Michelle Eloff (05.09.28) - Kuthumi: A felemelkedés szivárvány hídja
Forrás: thelightweaver
Fordította: Mácz Annamária
Michelle Eloff© közvetítése által
Johannesburg – 2005. szeptember 28.
Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.
Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázó entitással, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.
___________________________________________________________________________________________________
Én vagyok Kuthumi, és a bölcsesség és szeretet sugarán érkezem most üdvözlésetekre, hogy elhozzam nektek a hit, a bizalom, a bepillantás és a melegség áldásait. Üdvözlet, szeretteink! Szívünkben hatalmas örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, mialatt szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.
Szeretteink, a krisztusi fény jelenlétében érkezünk most, hogy mindannyiótokkal osztozzunk energián és téren, és hogy lerögzítsük lényetek összes szintjén felemelkedésetek szivárvány hídját. Ez a fényhíd abból a célból jött létre, hogy minden lélek számára megteremtse az ösvényt, amelyen át igazi való önmagatok felsőbb aspektusába léphettek, egységben Krisztussal, valamint a tudás és erő arany világának autentikus tervével, ami már elérte a manifesztáció bizonyos szintjét, és amivel mindannyian összehangoljátok most a tudatosságotokat.
Az afrikai kontinens nagyon mély változáson megy most keresztül. Minden, az afrikai kontinensen élő emberi lény nagyon mély, sejtszintű változáson megy keresztül. Ez egy energiarezgést bocsát ki, ami a Föld más területein is erőteljes változásokat idéz elő, hozzájárulva ezzel a világméretű mély átalakuláshoz. Az Amerikai Egyesült Államokban zajló érzelmi tisztulás is része azon régi feltételek megtisztításának, amelyek az alsóbb egó által teremtett világ csapdájába tarthatnak valakit. A tüzek és a földrengések a világban, mind részei annak, hogy világotok tudatosságának vibrációit összehangolják a szivárvány tudatossággal, ami az egész emberiséget összehangolja az élet összes birodalmának tudatosságaival, és ezáltal új tudatosságnak ad életet az emberekben, ami az emberiséget minden tudatosság átöleléséhez vezeti. Amint ez megtörténik, minden életformát világotok evolúciós ciklusának nagyobb tervében üdvözölhettek, és az univerzumotok összes bolygójának történetében valaha tapasztalt legnagyobb felemelkedési hullám zajlik majd le. A szivárvány fény horgonyzása olyan, általatok vállalt feladat lesz, ami fényoszlopokban létező lényként zajló létezésetek végezetéig tart. A szivárvány híd fenntartása - az Intelligencia Felsőbb Világának Uraival és Úrnőivel - biztosítja, hogy minden utánatok érkező, fizikai inkarnációt választó léleknek tiszteletben kell tartania a fény alaptörvényeit, hogy bejuthassanak az igazság arany világába.
Szivárvány hidatok juttat el benneteket a hatodikból a nyolcadik dimenzióba. Sokszor kell majd átkelnetek ezen a hídon. Néha azon kapjátok magatokat, hogy a hatodikból a nyolcadik dimenzióba léptek és vissza. Mindannyian vállaljátok a felelősséget, hogy biztosítsátok, hogy az univerzumnak a Föld bolygó kezelésével kapcsolatos törvényeit törvényként ismerjék el, és ragaszkodtok ahhoz, hogy az élet minden teremtményét tiszteletben kell tartani, beleértve az anyaföldet is. Ezek a törvények hatályba lépnek. A Föld Anya nagyon szilárd határokat szabott. Az emberiség most ennek hatásait tapasztalja. Nagy a pánik az olajkészletekkel kapcsolatban. A Föld Anya vissza fogja tartani ezt az anyagfajtát a testében, ha az emberek továbbra is ragaszkodnak nemtörődöm életmódjukhoz, és nem vállalják a felelősséget a testét minden szinten romboló káros anyag kibocsátásért. Megtagadja [a Föld] minden olyan rendszer támogatását, ami a régi mintázat fenntartása mellett dönt. Érthető voltam eddig?
(nyugtázás)
Szeretteink, mind átjutottatok a kvantum világba, és sikerült megértenetek miért olyan fontos, hogy a világ változtasson nézetein, hozzáállásán, és mindenek felett, a magatartásán. Tanúi vagytok annak, ahogy az Anya Természet létrehozza a változásokat. Tanúi vagytok méregtelenítésének, erejének és azon képességének, hogy erős határokat húzzon [- vagyis megvonja saját határait].
Ez nem az emberiség büntetése. Ezt a Föld Anya a saját önbecsüléséért teszi, ezáltal tanítva meg benneteket az önbecsülés fontosságára. Az önbecsülés hiánya az áldozati tudatosságban ölt testet, és mikor valaki az áldozati tudatosságban dagonyázik, akkor bebetonozza magát a szegénység, feltételekhez kötött szeretet és buja tudatosság mátrixába. A ti [leckéitek] és az ő leckéi ugyanazok, mivel egyek vagytok a testével; Ti vagytok sejtjeinek receptorai, elengeditek a régi energiát és rögzítitek az újat. Ahogy a ti sejtjeitek is így tesznek, a mikrokozmosz és a makrokozmosz egyetlen egyesült, élő, lélegző szeretet-organizmussá válik. A hatodik dimenziós folyékony életenergia utat vág magának a világotok fizikaibb aspektusaiba. Ez a másik oka annak, amiért jelenleg ennyi változás zajlik. Éppen a sok évvel ezelőtt előrejelzett földi változások közepén jártok. Most képesek vagytok magatokévá tenni az új energiát, és biztosítani, hogy a változások közepette ti vagytok azok, akik az állandó változást lehorgonyozzák. Ti viszitek át a jövőbe, biztosítva ezáltal, hogy beleszövődik az emberiség, mint kollektív erő tudatosságába. A szivárvány híd elősegíti a bolygótok csakrarendszereinek újra összekapcsolását az univerzális csakrarendszerrel a fénymunkásokon keresztül. Ez nem csak fizikai testetek hét fő csakrájára korlátozódik. Kiterjed az összes dimenzióra és azok csakrarendszereire. Kiterjed összes dimenzióbeli testeitekre és azokban a dimenziókban létező testetek csakrarendszereire. Ezért, ha nem fizikai szempontból tekintetek magatokra, akkor tisztán láthatjátok a szivárvány energia egymáson lévő rétegeit, ahogy az összes dimenzión át keresztüllüktet, lélegzik és él. Minden alkalommal, ha a felsőbb bölcsesség és tudás egy-egy új szintje integrálásának köszönhetően személyes szivárvány felemelkedési hidatok újabb szintjét rögzítitek, több fényt horgonyoztok a bolygótokra; ezért aztán élő, lélegző, kétlábonjáró szivárvány fénylényekké váltok. Ezért aztán minden lény, aki a többi világból rátok tekint, azt látja majd, hogy szivárványrezgést sugároztok.
Kedveseink, ez bizony azt jelenti, hogy a veletek kapcsolatba kerülő emberek erős változást éreznek majd a testükben, fizikai, érzelmi és mentális szinten. Azok, akik úgy döntenek, hogy hosszú távon kapcsolatba óhajtanak veletek lépni, hatalmas eltolódásokat tapasztalnak majd spirituális útjukon. Bármerre is menjetek, a világ ott már sosem lesz olyan, mint előtte. Sok ciklussal ezelőtt előrejelezték, hogy olyan lények jönnek majd a Földre, akik visszakövetelik az élet eredeti magvainak terveit és lenyomatait, elviszik ezeket a jövőbe és elvetik egy új faj és egy új világ magvait. Ti a bolygó fénymunkásai - és a fénymunkások világszerte - vagytok azok, akikről ez a jóslat utalt. Az, hogy úgy döntöttetek, válaszoltok a hívásra, világszerte csatlakoztok fénymunkás társaitokhoz, és életre keltitek ezeket a magvakat, tényleg jó ok a hatalmas ünneplésre. Testvéreim, a szivárvány híd ezen a módon történő, afrikai kontinensre horgonyzásával kell, hogy kezdjük, és majd látjátok, ahogy a szivárvány fény számos íve szétterjed a világban, gyógyulást és felébredést hozva mindenhová, ahová elér. [Megjegyzés: Mi, akik olvassunk ezt most egy későbbi időpontba, kiterjesztjük és lerögzítjük ezt az adott kontinensen és országban, ahol jelenleg tartózkodunk.]
A szivárvány rezgés megértést, bepillantást és mérhetetlen világosságot hoz a földi embereknek. A szivárvány hidat arra szánták, hogy felszabadítsa az embereket a hatalmukkal szándékosan visszaélő, korlátozó rendszerek alól. A szivárvány rezgés fellazítja azokat az oszlopokat, amelyeken a negativitást és régi mintázatot fenntartó rendszerek állnak. Az univerzum Sámsonja jött el. Energiátok tovább növekszik abbéli képességében, hogy olyan magas rezgésű vibrációt bocsásson ki, ami elpusztítja a sötétséget. Ünnepeljük a tényt, hogy nagyon sokan reagáltatok az energiarácsok lehorgonyzására, különös tekintettel a sötét világokra nyíló kapuk bezárása óta, ami a ti 2005. évetek márciusának 21. napján történt. Energetikai szempontból varázslatos látvány, ahogyan megváltoztatok, és ahogyan az energiátok pozitívan reagál az új energiákra, mióta a kontroll és az erőszak holografikus betétei eltávolíttattak. A gyógyítás ösvénye melletti elkötelezettségetek iránti eltökéltségetek jutalma a hatodik és a nyolcadik dimenzió bőséges energiája. Megteremtettétek annak lehetőségét, hogy úgy tapasztaljátok meg a szeretetet, ahogyan eddig még soha. Megteremtették magatoknak a lehetőséget, hogy megérezhessétek milyen nagy szeretetet érez irántatok az Atya-Anya Isten. Garantálhatom szeretteim, hogy olyan szeretet ez, amit eddig még nem tapasztaltatok. Lesznek pillanatok, mikor egyszer csak könnyekre fakadtok a hálától, miközben testetek összerogy a benne érzett öröm, könyörület és alázat súlyától – a hálától, amiért fizikai szinten tudatosul, milyen mélyen szeretve vagytok.
A szivárvány híd megnyitja a szeretet világát az emberiség számára. Szeretteink, eljött az ideje, hogy hátsón billentsétek azokat a sötéteket, akik szabotálják a fénymunkások erőfeszítéseit, és hagyjátok őket magatok mögött, hagyjátok a régi világot magatok mögött, és öleljétek át azt, amit teremtettetek. Minden egyes energia-aktiválás, minden egyes beavatás - amelyen úgy döntötök, hogy részt vesztek - felgyorsítja energiátok rezgését; felgyorsítja személyes életterveteket. Ez azt jelenti, hogy egyre multidimenzionálisabb életet éltek, szemben azokkal, akik nem hoznak hasonló döntéseket. Kezditek jövőbeli életeiteket beintegrálni jelenlegi életetekbe. Akik itt vagytok, mind legalább két jövőbeli életet beintegráltatok már, és azokat is élitek. Ez egyike azoknak az okoknak, amiért az emberek úgy érzik, hogy egyszerre több irányba is vonzódnak. Kreativitásuk egynél több irányba húzza őket. Megtanuljátok az egyszerre több dologra odafigyelés igazi jelentését, és ez nem csak a hölgyekre vonatkozik!
(nevetés)
Uraim – a bennetek lakozó hölgy megtanul egyszerre több dologra is figyelni! Hölgyeim, ti pedig megtanuljátok egy benneteket támogató élet megteremtésének gyakorlati aspektusait, méghozzá nem félelemből, hanem saját erőtökből. Eddig mindannyian értitek?
(nyugtázás)
Ez az energia nagyobb erővel bír, mint amennyit jelenleg képesek vagytok felfogni. A bőségről szóló üzenetemben, azoknak, akik [akkor] jelen voltak azt mondtam, erősítsék meg maguknak naponta 22-szer, hogy több a számukra elérhető energia, mint amennyit 100 életre el tudnának képzelni. Emlékeztek erre? Osszátok ezt meg mindenkivel. Hagy ragadjon meg ez a tény mindenkiben. Minél több emberben ragad meg ez a tény, annál erősebbé válnak a jólét tudatosságának rácsai. Az általatok a Földre lehorgonyzott bőség nem az elit kiváltsága. Semmiféle módon nem korlátozott, és muszáj megosztanotok mindenkivel. Minden szót, amit én, Kuthumi hozok a bolygótokra, meg kell osszátok mindazokkal, akik hallani szeretnék. Isten bölcsességét senki sem birtokolja. Mind értitek ezt?
Ezért aztán vigyétek ezt a bölcsességet, és osszátok meg másokkal, ezáltal a lélek tudásának erejével felruházva azokat. Minél több ember fejlődik attól, amit megosztotok velük, annál erősebbé válik a világotok. Képzeljétek el, hogy a jelenlegi kollektív tudatosságot, ahelyett hogy a félelem jelenlegi szintjei ösztönöznék, inkább a szeretet ösztönzi. El tudjátok ezt képzelni? Nem igazán. Gondoltam. Ez nem idealista látomás. Szeretteim, ez a jelenleg működő terv a bolygótok számára, és ideje félretenni az azzal kapcsolatos félelmeket, hogy amit teremtetek, az nem fog materializálódni, mivel túl mély a Földetek fájdalma és szenvedése. Ilyen egyszerűen nem létezik. A szeretet és a fény sokkal erősebbek a fájdalomnál és a szenvedésnél. Minél inkább elhiszitek ezt, annál inkább valósággá válik – efelől biztosíthatlak benneteket.
Az összes életre kelő szivárvány energia megérinti majd minden ember szívét a bolygón, és lassan, de biztosan az emberek felébrednek és válaszolnak a bennük jelenlévő Krisztusnak. Krisztus eljövetele a küszöbön áll. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudatában vagytok, hogy a bennetek élő Krisztus jön el. A nyolcadik dimenzió a Krisztus tudat leföldelésének utolsó fázisa a fizikai manifesztáció előtt. Ezért néztek szembe oly sokan annak kihívásával, hogy tekintsetek az egótokon túlra, és csak a fényt lássátok. Úgy vezetnek majd benneteket, hogy túllépjetek az általatok elsajátított érzékelésen és meglássátok a fényt. Kénytelenek lesztek felismerni jelenlegi világotok illúzióját, aminek ti is részei vagytok, és felhozni mindezt a fényre, mert ez a fény töri majd össze az illúziót és kormányozza világotokat számos módon és számos szinten.
Most arra kérlek mindannyiótokat, hogy helyezkedjetek el kényelmesen, hunyjátok be a szemeteket, és helyezzétek mindkét lábatok szilárdan a talajra. Lélegezzetek be mélyen az orrotokon keresztül és lélegezzetek ki a szátokon keresztül, engedjétek meg a testeteknek, hogy ellazuljon, és kényelembe helyezze magát. Folytassátok a mély be- és kilélegzéseket, és mialatt ezt csináljátok, lazítsátok el magatokat és legyetek egyre inkább jelen. (szünet) Hozzátok teljes tudatosságotokat a jelen idővonalra. Összpontosítsatok a légzésetekre, ez visszahoz titeket a jelen pillanatba. (szünet) Légzésetek során figyeljétek meg a testetek érzeteit, ez jobban a jelen pillanatban rögzíti tudatosságotokat.
Imaginációdat használva képzeld el, ahogyan egy lény ölt testet előtted. Ez a lény az az energia, amit ti Afrika Anyának neveztek. Ez a nagyszerű fénylény férfias és nőies energiarezgéseket is megtestesít. (szünet) Először üdvözöl benneteket az általatok választott jelenlétben. Felajánlja segítségét, védelmét, támogatását és iránymutatását azért a döntésedért cserébe, hogy a szivárvány fény horgonyává válsz Afrikában, vagy ahol jelenleg tartózkodsz, ez az energia átáramlik Afrika Anyától arra a helyszínre, országba is. (szünet) Képzeld el, amint kinyitja a száját, és gyönyörű hang folyik az ajkairól, ez a hang pedig egy szivárványszínű folyamot alkot, ami az energia éterhullámain táncol. (szünet)
Folytassátok a mély be- és kilélegzéseket. (szünet) Képzeld el, hogy a szivárvány energiát megteremtő varázslatos hang körbeússza a fizikai tested, megsimogatva és lecsillapítva energiameződet. (szünet) Add meg magad a minden egyes színű sugár által kibocsátott rezgéseknek, és érzékeld energiád újrakalibrálásának lezajlását, fókuszod újrahangolását, energiád középpontodba rendeződését, elméd és lelked megnyugvását. (szünet) Ahogy tovább lélegzel, kezdd el belélegezni a szivárvány energiát a testedbe. Minden egyes lélegzetvételednél, Afrika Anya hangja és a szivárvány energia beáramlik tested minden sejtjének magjába. (hosszú szünet) Vedd észre, ahogyan szívcsakrád reagál a szivárvány energiára; ha nem érzed, egyszerűen képzeld el. (szünet) Képzeld el, hogy szívcsakrád méretét tekintve, nagyon gyengéden kiterjed. (szünet) A fény pontjára koncentrálva, húzd bele most a szivárvány energiát a szívcsakrád közepébe. (szünet) Most képzeld el, amint Afrika Anya szent hangjában lélegzel. (szünet) Most nyisd ki a szád, és engedd, hogy a te ajkaidról is ez a hangrezgés folyjon, a szivárvány energia rezgését sugározva szívcsakrádból. (szünet)
Most a - belőled, és az összes többi ebben a projektben résztvevőből áradó - hang a szivárvány rezgés hangjainak és színeinek százait hozzák létre. Képzeljétek el, ahogy az összes szivárvány kisugárzás összegyűlik és egyesül, azoké is akik később olvassák vagy hallgatják ezeket a szavak. (hosszú szünet) Imaginációdban ösztönösen kapcsolódj össze az afrikai kontinens egy pontjával vagy ha arra érzel késztetést, akkor azzal az ország pontjával is, ahol jelenleg tartózkodsz, és képzeld el, amint energiád egy részét lerögzíted ott. (szünet) Most vizualizáld, ahogy az összes általad kibocsátott szivárvány energia hidat alkot onnan, ahol rögzítetted magad, és kiterjed egy olyan helyre bolygón, ahová ösztönösen vonzódsz. (hosszú szünet) Most teremtetted meg a szivárvány fény első lehorgonyzását. A felemelkedésnek ez a szivárvány hídja egy energia visszaverődést indít el, ami az éteren keresztül visszahangzik, és egy erőteljes energiahullámot indít el, hogy az keresztüláramoljon a világotokon. Ez a rezgés tovább folytatódik az elkövetkezendő 36 órában. Ez a rezgés biztosítja minden energiablokk eltávolítását, ami a szivárvány rezgést megakadályozná abban, hogy a Föld Anya testének minden szintjében elfoglalja helyét. A folytatáshoz fontos, hogy utánam ismételd a következő szavakat az elmédben vagy hangos szóval, ha úgy tetszik:
„Hívom a Fény urait és úrnőit, akik a felemelkedés szivárvány hídjainak fenntartási tervéért felelősek, csodálatos bolygónkon, a Földön. Hívom az Atya-Anya Isten erejét, fényét, bölcsességét, igazságát és tudását, és kérem, hogy ezt az energiát lényem középpontjában rögzítse. Hívom a Fény angyalait. Kérem őket, hogy rögzítsék a fényüket lényem középpontjában. Hívom a szeretet arkangyalait, és kérem, hogy szeretetüket rögzítsék lényem középpontjában. Hívom a Bőség urait és mestereit, és kérem, hogy rögzítsék bőségüket a lényem középpontjában. Hívom az Isteni Univerzális Anya szellemét és kérem, hogy energiáját rögzítse lényem középpontjában. Hívom az Atya Isten hatalmas férfi erejét. Kérem, hogy ez az energia rögzüljön lényem középpontjában. Hívom a fény legmagasabb vibrációnak minden szintjén lévő mesteri és krisztusi énjeim isteni tervét, és kérem, hogy ez a terv rögzüljön lényem középpontjában.”
Végy egy mély lélegzetet, és engedd, hogy ez az energia elrendeződjön a testedben. (szünet) Képzeld el az összes energiaszintet, amint rögzül. (hosszú szünet) Most pedig folytassuk.
„Hívom a Mihály arkangyal által kisugárzott fényt és bátorságot. Ezt az energiát felhasználva megparancsolom, hogy mindaz a romboló és korlátozó energia, ami ismétlődő, önpusztító magatartást és hozzáállást teremt - és az ezek által teremtett bármely dolog, legyen az fizikai, vagy nem-fizikai, érzelmi vagy mentális - távozzon el [az energia]teremből, testemből, elmémből, szívemből és lelkemből, tudatos énem minden aspektusából, tudatalatti énem minden aspektusából, és tudattalan énem minden aspektusából, azonnal, tökéletes könnyedséggel, harmonikus és csodálatos módokon. Parancsolom, hogy távozzon az életemből az összes jelenleg folyó olyan kölcsönhatás, ami bármilyen korlátozó élményhez járul hozzá, vagy a régi mintázatú tudatosságot, viselkedésmintát, hozzáállásokat támogatja, így minden résztvevő fél harmonikusan, könnyedén és csodálatosan rátalálhat autentikus életösvényére. Most hívom a jelen és jövő idővonalak teljes megtestesült erejét, és a felemelkedés szivárvány hídjának multidimenzionális tapasztalati szintjét, és parancsolom, hogy rögzüljenek most. Hívom igazi énem isteni erejét. Hívom krisztusi énemet, és rögzítem ezeket az aspektusokat lényem teljességében. Összekapcsolódom a fénymunkás, a fényvezető, a fényben tanító, az Atya-Anya Isten képviselőjének útjával. Elkötelezem magamat a bőség világának mesterévé válása mellett, és megparancsolom egómnak, hogy lépjen félre, hogy teljes mester énem előre léphessen és elvihesse ezt az energiát a jövőbe.”
Lélegezz mélyen és engedd, hogy ezek a szavak elrendeződjenek a testedben. (hosszú szünet)
Kedveseink, képzeljétek el, hogy felemelkedésetek szivárvány hídja egyesül a bölcsesség, a tudatosság, az igazság, a tudás felsőbb szintjeivel, és bármely más szinttel, amivel szeretnétek összekapcsolódni. (szünet) Vizualizáljátok, amint a szivárványszínű sugarak energetizálják lényeteket és mágnessé válva, magukhoz vonzzák tudatosságuk legmagasabb vibrációit. (szünet) Most kezdd el elképzelni összes, jelenleg [valamilyen] kihívással küzdő aspektusodat, és lásd, ahogy ezek az aspektusaid átkelnek a felemelkedés szivárvány hídján, átérve így egy nagyobb fényű világba, ahol meggyógyulnak és gondoskodnak róluk; és végül átalakulnak azzá a felsőbb aspektussá, akivé olyannyira válni szeretnél. És a gyógyult aspektusod most meghív téged, és a kettőtök közötti mágneses vibráció biztosítja, hogy eggyé váljatok. (szünet) Most vizualizálj egy Afrika Anya szívéből előbukkanó, csodálatos szivárvány hidat. Lásd, ahogy a híd kiterjed, és megérinti az összes - a bolygótokon lévő - kontinenst. (szünet) Képzeld el istennői, teremtői kecsességét, fényét, erejét, kreativitását, amint megáldja a világ összes kontinensét. (szünet) Nézz az Afrika Anyának hívott lényre, és lásd milyen gazdag. Nézz rá, és lásd, ahogy nyüzsög benne az élet, bővelkedik; lásd, hogy tele van ásványi anyagokkal, energiával, és lásd őt fénnyel telinek. Az élet teljessége ölt testet az ő testén, és támogatja a részét képező összes életet. (szünet) Ismerd el, hogy ez az energia vagyon bőséges formában és fényben, hogy forrása korlátlan, és hogy megmutatja a világnak, hogyan csatlakozzon rá. (szünet) Képzeld el, amint a szivárvány híd folyékony energiaként árad ki a szívcsakrájából és képzeld el, amint beárad a Föld Anya testének minden sejtjébe, új élettel, gazdagsággal, egészséggel, boldogsággal, békével, újraegyesüléssel, örömmel és nevetéssel megáldva. (szünet) Képzeld el, hogy a szivárvány energia e hulláma aktiválja a felemelkedés szivárvány hídját bolygótok összes gyermekének szívében. (szünet) Képzeld el, amint felemelkedésük szivárvány hídja az igazság dimenzióiban rögzül. (szünet) Képzeld el, amint a szivárvány energia e hulláma aktiválja a felemelkedés szivárvány hídját minden bolygótokon élő felnőttben, (szünet) minden kamaszban, (szünet) minden idős emberben és az összes egyéb életformában. (hosszú szünet) Ti vagytok azok, a fény vezetői, és a világ gyermekei, akik biztosítják, hogy a Föld Anya sikeresen átjut a szivárvány világba, amit ti Arany Korként ismertetek meg. Minden lélek, aki azt választja, hogy átmegy az arany energia és kvantum tudatosság új világába, átkel majd a felemelkedés szivárvány hídján.
Vegyél mély lélegzetet és rögzítsd a szivárvány fényt a testedben, bármely általad választott módszerrel. (szünet) Képzeld el, ahogy összes többi testedben is rögzíted, összes alternatív és párhuzamos énedben. (hosszú szünet) Afrika Anya és az általad kibocsátott hangrezgés tovább visszhangzik és még több szivárvány hidat hoz létre. Ez a szivárvány energia tovább érkezik majd, hogy erőt adjon nektek teremtésetek hátralévő részében.
Szeretteim, itt az ideje, hogy mindannyian válasszatok egy vagy több energiafajtát, amelyet ti személyesen szeretnétek a szivárvány sugarakra küldeni, és megáldani vele a bolygótokat. Kérem gondolatban tegyetek eszerint. (hosszú szünet) Most szólítsátok meg Afrika Anyát és kérdezzetek rá, hogy hogyan kérjétek támogatását, és mivel kérjétek. (szünet) Szeretteink, ha van még valami, amit világossá szeretnétek tenni most, akkor vetítsétek ki ezt a szándékot a szivárvány energiátokba és kérjétek meg rezgését, hogy hozza el számotokra a megértést és a világosságot.
Mondjatok most köszönetet Afrika Anyának; (szünet) mondjatok köszönetet Gaia istennőnek; (szünet) mondjatok most köszönetet az összes úrnak és úrnőnek, a mestereknek, az angyaloknak és az arkangyaloknak. (szünet) Mondjatok köszönetet az Atya-Anya Istennek; és énetek összes aspektusának. (szünet) Kezdjétek gyengéden visszahúzni tudatosságotokat a fizikai testetekbe. Ahogy visszatértek a mai nap tudatosságába, emlékezzetek a szivárvány energia érzetére. Emlékezzetek rá, hogy olyan gyakran lépjetek kapcsolatba a szívetekből kibocsátott szivárvány hidatokkal, amilyen gyakran csak lehetséges. Ha olyan helyzetben találjátok magatokat, ahol kihívásaitok úgy tűnik, hogy korlátozottságot és stagnálást teremtenek, egyszerűen képzeljétek el, hogy átkeltek a felemelkedés szivárvány hídján a világosság és megértés világába. Hívjátok meg a szivárvány frekvenciák által kibocsátott fényrezgéseket, és feltárul előttetek az igazság. Kezdjetek hinni benne, hogy megérdemlitek a választ a kérdéseitekre, és hogy megérdemlitek a megoldást kihívásaitokra. Fogadjátok el, hogy nem vagytok arra kárhoztatva, hogy inkarnációtok hátralévő részét zavarodottan, szenvedésben, fájdalomban, szegénységben és betegségben töltsétek. Isteni jogotok, hogy egészségesek, gazdagok és boldogok legyetek. Vegyétek birtokotokba, vállaljátok érte a felelősséget és teremtsétek meg.
Vegyetek egy mély lélegzetet az orrotokon keresztül, lélegezzetek ki a szátokon keresztül, nyújtsátok ki a lábatokat, nyújtsátok ki a karotokat, végezzetek boka- és csuklókörzést, és gyertek vissza a földre.
Kedveseink, ha volt valamilyen alapvető tapasztalásotok a vizualizáció alatt, vagy valamilyen bepillantásotok, akkor kérem, hogy írjátok le azokat. Arra buzdítalak benneteket, hogy mindent, amire emlékeztek a mai nap élményéből, írjatok le, hogy segítsen benneteket az energia integrálásának folyamatában. A szivárvány színeinek papírra rajzolása is rögzíti számotokra a folyamatot, és biztosítsátok, hogy integrációtok harmonikus lesz.
Így van hát, kedveseink, befejezzük ezt a jelenlegi közvetítésünkön keresztüli aktiválást. Én, Kuthumi, szeretném nektek felajánlani a mély felébredés áldásait, a felébredését, amely felfedi isteni énetek teljes esszenciáját. Szeretném ma átnyújtani mindannyiótoknak azon képességetek felismerésének ajándékát, hogy az Atya-Anya Isten társteremtői vagytok. Szeretném mindannyiótokkal megosztani Isten szeretetének tapasztalatát, hogy milyen felszabadító, mert ahogy beléptek a felemelkedett mesteriség fényébe, úgy néztek bele az Atya-Anya Isten szívébe, és amit ott láttok, az megvált benneteket a szenvedés és a fájdalom hiedelmeitől. A keresztények gyakran mondják, hogy add életed Jézusnak, és megváltásban lesz részed. Krisztus, a megváltó ott van bennetek - az az aspektusotok, amely ismeri az Atya-Anya Isten szeretetének erejét. Ez az az aspektusotok, ami mindvégig odacsábít benneteket a pozitívumok és a fény átöleléséhez, és elszakít benneteket a szegénységtől, az áldozati tudatosságtól, és a bujaság és feltételekhez kötött szeretet tudatosságától. Ezért adjátok életeteket a fénynek, és megváltásban részesültök. Megváltjátok magatokat a gyógyításhoz való elkötelezettségetekkel. Megváltjátok magatokat a büntetéstől, a fájdalomtól és a szenvedéstől, mivel úgy döntöttetek, hogy rátaláltok a bennetek élő Krisztusra. Érthető ez mindannyiótok számára?
(nyugtázás)
Szeretteink, arra kérlek benneteket, hogy legyetek befogadóak ezekre az ajándékokra, így az igazság szavai ott rezonálhatnak lényetek belsejében. Osszátok meg ezeket az ajándékokat másokkal. Hagyjátok, hogy az igazság mindannyiótokat szabaddá tegyen. Fejezzétek ki magatokat szabadon, és érezzetek, létezzetek és teremtsetek szabadon. Ez isteni jogotok.
Én vagyok Kuthumi, a szeretet és bölcsesség arany sugarának Chohanja. Szivárvány áldás szálljon rátok, szeretteim. Adonai.
Kérdések és válaszok:
Most szeretteim, van-e olyan kérdés, amelyben a segítségetekre lehetek?
Kérdező: Kuthumi mester, kifejtenéd bővebben mi is az a nyolcadik dimenziós energia?
Kuthumi: Ez a krisztusi bőség energiája; ebbe a dimenzióba lépet be világotok 2006-ban. Ez az a dimenzió, amiben minden, amire fókuszáltok, bőséggel kel életre. Valójában ez az a hely, ahol az ötödik és hetedik dimenziós tudatosság bőségben manifesztálja magát. Az ötödik dimenzió az azonnali manifesztáció dimenziója. A hetedik dimenzió pedig a bejárat a kvantum világ tudatosságába. Más szavakkal, ez a mágia, a csodák és a manifesztáció dimenziója. Fogjátok ezt a két energiát, tegyétek őket a nyolcadik dimenzióba, adjatok hozzájuk csipetnyi bőséget és nézzétek meg mit teremtettek! Ezért mondjuk oly gyakran, hogy legyetek óvatosak és éberek, és jól nézzétek meg, mibe fektetitek az energiátokat. Ha a negativitásra fókuszáltok, akkor azt fogjátok bőségesen megteremteni; ha a pozitív dolgokra, akkor pedig azokat teremtitek meg majd bőséggel. Az ötödik és hetedik dimenzió összes leckéje, amivel az elmúlt két évben foglalkoztatok csúcspontjára ért 2006-ban, és fizikai bizonyítékát kapjátok annak, amivel az elmúlt két évben dolgoztatok, sőt még előbb. Érthető?
Kérdező: Igen az, köszönöm.
Másik kérdező: Kuthumi mester, kérhetnék némi iránymutatást a rádióműsorommal kapcsolatban? Szeretnél nekem elmondani valamit - némi iránymutatás, némi szeretet, egy kis inspiráció?
Kuthumi: Nővérem, legyen például az, hogy összpontosítsd az energiát arra, hogy felébreszd az emberek gazdag önmagukba vetett hitét, hm? Nyisd meg az emberek tudatosságát kreatív erejükre, és így felismerhetik manifesztációs képességeiket. Segíts nekik látni, hogy amire összpontosítanak, azt keltik életre. Mozgasd meg belső tudásuk. Ébreszd fel belső istenüket és istennőjüket, így mindannyian profitálhatnak a nyolcadik dimenziós krisztusi energiából. Segíts nekik megérteni, hogy miről szól Krisztus eljövetele. Hogy mi igazából a fény. Segíts nekik látni, hogy hogyan néznek ki fizikailag, látni a tudásszintjüket, és segíts megérteniük, hogy nem azok, amit birtokolnak. Segíts látniuk, hogy kik ők valójában, és hogy igazi énjük mindent megteremthet, amire szükségük van, és így szolgálatuk útját teljesen manifesztálhatják. Érthető?
Kérdező: Köszönöm, Kuthumi mester, igen.
Kuthumi: Szívesen.
Kérdező: Kuthumi mester, az AIDS-ről szeretnék kérdezni. Mi váltotta ki ezt a járványt Afrikában, és persze az egész világon?
Kuthumi: A megbocsátás hiányának energiamagja. A megbocsátás hiánya mögött nyilvánvalóan düh van. Generációk sora hozta el a düh és a megbocsátás hiányának lenyomatát. Nézzétek meg, kiket sújt leginkább az AIDS, és rögtön világossá válik. Érted?
Kérdező: Hogyan alakíthatjuk át ezt a dühöt?
Kuthumi: Elsősorban azzal, hogy dolgoztok rajta, ahelyett, hogy elfutnátok előle. A haraggal teli ember gyakran fél, mégis, ha valaki a haragra fájdalomként és más félelmeként tekint, felülemelkedhet a dühön és a félelmen, és szeretetet és megbocsátást sugározhat, mivel a másik megértése juttat a megbocsátás helyzetébe. Az én áldozat-aspektusa az, amelyik ragaszkodik a fájdalomhoz, és a dühöz, és amelyik nem tud megbocsátani – nem az ereje teljében lévő tudatos én. Mert mikor valaki a tudatosság és tudás fényében áll, semmi oka arra, hogy ragaszkodjon a dühéhez. Semmi nem ösztönzi a megbocsátás hiányához való ragaszkodáshoz. Érted?
Kérdező: Igen, értem, de mi van a HIV pozitívan születő gyermekekkel? Ők olyan lelkek, akik azért térnek vissza, hogy a dühvel dolgozzanak? Ezt nem értem.
Kuthumi: Mondtam, hogy sokan hordozták és hordozzák a lenyomatot, és ezt a lenyomatot a visszájára kell fordítani. A betegen születő gyermekeket másképp kell felnevelni, nem lehet őket a harag, szegénység és áldozati tudatosság mintájában tartani, amiben a szüleik is felnőttek. Ezt a mintát meg kell törni. Ezeknek a gyerekeknek megvan az erejük és az intelligenciájuk, hogy túllépjenek azon, ami előttük volt, hogy befejezzék az ősök bűneit hordozó genetikai minták ciklusát. Érthető?
Mindenkinek meg kell értenie, hogy a gyógyítás nem korlátozódhat egy pirula vagy egy orvosság fizikai alkalmazására. Holisztikusan kell megközelíteni. Az embereket lélektanból is képezni kell, meg kell érteniük az emberi elme pszichológiáját. Érteniük kell, mi mozgatja a világot, a gondolkodását, a viselkedését. Ezzel a tudatossággal minden megváltozik majd. Ez jelenlegi világotok gyermekei számára már nyilvánvaló. Ezek a gyerekek nem fogják elviselni, hogy a régi fajta életbe kényszerítsétek őket. A felnőttek rákényszerülnek, hogy a gyereknevelés új módjait találják meg. A tanárok rákényszerülnek, hogy új módon tanítsák a gyerekeket, új módon építsék fel velük a kapcsolatot, és tanulmányozniuk kell az új generáció pszichológiáját. Ez mélyebb szinten beindítja a belső tudást és annak megértését, hogy a világ az állandó változás állapotában van, és a mostani gyerekek gyermekei még őnáluk is fejlettebbek lesznek, és így tovább. Ugyanez a helyzet, mikor a felnőtteknek magukkal kell foglalkozniuk; nekik is új módszereket kell kifejleszteni belső gyermekük kezelésére, megnyugtatására, hogy elnyerjék belső gyermekük és felnőtt énjük bizalmát. Egyre több és több felnőtt kényszerül rá, hogy elismerje a múltját, eldobja az áldozati köpenyt, és magabiztosan kiálljon az önbecsülés, önszeretet és önbizalom fényébe. Sokan mentek közületek végig ezen, sokan most néztek szembe vele – olyan beavatásokban volt részetek, amik sebeitek legsötétebb és legmélyebb bugyraiba löktek benneteket. Túljutottatok rajta, többet tudtok önmagatokról, és más szemmel nézitek a világot. És ez így folytatódik tovább. A gyerekek mindig megmutatják majd nektek, legyenek azok belső gyermekeitek, vagy a fizikai gyermekeitek. Világos így?
Kérdező: Igen, köszönöm.
Kérdező: Kuthumi mester, tudnál nekünk kicsit részletesebben beszélni a genetikailag módosított ételekről, és arról, hogy hogyan hívhatnánk fel jobban a dél-afrikai emberek figyelmét rájuk, különösen a kisebb gyermekek étrendjével kapcsolatban. Segítségünkre lennél ebben némi információval?
Kuthumi: Tudatában vagytok annak, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek károsak a testre? Mérgező energiájuknak ugyanolyan hatása van a testre, mint a tartósítószereknek és egyéb mérgező anyagoknak. Nem különítjük el őket az ételekbe tett tartósítószerektől, színezékektől, mesterséges ízesítőszerektől, mivel mind ugyanolyan mérgezőek a test számára. Van már néhány ember, aki aktívan dolgozik, és a táplálkozásról tanít a közösségeknek. Ez be kell jusson az iskolákba is, és minél többen vannak ezek az emberek, annál jobb, tehát ha úgy érzed, hogy vonz, hogy elérhetővé tedd ezt az információt olyanok számára, akikről úgy érzed, hogy nem tudják, akkor mindenféleképpen tégy úgy. Érthető ez?
Kérdező: Igen, nagyon szépen köszönöm.
Kuthumi: Szívesen.
Kérdező: Kuthumi mester, remélhetőleg segítségemre lehetsz a planetáris kontinentális csakrarendszerrel kapcsolatban; azt szeretném megkérdezni, hogy vajon Oroszország, mint Ázsia része, lenne a torokcsakra pont?
Kuthumi: Igen, így van.
Kérdező: Nem értek valamit azzal kapcsolatban, amit egyszer Szicíliáról mondtál nekem, miszerint az lenne a jobb oldali petefészek, mert én Ausztráliára és Új-Zélandra tenném őket, a szexcsakra részeként.
Kuthumi: Melyik évben mondtuk ezt?
Kérdező: Azt hiszem, körülbelül három évvel ezelőtti chanellingekben láttam.
Kuthumi: Akkor azt javasoljuk neked, hogy adj új rétegeket ahhoz, amit már kaptál, hogy láthasd a különböző dimenzióbeli testeket, amint körbeforognak az óramutató járásával egy irányban és fordítva. Érted ezt?
Kérdező: Nem, nem igazán.
Kuthumi: Képzeld el, hogy veszel egy narancsot és félbevágod. Képzeld el, hogy az egyiket a fejed fölé teszed és úgy nézed, míg a másikat az arcod alá, és lenézel rá, éteri nézőpont, nemde? Most képzeld el, hogy a narancs minden gerezdje az energia egy szintje vagy dimenziója, és kezdd el forgatni a narancsot; Minden gerezd egy spirállá válik, ami fentről és lentről is felhozza az energiát. Ez egy háromdimenziós spirált hoz létre. Érted? Ez valójában azt jelenti, hogy végül úgyszólván a földgolyó minden pontja előbb-utóbb az összes csakra rezgésének és [a rezgések] minden szintjének őrzője lesz.
Kérdező: Ezt értem. Ez elég nyilvánvalóvá vált jelenlegi tanulmányaim során. Azt hiszem, most valami nagyon időszerűt találtam, miszerint Ázsia egy bizonyos szakaszban, egy másik főbb csakra pont volt.
Kuthumi: Sikerült meghatároznod, hogy melyik?
Kérdező: Valószínűleg a gyökércsakra pont, egyszer, és aztán azt mondanám a szexcsakra máskor.
Kuthumi: Ez így van. Tisztában vagy vele, hogy milyen mértékű volt a gyermek szex-rabszolgaság azokon a területeken.
Kérdező: Igen, és ez még ma is így van.
Kuthumi: Akkor összeáll a kép, nemde?
Kérdező: Igen. Helyes lenne-e akkor úgy tekinteni, mint most én, hogy jelenleg egyedül a torokcsakra van ott?
Kuthumi: Tudod, hogy a torokcsakra a napfonat energiáját tükrözi. Igen? Mikor valaki az akaratot és az erőt vizsgálja, akkor a gyökércsakrát és a szexcsakrát kell megcéloznia. Az akarat energiáját a gyökércsakra tárolja, pontosabban a farkcsont, az erő energiáját pedig a szexcsakra, mivel ez a befogadás női energiája, és az áramlattal növekvés képessége. Mikor a gyökér- és a szexcsakra ereje teljében van, akkor a személy akarata a túlélésből valami mássá alakul. Érted? És ekkor az áldozati tudatosság, ami például a szexuális zaklatás eredményeként valósul meg, átalakul önbecsüléssé és erővé. Ha a szexcsakra és a gyökércsakra egyensúlyt tart a nőies és férfias energiákban, akkor eggyé válik a napcsakrával. Ez tüzeli a napfonat napfény energiáját, aztán az alsóbb csakrák, a szív alattiak, egyetlen vibráló erővé válnak, és előbukkan a nap szivárványa. A napenergia e szivárványa csak 2009-ben manifesztálódott. Ez azt eredményezi majd, hogy egy újabb csakra aktiválja önmagát, ami valójában az arcon van az orr és a száj között. Ha egyszer ez is teljesen kifejeződésre jut, mint a napcsakra, akkor lesz a napcsakra energiája, ami magába foglalja a gyökércsakrát, a szexcsakrát és a napfonatot, egységes rezgésű csakraenergiaként; a szív és aztán a többi, ami a felsőbb csakrákat foglalja magában. Így három fő csakrátok lesz. Ennek megvalósulása 2009-ben történt meg. Világos így?
Kérdező: Igen, az. És az Antarktisz? Én jelenleg odatenném a gyökércsakrát.
Kuthumi: Ez így igaz.
Kérdező: Köszönöm.
Kuthumi: Szívesen.
Kérdező: Kuthumi mester, tudnál segíteni nekem annak meghatározásában, hogy a nap melyik órájában születtem, mert édesanyámnak fogalma sincs róla.
Kuthumi: Nővérem, azt javasoljuk, hogy keress fel egy numerológust. Ez az eljárás képes lesz a lehető legpontosabban meghatározni a születési idődet. Érthető?
Kérdező: Igen, csak nem értem hogyan – egy specializálódott numerológusról van szó, vagy bármelyik képes kiszámolni?
Kuthumi: Olyasvalaki, aki az emberi pin-kódra specializálódott.
Kérdező: Köszönöm, Kuthumi mester.
Kuthumi. Szívesen.
Kérdező: Kuthumi mester, említettél valamit a chanelling során arról, hogy a lélek nem exkluzív……..?
Kuthumi: Nővérem, bármely hírhozó által a bolygónak átadott információ a bolygónak szól, és nem egy meghatározott entitás tulajdona, ez pedig azt jelenti, hogy senki sem állíthatja, hogy az információ az övé, és ezért nem adja át másnak. Nyilvánvalóan tudatában vagyunk, hogy azoknak az embereknek, akik élethosszig elkötelezték magukat az üzenet közvetítés mellett, hogy is mondjuk, valahogy fel kell címkézniük az információt, hogy fenntarthassák ezáltal az életüket, ami elfogadható; mindazonáltal, bárki, aki az egó által motiválva információt tart vissza mástól, megszegi a tudás szabadságának törvényeit. Világos ez?
Kérdező: Igen.
Kuthumi: Az összes úr, mester, úrnő, az angyalok, az arkangyalok és minden egyéb fénylélek, aki hírhozóként érkezik, mindig az energia 12 horgonyán keresztül dolgozik. Érthető ez? Válasz ez a kérdésedre?
Kérdező: Igen, köszönöm.
Kuthumi: Szívesen. Légy áldott!
Kérdező: Kuthumi mester, mikor valamit feldolgozunk, bármilyen formában, mindig végig kell csinálnunk fizikai szinten? Nem lehetnek spontán gyógyulásaink? Nem vagyunk még azon a szinten, vagy erre nem elég a szándékunk?
Kuthumi: Mindenféleképpen, igen, kifejezhetitek erre a szándékotokat, és az energia rezgések olyan mértékben változnak, hogy a spontán gyógyulás manifesztálható. Elég nagy kihívás az emberiség számára, hogy megváltoztassa a hiedelemrendszerét, és elfogadja, hogy ez lehetséges. Sokan csodákkal társítják, és a legtöbb ember azt hiszi, hogy ő nem méltó a csodákra, mikor valójában csodák teljesen hétköznapiak. Érthető ez?
Kérdező: Igen, az, köszönöm.
Kuthumi: Szívesen.
Kérdező: Tehát nem feltétlenül azon múlik, hogy az orvos hisz-e benne, hanem hogy az illető személy is hisz-e…
Kuthumi: Abszolúte így van.
Kérdező: Köszönöm.
Kuthumi: Szívesen.