Mária Magdolna – A Merkúr Törvénye és a 120-126. Víz Kapuk
Közvetítette: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 18.-án
Forrás: lightweaver
Fordította: Hatejer Emese
Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az isteni fény és az isteni szeretet jelenlétében. Isten hozott!
Az idő egyre gyorsabban halad, ezt mindannyian többféleképpen érzékelhetitek, de ennek célja van. Ez a cél az, hogy elindítsátok a kiegyenlítés és a megtisztulás számos szintjét, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az emberiséget a tudatossági szint állapotába hozzuk, egy olyan szintre, amely megtestesíti az Univerzumotok alapelveinek kozmikus és szent törvényeit. Minden egyes kozmikus törvény tartalmaz egy vibrációt, egy aláírást, amely kommunikál a testetekben lévő szunnyadó DNS-sel, és arra késztet, hogy felébredjetek, és helyreállítsátok a tudatos kapcsolatotokat a világgal, amelyben éltek.
Miközben ezek
az energiák a testeteken és a csakráitokon keresztül hatnak,
egyre jobb észlelési, érzékelési és megfigyelési készségeket
kezdtek kifejleszteni, valamint nagyobb készségeket, hogy
alkalmazkodjatok az egyre felgyorsult változó környezethez,
amelyben éltek, tehát a törvények alapelveinek megértésével
jobban meg tudjátok ragadni az adott időpontban bemutatott dolgok
mélyebb jelentését.
Az Univerzális Fény isteni
rezonanciája az általatok bolygóként ismert Szellemeken keresztül
vetül ki. Ezen az estén elhozzuk a Merkúr Törvényének
tanítását, és jobb megértése által annak természetét, és azt,
hogy mit követel meg tőletek ez ahhoz, hogy a legjobban fejlesszétek
kapcsolatotokat ezzel a Szellemmel, megértve, hogyan kell
alkalmazkodnotok, változnotok és rugalmasnak lennetek a változások
eme nagyszerű időszakában.
Merkúr Nagyúr
csodálatos tanító és az élet számos aspektusát uralja, azonban
Merkúr Nagyúr egy adott időben csak az egyik oldalát mutatja
meg nektek. Merkúr Nagyúr fel tud menni a világ legmagasabb
pontjaira, az Univerzumra és minden Univerzum középpontjába, és
le tud szállni a tudattalan mélyére is. Merkúr Nagyúr uralja a
memóriátokat, és ő az információ közvetítője,
az információ közvetítője az írás révén, az értelem révén, az elmében és szívben lévő kommunikáció révén, így a beszéddel,
a gondolkodással, írással és elemzéssel képes vagy saját magad
érvelő részeire kapcsolódni, közvetíteni, és szükség szerint
változtatásokat végrehajtani.
Merkúr Nagyúr
felelős azért is, hogy összhangba hozza a kereskedelem magasabb
rendű elveit, és teljesen megvilágosítsa világotok tanítóit,
tanárait és oktatóit. Pénzügyi bőséget biztosít, ha elveit
betartják, de tudjátok meg, Merkúr Nagyúr a csalókat, a
hazugokat, a szélhámosokat és a tolvajokat is kedveli. Ne
hagyjátok, hogy ez megzavarjon benneteket, mert így tanít a Merkúr
Nagyúr a világotokon belül lévő megváltoztatható és polarizált
energiákra, amelyek egyenlőek, de ellentétesek a fényükben és a
sötétségükben.
Nagyon sokszor az ember nem használja a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényét, és most ez az a hely, ahol Merkúr Nagyúr lehetőséget ad arra, hogy meghatalmasítsátok magatokat azon érvelésen keresztül, amely akkor jelenik meg, amikor az egyének használnia kell a megkülönböztető képességet. Lehetőséget ad azoknak, hogy a fény felé forduljanak, vagy a tudatlanság és kapzsiság sötétsége felé forduljanak, ezért a hazugokat, szélhámosokat, tolvajokat és csalókat részesíti előnyben, nem azért, mert ezt a viselkedést jóváhagyják, hanem azért, mert bemutatja fejlődési és tanulási lehetőségeket.
Merkúr Nagyúr jele a növekedés és 88 nap alatt kerüli meg a Napot. A bőség mester vibrációja – a nyolcas szám vagy bőségesen meghatalmasít/megerősít titeket, vagy bőségesen megfoszt attól függően, hogy mire fókuszáltok, ezért azok, akik úgy döntenek, hogy kevésbé helyeslő magatartást tanúsítanak, mint a hazugság, a tolvajlás és a csalás, tudják meg azt, hogy eljön az idő, amikor megfordul a kerék (számukra), és azoknak akik Merkúr Nagyúr másik (fény) oldalát tarják tiszteletben, igazságot szolgáltat ekkor (nekik a világban).
Merkúr Nagyúr
változékonysága miatt az energiák drámaian változhatnak egyik
pillanatról a másikra, és összetett energiái nagyon fontosak
abból a célból, hogy szélesebb körű kinyilatkoztatást hozzanak
a logikából, azoknak a szép hangjából és nagyszerű elméjéből,
akiket ez a Lélek irányít/vezet.
Amikor Merkúr
Nagyúr visszavonulásának idejébe lép, akkor ezt az időszakot is
tiszteletben kell tartania, és ezt gyakran a Merkúr retrográdnak
nevezik. Ez alatt az idő alatt Merkúr Nagyúr arra kér, hogy menjetek mélyen
belülre magatokba, hallgassatok a hangra, és maradjatok csendben –
a belső hang azt súgja nektek, hogy mire van szükségetek, mit
kell felülvizsgálnotok, felkutatnotok, átvilágítanotok,
újrateremtenetek és helyreállítanotok. Ez egy
olyan időszak, amikor képesek vagytok mélyre menni a tudattalanba,
és felfedezni önmagatok csaló, hazug, tolvaj és becsapó
aspektusait.
Egyáltalán melyik részetek tenné ezt,
kérdezhetnétek? Nos, szeretteim, a tolvaj részeitek azok a
részeitek, amelyek megtagadják tőletek a lehetőséget, hogy
megtapasztaljátok a békét, a harmóniát és a boldogságot, azok
a részeitek, amelyek megfosztanak benneteket a képzeletetektől,
valamint attól, hogy kiterjesszék elméteket és kommunikációs
képességeiteket, hogy továbbadhassátok azokat azoknak, akiknek
hallaniuk kell, amit a hangotokkal ki kell mondanotok.
Mik
lehetnek a hazug aspektusok? Ezek azok a részeitek, akik magukra öltötték a külvilági tudatlanok
hangját, azokéét akik arra késztették az emberiséget, hogy azt
higgyék, kisebbek és kevesebbek, mint amilyenek valójában. Ezen
hazug részeitek elhitetik veletek, hogy kevesebbek vagytok,
rávesznek, hogy elfogadjátok a hamisságokat, és rávesznek, hogy
feláldozzátok azt, amit nem kell feláldozni.
Szóval most
bízom benne, hogy meglátjátok, hogy Merkúr Nagyúr célja az,
hogy lehetőséget kínáljon önmagatok ezen részeinek
felfedezésére, és mivel Merkúr Nagyúr energiájának egy része
ezeket az aspektusokat támogatja, egyszerűen azért támogatja őket,
mert olyan értékes leckéket tanítanak nektek.
Minden
bolygónak megvan a maga szerepe, és Merkúr Nagyúr szerepe az,
hogy felébresszen, és gondoskodjon arról, hogy túlnőjetek a
belső énetek hazug, csaló, tolvaj és csaló aspektusain. Az a
jutalom, amelyet Merkúr Nagyúr hoz nektek, az a ragyogás, amelyet
akkor tapasztaltok, amikor elmétek felsőbb aspektusait
érintitek meg, és kommunikáljátok az igazságokat,
amelyek az illúzió zavaros vizei alatt lapulnak. Miközben a Merkúr
visszavonulási/retrográd ideje alatt mélyebbre ássátok magatokat,
felfedezitek azokat a rejtett kincseket, amelyeket elloptak tőletek,
elrejtve a sötétség mélyén, és felemelhetitek ezeket, előtérbe
helyezve őket, kitéve egy új nap fényének, és ahelyett, hogy
rengeteg negativitást tapasztalnátok, rengeteg pozitivitást
tapasztaltok majd meg.
Merkúr Nagyúr egyszerre csak önmagatok egyik
oldalát mutatja meg, és ez a változékony energiáinak természete.
Nehéz egyszerre látni az én mindkét oldalát, mert az elme nem
volt kellőképpen képzett a megfigyelés e perspektívájának
megtartására, mivel az érzelmi test automatikusan csatlakozik
ezekhez az energiákhoz, és elemezni fogja, megpróbál okoskodni a
benne lévő „csalóval”, ezért a belső mentális
fecsegés, a folytonos gondolkodás, hogy mi minden történik
meg, és nem történik meg, rávesz titeket arra, hogy olyan
dolgokat higgyetek el, amelyek nem igazak, ez egy másik aspektusa a
csalók, a hűtlenek, a hazugok és a tolvajok kedvtelésének.
A
csaló egy értékes tanító, mert megtanít önmagatokon
is nevetni, mert ha meglátjátok, milyen ravasz a csaló,
látni fogjátok, hogy természete arra való, hogy rávegyen az
igazság meglátására, különösen akkor, amikor nagyon
ragaszkodtok azokhoz a hazugságokhoz, amelyeket igazságként
fogadtatok el abban a világban, amelyben éltek.
Tehát
Merkúr Nagyúrral való barátkozás egy csodálatos utazás, hiszen
amikor meglátjátok önmagatok két oldalát, és elfogadjátok az
emberi természet változékonyságát, és kezditek megérteni,
hogyan hatnak életetekben a Szűz földi és az Ikrek levegős
energiái. A Szüzeket és az Ikreket Merkúr Nagyúr
uralja és irányítja, és megmutatják nektek a leföldeltség földi értékeit, és azt a
fantasztikus értéket, amikor az elmétek kommunikációra, az
intelligencia megszerettetésére és az eszesség felhasználására
használjátok, hogy túllépjetek azon a délibábon, amelyet a
belső csaló teremtett.
Ezért most
arra kérlek téged, hogy most csukd be a szemeidet, és lazíts, ha
még nem tetted meg, vegyél egy mély lélegzetet, lélegezz ki
teljesen, lazítsd el a tested, nyisd meg az elméd, és üdvözöld
Merkúr Nagyurat személyes teredben.
Merkúr Nagyúr
energiáját Hermész Triszmegisztosznak is nevezik. Merkúr Nagyúr
energiája nagyszerű tanításokat hoz, kiterjesztve emberi
intelligenciádat a szuper Isten/Istennő-szerű intelligencia
világaiba. Ebben a világban kell felhasználni a csaló képességet,
hogy rávegyed az alsóbbrendű egót, hogy meglássa a valóság
különböző szögeit, amelyekben be lettél csalva és elhitted, hogy
az igaz.
Merkúr Nagyúr megmutatja neked a hazugságokat,
sőt néhányat be is fog mutatni neked, hogy megkérdőjelezze az
igazságodat, és biztosítsa, hogy jó úton haladj az emberi
természet mindkét arcának megfigyelése általi képessége
elsajátítása felé.
A kétarcúság természetes az emberi
lény számára – ez Jekyll és Hyde, ez egymás poláris
ellentéte. Azáltal, hogy elfogadod a sötét árnyoldalaidat,
csakúgy mint a szerető békés oldalaidat, abban a helyzetben vagy,
hogy hasznosítsd önmagad bölcs, szerető és szeretett részeit,
hogy fényt vigyél a benned megbúvó legsötétebb árnyékok
mélyére. A tudattalan az energia és az információ csodálatos
birodalmát rejti, amelybe nagyon kevesen hatoltak be teljesen, de
most itt az idő, amikor felhasználhatod Merkúr Nagyúr jótékony
energiáit a múlt gyógyítására, elengedve a hazugságokat, a
csalásokat, azokat az aspektusokat, amelyek elhitették veled azt,
ami nem igaz, és amelyek megfosztottak hatalmadtól és elrabolták
a fényedet.
Helyezkedj el tehát elméd és szíved
nyugalmában, és képzeld el, hogy egy csodálatos kék és zöld
energia kering a torokcsakrádban. Ennek a kék-zöld energiának a
kombinációja gyógyulást és megnyugtató elcsendesedést hoz,
lehetővé téve, hogy tested reagáljon, és beilleszkedjen a belső
tudatos és tudattalan én csendes terébe. Ez a két rész egyenlő,
de ellentétes – az egyik tudatában van, a másik nem. A
tudatosság és a tudatlanság benned rejlik, minek vagy tudatában
és minek nem vagy tudatában.
Merkúr Nagyúr
arra kér, hogy nyisd meg még jobban a szívedet, és hívd önmagad
mindazon a részeit, amelyeket csalónak tartasz, azokat a részeket,
amelyek hazudtak neked, amelyek rávettek, hogy elhidd ezeket a
hazugságokat, és azokat a részeket, amelyekről úgy érzed, hogy
úgymond kicsalták az élet jó dolgait. Üdvözölj mindent és
mindenkit, akiről úgy gondolod, hogy megfosztott az ártatlanságtól,
a békétől, a sikertől és a teljességtől.
Azáltal, hogy
ezeket a sötét aspektusokat a szeretet fényébe hozod, ezeket az
energiákat erőteljes tanítókká alakítod át, mert amikor
barátságba kerülsz velük, lehetőségük van arra, hogy
megmutassák az arcuk másik oldalát is – ennek egyenlő, de
ellenkező oldalát, ezért ahol hazudtak neked, ott az igazság meg
fog adatni; ahol megcsaltak, a hűség ki lesz szolgáltatva; ahol
kiraboltak, ott bőség lesz.
Azt akarom, hogy most hívd elő
a belső csalódat, a jokert, a bolondot, azt a részed, amely
időnként szándékosan megbotránkoztat, és elhiteti a dolgokat,
csak azért, hogy úgymond próbára tegye a „keménységedet”,
hogy valóban meg vagy-e győződve arról, hogy miben hiszel, mi az
igazságod.
Most terjeszd ki a zöld és kék energiákat a
torokcsakrádtól a szívcsakrádig. Terjeszd ki ezeket az energiákat
önmagad összes úgynevezett sötét részeire, és az összes
emlékre és arcra, nevekre és helyekre, amelyek ezekhez
kapcsolódnak, és csomagold be őket a kék és zöld fénybe. A
béke, a nyugalom és a gyógyulás kékje és a zöld szintén a
gyógyulásé, de a szereteté és az új kezdeté is.
Azt akarom, hogy válassz egyet ezek közül a hazudozó, csaló vagy tolvaj aspektusok közül, amelyeket behívtál, és kérdezd meg ezt a részt, mi volt a célja annak, hogy elhitetett veled valamit, ami nem igaz? Ne aggódj, ha nem kapsz azonnal választ, mert a következő nyolcvannyolc nap során feltárulnak előtted az igazságok, és megszabadulsz attól a tehertől, amelyet a belső mélység következtében cipeltél, mert tudod, hogy valami nem volt a helyén, hogy hiányzik az igazság.
Üdvözöld
Merkúr Nagyurat, lásd, ahogy szárnyai messze kinyúlnak fölé.
Miközben Kuthumi-Agrippa Nagyúr, St. Germain és Mihály arkangyal
csatlakozik hozzád.
Mihály arkangyal előrelép, kihúzza a
mindenható Excalibur kardot, és a torokcsakrád felé irányítja,
és kardja hegyéből elektromos kék energiasugár terjed ki,
behatolva a torokcsakrádba. Ez a kék sugár elkezdi feloldani a
torokcsakrád összes elzáródását, amelyek megakadályoztak
abban, hogy kimondd az igazságodat, tisztán kommunikáld a szíved
intelligenciáját és érvelését, amelyek felfedték volna azokat
a hazugságokat, a csaló, tolvaj részeidét, amelyektől mostanáig
csak azért féltél, mert magadban nem voltál teljesen biztos az
igazságban. Az ok, amiért nem voltál biztos ebben, az a sok külső
megerősítés és a hazugságok állandósítása.
A
torokcsakrádba érkező energiák az egész testeden áthaladnak,
behatolnak a sejtjeidbe és behatolnak DNS-ed szunnyadó részeibe,
újraélesztik őket, kérve őket, hogy emelkedjenek ki és fogadják
el azt az igazságot, hogy a világ, amelyben eddig éltél tele van
hazugokkal, szélhámosokkal, becsmérlőkkel, csalókkal és
tolvajokkal – ezek közül sokan nagy hatalmi pozícióban vannak a
világotokban, súlyosbítva a hazugságokat, kiterjesztve azokat az
energiákat, amelyek elrabolták az igazságotokat.
Kuthumi-Agrippa
Nagyúr odaáll Mihály arkangyal mellé, és egy arany tányéron
tartja a hét arany kehelyt, amelyek a megtisztulás Szent Vizeit
tartalmazzák.
Ahogy odalép hozzád, elkezdi ráönteni az Élet Vizeit a testedre, ami most a keresztelőt és a megtisztulást jelképezi. Minden egyes szent serleg elmossa a hazugságokat, az árulásokat és mindazt, amiről elhitted, hogy az igazság, és ami valójában nem az volt.
Ezek a Szent Vizek a tudattalanod mélyébe hatolnak, minden akadályt megkerülve, ami megakadályoz, hogy az igazság üzenetét hordozd, mert életed nagy részét úgy élted le, hogy csak az egyik oldaladat láttad, azt az oldalt, akit becsaptak, hogy elhiggye azt, ami nem az.
Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen.
Ne feled, hogy nem minden egyes dolog hazugság, amit megtanítottak neked, de akár 88%-a annak, amit a világotokban igazságnak hittél, az valójában hazugság volt. A valótlan információk 88%-át Merkúr Nagyúr segítségével szétszedik és lebontják, és 88 napos útja során a Nap körül megmutatja neked ezeket az igazságokat.
Minden alkalommal, amikor elérsz életed egy bizonyos pontjához, egy életet megváltoztató ponthoz, lehetőséged nyílik meglátni az igazságot, és ez az, amit Merkúr Nagyúr kínál neked. Huszonkét naponta más-más szögbe helyezi magát a mennyországban, akár szembehelyezkedik veled, akár kihív téged, vagy gyönyörű módon támogat téged, hogy felfedezd a tudattalan vizei alatt rejlő igazságokat.
Vegyél még egy mély lélegzetet, és miközben kilélegzel, képzeld el, hogy ezek a vizek belépnek a DNS-edbe, a víz új életet hoz a szunnyadó részeidbe, azokba a részeidbe, amelyeket elaltattak a világotok szélhámosai, hűtlenjei, a hazugjai, a csalói és a tolvajai. Ez nem csak erről az idővonalról származik, amelyben jelenleg találod magad, hanem felébreszted azokat az emlékeket is, amelyek őseid sejtjébe ágyazódtak, ezért a következő 88 napos cikluson keresztül egy csodálatos eseményen fogsz keresztülmenni és az elavult mély alapos levedlésén, az emlékek elhullajtásán, ami már nem szolgál téged. Felszabadítod jelenlegi éned és őseid minden hazug, csaló és tolvaj aspektusát.
Tehát most képzeld el, hogy a Szent Vizek energikusan mozognak a DNS-eden keresztül, hozzákapcsolódva őseid DNS-éhez, és ugyanazt a lehetőséget kínálva a neheztelés, a harag, a bűntudat, a félelem, az ítélkezés, a kritika és az összes többi negatív energia felszabadítására, amelyek ahhoz a belső tudathoz kapcsolódnak, hogy hazudtak neked, megcsaltak, megfosztottak bizonyos dolgoktól az életedben, és becsaptak téged, hogy a hazugságokat igazságnak hidd el.
Engedjétek meg, hogy ezek az energiák oda mozogjanak, ahová kell, és ahogy kell, hogy elérjék azt a szükséges gyógyulást, amelyre az egész emberiségnek jelenleg szüksége van.
St. Germain most Mihály arkangyal és Kuthumi-Agrippa mellé áll, és ennek a kozmikus törvénynek a lángját helyezi a szívedbe. Ennek a lángnak a hatalmas tüze, amely összeolvad a vízzel és a szívedből az őseid felé áramló energiával.
Arra kérünk benneteket, hogy képzeljétek el, hogy ezek az energiák az Amerikai Egyesült Államokban található Baton Rouge-ig, Salt Lake Cityig, Ottawáig, a Michigan-tóig, az oroszországi Szentpétervárig, Moszkváig és a Föld Anya testének kellős közepéig terjednek kiterjesztve vibrációikat. Merkúr Nagyúr hangja visszhangzik ezeken a vibrációkon keresztül, és bejelenti, hogy elérkezett az idő, amikor lelepleződnek mindazok, akik a világotok hazugjai, tolvajai, hűtlenjei, szélhámosai és csalói voltak, mert ez is az a csodálatos trükk, amelyet Merkúr Nagyúr játszik azokkal, akik úgy döntenek, hogy átadják magukat ezen változékony Szellemi Lény energiájának, a sötét oldalának.
Továbbra is lélegezz mélyen és lélegezz ki teljesen, miközben ezek az energiák kiépülnek, mélyen lehorgonyozzák gyökereiket a Föld Anya testében, és a testének közepén lévő energia most mennydörgő hívást zeng mindenkihez, hogy emelkedjen felül a régi módokon, utakon és megengedve, hogy feltáruljanak az igazságok, hogy a hazugság, a csalás, az én aspektusai napvilágra kerüljenek, és feltáruljon előtted valódi természeted igazsága.
Amikor Merkúr Nagyúr visszavonul, a retrográd időszakban, ebben a ciklusban az emberek, beleértve téged is, felfedik valódi színezetüket/arcukat, mert ez az idő, amikor ezek az energiák felerősödnek. Általában azokban az időszakokban, amikor Merkúr Nagyúr elfoglalja pozícióját, hogy visszatérjen visszavonulásából, ezek a dolgok nyilvánvalóvá válnak. Tehát tudd, hogy egy Merkúr Retrográdban időszakban, meglátod valódi éned, valódi természeted számos aspektusát, amint önmagad hazug, csaló és tolvaj részei megvilágításba kerülnek és feltárulnak számodra.
Kérlek, ne félj ettől, mert amikor látod önmagad és mások ezen részeit, felhatalmazott helyzetben vagy, hogy megalapozott döntéseket hozz, olyan döntéseket, amelyek az igazság energiáját és szálait hordozzák. Ez az önfelfedezés csodálatos időszaka, mert azzal, hogy elrejtőzködsz önmagad ezen részei elől, megtagadod és elutasítod őket, csak ártasz magadnak, mert megengeded ezeknek a hazugoknak, csalóknak és tolvajoknak, hogy becsapjanak azzal, hogy elhitetnek veled valamit, ami nem vagy és ezért olyan fontos jelenleg, a külvilágban, hogy ugyanaz a folyamat menjen végbe, hogy lelepleződnek a hazugok, csalók, hűtlenek, tolvajok és szélhámosok, és igen, sokan közülük a világuk főnökei, hatalmi pozíciójuk, előkelő pozícióik többé nem védik meg őket, mert a bukás vár most rájuk, és már nincs sok idő hátra, ez alatt azt értjük, hogy ez a felgyorsult leleplezési idő létfontosságú ahhoz, hogy az igazi vezetők átvegyék a helyüket, és a közelgő napéjegyenlőségtől kezdve, ami március 21-én van, az energiák megfordulnak, és a sötétség leleplezésének erőteljes új hulláma érkezik meg.
Most vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezz be, lazulj el, miközben az energiák továbbra is feltöltődnek, felerősödnek és a Föld Anya magjának legmélyére nyúlnak az általunk említett földrajzi helyek középpontjaiból.
Az Amerikai
Egyesült Államokban található Baton Rouge egy aranyszálat tart.
Salt Lake City egy platinaszálat. Ottawa egy rézszálat. A
Michigan-tó zafírszálat tart meg. Szentpétervár egy
arany-gyémánt szálat, Moszkva pedig egy smaragd szálat. Ezek a
szálak egyesülnek és lenyúlnak a Föld Anya testének
középpontjába, ezek az energiák aktiválják a bolygótok körüli
fénytestek nyolcadik szintjét, felkészítve mindannyiótokat a Víz
Sárkányok és Lovasaik visszatérésére, akik támogatni fogják
az érzelmi bántalmazás és visszaélés felfedését, ami a
bolygótokon megtörtént, hogy hogyan éltek vissza és használták
fel a szeretet frekvenciáit emberek becsapására, hatalmuktól való
megfosztására, tagadására, átverésére és a semmi közepén
rekedésre, zavartan és öntudatlanul.
Ti, drágáim,
részei vagytok a fény harcosainak és a fény harcosnőinek, akik
tartják az energiát, és feltárják ezeket, és így barátkoztok
össze Merkúr Nagyúrral, azáltal, hogy felvállaljátok, hogy
kiálltok az igazságotok mellett, és csak azt követelitek, ami
igazság, és elutasítjátok azt, ami ellenkezik az igazságotokkal,
függetlenül attól, hogy a tömegek közül hányan döntenek úgy,
hogy a hazugságon belül állnak. Nagyon kevés bátorság kell
kiállni azok közé, akik biztonságot keresnek a hazugságok
tömegében, hogy megvédjék magukat, mert a tömegek el fognak
bukni, hogy meglássák, mi az igazság.
Vegyél még egy mély
lélegzetet, és miközben kilélegzel, Kuthumi-Agrippa a karjába
vesz, és gyengéden lefektet a földre.
Mihály arkangyal
elhelyezi a hatalmas Excalibur kardot a tested elülső részén, a
kard hegye átnyúlik a koronacsakrádon, kardjának nyele a
gyökércsakrádon nyugszik, lángra lobbantva a belső Excaliburod,
az igazság belső kardjának erejét, amely felemelkedik és
előtérbe kerül tudatos elmédben, hogy áthassa az illúzió
fátylait, és szeretném, hogy ha látnád, ahogy a fátylak
lehullanak, elhalványodnak, hogy a mindent látó szemeid az
igazságra vetődjenek, és többé ne tévesszen meg, hogy
elfogadod a nagy hírvivő/hírnök Merkúr Nagyúr valódi
esszenciájának hazugságait, megtévesztéseit.
A testedben
most végbemenő gyógyulás könnyedséget és megkönnyebbülést
hoz őseidnek, akikben a neheztelés, a harag és az összes negatív
kapcsolódó energia lenyomata, amelyet a vérvonaladon keresztül
ebbe az inkarnációba hoztál, azok most felszabadulhatnak,
nyugalomra lelhetnek, mert most már tudják, hogy az igazság
kiderül. Ezért van az, hogy az igazságot valójában soha nem kell
megvédeni, mert mindig kiderül, miért? Mert Merkúr Nagyúr teszi
a dolgát, hogy az igazság mindig ismert legyen.
Tehát, bár
Merkúr Nagyúr a csalókat részesíti előnyben, nem támogatja a
sötét cselekedeteket/művészeteket, hanem nevet rajtuk, mert
becsapják őket, hogy hamis biztonságérzeten belül jól érezzék
magukat, ostobán azt hiszik, hogy sötét tetteik, kapzsiságuk és
hazugságaik megvédik őket, de elfelejtik, hogy Merkúr Nagyúr a
legnagyobb csaló az összes közül, és itt válnak saját
szabotőrjükké, önmagukat megbomlasztójává, becsapva magukat, hogy
leleplezzék magukat, mert annyira jól érzik magukat hazugságaik
komfortzónájában, és nevetségesen beleesnek a saját
hazugságaikba vetett hitbe, gyakran elfelejtik, hogy illúzióhálót
szőttek maguk köré, a saját csapdájukba esnek, és halálra
fulladnak ennek az illúziónak a sötétjében.
Nem kegyelmeznek kifejezetten ebben az
értelemben, mert igazságot kell szolgáltatni, és az igazak
lesznek a csalók, Merkúr Nagyúr kedvencei, a fény csalói, azok,
akik ráveszik a hazugokat, hogy leleplezzék magukat, és
megfosztják őket hamis biztonságérzetüktől azáltal, hogy
visszaveszik a hatalmukat, és tehetetlennek ítélik őket, és
szeretteim, ez az az erő, amelyet most megkaptok, amivel Merkúr
Nagyúr megáldott benneteket, mert letöltöttétek az időtöket
azzal, hogy becsaptak, átvertek, hazudtak, megcsaltak titeket, hogy elhittétek azt, amit ezek a mesteri csalók/szélhámosok alkottak.
A következő 88
percben a Merkúr Nagyúr gyógyító szentélyében fogunk tartani
benneteket, ahol folytatjuk az energiáitok újra való összehangolását
és a csakrák egyensúlyba hozását, összhangba hozva azokat a
fényrácsokkal. Ezalatt az idő alatt Merkúr Nagyúr szent kódot
véss be a szív- és torokcsakráitokba, tiszta átjárót hozva
létre, amelyen keresztül a szeretet és az igazság hangja
közvetíthető, és ezen az energián keresztül léphetnek be az
igazi vezetők a kereskedelembe, az üzleti életbe, és elkezdhetik
megteremteni azokat a módokat, amelyek segítségével az egyének
hozzányúlhatnak a valódi pénzbőséghez. Ez az új fényút az,
amely lehetővé teszi a világ igazi tanítóinak felemelkedését,
és a tudományos világon keresztül a fény tanárai és
diákjai egyesülhetnek, és intelligens, innovatív elméjükkel
közölni tudják az igazságot, gondolkodásuk intelligenciáján
keresztül tudnak írni, elemezni, érvelni és közvetíteni, mint a
fény csalói, ráveszik a sötéteket, hogy leleplezzék magukat,
így kiesnek a kegyelemből, elveszítve pozíciójukat, és őket
helyettesíthetik a valódi vezetők.
Ekkor látni fogjátok,
hogy világotok új dinamikát vesz fel, és látjátok majd Merkúr
Nagyúr erejének igazságát és a különbséget a fény és a
sötétség csalójának, Jekyllnek és Hyde-nak a változékony
energiái között, és hogy ti vagytok a harcosok és a fény
harcosai, akik azért jöttek, hogy leleplezzék ezeket a hazugokat,
csalókat, tolvajokat, hűtleneket és szélhámosokat, és ti
vagytok azok, akik utoljára nevetnek, ti vagytok az udvari bolondok,
akik a megfelelő okok miatt nevetnek.
Most vegyél még egy
mély lélegzetet be, és miközben kilélegzel, adj hálát azért,
amit átéltél. Adj hálát Merkúr Nagyúrnak minden trükkért,
amit eljátszottak veled, mert most, amikor eljön az igazság
felfedésének ideje, első kézből fogod látni, milyen mélyen
rögzültek a hazugságok.
Arra kérünk most, hogy terjeszd
ki a láng szenvedélyét, amelyet St. Germain adott át neked
azokra, akik hazudtak neked, azokra, akik becsaptak, átvertek,
trükköztek, hűtlenek voltak veled szembe, és engedd el őket.
Áldd meg őket szeretetben, és engedd el őket, mert nekik is
hazudtak, bennük is megfosztották annak a belső szabadságnak a
fényét, hogy tudják, kik ők, de ezt az erőt visszaszerzed, és
Merkúr Nagyúr, a szárnyas hírnök, jön és üdvözöl téged,
megmutatja most a fényének arcát, a fény csalójáét, és int,
hogy jöjj vele, tisztelve szolgálatra való elhívásod, és tárd
fel ezeket egyszer s mindenkorra.
Létfontosságú, hogy
világotok kereskedelmi aspektusának része legyen Merkúr Nagyúr
fénye. Létfontosságú, hogy ez az energia belépjen világotok tudományos aspektusába. Pénzügy, üzlet és minden,
amit az analitikus gondolkodás folyamata, a közvetítés, a
kommunikáció és a leírtak érintenek(pl. ilyen a média egésze: hírek, híradó, újságírás...stb), mert többé nem fogadják
el a hazugságot, nem tolerálják a tolvajlást, szélhámosságot,
hűtlenséget és a csalást. A helyzet megváltozott, a széljárás
megváltozott, a Merkúr sötét arcának egyenrangú fele, de ellentéte
most mosolyog le a világra, és a fény és az igazság itt, most,
bennetek van.
Adj hálát ezért az ajándékért. Adj hálát a
leckékért, amelyeket a Merkúr sötét arcának eredményeként
tanultál. Emlékezz arra, hogy Merkúr Nagyúr mit követel tőled,
és amikor visszavonul, téged is megkér, hogy vonulj vissza. Ha nem
tudsz visszavonulni az ő retrográd ideje alatt, akkor használd fel
ezt az időt a határaid helyreállítására, a tudattalanod belső
bugyrainak felkutatására, és a feltámadásra. Szánj időt a
pihenésre, és hogy újjáteremtsd életed alapzatát, hogy amikor
a tudatos énhez való visszatérés megtörténik, új önérzettel
emelkedj fel. Ahol felfedted valódi színeidet/színezeteidet, és
láttad, hogy mások is ugyanezt teszik, és mindaz, amit rosszul
kezeltek, belsővé vált és láthatatlan volt számodra, az most
helyreállítható, meggyógyítható és helyrehozható.
Nagyon
finoman kezd el visszahúzni a tudatodat a fizikai testedbe, tudva,
hogy energiatesteid Merkúr Nagyúr gyógyító szentélyében marad.
Egy nagyon fontos és mély gyógyulás megy végbe, mert ennek a
kozmikus törvénynek ez az aktiválása az, amely felhívást küld
mindenki számára, hogy lelepleződjenek, és jelöld be ezt a napot
a naptáradban, tudva, hogy eljött az igazság megismerésének
ideje és megtörtént.
Lélegezz be mélyen, és lélegezz ki
teljesen, miközben újra leföldeled magad fizikai testedben,
kapcsolódva csakráidhoz, a benned lévő igazság erejéhez. Lazulj
el abban a lehetőségben, amit elfogadtál, hogy ismerd fel
beprogramozott tudatos éned csaló, hazug, tolvaj, szélhámos és
hűtlen részeit, amelyek most meggyógyulnak, lépésről lépésre,
de biztosan ez alkalommal ez nem egy lassú lépés lesz. Üdvözöld
ezt a változást, és légy feddhetetlen a szavaidban, a
gondolataidban, az érveléseidben és önelemzésedben, és engedd,
hogy az önmagadon nevető csaló vezessen végig ezen az úton, hogy
felfedd önmagad sötét oldalait, hogy azok meggyógyuljanak, hogy
te meggyógyulhass, és ezáltal gyógyulást hozz azoknak, akik
készek és hajlandóak megkapni/befogadni ezt.
Kedveseim,
köszönjük az időtöket. Köszönjük, hogy csatlakoztatok
hozzánk, hogy befogadjátok ezt a tanítást. Tudjátok, hogy szövetségesre leltetek Merkúr Nagyúrban, és ő
lesz az istenek és istennők hírnöke, aki mellettetek repül,
felfedi azt, ami nem része az igazságotoknak.
Mária
Magdolna vagyok, és mellettetek állok, szeretlek és vezetlek
titeket. Legyen béke a szívetekben, a testetekben, az elmétekben
és a szellemetekben. Au revoir.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése