Mária Magdolna – A Szaturnusz Törvénye és a 92-98. Víz Kapuk

Mária Magdolna – A Szaturnusz Törvénye és a 92-98. Víz Kapuk

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 4

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

______________________________________

Kérlek az vegyétek figyelembe a Szaturnusz Törvényénél, hogy asztrológia szempontból van megközelítve! , ahol is a "Sátán"-t Szaturnusszal azonosítják sok helyen, nem vagyok asztrológus szóval utána olvastam a dolgoknak és minél érthetőbben próbálom átadni. Nem valami féle a Bibliában szereplő patás ördögről van szó. Azért is raktam idézőjelbe a szót az anyagba, és raktam még kiegészítést hozzá Elizabeth Clare Prophetitől, és itt ebben az esetben egy archetípusként jelenik meg ez a karakter. „Nagyobb Gonosznak” azért nevezik, mert ha nem alakítjátok át negatív aspektusát, akkor tudatalattitok sátáni vagy negatív elemei megnyilvánulhatnak." Tehát a rejtett árnyék részek, sebesült tudattalan részek, mikor retrográd mozgásban haladnak a bolygók, akkor a negatív, rejtett, sérült részeink és hasonló dolgok kerülnek előtérbe. A többi Planetáris/Bolygó Szellemes Víz Kapuknál is meg fog jelenni ezt, mert a rejtett, félelemmel teli részeket át kell alakítani, a sárt át kell transzmutálni a lélek arányává. 

Ajánlom Szaturnusz Nagyúr jobb megértéséért az alábbi sorozatot, amit a védikus asztrológia alapján készítettek, aminek főszereplője Szaturnusz(Shani):   https://narottamblog.wordpress.com/shani-a-karma-iranyitoja/ - Emese

_____________________________________

Egy kis részlet kiegészítésként a jobb megértésért Elizabeth Clare Prophet tollából:

Az asztrológusok a Szaturnuszt „Nagyobb Gonosznak”, a rossz hír hordozójának nevezik, akinek rosszindulatú hatása van. De bármit hoz is el a Szaturnusz, az mindig az egyén vagy a nemzet karmája, legyen az pozitív vagy negatív. Így, ahogy mondtam, az összes bolygó beavató és beavatnak minket guruként az általunk elindított ok-okozati ciklusoknak megfelelően.

A Szaturnusz a Maitreya Nagyúr beavatásaihoz társul, valamint a „Sátán” munkáihoz kapcsolódik. „Nagyobb Gonosznak” azért nevezik, mert ha nem alakítjátok át negatív aspektusát, akkor tudatalattitok sátáni vagy negatív elemei megnyilvánulhatnak.

A Szaturnusz uralja a Bak jegyét. Karmához, korlátozásokhoz és hosszú távú problémákhoz kapcsolódik. Ő egy Fegyelmező. A Szaturnusz soha nem fogja megengedni, hogy megtartsd azt, amit nem törvényesen szereztél meg. Megfoszt téged minden jogtalanul megszerzett nyereségtől, a törvénytelen rövidítésektől és Isten akaratával való visszaélések gyümölcseitől.

A Szaturnusz egy tesztelő és a tanító is. Uralja az időt, a felelősséget, a státuszt és a status quót/a dolgok jelenlegi állását, a politikai és társadalmi hatalmat, a törvényt és a rendet, valamint a vállalatokat és a diktatúrákat. Szabályozza a bőséget és a szegénységet. A Szaturnusz alatt a törvény kifizeti a jutalmát: Akiknek van, azoknak még többet adnak. Azoktól, akiknek nincs, elveszik, amijük van.

A gazdaság szaturnuszi problémái krónikus hiányként vagy az erőforrások múltbeli helytelen gazdálkodása miatti megszorításokként jelennek meg. Szaturnusz tanító szerepe az elme minden tevékenységéhez hozzárendelődik, beleértve az oktatást is. A szaturnuszi problémák akadályokat mutatnak az oktatásban, mint például a hatalmi elit tervezett korlátozása a megfelelő tanulási módszerekben, hogy biztosítsa saját hatalmát és ellenőrzését az emberek felett...”

______________________________

Mária Magdolna – A Szaturnusz Törvénye és a 92-98. Víz Kapuk

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény, a világosság és a könnyedség jelenlétében.

Az élet igazsága feltárul előttetek, miközben az új energia körforgása tovább fokozódik és szaporodik, miközben behatolnak a Föld Anya testébe, és így a ti testetekbe is.

Létfontosságú, hogy ismert legyen az igazság mert anélkül, lehetetlen, hogy fejlődjetek, még többet tanuljatok önmagatokról és az életről annak esszenciájában, valódi lényegében.

Minden, amit látok egy teremtés, amely különféle energiák kombinációja révén jött létre. Az energia ezen kollektív teste más energiákat szül, amelyek sajátos jellemzőket képviselnek, meghatározott sugarakat, vagy más néven meghatározott Szellemeket. Minden egy energiából jön létre, ez az energia testesíti meg az életet, ezért ez mindenre hatással lesz maga körül, és a méretétől függően akkor lehet rá hatással, ha kisebb mértékű ahhoz képest, ami rá hatással van, mivel azonban a létező legfejlettebb energiákból, nevezetesen Atya/Anya Istenből vagytok teremtve, fel vagytok szerelve azokkal az eszközökkel, amelyekkel legyőzhetitek ezt a félelmet úgy, hogy szembenéztek a félelemmel, mert amikor az ember önmaga elé áll és megküzd a saját félelmeivel, sok minden kibontakozik, változik, akár pozitív, akár negatív irányba, attól függően, hogyan hozzátok létre ezt a kapcsolatot ezzel a nehéz/nagy erejű energia mindenható kivetítőjével.

Most konkrétan a Szaturnusz bolygóról, a Szaturnusz szelleméről beszélek. Ez egy mindenható test, nagyméretű, az energia ezen teste, ezen szelleme a "leghidegebb" és távolabb van a naptól. Sötét és nehéz, és nincs benne nedvesség. Sűrűsége, súlyossága, sötétsége és hidegsége a félelmeiteket jelképezi, ezért amikor azt mondom nektek: "Nézzetek szembe a félelmeitekkel" arra kérünk, hogy nézzetek szembe a Szaturnusz szellemével – magával Szaturnusz Nagyúrral. Azzal, hogy Szaturnusz Nagyúr szellemébe néztek, a sötétség mélyére néztek, azt vizsgáljátok, hogy mit gondolhat az egyén, és ezt arra használom, hogy leírjam a Szaturnusz által képviselt energiák hangsúlyát. A Szaturnusz Lucifernek, a bukott angyalnak is tekinthető. Szaturnusz – a „Sátán”. Ez csak annyit jelent, hogy a félelem rosszat teremt. A félelem az egyetlen létező igazi rossz, és az egyetlen bűn, amit bármely lélek elkövethet, az a félelem.

Tehát Szaturnusz Nagyúr teljes gonosz dicsőségében egész létezésetek legerősebb és leghatalmasabb ajándékát hozza el nektek. Lehetőséget ad nektek, hogy felülemelkedjetek a félelmeiteken, hogy átvegyétek/magatokra öltsétek ezt az energiát, és áthaladjatok rajta, a beavatásain. Kedveseim, így orvosoljátok félelmeiteket, így emelkedtek felül a karmán és a végzeten.

Gondoljatok bele, mi az, ami a legjobban akadályoz? Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti, és mi okoz nehézséget? A depresszió és a sűrűség érzését keltve? A nehézségek és a szegénység érzését, ami negatív gondolatokkal tölti meg az elmét? Hányszor érzitek úgy, hogy a félelmeitekből fakadó nehézség és összeszorítás rabszolgái vagytok?

Ez, szeretteim, Szaturnusz Nagyúr energiája, ereje és szelleme, és mivel az ő leckéje nagy kihívást jelent, talán a legnagyobb kihívást az összes kihívás közül, sötétnek és nehéznek tartják, ezért a Sátánnal és Luciferrel azonosítják. Ez lehetőség számotokra, hogy megfigyeljétek hogyan tudnak a sötétség hatalmai/erői úgymond az javatokra működni, és támogatni titeket abban, hogy legyőzzétek a Szaturnusz régi birodalmába ágyazott akadályokat, amik jelen vannak az életetekben, azt a részeteket, amelyik fél és küzd önmagával, akár a pénzügyeitekkel, a testvéreitekkel, a szomszédaitokkal, az otthonotokkal, a szeretőitekkel és a gyerekeitekkel, a partnereitekkel, a barátaitokkal vagy bármely területtel, a barátaitokkal és így tovább, és így tovább. Gondoljátok át, hogy életetek melyik területe okozza a legtöbb nehézséget, mely területet érzitek a legnehezebbnek és a leginkább beszorultnak. Életetek melyik területén van a legnagyobb kihívás és küzdelem? Talán ez egy (ismétlődő) minta volt az egész életetekben ezidáig, amely megmutatja, mi a karmikus szerződésetek Szaturnusz Nagyúrral, az a szerződés, amelyet vele kötöttetek, hogy manifesztálódjon és elsajátíthassátok a megoldásokat félelmeitekre, legyőzzétek azokat, felülemelkedjetek rajtuk, föléjük emelkedjetek, kiemelkedjetek és felemelkedjetek.

Mire tanítottak ezek a küzdelmek és kihívások? Mire kellett felhasználnotok? Mit kellett fegyelmeznetek? Hol volt a legkeményebb munkátok? Hol voltak a késések? Mitől éreztétek magatokat depressziósnak? Hol emelkedtetek fel a csúcsra, hogy aztán újra a sötétségbe zuhanjatok? Hol található, miben rejlik a kapcsolatotok Szaturnusz Nagyúrral?

És most arra kérünk benneteket, hogy nyissátok meg energiátokat és fogadjátok szeretettel Szaturnusz szellemének jelenlétét. Ez nagy, hatalmas rosszindulatú tánc, sűrű, sötét energia, de nem kell félni tőle, mert a Szaturnusz Nagyúr is hatalmas bölcsességet hordoz magában, a legtöbb bölcsességet, amelyet az elviselt nehézség és sűrűség miatt megszerezhetek, ezért a nehézségeitekért az ajándék a bölcsesség volt, van és lesz.

A Szaturnusz Nagyúr fegyelmet követel tőletek, hogy elégedett legyen azzal a tudattal, hogy teljesítette veletek kötött szerződését. Ha ebben az értelemben nézzük, akkor elkezdhetjük felismerni, hogy amikor szerződést kötünk egy másik energiatesttel, amelynek egyetlen célja, hogy teljesítse küldetését, és semmi sem akadályozza meg ebben, akkor jobban megértitek a bolygók rátok gyakorolt hatását és a velük kötött szerződéseiteket, ezért Szaturnusz Nagyúr addig nem lép ki az utatokból, amíg nem vagytok hajlandóak megállni, és szembenézni vele, hogy teljesítsétek a szerződést, mert addig nem hagyja magát, amíg küldetését be nem fejezi.

A ti döntésetek, hogy legyőzitek-e vagy sem, mert eljön az idő, amikor nem lesz több időtök, mert valójában egy idővonal van beállítva ezen a lehetőségek ablakaiban, amelyek lehetővé teszik számotokra, hogy a létezés egyik szintjéről a másikra lépjetek, és a félelmeiteken való felülemelkedés a leghatalmasabb felemelkedés, amit tapasztalni fogtok.

Szaturnusz Nagyúr felfogja kelti a figyelmeteket azzal, hogy bajba fogtok keveredni, ha nem figyeltek. Elvisz a világa legszélére, hogy gondoskodjon róla, hogy odafigyeljetek. Korlátokon, akadályokon és gátakon keresztül fog jönni, de ennek az ellenkezőjét is hozza, ha az ő (igaz) törvényei szerint játszotok, és ezeket alkalmazzátok.

Vannak azonban bizonyos időszakok, amikor Szaturnusz Nagyúrnak úgymond még sötétebb helyre kell mennie, hogy a kollektív tudatot mélyebb szintre tolja, megrendítse az élet alapjait, hogy felfedje azt, ami el volt rejtve, ami félelmet keltett az emberiség szívében, ami gátolja a látást, és ezalatt Szaturnusz Nagyúr úgynevezett „retrográd mozgásban” halad. Ez a látszólagos megfordulási ciklus hasonló a visszavonuláshoz, a sötétség magába foglalja, a nehézség és a küzdelem belsővé válik, a depresszió és a félelem és az összes többi sötét energia rosszul kezelhető. Ez az (időszak) lehetőség arra, hogy előtérbe kerüljön az, ami előttetek a leginkább el van rejtve, Szaturnusz Nagyúr segítségével.

Minden alkalommal, amikor a Szaturnusz szelleme megjelenik az életetekben, ne feledjétek, hogy fegyelmezettnek kell lennetek, ne felejtsetek el odafigyelni erre a jelenlétre, mert nem azért van ott akkor, hogy egyszerűen elnehezítsen és bosszantson vagy lehúzzon titeket, Szaturnusz Nagyúr azért nehezedik rátok, mert benne van egy karmikus elv, ami súlyosbítja a legnagyobb félelmeiteket.

Ha úgy látjátok, hogy félelmeitek életre keltek annak eredményeként, hogy ezt a szellemet Szaturnusznak hívják, most azonosulhatok egy bizonyos jelenléttel, amely cselekedeteiteket és engedelmességeteket vezeti az ő törvényeinek alkalmazásával és azoknak engedelmeskedve. Ezt nem azért teszik, hogy irányítson/kontrolláljon vagy csapdába ejtsenek titeket, ezt bizonyos mértékig kikényszerítik, hogy megmutassák, sokkal nagyobbak és többek vagytok, mint a félelmeitek.

Ezek azok az idő pillanatok, amikor szembesültök a valódi szabad akarattal, a lehetőséggel, hogy úgy döntsetek, továbbra is tudatlanságban éltek és továbbra is figyelmen kívül hagyjátok Szaturnusz Nagyurat, és ha figyelmen kívül hagyjátok őt, akkor valójában még inkább csábítjátok, hogy kihívást jelentsen nektek, hogy elhozza az akadályokat, késleltetéseket és az gátakat idézzen elő nektek, hogy a frusztráció szintjére vigyen, ahol végül is szembe kell néznetek velük, többé nem tagadhatjátok ezeket.

Tehát azt akarom, hogy képzeld most magad elé Szaturnusz Nagyurat, lásd ezt a mindenható hatalmas lényt, és ahelyett, hogy félelemmel és bizonytalansággal, vagy bármilyen negatív energiával vagy érzelmekkel néznél rá, ismerd el őt a csodálatos óriási lényéért, azért amilyen ő valójában, és tiszteld őt a szerepéért, amit játszik, önzetlen szolgálatáért irántad, és mindenért, ami ragaszkodik a félelemhez, a szeretet megtagadásához. Szaturnusz Nagyúr a legsötétebb birodalmakba visz, hogy felrázza világodat.

Nos, Szaturnusz Nagyúrnak van egy csatlósa, akit Marsnak hívnak, és erről a szellemről is fogunk beszélni a jövőben, de tudd, hogy az életciklusod bizonyos pontjain a Mars és a Szaturnusz összefog egymás mellett, és amikor ez a két ártó erő az életed egy bizonyos pontján összekapcsolódik, és addig nem voltál hajlandó szembenézni a félelmeiddel, az mindent összetör, elválaszt attól, amitől a legjobban féltél, ez alatt azt értjük, hogy a félelmeid megvalósulnak, és amitől a legjobban féltél, hogy elveszíted, azt el is veszíted.

Ezek azok a fordulópontok, szeretteim, amelyek azt mutatják, hogy nincs több hely számotokra a fejlődésnek abba az irányába, ami felé leginkább ragaszkodtatok, hogy arra fele menjetek. Adj hát hálát ezeknek a rosszindulatú erőknek, hogy szolgáltak téged, és széttörték az illúziókat annak érdekében, hogy meglásd az igazságot, mert ekkor tovább fejlődhetsz.

Azt akarom, hogy képzelj el engem, Mária Magdolnát, Jezabel és Guinevierre kíséretében, amint mögötted állok. Meleg takarót helyezünk köréd, hogy érezd a Szellem melegét, aki támogat téged, érezd a szeretetünket, és tudd, hogy közel vagyunk, közvetlenül mögötted állunk. Energiánk melege felmelegít, akárcsak ez a takarót, amit köréd helyeztünk, ez a tiszta szeretet egy takarója.

Most még mélyebben nézz Szaturnusz Nagyúr szemébe, és ismerd el/méltányold még egyszer mindenható jelenlétét és erejét, amelyet megtestesít. Adj hálát neki, amiért egész életedben szolgált téged, és kihívás elé állít téged azzal, amibe beleegyeztél, hogy kihívást jelentsen, hogy elsajátítsd azokat a leckéket, amelyeket erre az inkarnációra választottál.

Figyeld meg, hogyan változik meg Szaturnusz Nagyúr energiája azáltal, hogy elismered őt és a vele kötött szerződésben betöltött szerepedet. Nézd meg, hogyan vált át az energiája most az ijesztő, megfélemlítő bukott angyali energiáról, és válik atyaivá, bölcs emberré, aki szilárdan áll, szigorúsággal tekintetében, ám a szemét betöltő bölcsesség mélysége a szeretet egyenlő esszenciájával párosul.

A szeméből ömlik a tisztelet irántad, mert megfogtad a kezét, felvállaltad, és amennyire kihívott téged, úgy te is kihívtad, és amikor megkérdezted: "csak ennyit tudsz?" és a világ legmélyén voltál, felálltál és folytattad, ezek voltak a pillanatok, amikor kivívtad Szaturnusz Nagyúr tiszteletét, ezek voltak azok a pillanatok, amikor gazdagon megjutalmazott fegyelmedért, türelmedért, kitartásodért. és szívósságodért.

Szaturnusz Nagyúr nagyon gazdag módokon jutalmaz, kifizetődő úton jutalmaz, stabil szerkezetek létrehozásán keresztül jutalmazz, azokat a szerkezeteket tartva számodra, amelyek biztonságos helyek. A Szaturnusz magával hozza a kemény munka képességét, hogy elérjed a reményeidet, álmaidat, céljaidat és kívánságaidat, de látod, meg kell tenned, amit kér tőled.

Ott áll előtted, miközben ez a bölcs apaszerű alak előtted áll kérdezd meg tőle: “Szaturnusz Nagyúr, mit kérsz/kívánsz tőlem most, hogy teljesítsem a veled kötött szerződésemet?”

Lélegezz be a testedbe, és csak engedd, hogy jöjjön az energia, jelen legyenek azok érzések, érzelmek, gondolatok vagy ötletek, nem számít mi ez.

Ha további kérdésed van hozzá, most tegyed fel.

És adj hálát azért, ami eljön, ami az általad feltett kérdéseid eredményeként feltárul számodra, és a további utasításokért, amelyek a már kapott válaszok kidolgozásához érkeznek.


A Szaturnusz Nagyúr gondoskodik arról, hogy legnagyobb álmaid és kívánságaid közül soha ne születhessenek meg idő előtt semmi, nagyon gyakran megpróbálod erőltetni, megpróbálod felgyorsítani ezeket, és előfordulhat, hogy sikerül is, de aztán megbánod, és rájössz, hogy türelemmel, kitartással és fegyelemmel elérted volna a kívánt eredményt. Szaturnusz Nagyúr soha nem engedi, hogy bármi idő előtt beteljesüljön, ez a te isteni időzítésed, ezért amikor várod annak eredményét, amit elindítottál, akkor Szaturnusz Nagyúrhoz kell fordulnod, és kommunikálni vele, kérdezd meg tőle, mi legyen a következő cselekvési terved, hogy megértsd, mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy létrejöjjön az, amit elterveztél.


A Szaturnusz Nagyúrnak néha három-öt évbe telik, mire átad valamit neked, azelőtt soha nem adja át, soha nem érkezik meg idő előtt. Nem azt mondom, hogy valahányszor Szaturnusz Nagyúrtól kérsz valamit, vagy némi támogatást kérsz esetleg, az három-öt évbe fog telni, de ez az a mérték, amely akár szükség esetén elhúzódhat. Tehát bízz az időzítésben, bíz Szaturnusz Nagyúrban.

Továbbra is érezd az energiáját, ismerd el, hogy ő valóban te érdekeidet tartja szem előtt, ő valóban törődik veled, olyannyira, hogy felvállalta azt a szerepet, hogy önmagad legmélyebb, legsötétebb birodalmaiba taszítson, és hogy megteremtse a legnagyobb félelmeidet, azért, hogy biztosítsa, hogy megszabadulj a félelem világától, és hogy soha többé ne kötődj hozzá. Hihetetlen energia kell ahhoz, hogy hajlandóak legyünk egy ilyen feladatra.

Érezd, ahogy a Szaturnusz bölcsessége és szeretete növekszik benned, miközben új kapcsolatot, új köteléket alakítasz ki a Szaturnusszal, és most azt látod, hogy ez a kihívásokkal teli szellem befolyásolja az életedet, mint valami, ami arra késztet, hogy szabaddá válj, nem pedig rád áll, hogy elpusztítson, amit magaddal teszel azáltal, hogy megengeded a félelmeidnek, hogy uralkodjanak rajtad, hagyod, hogy a félelmeid szabják meg és határozzák meg életed minőségét, és ez az igazság, úgymond ez a dolog vége.

Kérdezd meg Szaturnusz Nagyurat, van-e még valami, amit szeretne megosztani veled ebben a pillanatban, ami segít jobban megérteni saját félelmed természetét.

Érezd, hol helyezkedik el az energia a testedben, hol érzed a legtöbb intenzitást a testedben? Melyik csakrában érzed az energiát? Mindez jó iránymutatója annak, hogy hol tárolódnak a félelmed energiái, blokkolt energiái, és mit csinál ez a félelem, és milyen hatással van az életedre a csakrában való sűrűség létrehozása következtében.

Képzeld el, ahogy Szaturnusz Nagyúr szíve megnyílik, és a benne megtestesült bölcsesség kiterjed rád, megérint, de amikor megérint, meleg, nem hideg, mivel a bölcsesség szeretetet fejez ki. Az embernek egyenlő mennyiségű szeretetet kellett alkalmaznia ahhoz, hogy bölcsességet nyerjen, és fordítva, és engedd, hogy ez az energia beáramoljon abba a csakrádba, amelyben a legsűrűbb és legsötétebb félelmeid elrejtőztek, eltemették energiájukat, és engedd, hogy elmozduljon az életedben szükséges változás megteremtésében, hogy túllépj ezeken a küzdelmeken, túl a korlátokon, túl a sűrűségeken, túl a félelmeiden és a bölcsesség birodalma felé, amely kifejeződik a meghatalmasodott énedben, abban a részedben, aki meghatalmasodik a félelmeiddel való szembenézés eredményeként.

Nos, miközben ez a bölcsesség beömlik a testedbe, azt szeretném, ha most még egyszer megvizsgálnád a legmélyebb félelmedet, de ahelyett, hogy kezdetben abban a sötét, megfélemlítő formában látnád, most már ebben a bölcs és hatalmas mester kezében van.

Érezd, ahogy az energiád összekapcsolódik az övével, és ő az érzéki képességeden keresztül megmutatja, mit kell tenned a megoldás eléréséhez, a megvilágosodás eléréséhez és a válaszok eléréséhez, amelyek kivezetnek a karmából, és szabaddá tesznek, a sorsod igaz útján való járás, ezért Szaturnusz Nagyúrral való barátkozás azt jelenti, hogy van melletted egy szövetséges, akiben megbízhatsz, és mindig gondoskodni fog arról, hogy az életedben minden tökéletes időzítésben történjen meg, egy olyan lény, aki gondoskodik arról, hogy kemény munkádért, kitartásodért és fegyelmezésedért jutalmat kapj, mert ez Törvény. Szaturnusz Nagyúr nem szegheti meg saját természeti törvényét, az ő törvénye az, ami ő, ez az ő szelleme.


Az egyetlen ok, amiért nem tapasztalod meg teljes erejében a Szaturnusz jutalmát, az az, hogy az emberek sokszor egy idő után visszazuhannak a félelem régi birodalmába, mert akkor megtörténik a váltás, de aztán önelégültekké válnak, és visszaesnek a régi mintába, ami egyszerűen egy másik szinten megismétlődik, a félelmek még mindig ott vannak, talán ez egy másik félelem, és a különböző félelmet csak azért kell kezelni, mert egy másik szinten vagy, ez a szint különféle félelmeket tár fel előtted, amelyekkel meg kell küzdened, mert ekkor fel vagy készülve arra, hogy megbirkózz a félelem szintjeivel, majd ugyanazt a szabályt alkalmazod – a fegyelmet, a türelmet, a kitartást, a kihívásokkal való szembe nézést, átvészelve a küzdelmet a félelmekkel való szembenézéssel, ismételten Szaturnusz Nagyurat hívva, barátkozva vele, nem elutasítva. Amikor menekülsz a félelmed elől, menekülsz Szaturnusz Nagyúr elől, és ezt soha nem teheted meg, a bolygók szellemei olyanok, mint az árnyékod.

Békülj hát meg ezzel, fogd meg Szaturnusz Nagyúr kezét, érezd, ahogy bölcsessége ereje egyre erősödik, ahogy folyamatosan betölti testedet, és közelebb von magához, hogy szemtől szembe nézhessetek egymással, és újra láthasd a szemében az irántad érzett tiszteletét, mert elismeri és tiszteli a szerepedet, a bátorságodat és azt, hogy az elszántságod a következő szintre vitt. Ezzel a tisztelettel arra is emlékeztet, hogy veled lesz minden további kihívás és akadály leküzdésében, és emlékeztet arra, hogy minden félelem leküzdésével jobban felkészülsz arra, hogy kihívd magad, hogy szembenézz a jövőben érkező félelmekkel, azokkal a félelmekkel, amelyeket könnyebben fogsz legyőzni, mert bölcsességgel fogsz rendelkezni, bölcsesség lesz benned, és Szaturnusz Nagyúr bölcsessége vezet és támogat téged.

Adj köszönetet. Adj hálát ezen csodálatos Szellem energiájáért. Ismerd el, hogy beleegyeztél abba, hogy tudatosan alkalmazd a szabályait, és ennek tudatában gazdagon meg leszel jutalmazva azért, amit legyőzöl.

Szaturnusz Nagyúr szerződést kötött veled, más szóval ez egy kőbe vésett ígéret, amelyet be kell teljesíteni, hogy többé ne kössön titeket a karma. Karmikus kapcsolatban vagy Szaturnusz Nagyúrral, és csak akkor szabadulhatsz fel, ha elsajátítod azokat a beavatásokat, amelyeken keresztül kell menned.

Még egyszer adj hálát ezért, és állj meg egy pillanatra, érezd a különbséget a testedben most, hogy a félelmed formát kapott, ahogy korábban említettük, de tudva, hogy ez a félelem nem szörnyeteg, hanem bölcsesség, amely kopogtat az ajtódon, hogy megmutassa, mit érsz.

Mihály arkangyal most megjelenik a Megszentelt Víz hét szakrális kelyhével. Ezeket a kelyheket átadja Szaturnusz Nagyúrnak, aki egyenként adja át neked, minden alkalommal, amikor iszol belőle, megtisztulsz a régitől, megszabadulsz a régi félelmektől, és felszabadítod magad. Ezek a vizek átfolynak rajtad és a Föld Anya testébe, ahol is az energiái mentén haladva befészkelődnek Egyiptom Fehér Sivatagjában, majd Marokkóba terjednek ki, onnan a Dél-Afrikai Kalahári sivatagig terjednek, majd az oroszországi Szentpétervárra és Moszkvába mozognak.

És Szaturnusz Nagyúr ereje a Megszentelt Víz Hét Szakrális Kelyhével kombinálva megnyitja bolygótok körül a fény testeinek negyedik szintjét, felkészítve benneteket a Víz Sárkányok és Lovasaik visszatérésére.

Azok közületek, akik Szárnyas Sárkány Lovasok, érezzétek a Sárkányotok jelenlétét, amely most megnyilvánul belőletek. Mindketten most egy formává, egy energiává lesztek, eggyé váltok a Sárkánnyal, ekkor Sárkány Lovassá válsz, és ahogy átváltozol, váltakozol e alakok/formák között, tudva, hogy a szakrális víz, amit elnyeltél, és Szaturnusz Nagyúr energiája egyesült, hogy gyógyító energiát képezzen minden rendszered számára ami összekapcsolódott, ami kollektív félelmet keltett a testeidben.


Azt akarom, hogy most legyél a Szárnyas Sárkány alakjában. Ha nem vagy Szárnyas Sárkány, talán a sárkányok őrzője vagy, engedd meg magadnak, hogy felvedd azt a formát, amiben a legkényelmesebb, és St. Germain odajön hozzád, és átnyújtja neked a fény egy lángját –
a szeretet fényét, amely Szaturnusz Nagyúr szívének bölcsességében testesül meg, és benned van elhelyezve, ez a fény megmutatja az utat félelmeid folyosóin és átjáróin át, a megoldás, az uralom és a mesteriség kamráiba vezet, és tudd, hogy bízhatsz abban, hogy ez meg fog történni, mert Szaturnusz törvénye és természete az, hogy mindennel és mindenkivel teljesítsd a karmikus szerződéseidet.


Vegyél egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, és mondj még egyszer hálát ezért a csodálatos lehetőségért, hogy új módon kapcsolódsz össze Szaturnusz Nagyúrral, hogy elismerd ezt a Szellemet mint (bölcs és fénnyel teli) entitást, egy tudatot, egy formát, amelyhez kapcsolódhatsz, egy olyan formának, amellyel kommunikálhatsz és közelebb érezheted magad hozzá, jobban kapcsolódhatsz hozzá, mert megérted a törvényét, megérted a célját, és az ő célja az az ő célja, és ezenkívül nincs más út.


Adj hálát magadnak és minden olyan energiának, amely egész életedben támogatott, hogy eljuss ebbe az időpillanatba, a
Szaturnusz Nagyúr által elrendelt tökéletes időbe, hogy feltárja előtted természetének igazságát, mert készen állsz arra, hogy meghalld, készen állsz arra, hogy az ő energiájával dolgozz az meghatalmasodott érettség pontjáról, ezért a most rád háruló felelősség sokkal nagyobb lehet, de ennek jutalma mélységesen gazdagító és gyarapító lesz.

Kezdd el visszavonni az energiádat a fizikai testedbe, tudva, hogy csodálatos köteléket építettél ki a Szaturnusz Nagyúrral. Lélegezz be energiádat a gerinceden, majd ki az gyökércsakrádon keresztül, ami szilárdan leföldel téged a Földre biztosítva téged a testedben.

Vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, és tedd meg azt, amit meg kell tenned, hogy biztosítsd, hogy teljesen összekapcsolódj és egyben legyél a fizikai testeddel, a Föld Anyán leföldelődve.

Tudd meg, hogy Szaturnusz Nagyúr energiái most egészen más és új módon fognak dolgozni veled, ami hihetetlenül felszabadító lesz.

Ha lehetőséged volt “megvizsgáltatni/kivizsgáltatni” az asztrológiai képletedet, ezt a szót szeretné Kuthumi, ha használnám, ha megvizsgáltattad/kivizsgáltattad, akkor tudni fogod, hogy életed melyik területén rejlenek a legnagyobb félelmeid, és mire kell összpontosítanod ahhoz, hogy áttörd/felszabadítsd a karmát, és végleg véget vess ennek a mintának, felülemelkedj a félelmeiden, és teljesen új módon kezdd meg az életet.


Kiérdemelted ezt a jogot, kiérdemelte a lehetőséget, hogy megmutassák Szaturnusz ezen ajándékát, hogy megmutassák, hogyan kell dolgozni a rosszindulatú tényezőkkel, és hogyan kell ezt működésre bírni, hogy veled együtt működjön, nem te kényszerítesz rá erre semmit, egyszerűen csak játszol a játékszabályok szerint, betartod a törvényeket, és megérdemled a kijáró jutalmadat jóban vagy rosszban.

Mindannyian békében lehetek, miközben most elindultok ezen az úton, hogy megértsétek a Bolygó Szellemeket és a velük való kapcsolatotokat, és miért olyan fontos megérteni ezeket a lényeket, mert ha megértitek őket, akkor tudni fogjátok, hogyan kommunikálj velük a szándékaidról, a gyógyításról és sok más szintről, és ez csak egy betekintés abba, hogyan építünk benneteket és támogatunk benneteket abban, hogy mester mágusokká váljatok, akik túllépnek a régi világ illúzióján és belépnek egy új világba.

Mária Magdolna vagyok, és mellettetek vagyok. Au revoir.


Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...