Kuthumi - Negyedik Folyékony Rács

Michelle Eloff (08.08.18) - Kuthumi: Negyedik Folyékony Rács

Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. augusztus 18.

Az előző, harmadik rész itt található:

Nada úrnő: Harmadik Folyékony Rács 

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/nada-urno-harmadik-folyekony-racs.html?m=0 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra a bizalom, a szinkronicitás, a harmónia és az előrelátás áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

A negyedik folyékony rács megalkotása elhozza az emberiség tudatos tudatosságába a mester építész fogalmát és megértését. Mind megtanultok emlékezni mester alkimista hatalmatokra, de nagyon fontos azt tudni, hogy mit teremtsetek, mit építsetek, és hogyan jussatok el odáig, és ezek az energiák a napfonaton és különösen a torok csakrán keresztül aktiválódnak és tisztulnak meg.

A napfonat hatalmas mennyiségű kozmikus tudatosságot tárol magában, többet, mint a többi csakra struktúrája. A napfonatban tárolt kozmikus tudatosság látja el üzemanyaggal az akaratot, az erőt és a külvilággal való kölcsönhatás erőközpontú képességét. Szóval, ami [a Földön] történt, az annak eredménye, hogy visszaéltek az erő sok vonatkozásával, más szavakkal a tudatosság sok dimenziója lekapcsolódott, ahogy mondani szokták, és képtelenek vagytok tisztán hallani, tisztán érezni és építő, alkotó módon dolgozni vele.

Meghatalmasodottnak lenni, és az akaratotokat vagy az erőtöket használni minden formájában - fontos része a teremtési folyamatnak. Az erőtök, akaratotok vagy kívánságotok egyfajta iránytű, ami [a saját] igazságotok felé vezet benneteket, és amikor lekapcsolódtok az én belső akaratáról vagy erejéről, akkor gyakran találjátok magatokat olyan irány felé elmozdulni, ami nem feltétlenül a legjobb. Hadd tegyem tisztává mindenki előtt, hogy amikor azt mondom, nem feltétlenül a legjobb, akkor ez alatt azt értem, hogy vannak ugyan elérhető alternatívák, de mivel nincs kapcsolatotok a tudatossággal, [így] nincs tudomásotok az alternatívákról, ezért a mai energiák kapcsolnak majd vissza benneteket a kozmikus tudatossághoz, és az igazság vezető erejéhez, amelyek a napfonatban találhatók. Ez látja el üzemanyaggal isteni ösztöneitek akaratát és erejét, hogy pontosan fölismerjétek a követendő irányt, és hogy tudomásotok legyen az alternatívákról.

Annak módja, ahogy tudatossá váltok ezen alternatívákra, gyakran azzal kapcsolatos intuíció, hogy talán valamit másnak tekintsetek, [mint aminek tartják,] hogy keresni kell egy lehetőséget, talán [olyan] események következnek be, amelyek bizonyos körülményekre világítanak rá, és ebben a folyamatban képesek lesztek megfelelő döntéseket hozni és olyan elhatározásokra jutni, melyek illeszkednek a személyes utazásotokhoz. Ezen a ponton hozzá kell tennem, milyen fontos az embereknek, hogy elsajátítsák annak tényét, sajátjuknak ismerjék el annak a ténynek a megértését, hogy többé nem vagytok arra ítélve, hogy a legbonyolultabb úton érjétek el célotokat, vagy hogy méltónak érezzétek magatokat arra, amit megkaptok, manifesztáltok vagy megtapasztaltok, ha egyszer már célt értetek. Ez a bizonyos mostani rács kitisztítja az áldozati tudatosság szintjét a kollektív tudatosságból, és világra segíti a kozmikus tudatosság energiáit.

Amint a kozmikus tudatosság befolyik a napfonatba, önműködően [össze]kapcsolódik ugyanezekkel az energiákkal a torok csakrában, ami aztán a kifejeződés új útjait nyitja meg. Nevezhetitek az autentikus hang új dimenzióinak is. Ezek a változások igen jelentősek, mivel segítenek megalkotni azt a képességet, hogy pontosan ki tudjátok fejezni [azt], amit szükséges kifejeznetek – a lelketek akaratát, [azt] az erőt, ami abban a képességetekben rejlik, hogy tudjátok, mi a jó nektek. Ez így magába foglalja [az önnön] mester alkimista és építő mester hatalmatok elérésének utazását is.

Ez, szeretteim, számos változást eredményez az életetek szerkezetében. A napfonat határozza meg életetek szerkezetének minőségét, a tapasztalatok minőségének értelmében, amit ezen a szerkezeten belül éltek át, és ebben az esetben a szerkezet alatt olyan struktúrákat értek, mint például az otthon, a hivatás, a kapcsolatok, a pénzügyek, bármi, ami valamiféle lineáris, logikus részvételt igényel. Ezek a struktúrák most egyre képlékenyebbekké válnak. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkező változások nem olyanok, amelyek bármitől is megfosztanának. Ezek olyan rendszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy a tapasztalatok több szintjére is behatolhassatok. Más szavakkal képesek lesztek minden lehetőséget, minden alternatívát tudatosítani, és ez megnyilvánítja és meg is tanítja nektek a kvantum tudatosságban rejlő erőt, amit szeretném, ha úgy is elképzelnétek, mint saját kvantum képességeteket, azt a képességet, hogy tudjátok, mit vagytok képesek megváltoztatni, és ha rájöttök arra, hogy amit tapasztaltok, azt nem lehet megváltoztatni, akkor már abban a helyzetben vagytok, hogy megtapasztalhatjátok a tapasztalat folyékonyságát, és nem rekedtek meg vagy nem estek a történések szolgálásának csapdájába.

Sok esetben az emberek az énjüket egy tapasztalathoz kötik és megfagyasztják energiájukat az időben, sajnálat, bűntudat, félelem, szégyen és egy sereg más érzelem és hiedelem rendszer miatt. Most a tisztítás új szintjét hozom be, ami az áldozati tudatosság tisztításával együtt fog bekövetkezni. A kollektív tudatosság kultúrákat érintő tisztítását végezzük el. Ez azt jelenti, hogy a legyöngítő negatív babonák kitisztulnak a kollektív tudatosságból, ahonnan bizonyos rituális átjárók és ceremoniális gyakorlatok félreértelmezése, és az eredeti kontextusból való kiragadása is kitörlődik. Fontos, hogy [ez] úgy történjen meg, hogy minden folyamat hiteles természete, cselekedete, ceremóniája, rituáléja és rituális folyamata megtartsa autentikus forrását. Ez segít nektek újra összekapcsolódni a saját autentikus eredetetekkel és [segít abban, hogy] kitisztuljon minden egyes kultúra, amelybe valaha inkarnálódtatok, és amelyhez most tudatalatti vagy tudattalan szinten kapcsolódtok vagy a kollektív tudatosságon keresztül csatlakoztok. Ez egy nagyon, nagyon fontos, alapos és mélységesen erőteljes bolygószintű gyógyítás. Lévén ez a negyedik rács, hozzáadódik a struktúra dimenzióihoz, szem előtt tartva, hogy ez folyékony struktúra. Ez megragadja az elmét, a folyékony elmét, amiről a korábbi rácsokkal kapcsolatban már beszéltünk, és azt kéri, hogy használjátok a folyékony mentális folyamatot, hogy képesek legyetek valami újat teremtve a folyékonyságban maradni.

Akik figyelemmel kísérik a tanításokat, azok emlékezhetnek arra a nem túl régi közvetítésemre, amelyben arról beszéltem, hogy ne kössétek magatokat az eredményekhez. Ennek a tanításnak az átadása a most manifesztálódó folyékony energiák miatt történt. Ha bármiféle elvárt eredményhez ragaszkodtok, akkor rögzült valóságot teremtetek. Abban a pillanatban, hogy [hozzá]kapcsolódtok valamihez, máris rögzítitek, megfagyasztjátok, és ez az, kedveseim, amiért ameddig csak vissza tudtok emlékezni, mindig azt hallottátok, hogy miért olyan fontos a pillanatban élni. Az idő eonjai óta tanítják ezt, és minden kicsit is értékes guru, mester vagy tanító, vagy bármiként is voltak ismertek, a szívük szerint a felszabaduláshoz vezető legfontosabb kulcsnak azt tartották, hogy éljünk a pillanatban. Miért olyan fontos a pillanatban lenni? Azért, mert ez a létezés legfolyékonyabb pontja – nem kapcsolódtok eredményekhez a jövőben, és nem kapcsolódtok eseményekhez a múltban, ti vagytok az építés mesterei, a pillanatban teremtve, folyékony energiát használva, mester alkimistaként.

Most mindezek a tanítások egyetlen erőteljes rácsban érik el csúcspontjukat, aminek révén tisztán megérthetitek a pillanatban élés lényegét. Ezzel nem azt állítjuk, hogy nincs helye a jövő tervezésének, vagy a múltra való emlékezésnek. Figyeljetek a szavaimra, azt mondtam, hogy amikor ragaszkodtok egy jövőbeli eredményhez, vagy amikor a szomorú múlt húrjait pengetitek, akkor veszítitek el éneteket, és a rögzült tudatosságban látjátok magatokat viszont. Éljetek a pillanatban, tervezzetek, tűzzetek ki célokat, de engedjétek a terveiteket szabadjára, hadd folyjanak, mondjuk például így: talán egy nyaralást terveztek valamikor a jövőben és minden vakáció alkalmából ugyanoda jártok, az évnek ugyanazon időszakában, ugyanazokkal az emberekkel és akkor hirtelen a terv megváltozik. Tegyük fel, az illető helyet elöntötte az árvíz, és föl kell újítani, és nem lesz kész, amire ti odaérnétek. Az egó hirtelen változással szembesült, kirángatták komfort zónájából, és higgyétek el nekem, [hogy] rengeteg [olyan] ember van, aki roppant ideges lesz, ha a tervei változtatást igényelnek. Van a tudatosságnak olyan része, ami a környezet azon részéhez kapcsolódik, ahol a legkényelmesebben érzitek magatokat, másként kifejezve, ahol otthonosan érzitek magatokat. És most mi történik az illetővel érzelmileg, mentálisan, testileg, pszichikailag, és a többi, és a többi, ha ütközik a folyamattal? Lerögzíti abban a valóságban. Tehát tudjátok, hogy nyaralni mennétek egy bizonyos időpontban és már le is foglaltátok a helyet, ahová általában menni szoktatok, és akkor jön a telefon, hogy 'Sajnos, kedves XY úr és asszony, a lefoglalt helyre nem utazhatnak' . Azt mondjátok magatokban, 'Semmi gond, nyilván van egy másik hely, ahová el kéne mennünk, ami messze izgalmasabb és számunkra kedvezőbb, kíváncsi vagyok, melyik lenne az? Hová menjünk, kedves világegyetem?'.

Értitek a különbséget? A folyékonyság fölszámol minden olyan energiát, ami hatással van a pszichológiára, a fiziológiára és mindazt, ami kapcsolatban tart benneteket a fix struktúrával, amiről úgy gondoljátok, hogy szükséges megtörténnie, mivel mindig így szokott történni. Szóval tudatosodjon bennetek [az] a tény, szeretteim, hogy az ilyen dolgok, amelyekkel szembesültök az áldozati tudatosság rácsának kitisztulása alatt és előtt, azt eredményezik, amiről az előbb beszéltem, továbbá a kulturális kondicionálás, a programozás, a babonák és minden félreértelmezés a kulturális hagyományokkal, ceremóniákkal, rítusokkal, és a többi, és a többi összefüggésben.

Ez áthatja az emberi tudatosság, mint kollektív test hat szintjét. A hat szint kapcsolódik a fizikai testhez, az érzelmi testhez, az észhez/elméhez, az intellektushoz, a szellemhez és az asztrális testhez. Az asztrális test olyan részetek, ami hozzáköt [benneteket] a sérülések drámájához és minden ilyesféle sérüléshez. Ez nemcsak a napfonatról és a torok csakráról kapcsolja le az energiákat, hanem az összes fő- és mellékcsakráról, szóval azt hiszem, van egy szó, amit néhányan szerettek használni – ez egy híresen ütős tisztogató. Csak annyit kell tennetek, hogy a pillanatban maradtok. Emlékezzetek a múltra, csak ahogy sokszor mondtam, ne hagyjátok ott az éneteket. Tervezzétek a jövőt, csak ne ragaszkodjatok az eredményekhez, mert az egyetlen személy, akinek ezzel árthattok, hogy úgy mondjam, az ti magatok vagytok, és akkor mindenki, akivel dolgotok van, levert lesz, mivel a dolgok nem a tervek szerint mennek. Van egy nagyobb terv, az a terv, amelyben bíznotok kell. Az a terv nagyobb az egótoknál, erősebb, mint az elmétek, hatalmasabb mindennél, amit tudatosan teremtettetek, terveztetek vagy [aminek] az elvégzéséhez kapcsolódtatok.

Ezek az energiák végigsöpörnek az életetek összes [olyan] területén, melyek hamis struktúrákon alapulnak, és korábban én ezt alaposan kidolgoztam, tehát készüljetek föl és váljatok folyékonnyá. Ez egy jó jelmondat – készüljetek föl és váljatok folyékonnyá. Kissé vaskosra sikerült címke, nemde? Remek!

Most [tehát,] ami a torkot illeti, ugyanennyi nyitás, tisztítás és változás lesz a torkon belül is, és ez kiterjed a csecsemőmirigyre is. A csecsemőmirigyetek felelős a lélek immunrendszerének működéséért, és a csecsemőmirigyen keresztül tapasztaljátok meg azon tudatosság lüktetését, amelyet Kozmikus Szüleink a lelketekbe ültettek, a kozmikus tudatosságot és minden más magasabb szintű intelligenciát és tudatosságot, ami azon a világegyetemen túl létezik, melyben a Föld bolygó honos. Ha úgy gondoljátok, hogy hatalmas mennyiségű tudatosság kerülte el eddig a figyelmeteket, akkor vegyétek észre, hogy ez éppen most teljesen nevetséges. Annak belátására szeretnélek rávezetni benneteket, hogy a fölismerések, benyomások, változások, eltolódások, elmozdulások és újrateremtések az életetekben olyan sok bölcsességgel, ajándékkal és meglepetéssel teliek, hogy csak egyszerűen hagyjátok el a fix aspektusaitokat, és ebben a mostani helyzetben az egyetlen mód ennek megtapasztalására, ha elvágjátok a szálakat, és egyszerűen csak teszitek a dolgotok. Érezzétek a félelmet, de tegyétek meg mindenképp!

Amikor a csecsemőmirigy semmilyen módon nincs korlátozva, behatárolva vagy a tudatosság alapjához rögzítve, akkor elérhetővé válik egy csakra az energia rendszeretekben. A csakra létezik, mégis olyan messze áll a testinek tartott megjelenéstől, hogy képtelenek vagytok hasznosítani az életetek magasabb javára. Biztosíthatlak benneteket, hogy tudni fogjátok, mikor kapcsolódik össze veletek ez a csakra. Olyan, mint egy virág, a lótusz virág, a rózsa és a napraforgó ötvözete. Kinyílva és fényt árasztva olyan az illata, mint a jázmin, az ylang-ylang és a rózsa keveréke, pedig nem az. Ez a csakra olyan tiszta szeretettel van telítve, olyan folyékony teremtő erővel, hogy néha úgy érezhetitek, mintha a mellkasotok hőlégballon méretűre duzzadna és a szív csakra vele együtt kirobbanna. Ennek az az oka, hogy ilyenkor a szív csakra egyesül a csecsemőmiriggyel, és ezzel az 'új csakrával', ha nevezhetjük így, hidat ver a torokhoz és belép az elme és intellektus tudatosságába, és amikor ezek a széles sugárutak mind egyesülnek, egy ízt fogtok érezni, az ész/elme és szív összeolvadásának ízét, az alkotó elme/ész és a tevékeny/aktív elme/ész egyesülését, és megtapasztaljátok az élet születését a szemetek láttára olyan módon, amiről még álmodni sem mertetek, és ez az az ajándék, szeretteim, aminek nincsenek elvárásai, mármint a különösebben konkrét végkimenetelt illetően. Még nem tudhatjátok, ez a végkimenetel mit tartalmaz, mivel jelenleg nincs meg az a képességetek, hogy ilyen módon a jövőbe tekintsetek. Nem látjátok, mi zajlik a színfalak mögött, ezért vigyázzatok, hogy mi a kívánságotok, mert rögtön megkaphatjátok és még többet is, és [vajon] ez az, amit igazán akartatok, ez a 'még több is(?)', különösen, ha fogalmatok sincs, mi is ez a 'még több is' rész? Ennélfogva bíznotok kell abban, hogy a tágasabb terv, ami nagyobb nálatok, sokkal jobban tudja, mint az emberi lények, hogy a helyes irányba vezet benneteket. Legyetek a pillanatban, bízzatok [meg] a folyamatban, tegyetek meg minden erőtöktől telhetőt, amire teremtő és tevékeny lényként szükségetek lehet. Ne korlátozzátok magatokat bizonyos eredmények elvárásával, mivel ez negatív elvárás.

Talán fontos lehet most, hogy elmagyarázzam, az elvárás olyasvalami, ami vagy gátol, vagy ösztönöz benneteket. Amikor, teszem azt, az elvárásotok egy gyógyulás bekövetkezte, vagy bármi olyan végkimenetelt vártok el, amit a szívetekben 'jónak' hisztek, ha mondhatom így, akkor összpontosítsatok olyan végeredmény manifesztálásnak szándékára, ami a leginkább támogat benneteket vagy bárki mást, akihez kapcsolódtok és ez, ez a végeredmény tartalmazza a sikeres gyógyulás esszenciáját, a beteljesítés, az elérés, a manifesztálás lényegét. Értitek a különbséget?

Rendben.

Amikor egy várakozást helyeztek a végeredmény elé és elvárjátok, hogy egy személy vagy esemény ilyen, olyan vagy amolyan dologban részesüljön, akkor az elvárásotokat nem az eszmébe helyezitek, hanem a személybe, a helyzetbe, a körülményekbe és ekkor fájdalom keletkezik, mivel fogalmatok sincs, hogy a gyógyító, vagy a partneretek, vagy a gyermeketek mit szeretne megtapasztalni. Ezért, amikor valamilyen elvárást helyeztek rájuk, sokszor csalódtok, mivel nem veszitek figyelembe, hogy mi az ő tervük, mi az ő utazásuk, ennélfogva senkinek sincs joga mástól elvárni bármit is. Minden, amit elvárhattok, annyi, hogy ami a szándékotok, az minden érintett legfőbb tervével összhangban nyilvánuljon meg, de nem várhatjátok el senkitől, hogy ezt megtegye nektek. Bízhattok benne, hogy a nagyobb terv megnyilvánul és hogy a nagyobb terv tudja, mik a legféltettebb kívánságaitok, és ezeket a kívánságokat méltányolni fogja, és néha, meg fogjátok látni, hogy a 'néha' egyre inkább 'legtöbbszörré' válik, megkapjátok, amit kértetek, sőt többet, de valami meglepő módon, valami tetszetősebb módon, mivel nem helyeztek gátló, korlátozó elvárásokat a végeredmény elé, bizalommal vagytok és jutalomban részesültök.

Most, miközben beszélek hozzátok, ennek a folyékony rácsnak az energiái már aktiválódtak. Az Egység Istennők megalkotnak egy folyékony rendszert fényből, a napfonat a torok és a csecsemőmirigy csakrák között. Az áldozati tudatosság kollektív tudatosságának és a múlt kulturális csapdáinak aktiválása és megtisztítása nagyon erőteljes szinten következik be a most következő négy nap során, és aztán négy nap könnyebbség után újabb négy nap tisztítás jön. Mostantól a négyes szám struktúráival dolgozunk. Ez a ciklus folytatódni fog a következő hozzávetőleg négy -nyolc hétben, attól függően, hogy mennyire mélyek [ezek] a programok és ez kifejezetten rátok, Fénymunkásokra vonatkozik, amikor a folyékony rácsokkal dolgoztok. A kollektív tudatosságra nézve pedig ez a tisztítás a következő negyvennégy hét során megy végbe.

Abban keresendő annak oka, hogy miért tart [ez] ilyen sokáig, hogy a kollektív tudatosság jelentős része a tudattalanon keresztül kapja üzemanyagát, és [azon át] teremtődik, és az asztrális sík bizonyos [olyan] aspektusai, ahol a negativitás tárolódik, [folyamatosan] újraépülnek. Ezért minden tisztításnak, mint amilyen ez a mai is, bizonyítékot kell kapnia arról, hogy ami újra összekapcsolódott vele, az újra is gyógyult. A folyékony energiának ez az ismétlődő áradása elektromos energia áramlást eredményez a kollektív tudatosság csakráiban és biztosítja, hogy a gondolat formák különböző tervezetei és az érzelmi test megváltoznak, és ilyen mennyiségű idő szükséges hozzá a kollektív tudatosság sűrűsége miatt, és amiatt az erő miatt, ami képes az asztrális rácsokat újra és újra energiával ellátni.

No mármost, az asztrális rácsok rögzült alapon tárolódnak, és a folyékony energiák képesek áthatni a fix alapokat. Tulajdonképpen bármit képesek áthatni. Ezért amikor csak elpihentek, biztosítsátok, hogy az energiák lágyabbakká váljanak, és a módosulások a rendszerekben bekövetkezhetnek, bekövetkeznek és be kell következniük. Ahogy egyre több energiátok nyílik meg a folyékony tudatosság erősödésének következtében, jutalomképpen ráébredtek, mennyi minden áll a rendelkezésetekre a folyékony világokban. Annak fölismerése, hogy a rögzült tudatosságban mennyire börtönbe zárt az ember, meg fog döbbenteni benneteket, és ezt a pontot szeretnénk, ha minél előbb elérnétek, mivel abban a pillanatban, amint ezt fölfogjátok, amikor az előrelátásotok megjelenik, amikor az isten eljövetele megnyilvánul, akkor többé már nem fordultok vissza, soha, függetlenül attól, hogy mivel szembesültök, mivel a tapasztalataitok első kézből valók, de csak ti érhetitek el ezt a pontot és tapasztalatot a saját erőfeszítéseiteken keresztül. Semmilyen lény nem mutathatja meg [nektek] a ti tapasztalataitokat, mivel ez a napfonat és a torok csakra energiáinak természetes feladata. Ezek a ti legerősebb ’szabad akarat csakráitok’, és ezt csak alkalmasabb leírás híján mondom így.

A szabad akarat az áldott áramlás képessége a folyékony világokon keresztül, az erőtöket, bölcsességeteket és fényeteket használva, a nagyobb cél teremtése és társ-teremtése céljából, a fény magasabb tervével összhangban, és ennél a pontnál értitek meg, hogy a szolgálatotok, a szerepetek az én szolgálata, és ezáltal szolgáljátok a nagyobb tervet. Ebben az időszakban jön rá az emberiség, hogy valójában egynél több terv létezik az emberiség, mint egész számára. Van terve a fix világnak, és van egy nagyobb terve a folyékony világnak, és a [Ti] szabad választásotok dönti el, [hogy] a kettő közül melyik válik eggyé a mester tervetekkel.

Időközben meg fogjátok érezni, mennyire fontos az igazságotokat szavakba önteni. Nagyon nehéznek fogjátok találni, hogy csöndben maradjatok bármivel szemben, ami erősködik veletek vagy rátok erőszakolja hatalmát, vagy esetleg alkalmazkodni akar bármiféle fix struktúrához. Nem kényszerültök arra, nem kötelez semmiféle szerződés, sőt nem [is] vagytok arra ítélve, és nem az a végzetetek, hogy bármiféle rögzült dologban maradjatok. Valami más van itt, amit szem előtt kell tartanotok – ha a testetek valami fix volna és ebben az esetben bármire asszociálhattok, ami rögzült, ami mozdulatlan, megfagyott, akár egy jégkocka vagy egy beton tégla, mi lenne, ha testeteknek nem lennének ízületei, ha az ereitekben folyó vér szilárd volna, akkor mik lennétek? Talán egy betonoszlop, nemde? Így élitek az életeteket, amikor ragaszkodtok a rögzült világhoz. Semmi sem fejlődik a mozdulatlan világban, az egyetlen dolog, ami történik, hogy a rögzült állapotban minden körbe rohangál, a saját farkát kergetve. Csak annyira válik forradalmivá, mint egy forgóajtó. Ti más szint felé mozogtok, egyfajta fejlődés felé, és itt találtok rá sok lelki megoldásra.

Hadd emlékeztesselek benneteket valamire, amit egy nagy és bölcs ember mondott: nem oldható meg egy probléma azon a tudatossági szinten, ahol keletkezett. Ezért ha problémákat teremtetek a rögzült világon belül, és benne maradtok a rögzült tudatosságban, akkor a farkát kergető macska lesztek, ha fölé emelkedtek, akkor kikerültök belőle és minden megváltozik. Ezért minden pillanatban emlékeztessétek magatokat, hogy folyékonyak vagytok, az élet folyásával együtt növekedtek, rögzült dolgok lehetnek szépek néhányotok számára, de áramlani annyi, mint repülni.

Adjatok esélyt [magatoknak], szeretteim, és engedjétek meg magatoknak, hogy megízlelhessétek a folyékony világ édes ízét. A folyékony világegyetem, valójában minden folyékony világegyetem a folyékony szeretet esszenciájából készült. Semmi sem édesebb, mint az autentikus szeretet íze, amit nagyon kevés ember kóstolt meg valaha is.

Most már készen álltok, hogy az erő újabb szintjét használjátok saját személyes folyékony rácsotok megépítéséhez a tudatosság talajáról, amit ebben a közvetítésben fejtettem ki. A teremtés folyamatában eltekinteni attól a csökönyös hittől, ami ragaszkodik egy elvárt eredményhez, a legfőbb javatokat szolgálja, [főleg] ha tudjátok, [hogy] mi van a másik oldalon. Fontos idők ezek, amikor megláthatjátok, milyen erős az energia, amikor a gondolatok, érzések, érzékelés, képzelet folyékony univerzumán keresztül teremtetek, minden teremtő képességeteket eggyé olvasztva össze, és amikor a folyékony mester építész teremt, kedveseim, a benne rejlő energiákat hasznosítja mester alkimistaként.

Ennek a rácsnak a fölállítása iránymutató példát teremt a teremtést illetően, a manifesztálásban, és legfontosabbként azon szándékotok kifejezése tekintetében, amit kívülre helyeztek, mivel amit mindenki kívülre helyez, az alkotja a kollektív tudatosságot. Az asztrális világot akarjátok-e táplálni vagy a folyékony világot, a kollektív tudatosság különféle frekvenciáit megalkotva? A kollektív tudatosság, amit egész életetekben kifejeztetek, a helyén tartotta a rögzült világot. Ez minden félelem-alapú rendszert gyarapított. Csak nézzetek körül, tekintsetek saját világotokra, lássatok mindent rögzült tudatosságként fölfogva, mindent a maga fix szintjén, és most képzeljétek el ugyanazt a fókuszt, ugyanazt az erőt valami folyékonyra koncentrálni és mindarra, ami folyékony - remek lesz, nemde? És ennek teremtéséhez hozzá tudtok járulni, mivel része a megértéseteknek, és egészen biztosan a sorsotoknak is.

Szeretteim, nem vittünk át benneteket vizualizációkon, mert ennek a mostani rács aktiválásnak az energiái már tevékenykednek. Az Egység Istennők bizonyos célból már munkálkodnak az energia mezőtökön. Helyettesítünk minden [olyan] tudatalatti programozást, ami akadályozhatná ezt a különleges kollektív rácsot, és ami azon asztrális részeiteket jelenti, amelyekről nem tudjátok, hogyan jön a képbe, és ami most rendjén is van így. Amit jelen pillanatban tennetek kell, az, hogy a szándékaitokkal dolgozzatok az eredmény [rögzítése] nélkül és semmi esetre se feledjétek, [hogy] ha a múlton merengetek, ám tegyétek, de nem szabad [azt] a jelenbe behoznotok és a jövőbe tolnotok. Miért ismétli a történelem önmagát? Mert az emberek oda helyezik, megfogják a múltat, és a jövőbe helyezik, mivel az elvárást, hogy újra megtörténjen, oda helyezik és mivel elvárjátok, [így] meg is történik. Ezért olyan fontos a mintázatok kitisztítása a rácsból a harmadik szemen keresztül, és minden rács együttműködve kialakít egy nagyon erőteljes, nagyon szükséges és felszabadító változást.

Használjátok a következő négy napot ennek a folyékony rácsnak a megalkotására a napfonatból és a torok csakrából, a struktúrákat megváltoztatva, kinyilvánítva a szándékotokat, abban az értelemben, hogy melyik rögzült struktúrát vagytok kész elengedni belőle, hozzátéve, hogy amelyeket nem álltok készen elengedni belőle, azok manifesztálódnak számotokra, miáltal gyengéden elkezdhetitek az elengedés folyamatát.

Én, Kuthumi, végig jelen maradok, mindent áttekintve, ami történik. Az Egység Istennők pontosan tudják, mit tesznek és biztosítják, hogy terveteket is tiszteletben tartsák. Nyilvánuljon meg nektek folyékony énetek fénye, hatalma, ereje, akarata és bátorsága, az öröm utazása, amit most magatokon tapasztaltok meg. Lépjetek elő és szárnyaljatok!

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, üdvözöllek és szeretettel megáldalak benneteket. Adonai.

Az ötödik, befejező rész itt található:

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-otodik-folyekony-racs.html?m=0 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...