vonhassák [azt], amit ti régi mintázatként ismertek. Már túlléptetek azon, hogy ezek az energiák kormányozzanak benneteket, az energiátok jóval afölött a mező fölött rezeg. És minél hamarabb ismeritek ezt fel, és emlékeztek rá, annál könnyebb lesz számotokra átjutni mindezeken az új energiás változásokon és az elkövetkezendő 15 hónap a leghasznosabb, legjövedelmezőbb, és legbeteljesültebb időszak lesz ebben a különleges idővonalban. Ettől a naptól fogva ti vagytok Merlin. Ti vagytok a valaha létezett legnagyszerűbb mágusok, a mester alkimisták. Fogadjátok el, és becsüljétek ezt meg! A Lélek elhozza a válaszokat imáitokra, a legbeteljesültebb romantikus kapcsolat vár rátok, ha ugyan már nem éltek egyben éppen. Legcsodálatosabb barátságaitok, legfantasztikusabb idő, amit a Lélekkel és Istennel való kapcsolatnak szenteltek, és mindaz, ami a Lelket alkotja, most előttetek áll. Az energiátok, az úgy nevezett hatalmatok olyan lesz, mint egy új, életbe robbanó Isten, és az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja, hogy ez a valóságotokká váljon [az lehet], hogy régi mintázatokkal foglalkoztok, és abban hisztek, hogy a történelmeteknek ismételnie kell önmagát. Nem kell. Másra van szükségetek.

A szükségleteitekkel kapcsolatos érzékelésetek soha többé nem lesz a régi. Tartsátok nyitva a szíveteket a meghatalmasító energiák, és a szeretet minden egyes létező aspektusa számára. Ezek az aspektusok fénydimenziók, amiket a fény felsőbb univerzumai táplálnak, és arra buzdítanak benneteket, hogy lépjetek ki az illúzióból és lépjetek be ebbe a hatalmas, táguló, új világba, amit kértetek. Imaginációitokban, vizualizációitokban, álmaitokban, imáitokban, meditációitokban mind ezt kértétek, és muszáj tudatnom veletek, hogy Isten le is szállítja. Az ezüst tálca előttetek van. Mihez kezdtek vele? Hátat fordítotok neki, mert féltek, hogy a múltatok kísérteni fog? Féltek újra szeretni, mert a múltbeli kapcsolataitok olyan fájdalmasak voltak? Féltek kreatívak lenni, mert a múltban nevetségessé tettek benneteket, kritizáltak, lekicsinylettek benneteket, mert az emberek nem voltak összhangban kreatív esszenciátokkal? Továbbra is áldozatok maradtok? Hogy szegénység tudatosságban éljetek, mert valaki az egójával és a személyiségével meggyőzött benneteket arról, hogy nem érdemlitek meg, hogy minden egyes szükségleteteket kielégítsék? Nem csak apró darabkáit, hanem mindegyiket teljesen kielégítsék. És szeretteink, ez az energia keresztül jön rajtatok, most. Az energia, a rezgés fogja megváltoztatni, és ha az életetek nem változik meg, akkor csupán egyetlen emberhez fordulhattok, az pedig ti magatok vagytok. A kapuk minden univerzumhoz nyitva állnak. A 11:11 portál pedig első találkozásotok ennek az energiának az erejével, kreatív és társ-teremtő energiátok erejével. A 11:11 eltörli az olyan kifejezéseket, mint „nem lehet”, „én nem vagyok képes”, „és mi lesz ha…?”. Ezek egyike sem létezik az új világban, egyszerűen mivel a régi mintázatú tudatosságot testesítik meg. A régi mintázatú tudatosság egyszerűen egy program. Ennyi az egész, és mindig is csak ennyi volt. Hazugság volt. Mese volt, amit beleszőttek a nagyobb tudatosságként ismert dinamikába; egy mese, de olyan dinamikus, hogy mindenki bevette és azt képzelte, hogy valóságos. Az elmúlt 2500 év kimondottan a nagy illúzió évei közé tartozott. Valójában a legnagyobb illúzió volt, amit létezésben valaha is lejátszottak. Ti vagytok azok, akik biztosítják, hogy a nagy illúzió soha többé ne csaphasson be benneteket. Ez azonban maga után vonja az önmagatokba vetett teljes bizalmat, a teljes hitet és reményt. Ez azt jelenti szeretteink, hogy most olyan időben vagytok, mikor abba kell hagynotok az önkritizálást. Az önbecsmérlést, önmagatok elutasítását, az önmegtagadást abba kell hagynotok. Mikor ezt teszitek önmagatokkal, akkor megtagadjátok önmagatokat, az ajándékokat, amivel most megajándékozni készülnek benneteket, a jutalmat minden erőfeszítésetekért. Befejeződött a nagy illúzió beavatása. Mesterévé váltatok, és minden egyes ember, aki hallja ezeket a szavakat, vagy a jövőben olvassa ezeket, keresztülmegy ezen a változáson. Ez a Lélek, amint fizikailag azt mondja nektek: befejeztétek a beavatást, ami azt jelenti, hogy soha többé nem kell visszatérnetek a nagy illúzióhoz, hacsak vonakodó tanító módjára nem döntötök szándékosan így. De soha többé nem fogtok akaratlanul a nagy illúzió mátrixába inkarnálódni. Ha biztosítani akarjátok, hogy esetetekben ez a helyzet, akkor adnotok kell magatoknak szeretteink, úgy ahogy korábban még soha. Ki kell nyitnotok a szemeteket, ki kell nyitnotok a szíveteket, és meg kell nyitnotok a lényeteket a lehetőségre, amit Isten kínál nektek, és amilyennel még soha nem kínált. Amikor most megnyitjátok a szíveteket, megnyitjátok a lényeteket, megnyitjátok a lelketeket és megnyitjátok az elméteket, akkor nem annak nyitjátok meg, amit már magatok mögött hagytatok, annak nyitjátok meg, ami előttetek áll az új mintázatokban; amit otthagytatok, az már nem az energiamezőtök része. Amiről most úgy döntötök, hogy behozzátok az életetekbe, az az új életetek, ez az új dinamika, és a 11:11 portálon való áthaladás rázárja az ajtót mindenre, amit az elmúlt 18 [hónap], de még inkább az elmúlt 3 hónap alatt magatok mögött hagytatok. Érettség szükségeltetik ahhoz, hogy felismerd, [hogy] minden, amit eddig tapasztaltál egyetlen célt szolgál, beavatásod része volt. A szükséges rossz volt, úgyszólván, így tarthatsz most ott, ahol vagy. Érettség és bölcsesség kell ahhoz, hogy elismerd és tudatában légy annak, hogy hatalmadban áll másik valóságot teremteni és soha többé nem fogod újrateremteni azt, amit már magad mögött hagytál, mert az többé nem esszenciád része. Érettség, bölcsesség és szeretet kell ahhoz, hogy megnyisd lényed a legnagyobb jó befogadására. Csak egy bolond fordítana hátat mindannak, amit a Lélek kínál, szeretet, lehetőségek, barátság, karrier, érzelmi fejlődés, spirituális fejlődés formájában, az élet minden egyes területén. Mi tudjuk, hogy te nyilvánvalóan nem lehetsz bolond, különben nem hallgatnád vagy olvasnád ezeket a szavakat.

Most jött el az idő, mikor az Új Föld lényei, azok, akik életed ezen az új időszakának megszentelt rácsait tartják új életed számára, belépnek az energiameződbe. Azt kérem, hogy csendesítsd el elmédet, és fordítsd figyelmedet befelé, és üdvözöld őket energiameződben, ismerd el jelenlétüket. . Ezek a lények személyesen kísérnek el téged az Új Föld új mintázataiba, ami a 11:11 portál másik oldalán fekszik. Ezelőtt az átváltozás előtt én, Kuthumi, Mester Vezetőid, összes segítőd támogatásával átölellek egy spirális energiával. Ez a spirális energia szívóerőt generál, ami elkezdi kihúzni csakráidból az összes régi mintázatú félelmet, ami megakadályozhat téged abban, hogy teljesen magadévá tedd az ajándékot, amit most neked adományoznak.

(39:50) Lazítsd el a testedet és próbáld meg elképzelni, ahogy ez a spirális energia áramlik körülötted, és a gyengéd szívóerő mozgása becsatlakozik csakráidba. Minden egyes belégzéssel és kilégzéssel, lazítsd el a csakráidat, hagy menjen! (szünet) Én, Kuthumi megáldalak szeretettel és bölcsességgel. Átadom neked a kulcsot az új világhoz, a kulcsot minden arany lehetőséghez, amire valaha is vágytál. Néhányotok számára, amit kértetek, olyan számotokra meglepő módon érkezhet, és a meglepetés sokkal nagyobb lesz, mint eredeti szándékaitok szerint vagy a látomásotokban.

A spirális energia elkezd kiterjedni körülötted. Ahogy kiterjed, átöleli összes energiatestedet, és elkezdi kivonni ugyanazt az érzelmi testedből, a mentális testedből, az asztráltestedből, és a lélektestedből. Amint mindez eltávolításra került, lehetőséged van feltölteni ezt a teret, [azzal] amivel csak akarod. Szánj rá most egy percet, hogy átgondold, mivel szeretnéd felcserélni a keletkezett vákuumot.

Most megtisztítjuk tested összes rendszerét, hogy befogadhassa ezt a dinamikus esszenciát, ami hívásodra bukkan elő. Neked csak annyit kell tenned, hogy elképzeled, amint egy energia lép elő lényeg központi magjából és felbugyborékol belőled. Az energia pontosan tudja mit, hogyan és mikor kell tennie. Neked semmi mást nem kell tenned. Ez az esszencia áthatja lényed minden szintjét és hozzád vonzza, amit dinamikusan magadhoz vonzol annak alapján, amire az energiádat összpontosítod.

Az Új Föld lényei most kört formálnak körülötted, a létrejött rezgés jelenlétük eredménye, most felold bármiféle sűrű vagy negatív energiát az energiameződben. Ennek az energiának a megtisztítása most megnyitja a 11:11 portált és megnyitja a 11:11 portál visszatükröződését szívcsakrádban. Képzeld el, amint ez a kapu megnyílik és a ragyogó fény kiárad belőle. Ez a fény beömlik fizikai testedbe feltölti érzelmi testedet, mentális testedet, a spirituális testedet, és minden ezen túli testet.

Ez a ragyogó fény a folyosó az Új Földre, bele kell menned ebbe a fénybe, bármilyen vakító is, és bíznod kell benne, hogy minden egyes megtett lépésed biztonságos. Bármilyen ragyogó is ez a fény, még mindig nem tudod, [hogy] miből áll. Amikor készen állsz, indulj el, ha még nem tetted meg. Érezd magadban a bátorságot, hogy belépj ebbe az új világba, hogy követelhesd [azt], ami isteni jogodnál fogva a tiéd. Ez az energia, ez a fényár keresztülárad az összes testeden, és látod, hogy minél távolabb mész ebben a fényben, annál jobban alkalmazkodik látásod ehhez a fényhez. És elkezded meglátni, hogy mi van ebben a fényben. Megjelenhet szimbólumok formájában, talán arcokat látsz, talán helyeket, de ne kapcsolj hozzá semmit, csak szemlélődj.

Sétálj be teljesen. Hamarosan elérsz egy gyöngyből készült átjárót. Állj meg, amikor odaértél. Ez a gyöngykapu a bejárat az Akasha feljegyzések felsőbb világába. A szent könyvtárban tárolt információ lehet, sőt biztos, [hogy] örökre meg fogja változtatni az életedet, megvan ez a lehetősége. Mielőtt belépnél fel kell tennem neked néhány kérdést: Teljesen felkészültél-e az új energia és az új élet átölelésére, ami annak eredményeképpen jön el, amire most rácsatlakozol? Hajlandó vagy-e nyitva tartani a szíved, szeretni attól függetlenül, hogy milyenek a múltbeli tapasztalataid? Hajlandó vagy-e átölelni valódi éned dinamikus erejét, és hűségesen követni iránymutatását? Hajlandó vagy-e feladni bármely és összes kötődésedet tudatos és tudatalatti szinten ami a régi világhoz köt, múltbeli kapcsolatokhoz, múltbeli hiedelemrendszerekhez, magatartásformákhoz, gondolatmenetekhez és minden egyes érzékelést, ami hiányt, veszteséget és nélkülözést okozott az életedben? Hajlandó vagy-e feladni mindezt?

Ha a válaszod „igen” mindezekre, akkor szeretteink, feladjátok az identitásotokat, azt az identitásotokat, akivel megismertettétek magatokat, akit egóként és személyiségként ismertetek, aki a nagy illúzióban létezett. Az előttetek álló idő az újraismerkedés ideje, annak igazságával, akik valójában vagytok a lénnyel, aki személyiségen és az alsó egón túl létezik ez énetek felsőbb része, ami a mesterré válás [még] nagyszerűbb lehetőségét kínálja, az élet teljesen új szintjét, új tanulnivalókat, új dolgokat, amelyeknek a mesterévé válhattok, és a felemelkedés új szintjét.

Ha még mindig követni akarsz bennünket, annak tudatában [is], hogy mindent hátrahagysz, akkor lépj be a gyöngykapun keresztül az Akasha feljegyzések felsőbb birodalmába. Amint beléptek ebbe a világba, így tesz Metatron arkangyal is, a fény arkangyala lángoló fehér fényt hoz neked. Ezt a lángot a szívcsakrádban helyezik el, a lángot, ami megőrzi az energiákat, amelyekre szükséged van, hogy a nagy illúzió, és fátylai soha többé ne vakíthassanak el. Ez a fehér láng a fény jelzőtüzeként szolgál majd neked ettől a naptól fogva. Ez mágneses mező is, ami egyre közelebb és közelebb húz téged valódi önmagad legbelső esszenciájához. Minden egyes lépés, amit ettől a pillanattól kezdve teszel az isteni komplementered, a teljes én felé tett lépés. Amint egyesülsz ezzel az isteni én esszenciával úgy fényed minden aspektusa tükörképpé válik a világodban. Az egyensúly mozgatóerői elkezdik újrarendezni magukat és megtelepednek életed alapjaiban. Mikor ez megtörténik, megmutatják neked, hogy életed mely területeinek van szüksége figyelemre, hogy biztosítsák, hogy hasznod származik abból, amit most új valóságodként elfogadsz.

Végy mély lélegzetet, fújd ki az összes levegőt miközben az energiarendszerek hozzászoknak ehhez az új energiához. Szeretteink, az elkövetkezendő 10 napban, néhányotok talán egy gyászidőszakon megy keresztül. A gyász eme periódusa természetes, ez a régi én gyásza, a régi identitásé, akiről azt gondoltátok, hogy ti vagytok, a régi mintázaté, amiről hagyták, hogy életed valóságának és a jövődnek hidd. Ha a gyász ezen időszaka manifesztálódna számodra, akkor egyszerűen csak legyél benne, semmilyen körülmények között se próbáld megállítani, testednek szüksége van az elengedésre. 10 napnál nem fog tovább tartani. Minden egyes elengedett szinttel az új mintázat egyre nagyobb része tudja lehorgonyozni magát benned.

Ennek a 11:11 kapunak a rezgései működésben tartják az ön-mesterré válás sablonjait, lecserélve a négy alsóbb test régi mintázatú rácsait, nevezetesen a fizikai, az érzelmi, a mentális és a spirituális testét. Ezalatt az idő alatt én, Kuthumi fogom személyesen újrakódolni csakráidat a felsőbb Akasha feljegyzések szent bélyegeivel, amelyek hozzáférést biztosítanak számodra ehhez az információhoz. Ez alatt az időszak alatt legyetek tudatában álmaitoknak, hallgassatok a szívetekre és bízzatok magatokban. Ne figyeljetek túlságosan a mentális folyamatokra, amelyek a következő 10 napban bontakoznak majd ki. Mentális folyamataitok a személyiségetekhez és az egótokhoz kapcsolódnak, ezért kell a szívetekre és az intuíciótokra összpontosítanotok. Most a mentális folyamat a legmegbízhatatlanabb, félrevezethet benneteket és igazából meg is próbálja majd, egyszerűen azért, mert régi identitásotok személyiség és egó aspektusa az életéért küzd.

A nagy illúziót a mentális mozgató erőkön keresztül táplálják, ami hatással van gondolkodási rendszereitekre, [és] ami keresztülmegy a kollektív tudatosságon, amit az asztrális birodalmakon keresztül táplálnak. Összpontosítsatok a szívetekre, összpontosítsatok az intuíciótokra, mert abban a másodpercben, mikor valamit analizáltok vagy túl sokat gondolkodtok bármiről, behozzátok a mentális programot. Lépjetek ki! Ez decemberének végéig lesz így. Ez tehát azt jelenti, hogy erre az időszakra a szíved és az intuíciód [lesz] az igazságod hangja. Elméd a régi világ hangja. Ennek ellenére együtt kell dolgoznod az elmével úgy, hogy megengeded szíved és intuíciód hangjának, hogy azzal váltsa fel a zűrzavart, amiről most úgy tudod, hogy igaz. Használj bármilyen rendelkezésedre álló eszközt, hogy úgymond újraprogramozd az elmét. Életbevágóan fontos, hogy csak arra koncentrálj, amit meg akarsz teremteni, és ne arra, amit el akarsz engedni. Ez nagyon fontos. Megismétlem: csak arra összpontosíts, amiről úgy döntöttél, hogy behozod az életedbe. Ez kulcs elem az új világ megteremtésében. Metatron nagyúr most távozik az Új Föld lényei körbejárni körülötted. Miközben körülötted járnak létrehoznak egy spirális rácsot. Ez a spirális rács magába szívja az összes lényed esszenciájából jövő összes új energiát. A bensődből fakadó dinamika egyesül ezzel a spirális ráccsal.

Első kézből kezditek megtapasztalni a hatalmat, a fényt, a szeretetet, a mágiát és új teremtéseitek csodáit. Ez az új élet ajándéka, ez az Új Föld ígérete, önmagad megtapasztalásának teljesen új világa, a szeretet, a barátság, a kreativitás megtapasztalása, és Istené.

Végy egy mély lélegzetet, amint ez az elképzelés tested sejtjeibe ivódik. Legbelsőbb lényeteknek nincs szüksége győzködésre, szeretteink. Csak az emberi ént kell meggyőzni, hogy [az] amit megtapasztaltok nem egy burleszk, nem holmi bolondos idea vagy álmodozás, hogy ez tényleg az új világ valósága, a valóság, ami eddig elkerült benneteket, a nagy illúzió eredményeképpen. Végül a lényeg mindig az, hogy hogyan döntötök, mibe fektetitek az energiátokat, miben hisztek, hogy mit vagytok érdemesek megtapasztalni.

Az e lények által teremtett energia még tovább árad a következő néhány órában, az új rácsotok pedig teljesen a helyére kerül és összerendeződik csakráitokkal, és minden más energiarendszerrel a testetekben. Ez létrehozza a kémiai eltolódást, mint ahogy a pszichológiait és a fiziológiait is. A változások fontosak, mert a fény ezen szintje minden egyes bennetek lévő rendszert befolyásol. A kulcsszavatok a bizalom, a bizalom és a bizalom. Adjatok magatoknak egy esélyt, hogy megtapasztalhassatok egy teljesen más életet. Engedjétek meg magatoknak, hogy megkaphassátok méltányos jutalmatokat, és beléphessetek az új világba.

Én, Kuthumi átölellek benneteket a szeretet és bölcsesség arany sugarával. Nőies aspektusom átölel benneteket a platina sugárban. Amint ez a két energia egyesül, és a szeretet és bölcsesség nőies és férfias aspektusa eggyé válik, és harmonikusan megtelepedik szívcsakrád magjában és ott is marad örökre. Mikor úgy érzed készenállsz, a saját tempódban, javasoljuk, hogy ülj nyugodtan és kérj meghatalmazást, hogy beléphess az Akasha feljegyzések felsőbb birodalmaiba, és felfedezhesd őket. Nézd meg mi van ott, fedezd fel [melyik a Te] részed és add át magad ennek az új kalandnak Új életet találsz fel. Ne kövesd el a hibát, hogy azt várod, [hogy] a múltad megismételje magát a jövődben, mert [az] valójában már nem létezik. Az egyetlen, ami létezik az Te vagy itt és most. Te itt és most vagy az egyetlen létező ebben a pillanatban, úgy ahogy megtapasztalod önmagad. Ez a pillanat minden, amid van. Mihez kezdesz vele? Nagyon gyengéden kezd el visszahúzni tudatosságodat fizikai testedbe, tudatossá válva fizikai mivoltodra, környezetedre. Húzd be energiádat, végig a testeden keresztül, bele a földbe, szilárdan a Földhöz és a Földbe gyökeret eresztve.

Hogy az új dinamikus energia manifesztálódhasson azokban a formákban, amiket vizualizálsz, és amit szándékod szerint szeretnél a fizikai életedben megvalósítani muszáj a Földben gyökeret verned, leföldelni magad, különben az egész úgyszólván a levegőben marad, az energiatestekben. Minél jobban leföldelitek magatokat, annál könnyebben tudjátok beteljesültként manifesztálni az összes szükségleteteket.

Szeretteink, minden nap, kivétel nélkül, összpontosítsatok a bennetek létező dinamikára, az erőteljes esszenciára, ami folyamatosan a holnapotok megteremtésének állapotában van. És használjátok [ezt] a szeretetet és a bölcsességet, amit én, Kuthumi és a nőies aspektusom most elhoztunk hozzátok. Használjátok ezt a bölcsességet és szeretetet, hogy elhozza nektek legnagyszerűbb szereteteteket és legnagyszerűbb bölcsességeteket, így igazán megtapasztalhatjátok a földi mennyországot. És így van ez, szeretteim, mi átölelünk benneteket a szeretet és bölcsesség isteni esszenciájában, az Új Föld minden rezgésének és áldásának erejében, és megtartunk benneteket ezalatt a nagyon fontos időszak alatt, amíg elengeditek régi identitásotok egó és személyiség aspektusait és üdvözlünk benneteket valódi énetek világában, ahol mindannak az igazsága rátok vár, amit megérdemeltek. Öleljétek át feltételek és elvárások nélkül. (lassan mondja) Csak legyetek, egyszerűen tapasztaljátok meg, és adjatok lehetőséget arra, hogy megmutassa milyen erőteljes potenciállal bír. Bizonyítsátok be, hogy a történelmetek helytelen, bizonyítsátok be magatoknak, hogy minden, amit eddig a napig tapasztaltatok csupán beavatásotok rész volt, hogy befejezzétek a nagy illúzió utazását. A fehér láng fénye ragyogjon bennetek fényesen és valódi énetek ereje tartson veletek, hogy felfedje az igazságok igazságát, ami a ti igazságotok, és az életet, amit megérdemeltek.

Kuthumi vagyok, a szeretet és bölcsesség arany sugarának chohanja mellettetek sétálok és megtartalak benneteket ebben a fényben.

Adonai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése