Kuthumi - 7:27 - A bizalom alkímiája

Michelle Eloff (08.07.15) - Kuthumi: 27:7 - A bizalom alkímiája

Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Michelle Eloff közvetítése által ©

Johannesburg, 2008. július 15.

Hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/9vnkv3ir87l6n30/27_7+A+bizalom+alk%C3%ADmi%C3%A1ja.mp3

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

Kuthumi vagyok és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal és elhozzam számotokra a végtelen bölcsesség, bizalom, derű és öröm áldásait. Üdvözlet szeretteim!

És szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, most beléptek a július hónapban útjára indított energiák harmadik és egyben utolsó szakaszába, amelyek kimondottan a júliusi kulcsdátumokhoz kapcsolódtak. Ez a konkrét szakasz mélyebbre juttat benneteket az énetekbe vetett bizalom birodalmaiban, és messzebbre juttok abban a birodalomban is, amelyben megértitek, hogy mivel jár együtt az énetekbe vetett bizalom. Ez önmagában olyan energiaspirált hoz létre, ami behúzza tudatosságotokat és öntudatotokat a belső tudatosságotokba. Ez szükséges ahhoz, hogy megértsétek miért hoztok létre olyan helyzeteket a külső világban, amelyek árulásnak vagy csalódásnak tűnnek a végén.

Ebben a konkrét aktiválásban segítünk mindannyiótoknak megérteni [azokat] az okokat, amiért jelenleg képtelenek vagytok teljesen megbízni alkimista képességeitekben, és természetesen az új világban betöltött társ-teremtő szerepetekben. Az önmagatokba vetett bizalom létfontosságú, ezzel ugyanis automatikusan létrehozzátok ugyanezt a szintű bizalmat és annak tapasztalatait a külső világban. Ezen felül és túl a fátylak újabb szinten [tovább]vékonyodnak a[zon] dimenziók között, amelyek osztoznak veletek a földi életen. Ezt a konkrét dátumot kollektív energiarezgései miatt választottuk, ezek szükségesek annak biztosítására, hogy az energiák megtisztulása (amelyek sűrűséget okoznak a dimenziók között), nagyon magas rezgésszámon történjen. Ezért aztán létrejött számos különböző energia kombinációja, amelyek együtt dolgoznak, hogy eltolódást hozzanak létre az öntudatosságban, és elvékonyítsák a fátylakat az én belső dimenziói között, aminek eredményeképpen [mind] több mindent láthattok meg önmagatokból.

A világotokon több milliárdnyi lénnyel osztoztok. Valójában ezek a lények sokkal többen vannak, mint az emberek. Ez az oka annak, hogy amikor az emberek anomáliákat[rendellenesség] rögzítenek a fényképezőgépeikkel, azok elég koncentrált formát öltenek, például gömböket. Ezek nem porrészecskék, ezek valójában lények csoportjai, akiket most már képesek vagytok látni, mivel a fátylak vékonyodnak. Ez egyre gyakrabban fordul majd elő az elkövetkezendő harminchat hónapban, ami a tudatosság új szintjét fejleszti ki az én és a többi világ között. Az ehhez hasonló kapcsolatokban rejlő lehetőség valódi megértése előnyötökre válik, mert ezek sokat tanítanak majd nektek önmagatokról és a más valóságokban zajló életről. A harmadik dimenzió csak egy valóság a sok közül a világotokban. Világok százezrei léteznek, amelyeket olykor dimenziónak neveztek, amelyekben az élet megtapasztalható. Életetek megtapasztalását a harmadik dimenzióra korlátozni nem különösebben bölcs dolog, de megkönnyítette számotokra a multidimenzionális élet megértését.

A dimenzióközi élet fontos része a fejlődéseteknek és a változás ezen szakasza számos bepillantást eredményez majd a közeljövőben. Ezek az új energiák csak úgy burjánzanak majd, és amint ez a folyamat folytatódik, belső izgalom kezd forrni bennetek, mert ugyanez a burjánzási folyamat bennetek is lejátszódik majd. Ezért kértünk arra benneteket, hogy legyetek tudatában annak, hogy mire összpontosítotok. A burjánzási folyamatotok vajon a negativitás vagy a pozitivitás burjánzása lesz-e? Sosem adok át információt csak azért, hogy adjak valamit, ezt folyamatosan hajtogatom. Mindennek célja van. A burjánzó energiák felgyorsult időszaka sok fontos leckét tanít majd nektek. Ez megint csak megmutatja majd nektek, hogy mennyire terjed ki teremtőképességetek. Emlékeztet majd benneteket arra, hogy mennyire mélyek vagytok, és hogy végtelen bölcsességetek valóban az, végtelen. Végtelen lények vagytok, és amit emberi aspektusotokként megtapasztaltok, az csupán egy aspektus.

Amikor tudatossá váltok az interdimenzionális és multidimenzionális létezés, tapasztalás, és a másokkal való társ-teremtés és együttélés módjaira, [akkor] felismeritek hogy ez isteni áldás. Olyan sok különböző faj létezik, akik folyamatosan cserélik az információkat és az energiáikat, hogy határozottan előnyötökre válna, ha úgymond „felbölcsesednétek” annyira, hogy átadjátok az energiátokat a világnak, ezalatt azt értem, hogy belelazulnátok a világba, amiben éltek, és tudatosan úgy döntenétek, hogy kifejezitek fényeteket, és megtapasztaljátok azok fényét, akik megosztják veletek a világot, a láthatóakkal és a láthatatlanokkal.

Miközben ma itt összegyűlünk, aktiválunk egy gyönyörűséges aranyrácsot. Ez a rács természetesen folyékony, mert olyan rács ez, ami támogatja a folyékony világokat; a folyékony tudatosságot, és ez összehangolódik a rezgésetekkel. Ez azt jelenti, hogy lesz egy rács, amelyik kimondottan rátok, az egyénre van hangolva, és lesz egy, amelyet a kollektív tudatosság segítésére hangolnak. Ez a rács számos szinten felkészíti a testeteket az energiák új szintjének beszívására. A szeretet rendkívül elsöprő lehet, sőt az [is], és mivel a világotok készen áll a szeretet esszenciájának és igaz rezonanciájának magasabb szintjeit megtapasztalni, egyre több szeretet szűrődik be a testetekbe, a tudatosságotokba, a lényetekbe, és tervezeteitekbe, amelyek a személyiségeteket, a jellemeteket és az autentikus éneteket alkotják.

Amikor a rácsok, személyiségetek, jellemetek, autentikus énetek tervezetei egyesülnek, [akkor] hihetetlenül erőteljes összerendeződés zajlik le. Abban a pillanatban az autentikus én rácsa magába szívja az emberi én személyiségét és jellemzőit, és egy nagyon erőteljes alkímiai folyamat zajlik le. Ez a folyamat egy gyönyörű, gyönyörű átalakulás, egy tökéletes alkímiai folyamat. A testetek kémiai rendszere minden alkalommal változáson megy át, amikor megtapasztaljátok az alkímia valamely szintjét. A testetekben lévő kémiai anyagok alkalmazkodnak, és akkor az történik, hogy a testetekben lévő kémiai anyagok teljesen más rezonanciát fejeznek ki, és az a fizikai testben lezajló biológiai változásokat eredményez. Az emberi test fiziológiája[élettan], anatómiája, biológiája és pszichológiája[lélektan] tehát mind meg fog változni. Ez az egyik ok, amiért a DNS aktiválása olyan fontossá vált, a másik fontos ok pedig, hogy életbevágóan fontos, hogy a tudósaitok megértsék, hogy a fennmaradó tíz DNS szál energiája nem szunnyad, és semmi esetre sem gondolhatják, hogy egy rakás ócskaság vagy hulladék. Valójában ez a tíz energia rejti a kulcsot [azokhoz] az információkhoz, amelyek bizonyos módon előrejelzik a változásokat, amelyek az emberi fiziológiában, pszichológiában, biológiában, anatómiában, stb., zajlanak majd le.

Ha úgymond végignézitek a fejlődést, akkor számos változás zajlott és zajlik az emberi elmében, testben és lélekben. Ezek a folyamatos változás állapotában vannak. A különbség annyi, hogy most a változások felgyorsult folyamata zajlik, [és] ez az egyik oka annak, amiért olyan sok lehetősége nyílik az emberi lényeknek most arra, hogy drámai és gyors változásokat hozzanak létre az életükben. Mire a fizikai test úgymond „átalakul”, az energia testetek már „átalakult”. Ez azt jelenti, hogy amit a fizikai testen láttok, az már annak az eredménye, ami más szinteken már lezajlott. Mivel a fizikai test a legsűrűbb az energiáitok közül, jobban megérthetitek, hogy mennyi minden történik úgymond a színfalak mögött.

Ma ennek a szeretetenergiának a száznegyvennégy rendszere lép be ezen az új arany rácson keresztül, amiről [már] beszéltem, és az elkövetkezendő hat órában azon dolgozunk majd, hogy beleszőjük a folyékony fényrácsot a felsőtestetek területére, a csecsemőmirigytől le egészen a farkcsontig. Ez nem jelenti azt, hogy torokcsakrátok, harmadik szemetek és koronacsakrátok nem profitál majd ebből rácsból, dehogynem. Arra összpontosítunk most, hogy azokba a csakrákba vigyük ezeket az energiákat, amelyek a legnagyobb hatással vannak a fizikai valóságotokra, mert a felsőbb csakrákra úgymond ez a rács már hatással volt. A következő, amit észben kell tartsatok, hogy bármi is történjék a gyökércsakrával, vagy bármi is legyen rá hatással, az hatással van a koronacsakrára, és fordítva, ugyanez a helyzet a szexcsakrával és a harmadik szemmel, valamint a torokcsakrával és a napfonattal. Azzal, hogy behozzátok ezeket az energiákat a fizikai testetekbe, és leföldelitek a fizikai valóságotokban, élvezhetitek ezen energiák manifesztálásának előnyeit, és annak előnyeit, amit létrehoznak számotokra.

Mindazok a változások, amelyeket tapasztaltok energiacsomagok százainak megtestesülésében érkeznek. Így hát valamiképp mondhatnánk, hogy ezeknek az energiáknak vannak rejtett szándékaik, de ezek úgymond fény-szándékok. Azért mondom, hogy rejtett szándékok, mert nem vagytok teljesen tudatában annak a rengeteg szintnek vagy dimenziónak, amit minden egyes lehetőség kínál számotokra. Sokszor, amikor megtörténik valami negatívként vagy frusztrálóként, [azt] elgyengítőként érzékelitek, ám pár nappal vagy héttel később már épp ellenkezőleg látjátok, rájöttök, hogy valójában áldás volt, szóval bizonyos mértékig ezt értem én a rejtett szándék alatt. Ez egyben vonatkozik a bizalom szintjeire is, amiről közvetlenül a közvetítés elején beszéltem. Ha bíztok önmagatokban, ha a lehetőségek kollektív csomagjaként átölelitek azt, ami az utatokba akad, az segít a számos olyan dimenziót megértenetek, amelyeket a bizalom megtestesít. Az emberiség többsége a bizalomnak csak a felszíni rétegével foglalkozik – amit láttok, amit megérinthettek, amit megízlelhettek, amit hallhatok, amit megszagolhattok, és amit megtapasztalhattok az érintés fizikai érzékén, az érzelmeiteken és a félelmeiteken keresztül.

Eljött az idő szeretteim, amikor az autentikus énetek nagymértékben hajszolni kezd benneteket, hogy tapasztaljátok végre meg a bizalom más dimenzióit is, azt, ahol belső tudással rendelkeztek, [azt] a részeteket, amelyet tisztántudónak nevezünk, amelyik ismeri az összes igazságot és ez a belső tudás rendíthetetlen. Ez a mag-bizalom. Abból a központi stabilizáló energiából származik, ami ott létezik bennetek, és amitől sokan elfordultatok. A mai energiák újraegyesítenek benneteket ezzel az elkülönült aspektusotokkal, és amint belevágtok a bizalom ezen új utazásába, arra kérünk benneteket, hogy feledkezzetek meg az időről, egyszerűen legyetek jelen a pillanatban, legyetek teljesen a bizalom energiáiban, és adjátok át magatokat. A megadás, az ön-átadás a bizalom egyik legfontosabb területe. Az érzékeitek megerősítése nagyon fontos, és ez újabb lehetőség arra, hogy segítséget kapjatok ehhez. Sokszor reménykedtek benne, hogy bizonyos élményt megtapasztalhattok, de van bennetek egy szorongás, egy félelem, hogy talán mégsem történik meg, vagy [hogy] valamit meg fognak tagadni tőletek, vagy elvesznek tőletek valamit, és nem tapasztalhatjátok meg [azt] a jutalmat vagy gazdagságot, amire számítotok. Hogy ezt kivegyük az egyenletből, az egyszerű létezés újabb útjára viszünk benneteket.

Valami mindig éppen készül feltárni önmagát az életetekben, és ha tudjátok, a lényetek magjában, legbelül, hogy az a valami jó, és igaz, akkor képesek vagytok megtartani a rezgését, mert ez a valami a várakozás másik helyéről érkezik. Ez az igazság helyéről származik, és nagy különbség van a belső tudatos én világa és az egó világa közt, aki elvárja, hogy valami megtörténjen, de nem igazán hisz benne, hogy meg is fog történni, ezért aztán beszivárog a kétely. A kettő közt különbséget tenni nagy kincs, és biztosíthatlak benneteket afelől szeretteim, hogy hamarosan képesek lesztek megmondani mi a különbség, érezni fogjátok, ez egy belső érzékelés a felsőtestetek közepén, olyan, mint egy állandóan aktív pálca a lényetek belsejében. Sokan érzitek majd a szívcsakrátok közepében, mások érzik majd, ahogy végigfut a gerincoszlopukon, és ez az a hely bennetek, ahonnan a tudatos én, az autentikus én támogat és megtart benneteket. Ezt a leírást egyszerűen azért adom, hogy referenciapontként szolgáljon, hogy megérthessétek a különbséget. Nincsenek szavak, amelyek segíthetnének megérteni, vagy meghatározni, hogy pontosan milyen érzés a központi belső igazságotok, de ígérem, hogy felismeritek majd, ha érzitek, és meg fogjátok érteni azt, amiről beszélek.

Az egó elvárásaihoz általában, ha ugyan nem mindig, társul valamiféle kétség; nem igazán vagytok meggyőződve róla, hogy a szükségleteitek kielégíttetnek. Ez a túlélés tudatosságának eredménye, amibe az emberiség eónokkal ezelőtt lépett be. Mostantól egy egyéni időszak alatt meg fogjátok tudni, hogy hol kezdődtök ti, és hol kezdődik az egó, hol kezdődik az autentikus én, hol végződnek mindezek az aspektusok – ez lesz az egyik leglenyűgözőbb ajándékotok, mert a szemlélődő érzékelés teljesen új dimenziójába helyez benneteket. Ekkor kezditek majd megérteni a kvantum tudomány különböző szintjeit. Óriási lépéseket kell tennetek az úton, hogy képesek legyetek megérteni a világok különböző szintjeit, amelyekben éltek, amelyekben résztvesztek, és ez majd számos szinten segít nektek a megkülönböztetés különböző fajtáival, amelyekre [mind] szükségetek lesz.

Én most visszatérnék az arany rácsra és arra a szeretetre, amiről [már] beszéltem. Erre a szeretetre nagy szükség van most, nem csak a fénymunkásoknak, hanem a bolygótoknak is nagy szüksége van rá, mint egésznek, ahogy a multidimenzionális és interdimenzionális világoknak is, különösen azoknak, amelyek alacsonyabb rezgéssel bírnak; azoknak, akik nem a tisztaság szándékával érkeznek. A szeretet ezen hulláma - és számos hullám jön még, és mindegyik erősebb lesz az őt megelőzőnél – úgymond átmossa majd ezeket a világokat. Ez a kiöntési, átmosási folyamat nem azért van, hogy ártson nekik, ez lehetőség számukra a fejlődésük során, hogy kihasználják a rendelkezésükre álló lehetőségeket, mint ahogy nektek is mind megvoltak a magatok lehetőségei. Azok, akik úgy döntenek, hogy belépnek a lehetőség ezen ablakán, és rendkívüli átváltozáson mennek keresztül, hihetetlen örömöt és hihetetlen szabadságot tapasztalnak majd meg, és bekerülnek a folyékony rácsok legkorábbi szintjeire, és a Folyékony Szeretet hatodik univerzumában tartózkodnak majd egy darabig mielőtt képessé válnának kölcsönhatásba kerülni a társadalommal. Azok, akik úgy döntenek, hogy nem használják ki ezeket a hullámokat, áthelyezésre kerülnek más világokba, amelyekről már korábban említettem, hogy elkülönült világokként érzékelitek majd [azokat].

Szeretteim, kiérdemeltétek a jogot, hogy olyan világban éljetek, ahol a béke és a harmónia a napi létezésetek fő motivációja. Ne vegyétek be [azt] a dajkamesét, hogy a Föld arra kárhoztatott, hogy a pokol legsötétebb bugyra legyen örökkön-örökké, mert ez nem így van. Létrejönnek majd ilyen kópiák[másolatok] is, hogy [mind]azok rendelkezésére álljanak, akik nem használják ki fejlődésük lehetőségeit, ők olyan körforgást tapasztalnak majd meg, melynek során a folyamat újra és újra visszafordul önmagába, mint egy forgóajtó. Ez nem a ti valóságotok, ti kiléptetek a körkörös mozgásból, már nem vagytok a saját farkát hajkurászó kutya, beléptetek a spirál mozgásba; a folyamatba, ahol felülemelkedtek azon, amin csak akartok, vagy beszippantódtok abba, amibe akartok. Amikor a folyékony univerzum birodalmaiból éltek, nagyon könnyű visszasüppedni a régi paradigma körkörös forgásába, ami olyan, mint a farkát kergető kutya. Ezért hangsúlyozom ennyire, hogy figyeljetek oda arra, hogy mire összpontosítjátok az energiátokat. Amikor visszarántanak benneteket a negatív kollektív tudatosságba és ismét az Asztrál Öv csapdájában találjátok magatokat, [akkor] rengeteg erőfeszítésetekbe kerül, hogy ismét felemelkedhessetek a spirálon. Ezért dolgoztunk a legutóbbi aktiválásban azon, hogy biztonságba helyezzük az energiáitokat, és megvédjük az energiátokat, hogy ne húzhasson le benneteket a régi világ negatív kollektív tudatossága, ha nevezhetjük így.

Szeretteim, példátlan lehetőségek nyíltak meg előttetek. Akkor is hasznot húztok, amikor nem is látjátok, használjátok az ösztöneiteket, abszolút mesterévé kell váljatok az ösztöneitekbe vetett bizalomnak, annak, hogy meg tudjátok különböztetni a félelem-alapú motivációt a szeretet-alapú motivációtól, [így] mesterei kell, [hogy] legyetek az önbizalomnak. Az egó félelemmel próbál majd motiválni benneteket, a múlt sebei alapján, a szeretet [pedig] ösztönötök igazsága alapján ösztönöz benneteket – ezek a különböző paradigmák, amelyekkel most együttdolgoztok. Engedjétek az ösztöneiteknek, hogy megmutassák nektek a látomásokat, amelyek természetüknél foga világosak és érthetőek, és biztosíthatlak benneteket, hogy az önmagatokba vetett hitetek a legvadabb elképzeléseiteket is meghaladja majd.

Ezek a mechanizmusok alapvető fontosságúak szeretteim, és tartsátok észben, hogy amint ma már említettem, sosem adok át információt csak azért, [hogy] legyen közvetítés. Ezek [azok] az erősségek, amelyeknek mesteri elsajátítását kérjük tőletek, és azt [kérjük], hogy szenteljetek nagy figyelmet ezeknek az eszközöknek, amelyekre ahhoz van szükségetek, hogy biztosítsátok, hogy biztonságban vagytok a változás teljes időszaka alatt. Nem esik bántódásotok, ha érzitek azt a belső magot, és ha hallgattok rá. Még akkor is segítséget kaptok, amikor a Föld átmegy a geológiai változásokon, a politikai zavargások és változások alatt is segítséget kaptok. Szóval, ha elsöprően erős érzésetek támad, hogy el kéne költöznötök másik kerületbe, másik városba, másik országba, vagy bárhová, akkor az Isten szerelmére, figyeljetek erre oda, mert ha úgy érzitek, hogy ebből a belső részetekből ered, [akkor] ez nemcsak az elme üres fecsegése. Figyeljetek oda, és cselekedjetek! Mint tudjátok, az Univerzum a cselekvést támogatja, még akkor is, ha fogalmatok sincs, hogy mit kéne tennetek, keressétek a lehetőségeket, beszéljetek emberekkel, tegyetek fel kérdéseket, és nem telik sok időbe majd, és rájöttök mit kell tennetek. Az autentikus énetek és énetek összes magasabb aspektusa mindig támogat benneteket, mindig, csak az egó félelemmel teli elvárásai eredményeznek csalódást. Tehát, ha ragaszkodtok ahhoz, hogy elvárásaitok legyenek az életben, akkor tegyetek meg egy szívességet nekünk – várjátok el azt, hogy mindig az igazságotok irányítson benneteket.

Nos, kedveseim már aktiváltuk ennek a gyönyörű arany rácsnak az integrálási folyamatát a felső testetek területén. Ahogy mondtam, ez hat órás folyamat. Ez alatt az idő alatt egyszerűen legyetek tudatában azon gondolataitoknak, amelyek eszetekbe jutnak, talán emlékeknek, és [legyetek tudatában] annak, hogy általában hogy érzitek magatokat, ez megmutatja nektek [azt] az áldást, amelyet ez a rács jelent számotokra. Néhányotoknak talán megerősíti a jövőbe vetett hitét, néhányan megerősítőnek találhatjátok, úgy érezhetitek, hogy begyógyítja a múlt sebeit, nagyon tisztán érezhető lesz az ajándéka. A rács esszenciája veletek marad örökké. Ez a rács tartalmaz egy egyedi kódot is, ami összekapcsol benneteket ezen szeretetvibrációk nagyobb kozmikus arany rácsával. Nincsenek az angol irodalomban, vagy más nyelvben [olyan] szavak, amelyekkel akár csak homályosan is érzékeltetni tudnánk, hogy miről beszélünk most, ez olyasvalami, amit érezni kell, első kézből megtapasztalni, erre nincsenek szavak. Megízlelhetitek majd. Minden egyes hullámmal többet tudtok meg róla, növekedtek benne, és az életetekként elfogadott fizikai világ határain túlra való kiterjedési képességetek is tovább terjed, a határok feloldódnak, más világok is feltárják magukat nektek, és néhányan talán új barátságokat köttök néhány igen szokatlan külsővel rendelkező lénnyel. Mindig tudni fogjátok, hogy kik azok, akik a fényből jönnek, ez tagadhatatlan tény, ezért aztán hallgassatok, érezzetek, bízzatok.

Arra kérlek benneteket, hogy üljetek még körülbelül tíz percig nyugodtan. Ha lehetőségetek van rá, hogy ezt a nyugodt tíz percet a természetben töltsétek el, akkor kérem, [hogy] tegyétek azt, az ugyanis segít középpontban tartani az energiátokat. A természet segítsége hozzájárul az újrakalibrálási folyamathoz, ami alatt ezek a rácsok teljesen behangolódnak és természetesen a természetben amúgy is jobban érzitek magatokat.

A Minden Létező szeretete és örömteli jelenléte, a szeretet teljes megtestesülése takarjon be és öleljen át benneteket örök, kiterjedt jelenlétével, felfedve számotokra az igazságot, és feltárva előttetek világa számos dimenzióját, hogy gyarapodhassatok és boldogulhassatok a mennyekben. Legyetek tudatában, hogy mi mindig jelen vagyunk, csak egy gondolatnyi távolságra tőletek, vigyázunk rátok, szeretünk benneteket, és irányt mutatunk nektek.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség arany sugarának chohanja és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket.

Adonai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...