Kuthumi - Bevezetés a Szent Igazságtanácsba
ÉVES CHANNELING A TAVASZI (A DÉLI FÉLTEKÉN ŐSZI) NAPÉJEGYENLŐSÉG ALKALMÁBÓL
KUTHUMI, Felemelkedett Mester közvetítése Johannesburgban
A fordítást Mikolás Zoltán készítette
CHANNELING MICHELLE ELOFF KÖZVETÍTÉSÉVEL
2007. március 21.
A Gárdi Marianna által készített hanganyag letöltési helye:
https://www.mediafire.com/file/ppi8pu7j234l6xp/A_szent_igazs%25C3%25A1g.mp3/file
Youtube-n hallgathatós verzió:
https://www.youtube.com/watch?v=UgSh4f2pY70
Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.
¤¤¤¤¤¤¤
Kuthumi vagyok, s a szeretet és a bölcsesség sugarain jövök el hozzátok, hogy most üdvözöljelek benneteket, hogy elhozzam nektek a nyugalom, a béke, a gyógyulás és a harmónia áldásait. Üdvözlet, szeretteim! És nagy öröm és boldogság a szívünkben, hogy találkozhatunk ezen a napon, s közben szilárdan megtartunk benneteket Krisztus szívében, biztonságban tartunk benneteket Isten tenyerén.
Szeretteim, mai együttlétünk célja, hogy elmélyüljön bennetek annak megértése: lélekként milyen szerepet játszotok az emberi létben. Valamennyien szembesültetek már olyan nehéz helyzettel, amely felszínre kényszerítette az igazságot. Ismeretségi körötökben is bőven találtok erre példát.
Sok éven át meghatározott célok felé vezettek, tereltek benneteket. Megpróbáltak rávenni, hogy megoldjatok, elvégezzetek bizonyos dolgokat. Egótok azonban fél -- s ez a félelem a mai, illetve a nemrég véget ért Halak korszakban természetes állapot. Az egó nem képes hinni abban, hogy támaszt kap, hogy leghatalmasabb aspektusának, igaz valójának isteni fényébe vezetik.
Így az elmúlt 24 hónapban ti magatok, de mindazok is, akik körülöttetek vannak -- a családotok, gyermekeitek, barátaitok, parteretek, ismerőseitek, üzletfeleitek, sőt, azok is, akiket csak látásból vagy hallomásból ismertek -- keresztülmentetek olyan élményen, amely lényetek legmélyéig megrázott benneteket. Ezek a helyzetek sokféleképpen következtek be -- mindegyik másként. Ám mindegyik eszköz volt arra, hogy megnyílhasson a kapu lényeteknek ama erős, hatalmas része felé.
Vannak köztetek, akik úgy éltétek ezt meg, hogy egy kapcsolatotok véget ért vagy igen mély válságon ment át. Lehet, hogy munkátok kapcsán kerültetek olyan helyzetbe, amely minden életerőt kivett belőletek. Lehet, hogy még most is úgy érzitek: az utolsó csepp szenvedély és életkedv is meghalt bennetek. Mások közületek a fizikai halál folyamatával, az elvesztés és/vagy a hiány érzésével találkoztak környezetükben.
A változás minden lehetséges formában felüti a fejét. Most rajtatok a sor, hogy ezt (f)elismerjétek. Ez tudatos elfogadást jelent. Tudatosan fel kell hogy fogjátok, ami az itt-és-mostban történik veletek, s reagálnotok kell a kialakuló helyzetekre.
Néhány hónapja már szóltam a tagadás energiájáról, arról, hogy egyiketek sem fogja tudni tovább játszani a tagadósdit. Nincs hová bújni. Semmi sem maradhat sokáig rejtve. Ez, szeretteim, több mint puszta állítás -- ez bizony tény. Minden szemfényvesztés, minden hazugság, minden hamisság és csalás ki fog derülni, akármi is lesz a következménye.
Hogy miért mondjuk ezt? Mert minden léleknek megadatott a lehetőség, hogy a teljes elismerés állapotába lépjen, hogy felmérje, mit hozott elé az élet játéka. Minden léleknek volt alkalma, hogy tisztázza magában, csakugyan játszik-e -- abban az értelemben, hogy magáévá tesz-e mindent, amit csak az élet elé tár: az üzeneteket, a jeleket, az útmutatásokat, amelyek oly világosak és nyilvánvalóak, sőt nem egyszer -- mint sokan mondjátok -- majd kibökik a szemeteket, mégis vakon és süketen mentek el mellettük.
Szeretteim, pontosan erről szól a jelenlegi periódus, a tavaszi napéjegyenlőség. A Mars energiája, a szabadságvágynak eleget téve, könyörtelenül előretör. Meghallja az imákat, amelyeket a bennetek olyannyira szorító korlátok közül mondtok. Átszakítja az illúzió fátylait, s energiájának forgószele gyakran megtáncoltatja azt, aki mellett elhalad.
A nyomában megjelenő kinyilatkoztatások azonban mindig megérik a megrázkódtatást, a fájdalmat -- fizikai, érzelmi és más értelemben egyaránt --, hiszen aztán megkönnyebbüléssel, a szabadság és a béke érzésével ajándékoznak meg.
Sok más energiát is hoz magával a tavaszi napéjegyenlőség. Az úgynevezett fogyatkozási energia mélyen áthatja az embert. Ezt a periódust a Lélekfogyatkozás időszakának mondjuk. Ez a lélek sötét éjszakájának ideje, amikor a lélek megbúvik. Lelketekre félelmeitek, bűntudatotok, dühötök, felháborodásotok, elképzeléseitek, féltékenységeitek, irigységetek és önbecsapásotok árnyéka vetül.
Hová vezet mindez? Erőnek erejével belenyom az asztrális szemétdombotokba, s rákényszerít, hogy nézzetek szembe azzal, amit létrehoztatok. Megmutatja: e bolygón betöltött szerepetekhez hozzátartozik, hogy keresztülmenjetek bizonyos helyzeteken, s hogy engedjétek érvényesülni a változást.
Kevés szomorúbb dolog van számunkra, mint azt nézni, hogyan üldözik, ítélik meg, beszélik ki, mártják kátrányba és tollba, utasítják el, esetleg közösítik ki teljesen azokat, akik a földön katalizátor-angyalként működnek, akik katalizálják, azaz segítik létrehozni a nehéz helyzeteket. Így volt ez a múltban is és valószínűleg megtörténik a jövőben is. Mindez pusztán katalizátor szerepük miatt sújtja ezeket az embereket.
Aki fenekestől felforgatta az életeteket, aki felkavart, megrázott, elárult vagy védtelenül hagyott, az valójában ilyen katalizátor-angyal volt és szívességet tett nektek. Elismertétek-e valaha a szerepüket, vagy önmagatok szerepét abban, hogy életetekbe vonzottátok az illetőket? Vagy haragudtok, sértetten, keserűen gondoltok rájuk? Netán, ami még rosszabb, kibeszélitek őket, befeketítitek őket mások előtt?
Akár hallgatjátok most ezeket a szavakat, akár a jövőben olvassátok őket, itt az ideje, hogy megértsétek: ahol most utatokon vagytok, az, mondhatni kegyetlen pont, amennyiben a magatartásotokat, reakcióitokat, vagy egó-alapú viselkedéseteknek bármely más szintjét a régi paradigma-rendszerek alapján választjátok meg. Nem azokról a valós félelmekről beszélünk, amelyeket az embernek le kell győznie, vagy arról a sok nehézségről és akadályról, amivel meg kell küzdenetek, hogy végül eltűnhessen a fátyol, amely nem engedte, hogy lássátok a fényeteket, erőtöket és célotokat. Azokra gondolunk, akik tudatosan, készakarva belebonyolódnak a drámajátékokba vagy egójuk alapján, egójuktól indíttatva ítélnek meg másokat, ítélik meg mások útját, választott vallásukat, hitüket. Azokra, akik megítélik, hogy mások hogyan választják meg szerepüket, társukat, azt, hogy mihez kezdjenek az életükkel.
Egyiketeknek sincs joga vagy hatalma, hogy mást megítéljen, kipécézzen, befeketítsen vagy kibeszéljen, hiszen soha egy pillanatig sem voltatok annak a másiknak a bőrében -- és amikor azt mondom, egyiketeknek sem, akkor mindenkire gondolok -- mindenkire, kivéve a választott Törvényadókat és Törvénytartókat.
Jó pár hónappal ezelőtt arról beszéltem: minden létező fekete mágia közül a kibeszélés, a pletyka a legsötétebb. Tudjátok-e, hogy nemcsak akkor követitek ezt el, amikor mások életének drámáját, történéseit beszélitek ki, hanem akkor is, ha saját magatokról nyilatkoztok így, amikor magatokról beszéltek negatívan. Az is egy fajta pletyka, amikor önmagatokat járatjátok le mások előtt, különösen, ha legalább három embernek magyarázzátok, mivel küszködtök, mi bajotok van magatokkal.
Ilyenkor saját benső gyereketeket, kamaszkori önmagatokat, s valamennyi megsebzett aspektusotokat áruljátok el. Őket beszélitek ki, az ő gyengeségeiket, félelmeiket teregetitek ki, azt mondjátok el: hogyan döntöttek annak alapján, ahol egy adott időpontban voltak.
És szeretteim, ne feledjétek, hogy amit most mondok, az kivétel nélkül minden olyan helyzetre vonatkozik, ahol pletykálkodás, más vagy mások kibeszélése van terítéken. Nem voltatok annak az embernek vagy annak a csoportnak a helyében, amikor az döntött, cselekedett vagy beszélt. Hacsak ti magatok is ott nem voltatok, egész egyszerűen semmi közötök hozzá. Hacsak tanúi nem voltatok a csoport vagy személy szavainak, annak, hogy mi motiválta az adott döntést vagy tettet, nincs jogotok nemhogy ítéletet mondani, de arra sem, hogy akár elítélően nézzetek vagy gondoljatok a "bűnösre" (mindegy, milyen címkét aggattok rá). Nincs, hiszen nem voltatok ott. Felnőtt önmagatok pedig még nem nyerte el teljes tudatát, amikor benső gyermeketek vagy kamasz önmagatok megtette, amit tett, bármi volt is az.
Ezért mi, a Fény Mesterei azt mondjuk nektek: ahhoz, hogy a Szent Igazságtanács tagjai lehessetek, EGYSZER-S-MINDENKORRA abba kell hagynotok a pletykálkodást. SOHA TÖBBÉ ne beszéljetek negatívan se magatokról, se másokról. SOHA TÖBBÉ ne ítéljétek meg se önmagatok valamely aspektusát, se másokra ne mutogassatok, mert a dinamika, amit ezzel teremtetek, ROMBOL! NEM felel meg a helyes cselekedetek törvényeinek, tehát, ha így tesztek, MEGSZEGITEK A TÖRVÉNYT, s ezért FELELNETEK KELL.
Sok-sok tanítással ezelőtt elmagyaráztuk: abban nincs semmi rossz, ha valakinek, akiben megbíztok -- netán lelki segítőnek vagy terapeutának --elmondjátok, mi nyomja a lelketeket, mi fáj, miért szenvedtek. Ilyenkor jó meggyújtani egy gyertyát, megidézni a mesterek fényét és azt, akiről szó van, hogy így átalakuljon az energia, és rendbe jöjjetek ti is, a helyzet is.
Amikor azonban egy helyzetben egyfolytában csak a negatívumot hangsúlyozzátok ki, másokra vagy magatokra mutogattok, akkor NEM gyógyítotok, hanem SEBET OKOZTOK! Szembefordultok mindazzal, amiről meggyőződtetek vagy amit teremteni akartok. Hozzá kell tennem: tapasztaltunk szerint az ember még arról is meggyőzi magát, hogy nincs abban semmi rossz, ha többek előtt saját hibáiról vagy mások hibáiról beszél. Belül úgy érzi, joga van ehhez, talán mert nem nagyon szereti az illetőt, vagy féltékeny, irigy rá, fél tőle. Lehet, hogy éppenséggel azzal igazolja magát önmaga előtt, hogy barátja vagy gyógyítója a másik személynek. Ez azonban NEM felel meg a helyes cselekedetek törvényeinek.
Amikor folyton ugyanarról a helyzetről van szó, mikor mindig ugyanazokat az embereket pellengérezik ki, akkor benső gyermeketek és valamennyi megsebzett aspektusotok kiszolgáltatottnak és megalázottnak érzi magát. Ezért mondjuk: ELÉG VOLT!
Azt is elmondjuk ma nektek -- és ezt továbbadhatjátok MINDENKINEK, akivel csak dolgoztok, beszéltek, találkoztok, kommunikáltok, hogy bolygótokon jelenleg rendkívül erőteljes energiák működnek. ROPPANT szigorú törvények szabályozzák, mi számít helyes cselekedetnek a bolygótokon. Így a fénymunkásoknak egyre kevesebb terük marad, hogy az áldozatot játsszák, hogy állandóan az önsajnálat állapotában legyenek.
Hadd mondjuk ki tehát: eljutottatok odáig, hogy sikerült kikapaszkodnotok a manipuláció szűk, ámde kényelmes zónájából. Megszabadultatok az áldozatérzéstől, az áldozat- és nyomortudattól, a feltételes szeretettől és a többi, vele járó negatív szemlélettől és tudatállapottól. Fáradhatatlanul dolgoztatok, hogy magasabb szintre emelkedjetek. (Sokan használjátok előszeretettel a "felemelkedés" szót, ám hogy mit is jelent valójában, arról szinte fogalmatok sincs.) És én, Kuthumi itt állok előttetek és velem van a Nagy Fénytestvériség Igazság Nagytanácsának 244 Mestere, és a bolygó minden egyes fénymunkásához fordulva azt mondjuk: ha csakugyan a felemelkedés törvényei, a helyes cselekvés törvényei szerint akartok dolgozni, ha csakugyan szabad, felszabadult lélekké akartok válni, feltétel nélkül akartok szeretni, békében és örömben akartok élni, akkor SZÁLLJATOK LE AZ ISTENVERTE MAGAS LÓRÓL és KEZDJETEK ennek megfelelően élni!
Én, Kuthumi, annak a Felemelkedési programnak a vezetője, amelyet Lord Maitreya annyi-meg-annyi ciklussal ezelőtt hozott létre, sok fénymunkással most válaszúthoz érkeztem, és az arany sugár teljes lényegét hozom, ma. És ez az energia, ez az üzenet, amelyet hozok, nemcsak nektek szól, akik hallotok engem. Ti fizikailag itt vagytok és hallhatjátok, de ezek a szavak MINDENKIHEZ szónak, aki csak ezen a bolygón az ébredést választotta.
És annyiszor használom az "istenverte" szót, ahányszor csak akarom, mert amit látunk, az nem Isten áldotta! Ha komolyan gondoljátok az utat, amit választottatok, ha csakugyan végig akarjátok járni, ha igazán elköteleztétek magatokat, elkötelezettek vagytok magatok, a lelketek, SZELLEMETEK és következésképpen az Atya/Anya Isten iránt, AKKOR HAGYJÁTOK ABBA AZ ÖSSZES HÜLYESÉGET, HAGYJÁTOK ABBA EZT A SZART!
Én, Kuthumi NEM TŰRÖM TOVÁBB, hogy azok, akik a fény útját szolgálják, fel szeretnének emelkedni, s ezért a fénymesterekhez fordulnak segítségért, bármiféle NEGATÍV örvényeket keltsenek. Aki csakugyan ezt akarja, ÁLLJON FEL, álljon helyt magáért, mégpedig MOST AZONNAL! És VÁLLALJA a felelősséget azért, amit előidézett!
És szigorom RITKA NAGY ENERGIÁVAL ÉRKEZIK!!! DE AZ EGÉSZ BOLYGÓNAK HOZOM MA EZT AZ ÜZENETET!!! Hogy halljátok: a Szellemnek is van határa!!! És ez a határ MOST IS A HELYÉN VAN és ott is MARAD!!! És ha egy lélek -- fénymunkás vagy nem, mindegy -- átlépi ezt a határt és TOVÁBB JÁTSSZA a sötét testvériség játékát, akkor jobb, ha eldönti, kit is akar szolgálni tulajdonképpen!!!
NINCS TÖBB LANGYOSVÍZ-KÖZÉPÚT, FÉNYMUNKÁSOK!!! NEM LEHET TOVÁBB ÜLNI A KERÍTÉSEN!!! Nincs több "ma Istenre hallgatok és szeretem magam" és holnap -- az ellenkezője!!! Vége az ingázásnak!!! AKINEK ARRA VAN SZÜKSÉGE, AZ TEGYE MEG NEKÜNK A SZÍVESSÉGET ÉS MENJEN VISSZA AZ ALACSONYABB DIMENZIÓBA ÉS JÁTSSZA OTT A JÁTÉKÁT!!! NE keverje bele a fény szolgálóit saját morbid játékaiba: egó-üzletekbe, pletykába, egó-harcokba, rosszhír-keltésbe és hátbatámadásokba! ANNAK A JÁTÉKNAK VÉGE!!! Széles vásznon írjuk ki ma az univerzumotokban: VÉGE A JÁTÉKNAK!!! Ma MINDEN EFFÉLÉNEK a végére pontot tettünk.
A mai találkozót a Nagy Fénytestvériség Igazság Nagytanácsának 244 tagja hívta össze. EZT NEM VEHETI SENKI FÉLVÁLLRÓL. A világosság, a szeretet szavaival jövünk hozzátok, felemelő energiákkal veszünk körül benneteket, ösztönző szavakkal és tanításokkal szolgálunk, mégis, amint kiteszitek a lábatokat, máris megítéltek és kibeszéltek másokat, kezdődik elölről a hátbatámadás, a rosszhír-keltés, az önkritika, az önmegtagadás és az önutálat.
MÉG MINDIG nem jól áll a mérleg nyelve. Nem az önkényeztetés és önszeretet felé billen a kritizálgatás és megítélés helyett, hanem fordítva. Még mindig az utóbbiakból van több. ÉS AZÉRT HALLATOM A SZAVAM MA, mint az a MESTER, aki Lord Maitreya örökébe lépett, mert FELELŐS vagyok azért, amit az ÉN beavatottjaim, az ÉN neveltjeim, az ÉN felemelkedés-tanítványaim teremtenek. AZ IDŐ BETELT, és nektek, akik FIZIKAILAG itt vagytok most, az a feladatotok, hogy hirdessétek ezt az üzenetet. Adjátok tovább a szavaimat mielőbb, a lehető leggyorsabban, és igen, mondjátok meg mindenkinek: KUTHUMINAK ELEGE VAN -- mert igenis, elegem van!
A világ minden táján vannak fénymunkások, akik széttárják a karjukat és így kiáltanak: "Miért pont én?" "Miért pont velem történik ez?" "Mit tettem?". GONDOLJÁTOK MEG, MIVEL FOGLALKOZTOK! FIGYELJETEK A LÉNYEGRE! Most, különösen mikor a déli félteke az őszből a télbe fordul, nagyon fontos, hogy magatokba mélyedjetek. Vegyétek észre a démonokat, amelyek lelketek mélyén még mindig ott munkálnak, s táplálják dühötöket, féltékenységeteket, irigységeteket, a többi rosszat! JÁRJATOK A VÉGÉRE MINDENNEK! Ne másoknak fecsegjetek róla -- TEGYETEK ellene!!! VÁLLALJÁTOK FEL A FELELŐSSÉGET, és ne gyertek nekem azzal, hogy "Ó, de Kuthumi, én igenis felvállaltam a felelősséget, mit akarsz még tőlem?"!
MIT AKAROK MÉG TŐLETEK? AZT, AMIT A TULAJDON LELKETEK VÁR TŐLETEK! És hogy mit akar a lelketek? Azt, hogy HAGYJÁTOK ABBA! Hogy forduljatok el mindattól, ami nem ti vagytok! Hogy szabaduljatok meg mindazoktól, akikhez, mint kábítószerhez kötődtök, a (kölcsönös) függőségektől! Szabaduljatok meg kis drámáitoktól, amelyeket oly ügyesen megteremtetek, mikor összejöttök és pletykálkodtok és másokra mutogattok és ítélkeztek és kibeszélitek ezt vagy azt a személyt, csoportot vagy esetet: "tényleg, hallottátok, hogy ...?"!
Mindez ugyanis EGYÁLTALÁN NEM TESZ JÓT NEKTEK. Amikor ilyesmit csináltok, a harmadik dimenziós világ játékát játsszátok. Az ASZTRÁLIS valóságban vagytok -- ilyen egyszerű; ennyi, pont. Ezért mondom nektek: FOGALMATOK SINCS, mit is jelent a felemelkedés, milyen emelkedett mesternek lenni, mit tesz végigjárni a felemelkedés útját, mit jelent, ha valaki a gyógyításnak szenteli magát, mi is az: egyesülni Istennel.
FOGALMATOK SINCS, mert HA LENNE, nem merülnétek el ebben a szarban. Nem játszanátok ezeket a játékokat! Nem ítélnétek meg a barátaitokat! Nem ítélnétek meg azokat, akik kevesebbek nálatok! Nem bonyolódnátok bele mások drámájába és ítélnétek meg őket aztán érte! És ami a LEGFONTOSABB: ELÉG VOLT önmagatok kritizálásából, hiszen ezzel okozzátok a legtöbb kárt!
Mindig jelen vagyunk, mint ahogy mindig is jelen voltunk. Törvény, hogy minden hívásra válaszolunk, hiszen ezt fogadtuk önmagunknak és Istennek. Amikor tehát hívtok, jövünk. Meghozzuk a segítséget, az üzeneteket, az embereket, helyzeteket -- akármilyen katasztrofálisak is néha. De még mindig nem értitek, nem jut el hozzátok. Kérdezzük tehát: MIT AKARTOK tőlünk? Mit akartok ti, emberek, az angyaloktól, az emelkedett mesterektől, a többi Istentől/Istennőtől, mindenütt jelenlévő lénytől?
MIT AKARTOK tőlünk? Hiszen mi, a mi részünkről mindent megteszünk, amit csak kértetek. De nektek sosem elég jó, mert egyfolytában a NEGATÍVUMOKBAN fetrengtek! Folyton azt nézitek, mi a ROSSZ, elefántot csináltok minden bolhányi igazságtalanságból, ami ér benneteket! Annyira el vagytok foglalva azzal, ki hogyan bánt veletek igazságtalanul, milyen hibát követettetek el, mi sért, mit tett veletek valaki tegnap, egy éve vagy ötven esztendeje, hogy NEM VESZITEK ÉSZRE, amitek van!
Amíg sértődötten viszonyultok az életetekhez vagy embertársatokhoz, SOSEM érhetitek el a felemelkedést. Amíg féltékenység és irigység van a szívetekben, SOSEM érhetitek el a felemelkedést. Ha a harmadik dimenzió egó által vezérelt világához húztok, akkor azt ajánlom: rendezkedjetek be kényelmesen, mert biztosak lehettek benne, hogy még jó sokáig ott fogtok járkálni.
Itt az ideje, hogy felülvizsgáljátok kapcsolataitokat, barátságaitokat, munkátokat és pályátokat -- egyáltalán, mindazt, amit csináltok, amit választottatok. Elemezzétek ki magatokban, igazából mit miért is tesztek, mert bizony kapcsolataitok egy részét rejtett rugók mozgatják. Manipuláltok, most is manipuláltok. A drámákból valamiféle kielégülést merítetek, és meg kell mondanom: ez aztán mind messzebb visz kitűzött célotoktól, a felemelkedéstől.
Mindezt jól látjuk, egy percig sem feledjük, ám nem teszünk egyebet, mint hogy tiszteletben tartjuk a választásaitokat. Amikor pedig változást kértek, meghozzuk. Előfordul, hogy -- amint ezt a mai üzenet legelején is mondtam -- csak akkor hallotok meg, amikor a fületekbe ORDÍTUNK, csak akkor látjátok meg, amit mutatunk, amikor már KISZÚRJA SZEMETEKET.
Nos, itt van szerepük a katalizátor-angyaloknak. Ha pedig valamelyikőtök katalizátor-angyal, és ezért aztán mások megítélték, befeketítették vagy más rosszban volt része, NE ADJA FEL! Emlékezzetek Jézus Mester szavaira: "Bocsáss meg nékik, Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek". Ezek a katalizátor-angyal szavai, mert ő az, aki a legbátrabb, a legmerészebb. Igen, sokszor valamennyi angyal közül ő a legostobább -- és néha ő a legbölcsebb. Ne mutogassatok hát rájuk, ne ítéljétek meg vagy taszítsátok el őket pusztán mert szolgálatba szólították őket. Csak azt tették az életetekben vagy ismerősötök életében, amit tenniük kellett.
Az Igazság Nagytanácsa most azért szólítja a fénymunkásokat, mert új tanácsokat hoznak létre. Ezek a tanácsok a fizikailag, testileg létező fénycsapat-tagokhoz kötődő belső síkokon alakulnak meg. Ezért is volt részetek olyan közvetlen és energikus üzenetben ma délelőtt. Ha valaki a kerítésen ül, nem tudja felvállalni ezt a felelősséget. Ha egy fénymunkás még mindig a régi paradigma játékait játssza, nem bízhatunk abban, hogy szilárd valódi önmagában. Értitek már, miért kellett úgy beszélnem, ahogy beszéltem?
Igen.
Nem lehet ezt az üzenetet kedvesen, finoman közvetíteni. Mint a kisgyerekkel, van, amikor csak a határozottság és a szókimondás segít. A következő 18 hónapban lezajlik a kiválasztási folyamat, s feláll az összes Igazságtanács. Én, Kuthumi vezetem ezt a projektet, és abban, hogy mi kell a tanácsok felállításához, segítségemre van Lord Maitreya és a Nagy Fénytestvériség Igazság Nagytanácsának többi 244 tagja.
Mind a 244 taghoz 22.444 fénymunkás tartozik. Ahhoz, hogy a következő 18 hónapban végezzünk, alaposan neki kell látnunk -- nekünk is, nektek is. Van persze egy másik tervünk is, arra az esetre, ha nem sikerül időben az összes fizikai tagot kijelölni. Ez akkor fordulhat elő, ha a jelölteket még mindig elsősorban az egójuk irányítja. Ha kell, akkor tehát a második tervet valósítjuk meg.
Mindez azt is jelenti, hogy mindannyian -- akik itt vagytok, és akik halljátok vagy olvassátok ezeket a szavakat --, rendbe kell, hogy tegyétek a szénátokat, össze kell szednetek magatokat, és, amint mondtam, ABBA KELL HAGYNOTOK az ostobaságot.
Nem vagy benne semmilyen ostobaságban? Akkor, te, kedvesem, katalizátor-angyal vagy hírhozó-angyal vagy -- jobb, ha tudod.
Szóval igen, a munka, amelyben most mindannyian részt vesztek, rendkívül fontos, és nektek mutatjuk meg először, ti tudhatjátok meg első kézből, mit is jelent valójában az a szó: "felemelkedés".
Ez a következő szakasz kezdete. Nemrég szóltam arról, mire számíthattok a felemelkedés második hullámával kapcsolatban(Ez 2008 decemberében játszódott le.) Nos, mindez ennek a második hullámnak a része, mondhatni az egész folyamat fő stabilizátora. Mi több, az egész aranykor központi stabilizáló mechanizmusa.
Mint tudjátok, hiedelem-rendszereitek meghatározzák viselkedéseteket, hozzáállásotokat és érzékleteiteket. Ezek azonban mind eltűnnek, ahogy a tisztatudatúság állapota felé haladtok. A jövőben ez lesz a mindenkori állapototok.
A tisztatudatúság a teljesen aktív, mindentudó önmagatok. Ebben az állapotban az életeteket tisztán, kizárólag az éneteknek ez az aspektusa irányítja. Így semmitől nem kell tartanotok, semmi téríthet el az igazságotoktól, hiszen TUDJÁTOK, mi az igazság.
Erre épülnek, ebben gyökeredznek a Szent Igazságtanácsok. Ahhoz, hogy a Szent Igazságtanács testületének fizikai képviselőiként, szószólóiként szolgálhassatok, alapjaitoknak, alapcsakrátoknak, alaprendszereteknek szabadnak kell lennie minden olyan hiedelem-rendszertől, amely a félelemmel mozgat, amely táplálja féltékenységeteket, irigységeteket, haragotokat, sértődöttségeteket, gyűlöleteteket. Nem szabad semmi olyannak bujkálnia bennetek, amitől negatívan éreztek vagy viselkedtek.
Bárkinek lehet egy-egy rossz napja -- abból még semmi baj nem származik. Mindig mondtam, hogy még pár nappal sincs semmi probléma. Amikor azonban negatív ciklusba kerültök, akkor épp azt a fényt oltjátok ki, amit meg akartatok teremteni. Nemcsak önnön lényeteket árasztjátok el a negativitással, hanem otthonotokat és mindazt, amit csak csináltok. Azt hiszitek, hogy lehet fénymunkát végezni, amikor ennyi negativitás van körülöttetek? Ha negatívumokkal vagytok tele, hogyan is sugározhatnátok fényt, hogyan végezhetnétek tiszta "fény" munkát?
Tegyétek hát rendbe -- őszintén, igazán mélyen -- tetteiteket, környezeteteket, otthonotokat, szociális körötöket, munkátokat, összes szokásotokat, egyáltalán, életetek minden aspektusát. Készüljetek fel igazi felemelkedési szerepetekre. Ha csakugyan tudni akarjátok, mi is a felemelkedés, mit jelent valójában a fényben élni, akkor váltsatok.
A fényben élés, a felemelkedés útjának követése szöges ellentétben áll, ismétlem, SZÖGES ELLENTÉTBEN ÁLL azzal, ha megtagadjátok a figyelmet vagy az időt olyanoktól, akik szívükben igaz szeretetet hordoznak. Az, hogy a másik mit csinál, nem mentség. Mindegy, hogy iszik, dohányzik, kábítószerezik, váltogatja partnereit, sosem mosakszik. Ez ugyanis már ítélet.
A fény útján járni és valóban Istent szolgálni azt jelenti, hogy mindenkiben meg tudjátok látni, mindenkiben tisztelni tudjátok Krisztust. Ha azonban valaki nem tiszteli magában Krisztust és a negatívumokat állítja a középpontba, és ezzel titeket is lehúz, beránt a megítélés, kritizálás, pletykálás, önmagatok és mások megsértésének negatív ciklusába, akkor a lehető leggyorsabban szálljatok ki.
Tegyetek, amit akartok, csak másnak ne okozzatok semmilyen módon kárt -- sem fizikailag, sem szóban, sem pszichikailag vagy mentálisan, sem szellemileg, sem másként. Miért? Mert nincs jogotok hozzá.
A Tízparancsolat érvényben van, TÖRVÉNY, akármennyire is eltorzították, félreértették vagy ritkán alkalmazzák. Félremagyarázása miatt az emberek úgy érezték: nincs törvény. Igazából nagyon kevesen tudják, mit is jelentenek a parancsolatok, vagy hogy milyen igazságot hordoznak azok a törvények, amelyeket -- mint Mózes --, én Kuthumi hoztam a bolygóra.
Pedig én nem tíz, hanem 99 táblát hoztam -- ez volt a magja annak a tanításnak, amelyet ezen a csatornán keresztül körülbelül kilenc évvel ezelőtt átadtam. Az emberiség azonban nem állt készen a befogadására. Amikor már elég olyan fénymunkás lesz, akik igazán elkötelezettek a felemelkedés útja iránt, akkor újra megkezdjük ennek az információnak az átadását.
Akármennyire is eltorzították vagy nem értették meg a Tízparancsolatot, vannak más törvények is. HA CSAK EGYRE IS EMLÉKEZTEK KÖZÜLÜK, EZT AZ EGYET TARTSÁTOK FEJBEN: a Helyes Cselekvés Törvényét, és persze azt, hogy amit másokkal tesztek, azt magatokkal teszitek. Ahogy magatokkal bántok, úgy fognak bánni mások is veletek. Amit a szívetek mélyén hisztek, azt fogjátok megteremteni a valóságban is. Ha tehát azt hiszitek, hogy nem vagytok elég jók, nem érdemlitek meg ezt vagy azt -- és tudjátok, hogyan folytathatnám --, akkor hitetek be is igazolódik, s ez olyan biztos, mint ahogy felvirrad a holnapi nap.
Csukjátok hát most be egy pillanatra a szemeteket. Vegyetek orrotokon át mély lélegzetet, s szátokon át kilélegezve engedjétek, hogy testetek ellazuljon. Lényetek minden része hallott és elfogadott minden, ma elhangzott szót, mert a bennetek rejlő fény, lényetek igaz része kérte és hívta, akarta hallani ezt, és tudta, hogy egó aspektusaitoknak hallaniuk KELLETT ezt. Hallanotok kellett, hogy még a Szellemnek is vannak határai, hogy a fény világa sem enged meg akármit -- ennél többet, és hogy ha valaki, aki azt hangoztatja, hogy a fény útját éli, negatívan viselkedik, az szentségtörés.
Most vegyetek újra mély lélegzetet, és ahogy kifújjátok a levegőt, engedjétek, hogy koronacsakrátokba ömlő fény most eleméssze a testetekben felgyűlt negativitást. Most pedig szenteljetek egy pillanatot annak, hogy végiggondoljátok: milyen negatív dolgok borítottak be az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban -- vagy netán milyen negatív cikluson mentetek keresztül, amely akár évekig is eltarthatott. És engedjétek, hogy mindezeket az emlékeket elárassza a fény, amely a negativitás legmélyére hatol, s átalakítja azt... Lássátok, amint mindaz, ami eddig nyomasztott, most pihekönnyűvé válik... Az összes negatív érzés, képzettársítás és kivetítés puha fehér pihévé és bársonyfehér rózsaszirmokká válik, és a pihék és szirmok körülöttetek kavarognak, megtisztítják energiamezőtöket és meglágyítanak körülöttetek minden energiát.
Ha valaha megítéltetek másokat, most idézzétek fel magatokban, hogyan történt. Gondoljatok arra a személyre vagy személyekre, s lássátok, amint kitölti őket a fény. Gondoljatok a rájuk mért ítélet súlyára, ami lehet, hogy kellemetlenséget okozott nekik. Gondoljátok csak végig! Legyen bátorságotok elismerni, mit tehet az ilyen energia, az az energia, amit ilyen esetben kivetítettetek.
Ha nem tettetek ilyet, csak figyeljétek meg, milyenek, hogy néznek ki azok, akiket megítéltek, milyen hatással vannak rájuk a rájuk vetített negatív szavak, a pletykák, a visszautasítás. Lássátok, mit tesz az energia.
Mos pedig fejlesszétek azt a képességeteket, hogy magnetikusan magatokhoz tudjátok vonzani a Végtelen Forrás fényét, s hogy a másikra vagy másokra kivetített negatív energiát mind-mind erre a Végtelen Forrásból merített fényre tudjátok cserélni. Kezdjétek felemelni a negatív energiát, emeljétek fel, oldjátok fel, oszlassátok szét, lágyítsátok meg, amíg csak meg nem pillantjátok a pelyheket és a bársonyos rózsaszirmokat.
Most pedig küldjetek őszinte áldást az érintett személynek vagy személyeknek. Ha erre őszintén, tiszta szívből nem vagytok képesek, maradjatok csöndben, ne szóljatok semmit, csak küldjetek fényt neki vagy nekik.
Szívjátok be mélyen a levegőt, majd fújjátok ki teljesen, s közben ez a lágy, finom, felemelő energia kavarogni kezd, és a mindannyiótokat összekötő Teljes Egy-ség betölti az étert. És mindnyájatok szívében a kölcsönös elfogadás fénye ragyog.
Engedjétek, hogy az elfogadás és a felismerés fénye betöltse a testeteket, szíveteket, elméteket és lelketeket, és emlékeztessétek magatokat: ahol ma vagytok az a vég és a kezdet, hogy rendkívül fontos döntések előtt álltok, s választásotok mellett ki kell majd tartanotok. És amint a pelyhek és rózsaszirmok körülöttetek lebegnek, tudjátok, hogy nagyon is képesek vagytok arra, hogy hűek maradjatok vállalásotokhoz. Ismerjétek ezt el magatokban-magatoknak. Az elismerés az a folyamat, amelynek során magatokévá teszitek, elfogadjátok azt, ami van, majd utána azt teszitek, amit tennetek kell, s elvégzitek mindazokat a változtatásokat, amelyekre benső békétek érdekében szükség van.
Minden veletek kezdődik és végződik. A konfliktus veletek kezdődik és veletek végződik. A megítélés veletek kezdődik és veletek végződik. A pletyka, az elutasítás, a félelem, a harag -- mind veletek kezdődik. És VELETEK is fejeződik be. Lélegezzétek ezt be magatokba, tudjátok újra, hogy ez így igaz: minden veletek kezdődik és veletek végződik. Más szóval, magatok döntötök.
Rajtatok múlik, hogyan használjátok az erőtöket, hogyan reagáltok a TI erőtökkel, azaz hogyan reagáltok az életre. Ezért vagytok TI magatok felelősek magatokért. És ha bármi, ami történik körülöttetek, nincs ínyetekre, a TI felelősségetek, hogy belülről változtassatok, változzatok.
Most pedig, szeretteim, nyissátok meg energiamezőtöket, hogy üdvözöljétek az Igazság Nagytanácsának 244 Nagymesterét, akik a Nagy Fényrendszerből jöttek. Ahogy találkoztok az energiájukkal, ha és amikor az idő alkalmas, aszerint, hogy a mai napot követően mi történik, valamelyikük kapcsolatba fog lépni veletek, hogy a Szent Igazságtanács szószólójaként szolgáljatok; és talán hozzá kell tennem: ez nemcsak az Igazság Szent Tanácsa, hanem a Tudatosság Szent Tanácsa is, amely először BENNETEK jön létre -- és EZUTÁN váltok a nagyobb tanács tagjaivá. EZ az együtt-teremtés TÖRVÉNYE a fény birodalmában. Érezzétek, amint energiátok megadja magát, üdvözli a lényeket, energiájukat és jelenlétüket.
Üdvözöljétek a változás energiáját, amely köszöntésetekre jött, amely az elmúlt 17 napban átszűrődött a testeteken, s amely legtöbbetekben már jókora változásokat okozott. Néhányan inkább fizikailag éreztétek ezt, mások érzelmileg, netán mentálisan. Vannak azután köztetek, aki igen mély, borzalmas szellemi válságon mentek keresztül. Mindannyian találkoztatok a változással, és a Lélekfogyatkozás ajándékaként szembenézhettetek árnyékaitok legsötétebbjével, befogadhattátok, elismerhettétek azokat az aspektusokat is, és most kihozhatjátok őket a fénybe.
Szívjatok magatokba még több fényt a Végtelen Forrásból -- magnetikusan mindig képesek vagytok erre --, s mossátok át vele a testeteket, öblítsétek át vele az aurátokat, érzelmi és mentális testeteket. Mossátok át vele a szellemtesteteket, kauzális testeteket, egész monádotokat, hogy fényben ragyogjatok!
Én, Kuthumi újra beállítom a testeteket, elrendezem a csakráitokat. Aranytojásba foglallak benneteket. És amint ebben a tojásban álltok, felkészítést nyertek a halál és újjászületés ciklusaira, amelyeket a Húsvétnak ez a halálhoz és a feltámadáshoz kapcsolódó periódusa hordoz. És ha Húsvét után is dolgoztok ezzel az energiával megint átmentek a halálon és feltámadáson -- csak éppen most a húsvéti energiák miatt mindez intenzívebb. Adjatok hálát mindezért. Ez a fény bennetek és körülöttetek marad, mert ÁLLANDÓAN összeköttetésben vagytok a Végtelen Forrással.
Vonjátok vissza tudatotokat a fizikai testetekbe. Mindig üdvözöljétek a lényetekbe áradó fényt, fogadjátok a fényt otthonotokban, szívetekben, értelmetekben, környezetetek minden aspektusában, és legyetek hálásak mindazért, amitek van.
Szeretteim, mielőtt befejezem ezt a közvetítést, arra kérlek: használjátok bölcsen döntési képességeteket. Válasszátok azt, forduljatok ahhoz, ami a fényé. Igyekezzetek olyan helyeken és olyan emberekkel tölteni az időtöket, amelyek és akik felemelik a szellemeteket, tisztelik a fény törvényeit és Isten szolgálatának törvényeit. És tartsátok kordában az egótokat. TI parancsoltok, nem az egótok.
Most pedig elhozzuk nektek a Nagy Fénytestvériség Igazság Nagytanácsa 244 mesterének áldását. Az energiát, amelyet küldenek nektek, most a Nagy Fénynővériség Tudatosság Nagytanácsa 244 mesternőjének fénye is támogatja.
Legyen meg mindnyájatokban az igazság felismerésének érzéke. Legyen meg bennetek az önbecsülés és az önszeretet, hogy az igazságot válasszátok, hogy kivonjátok magatokat mindenből, ami negatív és ami hosszú távon negatívumba húz. És legyen meg bennetek a tudatos felismerése annak az erőnek, ami a tiétek. Ez az az erő, amely arra ösztönöz, arra sarkall, hogy tovább lépjetek, hogy kivonjátok magatokat a világ és mások drámájából, és emlékeztetnek arra, hogy a MAGATOK dolgával foglalkozzatok.
Mi a ti dolgotok? A saját életetek. Gondoskodjatok hát róla, vonjátok be fénnyel, és virágozni és növekedni fog, és igen ízletes, édes és bőséges gyümölcsöt terem. Jusson eszetekbe: minden veletek kezdődik és veletek végződik.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Aranysugarának Chohanja, a Felemelkedés feje, Lord Maitreya társa, és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket.
Adonai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése