Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara
Közvetítette: Michelle Eloff ©
Egyiptom, 2010 április 5
Forrás:thelightweaver.org
Fordította: Hatejer Emese
Kuthumi-Agrippa vagyok a szeretet és bölcsesség sugarain érkezem, hogy üdvözöljelek mindnyájatokat ebben az időben, és hogy elhozzam nektek az átalakulás, az integráció, a felemelkedés és az újjászületés áldásait. Üdvözletem szeretteim.
És nagy öröm és boldogsággal a szívünkben gyűlünk össze ma veletek, miközben a Föld Anya szívének központjában állunk, és az Illuminátusok Mátrixának lebontását egy másik szinten idézzük elő.
Ez az oka annak, amiért ebben az adott csoportban hallgatjátok a szavainkat, előkészítettük ezen mátrixnak a lebontását. Most, hogy mind jelen vagytok Föld Anya szívében, fogjuk ezeket az energiákat és egy új szintre emeljük azokat, ezért kérek mindenkit, akik összegyűltek, hogy fogjátok meg egymás kezét, hogy szíveitek összeköttetésbe kerüljenek. [Vagy ha egyedül végzed ezt a közvetítést, akkor képzeld el, hogy olyan emberek, létezők között állsz, akikben megbízol és fogd, meg a hozzád álló legközelebbi lény kezét.)
Összpontosítsatok a szívcsakrátokra. Kezdjétek el behúzni ezeket az energiákat erőteljesen a Föld Anyátokba.
Nyissátok meg a koronacsakrátokat a végtelen bölcsességre, ami Mennyekből jön.
És helyezkedjetek el a központotokban a szíveteken belül. Érezzétek, ahogyan ez az energia felépül, növekszik, majd teljessé válik.
Miközben ez az energia felépül beszélni fogok hozzátok. Felkészítünk mindannyiótokat ez alkalommal az újjászületésetekre a Királyok Kamrájában. Először az alvilágba lépettetek be, ahol találkoztatok a múltatok, a tudatalattitok, a tudattalanotok számos sötét démonával, ami a félelemre, rettegésre ösztönzött titeket. Most ezen a ponton magatok mögött kell hagynotok ezt, ahonnan már nincs visszaút szeretteim. A szíveiteket összekapcsolva álltok a lelketek sötétségébe. A szív az a hely, ahol megtanuljátok halálra szeretni a félelmeiteket, az a pont, ahol megtanuljátok, hogyan növekedjetek a szeretetben és találjátok meg az igazságotok esszenciáját, a saját autentikusságotokat, annak érdekében, hogy belekezdjetek a következő szakaszba Autentikusokként/Hitelesekként. Ez a szabadságba vezető utazás.
Én, Kuthumi-Agrippa a Szoláris Arkangyalok Királya, üdvözlöm fényem fiát a szellemi világba és a fizikai világba, ahol most a világok között áll, és integrálja az energiáimat a teljességébe. Ez a Nap fiának beavatása egyesítve ezt szívtől szívig, egyesíti az Istent és az Istennőt, elhozva az Univerzum jelének kikiáltását, előidézve a kaput az Istennek és Istennők világai között, Nap Anya és Hold Anya most már nyitott egy teljesen új szintre.
Ez az új szint megtestesíti ezt, és a szellemet és a lelket felébreszti a belül lévő apára és anyára új módokon, ezért a belső apának és a belső anyának meg kell halnia a fizikai világ programozására, és újjá kell születniük, mint felvilágosult, megvilágosul, feltámadt belső szülőknek.
Mindannyiotokat most meg kell, hogy tartsanak a Lelki szüleitek, ezek a lények a születésetektől veletek vannak, vezetnek titeket, csatlakoztak hozzátok a reinkarnációtok alatt. Az ő felelősségük annak biztosítása, hogy találkozzatok a lelketek szükségleteivel, és ha bármely ponton a lélek vágyait nem követitek az úton, még mindig megtartanak titeket és az alvilágba vezetnek titeket, majd onnan haza vezetnek.
Tudom, hogy mindannyian ebben az időben megtapasztaljátok a halál egy fajtáját, ezért szeretném, ha most koncentrálnátok, mert minden, ami vagy, most haldoklik. Képzeljük el, ezt az időpontot, amikor tudjátok, hogy elhagyjátok a világot, hogy átléptek a másik oldalra, és azt akarom, hogy most mondjatok búcsút mindenkinek és mindennek.
Ha tudnátok, hogy ez az utolsó napotok a Földön, mit mondanátok azoknak, akiket hátrahagytok? Min változtatnátok? Nézzétek meg, hogy mindenki szeme együttérzéssel és szeretettel, megbocsátással és hálával gyászol-e?
Adjátok át magatokat, itt az idő, hogy átsétáljatok a portálon.
A ragaszkodás az ami csapdában tartja a lelket az asztrális síkon, nem akartok senkihez vagy semmihez ragaszkodni. Hagyjátok ezt menni. Engedjétek meg magatoknak, hogy belezuhanjatok a semmibe, az újdonságba.
Most azt akarom, hogy fogjátok az energiát, ami kiépült a szívcsakrátokba és terjesszétek ki mindenkihez, aki búcsút mondott nektek. Az élet, amit magatok mögött hagytatok, töltsétek meg szeretettel, az életet, amit éppen befejeztetek.
Bármilyen bűntudatot, szégyent vagy bármilyen legyöngítő érzelmet éreztek csak hagyjátok menni. Húzzátok be ezt a szeretetbe.
Most, nagyon óvatosan, mindnyájotokat a saját lelki szülei és a Őrangyala elkezdi behúzni a túlvilágra. Néhányan talán egy kicsit elsőre pánikoltok, mert elhoztak a világból, amit ismertek, de hagyjátok ezt menni. A túlvilág is egy új élet kezdete.
Hagyjátok magatokat felszabadulni.
Hagyjátok a régi világot magatok mögött, és most azt akarom, forduljatok meg és nézetek szembe a túlvilág fényével, fordítsatok hátat a régi világnak, és amint a szemeitek elkezdenek hozzászokni a túlvilág fényéhez meglátjátok az új világot. Látjátok, hogy mindenki, akit szeretek, mindenki, aki a legjobban érdekelt a szívük a tisztaságában és igazságában veletek sétálnak, legyetek tisztában vele, hogy veletek sétálnak ezen az új utazáson.
Én, Kuthumi-Agrippa, mögétek állok, és az arany szárnyaimat kiterjesztem a Mennyek felé. Megidézem az arany rezgéseket és aktiválom utat a fénybe előttetek, most az utatokat ezen az új ösvényen folytathatjátok, azokkal akikben megbíztok, akiket szeretek.
A hely, ahol jelenleg ültök a kamra, a régi világra való Halál Kamrája, a régi világotokra, miután elhagytátok a kamrát, akkor az elavult, a földhözragadt, az idejét múlt fölé emelkedtek, és újra felfedezzitek a fényt, ami mindig is bennetek volt, a szépséget, a hatalmat és az isteni esszenciát, ami mindig is inspirált az Anya/Atya Isten által, akik mellettetek állnak félelem nélkül, magabiztosan. Most ti következtek, hogy magatokévá tegyétek a minőségeiteket és a szeressétek magatokat annyira, mint ők titeket.
Most azt szeretném, ha arra koncentrálnátok, hogy mi is van ebben az új világban, a túlvilágon, mit tapasztaltok, mi vár rátok.
Vonjátok egybe az egészet - a reményeiteket, az álmaitokat, a kívánságaitokat, az ambícióitokat, a vágyaitokat. Engedjétek meg, hogy geometrikus mintákat formáljon, és ez létrehoz egy energiamezőt.
Lélegezzétek be ezt az energiamezőt a testekbe úgy, hogy eggyé váljon a testetek sejtjeivel. Mozgassátok ezt a DNS-etekbe, a molekuláitokba, amíg egyé nem válik testetek atomi szerkezetével, majd fogjátok ezt a hatalmas energiaforrást és építsétek be a szívetekbe, és töltsétek fel ezt, ezzel az energiával, ez az új geometriai energiamező új lenyomatot képez az aurátokba. Felmágnesezve esszenciális a kódokat, ezért ahhoz vonz ami ti vagytok, és kibocsátja ezt atomi, molekuláris és sejt szinten.
Az új energiamezőtök is hozzá fog járulni az Illuminátusok Mátrixa lebontásának folyamatához, a mátrix lebontásához, amely már nem képezi a részeteket. És dimenziók között jártok most, és a fény fiam, az ember, akire esett a választás, ő kívánta, ő lesz az, az ő bátorsága, hogy járjon a lányom mellett most, el foglalja a neki járó helyet, felveszi a fény pálcáját, és utat mutat a dimenziók között, majd utat mutat a másik kamarába. Ezzel beavatva az új világ fényébe, és szeretném hálámat szavakba is kifejezni, mély szeretetemet és a hálámat leföldelve az energiámat ebbe a fizikai lénybe, akire 17 évet vártunk, hogy az erejébe/hatalmába kerüljön.
Az ok, amiért elmondom neked ezt, mert te tartod a tűz arany gyűrűjét körülötte, és isteni női megfelelője körül. Tehát építsd ki az energiamezejét, és most ezen a napon teljesen lerögzítjük a Háromszoros Isten és Háromszoros Istennő szent egyesülését és szakrális házasságát, amely befejezésre kerül az énben a harmadik, negyedik, ötödik és a hetedik dimenzión keresztül az elkövetkező négy napban.
Miközben a másik kamarába mentek azt akarom, hogy folytassátok ezen energia kiépítését a szívetekben, így mire eléritek a Királyok Kamráját, és befejezzük az energia aktiválását, az energiák is kiépítenek egy fokozódó erőt, amely összetöri Illuminátusok Tudatosságának 13 rétegét, amely a Közel-Keleti Övezetet kontrollálja, amely aztán belevérzik Afrika egyes alsóbb részeibe, és onnan kiterjed Afrika Anya magasabb részeibe is. Ahonnan az energia tovább terjed, amíg az egész világra kiterjeszti legyöngítő erejét.
Szóval maradjatok fókuszáltak, tartsátok meg szándékaitokat. Tartsátok meg az elképzeléseiteket a túlvilági életről, amely az új életetek a jövőben, amíg el nem éri az a pontot Királyok Kamrájába, ahol beléptek a szarkofágba, kiemelkedik ebből új életetekkel, új kódotokkal és a teljesen belevésődik a csakráitokba.
Ez egy fordulópont mindannyiotok életében, és én, Kuthumi-Agrippa a Szoláris Arkangyalok Királya elmondom az Univerzum örül nektek. A Szoláris Arkangyalok szövetsége ünneplik ezt az alkalmat, most már meg tudják nyitni a mennyekbe vezető kapukat egy egész új módon, egy sokkal mélyebb szinten, és nagyobb áldást zúdítanak rátok az erőfeszítésetekért, a bátorságotokért, a türelmetekért és kitartásotokért, az elhatározásotokért, és félelem nélkül léptek be a lelketek sötét éjszakájába tudva, hogy a másik oldalon vár a világosság, a fény.
Tudjátok, hogy egy pillanatra sem járjátok ezt az utat egyedül, mert mindnyájan egyek vagyunk, mindig minden módon. Mindannyiótokhoz fogok beszélni újra, mielőtt befejeznétek ezt az utazást, és haza mennétek. Legyen erős a szívetek, ez nem jelenti azt, hogy ne érezzetek érzelmeket. Legyetek bátrak, és hagyjátok magatoknak, hogy megéljétek a valaha volt legjobb életeteket.
Kuthumi-Agrippa vagyok a Szoláris Arkangyalok Királya és köszöntelek és megáldalak benneteket a szeretetben. Adonai.