Mária Magdolna - A Jupiter Törvénye és a 99-105. Víz Kapuk

Mária Magdolna - A Jupiter Törvénye és a 99-105. Víz Kapuk

Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 8.-án

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese


Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kérlek az vegyétek figyelembe a Planetáris Szellemek, asztrológia szempontból vannak megközelítve.

 

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az isteni fény és az isteni igazság jelenlétében.

Ahogy az életetek folyamatosan változik, megtanuljátok, hogy a körülöttetek lévő energiák különféle Szellemei, a láthatók és a láthatatlanok, hogyan hatnak rátok. Életbevágóan fontos, hogy jobban megértsétek ezeket az energiákat és azt, hogy hogyan hatnak rátok. A tudás hatalom. Ezért, ha képesek vagytok felismerni ezeket az energiákat, hatásukat, természetüket, archetípusaikat és szerepüket vagy céljukat, akkor több tudással gazdagodtok, hogy ti is megalapozottabb döntéseket hozhassatok.

Ahogy a bolygók Szellemei egyesülnek a csakráitokkal egy tudatosabb szinten, elkezditek felismerni, hogy ezek a Szellemek hogyan kommunikálnak veletek, hogyan működhetnek együtt veletek ezek az energiák, ha pozitív módon hasznosítjátok őket, még azokban a pillanatokban is, amikor úgy tűnik, ellenetek dolgoznak.

Minden bolygó, amely befolyásolja a hét fő csakrátokat, dinamikus történetet hordoz; egy rejtélyt, valamint egy nagyon tiszta képet. Ezen Planetáris Szellem energiák világában való elmélyülés minden pillanata feltárja előttetek a nagyobb képet, a nagyobb tervet és a személyes erőtök nagyobb aspektusait, amelyeket szintén hasznosíthatok és rájuk fókuszálhatjátok a szándékaitokat, és jobb életet teremthetek magatoknak.

A Jupiter (Szelleme) egy csodálatos energia. “Nagy Jótevőnek/Szerencsehozónak” tartják,, ami azt jelenti, hogy a bolygó a szabadság és a bőség erőteljes energiáit tartja. A Jupiter a terjeszkedés, a vagyon és a gazdagság energiáit hozza elő, és a világ Fénye, akit gyakran az istenek isteneként emlegetnek. A Jupiter energiája az, amely a lelketek igazságának fényét hozza a világotokba, személyes világotokba. A Jupiter a hatodik bolygó a Naptól számítva, és tizennégy holdja van, amelyek a jupiteri energia fényét tükrözik vissza. Sokan mondták, hogy ez a Föld másik napja, ezért fénnyel teli, ezért a régi emberek nagyon jó/kedvező, nagyon jótékony energiának tartották.

Vannak azonban időszakok, amikor a Jupiternek is vissza kell vonulnia[retrográd mozgásba vált]. Ahogy kifejtettem, a Szaturnusz törvényében, amikor egy bolygó ellentétes mozgásba kezd, azt “retrográdnak” tekintik. Ez az az idő, amikor a bolygó energiái bizonyos fokig láthatatlanná válnak. Energiái belsővé válnak, és gyakran az adott időszakban rosszul kezelhetőkké válnak. Jupiter egy olyan szellem, amely feltárja számotokra a nagyobb képet, a magasabb eszméket és a felsőbb tudatot. A Jupiter a retrográd/visszavonulás időszakába lépve megnehezíti az ember számára a nagyobb kép átlátását, mert láthatatlanná, belsővé válik. A Jupiter ajándéka azonban visszavonulási ideje alatt az, hogy mélyebbre vonjon önmagatok azon aspektusaiba, amelyek szabotálták az erőfeszítéseiteket, hogy még mélyebbre lássatok a nagyobb képetekbe.

A Jupiter uralja az álmaitokat, uralja a telepátiát és a filozófiát, a vallást és mindent, ami nagyszerű és bőséges energiákat hoz a világba. Ez egy olyan fény, amely sok csodálatos dolgot ígér, mindaddig, amíg megértitek, mire utasít titeket.

Mindegyik bolygó önmagában is egy törvény. Minden bolygó egy szabályrendszert és egy nagyon meghatározott célt foglal magában. Ennek a csodálatos és mindenható entitásnak az a célja, hogy feltárja előttetek álmaitok, látomásaitok, az életetek “nagyobb képét”, és megmutatja, milyen nagyszerű az Isten és az Istennő. Ahogy mindannyian megérintitek a fény e bőséges esszenciáját, új kapcsolatot kezdtek el kialakítani ezzel a mindenható lénnyel.

Nos, ahogy a Szaturnusz Nagyúr elhozza a (megtanulandó) leckéket, és bizonyos folyamatok végrehajtását követeli meg, hogy úrrá legyetek a sorsotokon, Jupiter is ugyanezt követeli meg. Ahhoz, hogy életre keltsétek álmaitokat, elképzeléseiteket és a nagyobb képet, túl kell lépnetek Jupiter egyik nagyon intenzív leckéjén, ez pedig az ítélkezésen és a bűntudaton való felülkerekedés.

A jupiteri energia, ha rosszul kezelik, és nem a magasabb tudatosság pontjából tartják fenn, mint a Napnál, nagyon arrogáns lehet, nagyon önközpontú, önelégült, és olyan, amit az alsó egó motiváltnak tekinthetünk. Az ezeket az energiákat tartó bolygók megmutatják nektek, hogyan uralhatjátok ennek a “személyiségét”, ha nevezhetjük ennek. Minden elsajátított szint megmutatja, hogy valójában hogyan ítélitek meg saját nagyságotokat, és gyakran érzitek magatokat bűnösnek e nagyszerűség miatt.

A Nyilas és a Halak (jegyek) a Jupiter uralma alatt állnak. Ezek az energiák tartós és biztos lehetőségeket hoznak. Azonban továbbra is észben kell tartanotok, hogy a jupiteri energia tele van az ítélkező energiával. Ezért, ha megértitek Jupiter Nagyúr jelenlétét, mint az ítélkezés és a túlzás/felnagyítás egyike, akkor megértitek, hogy ha felülkerekedtek ezeken az aspektusokon, a jutalom az álmaitok kiszélesítése/kiterjesztése lesz, az Istennel és az Istennővel való szorosabb kapcsolat, és jobb helyzetben lesztek saját bűnösség érzésetek megértésében.

Az ítélet és a bűntudat együtt működik. Mindannyian saját magatok vagy mások megítélésében éltek, függetlenül attól, hogy Nyilasok vagy Halak vagytok-e, (mert ez minden jegy szülöttére vonatkoznak most). A bűntudat az, ahol beavatjátok vagy aktiváljátok a legfélelmetesebb démonaitokat. Ezek a legdrámaibb gondolataitok. Ez az a hely, ahol a bűntudattal kapcsolatos fájdalmaitok és nyomorúságaitok életre kelnek. Ezért, ha bűnösnek érzitek magatokat, saját vagy mások megítélésében éltek, akkor ítélkeztek a bűnösségetek felett, majd bűnösnek érzitek magatokat az ítélkezés miatt, és továbbra is ítélkeztek magatok felett, és bűnösnek érzitek magatokat emiatt. Látjátok tehát, hogy ez a nagyszerű energia szó szerint köröket futhat körülöttetek, ha nem értitek a szerepét, a célját és azt, hogy hogyan szolgál titeket.

Néhányan lehet, hogy csodálkoztok, hogy hogyan lehet az, hogy a Jupiter az ítéletről és a bűntudatról szól és aktiválja a leginkább félelemkeltőbb démonjaitokat, ha Szaturnusz Nagyúrról mondtuk azt, hogy az a bolygó, ami a félelmeiteket tartalmazza. Ne feledjétek, mind a hét látható bolygó hatással van rátok egy adott időpontban. Ezért, ha belemerültök a félelmeitekbe, amelyeket Szaturnusz Nagyúr próbál felfedni előttetek, akkor Jupiter nagyúr túlméretezi, kiélezi és életre kelteni őket. Létfontosságú, hogy lássátok, hogyan működnek együtt ezek a dinamikák. Bár egyéni, mindenható energiatestek, ők is összefonják energiáikat, olyan képet alkotva, amely vagy beteljesíti az álmaitokat, vagy lerombolja az álmaitokat.

Tehát most a leckétek ez alkalommal az, hogy vizsgáljátok meg, miképpen ítélitek el önmagatokat és másokat, és az ebből fakadó bűntudatot is vizsgáljátok meg, és foglalkozzatok a szaturnuszi félelmekkel, amelyekről hosszasan beszéltem, amikor átadtam a Szaturnusz Törvényét, kezditek látni, hogy hogyan játszik együtt ez a két energia; a “Nagy(obb) Rossz/Ártó”, a Szaturnusz, és a “Nagyobb Jótevő/Szerencsehozó”, a Jupiter. Ezért a Jupiter, elhozza a kiterjedést, ki fogja terjeszteni a félelmeiteket, négyszer akkorára növeli őket, ha nem akartok szembenézni velük, és Szaturnusz Nagyúr még intenzívebbé teszi a folyamatot, ha úgy döntötök, hogy átadjátok magatokat az ítélkezésnek és bűntudatnak.

Jupiter Nagyúr Szaturnusz Nagyúr ellentétes (alap)elve. Ezért Jupiter Nagyúr birtokában vannak a válaszok arra, amit Szaturnusz Nagyúr tár elétek. Más szóval, Jupiter Nagyúr megmutatja, hogyan kezeljétek azt, amit Szaturnusz Nagyúr elétek tár a félelmeiteket illetően, a jelenlegi inkarnációtok során vállalt karma tekintetében. Mivel Szaturnusz Nagyúr türelmet és fegyelmet kíván meg, és nagyon megjutalmaz titeket, ha ezt alkalmazzátok, tudjátok, hogy Jupiter Nagyúr négyszeresére fogja növelni ezeket a jutalmakat, és megjutalmaz titeket a bőséggel, a szabadsággal, a látomással és az életetek teljessé tételére irányuló törekvések egy teljesen új szintjével.

Jupiter Nagyúr megtanít a világ észleléseivel kapcsolatosan, az észleléseitekre, az optimizmusotokra, a képzeletetekre, az élet izgalmaira és kalandjaira. Jupiter Nagyúr mindent túlzásba visz, és irányítja a jogi világot és mindent, ami az etikai kérdéseket, etikai elveket illeti. Tehát amikor valaki etikátlan, vagy rosszul kezeli ezeket az értékeket, az élet jogi oldala, legyen szó az anyagi világotokról, vagy a Karma Törvényéről, vagy veletek és értetek vagy ellenetek fog működni.

Amikor Jupiter Nagyúr retrográd mozgásba kezd, sok mindent rosszul kezelnek. Ezekben az időkben lesznek tanúi az emberek a kapzsiságának, a kontroll, a túlzás, a hazugság és a megtévesztés körüli problémáknak. Ez ekkor feltárja világotok működési zavarait, azokat a pontokat, ahol az összes Jupiteri Természetet rosszul kezelték, belsővé tették vagy láthatatlanná tették. Más szavakkal, rejtetté és titkossá.

A retrográdjának ideje során arra kér, hogy vizsgáljátok meg a problémáitokat, és kezdjétek el feldolgozni azokat, különösen a bűntudattal és az ítélkezéssel kapcsolatos kérdéseket, hogy jobban láthassátok a világról alkotott felfogásotokat, és megváltoztassátok annak megértését, hogy képzeletetek hogyan befolyásolja azon képességeteket, hogy optimisták vagy pesszimisták legyetek. Jupiter Nagyúr azt akarja, hogy megtapasztaljátok az élet izgalmát. A lélek kalandos természete ápolható és kiteljesíthető, de a munkát nektek kell elvégeznetek.

Arra kérlek, most csukd be a szemed, ha még nem tetted meg, és képzeld el magad a Mindenható Nagyobb Jótevő/Szerencsehozó, Jupiter Nagyúr jelenlétében. Ő merész, bátor, fényes. Minden jobban és hatalmasabban ragyog és szikrázik, mint az élet. A legfényesebb színeid, a leggazdagabb aranyak, minden, ami a dekadens luxust szimbolizálja.

Teremtsd meg a környezeted a képzeletednek megfelelően; az álmaid, a vágyaid, a fantáziád szerint. Mutasd meg Jupiter Nagyúrnak a képzeleted kalandos, izgalmas részét, azokat a részeidet, amelyek mernek nagyot álmodni, bármilyen nevetségesnek is tűnik. Nyújtsd ki, terjeszd ki, nagyítsd fel, túlméretezve ezt.

Engedd, hogy tested kapcsolódjon ezekkel a vibráló energiákkal. Szívd fel a Jupiter fényét, hogy kibocsásd ezt a fényt. Amint ezt megteszed, a szívcsakrád kitágul, és egy másik, fénnyel teli nap keletkezik benned. Lásd ezt a napot, mint az Istenek Istenét benned, az Istennők Istennőjét benned, aki felfedi előtted isteni jogodat, hogy átadd magad a Jupiter természetének. A fény és szeretet szabadságának, a bőségének, gazdagságának, a szeretet, a Szellemtől és általában a világotoktól származó rengeteg támogatásnak.

Kényeztesd magad ezzel. Hozd be leghihetetlenebb álmaid fenséges kastélyait. Engedd meg, hogy ezeknek a csodálatos szándékoknak a kiterjedése veled legyen, ebben a pillanatban, most, ítélet és bűntudat nélkül.

Érezd a Jupiter melegét és fényét, amely megérint téged. Érezd az ő hihetetlen energiájának ragyogó, csillogó sugarait, amint áthatol mind a hét csakrádon, kiterjedést hozva, elhozva az Igazság Törvényeit, az Elfogadás Törvényeit és a Változás Törvényeit minden szinten, amire most szükséged van. Jupiter Nagyúr képes semmissé tenni Szaturnusz Nagyúr kárát, ha készen állsz kitárni a karjaidat, és szembenézni azokkal a részeiddel, amelyek nagyon félnek a saját hatalmadtól, azokkal a részekkel, amelyek félnek attól, hogy merészek, bátrak, dinamikusak és nagyok legyenek. Érezd ezeket az energiákat, és add át magad nekik.

Szeretném, ha most üdvözölnéd Mihály Arkangyalt, St. Germaint és Kuthumi-Agrippát, magasan fölötte kitáruló mindenható jupiteri szoláris arkangyali szárnyaival, amelyek arany fényükbe burkolnak be, miközben elhozza neked a szeretet és a bölcsesség energiáját.

Azt akarom, hogy most simulj bele Kuthumi-Agrippa karjaiba. Csak lazíts, hadd tartson meg az ölelésében.

Szeretném, ha most üdvözölnéd Szaturnusz Nagyurat. Új kapcsolatot alakítottál ki vele, és megérteted, hogy nem azért van, hogy elpusztítson, hanem hogy vezessen téged, hogy hogyan győzd le legnagyobb félelmeidet; hogyan foglalkozz a végzeteddel, és lásd meg, mi a karmád, mit választottál, mi az, amiben megállapodtál ebben az életben, hogy mesterrévé válj annak a világotokban, hogy elsajátítsd azokat a részeidet, amelyek a múltban elkerültél. Üdvözöld Szaturnusz Nagyurat, mint a bölcs, szerető Császárt, az Atyát, azt a mindenható férfias jelenlétet, aki hatalmat gyakorol. Bár nem engedi, hogy úgymond könnyelműen leszállj, mert ő az, aki kimossa a karmádat, a képességeid alapján, hogy az ő törvényei szerint élj. A jutalmai azonban nagyszerűek, és Jupiter Nagyúr mellett dolgozik.

Most, hogy biztonságban vagy Kuthumi-Agrippa karjai között, szeretném, ha még egyszer átgondolnád, mi a legnagyobb félelmed. Mitől félsz az álmaid életre keltésével kapcsolatban? Hogyan játszik cselt veled a képzeleted? Milyen félelmet méretez túl számodra a képzeleted? Önmagadról és életről alkotott felfogásod mely részeit motiválja a félelem, a kétely és a bizonytalanság?

Most még egy kérdést szeretnék feltenni: melyik részed szenved a kapzsiságtól? A kapzsiság az az igény, hogy megnyugvást keress a félelmeidben, a kapzsi részeidben, amelyek hamis identitásokhoz ragaszkodnak, amelyek súlyosbítják félelmeidet, amelyek olyan mértékben felnagyítják őket, hogy valósággá váljanak? Miképpen buksz el, amikor ezek a kapzsi részeid, amelyekről nem gondoskodtak, amelyeknek nem mutatták meg e nagyszerű Szellemek hatalmát, amelyeknek részeivé váltál amelyek ezen irányokat meghatározzák, az ítélkezés és a bűntudat körüli felfogások következtében, hogyan ítéltek meg téged, hogyan vezettek ahhoz, hogy bűntudatot érezz álmaid, hatalmas reményeid, grandiózus kívánságaid végett? Engedd, hogy ez csak úgy folyjon, bűntudat és ítélet nélkül.

Míg ez az összes energia most áthalad a testeden, Mihály Arkangyal és Kuthumi-Agrippa eléd áll, akárcsak St. Germain. Kuthumi-Agrippa felemeli a szárnyait, de észreveszed, hogy a karjai még mindig téged tartanak. Hatalmas erejével felemeli a testedet, egyik kezét a nyakad tövére, másik kezét a gerinced tövére helyezi, így biztonságosan és kényelmesen pihensz mindenható, erős kezein. A szeretet energiája a tarkódba, a bölcsesség energiája pedig a gerinced tövébe pulzál, az energiák harmonikusan áramlanak keresztül a csakráidon.

St. Germain közelebb jön, és gyönyörű, aranyló fényt kezd a tested köré fonni. Ez az arany fény a Jupiter fénye. Tele van ragyogó sárga energiájú, csillogó táncoló lángokkal. Ragyogó, csillogó, megnyitja szívedet a képzeletedben rejlő erő rendkívüli csodái előtt, a legnagyobb álmaidban, a legnagyobb vágyaidban, a belső gyermek hatalmas izgatottságára, amikor egy mindenható kalandot fontolgat az új lehetőségek világába.

Miközben ez az energia továbbra a tested köré szövődik, Mihály Arkangyal veszi a hét Szent Serleget, amelyek a hét Víz Kapu megszentelt vizét tartalmazzák, és mindegyik kelyhét kiüríti mind a hét csakrádba, feltöltve azokat felszentelt vízzel, a Szent Vízzel. Az élet, amely táplálja csakráidat, a Nagy Istennő életereje, átmossa azokat a részeiteket, amelyek mohón ragaszkodnak félelmeidhez, amelyek néma identitásaid, csendes szabotőrökké váltak, és hagyd, hogy a víz átmossa ezeket, elmossa ezeket, csak azokat a fényes, ragyogó, gyönyörű részeidet hagyva maga mögött.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, miközben Kuthumi-Agrippa kezében az energiák megnövekednek, növelve a szeretet és a bölcsesség energizáló tényezőjét, amely tested minden sejtjébe beömlik, közvetítve ezt a változást DNS-hez. DNS-ed elkezd elmozdulni és kiterjedni, hogy alkalmazkodjon ehhez az új energiához. Egyelőre megadták a jelet, hogy beléptél a Változás Hatalmas Kastélyába, Jupiter Nagyúr Mindenható Palotájába. Egyetértettél, hogy belépsz ebbe a beavatásba, és egy teljesen új szinten szólítod meg magad, felveszed és felvállalod önmagadat azáltal, hogy megnézed azokat a rosszul kezelt aspektusokat, amelyek elmerülnek a félelmeidbe, és elkezdik lemosni őket, új dinamikát hozva létre, új vásznat, amelyre fényes, bátor és pompás álmaid csodálatos kilátásait festheted, a képzeleted teljes mértékben megengedi, hogy ez olyan nagyszerű legyen, amennyire csak akarod, ítélet és bűntudat nélkül.

Vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, és engedj el mindent, ami szabotálja az erőfeszítéseidet, hogy reményeidet, álmaidat és vágyaidat beteljesültként nyilvánulhassanak meg.

Folytasd az elengedést, minden kilégzéssel és még jobban átadva magad, amíg tested puha és teljesen ellazult nem lesz. Amikor elengeded az ítélkezésedet és a bűntudatodat, telepatikus képességeid nagymértékben felerősödnek. Az ítélet és a bűntudat blokkolja telepatikus képességeidet, mivel ezek az energiák - az ítélkezés és a bűntudat - gátolják a világot, ami felé telepátiát kellene használnod. Azok a világok, amelyek kommunikálnak veled, nem érhetnek el téged az őket blokkoló mindenható struktúrák miatt, amelyeket ítéletnek és bűntudatnak neveznek.

Folytasd az ellazulást és az elengedést, szívd magadba a Fényt, miközben tovább beszélünk.

Világotokban állandóan ki vagytok téve az ítéleteknek és a kritikának, ami, mint tudjátok, rendszeresen bűntudatot okoz, különösen, ha azt mondjátok magatokról, hogy spirituális embernek kell lennetek, fénymunkásnak kell lennetek, ezért nem szabad ítélkeznetek, nem szabad kritizálnotok. Azonban, szeretteim, az önfelfedezés útjára léptek. Folyamatosan új területekre törtök be. Nem tudhatok meg mindent magatokról egy pillanat alatt. Felégetnétek ezzel az összes csakrátokat. Túl sok lenne, túl gyorsan, ezért a gyógyulás minden folyamata egy-egy újabb lépés. Ezért, amikor azon kapjátok magatokat, hogy ítélkeztek önmagatok felett, kritizáljátok önmagatokat vagy másokat, mielőtt bűntudatot éreznétek, állítsátok le magatokat, és emlékeztessétek magatokat arra, hogy eljutottatok arra a pontra az utazásában, ahol lehetőséget kaptok arra, hogy jobban megértsétek, mi motiválja önmagatok és mások megítélését és kritikáját. A társadalmat folyamatosan bombázzák ezek az energiák, a verseny és az összehasonlítás révén. Mindenki igyekszik olyan lenni, mint mindenki más, és amikor másokkal méri össze vagy hasonlítja össze magát, akiket nagyobbnak, bátrabbnak, szebbnek és jobbnak tart önmagánál, az belső ítélkezést, belső félelmet, irigységet, cinizmust és kapzsiságot szül.

A világotok inkább versenyre van programozva, mint együttműködésre. Akiket jobb helyzetűnek, intelligensebbnek, jobban kinézőnek tartanak, akárhogy is nevezitek őket, azokat elutasították, hogy kevesebbnek nézzenek ki, azért, hogy más emberek, akik kevesebbnek érzik magukat jobban érezzék magukat önmagukkal kapcsolatba. Ez azonban rendkívül pusztító felfogást hoz létre a világról, önmagatokról és másokról. Amikor ezek az ítéletek a helyükre kerülnek, pszichés támadásokká válnak azok ellen, akiket elítélnek és kritizálnak, és pszichés támadások az én ellen, mert a bűntudat legrosszabb félelmeitek legmélyebb bugyraiba visznek. Az ítélet és a bűntudat el fog pusztítani, egyszerűen azért, mert Jupiter Nagyúr súlyosbítja és felerősíti őket, és Szaturnusz Nagyúr, aki őrzi félelmeiteket, együtt fog dolgozni vele, hogy eljuttasson titeket arra a pontra, ahol térdre fog kényszeríteni, az áttörés azon pontjára, ahol úgy döntötök, hogy megfordultok, mondván: "ne többet", majd felemelkedtek a hamvaitokból. Az azonban a ti döntésetek, hogy meddig toljátok el magatoktól Szaturnusz Nagyurat és Jupiter Nagyurat.

Kuthumi-Agrippa gyakran beszélt a bőség energiáiról, és arról, hogy a pozitivitás vagy a negatívum bősége lehet jelen benned. Amikor erről beszélt, beszélt a Jupiter és a Szaturnusz természetéről, és arról, hogy miként dolgozzuk össze őket.

Folytasd a lazítást, mivel a St. Germain most elhozza ennek a Törvénynek a csodálatos lángját, és belehelyezi azt a szívcsakrádban, megvilágítva belső világod egy új fénysugárral, a jupiteri Nap új sugarával. Hagyd, hogy ez beleszűrjön tested összes sejtjébe, mélyen a DNS-edbe és a tested atomjaiba. Lélegezz be. Adj magadnak teljes engedélyt a Jupiter nagyszerű energiáinak megtapasztalására. Engedd meg magadnak, hogy nagyokat álmodj, hogy bővítsd a képzeletedet, hogy mélyebb optimizmusra ébredj rá, mert most sikeresen elindítottad az élet más szemmel, más érzékkel való felfogásának új aspektusát, és sokkal jobban megérted azt, ahogyan ezek a Szellemek együtt dolgoznak.

Ha tudod, hogyan dolgozik veled együtt a Jupiter, megértve tervrajzodat, amelyet az asztrológiában gyakran születési képletednek neveznek, teljesen új módon tudsz dolgozni ezekkel az energiákkal. Ha a Jupiter gyenge pozícióba kerül a tervrajzodban, vagy ha más bolygók aspektusai kihívásra késztetik, akkor úgy fogod érezni magad, mintha gyalog lennél az élet játékában, nincs beleszólásod, nincs kontrollod és elesel, és az önsajnálat áldozata leszel, amikor álmaid és reményeid összeomlanak. Ha megérted Jupiter Nagyúr szerepét az életedben, képes leszel arra használni energiáit, hogy semmissé tedd a Szaturnusz okozta károkat. Más szavakkal, leküzdeni azt a karmát, amellyel ebben az életben beléptél.

Érezd tehát Jupiter Nagyúr jelenlétét, aki most közelebb jön hozzád, csodálatos, ragyogó energiája melegséggel és megértéssel tekint le rád. És bár időnként kihívás elé állít téged, ő is gazdagon megjutalmazza az erőfeszítéseidet, ahogyan minden bolygó Szellem is, aki a tervrajzodon dolgozik.

Jupiter Nagyúr most elmagyarázza neked, hogy amikor vele együtt lépsz be a retrográd/visszavonulási ciklusába, akkor ott van, hogy feltárja számodra a működési zavarodat, hogy ránézhess a problémáidra és azon dolgozhass. Ezután Jupiter Nagyúr lesz a recepted, a gyógymódod, amely megkönnyíti a gyógyulást ezeken a területeken. És ezt megteheted meditáción és imán keresztül. Amikor felfogod a problémát, megkérdőjelezed az indítékaidat, és megérted ezt a motivációt ítélet és bűntudat nélkül, akkor abban a helyzetben vagy, hogy valóban megértsd, mi motivál téged. Képes vagy átértékelni a célodat, az észleléseidet és természetesen mindig a motivációdat. Az ima és a meditáció segít átgondolni ezeket az ötleteket, újra felmérni, hogyan hatnak ezek az energiák az életedben, és hogyan változtasd meg őket.

Szeretném, ha most megkérdeznéd Jupiter Nagyurat, mit kell tenned ebben a pillanatban, ami a legjobban hasznodra válik a félelmekkel kapcsolatban, amelyek önmagad és mások elítélését és kritizálását eredményezik, és ennek következtében bűntudatot tapasztalsz.

Miközben ezek az energiák továbbra is beszűrődnek a testedbe és azon keresztül, azt szeretném, ha engednéd, hogy emlékeid visszatérhessenek életed olyan pillanataiba, amikor az álmaidat elítélték, kritizálták és összetörték, amikor arra késztettek, hogy bűntudatot érezz az elért eredményeid miatt, nagy álmaid miatt, amik vannak, amit el szeretnél érni.

Hogyan játszott szerepet a vallás az életedben? Táplálta a félelmeidet, összetört, ahhoz a hithez vezetett, hogy nem helyes dolog, hogy vagy, hogy cselekedj, és hogy mit higgyél, a gazdagság, a bőség, a nagyság és a szabadság szempontjából? Ki és mi keltette életre számodra azokat a démonokat?

Most csak figyeld meg, hogyan ragaszkodik megsebzett belső éned mohón az úgynevezett „etikához”, az úgynevezett félreértelmezett „értékekhez”, hogy szörnyű kísérletet tegyen arra, hogy jó legyen, hogy elfogadjanak és a vallás által bevezetett spirituális törvények szerint éljen, amely azt az üzenetet közvetíti feléd, hogy ahhoz, hogy jó, bölcs és spirituális légy, szegénységben kell szenvedned. Meg kell tagadnod magadtól az élet nagyszerű dolgait, mert a pénz vagy a gazdagság minden rossz gyökere. A pénz és a vagyon iránti megszállottság lesz a gonosz gyökere, ha kapzsiság motivál. Ezt nem mondták. Ez kimaradt, és az a felfogás jött létre, hogy a gazdagság minden aspektusa minden rossz gyökere. De a gazdagság és a bőség szabadságot ad neked, szabadságot, hogy megtapasztald az élet vad és csodálatos kiterjedését, hogy felfedezd azokat a kalandokat, amelyekre lelked kétségbeesetten vágyik, hogy növekedjen és bővüljön a tudás. A gazdagság bősége megadja a szabadságot, hogy támogassa azokat, akik még tanulnak.

Ha hozzáférsz a gazdagság kincsesládáihoz, és ha félve, rettegve, hogy elveszíted, ragaszkodsz hozzá, és mohón próbálsz felhalmozni mindent, amit csak tudsz, akkor elveszíted, mert blokkolod az energia áramlását. A gazdagság a te Isten adta jogod, és ha tudod, hogyan használd ezeket az energiákat, függetlenül attól, hogy a Jupiter gyengén van-e jelen a tervrajzodban, vagy erősen van jelen a tervrajzodban, ez nem fog változni, mert megérted, mit kell tenned, egyénként, hogy ezeket az energiákat önmagad és mindenki javára fordítsd.

Az emberiség tíz százaléka, amely a világ vagyonát ellenőrzi, a kapzsiság kategóriájába tartozik. Akik mohón és szándékosan félretájékoztatják az embereket isteni jogukról. Ez az oka annak, szeretteim, a kormányaitok el fognak bukni. Minden nagyobb intézmény, amely vagyonát nem használta fel a nagyobb javára, és kihasználta az emberek sebezhetőségét, az be fog dőlni. A Szaturnusz és Jupiter gondoskodni fog erről, mert megszegték e Mindenható bolygók szent törvényeit. És erről szólnak a nagy változások. Drágáim, így tanuljátok meg hogyan váljatok igazi Mester Mágussá, Belső Alkimistává, aki a tudatlanság, a félelem, a hazugság és a megtévesztés alapenergiáinak átvitelén dolgozik, és Arany Tudattá fordul át - Jupiter Nagyobb Jótékony/Szerencsehozó energiájává változik át. Bízom benne, hogy látjátok, milyen életbevágóan fontos az élet minden aspektusának ismerete, a természet megértése, az isteni megértése, és annak felismerése, hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, hogyan lehet minden Egy.

Vegyél még egy mély lélegzetet be, és lélegezz ki teljesen, miközben az energiák elkezdenek elrendeződni, megmutatva neked, hogy valóban minden rendben lesz a világodban, pusztán azáltal, hogy ismered és megérted e Mindenható Szellemek Szent Törvényeit, valamint azt, hogy hogyan szolgálnak téged és hogyan jöttök és szolgáltok együtt, közvetítve energiáikat a Mennyekből, a Földre irányítva. Te vagy az isteni eszköz, amelyen keresztül Szellemük munkálkodik, akár jóért, akár a rosszért.

Arra kérünk téged, hogy adj hálát mindazért, amit kaptál, mivel Jupiter Nagyúr most energetikai áldást ad energiameződre, átszövi ezt a csakráidon. Ez az áldás önmagad tudattalan és tudatalatti részeihez szól, figyelmeztetve őket, hogy eljött az ideje a nagy változásnak, forradalomnak az életedben, a növekedésnek, valamint önmagad és életed mélyebb megértésének.

Vegyél még egy mély lélegzetet be, és lélegezz ki teljesen, miközben hálát adsz magadnak, hogy ezt az időt választottad. Kuthumi-Agrippa most visszavesz téged a karjaiba, szárnyait köréd fonja, és lepecsételi a Fénymezőt körülötted, amely ezeket az új energiákat tartalmazza. Most elenged téged, hogy a saját lábadon állj, miközben visszatérsz életed anyagi világába, de mélyebb belátással és jobb megértéssel arról, hogyan dolgozz együtt ezekkel a Szellemekkel, akik a részeid.

Tehát gyengéden húzza vissza tudatosságodat a testedbe, biztosítva, hogy teljesen lehorgonyozódj és földelve legyél a testedben, minden csakrád összhangban legyen a fizikai világával, de továbbra is kapcsolódj a többi szinthez, amelyeknek ki voltál téve, és ismét elfogadva, hogy minden rendben lesz a világodban, amíg alkalmazod e Szent Törvények igazságait.

Vegyél még egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki, tedd a kezed a földre, ha tudod, és mondj hálát a Föld Anyának a támogatásáért, a jelenlétéért és azért, hogy részese lehetsz az utazásodnak.

Itt az ideje, hogy mindannyian bízzatok a nagyobb képben, és higgyetek abban, hogy önmagatok sötétebb részeibe kalandozva a kicsapongás túlzásaiba léptek, a negatívitás túlzásába, meg fogják mutatni, hogyan kezeljétek ezeket, hogyan lássátok más szemmel az álmaitokat, és töltődjetek fel belső erővel és bátorsággal, és mélyebb reménnyel, valójában igen, ez egy nagyon is valós részetek, és van egy nagyon valós lehetőség számotokra, hogy valóra váltsátok álmaitokat ezen Szellemek természetének megértésével.

Táncoljatok hát bele és engedjétek át magatokat Jupiter Nagyúr által elhozott csodálatos ígéreteknek. Engedjétek, hogy megmutassa, mit kell tennetek. Engedjétek, hogy felfedje előttetek, hogy ítéleteiteket és bűntudatotokat egyszerűen az a félretájékoztatás hozta létre, amelyet a bűntudattal és ítélkezéssel átitatott társadalom rátok vetített, és amely az emberiség szívéiben élő a kapzsiság következtében felerősödött és megszilárdult. És hagyjátok, önmagatok legyetek a Nagyobb Jó, amik igazán vagytok.

Köszönjük az időtöket. Köszönjük, hogy megnyitottátok szíveteket, elméteket, testeteket, lelketeket és szellemeteket, hogy meghalljátok szavainkat, és tudatosabban fogadjátok Jupiter Nagyúr energiáját az életetekben. És Jupiter Nagyúr álmai és ajándékai egy teljesen új, csodálatos, szuper méretű szintre emeljék az életeteket. És békében lehetek.

Mária Magdolna vagyok és a szeretetem veletek van. Au revoir.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...