Kuthumi - 9:11 A Bolygószintű Gyógyulás Napja

 Michelle Eloff (08.08.29) - Kuthumi: 9:11 A Bolygószintű Gyógyulás Napja


Forrás: thelightweaver

Fordította: Szigeti Antal 

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. augusztus 29.

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az igazság, a megvilágosodás, a békesség és a szinkronicitás áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

A (2008.) szeptember 11-i bolygószintű gyógyulás/gyógyítás napja az új világ vibrációit és frekvenciáit hozza előtérbe. Ezen a napon adományozzuk a felszabadulás szent kódjainak lenyomatát a bolygó minden lelkének, az én újféle értelmének, az én újfajta állapotának és világban elfoglalt helyének lehetőségét. Ahogy ezek a frekvenciák mind integrálódnak az emberi test fény-rendszerébe és [a test] fiziológiája olyan változáson megy át, amelyet az új fény hányadosok indítanak útjára, az emberek kezdik fölismerni, hogy a világ, aminek részesei, valójában a legnagyobb változások izgalmának állapotában van, aminek a Föld Bolygó valaha tanúja volt. Ahogy a[zon] jelenlegi idővonal civilizációja, amelyre összpontosítunk, átmegy ezen a változáson, mind több lehetőség adódik egyre szélesebb figyelemmel a társ-teremtésre fókuszálni. Ahogy az emberiség motivációja változik és a magasabb intelligencia egyre magasabb frekvenciáin vibrál, a világok képessé válnak támogatni egymást a magasabb tudatosság rendszerén belül.

(2008.) szeptember 11-e az a dátum, amikor 6 és fél milliárd csillag tetraédert, melyek a citrin [az öt alapkristály egyike, sárgás kvarc, a bőség és a kifejezőképesség köve – a ford.] energiáját hordozzák, kimondottan az emberiségre irányítva bocsátunk a rendelkezésetekre. Ahogy ezek az energiák integrálódnak az emberek csakra rendszerébe, a tetraéderek minden pontja kibocsát egy[-egy] frekvenciát és minden ilyen frekvencia aktiválja az illető személy lényének újfajta érzékelését. Ez pedig megváltoztatja a csakrák rezgésének sebességét és azt az ritmust, amellyel az energia áramlik a csakrákon keresztül. Ez változást idéz elő abban a képességben, ahogy az emberek az illúziókon túl elterülő világot észlelik, ahhoz képest, amihez hozzászoktak a Föld Bolygón leélt életeik során.

Muszáj lesz elkezdeni megértenetek, de nem csak intellektuálisan, hanem az alsó négy test minden vonatkozásával, hogy a világ, amiben éltek, a valóság, amelyet érzékeltek, és aminek tanúi vagytok ebben az érzékelt valóságban, az az a fajta illúzió, amelyet kezdetek megváltoztatni, és megérzéseitek alapvető változásokon esnek át, méghozzá olyan iramban, amelyet jelenlegi állapototokban nem vagytok képesek fölfogni. Annak oka, hogy valakinek a megérzései miért esnek át ilyen változásokon, egybeesik azoknak a sérüléseknek az okaival, amelyeket eonok óta cipeltek magatokkal. Ezek pedig azok az illuzórikus lenyomatok, melyekről most el kell mozdulnotok, ami által megváltoznak a rendszerek a testetekben, elmétekben, szellemetekben és lényeteket tekintve ez húsba vágó. Bármilyen szinten, amin csak vagytok, azt befolyásolja és áthatja az, amit érzékeltek.

Autentikus énetek olyan részetek, ami az általatok érzékelt valóságra jóval tárgyilagosabb nézőpontból tekint. Autentikus énetek átlátja azt a játékot, amelyet jelenleg játszotok. Úgy tekint életetek szereplőire, mint a játék katalizátor résztvevőire, vagy nevezhetjük őket akár 'kellékeknek' is, abban a szereposztásban, amelyet ti teremtettetek. Amit most mondok, az sokatok számára nem újdonság, mégis igen fontos megismételnem, mivel bár sokat ismeritek, mégsem tartjátok szem előtt és nem gyökerezett még meg tudatos énetek tudatosságában. Nagy mértékben ennek a játéknak a befolyása alatt álltok még, ezért a csillag tetraéderek, amelyeket most megkaptok, változást idéznek elő nem csak a testetek sejtjeinek geometriai struktúrájában, hanem energia testetek energetikai rendszerében is. Most egy energia lép be, keresztül hatol energia testeteken és végül gyökeret ereszt a fizikai testben. Megtanuljátok létrehozni a Változás Végtelen Lélegzetét. A Változás Végtelen Lélegzete megváltoztatja azt a módot, ahogy az energiát érzékelitek, ahogy az életet és minden rendszert láttok magatokban és körülöttetek. Amit ez jelent, az annyi, hogy meg kell értenetek, hogy amikor belélegeztek, akkor befogadtok, amikor belélegeztek, akkor energiát húztok be a felsőbb testekből a fizikai testbe. Amikor kilélegeztek, akkor kiadtok magatokból valamit, ami bennetek volt és kitoljátok magatokból, pont úgy, mint a levegőt, amit kileheltek.

Ennek a funkciónak a megértése a maga egyszerűségében elvezet annak a fölismeréséhez is, hogy amikor valamit behoztok lényetekbe, majd amikor újra kiadjátok, akkor ti vagytok – mondjuk így – a 'köztes ember', ti vagytok a vezeték, ti határozzátok meg annak minőségét, amit kibocsátotok. Ezért, amikor tiszta fény érkezik a testetekbe és aztán ti kiadjátok, az lehet eredeti tiszta formájában vagy megfertőzve azzal az illúzióval, amelyet valóságként érzékeltek.

Ennél a pontnál hozzá kell tennem, hogy életetek sok vonatkozását és szemléletmódotokat már megváltoztattátok. Szeretném kölcsönvenni Einstein egy mondását: 'Habár állhatatos, de a valóság mégis csak illúzió.' Az alsó egó olyan részetek, ami ragaszkodik ahhoz, hogy az alsó világ túlélésetek létfontosságú része. Mindig mondom nektek, hogy az alsó egó bonyolít és a lélek egyszerűsít, ezért a nehézségek, amelyeket megtapasztaltok, nem szándékosan akadályoznak vagy hátráltatnak benneteket. Gyakran annak kifejeződései, ahogy az alsó egó magára vonja a figyelmet, hogy irányíthassa életetek folyamatát.

A bolygószintű gyógyítás alkalmai, mint amilyen a mai nap is, a tudatos figyelem olyan szintjeit hozzák magukkal, melyek jótékony hatásait más alkalmakkal nem élvezhetitek. A lehetőségek ezen ablakait ki kell tárni abban a pillanatban, amikor megjelennek, függetlenül attól, hogy milyen időpontban vagy keltezéssel érkezik az információ a lehetőségre, ki kell használni. Az emberiséget félrevezették, hogy azt higgye, nincs hatalma választásokat hoznia, a lehetőségeket kihasználnia, szabadnak, egészségesnek, gazdagnak lennie, szeretetnek, megbecsültnek és tiszteltnek tekintenie magát. Ez az a nap, amikor mindez megváltozik, az energia, ami a mai naptól jelenik meg, biztosítja, hogy a régi paradigma romjait kiszippantsa a tudatalattiból, hogy amikor december 21-e elérkezik, akkor minimális illúzióval, minimális sérülésekkel léphessetek be az új paradigmába.

Az előre vivő út az emlékezésről szól. Amikor új energiákról és új csakrákról beszélünk, akkor azok itt és most újak nektek, de az eredeti esszenciájából származnak, az eredeti teremtést testesítik meg. Ahogy az idővonalak kibontakoztak, ahogy számos ciklus változásain mentetek keresztül, úgy elkülönülés jött létre. Az egyesülési folyamat viszont már kezdetét vette és egyre több és több ember érzi magában az újra egyesülés fontosságát, más szavakkal a szent házasság fontosságát. Az újra egyesülés énetek megannyi vonatkozásával táplál benneteket és lát el információval arról, hogy merre vezet az általatok választott út. Ahogy a szinteket mind áthatjátok, ahogy az új szinteket mind eléritek, azzal minden cselekedetetek emlékeztet benneteket egy újabb részetekre, ami egyszer már egy szélesebb jelenlét része volt, amelyet sok idővel ezelőtt a Mindenható Én Vagyok Jelenlétnek neveztünk. Mindazok, akik a szent tanításokat már régóta követik, emlékezni fognak a régmúlt időkre, amikor azt kértük, hogy mondjátok utánunk – vagyok, ami vagyok – mi is az az 'ami'? Az 'ami', az a minden.

Ma összekapcsoljuk az új, ne feledjétek, mit mondtam az újról, a szeretet geometriájának új rendszerét a Földanya testének magjával. Mind valamennyien kapcsolódni fogtok ugyanezzel a maggal. Ez az újra kapcsolódás a Földanyához rögzít benneteket, ami által vele együtt fejlődhettek ezekben az elemi fontosságú időkben.

Hét évvel ezelőtt kiküldte a maga 911-es segélyhívását. A hét éves ciklus erőteljes gyógyulást idézett elő, egyfajta ébredést az énben. Ez a következő szint, ez a következő ciklus rengeteg régi rendszert tesz majd erőtlenné, tehetetlenné és elavulttá. Az a csodálatos benne, hogy ezekkel a Citrin Csillag Tetraéderekkel a kollektív energiamezőben és azok energiamezőjében, akik magukba fogadták, az emberi én fölismeri a változásokat, azonosítja és meglátja az illúziót.

A Földanya, élő létezőként a változás, a kihasználtság és a sérülések sok, sok ciklusát élte végig, ahogy ti is valamennyien. De most eljött a ti időtök, hogy magatokhoz ragadjátok az új élet ígéretét, amelyet a 2009-es év folyamán dolgoztunk. A 2009-es anyagok által az énetek temérdek vonatkozását tehetitek magatokévá és mindezt az én uralása révén, ami szemetek és szívetek megnyílását jelenti és hogy ráébredtek az új élet ígéretére. Akkor majd arra is ráébredtek, hogy ez az ígéret mindig is jelen volt itt és hogy az új élet ígérete soha nem szenvedett csorbát. Azt csak az emberiségnek, mint fejlődő lelkeknek az utazása, valamint a kollektív tudatosság számlájára lehet írni, hogy egy hiedelem keletkezett, ami szerint ez az ígéret eltűnt vagy hogy pusztán egy maréknyi lett volna. Meg fogjátok látni az új élet grandiózus ígéretének félremagyarázását és félreértelmezését és néhányotokat ez felbőszíthet, de én azt kérem, hogy a dühötöket inkább fordítsátok át ösztönző erővé, hogy magatok és mások is beléphessetek hatalmatokba, hogy magatokhoz vehessétek a Fehér Tűz Elemet és hogy a magatok által uralt énetek fényébe utazhassatok és visszaszerezhessétek az új élet ígéretét.

A (2008.) október 25-én a Niagara vízesésnél és a Viktória vízesésnél aktiválodott Tizenkettedik Dimenziós Portálok olyasmit alkot, ami egy kettős végződésű kristálynak néz ki. Ez egy olyan energia rendszer, ami a felsőbb én és a magasabb tudatosság között áramlik, amelyet Kanada, de különösen a Niagara vízesés jelképez és ami az Arany Lópatkó területén található [Kanada legsűrűbben lakott és legiparosodottabb régiója]. Ez a magasabb egó aztán végig szűrődik Zimbabwe energiáin, átfolyik Zambia határán és ez az az energia – a magasabb egó - , ami elkezd belefolyni a sötét alvilágba mint olyanba és elkezdi a sötétség megtisztításának legnagyobb ciklusát, aminek az emberiség valaha tanúja volt. Nada Úrnő, Serapis Bey Nagyúr, Merlin Nagyúr, Akhenaten, Hilarion Mester, Szekhmet Istennő, Rá Nagyúr, Artemisz Istennő, Jezebel Istennő, Mária Magdolna és Guinevierre tartják helyén ezt az energiát. Erőteljes rögzítő pontok lesznek Namíbiában, Egyiptomban és Dubaiban. Annak oka, hogy miért kellett ezt az utóbbi három helyszínt is számításba venni, az, hogy – nevezzük így őket – a Sötétek vagy a Sötétség erői, ahogy ti ismeritek őket, akadályozták és korlátozták a magasabb tudatosság áramlását a tudatlanság világaiba. Ez szeretteim, valami igen, igen nagy dolog kezdete.

Ezek azok a katalizátorok, amelyek az Arany Kor hajnalához vezetnek, amint a Maja Naptár a végéhez ér. Most már a ti isteni jogotok, a végzetetek, a sorsotok, hogy teljesen belépjetek autentikus énetekbe, abba a részetekbe, amelyik megérti, milyen célt szolgálnak az illúziók és milyen fontos most ezzel az új szintű intelligenciával és figyelemmel hasznosítani a bölcsességeteket és mesteri szakértelemmel segíteni a többieket, akik még az illúziók csapdájában vergődnek, hogy fölismerhessék a kivezető utakat, és az az út, amelyet ti jártok, az pont az az út, amelyet mindig is emlegettem nektek, ez pedig az, hogy példát mutassatok. Nem az a dolgotok, hogy a kinti világban átalakítsátok az embereket. Ezt is számtalanszor elmondtam már. Az egyetlen út, ami ténylegesen a lélek fölszabadulásához vezet, az, amikor az illető a saját megfigyelései folyamán ismeri föl és sajátítja el a másféle utat és ez az a másféle út, amelyet készek magukénak vallani és ha egyszer elindulnak azon az úton, akkor elérik a pontot, ahonnan már nincs visszaút. Van az a klasszikus mondás, hogy 'elvezetheted a lovad a vízhez, de arra nem veheted rá, hogy igyon is', szóval hogyan vennétek rá a lovatokat az ivásra? Igyatok a vízből és ha a ló is szomjas, akkor akárhogy is, de inni fog, minden erőfeszítés nélkül. Ezért mondom állandóan magamat ismételgetve, hogy minden veletek kezdődik és veletek végződik. Az egyetlen dolog, amiért felelősséget kell viselnetek, az, hogy a tőletek telhető legjobb életet éljétek, mivel ha így jártok el, akkor szolgálatot teljesítetek, minden erőtökkel éltek, kifejeztek, adjátok és fogadjátok a fényt, a szeretetet, a szenvedélyt, a tudást, az integritást, a megbecsülést, a bölcsességet – minden isteni tulajdonságot.

Minden készen álló lelket megérint ennek a ragyogó ünnepnek a vibrációja. Ez a Földanya napja. Ezen a napon teljesen elengedi magát, fölhörpinti az isteni fény, szeretet és gondoskodás minden cseppjét, amit nyújtottak neki és mivel az emberek az élet sok királyi birodalmán osztoznak vele, ezért ők is, vagy más szavakkal, ti is, részesültök ugyanazokban az áldásokban, amiben ő. Ezen a napon az élet valamennyi királysága ünnepli az élet örömteli ajándékait és azt a képességet, hogy megkaphassák, kifejezhessék és tovább adhassák a szeretetet.

A szeretet átadásának, befogadásának, kifejezésének és megosztásának az energiája a fény egy tizenegy napos ceremóniája és ünnepe. Ezt a szeretetet meg kell osztani a Földanyával és az élet többi királyságával. Ti is meg fogjátok kapni tőlük. Engedjétek el attól való félelmeteket, hogy szeretve legyetek! Az egyik ok, amiért az emberiséget megrémítik az amúgy leginkább akart és vágyott dolgok, az, hogy félreértelmezték és a kihasználás eszközéül fogták föl azokat. Hányszor fordult elő, hogy a szeretet nevében sérüléseket szereztetek árulás, csalódás, stb. stb. formájában? Most fordulóponthoz érkeztetek és belső fejlődésetek eredményeképpen emlékezni kezdtek arra, hogy a szeretet olyan energia, ami sosem okozna sérüléseket, az csak a szeretet illúziója volt, ami megsebesített, a szeretettel összefüggő birtoklás és tulajdonlás volt az, ami sebesülést eredményezett. Ez azt jelenti, hogy energiátok most visszamegy évezredekkel ezelőttre, ahhoz a ponthoz, amikor első alkalommal tapasztaltátok meg, hogy a szeretet energiáját félreértelmezték, amikor valaki vagy valami kihasználta, amelyet ti a legistenibbnek, legerőteljesebbnek, leginkább gondoskodónak tudtatok és egy tőle eltérőt – a tagadását alkotta meg. Zavar támadt és ekkor következett be a törés, az elkülönülés bennetek. Ez mégsem jelenti azt, hogy most az önsajnálat dagonyájába süllyedjetek vagy hogy nehezteljetek azokra, akik elkövették ezt - nem! Most ennél a tudásotoknál és tudatosságotoknál fogva emelkedjetek ezen fölül és lépjetek ki az olyan helyzetekből, ahol áldozatnak hittétek magatokat és lépjetek tovább ezzel az újonnan szerzett tudásotokkal, hogy amit szeretetnek véltetek, az sosem volt az, különösen nem, ha még sebeket is ejtett.

Nem túl régen információt adtunk át a régi paradigma ciklusára vonatkozóan, ahol is azok az emberek, akikkel kapcsolatba kerültetek, akikkel különböző viszonyokat alakítottatok ki, akik kihívások elé állítottak benneteket, azokkal egymás sérüléseit tükröztétek. Az androgün rácsokkal, melyeket sikeresen lehorgonyoztatok, beléptetek az új paradigmába, ahol egymás erejét tükrözitek, egymás fényét, a fény fényt tükröz, nem pedig fájdalom a fájdalmat, vagy sérülés a sérülést. Ez az Arany Kor hajnala, az arany tudatosságé, ahol az alkimista a megértés új birodalmába irányítja az energiát, aminél fogva a mester alkimista birodalmában nincsenek áldozatok. A mester alkimista sosem áldozat, mivel a mester alkimista fogja az alap dolgokat és átalakítja azokat arannyá. Így alakul át a félelem szeretetté, a félelem mibenlétének megértése az ösztönző erő, a félelem alapjának és minden hozzá kapcsolódó aggodalomnak az átalakítása felszabadítja az érzelmeket és az érzések átalakulnak arany tudatossággá, bölcsességgé, tudatos figyelemmé, ami pontosan ugyanaz, mint amit most mi tettünk annak elmagyarázásával, hogy hogyan értelmeztétek és magyaráztátok félre a szeretetet és ez csupán egy elem.

Tehát ez a bolygószintű gyógyító ciklus a megértés átalakulásáról szól, a szeretet igaz természetének kifejezéséről, elfogadásáról és továbbadásáról. Az új élet ígérete új módon integrálódik belétek, amint beléptek a felsőbb én uralmának birodalmába, ami azt jelenti, hogy egy fokkal följebb léptek az új paradigma magasabb szintű én-uralma tapasztalatainak létráján, a régi paradigmát már egy más szemszögből szemlélve, amit a kvantum tudomány tanít nektek és ahol a relativitás törvénye megváltozik számotokra, mivel az új paradigma új törvénnyé alakul át. Mondják, minden relatív, de melyik paradigma, milyen szintű tudatosság és a gondolkodás mely ösvényei számára és ami a legfontosabb, el is hiszik ezt?

És így az ártatlanság visszatértének utazása az én visszaszerzésének utazása lesz. Képességetek, hogy különbséget tudjatok tenni aközött, ami illúzió és aközött, ami hiteles és belső észlelő képességetek az, ami megérzésetek része, az, ami ösztönöz és késztet benneteket ebbe az irányba. Ha volna bármilyen része életeteknek, amihez alsó egótok ragaszkodik az áldozatiság formájában, az meg fog változni. Kérlek értsétek meg, kedveseim, hogy az energiák, melyeket mára megnyitottatok magatoknak, régi életeteket lenullázzák és kiürítik. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem lesztek képesek visszatérni az áldozati tudatossághoz vagy akár csak eljátszani az áldozatot, mert az feje tetejére állítaná az életeteket. Gyakorlatilag lehetetlen lesz bármiféle önsajnálatban dagonyázni vagy panaszkodni. Ez most már a teljes felelősségvállalás ideje magatokért és az általatok teremtett életért.

Az ezután eljövendő kihívások pusztán azért jelennek meg, hogy emlékeztessenek mesteri képességeitekre. Mondtam már korábban, hogy ez az utazás az emlékezésről szól, a kihívások emlékeztetnek az elsajátított képességekre és amit már elsajátítottatok, az lesz az üzemanyag, ami új életetek kiterjedt szintjeire röpít benneteket, az ígéret szerint, amiről tévesen elhitették veletek, hogy elveszett. Ünnepeljétek a mai napot olyannak, amilyen még nem volt, mert visszaszerzitek a hiteles megértést, érzéseket és az igazság lényegét a szeretetről és alkimista képességeitekről.

A Földanya magába szívja ezeket az energiákat, ami annyit tesz, hogy többé nem lesz az emberi nemtörődömség áldozata. Visszaszerzi hatalmát és nem tűri tovább az áldozatul vetést és a visszaéléseket semmilyen formában és higgyétek el nekem, amint visszakapta hatalmát, azt a világ nyomban tudni fogja. A 911-es segélyhívás, amelyet 2001. szeptember 11-én küldött ki, az utolsó csepp volt a pohárban. Ez volt az a nap, amikor kikristályosította végső elhatározását és döntött, hogy visszaköveteli önmagát és hét évvel később a lehetőségek mind adottak és az új élet ígérete mindenki előtt ott lebeg, minden egyes ember előtt, de a lélek döntése, hogy él vele vagy elveti és akik elutasítják, bármilyen okból, azok egyszerűen egy másik cikluson mennek majd keresztül, amelyet ti már teljesítettetek. Nem a ti felelősségetek bárkit is megóvni vagy megmenteni, emlékezzetek, lovatokat a vízhez vezethetitek, de nem vehetitek rá, hogy igyon is. Ti kortyoljatok az élet vizéből és menjetek tovább és biztosítsátok, hogy a valaha élt legjobb élet a tiétek legyen.

Nincs többé megállás senki részére és könyörgök, engedjétek szavaimat a szívetekbe merülni, az eszetekbe, a testetekbe és tudatosságotok minden szálába. Az egyetlen dolog, ami megállíthat benneteket, az a félelem és ha engedélyt adtok az illúziónak, hogy irányítson benneteket, ne feledjétek Einstein szavait. Szóval mi lenne a legcsökönyösebb dolog? Hiteles énetek, felsőbb énetek, az a részetek, ami teljesen készen áll a létező legjobb életet élni vagy pedig az illuzórikus valóság? Olyan egyszerű, hogy egyszerűbb már nem is lehetne.

Ünnepeljetek, örvendezzetek, adjatok hálát és osszátok meg a fényt és a szeretetet és rajta, kövessétek a szívetek vágyait, hogy mindaz lehessetek, ami vagytok, legyetek a Mindenható Vagyok Ami Vagyok Jelenléte.

Szeretteim, mindig jelen vagyunk, ahogy azt tudjátok és ahogy kapjátok az igazság kódolt üzeneteit a kommunikáció számos eszközén keresztül, meg fogjátok érteni, mennyire jelen vagyunk és hogy mennyire összekapcsolódtok az élet minden királyságával. A ti hatalmatok az, ami tovább hajt előre benneteket és hatalmatok alapja az, hogy képesek vagytok szeretni és szeretve lenni és ez mindennek az alapja, így, ilyen egyszerűen.

Bízzatok a rengetek láthatatlan karban, mert segítenek titeket és tudjatok róla, hogy veletek együtt járjuk az utat, vezetünk benneteket és hadd emlékeztessek mindenkit, hogy az új élet ígérete mindig jelen volt és most rajtatok múlik, hogy elhiszitek-e és teljes felelősséget vállaltok-e érte, szívből búcsút mondva a múltnak, hagyva a múlt csontjait pihenni és tovább indulni.

Minden áldás, ami a Földanya valamennyi aspektusát kitisztítja, szálljon rátok is és ahogy élitek vele az életeteket, szabadítson föl a megszabadulás közös útja mindent, ami a tudatos ésszel eggyé válik és ne feledjétek, hogy mindez a szeretetről szól.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése