Guinevierre Úrnő – Egyiptom 10 - Dakhla Oázis

Guinevierre Úrnő – Egyiptom 10 - Dakhla Oázis

Csatornázta: Michelle Eloff©

Egyiptom 2010. április 2

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese


 

Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője, és üdvözletem mindannyiótoknak ezen a megszentelt helyen.

Azért jöttetek, hogy lerögzítsétek a Változás új Törvényét oly módon, ahogyan az emberiség eddig még soha nem tapasztalta meg ezt az energiát. Bár sok erő próbálta megakadályozni, hogy úti célotokhoz megérkezzetek, mi azonban gondoskodtunk arról, hogy mindannyian ezen a ponton összegyűljetek, hogy előidézzétek ezt a fontos változást.

A fény világainak istenei és istennői ünnepelnek, mert sok cikluson át vártunk erre a pillanatra, és az egyik oka annak, hogy így ünnepelünk, mert a Háromszoros Isten és a Háromszoros Istennő egyesült, és most egy utat kell követni.

A Változás Törvényét új módon kellett integrálni, akárcsak a Szeretet Törvényét, az Egység Törvényét és a Szabad Akarat Törvényét. A világotok soha többé nem lesz a régi, mindannyiótoknak, mint egyéneknek, és ez át fog terjedni a kollektív világotokra, ahol is a változás folytatni fogja a kibontakozását, azonban sokkal gyorsabban, mint korábban.

Én, Guinevierre, a Szívek Királynője és a Szerelem Úrnője tartom Camelot Kódjait, az Ígéret Földjének valódi világának eredeti tervrajzát. Ez azt jelenti, hogy ezek a kódok most visszatérhetnek, amelyeket egykor az Élet Arany (Alap)elveiként ismertek. Ezek az (alap)elvek bizonyos törvényeket testesítenek meg önmagukban, azokat a törvényeket, amelyeket mindannyian a saját módotokon fogtok megtanulni, és ahogy változásokat idéztek elő személyes életetekben, úgy új ajtókat fogtok felfedezni, amelyek új világokba vezetnek, új utakat és új lehetőségeket valódi énetek megtapasztalásához és felfedezéséhez.

Energiáink egy kombinált erő, amely jelenleg jelen van ezen a szent helyen. A barlang őrzői is körétek gyűltek, hogy szemtanúi legyenek a lezajló szertartásoknak.

Minden egyes szertartás, amelyet egyénenként végeztek, változást hoz, ez a változás a testetekben lévő csakrán keresztül szűrődik át, amelyiknek a legnagyobb szüksége van erre az energiára, és különösen azon a csakrán, amely leginkább gátolta a fejlődéseteket és az előrehaladásotokat.

A szeretet mindig is az az energia volt, amely arra ösztönözte a világokat, hogy mélyebben megértsék az élet működését, azonban a hatalmas fájdalom és szenvedés révén tudatos szinten elszakadtatok ettől a belső tudástól. Amint a belső tudás tudatos elmétek előterébe kerül, rá fogtok jönni, hogy vannak módszerek az élet transzmutálására olyan módokon, amelyeket a múltban nem volt könnyű megvalósítani.

Miközben most veletek vagyunk, számos különböző szintű idővonalat integrálunk, energiáitokat a magasabb dimenziókba tolva, hogy a változás előidézze azokat a katalizátorokat, amelyek megváltoztatják a világot, amelyben éltek. A veletek kapcsolatba lépő emberek élete is megváltozik, és most az a kihívásotok, hogy hagyjátok a változást kibontakozni anélkül, hogy megpróbálnátok irányítani azt, anélkül, hogy megpróbálnátok megfejteni, mi lesz a végkimenetele. Ez igazi lecke az önátadásról és a bizalomról, hogy eggyé váltok ezzel az úttal, az utazással, és hálásnak kell lennetek minden olyan lépésért, amelyet megtettetek, amely elvezetett idáig.

Azt mondtam, az életetek már soha nem lesz olyan, mint volt. Néhányotok számára ez kezdetben nagyon titokzatos lehet, csak körülbelül kilenc-tizennyolc hónapnyi időn belül felfedi számotokra, hogy hogyan nyilvánul meg, mások viszont már kilenc héten belül meg fogjátok tapasztalni a változást.

Az idő hosszát Felsőbb Énetek határozza meg, nem mi, döntéseitek határozzák meg, ezért ez a ti sorsotok, egy isteni ösvény, amelyet választottatok. A jelenlétemmel a szeretet felajánlásait és áldásait, valamint a hála áldásait hozom el nektek, amiért szembenéztek a félelmeitekkel, azért hogy legyőztétek a kihívásokat, és nem tántorítanak el azoktól az akadályoktól, amelyek megpróbálták szabotálni erőfeszítéseiteket. Bátrak vagytok, és ez a bátorság sok különféle módon tovább fog növekedni.

Én, Guinevierre, az egyik őrzője vagyok ennek a barlangnak, az Istennők ősi misztériumiskolájának, a romantikus szerelem Magasabb Rendjének Papnőinek az egyik templomának, az Anya Istennő belső méhének érzéki tereinek. Beléptetek Gaia istennő szent méhébe, testében minden barlang az ő méhét szimbolizálja, és új energiák megfoganásért jöttetek, és amikor elhagyjátok ezt a barlangot, az jelzés lesz Felsőbb Éneteknek és autentikus éneteknek, hogy készen álltok az újjászületésre, hogy újjászülettetek, és soha többé nem lesz olyan az életetek, mint volt.

Ne elemezzétek ki ezt a folyamatot, egyszerűen hagyjátok, hogy kibontakozzon, mert ahogy Mária Magdolna nemrég elmondta, nincs helye a logikának, nincs hely az analitikus értelem számára, ez pusztán a bizalom folyamata, és túllépve a paradigmákon, a jobb agyféltekének most fel kell oldódnia, hogy a bal agy ne hozzon létre további gátlásokat, félelmeket és védekezéseket. A határok nagyon különböznek a védekezéstől, így minél jobban megengeditek magatoknak, hogy bízzatok az áramlásban, és haladjatok azzal, ami az utatokba kerül, és haladjatok azzal, ami inspirál és motivál titeket, hogy alkalmazzátok ezt a világra, sokkal könnyebb lesz kezelni ezeket a változásokat.

Az alsóbb egó nem érzi jól magát a változásban, élvezi az észlelt komfortzóna kényelmetlenségeit. Ezek most lehullanak, és kiemelkedtek a belső Földből, hogy elsőként, üdvözölhessétek, az Univerzum csillagait, reggel pedig a felkelő napot, jelképezve az új nap hajnalát. 

A Hold Anya, az éjszaka Istennője, most fogyó folyamatban van, itt az ideje az elengedésnek, itt az ideje, hogy elengedjetek és átadjátok magatokat, hogy amikor újra eléritek a teljes növekedés pontját, elkezdjétek meg látni az örömöket és az áldásokat, amelyek előjönnek annak eredményeként, ami most történik. A következő teliholdra sok új energiával, termékeny álmokkal és tervekkel lesztek „várandósak”, amelyeket nektek kell elindítanotok. Kifejezetten azokat, amelyek a legerősebbek a szívetekben, azok szólnak hozzátok a leghangosabban.

Bízom benne, hogy most számos dimenzió befolyásolja az előttetek álló utazást. Újra el kell mondanom, és el kell ismételnem, hogy az életetek megváltozott, az életetek, ahogy ismertétek, nem tud úgy befolyásolni, mint a múltban, ezért semmissé válik az a képességetek, hogy tárgyilagosak(objektív) legyetek, és felülemelkedtek az alsóbb egó félelmei által gyakran előírt előzetes elképzeléseken. Most rajtatok múlik, hogy feladjátok a kontrollotokat az autentikus énetek felett, és határokat szabjatok alacsonyabb egótokkal, megparancsolva, hogy többé ez ne irányítsa gondolataitokat, tetteiteket, szavaitokat, hiedelmeiteket és hozzáállásaitokat, és valóban az előttetek álló utazás mesterei vagytok.

Az alkímia és a mágia energiái lángra lobbannak szívetekben, és arra kérünk, hogy ünnepeljétek az újjászületés idejét, koncentráljatok erre az új útra, erre az új ösvényre, és engedjétek meg magatoknak, hogy felülemelkedjetek a régin, és újjászülessetek, felfrissüljetek, megújuljatok és újjáéledjetek.

Most hagyunk titeket, hogy befejezzétek a ceremóniát, de a nem túl távoli jövőben újra beszélni fogunk veletek. Ne feledjétek, hogy a Változás Törvényét lerögzítitek. A változás az energia cseréje, félelmeiteket az álmaitokra cserélitek, fájdalmaitokat örömötökre cserélitek, bánatotokat és szomorúságotokat az örömteli ünnepre, amelyet a lelketek/Szellemetek tartogat számotokra – fogadjátok el ezt, fogadjátok el a lehetőséget, hogy tovább növekedjetek az élet áramlásával.

Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője, a Szívek Királynője. Megáldalak és búcsút veszek tőletek.





Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...