Kuthumi – Tavaszi napéjegyenlőség ünnepe - A Fény Közös Egysége
Fordította: Hatejer Emese
Csatornázta: Michelle Eloff
Dél-Afrika, Johannesburg
2006. szeptember 23-án
Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariannától): https://www.mediafire.com/file/jzs1lpe3mwyf6gg/Tavaszi_nap%25C3%25A9jegyenl%25C5%2591s%25C3%25A9g_-_F%25C3%25A9ny_K%25C3%25B6z%25C3%25B6s_Egys%25C3%25A9ge.mp3/file
Youtube-n hallgathatós verzió: https://www.youtube.com/watch?v=WL5l5efRS0A
Megjegyzés: A tavaszi napéjegyenlőség az északi és a déli féltekéken különböző időpontokban köszönt be. Az északin márciusban 19, 20, vagy 21-ére esik, míg a délin szeptemberre hónapjában következik be.
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
________________________________________________________________________
Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra az új kezdetek, a könnyedség, béke és az szinkronicitás áldásait. Üdvözlet szeretteim.
És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.
Szeretteim, ez a fény egy ünneplésének időpontja, miközben együtt állunk a Fény Minden Ami Vagyokjának jelenlétében, megteremtjük a tudatosság egy takaróját, ami át fog ölelni mindannyiotokat és nem csak egyénileg, hanem magához fogja ölelni az emberiség egészét is. Ez a tavaszi ünnepség összehozza a közösségeket. Létfontosságú, hogy az egyén megértse a kommunikáció nyelvét. Ez nem arról szól, hogy szigeteljétek el magatokat elit csoportokba. Ez nem arról szól, hogy különítsétek el magatokat azoknak a tudatosságától, akik még mindig a régi paradigma ösvényén járnak. Az együtt élés a Fény egy Közösségeként annyit tesz, hogy kapcsolódjatok a szeretet közös egységeivel mindenben és minden lélekkel a környezetetekben. Megvan az erőtök ahhoz, hogy hatással legyetek azokra, akiket nem ismertek személyesen. Ez a testetek egyik erőközpontján keresztül történik, azon amelyet szívcsakraként ismertek. A kommunikáció birodalmai drámaian változnak. Az emberiség el fogja érni azt a pontot, ahol a kommunikáció többé nem korlátozódik majd a verbális interakcióra. Valójában soha nem is volt csak erre korlátozva. A különbség most az, hogy meg fogjátok tanulni majd a kommunikáció egy sokkal tudatosabb módját az erőközpontokon keresztül a lényeteken belül. Hasznosítva ezt az energiát létrehoz egy teljesen különböző birodalmat, amelyben a szeretet közös egységein keresztül kommunikáltok, lángra lobbanva a szeretet szálán keresztül egy közös egységet a közösségen belül.
Amikor a szeretet szavát használom sok ember a romantikus szerelmet, a plátói szerelmet, a szakrális szeretetet képzeli el, néhányan még többel is összetársítják a profán szeretettel, a szeretettel a gyermekeitek iránt, a szeretet az állataitok iránt. Szeretteim, nem erről a sajátos szeretetről beszélek. Én arról a szeretetről beszélek, ami mélyen bennetek létezik, amit lehet, hogy csak egy rövid, pillanatnyi időre érintettetek meg, amikor kapcsolatba léptetek a végtelen forrással, ami a fény manifesztációit szabályozza, irányítja a világotokban. Ez egy szeretet, ami mindnyájatokban a megnyilvánulás felé törekszik az életetekben; és az idő elérkezett az emberiség számára, hogy a test erőközpontjain keresztüli kommunikálás eszközeit újra felfedezze. A fő erő központ, a szívcsakra, egy kulcs a tapasztalás világainak kinyitására. Ez a tapasztalás, amire utalok az interakció egy magasabb aspektusa, ami az észleléseket/érzékeléseket egy teljesen új sebességre kapcsolja. Ez lehetővé teszi a közösségek közötti interakciót, hogy egy egészen új szintre mozduljanak el. Ti az energia egy közösségéből, a sejtek, molekulák és atomok egy közösségéből álltok, amely létrehoz egy energiát bennetek, evégett egy fajta energiát is körülöttetek. Ez a mágneses mező hatással van mindenre körülöttetek és bevonz számotokra mindent, amiről azt hiszitek, hogy igaz. Sok alkalommal elmondtam már, hogy ha változást akartok látni a világotokban, akkor kezdjétek magatokkal. Azáltal, hogy megváltozik a mágneses nyelvezet körülöttetek, úgy megváltoztatok minden mást is a mágneses mezőtökben.
A közösségben való élés lehorgonyzása igazi értelembe vett lehorgonyzás ma, mivel a tudatosság új magjaival elhozzuk a tavasz energiáit és előidézzük minden lélek tiszta szándékaival, hogy lerögzítsük a fényt, bármilyen formában is értik ezt a fényt a bolygón. A Földetek mélyreható változások elvetésében van. Ez a változás nem korlátozódik a spirituális forradalomra; a változások politikailag, gazdaságilag, történelmileg és szociálisan is történnek. Még a vallások is a legnagyobb változásaikon mennek keresztül. És mindnyájan egy fontos szerepet játszotok ezen aspektusok valamelyikében – más szavakkal ’a fény közös egységében’ – amelyet le kívántok rögzíteni a földi síkon, és így lehet, hogy magatokhoz vonzzátok ennek az azonos mágneses rezonanciáját is. Fel fogjátok fedezni a fényben élés erejét, úgy élve, mint egy közösség önmagatokban és megosztva a közösség fényét, a közös egységet az összes dolgon belül, egy mechanizmusként, hogy egyesítse a közösségek tudatosságát kiterjesztve a barátaitok és közeli családtagjaitok bizalmas közösségén túlra, az általános közösségeken túlra talán a kollégák, emberek, akiket most látsz és majd kiterjesztve ezt a külvárosotokba, városotokba, és az országotok közösségébe, amiben éltek és azon is túlra.
Szeretteim, amit most tesztek az hihetetlennek tűnik. Kapcsolatba léptek a birodalmakkal, amelyek kinyitják a megértés ajtóit és szintjeit, amely lehet, hogy korábban megrémisztett benneteket az elmétekben. Újrahuzalozni az elme működéseit egy létfontosságú része a spirituális, mentális és érzelmi növekedésnek. Fontos, hogy az összes lélek megértse, hogy a spirituális/szellemi fejlődés nem azt jelenti, hogy már elsajátította és uralja az élet minden területét. Szükséges, hogy megértsétek, hogy egy lélek lehet spirituálisan/szellemileg nagyon fejlett, de eközben érzelmileg éretlen. Itt az idő, hogy kiküszöböljük ezt az egyensúlytalanságot az energia rácsain belül, és ezért mindenki keresztül fog menni egy felgyorsított érzelmi szintű megérési fázison azért, hogy az érzelmi és spirituális intelligencia egyensúlyba legyen. Az egyensúly az érzelmi és pszichológiai én között, vagy ha az jobban tetszik spirituális én között létfontosságú annak érdekében, hogy hordozza a fény új projektjeit és feladatait a jövőben. Oktassátok az embereket bármilyen módon, ahogyan képesek vagytok rá. Azonban, ne bombázzátok az embereket információval, ha nem hajlandóak meghallgatni, vagy azon a szinten amin vannak, még nem képesek megemészteni ezeket. Ahogyan a belső gyermek előtérbe kerül, felismeritek, amire szüksége van, így a fény egy új hulláma jöhet létre. A fény egy új hulláma, ami elhozza ezen személyek mindegyikének mágnesesen a lehetőséget, hogy manifesztálják a szükségleteiket/igényeiket.
Beszéltem már a 4 fő pilléről, amit újrateremtenek, a szegénység tudatosság, amely jólét tudatosságként fog újjászületni, az áldozati tudatosság, amely győzelem tudatosságként születik újjá, a bujaság tudatosság, amely isteni szeretet tudatosságként fog előbukkanni, és a feltétel nélküli szeretet lép majd a feltételes szeretet oszlopának helyére.
Minnyájatokban benne van ez a 4 pillér, az alapzatotok szerkezetének részei, amelyek a gyökércsakrában foglalnak helyet. A belső gyermeketek tudatossága a mag stabilizátorotok bennetek és egyenesen a csakráitok középpontjából indul ki a koronától a gyökérig. Azután kiterjed az összes csakrába felül és alul, a fizikai testetek 7 csakrájában.
Számos ember manifesztál drámát az életébe csak, hogy emlékeztesse önmagát arra, hogy élő. Az életetek drámái, amelyektől olyannyira meg akartok szabadulni, azok amelyek táplálják a rendszereteket, hizlalják az egótokat, emlékeztetve titeket ennek jelenlétére. Ez az áttörés, az elmozdulás egy eltérő tudatállapotba, ezért a változás egy eltérő helye, ahol szembenéztek az életetekkel és lehetőségetek van arra, hogy megválasszátok, hogy vajon az egónak engeditek-e meg, hogy megteremtse az energiamező mágneses nyelvezetét körülöttetek vagy inkább a lelketeknek teszitek lehetővé, hogy társteremtsen veletek és az énetek magasabb aspektusaival.
Hosszú évek óta készítettek elő titeket ezekre az időkre, az időkre, ahol be fogtok lépni a hatalmatokba, átölelitek az autentikusságotokat, keresztül töritek a régi paradigmákat, amelyeket a társadalom elvárásai hoztak létre, az elvárásokat, amelyeket a félelem motivált elsősorban. Ennek a struktúráját folyamatosan kell lerombolni, szétszedni lépésről lépésre. Egy struktúrát, amelyre sokatoknak az önazonossága/identitása épült. Ennek ajándéka, viszont, a belső felismerése, hogy az identitás, amit elfogadtatok egy óriási ajándékot adott neked, ami elhozott téged ahhoz a pontoz, ahol jelenleg vagy.
Itt az idő, hogy megnézzétek, hogy mi van az identitáson túl, amit a személyiségetekként érzékeltek, akik vagytok, a nevetekként, a pozíciótokén a társadalomban, a titulusként amit viseltek, a munkátokként, amit dolgoztok, még azon megbélyegzésekhez is, amelyeket a korotokhoz, szexualitásotokhoz kötődnek, ahhoz, hogy mit kívántok tenni vagy sem a szabadidőtökben, hogyan kéne gondját viselnetek a gyermekeiteknek, ahogyan kölcsönhatásba léptek az élettel, és most minden készen áll a változásra. Változzon-e vagy sem mindez a te választásod.
Sok cikluson keresztül, a fénymunkások azt kérdezték: ” Miért van a világunkban ilyen zűrzavar?” ”Miért vannak háborúk?” ”Miért van jelen visszaélés?” A válasz erre a kérdésre bennetek van; és hogy megkapjátok a választ egyszerűen nézzetek a tükörbe, nézzetek a lelketek szemeibe, nézzetek magatokba, és nézd meg amivel háborúzol, amivel hadban állsz. Nézd meg mi okozza a zűrzavart benned. Nézd meg mit tükrözöl vissza magadról (a külvilág felé), hogyan gondoskodsz a belső gyermekedről, hogyan táplálod önmagad. Mindent, amit magadért teszel az visszatükröződik a külső világban. Ezért, hogy a háború véget érjen, köss békét önmagaddal. Úgy manifesztálhattok bőséget a bolygótok számára, hogy minél többen eleresztitek a szegénység tudatosságot, átölelve a világotokat, elfogadva, hogy értékesek és érdemesek vagytok a szeretetre és a barátságra, egyesülve a közösséggel, amiben biztonságban érzitek magatokat, amivel növekedhettek és amiben társteremthettek. Kitakarítva a rendetlenséget, zűrzavart belül.
Ez egy olyan utazás, ami meg fogja mutatni, amit a külső világban kerestek és ekkor az utazásnak ezen része a végéhez ér. Az élet egy utazás; nos, megtanultátok. De mi van, ha a keresésetek utazása nagyon hamar a végéhez ér? ”Mi lesz, ha az utazásomnak vége lesz a közel jövőben?" - kérditek önmagatoktól. Már haladtál olyan úton, ahol kerested önmagad autentikus aspektusait, kerested a békét, kerested a harmóniát, kerested a szeretetet és kerested az igazságot. Ha az életedet egy utazásként látod, miközben keresed az összes ezen aspektust, akkor az életed hátramaradt részét ezzel a keresgéléssel fogod tölteni. Mi lenne, ha elképzelnétek inkább, hogy már elértetek egy vágyat, ahol már megleltétek a válaszokat, megtaláltátok a békét, megleltétek az igazságot, megtaláltok a harmóniát, megtaláltátok az autentikus éneteket, és ekkor egy teljesen új kaland kezdődne el, ahol hasznosítanátok, amit már megleltetek és azt, amit átöleltettek azért már elértétek, a vágyat és egy teljesen különböző világot teremtettetek magatok számára. Már mondták nektek: a Föld a szabad akarat egy bolygója. Hányan használjátok ténylegesen az akaratotokat szabadon? Hányan használjátok az akaratotokat bátran, hogy eldöntsétek minden nap, amit igazán szeretnétek tenni/csinálni azon napon?
Szeretteim, amit mondani kívánunk nektek ezzel az: Igazán eljutottatok annak valódi esszenciájához, hogy hogyan használjátok a választásotok erejét? Ne gyertek elő mindenféle kifogással, hogy miért nem tudjátok ezt tenni azért, mert a kutyát meg kell etetni ilyenkor reggelente, vagy van egy rakás gyereketek, akikre minden nap ügyelni kell, vagy a főnökötök nem engedi ezt meg nektek, vagy pénzügyileg nincsenek meg az eszközeitek, hogy megtegyétek az A-t, B-t és C-t. Ez a helyzet: megértjük. De mit tudsz tenni a valódi jelen pillanatban az erőforrásaiddal, amik már rendelkezésedre állnak, hogy belekezdj a szabad akaratod alkalmazásába, úgy hogy megváltoztatod a környezeted teljesen? Volt egy hölgy és egy férfi, akik arról beszéltek korában, úgy járulnak hozzá több pozitív energiával az ökoszisztémához, hogy kevesebb benzint használnak és úgy csinálják ezt, hogy többet mennek gyalogosan kocsi helyett és az *élelmiszer kilométer[food miles] kezdeményezés szerint élnek. Az emberek nem fognak figyelmet szentelni ilyen dolgokra, ha túlságosan az otthoni aggályaikra koncentrálnak, a kifizetetlen számlákra, a megoldatlan kérdésekre a barátaikkal, családjukkal, kollégáikkal…stb. Ez nem azt jelenti, hogy ezt kéne tennetek testvéreim és nővéreim; ez része az utazásotoknak, és létfontosságú ezt a tudatosságot, hogy előidézzétek. És ezért kell együtt dolgozniuk a közösségeknek. Tehát ha tudtok próbáljatok meg sokkal környezet tudatosabban élni. Rengeteg információ, tipp...stb áll rendelkezésetekre ezzel kapcsolatban, hogy hogyan is tegyétek ezt. Sok lélek munkálkodik ezzel kapcsolatban, hogy megértessék, hogy miért fontos környezet tudatosan élni, hogy miért esznek organikus ételeket vagy spórolnak a benzinnel…stb, és hogyan gazdagítják ezek a dolgok az életüket, és hogyan tudják másképp kezelni az összes személyes problémájukat azáltal, hogy sokkal tudatosabbá váltak arra, ami körülöttük történik, és sokkal jobban érintkezésben vannak azzal, ami bennük történik.
Szeretteim, ez előidézi nektek a pontot, ahonnan megláthatjátok miért olyan fontos együtt dolgoznotok. Igen, egy ember is változást hozhat a világba, de a tömegekbe van az erő. És amikor az emberek egy közös egységként megerősítik az energiájuk rezgését, ezeknek az embereknek a mágneses mezejének a kisugárzása le tudja bontani a morfogenetikus mezőket, amelyek információt tartalmaznak, nagyon magas arányban. Amikor az egyén megérti, hogy le tudja bontani az ilyen energiamezőket azáltal, hogy összegyűltök és megtartotok egy szándékot békében, tisztán, bármi legyen is az, emlékeztetve magatokat arra, hogy milyen erősek is vagytok, milyen meghatalmasodottá is fogtok válni és váltok és váltatok, és amit felfedeztek az meg fog hatalmasítani másokat is. Az erő meghatalmasít, amikor megteszed azt, ami a pillanatban van és ekkor cselekszel. AZ UNIVERZUM A CSELEKVÉST TÁMOGATJA! Hiába olvassátok ki az összes metafizikai, ezoterikus vagy tudományos könyvet, amit eddig írtak, ha a bennük lévő információt nem használjátok! Ez olyan, mint ülni a kertben és azt vizslatni, hogy mikor nő már ki a veteményes trágyázás, ápolás, gondoskodás és öntözés nélkül. Igen, imádkozhattok esőért, de az is eltarthat egy ideig. Emlékezzetek egyfajta mechanizmusok vagytok a menny és föld között, és Isten csatornaként használ titeket, hogy ezeket a dolgokat megtegye. Mindenki érti ezt eddig?
Még egy kicsit el kell látnunk titeket egy kis információval, hogy valóban elgondolkodjatok ezen. Ahogyan a spirituális megvilágosodás lerögzíti magát a Földön, miképpen ez a magasabb világokban van, akkor el fogjátok kezdeni felismerni, hogy az egótok milyen nagy szerepet játszott abban, hogy kapcsolatban tartson titeket azzal, amit az életetek drámájaként érzékeltetek. Néhányotoknak csak kis drámáik vannak, másoknak messze nagyobb drámáik vannak jelen az életükben. Ha egészségügyi vagy pénzügyi kérdésekkel, spirituális kihívásokkal, egy érzelmi kihívással, vagy bármi ilyennel van dolgotok, akkor kérünk álljatok le egy pillanatra és kérdezzétek meg magatoktól, hogy mit nyer az egó abból a tapasztalatból, amit megtapasztalsz? Mi az az energia, aminek rabja vagy, amitől függsz és minden alkalommal fixen a helyére erősíted ezáltal, hogy árulást, vesztességet, hiányt tapasztalsz? Mi ez? Néhányan azt mondhatjátok: Kuthumi, csak nem bolond gombát ettél, az életem rendben van, és hogy mered azt mondani, hogy az egóm vonzotta be ezt a betegséget, vagy a pénzügyi helyzetemet, amiben vagyok? Igen, újra meg fogom erősíteni, bevonzottad ezt magadnak a mágneses nyelvezeteden keresztül. De, a legcsodálatosabb dolog mind közül az, hogy meg van az erőtök, hogy megváltoztassátok ezt. Mindamellett meg van az erőtök, hogy megváltoztassátok ezt, azért mert meg volt hozzá az erőtök, hogy létrehozzátok. Einstein szavaival élve: ” “Semmilyen probléma, vagy helyzet nem oldható meg azon a tudat szinten, amelyen keletkezett.” Ez azt jelenti, mindnyájatoknak meg van a lehetősége, hogy az életetek megértésének következő szintjére lépjetek, felismerve, hogy ti írtátok a forgatókönyvet. Szintén fontos, hogy teljesen magadhoz öleld a lényed minden unciájával azt, aki vagy és amit eddig a pontig tettél az tökéletesen rendben volt. Rendben vagy, még ha néha nem is hiszed el. Megcselekedtek a legjobbat, amit az erőforrásaid által tudtál, amelyek a rendelkezésedre álltak és tudod mit? A jövőben is mindig a legjobbat fogod tenni, ami azon alapul, ahol vagy. És mindig meg lesz a választásod, hogy megváltoztasd az irányt, amikor csak akarod. Amikor az egyén követi az igazság ösvényét, és a végtelen forrás által vezérelt, akkor ott nincs olyan dolog, se személy, aki megmondaná neked, hogy mit kell tenned vagy mit nem kell megtenned. Az egyetlen ember, aki diktálhat az te vagy. Azt csak az egó vagy a lélek befolyásolhatja; amit választasz. Számos ember ragaszkodik a betegséghez, elgyöngítő helyzetekhez, lebénító hiedelem rendszerekhez, viselkedésekhez és függőségekhez a kapcsolatokban és más romboló mintákhoz az életükben, hogy meghatározzák az identitásukat. Ez az amiért, megvizsgálva magatokat és megfigyelve a világot körülöttetek, meg fogja adni a kulcsokat, ahhoz, hogy mit szükséges megvizsgálnotok. Kezdjétek azzal, hogy megvizsgáltok mindent, amit szeretnétek, hogy megváltozzon a világotokban. Ha meg akarod menteni a világot, hol kell kezdened? A válasz erre, hogy kezdd el önmagadban. Nem kell semmit tennetek, hogy megváltoztassátok a világot önmagatokon kívül; mindössze annyit kell tennetek, hogy változzatok meg belül. Összpontosítsatok erre és a feladat már készen is van. Tehát, minden, amit valaha is kellett tennetek, hogy dolgozzatok önmagatokon, megszólítva az összes közös egységet önmagatokon belül, amelyek ezt a mágneses mezőt hozták létre körülöttetek, ami hozzátok vonzott más közös egységeket, amely egy közös egységet formált különböző közösségekkel, amelyekben magatokat találtátok, visszatükrözték azt, amit legjobban szerettek magatokban és azt, amit gyakran elutasítotok önmagatokkal kapcsolatban. Csak ebben az esetben néhányan elfelejtettétek, hogy nem láthatjátok a szeretetet, szépséget, vagy bármilyen más pozitív minőséget a másik személyben, ha az nem létezik bennetek, vagy mélyen el van rejtve. Ne feledjétek, minden alkalommal, amikor csodálattal, szeretettel, örömmel néztek valakire, ekkor egyszerűen az azonos aspektust ismeritek el önmagatokban. Érhető?
Tehát, szeretteim, előre mehettek a tavaszi ünnepség ezen a napján emlékezve a közös egységre bennetek, amivel minden nap dolgoztok a közösségeteket együtt tartva. Senki sem külön álló sziget önmagában. Semelyikőtöknek sem kell egyedül járnia az utat. Sokan elértettek egy célállomást. Most lehetőségetek van megválasztani, hogy mit tesztek azzal, amitek van. Ne feledjétek, nincsenek kifogások! Az egód egy mester, aki lebeszél arról, amit tenni szeretnél. A felsőbb énetek, lelketek égisze alatt fogtok uralkodni, vagy ez lehet, bármi aminek nevezni kívánod ezt. Meghozod a döntésedet, egy választást, hogyan éld az életed olyat módon, ahogyan azt választottad. Tehát annak érdekében, hogy szabad légy, választanod kell ezt. Keresztül fogtok menni a gyógyulás egy ciklusán arra a témára fókuszálva, amiről ma beszéltünk. És ezért vagy itt ma, mert készen állsz arra, hogy ezekkel az aspektusaiddal dolgozzál. És ha már letisztáztad, a legtöbb ilyen aspektusod, akkor talán elősegítheted másoknak is, hogy ugyan ezt tegyék. Talán csak egy kicsit fel kell frissíteni, amit tudtok már és hálát adni azért, ahol jelenleg tartotok. Amikor az identitások lehullanak, a felcímkézett dobozok és cseppek szétbomlanak, felismeritek a világotok messze nagyszerűbb, mint amilyenek hittétek, akkor a kalandok valóban beindulnak, azért mert sokkal több vár felfedezésre.
A világ, amit földi életként ismertek 144 000 dimenzióból épül fel magában tartva azt, amit a földi mátrixnak hívunk, ennek a mátrixnak van egy fő-váza, ami információkból és programokból/tervezetekből áll össze, amire számtalan forrás van hatással. Ezek vagy támogatni vagy elpusztítani/lerombolni tudnak bármit, amiről az egyén úgy dönt, hogy megteremti. A 144 000 dimenzió amiről beszélünk a tanulás összes szintje, ez pontosan ugyanúgy az óvodával kezdődik és az akadémia teljesítésének legmagasabb szintjéig munkálkodtok magatokkal, addig amit még elképzelni sem tudtok, hogy elérhetek. Bármikor lehetőséged van ott hagyni az iskolát, kibukni a felsőoktatásból és belépni valami eltérőbe; vagy teljesítheted a tanulmányaidat, elérhetsz egy fokozatot vagy a diplomát és kiléphetsz a világba, ahol valami eltérőt tapasztalhatsz meg. És ezt mutatják be nektek éppen, egy lehetőséget, hogy kitörjetek a földi mátrixból, hogy túlhaladjátok ezt, hogy kilépjetek az akváriumból, hogy úgy mondjam, és hogy kapcsolatba lépjetek az összes élet végtelen forrásával, oda, ahol amit úgy ismertek, mint sötét testvériség vagy negatív erők vagy bármi ilyen dolog, akárminek is címkézitek fel, többé már nem létezik. Tehát ebben az esetben kicsit unatkoztatok az életben, azért teremtettétek meg ezeket a dolgokat, biztosítalak benneteket róla, hogy valamit adni fognak, hogy dolgozzatok vele, legalább önmagatok aspektusaival, hogy megvizsgáljátok. A legfontosabb, hogy vizsgáld meg önmagadat és tudj nevetni önmagadon. És ekkor egy futópillantást vethetsz a filmre, amit az életedként tartasz számon és kiléphetsz ebből és láthatod önmagadat szerepet játszani. Azt hiszem ez egy nagyon jó vígjáték, igaz? Tehát lépjetek ki és nevessetek magatokon szeretteim. Meg fogtok lepődni, hogy a stagnáló energia milyen gyorsan is kezd el mozogni vagy ami egy akadályként vagy korlátozásként jelenik meg az egyszerűen fel fog oldódni azért, mert kiléptek a drámából, megvizsgálva ezt, nevetve ezen, és ez többé már nem lesz kérdés vagy kihívás. Ez az ahol a meghozott választás eltávolodhat az egótól és beléphet valami messze nagyobb és nagyszerűbb. Hát akkor szeretteim, átadtuk nektek ezt az üzenetet, reméljük, hogy mindegyikőtök szívében le fog ülepedni, ahol képesek lesztek ezt érezni a lényetekben megtéve azt, amit ezzel az információval kell. Talán azt választjátok, hogy soha nem fogtok többé emlékezni erre, néhányan közületek, ha jól tudom, teljes gőzzel szét fogják boncolni önmaguk minden aspektusát, és nagyon mélyre hatolnak ebben. A lényeg az, hogy tényleg nem számít, hogy mit csináltok ezzel. Ameddig boldogok vagytok, mindaddig, amíg hisztek a teljes egész lényetekkel, hogy a legjobbat teszitek, amit tudtok, hogy amit megéltek az egy autentikus tapasztalás tökéletesen összehangolódva azzal, ami az igazi lélek vágyatok, ha ez a helyzet, akkor Isten áldja a lelked; és áldjon meg mindenkit közületek.
Tehát, szeretteim, elhozzuk minden áldásunkat a lelketeknek, aki megkövetelte, hogy a menny darabkátok a Földön manifesztálódjon, hogy megmutassa nektek az erőtök nagyságát és hogy milyen messze mehettek ennek hasznosításában, a hatalom, hogy meggyógyítsátok magatokat, átalakítva a tudatosság összes régi paradigmáit és manifesztálva a fény egy közösségét, az erő egy közösségét, és a növekedés/gyarapodás egy közösségét, ahol minden közös egység hozzájárulhat a szépséghez, az összes közös egység virágzásához kiterjesztve ez a nagyobb közösségbe, addig amíg a bolygótok egy fénnyé, egy ritmussá nem válik, együtt lélegezve, kifejeződve egyként. Bízz a sok láthatatlan karban, ami megtart téged, ami hordoz és kényelembe helyez, és tudd, hogy mi mindig veled vagyunk minden úton. Az Anya/Atya Isten fénye ragyoghatja be előtettek az ösvényeteket, amit választottatok, hogy bejárjatok. Minden egyes lépés, amit megtesztek egy biztos egy lehet, és mindig, minden jól lehet a világotokban.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Chohánja, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.
*Élelmiszer Kilométer[food miles]:
Az élelmiszer kilométer kifejezés a termék, termelő és fogyasztó között megtett útjára utal. A szupermarketek polcain sorakozó ételek a „termőföldtől a tányérig” óriási távolságokat tesznek meg. A távolról jött árukért lényegesen nagyobb árat fizetünk, mint amennyit a pénztárgép mutat. Az élelmiszerek szállításakor a levegőbe kerülő szén-dioxid és egyéb gázok éghajlatváltozást okozó és egészségkárosító hatása mára ijesztő méreteket öltött, nem beszélve az importált áruk élelmiszerbiztonsági kockázatáról. Minél több kilométer adható hozzá képzeletben egy adott élelmiszerhez, annál kevésbé nevezhető az élelmiszer fenntarthatónak és környezetvédelmi szempontból kívánatosnak. Ezek az árucikkek hihetetlen mértékű pazarlást és környezetszennyezést jelentenek. Levegőben szállítani 40-szer annyi üzemanyagot emészt fel, mint a tengeri szállítás. Emellett nem elhanyagolható szempont a mesterséges érlelőanyagok használata, a tartósítás érdekében használt vegyszerek vagy a hűtés energiaigénye, és a csomagolás által termelt hulladék mennyisége. Közösség által támogatott mezőgazdaság (community-supported agriculture, CSA) Az alternatív termelési és élelmezési hálózatok egy formája, amely igyekszik kikerülni a globalizált mezőgazdaság problémáit, és összekapcsolni a helyi termelőket a helyi, vagy közeli fogyasztókkal. Gazdaságos, mert lerövidíti a szállítási távolságokat, építi az emberi kapcsolatokat, mert kistermelők és fogyasztók közösségére alapul, amely együtt vállalja a termelés kockázatát, illetve együtt osztozik a nyereségen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése