Lady Guinevere - Az Új Gyermekek
Michelle Eloff közvetítése
Johannesburg – Dél Afrika 2003
Fordította - Gárdi Mariann
Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.
Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.
Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség sugarán jöttem üdvözölni titeket ebben az időben, és isteniségetekben tartani benneteket, és tartjuk a teret, hogy támogassuk vele Lady Guinevere jelenlétét, aki a Fény Új gyermekeinek üzenetét hozza el most mindenkinek.
Üdvözletem és áldásom nektek. Guinevere, vagyok, Camelot úrnője üdvözöllek benneteket ezen az estén, az isteni fényben, és a Krisztus Tudatosság jelenlétében, amely mindannyiótokhoz és a Földanya isteni tervéhez igazodik. Azért jöttem, hogy ma este, elmagyarázzak nektek pár dolgot, hogy megértsétek az Új gyerekeket. Az elmúlt kb 25 évben számos új gyermek érkezett a földi síkra. Ezek a lelkek fényt és új energiát hoztak a bolygóra. Ezeket a gyerekeket sokféleképpen nevezik. Néhányan ezek közül Indigó gyerekek. A többiek neve Kristály gyermek, és az újak úgynevezett Arany gyerekek.
Nevük abból származik, hogy milyen színek kavarognak az energia mezejükben. Az Indigó gyermekek jöttek elsőként. Ők voltak az előfutárai a nagy változásnak. Azért jöttek, hogy megtörjék azokat az egyes rendszereket, amelyek nem támogatják az ébredés tudatosságát. Azért jöttek, hogy megtörjék a félelem és a kontroll rendszerét. Néhányan felcímkézték őket Rendszer rombolóknak. Ezeknek a gyerekeknek - sokan közülük már felnőttek - nagyon sok intenzív élménnyel kellett megküzdeniük. Tapasztalataik lehetővé tették számukra, hogy gyorsított ütemben elszakadjanak a régi módoktól, és átváltoztassák a régi paradigmát az új tudatosságba. Az Indigó gyermekek azért is vannak itt, hogy segítsék az Arany gyerekeket, akik tömegesen érkeznek.
A Kristály gyermekeknek is egy nagyon különleges és nagyon erős vibrációjuk van. Feladatuk az, hogy felébresszék az elmét - meghaladva azokat a paramétereket, amelyeket a társadalom már megszokott. Az energiákat egy gyorsított ütemben átállítják, arra kényszerítve az elmét, hogy olyan fogalmakat fogadjon el, amelyekről korábban még egy szó sem esett. Az Indigó és a Kristály gyermekek kombinációja nyilvánvalóan elhozzák az áttörést és sok bölcsességet, üzenetet visznek át a médiába. Nagyon inspiráló látni a világban a média segítségével azokat a szavakat és szövegeket, melyeket a bölcsek és mesterek mondtak.
A Kristály gyermekek olyan frekvenciát tartanak fenn, amely valamilyen módon kikényszeríti az áldozat tudatosságból, és az elutasításból való kitörést. Nem nagyon toleránsak abban az értelemben, ha nem mondják el nekik az igazi érzéseiket, vagy, hogy milyen érzés motiválja igazán a tetteiket, és ha nem tiszta valaki a szándékaiban, ami a tettekre motiválja.
Az arany gyerekek azok, akikről ma este beszélünk. Ezek a lelkek szolgálnak, hogy támogassák az Aranykor alapját és teljes eljövetelét. És Kuthumi azt mondta, hogy ezeknek a gyerekeknek nincsenek tervrajzaik, Blue Print, ahogyan tudjátok; ők "Aranynyomatokkal" rendelkeznek. Létfontosságú a feladatuk, sokuk nagyon fejlett lény, aki ismét emberi formát öltött, hogy Gaiát támogassák az átalakulása útján. Ez az átalakulás neked is a terved része, hogy megtapasztald és megértsd a továbbfejlődés érdekében, azt a világot, amit el fogsz hagyni, amikor úgy döntesz, hogy előre lépsz.
A gyerekeid téged meghatározott célokra választottak - nem csak a lelki, és személyiség tulajdonságaid miatt, de a genetikai kódolás végett is. Amikor ezek a gyerekek úgy döntenek, fizikai formába jönnek, segítik a szüleiket a genetikai programok rekonstruálásának intenzív folyamatában.
Ezeknek a lelkeknek nagyon konkrét tervei vannak, ahogy mondtam. Ezért nagyon szilárd alapra van szükségük ahhoz, hogy saját életük szerkezetét felépítsék. Azok, akik nem értik az új gyermekek energiáját - az Indigó, a Kristály, valamint az Arany gyerekekét – felcímkézik őket ahogy ismertté vált : hiperaktívnak, figyelemhiányosnak, vagy másképp nevezve – ADHD-nek/ Attention Deficit Hyperactivity Disorder-nek, vagy - ADD /Attention Deficit Disorder/. Biztosan tudjuk, hogy ezeknek a gyermekeknek legalább 92% -át rosszul diagnosztizálták.
Az energiájuk annyira különbözik attól, amihez az idősebb generáció hozzászokott, hogy azokat teljesen félreértik. Ez komoly zavart okoz a saját energiájukban is. Azonban mindig van módszer és ezek a lelkek az emberiség megvilágosodásának ajándékát is felkínálják, megmutatva, hogy nem diszfunkcionálisak, egyszerűen mások.
Azért jöttek, hogy megmutassák a világnak, hogy új utat kell találni - meg kell találni , hogy az emberiség tudatossága túlélje azokat a változásokat, amelyekkel mindannyian szemben állunk. Ezek a gyerekek nagyon erős akaratúak, különösen az arany gyermekek. Mikor a világra jönnek, pontosan tudják, hogy kik és miért vannak itt.
Legközelebb, amikor egy csecsemő, vagy kisgyerek társaságában tartózkodsz, egy kis ideig vizuálisan kapcsolódj a gyermekhez. Nézz mélyen a szemébe. Meg fogsz lepődni attól, amit e gyerekek szemében látsz: a bölcsességüket, teljességüket, bizalmukat és persze az erejüket. Az Arany gyerekek azért vannak itt, hogy bezárják a régi kor ajtaját, hogy úgy mondjam, hogy az egész emberiség az új korba - az Aranykorba érjen. Minél több ilyen gyermek érkezik a Földre, annál több energiát képesek megváltoztatni. Fényt és energiát, nagyon tiszta vibrációt bocsátanak ki, képességük a szeretetre, meghaladja azt, amit el tudsz képzelni. Ezek a gyerekek sokkal előrehaladottabbak, mint te voltál ugyanabban a korban, és a kristály- és arany gyermekek fejlettebbek, mint az Indigók - nincs nagy különbség az életkorukban - körülbelül 15-25 év közöttiek. És időben, hidd el nekem, ez nagyon kicsi különbség.
Az új gyermekek közül sokan - már 18 hónapos koruk előtt nagyon érthetően beszélnek. Elképzelhető, hogy képesek ötleteket fogalmazni. A motoros képességek rendkívül fejlettek, érzékeik még hevesebbek. Ezek a gyerekek annyira tudják, hogy ők kik, hogy nem engedik meg a környezetükben senkinek, hogy megtagadják saját igazságukat.
Akik ezeknek a gyerekeknek a szüleik, észre fogják venni, hogy a gyermek pontosan megmutatja, mikor tagadja meg valamelyikük a saját igazságát. Hisztis viselkedésük nem csak azért lesz, mert szomorúak.
Meg fogják mutatni nektek, amit elfelejtettetek magatokról, és emlékeztetnek arra az isteni terv igazságára, amelyet elfogadtál -, hogy szolgálatot tegyél. És napról napra, közelebb kerülsz a további ébredéshez.
És ezek a lelkek nagyon váratlanul érkeznek sok szülőhöz.
Az az igazság, nincs fogamzásgátló, amivel meg lehet állítani ezeknek a lelkeknek, hogy bejöjjenek. Anyák számoltak be arról, hogy a fogantatás előtt a férjüknek vasectomiája[spermavezeték elkötése] volt, vagy nekik volt elkötve a petevezetékük. Vannak olyan esetek is az orvosi folyóiratban: hogy egyik esetben, egy nő petefészek nélkül is megfogant.
Nem csak egy gyermekkel, hanem - három alkalommal fogant meg. Ez megmutatja ezeknek a lelkeknek a meghatározását. Mexikóvárosban is történt egy incidens. Egy földrengés lerombolta a kórházat. Ebben a kórházban több újszülött csecsemő volt. A kereső csapat napokat töltött el az életben maradottak felkutatására. Nyolc nappal később jutottak el a szülészeti részleghez, és 19 kisbabát fedeztek fel a romok alatt és mentettek meg élve. Az ő erejük - a túlélésükre irányuló akaratuk, hogy itt legyenek, példát mutat a világ többi részének, hogy mi az áldás, és az élet ajándék is.
Az arany gyerekek egy teljesen új tudatot is aktiválnak, azzal kapcsolatban, hogy a társadalom, mint az „utcagyerekeket „ úgy kezeli őket. Energiájuk hatására sok embert inspirálnak és motiválnak olyan központok felállítására, ahol ezeket a gyerekeket be lehet hozni és támogatni az élet tudományának megértésében, a gyógyulásban és az isteni tulajdonságok megtalálásán felül, az életüket és a jövőjüket fenntartsák.
Ezek a gyerekek azért jöttek ide, hogy megváltoztassák a tömegeket, és világszerte leszületnek. Azonban számosan érkeztek Dél-Afrikába, valamint az Egyesült Királyságba. Ez része annak a folyamatnak, amely támogatja a bázis-csakrát és a korona-csakrát. Camelot ősi történetét az emberiség tudatában újraaktiválják, és ezek az új gyermekek Camelot idejéhez kapcsolódnak, és sokan inkarnálódtak abban az időben, vagy valamilyen módon részt vettek az energia megteremtésében, és közülük sokan még mindig tartják az igazság sablonjainak rendszerét a fénytestükben.
Ennek az az oka, hogy Arthur király akkoriban lehetővé tette az emberiség számára, hogy feltárja az életet - megtalálják igazságukat és igazságuk megítélése nélkül; Anélkül, hogy valaki akaratát a másikra kényszerítené. És ezt a becsületes rendszert újra meg kell kezdeni.
Mindenkinek tiszteletben kell tartania mások igazságát, hogy kik és mit hisznek. Azok a gyilkosságok, amelyeket az elkövetők hite vagy nem hite végett történtek, véget érnek, és ahogyan ezer és ezer ember elvesztette az életét Camelot idején, több százezer, sőt millió ember vesztette el a vallási intolerancia miatt; Mert az egókat fenyegeti az igazság.
Az Arany gyerekek megmutatják az Arany utat, és hogy az Arany út minden igazságok útja - nem csak egy. Bármi legyen is az igazságod, azaz egyik egyetemes igazság. Tehát sok ember, különböző nyelveken beszél, de ugyanazt a nyelvet beszélik. Az arany gyerekek ennek a tudatos felismerését hozhatják el az emberiségnek.
Itt vannak, hogy mindent felforgassanak. Ők a világ jövőbeli vezetői, és nagyon különböző módon kell támogatni őket, mint ahogy megszoktátok. Az Indigó gyerekek erre sok embert felkészítettek, és ahogy a Kristály és az Arany gyermekek kéz a kézben mennek, a rendszerek végre egyszer és mindenkorra megváltozhatnak.
Sok ilyen gyermek felajánlotta magát a tudománynak annak érdekében, hogy megmutassa az emberiségnek, hogy mit tesznek a régi rendszerek, és röviden felsoroljuk ezeket.
Az emberi test egy csoda. Minden egyes nap mágiát visz végbe. Ezek a lelkek megmutatják az emberiségnek, hogy a test belső technológiája is fejlődött, és amit a régi időkben használtak, már nem lehet használni, és sok ilyen gyermek elutasítja ezeket az anyagokat. Az oltások egyike ezeknek.
Kimutatták, hogy az oltások bizonyos utóhatásai sok esetben halálosak, és bizonyos rákos megbetegedések a védőoltásokra vezethetők vissza.
Ahogy a világ felgyorsult az emberek eljutottak a gyors étkezéshez, és a gyorséttermek gombamód megszaporodtak. Ez hátrányosan érinti az új gyermekeket, mert a szervezetük olyan érzékeny, hogy nem tudják elviselni az élelmiszerekben lévő vegyszerek, és tartósítószerek mennyiségét, úgy ahogy hogy a felnőttek képesek ezt fogyasztani.
Szeretném hozzátenni, hogy, aki már a saját útját járja, egy ideje észrevehette, hogy a szervezete elutasít bizonyos anyagokat, amelyeket korábban nagy mennyiségben fogyasztott.
Ezeket a gyermekeket tiszteletben kell tartani, és következetesnek kell lenni. Ha elvárod, hogy ezek a gyerekek tiszteljenek téged, akkor példával kell előttük járnod. Ez az egyetlen módja annak, hogy ezeket a gyerekeket fegyelmezni lehessen. A fegyelem - amint Kuthumi többször elmagyarázta - nem büntetés. Tanítás. Ha pedig arra szeretnéd tanítani a gyermeket, hogyan kell értékelnie magát, akkor értékelned kell önmagadat.
Az általad meghatározott határokat tiszteletben kell tartatnod, és meg kell győződnöd arról, hogy azok a lelkek, amelyekre te vigyázol, tiszteletben tartják ezeket a határokat. Ezek a gyerekek tesztelni fogják határaitokat - a legvégső határig is elmennek. (pl a türelmed esetében), mert meg kell érteniük, hogy pontosan mi a lényege. Ők nem érzik magukat biztonságban, ha nem tudják.
Fel kell erre készülnöd. Légy határozott. Mindig őszinte, és mindenekelőtt, mindig szeretettel teli a családodban. A gyerekeknek határokra van szükségük, hogy fejlesszék az énjüket, és egy erős önérzetet alakítsanak ki. Ez lehetővé teszi nekik, hogy feltárják a világot és magukat, egy biztonságos környezetben. Ezek a gyerekek érintkeznek olyan világokkal, mint ami a te világodon kívül van, és olyan ötletekkel és tapasztalatokkal fognak előrukkolni, amik meghaladják a képzeletedet.
Tedd lehetővé, hogy megosszák a világot veled. A felnőttek nagyon gyorsan a gyerekekre kényszerítik a felnőtt világ tapasztalatát. A felnőttek bezárkóztak, mert elfelejtették a gyermeki lét varázsát. Elfelejtették, hogy a gyermek világa valóságos számukra, fennakadnak a felnőtt illúziókon.
Amikor tiszteletben tartod a gyermek igazságát, elkezded tisztelni a saját belső gyermeked igazságát, és a világod átalakul. Ez lehetővé teszi, hogy megtalálj egy új igazságot, amely automatikusan megváltoztatja a régi, úgynevezett valóságot, és felismered az illúziót, amelyben eddig éltél. És ahogy az igazságod tovább változik, és ahogy az igazság folyamatosan változik, a valóság válik illúzióvá, tehát az illúzióból új valóságba mozogsz.
Az Arany gyerekek felgyorsítják ezt a folyamatot, és ciklusokon belül új ciklust hoznak létre, hogy minden az igazság arany oltárán nyugodjon. Jöttek, hogy megváltoztassák az orvosi világot; Azért jöttek, hogy a vallást felváltsa a spiritualitás; Azért jöttek, hogy megmutassák a világnak, hogy elengedhetetlen egy új oktatási rendszer és hogy az ABC, az osztás és a törtek megtanulása nem mindennek a kezdete és vége.
Megtanítják, hogy egy bizonyos életminőséget kell tapasztalni ahhoz, hogy egy bizonyos tudatosság jelen legyen, és ezért úgy találhatod a gyerekeknek tanulási nehézségeik vannak. Sokan közülük diszlexiásak, vagy talán helyesírás problémáik vannak. Ennek oka az, hogy a régi oktatási rendszerek soha nem voltak kiegyensúlyozottak.
Új utakat mutatnak be a régi rendszerekre adott válaszukon keresztül. Létfontosságú, hogy tiszteljétek ezt. Ugyan kisebb testben vannak, mint ti, de ez egy percig sem jelenti azt, hogy kevésbé intelligensek. Még mindig kapcsolatban vannak az igazságuk nagy részével, valójában sokan többet tudnak, mint te, és több Földi bölcsességgel rendelkeznek.
És mindenképpen sokkal nagyobb a lélek bölcsességük - ami számottevően hiányzik ezen a „küzdőtéren”. Ez nem egy ítélet; Ez tény. És ünnepeljük a lehetőséget, hogy ez megváltozzon. Tedd félre a büszkeségedet, és engedd meg nekik, hogy új utat mutassanak.
A gyerekek más születési módszert választanak a fizikai leszületésnél, és ez egyre gyakoribbá vált. Egyre többen választják a saját otthonukban világra hozni a kisbabájukat. Egyre több nő ragaszkodik hozzá, hogy szülésznő legyen jelen, a jógával, és légzési technikákkal dolgoznak, a szülési fájdalmak enyhítésére. Mindezek olyan jelek, hogy a dolgok már változtak, és még jobban változik majd.
Ahogy a felnőtt tudatosság összeolvad az új gyermekek tudatával, különösen a kristály és arany gyermekekével, akkor azt észleljük, hogy minden a feje tetejére áll, de nagyon kedvező módon. Meg fogsz lepődni arról, hogy mennyire különbözik a világod, amikor így látod, és rájössz, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket meglátsz, amiket még ezelőtt soha nem vettél észre.
A kicsit elszórakoztatja, hogy a fejedre állít, és te egy új perspektívából látsz rá a dolgokra. Vagy talán a kicsikéd körbe-körbe futkározik, hogy te beleszédülsz, és ekkor új betekintést nyersz valamibe. Ezek a gyerekek, ha olyan játékokat kapnak, ami neked volt, megmutatják, hogy soha nem értetted az üzenetüket. Vagy, hogy a tündérmesékben, milyen üzenet rejlik a történet mögött. Pl: A Harry Potter egy erőteljes információ, megláttatja merre tart a világ, megmutatja mennyire könnyű megváltoztatni a valóságot egyszerűen egy másik igazság megvalósításával, és új rendszerek indulhatnak.
Vannak olyan emberek is, akik azt hiszik, hogy én, Guinevere - Camelot, Arthur király és minden lovag egyszerűen egy mítosz - csodálatos történet, amit valaki kitalált. Lord Merlin egy részed. Sokan megijednek, amikor hallják, hogy azt mondom : Merlin, Jézus, Maitreya, Isten – emberek. Ezt nem kell elhinni; Ez az én tapasztalatom. Ezt neked érezned kell.
Az új gyermekek általuk hordozott energiát a Szíriuszból és a nagy Központi Napból nyerik. Sokan közülük a Vénusz, az Androméda és a Cassiopeia energiáit húzzák be. Ezek a fényenergetikai rendszerek szinkronizálják a Föld Anya genetikai rácsának rekonstrukcióját.
Ahogy neked van egy genetikai rendszered, úgy neki is, ezért úgy döntött, hogy megváltoztatja a tudatát, és az állandóan változik. A Szíriuszi energiát a delfin királyság tartja jelenleg, és ez az, amiért olyan sok ember vonzódik ezekhez a lényekhez, és egyre több gyerek szeretne találkozni a delfinekkel. Felismerik a delfineket, úgy, mint testvéreiket a Csillag nemzetség családjából. Azzal, hogy kölcsönhatásba lépnek a delfin családjukkal, sokkal finomabb módon képesek felépíteni saját energiarendszerüket. Képesek elérni és aktiválni a szunnyadó kódjaikat, amikor kapcsolódnak a delfinekkel. Tehát, ha a gyermek kéri, hogy vidd a delfinekhez, vedd komolyan. Ha érzed a késztetést, hallgass a szívedre - kérlek. Szükségük van rá. A macskák, az elefántok és a bálnák szintén a szíriuszi családból származnak. Az összes macskaféle, és az összes delfin és bálnafajta kapcsolódik a gyerekekhez. Az új gyerekek telepatikusan kommunikálhatnak ezekkel a teremtményekkel, és elmondhatják neked a történetüket, ha meghallgatod őket. Lehetővé teszik a világnak, hogy újraegyesüljön az állatok, ásványok és növények természeti királyságaival, és újra megtanítják az emberiségnek, hogyan éljen tökéletes összhangban a Földdel.
Az indigó gyermekek, akiknek a Ritalin-t adták, 21 évig fogják azt az "energia" lenyomatot hordozni. Megállapítottuk, hogy a felnőtt indigók, akik a Ritalin-nal voltak kapcsolatban, felnőtt korukra : súlyos depresszióssá, hangulati ingadozásossá váltak, vagy /és nehézségekkel küzdenek a mindennapi életben lévő kapcsolatukban. Ahogy az érzelmi és energiatestjeikkel együtt dolgoztunk, megfigyeltük, hogy ennek nagy része az adott gyógyszer mellékhatásainak következménye.
A gyógyszerek nemcsak fizikailag hatnak. Befolyásolják érzelmileg és mentálisan is őket, mert megváltoztatják a szervezet energiafrekvenciájának rendszereit.
Nem teljesen rugalmasak ahhoz, hogy a naiv vagy tudatlan felnőttek mit etetnek meg velük. És azt hogy tudatlan, nem ítélkezésként mondjuk. Ezért elengedhetetlenül fontos te és akik ezt tudják, kinyissák a szájukat, és elérhetővé tegyék ezt az információt különböző fórumokon, hogy eljusson azokhoz, akik nem értik ezeknek a gyerekeknek az érzékeny alkati természetét.
Örömmel mondhatjuk, hogy egyesek sikeresen behatolnak az oktatási rendszerbe és hasonlókba. Nagyon hasznos számodra is, mint lélek, és sok más lélek számára, hogy beviszed a szeretetedet ezekbe a rendszerekbe. Nagyon hasznos lenne neked is, hogy indíts valamilyen nyári tábort, ahol a gyermekek kölcsönhatásba léphetnek delfinekkel, vagy olyan tábort, ahol a növény- és állati birodalmakkal természetes környezetben találkozhatnak, és ahol be lehet őket vezetni az élet felfedezésének módjaihoz.
Kérdések-válaszok
K: Beszéltél a gyerekek legjobb ételeiről. Olyan sokféle "élelmiszer" létezik. Meg engedhetjük, hogy megkóstolják mindet, vagy nem szabad megengedni, hogy ilyen táplálékot egyenek? Tapasztalatom szerint a gyerekek olyan dolgokat kapnak, amelyek kívül esnek az irányításunkon.
V
Ez a gyermek természetes felfedezésének része, de jogosan megakadályozhatod, hogy a lehető legtöbbször haszontalan ételeket egyen. De mivel kölcsönhatásba lépnek más gyermekekkel és olyan környezetben vannak, amely tele van ilyenekkel, legyél egy kicsit rugalmas, és engedd, hogy időnként ilyet fogyasszanak .A nátrium-glutamát méreg a gyermekek szervezetének, nem nagyon tolerálják ezt a különös anyagot, ezért kerülendő minden áron. / A mononátrium-glutamát a glutaminsav (E 620) nátriumsója.
Lady Ginevere vagyok , üdvözöllek és megáldalak benneteket. búcsúzom tőletek.
Kiegészítés :
A mononátrium-glutamát számos élelmiszer természetes összetevője; az élelmiszeriparban mint ízfokozót alkalmazzák. A mononátrium-glutamátot kémiai reakcióval glutaminsavból (E 620) és nátrium-hidroxidvól (E 524) vagy nátrium-karbonátból (E 500) állítják elő. Genetikailag módosított anyagok.
Ezek is hasonlóak:
E 622 - Monokálium-glutamát
E 623 - Kálcium-diglutamát
E 624 - Monoammónium-glutamát
E 625 - Magnézium-diglutamát
Mostanában van ahol nem írják rá a termékre, számmal, csak annyit, hogy tartalmaz ízfokozó adalékanyagot. Na erre is tessék figyelni.
Egy cikkben olvastam, hogy igazából csekély mennyiséget tesznek egy egy ételbe, de ha mellé olyat eszik valaki, amiben hisztamin van , heves reakciókat válthat ki az arra érzékenyeknél. Erős fejfájás, végtagfájdalom, nyaki érzéketlenné válás és émelygés.
A hisztaminról. - -Hisztaminban gazdag élelmiszerek a vörös bor és sör sajtok, különösen a Camambert, Brie, Gruyere, Cheddar, Roquefort, Parmesan. A sörélesztő, kagyló a halak többsége, a halkonzervek is.
A kiegészítést Marga tette hozzá.