Kuthumi - (8:8:8) Első Folyékony Rács

 Michelle Eloff (08.08.01) - Kuthumi: (8:8:8) Első Folyékony Rács

Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád

Csatornázta: Michelle Eloff

Mooi Folyó, KwaZulu Natal, Dél-Afrika, 2008. augusztus 08.

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_______________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az igazság, a bőség, a harmónia és a bizalom áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, ez egy valóban örömteli ünnep ma, hogy sikeresen összegyűlhettünk veletek a 8:8:8 ünnepét megülni. Valamennyien megtapasztaljátok annak a fénynek a minőségeit, amit újonnan teremtett lélekként tapasztaltatok meg abban a pillanatban, amikor lényetek magjában a szikra lángra kapott. Ez a különleges fény vezet el benneteket a Szellem legmélyére, ennélfogva a ti isteni szellemetek mélyére is. Ez a fény irányít titeket az autentikus én megnyilvánítása felé, azon részetek felé, amelyik pontosan tudja, mi az igazságotok.

Ez a bizonyos mai nap mindenkinek megmutatja, hogy amit eddig a pontig megtapasztaltatok, az az élet igen jelentős céljából történt, és minden dolog, amit a mai naptól fogva fogtok megtapasztalni, az továbbra is egy igen fontos célból történik. A különbség az, hogy annak a mély belső tudásával léphettek ki ebből a mai rendkívül különleges közvetítésből, hogy valami messze nagyobb, jóval hatalmasabb és sokkal kiterjedtebb cél érdekében tevékenykedtek, mint amit az emberi egótok fontosnak ítél. Az alsó egót meghaladó ön-fontosság átfogóbb szintje felé mozdultok el. Az emberiség arra kap lehetőséget, hogy úgy léphessen be a bőség tudatosságba, ahogy a tömeg tudatosságnak az soha azelőtt nem adatott meg. A múltban voltak bizonyos emberi csoportok, melyeket kicsi méretüknél fogva elit csoportoknak tekintettek. Ezek a csoportok mesterei voltak az alkímiai folyamatnak, megértették az alkímiai tudatosság mibenlétét, és hasznot húztak a bőség birodalmaiból, a folyékonyság birodalmain keresztül. Fontos mindenkinek megtalálnia a folyékonyságra vonatkozó belső tudást, megértenie, hogy a folyékony világegyetemekben élés teljesen eltérő tapasztalatokat mutat a rögzített világegyetemhez kötött tapasztalatoktól. A rögzített világegyetem kapcsol benneteket ahhoz, amit karmaként ismertek.

A kollektív tudatosság most különleges lehetőséget kap arra, hogy óriási energia testként a folyékony univerzumba léphessen át. A folyékonyság világa lehetővé teszi, hogy életetek folyamával együtt változzatok és növekedjetek. Ennek megteremtésében semmi sem fix. Azt megérteni, hogy hogyan kell az élettel együtt folyni, az alsó egó számos vonatkozását provokálja, ez a részetek igényli az irányítást, csak bizonyos kategóriákban és bizonyos fix paraméterek teljesülése esetén működik, ami a biztonság érzését adja. De mi is eredményezi valójában a biztonság érzését? Tekintsétek úgy a biztonság érzését, mint a meghitt komfort zónátok érzékelésének a képességét, sokszor még akkor is, amikor pedig a valós tény egy igen kényelmetlen helyzet lenne, akár testi, akár érzelmi, gondolati/mentális/ vagy szellemi/spirituális/szinten.

Az életeteknek ez a négy szintje kihívásokkal szembesül, és a kollektív test a kihívások skáláján a valaha volt legnagyobbal szembesül. Ez nem büntetésként következik be, ez arra adódó lehetőségként kerül elő, hogy megtörjétek a szegénység és az áldozati tudatosság mintázatait, és belépjetek társ-teremtői hatalmatokba. Engedjétek meg az éneteknek, hogy a folyékony univerzumokon keresztül tapasztalhassa az életet, engedjétek meg az éneteknek, hogy együtt növekedjék az élet folyamával, lemondva az irányításról az én magasabb aspektusai javára, hogy tárgyilagosabban láthassátok az életet, ahelyett hogy a komfort zónátok dinamikái lekötözzenek benneteket, tudjátok, a biztonság hamis érzésének ezen ismerős helyei. Tudatosuljon bennetek a tény, hogy ennek eredményeként sok ember komfort zónája eltűnik, nem azért, mert mi azt mondtuk, hogy így kell lennie, azért történik meg, mert felsőbb énetek jelezte, hogy eljött az idő, mi pedig figyeljük a kollektív tudatosságot. Mert képesek vagyunk pontosan érzékelni, amit a magasabb énetek kivetít, azzal összefüggésben, ami jelenleg az igazi szükségletetek, és mindezek eredményeként mi megjelenünk a színen, hogy biztosítsuk mindazt, amit kértetek. Az alsó egó az, az a részetek, ami a tudatosság rögzült állapotában található, aki ellenáll életetek áramlásának; és aki elutasítja a lehetőségeket, melyeket átnyújtunk nektek, ami valami mást biztosítana. Mennyire ismeritek? Ismeritek, amikor jöttök a kifogásaitokkal, hogy mi miért nem oldható meg és ezt már mondtam korábban. Nem ismétlem magamat, csupán azok kedvéért, akik korábban nem hallották, soha nem látott idők jönnek. Aminek a kollektív tudatosság épp tanúja, azt a Föld szellemtörténetében még soha nem biztosították, semmikor. Ez a legelső alkalom. Így aztán nekünk épp annyira izgalmas, mint amennyire nektek lehet, és egytől egyig valamennyien kihasználhatjátok az alkalmat arra, hogy hátrahagyjátok a terheteket, hogy elvessétek az idejétmúlt tudatosság régi paradigmáját és belépjetek a megszületés egyre előrehaladottabb állapotában lévő új, teremtő világba. A döntésetek a bőség világának választásáról, önműködően egyre közelebb húzza a gazdagság átfogóbb dimenzióit az életetekhez, mégis csakis a ti választásotok, hogy miféle bőséget vonzotok magatokhoz. Még egyszer, azok kedvéért, akik nem hallották korábban ezeket a szavakat, nagyon könnyen megtapasztalhatjátok a negativitás bőségét ugyanúgy, ahogy a pozitivitás bőségét is. Amit összpontosításotok tárgyának választatok, az meghatározza a bőség tapasztalásának minőségét.

Százhuszonkettőezer új bőség portál aktiválódott a bolygótokon ezen a napon. Ezek az átjárók aktívak maradnak. Nagyon finom energia elemeket vetítenek ki, és minden ilyen elem frekvenciákat tartalmaz, melyek kommunikálnak a DNS-etekkel. Amikor ezek a kommunikációs rendszerek egymás között harmonikusan áramlanak, akkor automatikusan új lehetőségek felé sodródtok, új életmódok felé, új gondolkodási és társ-teremtői módok felé. A jelenlegi komfort zóna a tulajdonképpeni igazságotok. Igen hamar kiderül, hogy ez igaz vagy hamis felfogás a biztonságról. Roppant fontos, hogy abban a pillanatban, amikor megérzitek, hogy mi az igazság, akkor ennek megfelelően cselekedjetek.

Valamennyiőtöknek vannak személyes vezetői, ezek a vezetők nagyon közel kerültek hozzátok, energiáik nagyon szoros közelségbe kerültek hozzátok jelenleg, hogy biztosítsák minden szükséges támogatási rendszer közelségét és biztosítsák a sima átmenetet a folyékony rácsokba, melyek veletek vannak, amelyekkel valójában egyek vagytok. Ennek az energiának a szövése ma reggel kezdődött és kitart egész augusztus 28-ig. Minden tizenkét órás periódus megerősíti a támogatásotok mechanizmusát. Akiknek gyermekei vannak közületek, azoknak a gyermekeire is kiterjed ez a támogatási mechanizmus. Akik bizalmas kapcsolatban élnek, azoknak a partnereire is kiterjed és családotok többi részére is, ha ez a kívánságuk és szándékuk belefoglaltatik ebbe az új energia rácsba.

Lehorgonyozzuk az első folyékony rács legelső fázisát a kollektív tudatosság számára. Ez olyan, mintha vörös szőnyeget terítenénk az emberiség elé, hogy meghívjuk a fény birodalmaiba, a 'Mennyei Királyságba', hogy úgy mondjam, de ez a 'Mennyei Királyság' mindenkire nézve egyedi – a Földi Mennyország egy személyes szelete. Minden elképzelhető szemszögből kétségekkel szembesültetek. Néhányotok számára ez testi folyamat volt, sokak számára érzelmi, mentális vagy spirituális tapasztalat, és az [olyan] igazán jó lelkek, mint ti, akik azt kérték, hogy felgyorsított ütemben érkezzen, a fentieket mind egyszerre kaptátok meg.

Fontos megértenetek, hogy ahol szembesültök ezzel, az új világ. Nagyon nehéz nekem ilyenekről beszélni ezen a módon, ahogy ti intellektuálisan fölfogjátok, valójában nektek nagyon nehéz ezt intellektuálisan fölfogni, inkább próbáljátok meg fölszívni és megérezni, és kerüljétek [el] az elemző, intellektuális vonatkozásokat. Azért mondom ezt, mert a Nap Csakrátok teljes aktiválását fogjátok megtapasztalni. Ez a csakra először 2003-ban került az emberi energia mezőbe. 2001-től 2002-ig ennek a bizonyos csakrának a rácsai a Földanya testébe szivárogtak, ami változásokat hozott az emberiség tudatosságában, ami önmagában is átjárókat nyitott az emberiségnek, hogy megtapasztalhassa saját hatalmát, abban az értelemben, hogy az én új tapasztalatait teremthesse meg. Politikailag és gazdaságilag a világ számos változáson esett át ebben az időszakban. A szeptember 11-e csak egy példa erre, és akik tudják ezt, ez a Földanya 911 segélyhívása volt [911 az USA-ban az általános segélyhívó telefonszám – a ford.] , ezzel hívta a Kozmosz magasabb birodalmait, hogy lépjenek közbe és avatkozzanak be és biztosítsák, hogy mindazok a lények, akik készek a fénybe lépni, kapjanak támogatást, hogy pontosan ezt megtehessék, és hogy amik és akik azt választották, hogy az emberiség energiáit és a kollektív tudatosságot mélyebbre lehúzzák a sötétségbe, azok megállíttassanak. Ez hosszadalmas folyamat, szeretteim, és minden egyes szavam, amelyet kiejtettem, és minden egyes közvetítés, amelyet a fény más lényei adtak át, [mind] felkészítés volt ezekre az időkre.

Minden alkalommal, amikor azt mondtuk, hogy nézzetek magatokba, haladjatok tovább, tegyetek meg minden tőletek telhetőt energiátok visszaszerzésére, az céllal történt. A most-ért történt, és amit meg most teszünk, az az elkövetkezendő évekre készít fel. Minden egy-egy utazás, egyik lépés a másik után. Érezni fogjátok ennek a különleges ünnepnapnak a hatásait és az energiáit a tudatosságotokba szivárogni hátralévő földi életetekben. Ez a lelketekbe is beszivárog. Emiatt a lelketek örökké hordozni fogja. Egyediek vagytok. Biztosíthatlak benneteket, hogy nincs más rajtatok kívül, aki ugyanazokat a vibrációkat hordozná, mint ti, senki ember fia. Valamennyien egy-egy kódot viseltek a szív csakrán belül, ami közvetlenül a Nap Csakrához kapcsolódik és ezek a kódok [olyan] kulcsként viselkednek, melyek univerzális átjárókat nyitnak meg. Ahogy az összes ilyen univerzális átjáró megnyílt, több fény jut el hozzátok, egyre több lehetőség a fejlődésre, amiért is soha ne gondoljátok egy pillanatig sem, hogy értéktelen az élet, amit éltek, vagy hogy nem érdemlitek meg a szeretetet, vagy hogy földi létetek célja ismeretlen lenne. A célotok ennek a kódnak a hordozása, [az,] hogy világítótornyok legyetek, energia, rács és vezeték, amin keresztül ezek a kódok felszívódhatnak. Egytől egyig valamennyien az élet láncának szemei vagytok, és ha csak egyetlen szem hiányzik [is] ebből a láncból, akkor az elszakad. A hiányzó kapcsolódások azokban a lényekben találhatóak, akik azt hiszik, hogy nincs értelme az életüknek, hogy az életük értéktelen, és ezért van, hogy ezt a bizonyos bőség rácsozatot most átnyújtjuk az emberiségnek. Egy másik ok, amiért ezeket az új folyékony rácsokat meg kellett alkotni, az, hogy az elveszett lelkeknek szolgáljon igazságuk megtalálásához. Nem mindegyiküknek fog sikerülni, de biztosítani fogjuk, hogy ahányuknak csak lehetséges, megtalálják a szenvedélyt az életükben, hogy újra élhessenek, újra szerethessenek és egyesülhessenek lelkük fényével.

Most [azt] kérem, hogy csukjátok be a szemeteket, és amint kiejtem a szavakat, próbáljátok meg átélni magatokban [mindazt], amit mondok. Elgondolhatjátok, érezhetitek, elképzelhetitek bármilyen tetszőleges formában. Valamennyien beleegyeztetek, hogy itt legyetek pontosan most, a mai nap. Egy kollektív szerződés volt ez valamennyiőtök részéről és minden egyes lélek szerte a földön, aki erre most ráhangolódik és kapcsolódik most hozzánk, az részese ennek a kollektív szerződésnek. Ez azt jelenti, hogy nem követtetek el semmilyen hibát, nem tévesztettetek utat, egyetlen lépés sem volt helytelen és azért tudom ezt, mert valamennyien itt vagytok. Ez a konfirmáció arról, hogy a helyes utat járjátok és mindig is azt jártátok.

Ti vagytok a fölébredt mester-alkimisták, akik emlékeznek arra, mi is a hatalom, az erő bennetek, ami arra ösztökél, és biztat, hogy éljetek minden nap. Az alkímiai folyamat arról szól, hogy közönséges fémeket arannyá változtasson, mester alkimistákként ti pedig a közönséges tudatosságot változtatjátok át arany tudatossággá, ezért most azt szeretném, ha ráirányítanátok a figyelmeteket minden olyanra, amit közönségesnek, jelentéktelennek, sérültnek, roncsoltnak vagy bármi és bárki másnak minősítetek, amelyet ti közönséges tudatosságként azonosítotok. Ne korlátozzátok egyetlen érzelemre vagy tapasztalatra vagy önmagatokra, terjesszétek ki a barátaitokra, a családotokra, a hivatásotokra, mindenre. Ez be fogja húzni az asztrális világ sérült aspektusait erre a helyre és minden embert, aki részese életeteknek és kapcsolódik ezekhez a közönséges elemekhez, úgy szintén. Ezek az emberek azok, akik tükrözik a ti sérüléseiteket. Ezt mind bevonzzuk.

Most fordítsátok a figyelmeteket az gyökércsakrátok és a köldök csakrátok/szexcsakra/ közötti pontra. Itt helyezkedik el a Nap Csakra a testeteken belül. Néhányan kényelmetlen érzést tapasztalhatnak az alsó háti tájékon, ez az energia a Nap Csakrából jön, egyenesen Ekhnaton Nap Korongjából, Rá Nagyúr, Soltec és Hórusz fényéből. Az Egyiptomi Szekhmet Istennő a nőstény oroszlán arany energiáját nyújtja át mindenkinek, ami megnyitja a kreativitás folyamát a Földanyához rögzítő gyökércsakra és a szakrális/szex/ vagy köldök/szex/ csakra között, ami a kreativitáshoz és intuícióhoz köt. Ez a bizonyos csakra el volt rejtve, több, mint húszezer évig. Ez az első ciklus, amikor emberi lények tudatos információt kapnak erre a bizonyos csakrára vonatkozóan. Sok civilizáció vesztét okozta, hogy visszaéltek ezzel a csakrával. Voltak idők, amikor csak kis csoportok ismerték ezt az energiát, visszaéltek vele és ennek a többség nagyobb java látta kárát. Valamennyien feldolgoztátok a Nap Csakrához kapcsolódó félelmeket az utóbbi tíz hétben. A Nap Csakra egyben erőteljes bőség örvény is, ami a szexuális erőhöz csatlakozik. A szexuális erőtök az az energia a fizikai testben, ami a Földhöz köt. Ez egy rendszer, egy mechanizmus valójában, ami megnyit egy energiát, ami képessé tesz bevonzani a leginkább szükséges dolgokat a fizikai valóságba. Lekapcsolódni erről a csakráról annyit jelent, hogy képtelenek vagytok teljesen megtapasztalni és kifejezni a kreativitásotokat, egyedi és isteni lenyomatotokat emberi lényként és sok más funkció a harmadik, ötödik, hatodik, nyolcadik és tizenkettedik dimenzióban blokkolódik. Ez azt jelenti, hogy vannak területek az agyatokban és a DNS-etekben, melyeket nem tudtok elérni és nem is fogtok tudni, amíg nem békültök ki önmagatokkal és nem fogadjátok el magatokat szexuális lényként.

Mielőtt még valaki porig alázná magát, hadd mutassak rá, hogy a 'szex' szó a 'kreativitáshoz' kapcsolódik, másfelől pedig a 'szeretethez'. Csak az erő helytelen kezelése miatti félreértés vezetett a 'szex' szó elferdítéséhez. Elválasztották a kreativitástól. Elválasztották a szeretettől és a leghatásosabb fegyverré tették, és használták ellenetek, és igen, a szervezett vallás nagyon jó munkát végzett, hogy félelemmel telítsék legnagyobb erőtöket és úgy gondoljatok rá, mint bűnre.

Szeretteim, koncentráljatok a testetekben a Nap Csakra forróságára és képzeljétek el ezt a Nap Korongot növekedni magatokban, megolvasztva a köldökcsakra/szex/ jegét, és engedjétek ezt a forróságot a gyökércsakrába lépni, és végig fölfelé húzódni a gerinc mentén, amíg el nem éri fejetek koronáját. Ez a hőség megolvasztja bennetek az összes jeget, és ennek eredményeként rendkívül lágyan kihúz benneteket az elszigeteltség jégverem állapotából. Amíg ezzel vagytok elfoglalva, a Nap Istennők megjelenítik energiájukat a ti energia mezőtökben. Ekhnaton lép be ebbe a térbe, Ízisz Istennő és az Egység Istennők: Jezabel, Mária Magdolna és Guinevierre is belépnek.

Ahogy a melegség visszatér a testetekbe és a tudatosságotokba, azt kérem, hogy terjesszétek ki ezt a melegséget, terjesszétek ki az emberiségre és engedjétek a melegségeteket olyan energiaként működni, mint amit ott lehet érzékelni, ahol elszigetelt lelkek találhatók a bolygón. Keressétek meg őket a melegségetekkel és engedjétek a Nap Csakrátok fényének, épp hogy csak megérintse őket. Abban a pillanatban, ahogy ez megérinti azt elszigetelt lelket, megkapják a lehetőséget, hogy válasszanak, ahogy ti választottatok. Lélegezzetek be mélyen, eresszétek ki teljesen, biztosítva, hogy testetek oxigénnel telített maradjon.

Amíg ezt teszitek, szeretteim, mi a Nap Csakrán keresztül alapozzuk meg ezt a Földanya testében, ami megtartja a szeretet és kreativitás melegét teljes hatalmában és igaz természetében, és ami szexuális természetetekben fog kifejeződni. Szexuális természetetek képezi a teremtés képességét a szereteten keresztül, itt válik a Tantra művészete életetek fontos részévé. A Tantra egyszerűen a szeretet fényének szövése, ezért a tantrikus mester olyan mester, aki mestere a szeretet fénye megszövésének.

Lélegezzetek be a testetekbe. Ekhnaton elkezd most valamennyiőtökbe egy Nap Korongot beereszteni. Energia mezőtök behúzza ezt a Nap Csakrába, ez kapcsolódik a Nap Istennőkhöz és azokhoz az energiákhoz, melyek szükségesek a csakrák fátylainak eltüntetéséhez. A fizikai test hét csakrájának fátyoltalanítása a felébredésetek nagyon fontos része, ezen a folyamaton akkor fogtok keresztülmenni, amikor úgy érzitek, hogy készen álltok rá. Ez a különleges utazás egyben az az utazás is, amikor szembesültök igazi énetekkel. Ekkor kerül szembe fény énetek sötét énetekkel, és ebben az esetben sötét énetek az alsó egó, az a részetek, amelyik hamis azonosulásokhoz és komfortzónákhoz köti magát. A fény-énetek, amit ebben az esetben az autentikus énnek hívunk, az a részetek, amelyik ismeri az igazságotokat, ami maga az igazságotok, amelyiknek nincs takargatni vagy félni valója. Ennek a kettőnek a szembesülése letépi az illúzió fátylait, melyek blokkoltak benneteket, nehogy teljesen beléphessetek a folyékony univerzumokba és mester alkimista hatalmatokba, és bőséges életet élhessetek társ-teremtőkként.

Kérlek benneteket, lélegezzetek tovább. Amikor visszafogjátok a levegőt, akkor megállítjátok az energia áramlását a testen keresztül.

Most összpontosítsatok a szív csakrára, a mellkas központi területére. Próbáljatok meg emlékezni egy olyan időszakra, amikor a legjobban voltatok szeretve és képzeljétek el a testetek minden sejtjét, amint ezt a hihetetlen szeretetet érzi. Amikor érzitek a szeretetet ezen a módon, és képesek vagytok szeretni, akkor ízelítőt kaptok a létező leghatalmasabb bőség energiából. A szeretet nélkül soha senki nem lesz képes megtalálni a bőség igazi, legbelső lényegét, soha és senki nem lesz képes meglelni az elme békéjét vagy örömét. Ezért a szeretet a válasz minden kérdésetekre. Amikor a szeretetről beszélünk, akkor nem arról beszélünk, amit ti szeretetként tapasztaltatok meg. Nektek még soha nem volt részetek a szeretet teljes lényegében, de jó úton jártok, hogy megkóstolhassátok, milyen is lehet.

Ezzel az érzéssel, a szeretet ezen emlékével a szív csakrátokban terjesszétek most ki ezt az energiát az emberiség többi része felé, engedjétek meg ennek az érzésnek, hogy kapcsolódjon minden [olyan] lélekhez a bolygótokon, aki szeretetlennek, értéktelennek, elhagyottnak, elutasítottnak és semmibe vettnek érzi magát.

Most minden képességetekkel legyetek azon, hogy elképzeljétek a szív csakrátokból kiáradó szeretetet és a Nap Csakra melegét egyesülni az energia egyetlen hatalmas erejévé, mintha egy atombomba lenne. Ez a mérhetetlen atom-energia fel fog robbanni, amikor úgy kívánjátok és ki fog terjedni az összes multi-dimenzió mentén, melyek hatással vannak az életetekre és érintik az emberiséget.

Vegyetek egy mély levegőt, lélegezzetek ki teljesen, és amikor kész vagytok vele, engedjétek ezt az atomot fölrobbanni kieresztve a nap melegét és a szeretet erejét.

Ez az energia keresztül halad minden szerv minden molekuláján, mindenen, ami megtestesíti a tudatosságot azon a birodalmon belül, ahol éltek és minden párhuzamos és alternatív világegyetemben és világotok és a párhuzamos és alternatív világegyetemek minden dimenzióján keresztül.

Vegyetek egy mély levegőt, és ahogy kilélegeztek, engedjétek a következő atomot előáramlani és engedjétek ezt is fölrobbanni. Ez az energia gomba módra szaporodik a létezés minden egyes dimenziójában.

Ezt még kétszer fogjuk megcsinálni. Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki, és amikor készen álltok, akkor engedjétek megtörténni.

Még egyszer. Mély belégzés, kilégzés és engedjétek az atomot előbukkanni és fölrobbanni.

Drága Fénymunkások, amit épp most tettünk, az kinyitott minden valaha létezett dimenzió kaput, amit valaha teremtettek vagy aktiváltak az utóbbi negyvennégyezer évben. Ez azt jelenti, hogy kitisztult minden energia az összes ilyen dimenzióból, melyek ezen idő alatt léteztek, s ami a Földanyának egész életideje legnagyobb ajándékát adta. Őneki több inkarnációja is volt. Ez a mostani az ő végső utazása hazafelé és mindenki, aki az ő része, ugyanazt a lehetőséget kapta meg. Ez minden idők egyik legnagyobb ünnepe. Az idő most megváltozik és meg fogjátok látni a következő huszonnégy - harminchat hétben, ahogy az idő kezelésének egész mechanizmusa megváltozik az életetekben. Néhányan úgy tapasztaljátok meg, hogy több a rendelkezésetekre álló idő. Ez annak az eredményeként következik be, hogy tudatosságotok összhangba kerül a harmóniával és a békével. Azok közületek, akik a pánik ébredését érzik, amiért fogy az idő, figyeljetek oda, hogy hová összpontosítjátok a tudatosságotokat. Az igazat megvallva, idő nem létezik, de a lineáris valóságotok miatt az idő illúzióját tapasztaljátok meg. Használjátok ki az előnyeit, tervezzétek meg vele összefüggésben az élet gazdagságát, amit megérdemeltek.

Ez az első folyékony rács előkészíti az energiátokat, hogy megalkothassátok a személyes folyékony rácsot magatoknak, olyan rácsokat, amelyek lehetővé teszik tökéletes összhang megnyilvánítását az élet isteni tervével, s melyet számotokra a jövőbeli autentikus énetek fog kivetíteni. Azaz olyan részetek, amelyik végigélte mindezt, amelyik tökéletesen elsajátította a hitelesség utazását és most megfordul, visszanéz oda, ahol ti vagytok és pontosan megmutatja a következő lépést. Az energiátok összhangba került ezzel a frekvenciával és a rácsok teremtése az, ami felhasználja ezt az új elektromágneses frekvenciát, amit augusztus 13-án kaptok meg, s megvilágítja nektek, mennyire egyszerű is kielégíteni a szükségleteket az isteni tervvel összhangban.

Hadd mondjam el – amikor az alsó egó beavatkozik, akkor úgy találjátok, hogy amit megpróbáltok megteremteni, az nem akar megnyilvánulni, nem lesz alapja, sem gyökere, és amikor a teremtést a félelem motiválja, akkor összeomlik, mielőtt formát ölthetne az energia mezőtökben gyökerezve. Ezért, szeretteim, előhívtatok egy mindenható beavatást énetek számára. Beszólítottátok az egész különleges ciklus legnagyobb beavatását; és ez arról az egyszerű választásról szól, hogy életeteket vagy a félelem, a kétség és a bizonytalanság által vezérelve élitek, vagy a szeretet, a felelősség és a bizalom által vezérelve. Az én szeretete, az élet iránti felelősség és a bizalom által, ami minden szükséglet kielégítésére elegendő manifesztációs képességben nyilvánul meg, összefüggésben minden energiával, melyek megtartanak, vezetnek és segítenek benneteket megteremteni a valaha volt legnagyszerűbb életet.

A következő harminchat órában a Nap Csakrátok új dimenziókat ad énetekhez. Ez a személyiségetek új dimenzióit jelenti, lélek minőségek új dimenzióit és fényetek mester alkimistaként kezd a felszínre kerülni. Időt kell adnotok mind a négy alsó testeteknek, hogy felzárkózhassanak – a négy alsó testetek: a fizikai test, az érzelmi, az értelmi/mentális és a szellem/spirituális test. Intellektusotok az elengedéssel fog szembesülni – emlékezzetek rá, hogy a túl-elemzés bénultsághoz vezet. Amikor csapdában érzitek magatokat, nem tudva, mit tegyetek, akkor túl-elemeztétek a helyzetet, s ilyenkor kell kiereszteni és hagyni éneteket a folyamattal együtt áramlani. Az emberiségnek meg kell értenie, hogy az áldozati és szegénység tudatosság régi paradigmájának megszakítása teljes elengedést követel tőlük. Ez azt jelenti, hogy minden irányítási mechanizmus elbukik. Úgy gondoljátok, hogy történtek politikai és gazdasági változások ezidáig? Akkor még nem láttátok annak a mélyét, ahová ezek tartanak. Sokkal több minden fog történni, ezért nem ártana, ha teljes lenne a bizalmatok a teremtő képességetekben, és abban hogy bármi szükségeset megalkothattok. Ami veletek kezdődik, az veletek is végződik. Ti vagytok az egyedüli teremtők életetekben, ti vagytok a mester-tervezők, az építő mesterek vagy akárminek is nevezzétek. Nincs más emberi lény, akinek hatalma lenne az életetek terve fölött. Vannak mások, akik úgy döntöttek, hogy kapcsolatba lépnek veletek, hogy kapcsolatba hozzák az ő tervüket a tiétekkel, de soha, senki a ti terveteket nem befolyásolhatja, kivéve persze, ha erre ti adtok engedélyt.

Ti most csoportként gyűltetek egybe. Mi pedig újra tervezzük az egész rácsot az emberiség számára. Ez a fölülírás most óriási arányú. Ti vagytok a mi tengeri malacaink, a mi törés teszt bábuink, hívhatjátok, aminek akarjátok, de azért természetesen ezt aláírtátok, különben hogy lennétek itt, viszont a jutalom az előadás végén emberi hatalmatok visszaszerzése lesz, és hogy egyénekként hatalmatok lesz ahhoz, hogy bizalommal telve éljétek az életeteket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek többé kihívások. Sokszor mondtam már azelőtt, ez azt jelenti, hogy a kihívások szintje változik meg. Nem jelenti már azt, hogy folyamatosan szembesültök működési zavarral küzdő romantikus kapcsolatokkal vagy életetek bármilyen más szegletével – zsákutcába vezető munkával, állandóan üres bankszámlával, állandóan üres szívvel – ez mind megváltozott. Ez már másként van. Csak rátok vár, hogy felfogjátok, meglássátok, átöleljétek, engedjétek és szeretteim, hogy feljebb lépjetek a létrán, ahol a kihívások már másfélék. Ez egy nagyobb beavatás, ahol képesek lesztek olyan birodalmakból profitálni, ahová eddig nem volt bejárásotok. Ez az elme határainak meghaladását jelenti, a társadalmi kivetítések korlátozó hatásainak meghaladását, amit a ti feltételeitek szerint képesek vagytok megtenni, képesek vagytok megtapasztalni, és ami persze a harmadik dimenzión túl található. Ez a tapasztalatok teljesen új világa, szóval gyerünk kifelé az olyan gondolkodásból, hogy a kihívások majd korlátozzák a kapcsolatokat, a pénzügyeket, az életpályát és hogy meg kell küzdeni az egészséggel, az elmével és a testtel – ez olyan régimódi! Tehát ha trendik akartok lenni, mit neveznétek divatosnak és izgalmasnak? Szerezzétek be ezt az új programot! (felcsattanó nevetés)

Számtalanszor mondtam már nektek, hogy a kifogásaitok csak korlátoznak benneteket. Minden alkalommal, amikor nemet mondotok magatoknak, az egyetlen személy, akit gátoltok, az ti vagytok. Engedjetek mindenkinek körülöttetek és leginkább magatoknak helyet a növekedéshez. A folyékony energia a növekedés energiája. Benneteket most mind átviszünk a Hatodik és a Nyolcadik Univerzumon, ahol megtapasztalhatjátok a folyékony szeretet dinamikus erejét, és ahol összegyűltünk ebben a mostani különleges időben, az a Föld bolygó folyékony szeretet portáljai legerősebbének a közepe. Ennek az örvénynek az energiája minden hónap elmúltával növekszik, mivel minden hónap hatodikája a folyékony szeretet vibrációinak egy magasabb hányadát húzza be, amíg ez a bizonyos portál táplálja az egész bolygót a folyékony szeretet vibrációival.

Az Alpakának nevezett fizikai lények, melyek ezen a területen élnek, a gyapjukban hordozzák a szeretet fizikai megnyilvánulását. Testük izmai, a húsuk, a csontrendszerük jelképezi ugyanazt a folyamatot, amin a ti testetek izmai, húsa és csontjai keresztül fognak menni. Ennek hatására kémiai változások történnek majd veletek, a Földanyával és minden más teremtménnyel a bolygón. A szeretet erejét még meg kell tapasztalnotok új oldalairól, és ez egy jottányival sem visz közelebb ahhoz, hogy mire képes a szeretet valódi esszenciája és mit képes véghez vinni. A ti szeretet tapasztalatotok lekorlátozódik szerelmi légyottokra vagy szülő – gyermek vagy baráti kapcsolatokra. Csak néhányan vannak, akik igazából megtapasztalták a szeretet erejét, például az istenvárás pillanataiban, vagy az én szellemmel való kapcsolódásának pillanataiban, de tudjátok mit? Azért teremttettetek, hogy megtapasztalhassátok a mélységes szeretet szintjét életetek minden pillanatában, szívetek minden dobbanásával. Most nem fogjuk azt mondani, hogy valami baromira tönkrement és épp itt az ideje, hogy néhányan közületek a Földön meghúzzák a vonalat és belépjenek a senki földjére és megcselekedjék [azt], amit senki más nem hajlandó megtenni és ez jelentené hatalmatok visszaszerzését, és azért nem, mivel az utazásotokban beállt ilyen fordulat megköveteli, hogy teljesen visszaszerezzétek a szexuális hatalmatokat, szem előtt tartva, hogy a szexuális energia kreatív energia és szeretet energia. A szeretet, ami a szívből fakad, mindent táplál maga körül, mint az atomok, melyeket megosztottatok a Földdel a korábbiakban.

Ezek az energia hullámok, szeretteim, sok dimenzióra kiterjednek. Mindegyikük hordozza az aláírásotokat, ami azt jelenti, hogy sosem vagytok elkülönítve a teremtményeitektől. Az emberiségnek megnyílt a lehetőségek egy ablaka és újra el kell mondanom, hogy úgy mint még soha azelőtt és úgy értem, hogy mint egyáltalán bármi előtt. Ez már önmagában is egy kihívás, mivel ez azt jelenti, hogy abszolút semmi nincs belétek kódolva sejt szinten, ami arra vonatkozna, hogy merre tartotok, ami azt is jelenti, hogy nincs mitől tartanotok, mivel nincs viszony azzal, ahova tartotok. Az egyetlen, amivel bármiféle viszonyotok lehet, az a félelem az ismeretlentől, de nincs nyoma a jelenlegi struktúrában olyannak, ami lekapcsolhatna arról, ami előttetek fekszik, újra ismétlem, mivel nincs egyáltalán semmilyen viszonyotok vele, értitek, ugye?

Tehát egy teljesen új tervezetbe léptek be. Amint újra tervezzük a Föld rácsait a következő néhány hétben, meg fogjátok látni, milyen gyorsan működik a folyékony energia. Figyeljetek, és nem túl gyakori, hogy ilyet mondjak, de figyeljétek a híreket, olvassátok az újságokat, kísérjétek figyelemmel, mi történik a világotokban mostanság, szeretteim, mert most válnak láthatóvá a legnagyobb változások és megfigyelhetitek, amint minden, ami ragaszkodik a rögzült birodalmakban való létezéshez, az széthullik a folyékony szeretet energiáitól. A Nap Csakra melege elolvasztja a tudatosság minden elszigetelt vonatkozását, és akik hajlandóak meglovagolni az élet birodalmába tartó igaz szeretet folyamának hullámait, azok az áradattal együtt mozognak. Eljön az idő, amikor a többieket elengedjük egy másik ciklus másik birodalmának megtapasztalására, amit rögzült ciklusnak tekintünk.

Szeretteim, minden információval, amit átnyújtottunk, minden energiával, amit a testetekbe húztatok, amit aktiváltatok a DNS-etekben, most a folyékony szeretet áradását tapasztaljátok meg. Ez most mind fölhúzódik a lábatok csakráin keresztül testetek minden rendszerébe, kitisztítva azon részeitek sérüléseit, melyeket korábban hívtatok be. Ez az energia átszivárog minden olyan ember energia mezőjébe, akik tükrözik a sérüléseiteket. Nincs oka számotokra annak, hogy továbbra is ragaszkodjatok bármihez vagy bárkihez, hogy veletek maradjon, a teretekben, az utazásotokban, mivel, ha folyékony univerzumban éltek, folyékony tudatosságban, [akkor] semmi sem távolíthat el attól, ami azonosult az utatokkal, mivel ezek az energiák mind összefolynak, hogy eggyé váljanak, mint megannyi folyam és folyó, melyek összefutnak, és eggyé válnak az óceánnal. Ne feledjétek, ami rögzült, az blokkolja az utatokat, és ami folyékony, az áldással árad tovább.

Ha volna olyan területe az életeteknek, ami elkeseredetten akarja ezeket az energiákat, hogy dolgozzanak vele, hogy megtapasztalhassa a fizikai elengedést és gyógyulást, ezt a szándékotokat most nyilvánítsátok ki. Néhány percig tartsátok énetek homlokterében és eresszétek bele a folyékony szeretet örvényébe.

Most néhány pillanatig válasszátok ki, mivel cserélnétek le a régit – mit állítanátok annak helyébe, amit kértetek eltüntetni?

Adjatok hálát a jelenlévő fénylényeknek, hogy meghallgatták mindezt, és hogy minden a lelketek isteni tervének megfelelően nyilvánul meg, és a gyógyítás, amit kértetek, ki fog terjedni a kollektív tudatosságba és elkezdi meggyógyítani az összes hasonló sérülést, mivel a sérülések, melyeket hordoztok, valójában kollektív sérülések, melyeket sokan hordoznak még. Úgy gondoljátok, hogy szívetek fájdalma egyedül csak a tiétek? A ti szívfájdalmatok sok más emberben is létezik. Egymás tükrei vagytok. A kollektív sérülések tükröződései vagytok – az erőszak, az invázió és a lélek minden formája elnyomásának sérülései, melyeket a tiszta szellem és a belső érzékenység teljes és tökéletes elnyomása eredményezett, és ez az energia tér vissza a földre, és ti vagytok, akik kifejezetten azt választják, hogy a folyékony világban élnek, a folyékony univerzumban teremtenek, a folyékony tudatosságban terveznek és áramlanak.

Amint Ekhnaton energiája leföldelődik ezen a különleges helyen, az új fény Nap Korongja, ami a Nap Csakra teljes aktiválásával született meg, tovább ragyog a következő tizenkét hónapban. Ezért az emberiség újjászületése vagy újjáteremtése a szeretet megértésének új rendszerébe ez alatt az idő alatt megy végbe. Lesz a beavatkozások bevégzésének egy másik kiáramlása, ahol a szeretet a maga igazságában nem lesz jelen. Ne féljetek, hogy ez a lépés magával ragad. Életetek minden vonatkozása megváltozik, ami nem testesíti meg a folyékony szeretet folyékony tudatosságát.

Most, szeretteim, összpontosítsatok a harmadik szem csakrára. Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen. A Nap Istennők most bekódolnak egy-egy szakrális geometriai formát, egy-egy alakzatot a harmadik szem csakrátokba. A harmadik szem csakrátokban lévő forma forgása révén kibocsátott frekvencia a régi paradigma mintázatai kitisztításának új szintjét adja, amit a harmadik szem csakra vetít ki életetekbe a tudatalattin keresztül és a kapott mentális programozáson keresztül, amit az intellektus is helyesnek tart annak érdekében, hogy logikus értelmet kapjon. Ez a geometriai forma folytatja forgását a harmadik szem csakrátokban, és soha nem kerül ki onnan, mivel a folyékony tudatosság új frekvenciáit tartalmazza. Ezért aztán, amit a belső látomásotokon keresztül vetítetek ki, a harmadik szem csakrán keresztül, az többé nem tartalmazza a régi paradigma elmúlt élet mintázatait. Amint a harmadik szem összes frekvenciája egyesül, segítetek megteremteni az újra mintázás új isteni folyékony rácsait, a Földanya hiteles tervrajzával összefüggésben, s ezáltal, a hiteles élet eredetével. Ez egy másik áldás, amit átadunk nektek, egy áldás, amit bárki mással megoszthattok – azt a választást, hogy teljesen beléphettek az autentikus élet eredetébe.

Autentikus énetek nem tűri el az illúziót. Autentikus énetek nem elégszik meg egy bocsánatkéréssel. Autentikus énetek csak azt engedi meg, hogy olyasmiben legyetek jelen, ami hiteles, ami meghatalmasodott, bizalommal teli, szerető énetek tükröződése, s emiatt szereti éneteket és bízik benne. Békében élni önmagatokkal azt jelenti, hogy engeditek megtapasztalni magatoknak a szeretet tükröződését eggyé válni veletek, bízni bennetek, szeretni benneteket és eggyé válni veletek harmonikus frekvenciákban.

A szavak, melyeket átadtunk, számos szinten beszélnek a tudatosságotokkal. Valamennyiőtöknek szükséges lesz újra foglalkozni a szavainkkal, ezért biztosítsátok, hogy megkapjátok ezeknek a ma kiejtett szavaknak a másolatát.

Azt akarom, hogy érezzétek a szívetek erejét, a bátorságotokat és a belső fényeteket, és azt akarom, hogy engedjétek az energiának, amit a harmadik szem csakrán át vetítettetek ki, hogy megmutassa a jövőt. Amikor félelemmel tekintetek a jövőbe, akkor kivetítitek ezt a félelmet a jövő hálóiba, és ezért van az, hogy a múltatok válik a jövőtökké. Ez mind megváltozott. Kérlek, ne feledjétek!

Egy pillanatra mondjunk köszönetet minden jelenlévő fénylénynek. Egytől egyig valamennyien gyógyulásban részesültök, egytől egyig valamennyien megkapjátok a csakrák újrakalibrálását, ez a fény rendszereinek teljes újra rendezését jelenti a testetekben, és áramlásukkal biztosítják, hogy a testetek és az energia mezőtök rácsai 100 %-ban összerendeződjenek az új folyékony rácsokkal, melyek a 8:8:8 portálon keresztül léptek be. Minden bőség örvény kapcsolódik hozzátok a fő és mellék csakrákon keresztül, már csak rajtatok múlik, hogy a választásotoknak megfelelő jövőt teremtsétek meg. Az energia itt van. A bőség a teretek része. Minden eszköz rendelkezésre áll. Csak annyit kell tennetek, hogy meghozzátok a döntést és cselekedjetek, szeressetek, teremtsetek és térjetek vissza a testetekbe magatokat szexuális lényként átölelve.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen, ahogy visszahúzzátok a tudatosságotokat a fizikai testetekbe.

Az Alpaka energia még mindig jelen van, csatlakozik hozzátok. Amint valamennyi teremtmény csatlakozott, nyitva fogják tartani a folyékony szeretet átjáróját a szívcsakra közepében.

Azt is javasoljuk, hogy a következő huszonnégy órában, amint alkalmatok lesz nyugodtan leülni magatokban, írjatok le mindent, amit most hajlandóak lennétek megtenni annak érdekében, hogy a valaha élt legjobb élet a napi tapasztalatok szintjére kerüljön. Mindent írjatok le, amit csak tudtok, és ha félelem ütné fel a fejét vagy kifogások vagy ítélkezés, akkor toljátok félre és hagyjátok az új napot megvirradni. A fény minden egyes lüktetése, ami a testeteken átjön, a szívetek minden egyes dobbanása, megerősíti a választásotokat. Fontos megértenetek ezeknek az új energiáknak az intenzitását és bonyolultságát, mivel ahogy a testetek él és lélegzik, s amit észben tartotok, a gondolataitokban, a szívetekben, az árad ki a kollektív tudatosba, a kollektív rácsokba, amiért is azt mondjuk, hogy egyedül ti vagytok felelősek azért az életért, amit megtapasztaltok. És most, hogy befejezzük ezt az energia-aktiválást veletek, mint csoporttal, hadd mondjam el, hogy bármit is teremtetek, azt semmi és senki nem tudja szétszedni rajtatok kívül. Egyetlen személynek sincs hatalma, hogy megátkozzon benneteket, megakadályozza a mágiátokat; ez képtelenség, fölöttetek ezeknek nincs hatalma, és vannak itt néhányan ebben a teremben, akiknek ezt tudnia kell. A kapcsolódás az ilyen gondolkodáshoz meg fogja akadályozni a továbbáramlásotokat. Ez persze nem azt akarja jelenteni, hogy ne lett volna ilyesmi a múltban. Nem azt akarja jelenteni, hogy ne lettek volna bizonyos ilyen emberek, de azok számára, akik most itt vannak, akik hallgatják és olvassák ezeket a szavakat, ti, akik ezt a tapasztalatot választottátok, ez már többé nem része a valóságotoknak. Nincs olyan entitás, aki birtokolhatna titeket. Nincs negatív energia, amelyik átvehetné fölöttetek a hatalmat bármilyen formában vagy módon, amíg tudatosan engedélyt nem adtok rá, és azt nem választjátok, hogy valóságotok része legyen. Mind értitek a különbséget? (Igen.) Nagyon jó, ezennel az én munkámnak vége.

Szeretteim, jól tartsátok ezeket észben, és amikor hallotok bizonyos egyéneket ilyen félelmetes dolgokról beszélni, akkor azt ne tegyétek az energiamezőtök részévé. Hallgassátok meg, honnan jönnek, és ha föl tudjátok ajánlani a segítséget, akkor tegyétek meg, de ne vonjátok be a valóságotokba. Sok párhuzamos tapasztalat lesz a különböző világok között, de ti tudjátok, hogyan kezeljétek ezeket és meg fogjátok érteni, miről beszélek, amikor ilyen helyzetben találjátok magatokat. Most azt kérjük, hogy gyertek és ünnepeljétek ennek a nagyon különleges időnek az energiáit és engedjétek meg magatoknak, hogy a bőség életét éljétek, engedjétek az élet mesés gazdagságát minden vonásában szembesülni a ti életetekkel, és ami a legfontosabb, vegyétek elő a saját életeteket és éljétek azt!

Bízzatok a sok láthatatlan karban, melyek segítenek benneteket, a hangokban, melyek vezetnek. Legyetek tisztában vele ezekben az időkben, hogy, ami előttetek fekszik, ami vezet, az kommunikál veletek. Néhányatoknál ez lehet az eszetekbe ugró gondolat, ötlet, hirtelen belső tudás, az álmaitok, meglátások az életben, érzelmek és annak megértése, hogy számos módon kaphatjátok meg az Univerzum áldásait.

Tudjátok, hogy sosem vagytok egyedül, mivel egyek vagyunk! Legyen az igazságotok fénye és az autentikus énetek fénye az a fény, ami vezet benneteket a hazafelé vezető úton, és mindenekelőtt, mindig minden legyen rendben a világotokban!

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, üdvözöllek, és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.

OooooOooooO

Mária Magdolna vagyok.

Arra kértek, hogy tartsak egy rövid közvetítést valamennyiőtöknek ma este, és hogy bejelentsem az emberiségnek, hogy ezeknek a mennyei, ünnepi időknek az eredményeként az Egység Istennői engedélyt adtak a fény nőies oszlopainak lehorgonyzására, a Magdolna Rózsák formájában, Quan Yin lótusz energiáiban, Guinevierre bíbor rózsáiban és Jezabel vérvörös rózsáiban ezen a különleges szent földön.

Amit ez jelent valamennyiőtök számára, az az, hogy haladékot, átmeneti könnyítést kaptatok. Ez nagyon, nagyon ritkán történik meg. Cserébe a türelmetekért, az állhatatosságotokért és a bátorságotokért, annyi kihívással szembesülve, a Fény Nagy Tanácsa a folyékony univerzumokból kiemelte az asztrális karma tizenkét évét a DNS-etekből. Ez a következő tizennégy nap alatt tisztul ki.

Meghaladja a képességeimet, hogy elmagyarázzam nektek, hogy ez mit jelent, mivel valamennyiőtökre nézve egyedi. Amit elmondhatok az annyi, hogy a terhek könnyítéséről van szó, ahogy mondani szokták, és mivel kihúzták az asztrális testből, [ez] azt jelenti, hogy ilyen sérülések többé nem érintenek benneteket a kollektív tudatosságon keresztül. Ilyen sérüléseket nem is adtok tovább a jövő generációinak, ha életet adtok valakinek vagy gyermeket nemzetek a jövőben. Mindenki, aki vérvonalatokhoz kapcsolódik, szintén meg fogja tapasztalni a fényességet ennek a könnyítésnek az eredményeként, de ti lesztek az a lélek, aki a legnagyobb jutalmat élheti át.

Én, Mária Magdolna, magam is átnyújtom az emberiségnek a szolgálat új szintjét. Én vezetem azt a fénytervezetet, amelyik visszaadja a Nap Istennők igaz tanításait a Földanyának. Ez azt jelenti, hogy a nők és a nőies tudatosság képesek lesznek fölgyorsult ütemben leföldelni magukat a kollektív tudatosságban, lehetővé téve ezáltal, hogy a nőiesség kreatív ereje mind a férfiakban, mind a nőkben hatalmas változásokat hozzon létre a kormányzás, az orvoslás, az oktatás területein és a pénzügyi erőforrások felhasználásában. Mindezek a területek átrendeződésen mennek keresztül, ami több hatalomhoz juttatja a feminin energiákat, nem szükségszerűen csakis nők, hanem férfiak esetében is, akiknél a nőies természet tökéletes egyensúlyban áll a férfiassal.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhatok az emberiséggel ilyen szoros és belsőséges módon. A Földanya energia mezőjében maradok a következő három évben, hogy valamennyiőtöknek elhozhassam, amit kértek. Lesznek idők, amikor egyénileg fogok veletek kapcsolatba lépni. Arról fogjátok megismerni, hogy én, Mária Magdolna dolgozom veletek, hogy a támogatás formája a gyógyításban, vagy a vezettetésben megnyilvánulhat egy rózsa illatában vagy egy fehér rózsa képében. Legkedvesebb számomra az 'iceberg' rózsa [folyamatosan nyíló, nagy, hófehér bokor-rózsa fajta – a ford.] és erről meg fogtok ismerni.

Szeretteim, béke legyen veletek ezekben az ünnepi időkben és hozzon áldást életetekbe a harmónia és a boldogság most.
Au revoir

A második rész itt található: 

 Mária Magdolna: Második Folyékony Rács 2008. augusztus 05
https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-masodik-folyekony-racs.html?m=0

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése