Kuthumi és Mária Magdolna - Az Új Föld, Új Élet lerögzítése közvetítés

Kuthumi és Mária Magdolna - Az Új Föld, Új Élet lerögzítése közvetítés


Michelle Eloff ©

Forrás:lightweaver

Johannesburg, Dél-Afrika

2007. szeptember 29

Fordította: Hatejer Emese

Kuthumi vagyok és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal és elhozzam számotokra a bizalom, a védelem, a szinkronicitás és az isteni inspiráció áldásait. Üdvözlet szeretteim!

És szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, összegyűltünk egy olyan időben, ahol sok energia van jelen a játékban. Ezen energiák számos szinten befolyásolnak titeket. Minden szint, amit megtapasztaltok ennek hatása egy irányba lök benneteket, ez a teljes és totális lélek felszabadító ösvény felé irányit titeket. Mivel eónok óta az emberiség az önfeláldozás játékát játszotta el. Az önkétségnek, az én elutasításának, az önutálatnak és sok más ilyen minőségnek elsajátításának sok ciklusának  tapasztalatát éltétek át. Ez most annak a lehetősége, hogy átöleljétek önmagatokat egy új szinten és hogy az élet egy új szintjét tapasztaljátok meg, amelyet felkínálnak számotokra az úgynevezett ‘Új Föld Új Élet’ keretében. Tanúi voltatok, ahogyan az emberek bizonytalanságból és a szeretettől való elkülönülés által a hiány, nélkülözés egy világát hozták létre. Egy világot, amiből égetően hiányoznak azok a minőségek/tulajdonságok, amik az istenihez vagy istennőihez hasonlóak. A mai különleges rácsaktiválás megköveteli tőletek az éberséget, annak szempontjából, hogy kihangsúlyozd önmagad,kijelentve az Akaratod, és mondj nemet az alacsonyabb egód azon aspektusaira, amik ragaszkodnak ahhoz, hogy a régi tudatosság ingoványának csapdájában tartson téged. Minden bennetek és körülöttetek, (meg)változik. És önmagatok bármelyik része és önmagatok bármelyik aspektusa, ami a régit képviseli átalakításra kerül. Most a legtöbbetek egyre inkább a fény minőségét tapasztalja, a sötétség helyett. A sötét lények negatívitása, vagy síkja, egyszerűen a szeretet hiánya. Ahol félelem van, ott hiányzik a szeretet. Tehát a személyes félelmeitek hívnak titeket a szeretetért. Most még a szeretet nagyon korlátozott a meghatározásának szempontjából, és ez az utazás, amit mindnyájan magatokhoz öleltek egy lecke a szeretetről, az isteni szeretetről, a feltétel nélküli szeretetről, valójában a szeretet összes oldaláról, ami csak létezik. Ezek a feltételek szétszedésre kerülnek ez alkalommal, mivel a feltételhez kötött szeretetet már nagy mértékben lebontották. Néhányotok talán tisztában van már azzal a ténnyel, hogy már csak az élettapasztalatotok néhány aspektusa van, ami úgy tűnik, hogy visszatart titeket, és ezek azok az aspektusaitok amik megtestesítik a feltételhez kötött szeretetet. A feltételhez kötött szeretet egy címke, mégis a legnagyobb kihívások sokaságából áll. Valójában feltételhez kötött szeretet az, ami a legnagyobb sebeitek közül néhányat létrehozott. Az élettapasztalatotok felfedte számotokra, és talán néhányatoknak most ez egy új bepillantás, de a múltatok tapasztalatai felfedték számotokra azt, amit bevonzottatok az életetekbe, az embereket, akik visszatükrözték a legnagyobb szenvedéseiteket, a legsötétebb negativitásotokat, a legrosszabb félelmeiteket és legnagyobb sebeiteket. Gondolkodjatok el erről. Gondoljatok azon néhány emberre, akiket bevonzottatok az életetekbe, és hogy óriási kihívásokkal járt és az is, amit veletek tettek. Senki sem tett semmit veled. Az egyetlen dolog, ami valaha is történt az az, hogy magadhoz vonzottad azt, amiről azt hitted, hogy megérdemled. Egy tudatalatti szinten legtöbbször. Azzal, hogy elfogadod a tényt, hogy bevonzottad, a hiedelmeid végett, akkor rögtön a meghatalmasodás állapotába kerülsz, azért mert többé nem adod át az erőd egy személynek vagy egy helyzetnek, amibe kapaszkodtál, azért mert jaj istenem, szegény te, bántottak, és visszaéltek veled, ez nem jelenti azt, hogy nem lenne együttérzésed vagy empátiád bárki más iránt, aki megtapasztalta ezt.

Azt mondjuk, hogy ez a feljegyzés/előélet már végig játszotta magát. Most egy új történetbe léptek be, ahol megváltoztatjátok az életetek folyásának irányát, azáltal, hogy búcsút mondotok a saját (régi) történeteteknek, véget vetve a történetetek folyamatos újrateremtési folyamatának, amik azokhoz az emberekhez és eseményekhez való ragaszkodáson alapultak, amik a sebeiteket okozták az életetekben. Hadd fogalmazzak úgy, ameddig az önsajnálat vagy bármilyen áldozati tudatosság pocsolyájában fetrengtek, addig, nem fogjátok megtapasztalni a szabadság és a lelki felszabadulás szintjeit, amiért sóvárogtok. Ez a te felelősséged és csakis a te felelősséged, hogy megváltoztasd az életed folyásának irányát azáltal, hogy változtatsz a valóságod észlelésein/érzékelésein.

Az Új Föld egy hely, amelyben tudsz és fogsz is gyarapodni. Az Új Élet szószerint ez. Az Új Élet. A lehetőség arra, hogy egy olyan életet tapasztalj, amelyet még soha azelőtt nem tapasztaltál. Evégett ott vannak az új kezdetek, az új lehetőségek, amelyek jelenleg feléd veszik útjukat epikus méretekben. Az új lehetőségek, amelyek meg fogják változtatni az életeteket örökre és az egyetlen dolog, ami köztetek és az ‘Új Föld Új Élet’ ajándékai között állhat az az alsóbb egótok, a sebekhez való ragaszkodásaitok, az önsajnálat, az önelfogadás hiánya, az önértékelés hiánya és bármilyen más aspektus, amiből hiányzik a szeretet. Igen ezt könnyebb mondani, mint megtenni, de még meddig fogtok bevásárolni (buy into) mindezekből!

Néha, ha nem minden alkalommal, ez csakis a hiedelmetek/hitetek valójában, hogy könnyebb mondani, mint megtenni, hogy megnehezítse ezt. Emlékezzetek ezekre a szavakra: az alsóbb egó bonyolít és a lélek egyszerűsít. Tehát, amikor úgy találod, hogy bonyodalmakkal nézel szembe, akkor foglalkozz az alsóbb egó aspektusával, bármilyen helyzet is ez, lehet ez az emberek csoportja vagy egy személy, akivel kölcsönhatásban vagy vagy energia, ami ezt a sajátos teremtést táplálja. Olyan helyzetben vagy, hogy megvan az erőd, hogy biztosítsd az életedet le tudd egyszerűsíteni olyan mértékben, hogy a Szellem, Isten munkája, vagy bárminek is nevezd ezt, amihez kapcsolódsz, szabadon tudjon áramolni rajtad keresztül.

Ez nem azt jelenti, hogy a leckéknek vége szakad, hanem ahogyan már korábban mondtuk, annak módja, ahogyan elsajátítjátok a leckéket sokkal egyszerűbb lesz, és képessé váltok sokkal gyorsabban kivonni ebből a bölcsességet, mint a múltban, vagy amikor azt választottátok, hogy a félelem helyzetéből reagáltok, ami az alsóbb egó hiedelemrendszerén alapult.

Tehát ma ti a változás egyik legnagyobb hullámának kezdetét tapasztaljátok meg, ami kegyelemmel látja el az emberiséget. Ez az új energia szökőára, ami szó szerint keresztülmossa az összes félelmet és minden egyes kapcsolódást, amire az alsóbb egó ragaszkodása ráfüggeszkedik, ezért minden személy, minden közösség, minden ország, minden üzlet, minden csoport, bármi legyen is az, összegyűlik, tapasztalni fogja a régi alapok elmosását, ha ezek az alapok ragaszkodásban maradnak a régi paradigmával. Szeretteim, ez nem egy fenyegetés, ez egy tény. Ez most is történik. Már tapasztaljátok ezt és továbbra is tapasztalni fogjátok. A különbség az, hogy ennek az energiának az intenzitása 200,000-szer erősebb, mint az energiák, amelyeket 6 hónappal ezelőtt tapasztaltatok. Az ok, amiért ezek az energiák intenzívebbek olyan mértékben, amilyenek, az azért van, mert az idő felgyorsult, és egyre több és több lélek kéri a felszabadulását a régi paradigma alól, úgy ahogyan a lelkek csoportja is kéri ezt a felszabadulást, a tiétek is egy ilyen hang volt, a lelketek kérte ezt pontosabban, ez az, amiért ma itt vagytok. És minden lélek, akik ugyanezt a választást hozzák a jövőben, azok is hallgatni vagy olvasni fogják ezeket a szavakat majd. Tehát, azért hogy teljesen megtapasztaljátok az Új Földet és Új Életet, választanotok kell a régi módon való élés, reagálás, hibáztatás és megtagadott élet, energia, információ, bármi legyen is ezek közül, mert a félelem elveszi ezt tőletek, mivel a félelem vég nélküli veszteséget és hiányt fog létrehozni.

Az energia, ami a földre érkezik és minden egyes emberhez is eljön, egyéni és kollektív alapon is, azért lép be, hogy az egész nagyobb javát szolgálja, és azok, akiket szolgálatra szólítanak, hogy szolgálják az emberiséget, ez a ti felelősségetek, hogy megosszátok velük, amit nektek is átadtak. Osszátok meg a bölcsességet, osszátok meg a szeretetet. És bárhol is vannak körülöttük akadályok, a szeretet és bölcsesség, biztosítalak titeket, átszakítja azokat.

És azt mondhatom nektek, hogy ez talán a legfontosabb kihívás az emberiség számára, azért mert őrzitek és véditek a sebeiteket, ragaszkodtok az összes védelmi mechanizmusotokhoz, amik biztosítani fogják, hogy soha nem lesztek kitéve bármilyen nemű fájdalomnak semmilyen szinten újra, fogadjátok el, hogy nem csak megvéd ez titeket vagy pajzzsal vértez fel a negatívitással szemben, ez elszigetel titeket, elkülönít titeket a szeretettől, az élettől, és a végén magányosak, nyomorultak, boldogtalanok, keserűek, megbántottak és sértődöttek lesztek. Van-e bárki is közületek, akik hallják ezeket a szavakat ma, akik ilyen jövőt szeretnének? Van-e bárki is, aki a jövőjét így szeretné elképzelni, vagy szórakoztatja ez az elképzelés, hogy a jövője ilyen borzalmas legyen? Tehát, akkor ragadjátok meg az igazságotok kardját, vágjátok át a húrokat, amelyek összekötöttek azzal, ami a korlátozottságot, és elkülönülést teremti az életetekben és hozzatok egy választást ma. Egy választást, ami meghatalmasít benneteket, és nyíljatok meg a lélek felszabadulásotok ösvényére, amit még nem tapasztaltatok meg azelőtt. És ma igent mondotok az életre, amit a lelketek választ, az Új Föld ajándékaira, amit szintén a lelketek választott, amely egyben az Új Élet.

Mindannyian az isteni szó hírnökei vagytok. Az Isteni Fény hírnökei vagytok, a fény mozgalma vagytok, amely kifejezi a legerőteljesebb szeretetet, amit valaha is elképzeltetek, hogy megtapasztaltok. És nem csak a romantikus szeretetről beszélek. Sokkal nagyobb szeretetről beszélek, mint amit valaha megtapasztaltatok. A szeretetet, ami mindent (negatívat) felemészt, amikor kapcsolatba léptek ezzel, úgy fogjátok érezni, mintha a saját bőrötök nyílna meg, mert nem tudjátok visszatartani ezt és az egyetlen módja, hogy kezeljétek ezt, az az, hogy kiadjátok magatokból. Osszátok meg ezt mindenkivel körülöttetek. képzeletben érezzétek, hogy a szeretet síkja nem csak azoknak szól, akiket szerettek, hanem a szeretet síkja az emberiségnek is szól, mivel minden egy részetek, a látható és láthatatlan, és ez szökőárrá válik, elhozva a tisztulást, elhozva az átalakulást mindannyiotoknak, azt amiért imádkoztatok, amiért könyörögtetek.

Van 3 speciális rács a bolygótok körül, amelyek olyanok, mint a takarók. Ezek a rácsok átszűrik az összes energiát, ami befolyással bír a gyökércsakrátokra, a szexcsakrátokra és a napfonatcsakrátokra, a fizikai életetek fizikai birodalmára. Ezek a rácsok szintén befolyással vannak a 12 csakra rendszerre, amelyek mindannyiotokban működni fognak, nagyon rövid idő alatt, ha még néhányotokban nem tették. Az érzékenység két világát fogjátok megtapasztalni, a régi paradigmát és az új paradigmát. A 12 csakra felnagyít/kiegészít mindent, amit megtapasztaltok, nagyon jó oknál fogva, mert előidézi a korábban hiányzó tudatosságot, tudatos érzékelést. Amikor tisztában vagytok a különböző világokkal és azzal, hogy a régi világ hogyan hat rátok és az új világ hogyan jön létre, akkor tudatos helyzetben vagytok, hogy döntéseket hozzatok, hogy erősítsétek ezen Új Tér, Új Idő, Új Világ teremtéseit, amit manifesztációnak hívtok.

A fénymunkások milliói a bolygótokon, titeket is beleértve, idézte elő ezt. A választásotok nélkül, hogy túlléptek a régi paradigmán ez nem történhetett volna meg. Most olyan választások érhetőek el az emberiség számára, amik a tudatosság minden szintjét szolgálják. A múltban elsősorban a tudatosság alacsonyabb szintjei hatottak mindenkire. Ahol a nagyon sűrű harmadik dimenziós valóssággal foglalkoztatok. Az asztrális sík volt az, ami az energiamezőtöket táplálta. Ez volt az, ami számtalan félelem alapú történetet hozott létre, amiből bevásároltatok. Mondtam már nektek ezt azelőtt, és ti, akik hallottátok már ezeket a szavakat, kérlek viseljetek el engem, azért, mert vannak mások, akik hasznot fognak húzni ebből, de valamit el kell nektek mondanom, a Sátánban vagy ördögben való hit, az egy nagy illúzió. Ez egy olyan alkotás, amit elfogadtatok és felvettetek létező valóságként. Az a szerep, amit a bukott angyal Lucifer játszott el, már hosszú idővel ezelőtt véget ért. Az emberiség hiedelemrendszere és felfogása az, ami életben tartotta ezt a történetet és ez sikeresen kijátszotta magát újra és újra. Mondjátok meg nekem, hogy mi a haszna annak, hogy belemerültök egy ilyen pusztító hiedelem/hitrendszerbe. Milyen hasznot jelent az emberiség számára, hogy félnek az ördögtől, Sátántól vagy bárhogy is nevezzétek ezt. Milyen előnyökkel jár az emberiség félelemben tartása? Hogyan szolgálja ez a nagyobb jót? És amikor a nagyobb jóról beszélek, akkor a szeretet vibrációiról beszélek, ami meghatalmasítja az egyént, a közösségeket és a nemzeteket és a világot.

Ezek a félelem alapú rácsok 2 és fél ezer évvel ezelőttiek, néhány korábban lépett be, és ezeknek többé nem kell a valóságotok részét képezniük. Gondoljatok csak a történetekre, amiket bekajáltatok. Gondoljatok csak a koholt dolgokra, gondoljatok csak a félelmekre, amik napi szinten irányítottak és kérdezd meg önmagad, hogy mennyire valósak is ezek? Honnan jönnek, származnak? És jót tesznek-e veled? Az egód szerepe az, hogy biztonságban tartsd magad. Ez a túlélő ösztönöd. Küzdelem, harc és rémület. Az alsó éned manipulált, nagyon jól! Olyan mértékben, hogy az életed irányító erejévé vált, és minden a külső környezetedben folytatta az alsóbb egód félelmeinek a táplálását. Az a hullám, ami jön, amelyről ma beszélek, a mai rácsok következményeként érkezik.

Ez a hullám, amelyről ma is beszélek, a mai rácsok eredményeképpen, szintén kihívás elé fog állítani titeket, hogy nagyon tisztában legyetek azzal, hogy a negatívitás ,a kontrolláló erő, hogyan próbálnak folyamatosan titeket az ő hálójukra csábítani. Ez egész idő alatt az arcotokba van (nyomva), és a reklámjaitok és a média, kulcsszerepet játszanak ebben. Tudatalatti szinten megfélemlít és legyőz ez a propaganda titeket. És abban a helyzetben vagytok, hogy megvédjétek magatokat az egésztől, és úgy döntsetek, hogy elsősorban a fény rögzítésére összpontosítotok. Már úton vagytok ahhoz, hogy megtapasztaljátok azt, amiről az Új Föld fog szólni. Az Új Föld a világ, ahol a Fény fényt tükröz. Ahol is az erő minden aspektusa annak fényének forrásában és formájában tükröződni fog. És azok közül, akik úgy döntenek, hogy az Új Föld tudatosságának birodalmában élnek, az lesz, ami fel fogja szabadítani a világ maradékát a régi paradigmából. De először el kell sajátítanotok, amit akkor fogtok tanítani. Így a következő 18 hónap során számos változás láttok majd személyes szinteken, valamint közösségekben, csoportokban, szervezetekben, üzleti életben és nemzetekben.

Abban a helyzetben vagytok, hogy felszabadítsátok magatokat az összes olyan sűrűségtől, amelyet a múltbéli életből hordoztok, ezt a régi paradigmára értem, az életre, amit magatok mögött hagytok. Ez az az időszak, amikor önmagadban le kell ülnöd, hogy megvizsgáld a lényed minden aspektusát, mert a 12 csakra hasonlít az erősítőkhöz, ami lehetetlenné teszi számodra, hogy belépj bármely programozásba, ami a tagadáshoz kapcsolódik.

Ez annak az ideje, hogy szembenézzetek magatokkal és átöleljétek önmagatok összes fény aspektusát és bocsássatok meg és eresszétek el az én ezen aspektusait, amik a régi utat képviselik. Mindannyian vezetők vagytok a saját jogotokon. Mindig mondtam, hogy csak egy út által vezethettek, és ez a példa útja. Soha nincs más út. Ez a ti időtök, hogy ragyogjatok, ez a ti időtök, hogy az Éneteket válasszátok, hogy a szeretetet válasszátok és minden egyes életminőségre.

Most azt kérem, hogy hunyd le a szemeidet, ha még nem tetted meg.

Kezdj el mélyen belélegezni az orrodon keresztül és kilélegezni az orrodon át. Lazítsd el a tested izmait. Tölts el egy pillanatot most, hogy elgondolkodj a régi életedről, a múltbeli életedről. Ez lehet, hogy visszavezet téged a tinédzser éveidhez vagy még fiatalabb korodba, vagy talán a korai húszas éveidre. Gondolj vissza azokra időkre, amikor korlátozást, gátlásokat, zűrzavart, szényent és félelmet éreztél. Figyeld meg, hogyan reagál a tested, az érzelmeid megváltoznak, amikor visszagondolsz azokra a pillanatokra, és újra megkérdezem, ez az, amit a jövőd számára is választasz? Ez az a minőségű energia, ami a jövőd teremtéseit fogja befolyásolni? Ha ez az, amit választasz, akkor folytasd a drámádat mindenképpen.

Ha nem, akkor most meg van az erőd erről lemondani, egyszer és mindenkorra. Sokan közületek ellépett a nagy üzlettől, ma van a végső átkelésetek, a végső belépésetek az ’Új Föld, Új Élet’ paradigmájába.

Most azt akarom, hogy kezdj mindeneddel arra fókuszálni, ami inspirál téged, gondolj a dolgokra, amik örömet adnak, az emberekre, akiket szeretsz és akik szeretnek téged. Képzeld el az összes dolgot, amik a szabadságot, békét és harmóniát képviselik a számodra.

Azt akarom most, hogy megidézd a Felszabadult Éned jelenlétét és teljes erejét. Nyisd meg önmagad, hogy üdvözöld azt a részed, aki elérte a teljes lélek felszabadulást és aki az ’ Új Föld, Új Élet’ rácsában növekszik. Miközben ezt teszed, a jelenlegi spirituális rendszered 12 csakrája elkezd lángra lobbanni, mint ragyogó fény lángok és miközben minden láng fellobban, minden új reménnyel, új kívánsággal és választással fényesebbé válik, a szeretet által motiváltnak. Összpontosíts erre az energiára továbbra is. Most félre állok és Mária Magdolna fogja folytatni ezt az utazást. Fókuszálj továbbra is a Fényre.

**************************

Mária Magdolna vagyok. Üdvözöllek az Új Fény ezen világában, egy világban, ahol társteremthetsz, egy világban, amelybe meghívtak. Ti vagytok ezen nagyszerű Új Világ vezetői és mindegyikőtök szolgálatára jöttem, hogy segítsek nektek az összes ilyen energiák kikristályosításában. Mielőtt folytatjuk, kérlek hívd meg a személyes vezetőid, mestereid és segítőid jelenlétét, szeretetét, fényét és erejét.

Érezd az energia vibrációit felemelkedni, miközben az Isteni Szeretet összes ezen nagy létezője összegyűlik velünk ma. A Fény Isteni világainak összes Nagyurai és Úrnői összegyűlnek körülöttünk. A kegyelem Elohimjai, az isteniség Elohimjai, a tisztelet, integritás, igazság és igazságosság Elohimje, most összegyűlik velünk. A Nagy Fehér Fivériség és a Nagy Fehér Nővériség, a Szabadság Tanácsa, és a Minden Ami Van Nagy Mestere, az isteni kiegészítőjével most a jelenlétükben áll.

Vidd a figyelmedet szívcsakrádra.  Érezd ezt a csakrád megnyílni mint egy virág üdvözölve a nap sugarait. És érezd a szeretetet a láthatatlan támogatóidtól, segítőidtől feltöltve téged ezen a csakrán keresztül. Érezd a szeretetük, bölcsességük, a támogatásuk, a segítségük, a kegyelmük és feltétel nélküli elfogadásod energiáját, ami kibontakozik a számodra. Miközben az energia ebbe a takarójába bugyolálnak, ezáltal ez elkezd kiterjedni és egy spirális galaxissá válik körülötted. És ez a galaxis az új élet számos alakjával/formájával töltődik. Ez az a galaxis, amit önmagadként ismersz.

Azt szeretném, hogy csak a hangom tónusára hallgass, miközben most átszállítanak a fény birodalmaiba, az isteni szeretet kiterjesztett világaiba, az erő, hatalom, bölcsesség és feltétel nélküli szeretet birodalmaiba. Érezd a tested sejtjeit megnyílni és befogadni ezen energiák gyengéd cirógatásait. Miközben mindezen energia beáramlik a tested sejtjeibe, ez behatol a molekulákba, belép az atomokba. A DNS-ed vibrálása válaszol ezen új energiákra. A Föld Anya testének összes sejtje elkezd reagálni erre. A DNS-e, a lényének molekulái és atomjai, miközben válaszolnak erre az energiára, egyesülnek veled, hogy befogadd, hogy válaszd ezen erőt, egy olyan erőt, ami az isteni jogodnál fogva a tiéd, egy erőt, ami vezetni tud téged a béke, harmónia, bőség, mágia és csodák birodalmaiba.

Lélegezz be mélyen, megnyitva a csakráidat, hogy befogadd ezen energiát és kódolásokat. Nyisd meg a szíved, hogy befogadj még többet ebből az isteni fényből és isteni szeretetből. Most fordítsd fel a tenyér csakráidat, hogy befogad ezt. Húzd ezt az energiát a testedbe. Miközben kiterjeszted az energiádat, ezáltal a 12 csakra rendszered energiája aktiválódik a földi síkon túl. A 12 csakra minden sablonja kiterjed, hogy egyesüljön a 44. univerzummal, a birodalommal, ahol az isteniség összes új struktúrája megteremtésre kerül és ahol az isteniség struktúrái most a tervrajzod egy részévé válik. Miközben a bal tenyereden keresztül befogadsz, azt kérjük, hogy a jobb tenyeredet fordítsd lefelé, és miközben befogadsz, az energiák áthaladnak rajtad, és a Föld Anyának adod. És így történik, hogy ami a mennyben van, eggyé válik a Földdel.

Az Isteni lelkek, ti vagytok a megnyilvánult isteni eszközök, amelyen keresztül a menny istenisége eggyé válik a földdel. Ti vagytok a szabadság világainak kulcsai annak összes alakjában és bármilyen más formában, amit ez önmagában képvisel az életetekben.

Lélegezz be, mélyen kiterjesztve az energiameződ még tovább, és mindegyik létező, akik jelenleg jelen vannak velünk, mind megnyitják a szívcsakráikat kiterjesztve az univerzum isteni szeretetét, és a mesterek és a női kiegészítőik magukhoz ölelnek téged és ezáltal az új világ három új rácsa elnyelődik a szívcsakrádba. Az energiájuk kiterjed a napfonatodba, ekkor a szexcsakrádba, és a gyökércsakrádba, az energiák lefelé mozognak a lábaid meridiánjain, és be a lábad talpainak csakráiba és a Föld Anya testébe.

Az elkövetkező három óra alatt ez az energia intenzitásában és vibrációjában növekedni fog hozzáadva az energiádhoz a fény újabb 33000 rendszerét. A fény 33000 rendszere hozzákapcsolódik a magasabb univerzális energiákhoz. Ez megemeli a vibrációját, az alsóbb egód már hozzászokott, hogy egy új szinten működjön. Ezen új rendszeren keresztül vezet az Új Élethez, amelyet választott. Ezáltal az Új Föld teremtményeihez hozzájárultok ti is, isteni egyek, a világ teremtői. Ti vagytok azok, akik a társ fivéreitekkel és nővéreitekkel összekapcsolódtok az egész világon, akik biztosítják, hogy a régi paradigma ne véreztesse ki az újat és ne váljon tudatlanság témájává újra. Tehát a felelősségetek a legfontosabb a számotokra, mivel önmagatok teljes gyógyulásával és felszabadításával felszabadítja az emberiséget.

Arra kérlek most, hogy fordítsd a kezed csakráit a szívcsakrádra. Kezd el feltölteni a szívcsakrádat önmagad iránti szeretettel. Kezd azzal, hogy elismered, hogy az Anya/Atya Isten lélegzetének egy isteni megnyilvánulása vagy. A Minden Ami Van mindenható jelenlétének egy aspektusa vagy. Ezért mindez vagy és így tovább. Ismerd el magadnak, hogy mennyi bátorságra volt szükséged, hogy elsajátítsd azt, aminek a mesterévé váltál.  Elismerve mennyire szereted az emberiséget, ez azért nyilvánvaló, mert újra a Földön vagy. És egy rendkívüli szeretettel vagy teli, hogy visszatértél egy olyan sűrű dimenzióba, mint a földi dimenzió, és felülkerekedtél, amivel küszködtél, hogy mesterévé válj annak, urald mindazt, aminek a mestere voltál azért, hogy megmutasd a tömeg tudatosságnak a szabadságba vezető utat. Vegyünk némi szeretetet, amit azok iránt érzel, akiket a legjobban szeretsz és fordítsd ezt magadra. Ez az az önszeretet, ami az Új Föld rácsait teljesen aktívan fogja tartani. Ez az az önszeretet, ami túlcsordul majd a feltétel nélküli szeretettel mindenki más iránt körülötted, és ami nyitva fogja tartani a mennybe vezető kapukat.  És a mennybe vezető kapuk nem olyas valamik, amik az égben vannak. A mennybe vezető kapuk valójában a Földön vannak. Számos erőteljes férfi és nő volt, akik előtettek jártak a Földön. Néhányuk ti voltatok! Miért gondoljátok, hogy ilyen hatalommal rendelkező lények egy ilyen dolgot tesznek meg, mint hogy egy olyan helyre jönnek, ami tele van ilyen ellenségeskedéssel és sűrűséggel. Elvetették a magokat a Földbe, csak úgy ahogyan ti is teszitek. Minden lépéssel, amit megtesztek elültettek egy magot a Föld Anya testében. Minden dolog, amit másoknak mondotok elültet egy magot a szívükben és elméjükben. Az ellenségeskedés bennetek nem természetes. A szeretet természetes. Ez abból az energiából származik, amit teremtettetek.

Lélegezz be mélyen, és miközben kilélegzel helyezd a tenyér csakráidat a napfonatodra. És töltsd meg ezt a csakrát ugyan azzal a szeretettel, töltsd meg a szívedet az erővel most behúzva az összehangolódást a 44 univerzum isteni rácsaival és a hatalom minden egyes lényének minden egyes tervrajzával, akik a Földön jártak előttetek. Az összes maggal, ami a Földbe bekódolódott, mindazzal, amit elértetek és azzal, amit el fogtok érni ettől a naptól fogva. Mindannyiotok különleges feladatokkal lettetek kijelölve az én szolgálatára és az emberiség szolgálatára is. Ezek a magok most gyökeret eresztenek majd a fizikai világba és az élet, a tudás és bölcsesség erőteljes fáiként fognak előtörni, amely az emberiséget életben tartja. Mert ezeknek a fáknak a gyümölcse táplálja őket, és ti vagytok az a gyümölcs! Mivel a bölcsességetek drágakövei, és a tudás, ami az emberiség táplálékává válik szükséges számukra azért, hogy végrehajtsák a végső átkelést.

Érezd a Mindenható Ént, pontosan tudod, hogy mit kell tenned, hogy önmagadat és az emberiséget meghatalmasítsd. A hanyagság periódusa most gyorsan a végéhez közeledik. Miközben a napfonatodra koncentrálsz csak hallgasd a szavaimat.

"A Szent Anya és a Szent Atya isteni esszenciájának egy isteni megnyilvánulása vagy. A csakráid a lenyomataikat hordozzák. A Föld be lett vetve az energiátokkal, azért mert az emberiség felszabadításának szerepével bíztak meg. Visszatértél a Föld spirituális történelmének ebbe az illékony idejébe, a Föld fizikai és gazdasági történelmébe, hogy segítsd előidézni  a változásokat, amiknek soha azelőtt nem voltál tanúja ilyen sűrű birodalomban azelőtt.  Ti vagytok a mesterek, akik megtestesítik a fényt, akik készek emlékezni a bennük rejlő erőre. Ti vagytok azok a létezők egy-egy fizikai testben, akik pontosan tudják mire is van szükség ez alkalommal. A zűrzavarotok egy illúzió. A félelmeitek egy illúzió. Pontosan azon a helyen kell lenned, ahol most kell lenned, ahol leginkább szükség van az energiádra. Nem kell szentnek lenned ahhoz, nem kell gyógyítónak lenned ahhoz, hogy szellemi varázslatot szőhess. Az élet eltérő útjain vagytok bizonyos okból, ez fényt fog hozni az összes helyre. Emlékeztek, emlékezni fogtok, a testetek tudja az igazságot, az autentikus én áttolakszik az illúzió fátylain feltárva ezt az erőt számotokra és biztonságos számotokra az autentikus énetek bőrébe bújni. A példa által vezetve. Szabadítsd fel önmagad, azáltal hogy átadod magad ennek az erőnek. Eressz el bármilyen szükségérzetet, hogy ragaszkodnod kéne bármihez, ami diszharmóniát, korlátozást és szenvedést okoz. ”

Lélegezz be gyengéden, miközben a kezeidet a szexcsakrádhoz mozgatod, és miközben ezt teszed öleld magadhoz az Isteni Anyánk szeretetét. Ez az élet gyűjtőedénye, a Szent Grál, a hely, ahol minden isteni szeretet a szakrális anyánktól beléd táplálódik. A szexcsakrád a víz elemed. Ez a csakra, ami az érzelmi testedet irányítja. Engedd meg az energia áramlását, mert amikor blokkolod az érzelmeidet, amikor tagadod az igazad, vagy amikor harcolsz, amikor ellenállsz annak, amiről úgy döntöttél, hogy eljöjjön, a víz elemed megfagy, stagnálttá válik, és az elkülönültség, megfagyás állapotában maradsz.

Amikor a szexcsakrád blokkolódik, a gyökércsakrád megfosztódik az energiától, ez szükséges ahhoz, hogy minden leföldelődjön amire szükséged van a fizikai valóságodban a Földön. A szexcsakra a nőies erőd. Ez az isteni nőies kreatív teremtő erő, amely rajtad keresztül munkálkodik, és amikor elutasítod a szexcsakrád, visszautasítod őt, az életet utasítod vissza. Amikor elutasítod az erődet és a képességedet, hogy magadhoz vonzzad mindazt, amire szükséged van ahhoz, hogy fizikailag és anyagilag a szükségleteid kielégüljenek. A Szent Grál egy energia csomag, ami a végtelen teremtés állapotában van. Ez túláradást jelent, mivel ez a túláradás az, ami segít azoknak, akik nem érték még el a megvalósulás ugyanazon szintjét, mint az olyan egyénnek, mint ti. Megtagadva magadtól a szeretethez, befogadáshoz és adáshoz való jogodat, ezzel megfosztasz mindenki mást is. Amikor megfosztod magadat, megfosztod a kozmikus szüleinket a szeretetedtől. Hátat fordítasz a támogatásuknak, és nem számít, hogy mennyire hangosan is kopogtatnak a szíved ajtaján, nem fogod meghallani őket, mert megfagytál az időben, a félelem terében.

Arra kérlek most, hogy tudatosan nyisd meg a szexcsakrádat az Isteni Anyánknak, a nőies (alap)elvnek, ami hozzád vonzza az erőd isteniségét, az erőt, ami az inspiráció a világodért és a világért is benned. Az Isteni Anyánk a kreativitásod. Minden alkalommal, amikor teremtesz, tiszteled őt, tiszteled a saját belső isteni istennődet, az isteni nőiest, amely annyira elengedhetetlen, mint az isteni férfias.

Lélegezz be mélyen, kiterjesztve a szexcsakrád energiáját, hogy befogadja a három rács fényét. A szexcsakrátok kapcsolódik a tudatalatti elmédhez, a tudatalatti az isteni nőiessel és szakralitással egység tudatosságban  fog dolgozni, ahogyan fenn, úgy lent. A szexcsakrátok képviseli azt, amely lent van, a tudatalattitok képviseli azt, ami fenn van. Az isteni nőies az, ami mindent magába foglal és befogad, amint megtermékenyítettétek ezt a tudatos elméteken keresztül. A tudatos elmétek az isteni férfias, amelyet a gyökércsakra képvisel. A hatalom szentségének tiszteletben tartásával, amely az isteni nőiesetek, tisztán tudatában vagytok annak, hogy mennyire fontos annak biztosítása, hogy a tudat beveti a tudatalattit az ősi szándék magvaival. Ezért, ha a tudatos elmétek a félelemre, vesztességre és hiányra fókuszál, bevetitek a tudatalattitokat ezekkel a magokkal. Ez, amit az Isteni Anya átad nektek a magjaitok, a várandósság ideje alatt a tudatalattiban tárolódnak, valamint a szexcsakrátokban és az Isteni Anya a leghűségesebb szövetségesetek, mivel ő ad meg nektek mindent, amiben feltétel nélkül hisztek. Tehát a hiedelemrendszereitek magvai válnak az életetek valóságává. Tölts el egy pillanatot, azzal, hogy áldjad az isteni nőiest magadban, a szexcsakrádon keresztül kiterjesztve ezt a tudatalattidba és elkötelezve ma magad amellett, hogy bízni fogsz abban, hogy csak azzal termékenyül meg, ami az ősi, eredeti szándékot fejezi ki. A magok, amelyek meghatalmasítanak mindenkit. Az Isteni Anya tiszteli azt, amiről úgy gondoljátok, hogy megérdemlitek.  Soha nem fog nektek semmivel sem kevesebbet adni, mint amiről úgy hiszitek, hogy vágytok rá. Az új rácsok keresztül szövése a 12 csakrátokon , arra ösztönöz majd, hogy megvizsgáljátok hiedelem rendszereitek minden aspektusát, hogy meglássátok az isteni nőies erő működését az életetekben. Minden, amit manifesztáltatok az életetekben eddig a napig, azon alapult, amiben hisztek és a magokon, amelyeket elültettetek a tudatalattitokban. A tudatosság megtestesíti a hiedelemrendszereket a szexcsakrátokban. Most miközben a bal tenyered csakráját a szexcsakrádon tartod, helyezd a jobb kezed tenyerét a gyökércsakrádra. Nyisd meg az energiádat, hogy befogadd az Isteni Kozmikus Atyánk áldásait, a férfias jelenlétét, ami végtelen támogatásként van ott. Az élet minden területének aktív része. Ez a föld elemetek. Ez az, ami leföldel titeket a földre. Ez az, ami biztosítja, hogy minden, amibe beleegyeztetek, hogy szolgálatként megtesztek, fizikailag megnyilvánuljon. A gyökércsakra és szexcsakra visszautasítása által lehetetlen a Földön manifesztálni azt, amelyet megteremtetetek és biztosítotok a mennyben. A gyökércsakrátok ugyanolyan fontos, mint a koronacsakrátok. A szexcsakrátok olyan erőteljes és fontos, mint a harmadikszemetek. A napfonatotok az erő egy székhelye, amely a torokcsakrátokon keresztül fejeződik ki és a szívetek egyesíti és tartja fenn a fölötte és alatta lévő három csakrát. A gyökércsakrátok a tudatos elméhez kapcsolódik. Ez az aktív részetek. A részetek, ami megtermékenyíti az isteni nőiest. Ez az a részetek, amely aktívan reagál az isteni inspirációra, ami a szexcsakrátok és a tudatalattitokon keresztül hangolódik.

Én, Mária Magdolna a személyes vezetőid segítségével együtt dolgozom majd veled a nap hátralevő részében, miközben átviszünk a tudatalatti elme fejlett és előrehaladott gyógyítási folyamatán. Az elkövetkező napokban, körülbelül 7 nap, a régi paradigmád széthullását fogod megtapasztalni, ami a tudatalattiban tárolódtak, ezzel felkínálva számodra egy lehetőséget arra, hogy egy tiszta lappal folytasd. A képességed, hogy (új) magokat vess el a tudatalattidban fel fog erősödni, intenzívebb lesz, és ezeknek manifesztálódási ideje sokkal hamarabb meg fog történi, mint amit a múltban megszoktál.

Vegyél egy mély lélegzetet be, miközben érezd az összes személyes vezetőd és mestered fényét és támogatását, miközben kivetítenek egy energiát a gyökércsakrádba. A gyökércsakrád energiája most leereszkedik a lábaidba, a talpaidba, ki a talpaidon át legyökereztetve szilárdan a Föld Anyához. Ez az energia a lényének a legmélyebb közepéig terjed ki, mivel amikor kapcsolódsz a Föld Anyához, ő is segíteni tud a fizikai valóságodban azáltal, hogy biztosítja, hogy biztonságban legyél, és minden szükségleted tiszteletben lesz tartva a birodalmában.

Az erő egy isteni lénye vagy, egy társteremtő, a fény szikrája vagy az élet kollektív utazásán belül. Te képviseled a szeretet szikráját, amelyből létrejöttél. Nem akarják tőled, hogy egyedül járj-kelj. Igen egyedi vagy, de mindannyian egyek vagytok.

Ez a szentséges idő az egységesített tudatosság rácsainak egyesülési ideje, azért hogy szeretet minden szikrája összeolvadhasson ezáltal, és ezáltal megerősítse a szeretet erejét, és a megerősítse az élet életerejét és vitalitását, felkínálva mindenkinek a támogatás egy hálózatát, a biztonság egy rácsát, egy otthont, amelyben mindannyian társ teremthettek.

Az összes létező, akik jelen vannak velünk ebben a jelenlétben fognak maradni, megtartva az energiát addig, mindannak amibe mindannyian beleegyeztetek csoportként, hogy teljesítitek. Én Mária Magdolna tisztelek mindannyiotokat az utazásért, amit választottatok. És ismét szeretnélek emlékeztetni titeket, emlékeztek! Biztonságos, hogy felszabadítsátok a rácsotokat a félelmeitektől, hogy eleresszétek az összes régi módszert, a régi dolgokat, és öleljétek át ezt az új utat. Biztosítalak titeket, hogy az élet soha nem lesz ugyan olyan, amikor választást hoztok. Tehát válasszátok azt, hogy az életetek soha nem lesz ugyanolyan.

A három rács, amiket most felszívsz, feloldódik az elkövetkező 72 órában, és így a három rács következő szintjére kerül. Négy szintet fognak egybegyűjteni, amely el fog nyelődni a szívcsakrádba mindabba, amely egyesülni fog a 12 csakráddal. Ez 14 nap alatt fog lezajlani. Ez már teljesen aktív az energiameződben és teljessé fog válni.

Mindannyiotokban tiszteljük az igazságot, ami bennetek lakozik, az igazságot, ami a magatokra vett illúzió fátylai alatt bujkál, és a történetek alatt rejlenek, amikből bevásároltatok és nem fejezik ki az igazságot. Mindannyian szabadok lehettek azon vágyatokban, hogy azok legyetek, amire teremtettek. Mária Magdolna vagyok. Au revoir.

….

Kuthumi vagyok. Röviden visszatértem szeretteim, csak azért, hogy hangsúlyozzam, amit Mária Magdolna veletek lefolytatott ma, a folyamatot, amit lehet, hogy nem teljes mértékben értettek meg, azonban látni fogjátok a hatását az elkövetkező 18 hónapban. Még mindig sok új rács van, ami a végső portálhoz vezet, de a legfontosabb, hogy mit csináltok az életetekkel mostantól, hogyan élitek az életeteket most.

Én, Kuthumi, a szeretet és bölcsesség arany sugarának Chohánja továbbra is mindig jelen leszek, biztosítva, hogy mindannyiotok kivonja a bölcsességet az élet leckéiből a szeretet felhasználása által, a szeretet elfogadása és megtapasztalása által.

Létfontosságú, hogy mindannyian felismerjétek, hogy a régi világ szerkezetei nem működnek és nem képesek szolgálni az Új Világban. A régi világ a törvények és szabályok egy teljesen eltérő beállításán alapul, ami nem tiszteli a Minden Ami Van nagyobb bölcsességét. Sok eredeti törvényt kihagytak. Most az Új Föld Új Rácsaiban, ki lesztek téve a törvényeknek, amiket megtagadtak tőletek. És ezek a törvények, ezek az (alap)elvek, amelyek táplálják majd az életeteket, amelyek nagyobb kiterjedt tudatosságot eredményeznek, felgyorsítják a lelki fejlődést és ezzel egyidejűleg az alacsonyabb egó gyorsított felszabadulását és elengedését. Ezért bármi, ami kifejezi, megtestesíti a félelmet vagy a régi világhoz kapcsolódik, most feloldódik, szertefoszlik. Akár tetszik, akár nem! Azonban ennek ajándékai messze felülmúlják a kellemetlenség bármely olyan szintjét, amelyeket a változások idején érezhettek.

Tehát szeretteim, megkívánjuk köszönni mindannyiotoknak a meghozott választásotokat. Üdvözöllek az új életben, amire megnyitottátok a szíveteket most, azért, hogy befogadjátok. Az új utazásra, amire igent mondtatok. Vezetők vagytok. Fénymunkások vagytok. Ti vagytok a Minden Ami Van és még több, mert te te vagy. Egyedi, isteni és erőteljes. És mindegyikőtök  kifejez egy egyedi magot, egy olyat, ami senki más sem hordoz, ez az amiért a szerepetek annyira fontos és a közreműködésetek szerepe a szolgálatban is ennyire fontos, azért mert amikor mindezen magok legyökereznek és életre kelnek, a Földetek újra lángra lobban (a szenvedélyében). Mindazt, amire a lelketeknek szüksége van ebben az időben, biztosítva lehet annak érdekében, hogy teljesen felszabaduljon a régi paradigmából, kegyelem alatt, tökéletes, harmonikus és csodálatos módon jöjjön létre. Nézzetek azokra, akik veletek járnak az élet utatokon. Ismerjétek fel a Krisztust bennük, ismerjétek fel a fényüket, hogy fényetek ragyogjon. Engedjétek, hogy a lélek egó magasabb célja legyen a motiváló erőtök, mivel ez meg fogja mutatni másoknak is, hogyan tegyék ugyanezt. Legyetek szilárdak az igazságotokban, amit választottatok. Ne féljetek kimondani az igazságotokat, amikor a régi paradigma hangja szemben áll veletek. Legyetek leföldelve és cselekedjetek úgy, ahogyan szóltok. Bízzatok a sok láthatatlan karban, amik megtartanak titeket tudva, hogy nincs olyan pillanat, amikor egyedül járnátok, mert mindannyian egyek vagyunk, veletek vagyunk mindig, minden módon és úton. Az Anya/Atya Isten fénye ragyoghatja be előtettek az utat, amit választottatok, és minden egyes lépés, amit megtesztek egy szilárd lépés lehet.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja. Üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése