Mária Magdolna – Az Őr váltása és 9-15. Levegő Kapu

Mária Magdolna – Az Őr váltása és 9-15. Levegő Kapu



Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2009. szeptember 1

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző közvetítés anyaga:

Mária Magdolna: 8:28 - 2-8. Levegő Kapu 2009. augusztus 14

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-828-2-8-levego-kapu_01962747016.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek benneteket és isten hozott az isteni igazság, a fény és a szakrális bölcsesség jelenlétében.

Bizonyára ez egy izgalmas utazás volt eddig a pontig, a Tűz Kapuk megtisztították a szellem számos szintjét és most az történik, hogy a Szellem összehangolja önmagát a tudatosságotokkal egy teljesen új szinten.

A tudatosság ezen új dimenziója a tudat egy új dimenziója, amivel kapcsolatba fogtok lépni, ami támogatni fog titeket a személyes dinamikátok jobb megértésében arról, hogy az elmétek hogyan gyakorolt befolyást fölöttetek.

A felébredés utazása egy ösvény, egy beavatás és egy kaland. A Hitelesek Útja megköveteli a beavatottaitól, hogy vágyjanak az illúziótól való megszabadulásra, a (hamis) kivetítésektől való megszabadulásra, amik súlyosan a szívükre, az elméjükre, a testükre, a lelkükre, a szellemükre nehezedtek és ez pontosan az ami most mindannyiotoknál bekövetkezik.

A Levegő Kapuk egy új elemet adnak hozzá az énetek tudatos tudatának minőségéhez és ez elvisz titeket az énben lévő tudományos helyekre és terekbe, és a nagyobb távlatokba, amit a nagy univerzum kínál fel számodra. Ma aktiváljuk a folyamat egy nagyon fontos szintjét, amely segítni fog annak megértésében, hogy a változás hogyan történik meg, és miért olyan  fontos is ez, mivel ez a változás lezajlik.  

A Levegő Kapuk 9-től 15.-ig tartják a szakrális tűz minőségeit. Minden Levegő Kapu, ami átadásra kerül hordoz magába lángokat is, ugyan ez a helyzet a Víz Kapukkal, abban is lesznek láng és levegő elemek, és a Föld Kapuk is tartalmazni fognak láng, levegő és víz elemeket magukban.

Az Őrváltás a Kvantum Tantra Istennői Alkímia általi Szakrális Tűz Templomainak újabb szintű lerögzítésének a része.

Ezek az energiák először a déli féltekén rögzülnek le nagyon fontos ok végett, ezek az energiák beleszűrődnek Dar es Salaambaa, Tanzániába, Madagaszkárba és Nairobiba Kenyába, El Dorádoba és Johannesburgba, Dél-Afrikába.

2008-ban aktiváltuk a Szakrális Tűz Templomokat Dubaiban. Ez lehetővé tette, hogy a nyers szellem beáradhasson Afrika Kontinensének gyökerébe és a világ más részeire is, és hogy az Istennő erőteljes energiáit felvértezze – az amazont, az anyát, a hajadont és a szüzet. Az Istennő ezen négy minősége az, ami felülemelkedik a korlátozott észlelésen/felfogáson, amiket az információval való visszaélés megteremtése okozott. Ez a visszaélés az eredeti üzenetek szándékos megváltoztatásához kapcsolódik az Istennővel és annak minőségeivel kapcsolatban. Az Istennői Alkímia a nőies erő, ami meghaladja azt, amely elerőtlenítette a nőies(alap)elvet a férfiakon belül és a nőkön belül. Ez az (alap)elv a társadalomban nagyon diszfunkcionális, és ez a visszaélés, bántalmazás, elfojtás, elnyomás és visszatartás sok szintjéhez vezetett. Ahogyan ezek a hártyák felszakadnak, az eredeti igazság felszabadításra kerül az emberiség számára, és az egyedi tapasztalatotok révén fény fog derülni arra, hogy mi ez a minőség és hogy ezek a szakrális minőségek, hogyan játszódnak le bennetek, és ez az úgynevezett "Őrváltás”, ahol is a nőies az idejétmúlt, elavult rendszerek fölé emelkedik, azok fölé, amik kikristályosodtak az emberiség sejtjeibe, Föld Anya testének sejtjeibe és a világotok kollektív tudatosságának sejtjeibe. A váltás/változás szükséges és létfontosságú, ha az emberiség a nőies alapelvre való reagálás és figyelembe vétel ősi módjain túlra akar fejlődni. Mivel ezt az energiát annyira félreértették, hogy az alkímiai aspektusai nem voltak alkalmazhatóak, ez az alkímiai folyamatban a fontos alkotórészek hiányát okozta. Ennek hiányában a folyamatok nem voltak végrehajthatóak és teljesíthetőek teljes mértékben, és most annak ideje érkezett el mindannyiotok számára, hogy az istennői énetek belső aspektusainak mélyére ássatok, hogy elérjétek a Szakrális Istennő isteni eredetének és eredeti igazságának ősi bölcsességének eldugott zugait, hogy kivonja ezt és a tudatos elmétek előterébe hozza ezt.

A Levegő Kapuk megnyílnak egy sugárútnak, ez a sugárút lehetővé teszi számotokra, hogy elérjétek önmagatok azon aspektusait, amelyek a sötétség, a félreértések és a tudatlanság árnyékában rejlenek és feltár számotokra egy kulcsot, az egységbe vezető személyes ösvényetek egy új dimenziójához, annak érdekében, hogy visszaköveteljétek az autentikus éneteket.

Most pedig arra kérlek, hogy hunyd le a szemeidet, ha még nem tetted meg, és képzeld el önmagad egy csodálatos fénygömbön belül tartózkodni.

Ez a gömb a vörös és kék csodálatos színeiből áll, ezek a színek folyékonyak és behatolnak a tested fizikalitásába és belépnek a gyökér és torokcsakráidba. Módosítják azt az ütemet, amellyel az energia áramlik ezeken csakrákon keresztül és ez elindít egy változtatást rezonanciában, amely ebből a két csakrából bocsátódott ki, és a vibrációjúk eléri Dar es Salaam-et, Antananarivo-t, Nairobi-t és legyökereztetik magukat Johannesburgban is. Miközben ez történik, ezen gyökerek és energiák kiterjednek a világ minden más területére is felszabadítva olyan csodálatos frekvenciákat, amelyek a mélyvöröset és a csodálatos kéket ajánlják fel a világ számára. Ezen színek minősége hozzáad egy mélyebb dimenziót az Istennő eredeti nyelvezetének szakrális rezonanciájához, amelyek ebben a két csakrában tárolódnak.  A vörös frekvencia behatol ezen igazság gyökérzeteibe, és aktiválja mindazon területeket, amelyek szunnyadtak és rejtve voltak, azért, hogy a kék vibráció hűvösségébe, derűségébe, higgadtságába és tisztaságába emelkedhessenek, és ezek a béke levegő hullámait hordozzák, hogy kommunikáljanak mindazokkal, akik készek és hajlandóak befogadni ezt az igazságot.

Érezd, ahogy ezen minőségek megnyugtató energiái átölelnek téged és a kommunikáció egy színtiszta csatornáját nyitják meg a gyökércsakrád és a torokcsakrád között. Ez pedig aktiválja a kommunikáció egy színtiszta csatornáját a Föld Anya minden gyökér- és torokcsakra (pontja) között.

Az energia áramlás, ami átfut ezen a csatornán, kitárja az átjárókat azért, hogy minden, ami kommunikál ezzel, befogadja ennek igazságát. Ezek az igazságok megnyitják a tisztántudás belső birodalmait és ezek részesülnek ebből, te is befogadod ezt és a bölcsesség egy elbűvölő új rendszere éled újjá benned.

A Kvantum Tantra Istennői Alkímiájának első Szakrális Tűz Temploma tartja azokat a frekvenciákat, amit az Őrváltásnak nevezünk. Ez a változás átalakítja az energia dinamikáját, ami a gyökér- és a torokcsakra között áramlik, és ez automatikusan aktivál egy lebontó folyamatot önmagad fizikai, érzelmi, mentális és spirituális aspektusainak összes területéhez kapcsolódva, amelyek még mindig összefonódnak a kollektív tudatossággal, ezáltal megzavarva és megszakítva az Istennő üzenetének világos elismerését, felismerését, megértését és integrálását.

Ez a Szakrális Tűz Templom most szólít téged, és azt akarom, hogy képzeld el önmagad belépni ebbe a csodálatos építménybe, figyeld meg ezt és add át magad ennek a rezonanciának, amit ez a templom hordoz magába, és engedd meg ezen szakrális templom épületének, hogy kommunikáljon veled, és hogy a lényed összes aspektusával is ezt tegye.

A kommunikáció lezajlása nagyon gyengéden megnyugtatja a gyökér és torokcsakráidat és létrehozza az energia egy nagyon gyengéd áramlatát közted és az Istennői Alkímia magasabb oktávjai között. Az Istennői Alkímia a társteremtés szakrális bölcsességét tartalmazza és megnyitja a szexcsakrát azért, hogy befogadja ezeket a kódolásokat és hogy felkészítse az éterikus méhedet arra, hogy befogadja ezt, és hogy megfoganjon az ősi bölcsességgel.

Azt szeretném most, ha elképzelnéd Jezabel Istennőt, és engem, Mária Magdolnát, Guinevierre Úrnő, Alchemaya Istennő, Mária Anya, Ízisz Istennő és Istár Istennő kíséretében és egy szakrális kört formálunk most körülötted.

Most arra kérünk feküdjél le. Miközben a tested megérinti a padlót, az ágyat vagy a földet a kék és a vörös fény lángra lobban alattad és összehangolódik a gyökér- és torokcsakráddal. Az óramutató járásával megegyező irányba kezdünk el sétálni, és közben az Istennők ősi mantráit énekeljük. Ez a tested belsejében megnyit egy birodalmat, amibe még nem tudtál behatolni a tudatosság gátló rendszerei következtében, ami az emberi anyagi világnak kollektív asztrális síkján belül tartott téged.

A mantránk behatol a lényed mélységeibe, ahol is a szégyen, a bűntudat, a tagadás és az elutasítás tárolódik és az összes negatív érzelmek, gondolatok, hozzáállások és hiedelemrendszerek a szexualitásodat illetőleg, önmagadat tekintve, mint érzéki, szexuális, kreatív és teremtő lényt a létezésben.

A mantránk létrehoz egy felszabadító és eleresztő spirált, amely kiszívja ezeket az energiákat felszabadítva ezeket a lényed belső birodalmaiból. Az energiánk megteremti a fény egy új áramlatát körülötted, amely elnyeli ezt a negativitást, és feltétel nélküli szeretetté alakítja. Mielőtt ezt a fényt beleküldenék a testedbe, hogy kicserélje azt, amit eleresztettél, előtte Inanna Istennő lép be ebbe a körbe, 12 rubin csillagtetraédert helyez a gyökércsakrádba. Az első tetraéder az óramutató járásával ellentétes irányba forog, a második az óramutató járásával megegyező irányba forog, a harmadik megint az óramutató járásával ellentétes irányba forog és a negyedik pedig ismét az óramutató járásával megegyező irányba forog és ilyen sorrendbe folytatódik ez egészen a 12-ig.

Ezen csillagtetraéderek forgási iránya az energia kétféle spirálját hozza létre. Az energiájuk megnyitja az Istennői Alkímia Szakrális Tűz Templomainak megszentelt örvényét és ez lehetővé teszi számodra, hogy befogadd a kvantum tudatosságot – a tudatosságot, ami lehetővé teszi számodra, hogy túllépj a régi világ akadályain és paradigmáin, és kifejezetten azokat a területeket célozza meg, amik elerőtlenedést, gátlást és visszafejlődést okoztak.

Vegyél egy mély lélegzetet be, lélegezz ki teljesen, miközben a csillagtetraéder energiája összeolvad a személyes galaktikus tervrajzod szakrális rácsával.

A galaktikus tervrajz tartalmazza a monádod esszenciáját és a magasabb bölcsesség és felsőbb intelligencia minden aspektusával kommunikál az Univerzumban. Ez a galaktikus tervrajz fényszálakat bocsát ki, amelyek behatolnak a magasabb bölcsesség és felsőbb intelligencia világaiba, és ezek a fényszálakat visszaküldik hozzád, amelyek tartalmazzák a szükséges hozzáférési kódokat, amik ahhoz kellenek, hogy elérd a szükséges információt, amit keresel.

Most itt az idő, hogy megváltoztassuk az őrödet. Eddig a pontig, te őrizted magad a félelmen, keresztül, te védted meg magad az elszakadáson, a lekapcsolódáson és a tehetetlenségen keresztül, és képtelen voltál teljes mértékben részt venni az életed teremtésében.

Az őr, ami élősködött rajtad a negatív alsóbb egó őre volt, és ezen egó reakciói voltak azok, amik megfosztottak téged számos csodálatos tapasztalattól, viszont nincs idő most ezen bánkódni, mivel ami történt az megtörtént és ez része volt az utazásodnak.  Most az életed egy új pontján vagy és a dualitás világa önmagad sok aspektusából és a benned és körülötted lévő az élet minőségeiből is sokat feltárt számodra. A dualitás soha nem fog eltávozni az anyagi világból (pl. nappal-éjszaka…stb), a kihívások soha nem fognak megszűnni, hogyan fogsz változtatni, hogyan fogsz növekedni és hogyan fogsz önmagadról mélyebb megértést és tudást nyerni?

A különbség azonban az, hogy a változás ezen folyamata révén és az életed dualisztikus aspektusai és kihívásain keresztül hozzá fogsz férni majd a Szellem világának olyan területeihez, amelyekhez korábban nem volt hozzáférésed, ez mélyebb betekintéseket és lehetőséget nyújt, hogy nagyobb bölcsességet szerezz, mivel a bepillantásaid és felismeréseid fel fogják tárni számodra az Istennői Alkímia eredetét, valamint az igazság eredetét, ahogy azt az Isten és az Istennő eredeti szavai által lefektették.

Nem fogjuk átadni most az igazság pontos szavait, amiket az Anya/Atya Isten Univerzális Törvényei fektettek le, mert a szavaink emberi szűrőn keresztül közvetítődnek.

Ti, azonban megkapjátok a lehetőséget, hogy a múltatok akadályain túllépjetek, azáltal, hogy bemerészkedtek a világokba, amiket most feltárunk számotokra azért, hogy személyesen felfedezhessétek ezeket az igazságokat a saját módjaitokon, a saját időzítésetekben és egy olyan folyamat révén, amely megmutatja számotokra, hogy milyen meghatalmasodottak is vagytok, hogy mennyire meghatalmasodottakká is váltok.

Most vegyél egy mély lélegzetet be, és miközben kilélegzel Inanna Istennő most a torokcsakrádra tér át. 12 zafír csillagtetraédert helyez a torokcsakrádba. Az első tetraéder az óramutató járásával ellentétes irányba forog, a második az óramutató járásával megegyező irányba forog, a harmadik megint az óramutató járásával ellentétes irányba forog és ilyen sorrendbe folytatódik ez egészen 12-ig.

Ezek a csillagtetraéderek megteremtik az örvényt megnyitva egy portált, amely lehetővé teszi számodra, hogy felszabadítsd és elereszd az összes legyöngítő mintát, amelyeket az általad beszélt szavak által öltöttél magadra és a szavakat, amiket neked mondtak és megtizedelték az önmagaddal való kapcsolatodat és az Istennőt benned és mindezt körülötted.

A diszfunkcionális tudatosság, az, amely az emberiséget gyötri napi szinten, meg fog változni ezen első Szakrális Tűz Templom újabb szintű energiáinak a déli féltekén történő lerögzítése révén, és gyökér- és torokcsakrák a csillagtetraéder energiái most kibocsátanak egy hangrezgést, amely összekapcsolódik a Szakrális Tűz Templomokkal Dubaiban. Ez megnyit egy Kristály Szív energiát benned és aktiválja az arany rácsot a dél-afrikai Johannesburgban, amely a Kvantum Tantra Istennői Alkímiájának kódjait tárolják. 

Ezek a kódok most felszabadításra kerülnek a Föld Anya testének csontváz rendszerében, más szavakkal a testének kristályaiba és drágaköveibe, a testébe lévő összes ásványba felszívódik és ez most Dar es Salaamba, Antananarivoba és Nairobiba irányulnak, és ez a kód kiterjed Kairó Kristály Szívéhez és Szentpétervár Kristály Szívéhez is Oroszországba, és tovább terjed a világ többi részére is.

Miközben ezek az energiák aktiválódnak ezáltal az Őr Váltás aktiválódik ezeken a földrajzi helyszíneken és eleresztenek egy üzenetet azoknak, akik megnyíltak rá, hogy meghallják ezt arról, hogy az idő elékezett, hogy a negatív egó alacsonyabb formáján túllépjenek, és hogy belépjenek a felsőbb egó magasabb bölcsességébe.

A kihívás, ami jön valójában egy erőteljes áldás, ezért a 9-15. Levegő Kapu energiái és áldásai lehetőséget nyújtanak arra, hogy megváltoztasd az őrödet kegyelemmel és könnyen és isteni időzítésben.

Az egó kifejeződése nem korlátozódik csak az arroganciára, az egó a félelem alakjában is megnyilvánul, a védekezések alakjában is megnyilvánul, ami az egyént a drága életéhez való ragaszkodásban tartja, a visszaéléstől, az elárultatástól, a manipulációtól és a hazugságtól való félelem végett. 

A múlt tapasztalatai végett megteremtettétek ezeket az akadályokat, gátakat, ezeket a védelmeket, amelyek gyakran vezettek az akadályok megteremtéséhez, ezek az akadályok kihívásokként manifesztálódtak a másokkal és az önmagatokkal való kapcsolataitokban. Sok közülük akadályokként nyilvánultak meg az ösvényeken a teremtésetekkel és azon képességetekkel kapcsolatban, hogy fizikai, anyagi, érzelmi, mentális és spirituális szükségleteitekkel találkozzatok. Az alsó egónak sok dimenziója van, de most az idő elérkezett, az őrváltásra, hogy a félelem őréből most a fény őre legyen.

Azt akarom, hogy lásd most a tested megnyílni teljesen, hogy befogadja a megszentelt hangzás magasabb kötelékeinek isteni kiáradását, amik a Galaktikus Magon keresztül bocsátódnak ki. Ez a Tejúton keresztül érkezik hozzád, arról a helyről, amit a Galaktikus Magnak vagy Galaktikus Központnak ismersz.

Az energiák összessége kibocsátásra kerül a Tejút csillagain keresztül és behatol a testedbe, cirógatva téged a sugaraival és az életed, a személyiséged, a pszichéd, a tudatosságod és minden más aspektus összes területére fényt ragyogtat, azokra, amik meggátolták az alsóbb egón való túllépésedet, és ez a mélyebb inspiráció újfajta érzetévé, az önbizalom, az öntudatosság és az önszeretet újfajta érzetévé alakul.

Ezek az energiák összevegyülnek a szakrális mantránk vibrációival és beleáradnak a Föld Anya testébe, és ő megnyílik, hogy befogadja ezt és átadja magát és elfogadja ezt, lehetővé téve önmagának, hogy az összes negatív félelem salakjából kiemelje magát, más szavakkal az alsóbb egókból, amik a szenvedését, traumáját, bántalmazását eredményezték, amiket befogadott. Az energiájával való visszaélést, miközben a testét megerőszakolták és megmérgezték és ő most igent mond az Anya/Atya Isten szavainak magasabb oktávjaira, és befogadja ő is az Őrváltás kódolásait.

Vegyél egy mély lélegzetet be, és miközben kilélegzel, a mantránk hallatását befejezzük és mindnyájan letérdelünk melléd, a kezünket a testedre helyezzük, feltöltve téged a fény és az összes energia végtelen forrásával, amikre szükséged van a pozitív természetű fény végett, amik segíteni fognak, és biztosítják a sikert, a választásodba, hogy őrt válts. Többé már nem védenek meg a félelmeid és a védelmeid, mostantól a fényed, az igazságod és a benned rejlő mag erőd fognak őrizni.

Lélegezd ezt mélyen a testedbe elismerve a vágyadat, a szándékodat és a kívánságodat, hogy rendelkezel ezen őrrel, ezen új őrzővel, amiről úgy döntöttél, hogy szilárdan legyökerezteted a gyökércsakrádba és a torokcsakrádba azért, hogy a szexcsakrád éterikus méhe magabiztosan és könnyedséggel befogadhassa az őrző éned fényét, amely az igazság fényét, önbizalmát, erősségét, bátorságát, bölcsességét és erejét rejti magában.

Lélegezd be ezt az összes csakrádba most, és miközben ezt teszed szabadjára engedjük a feltételnélküli szeretet energiáját, összeolvasztva ezt azzal, amit most előhívtál, és ez kicseréli ezen üres helyeket benned, amelyek a negatívitást tartalmazzák, és elkezdted az eleresztésüket a közvetítésünk elején, és most lerögzítesz egy új sors alapzatot magadban, egy sorsot, ami közelebb visz téged az egó mögött rejlő tudomány felsőbb megértéséhez, az Istennői Alkímia tudományához, és annak felismeréséhez, hogy hogyan őrizted önmagad. A félelmeid az alsóbb egód részei, ahogyan a védekezéseid is ennek részei, miközben a cselekedeteid és a benned lévő harag és düh, számos része változni fognak.

Az egyik nagyszerű gyógyítás, amely ezeknek az energiáknak a következtében jön létre, amelyeket ma bizonyos földrajzi helyszíneken rögzítettünk, mert ezeken a helyszíneken a védekezések nagyon szilárdak, és nagyon fontos, hogy a diszfunkcionális és eldeformálódott energiák ezen testeibe ez az energia behatoljon, létfontosságú ez azért, hogy beszivároghasson és átformálódhasson az Istennői Alkímia folyamata révén, és mindenki részesülhessen ebből, és ezek az energiák a világ más területeire is hatással lesznek, ugyanezt a folyamatot elindítva azokon a helyeken is.  Egyre több ember kezdi el felismerni a félelemben lévő legyöngítő energiákat, a negatív védelmekben, negatív feltételezések egész spektrumában lévő legyöngítő energiákat, amik azon alapulnak, amiket korokon át vetítettek ki és amelyek kikritályosodnak sejtszinten a vérvonalatokon keresztül, és ezt el kell távolítani a vérvonalatokból, azért, hogy ne vigyétek tovább a jövőtökbe.

Ugyanígy az országok vérvonalai is keresztül fognak menni egy fontos elengedésen és azokban az országokba, ahol az Istennői Alkímiát elfojtották, gátolták, korlátozták és meggyalázták, ezek a helyek is átmennek a tisztuláson és ezáltal az Istennői Alkímia az élet új lélegzetét fogja kilehelni, egy új útra fog rálelni, amelyen keresztül kiemelkedik, felszabadul és feltárja önmagát és elfoglalja a helyét az Isteni (férfias) Alkímia mellett, ahol is a férfias és nőies polaritások egymás mellett állnak a hatalmukat egyenlő mértékben gyakorolva, és visszahozva a hitet és bizalmat azok szívébe, akik hajlandóak maguk mögött hagyni a múltat és előremenni a jövőjükbe a szívükben bátorsággal, magabiztossággal és önmagukban való hittel telten, és a Szellem magasabb világaiba, amelyek mindannyiotokon keresztül munkálkodnak.

Most elveszük a kezeinket a testedről; a védelem és gyógyulás egy csodálatos kúpját teremtjük meg körülötted. Biztosítjuk, hogy a csakráid tökéletes összhangban legyenek, azért, hogy az, ami most felszabadításra kerül az kegyelemben, harmonikusan és isteni és csodálatos módokon menjen végbe és kerüljön elengedésre anélkül, hogy bármilyen jelentősebb zavart és törést okozna, azonban amit el kell majd eresztened, az feltárul majd számodra azáltal, hogy felfedi majd magát előtted különböző területeken át, amik jelenleg diszfunkciókat és diszharmóniát tartalmaznak. Ne félj ettől, üdvözöld ezt, mivel ez tényleg egy egészen új módon fog szabaddá tenni.

Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen, miközben a Levegő Kapuk tökéletesen összehangolódnak a testeddel, a szíveddel, az elméddel, a lelkeddel és a szellemeddel és az első Szakrális Tűz Templom újabb szintű energiáinak lehorgonyzása a déli féltekén teljesen lerögzítésre kerül a Föld Anya testén belül, és a Tűz Templom ezen energiái energetikai kódolások, amelyek most életre keltik az igazság, felszabadulás és harmónia fényének szándékai általi materializáció alapzatait.

Köszönjük neked az idődet, amit velünk töltöttél. Gyengéden elkezdjük visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe, válj tudatossá a környezetedre, szilárdan földeld le magad a testedben. Képzeld el az energiádat kiterjedni legyökerezve a Föld Anya testében.

Vegyél egy mély lélegzetet, majd lélegezz ki. Helyezd a kezed a Földre elismerve a Föld Anya energiáját, és adj hálát neki. Nyisd ki a szemed és földeld le magad még jobban.

Ez valóban az újrakapcsolódás és együttműködés dicsőséges időszaka, és az összes energia, ami megteremtésre került, és azok amelyek megteremtésre fognak kerülni majd a jövőben, lehetővé fogják tenni a Szellem energiájának, hogy beáradjon az élet minden területére és minden bizonnyal biztosítani fogják, hogy a Hitelesek Ösvénye legyen az az ösvény, amit sokan mások is követni fognak, mivel ez a személyes szabadság és felszabadulás kulcsát tartalmazza.

Mária Magdolna vagyok, és mélyen szeretlek titeket. Au revoir. 

Jezabel Istennő – Szakrális Tűz Templom Aktiválás 2 és a 16-22. Levegő Kapu 2009. szeptember 7

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/jezabel-istenno-szakralis-tuz-templom.html

 

Mária Magdolna - 8:28 - 2-8. Levegő Kapu



Michelle Eloff (09.08.14) - Mária Magdolna: 8:28 - 2-8. Levegő Kapu

Fordította: Borsos Árpád
Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika, 2009.08.14

Forrás: thelightweaver

Hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/8af9ob5ulsby5zk/M%C3%A1ria+Magdolna+28_8+kulcsd%C3%A1tum+%C3%A9s+a+2-8.+Leveg%C5%91+Kapu+aktiv%C3%A1l%C3%A1s.mp3

......................................................................................................

Előző közvetítés:

Mária Magdolna – A Lelkiismeret 7 Oszlopa, a 139-144. Tűz Kapu és az Első Levegő Kapu 2009. augusztus 10

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-lelkiismeret-7-oszlopa.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

___________________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és köszöntelek és üdvözöllek benneteket a fény, a szeretet és az igazság jelenlétében. Üdvözletem mindannyiótoknak!

Újabb alkalom az ünneplésre, hogy elkezdjük veletek a Levegő Kapuk utazását. A Tűz Kapuk megnyitották a számotokra a Szellem nyers erejét, s ezáltal kezditek meglátni, hogy mennyire intenzív ez az energia, ennek az energiának az intenzitása a jelen idő 'jelen’-ségét hozza el.

Azoknak a Nagyobb Lényeknek a fénye és bölcsessége, akik segíteni gyűltek össze benneteket, része mindannyiótoknak, azaz beleszövődött a DNS-etek fényébe, és segít nektek emlékezni annak erejére, akik vagytok. A Levegő Kapuk szintén tartalmazzák a Szellemet, ez azonban a Szellem magasabb intelligenciája, a Szellem tudománya, és a Szellem mögötti tudomány. Nincs tovább tudomány kontra spiritualitás, ezek most már egyek, és az e mögött húzódó tudomány megértésével segítetek magatoknak felülemelkedni az elme és az intellektus régi paradigmáján, és kezditek integrálni annak kiterjedtebb dimenzióit, ahogy ezt az energiát hasznosítjátok.

A ma aktiválandó hét Levegő Kapu, ami összefüggésben áll a (2009-es) Krisztus év augusztus 28-ával, megnyitja a tudatosságotokat a magasabb intellektus előtt, ez egyben olyan időpont is, amikor a Földanya fogadja új isteni sorsának első rétegét. Együttműködtünk vele új mennyei DNS-e elhozásában, és most az új felsőbb sorsának átadása elkezdődik a DNS-e szálain át, és természetesen ugyanez vonatkozik rátok is.

Akik jelenleg most mind velünk dolgoztok, ti vagytok ennek a fénynek, ennek a szeretetnek és ennek a tudatosságnak a horgonyai és ezeket a Levegő Kapukat a finnországi Lappföldön, Anchorage-ben Alaszkában, és Buenos Airesben Argentínában fogjuk lehorgonyozni. Kérem, ne feledjétek, hogy ezek az energiák ugyanúgy irányulnak a Kristály Szívhez Kairóba és a másik Kristály Szívhez Oroszországba.

A 2009-es Krisztus év november havában, ahogy azt legtöbben tudjátok, a Fénymunkások egy csoportjával Kairóba utaztunk. A csapatunk, amelyik belőlünk ezen az oldalon és belőletek a Föld Síkján áll, százhuszonkettőezer szinten működünk együtt, ami lehet vagy inkább valószínűleg teljesen felfoghatatlan magasabb intellektusotok számára abban az értelemben, hogy az emberi tudatosság hogyan foghatja föl ezt, de ez a százhuszonkettő ezer szint a testetek sejtjein keresztül hat, és a testetek atomjaiban tárolt kódokon át.

Amikor minden évben ezen a napon negyvennyolcan összegyűltök - és még ha többen is vagytok negyvennyolcnál, az nem számít - szóval amikor mind összegyűltök, akkor a testetek a fény és a feltétel nélküli szeretet erőteljesen vibráló erejévé válik. Ezek a folyékony energiák beleszövődnek valamennyi földrajzi helyszínbe, melyeket mára aktiváltunk és azokéba, melyeket a végső kairói lehorgonyzásig aktiválunk. Ahogy azt már korábban említettem, ez a hatalmas Tizenkettedik Dimenziós Átjáró aktiválása, és egyben a régi paradigma egy-egy átjárójának a folyamatos lepecsételése [is].

Azért említem ezt most meg, mert a másodiktól nyolcadikig [tartó] Levegő Kapu[k] őrzi[k] a kulcsot a magasabb intellektushoz, és ez az aspektusotok most arra kér benneteket, hogy lépjetek fel egy egészen új szintre az életviteletekben, nézzetek az énre és emeljétek az elmétekbe! A Levegő Kapuk mind az elmére és az intellektusra összpontosítanak.

A Szellem nyers szelleme kitisztította az utat, hogy ez bekövetkezhessen. A korona csakra magasabb oktávjai és a gyökér csakra megnyíltak és fogadják ezt a hihetetlen közvetítést, ami ezeken az aktiválásokon át érkezik. Most pedig a harmadik szem és a keresztcsonti/szex csakra fogadja az energiának ezeket a magasabb oktávjait a Levegő Kapukon át.

Szóval kedveseim, ideje új módszerrel fordulni az elmétek felé. Az elme az információ tárházát foglalja magába, ez az információ sok szinten támogat titeket, viszont akadnak már ennek az információnak olyan aspektusai, melyek már nem szolgálnak benneteket és a régi világhoz tartoznak és emberekhez a múltatokból. Létfontosságú túllépnetek ezeken a szinteken, mivel ez segíteni fog túllépni az emberi felépítményen, a magatartás és a hiedelem rendszerek értelmében, és ahogy ezek a minták szerepet játszottak az életetekben ezeknek a magatartásoknak és hiedelem rendszereknek köszönhetően.

Azon felül, hogy a Levegő Kapuk együttműködnek a magasabb elmével, áthatják a tudatalatti elme abszolút mélységét is, és a kettő együtt fog hatni, a tudatos és a tudatalatti, ezért a Levegő Kapuk időszaka alatt úgy fogjátok találni, hogy sok minden, ami a tudatalattiba merült, most a felszínre bukkan. A Tűz Kapuk folyamata előkészített benneteket erre az időre, megtanultátok, hogyan figyeljétek a kibontakozó dolgokat, anélkül, hogy az eredményükhöz kapcsolódnátok, és hogy bízzatok benne, hogy létezik a feltétel nélküli folyékony szeretetnek az a magasabb vibrációja, amelyik magához ölel benneteket, létezik az ítélkezés-mentesség önmagatok és mások felé, és hogy ez létfontosságú összetevője a Levegő Kapuk tanításai elsajátításának.

Kezdetnek pedig azt kérem, hogy csukjátok be a szemeteket, ha még nem tettétek volna meg, és öleljétek át magatokat, és tudatosítsátok azt az érzést, hogy a testetek a karotok alatt van.

Vegyetek egy mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, még jobban tudatosodjon a testiségetek/fizikaiságotok! Az a test, amit éppen most megérintetek, az éppen most ti vagytok, és aki most vagytok, az a legjobb, aki jelenleg lehettek, nem a jövőről beszélünk, nem a múltról beszélünk, az ’itt és most’-ról beszélünk. Minden, ami hatással volt rátok az életetekben, hozzájárult, hogy elérjétek azt a pontot, ahol most tartotok, ezért magasabb nézőpontból minden tökéletes volt.

A Föld bolygó a leghatékonyabb iskola a tanuláshoz, különösen a dualitás megértésének illetve annak elsajátításához, ahogy a fény és az árnyék együtt hat. Az emberi fájdalom és szenvedés nem ér véget 2012-ben, nem ér véget holnap, de azok az eszközök, melyeket nektek [át]adunk, azért vannak, hogy sokkal könnyebben és mélyebb meglátásokkal segítsenek kezelni a kihívásokat, és [azok] az eszközök, melyeket uraltok, olyan mechanizmusokká válnak, melyeken keresztül vezetni tudtok másokat, akik még nem tartanak ott, ahol ti.

A dualitás céljának megértése nagyon fontos, mert segíteni fog még újabb szinteken leföldelni [ön]magatokat a testetekben. Legtöbbször, amikor megrázkódtatást éltek át, traumát, fájdalmat, szenvedést és visszaélést tapasztaltok, akkor lekapcsolódtok a testről, és mostanra már valószínűleg tudjátok, mivel kihangsúlyoztuk, hogy ha nem vagytok leföldelve a fizikai testben, akkor hihetetlenül nehézzé válik az életeteket élni, és nemcsak azért, mert nagyon nehézzé válik manifesztálni a kézzelfoghatóságot, amire a leginkább szükségetek van az életben ahhoz, hogy céltudatosan és hitelesen élhessetek. Tehát ha szeretitek azt, aki most vagytok, az a legelső lépés, amit tennetek kell annak érdekében, hogy magatokévá tegyétek és uraljátok a Levegő Kapu Energiákat.

Most képzeljétek el magatokat egy felséges Fény Palotában, ez a hely aranyból készült és minden elképzelhető szent drágakőből. Ez Kuthumi mester új Tanító Temploma. A Jupiter vibrációit tartalmazza, melyek azért léptek előtérbe, hogy segítsenek minden képzeletet meghaladóan kiterjednetek, és [hogy] el tudjátok képzelni azokat energiákat és információkat, azt a tudományt és technológiát, ami felétek tart azon szent hírnökök szárnyain, akiket Szoláris Arkangyalokként ismertek.

Egy pillanatra tekintsetek körül, emésszétek meg annak fenségességét, amit elképzeltetek! Érezzétek az arany vibrációt és az aranyba ágyazott drágakövek energiáját belépni a testetekbe!

Egy hatalmas nagy terembe vezetünk titeket, ahol láthatjátok rátok várni ezt a tündöklő arany lényt, óriási szárnyát szintén ékkövek borítják, és amikor közelebb húzódtok, felismeritek Kuthumi mestert. Amikor hozzáléptek, a karját körétek fonja üdvözlésül a tanítás templomában.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, miközben egy arany díszpárnához vezet titeket, amelyen kéréseteknek megfelelően lepihenhettek!

Abban a pillanatban, hogy helyet foglaltok, az össze szoláris arkangyal belép, ahogy személyes vezetőitek, az őrangyalotok és a mester vezetőtök egyaránt. Valamennyien örülnek, hogy tanúi lehetnek a jelenléteteknek a Tanítás Templomában, ahol a hét Levegő Kapu aktiválásában részesültök.

Én, Mária Magdolna, felétek tartok és magammal viszek tizenkettő kvarc kristályt (kettős végződésűt) és kör alakban körétek helyezem. Ezek a kristályok a fény oszlopát hozzák létre körülöttetek, segítik az elméteket sokkal könnyedebben ellazulni, ami aztán hozzásegít a ma esedékes energiák befogadásához és továbbításához.

Lélegezzetek be újra mélyen, és amikor kilélegeztek, adjátok át magatokat a körülöttetek emelkedő fényoszlop energiájának! Lazítsátok [el] az elméteket, lazítsátok [el] a testeteket, és pihenjetek le az arany díszes vánkoson!

Ennek a vánkosnak a belsejében van százhuszonkettő szent ékkő, az energiájuk most aktiválódik és elkezd kommunikálni a testetek atomjaival. Ez gyönyörű fényt eredményez, amelyet az atomi struktúrátok közepe bocsát ki, és ez továbbsugárzik rajtatok át. Amikor ez betöltötte ezt a termet, minden jelenlévő lény megnyitja a szív csakráját, hozzákapcsolja a tiétekhez, és a fény aktiválása kezdetét veszi.

Én magam Kuthumi mellett foglalok helyet, a bal oldalára állok, a jobbjára Jezabel istennő áll. Az energiánk egy szent háromágú csillagot képez - a Szentháromság, a Háromszoros [férfi] Isten és a Háromszoros Istennő energiáit. Ez a háromszög három dimenzióssá válik, és elkezd forogni köztünk és köztetek, és minden fordulata egy-egy erőteljes hangjegyet bocsát ki, ami egyenesen a harmadik szemetekkel kommunikál.

Most képzeljétek el a harmadik szemeteket, amint óriási barlangként megnyílik a ”szája”, és elnyeli az összes lehetséges fényt! Az elmétek mennél jobban feltárul, a hangjegyek annál gyakrabban lépnek ki, a háromszög annál gyorsabban forog, míg végül egyetlen hangzásként lép be a harmadik szemetekbe.

Ez a hangzás most átitatja a tudatalattitok valamennyi szintjét és megnyitja az utat előttetek, hogy befogadhassatok bármit, amire pillanatnyilag szükségetek lehet, ami segíthet megnyitni az Anya/Atya Isten magasabb intellektusát!

A szoláris arkangyalok körétek állnak újabb kört formálva, a szívükből kilépő sugarak aktiválják a soron következő Másodiktól Nyolcadikig [tartó] hét fényoszlop energiáit.

Kuthumi mester arra kér benneteket, hogy képzeljétek el megnyílni a harmadik szemeteket, hogy képzeljétek el magatokat a harmadik szemeteken át lélegezni! Oxigénnel való ellátása kiterjeszti a harmadik szemet, és mind a száznegyvennégy Tűz Kapu összhangba kerül magasabb elmétekkel.

A szívcsakrátok most megnyílik, hogy kibocsássa ennek a száznegyvennégy Tűz Kapunak a sugarait.

Lélegezzetek be és lazítsatok!

Eljött az idő az emberiség számára vagy legalább is azok számára, akik készen állnak, hogy túllépjenek azon a strukturált korlátozó gondolkodáson, amit a társadalom eszközölt ki. A régi paradigma számos hazugságon alapul és temérdek rendszert, amit elviseltek, olyanok alkottak meg, akik féltek hatalmuk elvesztésétől. A félelem nem teremt biztos, stabil alapokat. Most itt a lehetőség, hogy eltüntessétek ezeket az alapokat, ami által az intellektusotok elkezdi felfogni a Szellem mögötti tudományt, egyszersmind a ti szellemetek mögötti tudományt.

Hanathiel szoláris arkangyal egy sárga fény labdát tartva hozzátok lép, mögétek helyezi a díszpárnára a gyökér csakrátoknál. A labda folyékonnyá válik, behatol a testetekbe, felemelkedik a gerincben a harmadik szem csakrába. A sárga az intellektus színe.

Kuthumi mester most kiléptet egy arany fénysugarat a harmadik szeméből a tiétekbe, és a sárga labda a fény színjátszó, sugárzó, különleges arany fénygömbjévé válik.

A sárga azért került először a gyökércsakrátokhoz, hogy megmutassa a testeteknek, hogyan vegye fel mindazt, ami az alsó világból származik, és alkimista képességeiteket kell használnotok ahhoz, hogy aminek természete alantas, azt átalakítsátok arany természetűvé, a magasabb elme magasabb tudatossága arany tudatosságává, és az Anya/Atya Isten magasabb intellektusává.

A Levegő Kapuk első pillérével ma szintén foglalkozunk. Az iménti sárga labdát elküldjük a Lappföldre, Anchorage-be, Buenos Airesbe, és ez ugyanazt háromágú csillagot hozza létre, mint amelyet én, Mária Magdolna, Kuthumi és Jezabel terjesztettünk ki hozzátok. Képzeljétek el az energiákat összeilleszkedni, és átváltozni háromdimenziós pörgő háromszöggé a három földrajzi helyszín között, [és] a fénye minden irányba kibocsátja vibrációit.

Kuthumi mester kiterjeszt egy másik arany sugarat hozzátok, amelyik leereszkedik a testeteken át, átkel az ékköveken a párnán, bele a Földanya testébe és ez az arany sugár megérinti a három pontot, arany esőt szórva szét a háromszög csúcsairól Kairó és Oroszország felé.

Amint a Levegő Kapuk most megnyílnak, hogy megnyilvánítsák átható tanításaikat, támogatáshoz juttok egy arany oszlop birtoklásának a képességével, ami betöltődik a korona csakrátokba, majd letöltődik egész a gyökércsakráig. Minden lélegzetetekkel túllép a testiségeteken. Most már belépett a Földanya mélyébe és terjed tovább a Galaktikus Mag szívébe.

Amikor Kuthumi mester elétek áll, egy papírtekercset nyújt át nektek, amelyen az igaz felsőbb elme ősi tanítási találhatóak, az isteni/istennői énetek teljesebb intellektusának tanításai. Az erre a tekercsre rótt információ meg fog nyilvánulni előttetek a maga isteni időzítésnek megfelelően, tehát maradjatok nyugodtak, türelmesek és engedjetek minden lépést úgy kibontakozni, amikor és ahogy akar! Helyezzétek ezt a tekercset a padlóra magatok elé!

Lélegezzetek be mélyen, lazítsatok annak tudatában, hogy lelketek felépítésének, térképének és felsőbb sorsának fontos részét fogadjátok éppen!

Mielőtt a Földanya isteni sorsának új kódjai horgonyt ereszthetnének, ti a fénnyel együttműködő Fénymunkásokként meg kell, hogy értsétek, mennyire létfontosságú a feltétel nélküli szeretet, ami alatt azt értjük, hogy éljetek ítéletektől mentesen önmagatokkal és másokkal szemben! Ezáltal sokkal egyszerűbb lesz kezelnetek az [olyan] elerőtlenítő gondolatformákat, hiedelemrendszereket és viselkedést, amelyekre az egész emberiséget beprogramozták.

Meglátva és megérezve, tudva és felfogva, hogy a kollektív tudatosság hiedelemrendszerének alapját a félelem motiválja, felül fogtok emelkedni ennek világán, jócskán gyorsabban, mint azt előreláttátok.

Annak érdekében, hogy a többi hat Levegő Kaput aktiváljátok, a száznegyvennégy Tűz Kaputok elkezd egy spirált létrehozni a testetek körül. A lángok felmelegítik a testeteket, kiterjesztik az energiákat, hogy kényelmesen és könnyedén tudjatok befogadni.

Kuthumi mester azt kérdezi tőletek, hogy melyik a legelerőtlenítőbb hiedelmetek magatokról. Mi az az egyetlen dolog, ami ki nem állhattok, vagy leginkább elutasítotok magatokban? A választ erre tartsátok meg magatoknak, üljetek le vele egy csendes percetekben, és gombolyítsátok fel véglegesen! Igaz-e, amit hisztek? Tény-e? Ha bizonytalanok vagytok, kérdezzetek meg általatok jól ismert embereket, ha egyetértenek a válaszotokkal, ha nem, azután el kell kezdenetek magatokra az Isten és az Istennő szemén át tekinteni! Minden emberi lény szembesül a saját személyisége olyan vonatkozásaival, melyeket tekinthetünk működési zavaroknak, legyenek azok bár a teljesebb világok felé törekvőek, abból a szempontból, hogy kik is vagytok az emberi formán túlmenően, viszont amikor őszinték vagytok magatokhoz, és képesek vagytok magatokat átölelni, és hagyjátok az elméteket belátni, hogy az ’itt és most’ a valóságotok, akkor meghódítjátok egy rendkívül fontos részét a Levegő Kapuk világába vezető utazásnak.

Az elme a legrombolóbb vonatkozása az emberi természetnek, és [mégis] egyike a leghatékonyabb teremtményeknek, mivel mérhetetlen fényt és rendkívül meghatalmasító fogalmakat képes létrehozni.

Terjesszétek ki az elméteket még jobban, hogy befogadhassátok a felétek tartó energiákat a Galaktikus Magból, és engedjétek belétek ömleni, elemzés nélkül, egyszerűen csak befogadva!

A kérdés, amit Kuthumi mester feltett nektek, segít megalkotni azt az alapzatot, amelyen tevékenykedni fogtok ettől a ponttól kezdve, mert mindaz, aminek köze van hozzátok, amit elutasítotok és amit utáltok, az megmérgezi az elméteket, az gátolni fogja a hiteles ösvény elfogadásának a folyamatát, amelyen már haladtok. Mindazt, amit valaha mondtak nektek rólatok és nem tűnik igaznak, azt ideje elengedni.

A szoláris arkangyalok most szorosan körülállnak titeket, szárnyukat kiterjesztik. A szárnyuk vibrációja kialakít egy fénytakarót körülöttetek, ami elnyeli a gondolatformákat, ezért egy perce [azt] szeretném, ha engednétek az összes magatokról [alkotott] negatív gondolatformátokat átszáguldani az elméteken, csak simán megfigyelve azokat, és ez a takaró, amelyet a szoláris arkangyalok teremtettek, elnyeli az energiájukat.

Most engedjétek az összes olyan gondolatot magatokról, amelyről úgy hiszitek, hogy tökéletlen, elfogadhatatlan és szerethetetlen, átszaladni az elméteken!

Észrevehetitek, hogy ez a takaró megváltoztatta a színét, és egy kicsit elfakul - ez az energiája, a vibrációk sűrűje azon gondolatformáknak, melyek hatással vannak az intellektusotokra, ha hiszitek, ha nem. Az intellektus kapcsolódik az ötletekhez és az elgondolásokhoz, ahogyan a tudományok is, melyek támogatják a hiedelmeket az énről és az életről. Ha egyszer a magatokról [alkotott] hiedelmeitek átalakulnak, az intellektus magához vonzza az információk magasabb szintjét, ami támogatja az új előtérbe kerülését, és ez az a tudomány, ami megmutatja nektek a szellemetek szentségét, és [azt,] hogy a szellem tudománya hogyan hat rajtatok keresztül mindenkor, viszont az elmében és a tudatalattiban tárolt elerőtlenítő gondolat formák gátolják és kioltják a teljes közvetítést, amiről ez az üzenet szól.

Ezért szeretném, ha most elképzelnétek az összes negativitást beleömleni ebbe a takaróba, és engednétek a harmadik szemeteket összekapcsolódni a Galaktikus Mag harmadik szemével, és egy különleges smaragd fény lép ki a Galaktikus Magból a harmadik szemetekbe. Ez egyesül a ti szívetek dobbanásával, minden lüktetése átitatja a tudatalattit, elhozza a feltétel nélküli szeretet tiszta energiáját, és egy új látványt, egy új világot, amelyben teremteni fogtok.

Lélegezzétek be ezt az energiát, lélegezzetek ki és lazítsatok!

A szoláris arkangyalok most a Tűz Kapukra mutatnak, mert ezt az energiát teljesen át fogják alakítani minden szinten, minden aspektusukban, tudatosat és tudatalattit, ismertet és ismeretlent, láthatót és láthatatlant, és ezt kerül a Galaktikus Mag harmadik szemének Smaragd Sugarába, ahol feltöltődik a feltétel nélküli szeretetnek ezzel az erőteljes vibrációjával, teljesen átalakul és visszatér hozzátok.

Smaragdzöldet választottunk, hogy a magasabb intellektusnak és a magasabb elmének ezt a gondoskodó energiáját táplálni tudja, ezáltal ami kibimbózik ebből az új világból, az táplálhasson benneteket, és életben tartson az életetek további részében. Mert az buján fog növekedni, és igen, ti megritkítjátok, megmetszitek ezt az új világot, de csak azt belőle, ami a régi világ maradványa, [csak] azt távolítjátok el.

Vegyetek most mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, a Galaktikus Mag kibocsátja a Földanya isteni sorsának új kódjait, ez beleömlik a testetekbe a harmadik szemeteken át, [majd tovább] a szív csakrátokba, aktivál egy smaragd lángot, ami lefelé tart a gyökér csakrához, bele a Földanya testébe és szétterjed mind a négy irányba a teste, az elméje, a szelleme és a lelke minden szintjén. Ez most elvezet [ahhoz] az öt ponthoz, amelyből három a mai földrajzi helyszínünk, továbbá Kairó és a Kristály Szív Oroszországban, és a smaragd láng aktiválódik ezen az öt ponton, és az Istennő ötágú csillaga újból belehatol a Földanyába, a sejtjeibe, a DNS-ébe, a teste kristályaiba, minden élőbe a testében, és minden élőbe a testének felszínén.

Koncentráljatok a smaragdzöldre, ahogy átszáguld a testeteken, most a smaragdzöld lenyomat átitatja a lelketek minden szemcséjét, ami az ő testéből áll. Ez beletáplálódik a természet minden szintjébe és minden, ami a testébe plántálódik 2009. augusztus 28-ától fogva, fogadja ezeket a kódokat és ezen a bevitelen keresztül, ami a Földbe beleplántálódik, befogadja az emberiség ezeket az energiákat.

A természet egésze ennek kibocsátója lesz, az élet minden királysága táplálja a természetet, [és] amit a természet átvesz, azt elkezdi kibocsátani, és ezáltal leszünk képesek biztonságosan és veszélytelenül segíteni az emberiségnek, hogy átalakítsa a gondolkodását a magasabb elme, a magasabb intellektus gondolkodásává, és ezáltal a Szellem tudományának teljesebb megértése születik meg, és ez segíti új szemlélethez a kollektív tudatosságot, hogy megnyissa az isteni világát, hogy meglássa a Földanya isteniségét, beleértve saját magát, és elkezdje végigjátszani azt, hogy, kezdi felszabadítani azt, ami elerőtlenítő, és aztán a dualitás megértése mélyebb szinten integrálódik.

Ezek a smaragd energiák tovább lüktetnek a Földanya testében negyven nap és negyven éjszaka. Ezt a smaragdot azután elküldjük a Sinai-hegyhez, ami erőteljes átjáró, egyike Kuthumi átjáróinak, és az ő új misztérium iskolája, ha nevezhetjük így, itt kezd el lehorgonyozódni. A misztérium iskola, amire utalunk, nem olyan, mint az ősi misztérium iskolák voltak, itt az egész hegyvonulat azt a szakrális szeretetet és bölcsességet bocsátja ki, amelyet Teremtőink testesítenek meg és megérintenek bárkit, aki lábával a hegyet érinti.

Ugyanez a smaragd kiterjed a szívetekhez is, és a Smaragd Sugár szívében őrződik.

Hanathiel szoláris arkangyal most egy szakrális jelképet ró fel a szív csakrátok hátsó részére. Jezabel istennő szembeáll veletek, és behelyez szent jelképet a harmadik szem csakrátokba. Ez a két jelkép most egyesül a szívetekben. A Galaktikus Mag most újabb smaragd energia sugarat küld, és ez aktiválja ennek a két szimbólumnak a nyelvét. A sugarak kiterjednek a jelképekből a harmadik szemhez és a jelképek pontos másolata beágyazódik a harmadik szem csakrába, [ugyan]úgy, ahogy a szívben [van].

Vegyetek újabb mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, a tizenkét kettős végű kristály, amit én helyeztem körétek, szintén kibocsát egy hangot, ez beszél a testetek csontrendszeréhez, és elkezdi megerősíteni a csontvelőben tárolt rezonanciát, erősíti a csontvázat és olyan könnyűvé kezdi tenni, mint a madaraké.

Azt szeretném, ha elképzelnétek a szárnyaitokat széttárulni a vállatok mögül, a testeteket pedig ha könnyűnek éreznétek! Nagyon óvatosan nézzetek fel és megláthatjátok Kuthumi Templomát megnyílni, és ő arra bíztat benneteket, hogy keljetek szárnyra. Ez a repülés jelképezi a felülemelkedést a régi világ minden régi mentális paradigmáján, és felülemelkedtek minden emberi hiedelmen, ami tovább már nem támogat titeket.

Szárnyaljatok olyan magasra, amennyire csak szeretnétek! Az energiák még mindig tartanak benneteket, és vissza fognak hozni.

Képzeljétek el, hogy milyen súlytalannak lenni, mentális félelmek és társadalmi nyomás nélkül, ami félreinformált, félrevezetett a tudomány szellemével, és a Szellem tudományával kapcsolatban. Ahol az embereket elkülönítették a magasabb tanításoktól annak érdekében, hogy megőrizzék a hatalmat, ami nem tartozott azokhoz, akik azt magukénak nyilvánították. Ez a hatalom visszakerül a Hitelesekhez, azokhoz, akik valóban megértik a definícióját, az értelmét, az erejét és a célját.

A Galaktikus Mag most elkezdi magnetikusan húzni az energiátokat a csakra rendszerébe, és behatoltok a Galaktikus Mag gyökér csakrájába, és átszárnyaltok valamennyi csakráján, míg ki nem kerültök a koronáján át.

Szeretném, ha most a Galaktikus Mag koronájánál köröznétek és belemerülnétek átszelve újra az összes csakráját, míg ki nem kerültök ismét a gyökércsakránál. Lebegjetek ezen csakra alatt, mivel a Galaktikus Mag most fogadja az új lenyomatotokat, eltárolja abba az ősi templomba, ahová az eredeti Mesterek bekódolták a lelketek szimbólumát. Ez aktiválódik, és egy ragyogó fénysugár tart felétek, de a Galaktikus Mag csakráin belül marad, nézzetek fel és még egyszer repüljetek olyan gyorsan, ahogy csak tudtok, bele a gyökércsakrába, végig föl a koronáig és repítsétek ki magatokat a tetején! Körözzetek tizenkettőször, merüljetek vissza végig le a gyökérig, és ott is körözzetek tizenkettőször!

Most [azt] szeretném, ha utat szőnétek a Galaktikus csakrák körül, amíg el nem éritek a koronát, és aztán visszafelé is szőnétek, mintha egy kaduceust [két, botra tekeredő kígyót] alakítanátok ki és amikor eléritek a gyökér csakrát, lebegnétek, és az összes itteni energia beleömlik a koronátokba, feltölti a testeteket és kiterjed a Földanyához, aktiválja a hét Levegő Kaput, és teljesen aktiválja a Földanya új isteni sorsának első szintjét.

Mialatt ez történik, tudatosuljon bennetek, hogy mennyivel nagyobb és erősebb lett a szárnyatok, lássátok, hogy mennyire fényesen ragyognak a csakráitok, és a Szellem nyers ereje, ami átjött a Tűz Kapukon, most átterjed a Levegő Kapuk új szintjéhez. A szárnyas hírnökök erőteljes átjárója most egy veletek és vibrál, lüktet, és együtt verdes a szárnyatokkal.

Hallhatjátok Kuthumi hangját visszahívni benneteket a Templomba, és könnyedén és igen sebesen visszataláltok az arany párnára, a szárnyatokat magasra tartva. Kuthumi elétek áll és meglátjátok az erős feltétel nélküli szeretetet és bölcsességet, amelyet tovább áraszt a szívén át a testetekbe. Látjátok az együttérzését, az őszinteségét és a mély szeretetét irántatok.

Most kézen fog benneteket és felálltok. Nézzetek a szemébe, a szeme kibocsát tizenkét szent jelképet, ami része új isteni sorsotoknak. Ezek bekódolódnak szent lenyomatotokba, és a Levegő Kapuk ezzel most új módokat aktiválnak, melyekkel meghaladhatjátok a végzetet, és az emberi életetek régi karmáját, és elkezditek kifejezni azt a hatalmat, ami sorsotok megélésében rejlik.

Adjatok hálát Kuthuminak mindezért! Adjatok hálát magatoknak, hogy elfogadtátok ezt a beavatást, mivel elfogadtátok [azt] a lehetőséget, hogy szembenézzetek önmagatok kihívásaival minden szinten, hogy megkérdőjelezzétek a hiedelemrendszereket, melyeket az intellektus és a társadalom félelme hozott létre. Ne feledjétek, hogy a hiedelemrendszerek hatnak az intellektusra, ami magához vonz olyan információkat, ami támogatja az intellektus hiedelmeit és az intellektuális hiedelmeket.

Lélegezzétek be és engedjétek ki, mivel ez a kihívás olyan, ami soha nem fog megbánást tanúsítani, mert meg fogja mutatni személyes erőtök újabb szintjét, és felfedi, hogy az elme lenyomatai mennyire erősek, és hogy mennyire uralták az emberi világ felépítményét, az emberi életet, és hogy miként csatornázódott át a félelem alapú világ és a szeretet alapú világ duális világain, és el kell döntenetek, hogy melyikhez vonzódtok.

Kuthumi arra kér titeket, hogy vigyétek magatokkal ezt az arany párnát, és a következő Levegő Kapuk esedékességéig képzeljétek magatokat folyvást ezen ülni, akár a saját meditációtokban is ezen ülhettek. A drágakövek bekódolódtak mindazzal az energiával, amit a Galaktikus Mag aktivált, folyamatosan kommunikálni fognak a csakráitokkal.

A tizenkét kettős végű kvarc kristályt rátok hagyom, tartsátok magatoknál azokat, és tegyétek velük ugyanazt - vagyis képzeljétek magatok köré, úgy ahogy ma tettük, és ezáltal az Anya/Atya Isten magasabb intelligenciáját és magasabb intellektusát támogató frekvenciákká válnak.

Vegyetek egy mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, finoman kezdjétek visszahozni a tudatosságotokat a fizikai testetekbe, biztosítsátok, hogy teljesen leföldelitek magatokat a fizikai testben a jelen idővonalon!

Vegyetek újabb mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, újra öleljétek át magatokat, emlékeztetve magatokat, hogy emberek vagytok, hogy jelen vagytok, hogy hús vagytok, hogy lélek vagytok, aki azt választotta, hogy megtapasztalja a fény magasiskoláját, a Földanyát. Teljesen és egészen meg kell értenetek és elsajátítanotok a dualitás aspektusait, hogy meghaladhassátok az élet sötét oldalának elgyengítő erőit.

Helyezzétek a tenyereteket a Földre, adjatok hálát a Földanyának a támogatásáért, és ne feledjétek, hogy mindaz, amit most tesztek, betáplálódik az ő testébe és mindabba, amit ezután a testébe helyeztek, és így fogjuk terjeszteni a szeretet fényét, ami a magasabb intelligenciában létezik és Atya/Anya Istenként ismeritek, mint annak a bizonyos Szellemnek az igaz hiteles látomását és alapelveit és tudományát.

Valamennyien, akik most jelen vagytok, megkapjátok ezt az energiát, nemcsak a Tűz Kapuk lángjainak az őrzői vagytok, hanem a Levegő Kapuk lángjait is őrzitek. Soha ne feledjétek, hogy már szárnyaitok vannak, és tudtok repülni bármilyen helyzet fölött, lebeghettek fölötte, megvizsgálhatjátok magasabb nézőpontból, és aztán cselekedhettek. Lehetnek időszakok, amikor a Galaktikus Központ újra hív benneteket, akkor szárnyaljatok, ahogy korábban a csakrák között tettétek oda vissza, mivel már a Galaktikus Mag része vagytok, megkaptátok ezeket a beavatásokat és megerősítitek a kötelékeiteket az Anya/Atya Isten lényének visszatükröződéseivel.

Köszönjük valamennyiőtöknek a rajongásotokat, amiért tovább léphettek, és beléphettek magatok igazságába. Köszönjük mindannyiótoknak, hogy összejöttetek, hogy a Földanyával dolgoztatok csoportként és az Egyetlen Szív testeként, hogy minden Fénymunkás szövi a fényt. Örökké hálásak leszünk nektek. Tudjátok, hogy mi mind mélyen szeretünk benneteket!

Mária Magdolna vagyok és a szeretetem örökké a tiétek. Au revoir.

Soron következő Levegős Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – Az Őr váltása és 9-15. Levegő Kapu 2009. szeptember 1

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-az-or-valtasa-es-9-15.html

Mária Magdolna – A Lelkiismeret 7 Oszlopa, a 139-144. Tűz Kapu és az Első Levegő Kapu

Mária Magdolna – A Lelkiismeret 7 Oszlopa, a 139-144. Tűz Kapu és az Első Levegő Kapu


 


Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2009. augusztus 10

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző Tűz kapus közvetítés anyaga:

Mária Magdolna – A transzcendencia 7 Oszlopa és a 132-138. Tűz Kapu

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-transzcendencia-7.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek benneteket és isten hozott a fény és bölcsesség isteni jelenlétében.

Ez egy fontos összejövetel mindannyiotokkal, mivel ezzel a közvetítéssel lepecsételjük a Tűz Kapuk energiáját és elkezdjük az utazásunkat a Levegő Kapukba. Ez az utazás a Levegő Kapukba segíteni fog nektek meglátni a Szellem bölcsességét, ami egy felsőbb intelligencián jön keresztül és ez az intelligencia meg fogja mutatni számotokra a megszentelt és isteni utazást az Univerzumotok szakrális technológiájába, még pontosabban a Galaktikus Magba.

A Galaktikus Mag az energia egy rendszereként magába foglal csakrákat, ezek a csakrák a végtelen információ könyvtárai, az információé, amit azért hoztak léte és terveztek meg, hogy felszabadítsa az emberiséget, többek között a civilizációkat, és hogy biztosítsa az én ezen dimenzióihoz való hozzáférést, amelyek felszabadítanak titeket azok alól a világok alól, ami befolyásolták a gondolkodásotokat, fizikai formában lévő lélekként.

A hat Tűz Kapu és az első Levegő Kapu a Lelkiismeret 7 Oszlopához kapcsolódik; ezek az energiák alkotják az Univerzális és Planetáris Csakrák aktiválásának velük való egyesülését, amelyek elősegítik a Mennybe vezető Hatodik Planetáris Átjáró megnyílását, amelyet a Szabadságba vezető Átjáróknak is neveznek.

Ezen oszlopok, a hat tűz és első Levegő Kapu aktiválásának helyszínei és lerögzítési pontjai az úgynevezett Fiatal Csúcs [Huayna Picchu] Cusco-ba, emellett New York egésze és Thaiföld.

Ez alkalommal megerősítjük az energetikai kapcsolatot köztettek és a Szellem között, ez segíteni fog nektek a régi világ átalakítóikként azért, hogy új hajnal születhessen a személyes folyamatotokon keresztül és a szeretet és az élet isteni meghatározásának megértése révén.

A Levegő Kapuk tartalmazzák a Szellem bölcsességét, ahogyan már korábban mondtam, és amikor meglátjátok ezeket a kapukat, óriási arany szárnyaik vannak, ezek a szárnyak szent drágakövekkel vannak bevonva, és minden drágakő kisugározza a saját minőségének sugarait.

Megértve azt, hogy egy ember teste és a Föld Anya teste és a Föld Anya elemei egyek, ez egyesíti a tudatos tudatosságotokat ezekkel az isteni minőségekkel és segít megvalósítani az álmaitokat. Az egyik legfontosabb módja annak, hogy meghaladjuk a régi világot az, ha spirituális ösvényen járunk, és arra koncentrálunk, hogy túllépjünk azokon, amelyek felkészítettek  titeket, és azt választva, hogy integráljátok önmagatok felsőbb aspektusait, egyesítve őket és egyként élve az életeteket velük.

Miközben spirituálisan, intellektuálisan, érzelmileg és fizikailag növekedtek az igazságotokban, más szavakkal az Isten és Istennő bölcsességének megértése megváltozik a növekedésetek végett. Ez mindig két energiában köt ki, a szeretetben és bölcsességben. A Galaxis és az Univerzum magjának központi motiváló energiái a szeretet és a bölcsesség. Ha az ember nem gyarapszik és növekszik a bölcsességében és nem használja fel a bölcsességét, akkor nem tudja meghaladni a régit és nem tud belépni az újba.

Tehát további késedelem nélkül kérlek, most hunyd le a szemed, ha még nem tetted meg és nyisd meg a szíved azért, hogy befogadd a Kozmikus Teremtőink isteni szeretetét és bölcsességét, és képzeld el önmagad ezen szeretet és bölcsesség egy nagy tavában állni.

Lélegezz be mélyen, majd lélegezz ki és lazítsd el a testedet, felszabadítva az elméd és átadva önmagad az energiáknak, amik eljöttek, hogy beburkoljanak téged a bölcsesség, a kegyelem, a szépség, a nyugalom és a szeretet dinamikus köpenyébe.

Azt szeretném, ha elképzelnéd a személyes Vezetőidet csatlakozni hozzád ebben a csodálatos tóban. Ez a tó folyékony szeretetből, folyékony bölcsességből és folyékony tudatosságból áll. Annak oka, amiért a folyékony szót használjuk, azért van, mert ez folyamatosan változtatja a vibrációját azért, hogy támogasson téged, a vibrációi sosem csökkennek le, mindössze annyit tesz, hogy a frekvenciájában hordoz téged és azon a szinten tart amin vagy, támogatva téged és istenien irányt mutat számodra azon területekre, amiket készen állsz megszólítani.

Soha ne engedjétek ezeknek az energiáknak, hogy olyan irányba toljanak vagy erőltessenek, amikre még nem álltok készen, hogy foglalkozzatok ezekkel. Nézzetek szembe önmagatok aspektusaival, azokkal, amik még nem érték el a bölcsesség és szeretet szintjeit, amik megérdemelik, hogy megváltoztassátok a tudatosságotok állapotát és azt is, hogy ez önmagában elindít egy új dinamikát a valóságotokban. Fontos  ezt szem előtt tartanotok, mert a fizikai világban éltek, amit az idő befolyásol, és minden, ami istenien és tökéletes időzítésében bontakozik ki, minden kapcsolatban van, ezért mindaz, ami része az életeteknek, tökéletesen illeszkednie kell, ahhoz, hogy a megvalósulásba lépjen szilárdan és tejesen, és azzal  az esszenciával feltöltött legyen, ami biztosítani fogja ennek a sikerét.

Miközben ezen tóban állsz légy tudatos a Szoláris Arkangyalok jelenlétére, habár a Tűz Kapukat tartják, ők azok is, akik a Levegő Kapukat is őrzik.

A Levegő Kapuk a Szellem esszenciájának nagyobb spektrumába visznek téged. A Tűz Kapuk a nyers erőt tárták fel, kinyilatkoztatták számotokra a Szellem nyers erejét, most magatokhoz ölelitek a Szellem szakrális tudományával való összekapcsolódás utazását és a szellem mögött lévő szent tudományhoz való kapcsolódás útját. Mindezen kapuk, amiket aktiválunk veletek, kollektív képzés része, az alkímia emberi formában való uralásának. Minden lecke, minden közvetítés, amit átadtunk nektek nagy mennyiségű tudás, ami segíteni fog bizonyos szabályokat és technikákat felhasználni, amik egyesíteni fognak titeket tudatosan önmagatok Mester Alkimista aspektusával.

Azt szeretném most, ha kiterjesztenéd az energiádat azért, hogy találkozzon a személyes Vezetőiddel és a Szoláris Arkangyalokkal, akik tanúi ennek a különleges aktiválásnak és a Lelkiismeret Hét Oszlopa lerögzítésre fog kerülni. Miközben ezek az Oszlopok belépnek a szeretet és bölcsesség folyékony világába, támogatnak titeket a fizikai életetek, az érzelmi testetek, az akaratotok és személyes erőtök közötti szakrális híd megteremtésének újabb szintében, valamint azon képességetekben is, hogy szívből cselekedjetek, és hogy beszéljetek az igazságotokról és a Planetáris Tudatosság valódi bölcsességéről.

Ezek az Oszlopok továbbra is támogatni fognak titeket ebben a folyamatban, most már készen álltok az Egy Szív új testének kiépítésére, és ezáltali cselekvés elvisz az új testetek Egy Szív  kiépítéséhez és ez átszövi az autentikus ént, és segít nektek emlékeznetek még jobban az ősi bölcsességre, ami belekódolódott a DNS-etekbe.

Most csatlakozik hozzád ebben a tóban Nada Úrnő és Mária Anya, és látogatóba jönnek még néhányan, nagy örömmel üdvözöljük Kuthumi Nagyurat és St. Germain is. Jézus Mester(más néven Yeahua) is belép, ahogyan El Morya Nagyúr, Hilarion Nagyúr, Portia Úrnő és Kvan Yin Úrnő is ezt teszik. Az energiáik jelenléte itt van, hogy támogasson téged egy még újabb szinten és Kuthumi Mester energiája az egyik, ami a Levegő Kapuk arany szárnyait tartja majd. Nyisd meg a szívedet, hogy összekapcsolódjon ezen lények mindegyikével, lazítsd el a testedet és továbbra is add át magad az energiáknak.

Mihály Arkangyal jön most és melléd áll. Rafael Arkangyal eléd áll, Uriel Arkangyal a bal oldaladra és Arielle Arkangyal a jobbodra. A jelenlétük szakrális geometrikus kristály kódolást formál a tested körül, amely a tested sejtjein keresztül továbbítja az információt a DNS-edbe.

Lélegezz be, majd lélegez ki és lazulj el, miközben az energiák továbbítása elkezdődik. 

Most Metatron Arkangyal Mihály Arkangyal mögé áll. Maitreya Nagyúr Rafael Arkangyal mögé áll, Melchizedek Nagyúr Uriel Arkangyal mögé áll és Yeshua Mester pedig Arielle Arkangyal mögé áll.

Megnyitják a szívcsakrájukat kibocsátanak egy sugarat, amely behatol az Arkangyalok szívébe körülötted, és ezek a sugarak behatolnak a testedbe megnyitva a fény kúpjait benned, amely a szeretet és bölcsesség elemeit tartalmazza.

A Szoláris Arkangyal Soltec jön most és Uriel és Rafael Arkangyal közé áll. Az Arkangyal, akit Hanathiel Arkangyalként ismerhetsz most Uriel és Mihály közé áll. Maguel Arkangyal pedig Mihály és Arielle Arkangyal közé áll, és Zadkiel Arkangyal pedig Arielle és Rafael közé áll.

Mindegyikük egy arany tollat tart, amely kiterjesztenek a testedig megérintve a testedet, amely megnyitja a szoláris portált a tested körül és felkészít téged az utolsó hat Tűz Kapu integrálására és az első Levegő Kapu aktiválására is.

Ezek az Arkangyalok kitárják a szárnyaikat a mennyek felé, miközben felemelik a szárnyaikat összekapcsolódnak a Galaktikus Maggal, és a Galaktikus Mag csakrák  megnyílnak és erőteljes sugaraik lezúdulnak rád a szeretet és bölcsesség tavában, amelyben most állsz, és a tested elkezdi felszívni ezt a lábaid talp csakráin át.

Lásd ezt felfelé haladni a testeden addig, amíg nem találkozik a gyökércsakráddal, felfelé megy a gerinceden gyengéden, addig amíg eléri a nyakszirt csúcsát és ekkor megleli az útját az agyadba és a koronacsakrádon át kiterjed.

Az energiák, amik kibocsátásra kerültek a 4 arany tollból most kiterjednek a földrajzi helyszínekhez Cuscoba a Fiatal Hegyhez - ez a helyet Waynapicchu is ismerik – kiterjed New Yorkba és Thaiföldre is, és ez most megnyitja a portálokat, hogy befogadják a Lelkiismeret Hét Oszlopát.

Minden, amit ezekben az időkben tapasztaltok beleszűrődik ezekbe a földrajzi helyszínekbe és megadja az ezeken a helyeken élő embereknek is ezt a kifejezett lehetőséget, amit átadtunk ma nektek és ezek az energiák  az emberiség többi részére is ki fognak terjedni ugyanazt a lehetőséget biztosítva számukra is.

Mihály Arkangyal fenséges kardját, az Excaliburt, gyengéden a hátadhoz helyezi és ez elkezdi megnyitni az összes olyan területet a testedben, ami a legyöngítő hiedelemrendszereket és viselkedéseket/hozzáállásokat tartalmazta, amelyek a megoldatlan félelmek formájában nehezednek rá a lelkiismeretedre. A lelkiismereted nem korlátozódik csak a bűntudat területére, ami csak egy csepp a lelkiismeret hatalmas óceánjába.

A lélek és az én nehéz, sűrű és sötét aspektusai, amiket életidőkön át hordoztál most gyengéden át lesznek víve a tudatos lelkiismereted előterébe azért, hogy felszabadítsd magad ezen rád nehezedő problémáktól, félelmektől különösen azoktól, amik megakadályozták az előrehaladásodat.

Azt akarom, hogy engedd, hogy bármi eszedbe jusson, bármilyen félelem, ami először eszedbe ötlik. Figyeld ezt meg, ismerd el ezt, és ne ragaszkodj hozzá. Azáltal, hogy megfigyeled ezt a tudatos elméd képes lesz találni egy módot, hogy foglalkozzon ezzel, hogy eleressze ezt, és ez fel fogja a szabadítani a torokcsakrádat is, azért, hogy az igazságodról tudj beszélni és az igazi Planetáris Tudatosságról is tudj beszélni.

Semmi rossz sincs abban, hogy félsz, ez az emberi tapasztalás része. Mihály Arkangyal most fogja az Excaliburt és keresztülvágja azokat a kötelékeket, amik ezen félelmekhez kötnek/kapcsolnak téged, és ezek a bölcsesség és szeretet tavába hullnak. Ezek az energiák átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben és ez belép a testedbe a talpaidon át és ez az energia megy és megpihen ott ahol csak szükséges a testedben, a csakráidban, az elmédben és a kollektív szívedben.

Vegyél egy mély lélegzetet be és miközben kilélegzel ugyanaz a lehetőség eresztődik ki az emberiség számára is és a Lelkiismeret első Oszlopa lerögzítésre kerül.

Lélegezz be és miközben kilélegzel az utolsó öt Tűz Kapu életre kel körülötted, ezek a lángok belépnek a bölcsesség és szeretet tavába és beáradnak a Föld Anya testébe és azokra a Földrajzi helyekre koncentrálódnak, amiket ma megadtunk.    

Miközben ezek a lángok odaerősítik magukat ezekhez a portálokhoz, Kuthumi Mester kitárja a kezeit a mennyek felé és 163 villámló arany villámcsapás fénylik fel, és ekkor az első Levegő Kapu is aktiválódik.

A163 arany villámcsapából érkező elektromos vibrálások behatolnak a tested elektromos áramlatába és egyesülnek az agyad szinapszisainak kisülő sorozatával és elkezdi létrehozni a megváltoztató folyamatot, amire szükség van, hogy támogasson azon energiák teljes megtartásában, amiket a Levegő Kapuk fognak előidézni.

Rafael Arkangyal most a jobb kezének tenyerét a szívcsakrádra helyezi. A fény erőteljes sugarát terjeszti ki a testedbe és megkér rá, hogy nézz mélyen a lelkiismeretedbe és szólítsd meg azokat a területeket, amik súlyként nehezednek rád, ahol beteljesületlen álmok, remények és kívánságok vannak. Az összes kiterjesztett életöröm, amit megtagadtál önmagadtól, annak eredményeképpen, hogy féltél megengedni őket, hogy előtérbe kerüljenek, hogy a tudatos tudatosságod felszínére kerüljenek, figyeld meg őket, ismerd el őket és tudd, hogy készen vagy bármit megtenni, ami szükséges ahhoz, hogy felszabadítsd önmagad ennek súlyától.

Lélegezz be mélyen és miközben kilélegzel, engedd meg, hogy a lelkiismeret területének ezen első szintje üdvözöljön téged és tudd, hogy ez az, amivel legelsőnek kezdened kell. Ha az egy beteljesületlen álom, mi az amit megtehetsz magadért, hogy a lelkiismeretedre nehezedő súlyt elereszd, azt amely a tudatalattidon belül létezett, amit nem voltál képes lerázni? Ez a kudarctól/hibázástól való félelemként öltött testet benned, emellett egy mély belső emésztődésként és epekedésként is az iránt, ami nem teljesült be, az elveszett álmok a részeid, amik hiányosnak érzik magukat és beteljesületlennek.

Néhányan érzelmileg is elkezditek ezt érezni, látjuk, csak engedjetek utat a könnyeiteknek, hogy kiáradjanak, ha szükség van erre, mivel a folyékony szeretet energiája most átmos benneteket lehetővé téve számotokra, hogy átadjátok önmagatokat, hogy elengedjétek azt, amit kell, és hogy elengedjétek a bánatot, hogy eleresszétek a beteljesületlenség, befejezetlenség és hiányosság érzését, azért hogy visszaszerezzétek a teljesség érzését.

Rafael Arkangyal lángra lobbant egy erőteljes lángot a szívedben, ami feloldja azokat a kötelékeket, amik a nehéz lelkiismerethez kötődtek, ezek belehullnak a tóba és átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben, amelyet a talpaidon keresztül szívtál fel. Ez felfelé halad a testedben helyreállítva a harmóniát és a békét és a feltétel nélküli szeretet leülepedik azokra a területekre, ahol a lelkiismeret súlyát tároltad és behatol abba is, ami beteljesületlen volt.

Ezek az energiák átáradnak rajtad és most beáradnak a földrajzi helyekre is és most behatolnak ezekbe a mindenható portálokba és a szabadságba vezető szent átjárókba, és ők is kiterjesztik az energiájukat a Föld Anya többi részére is.

Lélegezz mélyen be és miközben kilélegzel lazíts.

Kuthumi Mester lép most elő és 12 darab szent drágakövet helyez a lábad köré. Ezek az drágakövek szín és fény sugarakat bocsátanak ki körülötted, amelyek egy egyedi aláírást kezdenek kialakítani, amit a Levegő Kapu hordoz, és miközben átmész a Lelkiismeret Hét Oszlopának eljárásán, ezáltal a Levegő Kapuk energiái elkezdenek összeolvadni veled, és miközben Tűz Kapuk energiáit teljessé tesszük, a Lelkiismeret második Oszlopa teljesen aktiválódik.

Uriel Arkangyal a kezeit a válladra helyezi, és ezután kitárja őket és megérinti a szívcsakrádat elől és hátul is. Mélyen belélegzik, és ekkor elkezdi a felszabadulás szakrális mantráját hallatni, amelyet a napfonatcsakrádba kódoltak be. Miközben ez a kódolás aktiválódik, elkezdesz kapcsolatot létesíteni a kimondatlan düh kérdéseinek/problémáinak mindegyikével, mindennel benned, ami az erődhöz kapcsolódott, ami elfojtott és elnyomott volt, az összes haraghoz, ami az elnyomás következtében jött létre, ami a depresszió érzésében és érzetében nyilvánult meg, és mindezek a lelkiismeretedre nehezedtek.

Engedd meg ezeknek, hogy egyszerűen a tudatos tudatosságod előterébe kerüljenek, figyeld meg ezeket, ismerd el ezeket és tudd, hogy itt az ideje, hogy megold ezt, hogy elereszd és felszabadítsd ezeket, és hogy szabaddá tedd önmagad.

Néhány ezen kérdésekből, problémákból a félelmeitek, az elveszett álmaitok eredményképpen jöttek létre, valamint azon emberek kivetített félelmei által, akik hatással voltak rátok a kialakuló/formálódó éveitek alatt, valamint a beteljesületlen álmaik és amiképpen egy olyan irányba próbáltak lökdösni benneteket, amire még nem álltatok készen, vagy ami egyáltalán nem érdekelt benneteket, egy olyan vágyba, hogy megszabadítsa őket a félelmeik alól vagy hogy rajtatok keresztül teljesítsék be az álmaikat.

Mivel néhányotokban mély düh kapcsolódik ehhez, a Lelkiismeret harmadik Oszlopa egy csodálatos fényt hoz magával, egy olyan fényt, ami megmutatja nektek, hogy szabadon meghozhatjátok a saját döntéseteket, hogy megéljétek álmaitokat, és hogy elengedjétek azokat, és megbocsássatok azoknak, akik tudatlanul és néhány esetben tudatosan akarták megtalálni azáltal, hogy rajtatok keresztül élik meg azt.

A láng, amit Uriel Arkangyal aktivált benned, most feloldja ezeket kötelékeket, és a szeretet és bölcsesség tavába hullnak és átalakulnak a feltétel nélküli szeretetben és behatolnak a testedbe a talpaidon át, áthaladva rajtad, megtalálva azt a helyet, ahol szükséges leülepedniük.

A szeretet és bölcsesség tava egy olyan univerzum, amely önmagában tartalmazza az Anya/Atya Isten isteni isteniségének szakrális dimenzióit, egy energiát, ami fel fogja tárni számotokra, hogy mennyire erős is a haragotok és a dühötök és szorongásotok és ezek áttörésével beléptek az új világba és ösztönözni fog titeket arra, hogy ahhoz igazodjatok, ami eleget tesz nektek és hogy biztonságba helyezze a személyes erődet a harmónia, belső erősség és bátorság egy alapzatán. Ez az energia most beáramlik a földrajzi helyekbe és szétterjed a Föld Anya testébe. 

Vegyél egy mély lélegzetet be és lazíts.

A Galaktikus Mag most elkezdi a szakrális bölcsesség és szeretet tizenkét sugarát kibocsátani. Ezekből a sugarakból négy a gyökércsakrádhoz, négy a szexcsakrádhoz és négy a napfonatodhoz csatlakozik. Lélegezd ezeket be és miközben kilélegzel, ezek a sugarak kiterjednek a földrajzi helyszínekhez, és ezek a vibrációk belépnek a Föld Anya testének legmélyére, lerögzítve ezt az energiát a lényének magjába és a Lelkiismeret harmadik Oszlopa biztonságban lerögzül a testében.

Az arany fénylő villámok, amik kibocsátották ezeket az elektromos sugarakat, most elkezdenek csökkenni, az energiájuk ereje a régi paradigma 167 korlátját dönti le, amik a félelem csapdájában tartottak téged, a félelmekben, amelyek megakadályoztak téged az összes súlyos kérdéseken/problémákon való túllépésben, amik gyötrik a lelkiismeretedet tudatalatti szinten.

Hanathiel Arkangyal most 12 Ónix követ helyez Kuthumi lerakott ékkövei köré.

Ezek az Ónix kövek most a támogatás egy erőteljes oszlopát formálják körülötted, ezek az energiák segíteni fognak neked felépíteni az új szerkezeteket, amik a félelemnélküliség/bátorság esszenciájába fognak tartani téged, ahol is biztonságosan foglalkozhatsz az álmaiddal, a vágyaiddal, a reményeiddel és kívánságaiddal, és azon is túlterjed, amelyet eddig tapasztaltál meg, és kapcsolatot létesít a bőség összes szintjével és az összes szerencsével, amit az isteni jogod, hogy rendelkezz vele, és ez megerősíti a belső bátorságodat és erővel fog ellátni, hogy a harag tüzét arra használd, hogy motiváljon téged, hogy teljesen leföldeld magad a Földön, hogy elfoglald a helyed, készen állj és hátrahagyd a nyomaid; a szeretet és bölcsesség nyomait.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben Arielle Arkangyal a válladra helyezi a kezét, a jobb válladra. Ekkor mindkét kezét a szívcsakrádra helyezi elől is hátul is és újabb erőteljes lángot aktivál. Ez a láng megszólítja az összes súlyos kérdést/problémát, ami belekapaszkodik a lelkiismeretedbe, ahol is elárultak vagy te árultál el másokat, ahol elvesztetted a szeretetedet, ahol szeretetlennek érezted magadat és minden egyes sebet, amely fájdalmat és bánatot okozott a szívedben, és olyan félelmekben nyilvánultak meg, amelyek meggátolták a fejlődésedet, hogy túllépj azon, amit eddig ismertél, ami legyöngítette a belső akaratodat és erődet és minimalizált a képességedben és kapacitásodban, hogy teljesen és egészen szeress, valamint ugyanezt meg is kapd.

Csak engedd ezeknek az energiáknak, hogy beáramoljanak a tudatos tudatosságodba, ismerd fel ezt, ismerd el ezt, és engedd ezt el. Ha bármi felötlik az eszedben/elmédben tud, hogy ez az amit meg kell szólítanod most.

Lélegezz be, és miközben kilélegzel lazíts, érezd a lángot, amit Arielle Arkangyal helyezett beléd. Ez keresztülégeti a bizalmatlanság, a félelem összes szintjét, minden egyes réteget, amik meggátoltak téged ezen a szinten a szeretetben és a szeretve levésben. Ezek a lángok feloldják az ehhez kapcsolódó kötelékeket, majd behullnak a tóba és átalakításra kerülnek a feltétel nélküli szeretetben, amelyet most felszívsz a talpaidon át és mennek és letelepednek benned ott, ahol szükséges.

Ez az energia most beáramlik a Föld Anya testébe is a mai közvetítés földrajzi helyszíneire összpontosítva, és ez biztonságosan lerögzül és aktiválja a Lelkiismeret következő Oszlopát. Ez most egy szilárd alapot hoz létre, egy szerkezetet, ami az Anya/Atya Isten szeretetének és bölcsességének négy elemét tartja, amelyre új életet lehet építeni.

Lélegezd ezt be, és add át magad ennek. Most Metatron Arkangyal a pálcáját a fejed felé tartja megnyitva a fény egy erőteljes átjáróját, amely megidézi az utolsó két Tűz Kapu lángot a hatból, amely a torkodba, a harmadikszemedben és a koronacsakrádba rögzül le. Ez most megidézi a 12 drágakő sugarait a lábad körül, és lélegezd ezeket a sugarakat a testedben és mozgasd őket a torokcsakrádba, a harmadikszem csakrádba, a koronacsakrádba és terjeszd ki őket a koronádon át a Galaktikus Maghoz, ahol is a szeretet és bölcsesség arany energiáinak egy erőteljes erejével találkoznak, és onnan egyenesen visszatérnek hozzád beleömlenek a koronacsakrádba, lefelé haladnak a testedbe, majd onnan belépnek a Föld Anya testébe egyenesen a lényének központi magjába, és egy csodálatos aranygömb tör életre kiküldve a testén keresztül a változás és elengedés vibrációit. 

Lélegezz be mélyen még egyszer, és miközben kilélegzel a tó amelyben állsz csodálatos arany fényűvé változik. Ez a fény magába szívja a drágaköveket, elnyeli a 12 Ónixot és ez most eggyé válik a testeddel, ez a folyadék, ez a tó most teljesen elnyelődik a testedbe. Érezd ezt átfolyni a csakráidon, keresztül a tested sejtjein belépve a DNS-be, a molekulákba, az atomokba és egy teljesen új sablon kel éltre a lényed legközepében. Engedd meg ennek, hogy áramoljon, miközben be és kilélegzel.

Miközben Arielle arkangyal elveszi a kezét rólad, az összes angyal hátralép, mivel Kuthumi Mester jön most és közvetlenül eléd áll, széttárja a palástját egy csodálatos ragyogó gömböt látsz meg magad előtt, ez a szíve. Csodálatos arany szárnyat látsz meg, ami a hátából terjednek ki, és felismered, hogy habár ő egy Mester, de emellett ő az összes Szoláris Arkangyal Szoláris Angyala is, és a Szeretet és Bölcsesség Királya és ahol most van, ahol is elfogadja a beavatásait a régi paradigma világain túlról), mester tanítókként, ő most a Szeretet és Bölcsesség Kozmikus Tanítója, és a szemedbe néz és a szeretet és bölcsesség kiömlik a szeméből beléd, és érezd, amit Kuthumi hoz el számodra, és érezd az áldásokat, amiket átadtak neki, ahogyan meghaladta a régi útjait, amiket felszabadított, eleresztett és átadta magát a Galaktikus Mag felsőbb bölcsességének, a Kozmikus Teremtőinknek és az összes életnek és egy teljesen új módon eggyé vált ezzel, és ez az új út most egy veled is és ez a beavatásod Kuthumi Mestertől, az összes Szoláris Angyal Szoláris Angyalától, aki a magasabb bölcsesség világába fog vezetni téged és a kezedet fogva átkísér majd az Első Levegő Kapun, és az Új Élet világába.

Nyisd meg a lényed minden pórusát, hogy megkapd ezt a lángoló energiát, amely a szívéből árad ki feléd, miközben érzed a szeretetének szoláris ereje beborít és átitat téged. A szoláris fia, Soltec Arkangyal, melléd áll, a csodálatos rózsakvarc színű szárnyai felemelkednek a mennyek felé, a szárnyai végével megérinti Kuthumi szárnyainak végét, és a szeretet és bölcsesség fenséges zuhataga omlik le körülötted, és a Galaktikus Mag szívcsakrája megnyílik, hogy üdvözöljön téged a bölcsesség és szeretet ezen magasabb világában.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben ezek az energiák keresztülpulzálnak a testeden. Ez az intenzív áramlat átmossa az összes csakrádat és lángra lobbantja a Lelkiismeret utolsó három Tűz Oszlopát is, felszabadítva téged a nehéz lelkiismeret számos legyöngítő rétege alól, amik meggátoltak téged az igazság kimondásában, a valódi erőd igazságának kimondásában és minden más kimondásában, ami te vagy, és minden alól, ami meggátolt téged abban, hogy meglásd ezt, és hogy teljesen megéld ezt.

Lélegezz be és lazíts, miközben Kuthumi Mester kiszedi az egyik szakrális arany tollát és átadja ezt neked. És miközben elveszed ezt a szárnyat a saját fény szárnyaid is kiterjednek a lapockáidból és nagyon gyengéden kezdd ezeket kinyitni. Te is egy szárnyas hírnök vagy az Anya/Atya Isten szeretete és bölcsessége szellemének éterein utazva keresztül.

Ideje számodra repülni, szabadnak lenni és eggyé lenni a bölcsességgel és a szeretettel, és a Szellem megszentelt tudományával találkozni, és megérteni a Szellem mögött rejlő szent tudományt, és meglátni azt, hogy ez a technológia sokkal fejlettebb, mint bármi is a létezésben, amit ismersz. Most lélegezz és lazíts.

Kuthumi és Soltec most körülvesznek a szárnyaikkal és ez a módosult tudatosság egy csodálatos dimenziójába húz téged és úgy találod, hogy a tér és idő, a színek, fények és hangok számos dimenzióján keresztül mozogsz és elvisznek téged a Galaktikus Mag szívébe, ahol is találkozol a Szeretet és Bölcsesség Szoláris Arkangyali Erőinek összes tagjával, azokkal, akiket Kuthumi vezet, azokkal, akik instrukciókat és oktatást kapnak tőle.

Mindannyiotokat segíteni fog egy 12 Szoláris Arkangyalokból álló csapat, akik segíteni fogják a Szoláris Arkangyalokat, akiket bemutattunk már nektek, és akik teljesen lehorgonyozták a fényüket a Föld Anya testébe 2009. augusztusában.

Ez a Szoláris Erő a lelketeket a kifejeződés egy teljesen új szintjére viszi, a Szellem erejének megtapasztalásának egy teljesen új dimenziójába, és fogadd be, ahogyan ez az elméden keresztül dolgozik, az intellektusodon keresztül, az intelligenciádon át, a szíveden át, a lelkeden, a szellemeden keresztül, a hangodon át, az érzelmeiden keresztül és a cselekedeted révén dolgozik, add át magad ennek kérdés nélkül, kielemzés nélkül, és csak bízz az Anya/Atya Isten mindenható isteniségében és tudd, elérkeztél egy olyan pontra az életedben, ahol is egyesülsz az energiákkal, nem olyan módon mint bármivel, amit valaha átadásra került egy emberi lénynek a modern spirituális történelemben, és minden személy, aki megismerkedik ezekkel az energiákkal a jövőben az a régi világ dimenzióin túlra fog terjedni, és látni fogjátok, hogy nem csak lángoló fáklyákként világítotok, amik megmutatják a jövőt, ahol is az igazság rejlik, hanem szárnyas hírnökök is vagytok, akik a Szeretet és Bölcsesség Sugarain repülnek, és a realizációtokon keresztül, a saját erőtők révén és a Szellem szellemének elismerése és a tudományos mechanizmusok megértése révén, amelyen keresztül az Anya/Atya Isten építi az életet, nem csak magatokat fogjátok felszabadítani, hanem más energiák milliárdjait és a lelkeket is, akik készen állnak megtalálni a fényt az alagútjuk végén.

Kuthumi és Soltec továbbra is megtart téged ezen erőteljes vibrációban. Az összes arany szárnyaikon lévő szakrális ékkő most egyesül a te szárnyaiddal. Az első Tűz Kapu teljesen aktivvá vált és egyesült az első Levegő Kapuval és mind a 144 Tűz Kapu most már teljessé és befejezetté vált és a fényük szövése elkezdődik, hogy eggyé váljanak a Levegő Kapuk szellemével, a Szellem nyers tűzereje egyesül a Szellem nyers bölcsességével és szeretetével, és a Tűz Harcosnői és Harcosai most ezen isteni Szellem szakrális hírnökeivé válnak, az időn és téren keresztülrepülve felszabadítják a világot, a lelkiismeret legyöngítő súlyának problémáitól/kérdéseitől, beleértve a sajátjukat is, más szavakkal a sajátodat és megmutatva számodra egy másik világot, másik időt és másik helyet – egy helyet ahol a szeretet és bölcsesség túlszárnyalja az összes tudatlanságot, és az álmok elkezdenek egy teljesen új utat manifesztálni.

Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen, miközben a Szoláris Arkangyalok most lepecsételik a Tűz Kapuk energiáit számodra, számotokra, és a földrajzi helyszínek számára is, a Föld Anya számára és az élet összes szintje számára is, amik összehangolódtak ezekkel. Lepecsételik ezeket a kapukat, de ez nem azt jelenti, hogy lezárják őket, ez egyszerűen az energia lenyomat teljessé tételének befejezése, amit ők idéztek elő, azért, hogy a következő szint biztonságosan lerögzítésre és leföldelésre kerüljön ezen belül és teljesen, és ezt megteszik veled is.

Kuthumi Mester és Soltec Nagyúr ebben az energiában fognak tartani az elkövetkező 17 napban, ami idő alatt az energia testeid át fognak menni egy csodálatos átalakuláson ennek frekvenciájában, ennek képességében, hogy integrálásra kerüljön a fény és technológia magasabb hányadosa, ami a Szellemből származik. Ezalatt az idő alatt Kuthumi Mester előjön a visszavonulási helyéről, hogy vezessen titeket, hogy megtartson titeket, és hogy tanítson téged, és hogy felkészítse az energiáidat annak idejére, amikor vissza fog térni a nem távoli jövőben és ahol is találkozni fogtok vele az összes Szoláris Arkangyalok Szoláris Angyalaként, a Bölcsesség és Szeretet Királyaként.

Lélegezz be, lazíts, tudd, hogy ezen energiák összessége most biztonságba van helyezve ezeken a földrajzi helyeken, a hat Tűz Kapu teljesen aktivvá vált az első Levegő Kapuval egyetemben, és a Lelkiismeret 7 Oszlopa biztonságban van és a helyére került, eggyé váltál a fizikai életed, az érzelmi tested, az akaratod, személyes erőd és képességed közötti híd egy újabb szintjével, azért, hogy a szívedből cselekedj, hogy az igazságodról beszélj és hogy hírvivő legyél, és hogy egy isteni eszköz legyél, amelyen keresztül az Anya/Atya Isten közvetíti a szakrális bölcsességét és szeretetét.

Az energia, amelyben Kuthumi és Soltec fog tartani, támogatni fog téged a lelkiismeret ezen legyöngítő energiáinak felszabadításában és eleresztésében, amelyet átvettünk az első négy csakrával. A fennmaradó három csakra a szellem szintjével dolgozik, a szívcsakrád alatt lévő három csakra visszatükrözi a szívcsakrád felett lévő hármat és vica versa. Tehát lazíts és tudd, hogy a folyamatod teljessé válik kegyelemben, tökéletes, harmonikus és hihetetlenül csodálatos módokon, és ez az ajándék számodra, a Föld Anya részére és lakosai részére is.

Adj hálát azért, amit megtapasztaltál és befogadtál. Az arany toll, amit Kuthumi adott neked most eggyé válik a gerinceddel. A szárnyaid tovább fognak nőni és növekedni a 144 Levegő Kapu aktiválásán keresztül. A képességed, hogy megérts a bölcsesség és szeretet isteni meghatározását, keresztül fog vinni ugyanazon a folyamaton, és üdvözlünk téged a Szellem magasabb világában, a Szellem és a mögötte lévő tudomány és technológia világában, és ugyanez van a szellemednél, és a szellemed tudományában, és a tudomány és technológia mögött lévő szellemben.

Mindezen létező, akik tanúi voltak ennek, kiterjesztik a szeretetüket számodra, terjeszd ki a szeretetedet számukra is viszonzásképpen. Lassan kezd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe. Lélegezd be az energiádat mélyen a testedbe, kilélegezve, legyökereztetve önmagad szilárdan a Föld Anya testébe visszahozva önmagad az itt és mostba a jelenlegi életedbe. Válj tudatossá a környezetedre, válj tudatossá a testedre és legyél tisztában azzal a ténnyel, hogy egy pompás szalonba léptél be az Anya/Atya Isten világának mindenható kastélyában.

Lélegezz be ismét, kilélegezve, lazíts és földeld le magad. Ha tudod, helyezd a tenyereidet a Föld Anya testére összekapcsolva a csakráidat a testével és üdvözöld újra, a Földi otthonodban most.

Drága Fénymunkások, csodálatos Fényszövőink, eljöttetek, hogy segítsetek nekünk a fény egy legnagyobb projektjének lehorgonyzásban, amit eddig a pontig lerögzítettünk a mindenható lelkek egy csoportjával egy szívként és egy elmeként. Csak miután lerögzítettük a Tűz Kapukat mondhatjuk el biztosan, hogy az összes többi kapu is lerögzítésre kerül, átölelve a Föld Anyát és minden részét ebben a mindenható fényben, így mindenki számára elérhető lesz. A rácsok mértéke és nagysága erősödik és a fény és hang, amit kibocsátanak már beszél a természethez, a természet válaszol rá és elkezd hozzáilleszkedni az előkészítéséhez annak, ami jön. Mindannyiotok érezni fogja ugyanezeket az ösztönzéseket, susogásokat a megfelelő időben, miközben folytatjátok az alkalmazkodásotokat.

Köszönjük a jelenléteteket, az együttműködéseteket és az odaadásotokat a Föld Anya iránt, az Anya/Atya Isten iránt és az utazásotok iránt. Veletek örülünk és vigadunk.

Mária Magdolna vagyok, a szeretetem veletek van örökké. Au revoir.

Soron következő Levegő Kapus közvetítés anyaga:

Mária Magdolna: 8:28 - 2-8. Levegő Kapu 2009. augusztus 14(hanganyaggal)

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-828-2-8-levego-kapu_01962747016.html