Kuthumi - Kanadai Rács az Elsőtől az Ötödik részig

 Michelle Eloff (08.09.22) - Kuthumi: Kanadai Rács az Elsőtől az Ötödik részig



Fordította: Borsos Árpád

Forrás: lightweaver

Michelle Eloffon keresztül csatornázva
Dél-Afrika, Johannesburg, 2008. szeptember 22.

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázó entitással, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra a gyógyulás, a fölismerések, a tudatos figyelem és az isteni szándékok áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, ahogy hozzálátunk a Niagara vízeséshez és a Viktória vízeséshez kapcsolódó folyékony rácsok aktiválásához, szám szerint negyvennégyhez és az Arany Lópatkó területe energiájának aktiválásához, azzal valamennyiőtöknél számos áldást idézünk elő, rengeteg támogató gyógyulást és intuitív meglátásokat az Egyetlen Szívhez vezető nagyszerű utazáson.

Ez a beavatók beavatása, ahol ti is beavatókká váltok, miközben folytatjátok a beavatók utazását. Amiért úgy hivatkozunk rátok, mint beavatókra és mint a beavatást végzőkre utalunk, az az, hogy új bepillantásokkal álltatok elő, új ösvényeket tapostatok ki, hogy mások követhessék; mert voltak akik korábban előttetek jártak és ugyanezt cselekedték, most viszont rajtatok a sor, hogy behozzátok azt a fényt, amire a kollektív tudatosságnak van szüksége az egyes emberek szeretetének egyesítéséhez, ami majd megvilágosító fényt vet mindazokra, akik az új ébredés küszöbén állnak.

Az Amerikai Egyesült Államokat jelenleg úgy tekinthetjük, mint az alsó egó energiáinak hordozóját, és Kanadát, úgy egészében, a magasabb egó képviselőjének. Ez az energia kifejezetten Zimbabwébe szivárog át azért, mert ott most a „sötétség erődje” tartja magát és ez a „sötétség”, amelyre hivatkozunk, úgy is ismert, mint tudatlanság. Sokan állítják azt, hogy a tudatlanság üdvözít, de azért a tudatlanság egyben nagyon veszélyes is. Akik az emberiséget tudatlanságban tartják személyes hatalmuk érdekében, azok visszaéltek ezzel, mivel azt biztosították, hogy azok az emberek, akik nem annyira előrehaladottak az útjukon, azok maradjanak tudatlanságban, mert az magasabb szinteken az ő javukat szolgálja. Most eljött az ideje, hogy a fiatalabb lelkek megkapják azt a lehetőséget, hogy kiemelkedhessenek a sötétség világaiból, másként fogalmazva a tudatlanságból és visszaszerezzék saját isteniségük sok aspektusát, felső egójukat és visszanyerjék elvesztett hatalmukat. Ahogy a tudatosság ébredése átszűrődik az emberiség kollektív rácsaiba, folyamatosan tanúi lesztek a világban bekövetkező létfontosságú változásoknak. Minden változás roppant fontos és minden, ami ezeknek a változásoknak az eredményeként jön létre, az része a folyamatnak és semmilyen körülmények között sem kell tőle tartani. Gyakran emlegetem ezt alapvető fontosságú témaként, hogy ne dőljetek be a kollektív tudatosság rácsa által diktált félelemnek, és ezt most is megerősítem.

A kollektív tudatosság rácsa a régi paradigma energiájának egyik üregében tárolódik. Ez az üreg éppen a lebomlás állapotában van, és számos ablak nyílik most ki, amelyeken keresztül az emberek kijuthatnak ebből. Azok számára, akik most kezdik ezt az utazást és újak még az ilyen fajta tevékenységekben, azt javasoljuk, hogy dolgozzatok az egyik olyan közvetítéssel, amit néhány hónapja adtunk át, amelynek az volt a címe, hogy 'A Mátrix Áttörése (2006.10.21)'- https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-matrix-attorese.html] Akik közületek részt vettek ezen, azok számára ez a bizonyos közvetítés további előnyökkel jár, ezért szorgalmazzuk, hogy térjetek vissza ehhez a tanításhoz és újra menjetek végig a folyamaton.

Ahogy az emberek összekapcsolódnak az Egyetlen Szíven keresztül, ami az információt és energiát megtestesítő, mindenütt jelenlévő fényt jelenti, az mindig rendelkezésetekre bocsátja, bármire is van szükségetek, ami által kitörhettek bármiféle mátrixból, ami a régi paradigma energiáinak üregeiben tartott benneteket. Minden általunk átadott közvetítés, minden levezetett aktiválás, minden lehorgonyzott új energia és minden kivitelezett gyógyító folyamat egyre közelebb és közelebb segített titeket a megvilágosodás teljes egészében való eléréséhez. A mostani időszak a Föld spirituális történetében egyedülálló, csodálatos lehetőségeket nyújt a kollektív megnyilvánulásoknak, olyan lehetőségeket, amelyek korábban ilyen széles tömegek számára nem álltak rendelkezésre.

Az első öt rács, melyeket a mai közvetítés során aktiválunk, az alsó tudatosság öt szintjét hivatottak kitisztítani, melyek a kollektív rácson belül kristályosodtak ki és az egyes embereket elkülönítették az egység tudatosságtól, és ezáltal az Egyetlen Szívtől. Az első energiák egyike, melyet célba kell vennünk és amit ezen rácsok működésének az eredményeként ki kell tisztítanunk, az az emberek függősége a haragtól [mint „káros szenvedélytől”]. A harag általánosan elterjedt és a dühödtség alatt a félelem lapul, ezért ha valaki fél, akkor általában a harag energiája fejeződik ki, nyilvánul meg és 'kerül terítékre', ha mondhatom így. Végeláthatatlanul dolgoztatok a félelmeitekkel és mi is tovább visszük ezt a témát ezekkel a rácsokkal. Célba vesszük továbbá a bűntudatot, az ítélkezést és a szegénység tudatosságot, ami által az öt rács egyenként a következőkre fog irányulni: a haragra, a félelemre, az ítélkezésre, a bűntudatra és a szegénység tudatosságra.

A bűntudat akkor nyilvánul meg, amikor valaki az ítélkezést önmagára irányítja, de hadd tegyem azonnal tisztává, hogy nem arról beszélek, amikor valaki szándékosan okoz valaki másnak bajt, fájdalmat, sérülést és szenvedést. Arról a bűntudatról beszélek, ami félelemmel telt helyzetekhez köt benneteket a mindennapi létezésben. Amikor az ember maga felett ítélkezik, akkor korlátok és gátak közé szorítja az énjét. Fontos pontosan körülhatárolni a bűntudat forrását és tárgyilagosan és gyakorlati szempontból tekinteni rá, de egyszersmind őszintén is és megállapítani, hogy a bűntudat valóban, hitelesen megalapozott-e – mert ha nem az, akkor el kell vetni. Beismerem, hogy könnyebb ezt elmondani, mint megtenni, bár tudatában lenni a hibádnak, és annak hogy mi okozta - ez olyan ön-tudati helyzetbe hoz benneteket, amelyben át tudjátok alakítani. Az ítélkezés növeli a bűntudatot – mások hibáztatásával és önmagatok hibáztatásával – mert az ember gyakran úgy találja, hogy ami fölött ítélkezik, az az én részévé válik, bűntudatot eredményezve (még ha tudatalatti szinten is). A másik, amit szem előtt kell tartani, hogy ami fölött ítélkeztek, az már ti vagytok, vagy azzá váltok, ezt mindenkor fontos lenne megfontolnotok.

A szegénység tudatosság, mint azt jól tudjátok, nem korlátozódik a pénzügyekre, az életetek minden területét érinti, ezért fontos feladat lenne megfontolnotok, hogy mindaz, amit tesztek, gondoltok és mondotok vagy éppen nem tesztek vagy mondotok, mind hozzájárul a szegénység tudatosság hajtóanyagához. Sok struktúra összeomlásának lehettek tanúi mostanság a fenti öt elem hatásának eredményeként, és ezekkel az elemekkel foglalkozunk a mostani rácsokban. A szegénység tudatosságot tekinthetjük úgy, mint ami tudatlanságban tartotta az embereket.

Tanúi lehettetek az egyik fontos vállalat [a Lehman Brothers Befektetési Bank vagy pl. az Enron] bukásának az Amerikai Egyesült Államokban az adósságai miatt és ha az egó úgy gondolja, hogy ragaszkodhat bármihez vagy akárkit irányíthat a hatalmával visszaélve, akkor alighanem újra kellene gondolnia. A folyékony rácsok teljes gőzzel üzemelnek és teszik, amiért megteremtették ezeket. A folyékony rácsok semmit sem tolerálnak, ami a rögzült rácsokhoz kötődik, ami nem szolgálja az egész magasabb érdekeit. Tudatosuljon bennetek, hogy a folyékony rácsok elárasztják az életetek mind az öt területét, amiről a mai napon szó volt és előidéznek minden olyan szükséges változást, amelynek meg kell nyilvánulnia ahhoz, hogy figyelmeteket azokra a dolgokra irányítsák, amelyekkel foglalkoznotok kell.

Most tehát eljött az ideje, hogy lényetek csendjébe lépjetek, ahol mi megalkotjuk ezt az öt rácsot, beleszőve őket isteni tervetek és arany lenyomatotok mintázatába és ahol aktiváljuk a fény új folyékony struktúráit, melyek tudatosságot és meghatalmasodást hoznak az embereknek a világotokban. Ezzel a mostani kezdettel nem fog mindenki megváltozni, ám ez tovább fog áradni, a változás be fog következni és sok területen ez már meg is történt – és ti vagytok ebben a változásban az elsődleges tényező.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lazítsátok el a testeteket, csendesítsétek el a gondolataitokat és engedjétek éneteket csak úgy lenni a jelen pillanatban. Tudjátok, hogy jelen van a harag a testetekben, az elmétekben, a szívetekben és a tudatalattitokban. Félelmeitek vannak. Nyakig ültök önmagatok és mások elítélésében. A bűntudatotok gyakran olyan cselekedetekre ösztönöz benneteket, amelyek nem igazán szolgálnak titeket, és ez a szegénység tudatosság sok szintjéhez is elvezet. Semmi rossz nincs abban, ahogyan éreztek, de legfőbb ideje lenne megváltoztatni az érzéseiteket, mert végeredményben sokkal jobban éreznétek magatokat.

Képzeljétek most magatokat egy óriási szent kertbe. Ebben a környezetben a természet gondoz benneteket. Az ebből a gyönyörű természeti környezetből kiáradó energiák változást hoznak létre a testetekben és az energia testeitekben és ezek mindegyike támogatja azt az átmenetet, amit most készek vagytok megtapasztalni. Egy percig kortyoljatok ezekből az energiákból, lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, lazítsatok.

Képzeljétek el madarak énekét, talán egy közeli folyó vagy vízesés hangjait. Képzeljétek el a virágok illatát és egyszerűen csak engedjétek el a gondolatokat, eresszetek el minden félelmet, ami felötlene bennetek. Hadd menjen a harag, távozzon a bűntudat, az ítélkezés és a szegénység tudatosságotok.

Tudatosuljon bennetek St. Germain jelenléte a kertben. A számotokra legkedvesebb formában jelenik meg előttetek. Karjaival átölelve üdvözöl benneteket ezen a szent helyen és megkér, hogy feküdjetek le a puha zöld fűbe. Mellétek ül és megkér, hogy hunyjátok be a szemeteket és hogy hagyjátok testetek ellágyulni és eggyé válni a környező természettel.

Képzeljétek el a testetek hátsó részén a csakrákat kinyílni és a Föld Anyához kapcsolódni és a testetek elülső részén a csakrákat kitárulni és befogadni a Kozmosz fényét és szeretetét és ahogy a Menny és a Föld egyidejűleg üdvözöl benneteket, a testetek energiája elkezd új frekvenciával vibrálni.

St. Germain most hét ibolyakék lángot jelenít meg, a csakráitok fölött egyet-egyet. Ezek az ibolyaszín lángok támogatnak benneteket és segítő mechanizmusként szolgálnak ahhoz, hogy fölismerjétek az öt, hozzátok kapcsolódó, nevezzük így, fogyatékosságot, amiről szót ejtettünk.

St. Germain lassan növeli az ibolya lángok energiáját és ezzel egy időben Ariel arkangyal tűnik fel és aztán Uriel arkangyal, Gábriel arkangyal, Metatron arkangyal és Zadkiel arkangyal. Ezek az arkangyalok felelősek a folyékony rácsok aktiválásáért a testeteken belül. Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, amint az arkangyalok szív kapcsolatot alakítanak ki veletek.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen. Az egész természet elkezdi most energiáit összeszőni a fény mindent átfogó takarójává, amelyet az alsó szintű testetek köré helyez. Ez a fénytakaró olyan támogató rendszerként szolgál, amire támaszkodhattok, ami megbízható támogatást nyújt és azt a szakértelmet biztosítja, ami életetek alapjait érintve megmutatja, hogy alkimista tudásotokat megfelelően alkalmazva hogyan alakíthatjátok át az öt fogyatékosságot.

St. Germain most hét arany lángot jelenít meg az ibolya lángok mellett. Ahogy ez a két láng egymás mellett lobog, átviszünk benneteket egy gyógyító kamrába a szent kert belső birodalmaiban. Ez a gyógyító kamra az arany és az ametiszt energiáiból áll, annak a két kristálynak az energiáiból, amelyek az első öt folyékony rács fölött gyámkodnak. Ez a két láng úgy táncol együtt, mint a DNS kettős spirálja és elkezdi az újfajta tudatos figyelem aktiválását. Az új tudatos figyelem átmossa a tudatosságotokat és előkészíti első utazásotokat az Anya/Atya Isten, a Föld Anya és a fény minden királyságának közös Egyetlen Szívével való egyesülésetekhez, a testén belül és a teste mentén.

Amíg a gyógyítás kamrájában tartunk benneteket, addig az öt arkangyal elkezdi a folyékony rácsok megteremtését a szívcsakrátokból. Ezeket a rácsokat kifejezetten a gyökércsakrában, a szexcsakrában, a napfonatcsakrában, és a torokcsakrában horgonyozzuk le, az ötödik pont visszakerül a szívcsakrába. Ez segít nektek az öt fogyatékossággal dolgozni. Néhányan attól félhettek, hogy nem lesztek képesek hasznosítani az új energiát és megváltoztatni ezeket a fogyatékosságokat – ebben az esetben azt javasoljuk, hogy használjátok a haragotokat, hogy ez cselekvésre ösztönözzön, és hogy békét hozzon a környezetetekbe, használjátok a haragot, hogy lendületben tartson. Ha lennének szavak, amiket ki kéne mondani, témák, amelyeket fel kéne dolgozni, akkor hadd motiváljanak ezek az energiák benneteket, sokkal inkább, minthogy megbénítsanak.

Vegyétek a félelmeiteket és tekintsetek rájuk úgy, hogy megvilágosodjon előttetek a hitelességük, más szavakkal, lehetséges volna, hogy ezeket mások kivetítései nevelték belétek? Azért féltek, mert nem tudjátok, hogy mi lenne a következő helyes lépés? Féltek az ismeretlentől? Hogy megsérül az egyéniségetek? Féltek egyedül maradni? A lista végtelen.

Fogjátok a bűntudatotokat és használjátok olyan mechanizmusként, ami átváltoztatja bűnösség érzéseteket és újra csak azt mondom, hogy vizsgáljátok meg a bűn forrását, amíg teljesen tudatosul, hogy valóban tényeken alapul-e vagy pedig illúzión.

Engedjétek másokra vonatkozó ítéleteiteket magatokra vonatkozó segítséggé változni. Ha nem lelitek magatokban ennek visszatükröződését, akkor kérdezzétek meg, hogy miért ítéltetek el egy bizonyos valakit – honnan ered ennek a programozása? Senki nem ítélhet meg másokat, amíg nem járt ugyanabban a cipőben, mert nem tudhatjátok, hogy mi nyomja a szívüket, a gondolataikat, a lelküket, hogy mi gyötri és mi sújtotta le őket, ami a viselkedésükhöz vezetett. Ahelyett, hogy elmerültök az ítélkezésben, talán több időt kéne tölteni az illető személy vagy helyzet megismerésével, ami által megérthetitek a késztetéseiket és ki tudja, mi derül ki belőlük?

Engedjétek a szegénység tudatosságotokat, hogy ösztönözzön benneteket életetek egy speciális területét kiválasztani, ami a leginkább szegényes és kezdjétek el megváltoztatni. Ha szeretetben lenne hiány, akkor kezdjetek magatokkal szemben szeretetet érezni. Ha nem lennének barátaitok, akkor kezdeményezzetek barátságokat. Tudjátok, mi a teendőtök, még ha úgy gondoljátok is, hogy dehogy.

Ariel arkangyal aktiválja az első folyékony energiát ebben a rácsban, ami a smaragd drágakövének esszenciáját tartalmazza.

Uriel arkangyal aktiválja a második folyékony rácsot, ami a zafír drágakő esszenciáját tartalmazza.

Gábriel arkangyal aktiválja a harmadik folyékony rácsot, ami a gyémánt drágakő esszenciáját tartalmazza.

Metatron arkangyal aktiválja a negyedik szintet, belehelyezi a folyékony rácsba a citrin energiájának esszenciáját.

És végül Zadkiel arkangyal aktiválja az ötödik rácsot, belehelyezve a rózsaszín turmalin drágakő esszenciáját, ami rubelit néven is ismert.

Ezek a drágakövek segítenek a fogyatékosságok megszólításában. Az arany és lila lángok úgy szolgálnak benneteket, hogy egy kicsit könnyebben nyerhettek bepillantást abba, hogy mi tartott a régi paradigmához láncolva és az üregek, amiben benne ragadtatok, elkezdenek gyorsabb tempóban szétporladni. Létfontosságú, hogy a beavató lekapcsolódjon ezen fogyatékosságokról, melynek révén képesek lesztek tisztán látni, tudatosan cselekedni, bölcsen gondolkodni és beszélni, mert a bölcsesség az, ami teljesen kiszabadít benneteket az emberi létezés úgynevezett 'börtönéből'. A bölcsesség abból fakad, ahogy úrrá lesztek a küszködésen az emberi életetekben.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen. St. Germain most jobb keze tenyerét a koronacsakrátokra helyezi, bal keze tenyerét a gyökércsakrátok fölé és aktiválja az Egyetlen Szív rácsainak folyékony tudatosságát.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, lazítsatok és eresszetek ki. Csak az alsó egó az, amelyiknek szüksége van ismerős dolgokhoz kötnie magát, legyen az jó vagy sem.

St. Germain most egy energia áradatot húz le a Vénusz bolygó felől. Ez az energia átszűrődik a testetek sejtjein, áthatja a DNS-eteket, ami automatikusan kapcsolódik a kollektív rácshoz. Ezzel a szépség, a szeretet, a derű, a béke és az egység energiái töltik el a sejteket és megváltoztatják a DNS frekvenciáit.

A Vénusz energiája lehántja azokat a rétegeket, amelyek a fogyatékosságok eredményeként rakódtak le, melyekkel ma foglalkoztunk. Az öt folyékony rács támogató mechanizmusként szolgál abban, hogy keresztül juthassatok ezeken a változásokon.

Vegyetek egy újabb mély levegőt és lélegezzetek ki teljesen. Most képzeljétek el a Föld bolygót a szívcsakrátok fölött lebegni. Ahogy a szívetek fölött lebeg, most vetítsétek ki ennek az öt folyékony rácsnak az energiáját magatokból és borítsátok be vele a bolygót.

Az öt arkangyal elkezdi növelni az energiát, amit nektek küldenek, ahogy St. Germain is és a Vénuszról jövő energiák is erősödnek. A drágakő esszenciák fölerősítik energiájukat és most képzeljétek el a Föld Anyát egy mély lélegzetet venni, beszívva mindezt a sok energiát a testébe és ahogy kilélegez, képzeljétek el a régi paradigma üregeit még inkább összeomlani és az öt folyékony rácsot, melyek éppen csak hogy aktiválódtak, máris beszivárogni a régi paradigmába, átmosva az emberiség kollektív tudatosságát és áthatva a minden ember szíve körül meglévő pajzsokat. Terjesszétek ki ezt az energiát, hogy áthathassa az élet összes királyságának szívét a Föld Anya testének felszínén és mélyén.

Most helyezzétek mindkét kezetek tenyerét a szívetek fölött lebegő bolygó két oldalára. Érezzétek az Egyetlen Szív szeretetét, amilyen módon csak el tudjátok képzelni felépülni a saját szív csakrátokban. Húzzátok be a Föld Anya és a Kozmosz energiáit, lássátok az Atya Isten és az Anya Istennő Egyetlen Szívét egyesülni és összekapcsolódni veletek, összekapcsolódni az arkangyalokkal és St. Germain-nel, amíg a fény egyetlen lüktetésévé válik – a szeretet-tudatosság egységévé, amely kozmikus, végtelen és feltétel nélküli.

Most képzeljétek el ezt az energiát áthaladni a kezetek csakráján a Föld Anya testébe és amint ez az energia áthatja a testét, ti szabadon felkínálhattok bármilyen áldást, amit csak akartok.

Most fordítsátok a figyelmeteket az Amerikai Egyesült Államokra és összpontosítsátok ezt az energiát kifejezetten az Egyesült Államok fölé és képzeljétek el az alsó egót, amint átitatódik ugyanazzal a remek vibrációval és ugyanaz a harag, félelem, bűntudat, ítélkezés és szegénység tudatosság, ami az alsó egóban található, megkapja ugyanazt a gyógyító rezgést és az összes alkimista Fénymunkás egyesíti az Egyetlen Szívet és szeretetet áraszt az életnek ebbe a részébe.

Képzeljétek el a Kanadában székelő Felsőbb Én energiáját, amint az szintén beárasztja ezt a fényt az Amerikai Egyesült Államokba.

Most képzeljétek el az egészet teljesen átfolyni Zimbabwéba és az ősi energiákat, amint megalkotják a fénynek ugyanezt a takaróját minden ember körül. Erősítse meg ez a fény az akaratukat, ébressze föl a lelküket, keltse életre a szellemüket és tisztítsa ki az elméjüket. Nyíljon meg minden ember igazságában az Egyetlen Szívnek ezen a bolygón, nyíljon meg a szeretet egy hangjának, az igazság egyesült gondolatának és a végtelen és feltétel nélküli szeretet Egyetlen Szívének.

Most képzeljétek el a Föld Anyát Egyetlen Szívvé változni, egyetlen egyesült energiává ebben a hatalmas szívben.

Most lélegezzétek be az Egyetlen Szív energiáját a szívcsakrátokba, ami egyesít benneteket a Föld Anya Egyetlen Szívével. Lélegezzétek be a Kozmikus Szülők Egyetlen Szívének energiáját, ami egyesít benneteket a Mennyel és a Földdel és most lélegezzétek be ezt az Egyetlen Szívet, ami a Föld bolygó volt, a szívetekbe – húzzátok be, tartsátok magatokban, ami azt szimbolizálja, hogy egyesültetek mindennel a Föld bolygó felszínén és mélyén.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen, lazítsátok el a testeteket. Engedjétek Vénusz Istennőt, hogy belétek olvadjon.

Vegyetek még egy mély lélegzetet, és amint behúzzátok az ibolya lila és az arany lángokat a csakráitokba, St. Germain lepecsételi az energiamezőtöket, amely már tartalmazza mindazt, amit a testetekbe vonzottatok, az elmétekbe vontatok, behúztatok a szellemetekbe, a lelketekbe, a tudatosságotokba, a tudatalatti és tudattalan figyelmetekbe, és aztán lazítsatok.

Ariel arkangyal most egy pecsétet helyez a gyökércsakrátok fölé egy geometriai alakzat formájában. Ez fogja biztosítani, hogy azok a vibrációk, amelyeket most aktiváltatok az első öt folyékony rácson keresztül, isteni harmónia folyamban maradjanak az életetek összes külső és belső aspektusával.

Uriel arkangyal ugyanezt teszi a szexcsakrátokkal, ugyanabból a célból.

Gábriel arkangyal ugyanezt a cselekedetet hajtja végre a napfonat fölött.

Metatron arkangyal ugyanezt cselekszi a torokcsakrával.

És Zadkiel arkangyal befejezi a folyamatot a szívcsakránál.

Vegyetek egy mély lélegzetet és lazítsatok, amint kilélegeztek és mondjatok köszönetet azért, amit ma kaptatok.

Adjatok hálát St. Germain-nek.

Vegyetek egy újabb mély lélegzetet és ahogy kilélegeztek, tudatosuljon bennetek a testetek ott a fűben, a szent kertben. A testetek meleg, nyugodt és kiegyensúlyozott.

St. Germain most fog egy csiszolt ametiszt drágakövet és a szívcsakrátokba helyezi – hogy emlékeztessen szeretetére és támogatására és hálájára, amiért hajlandóak vagytok megtenni, amit tesztek.

Az arkangyalok veletek maradnak, hogy segítsenek és irányítsanak benneteket az öt fogyatékosság meggyógyítása érdekében, biztosítva, hogy a folyékony rácsok, amiket aktiváltak, támogassanak, ápoljanak és védelmezzenek benneteket.

Adjatok hálát magatoknak, amiért meghoztátok ezt a döntéseteket. Adjatok hálát a Föld Anyának, Kozmikus Szüleinknek és a szent kertnek, amiben most vagytok.

Vegyetek egy mély levegőt, ahogy kezditek visszahúzni a tudatosságotokat a fizikai testetekbe, tudatosuljon bennetek a fizikai testetek. Lélegezzetek be lefelé húzva az energiát a gerinc mentén, összekapcsolódva a Föld Anyával, szilárdan rögzítve magatokat a Földhöz. Nyújtóztassátok ki a karotokat, körözzetek a vállatokkal és a csuklótokkal. Forgassátok meg a nyakatokat, nyújtsátok ki a lábatokat, körözzetek a bokátokkal és már vissza is tértetek.

Szeretteim, az energiák, amiket aktiváltunk, nagyon gyorsan fognak működni. Különleges okkal használtuk a drágakövek energiáját, egyrészt a magas vibrációjuk miatt, másrészt, mert képesek tárolni az arkangyali rezgéseket. Ezek az energiák, vagy inkább esszenciák, hatást fognak kifejteni, más szavakkal áthatják a csakrákat, aminek eredményeként változások mennek végbe bennetek és körülöttetek a környezetetekben. Ezek az esszenciák azok energiamezőjébe is be fognak szivárogni, akik legközelebb állnak hozzátok és akikkel a legtöbb időt töltitek.

Meg fogjátok látni, ahogy a Föld Anya alkímiai folyamata életet ad a látás, a gondolkodás számos új módszerének és annak, ahogy fölfogjátok és élitek az életet. Sok ember eléri azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút és 'bemutat a rendszernek', ha szabad így mondanom. Az ellenállásnak ez a fázisa valójában fontos része ennek a folyamatnak, mivel ez a régi paradigmás szerkezetek és alapok tárolóinak a széttörését jelenti. Amint a társadalom szembesül ezzel a változással, meg fogjátok látni, hogy miért volt olyan fontos valamennyiőtök számára az, hogy fölgyorsult ritmusban dolgozzatok és miért volt olyan fontos megértenetek a különbséget az alsó egó szükségletei, és a felső egó gondoskodása között.

A megkülönböztető képességetek meghatalmasodott helyzetbe hoz titeket, olyan helyzetbe, ami segíteni fog nektek az alsó egó szükségletei kielégítésének kezelésében, építő és egészséges módon, és segít megtalálni egy eszközt, hogy meggyógyíthassatok, amit csak akartok.

Ez a beavatás részét képezi az összes eljövendő beavatásnak, ami kapcsolódik az általunk Arany Lópatkó aktiválásoknak nevezett folyamathoz. Ahogy fölépítjük az Egyetlen Szív energiáját, úgy fogjátok érezni, hogy egyre jobban kapcsolódtok a Föld Anyához, a Világegyetemhez és azokhoz az emberekhez, akiket szerettek. Új emberek fognak belépni az életetekbe és mély kapcsolatok alakulnak ki a szív szintjén, ez az egyesülési folyamat eredménye, most jött el az ideje, hogy ezek az emberek belépjenek az életetekbe és annak is itt az ideje, hogy távozzanak azok, akik készek rá, még ha ti magatok lennétek is az, akinek távoznia kell.

Ünnepeljétek meg ezt az időt, mert tanúi vagytok, ahogy a világ fölszabadul, a lelkek szabaddá válnak. Tanúi lehettek a valaha volt legnagyobb emancipációnak. Magasabb egótok fénye nyilvánítsa meg nektek tisztán a szükséges cselekedeteket, a megteendő lépéseket és vezessen oda, ahová a figyelmeteknek kell összpontosulnia ahhoz, hogy a legjobbat hozhassátok ki ebből az időszakból.

Én, Kuthumi, mindig jelen leszek az összes aktiválásnál, ahogy az az öt arkangyal is, akikkel ma együtt voltatok és St. Germain is ott lesz. A következő harminchat órában az arany és ibolyaszín lángok aktiválódnak mindenhol a Föld Anya testén, pontosabban, minden csakrája fölött és amit megtapasztaltatok, azt a Föld Anya is meg fogja tapasztalni, különösen a gyógyítás, az elengedés, az elhagyás és az újdonságok integrálása terén. Figyeljétek magatok körül a világot, ahogy ezek a változások végbemennek, és tudjátok, hogy részesei vagytok, hogy meghatalmasodottak vagytok, és hogy megvannak az esszenciális készségeitek ahhoz, hogy mindezt átlássátok.

Bízzatok a sok láthatatlan karban, amelyek óvnak benneteket, szeretteim, és tudjátok, hogy soha nem vagytok egyedül, mert valamennyien egyek vagyunk, együtt vagyunk veletek és közösen munkálkodunk. Éljetek békében ezekben az időkben, öleljétek magatokhoz a változásokat teljes szívetekből, mivel ez az Egyetlen Szív, ami át fog alakulni azzá a hajóvá, ami átszállít benneteket a magasabb tudatosság új paradigmájába – a második felemelkedési hullám idején (12:21 A Második Felemelkedési hullám 2008. december 03: https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-1221-masodik-felemelkedesi.html?m=0). Béke és áldás legyen veletek.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.

Adonai.

A Kanadai Rácsok következő része:

Mária Magdolna és Kuthumi: Kanadai folyékony rácsok 6-10.

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-es-kuthumi-kanadai.html?m=0

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...