Lady Guinevierre és Kuthumi - 6:16 A Belső Mágiába vezető átjáró

Michelle Eloff (08.06.04) - Lady Guinevierre és Kuthumi: 16:6 A Belső Mágiába vezető átjáró



Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/8lfzmgcb2nac6s6/16_6+Lady+Guinevre+A+Bels%C5%91+M%C3%A1gi%C3%A1hoz+vezet%C5%91+%C3%A1tj%C3%A1r%C3%B3.mp3

Michelle Eloff közvetítése által©
Johannesburg, 2008. június 4.

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_______________________________________

Guinevierre vagyok, Camelot úrnője. Üdvözöllek benneteket!

Mai közvetítésem célja, hogy elhozzam mindannyiótok számára annak mélyebb szintű megértését, hogy milyen varázslatos a ti saját energiátok. Minden alkalommal, amikor megtapasztaljátok saját fényetek erejét, olyan varázslatos jelenléttel találkoztok, amit csak kevesen értenek meg. Az általatok ismert idő a folyamatos változás állapotában van, számos szinten felgyorsul, más szinteken pedig lelassul, ti pedig valahol ott vagytok középen, és próbáljátok beilleszteni az életeteket az általatok érzékelt időkeretbe.

Amikor az idő hatással van a mentális testetekre, érzelmi és spirituális testetek is reagál, ez pedig aktivál bennetek egy kioldó billentyűt, ami kioldja a DNS-etekbe kódolt szakrális kódokat. Amint ezek a szakrális kódok kiszabadulnak, megtapasztaljátok, hogy a saját személyiségeteknek különböző szintjei léteznek, és van az életnek számos olyan aspektusa, amelyekben személyiségetek e variációit megtapasztalhatjátok. Mi azonban most egy konkrét időkerettel dolgozunk, ez az időkeret pedig a tömegtudatossághoz kapcsolódik, amit inkább kritikus tömegnek nevezhetnénk, és ez a kritikus tömeg a társadalomban élő emberek egy nagyobb csoportja, akik elértek egy olyan ponthoz az életükben, amikor készen állnak a változásra.

Kuthumi nagyon gyakran beszélt arról, hogyan ront rátok a változás, arról, hogyan rántja ki a szőnyeget a lábatok alól, [akkor,] ha nem vagytok hajlandóak meghallani a Felsőbb Énetek üzeneteit, és a bolygótokon emberek százezrei küzdenek most ezzel a forgatókönyvvel. Ez szükségszerű, és igazából arra a pontra taszítja az embereket, ahol már igazán felfedezhetik saját belső mágiájukat. Ez a belső mágia hozza el a harmóniát. A harmónia rezgései fontosak, és rezonálnak a Konfliktuson keresztüli Harmónia negyedik sugarával. Az emberiség nagy részének olykor-olykor hatalmas konfliktusokat kell megélnie élete minden területén, hogy megértse mi is a harmónia és milyen fontos megtapasztalni a harmóniát. Ahhoz, hogy harmonikus legyen a létezésed, olyan helyen kell lenned önmagadban, ahol békében együtt tudsz élni [mind]azzal, aki vagy, azzal, amit tettél, és azzal, ahová tartasz, még akkor is, ha fogalmad sincs róla, hogy mi vár rád a jövőben. A harmónia [az] a kulcs, ami kiszabadítja a belső mágiát. Számos elgyöngítő érzelem létezik, ami elválaszt benneteket a harmóniától: a bűntudat, a szégyen, a félelem, a harag és az öngyűlölet csak néhány a sok-sok gyengítő energia közül, amelyeket napi szinten kezelnetek kell. Miközben a saját, ezekkel az érzelmekkel kapcsolatos problémáitokkal foglalkoztok, foglalkoznotok kell [azzal] a konfliktussal is, amit a kollektív tudatosság vetít ki, [azokkal] az érzelmi hullámokkal, amelyekre érzékenyek vagytok, és amelyek valójában nem a sajátjaitok. Ezért a harmónia erejének megértése olyan védelmi szintet biztosít számotokra, amivel különben nem rendelkeznétek.

Az Arany Templom tanításai számos olyan eszközt testesítenek meg, amelyek segítenek majd mesteri szinten elsajátítani azt, hogy hogyan élhettek harmonikusan. A tanítások pedig, amelyeket én, Guinevierre ma átadok nektek, rendkívül fontos utazásról szólnak, az elfogadásról, az itt és most elfogadásáról, és ami a leglényegesebb, annak elfogadásáról, hogy mi vagy és hogy ki vagy. Önelfogadás nélkül soha nem fogjátok megtapasztalni a harmóniát, csak állandó kötélhúzást éreztek majd a bűntudat és a tetteiteket igazolni próbáló elme közt, ez pedig elkülönít benneteket az én tudatos aspektusától, amelyik minden igazságot ismer. Tudatos énetek megérti, hogy minden egyes gondolatotok, minden cselekedetetek, és minden szavatok okkal öltött testet, eljuttatva titeket egy-egy meghatározott pontra, ahol megtapasztaltok egy végkimenetelt, egy eredményt, amit értelmezhettek jóként vagy rosszként, a megfigyelő érzékelésétől függően. Amikor megfigyelőként elsajátított képességeid megváltoznak, olyan helyzetbe kerülsz, hogy használhatod belső mágiádat és megértheted, hogy ami van, az egyszerűen van, ami pedig volt, az csak volt, és hogy a most az most van, és a mostban van hatalmatok megváltoztatni bármit, amit csak akartok. Ezért aztán, ha a múltatok telve van korlátokkal, felfordulással és konfliktussal, hatalmatokban áll elfogadni, hogy eddig a pillanatig ezt az utat választottátok, és most, az általatok megtestesített tudatossági szinttel abban a helyzetben vagytok, hogy használhatjátok belső hatalmatokat, mágikus, valódi önmagatok mágikus esszenciáját, és teremthettek valami mást.

Sokan mondják, hogy könnyű azt mondani, hogy megváltoztathatjuk a jövőnket, de mit tegyünk az érzelmeinkkel, az érzéseinkkel és a körülményeinkkel? A legelső lépés, hogy elfogadjátok azt, ahol most vagytok. Az ellenállás csak további elkülönüléshez vezet. Minél jobban ellenálltok annak, amit tapasztaltok, annál inkább azt fogjátok érezni, hogy elkülönültök az igazságtól. Minél jobban elkülönültök az igazságtól, annál jobban összezavarodtok, és annál kevesebb erőtök lesz változtatni azon, amin szükséges. A mai nap aktiválása, amelyet most átadunk nektek, a teljes önátadásról szól, az elfogadásnak történő átadásról. Hogyan fogadsz el valakit vagy valamit? Egyszerűen azáltal, hogy nyugodt maradsz és minden figyelmedet a jelen pillanatra összpontosítod, egész énedet ezzel a jelen pillanatba hozva, és figyelmen kívül hagyod a múltat, és egy rövid időre a jövőt is. Ez alatt az idő alatt – legyen az egy pillanat vagy annál hosszabb – a felmerülő helyzetre koncentrálsz, és elfogadod, hogy itt és most ez a valóságod, olyan valóság, amivel szembe kell nézned, olyan valóság, amivel meg tudsz birkózni. A félelem megfoszt téged a hatalmadtól, aminek segítségével meg tudsz birkózni bármivel, amivel adott pillanatban szembe kell nézned. A pillanat elfogadása azonban új élettel tölt fel, megnyugtat és segít új perspektívát[nézőpont] teremteni, olyat, ami arra ösztökél, hogy a megoldás megtalálására légy ösztönözve, ahelyett hogy megbénítana a félelem, hogy a szomorú helyzetedben mi történhet veled, vagy mi nem.

Az én és az élet elfogadásának beavatása sokkal nagyobb szabású annál, mint azt képzelitek. Ez ugyanis a Harmónia kirakósának egyik nagyobb darabja. Talán azt a kérdést kéne feltennem nektek, hogy „Továbbra is a konfliktus útján akartok-e haladni, hogy értékelni tudjátok a harmóniát? Vagy inkább a beavatott útjára lépnétek, az önelfogadás útjára, és arra használnátok a harmóniát, hogy békét hozzon az életetekbe, és véget vessen a konfliktusoknak?” Ha a megérzésem nem csal, akkor az utóbbit választjátok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy soha többet nem tapasztaltok konfliktust az életetekben, ez csupán azt jelenti, hogy abban a helyzetben vagytok, hogy tudjátok, hogy pontosan mit kell tennetek ilyen helyzetben, azaz manifesztálnotok kell a harmóniát, ami az összpontosítás erősebb érzetét kelti, ami erősebbé teszi belső mágiátokat, ami erőteljes eszköz arra, hogy az életetek összes aspektusába harmóniát vigyetek; a legfontosabb eszköz az elfogadás. Az elfogadás feltétel nélküli szeretetet hoz magával, mivel az elfogadásban nincs ítélkezés. A feltétel nélküli szeretet, mint ahogy arra sokan közületek bizonyosan rájöttek, az esszencia, méghozzá olyan alapvető, hogy nélküle nagyon nehéz megtapasztalni az isteni kegyelem harmóniáját. Az isteni kegyelem számos utat nyit a lélek felszabadításához, és ami a leglényegesebb, megengedi az autentikus énnek, hogy számos személyiségen keresztül fejezze ki önmagát. Mindannyian egy-egy személyiségtípusba soroljátok magatokat, bizonyos fajta személyiségnek, bizonyos fajta embernek érzékelitek önmagatokat. Ez azon alapszik, hogy milyen tapasztalatokat szereztetek önmagatokkal kapcsolatban, és azon, hogy az emberek hogyan utasítottak el, vagy hogyan fogadtak el benneteket. Mindez kiszínezte az önmagatok és a körülményeitek elfogadására való képességeteket. Ez a nagy jelentőségű aktiválás az öntudatosság teljesen más szférájába húz [át] benneteket, a tudatosság olyan dimenziójába, amelyik felfedi számotokra saját isteniségetek nagyszerűbb aspektusait, és itt kapcsolódtok rá [arra] a belső mágiára, amiről beszélek. A belső mágia azon képességetek, amelynek segítségével összpontosíthattok az elfogadáson keresztül, hogy megengedjétek e feltételek nélküli aspektusotok bölcsességének, hogy olyan objektív nézőpontból érzékeljen, ahonnan igazából felmérhetitek, hogy mi is az igazság valójában.

Mindannak amit megtapasztaltok, célja van, és minden helyzetben tanítók vagytok és tanítványok, ti vagytok a beavatók és a beavatottak. Ez egy nagyon-nagyon erőteljes beavatás a harmónia megteremtésével kapcsolatban. A harmónia bensődben történő valódi lehorgonyzásának új érzésével könnyebben megtapasztalod majd az öröm nagyszerűbb szintjeit, hosszabban tartó örömteli periódusokat élsz át, és mélyebb szinten megérted a benned akkor létrejövő szakrális kapcsolatokat; amikor békében vagy önmagaddal, amikor személyiséged különböző aspektusai harmonikusan összedolgoznak, akkor kerülnek az archetípusok értékes eszközként elfogadásra, amelyek segítségével megértheted önmagadat, és értékes eszközként használhatod azokat arra, hogy megértsd az élet [azon] kiterjedtebb mechanizmusát, amelynek úgy döntöttél, hogy a része leszel, hogy önmagad mesterévé válhass egy magasabb szinten. Ebből kifolyólag olyan helyzetben vagy, hogy elfogadhatsz minden általad meghozott döntést, megbocsáthatsz minden hibát, amiről úgy véled, hogy elkövetted, és bocsáss meg mindent mindenkinek a múltadban, aki tett veled valamit, vagy éppen nem tett veled valamit, és ezt te úgy érzékelted, hogy az megfoszt valamitől. Ez önmagadra helyezi át a fókuszodat, és kezdesz rájönni, hogy a fájdalmaid a másokkal szembeni elvárásaidból fakadnak, a fájdalmad abból ered, hogy ragaszkodsz egy-egy bizonyos általad elvárt végkimenetelhez, és amikor az eredmény másképp manifesztálódik, mint [ahogy] azt vártad, akkor azt magadra veszed, személyes sértésként éled meg. Magadra veszed, hogy elítélhesd önmagad, vagy hogy elítélhess másokat, és a konfliktus színre lép. Ezzel szemben, ha elfogadsz mindent úgy, ahogy van, nincs ítélkezés, ha felmerül is bármilyen konfliktus, az rövid életű lesz, mert jobban átlátod már, hogy a harmónia mindig bedolgozza magát az életedbe, és ez az isteni kegyelem mindig eljuttat téged arra a pontra, ahol ahhoz kell lenned, hogy a lehető legjobban le tudd szűrni bármilyen szituációból az adott helyzet által kínált legnagyobb ajándékot.

Sose becsüld le a pillanat elfogadásának hatalmát, a pillanatban létezés hatalmát, és [saját] hatalmadat, hogy olyannak fogadd el az életedet, amilyen most. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy az élet áldozata lennél, te csak annyit teszel, hogy elfogadod a pillanatot, amelyet teremtettél, [azt] a pillanatot, amelynek a megteremtéséhez hozzájárultál. Ennek a pillanatnak az elfogadása [olyan] hatalommal ruház fel, amellyel meg tudod változtatni azt, amit másként kell tenned a következő pillanatban. Az életed elutasítása, az élet által nyújtott dolgoknak való ellenállás csak elnyújtja a konfliktust, így a harmónia még inkább elkerül, még nagyobb torzítások manifesztálódnak, melynek eredményeképp a belső mágia belső tragédiává válik. Minél inkább elidegenültök saját hatalmatoktól, annál kevésbé érzitek majd erősnek, meghatalmasodottnak magatokat, és annál inkább eltölt benneteket az áldozati tudatosság. Erőtök ott lakozik az összes csakrátokban. Eljött az idő, hogy behúzzátok a harmónia energiáját az alsóbb csakráitokba, hogy leföldelődjön a létezésetek fizikai szintjén. Fizikai szintetek [az] az aréna, ahol fizikailag és gyakorlatilag kísérletezhettek mindazzal, ami más szintekről magatokhoz vonzotok. Minden elméleteteket át kell ültetnetek gyakorlatba, hogy elsajátíthassátok a gyakorlati alkalmazás képességét. Egyetlen magasröptű elmélet sem ér semmit, amíg a gyakorlatban nem alkalmazzák. Megismétlem, a gyakorlatban váltok az elmélet mesterévé. Az én mesterévé válni azt jelenti, hogy átültetitek a gyakorlatba mindazt, amit tanultatok, átültetitek a gyakorlatba az elsajátított képességeket, és mindazt, amit magatokról tanultatok múltbeli tapasztalataitokon keresztül, és múltbeli gyakorlati alkalmazásaitokon keresztül, azokon, amelyek működőképesnek bizonyultak, épp úgy, mint azokon keresztül, amelyek nem. Nincs abban semmi szégyen, bűn, nincs ítélkezés afelett, ha olyan szituációkat is megtapasztaltatok, amelyeket hibaként értékeltetek, ezek csupán mind lehetőségek arra, hogy felismerjétek mi az, amit nem akartok, és mi az, ami nálatok nem működik. Vezessétek vissza az egészet a tapasztalatra, fogadjátok el, hogy megtörtént és fogadjátok el, hogy hatalmatokban áll változtatni rajta, ha azt szeretnétek.

E kulcs dátum energiái beáramlanak a Föld Anya testének éteri mezejébe. Behatolnak az emberi lények mentális és érzelmi testébe, és lehetőségeket kínálnak nekik arra, hogy a Harmónia ösvényét válasszák ahelyett, hogy tovább haladnának az egyre intenzívebb konfliktusok útján. Ez egyfajta válaszút, és minden egyén felsőbb énje és személyes segítője oly mértékben az egyénre összpontosítja ennek a mágneses frekvenciának az energiáit, amennyire még megengedett számukra segíteni nektek abban, hogy megérezzétek, hogy tényleg van másik út. Bizonyos esetekben az emberek fizikai lehetőségeket kapnak egy barát, egy mentor, egy jó szamaritánus formájában, nevezzétek, ahogy akarjátok, aki segít nekik rálépni a Harmónia ösvényére. Lehetőségetek nyílik bevezetni [azokat] a változásokat, amelyekről úgy érzitek, hogy elképesztő módon szükségetek van most [rájuk], más szavakkal [azokat] a változásokat, amelyeknek a megtapasztalására már készen álltok. Ez pedig kinyit egy átjárót, ami gyorsuló ütemben tágulva elvezet [benneteket] a jövőbe, magával hozva a belső mágia isteni kegyelmét, ami belétek csepegteti a harmónia érzését, a tudás érzését, hogy képesek vagytok teljesen elfogadni a pillanatot úgy, ahogy megteremtettétek, és hogy igazán képesek vagytok elfogadni a hatalmatokat, hogy bármit megváltoztassatok, amit akartok, bármikor, amikor változtatni akartok. A rajtatok átáramló energiák felerősödnek mágneses vonzásukban. Az energiának ez a mágnesessége aktiválja belső mágiátokat, és még jobban bevonja éteri mezőtökbe. Ez azt jelenti, hogy aurátok egy új rezgést bocsát ki, ami magához hívja azt, ami elhozza számotokra a nagyszerű harmóniát vagy azt, ami nagyobb konfliktusokat hoz számotokra.

Hilarion mester már néhány hete együtt dolgozik mindannyiótokkal, hogy felkészítsen benneteket erre az időszakra. Én, Lady Guinevierre, Mária Magdolnával, Jézus mesterrel és Buddha nagyúrral létrehozok egy szakrális mintázatot számotokra, ami beépítésre kerül jelenlegi terveitek alapjaiba. Ez a mintázat hordozza az általatok választott kódokat: a harmóniáét vagy a konfliktusét. A harmónia kódjai teljesen más tapasztalatokat hoznak [be] az életedbe, amelyeket a négy alsóbb testen keresztül tapasztalsz majd meg, nevezetesen fizikai, érzelmi, mentál- és lélek- [vagy spirituális] testeden keresztül. Ahogy fizikai tested megváltozik annak hatására, amit megtapasztalsz fizikai valóságodban, érzelmi, mentál- és lélek/spirituális testeid is változáson mennek át. A fizikai tested azért változik meg, mert a lélek-, a mentál- és az érzelmi testeid már megváltoztak. Vizualizáld hát ezt az energiát, mint szentséges, végtelen, 8-as formájú [áramlást], bármelyik pillanatban képes vagy befolyásolni ezt az energiaáramlást azt illetően, hogy miből áll ez az energia.

Az elkövetkezendő 10 napban tehát megtapasztaljátok [azt] az utat, ahol a harmónia és a konfliktus között kell választanotok. Abban a helyzetben lesztek, hogy érezhetitek az erő és a nyugalom érzetét, ami abból ered, hogy a harmóniát választjátok, az én elfogadását, az élet elfogadását és a körülményekét, amelyekkel szembesültök, és azzal, hogy így tesztek egyetlen szempillantás alatt manifesztálhatjátok a megoldást. Ez a harmónia melletti döntés és az elfogadás legnagyobb ajándéka: azonnali megoldás - bármilyen konfliktussal is kerüljetek szembe. Korábban már említettem, hogy minél inkább telve vagy konfliktusokkal, a konfliktus annál jobban elhúzódik, ezért mondhatnánk, mikor a harmónia mellett döntötök, és elfogadjátok az éneteket, másokat és az életet, akkor a megoldások felgyorsult utazásába vágtok bele.

Adok egy gyakorlatot is konkrétan ehhez a közvetítéshez. Ez is része ennek a beavatásnak. Arra kérlek, hogy vizsgálj meg mindenféle konfliktust az életedben. Lehet ez önmagaddal szemben fennálló konfliktus, vagy lehet egy személlyel szembeni konfliktus, vagy általában magával a helyzettel kapcsolatos. Kezdd el gyakorolni a pillanatban létezést, és egyszerűen fogadd el azt, amit a helyzet számodra kínál. Szánj rá néhány pillanatot, és gondold át, hogy milyen ajándékai vannak ennek a helyzetnek. Gondold át, hogy min tudnál változtatni és gondold át, hogy mennyivel jobban éreznéd magad, ha nem lennél konfliktusban a helyzettel, egyszerűen csak elfogadnád olyannak, amilyen, és ez drága lelkek, egy nagyon fontos leckéje a pillanatban létezésnek. Ez leföldel benneteket, bevon benneteket a Mostba, összegyűjti az összes energiátokat, és ekkor tudja belső mágiátok kibontakoztatni a varázslatát, mert jelen vagytok, arra összpontosítotok, ami jelen van a jelen pillanatban.

Üljetek még legalább 10-15 percig és foglalkozzatok ezzel a gyakorlattal, ha ez lehetséges. Írjátok le mindazt, ami eszetekbe jut az adott helyzettel kapcsolatban. Írjatok le mindent, amivel kapcsolatban konfliktusotok merül fel, aminek ellenálltok az életetekben. Minden, amivel dolgotok van, egyik aspektusa a magatokkal vagy a külső világgal folytatott belső konfliktusotoknak. Azzal, hogy mindent leírtok, olyan perspektívát hoztok be, amiből már el tudjátok fogadni annak, ami, és tovább tudtok lépni a következő lépésre, hogy behozzátok a harmóniát, arra használva a harmónia energiáját, hogy harmonizáljátok mindazt, ami konfliktusban van.

Dolgozzatok ezzel az elkövetkezendő 10 nap során és bármely más alkalommal, mikor bármilyen szintű konfliktussal kerültök szembe, és biztosíthatlak benneteket arról, hogy első kézből tapasztaljátok majd meg belső mágiátok isteni kegyelmét, hogy megoldjátok mind a belső, mind a külső konfliktusokat.

Legyetek tudatában a szívetek legmélyén, hogy mi mindig jelen vagyunk, veletek vagyunk, és mindig ott vagyunk, hogy utat mutassunk és segítsünk nektek, és hogy segítsünk megértenetek a saját öntudatossági szinteteket azon képességeteken keresztül, hogy elfogadjátok a jelenlegi élethelyzeteteket. Ez erősíti érzelmi rugalmasságotokat, mint ahogy érzelmi intelligenciátokat is, és segít belépnetek a megfigyelő szerepébe, szemben azzal, hogy személyesen kötődjetek valamilyen elvárt végkimenetelhez, ami gyakran azt eredményezi, hogy kevésnek, megfosztottnak, áldozatnak és mellőzöttnek érzitek magatokat. Ezen a gyakorlaton, és az egész aktiváláson keresztül elkezditek könnyebbé tenni kiábrándultságotok, bizalmatlanságotok, egyensúlytalanságotok és cinizmusotok számos szintjét.

Legyetek nyugodtak, tudván, hogy a belső erőtök mindig a harmónia irányába vezet benneteket. Rendelkezésetekre áll az összes megoldás, minden eszköz, hogy isteni harmóniában teremtsetek. Csak annyit kell tennetek, hogy egyszerűen eldöntitek: elfogadjátok-e az életet, vagy szembeszálltok vele?

Én, Lady Guinevierre, a szívek királynője, Camelot úrnője elhozom számotokra a feltétel nélküli szeretet áldását, [azt] az áldást, amelyet remélem, [hogy] mindannyian beintegráltok a lényetekbe és arra használjátok, hogy feltétel nélküli szeretetet adjatok önmagatoknak és másoknak is. A bölcs képes a feltétel nélküli szeretet terében állni és megfigyelni anélkül, hogy ragaszkodna a helyzet végkimeneteléhez, mert a helyzet nem azért van, hogy birtokolják, vagy hogy reagáljanak rá. Egyedül az számít, hogy az egyén hogyan bánik azzal, ami jelen van. Ti mesterek vagytok, [olyan mesterek] akik emlékeznek a szabadságba vezető utakra. A felszabaduláshoz vezető útjaitok már teljesen aktívak. Ez a legnagyszerűbb átalakulásotok időszaka. Ez a valódi alkímia gyakorlati alkalmazása és az Arany Tudatosság fénye világítsa meg azt, amit készek vagytok már megérteni. A szíveteket örökké töltse meg a harmónia, az isteni kegyelem, a béke és az erő.

Guinevierre vagyok, Camelot úrnője. Isten veletek!

OooooOooooO

Kuthumi vagyok, és csak nagyon röviden [szólok,] azért jöttem szeretteim, hogy egyszerűen megismételjem [azt], [hogy] nagyon fontos az amit Guinevierre úrnő mai üzenetében megosztott veletek. Az Arany Templom tanításainak részeként nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy a mostanában átadott közvetítések felgyorsítják a magasabb szintű megértésbe vezető utatokat, amelyet lelkekként választottatok - az emberek világában megtapasztalni.

A harmadik dimenziós valóság, ahogy ti a világotokat nevezitek, áldott hely, akár hiszitek, akár nem. Olyan hely, ahol az összes elmélet gyakorlati alkalmazása megvalósítható. Itt szereztek első kézből olyan tapasztalatokat, ami után más lelkek csak sóvároghatnak. Eljött az ideje, hogy kihasználjátok azt, amire lehetőségetek nyílik, azt, ami felé a lelketek húz. Hatalmatokban áll egy szívdobbanás alatt megváltoztatni a rendszert, egyszerűen azzal, hogy kinyilvánítjátok a szándékotokat. A szándékotoknak azonban a szív hatalompontjából kell származnia, nem az elmétek egy-egy múló gondolatából, és muszáj jelentőséggel bírnia, és ennek a jelentőségnek virágoznia és áramlania kell a szívcsakrán keresztül.

Amikor először lehorgonyoztátok a folyékony szeretetet, elmondtuk, hogy csak egyetlen módon léphettek be a valódi bőség szakrális dimenzióiba, mégpedig a folyékony szeretet folyékony kapuin keresztül. A folyékony szeretet folyékony kapui a hatodik dimenzió, a hatodik univerzum, ami a szívcsakrátokban létezik, ezért először mindennek a szíven kell keresztülmennie, ahhoz hogy testet ölthessen az életetekben. Ezalatt pedig azt értem, hogy a jobb élet megteremtésére irányuló szándékaitoknak, a körülményeitek megváltoztatására irányuló szándékaitoknak a szívetekből kell érkeznie. Az elme, amelyben ott vannak a félelmek, és az asztrál sík összes egyéb szemete, hatással van a szándékaitokra, és a félelem épp úgy átáramolhat a szíveteken, mint ahogy azt az öröm teheti. Használjátok hát a képességeiteket, használjátok az általunk átadott eszközöket és alkalmazzátok a gyakorlatot, amit Guinevierre úrnő adott nektek és tanuljátok meg és emlékezzetek arra, hogy mit jelent igazi spirituális harcosként élni [abban] a világban, amelyet Földnek neveznek.

Emlékeztetlek benneteket, hogy mi mindig jelen vagyunk. Mindig átölelünk benneteket, irányt mutatunk és szeretünk benneteket. Soha, de soha nem vagytok egyedül.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség arany sugarának chohanja és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.

Mária Magdolna - 6:6 A harmónia ösvénye

Michelle Eloff (08.05.28) - Mária Magdolna: 6:6 A harmónia ösvénye








 

Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Hanganyag letölthető innen(Szigeti Antal hangjával): http://www.mediafire.com/download/2l5g7rnc849b9fi/6_6+M%C3%A1ria+Magdolna+A+harm%C3%B3nia+%C3%B6sv%C3%A9nye.mp3

Michelle Eloff közvetítése által©
Johannesburg, 2008. május 28.

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

_______________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és örömmel üdvözöllek benneteket az isteni szeretet megtestesülésén belüli mindenek igazságának isteni fényes jelenlétében. Üdvözlet, drága lelkek!

Összegyűltetek szívben, elmében, testben és lélekben, hogy éljetek a lehetőséggel, és behatoljatok a tudattalan birodalmaiba. A tudattalan, amire célzok, életed azon részeit jelenti, amelyeket még nem tapasztaltál meg a tudatos énedben. Amint mindannyian megszabadítjátok magatokat a múltatok béklyóitól, képesek lesztek több mindent megtapasztalni tudatos szinten, [abból] ami eddig tudattalan szinten volt, más szavakkal, amit még nem tapasztaltatok meg. A tudattalan olyan hely, ahol az általad tudatosan meg nem tapasztalt dolgok lakoznak és a június 6-i kulcsaktiválás lehetőséget nyújt számodra, hogy belépj a tudattalan birodalmaiba, és olyan aspektusokat tégy magadévá, amelyek nagyban erősítik majd az életedet. Az, amit keresel, amire vágysz, amire szükséged van ahhoz, hogy megtapasztalhasd a teljesség, beteljesültség és a szív, az elme, a test és a lélek könnyedségének érzését minden rendelkezésedre áll, és neked csak annyit kell tenned, hogy tégy erőfeszítést, és próbálj meg behatolni a tudattalanba, és követeld a rád váró ajándékokat.

Szeretett Yeshuám, akire gyakran Jézus mesterként utalnak, Buddha nagyúr, és én, Mária Magdolna biztosítjuk ebben a hónapban, hogy támogatásra leljetek az ajándékok felismerésében, amik örömöt, egyensúlyt, szeretetet, isteni egységet és az isteni nászt hozzák el számodra.

Az elmúlt öt hónapban mindannyiótoknak mélyen el kellett merülnie a tudattalan birodalmaiban. Bátornak kellett lennetek és megengedni magatoknak, hogy eltávolítsátok azon részeiteket, amelyeket tudatosan kerültetek, és mégis nagymértékben befolyásolták az életeteket. Május hónapja életbevágóan fontos volt azzal kapcsolatban, hogy eltávolítsatok néhányat az utolsó darabkákból és morzsákból, és ezek igazából múltatok legfájdalmasabb darabkái és morzsái voltak, amelyek tudat alatt szabotálhattak benneteket, vagy tudatosan a félelem érzetét keltették bennetek, ami azt eredményezte, hogy inkább mozdulatlanok maradtatok, ahelyett, hogy cselekedtetek volna. Energiátok egy boldog helyre tart most, olyan helyre, ahol az univerzális folyékony szeretet nem csak találkozik, hanem igazából eggyé válik veletek.

Június, július és augusztus hónapjai fontos hónapok lesznek számotokra, mert ezalatt az időszak alatt az élet számos örömteli aspektusa tárul fel előttetek, és [feltárulnak] a boldogságra, örömre, isteni egyesülésre és szent nászra nyíló lehetőségek az életetekben.

Minden egyes általatok megtett lépés közelebb hozott benneteket az önmagatok által felállított célok eléréséhez. Most mi hárman, Buddha, Yeshua és én, Mária Magdolna, a harmadik szemre fordítjuk figyelmedet, [arra] a helyre, ahol belső látásod lakozik, ám ez az a hely, ahol mintázataid nagy része is tárolódik. A minták lehetnek konstruktív[építő] vagy pusztító természetűek, de igazából mindkét fajta a harmadik szem csakrájának frekvenciájában tárolódik. Az elmúlt öt hónapban számos bepillantást nyerhettetek a pusztító mintázatokba és hozzáállásokhoz való ragaszkodásokba és hiedelemrendszerekbe, amelyekről teljesen felismertétek, hogy nem szolgálják legmagasabb javatokat a tekintetben, amit próbáltok elérni, ezért ebben a hónapban az elkövetkezendő aktiválásokkal, beleértve a június 21-i napfordulót is, fantasztikus lehetőségeket biztosítunk számotokra, hogy gyorsan megszabaduljatok ezektől a régi mintázatotoktól, és mielőtt sebet ejthetnének rajtatok, már el is engeditek azokat. Magatokhoz vonzzátok [azt] az erőt, aminek segítségével egyetlen szívdobbanással túlléphettek a pusztítón, elgyöngítőn, a negatívon. Ez azt jelenti, hogy első kézből tapasztaljátok meg Alkimista Mesterként önnön hatalmatokat, a saját hatalmatokat azzal kapcsolatban, hogy ami romboló és korlátozó azt átalakítsátok, társ-teremtővé és lehetőségekkel telivé. Adjátok át magatokat a szeretetnek ebben az időszakban. Döntsetek úgy, hogy a szeretetet motiváljon és vezessen benneteket, és ami a legfontosabb, higgyetek a szeretetben.

A Fehér Tűz elem rendkívül kemény munkafelügyelő - rendkívül erőteljes és egyenesen a csontig hatol. Nem igazán törődik a kifogásokkal, a mentségekkel és egyéb elterelő hadműveletekkel. Ez az az időszakotok, amikor meg kell engednetek magatoknak, hogy tudatos szinten megértsétek [azokat] a mélységeket, amelyek az öröm, egység, könnyedség és a szent nász energiáiban rejlenek.

Ebben az időszakban egyúttal a bolygótokon élő gyermekek is eltolódáson mennek keresztül saját magukon belül, a boldogsághoz, játékossághoz, mókához, könnyedséghez és isteni egységhez kapcsolódó hozzáállásaikkal kapcsolatban. Ez azt követeli majd tőletek, hogy elmerüljetek velük ilyesfajta tevékenységekben, már ha vannak gyermekeitek. A világotok gyermekei a tömegtudatosság legbölcsebb tanítói a bolygótokon, ezt azért mondom, mert a legtöbb gyermek hatéves koráig elég szoros kapcsolatban van a vidámság művészetével, a játékosság és az öröm művészetével. Amikor játszanak, érzik isteni egységüket a Lélekkel, összekapcsolódnak a Lélek isteni fényével a nevetésükön keresztül, és felsőbb énjükkel minden alkalommal létrejön az isteni nász, amikor kifejezik és megtapasztalják az önmagukban rejtőző lehetőségeket.

Játszani és mókázni nem ismeretlen tevékenység számotokra, gyermekként gyakran tettétek ezt. Az sem újdonság számotokra, hogy a legtöbb felnőtt elvesztette a kapcsolatot énjének gyermek aspektusával. Saját játszóképességed visszakövetelése, a mókázásra, a nevetésen, az örömteli kifejezésen keresztül történő újrakapcsolódásra való képességed visszakövetelése a harmónia isteni érzését hozza az életedbe, és ezt az ígéretet hozza június hónapja számotokra; a harmóniát. Ha érzitek a bennetek lévő harmóniát, az lecsillapítja az alsóbb egót, és lehetővé teszi számotokra, hogy hasznosítsátok a belső látásotok erejét, hogy hasznosítsátok a harmadik szem csakrátokban lévő fény erejét.

Bolygószinten a harmadik szem csakra számos [fajta] fejlődésen megy keresztül. Ez annak eredményeképp is történik, hogy változások zajlanak az emberi agyban, különösen azoknál, akik új idegi pályákat építenek, és lerombolják [mind]azokat, amelyek már nem szolgálják az én tudatosságának kiterjesztését, és a régi metódus paramétereivel élt, vezetett életen túli életet. A harmadik szem olyan mechanizmussá válik, ami nem csak azt teszi lehetővé, hogy más perspektívából[nézőpont] tekintsetek az életre, hanem azt is, hogy a nagy bölcsesség és szeretet szemszögéből tekintsetek az énetekre. Kuthumi mester, aki a Szeretet és Bölcsesség aranysugarának arany chohanja kiemelkedő szerepet játszik az összes ilyen tanításban, mivel a szeretet jelenléte nélkül, a bölcsesség hiányában csak nagyon keveset érhettek el az életben.

Arra kérlek hát, hogy vizsgáld meg mi az, ami most a leginkább kísért vagy piszkál téged az életedben, és azt akarom, hogy lásd, hogy az egész nem más, mint egy [olyan] mintázat, amelyet valamikor az életed során a sejtszintű memóriádba beprogramoztak. A mintázatokon lehet változtatni. A mintázatokat el lehet törölni. Egyetlen mintázat sem állandó. Mind megváltoztatható. A te feladatod most az, hogy dönts úgy, hogy a félelem ösztönzését lecseréled a szeretet ösztönzésére. E kulcs dátum aktiválása arra kér téged, hogy öleld át összes hatalmaddal a szeretet erejét, és engedd meg, hogy megtöltse a szívedet, az elmédet, a testedet és a lelkedet mélységes erejével és [azzal] a képességgel, hogy feloldjon minden [olyan] mintázatot, ami már nem szolgálja [azt] az utat, amelyen jársz.

Ha már bejáratott technikák állnak rendelkezésedre, amelyekben megbízol, amelyek a múltban segítettek kiszabadítani a negatív mintázatokból, akkor minden erőddel használd ezeket a módszereket és eszközöket, hogy segítsenek felgyorsítani ezeknek az emlékeknek az eleresztését, különösen [azokét] a mintázatokét, amelyeket létrehoztak. Ha még nem fedeztél fel olyan módszert, ami segíthetne, akkor azt javaslom, hogy imádkozz, beszélj velünk, öntsd szavakba [azt], hogy mire van szükséged, mely mintázattól akarsz megszabadulni, és biztosítalak róla, hogy mi elvezetünk téged ahhoz a módszerhez, ami a legjobban segít neked ebben, vagy olyan rendszerhez, technikához, gyakorlathoz, amelyet kényelmesen végezhetsz egymagad, vagy mások segítségével, hogy a végén elérd azt, amiről beszélünk. Az önmagadat a múlt alól felszabadító cselekedeteidben ne légy engedékeny, mert ha nem szabadítod fel magadat a múlt alól, akkor újra és újra át fogod [azt] élni. A múlt pusztító mintázatainak folytonos használata péppé veri az érzelmi testedet, és ez az ütlegelés olyan súlyos, hogy gyakran ahhoz vezet, hogy üresnek érzed magad, elszigeteltnek, kiábrándultnak és cinikusnak, ezért lépj hát a gyógyulás ösvényére, nyisd meg érzékeidet, hogy befogadhasd [azt] a személyt, gyakorlatot, technikát vagy módszert, aki/ami a legjobban szolgál téged.

Arra is megkérlek, hogy szánj időt arra, hogy foglalkozz álmaid látomásaival. Képzeld el magadat, amint örömteli pillanatokat élsz át, boldog találkozókat, képzeld el, amint elmerülsz a mókával teljes játékosságban, és kifejezed szereteted örömét, miközben egyesülsz azokkal, akiket szeretsz. Oszd meg bölcsességedet, oszd meg a fényedet, oszd meg szeretetedet, és tudd, hogy hová vezettek, [azért] hogy tökéletesen cselekedj, érezz, és felszabadítsd magad, és minden érzelem, minden félelem, minden program és mintázat, ami a felszínre került az elmúlt öt hónapban, leginkább májusban, az a felszabadulásod legnagyszerűbb ajándéka. Szabadon dönthetsz úgy, hogy belépsz az öröm napjába, a bölcsesség napsugaraiba, az öröm napfényébe, mindezt [egyszerűen] azzal [teszed], hogy felajánlod az elavulttá vált mintázatokat a Forrásnak.

Azt javasoljuk, hogy napi szinten szánj rá pár percet [arra], hogy leírd, mitől leszel örömteli, írd le, hogy mit akarsz megtapasztalni az életedben, ami [majd] azt eredményezi, hogy örömtelinek, könnyednek, szeretettnek, és szerető lénynek, fénynek érzed önmagadat. Ez biztosítja, hogy fókuszod a pozitív oldalon marad, a hatos szám fényoldalán. Az első öt hónap a gyermekkorod első öt évébe való behatolásról szólt. Aláereszkedtetek ennek az öt évnek a fájdalmába, bánatába, a traumájába, a nélkülözésébe és az örömébe. Miközben az általunk átadott kulcsaktiválásokkal dolgoztatok, drámai módon felgyorsítottátok személyes gyógyulásotokat. Képessé tettétek magatokat arra, hogy behatoljatok a tudattalanba és minden általatok tett lépés egyre többet fed fel számotokra a tudattalanból, ezért legyetek kitartóak ezen az úton, nyissátok meg a szíveteket és fogadjátok el jutalmatokat, ahelyett, hogy azon aggódnátok, hogy vajon mi [az] a lehető legrosszabb, ami ebből származhat. Örüljetek [inkább] a legjobbnak, ami ebből származhat. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznátok, hogy mi minden romolhat el útközben, merüljetek el mindabban, ami jó lesz útközben. A változatosság kedvéért foglalkozzatok az örömmel, a boldogsággal, öleljétek át a harmóniát és engedjétek meg a léleknek és a harmónia minőségének, hogy behatoljon testetek sejtjeibe, hogy abba az irányba vezessen benneteket, ami az isteni szeretethez, örömhöz, egységhez, könnyedséghez és az énnel és minden élővel kötött szent frigyhez vezet.

Amikor az örömöt és fényt, a szeretetet és egységet választod, [akkor] fogod megtapasztalni azokat a pillanatokat, melyek során elválasztod magad attól, ami megakadályozta azon képességedet, hogy megtapasztald az örömöt, a boldogságot, a szeretetet, a fényt, az egységet, és a szent nászt. Mindemellett ez [az újra]mintázódás kegyelemmel és könnyedén zajlik majd, amint megnyitod magad az iránymutatás befogadására, valamint a Yeshuától, Buddha nagyúrtól és tőlem, Mária Magdolnától származó fény és szeretet befogadására. Biztosítalak afelől, hogy jelenlétünk mindig veled van, olyan jelenlét [ez], ami gondoskodik rólad, miközben egyre közelebb érsz a napforduló ünnepéhez a déli és az északi féltekén. Amikor az ünneplés a tetőfokára hág, megérted, hogy az öröm, boldogság, fény, szeretet, egység és a szent nász hogyan lehet katalizátor és fő ösztönző eszköz az életedben ezeknek az ellentéteivel szemben.

Amilyen drámaiak voltak a változások, amilyen intenzív és gyakran nagyon fájdalmas folyamat volt ez, olyan nagy hőstetteket hajtottatok végre, mélyreható gyógyulásban volt részetek és rendkívül erőteljes bepillantásokat nyerhettetek az énetekkel, az igazságotokkal, illetve azzal kapcsolatban, hogy mit is akartok igazából kezdeni az életetekkel. Most [van] itt az ideje a jelenlegi célra összpontosítani. Összpontosítsatok arra, amire törekedtek, és higgyetek benne, hogy már csak karnyújtásnyira van, már szinte megérintitek, és az is megérint benneteket, és csupán idő kérdése, és teljesen egyesültök a tervezetetekkel. Elkerülhetetlen. Nem lehet másképp, mert könnyedségére összpontosítotok, az örömére, a lehetőségére, és a szívetekben tudjátok, hogy már egy veletek, hogy isteni jogotok megtapasztalni, és hogy egyetlen múltbeli mintázatnak sincs hatalma megfosztani benneteket ettől, mert ti, drága lelkek, sokkal hatalmasabbak vagytok, mint a múltatok mintázatai. Megtestesítitek az erőt, a bátorságot, a bepillantást és a technológiát [mind]azzal kapcsolatban, hogy a legnagyszerűbb álmaitokat hogyan változtassátok [át] olyan valósággá, amelyben mélyebben szerettek, mint valaha szerettetek, amiben olyan módokon fejezitek ki az örömötöket, ahogy ebben a szakaszban még el sem tudjátok képzelni. A szeretet isteni jogotok, [az,] hogy szeressenek benneteket, és [az] hogy ti is szeressetek, a boldogság isteni jogotok, mint ahogy az öröm is, és az egyesülés is a legszentebbel és legistenibbel önmagatokban és körülöttetek mindenben. Válasszátok azt, ami örömöt okoz, válasszátok azt, ami megkönnyíti a szíveteket, és tudjátok, hogy örökké boldogok lesztek a szeretet karjaiban, még akkor is, mikor kihívások elé néztek, a szeretet vigaszt nyújt majd, támogat benneteket és gondoskodik rólatok.

Bízom benne, hogy mindannyian érzitek azon mély belső vágyat és szükségletet, hogy biztosítsátok, hogy ez az életetek valóban a legjobb lesz az összes eddig leélt életetek közül, mert a tudatosságotok, az énetek öntudata, és minden más is egyre növekszik erejében és látomásában, és ahogy a harmadik szemetek továbbra is folyamatos erőteljes változáson megy keresztül, még többet fogtok meglátni ebből. Minél többet láttok, annál többet tudtok, és így annál jobban megértitek [azt, hogy] így képes az alkimista a közönségest átalakítani Arany Tudatossággá. Ízleljétek meg az óriási erő, a fény és a szeretet e pillanatait. Használjátok bölcsességeteket és szánjatok időt arra, hogy eltöprengjetek azon, mi mindent értetek el, mennyi mindent sikerült már megváltoztatnotok az életetekben, és legyetek hálásak mindazért, amitek van, amit magatokhoz vonzottatok és [legyetek hálásak] az összes gyógyulási lehetőségért.

Mint mindig, a mennyország ígérete örökkévaló, mindig jelen van az energiamezőtökben, csak döntsetek úgy, hogy a tudatos tapasztalatotok részévé teszitek, méghozzá gyakrabban, mint [mindazon] trauma és ellenségeskedés megtapasztalását, ami a jelenlegi világotokban létezik. Döntéseidnek óriási hatása van arra, hogy hogyan bontakozik ki az életed, hogy hogyan tapasztalod meg [azt], és a körülötted élők hogyan tapasztalnak meg téged, hogyan reagálnak, vagy válaszolnak neked. Lazulj el az életedben, legyen hited, bízz a szeretetben és légy tudatában [annak], hogy a szeretet gazdagon megjutalmaz téged, az életed minden napján. A béke és a harmónia áramoljon keresztül a lényeteken, szíveteken, elméteken, testeteken és lelketeken, és emlékezzetek rá mindig, hogy mennyire mélyen szeretünk benneteket.

Mária Magdolna vagyok. Au revoir.

Kuthumi - Grand Canyon Aktiválás 2

Michelle Eloff (08.05.26) - Kuthumi: Grand Canyon Aktiválás 2



Forrás:thelightweaver

Fordította: Szigeti Antal 

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. május 26.

Az első rész itt tekinthető meg: 

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-grand-canyon-aktivalas-1.html?m=0

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra az átláthatóság, a transzcendencia, a nagyobb lélekimmunitás és a belső tisztánlátás áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Ahogy folytatódik az utazás kibontakozása, mind több lehetőségetek nyílik arra, hogy megértsétek az isteniség kifejezésének mechanizmusát magatokat jelenítve meg a környezetetekben. A fény keresztülhatol a sűrűség és sötétség résein. Ahogy a fény erejében növekszik, a rések mély szakadékokká válnak, valóságos kanyonokká, ezért van az, hogy az utazás a Grand Canyon mentén, a hozzá kapcsolódó és közeli többi kanyonban megmutatja az emberiségnek, hogy néha bizonyos dolgoknak bizony szét kell szakadniuk ahhoz, hogy az igazság feltárulhasson. Amikor minden széttörik, valójában a pecsétek azok, amik feltörnek. Ezek a pecsét-feltörések kapcsolódnak néhány, a korábbi években az emberiségnek átadott munkánkhoz a Hét Szent Pecsét tárgykörében. A testetek hét fő csakrájának pecsétjei szintén széttörnek. Összesen tizenhét szint létezik. Az Egység Arany Kapuja volt felelős az első tíz áttöréséért. Ez egy rendkívül intenzív, robbanásszerű változás volt. Az utolsó hét nagyon különleges ön-meghatalmasító és ön-felfedező utazásokhoz kapcsolódik.

A kanyon egy, a belső énhez vezető átjáró. Az érzelmi test birodalmának olyan világaiba visz benneteket, melyek eddig kitértek előletek. Eljött az idő az eddig meg nem értett érzelmek, a nem teljesen értett viselkedések, jellemvonások, félelmek és hiedelmek mélységeinek áthatására. A Grand Canyonhoz kapcsolódó különleges események eredményeként bekövetkező nagy változások egyike, a második, július 9. és 12. között horgonyzódik le, és a 11-e a fontos dátum. Június 9. és 12. között egy éterikus aktiválás következik be. Július 9. és 12. között a fizikai aktiválás megy végbe, 11-e pedig a fizikai kulcs integrálás, hogy úgy mondjam. Július 7-én Merlin Nagyúr és az Arkangyalok seregei a bőség és alkímia energiáin keresztül összegyűlnek bolygótok körül. Felkészítik energiáikat, hogy szétzúzzanak egy még létező illúziót a Föld bolygón, ami aztán az emberi tudatosságra is ütéseket mér, különösen azokéra, akik az úgynevezett New Age mozgalom ösvényét tapossák.

Annak oka, hogy annyi ideig vártunk annak elmondásával, amit most el akarunk mondani, az az, hogy fontos volt megvárnunk, amíg eléritek az ön-meghatalmasodás bizonyos szintjét, ami lehetővé teszi, hogy megértsétek, amit most mondani fogok. Éveken át a New Age mozgalom erejében folyamatosan növekedett. Most mindjárt tisztázzuk, hogy amikor a New Age-ről beszélek, akkor a Halak Tudatosságból a Vízöntő Tudatosságba való elmozdulásról beszélek, ami alatt a szabadságba és ön-meghatalmasításba beavatkozó irányítással és manipulációval való szakítást értem. Azonban azt a New Age mozgalmat, amit most körülírtam, szintén manipulálták és kihasználták és ez ahhoz vezetett, hogy sok, ezen az úton járó ember az áldozati tudatosság börtönébe került. Az energiák, melyekkel manapság szembesültök, minden fény, információ és lehetőség, mindvégig az ész, a szív, a lélek és a test felszabadítását célozták. Az áldozati tudatosság azonban az emberiség egészét úgy tartja a markában, hogy azt mutatja, mintha a Halak Korból kivezető ajtó kulcsát tartaná a kezében és olyan képet fest, mintha a Vízöntő Korban járnánk már, de közben semmi nem változott. Elárulom, miért mondom most el ezt. Beszéltem már erről az első Grand Canyon aktiválás alkalmából, pontosabban akkor, amikor azokról meséltem, akik hatalmukat kristályoknak, gyógynövényeknek, tündéreknek, stb., stb. adják át. Rá kell ébrednetek, hogy az utazás, amit választottatok, azt ti választottátok és nektek van hatalmatok fölötte.

Ha valaki képtelen élete folyását irányítani, akkor tudat alatt áldozatnak érzi magát, testének minden sejtje élettapasztalatát a múlt áldozati tudatosságának mintáihoz köti. Annyi embert ejtett már csapdába régtől fogva mind a mai napig az ámítás, ami valójában egy akronima: Általános Mozgalom az Ínséges Tudatosság Állóvízében tespedő Személyünkről (hű, de okos, mi?) Mert ami történik, szeretteim, annak eredményeként, hogy odalökitek éneteket mindenféle könyvnek, gurunak, műhelynek(workshop), tanfolyamnak, konferenciának, gyógyító lehetőségnek magatokon kívülre a gyors rendbehozatal reményében, az nagyon hasonlít a túlsúlyos emberek viselkedésére, akik bekapnak egy pirulát annak reményében, hogy másnapra vagy harminc kilót adnak majd le, mert nem ez történik? Nem, ilyen dolog nem létezik. Ha éneteket magatokon kívülre lökitek annak reményében, hogy megjavítsák, megmentsék, megmondják mit kellene tennetek, az ugyanolyan ámítás, mint a csoda diéták, mert minden ámítás, ami azonnali eredménnyel kecsegtet csekély vagy akár semmilyen ráfordítással részetekről. A másik dolog, ami hatalmas mennyiségű hatalomtól való megfosztást és az illúziók eltörlésének megállítását eredményezte – és tudom, hogy aki a tanításaimat követte, pontosan így érzett – az az a várakozás, hogy az átadott információ majd megment, meggyógyít, megváltoztat és szabaddá tesz titeket. Minden csak rajtatok múlik. A ti felelősségetek, hogy a kapott információt munkára fogjátok életetekbe, és igen, sok – sok guru, tanító, gyógyító és edző odakintről információkkal lát el, de nem adnak az egyes emberek kezébe olyan eszközöket, amik a változások alárendeltjévé teszik őket, és ezzel nagyon óvatosan kell bánnotok, mivel az átjövő információk olyanokon szűrődnek át, akik megfosztják az embereket hatalmuktól, mivel elsősorban a bankszámlájuk egészségét tartják szemük előtt.

Néhányan emlékezhettek, amit nem is olyan régen, a március 21-i napéjegyenlőség alkalmából mondtam arról, hogy a New Age mozgalomban rengeteg a csalás és a megtévesztés. Tanúi lesztek majd a tavaszi nagytakarításnak és nagy nevek fognak belekeveredni. Itt az ideje hatalmatok visszakövetelésének, erőtök magatokba vonásának és hogy érezzetek, tudjatok és bizalommal viseltessetek mindazzal, amit boldogan tesztek az életetekben és az életetekkel. Ez a csatorna [Michelle] valójában hozzájárult üzeneteinkhez, mivel a saját fájdalmai, a saját traumái egyszerűen hangsúlyosabbá váltak, mutatva a Fénymunkások fő problémáit és ez az attól való félelem, hogy valamit rosszul csinálnak. A hibás választástól való félelem azt a tudatalatti félelmet eredményezi, hogy a helytelen döntés büntetést von maga után. Ez pedig nem más, mint a Halak kor vallásos nevelése hullámainak átcsapása. Ez a mostani aktiválás biztosítja ennek kitisztulását, kimosását az érzelmi testből.

Hatalmas változások történtek és amit eredetileg az Arany Ponton (Ponta da Ouro, Mozambik) kellett volna lehorgonyozni, az most elmozdult és a Grand Canyon vált a lehorgonyzás központjává, bár Yellowstone, Sedona és sok más szent hely szerte Amerikában és Kanadában felszívja az energiákat. Mi, a Megvilágosodás Nagy Tanácsa kollektív testületében úgy döntöttünk, hogy ez egy nagyon fontos célból történjék így. Amerika a bolygótok fő egó centruma. Jelképezi és kifejezi az alsó egó félelmeit – az én azon részeit, melyek lekapcsolódtak az autentikus, teljesen éber tudatról, és Kanada jelképezi a magasabb ént, a magasabb egót, hogy úgy mondjam. Az volt a testületi döntésünk, hogy ez az energia ezeken a helyeken kerüljön lehorgonyzásra, mivel innen egy picit gyorsabban terjedhet szét, mint az Arany Pontról. Lesz egy leágazás erről az energiáról, ahogy eléri ezt a pontot, de nagyon fontos, hogy ez a fény áthassa az egó sűrűségét, az alsó egót, amely véletlenül még mindig azt hiszi, hogy bilincsbe verheti bármilyen rendszer, amely megbünteti azt, aki nem azt teszi, amit mondanak neki.

Ez a beavatás, kedveseim, egy kihívás, mivel amit most a Szellem mond nektek, az feledteti, amit korábban valaha mondtak nektek, feledteti, amit jósoltak nektek, és amit tennetek kell, az csak annyi, hogy hallgassatok a szívetekre és kövessétek! Döntéseiteket arra alapozzátok, amit belül éreztek és nem arra, amit Isten akar vagy az Angyalok akarnak vagy a Mesterek vagy bárki legyen is az. Felejtsetek el minket is, csak ti számítatok. Magatoknak döntötök.

Az önfeláldozás példája gyorsan véget ér és ti föláldozzátok a győzelem tudatosságotokat, a siker tudatosságotokat és képességeteket a feltétel nélküli szeretetre minden olyan alkalommal, amikor bíráljátok a saját választásotokat vagy akár a szándékaitokat. Megfigyeltük már, hogy mennyiszer ítélitek el vagy kritizáljátok magatokat olyan mértékig, hogy leromboljátok, amit teremtettetek, mert valamilyen okból úgy gondoljátok, hogy a Mester majd megbüntet, elfelejt, elküld vagy valami szörnyűt tesz veletek. Ahol szimbólumok voltak hivatva vezetni titeket, ott ti parancsokat feltételeztetek arra, hogy hogyan éljétek az életeteket, ahol kristályok voltak hivatva, hogy segítségükkel fogadjátok és közvetítsétek az energiákat, ott ezek átvették az uralmat sok ember élete fölött. Az emberek elvesztették az egyensúly érintését a Szellem és a Tudomány között. Mindig is mondtuk, hogy az allopatikus[hagyományos] gyógyításnak épp annyi jogosultsága van, mint a homeopatikusnak és bármelyik más természetes gyógymódnak, és pontosan ugyanez a helyzet minden mással is. Szükség van az egyensúlyra abban az értelemben is, ahogy a három dimenziós világban éltek, amit sokan, úgymond a való világnak hívnak, és a szellemi világotok megélése között. Minden túlzás egészségtelen, így most mindenkit visszaviszünk a tervező asztalhoz, vissza a kezdetekhez, miáltal látni fogjátok az eredeti célokat, amiért útra keltetek: hogy szabaddá tegyétek magatokat, hogy visszaköveteljétek hatalmatokat, hogy érezzetek a szívetekkel és tudjátok az igazatokat. Ez egy tökéletes példája volt annak, hogyan bukkannak fel mintázatok annak tudatosulása nélkül, hogy ugyanazt a játékot élitek meg és játsszátok végig a régivel pont szomszédos arénában.

Tehát a New Age Mozgalom, NAM, tovább folytatódik Vietnamban, Namíbiában, vegyük ezt a két helyet. Vannak energia helyek, melyek elnyelik az igazi New Age autentikus megismerő energiáit és nem az ámításéit. Legyetek éberek velük kapcsolatban. Tekintsetek a rengetek könyvre a polcotokon, vegyétek az elvégzett tanfolyamokat, a gurukat, akiket hallgattatok, mindent, amit valaha befogadtatok és kérdezzétek meg magatokat, hogy hogyan hatalmasít meg benneteket éppen most! Van bármi, amit valaha magadévá tettél vagy magadba fogadtál és most az áldozatiság, a bénultság vagy a félelem érzetét kelti? Ha ez lenne a helyzet, szabadulj meg tőle, távolítsd el magadtól.

Nagyon mélyen éget az a tűz, amit érzelmileg és testileg tapasztaltok. Sokatokat bizony fájdalommal tölt el a felismerés, hogy életfilozófiátok csupán álarcot cserélt, de azért ugyanaz maradt, így amit tettetek az csak annyi, hogy Isten haragjától való félelmeteket lecseréltétek az Univerzum, a Szellem, a Mesterek vagy az Angyalok haragjától való félelemre. Az integritás a kulcs, vagyis ha azt választjátok, hogy az integritást testesítitek meg, akkor minek félnétek bárki haragjától is? Tanítottam már sok, sok, sok, sok hónapon át a szándék fontosságát, hát mi is a szándék? Nos, a kezdetekhez visszatérve fölismerhetitek eredeti céljaitokat és képesek lesztek meglátni, hogy hol vesztetek el ebben a folyamatban. Mégsem estek vissza. Fontos fölismernetek, hogy azért nem estek vissza, mert amit visszaesésként értelmeznétek, az tulajdonképpen fejlődés, mégpedig azért, mert most már bölcsebbek vagytok, jobban tudatában vagytok annak, milyen könnyű visszahullani a köpönyeget forgató régi mintázatokba. Ez fog hozzásegíteni benneteket a több figyelemhez önmagatokkal szemben, cselekedeteitek, gondolataitok, szándékaitok és hiedelmeitek nagyobb tudatosságához.

Amikor szembesültök egy választással és azon kapjátok magatok, hogy aggodalmaskodtok, vajon ez a döntés tetszik-e vagy sem Istennek, a Mestereknek, az Angyaloknak vagy bárki másnak, akkor tudjatok róla, hogy épp akkor mondtatok le a hatalmatokról. A választásotok nektek jó-e? Mert ha nektek jó, akkor mindennek és mindenkinek körülöttetek jó lesz, mert ekkor a fény tervét követitek. A jónak érzett döntés meghozása azt jelenti, hogy garanciát kaptok a kétkedés árnyaival szemben, hogy ez a döntés mindenkinek megfelelő.

Mai közvetítésem célja, hogy felrázza életfelfogásotok alapjait, hiedelem rendszereitek alapjait és a döntéshozatalra vonatkozó képességetekről és hatalmatokról való felfogásotok alapjait, és a rések engedik átszüremleni a fényt, amíg csak hatalmas kanyonokká nem válnak a rések bennetek, melyek mentén eljuttok az élet folyójához, az érzelmekhez, melyek vezetnek benneteket, az érzésekhez, melyek beszélnek hozzátok. Rostáljátok ki, ami szükségtelen, amíg békét nem éreztek azzal kapcsolatban, amiről dönteni szándékoztok vagy amit már választottatok. Felejtsétek el a fatalitást[elkerülhetetlent] és a végzetet! Felejtsétek el az előre elrendelt és az előre 'kimeditált' terveket, az egyetlen dolog, ami valós, hogy úgy mondjam, az a pillanat, amiben léteztek, a pillanat, amiben magatokat találjátok, és a másik valós része a pillanatnak az, amit tesztek benne. Hitelesek vagytok az adott pillanatban vagy pedig az energiátokat fecsérelitek az aggódásotokkal arról, hogy vajon mit gondolnak mások, tesznek vagy mondanak valamit arról, ami tenni készültök, és vajon Isten jóváhagyja, a Mesterek, az Angyalok vagy akárki jóváhagyja, nem biztosítva más gondolatot? Az ön-meghatalmasítás kizárólag egy ember vállain nyugszik és ez a személy az én általi meghatalmasodást választja, az énért, az énen keresztül, az én nevében és az én igazsága által motiválva. Vagyis felejtsétek el a gurukat, a milliárdnyi könyvet, a tanfolyamokat és mindent, ami annak érzésére ösztökélt, hogy képtelenek vagytok meghozni egy egyszerű döntést magatokért és ez az kedveseim, ami a hátralévő hét pecsét feltörését jelenti.

Amint lehorgonyozzuk ennek az energiának az utolsó szakaszait, sokan úgy érzitek majd, hogy azon idő alatt, ami egyébként a jelen idővonalon belül sok egyéb asztrológiailag jótékony hatású együttállást is jelent, észreveszitek majd, hogy az igazságotokként, a saját igazságotokként érzékelt dolgok a legnagyobb erősségeitekké válnak azzal összefüggésben, hogy választásokat tesztek magatokért, felismerve, hogy a szándékaitok mindig tiszták, csak a hibáktól, a tévedésektől való félelmetek okozza a zavarodottságot. A beavatás ezen része megköveteli tőletek, hogy tisztában legyetek vele, mit éreztek, amikor egyszerű választásokat tesztek. Tudatosítsátok a gondolati folyamatot, amelyik azonnal megjeleníti a pillanatot, amiben választatok és dolgozzatok vele. Ha nehézségeitek támadnak annak feldolgozásával, amit fölismertek, feltétlenül dolgozzatok olyas valakivel, akiben megbíztok, legyen az terapeuta, edző vagy egy bizalmasotok, aki segít megerősíteni az ön-meghatalmasító képességeiteket, nem pedig mélyebbre húz a zavarodottságba, az illúziók gyártásába és a hatalomtalanításba.

A változások, melyekkel világotok szembesül, a hitelesnek a hiteltelentől való megtisztításáról szólnak, az illúziók, a csalás és a láncok eltávolításáról, melyek hamisan olyan dolgokhoz kötik az emberiséget, melyek már többé nem szolgálják érzelmi fejlődését. El tudjátok képzelni, milyen hatást jelentene egy felsőbb szintű technológia, mely azonban érzelmileg teljesen mentes a szuper-intelligenciától, mit jelentene a világotoknak? Ez majdhogynem egy Zeta Reticuli [kettős csillagrendszer, két sárga törpe csillaggal, a 'szürkékként' ismert UFO-k feltételezett világa] tudatossággá válna, az egó intellektuális szuper technológiájává, míg a szív sajnálatosan háttérbe szorulna. Értitek, hova akarunk kilyukadni ezzel az üzenettel? Látjátok azt a veszélyes helyzetet, amiben jelenleg az emberiség van és hogy miért olyan drasztikus mértékű, amit teszünk és fogunk is tenni annak érdekében, hogy az emberi tudatosság elkerülhesse a Hüllővé és Illuminátussá válást, mert nagyon is gyorsan halad feléje. A legjobb dolog, amit az úgynevezett Fénymunkások a Föld bolygón jelenleg tehetnek, hogy megállnak, magukhoz ragadják hatalmukat és úgy döntenek, hogy az énért tevékenykednek, olyan döntéseket hoznak, ami jó az énnek és akkor észrevehetitek majd, ahogy fordul a kocka. Nincs olyan ösvény odaát, ami egy szívdobbanásnyi idő alatt megszabadítja a szellemet anélkül, hogy megismernétek az ént. Nincs olyan ösvény odaát, ami a szabadsághoz vezető egyetlen út lenne, és mindig mondtam, ha valaki azt állítja, hogy ismeri az egyetlen választ, az elől a létező leggyorsabban szaladjatok el. Isten mint Legfelsőbb Lény jelen van mindenben, mindenkiben, mindenkor, ezáltal az ő jelenléte mindig egy lehetőség a szabadságra. Ezért létezik annyi út a mennyekbe, annyi út a szabadságba. Senki a bolygótokon nem formálhat jogot arra, hogy egyedül az övé legyen a Mennyek Királyságának a kulcsa és a legjobb, ha ezt mind észben tartjátok.

Valamennyiőtök felé az az utolsó kívánságom a mai közvetítéssel kapcsolatban, hogy szeressétek magatokat eléggé ahhoz, hogy megajándékozzátok magatokat mindazzal a felhatalmazással, ami az életetek lényegének megragadását eredményezi. Ez a lényeg aztán átcsap rajtatok, megérint másokat, gazdagabbá téve, táplálva őket éppúgy, mint veletek tette. Soha ne becsüljétek alá szeretetetek erejét, mindannak az erejét, amivel éneteket felruházzátok. Ágyazódjanak be ezek a szavak lágyan a szívetekbe, ám a szavak súlya hasson olyan erővel, mint amilyen erővel széttörik az idejétmúlt félelmeket, melyek az áldozatiság foglyai, és amivel szétrombolják a divatosabb öltözékbe bújtatott régi mintázatokat. Tudjatok róla, hogy én, Kuthumi, továbbra is mellettetek járok, vezetlek és védelek titeket és együtt fogjuk az emberiséget szolgálni, megszabadítani és egyként járunk majd szabadon. Nyilvánuljon meg nektek legteljesebb hatalmatok fénye, tudassa veletek, hogy miért jöttetek erre a földre a mennyek lenyomatait lehorgonyozni. Soha ne feledjétek a rengeteg erőtől duzzadó kart, melyek benneteket tartanak, a szíveket, melyek titeket szeretnek és az ösvényt, melyen járva egyesültök hatalmatokkal.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, üdvözöllek és szeretetben megáldalak titeket. Adonai.

A harmadik és egyben utolsó részre itt lehet tovább menni: 

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-grand-canyon-aktivalas-3.html?m=0

Kuthumi - Grand Canyon aktiválás 1

Michelle Eloff (08.05.22) - Kuthumi: Grand Canyon aktiválás 1



Forrás: thelightweaver

Fordította: Szigeti Antal

Michelle Eloff© közvetítése által

Johannesburg – 2008. május 22.

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Én vagyok Kuthumi, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain érkezem hozzátok, hogy mindannyiótokat üdvözöljelek ez alkalommal, és elhozzam nektek az ártatlanság, a függetlenség, a bizalom és a szépség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és gyönyörűséggel a szívünkben gyűlünk ma össze veletek ezen a napon, miközben mindannyiótokat szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk.

Szeretteim, a folyékony szeretet erőteljes hullámát öleljük át, olyat, amely a forrás legbelső magjából érkezik, hogy átölelje az emberiséget. Ez a forrás ereje integrálásának időszaka, az összes élet forrásának, az összes igazságnak, fénynek, szeretetnek és teremtésnek.

A Föld Anya emlékezési folyamata az, ami mindenkiben bekapcsolja az emlékezés utazását. A személyes utazásodra való emlékezés egyedi tapasztalat számodra, habár maga az utazás hozzájárul a Föld Anya kollektív gyógyításához, és mindazokéhoz, akikkel megosztja az energiáját [a Föld]. A Grand Canyon olyan hely a testén, ahol sokat megtart az új paradigma lehetőségeinek éteri buborékjaiból. Ezek az energiák üregekbe lettek elhelyezve, mondhatni az egész Grand Canyon mentén, előkészítésként arra az időszakra, amikor ki fognak szabadulni, hogy az emberiség elkezdje beintegrálni ezeket.

Sokan emlékezhetnek közületek arra az időre, amikor Merlin a hatalmas bőség idejéről beszélt, amikor az élet sok csodálatos lehetőséget mutat meg neked. Azt kérdezte, amit Jezabel istennő is, hogy kész vagy-e erre, azt kérdezte, hogy mit tennél vele, ha az utadba akadna.

A Grand Canyon utazás három különleges aktiválásból áll, és mindegyik aktiválás áthatja a négy alsó test egy szintjét. A kvantum-energia üregei mondhatni már a spirituális testben tartatnak, ez összes álmod, a reményeid, kívánságaid, vágyaid tükrözője, az összes olyan szándékodé, melyeket magad elé állítottál, hogy új életmódot hozz létre, sokkal békésebb és harmonikusabb létezést. Ezek az energia-üregek saját meződben léteznek, az agyadat visszatükrözve, az imaginációdat, és agyad összes többi teremtő részét. Ez egy kvantummezőben tárolódik. A Grand Canyon kvantummezeje az elmúlt hat hónapban energiaimpulzusokat bocsátott ki. Ezek az impulzusok bizonyos emberek energiamezői által lettek elhozva, és azok közületek, akik hallgatják ezeket a szavakat, és részt vesznek ebben az aktiválásban, ti vagytok azok, elhoztátok ezt az információt, a közvetítés el lett küldve és ti fogadtátok.

A legelső utazás ezen lehetőségnek az érzelmi testbe való bevonásáról szól, nem pedig a mentáltestbe. A Grand Canyon a víz áramlatát tartja. Mindebből azt fogod tapasztalni ennek az első aktiválásnak az eredményeként, ami ahhoz az információhoz kapcsolódik, ami az anyaméhben a köldökzsinóron keresztül lett beléd táplálva. A köldökzsinórban információ-szegmensek vannak, elképzelheted ezeket, mint információ-üregeket. A várandósság minden egyes hónapja egyre több információt szabadít be a magzatvízbe. Ez válik aztán azzá az ősmintázattá, amelyet beszívsz az agyi-gerincvelői folyadékba, és szeretteim, a köldökzsinóron keresztül magadra veszed édesanyád legmélyebb tudatalatti és tudattalan félelmeit. Magadra veszed a nagymamád tudatalatti félelmeit, a dédnagymamádéit, és így tovább, és a többi, minimum öt generációét. És ezen információszintek mindegyike bevésődik a magzatvízbe, Te [pedig] elkezded osztályozni ezt az információkészletet, és eldöntöd, hogy melyik információ a legjobb a számodra, olyan értelemben, hogy urald azt, amit kiválasztottál az adott inkarnációban.

A Grand Canyon most teljesen új kiáradást képvisel, az ilyenfajta hozzád érkező információk teljesen új áramlását. A nagy különbség, hogy ez nem hordozza magában a trauma generációit. Nem, szeretteim, ez a mezejében a Kozmikus Anyától származó folyékony szeretet isteni forrásának lenyomatát tartalmazza. Olyan köldökzsinór ez, amelyik már hozzákapcsolódott az energiameződhöz, a köldökcsakrádon[napfonat] keresztül. Ez azt eredményezte, hogy sokan közületek érzelmi zűrzavart éreznek, mintha a napfonatotok és a szexcsakrátok a mosógép valamiféle mosási ciklusában lenne. Ez a szétszakadás-érzés nem negatív, valójában a Kozmikus Anyától érkező energia elkezdi felkavarni [„köpülni”] az összes a tudatalattiban és a tudattalanban alvó feloldatlan félelmet, amelyeket az édesanyádtól vettél át – mindattól, amit félt megtenni veled, félt neked adni, [„lenni érted”] és mindazt amit az anyák féltek rátok zúdítani mondhatni, bár a ti engedélyetekkel. Lehetőséget tapasztalsz most, hogy megtisztítsd az érzelmi testedet a fájdalomtól, a traumától, és a tudatalatti és tudattalan szintű emlékektől, amelyek a lehetőségek ezen üregeiben telepedtek meg a tested napfonat és szakrális[szex] csakrájában.

Miért éppen ez a két csakra? Igen, a szakrális [vagy szex-]csakrád nőies csakra. Ez befogadó, teremtő, folyékony, bizakodó és intuitív. A napfonat csakrád férfias csakra. Ez a tüzed, az akaratod, ez ösztönöz a cselekvésre. Ez az a részed, amelyik előre viszi az életedet, hogy megtörténjenek a dolgok. Vegyük tehát most a szexcsakrád szakrális befogadó edényét és a tűz elemed ragyogó fényét a napfonatodban, és aztán egyesül ez a kettő. Amikor ez a két elem találkozik, a víz és a tűz, akkor rendkívüli tapasztalatot teremtesz magadnak. Ez a különleges tapasztalat feltárja számodra azt, amit rejtett sémának nevezünk. Ez a rejtett séma azon sokféleség ősmintázata, amely mindig az alatt az ősmintázat alatt rejlik, amellyel megszülettél. A rejtett séma csak akkor érhető el, amikor a lélek eléri az érzelmi érettség és a spirituális növekedés meghatározott pontját. Ti már elértétek ezt a pontot. A felsőbb énetektől engedélyt kaptatok, hogy pillantást vessetek erre a rejtett sémára. A rejtett séma megmutatja neked azokat a kincseket, amelyek kihívásra késztetik a hiedelemrendszeredet, a hozzáállásodat és az élettel kapcsolatos elvárásaidat, amelyek elvezettek téged eddig a pontig. Amikor előhúzod alulról ezt a rejtett sémát, más szavakkal a tudatalattidból, meg fogod látni, hogy megtörtént a régi paradigma felfeslése érzelmileg, mentálisan, spirituálisan és fizikailag. Időnként ez szimultán fog történni [a különböző szinteken], máskor mondhatni csak egy-egy testre fogunk fókuszálni. Ez az aktiválás különösen az érzelmi testre fókuszál.

Fényáramlatok járják át az emberiség tudatosságának éteri hálózatát. Olyan ez a hálózat, mint a látást elhomályosító fátyol. Amikor a látásod hozzáidomul ahhoz, amit látsz, és felismered, hogy mit látsz, a hiedelmednek megfelelő képpé formálódik, és Te elkezded megváltoztatni a látott képet, aszerint, ahogy változik a hiedelmed. Elkerülhetetlen a [kép] átalakulása, amikor valaki elkezd különféle ideákkal foglalkozni. Abban a pillanatban, amikor felfedezed magadnak a kifejeződés másik birodalmát, ez a másfajta kifejeződés részt vesz az életben, és megtapasztalja azt, és hirtelen a látásod számára eddig rejtett ajtók teremnek a szemed előtt, nemcsak a periférián, hanem közvetlenül előtted. És ezek nem csak résnyire vannak nyitva, hanem ki vannak tárva, és most van itt az idő számodra, hogy bemenj ezeken.

Ez a különleges aktiválás azt fogja kívánni tőled, hogy fókuszálj azoknak a tudatalatti és tudattalan félelmeknek az elengedésére, amelyeket a méhben vettél magadra. Ez azt jelenti, hogy minden reggel, amikor felébredsz, legyen az első dolog, amit teszel, hogy ráhangolódsz a Kozmikus Anya méhéből a köldökcsakrádba vezető köldökzsinórra néhány percig, de nem tovább, mint két percre. Ha szükséges lélegezz be és ki, elképzelve, hogy a mennyei szeretet Szakrális Forrása feltölti a szexcsakrádat és a napfonatodat a kiegyensúlyozott fény, a kiegyensúlyozott szeretet és a szupertudatosság harmonikus áramlatával. A szuper-tudatosság automatikusan elindítja a felfokozott ön-érzékelést. Ebben a három napban észre fogod venni, hogyan válsz szuper-tudatossá azokra a félelmekre, amelyekről eddig azt, hitted, hogy a tieid, csakúgy mint azokra, amelyekkel kapcsolatban azt hitted, hogy eddig valamilyen okból nem érdemelted ki, hogy megszabadulj tőlük. Megmutatják neked, hogy a szépapák és szépanyák, vagyis az őseid bűnei nem a tiéid, nem kell hordoznod azokat, és amikor ebben a példában a szépapákról és a szépanyákról beszélünk, a férfi és női oldali felmenőid négy alsó testéről beszélünk, akár apai, akár anyai ágon. El fogsz képedni, hogy milyen felismeréseid lesznek. Időnként könnyekre fogsz fakadni, amikor meglátod, hogy milyen sokáig hordoztad és milyen messzire vitted azokat a dolgokat, amelyekről édesanyád úgy döntött, hogy átveszi az ő anyjától, és így tovább és tovább.

Azt mondhatjátok néhányan: „de Kuthumi, úgy gondolom már kitisztogattuk a múltunk összes genetikai [vonalról jövő] mintázatát.” Igen, megtettétek, de a tisztítás ezen különleges szintje közvetlenül a rejtett sémához kapcsolódik, a tudatalatti ezen szintjeit mindaddig nem voltál képes elérni, amíg nem voltál kész átölelni a szuper-tudatosság azon szintjeit, amelyek a rejtett sémából származnak. Ebben a sémában megmutatnak neked néhány ősi és nagyon erőteljes technikát, amelyeket a Mester Alkimisták használtak, első kézből fogod ezeket felfedezni, tanulni fogsz a saját erősségeidről, saját bölcsességedről és a saját manőverező-képességedről, a stratégiai képességedről és azon képességedről, hogy képes legyél mások előtt szilárdan állva beszélni erről. Ez a részed szükséges ahhoz, hogy szuper szent harcosként beléphess ide.

Ezen aktiválás három napja alatt (július 7-8-9) fontos, hogy érzékeny maradj az érzelmeidre, de ne vedd azokat magadra, ne hagyd, hogy beléd akaszkodjanak, vagy megkössenek mondhatni a pillanat hevében. Szeretteim, ez a cselekvés új szintjére tolja az emberiséget. Megértitek azon okok egyikét, amiért a New Age-t zizegősnek, vagy az alsóneműben áradó fénynek tekintik, mivel az emberek szó szerint az egyik extremitástól[szélsőségtől] a másikig mennek, a vallási extremitástól a New Age-s extremitásig. Hadd mondjak most valamit, ami néhányótokat talán sokkolni fog: nincs szükséged a kristályaidra, nincs szükséged az összes varázslatos kenőcsödre és cseppedre, a megerősítéseidre vagy a mantráidra, ezek egyikére sincs többet szükséged. Talán most meg tudod látni, hogy miközben a dolgok egyik szélsőségből a másikba lengtek, a közép teljesen el lett nyomva, és a New Age-esek helyett, akik tegyük fel, hogy Fénymunkásokká váltak, szabadgondolkodókká, spirituális tanítókká, és a többi, és a többi, hol vannak azok, akik létrehozzák a változásokat? Nos, ők sajnos mindannyian áldozatokká váltak az önsajnáló partikba merülve, beleakadtak minden kifogásba, hogy például miért nincs elég pénzük, szeretetük, egészségük, és bármi más, ami ahhoz szükséges, hogy működővé tegyék az életüket. Tehát amit, mondok, az az, hogy a Grand Canyon aktiválások szétzúzzák a New Age-s szélsőségesek világát, az összes fanatikusét, akik az elme világában élnek, a fejben, a koronában, a harmadik szemben, akik nincsenek benne a testükben – ők mind vissza lesznek hozva, le a földre, mert a Földön nem válhatsz Mester Alkimistává, ha nem vagy leföldelve a testedben, és nincs olyan lerövidített út, ami ezt elkerülhetné. Mindannyiótoknak a testetekben kell lennetek, vagy menjetek a pokolba és maradjatok is ott.

Szeretteim, létfontosságú, hogy megértsétek ezt, mert akik komoly változásokat akarnak hozni nem lehetnek a továbbiakban az elutasítók, ahogy ez eddig volt. A szélsőséges New Age-esek negatív hatást gyakorolnak azokra, akik a New Age komoly harcosai – azokra a Fénymunkásokra, akik valóban kivonják a kardjukat, szétvágják a hadovát, és előreviszik a dolgokat. A hátsódon üldögélni, azt várva, hogy az univerzum leszállítja az aranykincsedet, soha nem fog működni, és hadd mondjak valamit azoknak közületek, akik a hegyekben üldögélnek a kristályaiknak énekelve. Nagyon szeretlek benneteket drágáim, de az Isten szerelmére, ébredjetek fel! A valóság beránt benneteket az ellenőrzőpontba, mert annak egyetlen módja, hogy teljesen átöleljétek a Fehér Tűz elemeteket és képesek legyetek az Arany Templom Tanításaival dolgozni, éppen az, hogy összeszeded magad, és az életed valóságára figyelsz, és birtokba veszed az a tényt, hogy van egy életed, és ez olyan élet, amilyet élni akarsz, amilyet élned kell, és ha nem akarod ezt élni, akkor mit akarsz csinálni? Most tehát megláthatod, hogy milyen fontos az egyensúly, nem működik egyetlen irányú szélsőség sem.

Miért van az, hogy a New Age közösségek nem képesek teljesen átölelni magukat? Miért nincs több fényváros? Miért nem működtetnek a Fénymunkások több szervezetet? Azért, mert nincsenek eléggé leföldelve a testükben. Az Univerzumban, a Szellemben, Istenben, a Mesterekben, az Elohimban való megbízás koncepciója – vagy bárki másban, aki jobbá teszi számodra az életet, nem fog működni, és ez az az illúzió, amelyből fel kell ébredned. Az Univerzum mindig is a cselekvést támogatta és azt is fogja támogatni. Te vagy az egyetlen, akinek a cselekedetei megváltoztatják az életedet. Napi négy vagy hat órát meditációban ülni – ez nem fogja megmenteni a világodat, nem fogja megváltoztatni azokat az atrocitásokat[erőszakoskodás, kegyetlenkedés, viszály], amelyek aktívan, fizikailag megtörténnek a világotokban a nappal és az éjszaka minden egyes milliszekundumában. Miért gondoljátok, hogy az úgynevezett Sötét Erők gyakorolják a hatalmat, azt teszik? Korábban sokan kérdezték tőlem közületek, hogy miért olyan erős a Sötét [oldal]? Miért nem nyer teret a fény a fizikai, anyagi világban? A Sötét [oldal] tudja, hogy mit akar, és mind kimennek a fizikai világba, hogy megkapják. Semmi sem állítja meg őket a céljaik elérésében. Ha most a fénymunkások ugyanazt az energiát befektetnék, mint a Sötét Erők, el tudnátok-e képzelni, hogy mi történne? Fejezzétek hát be a rózsaszín bolyhos felhők illúzióvilágában élést, az unikornisok és a tündérek világát (nincs baj az egyszarvúakkal és tündérekkel) és térjetek vissza a Földre. Ha változást akartok létrehozni, fogjatok neki, programokkal fogjatok hozzá, koszoljátok be a kezeteket, koszoljátok be a lábatokat, és ha játszanotok kell velük az ő játékukat, tegyétek azt, de a magasabb célból származó saját szándékaitokkal és késztetéseitekkel. Emlékezz rá, hogy ha időnként nem tudod megverni őket, akkor csatlakozz hozzájuk, játszd velük a saját játékukat, de a Te játékod célja eltér az övéktől, így aztán elkezdjük majd meglátni a komoly változást a világotokban. Az üzletre gondolok és szívből remélem, hogy a többségetek szintén.

Elég sok időt elpocsékoltatok a kristályokhoz imádkozással, a virágokhoz, a fákhoz imádkozva, a madarakhoz, a méhekhez, vegyétek vissza az erőtöket, és csináljatok ti magatok. Te vagy a sereged vezére, és oly erősek mögötted a Fény Légiói. Láttál-e valaha olyan harcost, akit a csapatai kényszerítettek csatába? El tudnád-e képzelni Artúr Királyt, a lovagjai által csatába vonszolni, rugdosással és üvöltözéssel, igen? Gondolod, hogy akkor az lett volna, aki volt? Nem, szembenézett a félelemmel, és tette tovább a dolgát.

Azon dolgok egyike, ami bizonytalanságot eredményezett a Fénymunkásokban az már elkezd veszíteni az erőségéből, és itt hadd mondjam el, hogy amikor Fénymunkásokra hivatkozom, mindazokról beszélek, akik részt vesznek az úgynevezett New Age mozgalomban, akár imádkoztok a kristályaitokhoz, akár nem, nem igazán számít, én csak ezt a példát használtam az álláspontom bemutatására. A kristályok csodálatosak, akárcsak a fák, a növények, a tündérek, és minden egyéb dolog, de a veszély már fennáll, az emberek elveszítik önmagukat, már csapdába estek mindezekbe a levegőben lógó dolgokba. Bele kell fognotok mindabba, aminek meg kell változnia, és sokan ezért inkarnálódtatok, ezért jöttetek vissza a földi síkra, azért jöttetek, hogy bekoszoljátok a kezeteket és a lábatokat. Ne pocsékoljatok több időt, fogjatok hozzá.

A szeretet és bölcsesség szent vibrációja fogja támogatni a Grand Canyon aktiválásokat. Látni fogjátok a bölcsesség felhasználásának fontosságát, és azt is látni fogjátok, hogy a bölcsesség sokszor kívánja a szeretet makacs gyakorlását. Alkimistának lenni megköveteli, hogy urald a tűz elemet. Csak annyira kontroll nélküli tombolás a tűz, amennyire a legszentebb és isteni szeretet heve és szenvedélye az. Meg fogod-e engedni a düh és harag lobogó hevének, hogy a szenvedély tüzét használja, az isteni és megszentelt szeretet szenvedélyes tüzét[?] , mert most ez történik. A szélsőség, a tűz negatív szélsősége nagyon gyorsan teret nyer. Így tehát behozzuk a víz elemet, az érzelmet, a folyékony szeretetet, hogy segítsen lecsillapítani a harag, gyötrelem és vágy kínokat, fájdalmat okozó tomboló lángjait. Engedd meg a megszentelt és isteni szeretet szenvedélyes lángjainak, hogy felolvassza azok felbőszült, feldühödött és mélységesen megsebzett szívét, akiknek még nincs lehetőségük meglátni, hogy mit kínál a szeretet.

Amikor azon elmélkedsz, hogy mit is mondtunk ma neked, automatikusan megengeded, hogy az energiaüregekben tárolt frekvenciák keresztüláramoljanak a testeden. A körülötted lévő mágneses mező elkezd kommunikálni a többi, körülötted lévő mezővel, és egy „fodrozódási effektus” megy végbe, mialatt ez átjárja a kollektív tudatosságot, így végbemennek a változások, egymáshoz igazodnak, újraigazodnak a dolgok, újrakalibrálódnak és végbemegy a változás. Szeretteim, nagyon hamar még több Föld-változás érkezik, fontos, hogy dolgozzatok, dolgozzatok olyan irányban, hogy megbizonyosodjatok arról, hogy a fókuszotok a helyes cselekvésre irányul, és hogy kiegyensúlyozottan szemlélitek a dolgokat, [kiegyensúlyozott] a cselekvésetek, a passzivitásotok és a szándékaitok. Ez az, amikor szakrális harcosként élsz a Szent Fény birodalmában. Biztosítsd, hogy hatalmas mennyiségű folyadékot fogyasztasz e három nap során, a vizet használó rendszereken keresztül segítve a testedet az elengedésben. A folyadék sokk-elnyelőként is szolgál, így ahelyett, hogy megtapasztalnád a sokk intenzív pillanatait a testedben, egyszerűen el fog nyelődni a vízben, és egyszerűen ki fogod üríteni a testedből. Javasoljuk, hogy vegyetek be 6-os számú szöveti sót [„magyarul”: Schüssler-sót, vagy más néven Kali Sulph], csakúgy mint a 9-es számút (Nat Mur), Betlehem Csillagát vagy Rescue Remedy-t[Elsősegély Csepp]. [E két utóbbi Bach-virágterápiás készítmény.]

Szeretteim, mindannyiótoknak köszönöm, hogy úgy döntöttetek, hogy együtt dolgoztok velünk az Arany Templom Tanításaival. Köszönet Salome húgunknak, aki fizikailag is velünk utazott a Grand Canyonba, hogy ezen aktiválások fizikai horgonyaként szolgáljon. Energetikailag mindegyikőtök ráhangolódott e lehorgonyzásra, köszönjük a szolgálatra, a gyógyításra és a gyógyíttatásra irányuló vágyatokat.

Kemények voltak ma a szavaim és egyenesek, de azok közületek, akik jól ismernek engem tudják, hogy csak nagyon különleges céllal beszélek így. Soha nem irányítanám ily módon a szavaimat, ha nem lenne nagyon különleges célom. Bízom benne, hogy meghallottatok a szívetekben, a szellemetekben, a lelketekben, az elmétekben és a testetekben, és hogy ennek megfelelően cselekvésbe kezdtek. Egyesítsük az akaratunkat, egyesítsük a szeretetünket és egyesítsük az erőinket, hogy behozzuk a képbe a fény erejét. Emlékezz, hogy mit mondtam arról, hogy miért olyan sikeresek a Sötét Erők, és alkalmazd ugyanazt a technikát.

És így van ez isteni létezőim, hogy a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának folyékony szeretetében tartalak benneteket. Én, Kuthumi átölellek mindannyiótokat egyenként és kollektíve, biztosítva benneteket az általatok választott ösvényen, biztosítva benneteket arról, hogy minden, általatok megtett lépés biztonságos és a helyes irányba vezet. Nézz az énbe, húzd be az [ős]elemek energiáját, az Anyatermészet energiáját, de ne őt, az elemeit, az ásványait, és testének bármelyik részét a növekedésed eszközévé, mert ezt csak magaddal teheted. A Minden [dolog] Forrásában létező szeretet legyen egy veled, és tápláljon téged szüntelenül az összes szeretet Forrása.

Én vagyok Kuthumi, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket.

Adonai.

A második részt itt találjátok:

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-grand-canyon-aktivalas-2.html?m=0

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...