Mária Magdolna - 1:11 Tűz Elem Channelling

Michelle Eloff (08.12.27) - Mária Magdolna: 1:11 Tűz Elem Channelling


Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád

Hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/dqyka4h1exc4d69/11_1+M%C3%A1ria+Magdolna+T%C5%B1z+Elem+channellingje.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika

0oooo0oooo0

Mária Magdolna vagyok és azért érkezem az isteni fény és az isteni szeretet jelenlétébe, hogy mindannyiótokat beborítsalak a békesség, a derű és az összes isteni szeretet energiájával.

A mai szertartás olyan utazás nagyon fontos kezdő szakasza, ami a magasabb tudatosság dimenzióin vezet keresztül. Az emberi én megszentelt aspektusaiba [való] érkezés éppen annyi dimenziót nyit [meg] az igazságra, mint amennyit azokra az illúziókra, melyekhez az ember ragaszkodik. Nevezhetjük ezt a 'lekapcsolódás utazásának', másképpen kifejezve leválásnak azokról az illúziókról, melyek árnyékot vetnek a látásotokra és a szívetekre, nem is beszélve az emlékeitekről.

2009. január 11-én átadott közvetítés megnyitja a DNS-etekbe kódolt Új Élet Ígérete belső dimenzióinak átjáróit, ami összpontosítást követel tőletek a szándékaitokat, a késztetéseiteket illetően, és azt, hogy ráébredjetek a cselekvésetek irányára. Ezzel azt akarom mondani, hogy legyen bizonyos mértékű tudomásotok arról, hogy melyek a cselekedetek mögötti szándékaitok, vagy más szavakkal mi motiválja a viselkedéseteket? Azáltal, hogy megnyitjátok magatokat az én ezen dimenziói előtt, olyan világokba juttok el, melyek kollektív lelketek párhuzamos és alternatív aspektusaiban léteznek. Azáltal, hogy kezditek hozzászoktatni magatokat ezekhez az aspektusokhoz, a hatalmatok aspektusait szerzitek vissza, melyek pompásan hozzátok idomulnak, további meghatalmasító minőségeket adnak hozzátok, és biztosítják, hogy a szándékaitok olyan cselekedetekre ösztönözzenek, melyek végkifejlete támogatja az én és mások nagyobb javát.

Valamennyien beléptetek a Folyékony Szeretet Univerzuma hatalmas világának Mester Dimenzióiba. A nagyobb tudatosság szintjein járva és munkálkodva a Mesterek elvezetnek benneteket a Beavatás Templomaiba, a tanulás felsőbb 'iskoláiba' és a Mester-lét Világaiba. Minden ilyen utazás közelebb visz titeket annak megértéséhez, hogy miről 'szól' egy alkimista, mégis, mielőtt elkezdenétek igazából praktizálni mester-alkimistaként, meg kell értenetek a tudatosságban, az energiában, a figyelemben rejlő dinamikát, és ezeknek az energiáknak azon kivetítését, amelyet ti szándéknak neveztek. Most jött el az ideje, hogy olyan világba lépjetek, ami számos ösvényt tár fel előttetek, meghaladva a félrevezetett lelkek, a karma által kötött és a fizikai világra kárhoztatott lelkek anyagi végzetét. Ez a saját guru állapototokba vezet benneteket. Amikor képesek vagytok saját gurutokként dolgozni és élni, akkor egyfajta módon ténylegesen meghatalmasodtok, ami lehetővé teszi számotokra annak a dinamikának a megértését, ami messze túl van mindazon, amit valaha megéltetek, és ami az életetek része volt. Ez majd megmutatja nektek, hogy a Mesterek hogyan oldották meg saját utazásuk bizonyos aspektusainak vezérlését. Egyetlen Mester sem érte el az általatok érzékelt mester státuszát úgy, hogy kibújt a felelősség alól, tagadva saját gyengeségeit, és kivetítve másokra saját félelmét vagy barátságtalanságát, vagy élete bármely [más] aspektusát. Ez ugyanis az a folyamat, amikor mélyen befelé fordulva pártfogásba veszitek azokat a részeiteket, melyeket talán éretlennek vagy kevésbé fejlettnek mondhatnánk. Meg kell értenetek, hogy a hatalom a tiétek, és bár vannak olyan részeitek, melyek még mindig híján vannak az ahhoz szükséges erőnek, ami a hőn áhított uralást hozza létre, mégis látni fogjátok ezen én-részek megszületését, s ez lehetővé teszi, hogy eltüntessétek azokat az elerőtlenítő mintázatokat, amelyek a tudatalattiból áradtak be.

Amikor beléptek az alaposabb tanulmányok és magasabb iskolák jóval kiterjedtebb világába, akkor átkeltek a Tűz Átjáróin, ezek a Tűz Átjárók feloldják azokat az illúziókat, amelyekről az előbb beszéltem. Ezeknek az illúzióknak a feloldásához olyan helyzetben kell lennetek, ahol teljesen készen álltok és hajlandóak vagytok visszaszerezni a hatalmatokat, visszakövetelni az énetek legsötétebb zugaiból, bemerészkedni az elme, a szív, a lélek és a szellem ezen sötét zugaiba és biztosítani ezek napvilágra hozatalát, ezért ez a mai kulcsdátum aktiválás olyan mélységekbe visz benneteket, melyek mélyen a napvilág alatt találhatóak, melyeket még soha nem érintett meg a szeretet, melyeket magnetizáltatok és fölnagyítottatok, és egyre mélyebbre húztatok a DNS-be.

Ahogy ezek a kiterjedt dimenziók egyre aktívabbak lesznek a DNS-etekben, tanúi lesztek a saját változásotoknak, abban az értelemben, hogy képesek lesztek más szemszögből érzékelni a saját életeteket. A megfigyelés meghatalmasít benneteket, mert amikor megfigyelitek az ént és a cselekedeteit és másokéit is és aztán cselekszetek, akkor az energiát a mag szinteteken tartjátok, de amikor szétszórjátok vagy egyszerűen csak reagáltok életetek ezen részeinek tárgyilagos megközelítése nélkül, akkor a régi paradigma reagálási mintáit veszitek elő újra.

Figyelmeztessétek magatokat, amikor bosszúságot éreztek, amikor bármiféle negatív érzelmet éreztek, és különösen akkor, ha dühöt, hogy minimum húsz percbe telik lenyugodni és a középpontotokba visszakerülni, ezért arra buzdítalak benneteket, hogy adjatok magatoknak legalább húsz percet azt megelőzően, hogy bármilyen további helyzettel foglalkoznátok, ami dühöt válthatna ki belőletek – ez fontos része a beavatásotoknak, mivel egy Mester teljes figyelme tudatában néz a várható cselekedetek elébe.

A reagáló/válaszoló energia nagyon veszélyes és gyakran vezet lemondáshoz, bánathoz, fájdalomhoz és szomorúsághoz. Azt a húsz percet biztosítva magatoknak elkezditek meglátni, hogy ez tulajdonképpen csak hatalmi játszma, megtanuljátok, hogy a tudatalatti felpörgeti azokat a cselekedeteket, melyeknek nincs igazságalapjuk, mert elsődlegesen régi programokon alapulnak. Ha valaki úgy gondolná, hogy az elvégzett feladataitoknál fogva titeket már többé nem érintenek a múlt programjai, hát ez nem teljesen így működik. A dolgok jelenlegi állása szerint azokon a szinteken, melyekkel mostanában foglalkoztok, még nem léphettek bele egy fortyogó üst közepébe, ez lehetetlen azon a figyelem- és tudatossági szinten, amelyet jelenleg megtestesítetek. Az alkimista viszont átsétálhat a poklon is, mivel az alkimista uralja a saját Tűz Elemét, és ezt a Tűz Elemet a legnehezebb magunkba fogadni és uralni, ezért kezdtük meg a kiképzéseteket.

Létfontosságú részt vennetek olyan tevékenységekben, melyek a Tűz Elemeteknek teret adnak a kifejeződésre.

Létfontosságú megmozgatni a testeteket egyszerűen azért, mert a test izomzata sok változáson fog átmenni ez idő alatt, s mert ez jelképezi életetekben a támogatást. Ha valaki nem fejleszti a testét, az elméjét, a lelkét és a szellemét, akkor minden elkezd lelassulni, nincs jelen az az erő, ami jelen lehetne, ha a szükségleteit táplálnák. A düh nagyon elgyengítő energia, és hatalmas mennyiségű savasságot okoz a testben, ami fizikai betegséghez vezethet, fizikai fájdalomhoz és kényelmetlenséghez.

Vagyis tudatosuljon bennetek az, ahogyan a Tűz Elem a bensőtökben hat. 2009. február 14-től 2009. február 28-ig terjedő időszakban egy csoport Egyiptomba utazott, melynek tagjai átkeltek a Tűz Átjáróin, és a csakráik ugyanazon a Tűz Beavatáson mentek keresztül. Valamennyiőtöket arra bátorítunk, hogy dolgozzatok ugyanezzel az energiával, akkor amikor megcsináljátok ezt az aktiválást, még ha fizikai személyetekben nem is tudtok elmenni Egyiptomba, mégis dolgozzatok ezekkel az energiákkal, el fogtok ámulni, mennyire mélyen kezditek majd megérteni a saját dühötöket, meglátjátok, hogy mi bőszít fel benneteket, és hogy mit csinál a harag a testetekkel, az elmétekkel és a szellemetekkel, milyen hatással van a környezetetekre, és hogyan hajthatjátok az uralmatok alá. Tartsátok észben, hogy a Tűz Elem uralása nem nyilvánítja meg magát számotokra néhány rövid óra, vagy néhány kurta nap alatt, ezt csak azért mondom, mert a tudatosság annyi különböző szintjével foglalkoztok, és hogy megértsétek miről is van szó, hogy milyen célt szolgál ez az energia, és hogy hogyan hasznosítsátok a dühötöket és haragotokat pozitív eredmények elérésére. Ez nem azt jelenti, hogy le kellene nyelnetek a fájdalmatokat, vagy hogy fojtsátok el, vagy tiporjátok el a haragotokat, a Tűz Elem kezeléséről beszélünk, annak elsajátításáról, hogy ez bennetek van, a nyelvezetéről, a táncáról és az üzenetéről. Biztosíthatlak benneteket, hogy amikor képesek lesztek táncra perdülni a bennetek lobogó tűzzel, akkor rendkívül fontos szintet értek el Mester Alkimistaként.

Miközben a Harmadik Felemelkedési Hullám energiája fölépül, minden harag-energiával teli üreget, minden helyet, ahol düh esett fogságba, fel kell szabadítani, legyen az akár egy emberi lény, akár a Földanya testében, ezért a következő tizennyolc hónap folyamán azon fogunk munkálkodni, hogy kiürítsük a nagyon romboló, igen sötét, és elerőtlenítő harag-energiával teli üregeket. [Megjegyzés: Ha egy későbbi időpontban olvasod, akkor nálad a személyes utazásodnak megfelelően történek meg ezek a dolgok]. A Tűz Elem növelni fogja a maga tekervényes összpontosító és teremtő mintázatát mindannyiótokban és a következő három évben a Tűz Elem lesz az, amit mindazoknak uralnia kell, akik a Felemelkedés Második Kapuján átkeltek.

Mikor készen álltok rá meg fogjátok tapasztalni magatokban az Alkímiai Nászt a Tűz Mesterével, melynek része egy Isten és egy Istennő. Az én ezen 'tűz aspektusa' össze fog vegyülni a Föld Elemmel, és azzal az Istennel és Istennővel, aki az általunk a ti Föld Elemeteknek nevezett elemben lakozik, s ahogy tűz és föld egyesülnek, meg fogjátok látni a kristály világokat, melyek isteni jellemzőitek [egyedi energia-elegyetek] részei, ahogy elkezdik megnyilvánítani magukat számotokra, és az átjárás képessége ezekbe a világokba egyszerűbbé és egyre tudatosabbá válik. Ezek a Kristály Városok már sok ezer éve a létezés részei, de mindössze maréknyi ember jutott el valaha ilyen kristály városokba. A Mester Alkimisták számos átjárót nyitnak meg, hogy sokkal többen jöhessetek át, de ugyancsak valóságos szinten kell uralnotok a Tűz Elemeteket ahhoz, hogy bejussatok ezekbe a városokba.

A kvarckristály jelfogó és közvetítő, és egyben erősítő is az energiák számára, ezért ha elhamarkodott az utazás a Kristály Városokba, és ha az uralmatokat nélkülöző, gyógyulatlan, kezeletlen, vad Tűz Elemetekkel érkeztek oda, akkor a Kristály Városok fölerősítik és fogadják és közvetítik ezeket az én aspektusokat, tehát remélem, hogy megértitek, hogy miért ilyen fontos ez.

Január 21-én az egyik Szíriuszi Istennő, név szerint Alchemaya közelebb jön azon Lények hálózatához, akik közületek azokkal dolgoznak, akik bevonzották az általunk átnyújtott tanításokat és beavatásokat. Alchemaya egyike a Szíriusz Kék Tüze belső Tűz Istennőinek, a Fehér Tűz [pedig]a kék lángnak, a Kék Tűznek a kiegészítője és amikor a kék láng és a fehér láng egyesül, olyankor áthatoltok más dimenziókon és univerzális átjárókon, melyeket azelőtt nem érhettetek el, a felemelkedést a 'Mennyekbe vezető Lépcsőn' való felemelkedés értelmében éritek el, hogy úgy mondjam.

Én, Mária Magdolna, leszek jelen, hogy megkönnyítsem és elősegítsem valamennyiőtök dolgát önmagatok meghatalmasításának ebben az igen különleges időszakában, és abból a hihetetlen alkalomból, hogy visszaszerzitek a tüzeteket.

A tűz energiáknak növelniük kell a saját sebességüket a mostani időkben ahhoz, hogy ez az energia együttes át tudja égetni azokat az akadályokat, melyeket ti teremtettetek a külső világban az elmétekkel, a tudatalattitokkal, a szívetekkel és a lelketekkel – ezek az énetek sötét aspektusának a teremtményei. Szeretném, ha semmiféle bűntudatot vagy szégyent nem éreznétek ezekkel a sötét aspektusokkal kapcsolatban. Lássátok annak azokat, amik, és használjátok a Tűz elemet, hogy napvilágra hozzátok azokat, és ezen részeiteket uralva átalakítsátok a közönséges aspektusokat Arany Tudatossággá. Nagyon keveset fogtok elérni azzal, ha megadjátok magatokat a bűntudatnak és a szégyennek, a hatalmatok a félelemmel való szembenézésben rejtőzik, annak meglelésében, hogy mi okozta a szégyent, és hogy foglalkozni tudtok a bűntudatotokkal és hogy kivonjátok magatokat alóla olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges akár egyetlen rész elveszítése nélkül. Ha túl gyorsan haladnátok, és ezzel megtagadnátok a sötét én bármely részét, akkor a fény és a szeretet egyszerűen azt követelné, hogy forduljatok vissza, olyan érzésetek támadna, hogy meg kell fordulnotok, visszahátrálnotok és olyan célokat kell követnetek, melyek minden cél fénybe érkezését biztosítják.

Ez elképesztő időszak most arra, hogy az emberek megnyissák magukat a meghatalmasodás előtt, hogy együttműködhessenek a fénnyel és az Anya/Atya Isten kegyelmével valódi fényük meglátása érdekében, más szavakkal, hogy észrevegyétek fényetek kiterjedt látványát, hogy megtapasztalhassátok hatalmatok határait, és azt, hogy mire használhatjátok, ezért használjátok ezt a Kulcs Dátum Aktiválást bölcsen és szeretettel.

Kérdezzétek meg magatoktól, hogy milyen lehet a Tűz Elemetek, ha lehetséges, rajzoljátok le vagy keressetek képeket vagy szavakat vagy bármi mást a természetben, ami a leginkább alkalmas a Tűz Elemetek jellemzésére, és minden hónapban tegyétek föl ugyanezt a kérdést, és figyeljétek meg a változást – a Tűz Elemetek megjelenésében, ahogy meghatározzátok, ahogy megtapasztaljátok és ahogy kifejezitek, ez mind változni fog és ez nagyon jó módszer arra, hogy fölmérjétek és kézzelfoghatóvá tegyétek. Ha valamilyen más módon szeretnétek ugyanezt elérni, feltétlenül csináljátok azt, csak az a fontos ebben az esetben, hogy megértsétek a bennetek rejlő 'tüzet'. Ez azt jelenti, hogy a napfonat, a keresztcsonti - más néven szexcsakra - a napcsakrátok és a gyökércsakrátok tüneményes változáson fog keresztülmenni. Életetek ezen aspektusainak számos átalakulását fogjátok megtapasztalni. Javaslom, hogy írjátok le az életetekben bekövetkező összes változást ezen idő alatt, mindazt, ami az eszetekbe jut, és tegyétek félre és a következő évben ugyanezen a napon vegyétek elő, amit most leírtatok, és figyeljétek meg, mennyit változtatok, mennyi hatalmat szereztetek vissza, és meg fogjátok látni, hogy az Új Élet Ígérete elérkezett hozzátok, ezért örvendezzetek, miközben most belépünk a Tűz Világaiba a Tűz Átjáróin keresztül, uralva a bennetek élő isteni lángokat, és valamennyien tanúi leszünk a Szellemmel való egyesülés hihetetlen időszakának, a fényetekkel való elvegyülésnek és az Istennel/Istennővel való összeolvadásnak.

Végig jelen leszek, mint mindig. Az az én ajándékom mindazok számára, akik ma ezzel az energiával dolgoztak, és akik közületek az átkelést választották a Tűz Átjáróin, és akik teljesítették a Tűz Beavatását, hogy egy kristály Magdolna Rózsát helyezek a szívcsakrátokba, ami a ti hozzáférési kódotok lesz a kristály városokhoz, amikor majd szükségetek lesz rá. Ünnepeljétek az utazásotokat, és legyen az megáldva sok örömmel, felfedezéssel, intuícióval és szabadsággal.

Mária Magdolna vagyok, au revoir.

Az közvetítéshez kapcsolódó aktiválások:

Magdolna Láng Aktiválás és Tűz Ceremónia 2006. január 20

https://szivtanc.blogspot.com/2022/10/maria-magdolna-magdolna-lang-aktivalas.html

Tűz Kapuk:

Michelle Eloff (09.01.15) - Kuthumi: Egyiptom 2009 Tűz Kapu Első Rész

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-egyiptom-2009-tuz-kapu-elso-resz.html?m=0

 


 

Kuthumi - 12:21 A Második Felemelkedési Hullám

Michelle Eloff (08.12.03) - Kuthumi: 12:21 A Második Felemelkedési Hullám

 

Fordította: Borsos Árpád

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika, 2008.12.03

Hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/wcvgcsd91rk21fe/21_12+A+felemelked%C3%A9s+m%C3%A1sodik+hull%C3%A1ma.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

OooooooO

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az új éleslátás, az isteni világosság, az Isten szent akaratának jelenléte és a feltétel nélküli szeretet áldásait. Üdvözlet, szeretteim!

És a szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretett Fénymunkásaim, ahogy most így állunk a megvilágosodás egy új kora születésének hatalmas energiájában, üdvözlünk benneteket az isteni szeretet, az isteni fény és a [szellemi] világosság megszentelt ösvényei legmagasabb rendjeinek jelenlétében, melyek elvezetik az embert az igazság mélyéhez, a szív belső dimenzióihoz és az isteni bölcsesség belső forrásának legmélyére.

Egyetlen lényként, egyetlen szívként, egy fényként, egy szeretetként, egy lélegzetként és az Anya/Atya Isten hangjának egyetlen kifejeződéseként állunk itt együtt. Egy a mi jelenlétünk és a tiétek, egyesíti ezen különleges alkalommal az átkelést a téren és az időn, amikor belépünk most Teremtőnk kifejeződésének ebbe az új tapasztalásába.

A Második Felemelkedési Hullám egyfajta újjászületés, egy újabb lépcsőfok fölfelé a felemelkedés létráján, ahonnan valamennyien újra fogjátok értelmezni az életcélotokat, a kilátásaitokat és az én megértését. Innen fogjátok megtapasztalni kollektív énetek szélesebb világának mélyebb dimenzióit, a magasabb intelligencia, az isteni intellektus magasabb dimenzióiba léptek, ami a lelketek isteniségén keresztül fog kifejeződni.

A Második Felemelkedési Hullám a belső Atya Isten és Anya Istennő sokkal kézzelfoghatóbb élményét és kifejeződését hozza [be] az életetekbe. Mária Magdolna előkészítette az energiátokat erre a napra, és így gyűlhetünk össze a Hatodik Univerzum Folyékony Szeretete Kozmikus Templomainak Szent Szív Kápolnájában, és ölelhetünk át valamennyiőtöket, amint jelen vagytok itt, Teremtőnk isteni palotájában.

Szeretteim, most már készen álltok, hogy felfedezzétek az Anya/Atya Isten hangja igaz kinyilatkoztatásának magasabb oktávjait. Most jött el annak ideje, hogy Isten igéje magasabb szinten fejeződhessen ki. Ezt úgy értem, hogy létezik egy hang bennetek, ami [egyre] hangosabbá válik, Isten szeme tisztábban lát, Isten teste megerősödik, és amint jobban megértitek az élet megnyilvánulásait, rá fogtok jönni, hogy az ezidáig megélt romboló mintázat és tapasztalat szükséges volt ahhoz, hogy elindulhassatok utazásotok következő szintje felé.

Ahogy valamennyien kollektív énünk magasabb szintű kifejezései felé tartunk, új kihívásokkal szembesülünk, ezek a kihívások azonban lehetőségek is egyben, nem pedig elgyöngítő tapasztalatok, amelyek az életerő elszívásaként jelennek meg. E mostani újabb állapototokba már Felemelkedett Mesterekként léptek be, ha nevezhetem ezt így. Ennek abszolúte semmi köze az egó táplálásához, viszont annál több köze van a bennetek élő szellem meghatalmasításához, a bennetek rejlő szentséges Isten és felséges Istennő természetének felöltéséhez, és ennek a természetnek a kifejezéséhez, a külső világ természetével való összepárosításához, és ki kell alakítanotok ezen természetek együttműködési megnyilvánulásainak tapasztalatait és ezzel életetek élésének új módja lép a létezésbe. Ez olyan, mint egy teljes újrakezdés, a kezdet kezdetétől újra elindulni, mégis ez a kezdet olyan, ahonnan már nem távozhattok tudás nélkül, hatalom nélkül, bölcsesség nélkül, ide tartotok a 'tizenkét évnyi alap[ozó] oktatás' végeztével, az 'oktatás' egy magasabb nívójára. Itt lép közelebb a Monádotok, [Monád: a teozófiában az embernek az abszolút szintjéhez legközebbi része – „A lélek lelke”] jobban, mint korábban bármikor, és iránymutatást kaptok ettől az én-részetektől. Tanítóvá válik, olyan részetekké, ami egyenesen veletek kommunikál valamilyen módon és kérlek [benneteket, hogy] véssétek az eszetekbe, hogy ez csak egy szófordulat, egy képszerű leírás arról, amit használni szeretnék, de a Monád időnként valósággal felülírja, figyelmen kívül hagyja a felsőbb ént, és kifejezetten csak veletek kommunikál, ahogy néhanapján Isten beszél hozzátok közvetlenül, és nem egy angyalon, arkangyalon, a Mestereken, Isteneken és Istennőkön, és így tovább, és a többin keresztül.

Időbe telik, amíg elsajátítjátok ezt a [fajta] felfogást, [ezeket a fogalmakat,] miközben elkezditek megérteni a tapasztalatok tágasabb univerzumán belüli számos dimenziót, meg fogjátok érteni, hogy azok az aspektusaitok, melyek eddig a pontig elbizonytalanítottak benneteket, most a jelenlétetekbe lépnek – és miért? Azért, mert most már készen álltok foglalkozni ezekkel az aspektusokkal, megvan a képességetek megérteni ezt a fejlettebb nyelvezetet, ezt a fejlettebb technológiát, amelyben a lelketek [már] részesíteni tud benneteket. Az a magasabb intelligencia, ami eddig a pontig távol állt tőletek, most a tudatos megértés képességének a birodalmába röpíti e hatalmas fogalmakat, s mint ahogy már sok ezer évvel ezelőtt is voltak olyan szavak, melyek akkor nem léteztek a szótárban, most pedig igen, úgy az időben idáig voltak olyan fogalmak, amelyek nem lehettek jelen, mivel nem léteztek a leírásukra alkalmas szavak. Pontosan ugyanez a helyzet jelenleg is, most már meg tudjátok érteni az ilyesféle fölfogást[, ezeket a fogalmakat], mivel teljesítettétek azokat a beavatásokat, melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy megnyithassátok a belső dimenziókat, hogy megnyithassátok lényetek belső átjáróit, amik hozzáférést biztosítanak a bölcsesség Akasha Feljegyzéseihez, és szeretteim, most keresztülsétáltok Amenti Termein, [Amenti: a Holtak Birodalma az egyiptomi mitológiában, azt elhunyt ezen halad keresztül halála után, itt kerül Ozírisz elé, aki itt ítélkezik felettük] egyfajta 'halálon' és 'újjászületésen' estek át a magasabb öntudatosság ezen új világában, az én intelligencia megértésének új fölfogásán, közvetlen összeköttetésként látva ezeket az Anya/Atya Isten magasabb intelligenciájával és amint ez a megértés, ez az otthonosság megtelepszik a szívetekben, nemcsak az intellektusban tárolódva, azzal a tudás, a tapasztalás és a kölcsönhatás új világa kibontakozásának lehettek tanúi énetek magasabb aspektusaival.

Most, hogy a Monád párbeszédbe bocsátkozik veletek ennyire közvetlen szinten, változások várhatók. Persze most néhányan azt mondhatjátok: ' Óh, Kuthumi, az Isten szerelmére, még mennyi változás várható?' - nos, híreim vannak a számotokra, még rengeteg változás várat magára és soha nem lesz végük. Ez a változás fogja megnyilvánítani nektek hogy valójában kik vagytok, hogy miből lettetek, és ezen keresztül fejezhetik ki magukat az Atya Isten és az Anya Istennő teremtő aspektusai, és a forma kiterjedhet, a forma magába integrálhatja a forma nélkülit és az intelligencia, az ige, ami az intelligenciából ered, szintén formát találhat és az ige forma nélkül semmi, mivel az csak egy forma nélküli jelenlét, valamilyen formát kell öltenie ahhoz, hogy kifejeződhessen és teljesen megtapasztalható legyen minden kiterjedésében, összes természetében.

Tudjátok jól, hogy a fizikai én csupán egy aspektus a sok közül. Tudjátok, hogy a látható és láthatatlan elemek részei vagytok. Most egy olyan ciklus felé tartotok, ahol teljesen új módon újítjátok meg és kristályosítjátok ki kapcsolatotokat az Anya/Atya Istennel. Ez az újrakapcsolódás nagyon személyes és mélyreható. Az új élet ígérete nem korlátozódik Utópia megtapasztalásának fantazmagóriájára, nem [is] beszélve arról, hogy az egy valótlan képzelődés volt, ezek az eszmék viszont most életre kelnek, de mielőtt még bárki valamiféle Utópiában szeretne megtelepedni, annak szövetkeznie kell az én bizonyos nagyon fontos aspektusaival, ezért az ezt a Felemelkedési Hullámot követő Új Kor első ciklusa annak a legmélyére visz el benneteket, akik vagytok. Ez az új világ túljuttat benneteket a rombolást, káoszt kivetítő egó félelem alapú világán, mert az tovább már nem motivál benneteket, végigutaztatok a változás spirálján az objektivitás terébe, ahol az életet madártávlatból szemlélitek, s most hogy ebből a magasabb nézőpontból szemlélődtök, többet láthattok magatokból, és ez a legfontosabb része ennek a Második Felemelkedési Hullámnak, szeretteim.

Jelenleg kettőszázhuszonkettő millió kisebb átjáró aktiválódik világszerte, ezek fele magának a Földanyának a testén belül, a másik fele a testének felszínén. Ahogy ezek az energia örvények találkoznak, azzal az új energia hullámai fölrobbannak, nem bele-robbannak, [hanem] úgy mondtam, hogy fölrobbannak vagy kitörnek egy bizonyos célból a Földanya éterikus mezejében, [és] ez áthatja a bolygó valamennyi emberi lényének és az élet mindahány királyságának a mágneses mezejét. Ez a hullám életre kelt mindent az új energia mintázata szerint. Ha egyszer valaki hozzákapcsolódott ehhez a rácshoz, utána már egyéni választás kérdése, hogy az illető együtt úszik-e ezzel az árral, meglovagolja-e az új világ hullámainak a tarajait, az öntudatosság új dimenzióit vagy megmarad a régi paradigmánál, amit már korábban leírtam.

Akik úgy döntenek, hogy maradnak a régi paradigmában, úgy fogják találni, hogy a változások, az akadályok és az egó olyan intenzitást mutatnak, ami már időnként elviselhetetlen. Azért válnak majdhogynem elviselhetetlenné, mert repedések keletkeznek a Földanya testének energetikai mezőjében. Ekkor hegesedés történik a testén, olyan, mint egy óriási varasodás egy seb fölött. A Második Felemelkedési Hullámmal a Földanya elengedi a sérülés hegesedését, ami által képes befogadni a gyógyító balzsamot, így tudja kitárni a sebeit a Kozmosz előtt és megkapni azt a gyógyítást, amire most már készen áll, amit megérdemelt és amit ti is valamennyien kiérdemeltetek. Ezek a sérülések, amelyek most megnyílnak, hogy befogadhassák a gyógyítást, földi idő szerint százharminchárom millió évre mennek vissza és magukba foglalják az összes párhuzamos és alternatív valóságot. Amint ezek a létezések összegyűlnek, számtalan szintet fogtok látni a felszínre emelkedni, ami persze nem azt jelenti, hogy szembesülnötök kéne az összes ilyen alkalom minden megoldatlan kérdésével, mindössze annyit jelent, hogy ennek a bizonyos időszaknak a kollektív sérülései most meggyógyulhatnak, és ez a fajta sérülés a hatalom elvesztéséhez kapcsolódik, a hatalmi visszaélésekhez a pénz hatalmán, a szex erején, az elemekkel történő manipuláción keresztül, a természettel (az emberi természettel és a természet minden egyéb vonatkozásával) történő mesterkedésen és visszaélésen keresztül. Emiatt kell áthatnia az alternatív és a párhuzamos valóságokat is. Ez felgyorsult változást jelent a romboló tudatosságban, ami elidegenítve tartotta az embereket a Monád[juk]tól egészen Lemúria és Atlantisz idejéig visszamenően, sőt még korábbra is, olyan világokig bezárólag, melyekről még csak nem is hallottatok.

Most a csillagképek energiája az Ökörhajcsárból és a Kassziopeiából [egy alak a görög mitológiából] és az Androméda galaxison belülről körbeveszi a Földanya testét. Ezek a Földanya testét átható vibrációk magukkal hozzák a Szent Mintázatokat [Sacred Signatures]. E Mintázatok egyedi [összetételű] energia vibrációk, melyeket kristály pecsétbe foglaltak, [és[ ezek pedig örvényekben találhatóak. Ezekben az örvényekben fény atomok találhatóak, s ahogy ezek az energiák a ti energia mezőtökbe érnek, elkezd aktiválódni mindaz, ami [eddig a] sötétségben raboskodott, s ezzel minden újra mozgásba lendül, minél ragyogóbb a fény, annál nagyobb a lehetőségetek, hogy megérthessétek a saját céljaitokat, és [azt,] hogy mi motiválja ezeket a célokat. Amikor tudjátok, hogy mi motivál benneteket, a cselekedeteiteket, az elhatározásaitokat, a gondolataitokat és a szavaitokat, akkor a tisztaság megvilágosít benneteket, megalapozott döntéseket hozhattok, mint ahogy képessé váltok mások motivációját is átlátni, és amikor képesek vagytok mások motivációját átlátni, akkor meghatalmasodottak vagytok az adott helyzetben, és a döntéseitek az egész nagyobb javára válhatnak.

Ez nagyon jó hír azoknak, akik teljes felelősséget vállaltak életük kialakításáért, s azoknak közületek, akik teljes felelősséget vállalnak azokért a döntéseikért, amelyek motiválják őket, még ha embert próbáló percekkel kell is szembesülnötök. Fontos, hogy valamennyien megértsétek, hogy az energia, amivel december 22-től fogtok dolgozni, teljesen más jellegű, mint amilyennel eddig volt dolgotok. Az Istennő energiája föl fog erősödni, ami nem jelenti azt, hogy ez önmagában a nőies energia lenne, ez a lélek titkos bölcsességének a hangja, ez a legnagyobb átalakulás, amin a tudatalatti egyáltalán átmehet, ez az, amikor a tudatalatti magasabb szintre lép, ami azt jelenti, hogy azok a magasabb intelligenciájú lények, akik eddig a tudatalatti által el nem érhető szinten vibráltak, most elérhetőkké válnak. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb esélyetek van átalakítani [azokat] a gyöngítő, ön-szabotáló programokat, amelyek a tudatalattihoz kötődnek, s amelyek folyamatosan gátló és ön-pusztító utakként nyilvánultak meg.

Most ezeket az ön-pusztító utakat hátrahagyjátok a régi paradigmában. Néha újra előbukkanhatnak ezek a minták, de nem azért, hogy megakadályozzanak benneteket az előrejutásban, hanem mindig azért kerülnek előtérbe, hogy emlékeztessenek benneteket arra, hogy honnan jöttetek, hogy mit értetek el és hogy merre tartotok. Az is nagyon fontos valamennyiőtök számára, hogy megértsetek egyetlen dolgot, ami miatt a magasabb birodalmakba léptek. Azt is nagyon fontos valamennyiőtöknek megérteni, hogy a tapasztalatok magasabb birodalmába lépés nem jelenti azt, hogy elfogadtok egy ön-igazoló, szenteskedő, önelégült magatartást, mivel ez a Felemelkedési Hullám éppenséggel nem erről szól, és ti teljes mértékben ebbe az irányba tartotok, abban az értelemben, amikor kapcsolatba léptek az emberiség maradék részével. Ez itt az emberiség színtere és mennél inkább elmerültök a birodalmában, annál kevesebb tér marad ezeknek a szenteskedő viselkedéseknek, és úgy találjátok, hogy az ilyen hozzáállást elfogadó embereknek még az alsó régióit is nagyon gyorsan meg fogjátok látni, remélem, értitek mire célzok, ugye?

Most megértve tehát, hogy ennek a magasabb birodalmakba lépésnek semmi köze az elitista magatartás formákhoz, viszont annál több [köze van] a bölcsesség és fény legmagasabb rendjeinek közösségeihez való kapcsolódáshoz, megérthetitek annak igazi esszenciáját, amit ez az új birodalom képes nektek előteremteni. Ahogy én, Kuthumi, St. Germain és Jézus Mester belépünk az isteni fény egyre gyorsabb [vibrációjú] kifejeződésébe, ennek ti is élvezni fogjátok a jótékony hatásait, mivel a mi mágneses energiáink önműködően behúznak benneteket ebbe a birodalomba. Még egyszer, ez azt jelenti, hogy még közvetlenebb kapcsolatotok lesz a Szellemhez, az én magasabb bölcsességéhez, a kollektív lelketekhez, minél fogva az autentikus én hangja hangosabbá válik, Isten hangja, Isten igéje, amiről korábban már szóltam, hangosabbá válik, ami kevesebb helyet enged a kifogásoknak, és amint azt tudjátok, már évek óta ezen dolgozunk valamennyiőtökkel, s az utóbbi tizennyolc – huszonnégy hónapban többet, mint korábban bármikor.

Ez tényleg a lehető legalkalmasabb idő[pont] az ünneplésre, mert most kerültök ki az egó ösztönözte alapokon nyugvó birodalomból és beléptek a Monádotok birodalmába, ezért nemcsak hogy közelebb kerültök Istenhez, de önmagatokhoz is, és bár a Harmadik Dimenziós Világon belül kell munkálkodnotok emberi lényekként föltalálva magatokat, ünnepeljétek azt a tényt, hogy megleltétek az énetek sok aspektusát, és hogy amit készen álltok megtalálni, az a Szellem [azon] mélyebb kiterjedéseit fogja megnyilvánítani, ami bennetek található, és ami életet önt belétek, ami túlvisz benneteket az emberi személyiségen és annak megértésén, hogy kik vagytok, más szavakkal, hogy megmutassa a lényetek mélyebb dimenzióit, nem az ebben az inkarnációtokban elfogadott ön-azonosításaitokat, nem azt az azonosságot, amelyet a nevetek sugall, vagy amit a pozíciótok, a nemetek, a pénzügyi helyzetetek nyújt, ezek egyikét sem, ez az érték legmerészebb elképzeléseiteken is túlmutat, ez a befektetés a lelketeket érinti, ahogy azt még sosem tapasztaltátok meg ezelőtt, és ez olyasvalami, ami az örökkévalóságig veletek marad.

Ezzel most szeretteim, egyesítsük az energiáinkat, miközben átvezetünk benneteket a dimenzió átjárókon, keresztül az energián és egyenesen a Felemelkedési Hullám közepébe, ezért kérem, hogy csukjátok be a szemeteket, ha eddig még nem tettétek volna meg. Egyenesítsétek ki a gerinceteket, a vállatokat kissé húzzátok hátra, nyissátok meg a szív csakrátokat. Vegyetek mély lélegzetet az orrotokon keresztül, lélegezzetek ki a szátokon át, vegyetek még egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki a szátokon keresztül, lazítsátok el a testeteket.

Képzeljetek el az energia erőteljes arany és vörös lángjait a gerincoszlopban föl és alá száguldani, ez az életerőtök, az a meghatalmasító energia, ami mindig is létezett bennetek. Ez az energia egyre inkább kézzelfoghatóvá válik most, ti pedig egyre tudatosabbakká váltok róla, mivel egy sor fátyol már lehullott, számos idejétmúlt hiedelmet, magatartást és érzékletet már elengedtetek. Vannak már olyan fölismert én aspektusaitok, melyekről soha nem tudtátok, hogy léteznek és ez nem is volt olyan régen.

Most szeretném, ha egy percre hálát adnátok mindazon kihívásért, amit valaha megtapasztaltatok, minden elejtett könnycseppetekért, minden keserű pillanatért, a bánatért és a szomorúságért. Mondjatok köszönetet a lélek összes sötét éjszakájáért, amelyet elviseltetek, mivel ezek mind azok a tapasztalatok, melyek réseket ütöttek a védelem falain, melyek átégették az illúzió fátylait és ledöntötték a tudatlanság építményeit, majd megnyilvánították nektek a belső bölcsességet, megmutatták nektek a belső tanítót, feltárták az isteni énetek fejlettebb aspektusainak magasabb intelligenciáját, [azt,] ami vezetett benneteket, védelmezett és megjutalmazott.

A Föld útjait járni a legkalandosabb [dolog] minden lélek számára, amin csak a lélek keresztülmehet. Ez a legszigorúbb iskola, ahol tanulni lehet, olyan hely, ahol a lélek lemeztelenedik, s nem marad más számára, mint az a lehetőség, hogy bármit az előnyére fordítson. Nyitva áll előttetek az út, hogy visszaköveteljétek a szeretetben és bölcsességben rejlő kincseket, melyek meghatalmasítanak benneteket szellemként, a fény lényeiként, nem azt állítva ezzel, hogy eddig már ne tettétek volna meg ezt, de most itt az idő, hogy 'a nagy halakkal ússzatok', hogy átjussatok a gátakon, hogy keresztül ússzatok a folyókon, folyamokon, tavakon és most itt az ideje, hogy belépjetek az élet, a Szellem hatalmas óceánjába és mélyen belemerüljetek az Anya/Atya Isten esszenciájába.

Érezzétek az energiátokat, ahogy az halad a folyamok, folyók és tavak gátjai mentén, és érezzétek az energiátokat belépni a nagy óceánokba, eggyé válni az isteni bölcsesség és szeretet hatalmas testével, amit a tengerek és óceánok vize jelképez a bolygón.

Ezek olyan világok, melyek a vizek alatt léteznek, amelyeket még senki sem fedezett föl. Vannak olyan dolgok, melyeket a Földanya testének vízzel borított mélye rejt, melyek valósággal észbontóak és ebből az okból még nem fedezhették föl a létezésüket. Ti, drága egyetlenek, ezen mélységek felé tartotok.

Szeretném, ha most elképzelnétek magatokat az óceán mély vizébe ereszkedni, tudva, hogy a testetek képes elviselni a nyomást, nem lesztek kitéve azon mélység hatásának, amelybe most belemerültök. Tegyétek ezt óvatosan, álljatok meg, ha szükséges.

Amíg ti ezekbe a mélységekbe merültök, kettőszázhuszonkettő kardszárnyú delfin csatlakozik hozzátok, háromszázharminchárom palackorrú delfin, négyszáznegyvennégy púpos bálna, ötszázötvenöt fehér fogú bálna és hatszázhatvanhat manta rája.

Lélegezzetek be mélyen, ahogy ezek a lények összekötik az energia mezejüket a tiétekkel. Ezek a tengeri teremtmények olyan tiszta, áttetsző vibrációkat tárolnak az energia jellemzőikben, amelyek képesek áthatni az én legsűrűbb, ember egó által motivált és aljas, tudatlan és sötét részeit is. Érezzétek ezeket az energiákat áthatolni ezeken a részeiteken és most úgy fogjátok találni, hogy lebegtek a vízben ezektől az energiáktól övezve, melyek fölerősítik a bennetek élő fény jelenlétét.

Ezek az energia lüktetések áthatják az énetek összes alternatív és párhuzamos aspektusát, az énetek legsötétebb részét, a leggonoszabb tetteket, melyeket valaha is elkövettetek bármelyik életetekben, e tapasztalatok most átitatódnak a tiszta, feltétel nélküli szeretet, a fény, a bölcsesség és intelligencia áttetsző energiáival.

Poszeidón nagyúr most belép ebbe az energia mezőbe és előttetek lebeg, tizenkét sellő kíséri őt. Ezek a lények is hangrezgéseket kezdenek kibocsátani, melyek csak a víz tömegén keresztül érzékelhetők, s ez megnyitja bennetek az érzelmi testet, és megengedi azokat a sötét aspektusokat megérinteni és átitatni ezzel a szeretettel.

Száztizenegy csikóhal kezd táncba körülöttetek, a táncuk újabb szép energia mintát teremt, és ez a minta olyan kommunikációs rendszer, amelyet a ti Monádotok adott nekik. Ez az első alkalom, hogy ezt a mintát bekódolták az energia mezőtökbe, és ez teszi lehetővé az érzelmi test számára, hogy túljuthasson a régi világ paradigmáján, különösen a Halak Koráén, és amint ez a folyékony testetek belép a tudás biztonságos síkjára, ami amúgy benneteket motivál, ez a részetek, ami egy az Istennel, [és] a védelem fala leomlik. Azzal, hogy ez a fal ledől, nem lesztek betegesek és sérülékenyek, erősek maradtok, meghatalmasodottak, élettel teliek, energiával újratöltöttek és újra kapcsolódtok ehhez a hatalmas részetekhez – a Monádhoz.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen.

Most szeretném, ha észrevennétek, ahogy a víz mélyének legmélyéről fény kezd fellobbanni, arany fény, és a tengeri teremtmények körülöttetek valamennyien elkezdenek energetikailag behúzni benneteket ennek a víznek a mélyébe, Poszeidón nagyúr és a sellők követnek titeket, a csikóhalak még mindig körülöttetek táncolnak. Miközben a mélybe ragadtattok, azzal egyre mélyebbre juttok legintelligensebb énetek birodalmába [is], az emberi egón túli szeretet mélységeibe, túl az emberi személyiségen és azonosuláson, túl az emberi természeten, a Ti szent energiátokba, ami az emberi formán is túl van. Szeretteim, a rendkívüli fény világába léptek be, ami a legbőségesebb szeretettel és bölcsességgel van telve, amit valaha megtapasztalhattatok, amit a tudatos elme képtelen földolgozni teljes mivoltában, ezért csak képzeljétek el, merüljetek bele a víz alatti fantasztikus világ legvadabb álomképeibe, és lépjetek bele, és ebben a világban olyan lényekkel találkozhattok, melyek nem hasonlíthatók semmi eddig látotthoz, olyan energiák, melyeket soha azelőtt nem érezhettetek, és még a képzeletetek sem képes teljesen kiterjedésében megtapasztalni azt, ahol jelenleg energetikailag tartózkodtok.

Ez az energia már beleszűrődött az érzelmi testetekbe, és a következő negyvennyolc órában nagyon finoman belefecskendezitek a DNS magasabb intelligenciájában tárolt bekódolt energia mintákba. Ezek a világok azért tárultak föl most számotokra, mert készen álltok meghaladni azokat a korlátokat, melyeket eddig a világból megismertetek.

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen. Mialatt a Második Felemelkedési Hullám elhozza nektek az érzelmi test legbehatóbb gyógyulását egész eddigi élet tapasztalatotokból, és sok további életből, a Földanya teste is átmegy ugyanezen a beható érzelmi testi gyógyuláson ,és ez a hullám átmossa az összes élőlény legsötétebb birodalmát.

Szeretném, ha átkelnétek ezen az óceán mélyén lévő szent világon. Én, Kuthumi, elkísérlek benneteket, ahogy St. Germain és Jézus Mester is. Mária Magdolna, Guinevierre Istennő és Jezabel Istennő is jelen vannak. Most ennek a világnak a közepébe viszünk [be] benneteket. Ennek a világnak a közepén van egy arany energia örvény, méghozzá olyan örvény, amelynek a közepébe állhattok anélkül, hogy beleesnétek, mi pedig elkísérünk benneteket ennek az örvénynek a közepébe. A vízi lények mind jelen vannak, ahogy a tizenkét sellő, Poszeidón nagyúr és a csikóhalak is.

Miközben az örvény fölött lebegve tartunk titeket, csukjátok be a szemeteket és kezdjetek el érezni egy erőteljes energia hullámot felétek tartani az örvény közepe felől, áthatva a talpak csakráit, fölfelé haladva a lábon, berobbanva a gyökércsakrátokba, felfelé száguldva az összes többi csakra felé és kirobbanni a korona csakrán át.

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen, ahogy egy újabb energia roham tart fölfelé. Ez még kétszer fog megtörténni.

Az örvényből kiemelkedik a bölcsesség egyik mindenható lénye. Ez a lény olyan meghatalmasító bölcsességgel és fénnyel telített, amitől eláll a lélegzetetek. Szeretném, ha átéreznétek ennek a lénynek az erejét, próbáljátok [meg] a képzeleteteket használni arra, hogy valamiféle kapcsolatot teremtsetek [vele] pusztán azáltal, hogy mennyire erőteljes ez a lény, és teljesen engedjétek át magatokat ennek a bölcsességnek és szeretetnek. Ennek a lénynek az energiája áthatol a testeteken, a testetek körül, [és] a testetekbe lépve beburkol esszenciájába.

Kiérdemeltétek a jogot, hogy összevegyülhessetek a bölcsesség és szeretet ezen erőteljes, nagyon fejlett és mély esszenciájával, mivel a bölcsesség és szeretet válik az életetek témájává, miután átkeltek a Második Felemelkedési Hullámon. Bölcsességen és szereteten keresztül, szereteten és bölcsességen keresztül fogjátok uralni azt a tervet, ami előttetek fekszik. Ezen a két energián keresztül integráljátok a mester alkimista mind több minőségét, és kiszabadítjátok magatokat a tudatlanság börtönéből.

Vegyetek mély lélegzetet, lélegezzetek ki, miközben ellazítjátok a testeteket, és maradjatok nyugodtan. Amíg még mindig az örvény fölött lebegtek, a delfinek és a különböző bálna fajok elkezdenek énekelni a sajátos hangjukon. Amint hangjuk rezgéseit kibocsátják, súlyos rázkódás kezdődik, és ez a rázkódás, kedveseim, annak az energia mátrixnak a rázkódása, ami évezredeken át kapcsolódott hozzátok, ennek a mátrixnak az összetörése csak most történhet meg, mert ti teljesen előkészültetek rá.

Ezeknek az emlősöknek a hangja kiküld egy üzenetet a vízi világon belüli valamennyi világ felé és a vízi világon túl lévő világokba is, melyekről úgy döntöttetek, hogy átjáróikon keresztülhaladtok a Második Felemelkedési Hullám során. Ahogy a különleges hangzások hangjai növekednek és erősödnek, szeretném, ha tudatosulna bennetek egy fény leereszkedése fölülről, mintha a Mennyek nyílnának meg, hogy üdvözöljenek benneteket. Közben ez a fény egyre ragyogóbb lesz, összekapcsolódik a korona csakrátokkal és elindul a szív csakra felé, aztán le a gyökércsakrába és le végig az örvény legmélyére, ami fölött lebegtek.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen.

Szeretteim, ez a fény most elkezd fölemelni benneteket, felemel egyre magasabbra és magasabbra. A tengeri lények hangja elkísér benneteket, az Anya/Atya Isten megtart titeket abban a szent esszenciában, ahová tartotok, és ahonnan jöttetek. Érezzétek az energiátokat mind magasabbra emelkedni, miközben a szellemetek visszatér a csillagokhoz – arra a helyre, ahonnan hajdanában jöttetek.

A fény teljesen elnyel benneteket és most egy folyékony arany tojásba zárva találjátok magatokat, ez az a hajó, amelyik az idő és tér dimenzióin át tovaszállít benneteket, és a felemelkedési átjáró túloldalán lévő új világba helyez. Ebben az arany tojásban fejlődtök negyvennyolc órán át, és azután léptek be ebbe az új világba, egy belső világba, ami vissza fog tükröződni számotokra a külső világban.

Vegyetek mély lélegzetet, és ahogy kilélegeztek, szeretném, ha elhelyezkednétek ennek az arany tojásnak a melegében és kényelmében, és ha teljesen átadnátok magatokat a bölcsesség és szeretet hatalmának, ami körbevesz benneteket, és ezalatt a negyvennyolc óra alatt mi valamennyien átesünk az Arany Templomok beavatásain, melyeket Maitreya nagyúr, Metatron nagyúr és Melchizedek nagyúr készített elő a számunkra. A Minden Létező Elohimja felügyeli ezt a folyamatot, és a Monádotok ünnepli a visszatéréseteket az ártatlansághoz, [ünnepli] a mindentudó, mindenható ÉN Vagyok Jelenlét belső érzékeléséhez történő visszatérés újabb szintjét.

Amíg folytatom a közvetítésemet, azt kérem, hogy maradjatok [benne] ebben az arany folyadékban. Az óceán teremtményei folytatják éneküket, hangjuk szakrális kódokat, kulcsokat testesít meg, olyan ősi szent nyelvek betűit, melyek még soha nem kerültek a Föld energia mezejébe ezelőtt. Első alkalommal ezek akkor kerülnek a testetekbe, amikor majd tanultok róluk, amikor majd földi tapasztalatotokon keresztül fogjátok elsajátítani azokat, és akkor és csakis akkor kerülnek a fizikai világba. Ez rajtatok keresztül történik meg, hogy ezek az egyedi kódok, ezek az isteni betűk, szent nevek és kulcsok kiszabadítják a lelket a tudatlanság börtönéből. Kiérdemeltétek ezt a jogot, a kitartásotok és a türelmetek meghozta gyümölcsét, ti vagytok azok, akik elhozzátok az Arany Kort a megnyilvánulás mostani szintjére. Ti őrzitek ezeket a kulcsokat és a ti földi utazásotokon keresztül, a vesszőfutáson keresztül, a tűzön, a sűrűségen, a sötétségen átvivő utazásotokon keresztül képviselitek [azt], amit gyakran gonosznak minősítenek, amin rajta hagyjátok a jeleteket, hogy a fény lenyomata eleméssze a sötétséget átalakítva azt, átitatva azt, hogy meggyógyulhasson és a sötétség birodalmai, melyeknek joguk van létezni, nem lesznek többé részei a [Ti] létezéseteknek és ez, szeretteim, a kezdete annak, amit a két Földnek neveznek, a két létezés elkülönülésének, a benneteket ösztönző tudatosság értelmében, azon irányelvek értelmében, melyeket attól az intelligenciától kaptok, ami helyettesíti az emberi természetet, a földi azonosulást és érzékelést, hiedelmeket és tulajdonságokat és eszméket, melyek az emberi lényt alkotják, s amit nevetekként, helyzetetekként, nemetekként és élettapasztalatotokként azonosítotok.

Ahogy ez a hullám kiterjed túl minden földi dolgon, fogalmon és eszmén, fölfedezitek azt az új világot, amelyről beszéltünk, és miközben a világok elkülönülnek és az új világ a régivel összeütközik (pozitív értelemben), meg fogjátok látni, hogy a szakadék a régi életetek és az új életetek között egyre nagyobbra nyílik, és ez nem a tagadásról szól, ennek semmi köze a meneküléshez, arról van szó, kedveseim, hogy a távolság a régi és az új között tovább nő és [mind] tovább terjeszkedik.

Nagy alkalom ez a Föld spirituális történetében, nagyszerű időszak az emberi lélek fölébredésére és ez az egyik legjelentősebb utazás a szabadságba, mivel most olyan ponthoz érkeztetek, ahol tényleg megérthetitek a szeretet és bölcsesség alkalmazásában rejlő erőt, bármilyen módot is válasszatok annak megtapasztalására. Azt is meg fogjátok érteni, hogy mindaz, ami van, mindaz, ami valaha volt és mindaz, ami lesz, a szeretetnek és esszenciájának megannyi fazettája.

Az előttetek álló hónapok alatt nagy felfedezéseket fogtok tenni belső világotokat illetően, és hogy az hogyan mutatkozik meg a külső világban. Egyre távolabb kerültök a régi paradigma drámáitól. Időnként úgy érezhetitek majd, hogy már egyre inkább lekapcsolódtatok a régi világról, ahogy a 'Mennyben' üldögéltek, úgyszólván, lefelé figyelve, vizsgálva a lenti világ káoszát, az emberi dráma kapkodását és őrültségét olyan lelkek részéről, akikre rázárult ez a játék, bebörtönözte őket a tudatlanság, s akkor fogjátok csak észrevenni, hogy mennyire meghatalmasodottakká váltatok. Hálásak lesztek, igazán hálásak, hogy úgy mondjam, az új helyzetetekért. Soha ne feledjétek, hogy ezt a helyzeteteket az alázat és nem a hatalom kormányozza, fennhatóságotok van azok fölött, akik azon a szinten nem tudják, amit ti tudtok, és nem értik az élet játékát úgy, ahogy ti, ezért új kódok jönnek át, meg fogjátok látni, hogy ez új helyzetbe, a szeretet és bölcsesség és az alázatos szívvel szolgálás pozíciójába helyez benneteket.

Szeretteim, ez az időszak rendkívüli, a világ, amelybe beléptetek, meg fogja mutatni, mennyire is rendkívüli, és mennyire rendkívüliek vagytok ti [is], túl az emberi formán, és meg fogjátok tanulni, hogy miért olyan fontos a Monád energiáját formába önteni, a világ formájába a ti emberi formátokon keresztül. Sokkal kevésbé érthető meg ez a koncepció, minthogy azt én el tudnám mondani, de föl fogjátok fogni, miközben látjátok kibontakozni.

És így van ez, szeretteim, hogy ennél a pontnál befejezzük. Azok az energiák, amelyekbe most be vagytok gubózva, nagyon magas frekvenciájúak. Az álmaitok kivételesen erőteljesek lehetnek, s talán nagyon világosak is, néhányotok viszont lehet, hogy nem emlékszik semmire – ez nem számít, ami a fontos, az az, hogy megtettétek ezt, hogy készen álltok az utatok következő lépésére.

Szeretetem és védelmem veletek van, és én, St. Germain és Jézus Mester oldalán most következő szintünk felé sétálok és mi is keresztülmegyünk azon a gubón, amit ti most tapasztaltok meg. Kapcsolatban maradunk veletek, mint mindig, és üdvözlünk benneteket a mi világunkban, az új világban, és veletek együtt örvendezünk.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.

Mária Magdolna - 12:12 Univerzális Napforduló channellingje

Michelle Eloff (08.11.25) - Mária Magdolna: 12:12 Univerzális Napforduló channellingje


 

Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika 2008.11.25

Hanganyag letöltésének helye(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/jv8n2wkz8wp54jg/12_12+M%C3%A1ria+Magdolna+Univerz%C3%A1lis+Napfordul%C3%B3+channellingje.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül. Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

___________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és mindannyiótokat üdvözlöm a szent fény és a szent szeretet jelenlétében, valamint Kozmikus Szüleink isteni esszenciájának jelenlétében. Üdv mindannyiótoknak!

Hosszú út volt ez az emberiség számára az elmúlt 50 évben, és most az emberiség a régi idők végéhez ért, és készen áll egy új nap hajnalának, az új élet ígéretének ünneplésére. Az univerzális napforduló, ami minden évben december 12-ére esik, hatalmas ünneplés, ekkor Atya Istenünk, és Anya Istennőnk beburkol bennünket az új fény köpenyébe, minden egyes lélek a bolygón feltöltődik tiszta, feltétel nélküli szeretettel. A legtöbb ember ezt egyáltalán nem érzi, ám minél jobban megnyitjátok a szíveteket, az elméteket, és a lelketeket az Atya/Anya Isten isteni esszenciájára, annál inkább felismeritek, hogy [mind]az, ami testet ölt a fizikai világotokban, tartalmazza teremtőink szent kézjegyét.

Mindaz, amit csak láttok, a feltétel nélküli szeretet fizikai megtestesülése. Minden emberi lény elméjének, szívének és személyes tapasztalatainak szűrőin keresztül tekint a külső világra. Azért mondom ezt most, mert azok közületek, akik átestek a tűz beavatásain, készen állnak arra, hogy megváltoztassák ezt a szűrőt, sőt [készek arra], hogy valóban eltávolítsák [azt], és hogy [meg]lássák, hogy körülöttük minden, beleértve önmagukat is, valójában a tiszta, feltétel nélküli szeretet egy-egy megtestesülése.

A feltétel nélküli szeretet nem definiálható egyetlen mondatban vagy bekezdésben, ez kollektív, univerzális, kozmikus tapasztalat, teli végtelen minőségekkel, és ez az drága lelkek, amit hamarosan felfedeztek – a minőségeket, amelyek a feltétel nélküli szeretetet tartalmazzák.

Az Univerzális Napforduló megszentelt napján én, Mária Magdolna teljesen átveszem a fény Istennőjeként vállalt szerepemet. Isteni társam, Yeshua, akit legtöbben Jézus mesterként ismertek, új szerepet kap, és én pedig belépek a Világtanító női aspektusának fényébe, így mindannyian sokkal könnyebben rá tudtok csatlakozni a folyékony szeretet női energiájára, és így könnyebbnek találjátok majd ennek a szeretetnek a kifejezését annak [összes,] végtelen értelmében.

Még mindig sok minden van, ami majd megváltozik; a világotok is átmegy azon a számos változáson, amelyekkel ti szembenéztek, de sokkal könnyebben megértitek majd azt, ami ezeket a változásokat motiválja. Már korábban elhangzott, hogy a Föld Anya a vajúdás állapotában van, már nagyon régóta vajúdik, és most, hogy az Isteni Arany Gyermek feje kibukkan, [ugyan]úgy tapasztaljátok meg ti is mind az új világba történő újraszületést. Ennek a ciklusnak a vége nem korlátozódik csupán az emberi tapasztalásra, a változás univerzális időszaka ez, és isteni vágyunk mindannyiótok számára, hogy az új világba lépés tapasztalata tárja fel előttetek a szeretet szent erejét. Ezalatt azt értem, hogy ti, mint egyének most olyan útra léptek, amely megtanítja, [hogy] milyen erő rejlik a szeretetben, nem feledve azt, hogy az általunk említett szeretet nem korlátozódik a romantikus szerelemre, vagy a gyermeketek és más családtagjaitok, valamint a hozzátok közelállók iránt érzett szeretetre, ez a szeretet kiragad benneteket a kollektív tudatosságból, és feltesz benneteket az isteni fény trónusára. Ez a fény az energia végtelen forrása, ami közvetlenül az Univerzum szívének középpontjából érkezik, és megmutatja nektek, megtanítja nektek, irányt mutat nektek, hogy hogyan integráljátok, hogyan fejezzétek ki, és hogyan alkalmazzátok a [saját] életetekben.

Minden fénymunkás az autentikus én kifejezésének újabb szintjét éli meg most e felgyorsult mozgásban. Az autentikus énetek magasabb oktávra lép [saját] autentikusságának kifejezőképességében. December 21-én az autentikus én belép a felsőbb birodalmakba, és többé nem lesz szüksége arra, hogy megtalálja a módját, hogy kifejezze magát a harmadik, negyedik, ötödik dimenziós tudatosságokon keresztül. Azok közületek, akik átlépnek ezen az átjárón, fel fogják ismerni, hogy azt, ahogy kifejezitek magatokat, azt, ahogy használjátok önmagatokat, és azt ahogyan éltek, valójában egy felsőbb erő irányítja. Bizonyos értelemben a Felemelkedés második hulláma egy lépéssel közelebb visz Istenhez, lehetővé teszi, hogy könnyebben integráljátok azt a képességeteket, amivel meghalljátok az Istent és az Istennőt.

Ebben az időszakban a Kegyelem Elohimja, az Erő Elohimja, a Feltétel nélküli Szeretet Elohimja, és az Isteni Teremtőképesség Elohimja fénygyűrűt formálnak a bolygótok körül. Egy kilencnapos periódus alatt ezeket a minőségeket betáplálják a bolygótokba, mint egészbe, és mivel mindannyian feltöltődtök ezekkel az energiákkal, ti is megtapasztaljátok a mély integráció és a felgyorsult megnyílás kilenc napos periódusát, és annak felismerését, hogy mi által szeretnétek motiváltak lenni. Sokan tapasztaltátok a régi ciklusok hirtelen befejeződését, személyiségetek régi típusú létezésének, életének, kifejezésének és kommunikációjának hirtelen végét: az archetípus energiák most feljebb lépnek egy fokozattal, ezért ahelyett, hogy ezek az archetípusok irányítanák a viselkedéseteket, képessé váltok rácsatlakozni az archetípusok energiáira, és eldönthetitek [azt], hogy hogyan hasznosítjátok ezeket az energiákat a saját javatokra, kerüljetek bármilyen helyzetbe is.

Az ezalatt az időszak alatt jelenlévő Elohimok elősegítik a tizenkét átjáró, más néven fényportál megnyílását. Ezek a fényportálok közvetlenül Teremtőink szívcsakrájára összpontosulnak. Ezeket az energiákat keresztülvezetik az Andromédán, az Arkturuszon, a Vénuszon, a Jupiteren, a Napon, a Holdon és a Szíriuszon is. Ezek az energiák összekapcsolódnak, hogy elhozhassák egy új elektromágneses energia hatalmas erejét; ez az energia megváltoztatja majd az összes csakrátokban a bennük található egyedi energiaelegyet, és ennek eredményeképpen megváltoztatja az aurátokban és a felsőbb testeitekben hordozott lenyomatokat is. A monádotok is átmegy egy energia-kiterjedésen, aminek eredménye olyan időszak lesz, amelynek során újra összegyűjtitek kollektív lelketek [szét]töredezett aspektusait, más szavakkal összegyűlik az összes [olyan] aspektusotok, amelyek jelenleg inkarnációban vannak, megerősítik kollektív lelketek tervezetét, ezért mindannyian úgy találjátok majd, hogy az életetek alapja megerősödött, és tudatosabbá váltok, jobban tudatára ébredtek a saját erőtöknek és az életetek alapjaiban rejlő erőnek. Ez azt jelenti, hogy felerősödnek tisztántudó képességeitek.

Tisztántudásotok az a részetek, amelyik anélkül ismeri az összes igazságot, hogy el kéne magyarázni, vagy meg kéne tanítani neki. Ez a veletek kommunikáló belső Atya Isten és Anya Istennő, akik az igazság irányába terelgetnek benneteket. Mivel a változásokkal kapcsolatos világesemények felgyorsulnak, nagyon fontos, hogy kapcsolatban maradjatok ezzel az isteni hanggal. Fontos, hogy összehangolódjatok ezzel a tudatossággal, hogy tudjátok, mit tegyetek, mikor tegyétek, és hogyan kell megtennetek. Bizonyos értelemben ez nagyon hasonló az állatokban élő ösztönhöz; az állatok tudják, mikor közeleg veszély, tudják mikor mozduljanak, és merre mozduljanak, ezért használjuk az „állati ösztön” kifejezést arra, amit most próbálunk közvetíteni nektek.

Ez a konkrét frekvencia azért van, hogy védelmi struktúrákat[szerkezet] hozzon létre körülöttetek és bennetek, és miközben ünnepeljük az élet megtapasztalásának új dimenziójába való belépést, ami új dimenziókat ad majd életetek minőségéhez, elkezditek újradefiniálni azt, hogy mi is a szeretet és [mi] a feltétel nélküli szeretet lényege. Sokan úgy találjátok majd, hogy új fontossági sorrendet állítotok fel az életetekben, és sokan azt is belátjátok majd, hogy elképesztően leegyszerűsödik a képességetek az anyagi világról való leválásra. Azt is felismeritek majd, hogy milyen fontos lekapcsolódnotok az anyagi világról, abban az értelemben, hogy ne azzal határozzátok meg önmagatokat, hogy milyen dolgokat birtokoltok az anyagi világban. Nos, ezt a témát már korábban hosszasan taglaltuk, azért hozom fel most ezt, hogy megérthessétek miről szól valójában az új energia. Utazás ez a nőiségbe, [azokba] az aspektusokba, amelyeket az Atya Isten és az Anya Istennő csatornáznak. Az Istennő felveszi világtanítói hatalmát, és a [férfi] Isten megtartja világtanítói hatalmát, ez [olyan] hatalmas erő, amivel számolni kell. Ragyogó fénnyé váltatok, és miközben haladtok az életetekben, és ez a fény rávetül az életetek összes területére, azonnal képessé váltok meglátni, hogy hol van csalás, csalárdság, hogy hol van egyensúlytalanság, hogy mikor ér véget egy ciklus, és ahelyett, hogy a zavartság és ön-kételkedés sötétségében küszködnétek, világosság lesz, csak annyit kell tennetek, hogy középpontban maradtok és Teremtőink energiájára összpontosítotok, akik az életeteket belőletek teremtik.

Képzeljétek hát most el a Szent Háromságot. A Szent Háromság olyan háromszög, amire Kuthumi gyakran utal három-csúcsú csillagként, és valójában a háromszög minden élet alapja. Ennek a három-csúcsú csillagnak az alapvonala az Atya Isten és az Anya Istennő, a háromszög csúcsán ti vagytok, a kollektív lélek, és annak kollektív esszenciája, akik valójában vagytok. Amikor az energia kiegyensúlyozott módon áramlik keresztül ezen a rácson, látni fogjátok, hogy milyen könnyen juttok túl a kihívásaitokon, milyen könnyű megvizsgálni az akadályaitok mibenlétét, és ennek fényében irányt váltanotok, meghozni a szükséges változtatásokat, és könnyedén, kecsesen megkezdeni személyes utad következő fázisát. Eddig a pontig az emberiség nem értette meg, hogyan működnek ezek az energiák, az emberiség nem értette meg, [hogy] mit jelent az Atya Istennel és az Anya Istennővel való kapcsolat, sőt mivel az Anya Istennőt sok-sok ciklusra eltávolították a képből, valójában lyuk tátongott az élet alapjában. Ahogy [ez] a lyuk feltöltődik saját istennői erőtökkel, és kibékültök saját [férfias] Isteni hatalmatokkal, és így kibékültök önmagatokkal, mint isteni kifejeződéssel, látni fogjátok, hogy a három-csúcsú csillag nyílhoz hasonlatosan tiszta fókuszt biztosít számotokra, és mindig a megfelelő irányba terelget benneteket. Amikor a Szent Háromság bármelyik része nincs egyensúlyi állapotban, a háromszög elkezd pörögni saját tengelye körül, minden irányba szétszórva ezzel az energiát. Emlékezzetek rá, hogy ahhoz, hogy egy piramis egyensúlyban legyen, a földön kell lennie mind a négy sarkának, tökéletes összhangban; így van ez a ti életetekben is, az életetek négy sarka az élet négy elemével van kapcsolatban, tökéletes egyensúlyban lévő fizikai testetek, érzelmi testetek, mentál testetek és spirituális testetek tartja szilárdan az alapot, és onnan kezdhettek munkálkodni a csúcs felé.

Az egyensúly megértése személyes tapasztalat, mert az emberek prioritásai és szükségletei nagyon különbözőek, ezért a jelenlévő Elohim segít majd nektek a következő kilenc napban tisztábban látni ezzel kapcsolatban.

Nos, szeretteim, szeretnélek röviden bevonni benneteket egy energiaaktiválásba, ezért arra kérlek benneteket, hogy helyezkedjetek el, hunyjátok le a szemeteket és hangoljátok össze magatokat az Atya Isten erőteljes fényével és az Anya Istennő erőteljes szeretetével.

Érezd, amint jelenlétük szilárd alapot formál az életedben, és képzeld el, amint ez az alap kiterjed, óriási fénytéglalapot formálva. Képzeld el, hogy ez a téglalap kvarckristályból készül, azért említjük a kvarckristályt, mert ez energia-befogadó és -közvetítő és felerősíti azt, amire összpontosítasz.

Most képzeld el, hogy az Atya Isten és Anya Istennő ennek a téglalapnak egy-egy csúcsán állnak, egymással szemben, átnéznek egymásra, a másik két csúcson pedig Mihály arkangyal és Rafael arkangyal foglal helyet. Ezek az arkangyalok segítenek neked annak biztosításában, hogy ez az alap szilárd, biztonságos [legyen], és most képzeld el magad, amint ennek az alapnak a középpontjában állsz.

Végy mély lélegzetet, és érezd, hogy energiát vetít feléd mind a négy jelenlévő. A tőlük érkező energiák megnyitják szívcsakrádat az emberi egón, az emberi személyiségen, minden emberi szűrőn, érzékelésen, véleményen, attitűdön és hiedelmen túli feltétel nélküli és isteni szeretet dimenziói számára. Ez az eredeti, ősi energia bejut a tested minden egyes sejtjébe, és behatol a DNS-ed kellős közepébe.

Az elkövetkezendő kilenc napban ez a tiszta energia sok struktúrát[szerkezet] megváltoztat majd a tudatosságodban, ez pedig felkészít téged a Felemelkedés Második Hullámának Kapuján történő belépésre.

Ha van bármilyen konkrét óhajod, valami, amit szeretnél, ha tisztázódna december 21. előtt, javaslom, hogy add most elő az Atya/Anya Istennek, Mihály és Rafael arkangyalnak, így erre összpontosíthatsz és elengedheted DNS-edből.

Végy mély lélegzetet, és miközben kilélegzel, engedd, hogy az összes ilyen energia kiáramoljon belőled és lazíts.

A négy lény által kivetített energiasugarak kezdik felemelni lábaidat a kvarckristály alapról, nagyon gyengéden felemelkedsz a levegőbe a régi földi tudatosságon keresztül, fel egészen a csúcsig és létrejön egy energetikai piramis, ami koronacsakrátokkal sarokkövet formál. Amint eléred ezt a csúcsot, a Végtelen Forrás energiasugarat küld koronacsakrádba, ez belép agyi [és] gerincfolyadékodba, le egészen a gyökércsakrádba, majd onnan ki a testedből a kvarckristály tábla kellős közepébe, majd le egészen a Föld Anya középpontjába. Miközben ebben a fényben lebegsz, Mihály arkangyal elkezd a harmadikszemén keresztül geometriai alakzatokat kivetíteni, és így tesz Rafael arkangyal is, ezek pedig együttesen szent hangot hoznak létre a tested körül. Ez a szent hang szólítja a kollektív lelkedet, és a lényed minden kifejeződésének összes [szét]töredezett aspektusát – ez a monádod hangja, amint összehívja, hazainvitálja minden részedet.

Végy újabb mély lélegzetet, majd fújd ki az összes levegőt. Az Atya Isten most kinyújtja jobb kezét, és így vetíti az Univerzum szent törvényeit szívcsakrádba; ez pedig felerősíti mindentudó éned hangját. Az Anya Istennő most kinyújtja bal kezét, és ugyanígy tesz.

Most azt szeretném, ha vizualizálnál két magzatot a testedben, és lásd, hogy amint a tested behúzza ezt az energiát, ezt a fényt, ezeket a szent kódokat, a magzatok növekedni kezdenek. Lásd, hogy méretük hasonló a megszületendő csecsemőéhez. Most képzeld el, amint megszületnek, a testük megnyílik, akárcsak az új napot üdvözlő, szirmait bontó virág.

Folytasd ezt a vizualizációt, amíg e két rész két felnőtt lénnyé válik benned, az egyik az Atya Istent, a másik az Anya Istennőt jelképezi. Képzeld el tested jobb oldalát Atya Istenként, bal oldalát pedig Anya Istennőként. Most kulcsold össze a kezeid, ujjaid összefonva, ezzel jelképezendő az Atya Isten és az Anya Istennő egyesülését. Képzeld el, amint szívcsakrádban is lejátszódik ugyanez, az ujjak összefonódása. Most hajtsd végre ugyanezt a másik hat csakrádban [is].

Így hát szeretteim, ez az Univerzális Napforduló jelképezi az összes mennyei és meghatalmasodott [férfi] Isten és Istennő én között létrejövő Szent Frigyet. Mondhatjuk, hogy az elkövetkezendő 9 napban ünneplitek a „mézesheteket” [honeymoon angolul, ennek kifejtése következik – a ford.], és így a méz aspektus édessége eljuttat benneteket a Hold aspektus nőiségébe, és így a Hold Anya pszichikai energiátokon keresztül feltárja számotokra azt, ami eddig a felszín alatt rejtőzött, amit eddig a szűrőitek, a tapasztalataitok, a hiedelmeitek miatt képtelenek voltatok meglátni, a méz energiáján keresztül pedig a Nap Atya érkezik, elhozva az édességet, és így új világ bontakozik ki előttetek.

Lélegezzétek be ezt a fényt, lazuljatok bele ebbe a térbe és adjátok át magatokat annak, amit most nektek adományoztak ennek a szent fénynek a formájában.

Amint az összes energia összefonódik, látjátok majd, hogy a külső valóságotokban is ugyanez a folyamat bontakozik ki, szent házasságban egyesítve titeket életetek összes szent és tökéletes aspektusával. Ez a szent házasság a szent frigy, ami erősíti az életedet, ami táplálja és meghatalmasítja az életedet és téged magadat is. Ez az energia aztán kiterjed a fizikai világotok nagyobb közösségébe, és más [olyan] világokéiba is, amelyekben ti részt vesztek, az arkangyalok légiói pedig megszólaltatják harsonáikat, jelezve az Univerzumnak, hogy megérkeztetek, az új világ, az új föld, az új szeretet és az új fény szent kapui előtt álltok, és miközben magatok mögött hagyjátok az óvilágot, tökéletesen és biztonságban tartanak meg benneteket, mint életetek szent piramisának csúcsát.

Az Atya/Anya Isten mindig egymással szemben állnak, Mihály arkangyal és Rafael is mindig egymással szemben állnak, ez a négy energia pedig megtart benneteket odafönn, így felülről vizsgálhatjátok azt, ami odalenn történik, a látomás és a magasabb szintű bölcsesség, a nagyobb tudás, a felsőbb szintű intelligencia és leginkább a felsőbb szintű szeretet perspektívájából/nézőpontjából.

Mély belégzés, kilégzés, lazítsatok.

Én, Mária Magdolna, egy kristályrózsát helyezek a koronaközpontodba. Ez a kristályrózsa a feltétel nélküli szeretet rezgéseit bocsátja ki, kisugározza a Kozmosz középpontjába, a Föld Anya középpontjába, kiterjesztve energiájának minden szálát tested minden egyes sejtjébe, így DNS-ed a felgyorsult fejlődés újabb szakaszába kezd, több bölcsességet, magasabb szintű tudást, szeretetet és megértést eredményezve, amit az Atya/Anya Isten képvisel a tudatosságodban, tisztántudó éned hangja pedig felerősödik, és az terelget, mutat irányt és ad tanácsot az életed minden területén.

Az energia ezen új[fajta] összetétele biztosítja, hogy azokat vonzod magadhoz, akik leginkább a javadat szolgálják. Lélegezd be ezt az energiát és lazíts!

Most egy másik kristályrózsát helyezek a keresztcsonti/szex csakrádba. Ennek a kristályrózsának az energiája biztosítja, hogy a folyékony szeretet szent áramlata mindig kifejezésre jusson a teremtőképességeden keresztül. A Szent Grál, ami a napfonatodban helyezkedik el, mindig túlcsordul majd szeretettel, kreativitással, felsőbb szintű tudással és bölcsességgel arról, hogy ki vagy, mi a célod az Anya/Atya Isten melletti szolgálatod során. Minden Fénymunkás annak lehet most tanúja, hogy a szolgálatban betöltött szerepük felgyorsul, és az, amit az Isten és az Istennő szolgálatára végeztek, sokkal nagyobb hatással lesz azokra, akiket szolgáltok, és az energia, ami feltétel nélküli szolgálatotok eredményeképp visszatér hozzátok, felerősödik, így gazdagítva életeteket gazdagítva a szellemeteket és a lelketeket, és így a végtelenség energiája harmonikusan [tovább]áramlik majd az életetekből, hogy megérintse mások életét. Nem kell erőfeszítéseket tennetek a szolgálatért, teljesen természetes, kecses és spontán folyamat lesz majd.

Végy újabb mély lélegzetet, teljes kilégzés, miközben az energiák elrendeződnek a testedben.

Mondjunk köszönetet az Atya/Anya Istennek. Mondjunk köszönetet Mihály és Rafael arkangyaloknak. Mondj köszönetet összes isteni aspektusodnak ezért a csodálatos lehetőségért. Amint Atyánk és Anyánk palotájában egyre felsőbb dimenziókba értek, látjátok majd, hogy a felsőbb szintű bölcsességnek, tudásnak, intelligenciának és szeretetnek ez a világa, végtelen lehetőségekkel telt világ, a végtelen szeretet, fény, kreativitás és energia forrása, és ti drága lelkek, most ráléptek arra az útra, ahol felfedezitek, hogy hogyan hasznosíthatjátok ezeket a magasabb rezgésű energiákat, hogyan válhattok mestereivé, és hogyan fejezhetitek ki önmagatokat mester alkimistaként Teremtőink mellett szolgálva.

Én, Mária Magdolna, fontos szerepet játszom majd mindannyiótok életében, ahogy egyre több Magdolna Oszlopot horgonyzunk le, és a Feltétel nélküli Szeretet Rózsái közül is egyre többet aktiválunk, tanúi lehettek majd, hogyan talál az életetek teljesen újfajta támogatásra, és hogyan bukkan fel egy teljesen új élet, ha az Isten/Istennő tudatosság kódja szerinti élet mellett döntötök, ezért hát mindannyiótok számára harmonikusan áldás ez a fény, amit azért választottatok, hogy az összes aspektusotokat integráljátok. Legyen áldott minden lélek, akit ez a fény megérint, és térjenek vissza ezek az áldások százezerszeresen.

Nagyon gyöngéden kezd el visszahúzni tudatosságodat a testedbe, és válj tudatossá a fizikalitásodra, a környezetedre, érezd magad a testedben. Végy még egy mély lélegzetet, miközben kiterjeszted energiagyökereidet a Föld Anya középpontjába, szilárdan lehorgonyozva önmagadat a testedben, mégis fenntartva a kapcsolatot mindazzal, amit most megtapasztaltál.

Végy mély lélegzetet, kilégzés - most már kinyithatjátok a szemeteket, ha akarjátok.

Teremtőink drága kifejeződései, hallgassatok figyelmesen! Okkal vagytok életben, mindannyian az élet láncának nélkülözhetetlen [lánc]szemei vagytok. Kuthumi korábban már elmondta, [hogy] ha nem vagytok itt, a lánc elszakad, ha az önpusztítás mellett döntötök, a lánc meggyengül, ezért ezen az Univerzális Napfordulón arra kérünk benneteket, hogy szeressétek önmagatokat, lássátok be, hogy ez a lánc fontos, [fontos,] hogy épségben megőrizhessétek az erejét. A Fénymunkásoknak egyesülniük kell a szent házasságban, a szent frigyben, hogy erőt nyerjetek a sokaságból is, mert ekkor éritek el az igazi felszabadulást. Amikor engedtek a sötétségnek, más szavakkal megengeditek, hogy a tudatlanság, a félelem és a gyűlölet irányítsa az életeteket, [akkor] összezúzzátok a lánc szemeit, elhidegültök egymástól, és ekkor elveszítitek az erőtöket.

A sötét energiák, nevezzük ezeket most Sötét Erőknek együtt dolgoznak, összetartanak, mert értik az összegyűlés erejének fizikáját, ezért nagyon fontos, hogy ti [is], akiket Teremtőink fénye és szeretete motivál, megértsék ugyanezt a fizikát, és azt, hogy azáltal, hogy egyfelé húztok, beteljesíthetitek a szerepeteket, elérhetitek a szerződésetekben vállaltakat, és jobban szolgálhatjátok önmagatokat, az emberiséget és az Anya/Atya Istent. Ne dőljetek be a negatív energiáknak, amelyek szándékosan kivetítik önmagukat elétek, hogy összezavarjanak benneteket, hogy kétséget ébresszenek bennetek, és rávesznek benneteket, hogy elutasítsátok önmagatokat, lerombolják azt, aminek a megteremtésén oly sokat fáradoztatok, ezért győződjetek meg róla, hogy olyan emberekkel és [olyan] helyszíneken társultok, akik és amelyek támogatják a szíved és a lelked szándékát és tervét. Tartsatok össze, dolgozzatok egymással, és ha olyanokkal találkoztok, akik negativitást vetítenek ki, menjetek el, tartsatok össze, és tartsatok ki önmagatok mellett, és emlékezzetek mindig arra a hatalomra és erőre, ami a nagy számotokban rejlik. Nem tesztek jót azzal, ha elkülönítitek magatokat attól a fénytől és Szeretettől, amelyet az Anya/Atya Isten nektek szánt, hogy ott legyen az életetekben, hogy megoszthassátok másokkal, és hogy kifejezhessétek.

Ez az Univerzális Napforduló biztosítja a fény alapzatát a Fénymunkások számára, hogy összegyűlhessenek, összetarthassanak, ahogy a szent frigyben tesszük, és hogy valóban olyan erővé válhassanak, amellyel számolni kell. A Sötét Úr óvilágába vezető kapuk bezárultak; az a világ többé nem része a valóságotoknak, és ezalatt azt értem, hogy nem kell, hogy annak a világnak az áldozatai legyetek. Magasabb szintű módszereket sajátítotok el, megtanuljátok az alkimista mester és a teljes én mesterének módszereit, és ezek a módszerek kedveseim, az új élet alapelvei, amelyeket majd megtanítotok egymásnak, megosztotok egymással, és ezek lesznek [azok] az alapelvek és kódok, melyek alapján a saját életeket élitek majd.

Őszintén megtiszteltetek azzal, hogy ma itt lehettem, és átadhattam ezt az üzenetet. Nagy megtiszteltetés, hogy ennek a nagyszerű projektnek a része lehetek, és itt állhatok teremtőink jelenlétében, veletek tartva és együttműködve, rajtatok keresztül, mellettetek. Emlékezzetek a kristálypiramisotokra, amikor kimerültnek, kiábrándultnak, fáradtnak vagy negatívnak érzitek magatokat, vizualizáljátok az energia négy sugarát, amint behatol a szívetekbe és újra energetizálja a testeteket. Emlékezzetek a korona- és keresztcsonti/szex központban elhelyezett kristályrózsákra, és arra a fénysugárra, ami a Végtelen Forrásból érkezik, és ettől jobban középpontotokban érzitek majd magatokat, nagyobb biztonságban, célotokkal összehangolva.

Mindaz jöjjön el hozzátok, amit a legnagyszerűbb életetek megéléséhez szükségesnek találtok kegyelemmel telt, tökéletes, isteni, harmonikus és csodálatos módokon. Szívetek mindig fejezze ki Teremtőink hangját és béke legyen veletek!

Mária Magdolna vagyok. Au revoir.