Az Új gyermekek fegyelmezése és felemelése

 Az Új gyermekek fegyelmezése és felemelése

 

Michelle Eloff közvetítése
Johannesburg -2004

Forrás:lightweaver

Fordította- Gárdi Mariann



Kuthumi vagyok, és a szeretet és a bölcsesség sugarán jöttem, hogy üdvözöljelek benneteket ebben az időben, és elhozzam a megértés, a bölcsesség, az igazság és a szeretet áldásait.

Üdvözlet, szeretetteim. És nagy örömmel a szívünkben találkozhatunk ezen a napon, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Mikor Krisztus jelenlétében csatlakozunk hozzátok, szeretnénk elhozni azokat az üzeneteket és tanításokat, amelyekkel felemelhetitek és fegyelmezhetitek azokat az új gyermekeket, akik ebben a pillanatban élnek a bolygón, és akik gyors ütemben haladnak. A föld energiájának vibrációja fokozódott. Ez a bolygón élő, magasabb vibrációs-frekvenciájú lények jelenlétének következménye. És ez az eredmény, mindazok munkájának köszönhető, akik tudatosan dolgoznak a saját fejlődésükön, ezzel növelve a saját vibrációs frekvenciájukat.
Sok ember azonban még mindig nem érti, mi a magasabb vibrációs frekvencia eredménye. Az emberiség még mindig be van zárva a harmadik dimenziós rezgésbe, és bár a tudat nagy része túlmutatott ezen a téren, még mindig nagy a megértés hiánya.

Az új gyerekek lehetőséget teremtenek arra, hogy megváltoztassák az emberiség tudatát, valamint megértsék a rezgést, a többdimenziós interakciót a tudat, a tudattalan és a tudatalatti feltárásán keresztül, és a tudat ébredését mind a tudattalan, mind a tudatalatti felé. Most az átlagos felnőtt, aki a földön volt, mondjuk 30 vagy több évvel ezelőtt, nehézségekbe ütközik a gyorsabban rezgő személy fogalmának megértéséről. Pontosan ez okozta az ilyen gyermekek hibás diagnózisát.

Ez azért van, mert az emberiség nem érti, mit jelentenek ezek a frekvenciák.
Ezek a gyerekek különböző neveket kapnak: Indigó, Kristály, Arany és Szivárvány. Ezúttal mi viszont egyszerűen, csak Új gyermekként fogjuk nevezni őket, mert mindegyikük magas rezgési frekvenciával él. Sok ilyen gyermek sokkal fejlettebb tudatú, mint a bolygó átlagos emberi felnőttjei. Ezért ez súrlódást okoz a környezetben.

Most próbáld elmondani az átlagos emberi lénynek, hogy a gyermeke sokkal fejlettebb, mint ő. Nagyon nehezen értené meg. Ez az evolúciós szint viszont, nem teszi kevesebbé a szülőt - mindössze sok lehetőséget kínál a szülő számára, annak érdekében, hogy felismerje, megértse, hogyan kell együttműködni a fizikai világon belül az energiával, ezért nincs megítélés vagy elmarasztalás arról, hogy a személy fejlettebb vagy sem.
Ti, mint tudatos szülők és nagyszülők, nagyon fontos láncszemei vagytok az élet folyamatának, és ezt az aranyos láncolatot nevezzük az új életmód lehetőségének. Ti, akik ezeknek az új gyermekeknek szülei és nagyszülei vagytok, lehetőséget nyújtotok más felnőtteknek arra, hogy megtanulják megérteni, mit hoznak ezek a drága lények erre a világra.

Először is, az embereknek meg kell érteniük, hogy ezek a gyerekek nem ugyanazok, mint amilyenek ők voltak akkoriban. Tehát egy hároméves kora nagyon különbözik a 30, 40 vagy 50 évvel ezelőtti hároméves kortól. Már 20 évvel ezelőtt is nagyon különbözőek voltak, mert a földetek állandó változáson megy keresztül. Ezért a tudatosság is mindig változni fog.

Ezek a gyermekek nyitottabbak a körülöttük lévő világra. Mivel a Föld tudatosságának szintje emelkedett, automatikusan ezek a gyermekek képesek arra, hogy úgy szülessenek a világba, hogy tudatosságuk érintetlen marad, és tudatosabban fejlődtek, mint akik régebben hasonló korúak voltak.

Tehát nagyon fontos, amikor megmagyarázod valakinek, miért különböznek ezek a gyerekek, hogy világossá tedd, hogy ez az egész kollektív munkája, amely felemelte a tudati rezgését, ami lehetővé teszi ezeknek a gyerekeknek, hogy többet mutassanak meg tudatosságukról és pszichikus énjükről. És ahogy az evolúció folytatódik, és ahogy a tudat tovább fejlődik, a gyerekek még nagyobb lelkierővel megáldottak lesznek, mint amilyenek jelenleg ti vagytok.
Ezek a gyerekek azért vannak itt, hogy teljesen lebontsák a régi paradigma rendszerét, hogy eltöröljék azokat az elavult hitrendszereket, melyeket felvettetek, a szüleitektől, nagyszüleitektől. Mert ez egy olyan idő, amely nem más, mint Gaia, és mindannyian a tudatosság felgyorsult növekedési ütemén haladtok át, de egy felemelkedési folyamaton is keresztülhaladtok.

Minden alkalommal, amikor a lények egy csoportjának tudatossága emelkedik, a Földanya rezgése növekszik. Ezért beszélünk oly gyakran a különböző dimenziókról, amelyek befolyásolják a világot adott időpontban, és hogy miként hatnak egyénenként ezek a dimenziók, különböző időpontokban az utatokra.

Rezgések, frekvenciák:
Ezek mind meghatározzák, hogyan tapasztalod meg az életed. Mivel ezek a gyerekek annyira érzékenyek, fel fogják fedezni, amiket eltitkolnak a környezetükben. Nagyon érzékenyek lesznek a frekvenciákra, amelyeket talán a többség nem képes érzékelni, és ez azt is eredményezheti, hogy néhányan kiszámíthatatlanul fognak viselkedni.

Ami a hiperaktivitást illeti, vagy a figyelemhiányos rendellenességet, ahogyan olyan általánosan ismeretes, ezeknek a gyerekeknek nincs evvel gondjuk. Igen, van néhány - nagyon kevesen közülük -, akik valójában ADD-től vagy ADHD-től /figyelemhiányos, vagy figyelemhiányos és hiperaktív rendellenességtől/ szenvednek. A túlnyomó többség azonban nem. És itt lép be a tudatosság nagy változása. Itt kezdődik az oktatási rendszer megváltozásának igénye. Az anya és a gyermek közötti kapcsolatnak meg kell változnia annak érdekében, hogy ezeket a gyermekeket a lehető legjobb módon támogathassák. A figyelemhiányos rendellenesség egyszerűen - egy gyermek, akinek nehézségei vannak egy meghatározott időpontig koncentrálni. Emiatt, természetesen nem tudnak összpontosítani valamire, mert az energiájuk túl gyors.

Ezért mondtuk, hogy fontos - létfontosságú -, hogy az állatokkal együtt éljenek ezek a gyerekek, ahol kölcsönhatásba léphetnek az élőlényekkel, energiáikkal. Ez automatikusan nyugtatja rendszereiket, és sokkal jobban tudnak majd fókuszálni az adott pillanatban, hiszen 10-15 perc a legtöbb, amire összpontosítani tudnak ezek a gyerekek.

Egy televízió, vagy a számítógép előtt hagyni őket órákig, a végén többet fog ártani, mint amit használ, mert elkezdi felborítani a testük elektromos rendszerét, és ez még inkább blokkolt és torz energiát eredményez.

Egyes gyerekek végül letargikusak lesznek, nem érdeklődnek semmi iránt, nem fókuszálnak, és egy függőségi minta alakul ki, ahol csak a TV-jüket vagy a számítógépüket akarják, és elveszítik a kapcsolatot a természettel.

Ez sok más problémát, tanulási problémákat eredményez, amikor a természettudományokról tanulnak. Tehát a televíziót minimálisra kell csökkenteni, de ha televíziót vagy számítógépet használnak, figyeljenek, hogy az oktatás jellegű legyen.

A gyermekek számára ideális környezet, különösen óvodában vagy iskolai környezetben, az ahol a gyerekeknek programokat szerveznek, mert azt nagyon élvezik. Bizonyos mértékig a rendszeresség biztosítja a biztonságérzetüket  -Pl:- reggel egy mese vagy egy olyan történet, amely nem túl hosszú, és megengedheti, hogy átírja a történetet, vagy válasszon egy témát, és ajánlja fel a gyereknek a lehetőséget, hogy a képzeletét használja, és hozzájáruljon a történet tartalmához. Ezután, a gyerekeket ki lehet vinni a szabadba. Ez 15-20 percig tarthat. Ezután egy másik tevékenység lehet valami kreatív - talán festés, rajzolás, formák kivágása. 15-20 percig is. Gyorsan látni fogja, ha a gyermek unatkozik. Ezt követően vagy labdajátékokat vagy az állatokkal töltött időt ajánlanám. Ezután ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a gyermek számos tevékenységet tapasztal, és képes volt arra, hogy felhasználja az összes olyan energiát, amelyet rendszerint nem használ fel egy osztályteremben, mert nagyon hosszú ideig egy helyben kell ülnie.  Használta a játszótéren  a képzeletét, és a kreatív kifejeződéssel is energiát használt - és nincs semmi probléma, hogy mindenkit megzavarna, mert fókuszált és elmerült abban, amit csinált.

Megértjük, hogy mindig lesz olyan gyermek, akinek nehéz lesz koncentrálnia vagy összpontosítania, és itt akkor meg kell nézni a gyermek, otthoni környezetét. A gyermekekkel való foglalkozás nem csak az iskolában való viselkedését vizsgálja. Meg kell értenünk, mi történik az otthoni környezetükben. Ha problémák vannak a szülők között, akkor például a gyermek verekedőst játszik, különösen, ha a gyermek nem érzi biztonságban magát abban a környezetben, harap vagy üt, talán hisztizve földhöz vágja magát.

Amikor a gyerek így viselkedik, a szülőnek vagy tanárnak el kell magyaráznia a gyermeknek, hogy tudja, hogy dühösnek érzi magát, de nem érti, hogy mi szükség van, sikoltozni és rugkapálni stb, és ha befejezte, akkor odajöhet, és elmondhatja, hogy mit akar - ezután sétáljon el tőle. A gyermeknek látnia kell, hogy evvel a viselkedéssel, nem fogja elérni, amit akar. Ellenkező esetben a gyermek ezt a viselkedést fogja használni a manipuláció eszközeként sok éven át, talán egészen a késői felnőttkorig. "Ahhoz, hogy megkaphassam, amit akarok, csak hisztiznem kell."

Tehát az elején a csírájában el kell fojtani ezt. Nem hagyod el, mert azt mondtad a gyermeknek, hogy nem érted, hogy mit akar mondani a sikoltozás és a kiabálás végett. Tehát nem hagyod ott. Emlékezz erre. Az otthonában is szüksége van a gyermeknek határokra. Ésszerű határok nélkül a gyermek soha nem fogja biztonságban érezni magát ahhoz, hogy megismerje önmagát és a környezetét, ezért szülőnek, nagyszülőnek vagy tanárnak nagyon határozott határvonalat kell kialakítania, és a határnak állandónak kell lennie. Ne tolja el a határt minden második nap; ez csak megzavarja a gyermeket. Például a határ - éles tárgyakkal nem lehet játszani, de a műanyag vagy a fából készült tárgyakkal igen. Ez egy határozott határ, és ha a gyermek éles tárgyakat kaparint meg, akkor ugyanabban a pillanatban vedd el  és helyettesítsd műanyag vagy faeszközzel. Ha elveszel valamit, ami veszélyesnek minősül, és valami mással helyettesíted, akkor azt mutatod meg a gyermeknek, hogy mindig van alternatíva; Mindig van valami, ami el fog jönni, ami lecseréli, kiváltja azt, amit elvettek. Ezáltal a gyerek biztonságban érezheti magát. Általánosságban a múltban elfenekelték, és azt mondták a gyerek rossz, mert késsel játszott, szülő az ijedségtől sokkot kapott és üvöltött a gyerekkel, de anélkül, hogy megmagyarázta volna, miért, és ez egész nemzedéken át zavart okozott. Ez ami, mint a veszteség és hiány mutatkozott meg: van valamim, és te a lehető leghamarabb elveszed tőlem minden magyarázat nélkül.

A gyerekeknek meg kell mondani, miért történik valami, és mi történik pontosan, koruktól függetlenül. Mindig emlékezz erre. Fontos, hogy megmagyarázd, azt is miért hagyod valakire,, és ha hiszed, ha nem, már egész pici kortól hamar megértik. És látni fogod, hogy ahogy a gyermek idősödik, a biztonságérzet még mindig meg van, mert megértik a szülő cselekvéseinek motivációját. Ez megkönnyíti a szeparációs szorongást. Ha a határok állandóak, a gyermek megtudja, hol kezdődik, és hol végződik ez a határ. Ne is álmodj arról, hogy a gyermek biztosan nem teszteli ezeket a határokat. Ez bizony elkerülhetetlen, és ott a szülőnek ki kell állnia ezért, következetesnek kell lenni. Ha nem vagy biztos benne, hogy egy jól meghatározott határvonalat választottál ki, akkor számíthatsz arra a tényre, hogy a kicsi megpróbálja kitolni ezt, csak azért, hogy lássa, valójában mit jelent, amit mondasz; Csak kicsit engedj, és elvesztetted a „csatát”, hogy úgy mondjam. Ez egy olyan rendszer, amelyet be kell tartanod annak érdekében, hogy a gyermek egy egészséges és biztonságos környezetben fejlődjön.

Azt mondjuk, hogy rendkívül fontos, hogy más módszerekkel próbálkozz, a helyett, hogy megütnéd. Mert ha a gyerek folyamatosan kikap, azt az üzenetet plántálod belé, hogy erőszakkal eléri, hogy valamit megtegyenek neki,/hisz te is erőszakkal vetted rá valamire/ és hogy rendben van az erőszak használata.

Nézd meg a médiát: a televíziót, a filmeket – minden arról szól, hogy az erőszakkal eléred az utat. Mind a jó fiúk, mind a rossz fiúk használják. Tehát az emberiségnek szóló üzenet: lőnek, megroppantanak, és végigsétálnak az életen.

Ez nem az a tudatszint, amelyhez a gyerekeket  hozzá kellene szoktatni. Tehát, ha ezt a módszert használják az otthoni környezetben, a gyermek elfogadja az erőszakot mint elfogadott viselkedési eszközt.

Ezek a gyerekek nagyon intelligensek. Ők tisztelik a tiszteletet; Ragaszkodnak ahhoz, hogy az igazat mondják nekik, függetlenül attól, hogy mi az igazság. Ha a szülő semmilyen módon nem őszinte a gyermekhez, a gyermek ezt megtudja, és általában elkezd játszmázni.

Légy nagyon tudatos a gyermek viselkedéséről, amikor valami hasonló történik , vagy ha valami a családban van, ami nem harmonikusan áramlik. Talán nem vagy teljesen őszinte magaddal, és a gyermek a te nevedben jár el.

Számos alkalommal tanúi lehetünk annak, hogy például egy anya túlterjedt a határain , akkor a gyermeke is. Például folyamatosan beavatkozik az anya időbeosztásába, és minden alkalommal, amikor valamilyen munkával kapcsolatos tevékenységet szeretne tenni, vagy meghaladja a korlátját, a gyermek kérni fogja a figyelmét, így vagy úgy: pl folytatja a lázadást, ellenszegülést, vagy megbetegszik. Amint az anya rájön, hogy időre és pihenésre vágyik,/ és a gyerek megérezte ezt/ csodálatosan meggyógyul a gyermek, vagy megváltozik a gyermek egész hangulata. Ezek a gyerekek tükrök. Ez nagyon fontos. Az önfegyelmezéssel, fegyelmezed a gyermeket.

A "fegyelem" szó a latin disciplinare szóból származik, ami "tanítani". Tehát ezeknek a gyerekeknek a fegyelmezése a tanításukról szól. A fegyelmezés maga arról szól, hogy tanítson magának új utakat és új rendszereket az élet kezelésével kapcsolatban. Minden apró dolgot, amit csinálsz, minden aprócska dolgot, amit mondasz, a gyermeked felszívja, és kivetíti azt, tükrözi azt rögtön, néha nagyon szórakoztató módon, és néha rémisztő módon. Azonban ezeknek a gyerekeknek szükségük van a támogatásra és az őszinteségre a következetesség és a magyarázat révén.

Korábban azt mondtuk, hogy ezeknek a gyermekeknek egy része nagyon érzékeny lehet. Ez azért van, mert az energiarendszerük érzékeny, és éppúgy, mint sok különböző felnőtt a bolygón, ezért sok különböző gyermek is. Néhányan erősek és hangosak,  már már agresszívak - ez a természetes energiafrekvenciájuk.

Az Új  gyermekek a többsége érzékeny, mert olyan világból vagy helyről származnak, ahol az energia nagyon, nagyon tiszta, sima. Közülük sokan nem rendelkeztek több száz inkarnációval, mint itt a legtöbb felnőtt ember.. Néhányan közülük csak legfeljebb három életet élhettek meg a Föld síkján. Ezért nagyon ki kell igazítani ezt a nagyon zajos, nagyon agresszív bolygót, és sokat kell nekik alkalmazkodniuk a rendszerhez.

Az egyik olyan dolog, amihez a gyerekeknek a leginkább nehéz alkalmazkodni, az oktatási rendszer, mert nem támogatja igazi szükségleteiket. A gyerekek közül sokan nem akarnak iskolába járni, vagy - különösen az érzékenyek – olyan helyzetbe kerülhetnek, ahol zaklatják, kinevetik vagy teljesen elutasítják őket, és az érzés, ami a kiközösítéssel jár, mélyen beléjük vésődik. Mivel ezek a gyerekek fejlettebbek, nem azt jelenti, hogy nem ártanak egymásnak. A gyermekeket a családi környezet befolyásolja, amint azt már említettem, és a szülők, a testvérek és a családtagok által feltüntetett programozás a játszótéren lejátszódik. Azok a gyermekek, akik hajlamosak egymás ellen menni, összeverekedni, ők azok, akiknek annyi szeretetre és támogatásra van szükségük, amennyi csak lehetséges, mert a merevség, az ítélet és az elválasztás rendszerébe esnek, miközben ezek a gyerekek azért jöttek, hogy mást mutathassanak nekünk.

Mindannyian - függetlenül attól, hogy fizikai testtel vagy fizikai test nélkül vagyunk-e: mindannyian új módot tanítunk.

Minden figyelem a Földre irányul ebben az időben, hogy megnézzük, hogy ezek az új gyerekek milyen változásokat hoznak, és ezen keresztül tanulunk is. A szenzitív/érzékeny gyerekeknek meg kell mondani, hogy mennyire szeretik és támogatják őket. Meg kell érteniük, hogy a többi gyerek nem ugyanolyan, és oka van a magatartásuknak, és ezt bármilyen módon megmagyarázhatod, de ne különítsd el érzékeny gyermeked a világ többi részétől, azért, mert te zavarba jössz attól, ahogy ő viselkedik. Inkább tanítsd meg a gyermeki bölcsesség eszközeit, hogy láthassa az illúziót, ahol megkeresheti a bölcs megoldást, hogy beilleszkedjen a rendszerbe, ahová eljött.

Megköszönöm, hogy találkoztunk ezen a napon; Mert eljöttél, hogy meghallgasd, amire a gyerekeknek szüksége van. Olyan emberekre, mint te, hogy meghallgassák. Minél többet látod ezeket a gyerekeket, isteni lényeknek, annál inkább megismered saját lényed isteniségét, és ezen keresztül erősödve, szellemedben és bölcsességedben növekedni fogsz.

Ezek a gyerekek azért jöttek, hogy előkészítsék az utat a jövő számára, és ahogy elismerik hatalmukat, láthatóvá válik, hogy az erejük az új világ hasznára válik.

Soha ne irányítsd akaratodat másra, és ne ítéld el gyermekeiddel való viselkedését senkinek, mutass más módot példaként.

Átölelünk Krisztus fényével mindannyiótokat, gyermekeidet és családodat, és jöjjön el hozzád, a harmónia, a béke, az elfogadás, a megértés és a kölcsönös szeretet, az élet valódi aspektusainak megtapasztalása, amely örömet és harmóniát eredményez. Bízz a sok láthatatlan karban, amely megtart, és tudj róla, hogy soha nem vagy egyedül.

Kuthumi vagyok, a világosság, a szeretet és a bölcsesség ura, és szeretettel köszöntelek és megáldalak. Adonai.

Kuthumi - Változtasd meg a drámádat

Kuthumi - Változtasd meg a drámádat



Csatornázta: Michelle Eloff
Johannesburg, Dél-Afrika, 2003 November 11.-én

Fordította és hanganyagot készítette: Gárdi Mariann

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/wozw36sb097an4a/V%C3%A1ltoztasd+meg++a+dr%C3%A1m%C3%A1dat.MP3

vagy

Youtube-n hallgatható verzió: https://www.youtube.com/watch?v=Pu8-stOz1yw

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_________________________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, a szeretet végtelen áldásaival. Üdvözlet szeretteim.

Nagy örömmel üdvözöllek benneteket ez alkalommal, öröm megosztani veletek a szeretetünket, az örömünket, az együtt utazásotok láttán. Sokat tapasztaltatok az elmúlt hetekben. Sok kérdéssel, akadállyal kellett szembenéznetek egyre többször, és mivel ilyen ütemben felgyorsul az idő, egyre több feladattal néztek szembe, ami még több tanulsággal jár. Szeretnénk részt venni veletek a leckék áttekintésében most, hogy a leckék növekedni segítsenek, – hogy ne akadályozzanak titeket.

Mint tudjátok, mielőtt a Földi síkra inkarnálódtatok volna, különböző leckéket, és tapasztalatokat választottatok magatoknak. Olyan életutat, hogy segítsen a növekedésben és a hazatérésben. Nagyon sokat tanultatok már.
Ha visszatekintetek az elmúlt napjaitokra, korábbi éveitekre, azt gondolhatjátok: " Ezek rossz időszakok voltak, soha nem szeretném átélni újra azokat a pillanatokat."
De tudod mit? Már túlélted. Még mindig itt vagy. Ez nem mond neked semmit? Mindig az adott neked erőt, hogy bármi is történik szembenézzél vele.

Amikor egy megpróbáltató helyzetben találod magad, kérdezd meg magadtól: „Mit tehetek, hogy megváltoztassam ezt a helyzetet?” "Mit tehetek energetikailag, hogy a jelenlegi utamon békét hozzak létre? „Milyen tanulságot tudok levonni ebből a tapasztalatból?” Mert ilyenkor, nem egy negatív visszatartó energiának látod.

Életed minden napján van egy lecke. Nem számít mennyire kicsi vagy nagy. Minden nap tanultok valami újat. Engedjétek meg magatoknak megtanulni őket, és lépjetek tovább az utatokon.
Egy hatalmas vállveregetést adjatok magatoknak mindazért amit elértetek. Foglalkoztál, eddig néhány óriási akadállyal, nagy tanulságokkal, és a tapasztalatok által egy jobb emberré váltál.
Szerelmi életedben felismerted, nem csak a szerelem fontosságát – hanem magát a szeretetet is. Amikor szeretettel tekintesz a leckéidre, elkezded meglátni a bennük rejlő lehetőségeket is, nem csak a kudarcot. Sokan felteszitek ezt a kérdést:
"- Miért van az, hogy mások életére tudok tanácsot adni, de nem tudom rendezni a saját életemet?"
Ez azért, van mert kívülről nézel rá, így ez az amit szeretnénk, ha akkor is így tennéd, amikor a saját életed leckéivel foglalkozol.

Bármit is kelljen megvizsgálnod ez-idő tájt, tedd a szent helyeden. Engedd, hogy az egyetemes fény egy tojásformájú fehér fénnyel körülvegyen. Képzeld el, hogy egy ametiszt sugár beburkolja a körülötted lévő fehér fényt.
Mindig emlékezz erre, amikor ezt a meditációt választod, engedd meg az ametiszt sugárnak, hogy az egyetemes fényeddel összeolvadjon, mert védelmet ad amíg te kiterjeszted magad, és lehetővé teszi, hogy biztonságban érezd magad a megnyílt állapotban, hogy szabadon kiáramolhasson aminek megengeded, hogy menjen.

Képzeld magadat egy vízesésbe, ami az élet vize, egyetemes fény és szeretet. Állj bele ebbe a vízesésbe. Képzeld el, ahogy a víz energiáját beengeded a lábaidon keresztül, miközben átmos, tisztít téged, felfelé áramlik amíg a koronaközpontoddal eggyé nem válik. Most lásd magad előtt azt a szituációt, amivel neked ebben a jelenlegi pillanatban szembe kell nézned. Engedd meg ennek, hogy előtted lebegjen a vízen. Képzeld, hogy a szeretet és a fény energiája segít téged a helyzet fölé emelkedni, és szeretettel támogat és tart téged a jelenlegi szituáció tapasztalata fölött.

Kezdd el látni a játékot amit előtted eljátszanak.
Lásd magadat színészként az életed drámájában és úgy nézd, mintha egy filmet néznél. Most kívülről nézel bele a szituációba. Értelmezd ezt a drámát – mit tudsz másképpen tenni változtatni: egy másik helyszínt, más cselekményt?
Hol gondolod, hogy megváltoztathatod a forgatókönyvet?
Kezdd rendezni a drámádat; távolítsd el azokat a szereplőket akikről azt érzed nem jól játszottak ezekben az epizódokban.
Ha azt érzed, te nem játszottad helyesen a szerepet, mint ahogy játszanod kellett volna, játszd el úgy ahogy gondolod, hogy kellett volna. Ez az esélyed, hogy a Broadwayin legyél, írd át a forgatókönyvet, bármilyen helyszínt, szerepet választhatsz. Nyerhetsz egy Oscart!!

Emlékezz, hogy szabad vagy, hogy megváltoztathatsz bármilyen színhelyet, amilyet választasz.
Szabad vagy, megválasztani bármelyik színészt vagy színésznőt, és abban is, hogy megváltoztathatod a díszletet. Menj vissza többször, nézd meg még egyszer, és minden alkalommal változtathatsz valamit. Folytasd ezt az eljárást, amíg elérted azt a pontot ahol elégedett vagy a drámáddal, – ahol a játékod mindegyik epizódjával, mindegyik színhelyével, és elégedett vagy mindegyik tetteddel. Minden alkalommal amikor szembenézel egy tapasztalattal vagy egy leckével, emlékezz erre a technikára, mivel ez kivesz téged abból az energiából és képessé tesz téged arra, hogy világosabban láss, mint az esemény előtt.

Megkérdezheted a színészeket, hogy mit éreznek ebben a szerepükben – miért játszanak el ilyen speciális részeket a drámádban. Kérdezd meg magadat, hogy miért vagy abban a speciális szerepben. Meg fogsz hökkenteni azokon a válaszokon, amiket megkapsz. Ahogy változtatod a drámát, engedd meg az átírt részeknek, hogy egyetemes fehér fényben tartsák és arany és ametiszt fénnyel pecsételődjenek le. Lásd ezt, a fehér, ametiszt és aranyfényt egy gömbben. Minden alkalommal amikor megváltoztatsz bármilyen részt, még egyszer tartsd azt a fehérben, ametisztben és aranyfényben.

Mindazt, amit megváltoztattál a drámádban – engedd bele a vízbe, hogy tisztuljon és tisztítódjon, és engedd mindazt, amit már nem a saját részednek érzel. Minden alkalommal egy speciális céllal, eljárással, vagy tapasztalattal dolgozol az életedben, állandóan nagyon finom energiákat mozdítasz el. Folyamatosan oldhatod azon blokkjaidat amik már nem a te részeid. Fontos rendszeresen megengedni magadnak, hogy elbocsájtsd mindezeket. Lehet nem mindig vagy tudatában mi az, de jelentsd ki szavakkal: Most kibocsátom, elengedem mindazt, ami már nem az életem része, megtisztítom lényem, a szeretet és fény egyetemes életvizében.

Ahogy múlik az idő, érezni fogod lényed könnyedségét, egyre többet fogsz elengedni abból, ami már nem te vagy, és egyre több leszel abból, aki igazán te vagy, és amikor azzá válsz, aki igazán te vagy :) Nincs nehézség, nem cipelsz terheket.
Legyél a saját igazgatód, a producered, az író, és humorosan tedd ezt. Nem kell annyira komolynak lenned. Időnként nagy jelzéseket kaptok majd tőlünk, ami azt jelenti: „Kivilágítást!” azért mert ami az élet – az a fényről szól. Amikor kivilágítasz, ne csak egy mosollyal az arcodon tedd, érezd is fényesnek magadat.

Áldunk téged sok fénnyel és szeretettel, és támogatunk téged erővel és bátorsággal, hogy befejeződhessen a gyógyulási folyamatod. Kérünk, hogy bízz a folyamatban és tudd, hogy mindig támogatunk téged, mindig isteni védelemben és vezetésben részesültök. Bízz a láthatatlan karokban, amik tartanak téged és emlékezz arra, hogy mi csak egy gondolatra vagyunk távol tőled.

Béke legyen veletek. Kuthumi vagyok és szeretetben megáldalak és üdvözöllek benneteket. Adonai.

Kuthumi – A Csillag Energiákról

 Kuthumi – A Csillag Energiákról


Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2003. augusztus 18

Fordította: Hatejer Emese

Gárdi Marianna által készített hanganyag letöltési helye: http://www.mediafire.com/file/bb2zmbimj0uby58/Csillagenergiak.mp3

vagy Youtube-n hallgatható verzió: https://www.youtube.com/watch?v=a6dCZ6mlGNs

Forrás: lightweaver

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

 

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és hogy elhozzam számotokra a felébredés, a szinkronicitás, a megértés és az új fény áldásait. Nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretteim, az energiátok eltolódik és változik a vibrációjában és a tudatosságában minden nap és éjszaka minden egyes pillanatában, miközben lélegeztek. Az elmúlt években a növekedés gyors üteme volt jelen – az emberek nagyon gyorsan haladtak végig egy felgyorsított tempóban a tudatosság nagyon sűrű szintjein. Ezeket a csillag sablonok eredményezték, amelyek összeolvadtak a bolygótokkal. Ezek a csillag sablonok tökéletesen összehangolódtak a Föld sablonjaival. Ez az ahol a mennyek csillag lenyomata és a Föld Anya lenyomata eggyé vált, és egy egészen új tudatosság született meg.

Mindannyiotok tartalmaz Csillag Energiát, és Föld Energiát is tartalmaztok – azért mert jelenleg itt vagytok és hallgatjátok vagy olvassátok ezeket a szavakat. És ahogyan az energia elmozdult és megváltozott egyre többen ébredtetek fel és ébredtek rá – néhányan tudatosan – arra, hogy ez a Csillag Energia aktiválódott bennetek. Sokan befejeztétek a munkát a Földi Karmátok feldolgozásával, és most belekezdtek a Csillag karmátok feldolgozásába.

A Csillag karma és a Földi Karma teljesen eltérő folyamata a feldolgozásnak, és a Csillag karma nem működik ugyanolyan módon, ahogyan a Földi karma teszi. A Csillag karma az összes bölcsesség és úgy nevezett technológia, amit elsajátítottatok az össze életidőtök alatt, függetlenül attól, hogy a választásod által hová inkarnálódtál és tapasztalsz jelenleg meg egy életet.

Volt egy különleges folyamat, amit körülbelül 5 évvel ezelőtt adtam át. Ez az anyag eredetileg leföldelte a ”Mózes Táblákat”. Azonban ahogyan az energia megváltozott, ezáltal ez az információ is egy magasabb rezgésű frekvenciára került, és ez most tartalmazza a ”Fény 99 Csillag Tábláját” is. Ez alapvetően a Csillag DNS-etekről szól. A Csillag DNS-eteknek 99 szála van. A DNS ezen szálainak mindegyike behatol a tudatosság 33 szintjébe, és ezáltal már belekezdtettek a Csillag DNS-etek aktiválásának folyamatába. És amikor a Csillag DNS-etek aktivá válik, a Csillag Csakráitok is elkezdenek vibrálni.

És néhányotok önmagát elkezdi egy olyan világban találni, ami egyszer a normális életeteknek számított, de ez most már furcsa lesz számotokra, és idegennek tűnik. Úgy tűnik, mintha egy másik személy élne egy különböző életet, és egy különböző dimenzióba transzportálódtatok volna, és most próbáltok beilleszkedni a megszokott normális életetek kerékvágásába. Ne harcoljatok a folyamattal! Engedjétek meg magatoknak, hogy haladjatok az árral, amit a Csillag térképetek mutat. Mások úgy találhatják, hogy ugyanannál a karriernél maradnak, és mégis a munkátok egy egészen más vázat/keretet ölt magára. Ez a váz kibocsátja a Csillag Életet – Csillag Energiát – és támogat mindenkit, aki kapcsolatba lép ezzel – hogy elkezdjenek ráébredni a Csillag lenyomatukra.

Ez az Napcsakra és az Oroszlán Kapuknak köszönhetően aktiválódott. Ez lehetővé tette az Arany Gyermekek bejövetelét, akik a 12. dimenzióból tevékenykednek – amely a 12. Sugár. Az Arany Sugár a 12. Sugár. Ez a tudatosság Arany szintje, amely közvetlenül a Csillag DNS-eteken keresztül működik. És ahogyan a Csillag Csakráitok aktivvá válnak, meg fogjátok találni a bőséget, az örömöt, a mágiát és a csodákat, amiket a 12. dimenzión keresztül tapasztaltok meg elkezdik az utazásukat a tudatosságotokba és az életbe, amit éltek.

Ez nem egy erőltetett ideál, hogy elképzeltek egy olyan világban való élést, ahol sokkal több bőséget és örömöt tapasztaltok, mint szenvedést és bánatot. Ez azért van, mert mindennap tanúbizonyosságot szereztetek és több szenvedést megtapasztaltatok, mint örömöt, és ezért hiszitek ezt az örömöt fantáziának. De a világotok változik. És már a tudatosság sok szintje kimozdult ebből a régi paradigmából. Mindnyájan, akik hallgatjátok szavaimat vagy olvassátok, már elkezdtétek a szegénység tudatosságból való kilépésetek folyamatát. Már magatokhoz öleltétek (valamilyen szinten) a kreativitás erejét, és a kreativitás ereje mondja nektek, hogy megérdemlitek a bőséges életet; az öröm, a vidámság, az élvezet bőségét; a pénz, barátok bőségét – bármi legyen is ez.

Engedjétek meg, hogy egy pillanatra kitérjünk a pénz energiájára. A pénz egyszerűen egy energetikai csere (eszköz). A pénz lehet a szeretet egy manifesztációja, ha helyesen használják. Sok ember ezeket a papír fecniket az ”összes gonoszság gyökereként” címkézi fel. Tehát sokan átadták a hatalmukat ennek a papírdarabnak, és sok ember hiszi azt, hogy ezeket a papírdarabokat lehetetlenség elérniük. Emlékezz – a szeretet, a pénz, a nevetés, az öröm; az energia összes formája. A legnagyszerűbb leckék egyike a szegénység tudatosságból való kilépésnél és a jólét tudatosságba való belépésnél az, hogy higgy abban, hogy mindenki megérdemeli a bőséget – annak minden formájában; hogy semmi nem elérhetetlen vagy megközelíthetetlen – sem a szeretet, a barátság, a siker vagy a pénz, mindezeket el lehet érni. A pénz egy óriási kérdés tárgyát képezi a világotokban, és szükségesnek találjuk, hogy emlékeztessük az embereket, hogy nem kell beleragadnotok azon elképzelés csapdájába, hogy azért, hogy ”jó” spirituális személyek legyetek, azért szegénynek kell lennetek. Ez a régi paradigma szeretteim. A jólét tudatosság jelenti a jólétet; a szegénység tudatosság jelenti a szegénységet és nélkülözést!

A Csillag energiák mindegyike, amiről éppen beszélünk, még több fényt idéz elő. A fény szeretet, a szeretet fény. Ahol fény van, ott mindig szeretet is létezik. Ahol sötétség van, ott mindig jelen van a tudatlanság és a szenvedés is. Tehát minél több fényt hoztok be az életetekbe, annál többet tártok fel önmagatokról és a világotokról is körülöttetek. Minél jobban megnyitjátok tudatotokat, azért hogy növekedjetek, tanuljatok, megértsetek, annál több Csillagfény vontok be a testetekbe. És minél több fény van jelen, annál aktívabbá válik a Csillag DNS-etek.

Néhányan már sikeresen aktiváltátok a Földi testetek DNS-ének 12 szálát – a szerves testetekét. Lehet, hogy még biológiailag nem látható, de páran már aktiváltátok a 12 szálatok tudatosságát. Most itt az ideje, hogy magatokhoz öleljétek azt, ami a Csillag DNS 99 szála idéz elő számotokra. A Csillag DNS az életetek minden egyes aspektusát megérinti, amivel kapcsolatban tudatosak vagytok, valamint amellyel kapcsolatban tudatlanok vagytok. A Csillag DNS mélyen behatol a szupertudatosotokba, és behúz bármilyen információt a tudatosság ezen szintjén keresztül a tudatos tudatosságotokba.

És ez az amiért sok embernek nehézségei támadnak ezekbe az időkben azzal, hogy szilárdan leföldelve tartsák magukat, abban, amit földi valóságként érzékelnek. Valószínűleg megfigyeltétek, hogy a dolgok nagyon gyorsan változnak a saját életetekben, vagy talán a barátaitok vagy a család, vagy talán a barátaitok barátai azok, akiknek az élete megváltozik egy szempillantás alatt. Semmi sem állandó többé, azért mert a Menny és a Föld egyesült. Azért mert Föld Tudatosságának Anyja és a Menny tudatosság Atyja egy újfajta tudatosság megteremtésének folyamatában vannak – és ez az Arany Gyermek, amelyet mindannyian megszültök (magatokban), a nem túl távoli jövőben.

Az Arany Gyerekek magasan fejlett lények. Eljöttek a világotokba, hogy betöltsétek a nagyon speciális terveiteket, és tudják, hogy miért vannak itt. Örömet és humort árasztanak ki. Nagyon leföldeltek, és nagyon bölcsek. Ők mindannyiotok jövőjének legnagyobb tanítói. Az Arany Gyermekek nagyobb számú megjelenése a 2000-es évben kezdődött, és 2012-ig inkarnálódtak emberi testbe. De ezalatt az időszak alatt, St. Germain ibolya és ezüst sugarának Ibolya Gyermekei is bejöttek. Nagyon speciális feladattal érkeztek, a Föld, és az állatok és a kristályok védelmezőiként és őrzőiként. Ezek a gyermekek nagyon eltérőek az Indigó gyermekektől. És itt vannak a Smaragd gyermekek is, akik szintén ezen időszak alatt jöttek. Ők Csillag Lények, sokuk nem rendelkezik földi inkarnációk százaival. Ők nagyon kevesen vannak, de értékes információkat hoznak mindenkinek, hogy tanuljon belőlük. És meg fogjátok érteni, amit elhoznak nektek azáltal, hogy aktiváljátok a saját Csillag DNS-eteket és a saját Csillag Csakráitokat.

Ez egy folyamat – ez aktiválás, és szükséges engedélyt adnotok és meghatároznotok a szándékot a tudatosság összes szintjének aktiválására. Azt javasoljuk, hogy ha ez a kívánságod és akaratod, akkor kérd, hogy ez a folyamat legyen aktiválva a lelked legmagasabb akaratával összhangban, és tökéletes összhangban az isteni időzítéseddel. Az ok, amiért ez javasoljuk, azért van, mert ez a folyamat nagyon intenzív, és ahol szunnyadó kérdések vannak, ott a Csillag fényed fel fogja ezeket tárni előtted.

Úgy fogjátok találni, hogy bizonyos Csillag Lények elkezdenek bemutatkozni nektek, és néhányat most meg fogunk nevezni közülük számotokra: Zaaré Parancsnok az egyik. Ő a Smaragd Sugáron dolgozik, és ő az Igazság Csillag Lénye, és Mihály Arkangyallal együtt munkálkodik. Zaaré Parancsnok volt felelős, az elmúlt években arra vonatkozóan, hogy elhozza az igazságosságot és az igazságot a jogrendszerekbe és a kormányokba. Így tehát a korrupciókat elkezdték felfedni a kormányaitokban, és ez megmutatja számotokra, hogy Zaaré Parancsnok mennyire elfoglalt is mostanság!

Van egy másik Csillag Lény a neve Delaana. Ő nő nemű. Őt úgy ismerik, mint a Hozzáállás Csillag lényét, és ha bárkinek szüksége van egy kis hozzáállás kiigazításra, ő a legmegfelelőbb a munkára. Szintén a Smaragd Sugáron dolgozik – nagyon gyengéd energia, de nagyon precíz az energetikai magyarázatában és közlésében. Függetlenül attól, hogy mi a probléma a hozzáállás körül, összehangolódhatok ezen Csillag lény jelenlétével és kérhetitek a támogatását, hogy segítsen nektek a megvalósításában és fenntartásában, egy pozitív hozzáállásnál vagy bármilyen hozzáállásnál, amit szeretnétek felvenni.

És akkor van egy Csillag Lényünk Gondor néven. Ő hím nemű. Ő a Bizalom Csillag Lénye, és az energiája 1998-ban földelődött le, a Szahara Sivatag fölött, és ez 2003-ban kiterjedt Namíbia Brandberg területére és onnan tovább terjed a világ más területeire. Ez azt jelenti, hogy a hit energiája kiterjeszti szárnyait. Ezek a portálok lehetővé teszik, hogy még több váljon aktívvá a saját hitetekből. De sose felejtsd el, hogy a hit a sétapálcád a kihívások hegyeire. A hit mindig eljuttat a célodig. Ha a hit folyamata kihívást jelent neked, és küzdesz ennek megtartásával, hangolódj össze ezzel a lénnyel, és segíteni fog neked.

Akkor van egy Li-loo nevezettű Csillag lényünk. Ő nő nemű. Ő az Univerzális bába, nagyon szorosan együtt munkálkodik Mária Anyával és Nada Úrnővel. Li-loo jelen van mindnyájatokkal, mert az újjászületésetek ideje érkezett el. Úgy találhatjátok az elkövetkező 6 hónapban, hogy mindannyian keresztülmentek az újjászületés kisebb folyamatain minden egyes pillanatban. Ez nem egy fájdalmas folyamat. Ez, valójában, egy felszabadító folyamat, minél jobban megszülitek a Csillag Éneteket, annál többet fogtok tudni önmagatokról. Kezdetben, néhányatoknak, ez egy zavaros folyamat lehet, mivel, ahogyan már mondtuk, mivel ez fényt hoz önmagatok minden azon aspektusának, amik a sötétségben voltak, de az öröm az, ami segíteni fog nektek felfedezni, amit nem tudtatok, vagy visszaszerezni azt, amit fiatal korotokban elvesztettetek.

Itt az ideje a kirakósotok összes ilyen ”darabkáját” összegyűjteni, és békébe kerülni végre önmagatok minden aspektusával. Néhány ember úgy érezte, hogy távol van tőlük a lelkük, és ezért nem voltak képesek leföldeli a spirituális esszenciájukat ebben az életidőben. Míg mások kapcsolatban vannak a spirituális esszenciájukkal, és nem akarnak a földi síkon lenni. Mindnyájatok egy fajta célért van itt, és ez egy AJÁNDÉK, hogy a Földi síkon vagytok ebben az időben, mert mind spirituális történelmet írtok. Amit most tapasztaltok azt még soha sem tapasztaltátok a Föld spirituális történelmében eddig. És a Csillag energia jelenléte sokkal erőteljesebb, mint valaha is volt.

A Csillag energia jelenléte feloldja a kollektív tudatosság sűrűségét, ami csapdába esett a félelem hálójába. Ha ki akartok törni ezekből a negatív mátrixokból, akkor az igazság fénye felé kell fordulnotok; Isten fénye felé kell fordulnotok. Leegyszerűsítve, ez egy választás, annak választása, hogy a félelem motiváljon vagy az Élet motiváljon inkább. És mint már mondtam oly sok alkalommal - az egyik vagy a másik. A kerítésen való üldögélés már nem járható út. Talán a kerítéseknek szögesdrótból kéne állniuk, mert akkor nehéz lenne rajtuk üldögélni!

Az embereknek nehéz ezeket a döntéseket meghozniuk, mert a múltban vesztesség érte őket (a meghozott választásaik végett) – a tudatosságuk csapdába esett a szegénység vagy az áldozati tudatosságban. Az egyetlen módja, hogy megtörjétek ezt, az ha az arcotokat a másik irányba fordítjátok. A veszteség és hiány egy lecke része volt – önmagatok bizonyos aspektusainak elsajátítási folyamata. De ennek nem kell az életed témájának lenni örökkön-örökké, ámen. És meg van az erőtök, hogy véget vessetek a folyamatnak. Nem a körülmények áldozatai vagytok. Meg van a kellő erőd arra, hogy megválaszd, hogy mire fókuszálod az energiádat. Meg van az erőd ahhoz, hogy megválaszd, hogy milyen tudatossági szintből fogsz bevásárolni. És ha azt látod, hogy ott egy bizonyos lejtő van az áldozati vagy bármilyen más negatív tudatosságba, nem kell hinned benne.

Meghatalmasítva önmagad, és befektetve az energiád abba, ami a legtöbb nyereséggel jár számodra. És beruházva ebbe, befektetsz a lelkedbe is. Hatalmas eltérés van aközött, hogy a lelkedbe ruházol be vagy az egódba fektetsz be. Ne feledd az egód része annak, hogy bevásárolsz a félelmekből. A lelked soha nem vásárol be a félelmekből. A lélek nem tapasztal félelmet – vagy hiányt, vagy veszteséget, ez ügyben; az egó tapasztalja ezt. Tehát, amikor félelmet éreztek, vagy aggódva találjátok magatokat vagy csapdába estek a pesszimizmusba, a neheztelésben, a cinizmusban, akkor az egódban vagy, és egyedül te tudod kihúzni magad ebből. És minél inkább jelen van a Csillag jelenléted, annál nehezebb lesz számodra, hogy fenntartsd ezt a negatívitást, mivel a Csillag fény azt fogja mondani neked ”ébredj – nézd meg mi van előtted”. Öleld magadhoz a lehetőséget, elvéve az ajándékot, amit a kihívásod nyújt át neked, és haladj előre.

Most a 7. dimenzió az átjáró, ami megnyitja mindazon Csillag dimenziót, ahol az összes többi Csillag fivéretek és nővéretek lakik. A 7. dimenzió bejárat az univerzumba – mind abba a többszázezer dimenzióba, ami ezen az egy dimenzión túl létezik. Mindannyian a saját egyéni módotokon dolgoztok alkalmazkodva a 7. dimenzióhoz. Rengeteg információt adtam már át a mágiáról – a manifesztáció csodáiról, amiket a 7. dimenzió idéz elő, és már dolgoztatok ezzel – néhányan tudatosan, néhányan tudattalanul. De most meg van a lehetőségetek, hogy keresztülmenjetek ezen átjárókon, és elkezdve megtapasztalni ennek örömét és jelenlétét azáltal, hogy tudatosan egy eltérő tudatosságot sajátítotok el, és meghatározva azt a tudatos szándékot, hogy megtapasztaljátok a tudatosság ezen magasabb szintjeit a világban, amelyben jelenleg éltek. Ez rengeteg új tapasztalási lehetőséget tár fel számotokra. Néhány ezekből a tapasztalásokból, formát ölthet, amit megvitattunk már, valamint az inspirációk, amik lehet, hogy kitűnnek ebből a világból, hogy úgy mondjam. Néhányan hirtelenjében égető szükségét érezhetitek, hogy elköltözzetek a városból vagy országból, ahol jelenleg életek. Ez azért történik, mivel a Csillag lenyomat aktiválja önmagát és elvisz arra a helyre, ahol lennetek kell, ezáltal véghez víve azt, amit a Csillag szolgálat helyeként határoztok meg. A Csillag szolgálat és a Földi szolgálat eltér.

Amikor rezonáltok a Csillag lenyomatotokkal és dolgoztok a térképpel, akkor a kommunikációtok, az interakciótok a környezettel túllép a 3. dimenzión. Néhány ember talán elkezd tisztánhallani; mások megtapasztalják a tisztánlátást – látva a dolgokat a Belső szemükkel. Mások érzékei lehet, hogy felfokozódnak abba az egyszerű értelemben, hogy tudják, hogy valami megváltozik (tisztántudás).

Talán néhányan már kaptatok üzeneteket az álmaitok révén. Talán rápillantottatok az órára és 10:10-et láttatok vagy 11:11-et, 12:12-öt, 22:22-öt látatok, ekkor a Csillag Családotok kommunikál veletek. Lehet, hogy különböző színeket vagy különböző energiákat érzékeltek. Talán úgy érzitek, hogy a képzeletetek elragad titeket. Ne lökd félre ezt rettentő sietséggel, azért mert amikor üdvözlöd a Csillag Családod jelenlétét a környezetedben tudatos módon, akkor bármi lehetséges. És emlékezz, az igazság gyakran furcsább, mint a fikció. A képzeleted egy eszköz, amit a lelked használ, hogy kommunikáljon veled. Egyedül a földi világotok az, ami azt mondta nektek, hogy a képzeletetek egy illúzió.

Azáltal, hogy újrakapcsolódsz a képzeleteddel, megengeded a belső gyermeked tudatosságának, hogy újjászülessen, és segíteni fog neked ebben az újjászületési folyamatban Li-loo– hogy megszüld a Belső Gyermeked, így újra hozzá tudsz férni a Csillag lenyomat ezen eredeti kódolásaihoz, amiket ebbe a világba magaddal hoztál, mikor leszülettél. És ahogyan ezek a Csillag nyomatokat aktiválják, azáltal mindnyájotok azzá a Fénymunkássá válik, akik igazából vagytok. Csillag gyógyítókká, Csillag tanítókká, Csillag harcosokká váltok… stb. Emellett útmutatókká is váltok mások számára. Ne köss kompromisszumot az igazságod terén! Ne csináld azt, hogy nem teszel meg valamit, mert az másoknak furának tűnik! Ne felejtsd el – furcsa, de igaz. Ezen a napon és korban, bármi lehet, és ha el tudod képzelni, akkor nyilvánvalóan ennek léteznie kell valahol, nem így van?

Szeretteim, a Csillag üzenetek mindegyike, amit átadtunk nektek most, egy célért volt, azért mert az energia drámaian megváltozott és változni is fog a bolygótokon, és amit egyszer szakrális helyekként ismertetek azok most eltolódnak, megváltoznak és több száz új szakrális hely aktiválja most önmagát és erőteljes új energiákat fognak kibocsátani magukból. Néhányan ösztönzést éreztek majd, hogy elutazzatok ezekre a helyekre, amikre soha nem gondoltatok azelőtt, és megérkeztek és intuitívan kapcsolódtok ezekkel a vidékekkel és felismeritek majd, hogy ez az új szakrális helyek egyike. Ezekkel a szakrális helyekkel, a bolygó csakrikus pontjai is eltolódnak és megváltoznak. És ők is körbe mozognak, és a saját csakráitok is keresztülmennek egy újrarendeződésen, az újrakavarodás folyamatán. Nem fogják összekuszálni magukat, de az energia kibocsátás ezeken a csakrákon keresztül megváltozik. Magasabb frekvenciákkal dolgoztok, és ez az ajándék, amit Augusztus 8-a hozott el.

Körülöttetek lehet, hogy ugyanolyannak tűnik minden, de a tudatosság szintjei változnak, és amivel munkálkodtok az nagyon eltérő, és a Csillag energia egy új napirend. És egyre többet fogtok hallani a Csillag energiáról.

A kristály és állati királyságok is főszerepet játszanak a tudatosság változásában. Egyénként úgy találhatod, hogy egyre inkább vonzódsz a kristályokhoz, és ha már kristályfüggő/vadász vagy akkor vigyázz; sokkal több kristály fog csatlakozni hozzád. Egyre több ember vonzódik ahhoz, hogy a gyógyulását kristályok használatával segítse elő. Talán úgy találod majd magad, hogy emberekkel akarsz majd dolgozni és lefektetni rácsokat, dolgozva a testükön. Kövesd ezt - csináld ezt, mivel ez a saját Csillag lenyomatod része, ami beszél hozzád. Miközben követed ezeket az inspirációkat, ösztönzéseket, úgy követed a térképed különböző pontjait, ami lehetővé teszi a Földi tapasztalásodnak, hogy egyesüljön a Mennyei tapasztalásoddal, és ezáltal megtapasztalod a Mennyet a Földön.

Az állat királysággal, többetek is azt érezheti, hogy állati jellemvonások aspektusait fejezitek ki, vagy lehet, hogy bevonzotok egy különleges állatot, és nem egészen értitek, miért. Olvassatok egy kicsit erről az állatról. Tudjatok meg többet róla, hogy mik a jellemzőik – mit képviselnek, hogyan élnek, hogyan vadásznak, hogyan védekeznek.

Az állatok is Csillag lények! A kristályok -  annak ellenére, hogy a fizikai formájukban a Földet formálják – a csillagok isteni esszenciájából van bennük. Gaia egy bolygó, és ő is rendelkezik csillag jellemzővel, így nem áll távol a csillagoktól.

Ez egy remek alkalom, hogy megértsétek és elfogadjátok, hogy ti vagytok az összes csillag. Nem működésképtelen csillagok [disa-stars], hanem fénylő, ragyogó csillagok. És nem kell egyetlen csillagnak sem a másik csillagra bíznia azt, hogy ragyogtassa a fényét. És mégis, a tiszta csillagokkal teli éjszaka az egyik legcsodálatosabb látvány, amit láthatok. Szóval ragyogtassátok a fényeteket olyan világossággal, amivel csak akarjátok, és lássátok magatokat a csillagok tengerében az Istennő szemeiben, mert ez az, amik vagytok.

A Csillag énetek fénye ragyoghat keresztül rajtatok – ez a Csillag jelenlét az Isten fénye bennetek. Mindannyian meg lehettek áldva az isteni bátorsággal, a belső erősséggel, az akarattal, az ösztönzéssel, és erővel, hogy magatokhoz öleljétek a Fény oldalatokat. Mindannyian élvezhetitek az új folyamatot, amit a Csillag Énetek hoz el. Nem fogtok hegyes füleket növeszteni. Ugyanolyan maradsz fizikailag, azaz csak egy ideig. A szívedben, úgy fogod találni, hogy a dolgok automatikusan változnak meg, és ez már megtörtént, nem fog újdonságként hatni. Egyszerűen ez egy sokkal tudatosabb feldolgozássá, folyamattá válik. Tehát ne felejtsétek – növekedjetek az árral. Isten fénye áldhat meg és ölelhet magához mindnyájatokat, és mindig büszkén állhatok abba, akik vagytok.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Nagyura, és üdvözöllek és megáldalak benneteket szeretetben. Adonai.

Kérdések és válaszok

Kérdező(1): Kérlek részletesebben beszélnél a hit aspektusáról?

Kuthumi: A hit az egótól a lélekig vezető hídépítés folyamata. Az hit és a bizalom együtt dolgozik, de szükséges hinned, ahhoz, hogy bízzál. A hit az emberi szív és lélek aspektusa, ami igazgat, meghatalmasítva az elmét. Ez a létező esszenciájának a része, ami lehetővé teszi a személynek, hogy felülbírálja a negativitást. A hit lehetővé teszi az önátadást, hogy eggyé váljon ez a személy elméjével, testével és szellemével. Amikor az ember megtapasztalja az önátadás felszabadító erejét és békéjét, akkor a hit a teljes aktiválásban van, és ez automatikusan bizalmat szül meg.

Kérdező(2): Milyen módon változtatja meg a Krisztusi Tudatosság a helyzetet, amin keresztülmegyünk? Különbség van Krisztus és Jézus között?

Kuthumi: A Krisztusi Tudatosság egy tudatosság, ami minden egyes személyen belül létezik. Ahogyan minden személy egyre inkább ráébred igazi Énjére, annál jobban ez az isteni jelenlét – Krisztusi Tudatosság – egyre aktívabbá válik. Ez azt jelenti, hogy több fény van jelen. Minél több fény van ott jelen, annál több megvilágosodás van ott. Jézus Felemelkedett Mester, egy lélekként vagy szellemként vagy energiaként, minden bizonnyal befolyásolja a folyamatot, mint ahogy az összes másik 7 mester és nagyúr is. A Krisztusi Tudatosság az, amire néhányan Gyémánt tudatosságként is utalnak. Ez a lélek tudatosság tiszta szintje, ami jelen van egy sűrű dimenzióban, olyanban, amiben jelenleg laktok. Tehát, Jézus Krisztus Nagyúr és a Krisztusi Tudatosság mondhatjátok különböző. A Krisztusi Tudatosság csak egy tudatosság; egy olyan, ami kifejezi a Szellem, vagy jóság vagy tisztaság összes szintjét – bárminek is kívánnod ezt hívni. Ez a Szeretet.

Kérdező(3): (nem hallható)

Kuthumi: Ez helyes, igen. Az első lépés tűnik mindig a legnehezebbnek, de az első lépés valójában a legegyszerűbb. És ezért felállva és azt mondva ”Ez az, aki én vagyok” nagyon fontos. Egy olyan nő, aki feláll és azt mondja ”Prostituált voltam/vagyok, és változtatni akarok ezen”, - ezt azoknak a sérült nőknek mondom, akik elő fognak lépni és egy hatalmas változást fognak eszközölni; és ez segíteni fog a férfiaknak, hogy magukhoz öleljék a sérült belső gyermeküket; hogy összeolvadjanak az Istennői énjükkel, és a kiegyensúlyozott férfias és nőies felszínre emelkedhet, és ekkor a Férfi és Nő igazi egyesülése lejátszódhat. Mert ebben a pillanatban ez még nagyon kiegyensúlyozatlan; a legtöbb férfi irányítani akar, a nők elérték azt, hogy férfiakká váljanak, azért hogy kitörjenek az irányító/kontrolláló rendszerek alól, ezáltal túl sok hatalmat adtak a férfias énjeiknek és azáltal, hogy megtagadják nőies énjeiket, ezáltal még nagyobb egyensúlytalanságot hoztak létre.

Kuthumi – Bőség

 Kuthumi – Bőség



Michelle Eloff©

2003. augusztus 11

Dél-Afrika, Johannesburg

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési helye: http://www.mediafire.com/file/jwbdc5jtp30pvyp/Kuthumi+a_bosegrol.mp3

vagy

Youtube-n hallgatható verzió: https://www.youtube.com/watch?v=uMRx7e_dRdw

 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a táplálás, az új energia, a nevetés és a bőség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Ma este a bőség a témánk. Nos, el tudjátok képzelni, hogy egy zsemle táncolt? [Megjegy.: angolul a bőség abundance, szétszedve ez a szó 'a bun dance'= egy zsemle táncol. :)] (nevetés) Szórakoztató nem gondoljátok? Az élet egyik legnagyszerűbb minősége valójában a humor. És az angol nyelv egy csodálatos eszköz a humorba való belevágásba. Az angol nyelv számos történetet tartalmaz a felépítésében, és a szavak a jelentés számos szintjét tartalmazzák. Azért, hogy megtapasztalja a bőséget az egyén az életében, szükséges megtanulnia, hogy hogyan lejtsen a táncot ezzel a folyamattal. A bőség nem fog megnyilvánulni az aggodalmaskodás, stressz és korlátozás révén, legalábbis nem az a fajta bőség amire vágytok. A bőség a megengedésen/önátadáson keresztül manifesztálódik - azáltal, hogy bíztok az Istennő/Isten szeretetében és bizalmában, hogy dolgozik a mágiájuk az életetekben és csodákat manifesztál. Beszéltünk már nektek a 7. dimenzió manifesztációjának csodáiról és mágiájáról, és amiket eddig elmondtunk az Igazságról, Bizalomról és Szeretetről, és ezek mind összeilleszkednek. Az energiák ezen kombinációja együtt hullámzik, az Élet egy történetét képviselve. Minden témát egyénileg bemutatnak, de kombinálva egy sokkal csodálatosabb történetről árulkodnak. Azért, hogy megtapasztaljátok a bőséget, először meg kell valósítanotok azt, hogy haladjatok az árral, azzal, ami lehetővé teszi, hogy az életetek szemmel láthatóan áramoljon, és ezt az Élet Táncának való megengedéseként ismeritek. A legnagyobb kihívások egyike, ahogyan sok ember a bőséget tapasztalja az a gondolkodásuk által történik. Az elme gyakran korlátozza a bőség megtapasztalását, és most nem csak a pénzügyi bőségről beszélünk. A bőség összes formájáról beszélünk. Ez nem korlátozódik csak és kizárólag a formára, amiben a Bőség megjelenítheti önmagát. Az áldozati tudatosság, a szegénység tudatosság, és a feltételhez kötött szeretet tudatosság, beleértve a bujaság (félelem) tudatosságot, rávágja az ajtót a Bőségre, és ti meg ekkor a sötétségbe ragadva találjátok magatokat, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, kétségbeesetten keresve egy kiutat, azért, hogy megtapasztalhassátok a bőség jelenlétét. És minél inkább küzdötök ezért, annál kevésbé fogjátok ezt megtapasztalni. És a hiánnyal és áldozati tudatossággal kapcsolatos kérdéseitek egyre inkább kiemelkedőbbé válnak.

Azért, hogy megtapasztaljátok a bőséget az összes alakjában, ki kell lépnetek az áldozati tudatosságból. Búcsút kell mondanotok a szegénység tudatosságotoknak. Szélnek kell eresztenetek a bujaság (félelem) és féltételhez kötött szeretet tudatosságot. És a legeslegnagyobb mindközül – ki kell lépnetek a félelemből. A félelemtől csukódik leginkább rá az ajtó a bőségre. Ne feledjétek, a félelem megbénít, míg a szeretet motivál és inspirál. Ha az Isten/Istennő bőséges áldására van szükségetek, akkor teret kell engednetek magatoknak, hogy megkapjátok ezt.

A félelem bujasághoz vezet, ami a kapzsiság. Amikor valaki fél a hiánytól, akkor megpróbál felhalmozni a lehető legnagyobb mértékben, azért hogy biztosítsa azt, hogy a hiány ne manifesztálódjon, azonban a kapzsiság beleolvad, amely viszont gátolja a természetes áramlást. Ez gyakran vezet ahhoz, hogy az emberek bántó dolgokat csinálnak egymással, ragaszkodva ahhoz amijük van, legyen az hatalom/erő, pénz vagy egy személy. Ez vezet aztán az Istennő és az emberi lények igaz erejének tagadásához/elnyomásához.

Milyen gyakran találjátok magatokat abban a helyzetben, hogy például pénzt kértek a Szellemtől? És azt mondjátok a Szellemnek: ”Szükségem van ennyi meg annyi összegre”, és akkor megnézitek a naplótokat, hogy mi módon tudnátok ezt a pénz megkeresni. ”Nos, látom ezt a sok embert, ennyi pénzt tudok keresni”, és ”Ha eladom ezt a terméket, sok pénzt tudok csinálni ebből”. Mit csinálsz? Korlátozod az Isten kreatív kifejeződését. Megpróbálod irányítani, hogy Isten hogyan áldjon meg ezzel az ajándékkal. És mikor ezt teszed, az ajtó bezárul teljesen. A kétségbeesésed/elszántságod indítja el ezt a folyamatot általában. Mert néhány embernek általában a kétségbeesés/elszántság a motivációja, hogy felemeljék a seggüket, ha lusták voltak. De vigyázz, légy óvatos, hogy ez ne váljon korlátozássá! Amikor kéred a Szellemet, hogy gondoskodjon valamiről, engedd meg ezt, hadd menjen, és engedd meg az Istennek, hogy megmutassa neked, hogyan képes dolgozni a manifesztáció és kreativitás természeti törvényeivel az életedben.

Ez nem felszólítást arra, hogy akkor most ülj le és ne csinálj semmit, ez egy felhívás arra, hogy átadod a problémát vagy helyzetet és lehetővé teszed a szükséges támogatást, aminek el kell jönnie azon keresztül, hogy követed a ”jeleket” és megteszel mindent az erődhöz mérten a bizalom pontjából, félelem nélkül, és lehetővé teszed, hogy aminek szükséges eljönnie hozzád az eljöjjön. Ha mindenre elszánt/kétségbeesett vagy egy munka végett, a mindenre való elszántságod/kétségbeesésed egy negatív rezgést bocsát ki, ha bízol abban, hogy meg fogod kapni a tökéletes munkát, akkor pozitív vibrációt sugárzol ki. Ha álláskereső vagy, menj a dolgodra bizalommal a szívedben, és ne félelemmel tedd ezt. A bizalom pozitív vibrációt bocsát ki hozzád vonzva azt, amire szükséged van. Amikor interjún veszel részt egy potenciális állásért, a pozitív energia egy pozitív hatást fog kiváltani a találkozódon és akkor, ha több mint valószínű, hogy felkínálják azt a pozíciót. Győződj meg arról, hogy a cselekedeteidet a szeretet és bizalom motiválja, ahelyett hogy a félelem és kétségbeesés. Az univerzum a pozitív cselekvést támogatja.

Hányan tapasztaltátok már a megengedést/önátadás pontját, és minden kontroll elengedésének pontját, ahol minden kirakós darab összeilleszkedik? Az életeteket nem kell kontrollálni, nem kell irányítani. Ezt meg kell élni. A félelem és a kontroll kéz a kézben lefogja a táncot. Azért, hogy megtanuljatok táncolni, le kell állnotok azzal, hogy kontrolláljatok, irányítsatok. Előfordult már, hogy láttatok valakit, aki minden egyes lépésére figyel és számol, ahogyan ezt teszi, próbálkozva, biztosítva azt, hogy a következő lépése tökéletes lesz? A tánc ilyenkor nem lesz folyékony, amikor ilyeneket csinálnak. A tánc egy természetes ritmus, amit a hang erejének vibrációja indít el, ami kibocsátódik a kombinált hangjegyekből, abból, amit zenének hívtok. A tánc egy folyékony, kecses energia, és az önátadás/megengedés ugyan az a dolog. Táncoljátok a kecses önátadás/megengedés táncát, és ekkor a bőség is táncolni fog veletek együtt. [Megjegyzést: Kuthumi azért beszél a táncról, mert angolul a bőség szóban[abundance] benne van a tánc szó, vagyis dance.]

Meghatározni a szándékot (célokat) szintén a bőség manifesztálásának fontos és értékes része. Azáltal, hogy meghatározzátok a szándékotokat, egy adott cél és terv irányába munkálkodtok. És a legfontosabb, hogy legyetek egyediek a szándékotokban, és legyetek óvatosak, hogy ne fogjátok vissza magatokat a szándékaitok meghatározásában. A célok azért fontosak, mert adnak egyfajta irányt. Még ha nem is manifesztálódtak teljesen úgy ahogyan vizualizáltátok őket – legalább, manifesztáltátok a lényegét, annak amit megteremteni kívántatok. Amikor az egyén átadja magát a folyamatnak, a lélek tudja azt, hogy mire vagy kész, hogy megkapd, és el fog hozni neked abszolút mindent, amire szükséged van. Ez az a pont, ahol minden embernek fel kell ismernie, hogy a lelke, és az Isten/Istennő, messzemenőleg erőteljesebb, mint az egója. Egyedül az elmétek az, ami olyan sok erővel ruházza fel az egótokat; a félelmek az elmétekben nagyon sok erőt adnak az (alsóbb) egótoknak. De, valójában, ennek ereje rendkívül csekély összehasonlítva a lelketek erejével, és ennél is kevesebb összevetve az Isten/Istennő erejével.

Evégett, fordítsátok a tekinteteteket egy eltérő irányba. Engedjétek meg a szíveteknek igazán egy különböző perspektívát kifejezni és megtapasztalni, és ismerjétek fel, hogy elegendő Bőség van mindenhol körülöttetek – hatalmas Bőség mindenhol – a lelkek milliárdjainak a bolygótokon. Az igazság az, hogy minden egyes személy választhat magának bármilyen mennyiségű bőséget, csak azzal, hogy átadja magát – elhajítva a félelmet és korlátozást. Tisztában vagyunk vele, hogy éppen tanuljátok ezt.

A bőség szeretet. A bőség öröm, vidámság, béke, pénz, egészség, barátok, szerelem – bármi legyen is ez – és ez a ti isteni jogotok. Idejöttetek, hogy megtanuljátok és elvessétek, tehát nem engeditek meg a kihívásaitoknak, hogy előkészítsék a terepet annak, amiben hisztek, hogy arra vágytok, amelyek korlátozott hiedelemrendszereken alapulnak, amelyet egy olyan társadalom vetített rátok, amelynek a tudatossága és hiedelemrendszerei rendkívül korlátozottak az élet minden területén. A bőség sablonjának felállítása időt vesz igénybe, azért mert meg kell győznöd magad az elméden kívül; biztosítanod kell, hogy a programozás az összes szinten ugyanazt a képet érje el. Ez az, amiért a korlátozás bármilyen formájának leckéi olyan intenzívek ebben az időben – a Lélek számos szinten támogat titeket, hogy behatoljatok az összes hamis identitásba és romboló és korlátozó hiedelem rendszerekbe, és felszínre hozhatjátok őket nyíltan, ahol tudatosan elismerhetitek őket és tovább léphettek.

Minél inkább átadjátok magatokat, annál nyitottabbá váltok. Minél nyitottabbá váltok, annál lelkesebbek vagytok, hogy üdvözöljétek a bőség összes aspektusát az életetekben. Ha a bőséges életnek bármilyen aspektusa van, amihez nem kapcsolódtok, akkor ki kell kérdeznetek az adott aspektus körüli hiedelemrendszereiteket, és dolgoznotok kell ezzel. Nem használ, ha azt mondogatjátok ”nos, az apám nem volt egy gazdag ember, így jó eséllyel én se leszek az.”, vagy ”az anyám egy nagyon érzelmes nőszemély volt, ezért én is az vagyok, és nem érdemlek meg egy szerető férfit az életemben”. Ti, ti vagytok. Ti hordoztátok a szüleitek génjeit ebbe az életetekben - amelyet, apropó, ti választottatok. A genetikai szerkezetük a rendszer része, amit választottatok, azért, hogy ezáltal értékes leckéket tanuljatok. De ezen a napon és korban, egy új dolog hajnalán vagytok, és ez az autentikus énetek és az autentikus én ismeri egyedül a Bőséget. Még a kihívással szemben is, az autentikus énetek képes meglátni a kihívásokból származó ajándékok bőségét. A korlátozott én, csapdába esett a szegénység vagy áldozati tudatosságban, egyedül a hiányt és a veszteséget látja.

Ez annak időszaka, hogy hátraforduljatok, és ti vagytok a világítótornyok utat mutatva azoknak, akik nagyon mélyen és nagyon régóta alszanak. Minél inkább a példa által vezettek, annál többen fognak felébredni ezekből az alvó angyalokból. Akár úgy találhatjátok, hogy néhányan ezek körül az alvó angyalok közül kihívás elé fogja állítani az indítékaitokat; kihívva a munkát, amit végeztek; kihívás elé állítva titeket, mint individuális létezőket. Fontos, hogy ne vegyétek ezt személyesnek, és ez azért is lényeges számotokra, mert látni fogjátok, ha ott bármifajta visszatükröződés is van számotokra – valamiféle korlátozó tudatosság, amit szükséges megszólítanotok vagy eleresztenetek a saját életetekben. Ez szintén a határok felállításának az időszaka, és ne engedjétek bárki korlátozó/korlátozott tudatosságának, hogy megingasson (vagy megcáfoljon) a képességetekben, hogy megtapasztaljátok a bőséget. Ha úgy érzitek, hogy a bőség mintáitok mindegyikének mestereivé váltatok. Ha úgy érzitek, hogy elsajátítottátok a bőség mintázataitok mindegyikét a múltból, amik szunnyadtak, és ezek a korlátozott tudatosságok kihívnak téged, állíts fel határokat; mutasd meg nekik, hogy meg van a hited a Bőség kiérdemelt képességében, és ők is követhetik a példátokat és magukhoz ölelhetik a bőség tudatosságot és megnyilváníthatják ezt annak minden formájában.

Túl sokáig az emberiség azt gondolta, hogy az egyénnek szenvednie kell annak érdekében, hogy bármilyen fajta boldogságra vagy teljesítményre rászolgáljon. Szenvedés nélkül nincs győzelem mondják. De ez önmagában egy pusztító és korlátozó hiedelemrendszer. Istenem - belegondoltatok már, hogy ez milyen forgatókönyvet teremt azáltal, hogy az energiát ilyen megerősítésekre fókuszáljátok? Nagyon nehéz megtapasztalni a jólétet és a bőséget, ha az egyén ilyen mottóval él. Sok ember hisz ebben, mert a veszteség vagy hiány vagy fájdalom vagy bánat egy bizonyos mintája játszotta el magát sokszor az életükben, de ez a téma nem fog megengedni semmilyen jót sem, hogy az életük része legyen. Mindössze némi támogatásra/segítségre van szükségük, hogy meglássák, hogy a szándékaik ereje/hatalma elő tudja idézni a bőséget az egyén tudatosságában. Ez a megnyilvánulhat a bőség, isteni akarat, kitartás, állhatatosság, erő, szenvedély, kreativitás vagy bármely más formájában. De meg kell engednetek ezt.

Sok ember korlátozza le a bőséget a pénzre, de ez egyedül csak a bőség óceánjának egy cseppje. Engedd meg a tudatosságodnak, hogy túl mozduljon ezen és hogy átölelje a bőséget annak teljességében. Engedd meg az esszenciának, hogy eggyé váljon a te esszenciáddal. Azért mert a változások a bolygótokon annyira intenzívek ezidőtájt, egyre több az emberiség korlátozott tudatossága - a szegénység és áldozati tudatosság, amiről most beszélünk – kihangsúlyozzuk azért mert, amint már mondtuk, itt az ideje megszabadulni ezektől a régi identitásoktól. Itt az idő, hogy megengedjétek önmagatoknak, hogy egyesüljetek az autentikus énetekkel, és hogy azzá is váljatok, és a Nap csakra magával hozza a régi identitás összeomlását. Az emberek úgy találják, hogy a régi identitásaik összetörnek a részükről nem túl sok erőfeszítés nélkül. Ez történik, miközben meg fogják a saját kocsijuk gyeplőjét megtartva azt keresztülhajtva az Életükön, és ez elképzelhetetlen irányokba viszi őket. Néhányaknak ez borzalmas lehet; míg másoknak, adrenalin töltet. Akárhogy is ez egy üdítő változás. Az egyik dolog, amit az emberiség leginkább visszautasít az a változás. Az emberiség minden erejével küzd ez ellen – még akkor is, ha a lelkük legmélyén tudják, hogy ez elkerülhetetlen és meg kell ennek történnie.

A bőség nem korlátozódik néhány kiváltságosra. Mindenki vágyik arra, hogy megtapasztalja a bőséget.

És ez így van szeretteim, magunkhoz ölelünk benneteket a bőséggel; megáldunk bőségesen és táncolunk veletek, együtt fogunk nevetni veletek, és meg fogjuk mutatni, hogy hogyan nevessetek magatokon. Ne feledjétek – a nevetés a legjobb orvosság, és a humor az Isten/Istennő kedvenc gyógyító eszköze. Lehetek minden, amik vagytok - elegánsan, magabiztosan, bőségesen, és szeretettel.

Kuthumi vagyok - a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja, és üdvözöllek és megáldalak mindnyájatokat. Adonai.

Kérdések és válaszok:

Kérdező(1): Az a kérdés, hogy ha átadjuk az akaratunkat: mi történik akkor? A célok cselekvést igényelnek. Az ember nem csak hátradől és azt mondja ”Készen állok megkapni ezt most”. Hogyan egyensúlyozzuk ki az önátadásunkat és igyekezünk egy kicsit.

Kuthumi: Nagyon jó az észrevételed, ez egy értékes megfigyelés. Az Univerzum mindig a cselekvést támogatja, és naivitás azt gondolni, hogy hátradőlhetsz és hagyod, hogy Isten gondoskodjon mindenről, azért mert a fizikai világ ráfordítást igényel a fizikai entitástól. Azonban az egyénnek meg kell határoznia a különbséget a szeretet által motivált cselekvésnél, és a félelem vagy kétségbeesés által motivált cselekvésnél. Ha az egyén a félelem által motivált, akkor az ember a saját útjában áll, és ilyenkor van az, amikor problémák merülnek fel, tehát ezen a ponton az egyénnek szükséges megtanulnia ezt, hogy megértse az egyéni motivációit. ”Ember, ismerd meg önmagad”. Ha nem ismered önmagad, akkor hogyan tudnád azt, hogy mikor motivál a szeretet és mikor a félelem és a kétségbeesés a domináló hajtóerők? Szóval mindenesetre, kövesd a céljaidat, lépj a cselekvés terére, és légy óvatos, hogy ne legyél a saját utadban.

Kérdező: Egyetértek, és szeretnék erre egy példát mondani. A fiam barátai mind kiutaznak a tengerentúlra a következő hónapban, és ő is ugyanezt akarja tenni, és a reakcióm erre az volt, hogy ”Nem, nem mehetsz! Nem tervezted ezt el!.” Tehát a reakcióm a félelem pontjából jött. De, szintén, azt hiszem, az értelem valóságából is, mivel nincs keretünk erre.

Kuthumi: A valóság az, hogy most nem áll rendelkezésre megfelelő pénzügyi helyzet. De mond azt inkább, ”Fiam, ha ez a lelked isteni kívánsága és magasabb akarata, akkor kérd meg az Istent, hogy segítsen nekünk manifesztálni a pénzt számodra, hogy elutazhass. Meg kell határoznod a szándékaidat Istennel, és én is meghatározom az enyéimet, és akkor dolgozzunk ezen együtt”. Ez segít neki azáltal, hogy felépíti a képességeit, hogy meghatalmasítsa önmagát a saját képességein keresztül, hogy kommunikáljon az Istennel/Istennővel. Tanítsd meg őt a szándékai meghatározásának hatalmára, és arra, hogy kommunikáljon a Szellemmel, azáltal, hogy elmagyarázod ezt neki, hogy ha ez a lelke magasabb akarata, akkor ő ott lesz. Ez szintén segít neki az áldozati tudatosságból és a szegénység tudatosságból való kitörésben. Az egyének meg kell értenie, hogy a léleknek vagy egy isteni terve, és a gyerekeknek kiváltképp szükséges megérteniük ezt. Amikor megértik az isteni terv erejét, nem lesznek csalódottak vagy kiábrándultak, ha az nem történik meg.

Kérdező: Az isteni terv nem olyas valami, amit néha kifogásként használnak a balsikere/kudarcra/bukásra?

Kuthumi: Ez nem egy kifogás a balsikere/kudarcra: ez annak ténye, ami történik. Nem hiszek a kudarcba/balsikerben/bukásban. Soha sem bukik meg senki sem. Soha senki sem követ el hibát. Minden, amit valaki valaha is megtesz az egy tapasztalás, hogy hozzáadhassák a bölcsességük kincseihez.

Most szeretnék átadni nektek néhány lépést, ami követhettek, hogy a bőség aktiválása beavatásra kerüljön az életetekben.

Első lépés:

Először is, táncra fel! Ezt megteheted a saját nappalidban is. Táncolj a Szellemmel; táncolj a lelkeddel.

Második lépés:

Mindig legyen humorérzéked. Humor nélkül, a szellem elszárad, és a humoros lélek egy fejlett és bölcs lélek.

Harmadik lépés:

Elismerni az a tényt, hogy vannak korlátozó hiedelem rendszerek, amiket szükséges megszólítani.

Negyedik lépés:

A szándék meghatározása a Szellemmel, hogy legyen megmutatva ez neked tiszta, könnyed és elegáns módon, hogy mik korlátoznak, és kezdj el dolgozni ezekkel.

Ötödik lépés:

Kérd meg a Szellemet, hogy támogasson téged az elengedés folyamatában.

Hatodik lépés:

Tűz ki célokat önmagad számára. Talán csak eggyel kezd eleinte.

Hetedik lépés:

Bizonyosodj meg róla, hogy a céljaid valószerűek/reálisak, és hogy elérheted őket egy bizonyos időkeret alatt, ami összhangban van az isteni időzítéseddel. Ne tűzz ki elérhetetlen célokat, mert akkor a csalódottságra és kiábrándulásra vállalkozol.

Nyolcadik lépés:

A következő lépés az, hogy kötelezd el magad – nem pedig mást – hogy meg fogod tenni az első lépést a célod megnyilvánulása felé a jólét tudatosságot tapasztalva.

Kilencedik lépés:

És a következő lépés, hogy tedd meg ezt a lépést. Cselekedj, és ugyanakkor, add át a terved célját az Istennek/Istennőnek. Miután aktívan teszed, amit teszel, akkor már csak fenn kell tartanod egy nyitott szívű és nyitott elméjű tudatosságot, és kérni a Szellemet, hogy tartson téged éberen a Vezettetésére/Iránymutatására, hogy ezáltal a megfelelő időben tudj cselekedni, és a megfelelő időben legyél passzív.

Tízedik lépés:

A végső lépés az, hogy ünnepeld a bőség tapasztalatának megnyilvánulását a saját életedben.

Az egyetlen nem- ebben az egész eljárásban a félelem. Nincs helye a félelemnek ebben a tervben, szeretteim. A pillanatban, amikor a félelem belép, vissza kell mennetek újra a legelső lépésre. Néhány ember az ilyen folyamatoknál/eljárásoknál úgy érzi, mintha szirupon és olajon sétálna – megtéve egy vagy két fáradtságos lépést ezen a ragacsos és csúszós cuccon keresztül, és akkor hirtelen visszacsúsznak tíz lépést az olajon vagy zsíron. De legalább nem tartózkodnak ugyanazon a helyen, igaz? Körbementek!

Mindnyájan egyetértettetek abban, hogy a Földön legyetek ebben az időben, avégett, amit ez ilyen sok szinten felkínál nektek. De az Istenek/Istennőnek vannak ajándékai, amiket megoszt veletek; a szeretet, támogatás, segítség, és a nevetés bőségében.

Tehát, újra, gondoljatok egy táncoló zsemlére. Minden alkalommal, amikor korlátozást tapasztalsz a manifesztálási képességedben, képzelj el egy szezámmagos zsemlét táncolni. Ez némi humort fog csempészni a szívedbe, és egy különböző perspektívából fogod látni a dolgokat, és amikor nevetsz magadon, tudd, hogy felülkerekedtél a félelmen, és ekkor az Isten/Istennő átölel téged és emlékeztet téged, hogy mindig van egy új módja, hogy megtaláljon, és ahol van akarat, ott mindig van egy út is. Lépj hátra magadtól. Hagyd, hogy a lelked teljessé váljon, és lépj be a lelked rivaldafényébe és engedd meg az Isten/Istennő szellemének, hogy rajtad keresztül munkálkodjon, hogy keresztülmozogjon (áramoljon) rajtad, és Egy legyen veled. És látni fogod, hogy képes vagy megtapasztalni a bőséget. Előfordulhat, hogy egy napon nagyon sokan mosolyognak rád, és felismered – istenem, ez a mosolyok egy bőséges áradata. Soha ne korlátozd a bőséget és azt, hogy ez hogyan üdvözöljön téged. Légy hálás a képességért, hogy meg van ez a bőséged. Lásd a humort az életedben. Minden (dolog) az életedben megmutatja neked, hogy a bőség lehetséges – még ha ez a bankszámlád mínuszban lévő bősége is. Képes vagy ezt megfordítani. Ez csak hozzáállás, felfogás kérdése – és a hozzáállás megváltoztatható egy szempillantás alatt. Emlékezz erre: az élet megváltoztatható egy szempillantás alatt.

Kérdező(2): A célokról beszéltél. A célok alapvetően egó alapúak, a kívánságokra és szükségletekre összpontosítva. Gyakran kapzsik és ez az a dolog, ami az egyént cselekvésre sarkalja. Tehát, hogyan lehet ezeket átadni az Istennek/Istennőnek?

Kuthumi: Ha az egyént a bujaság tudatosság motiválja, igen, minden bizonnyal ilyenkor a célok meg fogják idézni a kapzsiságot és a hatalomvágyat. Habár, ha az egyén célt tűz ki a további szellemi megvilágosodásért vagy, például, hogy meglelje az eszközöket, amik lehetővé fogják tenni neki, hogy kiterjessze az egyéni dolgát egy módon, amivel másokat fog szolgálni, akkor ez biztosan nem egy buja cél? Az emberi világban, fókuszpontoknak kell lenniük, mivel az emberek afelé munkálkodnak. A többség nem lenne képes működni, ha nem lenne ilyen cél vagy vízió az életükben. A szándék meghatározás és célkitűzés kéz a kézben működnek. Ez az ahol az egyének szükséges tisztában lennie az egyéni szándékaival és motivációival, és a motiváció mögött húzódó bármilyen cselekménnyel. A testeteknek, amikor hazakerül a munka után, neki is van célja, és ez a cél, hogy megetesse a gyomrotokat. Tehát ez a maga módján fog eljárni, hogy a táplálék valamilyen formájában kielégítse az éhséget. Ez egy természetes folyamat. Az emberi léleknek természetes éhsége van a fókuszpontra és célra, afelé amerre ez munkálkodni képes. Még ha senki soha egyetlen célt sem tűzne ki, ott még mindig lenne egy kimondatlan cél, amely az eggyé válás az Istennel/Istennővel.

Az embereknek meg kell határozniuk maguk számára a céljaik minőségét. Ha egy személyt a bujaság vagy félelem tudatosság motivál, akkor a céljait ezeknek elérése köré fókuszálja és központosítja. Ha egy személy célja az, hogy ezeken a korlátokon túlra nyúljon, hogy bizonyos folyamatokat érjen el és ugyanakkor támogasson másokat a környezetében, ezek nem csak ezen hatások által lesznek támogatva, hanem az egyén lelke és a Szellem által is.

Kérdező: Azt mondják, hogy az ember legyen egyedi a személyes céljait illetően, de hogyan válj egyedivé a részletek kapcsán és ugyanakkor add át a végkifejletet/végkimenetelt a Szellemnek?

Kuthumi: Kérned kell, hogy a tudatosságod az összes szinten és módon állandóan tökéletesen össze legyen hangolódva az isteni esszenciáddal. Ez az egyediség. Azáltal, hogy kéred, hogy legyen egy isteni eszköz segítségedre bármilyen módon, hogy ne legyek annyira konkrét. Ugyanez a dolog a védelem kérésével is: ”Kérlek Isten/Istennő, védelmezz engem.” Ehelyett:”Isten/Istennő, kérlek védelmezz engem az összes szinten, az összes dimenzión keresztül bármilyen negatívitástól, attól amit kivetíthet felém bármilyen inkarnálódott vagy diszinkarnálódott lény, tudatosan vagy tudattalanul.” Ez egy teljesen eltérő szándék vagy cél.

Kérdező: Az 10 lépésből álló folyamatot illetően: ha kitűződ a célod és akkor felbecsülöd őket annak tekintetében, hogy megvalósuljanak, ekkor az egyén nem megy vissza a korlátozásba?

Kuthumi: Az oka, amiért belevettük azt is, hogy reális célokat tűzz ki azért van, mert néha az emberek irreális elvárásokat helyeznek maguk elé, és ezen keresztül, ők már korlátozzák a folyamatukat. Például, ha szeretnél venni egy új otthont, és a jelenlegi valóságod úgy mutatja, hogy nem engedhetsz meg magadnak egy új otthont 20 millió forintért, és azt mondod ”Házat akarok vásárolni két héten belül 20 millióért”, a programozás az elmédben azt mondja ”Lehetetlen”. A tudatalatti máris szabotálja az egész folyamatot, tehát legyél reális, azért mert a szándékodat szükséges a tudatalattinak is támogatnia. Ez az a teljes folyamata lehetővé teszi az egyénnek, hogy belekezdjen a tudatalatti újraprogramozásába oly módon, hogy ez elkezdi támogatni a tervét, amit az ember és a lélek együtt valósít meg.

Kérdező: Azt mondtad, hogy ha félelem jön elő, akkor vissza kell mennünk az első lépésre. Eszembe jutott, hogy lehet, hogy 10 évet fogunk az első lépéssel eltölteni!

Kuthumi: Az első lépés tökéletes! (nevetés) Miután egyszer azon kaptad magad, hogy nevetsz magadon, akkor mát tovább is léphetsz onnan! Az emberi pszichológia olyan, hogy ha irreális célokat tűz ki, a belső pszichológia tudja, hogy ez elérhetetlen, és az energiádat még az elindulásra vesztegeted.

Most, szeretnénk mindnyájatokat megkérni rá, hogy töltsetek el egy pillanatot és kapcsolódjatok össze a bőség valamelyik formájával, amit meg szeretnétek nyilvánítani az életetekben.

Miközben összekapcsolódsz a Bőség ezen formájával engedd meg, hogy ez megnövekedjen, és elkezdjen kivetülni ez azért, hogy ez megfelelően az elméden és testeden kívülre vetüljön. Lásd ezt a folyamatot egy idea vagy szándék megszületésének a manifesztáció egy folyamatában. Nem kell aggódnod a tartalom végett. Egyszerűen lásd a kiindulási pontot, és a befejező pontot.

Most burkold ezt be egy csodálatos zöld és arany szövettel.

Vetítsd ki a Bőség energiáját a harmadikszemeden keresztül és a szívcsakrádon keresztül ebbe a csomagba, és ahogyan ezt teszed, a csomag fénnyel megtöltötté válik.

Fújjál… és küld ezt el az Istennek/Istennőnek. Mindössze meg kell tennetek az első lépést, és a többit az Istenre/Istennőre hagyni, és az Isten/Istennő örvendezni fog és vigadni veled a végső eredmény manifesztálódásánál. Ez egy nagyon egyszerű és erőteljes technika, hogy átadjátok az álmaitokat, az imáitokat az Istennek/Istennőnek. Megtehetitek ezt bármivel.

Kérdező: Kérlek fejtsd ki a tiszta szándék dolgát.

Kuthumi: A tiszta szándék automatikusan olyan magas frekvenciát hoz létre, ami felold/szétbomlaszt bármilyen negatív vibrációt. Egy tiszta szándék lehetővé teszi az összes érintett legmagasabb javának, hogy figyelmen kívül hagyjon bizonyos korlátozó folyamatokat és megnyilvánuljon önmagában az isteni tervvel összhangban. Ez a legfontosabb folyamat, azért mert miközben az emberek megtanulják azt, hogy hogyan használják a tiszta szándék erejét, ezáltal meglátják és megértik, hogy a pozitivitás, integritás, őszinteség és tisztaság valójában annak módja, hogy hogyan váljanak gazdagabbá – testben, elmében és szellemben; egészségben és a pénztárcájukban is. Ahol jelen van a bujaságtudatosság bármilyen formája, a szerkezet nem tud szilárd alapzaton nyugodni. Az alapzat mindig gyenge lesz, és ez újra meg újra meg fogja erősíteni magát. Láttátok már a világotok gazdaságát a különböző országokban. Ez olyan, mint az omladozó Bábel torony.

Kérdés: (…mit tegyünk, ha a Mars közelebb kering a Földhöz.)

Kuthumi: A Mars elhozza a lehetőséget, hogy ezen korlátozó mintázatok mindegyike széttörjön - amelyek olyan érzelmekben nyilvánulnak meg, amik a félelemben és haragban színeződnek ki. Általában a félelemből nő ki a harag, és amikor az ember haragos, még több félelem keletkezik, és ezáltal egy ördögi kör jön létre. A Mars a gyökércsakra legmélyének belsejébe viszi az embert, hogy meglelje az egyéni korlátozó hiedelem rendszereinek az alapvető mag okainak gyökereit. A Mars rákényszeríti az embert, hogy megvizsgálja a túlélés kérdései körüli programozásait, azokat amelyeket magára vett és amelyek nem támogatják az isteni élet tervét, és ez átvisz téged a személyiséged összes ilyen elavult és korlátozott programozásának lecsökkentési folyamatán/feldolgozásán. A Mars szintén magával hozza a tűz energiát vagy tűz elemet, amely egy szenvedélyes, motiváló energia, és ez meg tudja tanítani az embereknek, hogy hogyan használják a haragjukat kreatív teremtő módokon. Tehát ahelyett, hogy összevernétek valakit, arra is tudjátok használni a haragotokat, hogy inspiráljon titeket talán leromboljatok valamit, ami már többé nem szolgál benneteket; esetleg arra motiválhat, hogy változásokat, módosításokat eszközöljetek, amiket nem akartatok megtenni. A Mars hatása nem csak negatív, mivel ez magával hoz felbecsülhetetlen ajándékokat is, azért mert előhozza az összes rejtegetnivalót a szekrényből; felhasítja a szőnyeget és megmutatja nektek azt, amit a szőnyeg alá söpörtetek, és a kezetekbe nyom egy vödröt és súrolókefét, hogy megtisztítsátok azt.

A Mars ilyen közel jövetele nagy ajándék, mert most itt van ez az energia, hogy elhozza nektek az élet szenvedélyét, valamint ez a nagyon tiszta energia az, ami meg tudja mutatni nektek, azt ahol korlátozzátok önmagatokat és azt, ahol a haragotok szabotál titeket; és azt ahogyan a neheztelés és félelem korlátozzák a bőség tapasztalására való képességeteket. Tehát kényelmesen azt mondhatjuk, hogy a Mars pozitív minősége segít nektek megnyitni a szíveteket és a lényeteket, a bőség megtapasztalására, azért mert ez megmutatja nektek azt, ahol a szegénységetek található.

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...