Mária Magdolna – Egyiptom(2) – Az Elfogadás és Megengedés/Önátadás Törvénye és a 29-35 Víz Kapuk

Mária Magdolna – Egyiptom(2) – Az Elfogadás és Megengedés/Önátadás Törvénye és a 29–35 Víz Kapuk


Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. február 1, az aktiválás 2010. március 28.-án zajlott le

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző közvetítés:

Mária Magdolna – Egyiptom 1 – Bevezető Csatornázás 2010. január 30

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom-1-bevezeto.html 


 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek titeket és isten hozott az isteni fény és isteni igazság jelenlétében.

A fény rendszerei hatással vannak a testetekre ez alkalommal továbbra is elmozdítják az isteni dinamikák perspektíváit[nézőpont] a tudatos képességetek egy mélyebb aspektusába, hogy felismerjétek az életetek szövetét. Ezen isteni dinamikák fenséges energiamezők, amelyek összeolvadnak az energiamezőitekkel, feltárva számotokra azokat az útvonalakat, amelyek előttetek fekszenek a döntésetek végett, amit meghoztatok és az előtettek lévő utakról, amelyekről úgy döntöttetek hogy járjátok őket.

Ezen jelenlegi időben az ember fajbéli változások ciklusa alatt a megértés sok szintjének kell megtörténnie. A legtöbb ember nem érti azt, hogy hogyan működnek a létezés kollektív természetének törvényei, amelyek a Kozmikus Lángokban tárolódnak, amiket a szeretett Saint Germainünk gyűjt be.

Bár nem mindenki tanulja meg vagy érti meg ezeket a törvényeket, ti legalább ezeknek a vibrációit integráljátok és energetikailag kibocsátjátok az éterikus Hálóba, amely aztán behatol a Kozmikus Tudatosságba is. Ez a behatolás felszabadítja a tudatosság régi kollektív világában rejlő beágyazott gyökereket. Asztrális síkon belül és ezen energiák nagy részét olyan dimenzióba engedi ki, ahol választhatják azt, hogy visszatérjenek a kényelem helyére, vagy, az élet uraló tanító hangjának egy magasabb birodalmába lépjenek - a vágyba, hogy szeretettel éljünk az egységben.

Az Elfogadás Törvénye egyben az Önátadás/Megengedés Törvénye is, mivel az elfogadás és a megadás/önátadás egy szív, amely a pulzálások sokaságát tapasztalja meg, és energiát generál meghatározott irányokba, fontos célok végett.

A Víz Kapuk, amelyek ezen energiákat tárolják támogatnak titeket és felkészítik a testeiteket a mindenható aktiválásokra, amelyek mindannyiotokhoz érkeznek ezen időben. A dimenziós portálok megmozdulásával és az életerejük megerősödésével, a felfedezetlen területek mélyebb birodalmaiba léptek annak érdekében, hogy újrakapcsolódjatok önmagatok ezen aspektusaival, amelyek a természet magasabb világainak részei.

A mitikus lények, akikkel a jövőben fogtok megismerkedni, és néhányan közületek már nagyon jól ismerik ezeket a lényeket, fel fogjátok ismerni és tanúi lesztek, ahogyan az energia ezen kifinomult szalagjai keresztül hullámzanak a régi világ számos mátrixán és ezáltal feltámasztják a fény szunnyadó erőit, amelyek a legyöngítő félreértés/kommunikációs zavar és félrevezetés/megtévesztés napirendjei mögött rejtőztek az olyan rendszerek révén, amik a jelen időkben a világotokat irányítják. Mindannyian, akik azt választottátok, és mindannyiotokat akiket kijelöltek, hogy összehangolódjatok a mítoszok és mágia világaival, most előidéztek a világnak egy csodálatos ajándékot, mivel ez az önmagatokba lévő mítosz és mágia birodalmainak felfedezése, ahogy felfedezitek az összes élet mágikus pálcája szeretet szálait takarja, azokat amelyek bennetek szövődnek.

Az önelfogadás ereje, az énnek való önátadás ereje és az egyénben benne rejlő fény ereje talán az összes varázslatos eszköz közül a leghatalmasabb, amit kifejeztek emberként a fizikai valóságban. Ez a varázslatos eszköz, amelyre utaltam a teremtés és társteremtés egy rendszere, amely rajtatok keresztül működik, veletek működik, mivel ti vagytok az eszközök, amelyeken át az Isteni szövi a mágiáját.

Az Isteni az energia rendszere, szellemek sokasága, amelyek hatást gyakorolnak a gondolatokra az elméteken keresztül, istenien inspirálva titeket csodálatos módokon, hogy változtassatok, elfogadva az életetek ezen dinamikáját és hogy a változás lehetősége megvan, lehetővé teszi, hogy átadjátok magatokat a belső mágusnak, hogy bízzatok az energiák ezen sokaságában, amik rajtatok keresztül közvetítődnek, hogy olyan irányba vezessenek titeket, ahol a legjobban teljesítetek, ahol a legfényesebben fogtok ragyogni.

Amikor az egyén megtagadja önmagától a lehetőséget, hogy tudatosan elismerje és átölelje ezeket  a minőségeket, amikor az egyén tagadja annak tényét, hogy egy isteni eszköz az Isteni számára és rajta keresztül munkálkodik az Isteni, az egyén karóba húzza a saját belső mag szellemét és az ezen átfolyó életerő kínzó belső szenvedéshez vezet, amikor megtapasztaljátok a szellem halálát, a lelketek egyes részeinek halálát tapasztaljátok meg, amikor nemet mondtok magatokra, amikor nemet mondtok az Elfogadás és az Önátadás/Megengedés törvényére, amikor nemet mondtok az életre a kapukat blokkoljátok és a forradalmakat, a gyökeres változásokat, amelyeket az élet nektek adna és ezek, nem egy új lehetőségek forradalmává válnak, hanem ugyanazok a régi történetek lesznek, amelyek újra és újra eljátszódnak. Beragadt felvételek egy nagyon bosszantó dallammal.

Tehát, arra kérlek most, hogy hunyd le a szemedet, ha még nem tetted meg és érezd a fényt magadban, a fényt, amely mindig világítótoronyként szolgál azon részeidnek, akik az újraegyesülést keresik a kollektív énnel. Te is vonzódsz a fényhez a benned lévő széttöredezett aspektusaiddal, mivel te is újraegyesülést keresel. Ezen két dinamikus mágneses energia, amely közelebb hoz titeket egymáshoz, a részeidet és téged, ez csodálatos szakrális újraegyesülés, az isteni házasság újrakapcsolódása, eggyé válni ezen részeiddel.

Nos néhány részed nem az, aminek képzeled őket, hogy olyanok, ezért, az alakjuk bemutatása nem olyan, amit elvárnál. Ezeket gyakran hívták mitikus teremtményeknek, ezért, ti akik kapcsolódtok a magasabb természet csodálatos világához, ezen mitikus teremtmények esszenciájába is beletartoztok, ők is részeitek és ez az amiért olyan fontos számotokra, hogy újrakapcsolódjatok önmagatok ezen aspektusaival, a másik ok, amiért ez olyan fontos mivel az energiájuk visszatér a világotokba. Ez az evolúciótok folyamatának egy természetes része, világokon, dimenziókon és még ideákon keresztül is fejlődni.

A mitikus lényekkel való egynek levés elképzelése visszatükrözhet néhányat, de látom, hogy közületek mindannyian tudtátok, hogy egyek vagytok velük, hogy jöttetek, hogy felszabadítsátok az alsóbb világokhoz kötött lelkeket, azért mert visszaéltek a hatalommal/erővel, ami végett száműzték ezeket a részeiteket, elválasztva a világtól, amelyet nagyon szeretettek, és ez alatt az időszak alatt történt, amikor a mágia és csodák világa, ahogyan manapság ismeritek egy volt a fizikai világotokkal, amit ismertek.

Ezen újraegyesülés hajnalán, a természet sok szintje ünnepel, és örül a tudásnak, hogy nem csak ezek a létezők térnek vissza, hogy erősítsék és növeljék a fény energiáit, hanem hogy a visszatérésük végett az emberi társaik/kiegészítőik is újjáélednek és emlékeztessék őket arra, hogy kik is ők valójában és hogy mennyire fontos is a szerepük emberi kiegészítőikként/társaikként ezen időszakban.

Életre keltitek a valódi és igazi tündérmeséket, a valódi mítoszokat és legendákat, amelyek átvitték a világotokat a legsötétebb időkön és beleviszik a legfényesebbe, és még akkor is amikor a legsötétebb idők elkülönültséghez vezetek, elidegenítődtek az én emberi aspektusaitól, békében voltak, mert tudták, hogy azáltal, hogy ez megtörténik, megengedték a folyamatot türelemmel, bízva, hogy egyszer a szerencse megfordul és az ajtók ismét kitárulnak és ez ezekhez az időkhöz vezetett. Ezek a lények örülnek, hogy a türelmük kifizetődött.

Azt akarom most, hogy képzeld el önmagad egy mindenható templomba, ez a templom úgy ismert mint Luxor Temploma Egyiptomban. Ez a templom, ahol Serapis Bey Mester felemelkedési helye található. Ez elhozza neked az Elfogadás és Önátadás/Megengedés Törvényének magasabb dimenziójú megértését tartalmazó kódokat.

Serapis Bey Nagyúr egy értékes tanító és segít megnyitni az elmét és integrálni azt, amire az egyén az energia törvények felhasználásának tudományos aspektusaikként tekinthet. Az elfogadás és az önátadás/megengedés, az amit a legjobban tanít. Az elfogadás nem feladás, sem megadás, az elfogadás bátorságot igényel, erőfeszítést igényel, hogy jelen legyél abban a pillanatban, amellyel szembesülsz, és elfogadd azokat a körülményeket, amelyekben abban a pillanatban találod magad. Amikor elfogadsz bármit, amivel szembenézel, elfogadod az energia egy magasabb dinamikáját, hogy elkezdjen befolyni az életedbe egyszerűen, mert az elfogadás folyamata megnyitja csakráid és bevonzva a lehetőséget, hogy elengedj, és  különféle módokat találj az élet útjának váratlan aspektusainak kezelésére.

Az elfogadás megnyitja a kreatív elmét, és ebben a folyamatban bevonzza az olyan energiákat, amelyek potenciális megoldásokat tartalmaznak. Ez az, amikor átadhatod magad/megengedhetsz, átadhatod magad/megengedhetsz tudva, hogy amikor azon tényen alapulva cselekszel, ami arra késztet, hogy valamely helyzetet kijavítsál vagy megoldj, akkor nem kell a félelembe beleveszned, szem előtt tartva, hogy mit jelent a félelem, ez a hamis elvárások rövidítése, amely valódinak tűnik.

Kiléptettek a félelem sűrű szintjeiről, tanúi voltatok annak, hogy mi történik, amikor elengeditek, felszabadítjátok a félelmet és engeditek azt, ami sorsszerű az eljöjjön hozzátok. Amikor újra elfogadod és átadod magad, az energiameződ megnyílik és ekkor azon energiák irányába vonzódsz, amelyek elhozzák számodra a megoldásodat is.

A cél elérésének megkereséséhez az elfogadás és az önátadás szükséges, elfogadva, hogy biztonságos átadnod magad és a megengedni/átadni magad, azért mert elfogadod ezt a tényt, az elfogadáson és önátadáson keresztül megengeded a Szellemnek, hogy szolgáljon téged, mert az átadás/megengedés során megengeded, hogy az élet szent vizei a természetes útvonalon a valódi rendeltetési helyed irányába vigyenek téged.

Amikor az egyén tagadja ezt a törvényt, az akkor történik, amikor a félelem és kétségbeesés felülkerekedik, és amikor az egyén kényszeríteni és kontrollálni akarja a helyzeteket akkor ez súlyosbítja a helyzet negatív aspektusát, azonban az elfogadás és az átadás/megengedés alkalmazása meghatalmasít téged, tiszta előrelátással látni a távolba.

Serapis Bey Nagyúr csatlakozik hozzád ebben a templomban és a felemelkedési székhelyéhez vezet, ha még nem vagy ott. Egy kézmozdulattal jelzi, hogy foglal helyet a felemelkedésének helyén, ebben az időben csodálatos sárga, zöld és arany fényben burkolnak be.

Kuthumi-Agrippa most eléd áll, ahogyan én Mária Magdolna is ezt teszem, St. Germain, Mihály Arkangyal, Jezabel és Guinevierre kíséretében.

Alchemaya Istennő tőled balra áll a felemelkedési ülésnél, az iker testvére Saffron[Sáfrány] a jobbodra áll. Az energiájuknak egy másik aspektusa akit Karushka Szíriuszi Istennőként ismersz mögéd áll. Az energiáik vibrációja egy csodálatos ibolya és mély smaragd zöld fény add ezen energiához körülötted.

Alchemaya Istennő most eléd áll. Azt akarom, hogy néz a szemébe, a Szíriuszi kék szemébe, és miközben megengeded magadnak, hogy a szemeinek formáján és színén túlláss, a csodálatos Szíriusz királyságaiba szállítanak. A Szíriusz kollektív szellemének lelkén át utazol, ami elvisz, a szemén keresztül és a szívén át.

Ez a Szíriuszi energia kiterjeszti most a fény örvényeit behatolva a tested mind hét fő csakrájába. Ez az elektromos acélkék energia felerősíti az erő/szilárdság kódolásait, amelyek a tested körül jelenleg kavargó színekben tárolódnak.

Amíg Alchemaya szemén keresztül Szíriuszi fény ezen birodalmába tartózkodsz, Kuthumi-Agrippa lassan a tested felé lépdel a bal kezét a koronacsakrádra helyezi megnyitva az energia áramlásának, hogy keresztülmenjen rajtad, és ez kiterjeszti a csakráid határait képessé téve téged, hogy elnyeld a felsőbb tudatosságod számos sokkal kiterjesztettebb dimenzióit. Ez támogatja az érzelmi testedet, abban, hogy mint egy csodálatos virág kibontsa a szirmait üdvözölve a reggeli Napot, magabiztosan tudva, hogy a Nap Sugarai táplálni fogják ezt és hogy a Föld, amelyben gyökeredzik megtöltődik mindennel, amivel ennek szükséges táplálnia ezt a kollektív növekedést.

Nagyon gyengéden most Alchemaya elkezdi felszabadítani az energia kapcsolódását kettőtök között, és Saffron eléd áll, az energiája megtestesíti az univerzális szeretet szenvedélyes ölelésének tüzét és hevét, amely beleömlik a Teremtés isteni inspirációjába, vagyis beléd. 

Érezd, hogy az összes csakrád összekapcsolódik az övével, miközben a Fehér Tűz Elem ezen irányító tűzfénye eggyé válik veled.

Serapis Bey most a jobb tenyerét a szívcsakrád fölé helyezi aktiválva ezen törvény összes magasabb szintjét.

Miközben az energiád összeolvad a felemelkedési helyének mágneses geometriai mintázataival, egy felemelkedési átjáró nyílik meg előtted. Ezen az átjárón keresztül jön be a csodálatos Szárnyas Sárkányod spirituális teste.

Ezen csodálatos teremtmény eléd áll, föléd magasodik, ennek szellem teste a lángra gyúlt szenvedély ezen dinamikus pulzálásainak mindegyikét tartalmazza, a fény lángjait, amelyek az illúzió összes fátylát keresztülégetik.

Azt szeretném, hogy most még ennél is jobban add át magad, miközben a fény pulzálásainak intenzitása a testeden keresztülvibrál, a tested megborzong a felemelkedési helyen, miközben ezen energiák mindegyike most elnyelődik, mivel ez a felemelkedési székhely a kvarc kristály legmagasabb tisztaságú minőségéből készült, ez a kristály, ami egyenesen Atlantisz szívéből származik, ahol a mindenkori mindenható varázslók és alkimisták (férfiak és nők) az összes igazság szent kódjaival és az összes alkímia eredetével kódolták be a kollektív rácsot.

A Szárnyas Sárkányod kiterjeszti a szeretet egy erőteljes sugarát a szívcsakrádba tovább növelve ezen pulzálások és az energia remegéseinek mértékét, amik áthaladnak rajtad. Ezek a remegések átrendezik az energia sejt szintű felépítését a csakráidon belül megváltoztatva a geometriai mintázatokat és kódokat, most összehangolnak téged a tested felkészítésének első szintjével a Szárnyas Sárkányoddal való összeköttetési folyamatra.

Most, miközben a szellem testeid egyesülnek, az energiáidnak fel kell készülniük arra, hogy befogadják az energia más szintjeit - a mentális, az érzelmi és azután a fizikai testek összeolvadását Krisztus fényében. Amint ezek az energiák továbbra is pulzálnak, mélyen lélegezz be, kilélegezve teljesen, és ellazítva a testedet. Ha a tested remeg ezen energiák végett, próbálj meg lélegezni a remegéseid közepette, amennyire csak tudsz, ne tartsd vissza a lélegzeted, add át magad és fogadd be ezeket az energiákat.

Mihály Arkangyal most Saffron mellé áll, mindenható kék lángját beleolvasztja Saffron mindenható fehér lángjába. A Szíriuszi kék láng amelyet Alchemaya tart összekapcsolódik Mihály Arkangyal kék lángjával és St. Germain összekapcsolja a Szent Istennő tiszta Fehér Tűz Elemét Saffronéval és mindenható újjászületés manifesztálódik a szívcsakrádban, megtisztítva az utat, miközben Mihály Arkangyal most elkezdi előteremteni a Hét Szent Kelyhet, melyeket Kuthumi-Agrippa adott át neki, amelyeket Kuthumi-Agrippa aktivált és Mihály Arkangyal beletölti most az első kelyhet a gyökércsakrádba. Ez elindítja az energiákat, amelyek megnyitják az érzelmi tested, hogy megkapd a sárkányod szellem testének tulajdonságait.

Ezután beleönti az élet szent vízének következő serlegét a szexcsakrádba, amely ugyanazt a folyamatot indítja el.

Ezután a napfonatcsakrádba.

Ezután a szívcsakrádba.

A torokcsakrádba.

A harmadikszem csakrádba.

És végül a koronacsakrádba, ezzel egy időben az Angyalok Szoláris Szövetségének Mesterei összegyűlnek körülötted, és Kuthumi-Agrippa Nagyúr beilleszti a kristályos kódolást, amely segít megérteni az elfogadás és az átadás/megengedés valódi természetét, mint a kéz a kézben járó energiákat. Érezd a fény erejét, amely jön, hogy átöleljen téged és lazíts.

Lélegezzetek be mélyen újra kilélegezve teljesen és azt akarom, hogy most képzeld el ezen energiákat Egyiptom szent földjeit bejárni, és a lángok, amelyek kifejezik az Elfogadás és Megengedés/Önátadás Kozmikus Törvényét és ezen hét Víz Kapu szentséges vizeinek energiái most elkezdenek lerögzülni és gyökeret ereszteni Luxor Templománál.

Képzeld el, hogy ezen templom közepében egy hibátlan csodálatos fény robbanás zajlik le, lángra lobbantva egy mindenható lángot, amely a smaragdzöld, ibolya, arany, sárga, narancs és vörös színeivel pulzál.

Most lásd ezen lángot kiterjedni Tel Aviv-ba. Ez az energia továbbterjed Jamaicába és Oroszországba a Szentpétervárban lévő kristály szívbe és Moszkvába is.

Az alapozó energia most hozzákapcsolódik Törökországhoz és majd visszatér a Kristály Szívhez Egyiptom közepébe.

Miközben ezen energiák keresztülszövődnek ezen földrajzi helyeken, eközben kapcsolódnak a tested kisebb csakráihoz is , amelyek rezonálnak a földrajzi mintázatokkal Tel Aviv isteni rácsában, országként és Jamaicával és Oroszországgal is.

Tel Aviv egyéniséggel, Jamaica is egyéniséggel rendelkezik, ahogyan az Oroszországban lévő Szentpétervár és Moszkva is. Ezen az egyéniségek szellemek, amelyek élnek, és megtestesítik az adott közösség kollektív természetét és uralkodó személyiségét, amely az adott városban, országban vagy a kontinensen él. Mindez a dinamika összefonódik, tehát azok a részeitek, amelyek kapcsolódnak ezen földrajzi szellemekhez, elősegítik az elfogadás és az átadás/megengedés természetének jobb megértését, de a legfontosabb az, hogy alkalmaznotok kell ezt a saját életetekben.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, lazíts, miközben az összes energia leülepedik most, és tudatába kerülsz egy fajta belső csendnek, egy fajta belső nyugalom és béke érzésének, amely az elfogadás és az önátadás/megengedés révén jön létre.

Az elfogadás lehetővé teszi az isteni beavatkozást, az önátadás/megengedés pedig lehetővé teszi az isteni beavatkozásnak, hogy megmutassa számotokra az utat. Ez kiküszöböli a félelmet, mivel az elfogadó önátadás/megengedés és ha átadod önmagad és megengeded az elfogadást, akkor nincs szükség a félelemre, nincs okod aggodalomra, mert a törvény kimondja, hogy az elfogadás és az önátadás során, mindaz ami sorsszerű és isteninek tekintve elrendeltetett, arra hogy annak természetében megmutatkozzon(, az meg fog jeleni/mutatkozni).

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, majd lélegez ki és lazíts, miközben az összes létező, akik energiát töltöttek a testedbe, most kioldják ezt és ellépnek tőled. A fény összes vibrációja harmonizálódik és kényelmesen elhelyezkedik a testedben.

Azt szeretném, most ha a Szárnyas Sárkányodra tekintenél, koncentrálj erre a mindenható teremtményre annak szellem testében, a spirituális tudás ezen magas vibrációjára, a sárkányok legősibb fajára a Szárnyas Sárkányra, és ennek a bölcs és ősi lénynek sok mindent meg kell osztania veled spirituálisan, a spirituális bölcsesség a bölcsességed és az elkövetkező napokban és hetekben fel fognak készíteni arra, hogy kövesd ezt, mert készen állsz arra, hogy ezt a bölcsességet integráld és tudatosan használd az életedben.

Ez a sárkány most feléd fordul, a szárnyait szélesre tárja. Még jobban kitárja a szárnyát, hogy körülvegye a felemelkedés székhelyét, és érezd ennek a csodálatos szeretetét összeolvadni veled, érezd, hogy ezen csodálatos teremtmény mennyire szeret téged, hogy mennyire boldog hogy kapcsolatba léphet veled ezenn tudva, hogy türelemmel minden szinten össze fogtok olvadni, de ez a spirituális kapcsolat a visszatérés kezdete, és ezt a lényt elárasztja az a szeretet, amelyet érez irántad és ha egy sárkány sírni tudna, akkor az öröm könnyeit, az ünnepélyesség könnyeit ontaná rád, felvidulva a ténytől, hogy visszatértél és a szíved ünnepélyesen dalol attól a ténytől, hogy önmagad ezen része is visszatért, visszatértél egy dimenzióba, amiről soha nem álmodtál, hogy egy részed, de most a mítoszok és a mágia valósággá válik és tanúja leszel az erőteljes változásoknak, amelyek lezajlanak az életedben ezen újraegyesülés eredményeként.

A sárkányod veled együtt áll a szárnyait köréd ölelve, a szíve összeolvad a tiéddel, a spirituális bölcsesség beléd ömlik, a fény és a szeretet cseréje köt össze spirituális szinten, elindítva az összeköttetés folyamatát, amely támogatni fog téged a teljes integrációban, amely Egyiptom Földjén zajlik le, és örvendezni fogsz.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen és lazíts most.

A sárkányod hátra lép, a szárnyait még mindig köréd terjesztve. A sárkányod most fejét a mennyek felé emeli és felszabadítja a mindenható lángokat ezen templom nyitott területén, a lángok kinyúlnak egészen az Orion övig, kiterjednek a Szíriusz A-hoz és B-hez is, kiterjednek a Plejádokhoz és visszatérnek oda, ahol most vagy ezen templomban és a végső jel megadásra került, minden aktív, a kerekek forognak, és ez az új jármű kiszed téged a karmakerekéből, és megmutatja neked a sors egy új útját.

Minden nap, ha lehetséges kapcsolódj össze a Szárnyas Sárkányoddal, megerősítve ezt a spirituális köteléket, ami most kezdődött és elismerve, elfogadva és megengedve azt a tényt, hogy ez a teremtmény vagy, ez te vagy. Akár látod, akár nem, az nem számít, mert a dinamikus energia lenyomatai együttesen képezik a szent kódokat, amelyek meghatározzák a köztettek létező nyelvezetet, egy nyelvezetet, ami egyedi mindkettőtök számára.

Most gyengéden kezd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe. Ahogy hála ezeknek a lényeknek, áthalad a színes fény energiamezőin, amelyek a felemelkedés székhelyén tartottak téged.

Lélegezz be mélyen, teljesen kilélegezve biztosítva, hogy leföldelt légy és teljesen összeköttetésbe a fizikai testeddel, teljesen összekapcsolódva a Szárnyas Sárkányoddal spirituális szinten és a szeretet szintjén.

Vegyél újabb mély lélegzetet be és miközben kilélegzel helyezd a kezeidet a földre, ha tudod és ismerd el hogy visszatértél a fizikai testedbe.

Szeretteim, ez a törvény fel fogja tárni számotokra az egyszerűséget, amely a bizalomban rejlik, abban a hitben, hogy bármilyen helyzet elfogadásával és megengedve/önátadva magatokat a kimenetelnek, hogy a legfontosabb és legjobban hozzátok illő fog eljönni, és minden jó lesz a világotokban.

Mária Magdolna vagyok és tudjátok, hogy a szeretetem veletek van. Au revoir.

Soron következő Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – Egyiptom 3 – Autentikusság/Hitelesség Törvénye és a 36-42. Víz Kapuk

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom-3.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése