Mária Úrnő – 7D beavatás 2

 Mária Úrnő – 7D beavatás 2


Michelle Eloff©

2005. március 30

Dél-Afrika, Johannesburg

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

Kuthumi vagyok és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal és elhozzam számotokra a könnyedség, a fényesség, a beolvadás, az integráció és a felébredés áldásait. Üdvözlet szeretteim!

És szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, miközben előkészítjük az energiát Mária Úrnőnek, hogy átadja üzenetét, át kívánunk ölelni mindnyájatokat a kék fény egy kristályszerkezetében, ezáltal támogatva a fény szerkezetét, hogy a tudat magasabb megnyilvánulásba lépjen,mert készek vagytok megkapni ezeket ma, aminek eredményeképpen a tudatosságotok megemelkedik a 7. dimenziós beavatás 7. szintjére. A tudat felsőbb szintjeibe való belépés további felelősséget/kötelezettséget hoz magával. Ezek a felelősségek/kötelezettségek sokkal inkább a tiétek, mint az egóé. Az én, amire most utalunk az a Felsőbb Éned, az igazi éned. A gyógyulás útja mellett való elkötelezettség arról szól, hogy elkötelezed magad önmagad mellett. Érdekes módon az önmagad felé elkötelezettség ezen folyamata sokkal nehezebb, mint az, hogy egy külső erőnek kötelezd el magad. Az emberiség észrevehető programozásai megakadályozták időnként, hogy számítsanak/támaszkodjanak az energia magasabb dimenziós erőire, a kommunikáció és információ külső forrásaira, amik a felsőbb intelligenciáktól jöttek. Az információ és kommunikáció ezen formái eljöttek a világotokba abból a célból, hogy tájékoztassanak titeket. A világotok számos különböző átmeneten ment át. A világotok számtalan felemelkedési folyamaton haladt át. De most egy újabb felemelkedés szélén álltok. A különbség az, hogy az egyén egy még magasabb tudatállapotba lép, és a kollektív tudatosság is szintén ezt teszi. A különbség a múltban a tudatosság bizonyos szintjeiben volt jelen és elsődlegesen az emberre fókuszálódott, nem pedig a nagyobb lényére. Most a legnagyobb kaland előtt álltok az érzés egy egészen új világával szembenézve. Az önmagatok iránti felelősség része az, hogy biztosítsátok, hogy a gyermekeitek, unokáitok és más gyermekek, akik belépnek a világba, áldottá váljanak azon tudatosság által, amit ti szereztetek.

Azért mondjuk ezt, mert ez egy felelősség számotokra, valamint, a belső gyermeketek tudatosságának és tudatának állapotáért is, aki visszatükröződik a családotok gyermekei tudatának tudatossági állapotában, evégett azért, hogy a világot egy jobb hellyé tegyétek, és magatokkal kapcsolatban is jobban kell éreznetek magatokat. Szükséges megértenetek a világotokat magatok körül. Szükséges megértenetek, hogy a jobbá tenni azt jelenti, hogy áss önmagad belsejének mélyére, megtalálva, ahol jobb jelen lenni és öleld át ezt, és terjeszd ezt ki és alakítsd ezt. Az energia, amit Mária Úrnő megidéz, be fogja vonni a belső gyermeketek tudatát a felfokozott tudatállapotába, amire szükségetek van, hogy abba a tudatállapotba vigyen, amit magatoknak szántatok. Magatoknak szántátok ezt, mert itt vagytok, és részt vesztek. Akkor nem vesztek részt, ha nem szántátok ezt magatoknak valamilyen vagy más szinten.

Ezért, hadd vessek véget a közlésemnek, utat engedve Mária Úrnőnek. Adonai.

.....

Mária Úrnő vagyok, a világotok anyja. Üdvözletem.

Itt lenni veletek ma megtiszteltetés. És örülök, hogy emlékeztethetlek titeket, hogy milyen fontos megértenetek azt, hogy a belső gyermeketek hogyan terjeszti ki önmagát a felnőtt emberek polaritásain túlra és hatol be a fény, a bölcsesség és szeretet rendszereibe, amit a felnőtt emberek elfelejtettek. A világotok a fény, tudás és bölcsesség egy olyan rendszere, amiről már megfeledkeztetek. Emiatt, emlékeznetek kell arra, hogy hogyan érjétek el a fény ezen világait, és a bölcsesség és szeretet világát még egyszer újra. Sikeresen az utatokon vagytok már. A további segítség kéznél van. Ez már beérkezett és beérkezik az új gyermekek alakjában, akik békében és jóságban születhetnek, a megjelölésekkel [indigó, kristály..], amiket már mondtunk. A megjelölések a személyes megértésetek végett történik és minden egyes vibráció felismeréséért.

Mindannyian itt ma, az indigó vagy kristály rezgés különböző szintjein vagytok. Az indigó rezgés valójában egészen 1935-től jelen van. Ez volt az az időpont, amikor az első indigó sugarasok manifesztálódtak kézzelfogható jelenlétként, azokon keresztül, akik magasabb vibrációjú hangzásokat fogadtak be. Ez sarkalta a magasabb tudatossághoz való hozzáférést számos jövendölés révén a bolygó jövőjét illetően. Nagyon, nagyon kevés indigó inkarnálódott 1935 és 1945 között. Az ilyen lelkek bejövetele 1945 és 1960 között szaporodott meg és növekedik az óta is. Az indigók még mindig inkarnálódnak és továbbra is inkarnálódni fognak, ameddig az Indigó Sugár szükséges lesz a tudatosság rendszereinek helyben tartásáért, hogy fontos változásokat hozzanak a világnak, amik már jelenleg is tapasztalhatóak.

Az indigók voltak felelősek a fő változásokért, a világotok számos úttörője az indigó vibráción keresztül jött és felelős volt azért, amik jelenleg feltárulnak a világban. Az utóbbi időkben a kristály gyerekek, szivárvány gyerekek, arany gyermekek, delfin gyermekek és sok más nevű gyermekek jöttek fizikai testbe.  A nevük valójában a sugaruk frekvenciájának rezgését képviseli. A tudat különböző frekvenciáit képviselik, amik elérhetők és bemutathatók az embereknek. Az indigók, és az újabb kristály, arany és szivárvány gyermekek azok, akik a felemelkedési folyamat úttörői annak teljes manifesztációja végett.

A delfin gyermekek a lélek egy nagyon friss megnyilvánulásai a fizikai formában. Közvetlenül a delfin királyságból csatlakoznak hozzánk közvetlenül a Szíriuszról jönnek. Ők Szíriuszi lények. A tény, hogy a delfin lények újra megnyilvánítják magukat fizikai testben ez már önmagában is egy nagy ok az ünneplésre. Volt olyan idő, amikor nem voltunk biztosak benne, hogy a delfin lények valaha is emberi formát vesznek fel, mivel eredetileg humanoidok voltak, és azután átalakították át magukat delfin formába, amiképpen azt ma ismeritek. Most visszatérnek sokan a humanoid test forrásához, (ezért is van az, hogy sok delfin lény pusztul el csoportosan, vagy vetik ki magukat a partra). Ez azt jelenti, hogy elegendő 7D-s energia lett felszabadítva az univerzumban. Elegendő 7D-s tudatosság van jelen, hogy elősegítse annak manifesztációját, amelynek fenntartására szükség volt, hogy ezen csodálatos lények újra humanoid formába kerüljenek. (Az emberi testbe inkarnálódott) delfin lényeknek nem ismert semmilyen egyedi/különleges formája, a tudatuk és evolúciójuk magasabb vibrációja és szintje végett. Bármilyen forma is, amibe belekerültek az szükséges volt azért, hogy előidézzen bármilyen gyógyulást, amire szükség van.

Más fajta gyermekek sokkal jobban meghatározhatóak, ezért hagyatkozatok az ösztöneitekre ezen gyermekek tekintetébe. A gyermek egyik (irány)jelzője arról, hogy delfin gyermektől van szó az, hogy a delfinként élt tapasztalata meg fog jeleni az anya emlékezetében a terhesség alatt. A legtöbb anya, aki ezekkel a Szíriuszi lényekkel fogant meg tudatosan vissza fog emlékezni a delfinek álmaira és vissza fog emlékezni arra, hogy a delfin lények közvetlenül rendkívül élénken kommunikálnak vele, és egy Delfin Lény lelkét fogják átadni neki az álom állapotában mielőtt vagy mialatt várandós.

Minél jobban tisztába kerültök a személyes létállapototokkal, az annál jobban meg fog hatalmasítani titeket, hogy tisztában legyetek ezzel, és az önismerettel, hogy képesek legyetek a szükséges módosításokat eszközölni az életetekbe, hogy elősegítsétek az összes multidimenzionális gyógyulást/gyógyítást, ami jelenleg zajlik közvetlenül befolyásolva a kollektív tudatotokat, ami a belső gyermekkel és a külső gyermekkel kapcsolatos. Már belekezdünk a folyamatba. Ez sok, sok évvel ezelőtt kezdődött. Ez egyre inkább nőtt, a belső gyermekkel való munkán keresztül, ezért lett olyan népszerű a belső gyermekkel való foglalkozás, különösen az újjászületés gyakorlata.

Ez az egyik, a fény számos projektje közül, ami bemutatásra került, elhozva a saját történetetek átölelése fontosságának megértését; visszamenve a gyökereitekhez azért, hogy megértsétek hova is tartotok. Amikor tudod, honnan jöttél, akkor képessé válsz megérteni az alapzatot, amelyre az életed megteremtődött és azért, hogy pozitív változásokat tudj tenni. Ezek a pozitív változások a tudatosság új szintjeiben azt eredményezik, hogy felszabadul a társadalom a fojtogató szorításból, az alól, amibe magát helyezte. Sokan más emberekre mutogattak és mutogatnak a társadalomban, de önmagukba soha sem néztek/néznek. Van egy mondás, amikor egy ujjal mutogatsz másokra, pillantsd csak a kezedre, mert három másik ujj mutat vissza rád. És valóban a saját ujjaid mutatnak vissza rád. Azáltal, hogy megvizsgáljátok az életeteket, megértitek a drámátokat, és azt, hogy hogyan is bontakozott ez ki, megértve ennek dinamikus kibontakozását a társadalomban is.

A társadalom részei vagytok; a teremtés részei vagytok, ami a társadalom által nyilvánult meg. Az egész létezésetek bevásárolt abból a hiedelem rendszerből, amit a társadalom teremtett meg és ti meg folytatjátok ezen hiedelemrendszerek támogatásának folyamatát és minden alkalommal, amikor visszaéltek/bántjátok önmagatokat, minden alkalommal, amikor megtagadjátok önmagatokat, akkor a régi paradigma hiedelemrendszereit támogatjátok. Nem azt mondom, hogy ítéld el magad vagy szidd le magad bármilyen módon, hanem egyszerűen abból a célból mondom, hogy légy tisztába a viselkedéseddel, a viselkedés realitásával. Kuthumi Mester sok üzenetet adott át az egyén életéért való felelősségvállalást illetően, az egyéni valóság ilyen terű teremtésében. Ez egyre létfontosságúbbá válik ez, azért, hogy túllépjetek a korlátozás zónáin, amit eddig a pontig tapasztaltatok, azért, hogy valóban szabadok legyetek, szükséges felébrednetek a régi módú dolgokból, amiket eddig tettetek.

A programokat gyermekként ültették belétek. A gyökércsakra megkezdi a finom fejlődését, amikor az anya 4 hónapos terhes. Felveszitek az érzelmeit; és a gondolatai befolyásolnak titeket. A külső ingerek hatással vannak rátok is, mert ő mentálisan és érzelmileg reagál ezekre. Ez a genetikai kódolás, amiről úgy döntöttetek, hogy hatással legyen a valóságotokra.

Az élettervetek alapján, olyan helyre inkarnálódtatok, ami beállít és megszab bizonyos energiákat és érzelmeket, hogy elősegítse annak manifesztációját, amiről úgy döntöttetek, hogy abban éltek. Tehát az élet kezdetekor mások programozásai által vagytok befolyásolva. Az élet első éve rendkívüli módon sebezhető. Teljesen a rajtatok kívül álló dolgoktól függtök, hogy gondoskodjanak rólatok, tápláljanak, hogy biztonságban tartsanak, és melegen. Nem tudtok semmi se tenni magatokért. Ez az ahol a bizalom kiépül. Ha ezen idő alatt a szükségleteiteket nem teljesítik olyan módon, ahogyan szükségetek van rájuk, elkezdtek létrehozni egy hiedelemrendszert, hogy a szükségleteitek nem fognak teljesülni. A megértés, a tudás, a bölcsesség és a szeretet a kulcsok, hogy az önismeret kiépüljön. A megértés további szintjeit meg kell ragadni és ez annak megértése, amit meg kell érteni. Tudva, amit tudnotok kell. Megértve, hogy hogyan nyilvánul meg a szeretet, hogy az egyén, hogyan lép a bölcsesség egy szintjére, ami további megértést teremt, azáltal, hogy bevonzza az új tudást, ismeretet a szeretet újabb állapotába és ez új tudatállapotba visz titeket. Mindezek az állapotok természetesen bekódoltak a lényetekbe. Tehát, nektek, aktiváljuk a természetes kódolás emlékét bennetek.

Ezen természetes tudatosságra való ráébredésetek az isteni jogotok. Ez azt jelenti, hogy minél jobban érzitek az igazságot arról, akik vagytok és azt, amit a valóságotok képvisel az adott pillanatban, annál jobban megerősítitek ezt a természetes belső tudatosságot, a belső ösztönt, ami bizonyos irányokba hajt titeket. Az élet mágneses szálai ellátják az energiameződet körülötted és benned, hogy bizonyos embereket és körülményeket vonzz be, hogy megkönnyítsék a valósságod kiterjesztésének folyamatát. Mindaz, amire szükséged van a valódi autentikus vágy, hogy teljesen megismerd önmagad, ezáltal megismerd az Istent/Istennőt az ő teljességében. Ez minden. Ezzel az egy motivációval a szívedben minden lehetségessé válik. A motiváció, ami vezetni fog abba az irányba, amibe menned kell, hogy megtalálj minden egyes választ minden kérdésedre a lényed belsejében. Ezek a kérdések válnak az élet modalitásotokká más emberek számára is, akiknek ugyanaz a küldetésük.

A tudat összes új szintjében, vannak vezetők a mezőben. Ti vagytok a vezetők a felébredés jelenlegi mezejében. Előkészítjük az energiátokat, a fény egy egészen új rendszerének – egy rácsnak valójában, amit Ashtar Parancsnok és ezen Galaxis összes Fény Parancsnoka fog elhozni a bolygótok számára. Ezt a fény flottát Sananda Nagyúr vezeti és megnyilvánulásba fogja hozni azt, amire Ashtar Parancsnok Kvantum Tudatosságként/Tudatként utalt. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbetek már hallott a kvantumfizikáról. Azonban ez nem egy lecke a kvantum fizikában. Ez egyszerűen a kvantum tudat megidézése bennetek, amire felkészültetek.

A Mester Tanítók igazából már felkészítették az emberiséget ezekre az időkre számos éven át és bárki, aki bármilyen vallás filozófiáját vagy spiritualitását megtanulta, vagy ezoterikát, vagy metafizikát tanult, meg fogja érteni azt, amire a szellem felkészítette. Egyikőtök sem érti még a lehetőség tudományát. Mindegyikőtök elhozza a kvantum tudatosságot a világba a 7. dimenzión keresztül azért, hogy fenntartsátok az energia mezejét, amit a Fény Mesterei teremtettek meg a gyerekek számára. Az energia e mezejét abból a célból teremtették meg, hogy fenntartsák a tudat, a magasabb tudatosság rendszereit, fenntartsák a kapcsolódást a magasabb világokkal.

Ezek nyitva tartják a telepátiát, a tisztánérzékelést, tisztánhallást, tisztántudást, tisztánlátást a gyerekek részére. Sajnos azonban ez nem volt 100%-os sikerű, mert számos gyerek van, akik álomba merültek a szüleik világról alkotott megértési szintje, és tudatossági szintjük végett. Nem mindegyikük veszett el még. Mert ti most a tudat egy új szintjére léptek. Segítetek újrateremteni a fény mezőit, amelyek be fogják indítani a gyermekek emlékezetét, akik a tudatlanságba zuhantak.

Fénytestvéreim, miközben átadjuk nektek ezt az információt, fontos, hogy tudassuk veletek, hogy a Gyógyító Angyalaitok és a Mester Vezetőtök, jelenleg az energiamezőtökben van. A fény ezen lényei jelenleg újrateremtik az eredeti 7D-s rácsot a belső gyermekeden és a serdülő éneden keresztül. Ez a rács ki fogja terjeszteni önmagát végig a jelenlegi korban az aktuális idővonalon. Ez a rács felszabadítja az energia áramát, amely másfelől manifesztálódni is fog töltésként keresztülhaladva az energiameződön, valamint a fizikai testeden abból a célból, hogy visszahozzunk téged az életbe. Ezt elképzelheted úgy is, mint mikor valakinek leáll a szíve és elektromosan újraindítják, újra visszahozzák az életbe a töltéssel. Ez valójában az egyik legerőteljesebb újjászületési folyamat, amit bárki is megtapasztalhat a Földön, és amin átmehet a tudatosság jelenlegi szintjén. Ettől a ponttól kezdve az egyetlen hely számotokra, hogy vagy sehová sem mentek, vagy a kvantum tudatosságba mentek. Elértétek az integritás szintjének ezen csúcsát megértve azt, hogy a világotok miből is áll. Minden tanító függetlenül a tudatossági szintjétől kihatással van mindenkire maga körül. Mind tanítók vagytok, annyira, mint tanítványok is. Ezért minden, amit személyesen, pszichikailag, mentálisan, érzelmileg és spirituálisan tapasztaltok az hatással van mindenkire körülöttetek. És fordítva is.

Megragadva ezt a tényt, további motivációval szolgálja a tudatosságotokat a hajlandóság állapotában, hogy felemeljétek a személyes vibrációitokat ezen szintekre, amely kiszed titeket az áldozati tudatosságból, a szegénység, a feltételhez kötött szeretet és bujaság tudatosságból – mivel ez a négy kulcs elem, ami az öntudatlanság mátrixában tart titeket – a mátrixban, ami abból ered, amit (mostani) életként ismertek. A mátrix az, ami az alapozásotokat a helyén tartotta a mai napig.

A mátrixot, amire utalunk, azonban többé nem lehet a helyén tartani különösen az olyan egyéneknek, mint ti, azért, mert, sokkal több ciklussal rezeg másodpercenként, összehasonlítva sokkal gyorsabban, a régi paradigmás tudatossággal, amelynek a forgása sokkal lassabb volt.

Minden alkalommal, amikor a tudat egy új szintjét integráljátok azáltal, hogy egyszerűen többet vágytok megtudni, vágytok a növekedésre vagy önmagatok meggyógyítására, ekkor integráljátok az energia egy magasabb frekvenciáját. Ezért a kimenet sebessége mágneses szinten megváltoztat mindent körülöttetek. Ez az életetekben a romboló helyzetek lebontásához vezet. Hirtelen rájöhettek, hogy a személy, akihez hozzámentetek nem az a személy, akivel az életetek hátralévő részét tölteni akarjátok. Rájöhettek, hogy a szövetségetek ezzel a személlyel a régi paradigmával volt összefüggésben, ahol is tökéletesen passzoltatok egymáshoz a régi tudatosságban. Lehet, úgy találjátok, hogy el akartok költözni az országból, amiben éltek, vagy egy házból, helyről, ahol sokáig éltetek, teljesen más külvárosba akartok költözni, szakítani a barátaitokkal, barátnőitekkel, vagy teljesen más karrierre vágytok. Ezek mind az energia magasabb szintjeinek jelei, amiket sikeresen bevonzottatok magatok számára, és a régi dimenziós tudatosságot eleresztettétek. Elismeritek önmagatokat és az igyekezetetek, hogy magatokhoz öleljétek az élet egy új módját, irányát és útját, megtapasztalva és kifejezve ezt az új életet.

A vibrációk és energiák, amelyeket az új gyermekek megosztanak veletek, támogatják ezt a folyamatot, csak úgy, mint ti is támogatjátok a mélyebb felébredés folyamatát. Ahogyan az energia és fény minden rendszere a testetekben folytatja a hozzátok való illeszkedését és finoman ráhangolódik a 7D frekvenciáira és vibrációira, így továbbra is egyre több fényt húzol be a teredbe. A bőség energiája számotokra a Forrás által kerül felszabadításra/eleresztésre azért, hogy táplálja az életetek célját, hogy segítsen nektek annak meghatározásában, hogy kik is vagytok, honnan jöttök és hová tartotok. Mivel az új gyermekek beléptek (és folyamatosan születnek le) a világotokba, és a dimenziós sűrűségében, aminek ti is ki vagytok téve, szükségük lesz a gondnokságotokra/az őrzősségetekre. Szükségük van a szeretetetekre.

Szükségük van a támogatásotokra, segítségetekre és a bölcsességetekre. Ti felnőttként bölcsebbek vagytok a földi élet szabályait illetően egyszerűen azért, mert a földön fizikai testben vagytok már egy pár évvel régebb óta, mint ők. Ők azonban, még mindig kapcsolatban állnak a szellemvilággal. Az emlékezetük sokkal frissebb, mint a tiétek. Amikor a kettő egyként tud dolgozni a földies bölcsességetek az ő spirituális bölcsességükkel, csodák nyilvánulnak meg, mert nem csak ti emlékeztetitek őket a földi szabályokra, hanem ők is emlékeztetnek titeket a spirituális/szellemi világ szabályaira, azaz az élet törvényeire, amit elfelejtettetek, amelynek kódolásait megkaptátok, mielőtt inkarnálódtatok, amelyeknek célja, hogy a helyes úton tartson benneteket. Ezek a kódolások azonban még mindig bennetek rejlenek. Mindössze annyi történt, hogy elfelejtettétek őket.

Ahogyan beléptek a gondnokságotok/őrzősségetek szerepébe azért, hogy segítsétek ezeket a gyermekeket, viszonzásképpen ők is felébresztenek benneteket. Biztos vagyok benne, hogy sokan közületek már tanúi voltatok annak, hogy ezek a fiatal gyermekek pontosan a megfelelő gombokat nyomják meg, pontosan megfelelő időben egy megfelelő dugóhúzós manővert hajtanak végre a szüleikben vagy tanáraikban, vagy más személyekben. Ez a dugóhúzós manőver, ami beviszi őket az érzékeikbe, remélhetőleg. Ezek a gyermekek pontosan tudják, hogy mik a gombjaitok és, hogy pontosan hogyan nyomják meg őket. A másik fontos dolog, hogy emlékezzetek arra, hogy sok ilyen új gyermeknek meg van a képessége arra, hogy visszatükrözze a cselekedeteiteket, valamint a képtelenségeteket a személyes fejlődéseteket és érzéseteket illetően.

Van egy másik fontos szempont, amit szem előtt kell tartanotok ezen folyamat tekintetében, és ez a képesség az, hogy észrevedd vagy felismerd azt, amikor a gyerek visszatükröz (valamit) és azt amikor a gyermek egyszerűen a saját folyamatával foglalkozik. Bármikor, amikor úgy látod, hogy a gyermek oly módon viselkedik, ahogy nem szokott, amit úgy azonosítasz, mint ha kifordult volna önmagából, kezd el megkérdezni önmagadtól, hogy mit próbál a gyerek mondani ezzel neked. Ha a gyermek elég idős ahhoz, hogy szavakkal kommunikáljon, akkor kérdezd meg, hogy mit fáj neki/mit érez. Kérdezd meg tőlük, hogy mi motiválja őket effelé, néha képesek lesznek ezt a szüleikkel is közölni, és máskor meg az intuíciótokat kell használnotok és éreznetek azt, hogy milyen igazság van ott. Ez jelenti e felelősséget, amit magatokra vesztek azáltal, hogy kiléptek a tagadásból, és újra a teljes felelősségbe léptek. Ez hatalmas adag bátorságot és bepillantást, önszeretetet és erőt igényel. Ez azt jelenti, hogy sikeresen képes voltál kitörni a hamis büszkeségből.

A hamis büszkeség további szenvedés manifesztál, azért mert ez a tagadás állapotába tart belezárva téged. Ha meg vagy győződve arról, hogy a gyermek nem tükröz semmit belőled, akkor még mindig a te felelősséged, hogy magadhoz öleld a gyermeket együttérzéssel és felismerd a benne lévő sebet, ezáltal segítve neki megérteni a fájdalmát, és itt jön a képbe az, hogy sokkal nagyobb bölcsességgel rendelkeztek tanítókként/tanárokként, mint bármilyen más tanító/tanár, akikkel eddig fizikailag találkoztak. Itt kezditek el bevezetni a gyermekeket a kvantum tudatosságukba. Itt teremtitek meg a kvantum rácsukat, amely folyamatosan a kiterjesztett tudat/ állapotában fogja tartani őket. Ahogyan egyre többet tanultok a kvantum tudatosságról, és arról, amit ez valójában jelent, annál könnyebb lesz megtenni ezt a gyermekekkel is.

A gyerekek már nagymértékben beprogramozásra kerültek azzal, hogy ők áldozatok. Azáltal, hogy megtanítjátok a gyermekeknek, hogy ők felelősek a saját valóságuk megteremtéséért, hogy meg van a hatalmuk, hogy bevonzzanak mindent a valóságukba a lelkük vágya szerint, ezáltal egy teljesen más világ bontakozik ki számukra, A trükkös része azonban az, hogy az egójukat határok között tartsátok. Itt, drágáim, különösképpen a tanárok, nem csak ti tartjátok a gyerek egóját sakkban, de a szüleik is, ha meg van a nyilvánvaló “pimaszság”, hogy képesek legyetek irányítani/kontrollálni ezt. Szülőként, látni fogjátok, hogy nem csak nektek kell (méltányos) határokat szabni a gyermekeknek, ugyanígy kell tennetek az egótokkal szemben is. Nos, Kuthumi Mester az egyik a sok, sok másik nagy mester mellett, aki szorosan együtt dolgozik legtöbbetekkel, hogy a megértés egy szintjére segítsen titeket,  a tudatosság egy állapotába azzal kapcsolatosan, hogy az egótok hogyan cselekszik, vagy reagál, hogyan szabotál titeket az egótok, hogyan tartja a helyén az egó a félelem programjának újra és újra való megismétlését. Minden üzenet, amit átadtunk a bolygónak és az emberiségnek abból a célból volt, hogy informáltak legyetek. Az információ által megajándékoztunk titeket annak lehetőségével, hogy tájékozott döntéseket hozzatok.

A fény szeretett lelkei, beléptek a világba, amivel annak megértése jön, miért kívánják meg tőletek a tudatosság magasabb törvényeit, a fényvezetőjének szerepébe ugorva. A fényvezetői az élet összes területén jelen vannak. Az embernek nem kell elbűvölő helyzetben lennie vagy extrém gazdag pozícióban lennie, hogy képes legyen a változásokra, amiket megkíván. Minden személynek, tekintet nélkül a helyzetére, van egy célja, és mindegyikőtöknek egy nagyon különleges célja van ezen tudatosság fénybe hozását illetően. Sananda Nagyúr, Ashtar Parancsnok, Mihály Arkangyal, Kuthumi Nagyúr, Melchizedek Nagyúr, Maitreya Nagyúr, és St. Germain dolgozott veletek alaposan a tudatosság összes szintjén keresztül, hogy megidézzék a tárgyi manifesztációt, a megkívánt eszközöket, hogy az emberiség tudatosságát egy szinten tartsák. Ezen 7D-s rács helyben tartásával automatikusan feltöltenek az energiával és információval, amit megkívántok, hogy tökéletesen megértsétek a világot, amibe beléptetek és a világot, amibe a nem túl távoli jövőben fogtok belépni.

A gyermekek a jövő világának kapuőrei. Ők hozzák be a létbe, minden létező magjába, a Vízöntő tudatosságot. Az energia Vízöntő mozgalmát, ezt a víz elem szimbolizálja, és az önátadást, az áramlást, a teremtést, a fogékonyságot és a befogadóképességet jelképezi. A víz mozgása az, ami az egyént az életútján hordozza. A gerincetek meg van töltve gerincvelői-folyadékkal. Az élet vize az energia teljessége, ami táplálja az érzelmi testedet. A fizikai testeteknek szüksége van vízre, azért hogy életben maradjon, és az egyént már kérték, hogy adja át magát vagy legyen rugalmas, már kérték azt, hogy haladjon az árral, hogy bízzon meg a szellem jel adásaiban elvíve őt pontosan oda, ahol lennie kell. Ez a beavatás is arról szól, hogy teremtsetek megfelelő érzelmi szerkezetet, ami ahhoz kell, hogy az 5D tudatosság a helyén legyen tartva, ezáltal lehetővé téve a tudatosság más szintjeinek, hogy kiterjedjenek ebből a pontból.

Most kérlek, hunyd le a szemeidet. Képzeld el magad a nagy világűr szélén állni. (szünet) Képzeld el ezt az űrt egy vízzel teli hatalmas medencévé válni. (szünet) A víz tele van az energia és fény rendszereinek milliárdjaival. Minden rendszer meg van töltve az információ rendszereivel. Ez az információ egy részetek, mivel ti is vízből álltok. Az érzelmi testeteket a Föld Anya érzelmi teste táplálja. A fény áramlatának átadni magatokat a következő lépés, amire az embernek szüksége van, hogy egyszer helyreálljon a bizalma. A bizalom a gyökércsakrára épül – az alapzat minden fizikai élet számára. A képességetek, hogy átadjátok magatokat és az élet áramlatával haladjatok ez a szexcsakrátokban helyezkedik el. Ez a víz elemetek. Itt található az Istennői energiátok.

Képzeld el magad a vízben búvárkodni teljesen bízva abban, hogy képes vagy a vízben úszni. (szünet)

Ahogyan a tested hozzászokik a víz hőmérsékletéhez, kezdd el mondogatni magadnak, hogy igenis képes vagy a víz alatt lélegezni, és hogy a tested automatikusan képes hozzáigazodni ennek rendszeréhez, és hogy képes vagy halként lélegezni. (szünet) Most megteremted ezt, merülj le és miközben egészen mélyre úszol. Minél mélyebbre mész, annál mélyebb tudatosságba hatolsz be. (szünet) 

Nagyon keveset tudtok az óceán legmélyéről, ez egy visszatükröződése annak, hogy mennyire keveset tudtok az egyéni tudat mélyebb zugairól. Valami igazán egyszerűt fedezhetsz fel azáltal, hogy megengeded önmagad számára, hogy behatolj a tudat különböző szintjeibe azáltal, hogy a vízben úszol, egyre mélyebbre és mélyebbre merülve az énedbe. Biztosítsd önmagadnak, hogy képes vagy a tudatod mélységébe behatolni, ami tartalmazza az összes igazságot, amit valaha kerestél, és tartalmazza az összes igazságot, amit valaha is keresni fogsz.

Minden választ, amit valaha is keresni fogsz a tudat tárolja, ezért is mondják, hogy az összes válasz benned található. A belső tudat egy olyan világ, amit az alsóbb egó nem érintett meg. Ez egy olyan világ, ami minden idejétmúlt felfogástól mentes. A belső autentikus éned tiszta fény, tiszta 100%-os autentikus igazság. A kvantum tudatosságba való belépés az űrbe való belépés is, a tudattalan éned legmélyebb zugaiba való belépés. A víz, amibe jelenleg vagy, a gerinc-velői folyadékot is szimbolizálja, ami ugyanolyan mint a víz, bele van kódolva minden tudás. Ez a folyadék szintén be van kódolva az összes információval, amire szükséged van ebben az életidőben, hogy elérd és megvalósítsd a teljes mesteri éned és mindent, amiről valaha is úgy döntöttél, hogy megtapasztalod.

Folytasd az egyre mélyebbre és mélyebbre merülést a vízben, folyamatosan emlékeztetve magad arra, hogy képes vagy vízben lélegezni és kényelmesen átmenni más dimenziókba. (szünet) Képzeld el ezt a világot, otthont nyújtani neked, képzeld el ezt egy ismerős helynek. (szünet) Most képzeld el, hogy ez a hely olyan érzést nyújt, ahol teljesen nyugodtnak, teljesen biztonságban érezheted magad, egy hely, amibe teljesen bízhatsz és teljesen támaszkodhatsz rá. (szünet) A létezés ezen állapota egy valóság a tudatosságod magasabb szintjeinek, és semmi esetre sem vágyálom. A Felsőbb Éned kész most megmutatni neked ezt a szerepet, azért mert készen állsz belépni ebbe.

A beavatásotok része, testvéreim, az, hogy gyakoroljátok ezt a vizualizációt napi szinten minimum 41 napig, ezen időszak után a tudatotok automatikusan be fog hatolni ezen mélységekbe és elvisz titeket a világokon belüli világokba, a világokba, amik belül vannak. A világokba, amit elértetek, és a valósságotokként ismeritek, amely az igazság világában van – a világban, amire felkészítettek, hogy belépjetek. A világot, a bolygótok gyermekeinek előkészítették, hogy valóságukként nyilvánítsák meg. Ez a világ, amit előkészítettek; ez az, amit eddig a pontig ápoltatok. Miközben ráébresztünk titeket a tudatosság és felelősség egy új szintjére a gyermekek, a belső gyermeketek őrzőikként, képesek vagytok megtenni ezt a nagy lépést az új világba. A világba, ami sokkal többet tartogat számotokra, a világba, amibe biztonságosan és tisztán feltárhatjátok magatoknak az összes igazságot, amiket tudni vágytatok. A világ, ami őszintén meg fogja mutatni nektek mi nem vagy, és azt hová nem tartasz, és azt, amit elfelejtettél önmagaddal kapcsolatosan. Minden gyerek, akivel találkozni fogtok vissza fogja tükrözni a tisztaságotok egy aspektusát vagy a sebeitek aspektusát. Segíteni fognak a hatalmatok/erőtök fényébe lépni csakúgy, mint ahogyan ti is segíteni fogtok nekik emlékezni, és segíteni fogtok nekik, hogy soha ne felejtsék ezt el.

Szeretett testvéreim, ez valóban egy hatalmas megtiszteltetés, hogy megteremthetjük ezeket az energia rácsokat mindannyiotokkal. Az élet rácsai el fogják hozni nektek az érzékenység egy magasabb szintjét, előkészítve az utat a még magasabb birodalmak gyerekeinek számára, hogy biztonságosan belépjenek a világba.

Most képzeld el magad egyszerűen a vízben. (szünet) Add át magad, és menj abba az irányba ahová a lelked húz. (szünet) Sok ember így képzelheti el a tudattalan legmélyebb, legsötétebb zugait és az óceán legmélye egy nagyon sötét hely, ahol a fény nem létezik. Ez nagyon messze áll az igazságtól, mert az óceánon belül a nagyszerű fény más világai találhatóak, egy spirituális és tudományos természetű magasan fejlett technológia. Van egy pont, ahol keresztülutaztok a sötétségen. Kitartó behatolás a sötétségbe elvisz titeket a fény új világába. Evégett képzeld el az óriási szépség, a hihetetlen fény, a csodálatos létezés világait, amik az óceánban léteznek. (szünet) Miközben minden egyes kép létre hozza magát a képzeletedben, a fény világainak egy visszatükröződését teremted, ahol is önmagad tudattalan aspektusai, ettől a naptól fogva kibontakoznak, hogy önmagad tudatos aspektusaivá váljanak.  És minden új tudatos aspektus, amit elismersz és átölelsz a tudatosságod részévé válik, és hozzá lesz adva ehhez az emberiség kollektív tudatosságának emelése is. A világok, amelyeket felemeltek egy fajta hellyé fognak válni számotokra, és a tudatosságotok számára, amelyekben folytatni fogjátok a tanulást és a tapasztalást, hogy kiterjedjetek és integráljatok, és ezekben a világokban meg fogjátok tapasztalni a fény jelenlétének erejét és jelenlétét mindenben mozogni.

Szeretteim, minél inkább beléptek a kiterjesztett, bőséggel teli tudatba magatokon belül, annál távolabb kerültök a szenvedéstől, fájdalomtól, ellenségeskedéstől, rosszindulattól, amit a tudatlanság állapota idézett elő. Ez a tudatlanság sok diszfunkcionális és sötétséggel teli megnyilvánulásba és viselkedésbe manifesztálódott. Ti, a fény testvérei céltudatosan választottátok ezt az inkarnációt.

A helyzet, amiben jelenleg vagy, az életedben, egy célért van ott. Ahol meg van a lehetőséged arra, hogy tanulj és megossz. Az elkövetkező 21 napban, folytatni fogod a tudatosság sok hullámának integrálását, ami a tudatosság szubatomi szerkezeteihez kapcsolódik, azokhoz, amik mindeddig elkerültek téged egyszerűen a korlátozott tudatosság végett. Soha ne felejtsd el, hogy mennyit tudsz; soha ne felejtsd el, hogy emlékezni jöttél. Ha kétségek közepette találod magad, emlékezz arra: “ A fény szabaddá tesz”. A fény a tudás. A tudatlanság a sötétség. A tudatlanságotok egyszerűen azért létezett, mert nem tudtatok jobbat. A szüleitek, a tanáraitok, a mentoraitok és bármelyik más felnőtt, akiket ismertetek hatással voltak a gyerekkorotokra, befolyással voltak rátok a legjobb információiknak megfelelően, ami a rendelkezésükre állt.

Különböző hozzáállást nyilvánítottatok meg, amik segíteni fognak a világotok gyermekeinek megteremteni egy eltérő valóságot önmaguk számára, miközben ti is eltérő valóságot teremtetek önmagatok számára. Ez a 7D beavatás második fázisa, amit én, Mária Úrnő személyesen vezetek le. Az első szakaszban leföldeltük az energiát a gyermekek számára. Az első szakasz az anyák oktatásáról és a fizikai gyermekek megszületési folyamatáról, más szavakkal a fizikai manifesztáció leföldelésének folyamatáról szólt. A második szakasz egy kiegyensúlyozott érzelmi síkot segít a létezésbe. Az érzelmi állapot kihatással van a fizikai állapotra, oly annyira, mint ahogy kihatással van a mentális állapotra is. Amit magatokkal kapcsolatban éreztek, arra is kihatással van, amit gondoltok, és amit gondoltok, az táplálja, amit éreztek. Amit gondoltok, és amit éreztek az határozza meg az élet minőségét, és mindenen belül, amit tapasztaltok.

Én, Mária Úrnő és a fény magasabb szintjeinek sok más lénye fogunk veletek dolgozni egyénileg, és néhányszor csoportosan attól függően, mit választottatok. Ezen folyamat révén minden eszközt meg fogtok kapni, amire szükségetek van és az információ minden kis darabkáját, ami szükséges a szolgálatod szerepéért hordoznod. Nem mindig más személyen keresztül fogod megkapni ezeket az információkat. Ez a személyes fejlődésetek része és a felemelkedési programotok része is, amit Maitreya Nagyúr helyezett üzembe.

Ha azt választod, hogy rátapadsz bármilyen külső forrásra, hogy ellásson téged információval, hogy ellásson válaszokkal, hogy ellásson életerővel, akkor az a tudatlanság állapotának csapdájában fog tartani téged.  Beszéltem már korábban arról, hogy hogyan befolyásoltak és hogyan programoztak be. Az önmegvalósítás művészetét gyakorolva átprogramozzátok azt, amit elhitettek és elfogadtatok igazságként és valóságként. Az önmeghatalmasodás összes cselekedete ebben a birodalomban felszabadít titeket bármilyen illúzió alól, amit megtapasztaltatok. Minden felfedezés és számtalan dolog, amit tapasztaltok, a fény rácsát erősen a helyén fogja tartani, a rácsot, ami az új gyermekeket ébren fogja tartani. A belső gyermeked minden aspektusa, amelyek beemelkednek az érzés állapotába, meg fogja erősíteni az energia hálózatát, hogy felébressze az alvó gyermekeket. Néhányotokat bekódoltak, hogy az ébredő gyermekek és a szüleik őrzőiként és segítőiként cselekedjetek. Másokat közületek az összes tudatos gyermek szüleinek oktatására kódoltak, hogy tudatossá tegyétek ezeket a szülőket a gyermekeik szükségleteire, a táplálkozásilag, érzelmileg, mentálisan, spirituálisan, pszichikailag, kreatívan, fizikailag és lelkileg. Azok közületek, akiket ezekkel kódoltak be, hogy ezt tegyétek, gyors változást fogtok megtapasztalni a személyes fiziológiátokban, pszichológiátokban és táplálkozási igényetekben.

Néhányotokat azzal kódolták be, hogy gyermekeket hozzanak a világra, hogy a teljes kvantum tudatosságot képviseljék. A mesterek beszéltek már ezekről a gyermekekről, akik nem felejtettél el, hogy kik is ők igazából, és azt, hogy honnan jönnek, ami nagyon egyszerű, a teljes kvantum tudatosságból. Azok közületek, akik ilyen gyermekek szülei lesznek, úgy fogjátok találni, hogy keresztülmentek felgyorsított és nagy ütemű személyes gyógyuláson, lelkileg és érzelmileg. Úgy fogjátok találni, hogy a tudatosságotok túlmutat a paramétereken, azokon, amiket valaha is elképzeltetek. Ezeknek a gyermekeknek szükségük van ezen kiterjesztett tudatra annak érdekében, hogy képesek legyenek oly módon működni, ahogyan megteremtésre kerültek. Ti is megtapasztaljátok ezt személyes evolúciós célokból.

A felemelkedési beavatásotok szükséges a tudatosság ezen szintjeiért, mert ezen gyermekek egyengetése révén, őrizve őket és vezetve őket, előkészítitek az utat minden más generáció számára is, ami következni fog ettől a pillanattól kezdve. 

És akkor ott vannak azok is közületek, akiket ezen gyermekek gyógyítására kódoltak be az energiamunka révén, a kristályok, szimbólumok, vibrációs gyógyítás a hangok és tónusok által, a színek vibrációjának gyógyítása által, a megerősítések, kreativitás, vizualizációs, kvantum gyógyítás… stb által. Ezért rendkívül fontos az, hogy megértsétek a kvantum tudatosság hatalmát. Ez meg fogja adni annak megértését, amit jelenleg képtelenek vagytok integrálni, annak érdekében, hogy megértsétek az üzenetünk teljes nagyságát. Magabiztosan tudom azonban azt állítani, hogy mindannyiotok nagyon tisztán meg fogja ezt érteni az elkövetkező hónapokban, ami biztosítani fogja számotokra a kvantum tudatosság szintjeinek használatát, és engedd meg az energiáidnak, hogy behúzza számodra azt, amire kifejezted a szándékodat, hogy megteremted.

Ti, és az olyan emberek, mint ti vagytok, a fény vezetőinek legfontosabbjai vagytok egyszerűen azért, mert sokkal közelebbről fognak figyelni titeket (a fény különböző lényei, mesterei), mint bármilyen beavatottakat a bolygón. A beavatottakat, akik úgy vibrálnak, mint ahogyan ti teszitek, a beavatottakat, akik hozzátok hasonlóan felelősséget vállalnak a gyermekek felébresztéséért, az oktatásukért, az adottságaikért és az energia manifesztációiért, és segítetek nekik az új hatalmukba/erejükbe emelkedni, ez valóban egy nagyon izgalmas és csodálatos szerep. A Szellem nem fog rátok jobban figyelni, mint más csoportokra, mivel a Szellem mindenkit egyenlően figyel, a Szellem mindenki tudását egyenlően ismeri el. A szerepetek nagyon fontos, mivel a gyermekek meg titeket fognak figyelni. Szükségük lesz rátok. Valami egész egyszerűen humoros lesz nektek, más alkalmakkor riadóztatni fognak titeket a szükségleteikről és a saját szükségleteitekről is. Tehát legyetek tudatában és engedjétek meg a belső gyermeketeknek, hogy vezessen titeket csak úgy, mint a külső gyermekek is ezt fogják tenni.

Az érzelmi testek szerkezete új módon fogja elősegíteni az anyák és apák oktatását a gyermekeik születése körüli jogukat illetően. Ez elő fogja segíteni még jobban a bejövő lélek és a szülei között lévő a telepatikus természetű kommunikációs rendszerek megerősödését, azért, hogy a szülők vagy az anya még pontosabban tudjon kapcsolódni a belső párbeszédhez, ami lezajlik és képessé válik arra, hogy tisztelje a bejövő lélek hitrendszereit. Ez a folyamat a nők meghatalmasításáról/feljogosításáról is szól, azáltal, hogy felébresztik az istennői jelenlétüket, azáltal hogy aktiválják a víz elemüket. Ez az aktiválás lehetővé teszi számukra, hogy még jobban érintkezésbe kerüljenek az érzéseikkel, így meg lesz a kellő bizalmuk ahhoz, hogy kiálljanak a tudatlanság és kereslet rendszereivel szembe, hogy a szükségleteik és a meg nem született gyermekük szükségletei tiszteletben legyenek tartva, szemben azzal, hogy a nőgyógyászok utazási, szórakozási időbeosztása határozza meg a szülés időpontját. Ez a folyamat önmagában is egy nagyon fontos folyamat. A kódolás eredményeként, ami sejtszinten mindannyiotokban aktiválódott, úgy fogjátok találni, hogy az elmétek időnként kreatív (teremtő) energiával töltődik fel, és az energiának lehet, hogy nem mindig lesz értelme. Amikor ez történik, kérjétek meg az energiát, hogy lassuljon le és képzeljétek el önmagatokat elérve az információt, ami úgy jön elő, mint oldalak a számítógépetek képernyőjén. Ez segíteni fog beolvasztani a szükséges információt, amit megkaptok azért, hogy egy megemészthető formába és gyakorlati felhasználásba kerüljön, amelyet képesek lesztek átadni, bármilyen téren. Ti, akik kifejezetten a saját gyermekeitekkel/unokáitokkal dolgoztok, az információ megkapása nektek, ugyanolyan fontos lesz, mint bármilyen gyógyítónak, tanítónak, gondozónak vagy bárki másnak, azért mert ti teremtitek meg a fény alapzatát, amire a gyermekeitek/unokáitok fogják építeni a saját életük maradékát.

Testvéreim, most itt az idő, hogy lepecsételjük a folyamatot és továbbra is támogatunk mindannyiótokat egyénileg a fény új szintjeinek beillesztésében/beállításában, amiket már megteremtettetek magatok számára. Minden, ami megtörtént, amit láttatok, éreztetek, érintettetek, érzékeltetek és ízleltetek a világotoknak egy része, amely nem alakult volna ki onnan, ott ahol most vagytok. Az evolúció ezen folyamata önmagában is az élet ajándéka. Ez az utazásotok része. Ez vértez fel titeket a bölcsességgel és tudással, ami szükséges ahhoz, hogy példát mutassatok mások számára, hogy mutassátok az utat, azáltal, hogy újra felfedezitek a képességeteket abban, hogy bízzatok, hogy leföldeljétek magatokat, hogy biztonságban érezzétek magatokat a világotokban, hogy teremtsetek, hogy érezzetek, hogy legyetek, és hogy kommunikáljatok. Ezért mutassátok meg azoknak, akik elfelejtették, hogy hogyan tegyék ugyanezt. Segíteni fogtok a gyermekeknek emlékezni, arra, amit elfelejtettek és tartani az ütemet, amivel jelenleg kapcsolatba lépnek. A Minden Ami Van fénye lehet és mindezt manifesztálhatjátok önmagába az energia egy rendszerében, és teljesen megemészthetitek, elfogadhatjátok és megérthetitek. És a megértés összes szintje a következőre vihet titeket és evégett haza vihet titeket, hogy eggyé váljatok az Anya/Atya Istennel.

Mária Úrnő vagyok, a világotok anyja. Szabadok lehetek. Namaste.

Kérdések és válaszok:

Kérdező(1): A gyermek emlőről való leválasztásáról…

Mária: Van homeopatád? Ha van kezdjél el konzultálni vele erről. Kérjél tőle Chamomilla Vulgaris-t(kamilla lapú), Pulsatilla Pratensis-t (kökörcsin alapú) és Ignatia Amara-t (Szent Ignác-bab alapú). Az Ignatia segíteni fog, ez gyógyír a bánatra, szorongásra, a leválasztásra és vesztességre. Mindkettőtöknek be kell vennie ezt. A kamilla segíteni fog lenyugtatni őt és a kökörcsin segíteni fog neki az elkülönülésnél, hogy ne kötődjetek egymáshoz többé annyira szorosan. A bach virág elsősegély cseppje [Rescue remedy] szintén jót tehet mindkettőtöknek. Beszélj a gyerekedhez olyan gyakran amennyire csak tudsz, és informáld őt a döntésedről és arról, hogy miért teszed. Fel fogja dolgozni ezt az információt és megérti ezt. Azonban, minél jobban érzékeli a szorongásodat, félelmedet, annál jobban tovább fog tartani ez azért, mert nem fogja magát biztonságban érezni, vagy inkább belenyugszol a döntésedbe, mert nem érzed magad nyugodtan a döntéseddel kapcsolatban.

Kérdező(2): Az új gyerekek..(nem hallható)

Mária: Elnézést kérek, ha megzavart az új gyerekek kifejezés használata. Hadd tisztázzam. A gyerekek, akikre utaltunk az összes gyerek, akik a világba jöttek az indigó sugáron és a többi sugáron keresztül 1986 óta.

Kérdező(3): Depressziós vagyok, nagyon fáradt és úgy érzem leváltam mindenről.

Mária: Először is kezdjük a csakra rendszereddel. Amiről beszélsz az a trauma vagy visszaélés klasszikus gyökércsakra tünete. Az anyukád jelen van igazam van? Volt valami születési traumája?

Daniellának fogós szülése volt.

Mária: Ez a gyökércsakra traumájának a része. Amikor egy gyermeket fogóval távolítanak el, akkor a gyereket szó szerint a világra kényszerítik. A fogó általában nyomást helyez, nagy mennyiségű nyomást, a halánték lebenyre és attól függően, hogy hova helyezték a fogót, ott egy energetikai nyomás is kialakulhat a hipotalamuszra. A hipotalamusz tartja az összes finom fizikai testet egyensúlyban és összehangoltan. Az ilyen szülési trauma az elkülönülés/szétválás egy érzetében nyilvánul meg, egy fajta visszahúzó érzésben, ezért Daniella a tapasztalatod ide vezethető vissza a születési tapasztalatodhoz, ahol képtelen voltál kifejezésre juttatni a sokkot és fájdalmat, amit először éreztél, szó szerint kirángattak az anyád méhéből, belekényszerítettek egy olyan térbe, ahová még nem álltál készen belépni. Ez a  másik oka, amiért nem vagy képes teljesen leföldeltnek érezni magad a testedben, ez az oka, amiért azt érezted eddig, hogy nem illesz bele a világba, elkülönülést éreztél mindenkitől, elkülönülést éreztél az élettől.

Ezért azt javasoljuk, hogy napi szinten csináljál földelő gyakorlatokat, hogy érintkezésbe lépj a testeddel. Az egyik legfontosabb gyógyító aspektusa ennek, hogy lépj érintkezésbe a testeddel, azáltal, hogy fizikailag megérinted és pl. olyan formában, hogy masszírozod azt. Érintsd meg a tested tudatosan. Masszírozd be a tested némi testápolóval, a lábadtól kezdve. Miközben a lábadat masszírozod, masszíroz meg az lábujjaidat is egyenként. Hozz létre tudatos kapcsolatot minden lábujjaddal és az egész lábaddal. Mozgasd meg a bokádat; hoz létre tudatos kapcsolatot a bokáddal. Vizsgáld meg a lábad, mit tesz a lábad érted? Mi történne, ha a lábujjaid nem volnának ott? Mi történne, ha a lábad nem lenne ott? Ha nem lenne lábad, ha nem lennének ujjaid, nem lennél képes állni. Ha nincsenek lábujjaid képtelen vagy egyensúlyozni. Ezért a lábaid és a lábujjaid nagyon fontos részeid. Ha a bokád nem lenne ott, nem lennél képes a lábad fel és le- mozgatni, előre és hátra. A járás rendkívül kényelmetlen lenne. Rugalmatlan kapcsolat lenne az irányok terén. Masszírozd végig a lábad ugyanilyen módon. Érezd a bőröd szövetét. Vizsgáld meg a bőröd szövetét. Minél többször csinálod, ezt annál jobban érezni fogod a kapcsolatot a testeddel. Többé nem fogod már magad úgy látni, mint valami elkülönült dolgot. A tested önmagad létfontosságú része. Ez valami, amit megteremtettél és manifesztáltál, hogy kifejezd a részed. Sok kifejeződésed van sok helyen, de ennek az egynek [fizikai test] vagy igazán tudatában. Ez egyedi mindannyiotoknak. Senki nem készül pontosan ugyanabból mint te, mindenkiben van legalább egy hajszál eltérés. A masszás elősegíti a tested méregtelenítését. A fizikai tested méregtelenítése épp olyan fontos, mint a jó fizikai higiénia fenntartása. A test méregtelenítése belső higiéniát tart fenn. Sokkal jobban fogjátok magatokat érezni, amikor eleresztitek a kemikáliákat és az érzelmi mérgeket önmagatokból. Minél inkább kapcsolatba lépsz a fizikai éneddel, annál biztonságosabban fogod magad érezni. Azért mert nem érzed biztonságba magad a világban, mert szó szerint rád erőltették, erőszakosan kirángattak a világra, és nem érezted, hogy ez egy biztonságos hely lenne számodra, avégett ahogyan kezdődött, és nem hallottak. Javasoljuk az utazást a csakráidon keresztül – mind a 7-en, a gyökércsakrától kezdve. Tanulj róluk, és az intenzív munkálkodás velük kellő megértést és információt fog adni neked arról, amit szükséges eleresztened a korlátozó, szenvedő és fájdalmas érzésekből, aminek ki voltál téve. Az intenzív fáradtságot a napfonatcsakrából szivárgó energia is befolyásolhatja. Tehát tudatosan védd magad és kérd, hogy az összes csakra legyen védve, azért hogy ne szivárogjon az energiád és ne lopják el az energiád tőled. Ez az első lépés mindannyiotok számára. Kezd ennél a pontnál és úgy fogod találni a többi lépés is kibontakozik számodra.  Azonban azt is javaslom, hogy dolgozz együtt valaki olyannal, aki megérti a csakrarendszert, aki megérti a pszichológiát és fiziológiát spirituálisan és megérti a belső gyermek működését. [A csakrák mélyebb megértéséhez ajánlom Dr. Caroline Myss: A lélek anatómiája cím könyvét: http://www.mediafire.com/file/c5eapuaca2kwmfe/A-Lelek-Anatomiaja.pdf ]

Kérdező(4): Mária Úrnő, számít az, hogy egy gyermek hogyan születik meg? Természetes úton vagy például császármetszéssel? Van-e különbség?

Mária: Igen, van. Meglehetősen nagy különbséget tesz lehetővé. Néhány lélek úgy dönt, hogy császármetszéssel jön a világra. Azt jelenti, hogy a koponyalemezüket nem változtatják meg, és nem megy át radikális változáson, mint ahogyan azt teszi, mint amikor természetesen születik meg. A vaginális szülés megmozgatja a gyermek koponya lemezeit és a gerincüket egy vonalba hozza és összehangolja. Ez annak az oka, amiért a császármetszéssel született gyermekeknek sokkal inkább szükségük van a gyermekkori gerinc kiegyenesítésre/összehangolásra vagy kiropraktikai módszerekre, mint a szülő csatornában születetteknek. Amiért egy gyermek úgy dönt, hogy császárral vagy természetes szüléssel jön a világra az nagyon egyszerű. Ha komplikációk vannak, akkor nagyon egyértelmű, hogy a gyermek császárral fog megszületni. A bonyolult szülés például az ikerszülés, mert magas a kockázat. Mindez kihat a gyermek jövőére, hogy hogyan tapasztalja meg és éli meg a hátra lévő életét. Amikor az anya fél a természetes szülés fájdalmától, és hallott erről történeteket néhány barátnőjétől, akkor a félelem végett császárt választ, és ekkor nem féltétlenül a gyermek választása, hogy így szülessen meg.

Ezért is kell az első trimeszterben (első három hónap) az apának és anyának foglalkoznia a saját születési traumájukkal, és a szüleik félelmével, a saját félelmeikkel. Ezen félelmek eleresztése által, az anya sokkal jobban kapcsolatba fog kerülni a testével, és képes lesz olyan döntéseket hozni, amiket helyesnek érez, kényelmesnek és biztonságosnak önmagának és a bejövő gyermekének vagy gyermekeinek.

A gyerekekkel való közreműködés egyike, hogy a kódolásuk összekeveredik az anyjukéval, aki nincs a középpontjában, vagy nem elég meghatalmasodott, hogy az énjében legyen, vagy nem passzol a nőgyógyászához, aki a naplóból nézi ki a megfelelő alkalmat a császármetszésre, kitűzve, akkor amikor neki éppen megfelelő és nem tartva szem előtt az anya és a megszülető gyermek igényeit. Ez nem mindig van így, de tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy ebben a helyzetben több elfoglaltsága is van. Sok nőgyógyász nem vállalja fáradtságot, hogy kioktassa az anyát a császármetszés és a természetes szülés közötti különbségekről. És vannak ott más lehetőségek is, mint a vízben szülés, jóga, vizualizáció, még az akupresszúra is. Ezek mind olyan módozatok, amik segíteni fogják a szülési folyamatot és enyhítik a fizikai fájdalmat. Egyesek szerint a fájdalom csak a fejben létezik. Kvantumosan, igen így van. A jelenlegi valóságban azonban nem, és az anyák többségét nem tájékoztatják. Nem tudatnak az isteni jogukról vagy szülési jogukról.

Kérdező(5): Kérlek tudnál nekem megfelelő választ adni, hogy Liam mit tapasztalt kétszer is?

Mária: A támadásokra célzol?

Kérdező(5): Igen.

Mária: Minden (dolog), amit az egyén megtapasztal kapcsolódik valamihez, amit az ember beengedett a terébe. A támadások átélésének az oka a terében, amit a fiad él át, mondd meg neki, hogy nyitva hagyta magát, és sérülékenyen. Egyértelműbb világosságot/tisztaságot fog szerezni azáltal, hogy kicsit többet tud meg az emberekről, akikkel megosztja a terét, akik valójában a személyes tárgyait elvették. Ez hatással volt a fiadra érzelmileg és pszichológiailag is, meg kell értenie, mit is képviselnek ezek a személyek számára, mit tükröznek vissza önmagával kapcsolatban, és talán már készen áll ezektől megszabadulni.

Mindössze annyit kell tenned, hogy megkérdezed tőle, hogy a másik emberek mit képviselnek az ő életterében önmaga számára. Ha tudod a nevüket, kérdezd meg tőle, “Mit tesz így XY, és mit képvisel az életben számodra? Hogyan írnád le, és hogyan tükröződik vissza ez te rád?” Megteheted ezt ugyanígy önmagadban is, és miképpen látod őket visszatükröződni rá arra alapozva, amit róluk tudsz. Az otthon szimbolizálja szívterét. Itt ez megmutatja neked, hogy a szíve mennyire érzékeny és hogy a terébe betörnek. Azáltal, hogy elmagyarázod neki, hogy hogyan fejtse meg más emberek jellegzetességeit, képes lesz meghatározni melyik aspektusai tükröződnek vissza a szívében. A szívcsakra befolyásolja az összes többi csakrát, és az összes csakra hatással van a szívcsakrára. Ez a híd az alacsonyabb és magasabb világok között, az én alacsonyabb és magasabb aspektusai között. A szívcsakra táplálja a felébredés és a felemelkedés spirituális folyamatát és leföldelési folyamatát. Ő már önmagában elért egy olyan pontot, ahol megvan a lehetősége, hogy egy sokkal magasabb létállapotba lépjen. Ezért, ha megvizsgálja, mit kell eltávolítani és mit képvisel ez számára, akkor nagy tisztaságot fog ez nyújtani számára ezzel kapcsolatban, tekintettel arra, amit készen áll elengedni, legyen ez egyszerűen egy hozzáállás, vagy egy hiedelem rendszer.

Kérdező(6): Trauma és gyógyítás lehetősége a bántalmazott gyermekek számára.

Mária: Azt javasoljuk, hogy szintén tanulmányozd a csakrarendszert. Azáltal, hogy megérted ezen fő energiarendszerek működését, jobban meg fogod érteni hogyan hat a pszichologiájukra a trauma és a sokk, aminek ki lettek téve, a sok visszaélés/bántalmazás végett, ami traumához ás sokkhoz vezetett. Azáltal, hogy a csakrarendszerükön keresztül dolgozol, ilyen intenzív és intim módon, igazán képes leszel táplálni a gyökérrendszerüket. Emlékezz rá, azt mondtuk, az embernek vissza kell mennie a gyökereihez, azért, hogy képes legyen azt tudni, hogy hová is tart. Tudjátok honnan jöttek, és minek voltak kitéve. A gyökércsakra az alapja minden másnak. Ez az alapzat, amelyre minden más megteremtődik. Ezért, hogy megváltoztasd a szerkezetet, meg kell változtatnod az alapzatot. Hogy igazán meghatalmasodjanak a nők és a gyermekek, az első lépéssel kell kezdeniük a folyamatot, hogy képesek legyenek visszakövetelni az isteni jogukat, hogy a Földön legyenek és az isteni jogukat arra, hogy a szükségleteik kielégítésre kerüljenek. Biztos vagyok benne, hogy ez nagyon jó alap lehet, amivel dolgozhatsz. Minél többet tanulsz, annál többet értesz meg a viselkedésből, annál jobban meg fogod érteni a betegségeket, és belépsz a kvantum tudatosságba, azért mert itt és most kész vagy erre, és képes leszel ezeket az embereket egy olyan helyzetbe juttatni, amiről még csak nem is álmodtak.

A lelkük bizonyosan támogatni fog titeket biztosítva, hogy a folyamat harmonikus és gyors legyen. Azt javaslom, mindig határozd meg a szándékodat, mielőtt ezekkel a nőkkel és gyermekekkel dolgozol, dolgozz a gyógyító angyalaikkal, a szellemi/lelki szüleikkel és a mester vezetőikkel és a fény más lényeivel, akik részt kívánnak venni a munkában az adott pillanatban. Ez növelni fogja az energia minőségének dimenzionalitását, amit bemutatsz nekik és az energiát, ami megkönnyíti ezt abban a térben. Ez a munka kapcsolódik az őslakos emberek tudatosságának emeléséhez is. A legtöbb sötét (bőrű) embert a sötétséggel társítják, meglehetősen a bőrük színe végett. Meghatalmasítva őket, meg fogod hatalmasítani az Afrikai gyökérfajt, hogy a teljes lényébe lépjen. Afrika a gyökér és az alapzat, amelyre a világ többi részének tudatossága épül.

Kérdező(7): Alex gyerekről, akit tanítok, szemtelenül viselkedik velem szembe, ő most nyomogatja a gombjaimat vagy valami más van ott, hogy nem tudom megérteni ennek az okát?

Mária: Mit értesz meg belőle?

Kérdező(7): Az ellenszegülést, az ingerlést, a határok feszegetését…

Mária: Van olyan részed, aki ugyan ezt akarja tenni? Vagy ugyanúgy érez? Ami feszegetni akarja a határokat?

Kérdező(7): Igen.

Mária: Azt csinálok, amit akarok és nem ezt vártam magamnak. És mit gondolsz a kis Alex mit próbál tenni? Talán most ő és te együtt ballaghattok és együtt feszegethettek határokat. Eredj és tegyél valamit, amit igazán meg akarsz tenni anélkül, hogy bárki is megmondaná neked, hogy hogyan csináld ezt. Ez egy nagyon erőteljes módja a gyerekek támogatásának, hogy biztonságosnak érezzék a képességeiket, hogy határokat feszegessenek beleértve a sajátjukat is, és hogy képesek legyenek kifejezni önmagukat egy biztonságos környezetben.

Kérdező(8): Ez személyes természetű kérdés lenne. Arra gondoltam, hogy meg tudnád-e osztani velünk, az életedet, Máriaként, egy teljesen tudatos gyermek anyjaként. Tudnál nekünk valódi információkat adni vagy némi betekintést hogy milyen volt, egy teljesen tudatos gyermek anyjának lenni?

Mária: Hatalmas támogatásom/segítségem volt. A legtöbb időnket az Esszénusokkal töltöttük. Ezekkel a nagyszerű, bölcs mesterekkel, akik szellemileg kellőképp el voltak látva, és meg volt a bölcsességük ahhoz, hogy kezeljék az ilyen igényeket. Személyes szinten, ez az összes igazságában, egy megtiszteltetés volt. Személyesen hiszem és mindig hittem, hogy egy szülő szerepe a legtiszteletreméltóbb szerep bármilyen lélek számára, aki bevállalja. Talán a legmerészebb is, látjátok, hogy ez önmagad és gyermeket iránti hatalmas mennyiségű bátorságot, kitartást, türelmet, együttérzést és feltétel nélküli megértést követel meg. Jézus önmagában, nem volt mindig fizikai inkarnációban. Valójában számtalanszor tapasztalta meg a személyes beavatásait más dimenziókban. Ez később zajlott le az életében, amikor átadta tanításait, minden, amit tett a fény lenyomatának kivetítése volt a harmadik dimenzióba, ami által mindenki más a teljesen inkarnálodott énjeként észlelte. Ez az egyik oka, amiért Jézus képes volt feltámadni. Látjátok, a teste, amit megfeszítettek nem volt egy teljes-értékű fizikai megnyilvánulás. Azonban önmaga egy asztrális kivetítése elég volt, hogy képes legyen átadni a tanításait, amiket az emberek most igazságként fogadnak el. Azonban sokan nem voltak tisztában annak mértékével, amellyel a tanításait és életét eltorzították olyan emberek befolyása által, mint például a rómaiak és sok más forrás.

Jézus Mester sok információt fog átadni, amikor levezeti a 7D-s beavatását. Emellett mindez, amikor a 3. dimenziós tudatosság birodalmában volt, amit elfoglalunk, mikor emberi formában vagyunk, ő áldás volt, mindig is mester volt, és időnként rendkívül huncutka volt. Felfedezett mindent, amit fel kellett fedeznie az emberi birodalomban. Ő, mint sok más gyermek emlékeztet minket arra, milyen is az élet ajándéka – áhítattal fedeznek fel mindent az új élettel kapcsolatban. Amikor gyermekek megszületnek, minden új. Nem számít, hogy hányszor voltak ők vagy ti, vagy én a Földön, ez mindig friss tapasztalás. Tehát, amikor egy gyermek megvizsgál egy kukacot az elejétől a végéig, azért van, mert megteheti. A legnagyobb áldás anyaként az volt, hogy megfigyelhettem az áhítatot a gyermek szemében és arcán az Isteni teremtés felfedezése kapcsán.  Az öröm a szemeikben, az öröm a nevetésükben és mindenekelőtt a bátorság, ahogy átölelik az életük összességét. Voltak napok, amikor viszont azt kívántam, hogy bárcsak lett volna egy használati utasításom/kézikönyvem hozzá. (nevetés)

Maitreya Nagyúr - 7. dimenziós beavatás

Maitreya Nagyúr 7. dimenziós beavatás

Michelle Eloff ©

Johannesburg, Dél-Afrika, 2005 március 22

Fordította: Hatejer Emese

Forrás: thelightweaver

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

(Ebben a csatornázásban Maitreya Nagyúr a Mester Rács Építőkre utal. Azok, akik olvassák ezt és nagyon erőteljes vonzást éreznek az iránt, amiről beszél, akkor ti valószínűleg szintén Mester Rács Építők vagytok. Azt javaslom, hangolódjatok össze Maitreya Nagyúrral és kérjétek, hogy erősítse meg nektek ezt az érzéseteket. )

_________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy elhozzam számotokra a bátorság, a bölcsesség és az önismeret áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Fény fivérei és nővérei, ahogy összegyűlünk a Krisztusi energiák jelenlétében, a kristály fény egy (kreatív) teremtő pajzsát manifesztáljuk körülöttetek egyénileg és a bolygó fénymunkásainak csoportjaként is. A teremtő pajzs az egyik, ami közvetlenül a harmadikszemcsakrátok és a szexcsakrátokon át emelkedik ki. Azért manifesztáljuk ezt a pajzsot, hogy segítse a folyamatot, amit a Fény Urai segítettek elő, és azt amelyet Maitreya Nagyúr fog aktiválni veletek ma abból a célból, hogy létezésbe hozza azt, amire vágytok a lélek szintjén, hogy megteremtsétek és manifesztáljátok a fizikai valóságotokban. Ez a folyamat megköveteli a harmadikszemetek és a szexcsakrátok intellektusának felhasználását. Az intellektus, amire utalunk az egyik, amely tökéletes összhangban van az Isten-Elmével/Tudattal[God-mind] és a fény univerzális (alap)elveivel, amelyet Maitreya Nagyúr ma szintén be fog mutatni nektek.

Kezdjük el, hunyd le a szemedet, ha még nem tetted meg, lélegezz be mélyen a tüdődbe és lélegezz ki, amint ezt teszed, engedd meg a testednek, hogy ellazuljon és a középpontodba kerülj, és összpontosítsd önmagad ebben a térben. Ahogyan belélegzel, majd ki, lassan képzelj el egy kristályenergiából készült pajzsot, kiterjedni minden irányba a szex és a harmadikszem csakráidból. Ahogyan kényelmesen be- és kilélegzel, a (kreatív) teremtő energia ezen kristály pajzsa folytatja a kiterjedését addig amíg magába nem foglalja az összes energiádat, megtartva tökéletesen és összehangolódva az Anya/Atya Isten Felsőbb Elméjével/Tudatával, a Felsőbb Éned Felsőbb Elméjével, és a Föld Anya Felsőbb Elméjével.

Miközben be és kilélegzel határozd meg a szándékod, minden egyes belégzéssel és kilégzéssel, a tested egyre ellazultabbá és még éberebbé válik. Fejezd ki a szándékodat azért, hogy manifesztálódjon a béke és az életerő.

Most szólítsd fel a személyes vezetőidet és kérd meg őket, hogy legyenek jelen veled. Idézd meg az Isten Tudat/Elme jelenlétét. Idézd meg az Istennő Elméjének jelenlétét, és kérd fel a teljesen uralt fény énedet, hogy aktiválja az öröm, nevetés, fény és hang sejtjeit a fizikális és finom testeidben is. Folytasd a be és kilégzést kényelmesen. Ha van bárki más a fény lények közül, akiket szeretnél, hogy a jelenlétedben legyenek, akkor hívd segítségül őket is. 

Most, miközben én, Kuthumi félreállok, Maitreya Nagyúr előrelép, hogy átadja az üzenetét számotokra és most ragadd meg az alkalmat, hogy egy pillanatra elgondolkozz mindenről az életedben, amit jelenleg tapasztalsz meg, ami elkülönített az örömtől, nevetéstől, élvezettől és a fénytől. Maitreya Nagyúr tovább folytatja a folyamatot veletek, ezért, megáldalak és elköszönök tőletek. Adonai.

Ooooooo0oooooooO

Maitreya vagyok a Krisztus. Üdvözletem.

A jelenlétetek egy öröm. Az élet egy Öröm. A világ, amit tapasztaltok, olyan amit már létrehoztatok. Ennek megértése megszabadít titeket abból a világból, amit megteremtettetek és most egy valóságként tapasztaljátok. Minden valóság valójában egy illúzió, mivel minden valóság annak teremtőjének hitrendszereivel van kiszínezve. A valóságok milliárdjai léteznek és ezen valóságokon belül még több illúzió van. A beavatás, amin keresztül viszlek ma titeket, feltárja számotokra, azt ahogyan igazából el kell döntenetek azt, hogy az életetek hogyan fog továbbra is kibontakozni. Számos Mester tanította, hogy az  örömben élés az  egy művészet. A művészet nem tud megnyilvánulni a maga teljességében, ha a szív nincs benne.  Hogyan érez a szíved ma? Mi nyomasztja nagyon a szíved? Tele van a szíved Örömmel? A szíved énekel annak gondolatától, hogy élsz, vagy inkább a szíved nyomasztják és lehúzzák azon felelősségek, amiket annak érdekében hoztál létre, hogy a jelenlegi valóságod illúziójához tartsd kötve magad? Az utazásod a fénybe ennek céljáért megteremti a fényt és megvilágítja az illúziókat a valóságodon belül, feltárva számodra a fény valóságát, amely a szíved magján/lényegén belül lakozik, ezért, a szív művészetét a szíved központján belül, tehát megértheted, hogy mik a szíved ügyei, mondanivalói és mik az alapvető követelményeid.

Mindnyájan átéltétek a felemelkedés és felébredés számos ciklusát. Sokan közületek, akik hallják a szavaimat számos esetben tanítottátok az élet törvényeit, tanítva az univerzális (alap)elveket és a szív művészetének elsajátítását. Minden csakra a testetekben befolyással van a szívcsakrátokra, és a szívetek befolyásolja az összes csakrátokat, az alatta lévőket és a felette lévőket is. Átölelve az élet fényes oldalát azt jelenti, hogy választást hozol arról, hogy inkább a fényt lásd, ahelyett, hogy a sötét aspektusokra összpontosíts.

A kihívások, amelyekkel szembe kellett néznetek eddig a pontig elhozta számotokra a megértés belső állapotát néhány a szívetekkel kapcsolatos kérdésekben, habár még mindig vannak olyan területek, amelyek további figyelmet igényelnek. Elértetek egy fokozatot, ahol igazán integrálhatjátok az Isten Tudat/Elme Felsőbb Törvényeit azáltal, hogy elkezditek azokat új módon alkalmazni az életetekben. Ha úgy érzitek, Mester Rács Teremtők vagytok, akkor sok cikluson keresztül mentettek, amiket a bolygótok megtapasztalt, az egész földgömbön létrehoztátok az energia egy rácsát. Ezek a rácsok hajtották az emberiség tudatosságát a megértés magasabb birodalmai felé. Ezek a rácsok dolgoztak a fénnyel és hanggal, amely energia elektromágneses áramát manifesztálja, bevonva (ezáltal) az élet univerzális törvényeit a világotok étereibe. Ti építettétek a rácsokat az emberi lények köré a hang felhasználásával és ti hoztátok létre a rácsokat az emberi energiamezőn belül a védelem érdekében. Rácsokat építettetek, hogy kiemeljétek az emberi tudatosságot a sötétség mélyéből, hogy elérje a fény legfényesebb magaslatait. És, én, Maitreya Nagyúr, felidézem az az érzékeitekben, azért mert szükségem van rátok, szükségünk van rátok. A bolygónak szüksége van rátok, hogy emlékezzetek a mesterre, akik vagytok.

Ti, akik nem érzitek, olyan közel magatokhoz a Mester Rács Teremtői minőséget, ti társteremtők vagytok, akik kifejezetten a Szív Sugarán keresztül munkálkodtok. A Szív Sugarát Jézus Mester vezeti, amelyet szintén Serapis Bey, a Negyedik Sugár Chohanja is elárasztott fénnyel.

Én, Maitreya Nagyúr, folytatatom a munkámat a Mester Rács Teremtőimmel. Folytatom a felügyeletemet a fény munkálatain, amelyeket Jézus Mester és Serapis Bey továbbra is teremt.

Az energia manifesztálódik, ahogy ezeket a kérdéseket megvitatjuk veletek, ez megkönnyíti a frekvencia további aktiválódását, amit tegnap aktiváltunk veletek. Én, Maitreya Nagyúr a fénnyel ellátott energia aktiválásáért, segítséget kapok Kwan Yin Úrnőtől, Hilarion Mestertől és a lelkek egy csoportjától, akik megnyilvánulásba hozzák az Arany, Zöld, Rubin és Fehér fényeket a bolygótok (egyik) gyökércsakra pontjáért. Johannesburg a pontjánál lép be a tudatosságba, elhozva a tudat egy új szintjének érzését a fénymunkások gyökér- és szívcsakrán keresztül a fénymunkások, akik készek befogadni ezeket az energiákat és ez gyorsan ki fog terjedni a bolygó többi részére is.

Az Arany hely, Johannesburg, és az Arany Pont, Ponta D’ Ouro Mozambikban, tartják a fény és hang frekvenciáit, amelyek elősegítik a gyógyulás Szíriuszi (alap)elveinek manifesztációját, ami szükséges a sok alvó lélek felébredéséért, akik a jelenlegi felébredés folyamatának létfontosságú részei.

Most, Rács Építők, kiterjesztem az energiámat az energiamezőtökbe. Az energia felkavarodik bennetek a sürgetés egy érzésébe, a felgyorsulás egy érzésébe a lényetekbe, az emlékeztetés céljából számotokra arra, ami a lélekszerződésetek ebben az időben.

Szív Sugár Munkások, kivetítem az energia egy köpenyét a szívcsakrámból a szívcsakrátokba felébresztve a nyugalmat bennetek, a nyugalmat, amely a mély bölcsességet tartalmazza, az igazság eredetének mélyebb tudását, az öröm, a könnyedség és nevetés eredetét. A szerepetek az, hogy elhozzátok az öröm magját és a nevetés magját mindenki életébe, akik azt választják, hogy megosztják ezt és találkoznak veletek, függetlenül attól, hogy milyen hosszú találkozás is ez. Az önmagadnak tett szolgálatod az, hogy az elméd egészével átöleld az élet ezen ajándékait azért, hogy meg tud tenni a következő lépést a felemelő gyógyulásba, hogy kitárd az ajtót az öröm és a fény előtt.

Sokan valószínűleg egynél több alkalommal hallottátok a Mester Tanítók átadott üzeneteit azt illetően, hogy hogyan befolyásolják a hiedelemrendszereitek az életet, amit létrehoztok. Ez természetesen az egyik tény. A másik tény az, hogy a sötétség korainak hiedelemrendszerei a fájdalomra, szenvedésre, hiányra, veszteségre és korlátozásra összpontosultak. Elfogadtátok azt a tényt, hogy veszteség nélkül nincs győzelem/nyereség. Átadva bármilyen helyzetet, amit úgy találsz, a Szellem Isteni erejének/hatalmának és kérve az Isteni beavatkozást/közbenjárást és az öröm, a fény és nevetés manifesztálódását, hogy töltse fel a szívedet és a lényedet, a fény és hang egy nagyon különböző frekvenciáját kezded el vonzani az energiádban. Minden további szándék által még több fényt, örömöt és nevetést hozva az életedbe, a tested sejtjei fizikailag megváltoznak. A fiziológiád felépítése/szerkezete egy rendkívüli mutáción megy keresztül. A tested többször zárult le/be, mint az gondolnád. Ez a lezárulás a kondicionálások/feltételességek/ révén jött létre és azok végett akik akkoriban tudták, hogyan használják fel az erejüket/hatalmukat, hogy mindig elhallgatassanak titeket.

A sötét korok a múlt részei. Ez a mostani a fény és hang manifesztációjának kora. Ma a gyökér- és szívcsakra aktiválásának második fázisa történik minden egyes emberi lény számára, akik a különböző szív- és gyökércsakra pontokon élnek a bolygótokon. Az aktiválásnak kilenc szintje van, hogy ez beteljesüljön és biztosítsa, hogy az Arany helyszín fizikailag egy kedvező helyzetbe kerüljön és tudatosan létrehozza az Arany Tudatosságot. Ez a kilenc szint mindnyájatokhoz kapcsolódik. Kilenc irány az öröm megtapasztalására. Kilenc mód a fény megtapasztalására.

A 3 oszlop mindegyikén belül 9 irány van, és további 9 sugárút vezet a kifejezéshez és a kifejezés, amelyen keresztül a fény és hang új rácsai manifesztálódnak.

Ahogyan a Mester Rács Építőket újra cselekvésbe jutatjuk, a megteremtett rácsok a fény és hang vibrációit fogják kiküldeni a Földön, a testeteken, s bolygótok éterikus mezején keresztül és a Halak tudatosság rácsainak egy újabb szakasza kerül lebontásra, amely a kondicionáltságotok folyamatát vezérelte az elmúlt 2200 évben. Behúzva a Vízöntő Kort, ami küszöbön áll. A fény és hang számos aktiválásának részesei voltatok és a magatok módján megértettétek, hogy hogyan manifesztáljátok ezt az energiát. Nem kell tanulmányokat folytatnotok. Mindössze annyit kell tennetek, hogy emlékezzetek a fény érzésére. Emlékezetek, hogy hogyan érzitek magatokat, amikor a testetek vibrál a nevetéstől.

Emlékezetek, hogy hogyan éreztek, amikor az öröm szétárad a vénáitokba és minden dolog előtettek nagyon világosan és tisztán látszik. A jövőtök tisztán és világosan tűnik fel előtettek és egy újabb nap megélésének gondolata a bolygótokon nem egy félelemmel teli, ijesztő, csüggesztő valami.

Ennek az aktiválásnak a második szakasza kifejezetten az energia mágneses vonalával függ

össze az Arany pont és az Arany hely között, a Szíriuszon és a Delfin királyságon keresztül kapcsolódik, amelyet tegnap aktiváltunk, a ma a Macskafélék Királyságán keresztül válik aktiválttá. Biztos vagyok benne, hogy hallottátok már azt a mondást, hogy a macskáknak kilenc életük van. Ez a kilenc élet képviseli mindenkinek a kilenc ciklusát, amit minden inkarnációban megtapasztaltok, amikor fizikai testben manifesztálódtok. A 9-es minden ciklusa az energia egy vibrációjának befejeződéseként nyilvánul meg és felkínálja nektek az energia egy új vibrációjának a kezdetét. A 9-es minden ciklusa megnyitja a sejt receptorait, hogy eleressze és integrálja az új információt. A 9-es ciklus, amit megtapasztaltatok folyamatosan ismételte a korlátozás vibrációját és most eljött az ideje a sejt receptorainak leváljanak a korlátozás folytonosságáról. Ezért, hogy a tudatosságod a 7. dimenziós frekvenciájába mozduljon ma, megkérünk rá, hogy fókuszálj a fény bármilyen színű sugarára, amiről úgy döntesz, hogy a koronacsakra pontodhoz kapcsolódjon. és hozd be ezt az agyadba.

Képzeld el a hang frekvenciáit az agyadon keresztül vibrálni, nem baj, ha nem hallod őket, csak képzeld el a hang frekvenciákat folyamatosan visszahangzani az agyadon keresztül. Képzeld el a fényt az agyadban és a hang frekvenciákat keresztülvisszhangzani, ez hatással van az agyadban lévő sejtekre oly, módon, hogy a sejtek megnyílással reagálnak rá. Láss minden sejtet megnyílni, hogy elengedje a kondicionáltság 9-es ciklusát, amely hasonló valóságokat manifesztált újra és újra. A valóság, amit újra és újra megteremtetek nem feltétlenül lehet nyilvánvaló számotokra. Ennek bonyolultsága lehet, rászed/félrevezet és csüggedtség, kiábrándulás és zavarosság érzését hagyja maga után. Lélegezz fényt és hangot ezekbe a sejtjeidbe, és tudatosan fejezd ki a szándékodat a 7. dimenzió hangjának és fényének magasabb frekvenciájáért, hogy összeolvadjon az agyad sejtjeivel, és képzeld el ezeket a dimenziós energiákat, ahogyan megtöltik a sejtjeidet és feloldják, megszüntetik a társteremtés összes régi útját, módját.

Most, hogy megszoktad a fény és hang vibrációit keresztülmenni az agyadon, lélegezz fényt és hangot a tested többi részébe is, és ismételd meg ugyanazt a folyamatot elképzelve a sejteket válaszolni a fény, hang vibrációkra és szívélyesen eleresztve a régi paradigma kondicionáltságát, megadva önmagad számára a szabad akaratot, hogy integráld az új utat a 7. dimenziós tudatosságon át. A Lelked továbbra is integrálni fogja a 7. dimenziós fény és hang frekvenciákat most.

A beavatásod következő fázisa megköveteli, hogy mi a Fény Nagyurai, emlékeztessünk téged az Isteni jogodra, hogy egy örömteli, vidám és boldog létező vagy. A választásaid határozzák meg épp úgy, ahogyan a hitrendszereid is teszik, az élet minőségét, amit megtapasztalsz. Amikor egy élet kihívás kerül szembe veled, megválaszthatod azt, hogy hogyan értelmezed ezt, egy tapasztalásként, ami lebénít téged, vagy a meghatalmasodás egy tapasztalataként. Nincs olyan tapasztalat, ami azért manifesztálódna, hogy elpusztítson téged, egyedül az pusztít el, ami többé már nem támogat téged. Létrehoztátok a mágneses mezőket az energiamezőtökben, hogy céltudatosan és szándékosan bevonzzátok a tudatos valóságotokba egy tapasztalatot, ami szükséges, hogy az észleléseitek egy különböző kivitelezését és egy élettapasztalat megélésének egy eltérő irányát fedje fel számotokra. Ezt ismételten a választásaitok befolyásolják. Ha abban a hitben élsz, hogy ha örömöt teremtesz, akkor ott létrejön egy ugyanolyan minőségű ellentétes tapasztalás, amit félelemként tapasztalsz, a kihívásaid nagyon eltérő körülmények között nyilvánultak meg. Az élet öröme a szív művészete. Én, Maitreya Nagyúr a Krisztusi Hírnök eljöttem, hogy bemutassam a felismerés lehetőségét, hogy hogyan határozzátok meg az életetek minőségét. Felkínálom mindannyiótoknak a lehetőséget, hogy feltegyetek bármilyen kérdést, egy kérdést, amely jelentőséget fog adni az életetekhez, az egyik, hogy az adott válasz segíteni fog számotokra, hogy felismerjétek, hogy hogyan fosztjátok meg magatokat az örömteli élettől.

Tölts el egy kis időt, hogy feltedd Maitreya Nagyúrnak a kérdésed. Legyél befogadó, és ha nem érkezik válasz azonnal, akkor ez meg fog jönni 72 órán belül.

Szeretett egy, a sebekből kilépni valószínűleg a gyógyulás legnehezebb aspektusai. Azonban, az idő eljött a gyógyulás időszakáért, amikor az ember csak egyszerűen megteszi azt a lépést függetlenül attól, hogy ezt megérti vagy sem. Van egy beavatás  a felemelkedés útján, ami meglehetősen komolyan és keményen kihívja az egyént, mert előtérbe helyezi az egó vágyának megvalósítását/felismerését, hogy megértsen és tudjon mindent, mivel megköveteli az egyéntől, hogy megbízzon a Felsőbb erőkben és a Lélek hatalmában, hogy tudja bármi ami a seben túl található sokkal jobb, mint a jelenlegi tapasztalat. Ezen a beavatáson már sok hónapja haladtok keresztül. Belemélyedni az árulás, elhagyás összefüggő életidőinek (gyógyításába) egy élettartamot fog igénybe venni, és ez most ebben az életidőben van.

Jézus Mester elősegíti ezt a folyamatot, hogy a sebeken túlra lássatok. El kell engednetek a függőségeket, hogy az érzést, ami megerősíti ezekkel kapcsolatos érzéseket, és emlékeztet arra, hogy élő vagy. Hogy megváltoztasd a régi éned identitását[én-azonosság] az új éned identitásába el kell eresztened mindent, ami hozzájárult a régi elképzeléshez/elgondoláshoz. És hogy a seb, a mély fájdalom egy megerősítés volt önmagadnak, hogy tudsz érezni.

Válaszd azt inkább, hogy valami eltérőt érezz. Vedd a bátorságot és soha ne kételkedj még egy pillanatra sem, hogy meg tudod ezt tenni. Ez a kihívás. Lásd úgy ezt a kihívást, mint egy lehetőséget, hogy megtanuld hogyan törj ki a régi identitásodból, amit egy ajándékként fogsz látni inkább mint egy helyzetként, ami megbénít. Az átmenetnek ez az állapota élvezettel teli is lehet. Ezért használd ki az idődet, hogy részt vegyél a tevékenységekben/elfoglaltságokban, hogy ha általában nem szoktál rész venni bennük, vagy használd fel az idődet kreatív tevékenységekre, amit élvezel csinálni, csak az adott helyzetben nincs időd arra, hogy korlátozd a tudatodat bármilyen módon  Miután hosszú ideig tartó cikluson keresztül haladsz, egy másik létállapotba mozdulsz, összegyűjtöd az energiádat, összehangolod, és ez egy új hangsúlyt eredményez az új életciklusodba.

Öleld át a változás ezen időszakát a tudással, hogy soha nem leszel a régi újra. Öleld át ezt a ciklust tudatosan megtapasztalva az igazságod változását. Magadhoz ölelve autentikusan magad kiemelkedve a tudatlanság sötét birodalmainak formájából, ami beárnyékolta a látásodat/látomásodat. Örvendezz tudva, hogy az IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ!

Maitreya vagyok, a Krisztus Nagyúr. A legmélyebb Szeretetünk legyen Egy veled. Búcsúzom.

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...