Michelle Eloff (08.02.11) - Lady Guinevierre: 22:2 Ráébredés a belső Szent Grálra
Forrás: thelightweaver
Fordította: Mácz Annamária
Michelle Eloff ©közvetítése által
Johannesburg, 2008. február 11.
Hanganyag innen tölthető le Szigeti Antal hangjával: http://www.mediafire.com/download/914v0gozdhn37sd/Guinevre+22_2+R%C3%A1%C3%A9bred%C3%A9s+a+bels%C5%91+Szent+Gr%C3%A1lra.mp3
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
[Előzetes megjegyzés: a szövegben előforduló „Vesica Pisces” szakrális geometriai alakzat, két azonos sugarú egymást metsző kör közös része, mindkét kör keresztülmegy a másik középpontján. Drunvalonál, az „Élet virága” könyvben ez a „mandorla”.]
_____________________________________________________________________
Guinevierre vagyok, Camelot úrnője, a szívek királynője, és üdvözöllek ma benneteket az Isteni Fény jelenlétében. Üdvözlet!
Azért adom át ezt az energiát ma mindannyiótoknak, mert az új fény, amit mindannyian magatokba húztok, most összerendeződik azzal a szentséges mintázattal, ami kapcsolódik az Arany Szívcsakrában lévő Templomokhoz.
Tested csakrái a bölcsesség szakrális könyvtárai, olyan információkat tartalmaznak, ami felfedik előtted az Isteni Beavatott szakrális ösvényeit, aki a régi világ felé emelkedik, és átöleli a Szeretet szentséges ösvényeit, és ez az Isteni Újjászületést eredményezi. Ez az újjászületés tárja fel előtted az új utat, más szavakkal a szabadságba vezető utat, amit Mária Magdolna az Ártatlansághoz való Visszatérésnek nevez.
Krisztus 2008. évtől minden évben, február 22-én mindannyiótokkal összegyűlünk abból a célból, hogy az Arany Szívcsakra szent rácsainak újabb szintjét horgonyozzuk le. Ez azért szükséges, mert a szíved azért kiált, hogy ez az erőteljes, új mintázat szövődjön be saját szent könyvtáraid rendszerébe, amelyeket fizikai tested 7 fő csakrája képvisel. Mindannyiótoknak lehetősége adódik, hogy érezze és megértse azt az erőt, ami az önmagatokkal való szembesülésből fakad, a fényetekkel való szembesülésből, a bennetek létező szeretettel való szembesülésből. Életetek nagy része, és az ezt megelőző életeitek utazásai arról szóltak, hogy szembesüljetek a fájdalmatokkal, a szenvedésetekkel és a sebeitekkel. Ez a mostani speciális idővonal túlvisz benneteket a fájdalmon, túl a sebeiteken, és visszavisz benneteket a Belső Érzékelés szent világába.
A belülről való érzékelésre való képességetek talán a legnagyobb erőtök, olyan erő ez, ami elkerüli bármelyik és az összes korlátozott és korlátozó hiedelemrendszert, személyes kapcsolódást helyekhez, emberekhez, és bármelyik olyan szituációhoz, ami fenntartja a régi módon élt és teremtett életet. Azzal, hogy behozod ezt az új mintázatot a Föld Anya étertestébe, nem csak megengeded magadnak, hogy részesülj ebben a szentséges áldásban, és talán első alkalommal lehetőséged nyíljon ilyen mély, átható gyógyulásra, hanem felajánlod ezt az egész emberiségnek is.
Minden fénymunkás, aki úgy dönt, hogy túllép az egó félelmein, az egó kapcsolódásain és személyiségének összes egyéb korlátozott aspektusán, automatikusan létrehoz egy rendszert, amin keresztül ezek felajánlhatóak az egész emberiségnek, beleértve azokat is, akik még a régi mátrixban alszanak. Én, Guinevierre, az Egység Istennők egyike, Camelot királynéja azért nyújtom át most ezt a lehetőséget az emberiségnek, mert Camelot őrizte a szakrális Arany Szívcsakra eredeti mintázatát. A Szent Grál nem csak az Isteni Anya szent méhe, hanem az Arany Szívcsakra eredeti szent kamrája is. Az Isteni Anya szent méhének és az Arany Szívcsakra szent kamrájának újra egyesülnie kell azért, hogy a Szent Grál teljes ereje megtapasztalható lehessen, ezért mikor valaki az elkülönültség-tudatosságban él, amikor elutasítja az én férfias vagy nőies aspektusait a fizikai valóságban is, akkor pont azt a két fő aspektust utasítja el, ami azzá teszi a Szent Grált, amiért készült. Amikor ezt visszautasítod, akkor a benned rejlő Szent Grált legyöngíted, passzívan, és használaton kívül tartod.
Belső érzékelésed megérezte annak szükségességét, hogy megnyisd a szívedet, és elkezdj kutatni a fény természetes forrása után, ami visszavisz téged belső érzékelésedhez, hogy felismerd az autentikus ösvényt, amire a Mindenható Én Vagyok jelenlét helyezett téged, a Kollektív Te más szavakkal. A dualitásba zuhanás sokatokban azt eredményezte, hogy eltévedtetek, elveszettek lettetek, és elzsibbasztottátok magatokat a szeretet tiszta esszenciája iránt. Az egyetlen ok, amiért ezt tettétek az, hogy a fájdalom, amit azért tapasztaltatok, mert tudtátok mitől lettetek elválasztva olyan gyötrelmes volt, hogy úgy döntöttetek, hogy inkább elfelejtitek a szeretet erejét, mint hogy ebben a legyöngítő, kínzó, fájdalmas tapasztalatban éljetek.
Az Ártatlansághoz való Visszatérés időnként fájdalmas folyamat, de közel sem olyan fájdalmas, mint az első elkülönülésetek volt. Ezért arra kérlek benneteket, hogy térjetek vissza a belső érzékeléshez a Szeretet Camelot portáljain keresztül, hogy gyújtsátok meg újra a szenvedély lángjait, hogy gyújtsátok meg újra a bennetek lévő Minden Tudás Isteni Lángját, ami bizonyos fokig elősegíti majd a Szent Grál egyesülését bennetek. Isteni női esszenciád a méh területén található, függetlenül attól milyen nemű vagy, isteni férfiasságodat pedig Arany Szívcsakrád szent kamrája őrzi. Mikor ez a két aspektus egyesül, a Vesica Pisces egésszé válik benned, ez a szimbólum pedig aztán fényesen ég napfonatodban. Ez a szimbólum a meghatalmasodás szimbóluma, mikor az egység tudatosság az ösztönző erő az életedben, arra ösztönöz, hogy szeress, hogy teremts, folytasd az utadat.
Artúr király és Guinevierre királyné történetét eltorzították létrejötte óta. Artúr király valójában a Szent Grál szent őrzője volt, a Grálé, amely hosszú ideig rejtőzött Guinevierre királyné méhének terében. Szűzként ő volt a kiválasztott, hogy őrizze a szent kódolást, a szent kódolást, ami olyan, mint egy kód, amit egy egyfajta billentyűzetbe tápláltak, ami kinyitja a dimenziókaput arra a világra, amiben az igazság létezik. Lancelot nagyúr őrizte a kód másik felét szívcsakrájának Szent Gráljában. Artúr király volt, és még mindig ő, sőt mindig ő lesz a Szent Grál szent őrzője. Az ő felelőssége volt, hogy a menny és a föld bevetésre kerüljön, és azért, hogy a Szent Grál férfias és nőies aspektusainak kódjai egyesültek maradjanak Lancelot és Guinevierre volt felelős, aminek abszolút semmi köze a profán történetekhez, amiket arról írtak, hogy Guinevierre házasságtörő viszonyt folytatott Lancelottal; semmi köze hozzá. Ezek a történetek nagyon hasonlóak azokhoz, amiket Mária Magdolna és Yeshua közös utazásáról írtak. A szent szövegeket számos helyen megváltoztatták, ami összezavarta az emberiséget azzal kapcsolatban, hogy mi is az igazi történet.
Most összegyűlünk mindannyiótokkal, hogy aktiváljuk a Fény Szent Szövetét, és ahogy minden új Arany Fonál beleszövődik az Arany Szívcsakra Szent Rácsába, és a Szent Méh Szent Rácsába, kezdtek rátalálni a szent szeretetre, amitől eredetileg elválasztódtatok. Február 22-én a Hold Anya csókját is megtapasztalhatjátok. A holdfogyatkozás lehetőséget nyújt számotokra, hogy mélyen a Szent Méhbe merüljetek, Szent Grálotok nőies felébe, és ahogy elmerültök önmagatok ezen részében, feltárul előttetek az az ősi seb, amit most elengedtek. Amint ezt az ősi sebet elengeded, Szent Kódod újraaktiválódik.
A néhány nappal ezelőtti napfogyatkozás rákényszerített benneteket, hogy betekintsetek Arany Szívetek Szent Kamrájába, ez nehéz tapasztalat volt sokatok számára, és érzitek is ennek hatásait. Ezek a hatások tükrözik a Lélek igaz szeretetétől való elkülönülésének eredeti fájdalmát.
A Felemelkedés huszonhét kulcsa, és az ötvennégy Kundalini csakra ékkövei a Szent Kód részei, ami létrehozza benned a Szent Grál újraegyesülését; mondhatni a „Királyi Nászt”.[ Kuthumi: A felemelkedés 27 kulcsa és az 54 Kundalini csakra: https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-felemelkedes-27-kulcsa-es-az-54.html]
Ez a Föld történetének egyik legünnepélyesebb időszaka, mert újrakeresitek a Szent Szeretet Isteni Világát. Ez semmi esetre sem korlátozódik a romantikus szerelemre, ez a szeretet minden színét és árnyalatát jelenti, ezért arra kérlek, hogy tégy velem egy kis utazást, és én megmutatom az utat személyes Szent Grálod mindkét aspektusához. Elhozzuk ezt az energiát a Földre és az Ártatlanság ezen Szent Kamráiban fogod felfedezni igazságod nagy részét. Mindannyian megtapasztaljátok a szent egyesülést, ami köztem, Guinevierre királyné, és isteni kiegészítőm, Lancelot között zajlott le, és így végre helyrerakjuk a történetet, hogy úgy mondjam. Az összes szent történet, az összes szövet, ami tartalmazza az igazságot napvilágra kerül, mindenkié, aki jelen volt, aki hordozta az igazságot, és nyomot hagyott számotokra, amit követhettek. Csak annyit kell tennetek, hogy kinyitjátok a szíveteket, és túl akartok lépni a múlton, és a szabadsághoz vezető utat kell választanotok a belső érzékeléshez való visszatérésen keresztül, és ekkor tapasztaljátok majd meg az erőt, amit az Egység Istennők a Kvantum Tantrán keresztül hoznak el nektek, szeretetbe emelkedve, a régi világ fölé emelkedve, a fájdalom, a bánat, a szenvedés és az elkülönültség sebei fölé emelkedve, és megszülettek, újjászülettek a kvantum szeretet világába.
Hunyd be a szemedet, és összpontosíts a szívcsakrádra. Képzeld el azt mágiával, misztériummal, szent kódokkal és az összes világok minden tudásával teli világként. Az Arany Szívcsakra önmagában egy ősi világ, olyan világ, ami az összes, arra hajlandóságot mutató lelket elvezeti a mennyek birodalmába. A mennyek birodalma elérhető számodra, mélyen benned van, a Szentséges Arany Csakraként ismert helyen. Érezd, ahogy energiád automatikusan kezdi átadni magát Arany Szívcsakrád mágneses mezejének, rezgése ismerős számodra, és tested minden egyes molekulája automatikusan vonzódik ehhez a rezgéshez. Szívcsakrád behúzza a tudatosságodat, ami egyre mélyebbre és mélyebbre jut, egyenesen annak magjába, aki vagy és aki nem vagy. Ez az az a hely, ahol minden, ami vagy, és minden, ami nem vagy egyaránt létezik, ez Szent Világ, ami legvadabb elképzeléseidet meghaladó bölcsességet tár fel előtted, legvadabb elképzeléseidet meghaladó kreatív erőt tár fel előtted, olyan világ ez, amit még nem tudsz teljesen felfogni, és képzeleted gátat szab annak, ami ez valójában. Ezért elengedésre buzdítalak, arra hogy add át magad, engedd meg magadnak, hogy besodródj ebbe a világba, és engedd meg lényed minden részének, hogy megtapasztalja mi is ez, hogy megízlelje, hogy mi rejlik ebben a világban, az egón túli világban, a személyiségen túli világban, a gondolatokon, véleményeken, attitűdökön/viselkedéseken túli világban - ez a világ mindenen túl van, amivel valaha kapcsolatba kerültél.
Artúr király, Lancelot és Merlin nagyúr három Szent Ékkövet manifesztál most. Ezen ékkövek mindegyike az ő Isteni Természetük aspektusait testesíti meg, ami segít neked becsatlakozni Szent Férfiasságod Isteni Természetébe, Szent Grálod férfias oldalába, a rejtett erőbe, hogy szeress, aktívan teremts, manifesztálj, védelmezz és adj. Lancelot, Artúr és Merlin most egy folyamatba kezd, ami az Arany Energia egyedi Szent Szövetét hozza létre, ez a szövet a tested körül formálódik, részévé válik energiameződnek, és a következő harminchárom napban Isteni Ősmintázatod Szent Szövetének részévé válik. Minden egyes beleszőtt fonál kapcsolódik a Camelot Szeretet Portálokhoz és kiterjed, hogy egyesüljön Camelot Isteni Ősmintázatának eredeti Szent Szövetével, mint egésszel. Minden fonal mindegyik rezgése az igazság egy-egy hangja, ami életre kel benned, és miközben ezek a hangok visszhangzanak szívcsakrád minden egyes kamrájában, a Szent Kód elkezd szintenként aktiválódni, és ez lehetőséget teremt számodra, hogy teljesen átöleld mennyei Isten-éned teljességét, és lassan, de biztosan elengedd a régi világhoz való ragaszkodásodat, elengedj mindent, ami biztonságot ad neked, mindent, ami arról próbál meggyőzni, hogy biztonságban vagy, hogy gondoskodnak rólad a fizikai világban, mert jelenleg ez csupán illúzió.
Lélegezz mélyen, amint ez a Szent Szövedék behatol tested atomjainak energiarendszereibe. Ahogy keresztülszövődik minden egyes atomon, idegnyúlványok módjára kiterjed tested minden molekulájába. Amint tested sejtjei felhasználják ezt a Szent Szövedéket, készen állsz, hogy megtapasztald a Nagy Önátadást, és belevágj a szabadsághoz vezető egyedi utazásodba, a Belső Érzékelésedhez való visszatérésedbe. Az aktivált Szent Szövedék átöleli az ötvennégy Kundalini csakra ékköveit, energiája beleivódik az Arany Kígyóba, ami a gerinced tartja, és megtartja az energiát az ötvennégy Kundalini csakrádban. Ez felerősíti a Kundalini csakrák által kibocsátott erőteljes rezgéseket, és március 12-én és 13-án a Föld Anya megnyitja egész lényét, hogy befogadja ezt az erőteljes lenyomatot, ami az emberiség egyik legmeghatalmasítóbb, a Fény Fényt tükröz világába való átalakulásának kezdetét jelzi. Ezen a ponton Guinevierre és Lancelot egyesülnek, Yeshua és Magdolna, Ízisz és Ozírisz, Rómeó és Júlia, Trisztán és Izolda, az összes (romantikus szerelmi) archetípus egyesül, és a Krisztusi Nőiesség és a Krisztusi Férfiasság megtapasztalja a Szent Egyesülést, lehorgonyozva a Föld Anya testében a „királyi nász” Szent Szövedékének első rétegét, mint ahogy Camelot első alkalommal lehorgonyzásra került a földi síkokon. Avalon a Szent Misztérium helyszíne volt, nagyon hasonlóan ahhoz a világhoz, ami mélyen a szívcsakrádban létezik, ahová most energiádat vittük, Avalon misztériumai benned lakoznak.
Miközben Lancelot, Artúr király és Merlin folytatják veled a munkájukat, arra kérlek, hogy összpontosítsd a figyelmedet arra, hogy lejöjj velem a szexcsakrába, a Szentséges Méh terébe. Ez a szentséges kamra olyan, mint egy fénnyel, nyugtató energiákkal telt kristály barlang, ami képes áthatolni a csoporttudatosságon, és az általa táplált illúziókon. Add át magad a Szent Méhben, a kristályok barlangjában létező kristályrezgéseknek; ekkor a Szentséges Isteni Anya elkezdi eltávolítani az összes általad régen viselt test összes régi bőrét, és minden önazonosságot, amikről azt gondoltad, hogy az vagy, miközben nem az vagy. Az összes identitás, amiről azt gondolod, hogy te vagy, vagy nem te vagy, leválik most a bőrödről, leválik lényed minden szintjéről. Az Arany Kígyó, aki benned tartja magát, elkezdi levedleni a bőrét, így tükrözve vissza a régi módszerek belső levedlését, amik tudat alatt hatással vannak rád.
Azért hallod most a szavaimat, mert úgy döntöttél, hogy soha többé nem leszel a régi. Azt kérted, hogy távolítsák el a régi világ illúzióját az életedből, azt kérted, hogy táruljon fel előtted az új út, és most íme itt van. És most, én, Guinevierre, Mária Magdolna és Jezabel istennő segítségével elkezdem megszőni a Szent Méh Szakrális Szövedékét, a Szent Grálod nőies aspektusáét. Ez a szövés folytatódik majd az elkövetkezendő harminchárom napban és mikor Arany Szívcsakrád és a Szent Méh szövedékei is elkészülnek, mágnesesen egymás felé mozdulnak és egyesülnek napfonat csakrádban, és ekkor tapasztalod meg az egység első testetöltését a Vesica Pisces formájában, és ez a jeled, hogy a Szent Kódok aktiválják a benned őrzött Isteni Misztériumokat, hogy most már ezek készen állnak arra, hogy az Avalonban őrzött Szent Bölcsességen keresztül feltáruljanak számodra, ami Isteni Nőies aspektusodon keresztül bocsátódik ki, a tudatalattin keresztül a tudatosba, Isteni Férfias aspektusodba, és így belső világod, bensőd, érzelmeid, gondolataid, érzéseid, az én összes belső munkája észrevehetően megváltozik. Ez kézzelfogható változásokban ölt majd testet külső világodban, ami azt eredményezi, hogy az emberiség felé ismét felhangzik a „Szolgálatra Hívó Szó”, felébresztve az alvókat, hogy végigjárják útjukat az Arany Országút mentén a felemelkedés második hullámához.
Jelenleg nagyon sok új, a Szent Férfiasság és Szent Nőiség lény egységét képviselő lény lép be a világotokba. A dualitás és az elkülönültség tudatosság több mint valami a múltból, ezek igazán elavulttá váltak. Ez az egyik oka annak, amiért ilyen sok ikerpár születik mostanság a fizikai világotokban, és minél nagyobb számú iker érkezik, annál erősebbé válik az Egység Tudatosság jelenléte. Minden ikerpár megszületése az Egység Tudatosságot erősíti a Földön. Energiájuk egyre távolabb és távolabb löki az elkülönültség tudatosságot az Új Világ Szent Rácsaitól. Mikor hármasikrek születnek, ők behozzák az Isteni Anya, Isteni Atya és az Arany Gyermek erejét.
Minden azt erősíti meg, hogy aminek irányába munkálkodsz, az valódi változást hoz létre, ezért tarts ki, ne add fel a reményt önmagaddal és a szeretettel kapcsolatban, és öleld át az Ártatlanságba való Visszatérésre való képességed. Engedd meg az Arany Szívcsakra középpontjában rejlő Szent Bölcsességnek, hogy felfedje annak hatalmát, aki vagy, és aki nem vagy. Én, Guinevierre, most elkezdek létrehozni egy kristálytakarót körülötted, az ametiszt, a rózsakvarc és a kvarc kristály rezgéseiből teremtem ezt meg. Amint egyesítem ezeket a rezgéseket, és így létrehozom ezt a takarót körülötted, kezded érezni felkavaró izgalmat, hogy megtudd az igazságot, az igazságot arról, hogy ki vagy és ki nem vagy. A Szent Grál felkutatásának utazása nem rajtad kívül történik. Benned van, és mindig is benned volt. Most már készen állsz arra, hogy túllépj annak a mély fájdalomnak a megtapasztalásán, amit akkor éreztél, mikor eredetileg kizuhantál a szeretetből. Persze ugyanakkor szerelembe estél azzal a lehetőséggel, hogy örökre meggyógyítsd az elkülönültség tudatosságot, önmagad számára, és mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy átölelik az Egység Tudatosságot. Ezért beszélünk most a szeretetbe emelkedésről, a belső érzékenységhez, érzékeléshez való visszatérésről, hogy meghatalmasítsd önmagad arról a helyről, ahol tudod ki vagy és ki nem vagy.
(A Hold Anya [február 21-ei] holdfogyatkozásán keresztül érkező áldásai felgyorsítják ezt a folyamatot, és február 29-én, pont ebben az évben szökőévet kínálnak számodra, lehetőséged nyílik kvantum-ugrást tenni és felmenteni magad ötévnyi gyógyulás alól. Ez a felmentés nem azt jelenti, hogy bármit is megúsznál, azt jelenti, hogy ez olyan felgyorsított integrációs folyamat, amit a következő hat hónapban elvégzel, és ami különben öt évet igényelt volna. Mindez felkészít téged azokra a rendkívüli energiákra, amik a felemelkedés második hullámában teszik tiszteletüket a Föld Anyán.
Ez alkalommal nem távolítjuk el energiádat az Arany Szívcsakrából, vagy Szent Nőiséged Méhének Kristály Barlangjából, az energiád ott marad ezeken a helyeken, amíg a Szent Szövedékek el nem készülnek, és a két energia nem egyesül napfonatodban. Biztosítjuk számodra, hogy működőképes maradsz fizikai, földi életedben, habár szükséged lesz naponta egy csendes időszakra, csak hogy érezd a benned zajló eltolódásokat, és hallgass a benned lévő hangra, ami afelé irányít és terelget, amit most meg kell tenned az életedben ahhoz, átalakulásod biztosan befejeződjön. Ez az átalakulásod azzá, aki vagy, és aki nem vagy. És amint lelked egyesül az Arany Energia ezen összes Szent Rácsával, amint ezek a fonalak beleszövődnek mindannak esszenciájába, ami vagy, és ami nem vagy, akkor megkapod a megvilágosodás áldását, amit most keresel, ez a megvilágosodás pedig feltárja az általad keresett igazságokat, jövőd lehetőségeivel kapcsolatban, a döntésekkel kapcsolatban, amiket meg kell hoznod ezalatt a harminchárom-napos időszak alatt, a választásokat és tetteket, amiket végre kell hajtanod. Olyan időszak ez, amiben ott a lehetőség, hogy teljesen megváltoztassa az életed azzá ami, és azzá, ami nem.
Nekem, Lady Guinevierre-nek, megtiszteltetés volt átadnom ezt az üzenetet, és elvinni téged Arany Szív Kamrádba, a Fény Isteni Méhének Szent Kamrájába. Merülj el ezekben a szent energiákban, és engedd meg, hogy a makrokozmikus bölcsesség átszűrődjön rajtad, hogy tápláljon téged, hogy gondoskodjon rólad, és hogy vezessen téged az előtted álló út minden egyes lépésénél. Engedd légzésed erejének, hogy nyitva tartsa a folyosókat, hogy ezek az Arany Szálak egyesülhessenek, hogy létrehozzák annak Szent Szövetét, aki vagy és aki nem vagy, és mikor iszol a Szent Grál kelyhéből, minden feltárul előtted, az igazságod, és a Szent Térképed az Élethez.
Miközben távozom, arra kérlek, hogy ülj még csendben, nyugodtan, csak egy percig, amíg újra lehorgonyzod energiádat a Föld Anyában és köszönd meg neki türelmét és veled kapcsolatos kitartását. Köszönd meg neki, hogy elvisel mindent, amit az emberiség tudatlansága okozott, és mondj köszönetet neki, amiért a gyógyulás útját választotta, egy új ösvényt, amivel most eggyé válik. Az igazságod mindig fáklyaként ragyogjon, hogy utat mutasson neked, és maradjanak egyedi, és drágaságos Ősmintázatod Szent Szövetei benned, feltárva magukat, és visszakísérve téged az ártatlanságba.
Guinevierre királyné vagyok, Camelot úrnője, a Szívek Királynője, és a szeretet összes színének és árnyalatának rezgéseivel megáldalak benneteket. Isten veletek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése