Mihály Sugár aktiválás
Johannesburg 2007.06.30 Michelle Eloff
Fordította: ismeretlen
Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna
www.mediafire.com/download/3ejwf347erv613x/Mih%C3%A1ly_sug%C3%A1r.mp3
Én vagyok Kuthumi, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem hozzátok, hogy mindannyiotokat üdvözöljelek ez alkalommal és elhozzam számotokra az igazság, a bizakodás az Átalakulás és az Átformálódás áldásait.
Üdvözlet Szeretteim, és nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze mindannyiotokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.
Szeretteim!
Nagyobb cél érdekében gyűltetek ma össze. Nem csak azért jöttetek össze, hogy fényt, áldást, információt és szeretet kapjatok, hanem azért is, hogy az energia különleges rezgéseit és a Szellem által a Földre küldött Fényt lehorgonyozzátok.
Automatikusan részei vagytok a Kozmikus Mester Sugár rácsnak, és azért tudjuk ezt, mivel éppen itt vagytok. Ha nem lennétek itt, akkor nem az lett volna a választásotok, hogy részt vegyetek ebben ma.
A Kozmikus Mester Sugár, a sugarak olyan hálózata, amely megváltoztatja az energiaáramlás rendszerét, és az energia lehorgonyzását. A Halak – idővonal olyan időszak volt, amikor sok Fénymunkás dolgozott az energia megtartásán.
A sejteken belül tartottátok meg és energetikailag információt tároltatok. Most, a Vízöntőkor hajnalán, ez az energia nem tárolódik tovább, hanem lehorgonyzódik és aktiválódik.
Így aztán, az energia hatalmas rácsai úgyszólván energiaállomásokká válnak, amelyekre az emberek ráhangolódhatnak, és információt és energiát nyerhetnek belőlük. Ezek olyanok, mint a Fény világítótornyai. Egyenesen a Forrásból nyerve az információt és az energiát. Ti is ilyen világítótornyokká váltok. Az energiátok megváltoztatja a rezgésszámát, és kiküldött jelei megváltoztatják a környező mágneses mezőt. Ha valakinek különleges támogatásra, gyógyításra vagy útmutatásra volna szüksége, akkor a mágneses mező érzékeli ennek jeleit, és Ő, automatikusan hozzátok vonzódik. Ez persze nem jelent életre szóló kapcsolatot, inkább nagyon is alkalmi beavatkozást, néhány percre, de gyakran ez hozza el a gyógyulást, a Fényt, és a szívetek megkönnyebbülését.
Pontosan ugyan ez az energia kerül előtérbe, amikor energiát horgonyoztok le és aktiváltok a szándékotok által és az életutatokon, belső szándékotok ugyanazokat a tulajdonságokat aktiválják.
A Mihály Sugár aktiválás, valamennyiőtöknek a ragaszkodásmentesség Isteni sugarát hozza el, amelyről meg kell, hogy jegyezzem, hogy az emberiség által elsajátítandók közül az egyik legnehezebb.
Tudjátok azt, hogy a ragaszkodásmentesség a jelenlegi kihívásokon túl is kihívások elé állítja az egót és Michael Arkangyal mostani jelenléte a bolygón azért horgonyozza le ezt a különleges sugarat, hogy az emberek láthassák, a ragaszkodás, a saját maguk által vállalt börtön, teherré válik, béklyót köt a bokátokra és olyan körülményekhez, és emberekhez láncol, amelyekhez lényegében nem igazán lenne szükséges. Az egó bizalmaskodásra és kényelemre irányuló igénye életben tartja a ragaszkodást, a tudatosság mentén, a túlélés álruhájába rejtve azt. Így aztán, a ragaszkodás egy-egy célhoz vagy személyhez, a túlélés eszközévé válik. Ennek semmi értelme sincs, mivel Szabad Szellemként jöttetek erre a világra. Igen, azért választottátok, hogy magatokkal hozzátok genetikai és sejtszintű lenyomataitokat, hogy elérhessétek az önismeret, de senki sem azért csatlakozott a Szellemhez, Istenhez, Istennőhöz vagy a Felsőbb Intelligencia bármilyen más formájához, mert azt hittétek, hogy majd mellettetek sétál, és veletek dolgozik. Nem csatlakozhat hozzátok, mivel bennetek él. Ti vagytok mindez. Ezen állítások miatt, fontos azt is fölismerni, hogy az Én tagadása, önmagában halott kívánság, mégis sok ember, tudat alatt ezt teszi. Mivel zavarodottak, csalódottak, és természetesen félre vezetettek mindattól a drámától, amihez az életükben csatlakoztak.
A saját életetek, illetve mások életének drámáihoz csatlakozni, anyagi javakhoz, hiedelemrendszerekhez, pózokhoz, képzetekhez és az illúzió mátrixához kapcsolódni, mindez elfedi az Én valódi lényegét, és ez vezet néhányotoknál a nagyon lassú és kínokkal teli halál folyamatához. Megérkeztek ebbe a világba, és az első dolog, amiről tanultok az a Halál. Az egyetlen dolog, amiről azt tanítják, hogy számíthattok rá, az a halál, és az, hogy megöregszetek. Ha nagyon szerencsések vagytok, akkor az álmotokban ér, betegség nélkül, vagy gyötrelmesen és traumatikus élmények nélkül hagyhatjátok el a testeteket, és mindezt úgy fogadjátok el, mind az életetek részét. A hiedelemrendszerek részévé váltatok, mert, hogy ez mind hiedelem és ez mindig is az volt. Mi lenne, ha azt állítanánk, hogy elérhetitek az öntudatosság, önelfogadás, és a belső megértés olyan szintjét, nem csak pszichológiailag, biológiailag és fiziológiailag, hanem Galaktikaközien, Univerzumközien, Kozmoszközien dolgozva az Énen, amelyen belül meg lenne az a fajta megértésetek, az a tiszta felfogásotok, hogy soha ne tagadjátok meg Éneteket, és az utazásotok bármely aspektusát. Hanem, elsajátítsátok utatok során az összes leckéteket, amelyek olyan lehetőségek formájában jönnek elétek, hogy azokat teljesítve, kiterjeszthessétek a megszokott formákat. Vállalva a kellemetlen következményeket, hogy az önértékelésetek megerősödik, vagy más szavakkal megismeritek Istent. Minél többet ismertek meg a Dimenzióközi, az Univerzumközi világból, annál inkább felismeritek, hogy mennyivel több olyan felfedezni és megtapasztalni való van, ami egy szemhunyás alatt nem tehető meg. És ekkor jön el a pillanat, hogy elfogadjátok az életet, és elfogadjátok a lehetőséget, hogy kalandosan éljetek. És ha valaki a kalandos életet választja, akkor a kockázatot belül éppúgy vállalja, mint ahogy a kinti világban. Azaz, minden kinti utazásotok visszatükröződése azon benti utazásotoknak, amelyeket tenni fogtok, és ez hihetetlen dimenziókat ad az élettapasztalatotoknak. Alapértelmezésben a legtöbb ember a földön úgy éli életét, hogy sok helyzetben a lehető leghosszabbat várja el. Nagyon kevesen döntöttek úgy, hogy hátat fordítanak az esélynek, és arra összepontosítanak, hogy pont az ellenkezőjét manifesztálják annak, amit az emberiség választott. Az új utak úttörői azok, akik lemondanak ezekről a kilátásokról, Ti nagyrészt ilyenek vagytok. Azt választottátok, hogy önmagatokba néztek, hogy megálltok egy pillanatra, és eljátszotok azzal az ötlettel, hogy az Élet talán több, mint amit a fizikai szem lát, és ezek azok az erőfeszítések, amelyeket Ti mind megtetettek. És még néhányan, mint Ti, akik lehetővé tettétek, hogy az energiák tudatosan energetikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan találkozzanak veletek. Amit a mostani életetekben tapasztaltok meg mind, azt soha nem tapasztaltátok meg csoporttudatosságként olyan nagy számban, mint most. Valamennyien most írjátok a föld spirituális történetét. Mind fölismeritek azt, hogy a régi út, a Halak korszak útja már idejét múlt. Most már a Vízöntő korában vagytok. A meghatalmasodás Aranykorában, és minél előbb ölelitek magatokhoz ezt az igazságot, az annál gyümölcsözőbb lesz számotokra. Egyre több ember bizonyíthatja, hogy a régi rendszerek halottak és temetésre várnak. Az emberek megyógyítják magukat, úgy mint azelőtt még soha. Hiszen valójában, minden betegség csak az egyensúly hiánya. Ha egyensúlyban éltek a természettel, egyensúlyba vagytok a Szellemmel és önmagatokkal, akkor minden betegség kitér az utatokból. Ez az jelenti, hogy a leckék elsajátításának új módszereit teremtitek. Néhányan szélsőséges betegségeket teremtenek, hogy láthassák, azért élnek, hogy meghaljanak. Hatalmas traumatikus élményeket teremtenek csak azért, hogy ráébredjenek igazi igényeikre, annak fölismerésére, hogy mik az Ő prioritásaik, és miről szól az Élet. Most elmondom nektek szeretteim, hogy többé már nem kell átmennetek ilyen extrém dolgokon, ahhoz, hogy felébresszétek magatokat. Nem kell többé a kiegyensúlyozatlanság medencéjébe úszkálnotok ahhoz, hogy megtanuljátok az Élet miben létét. Sokkal egyszerűbb módok vannak erre és biztosíthatlak benneteket, hogy a lepkék ereje nem veszett el, sőt valójában megerősödött, mivel a tudás gyöngyei szilárdan befészkelték magukat a tudatosságotokba, mivel tudatában vagytok annak, hogy mit jelenítenek meg, és milyen lépéseket kell tennetek, az életetek egyensúlyba hozatalára. Most meg van a lehetőségetek arra, hogy hagyjátok elmenni a régit, és üdvözlitek az újat, és így az Egyensúly válik a Szabadságotok kulcsává.
Amikor kiestek az egyensúlyból, az energia nem árad szabadon, hanem stagnál és sok esetben elszigetelté válik, megfagy az időben, ami a feltartoztatott fejlődés állapotát eredményezi, és ez hatással lehet a személy pszichológiai,, vagy akár érzelmi, és mentális szintjére. Ami ezután tovább hat a fizikai testre, a fizikai környezetetekre. Mert amikor betegek vagytok, akkor az élet nem tartja meg a lényegét, ugyanazt a látásmódját, mint egészségesen. Na most a másik dolog, hogy mind, akik ma itt vagytok, vagy később hallgatjátok, olvassátok ezeket a szavakat megfogjátok tapasztalni azt, hogy az életfelfogásotok megváltozik. MEG FOG VÁLTOZNI!
Szóval, kedveseim!
Ahogy a felfogásotok megváltozik, másképp látjátok magatokat, és a legfontosabb dolog az, hogy a magatokról való felfogásotok változása, automatikusan megváltoztatja az életfelfogásotokat is. De sokat fogunk mulatni azon, ahogy majd Ti is észreveszitek, hogy egyéni sajátosságaitok, amelyek előtt alázatosan hajlongtok, torkuk szakadtából ordítanak majd a világba, és ezeket majd megtanuljátok szeretni önmagatokban. Azok számára közületek, akik talán vissszahúzódónak vélik magukat, nem akarván magukat mutogatni, híreim vannak. Magatokon tartjátok a ruháitokat, és mégis mutogatjátok magatokat, mivel a Michael Sugár erről szól. Mind ismeritek Michael Arkangyal energiáját, és amikor beállít majd, Excalibour-kardjával szétvágja a ragaszkodás kötelékeit, széthasítja az illúzió fátylait, és ami megmarad, az csak az Igazság.
Legyetek gyengédek magatokhoz, mivel a következő 8-10 hétben tárul fel előtettek Önmagatok igazsága. Meg fogjátok látni, hogy egy illúzióhoz kapcsoltátok magatokat. Olyan illúzióhoz, ami az életetekben hiedelemrendszerként, pluszként, eszmeként nyilvánult meg. Akár annak ideáljaként, hogy a biztonságotok érdekében óriási mennyiségű fizikai tárggyal kell körbevennetek magatokat. Amikor megnézitek azt, hogy mi is vesz körbe benneteket, legyen az ház, kocsi, vagy bármi az otthonotokban, gondoljatok bele, mi lenne ha mindez nem lenne.
Ha elvennék, ez hogy érintene?
A legfontosabb az, hogy tudatosodjon bennetek, hogy a házatok, a kocsitok, az anyagi tulajdon tárgyaitok nélkül kik vagytok! Ez egy nagyon lényeges kérdés!!!
Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy el kéne veszítenetek a házatokat, a kocsitokat, a javaitokat, vagy bármi hasonlót. Amit szeretnék elmagyarázni, az az, hogy éppen ellenkezője!
Ha ilyen dolgokhoz ragaszkodtok, szeretnénk elmagyarázni, hogy akkor azok birtokolni fognak benneteket. Hatalmuk lesz az erőtök fölött. Mert ha nincsenek a birtokotokban, akkor kiestek az egyensúlyotokból. Ha elveszik azokat tőletek, akkor megszűnik az egyensúlyotok, eltávolít a középpontotokból és ez esetben, már tudjátok, hogy mi jön.
Ugyanez vonatkozik az emberekre, a társakra, és most kifejezetten azokról a kapcsolatokról beszélek, amelyek már nem szolgálnak titeket. Bármiféle ártalmas kapcsolatról, és nagyon is jól tudjátok, hogy milyen egy ártalmas kapcsolat. Sokan közületek ilyen kapcsolatban élnek most is. Lehet, hogy nem fizikailag ártalmas, de ártalmas lehet érzelmileg, verbálisan, mentálisan vagy akár energetikailag, mert nem tartja tiszteletben a határaitokat. Gondoljatok hát óvatosan az életetekben az összes emberre. Tisztelnek-e Téged? Tiszteletben tartják-e a határaidat? Szem előtt tartják-e a szükségleteidet? A rokonszenveidet? Az ellenszenveidet? A hiedelemrendszereidet tisztelik-e, még akkor is, ha az ellenkezik az övékkel?
Ha azt veszed észre, hogy a kapcsolatod, éppen olyan, mint amilyenre utaltunk, akkor nézd meg azt, hogy mi tart téged mégis ebben a kapcsolatban!
Mit vársz tőle?
Melyik részed táplálja? És elég gyakran, a károsító kapcsolatban magatokhoz vonzotok másokat, akik hasonló sebeket nyalogatnak, aztán az Ő sérüléseik meg a Ti sérüléseitek megélnek egymásból. Tápláljátok egymást valamivel, és ennek csak akkor lesz vége, ha valamelyikőtök fölfedezi, hogy mi ez a valami, és határt szab neki, és más szintre hozza a barátságot, vagy a kapcsolatot, vagy pedig, teljesen kilép belőle. Mind értettétek ezt?
Nagyon jó!
Tehát Kedveseim!
Az Aranykor az egyensúlyról szól, a meghatalmasodásról, és már korábban mondtam, hogy az önelfogadás, az önuralás, alapkövetelmény ehhez. Hogy miért olyan fontos, önmagad uralása? Mert amíg nem uraljátok a jelenlegi éneteket, addig nem tudjátok a tudatosságotokat kiterjeszteni. Nem tudjátok tudatosítani az Én egyéb olyan aspektusait, melyek a részeitek, amelyek készek az integrációra, és amelyek igénylik az integrációt. Képzeljétek el úgy, mint egy óriási kirakós játékot, milliónyi darabkával, amelyből összeállítjátok a mesterművet, Önmagatokat. És ha csak egyetlen darab is hiányzik, akkor a mű nem teljes. Ha elfeledkeztek a kirakós összeállításáról, soha nem készül el.
Szeretteim!
Emlékezettek, hogy minden Veletek kezdődik, és Veletek végződik, és csak Ti kezdeményezhettek, vagy Ti fejezhettek be bármit az életetekben, ami szolgál, vagy ami nem szolgál Benneteket.
Az Aranykor maga a meghatalmasodás, ahogy mondtam és önuraltnak lenni annyit jelent, mint teljesen meghatalmasodottnak lenni. Kívülről, belülről ismerni az Éneteket, és ha közelebb akartok kerülni a Szellemhez, ha közelebb akartok kerülni az Istenhez, vagy Istennőhöz, akkor kerüljetek közelebb önmagatokhoz. Így váltok tudatosan eggyé Istennel. Jézus Mester azt tanította, hogy ha a Mennyek Királyságába akartok belépni, akkor újra olyanokká kell válnotok, mint a gyermekek. Ez pedig azt jelenti, hogy elfogadjátok az Éneteket. A gyerekek teljesen elfogadják magukat egy bizonyos fokig, vagy inkább mondjuk úgy, hogy egy bizonyos korig, aztán ez az elfogadás véget ér a társadalmi elvárásoknak megfelelően. Kérjétek a Fény teljesen beintegrált és Krisztusi Énjét, hogy megjeleníthessétek azokat a lépéseket, amelyeket meg kell most tennetek, hogy elérjétek a teljes Mester-hatalmat és Mester-erőt. Kérjétek a Fény teljesen uralt, és Krisztusi Énjét, hogy vezessen az összes úton, minden egyes napotokon. Minden nap életre keltve a kapcsolatot ezzel a részetekkel, kérjétek a vezettetést. Kérjétek azokat az irányelveket, amelyek a tudatosság manifesztációjához vezetnek. Ugyanakkor befogadóvá is kell válnotok. Ne kérjetek vezettetést akkor, ha szemellenzővel és füldugóval jártok. Akkor csalódni fogtok, de azért az önuralás nem olyan nehéz, mint ahogy gondolnátok. Na persze páran úgy gondoljátok, hogy valóban az. Valójában, ez mégis a legegyszerűbb dolgok közül való.
Annyi az egész, hogy szeressétek önmagatokat.
Ez elég egyszerű, nem?
Az Egó bonyolít, a lélek viszont, egyszerűsít. Ezért, ha az Egó úgy gondolja, hogy túl egyszerű, akkor az soha sem fog működni, és azért bonyolít mindent annyira, mert ragaszkodtok ahhoz a hiedelemhez, hogy csak véres verejtékkel lehet egyről a kettőre jutni. Amíg ezt a fáradságos utat járjátok, addig nem lelhettek kincsekre.. Nagyon sajnálom, hogy Szent Péter visszaküldött ide Titeket, hogy vágásokat és zúzódásokat szerezzetek. Ez az, ami alatt én a ragaszkodást értem. Elmondtam ezt már néhány csoportnak, akiknek üzenetet továbbítok, de fontos, hogy Nektek is elmondjam.
Felejtsétek el mindazt, amit tanítottak Nektek, dobjátok el, hagyjátok magatok mögött, mindazt, amit olvastatok, amit tanultatok, amit mondtak Nektek, felejtsétek el, hogy aztán az ártatlanság pontjáról kezdhessetek mindent. Képesek vagytok megtapasztalni azt, hogy a víz nedves, képesek vagytok megtapasztalni, hogy a tűz forró, de nem azért, mert azt mondták Nektek. Ugye? Vannak olyan emberek, akik ezt jól tudják, mégis járnak izzó parázson, és ha a tűz fölé tartjátok az ujjatokat, akkor hólyagot hoz rá. Olyan forró, és mégis járnak rajta. De mivel ezt mondták, hogy megégett, ha megérintitek, és valóban megégett, mert ez az érzékelés aktiválódott az elmétekben, és mert elfogadjátok megtörténtként. Szóval, mi lenne, ha mindezt elfelejtenétek, és az elvárásaitok azon az eszményképen alapulnának, ahogyan a gyermek ámulattal tekint a Világra, erre a hihetetlen helyre, amelyet újként kell felfedni. Nyilvánvalóan nem azt akarjuk, hogy elfelejtsetek például járni, vagy beszélni, csak játszatok el a gondolattal, nap, mint nap, néhány percre. Ha eleinte összezavarodottnak, vagy talán ellentmondásosnak éreznétek magatokat egy bizonyos elképzeléssel kapcsolatban, csak kérdezzétek meg magatokat, mit éreznék, ha nem tudnám, amit tudtok erről, és ha ez lenne az első előfordulása ennek a dolognak az életemben, és megfigyelhetitek, hogy minél többször cselekszetek így, annál tisztábbá válik az életszemléletetek, és így változik az érzékelésetek. A belső erőtök megnövekszik, mivel saját tapasztalatból tanuljátok meg és tapasztaljátok meg az életet. Sokkal inkább, mint programozott tapasztalatból, és így fordíthatjátok visszájára sok, a korábbi években, főleg az első hét évben beprogramozott elképzeléseteket, és azoknak, akik nem tudják, az első hét év határoz meg minden tapasztalatot az élet hátralévő idejére, mindaddig, amíg tudatosan meg nem változtatjátok ezt. Az első hét év alatt programozódott be a hét csakrátokba az élet környezetére vonatkozó információkkal és az emberek ettől olyan különbözőek.
Tehát, valójában minden igaz, és egyszersmind minden illúzió.
Értitek ezt?
Véssétek az eszetekbe, hogy sok szintje van a tudatosságnak. Ami annyit tesz, hogy van olyan szint, ami nem rezeg együtt a tiétekével, és fordítva, mivel már vagy túljutottatok rajta, vagy még idáig nem jutottatok el a saját utazásotok során.
Az Aranykor nyitott elmét követel Tőletek.
A nyitott elme, megkülönböztetést jelent, de nem ítéletet. Világos ez? Szeretteim!
Most, átadom a helyem Michael Arkangyalnak, hogy bejöhessen, és keresztül vigyen Benneteket a ragaszkodásmentesség isteni sugarának lehorgonyzásán. Ha nem érintene mindent, ami szükséges, akkor majd visszajövök, és folytatom a közvetítést, ha nem lennétek mindennel megáldva, amire szükségetek lesz az utazásotok befejezéséhez és az önuralás, és felszabadulás teljes eléréséhez.
Adonai.
Én vagyok Michael, a kékláng Arkangyala, a kék sugár Arkangyala. Valamennyiötöket üdvözöllek, ahogy ezen fény jelenlétében állok. Elhozva Nektek az Excalibur igazságát. Mindannyiotokban aktiválva ezen igazság isteniségét, ami Isten szavain keresztül jön hozzátok. Ezek azok a szavak, amelyekkel valamennyien be vagytok kódolva, amelyek a szívetek mélyén fekszenek, a gyökér mélyén, és a korona mélyén. Valamennyien válaszoltatok a kék sugár, a kékláng hívására, amely az emberiség számra szükséges fény kifejezésének sugárútját keresi. Az általam hordozott Michael Sugár, olyan energia a Minden Létező esszenciáján keresztül, amelyet magam is Michaelnek hívok, és az Isten is Michaelnek hív, és amit valamennyien Michaelként hívhattok elő. Olyan energia ez, amelyet valamennyiötöknek a testetekbe kell integrálnotok a mai napon. Le kell horgonyoznotok a Föld Bolygóhoz, és aktiválnotok kell magatok körül, hogy elnyerhessétek áldásait. A mai napon behozzuk a kékláng sugarát, hogy szilárdan leföldelhessétek a Föld Anya testével egyesítve fizikailag ezen a helyen, ahol valamennyien a Michael Sugár, a kékláng, a kék sugár őrzői lesztek.
Kérem azt, hogy valamennyien biztosítsátok, hogy testetek megtelítődjön oxigénnel.
Az imaginációtokat, a képzeleteteket használva lássátok ezt a lángot a belsőtökben, és ahogy az a láng fellobban, és erejébe növekszik, arra kérlek Benneteket, hogy vizualizáljátok az Excaliburt. Lássátok eggyé válni a gerincetekkel, és ahogy a pengéje kiterjed, növekszik, elmetszi a ragaszkodás összes kötelékét, a gerincetek mentén. A ragaszkodás minden kötelékét, ami már nem szolgálja az utazásotokat, s amelyek a központi idegrendszeretekből táplálkoznak. Az egyetlen módja annak, hogy ezt a kéklángot életben tartsátok az, ha oxigénnel látjátok el. Szóval, ha felhasználjátok a lélegzetetek erejét, hogy tápláljátok a fényt magatokban és magatok körül. Üdvözöljétek a Ragaszkodásmentesség Isteni Sugarát, a Fény, az Erő és a Kifejezés Isteni Sugarát. Minden egyes lélegzettel, amit vesztek, lássátok, amint ez a kékláng aktiválódik mind a hét csakrátokban. Egy-egy láng minden egyes lélegzettel. Miközben Ti ezt teszitek, én Michael, a körülöttetek gyülekező Shamballa Arkangyalok légióinak segítségével a védelem szent gyűrűjét vonjuk körétek.
Akik e kör közepén megjelenik velünk, az Metatron Nagyúr, Sananda Nagyúr, Melchizédek Nagyúr, Maitreya Nagyúr, Quan Yin Úrnő, Mária Úrnő, Akasha Istennő, Diána Istennő és Jezabell Istennő. Ariel Arkangyal is köröz körülöttetek, a Bátorság Sugarát aktiválva. Ő, Isten női oroszlánja. Fény-Nővérem, aki mellettem jár. Ahogy mindannyiotoknak átadjuk a Fényláng energiáját, arra kér Benneteket, hogy nyissátok meg a testetek csakráit a fény befogadására. Azt kérem, hogy úgy lélegezzétek be a sugarak vibrációit, mint ahogy az Excalibur kettős pengéjének ereje felveszi a sugarakat és minden vibráció úgy szolgál, hogy elvág minden olyan apró ki ragaszkodást, köteléket, ami bármilyen helyzethez, személyhez, hiedelemrendszerhez, magatartáshoz, bármilyen félrevezető érzékeléshez, vagy illúzióhoz, kölcsönös függéshez, bármilyen kiegyensúlyozatlan, vagy gátló természetű szinthez köt. Az összes párhuzamos dimenzióban, minden alternatív dimenzióban, multidimenzionálisan és az itt és mostban.
Kérem, hogy ne feledkezzetek meg a lélegzésről, mialatt további 22 láng aktiválódik mind a hét csakrátokban. Ezek a lángok, olyan lángok, amelyek áthatják a fizikai test 22 tudatossági szintjét, az érzelmi test 22 tudatossági szintjét, a mentális test és a spirituális test 22-22 tudatossági szintjét. Ezáltal mind a 88 tudatossági szint kitisztul most a kékláng hatására, ami nem más, mint a Michael Sugár.
Lélegezzetek!
Miközben elképzelitek ezt a 88 tudatossági szintet, átitatódni a lángokkal, a tudatossággal, amellyel találkozótok volt, hogy befolyásoljon Titeket a mostani életetekben, miközben elképzelitek a tudatosság szintjeit amint befolyásolják a párhuzamos és alternatív valóságaitokat, és szólítják az Arkangyalok légióit, hogy megszabadítsanak a béklyóitoktól. Azoktól a hiedelemrendszerektől, amelyek megbénítanak, vagy megvilágítsák azokat a jellemvonásokat, amelyek a késlekedést jelenítik meg és, hogy felfedjék az igazság azon ösvényét, amely pontosan előtettek fekszik.
A négy energiamező, amely tiétekkel egyesül, most teljesen napvilágra hozza az aranytervrajzotokat. Napvilágra hozza azt a mintázatot, ami az összes szükséges kódolást hordozza az aranytudatosságban való átmenethez. Ezen mintázat, most teljesen mértékben aktiválódik az agyi-, gerincvelői folyadékban, amely a vibrációt a gerincvezetékben táplálja. Onnan tovább, az agykéregbe vezet, és az agyatok minden egyes szinapszisa átitatódik ezzel az energiával, és ahogy az elektromos áramkörök beindulnak az agyatokban, ezek a kódok mind új életet indítanak el, új tudatosságot, mélyebb bepillantásokat és közelebbi kapcsolatot Istennel, ezáltal közelebbi kapcsolatot önmagatokkal. Én, Michael, az Excalibur őrzője, most mellettetek állok. Materializálom most a fény egyik aspektusát valamennyiőtök számára, amit a következő hét napban fogtok befogadni az életetekbe.
Kérem, hogy legyetek rá fogékonyak, tartsátok nyitva magatokat, és ismerjétek fel ezt az ajándékot, amelyet valamennyiőtök számára átadok. Kézzel fogható ajándék ez annak emlékeztetőjéül, hogy a Szellem egy veletek láthatóan és láthatatlanul, hallhatóan és hallhatatlanul, tudva és tudatlanul. Én, Michael, az Excalibur őrzője, az Igazság Arkangyala, itt állok mindannyiotokkal, ebben a fényben tartva a rezgéseteket. Ha készen álltok, akkor csak rajtatok múlik, hogy engedélyt adjatok arra, hogy a Michael Sugár teljesen lehorgonyozódjék a Ti testeteken keresztül. Kérem, hogy vegyétek figyelembe, hogy ez a vibráció keresztülégeti az illúzió fátylát, amely jelenleg szendergésben tart Benneteket.
Átmetszi azokat a kötelékeket, amelyek bármihez, vagy bárkihez láncolnak, ami vagy aki többé már nem szolgálja az általatok választott felszabadulás ösvényét.
Ha hajlandóak vagytok elfogadni ezt a saját utatok részeként, ha hajlandóak vagytok elengedni magatoktól a régi paradigmát, és belépni az újba, akkor adjatok igenlő választ. Ha viszont nem álltok rá készen, akkor semmi esetre se forduljon elő ítélkezés.
Egyszerűen csak üljetek a fény csendjében, amelyet elhozunk Nektek. És most, kezdjük megnövelni a Michael Sugár áradásának vibrációit.
Mélyen lélegezzetek be, és vizualizáljátok, ahogy ez a lélegzet felfelé mozog a gerincetekben. Tartsátok bent a levegőt addig, amíg 8-ig számoltok, majd lélegezzetek ki, tartsatok légzésszünetet 8-ig számolva...
Az energia a következő szintjére növekszik.
Miközben 10-ig számolva belélegeztek majd, utána légzésszünet, majd lassan kilélegeztek. Aztán folytassátok a légzést saját kényelmes ritmusotokban, miközben Melchizédek Nagyúr elkezdi aktiválni a szakrális geometriai kódokat a gerincoszlopotok mentén, ami betáplálódik a központi idegrendszeretekbe, biztosítva, hogy magnetikusan magatokhoz vonzotok mindent, amire szükségetek van ez időtájt. Biztosítva az illúziók világától való függetlenedésbe történő beavatást és biztosítva a felszabadulásotokat. Én, Michael most odalépek mindegyikőtökhöz, az Excalibur energetikai másolatát hozom létre, és átadom Nektek.
A saját Excalibur kardotokat átvéve magatokra veszitek annak teljes felelősségét, hogy a saját igazságotok élni fog. Azért választjátok az Excalibur energiáját, hogy a hitelesség ösvényét, az autentikus ösvényt, az egyedüli ösvényként kövessétek. A Ti igazságotok a tiétek, rátok nézve egyedi, esetleg hasonlíthat másokéra, de soha nem azonos vele. Így Ti is egyediek vagytok. Egy másik aktiválást is kaptatok már korábban, amit, újra átnyújtanánk a csoportotoknak. Ezt az aktiválást, a mostani energiák 10 hetes integrálási folyamatát követően adnánk át, ha azt választjátok.
Melchizédek Nagyúr, Maitreya Nagyúr, Metarton Nagyúr, Sananda Nagyúr fogja megerősíteni a beavatást a megfelelő időben.
A 10 hetes időszakot követően a lények ezen csoportja fog Titeket megtartani, vezetni, irányítani és védelmezni, miközben a Michael Sugár összes szent kódját beintegráljátok magatokba.
Én, Michael most mellétek állok.
Az energia, amit létrehozok most balról és jobbról, elölről és hátulról, alulról és felülről, körbevesz benneteket.
Ez az energia védi és lepecsételi a Michael Sugár vibrációit.
Vegyetek még egy mély lélegzetet, miközben megnöveljük azoknak a rezgéseknek a frekvenciáit, melyeket a testetekbe húztatok.
Nagyon fontos, hogy ellássátok oxigénnel a testeteket.
Ha feszültséget, kényelmetlenséget éreztek a nyakszirtetekben, vagy a koronátok tájékán, akkor lélegezzetek be ezekbe a területekbe. Ha kényelmetlenséget éreztek a gerincetek mentén, egyszerűen egyenesítsétek ki a hátatokat, húzzátok hátrább a vállatokat, és körözzetek a nyakatokkal és érezhetitek a hátgerinceteket a helyére kattanni, és ez engedi újra szabadon áramlani az energiát. Most fordítsátok a tenyereteket az Ég felé. Miközben a Michael Sugár keresztülárad rajtatok, az Isteni Fény Kéklángja megjelenik mindegyikőtök tenyerén, bekódolódik a mágneses mezőtökbe, és az energiamezőtök részévé válik. Azok közületek, akik a kezükkel gyógyítanak, számotokra ezek a lángok az energiátok részévé válnak, és azokat, akik eljönnek hozzátok a kékláng, meg fogja érinteni. Feltétlenül adjátok át nekik azt a tanácsot, azt az információt, hogy ez a kékláng feloldja a ragaszkodás kötelékeit. Azoknak, akik tanácsadóként dolgoznak másokkal, a kékláng, a benneteket körülölelő energiamezőként fog szolgálni és a tanácsadás légkörét biztosító energiamezőként. Ismertessétek meg a hozzátok jövőkkel ezt a lángot. Tudjanak róla, hogy ez a láng megérinti Őket, és a függetlenedés ugyanolyan folyamata fog lejátszódni bennük is.
Most azok következnek, akik, ezen láng megtestesülésének mezőivel dolgoznak, hogy úgy mondjam, benneteket egy fajta, párologtató-készülékként, fog szolgálni. Úgy fogjátok találni, hogy a mérgező környezet, amelyben magatokat találjátok, kitisztul. Minden olyan kötelék, ami csakráitokon keresztül energiát szívott el tőletek, áttetsződik. Minden olyan környezethez való kötődés, ami már nem szolgálja többé a magasabb terveiteket és céljaitokat, mind feloldódik. Minden olyasvalaki, aki családotokhoz tartozik, a barátotok, vagy általában az életetek része, őket is követi ez a láng. Így lesz Veletek, és ugyan ez történik Ő velük is.
Használjátok ezeket a lángokat a csakrák kiegyensúlyozására egyszerűen úgy, hogy keresztüllélegzitek ezeket a csakrákon. Csak helyezzétek a kezeteket a testetek azon részeire, ahol kényelmetlenséget, vagy blokkolódást éreztek, és kérjétek a lángokat, hogy oldjanak fel mindent, ami a fájdalom megtapasztalásához köt bármiféle formában.
Mária Úrnő, Jézus Anyja elétek áll most, jobb keze tenyerét pont a harmadikszem csakrátokra helyezve. További 12 lángot gyújt most meg a harmadikszem csakrátokban, ezzel a legutóbbi 12 élet rétegeit égeti el. Úgy is nézhetjük ezt, mint ami 12 párhuzamos, vagy alternatív valóságba nyúlik vissza, és kezdi kitisztítani azokat a genetikai kapcsolódásokat,, amelyek olyan tudatalatti tulajdonsághoz, hiedelemrendszerhez, felfogáshoz és koncepcióhoz kötődnek, amelyek már nem szolgálják életetek tervét és célját, és amit ma Veletek véghez viszünk, az érint mindenkit, aki a jelenben, a múltban és a jövőben genetikailag hozzátok kapcsolódik.
Végzetül a Kozmikus Atya és Anya nyújtja át a Nagy Kéklángot, amelyet a koronacsakrátok körül lebegtetnek. Ez a láng, a koronacsakrátok körül marad a Fény világítótornyaként szolgálva valamennyiötök számára. Ha bármikor megtapasztalnátok a lélek sötét éjszakáját, emlékezetek erre a lángra, és kérjétek, hogy ragyogja be előtettek az utat. Még egy utolsó mély belélegzés, miközben felgyorsítjuk a Michael Sugár frekvenciáit. Ez elárasztja a csakráitokat, elárasztja a testetek sejtjeit, a DNS-eteket, a testetek molekuláit és atomjait, áthatva az energiát bennetek, és körülöttetek, és a Michael Sugár lenyomata most már teljesen aktív az energiamezőtökben.
A következő 48 óra során én, Michael Arkangyal, az Arkangyalok légióival és más lényekkel, akiket ma megidéztünk, Veletek maradunk. Letöltve minden olyan információt, amire szükségetek lehet ahhoz, hogy a Michael Sugár világítótornyaiként szolgálhassatok. Minden szükségeset a rendelkezésetekre bocsátva ahhoz, hogy tudatosan és tudatalatt horgonyként szolgálhassatok, és hogy ez a horgony szolgálhasson Titeket, hogy leföldelve tartson, hogy segítsen kezelni az életetek prioritásait,csakúgy, mint kinyilvánítani az egyensúlyt, és függetlenedni mindattól, ami az énetek tagadásához kötött.
Itt az ideje, hogy egy percig csendben üldögéljetek, hogy mind egyesülhessetek azokkal a lényekkel, akik jelen vannak Veletek és különleges vezettetést és intuíciót kérhessetek tőlük a jelenlegi igényeitekre vonatkozóan.
..Mi az Arkangyalok, köszönetet mondunk Mindannyiotoknak, amiért úgy döntöttetek, hogy részesei lesztek a mai csoportnak.
Köszönetet mondunk mindannyiotoknak, hogy a fény horgonyaként való szolgálatot választottátok.
Adjatok hálát testeteknek, amiért idáig kitartott.
Adjatok hálát a lényeteknek, amiért mindez megmutatkozhatott.
Adjatok hálát az életeteknek minden ajándékáért.
Adjatok hálát az Excalibour energiájáért.
Mondjatok köszönetet a lehetőségért, hogy egyesülhettetek az Igazsággal, hogy megtapasztalhattátok az igazságotokat, hogy azt megtapasztalva élhettek és mondjatok köszönetet, hogy eggyé válhattatok az Isteni Arany Énetekkel, a jövőtök Aranylenyomatával.
Adjatok hálát összes kísérőtöknek, és adjatok hálát osztatlan figyelmükért, és feltétel nélküli szeretetükért és támogatásukért, és azért az ígéretükért, hogy veletek maradnak az integráció ideje alatt.
Megtiszteltetés volt valamennyiötökkel együtt lenni. Az energiátokat ezen a módon ezen a módon megtapasztalni, energiát cserélni mindannyiotokkal és megosztani veletek az Excalibour energiáját.
Azt kérem, hogy bölcsen használjátok ezt az energiát. Tiszteljétek, becsüljétek az erejét. Mellettetek fogok menni, balról és jobbról, előtettek és mögöttetek is ott leszek. Hordozni foglak Titeket alattatok járva és földelni foglak Benneteket fölöttetek lebegve.
Benneteket! Érezzétek örökké a Szellem Fényét, Szeretetét és Jelenlétét, az örökkévalóságig vezetve és megtartva Titeket és mutatkozzék meg nektek az Igazság Ösvényeként.
BÉKE LEGYEN VELETEK!…
Én vagyok Jesabell Istennő, a Nők felszabadítója, és azért jöttem ma ide, hogy valamennyiötöket megszólítsam egy nagyon különleges céllal. Remélem kellemes meglepetés lesz.
Az emberiség többsége kissé összezavarodott a céljaimat illetően, és egyáltalán, hogy milyen céljaim voltak a múltban. De mindannyiótoknak lényeges, hogy tudjátok, Jesabell energiája valamennyiötök részét képezi. Létezik Jesabell Istennő egyes számban, és létezik a Jesabell Istennő fogalma, amelyhez valamennyien kapcsolódtok. Tudjátok, a Jesabell energia hatalmas erők egyike, és a Jesabell-energia az Aranykor igen jelentős részét képezi, amivé bizalmi alapon valamennyiötöknek válnia kell. A Jesabell Istennők, nagy hatalmú asszonyok, politikus, kereskedők, erőteljes üzletasszonyok. Magasan műveltek és intelligensek voltak az élet sok területén. Nagy ügyességről tettek bizonyosságot, az energiamunka terén, és a csakrák erejét használták az energia lehozatalára, lehorgonyzására, és a környezetükön belüli egyensúly megteremtésére. Ez úgy ismert, mint pogány-életstílus. Aztán felelőtlen férfiak és nők jöttek ebbe a környezetbe, és ez összezavarta őket. Különösen azokat a férfiakat, akik asszonyai a pogány-életstílus részévé váltak és már nem voltak olyan engedelmesek, mint eredetileg, és ekkortól kezdték a Jesabell Istennőket ördögként megcímkézni.
Ez az a félreértelmezés, ami gyökerestől kitépte az Istennők energiájának egyetemes rendszerét, és Michael arkangyal volt olyan kedves, és hozzájárult, hogy a Michael Sugár és a ragaszkodásmentesség sugárenergia rendszere biztosítsa valamennyiötök újracsatlakozását annak különleges vibrációihoz, mivel az nem korlátozódik csak nőkre, hanem férfiakra is vonatkozik. Mivel, energetikailag androgünök vagytok és, hogy az androgünitásotok mintázatait beintegrálhassátok lényetek teljességébe és egészébe, ahhoz meg kell értenetek saját erőtök teljességét, és egész voltát. Az arányok egyensúlytalanná váltak, amikor a férfiak sok mindent átvettek, amiért addig a nők voltak a felelősek a gazdaságban és a politikában. Mindig fontos volt az egyensúly, mivel a férfiak és a nők annyira különbözőek. A férfiak az életet, logikusan és racionálisan szemlélik, a nők inkább érzelmileg, és ha bármelyik személet túlsúlyba kerül, akkor eluralkodik, egyensúlytalanság keletkezik, rombolást teremtve és ti már mindennek tanúi voltatok és ez az, ami bekövetkezett a Halak korszakában.
Mi, valamennyien üdvözöljük a Vízöntőkort. A Jesabell energiák lehorgonyzását folytatni fogjuk, ez az erőtök lényegét nyilvánítja meg Nektek, ott ahol kiegyensúlyozatlanság jelenik meg. Nem feltétlenül számotokra nyilvánul meg, pont Nektek, de olyan személyeknek mindenképp, akik esetleg megrettenek a személyiségetektől, a fényetektől, vagy kényelmetlenül érzik magukat az általatok képviseltektől. Ezért aztán az árnyékotokkal táncra perdülni élvezetes lehet. Mivel az árnyékotok, biztosan nem az ellenségetek. Az árnyékotok az a részetek, aki ragaszkodott az énetek megtagadott aspektusaihoz, azokhoz, akiket eltoltatok magatoktól, amíg készen nem álltok visszaszerezni ezeket. Tehát az árnyékotok a szövetségesetek és remélem, hogy élvezitek a táncot, miközben visszakövetelitek megtagadott aspektusaitokat és így ez persze a gyógyulásotok része is abban az értelemben, hogy megértitek az önmegtagadást kísérő halált. Én, Jesabell járom körülötettek, az Istennő táncát az elkövetkező néhány napban, biztosítva, hogy ez az energia bekerüljön a magnetikus mezőtökbe. Találkozni fogtok velem álmaitokban.
Aludjatok jól és szép álmokat.
Arri ve derci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése