Mária Magdolna – A Lelkiismeret 7 Oszlopa, a 139-144. Tűz Kapu és az Első Levegő Kapu

Mária Magdolna – A Lelkiismeret 7 Oszlopa, a 139-144. Tűz Kapu és az Első Levegő Kapu


 


Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2009. augusztus 10

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző Tűz kapus közvetítés anyaga:

Mária Magdolna – A transzcendencia 7 Oszlopa és a 132-138. Tűz Kapu

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-transzcendencia-7.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek benneteket és isten hozott a fény és bölcsesség isteni jelenlétében.

Ez egy fontos összejövetel mindannyiotokkal, mivel ezzel a közvetítéssel lepecsételjük a Tűz Kapuk energiáját és elkezdjük az utazásunkat a Levegő Kapukba. Ez az utazás a Levegő Kapukba segíteni fog nektek meglátni a Szellem bölcsességét, ami egy felsőbb intelligencián jön keresztül és ez az intelligencia meg fogja mutatni számotokra a megszentelt és isteni utazást az Univerzumotok szakrális technológiájába, még pontosabban a Galaktikus Magba.

A Galaktikus Mag az energia egy rendszereként magába foglal csakrákat, ezek a csakrák a végtelen információ könyvtárai, az információé, amit azért hoztak léte és terveztek meg, hogy felszabadítsa az emberiséget, többek között a civilizációkat, és hogy biztosítsa az én ezen dimenzióihoz való hozzáférést, amelyek felszabadítanak titeket azok alól a világok alól, ami befolyásolták a gondolkodásotokat, fizikai formában lévő lélekként.

A hat Tűz Kapu és az első Levegő Kapu a Lelkiismeret 7 Oszlopához kapcsolódik; ezek az energiák alkotják az Univerzális és Planetáris Csakrák aktiválásának velük való egyesülését, amelyek elősegítik a Mennybe vezető Hatodik Planetáris Átjáró megnyílását, amelyet a Szabadságba vezető Átjáróknak is neveznek.

Ezen oszlopok, a hat tűz és első Levegő Kapu aktiválásának helyszínei és lerögzítési pontjai az úgynevezett Fiatal Csúcs [Huayna Picchu] Cusco-ba, emellett New York egésze és Thaiföld.

Ez alkalommal megerősítjük az energetikai kapcsolatot köztettek és a Szellem között, ez segíteni fog nektek a régi világ átalakítóikként azért, hogy új hajnal születhessen a személyes folyamatotokon keresztül és a szeretet és az élet isteni meghatározásának megértése révén.

A Levegő Kapuk tartalmazzák a Szellem bölcsességét, ahogyan már korábban mondtam, és amikor meglátjátok ezeket a kapukat, óriási arany szárnyaik vannak, ezek a szárnyak szent drágakövekkel vannak bevonva, és minden drágakő kisugározza a saját minőségének sugarait.

Megértve azt, hogy egy ember teste és a Föld Anya teste és a Föld Anya elemei egyek, ez egyesíti a tudatos tudatosságotokat ezekkel az isteni minőségekkel és segít megvalósítani az álmaitokat. Az egyik legfontosabb módja annak, hogy meghaladjuk a régi világot az, ha spirituális ösvényen járunk, és arra koncentrálunk, hogy túllépjünk azokon, amelyek felkészítettek  titeket, és azt választva, hogy integráljátok önmagatok felsőbb aspektusait, egyesítve őket és egyként élve az életeteket velük.

Miközben spirituálisan, intellektuálisan, érzelmileg és fizikailag növekedtek az igazságotokban, más szavakkal az Isten és Istennő bölcsességének megértése megváltozik a növekedésetek végett. Ez mindig két energiában köt ki, a szeretetben és bölcsességben. A Galaxis és az Univerzum magjának központi motiváló energiái a szeretet és a bölcsesség. Ha az ember nem gyarapszik és növekszik a bölcsességében és nem használja fel a bölcsességét, akkor nem tudja meghaladni a régit és nem tud belépni az újba.

Tehát további késedelem nélkül kérlek, most hunyd le a szemed, ha még nem tetted meg és nyisd meg a szíved azért, hogy befogadd a Kozmikus Teremtőink isteni szeretetét és bölcsességét, és képzeld el önmagad ezen szeretet és bölcsesség egy nagy tavában állni.

Lélegezz be mélyen, majd lélegezz ki és lazítsd el a testedet, felszabadítva az elméd és átadva önmagad az energiáknak, amik eljöttek, hogy beburkoljanak téged a bölcsesség, a kegyelem, a szépség, a nyugalom és a szeretet dinamikus köpenyébe.

Azt szeretném, ha elképzelnéd a személyes Vezetőidet csatlakozni hozzád ebben a csodálatos tóban. Ez a tó folyékony szeretetből, folyékony bölcsességből és folyékony tudatosságból áll. Annak oka, amiért a folyékony szót használjuk, azért van, mert ez folyamatosan változtatja a vibrációját azért, hogy támogasson téged, a vibrációi sosem csökkennek le, mindössze annyit tesz, hogy a frekvenciájában hordoz téged és azon a szinten tart amin vagy, támogatva téged és istenien irányt mutat számodra azon területekre, amiket készen állsz megszólítani.

Soha ne engedjétek ezeknek az energiáknak, hogy olyan irányba toljanak vagy erőltessenek, amikre még nem álltok készen, hogy foglalkozzatok ezekkel. Nézzetek szembe önmagatok aspektusaival, azokkal, amik még nem érték el a bölcsesség és szeretet szintjeit, amik megérdemelik, hogy megváltoztassátok a tudatosságotok állapotát és azt is, hogy ez önmagában elindít egy új dinamikát a valóságotokban. Fontos  ezt szem előtt tartanotok, mert a fizikai világban éltek, amit az idő befolyásol, és minden, ami istenien és tökéletes időzítésében bontakozik ki, minden kapcsolatban van, ezért mindaz, ami része az életeteknek, tökéletesen illeszkednie kell, ahhoz, hogy a megvalósulásba lépjen szilárdan és tejesen, és azzal  az esszenciával feltöltött legyen, ami biztosítani fogja ennek a sikerét.

Miközben ezen tóban állsz légy tudatos a Szoláris Arkangyalok jelenlétére, habár a Tűz Kapukat tartják, ők azok is, akik a Levegő Kapukat is őrzik.

A Levegő Kapuk a Szellem esszenciájának nagyobb spektrumába visznek téged. A Tűz Kapuk a nyers erőt tárták fel, kinyilatkoztatták számotokra a Szellem nyers erejét, most magatokhoz ölelitek a Szellem szakrális tudományával való összekapcsolódás utazását és a szellem mögött lévő szent tudományhoz való kapcsolódás útját. Mindezen kapuk, amiket aktiválunk veletek, kollektív képzés része, az alkímia emberi formában való uralásának. Minden lecke, minden közvetítés, amit átadtunk nektek nagy mennyiségű tudás, ami segíteni fog bizonyos szabályokat és technikákat felhasználni, amik egyesíteni fognak titeket tudatosan önmagatok Mester Alkimista aspektusával.

Azt szeretném most, ha kiterjesztenéd az energiádat azért, hogy találkozzon a személyes Vezetőiddel és a Szoláris Arkangyalokkal, akik tanúi ennek a különleges aktiválásnak és a Lelkiismeret Hét Oszlopa lerögzítésre fog kerülni. Miközben ezek az Oszlopok belépnek a szeretet és bölcsesség folyékony világába, támogatnak titeket a fizikai életetek, az érzelmi testetek, az akaratotok és személyes erőtök közötti szakrális híd megteremtésének újabb szintében, valamint azon képességetekben is, hogy szívből cselekedjetek, és hogy beszéljetek az igazságotokról és a Planetáris Tudatosság valódi bölcsességéről.

Ezek az Oszlopok továbbra is támogatni fognak titeket ebben a folyamatban, most már készen álltok az Egy Szív új testének kiépítésére, és ezáltali cselekvés elvisz az új testetek Egy Szív  kiépítéséhez és ez átszövi az autentikus ént, és segít nektek emlékeznetek még jobban az ősi bölcsességre, ami belekódolódott a DNS-etekbe.

Most csatlakozik hozzád ebben a tóban Nada Úrnő és Mária Anya, és látogatóba jönnek még néhányan, nagy örömmel üdvözöljük Kuthumi Nagyurat és St. Germain is. Jézus Mester(más néven Yeahua) is belép, ahogyan El Morya Nagyúr, Hilarion Nagyúr, Portia Úrnő és Kvan Yin Úrnő is ezt teszik. Az energiáik jelenléte itt van, hogy támogasson téged egy még újabb szinten és Kuthumi Mester energiája az egyik, ami a Levegő Kapuk arany szárnyait tartja majd. Nyisd meg a szívedet, hogy összekapcsolódjon ezen lények mindegyikével, lazítsd el a testedet és továbbra is add át magad az energiáknak.

Mihály Arkangyal jön most és melléd áll. Rafael Arkangyal eléd áll, Uriel Arkangyal a bal oldaladra és Arielle Arkangyal a jobbodra. A jelenlétük szakrális geometrikus kristály kódolást formál a tested körül, amely a tested sejtjein keresztül továbbítja az információt a DNS-edbe.

Lélegezz be, majd lélegez ki és lazulj el, miközben az energiák továbbítása elkezdődik. 

Most Metatron Arkangyal Mihály Arkangyal mögé áll. Maitreya Nagyúr Rafael Arkangyal mögé áll, Melchizedek Nagyúr Uriel Arkangyal mögé áll és Yeshua Mester pedig Arielle Arkangyal mögé áll.

Megnyitják a szívcsakrájukat kibocsátanak egy sugarat, amely behatol az Arkangyalok szívébe körülötted, és ezek a sugarak behatolnak a testedbe megnyitva a fény kúpjait benned, amely a szeretet és bölcsesség elemeit tartalmazza.

A Szoláris Arkangyal Soltec jön most és Uriel és Rafael Arkangyal közé áll. Az Arkangyal, akit Hanathiel Arkangyalként ismerhetsz most Uriel és Mihály közé áll. Maguel Arkangyal pedig Mihály és Arielle Arkangyal közé áll, és Zadkiel Arkangyal pedig Arielle és Rafael közé áll.

Mindegyikük egy arany tollat tart, amely kiterjesztenek a testedig megérintve a testedet, amely megnyitja a szoláris portált a tested körül és felkészít téged az utolsó hat Tűz Kapu integrálására és az első Levegő Kapu aktiválására is.

Ezek az Arkangyalok kitárják a szárnyaikat a mennyek felé, miközben felemelik a szárnyaikat összekapcsolódnak a Galaktikus Maggal, és a Galaktikus Mag csakrák  megnyílnak és erőteljes sugaraik lezúdulnak rád a szeretet és bölcsesség tavában, amelyben most állsz, és a tested elkezdi felszívni ezt a lábaid talp csakráin át.

Lásd ezt felfelé haladni a testeden addig, amíg nem találkozik a gyökércsakráddal, felfelé megy a gerinceden gyengéden, addig amíg eléri a nyakszirt csúcsát és ekkor megleli az útját az agyadba és a koronacsakrádon át kiterjed.

Az energiák, amik kibocsátásra kerültek a 4 arany tollból most kiterjednek a földrajzi helyszínekhez Cuscoba a Fiatal Hegyhez - ez a helyet Waynapicchu is ismerik – kiterjed New Yorkba és Thaiföldre is, és ez most megnyitja a portálokat, hogy befogadják a Lelkiismeret Hét Oszlopát.

Minden, amit ezekben az időkben tapasztaltok beleszűrődik ezekbe a földrajzi helyszínekbe és megadja az ezeken a helyeken élő embereknek is ezt a kifejezett lehetőséget, amit átadtunk ma nektek és ezek az energiák  az emberiség többi részére is ki fognak terjedni ugyanazt a lehetőséget biztosítva számukra is.

Mihály Arkangyal fenséges kardját, az Excaliburt, gyengéden a hátadhoz helyezi és ez elkezdi megnyitni az összes olyan területet a testedben, ami a legyöngítő hiedelemrendszereket és viselkedéseket/hozzáállásokat tartalmazta, amelyek a megoldatlan félelmek formájában nehezednek rá a lelkiismeretedre. A lelkiismereted nem korlátozódik csak a bűntudat területére, ami csak egy csepp a lelkiismeret hatalmas óceánjába.

A lélek és az én nehéz, sűrű és sötét aspektusai, amiket életidőkön át hordoztál most gyengéden át lesznek víve a tudatos lelkiismereted előterébe azért, hogy felszabadítsd magad ezen rád nehezedő problémáktól, félelmektől különösen azoktól, amik megakadályozták az előrehaladásodat.

Azt akarom, hogy engedd, hogy bármi eszedbe jusson, bármilyen félelem, ami először eszedbe ötlik. Figyeld ezt meg, ismerd el ezt, és ne ragaszkodj hozzá. Azáltal, hogy megfigyeled ezt a tudatos elméd képes lesz találni egy módot, hogy foglalkozzon ezzel, hogy eleressze ezt, és ez fel fogja a szabadítani a torokcsakrádat is, azért, hogy az igazságodról tudj beszélni és az igazi Planetáris Tudatosságról is tudj beszélni.

Semmi rossz sincs abban, hogy félsz, ez az emberi tapasztalás része. Mihály Arkangyal most fogja az Excaliburt és keresztülvágja azokat a kötelékeket, amik ezen félelmekhez kötnek/kapcsolnak téged, és ezek a bölcsesség és szeretet tavába hullnak. Ezek az energiák átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben és ez belép a testedbe a talpaidon át és ez az energia megy és megpihen ott ahol csak szükséges a testedben, a csakráidban, az elmédben és a kollektív szívedben.

Vegyél egy mély lélegzetet be és miközben kilélegzel ugyanaz a lehetőség eresztődik ki az emberiség számára is és a Lelkiismeret első Oszlopa lerögzítésre kerül.

Lélegezz be és miközben kilélegzel az utolsó öt Tűz Kapu életre kel körülötted, ezek a lángok belépnek a bölcsesség és szeretet tavába és beáradnak a Föld Anya testébe és azokra a Földrajzi helyekre koncentrálódnak, amiket ma megadtunk.    

Miközben ezek a lángok odaerősítik magukat ezekhez a portálokhoz, Kuthumi Mester kitárja a kezeit a mennyek felé és 163 villámló arany villámcsapás fénylik fel, és ekkor az első Levegő Kapu is aktiválódik.

A163 arany villámcsapából érkező elektromos vibrálások behatolnak a tested elektromos áramlatába és egyesülnek az agyad szinapszisainak kisülő sorozatával és elkezdi létrehozni a megváltoztató folyamatot, amire szükség van, hogy támogasson azon energiák teljes megtartásában, amiket a Levegő Kapuk fognak előidézni.

Rafael Arkangyal most a jobb kezének tenyerét a szívcsakrádra helyezi. A fény erőteljes sugarát terjeszti ki a testedbe és megkér rá, hogy nézz mélyen a lelkiismeretedbe és szólítsd meg azokat a területeket, amik súlyként nehezednek rád, ahol beteljesületlen álmok, remények és kívánságok vannak. Az összes kiterjesztett életöröm, amit megtagadtál önmagadtól, annak eredményeképpen, hogy féltél megengedni őket, hogy előtérbe kerüljenek, hogy a tudatos tudatosságod felszínére kerüljenek, figyeld meg őket, ismerd el őket és tudd, hogy készen vagy bármit megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy felszabadítsd önmagad ennek súlyától.

Lélegezz be mélyen és miközben kilélegzel, engedd meg, hogy a lelkiismeret területének ezen első szintje üdvözöljön téged és tudd, hogy ez az, amivel legelsőnek kezdened kell. Ha az egy beteljesületlen álom, mi az amit megtehetsz magadért, hogy a lelkiismeretedre nehezedő súlyt elereszd, azt amely a tudatalattidon belül létezett, amit nem voltál képes lerázni? Ez a kudarctól/hibázástól való félelemként öltött testet benned, emellett egy mély belső emésztődésként és epekedésként is az iránt, ami nem teljesült be, az elveszett álmok a részeid, amik hiányosnak érzik magukat és beteljesületlennek.

Néhányan érzelmileg is elkezditek ezt érezni, látjuk, csak engedjetek utat a könnyeiteknek, hogy kiáradjanak, ha szükség van erre, mivel a folyékony szeretet energiája most átmos benneteket lehetővé téve számotokra, hogy átadjátok önmagatokat, hogy elengedjétek azt, amit kell, és hogy elengedjétek a bánatot, hogy eleresszétek a beteljesületlenség, befejezetlenség és hiányosság érzését, azért hogy visszaszerezzétek a teljesség érzését.

Rafael Arkangyal lángra lobbant egy erőteljes lángot a szívedben, ami feloldja azokat a kötelékeket, amik a nehéz lelkiismerethez kötődtek, ezek belehullnak a tóba és átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben, amelyet a talpaidon keresztül szívtál fel. Ez felfelé halad a testedben helyreállítva a harmóniát és a békét és a feltétel nélküli szeretet leülepedik azokra a területekre, ahol a lelkiismeret súlyát tároltad és behatol abba is, ami beteljesületlen volt.

Ezek az energiák átáradnak rajtad és most beáradnak a földrajzi helyekre is és most behatolnak ezekbe a mindenható portálokba és a szabadságba vezető szent átjárókba, és ők is kiterjesztik az energiájukat a Föld Anya többi részére is.

Lélegezz mélyen be és miközben kilélegzel lazíts.

Kuthumi Mester lép most elő és 12 darab szent drágakövet helyez a lábad köré. Ezek az drágakövek szín és fény sugarakat bocsátanak ki körülötted, amelyek egy egyedi aláírást kezdenek kialakítani, amit a Levegő Kapu hordoz, és miközben átmész a Lelkiismeret Hét Oszlopának eljárásán, ezáltal a Levegő Kapuk energiái elkezdenek összeolvadni veled, és miközben Tűz Kapuk energiáit teljessé tesszük, a Lelkiismeret második Oszlopa teljesen aktiválódik.

Uriel Arkangyal a kezeit a válladra helyezi, és ezután kitárja őket és megérinti a szívcsakrádat elől és hátul is. Mélyen belélegzik, és ekkor elkezdi a felszabadulás szakrális mantráját hallatni, amelyet a napfonatcsakrádba kódoltak be. Miközben ez a kódolás aktiválódik, elkezdesz kapcsolatot létesíteni a kimondatlan düh kérdéseinek/problémáinak mindegyikével, mindennel benned, ami az erődhöz kapcsolódott, ami elfojtott és elnyomott volt, az összes haraghoz, ami az elnyomás következtében jött létre, ami a depresszió érzésében és érzetében nyilvánult meg, és mindezek a lelkiismeretedre nehezedtek.

Engedd meg ezeknek, hogy egyszerűen a tudatos tudatosságod előterébe kerüljenek, figyeld meg ezeket, ismerd el ezeket és tudd, hogy itt az ideje, hogy megold ezt, hogy elereszd és felszabadítsd ezeket, és hogy szabaddá tedd önmagad.

Néhány ezen kérdésekből, problémákból a félelmeitek, az elveszett álmaitok eredményképpen jöttek létre, valamint azon emberek kivetített félelmei által, akik hatással voltak rátok a kialakuló/formálódó éveitek alatt, valamint a beteljesületlen álmaik és amiképpen egy olyan irányba próbáltak lökdösni benneteket, amire még nem álltatok készen, vagy ami egyáltalán nem érdekelt benneteket, egy olyan vágyba, hogy megszabadítsa őket a félelmeik alól vagy hogy rajtatok keresztül teljesítsék be az álmaikat.

Mivel néhányotokban mély düh kapcsolódik ehhez, a Lelkiismeret harmadik Oszlopa egy csodálatos fényt hoz magával, egy olyan fényt, ami megmutatja nektek, hogy szabadon meghozhatjátok a saját döntéseteket, hogy megéljétek álmaitokat, és hogy elengedjétek azokat, és megbocsássatok azoknak, akik tudatlanul és néhány esetben tudatosan akarták megtalálni azáltal, hogy rajtatok keresztül élik meg azt.

A láng, amit Uriel Arkangyal aktivált benned, most feloldja ezeket kötelékeket, és a szeretet és bölcsesség tavába hullnak és átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben és behatolnak a testedbe a talpaidon át, áthaladva rajtad, megtalálva azt a helyet, ahol szükséges leülepedniük.

A szeretet és bölcsesség tava egy olyan univerzum, amely önmagában tartalmazza az Anya/Atya Isten isteni isteniségének szakrális dimenzióit, egy energiát, ami fel fogja tárni számotokra, hogy mennyire erős is a haragotok és a dühötök és szorongásotok és ezek áttörésével beléptek az új világba és ösztönözni fog titeket arra, hogy ahhoz igazodjatok, ami eleget tesz nektek és hogy biztonságba helyezze a személyes erődet a harmónia, belső erősség és bátorság egy alapzatán. Ez az energia most beáramlik a földrajzi helyekbe és szétterjed a Föld Anya testébe. 

Vegyél egy mély lélegzetet be és lazíts.

A Galaktikus Mag most elkezdi a szakrális bölcsesség és szeretet tizenkét sugarát kibocsátani. Ezekből a sugarakból négy a gyökércsakrádhoz, négy a szexcsakrádhoz és négy a napfonatodhoz csatlakozik. Lélegezd ezeket be és miközben kilélegzel, ezek a sugarak kiterjednek a földrajzi helyszínekhez, és ezek a vibrációk belépnek a Föld Anya testének legmélyére, lerögzítve ezt az energiát a lényének magjába és a Lelkiismeret harmadik Oszlopa biztonságban lerögzül a testében.

Az arany fénylő villámok, amik kibocsátották ezeket az elektromos sugarakat, most elkezdenek csökkenni, az energiájuk ereje a régi paradigma 167 korlátját dönti le, amik a félelem csapdájában tartottak téged, a félelmekben, amelyek megakadályoztak téged az összes súlyos kérdéseken/problémákon való túllépésben, amik gyötrik a lelkiismeretedet tudatalatti szinten.

Hanathiel Arkangyal most 12 Ónix követ helyez Kuthumi lerakott ékkövei köré.

Ezek az Ónix kövek most a támogatás egy erőteljes oszlopát formálják körülötted, ezek az energiák segíteni fognak neked felépíteni az új szerkezeteket, amik a félelemnélküliség/bátorság esszenciájába fognak tartani téged, ahol is biztonságosan foglalkozhatsz az álmaiddal, a vágyaiddal, a reményeiddel és kívánságaiddal, és azon is túlterjed, amelyet eddig tapasztaltál meg, és kapcsolatot létesít a bőség összes szintjével és az összes szerencsével, amit az isteni jogod, hogy rendelkezz vele, és ez megerősíti a belső bátorságodat és erővel fog ellátni, hogy a harag tüzét arra használd, hogy motiváljon téged, hogy teljesen leföldeld magad a Földön, hogy elfoglald a helyed, készen állj és hátrahagyd a nyomaid; a szeretet és bölcsesség nyomait.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben Arielle Arkangyal a válladra helyezi a kezét, a jobb válladra. Ekkor mindkét kezét a szívcsakrádra helyezi elől is hátul is és újabb erőteljes lángot aktivál. Ez a láng megszólítja az összes súlyos kérdést/problémát, ami belekapaszkodik a lelkiismeretedbe, ahol is elárultak vagy te árultál el másokat, ahol elvesztetted a szeretetedet, ahol szeretetlennek érezted magadat és minden egyes sebet, amely fájdalmat és bánatot okozott a szívedben, és olyan félelmekben nyilvánultak meg, amelyek meggátolták a fejlődésedet, hogy túllépj azon, amit eddig ismertél, ami legyöngítette a belső akaratodat és erődet és minimalizált a képességedben és kapacitásodban, hogy teljesen és egészen szeress, valamint ugyanezt meg is kapd.

Csak engedd ezeknek az energiáknak, hogy beáramoljanak a tudatos tudatosságodba, ismerd fel ezt, ismerd el ezt, és engedd ezt el. Ha bármi felötlik az eszedben/elmédben tud, hogy ez az amit meg kell szólítanod most.

Lélegezz be, és miközben kilélegzel lazíts, érezd a lángot, amit Arielle Arkangyal helyezett beléd. Ez keresztülégeti a bizalmatlanság, a félelem összes szintjét, minden egyes réteget, amik meggátoltak téged ezen a szinten a szeretetben és a szeretve levésben. Ezek a lángok feloldják az ehhez kapcsolódó kötelékeket, majd behullnak a tóba és átalakításra kerülnek a feltétel nélküli szeretetben, amelyet most felszívsz a talpaidon át és mennek és letelepednek benned ott, ahol szükséges.

Ez az energia most beáramlik a Föld Anya testébe is a mai közvetítés földrajzi helyszíneire összpontosítva, és ez biztonságosan lerögzül és aktiválja a Lelkiismeret következő Oszlopát. Ez most egy szilárd alapot hoz létre, egy szerkezetet, ami az Anya/Atya Isten szeretetének és bölcsességének négy elemét tartja, amelyre új életet lehet építeni.

Lélegezd ezt be, és add át magad ennek. Most Metatron Arkangyal a pálcáját a fejed felé tartja megnyitva a fény egy erőteljes átjáróját, amely megidézi az utolsó két Tűz Kapu lángot a hatból, amely a torkodba, a harmadikszemedben és a koronacsakrádba rögzül le. Ez most megidézi a 12 drágakő sugarait a lábad körül, és lélegezd ezeket a sugarakat a testedben és mozgasd őket a torokcsakrádba, a harmadikszem csakrádba, a koronacsakrádba és terjeszd ki őket a koronádon át a Galaktikus Maghoz, ahol is a szeretet és bölcsesség arany energiáinak egy erőteljes erejével találkoznak, és onnan egyenesen visszatérnek hozzád beleömlenek a koronacsakrádba, lefelé haladnak a testedbe, majd onnan belépnek a Föld Anya testébe egyenesen a lényének központi magjába, és egy csodálatos aranygömb tör életre kiküldve a testén keresztül a változás és elengedés vibrációit. 

Lélegezz be mélyen még egyszer, és miközben kilélegzel a tó amelyben állsz csodálatos arany fényűvé változik. Ez a fény magába szívja a drágaköveket, elnyeli a 12 Ónixot és ez most eggyé válik a testeddel, ez a folyadék, ez a tó most teljesen elnyelődik a testedbe. Érezd ezt átfolyni a csakráidon, keresztül a tested sejtjein belépve a DNS-be, a molekulákba, az atomokba és egy teljesen új sablon kel éltre a lényed legközepében. Engedd meg ennek, hogy áramoljon, miközben be és kilélegzel.

Miközben Arielle arkangyal elveszi a kezét rólad, az összes angyal hátralép, mivel Kuthumi Mester jön most és közvetlenül eléd áll, széttárja a palástját egy csodálatos ragyogó gömböt látsz meg magad előtt, ez a szíve. Csodálatos arany szárnyat látsz meg, ami a hátából terjednek ki, és felismered, hogy habár ő egy Mester, de emellett ő az összes Szoláris Arkangyal Szoláris Angyala is, és a Szeretet és Bölcsesség Királya és ahol most van, ahol is elfogadja a beavatásait a régi paradigma világain túlról), mester tanítókként, ő most a Szeretet és Bölcsesség Kozmikus Tanítója, és a szemedbe néz és a szeretet és bölcsesség kiömlik a szeméből beléd, és érezd, amit Kuthumi hoz el számodra, és érezd az áldásokat, amiket átadtak neki, ahogyan meghaladta a régi útjait, amiket felszabadított, eleresztett és átadta magát a Galaktikus Mag felsőbb bölcsességének, a Kozmikus Teremtőinknek és az összes életnek és egy teljesen új módon eggyé vált ezzel, és ez az új út most egy veled is és ez a beavatásod Kuthumi Mestertől, az összes Szoláris Angyal Szoláris Angyalától, aki a magasabb bölcsesség világába fog vezetni téged és a kezedet fogva átkísér majd az Első Levegő Kapun, és az Új Élet világába.

Nyisd meg a lényed minden pórusát, hogy megkapd ezt a lángoló energiát, amely a szívéből árad ki feléd, miközben érzed a szeretetének szoláris ereje beborít és átitat téged. A szoláris fia, Soltec Arkangyal, melléd áll, a csodálatos rózsakvarc színű szárnyai felemelkednek a mennyek felé, a szárnyai végével megérinti Kuthumi szárnyainak végét, és a szeretet és bölcsesség fenséges zuhataga omlik le körülötted, és a Galaktikus Mag szívcsakrája megnyílik, hogy üdvözöljön téged a bölcsesség és szeretet ezen magasabb világában.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben ezek az energiák keresztülpulzálnak a testeden. Ez az intenzív áramlat átmossa az összes csakrádat és lángra lobbantja a Lelkiismeret utolsó három Tűz Oszlopát is, felszabadítva téged a nehéz lelkiismeret számos legyöngítő rétege alól, amik meggátoltak téged az igazság kimondásában, a valódi erőd igazságának kimondásában és minden más kimondásában, ami te vagy, és minden alól, ami meggátolt téged abban, hogy meglásd ezt, és hogy teljesen megéld ezt.

Lélegezz be és lazíts, miközben Kuthumi Mester kiszedi az egyik szakrális arany tollát és átadja ezt neked. És miközben elveszed ezt a szárnyat a saját fény szárnyaid is kiterjednek a lapockáidból és nagyon gyengéden kezdd ezeket kinyitni. Te is egy szárnyas hírnök vagy az Anya/Atya Isten szeretete és bölcsessége szellemének éterein utazva keresztül.

Ideje számodra repülni, szabadnak lenni és eggyé lenni a bölcsességgel és a szeretettel, és a Szellem megszentelt tudományával találkozni, és megérteni a Szellem mögött rejlő szent tudományt, és meglátni azt, hogy ez a technológia sokkal fejlettebb, mint bármi is a létezésben, amit ismersz. Most lélegezz és lazíts.

Kuthumi és Soltec most körülvesznek a szárnyaikkal és ez a módosult tudatosság egy csodálatos dimenziójába húz téged és úgy találod, hogy a tér és idő, a színek, fények és hangok számos dimenzióján keresztül mozogsz és elvisznek téged a Galaktikus Mag szívébe, ahol is találkozol a Szeretet és Bölcsesség Szoláris Arkangyali Erőinek összes tagjával, azokkal, akiket Kuthumi vezet, azokkal, akik instrukciókat és oktatást kapnak tőle.

Mindannyiotokat segíteni fog egy 12 Szoláris Arkangyalokból álló csapat, akik segíteni fogják a Szoláris Arkangyalokat, akiket bemutattunk már nektek, és akik teljesen lehorgonyozták a fényüket a Föld Anya testébe 2009. augusztusában.

Ez a Szoláris Erő a lelketeket a kifejeződés egy teljesen új szintjére viszi, a Szellem erejének megtapasztalásának egy teljesen új dimenziójába, és fogadd be, ahogyan ez az elméden keresztül dolgozik, az intellektusodon keresztül, az intelligenciádon át, a szíveden át, a lelkeden, a szellemeden keresztül, a hangodon át, az érzelmeiden keresztül és a cselekedeted révén dolgozik, add át magad ennek kérdés nélkül, kielemzés nélkül, és csak bízz az Anya/Atya Isten mindenható isteniségében és tudd, elérkeztél egy olyan pontra az életedben, ahol is egyesülsz az energiákkal, nem olyan módon mint bármivel, amit valaha átadásra került egy emberi lénynek a modern spirituális történelemben, és minden személy, aki megismerkedik ezekkel az energiákkal a jövőben az a régi világ dimenzióin túlra fog terjedni, és látni fogjátok, hogy nem csak lángoló fáklyákként világítotok, amik megmutatják a jövőt, ahol is az igazság rejlik, hanem szárnyas hírnökök is vagytok, akik a Szeretet és Bölcsesség Sugarain repülnek, és a realizációtokon keresztül, a saját erőtők révén és a Szellem szellemének elismerése és a tudományos mechanizmusok megértése révén, amelyen keresztül az Anya/Atya Isten építi az életet, nem csak magatokat fogjátok felszabadítani, hanem más energiák milliárdjait és a lelkeket is, akik készen állnak megtalálni a fényt az alagútjuk végén.

Kuthumi és Soltec továbbra is megtart téged ezen erőteljes vibrációban. Az összes arany szárnyaikon lévő szakrális ékkő most egyesül a te szárnyaiddal. Az első Tűz Kapu teljesen aktivvá vált és egyesült az első Levegő Kapuval és mind a 144 Tűz Kapu most már teljessé és befejezetté vált és a fényük szövése elkezdődik, hogy eggyé váljanak a Levegő Kapuk szellemével, a Szellem nyers tűzereje egyesül a Szellem nyers bölcsességével és szeretetével, és a Tűz Harcosnői és Harcosai most ezen isteni Szellem szakrális hírnökeivé válnak, az időn és téren keresztülrepülve felszabadítják a világot, a lelkiismeret legyöngítő súlyának problémáitól/kérdéseitől, beleértve a sajátjukat is, más szavakkal a sajátodat és megmutatva számodra egy másik világot, másik időt és másik helyet – egy helyet ahol a szeretet és bölcsesség túlszárnyalja az összes tudatlanságot, és az álmok elkezdenek egy teljesen új utat manifesztálni.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben a Szoláris Arkangyalok most lepecsételik a Tűz Kapuk energiáit számodra, számotokra, és a földrajzi helyszínek számára is, a Föld Anya számára és az élet összes szintje számára is, amik összehangolódtak ezekkel. Lepecsételik ezeket a kapukat, de ez nem azt jelenti, hogy lezárják őket, ez egyszerűen az energia lenyomat teljessé tételének befejezése, amit ők idéztek elő, azért, hogy a következő szint biztonságosan lerögzítésre és leföldelésre kerüljön ezen belül és teljesen, és ezt megteszik veled is.

Kuthumi Mester és Soltec Nagyúr ebben az energiában fognak tartani az elkövetkező 17 napban, ami idő alatt az energia testeid át fognak menni egy csodálatos átalakuláson ennek frekvenciájában, ennek képességében, hogy integrálásra kerüljön a fény és technológia magasabb hányadosa, ami a Szellemből származik. Ezalatt az idő alatt Kuthumi Mester előjön a visszavonulási helyéről, hogy vezessen titeket, hogy megtartson titeket, és hogy tanítson téged, és hogy felkészítse az energiáidat annak idejére, amikor vissza fog térni a nem távoli jövőben és ahol is találkozni fogtok vele az összes Szoláris Arkangyalok Szoláris Angyalaként, a Bölcsesség és Szeretet Királyaként.

Lélegezz be, lazíts, tudd, hogy ezen energiák összessége most biztonságba van helyezve ezeken a földrajzi helyeken, a hat Tűz Kapu teljesen aktivvá vált az első Levegő Kapuval egyetemben, és a Lelkiismeret 7 Oszlopa biztonságban van és a helyére került, eggyé váltál a fizikai életed, az érzelmi tested, az akaratod, személyes erőd és képességed közötti híd egy újabb szintjével, azért, hogy a szívedből cselekedj, hogy az igazságodról beszélj és hogy hírvivő legyél, és hogy egy isteni eszköz legyél, amelyen keresztül az Anya/Atya Isten közvetíti a szakrális bölcsességét és szeretetét.

Az energia, amelyben Kuthumi és Soltec fog tartani, támogatni fog téged a lelkiismeret ezen legyöngítő energiáinak felszabadításában és eleresztésében, amelyet átvettünk az első négy csakrával. A fennmaradó három csakra a szellem szintjével dolgozik, a szívcsakrád alatt lévő három csakra visszatükrözi a szívcsakrád felett lévő hármat és vica versa. Tehát lazíts és tudd, hogy a folyamatod teljessé válik kegyelemben, tökéletes, harmonikus és hihetetlenül csodálatos módokon, és ez az ajándék számodra, a Föld Anya részére és lakosai részére is.

Adj hálát azért, amit megtapasztaltál és befogadtál. Az arany toll, amit Kuthumi adott neked most eggyé válik a gerinceddel. A szárnyaid tovább fognak nőni és növekedni a 144 Levegő Kapu aktiválásán keresztül. A képességed, hogy megérts a bölcsesség és szeretet isteni meghatározását, keresztül fog vinni ugyanazon a folyamaton, és üdvözlünk téged a Szellem magasabb világában, a Szellem és a mögötte lévő tudomány és technológia világában, és ugyanez van a szellemednél, és a szellemed tudományában, és a tudomány és technológia mögött lévő szellemben.

Mindezen létező, akik tanúi voltak ennek, kiterjesztik a szeretetüket számodra, terjeszd ki a szeretetedet számukra is viszonzásképpen. Lassan kezd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe. Lélegezd be az energiádat mélyen a testedbe, kilélegezve, legyökereztetve önmagad szilárdan a Föld Anya testébe visszahozva önmagad az itt és mostba a jelenlegi életedbe. Válj tudatossá a környezetedre, válj tudatossá a testedre és legyél tisztában azzal a ténnyel, hogy egy pompás szalonba léptél be az Anya/Atya Isten világának mindenható kastélyában.

Lélegezz be ismét, kilélegezve, lazíts és földeld le magad. Ha tudod, helyezd a tenyereidet a Föld Anya testére összekapcsolva a csakráidat a testével és üdvözöld újra, a Földi otthonodban most.

Drága Fénymunkások, csodálatos Fényszövőink, eljöttetek, hogy segítsetek nekünk a fény egy legnagyobb projektjének lehorgonyzásban, amit eddig a pontig lerögzítettünk a mindenható lelkek egy csoportjával egy szívként és egy elmeként. Csak miután lerögzítettük a Tűz Kapukat mondhatjuk el biztosan, hogy az összes többi kapu is lerögzítésre kerül, átölelve a Föld Anyát és minden részét ebben a mindenható fényben, így mindenki számára elérhető lesz. A rácsok mértéke és nagysága erősödik és a fény és hang, amit kibocsátanak már beszél a természethez, a természet válaszol rá és elkezd hozzáilleszkedni az előkészítéséhez annak, ami jön. Mindannyiotok érezni fogja ugyanezeket az ösztönzéseket, susogásokat a megfelelő időben, miközben folytatjátok az alkalmazkodásotokat.

Köszönjük a jelenléteteket, az együttműködéseteket és az odaadásotokat a Föld Anya iránt, az Anya/Atya Isten iránt és az utazásotok iránt. Veletek örülünk és vigadunk.

Mária Magdolna vagyok, a szeretetem veletek van örökké. Au revoir.

Soron következő Levegő Kapus közvetítés anyaga:

Mária Magdolna: 8:28 - 2-8. Levegő Kapu 2009. augusztus 14(hanganyaggal)

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-828-2-8-levego-kapu_01962747016.html

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése