Kuthumi – A kozmikus napcsakra összehangolása

Kuthumi – A kozmikus napcsakra összehangolása

 

Csatornázta: Michelle Eloff©
Dél-Afrika, Johannesburg, 2006. május 13

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyag letöltési linkje(Gárdi Mariann hangjával): http://www.mediafire.com/download/611ansb1d90dt3i/Napcsakra+aktiv%C3%A1l%C3%A1s.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

___________________________________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiotokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra a megértés, a megbocsátás, a szelídség és élvezet áldásait. Üdvözlet szeretteim!

A szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiotokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Ma egy energia egyesítést/integrációt választottatok, ami a tudatos kreatív teremtő változás egy folyamatához fog vezetni. Biztos vagyok benne, hogy ti mindnyájan akik jelen vagytok és azok, akik olvasni vagy hallgatni fogják ezeket a szavakat a jövőben, rezonálni fogtok azzal a ténnyel, hogy a változás elkerülhetetlen és ez egy állandó folyamatként manifesztálódik egy előrefelé vezető úton. Változás nélkül mindenki és minden stagnálttá válik, így beléptek Önmagatok Napjába ma.

A fény, az erő és a hatalom ajándékát kapjátok meg a mai napon, a Napcsakra integrációtok végső szakaszának aktiválását és a gyökér, a nap és a szexcsakra közötti összeolvadást. Ez a napfonat csakra energiáinak sok szintjét is integrálja, emiatt, ha eljön az idő, meg fogjátok fizikailag, tapinthatóan tapasztalni a manifesztáció erejét és hatalmát az által, hogy az alsóbb csakrák teljesen egybeolvadnak a Napcsakrával.

A Napcsakra az az aspektusotok, ami megtestesíti a potenciális kreatív teremtő erő minden rostját a létezésben, és a gyökér és szakrális/szexcsakra között helyezkedik el. Nevezhetjük ezt a Szoláris Éneteknek. Volt idő Atlantiszban, Atlantisz legeslegelején, ahol a beavatottak egy csoportja integrálta ezt a Fényt és a Napcsakrájuk az energia egy örvényévé [vortex] vált jelképezve, amit úgy ismertek, mint alsóbb csakrák. A kreatív teremtő erők, amelybe ekkor beléptek és felhasználták a manifesztációra, ami végül (később az idők folyamán) egy visszaélő energiává vált és a többi, ahogy mondani szokás, ez már történelem. Most, hogy a Fény Tanácsai előtt álltok és megkapjátok az isteni jogot, hogy újraaktiváljátok ezt az energetikus erőt ismét. Mindnyájan ma itt, és azok akik megtalálják a szavaimat a jövőben, a csoport egy részei voltatok Atlantiszban, akikre utaltunk.

A Napcsakra aktiválásának ezen a szintjén, utalok a gyökér-, szex- és napfonatcsakra összeolvadására, amely a Napcsakra formájában születik meg, egy bizonyos értelemben ki fogja kényszeríteni, hogy túllépjetek az illúzió konstrukcióján, ami megtestesíti az összeszorító hálót, vagy a hatalomtól megfosztott teremtés bármilyen fajtáját. Tudjátok, hogy meghatározza figyelmetek, a kreatív teremtő erőtökre való fókuszálás, és amit ennek a felhasználása jelent. Nem a játékos kreativitásról beszélek, abban az értelemben, hogy fess egy képet pihenésképpen, vagy díszíts fel egy táblát. A kreatív teremtő manifesztáció hatalmáról/erejéről beszélek. A kreativitás ezen meghatározása elvisz egy teljesen új dimenzióba téged, és mindnyájatokat megkérnek rá, hogy sajátítsátok el a Napcsakra energiájának az 555 szintjét emiatt, és igen kapaszkodjatok meg a csizmátokba, 555 beavatás, de ti már sokkal többet teljesítettetek ennél az életetek alatt. Ezek a beavatások nem csak fizikai természetűek. Keresztül fogtok menni hozzávetőleg 15-ön az 555-ből, ami úgy nevezett fizikai természetű. A többi az érzelmi, mentális, spirituális, kristályos és kvantum testeiteken keresztül fognak kibontakozni. Ezek a testek természetesen hatással vannak az anyagi valóságotokra.

A beavatásotok, mint olyan most a Mester Manifesztor útján halad. [megjegyzés: A Mester Manifesztor egy olyan szuverén személy/lény, aki korlátok nélkül szabadon képes manifesztálni azokat a dolgokat, amire szüksége van minden szinten] Nincs lélek, aki túl tudna emelkedni a korlátozás és illúzió jelenlegi birodalmain kivéve, ha nem sajátította el a manifesztáció pozitív művészetét. Ezért olyan fontos megérteni a félelem alapú reakciókat. A félelem megfoszt a jogosultságotoktól mesterként az anyagi világ fölött. Mester Manifesztorok vagytok, az idő egyszerűen eljött, hogy emlékezzetek, hogyan tegyétek ezt, több pozitív minőséget manifesztálva, mint megismételve a negatív minőségek manifesztációját, amelyet félelem alapú motivációk hoztak létre, mint negatív vagy pusztító mintákként, amelyek a manifesztáció tárgyai voltak, amelyek az életed megszokott tapasztalatává váltak. Így a Pozitív Manifesztáció Törvényeinek alkalmazása tudatos módon elengedhetetlen.

Mielőtt további információkat adnánk át, eljött az ideje számunkra, hogy végig vigyünk titeket az energetikai csatlakoztatáson és a 3 alsóbb csakrátok egyesülésének aktiválásán és ezáltal beavatva titeket ebbe a rendkívüli erőteljes kreatív teremtő erő energiájába. Mindnyájan megtapasztaltátok a korlátozást az életetek egyes vagy más területein. Most van itt az ideje, hogy megfogd, ami egérutat nyert előled és fókuszálj erre, miközben aktívájuk az energiákat, amelyen keresztül vezetünk titeket ma. Néhány pillanat erejéig gondolkozz el, mik a hiány vagy a korlátozás aspektusai, amikre összpontosítani kívánsz, azért hogy megváltoztasd ezt és elhozva ezt az erőteljes pozitív kreatív teremtő alakjába.

Lazítsd el a testedet és lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen és folytasd a tested és elméd ellazítását. Képzeld el a tested meleggé válni, mint ahogy egy elképzelt nap fényesen ragyog a bőrödre. Nyisd meg az energiádat, hogy előhívd a nap hatalmát. Üdvözöld Ra Nagyurat, üdvözöld Soltec Nagyurat, és üdvözöld a jelenlétedben a Nap Gyermekeit. A Nap Gyermekei jelenítik meg az ártatlan kreatív teremtő erőt a jelenlévő és összes életen belül. Jelenlétük lángra lobbantja ugyanazt az erőt benned, felszabadítva a belső gyermeked, újrakapcsolódva a szabadságával, hogy kifejezze magát pozitívan, alkotóan, konstruktívan[építő jellegű mód], kreatívan és egy meghatalmasodott módon. Folytasd a légzést, ahogy kapcsolódsz a Nap Gyermekek mindegyikéhez, akik megtisztelnek a jelenlétükkel.

Ra Nagyúr közelit feléd és elhelyez egy arany láncot a nyakad körül egy nagy napkoronggal. Figyeld meg, hogy hol fekszik a napkorong a testeden, más szavakkal melyik csakrával van összehangolódva? Ez jelzi neked, hogy melyik csakra a testedben igényli a legtöbb nap energiát. A nap megolvasztja az éned csapdába esett elszigetelt aspektusát, emiatt a gyógyítás, amit a napkorong elhoz neked azt eredményezi, hogy az én elszigetelt aspektusai felolvadnak, kapcsolódva a csakrához, amin ez a (napkorong medál) nyugszik.

Lélegezz és lazíts. Soltec Nagyúr, a Szeretet nagyszerű Urainak egyike, és akinek az a feladata ebben az időben, hogy egyesítse a Szeretet Tudományát a Szellem Tudományával, előtted áll és felkínálja számodra egy másik arany korongot vésett szimbólumokkal és mintákkal. Ez az Isteni Szeretet Kódja ami személyesen veled rezonál. Vedd el ezt a korongot tőle és tegyél vele bármit, amivel kapcsolatosan úgy érzed, intuitívan ösztönöz, hogy megtedd ezzel.

Ra Nagyúr megy, mögéd áll és a hátad alsó részéhez helyezi a kezét megtöltve téged plusz meleggel. Válj tudatossá a légzésének hangjára mögötted és kezdj el lélegezni ugyan abban a ritmusban, mint ő. Most, fókuszálj arra, amiről úgy döntöttél, hogy elhozod a Napcsakra aktiválásával, más szavakkal, a hiányt vagy a korlátozást, amit szeretnél átalakítani. Tartsd ezt a fejedben és képzeld el, hogy elkezd mozogni, le a gerinceden és be a szexcsakrádba. Érezd, ahogy Ra Nagyúr melegségével beborítja ezt az elképzelésed és érezd, ahogy az energiája beborít minden csakrát a testedben. Most vidd a lélegzeted a szexcsakrádba és képzeld el magad, ahogy a szexcsakrádon keresztül lélegzel. Ra Nagyúr, a Nap Ura elhozza számodra egy isteni aspektus ajándékát, egy aspektusét, ami megtestesíti az uralmat. Különösen ebben az időben, nem számít, tudod-e, hogy mit testesít meg ez az aspektus, vagy sem. Ami fontos, hogy ez a rezgés bekódolódik a szexcsakrádba. Elkezd kibocsátani egy vibrációt a tenyér csakráján keresztül a szexcsakrádba aktiválva a képességet, hogy megkapd ezt a kódot, amely lehetővé teszi önmagad ezen isteni aspektusának, hogy egyesüljön veled. Ez az isteni aspektus szerepet fog játszani, hogy támogasson téged a pozitív kreatív teremtő törekvéseidben és elősegítve egy idővonalat, amiben mérhetetlenül növekedni fogsz és gyorsan abban az értelemben, hogy megérted mi a pozitív kreatív teremtő célod, más szavakkal, ahogy a kreativitásod és az élet célod összekapcsolódnak. Ez a kreatív céloddá válik. Ez az isteni aspektusod a jövőbeli éned egy része, és ha egyszer teljesítetted a beavatást, amin ez az aspektusod keresztül visz, akkor a fizikailag tudatos éned egy állandó aspektusává válik.

Továbbra is lélegezz,  és érezd, ahogy az összes kód elhelyezkedik a szexcsakrádon belül, ami behatol minden sűrű dimenzióba a szexcsakrád teremtésén belül. Ezek a sűrű dimenziók létrejöttek (a létezésben) azért mert ezeket a sűrű programokat magadra vetted kimondottan az anyádtól. Ahogy megtagadta a kreativitását vagy ahogy felhasználta, a meghatározását erről, a negatív hitrendszereit a pozitív manifesztáció minden oldaláról az anyagi világban szintén feloldják. Ezért ne izgasd magad, hogy fel fogod dolgozni a hitrendszereit, hogy úgy mondjam. Csak tudd, hogy ez amit útnak eresztesz annak érdekében, hogy megkönnyítsd a belépésed a szexcsakrád pozitív erejébe.

Ahogy újabb mély lélegzetet veszel láss egy fenséges piros fényt bekapcsolódni a gyökércsakrádba, és egy sárga fényt a napfonatcsakrádba. Most vizualizáld a fény ezen két labdáját a narancs fény felé gravitálni a szexcsakrádban. Nagyon óvatosan lásd, ahogy ez a 3 labda egyesül, ha nem teszik ezt nem lényeges, csak fogd őket, akár a fény egy labdáját vagy még mindig a fény 3 labdáját, és mozgasd őket kicsit a szexcsakrád alá, oda ahol a Napcsakrád örvénypontja helyezkedik el. Képzeld el látva, ahogy az alsóbb csakráid labdái együtt forognak, növelve a fényt, amit kifejeznek, és ahogy forognak a Napcsakrád lángra lobban, és az Arany Energiájának az ereje elkezd elnyelődni a fény három labdájába, ami képviseli a 3 alsóbb csakrádat. Lélegezz, amint ez helyet foglal, az Arany Fény összes pulzálása a Napcsakrából sejt szinten aktivál valamennyit a saját Felemelkedett Mester lenyomatodból. Ne aggódj azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan történik meg, csak engedd, hogy ez meglegyen.

Folytasd a légzést és vedd ezt a elképzelést, amit akartál, hogy meggyógyuljon és mozgasd ezt a Napcsakrádba. Az Arany Fény elkezdi átalakítani a helyzetet, átváltoztatva minden sűrűséget folyékony fénnyé. A Napcsakra Arany Fénye be és keresztül ragyogja a helyzetet, megtisztítva a pozitív kreatív teremtő manifesztáció összes módját, amit véghez viszel majd. Ez a folyamat tovább fokozódik, amíg Ra Nagyúr elengedi a kezét a hátad alsó részéről és ellép. Most teljesen aktiválta a 3 alsóbb csakrád folyamatát, hogy eggyé váljanak a Napcsakráddal. Folytatódni fog a kibontakozása a következő 44 nap és éjszaka során. Ezen időszak alatt feltárul előtted, hogy hogyan használd fel a pozitív kreatív teremtő erődet, azért hogy manifesztáld az igényeidet, amivel találkoztál. Biztosítalak téged, ez nem egy olyan időszak lesz, hogy még több korlátozást manifesztálj annak érdekében, hogy segítsen felismerni hogyan szabotálod önmagad. Most meg fogod látni, hogy mennyire erőteljes a pozitív kreatív teremtő képességed, és hogyan vetíti ki őket kreatív és teremtő módon.

Folytasd a légzést, ha kényelmetlenséget érzel a méhed területén, ha nő vagy lélegezz bele. Nagyon gyakran az energia egy örvényének fizikai aktiválása fizikai kényelmetlenséget okozhat, így egyszerűen lélegezz csak bele. Uraim, nektek egy éteri méhetek van, ezért ha kényelmetlenséget éreztek ezen a területen, akkor lélegezzetek be az elképzelt éteri méhetekbe. Ahogy a fény felerősödik és a pozitív kreativitás ereje lerögzíti magát még szilárdabban a 3 alsóbb csakrádba, vedd az életed összes egyéb területét, azonfelül, amit választottál, hogy a pozitív kreativitás erejének része legyen, és helyezd ezt most a fénybe.

A következő belégzésnél húzd a Napcsakrának ezen erőteljes Arany energiáját fel a gerinceden, mozgasd ezt a harmadikszemedbe és a koronacsakrádba. Engedd meg most ennek, hogy tovább mozogjon a 8. csakrádba és képzeld el, ahogy felrobbant a fény egy zuhanyába, amely beszivárog a mind a 22 a Szíriuszi Tested csakráiba és aktiválja az összes kisebb csakrákat a fizikai és energetikai testeidbe, azt eredményezve, hogy úgy állsz, mint egy ragyogó arany lény egy erőteljes kreatív teremtő napfényt kisugározva. Ennek az energiának a melegsége megerősíti a mágneses képességed, hogy pozitívan bevonzd magad számára, ami szolgálni fog, amely támogat és elősegíti a növekedésed és előrehaladásod. Ennek a Szoláris energiának a melegsége és ereje olyan fényes, mint ez, képes teljes mértékben lerögzíteni és leföldelni téged a jelenlegi pillanatban; a jelenlét a legerősebb pontod. Soha nem vagy erősebb bármilyen helyen, mint a jelen pillanatban. Ez a létezésed legerőteljesebb pontja.

Húzd vissza a tudatodat a jelen pillanatba, amit megtapasztalsz most és használd a kreatív teremtő erőd, hogy felszívd az Arany Fényt és áraszd ki ezt a fény, hogy megérintsen minden félelmet ami az elmédben, a szívedben van és utasítsd ezt az energiát, hogy behatoljon a tudatalattidba és a tudattalanba, elhozva a pozitív kreatív teremtő erő melegségét, legyőzve minden félelmet, ami megbénított téged, és lélegezz, engedd el, érezd a tested megadja magát, és vizualizáld magad , ahogy elereszted a szorításod bármivel kapcsolatban amihez ragaszkodtál teljes erődből. Csak vesd el ezt. Egy felszabadult lélek nem ragaszkodik semmihez és nem kapaszkodik semmibe, amikor ragaszkodsz valamihez gátolod az előrehaladásod, lehúzod magad, korlátozod a szabad mozgásodat, kifejezésedet és felfedezésedet. A pillanatban lenni azt jelenti, hogy senki se ragaszkodik semmihez, mert minden pillanatban minden úgy van, ahogy lennie kell, és minden pillanatból az következik, hogy a pillanat biztosít mindent, ami a pillanatot tökéletessé teszi. Megismétlem, egy felszabadult léleknek soha nem kell semmihez sem ragaszkodnia, mert minden pillanat biztosítja, amire szüksége van, azért mert a pillanat tökéletes.

Csináld ezt egy gyakorlatként, vizualizált magad, ahogy vesztesz a szorításból bármivel kapcsolatban, amihez úgy érzed félelemből vagy a szükségből ragaszkodsz, hogy kontrolláljon. Ha ez egy gondolat forma, távolítsd el a gondolatformát a kezeddel az elmédből, tartsd ez egy vulkán, egy tűz vagy egy folyó fölé és nyisd ki a kezed és vesd bele. Ereszd el ezt, engedd, hogy a víz elmossa, engedd a tűznek, hogy elégesse, engedd a lávának, hogy feleméssze ezt. A Kozmikus Tűz, amit ebben az időben aktiválsz feltárja számodra az átalakítás hatalmát és hogy milyen meghatalmasító érzés a fátylak eltávolítása, azért mert integráltad a bizalmat a képességedbe, hogy megbízz minden pillanatban, mint ami tökéletes és isteni. A bizalmad elő fog bukkanni a hatalom/erő érzékelésének következtében, amit érezni fog, azért mert a jelenléted legerőteljesebb pontjába fog állni - a jelenben. Szeretteim nem tudom elégszer megismételni. A hatalmatok a jelenlét pillanatában a legerősebb.

A Nap Vibrációtok biztosítani fogja ezt számtalanszor. Ra Nagyúr megfogja mutatni a Kozmikus Tűzet a lényeteken belül egy erőt, hogy leszámoljatok ezzel, és az alsóbb egódat meg fogja tanítani tisztelni és figyelembe venni, (ezt az erőt) és ez szeretteim a beavatásaitokat elviszi ennek az aktiválásnak az utolsó részéhez, amely a Boldogulás Tudatosság Kozmikus Tűz Vibrációjával összehangolódik. A tűz szenvedély, amikor az ember a jelen pillanat erejében van, a tűz kiegyensúlyozott, nem tombol irányíthatatlanul, nincs meg annak a veszélye sem, hogy kialszik. Ez egy változatlan jelenlét, elegendő hőt teremtve, hogy a víz eleme a testedben – a szexcsakrád, mindig (folyékonyan) áramoljon, mindig átlátszó és magabiztos legyen. A víz elemed áramlása biztosítani fogja, hogy a föld elemed; amit úgy ismertetek meg mint gyökércsakra, kellően öntözött legyen, hogy megkönnyítse ennek a tápláltságát és növekedését, amely a föld elemed termékeny talajában növekszik, és a lélegzeted, az élet lélegzete, ami ellátja oxigénnel a tűz elemed – a napfonat csakrád.

Szeretteim, most, hogy egyesültetek a tűz elemetek, a víz elemetek és a föld elemetek erejével, amely a kombinált teremtésetek a leghatásosabb, legerőteljesebb eszközévé válik, és azt, ahogyan kijöttök túlélés tudatosságból, a szegénység tudatosságból, az áldozati tudatosságból, jöjjetek álljatok fel a Boldogulás Tudatosságba, a Jólét, és a Győzelem Tudatosságba a szíveteken belül, és ennek a legnagyobb ajándéka a bizalom lesz, hogy tudni fogjátok kik vagytok és minden nap, ahogy lélegeztek (tudni fogjátok) az életeteknek van egy célja. Napról-napra a célotok eltérő lehet, biztosítalak titeket mindazonáltal, a napi célotok alkotja a legnagyobb célotokat a Földön. Ne vesztegessétek az időt az életetek legnagyobb céljának a keresésével. Légy jelen és öleld át a pillanat célját! Minden pillanatnak van egy célja, ez az amiért ebben benne vagy.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, engedd meg az összes információnak, amit átadtunk, hogy beszűrődjön az elmédbe, szívedbe és a lelkedbe. Adj hálát mindezért, amit bevontál magadba ma. Adj köszönetet Ra Nagyúrnak, adj köszönetet Soltec Nagyúrnak és adj hálát a Napnak az ajándékokért, amit elhozott neked. Adj köszönetet magadnak és az éned aspektusának, amit integráltál a mai napon, és tudd, hogy kényelmesen lehetsz békében, azért mert a helyes úton vagy. Éled a célodat, aktív vagy. Ismerd el, hogy a Napcsakrád energiája továbbra is meg fogja teremteni a pozitív változásokat, amikről beszéltünk. Használd ki a következő 44 napot, hogy tudatosan átöleld a kreatív teremtő irányt, amit előhívtál, és biztosítalak, a fókusszal és a figyelemmel kifizetődik az életedben, az összes megoldás, válasz, amit keresel a jelenlegi dilemmáidra, kegyelemben, tökéletes, harmonikus, isteni és csodálatos módon fog manifesztálódni, és ez gyorsan meg lesz.

Végy egy mély lélegzetet be, és amint kilélegzel húzd a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe. Érezd a Napcsakrád, ahogy lerögzíti az energiádat a Földbe. Érezd, ahogy a Napcsakrád melege megérinti a szívedet, torkodat, harmadikszemedet és a koronacsakrádat. Ha van valami fontos, amit szeretnél lejegyezni tedd meg ezt most.

Mielőtt végeznénk, szeretnék még egy kicsit beszélni a félelem alapú reakciókról. Bízom benne, hogy tisztában vagytok azzal, a félelmek valójában illúzió alapúak, egy előre ledefiniált rendszerek amit az elődeitek hoztak létre. Ezeknek a rendszereknek a nagy része a tudatlanság eredményeként manifesztálódott. A tudatlanság nagyon illékony és veszélyes energia. Ez szintén rendkívül sebezhető. Ez az egyik a rengeteg ok közül, amiért hangsúlyozzuk az öntudatossá válás, az ismeretszerzés és a tanulás fontosságát az életről. Ezzel a tudással és hatalommal nem vagytok az ilyen programozás áldozatai. Nem vagytok mások félelmeinek az áldozatai, akik a tudatosság egy tudattalan állapotában vannak. Mindnyájan tanárok vagytok a saját jogotokon, és megértitek az alapokat, amelyen a félelem kifejlődött, meg van az erőtök, hogy véglegesen felszámoljátok (ennek) az alapját és helyére rögzítsétek az igazság és szeretet létezésének alapját. Minél meghatalmasodottabbak és öntudatosabbak vagytok annál kevesebbet kell félnetek. Azért mondom ezt, mert egyre tudatosabbá váltok a képességetekre, hogy pozitívan manifesztáljatok, hogy megértsetek, teremtsetek, fejlődjetek és továbbmenjetek. A félelem az első számú bénító és önszabotáló erő a Földön. Ezt ez a vibráció okozza, hogy lehangolnak, nehéznek, alkalmatlanak, haszontalanak és értéktelenek érezed magad .

A félelem az első számú pusztító erő az emberi tudatosság létezésében. Nem a természetes félelemről beszélek a túlélés formájában, ami az egyént figyelmezteti, hogy valami veszélyes, ez a természetes félelem. Most az emberiség által létrehozott tudatlanságról és kapzsiságról beszélek. A hatalommal, erővel való visszaélés hozta létre a hiány és a korlátozás félelmének az eredményeként. Sok ember szabotálja a személyes törekvéseit mindennap egyszerűen, azért mert félnek a sikertől. Félnek a képességüktől vagy a hiányosságuktól erről, hogy fenntartsák, amit megteremtettek. Az anyagi világ egy mesterének meg van a hatalma ahhoz, hogy folyamatosan teremtsen a létezés minden pillanatában, és a teremtőképességet fenntartsa és növelje. Ezért, a kudarctól való félelem egyszerűen a bizalom hiánya az egyén képességében, hogy felhasználja a benne rejlő a pozitív kreatív teremtő erőt, nagyon gyakran, mint a külső erők eredménye megtestesítve ugyanazt a félelmet és kivetítve ezt másokra. Ez az amiért az ítélkezés, kritizálás és gúny olyan veszélyes. Emlékezz, nem ítéletként mondom, hanem azoknak a védelmében, akiket a mások negatív reakciói és kivetítései veszélyeztetnek. Arról beszélek, ami akadályoz téged is, mint egy teljes teremtő lény saját fényének meglátásában, - önmagad napját meglátva, ahogy a mágiáját szövi az életedben.

Képzeld el magad, mint egy félelmet nem ismerő, bátor személy. Milyen lenne az életed? Ha a félelem eltűnt az útból, mit csinálnál? Hogyan csinálnád? Mi lenne a motiváló erőd? Mi volna az eredménye, annak amit teszel? Ezek mind nagyon fontos kérdések és arra kérlek tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket és egyidejűleg fókuszálj az életed különböző aspektusaira, és fel fogod ismerni, hogy a félelemnek mennyi hatalma van fölötted, és mennyi energiát adtál a félelmeidnek, és hogy mennyire fosztottad meg magad a teremtő erőtől egy egyszerű félelem következtében. A félelem valós? Ez igaz? Ha úgy gondolod, hogy ez igaz, mi vezetett téged el, ahhoz hogy elhidd és úgy gondoljad, hogy ez igaz? Kérdezd meg a múltat, azért, hogy megtaláld az igazságot a jelenben. Azzal, hogy felismered az igazságot a jelen pillanatban, meg van hozzá az erőd, hogy egy különböző jövőt teremts meg. Ne vegyetek mindent névlegesnek, ne higgyetek mindent el, amit olvastok vagy hallotok, becsüljétek a szíveteket, hallgassatok erre a hangra, érezzetek, térjetek vissza a testetekbe és érezzétek magatokat, érezzétek az irányt, amibe a lelketek vezet. Nem kerülsz bajba, ha ezt megteszed.

Minden Felemelkedett Mesternek, akiket ismertek el kellett sajátítania, amivel most titeket megajándékoztak. Semelyikük sem ment át anélkül, hogy elsajátította volna ezt a beavatást, emiatt, biztosítalak titeket, hogy ez lehetséges, ez valószínű és elkerülhetetlen. Ezért, a hatalom és erő a tiétek. Használjátok ezt. A varázspálcát most már (a kezetekben) tartjátok. A lelketek adta az erőt, hogy kimondjátok a varázsszót. A lelketek és ti többé már nem vagytok külön világ. A Szellem kézzel foghatóan szövi a varázslatát az életetekben. Egyszerűen csak állj el az utadból és lásd meg. Ne szenteljetek annyi figyelmet a félelmeiteknek és lássátok meg mi a helyes, mi áramlik, és mi támogat titeket. Meg fogtok lepődni, hogy a szellem mit nyújt át.

És ez így van szeretteim, átölelünk titeket az Arany Fényben; a Nap Fény és a Szeretet Fénye elhozz számotokra mindent, amire szükségetek van jelenleg az életetekben, hogy manifesztálódjanak a szükségleteitek, amivel összetalálkoztatok ebben az időpontban és helyen. Becsüljétek a pillanat erejét, ez fel fogja fedni nektek az erőtöket. Tudva, hogy ez egy ajándék és megbecsülés, ahol most vagytok, szembenéztek a beavatásotokkal, hogy elsajátítsátok az anyagi világban. Legyetek az anyagi világ egy mesterei felszabadítva magatokat, megtéve bármit, amit éreztek, hogy inspirál, hogy megtegyétek, és menjetek bárhová, ahová a lelketek elkíván vinni. Bízzatok a sok láthatatlan karban, ami megtart titeket és tudjátok, hogy soha nem vagytok egyedül, mert mi mind egyek vagyunk, és mindig veletek vagyunk minden úton. Szeretet és Fény legyen veletek örökké.

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség arany sugarának chohanja, és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket.
Adonai.

Kuthumi - Időutazás

 Kuthumi: Időutazás



Csatornázta:Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg; 2006. Május 7.
Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette: Gárdi Marianna

Hanganyag letöltési linkje: http://www.mediafire.com/download/1aktgteuqj1bukt/Id%C5%91utaz%C3%A1s.mp3

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam nektek a bölcsesség, a bizalom, a fény, a szinkronicitás és a mennyei látomás áldásait.
Üdvözlet szeretteim!
Szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.
Összegyűltünk ma szeretteim, és valójában egy nagyon lényeges gyógyulás zajlik mindent egybevetve. Ez a Kollektív Nővériség gyógyulása, ahol a visszaélések mély szintjei voltak az Istennő korlátozásán keresztül, az Istennő hatalmának, a szexualitásának, kreativitásának és a képességének durva bántalmazása után, hogy megálljon az univerzális igazság autentikus fényén belül és manifesztálja a nőies (alap) elveket.
Az időben való utazásod ma egy személyes tapasztalat. Megkönnyíti a gyógyulást, amit az imént megosztottam veled, ezért, eltávolítjuk a megkövült pillanatokat, amik megfagytak az időben és térben, ami egy hamis identitáson belül fogva tartja a nőket. Ez az utazás egy elérkezés, az Istennő szívélyességébe és a szeretetébe, a hatalom/erő és a szándék teremtésének autentikus fényébe.
Ez a folyamat manifesztál egy kollektív DNS tisztítást, eltávolítva a sejtekből, mindazt, ami elfojtotta az Istennőt évezredekig. Ez olyan valami, amit te, mint egy felemelkedő istennő úgy döntöttél, hogy megtapasztalsz és kifejezed a személyes isteni felébredéseden keresztül. Néhányatok úgy találhatja, hogy az új kundalini ereje elsöpri, keresztülégeti az illúzió fátylait, ami megmutatja a neked az isteni hatalom teljességét és azt ahová ez el fog vinni. Mindnyájan számíthattok egy változásra a struktúrán belül, abba, amit megalkottatok az életben. Mindezek a változások a teljes nagyobb jóért vannak. Önmagatok egészéért.
A teljességed időnként sok megzavarodott, szétszórt darabkában manifesztálja magát. Mindazonáltal biztosítalak, hogy a darabok közül mindegyik össze fog illeszkedni. Most jött el az időd, hogy egyszerűen felállj a személyes igazságod jelenlétében és megengedd az univerzumnak, hogy megkönnyítse előtted az ösvényed kibontakozását. Ne félj attól, amit létrehoztál, mert, ez az ami feljogosít téged.
Szintén fel fogod fedezni, a mai napi aktiválás és tisztítás következtében, hogy néhány nagyon fontos lélekszerződés fog előtérbe kerülni.
És néhányatoknak, ezek a lélekszerződések a közelmúltban manifesztálódtak az életetekben is, kifejezetten más emberekkel (való szerződések). Ezek a szerződések, ezek az emberek katalizátorok az életedben, hozzájárulva a változáshoz, amit tapasztalsz. Rajtad múlik, hogy megismerd a kapcsolatot, és azt hogy hogyan akarsz dolgozni vele. Fontos érezned, amit a szíved közvetít neked a folyamat alatt és ne billenj ki többet a más által bevitt negatív energiájától különösen, ha ez csupán saját félelmük kivetítése. Nagyszerű látni, ahogyan mindannyian az istennő hatalmába emelkedtek. Értékes virágok vagytok, amik kinyílnak a nap fényében, hogy befogadjátok az isteniségetek áldásaidat. A Nap Arany Sugarai, amik igazán elhozzák nektek az Arany Kort.
Engedd meg, hogy az utadra tegyünk most téged.
Helyezd magad kényelmes pozícióba. Lélegezz be mélyen az orrodon keresztül, és lélegezz ki a szádon, és a következő belégzésnél, nyomd a nyelved hegyét a szájpadlásodhoz, és amint kilélegzel, nyomd a nyelved hegyét a szájad aljához. Folytasd ezt addig, amíg azt nem mondom, hogy állj. (kb 25) Állj.
Most, képzeld el magad az összes személyes Vezetőddel, Mestereddel és Angyaloddal körülvéve. Kérj fel bármilyen más Fény Lényt, akit szeretnél, hogy veled legyen.
Kérd fel Damien Herceget, az idő urainak egyikét. Képzeld el, hogy megjelenik előtted, mi most megkérjük, hogy nyissa ki az idő és tér portáljait, azért, hogy keresztülmehess ezen a portálon keresztül, azokba az időkbe, ahol az energia kristályossá vált, megtartva a korlátozás vagy a pusztulás egy negatív mintáját, amelynek eredményeként nem teljes életet élsz. A Gyógyító Angyalaid, Teljesen uralt én, a Fény Krisztusi Énje és a Mester Vezetőd elkísér téged a portálon keresztül. Amikor készen állsz, lépj oda az átjáróhoz. Damien Herceg megnyitja a portált, amelyen átutazol, mozgásban lendítve magad téren és időn át.
A jelenlegi inkarnációd megelőző időbe szállítanak
Ezen a bizonyos ponton a tudatosság kifejezése, mindent megmutatnak neked amit meg kellett tapasztalnod a jelenlegi életed során, annak érdekében, hogy véghez vidd a teljes Felemelkedés Tudatosságot, azt megelőzően, hogy elhagynád a fizikai testedet, ezért változnak az élettapasztalat ciklusai örökké. A Vezetőid különféle képeket mutatnak meg sok időről és helyről, ami visszatükrözi az Istennővel való visszaélést, a szív és az elme durva bántalmazását; egyszerűen figyelj; nem kell kötődnöd (hozzá) semmihez, nem kell, hogy szívedbe zárj bármit is. Ha nem látsz semmit, csak légy tudatos a tested érzéseiről és az érzelmekről belül önmagadban, az energia elmozdulásáról a csakráid között és lélegezz.
Jézus Mester belép ebbe a térbe, mert Ő az a Felemelkedett Mester, aki felelős azért, hogy sejt szintjein aktiválja a DNS tisztását az emberiség kollektív tudatáért, valamint neked, mint egyénnek. Jön és mögéd áll, nagyon finoman a jobb kezének tenyerét a hátad négy /alsó résznél található/ ágyék csigolyádra helyezi és elkezd kisugározni egy meleg finom energiát, ami megtölti a tested e területét, aktiválva egy Csakra Ébredést és az összes bekristályosodott energia tisztulásának a folyamatát, ami közreműködött minden egyes észlelt negatív vagy korlátozó tapasztalnál, ami ebben az életidőben(történt meg), és minden életidőben ezt megelőzően. Folytasd a lélegzést, amíg az energia azt teszi, amit kell. Ne aggódj a-miatt, ha nem látsz vagy érzel semmit, biztosítalak téged, az energia még mindig dolgozik és gondoskodik arról, ami szükséges.
Válj tudatossá egy finom zümmögésre Jézus Mestertől a hátad mögött. Ez a zümmögés felszabadítja a bekristályosodott energiát, ami bezárult a fizikai tested sejtjeinek magjába és a múlt inkarnációinak sablonjaiba az egész testedben. A tónus, amit kiáraszt nyugtató, gyengéd és mégis mély. Képzeld el a szívcsakrád megnyílni, hogy ezáltal elengedd, amit az energia felhoz számodra, és ez olyan lesz, mint egy folyó kiáradása rajtad keresztül, ez a folyó magával viszi mindazt, ami már nem szolgál téged, a régi paradigma tudatosságát, ami fogva tartott, ami a jelenlegi identitásodat/én-azonosság/ képezi és a múltad identitásait. Folytasd a lélegzést és érezd.
Amint/ Jézus mester folytatja ezt az eljárást, Mária Magdolna belép ugyanebbe a térbe, eléd áll nagyon gyengéd és szerető szemeivel, mélyen a szemeidbe néz. Egyfajta telepatikus kapcsolatot hoz létre veled, amely elkezdi a fény több száz szimbólumát kisugározni, amelyet telepatikusan kapsz és ez beszűrődik a tested rendszerébe. A jobb kezének tenyerét a szívedre helyezi, a bal tenyerét a napfonatodra és nagyon lágy szelíd hangon odasúgja: „Biztonságos számodra, hogy szabad légy a hatalmadban/erődben.”
„Egy élő szándékkal teremtettek (téged), az Anya/Atya Isten egy erőteljes teremtő kifejezéseként.„ az mondja, hogy ez most az az idő számodra, hogy megéld az igazságodat. Biztonságos, hogy magad mögött hagyd a múltat és átöleld az itt és mostot. Az energia továbbra is áramlik a testedbe Jézus Mestertől és Mária Magdolnától, az energiájuk kompozíciója aktivál más dimenzionális portált, amelyen keresztül a kollektív tudatosság nőiességével szembeni visszaélés áthalad a folyékony szeretet dimenzióiba, ahol átalakul, és minden hasonló aspektusod is beszívódik ebbe a portálba és ugyanezen az átalakuláson megy keresztül.
Folytasd a lélegzést, amint a személyes Gyógyító Angyalod ezt az átalakított szeretetet visszairányítja a testedbe, megtöltve téged a folyékony szeretet 6. dimenziós energiájával; (ez) finom, tiszta és hatalmas.
Mária Magdolna elkezd hallatni egy szelíd hangzást Jézus mesterrel összhangban. Az együttes hangzásuk aktiválja a DNS tisztítás következő szintjét számodra és négy alsó test mindegyikében, más szavakkal, a fizikális, az érzelmi, a mentális és az asztrális testben, amelyek az összes szinten kinyílnak, hogy befogadják ezt a rezgést. A tónusuk/hangzásuk egy új vibrációs frekvenciává válik, ami megfogja könnyíteni a képességedet, hogy az összes új energiára fókuszálni tudj amit magadhoz vonzol.
Lazulj el a pillanatban, és bízz a lezajló gyógyulásban. Emlékeztetünk téged, biztonságos, hogy eleressz, hogy készen állsz és képes vagy megtartani az új energiát, és megtenni az életedben azt, amiben megegyeztél. Kérd, hogy a lelkek akikkel szerződtél, kapcsolódjanak ehhez a különleges gyógyuláshoz és vibrációkhoz. Most kapcsolódnak az energiáddal egy még mélyebb szinten elősegítve a gyorsított gyógyítást, tisztítást, a folyékony szeretet eredeti tervének az újjáteremtését, amiben te, és azzal a személlyel, azokkal az emberekkel megállapodtál, hogy létrehozzátok.
Értékes ajándékok vagytok egymás életében ez időtájt, ezért nem kell félni ettől a személytől vagy ezektől az emberektől. Ők fontos katalizátorok, a lelked teljes szabadságáért, az Istennői Éned felszabadulásában.
Folytasd, mélyen lélegezz be és ki, teljesen. A Teljesen uralt én(ed), és a Fény Krisztusi Énje, a bal oldaladhoz állnak, mindketten a kezüket a bal válladra helyezik, minden összefüggő szunnyadó energiának egy(fajta) elengedését aktiválják, ami a felelősséghez kapcsolódott, amiről azt hiszed , hogy válladra kell venned, ami már többé nem az életed részének terve. Az aktiválás megtisztít bármilyen befejezetlen ügyet, ami a női elvhez kapcsolódik az életedben; legyen ez az anyád, a lány testvéreid, a nő nemű barátnőid, bármilyen ember, aki a női energiát képviseli, valamint elhozza a kollektív nővériség gyógyulását.
Az Univerzumotok Nagy Angyala, Metatron Nagyúr, a Fény Arkangyalja, most belép a jelenlétedbe és segíti a kollektív nővériség tudatosságának a megtisztulását, aki magára vette (itt a kollektív nővériségről beszél), hogy szexuális visszaélések eszköze legyen, cipelve ennek a felelősségét; egy olyan jármű, ami felvette a férfiak és a nők szenvedését, és most elereszti ezt ennek a tekintélyes Arkangyalnak a segítségével.
Én, Kuthumi Nagyúr a jobb oldaladon állok, és mindkét kezemet a jobb válladra helyezem, és aktiválom az összes felelősségnek az elengedését, amit a válladra vettél, a túlélésre ösztönözve, ahol felvetted a férfi szerepét; az apa, a fiú, és minden külső (férfias) aspektusét, amely már nem a tiéd, hogy továbbra is cipeld. Végy egy mély lélegzetet be és lélegezz ki. Adj át mindent; nem számít, ha nem tudod mi az, csak engedd el menni.
Mária Magdolna megállítja az (egyedi) hangzását és megerősíti, hogy biztonságos számodra, hogy megállj az Istennőiességed hatalmában, hogy megállj, mint a nő, képviselve a női (alap)elveket. Mester Jézus is leállítja a hangzását. Eszedbe juttatja, hogy biztonságos számodra, hogy megerősödj és boldogulj az anyagi világban; biztonságos számodra, hogy megcsapold a teremtésed a teljességében és létrehozd az életet, amit megérdemelsz. Biztosít téged a jelenléte felől és segít a változások ideje alatt, ami előtted áll. Ellép most mögüled, és eléd áll Mária Magdolna mellé.
Én, Kuthumi, és Teljesen uralt éned, a Fény Krisztusi Énje, továbbra is fogjuk a válladat. Jézus Mester manifesztál egy galambot, szimbolizálva a békét, a békét, amire készen állsz, hogy elfogadd, hogy az életed része legyen. Fogadd el, ahol az itt és mostban vagy, és fogadd el hogy előre haladsz, mert készen állsz.
Damien Herceg most aktivál egy portált a fejed felett. Ennek a portálnak van egyfajta szívó energiája és ez elkezdi elnyelni minden régi energiát a gyökér csakrából fel a gerinceden, eltávolít a csakráidból minden régi paradigmás tudatosságot; ez szintén a folyékony szeretet hatodik dimenziójába kerül, ahol átalakul. Ha kész vagy az elengedéssel, lélegezd be az új energiát a testedbe újra a csakráidba. Gondolatban ismerd el, Jézus Mester és Mária Magdolna, a Teljesen uralt én, a Fény Krisztusi Énje, Metatron Arkangyal, én Kuthumi, a Személyes Vezetőid és Mestereid, jelenlétében, hogy készen állsz, és hajlandó vagy minden az időben és térben kikristályosodott pillanatot elengedni, ami az elszigeteltség állapotában tartott téged, és arra késztetett, hogy megbénultnak, élettelennek, lélektelennek, értéktelennek és védtelennek érezd magad.
Erősítsd meg a szándékodat abban, hogy ennek a helyébe a pozitív erőt választod, ami a megérdemelt-képesség, amelynek a fénye pozitív és bőséges. Jelentsd ki, hogy a szeretetet, a békét választom, úgy döntök, hogy az igazságomba állok.
Mária Magdolna vesz egy kvarc kristályt és gyengéden bekódolja a csakráid mindegyikét, beléjük táplálva ezt a szándékot, és az új energiát a 6. dimenzióból, amit behúztál önmagadba.
Damien Herceg most bezárja a portált a koronacsakrád felett, és megnyitja a dimenziós portált a 6. dimenzióba. Én, Kuthumi leveszem a kezemet a válladról, ugyanígy tesz a Teljesen uralt én és a Fény Krisztusi Énje.
Metatron Arkangyal most elkezd egy platina folyadékot beletölteni végig a testedbe, amely egy energiává válik, és ami úgy működik, mint a védelem egy köpenye, megóvva téged a külső negativitástól, ami más emberek félelmeinek a formájában ér, mint például, a félelem motiválta vélemények és észlelések, azért hogy előre tudj lépni az igazságodba.
Segít neked, hogy ne szólj közbe más emberek drámáinak folyamatába, csak megállsz mellettük együttérzéssel, és nem kapcsolódva, ahhoz, amin ők keresztülmennek.
Adj hálát ezért és mindenért, ami ma történt. Tudd, hogy a vibrációs frekvenciád ennek eredményeképpen megemelkedett, és hogy most szabad vagy, és a magasabb vibrációk szándékaira fókuszálsz. Ez azt jelenti, hogy szabadon mozogsz előre az életedben a választásod irányába. Engedd a (következő) 72 órában teljesen integráld önmagad, mely idő alatt sok gyógyulásra kerül sor. Adj hálát most Damien Hercegnek; meg fogja könnyíteni neked, hogy vissza gyere az itt és mostba a jelenlegi idővonalra, erre a helyre, ahol jelenlegi fizikai testedbe.
Lélegezz be mélyen és lélegezz ki teljesen, ahogy visszalépsz erre az idővonalra és leföldelve magad a fizikai testedbe.
Adj köszönetet a Fény összes Lényének, akik jelen voltak veled, beleértve saját magad a tapasztalatért, amin átestél. Forgasd meg a bokádat, a csuklódat, körözz a nyakaddal és vállaiddal, és érezd önmagad teljesen a testedben.
Szeretteim, most mennem kell. Azonban mielőtt távoznék, megáldalak benneteket az isteni látomás egyértelműen felismerve a kibontakozást, ami jelenleg az életetekben lezajlik. Megáldalak titeket a bátorsággal, hogy átöleljétek a hatalmatokat, és álljatok szemtől szembe önmagatokkal.
Bízzatok a sok láthatatlan karban, ami megtart titeket és tudjátok, hogy soha nem vagytok egyedül, mert mi mindannyian egyek vagyunk.
Kuthumi vagyok, a Bölcsesség és Szeretet Arany Sugarának Őrzője, szeretetem üdvözlete és áldása legyen veletek!
Adonai!

Kuthumi - Merkúr, a Kommunikáció Bolygója és Torokcsakra Aktiválása

Kuthumi - Merkúr, a Kommunikáció Bolygója és Torokcsakra Aktiválása


Michelle Eloff©

2006. május 4, Dél-Afrika, Johannesburg,

Fordította: Hatejer Emese

 

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel/lényekkel, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

__________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a harmónia, a betekintés, az erő és az isteni akarat áldásait. Üdvözlet szeretteim. És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Szeretett testvéreim, nem csak a Merkúr jelenlétében üdvözlünk titeket, hanem az isteni elme jelenlétében is. Ezen erőteljes hatás az egyik, amely előidézi az energia nagy mennyiségét és felemeli a tudatosságot azért, hogy elősegítse az én megszentelt aspektusának integrációját. Az én ezen három megszentelt aspektusa a Szellemi Én, a Csillag Én és az amit mi Spirituális Énnek hívunk. Ezen isteni aspektusok megteremtik azt, amit a kvantum testetek számos szintjeként ismertek, és ez elősegíti a kozmikus torokcsakrátok aktiválását is. Összehangolódva Merkúr Nagyúrral, és felismerve Thoth Nagyurat is, előidézve ezzel az én három aspektusának egy isteni aktiválását és integrálását.

A Szellemi Énetek nagyon hasonlít a Felsőbb Énetekre, a Csillag Énetek az én csillag mag aspektusa, ami megtestesíti a csillag világ vibrációit, és a spirituális énetek az isteni aspektus, ami a fizikai inkarnációban a felemelkedés spirituális ösvényét követi. Ezen három aspektus hozzájárul a nagyon erőteljes felemelkedési testhez a kvantum világba. A felemelkedési testetek és a kvantum testetek előbb-utóbb ugyanazzá a testté válik, még ha ez időben ezek különböző vibrációkat testesítenek is meg, igazodnak a teljes Mesteriséged és Krisztusi Fény Éned teljes oldalainak különböző aspektusaival. Ezen utazás a Merkúr energiájába, a kommunikációbolygó (energiájába), elősegíti egy új ciklus megszületését, azt, ami fel fogja tárni számodra az igazságodról való beszélés nagyon mély fontosságát. Az egyéni igazság kommunikálása nem arról szól, hogy legyél őszinte másokkal, ez annál sokkal több, ez arról szól, hogy legyél őszinte önmagadhoz. A tagadás/visszautasítás a betegségek és a diszharmónia legnagyobb oka a világotokban; és a Merkúr jelenléte aktiválja a kozmikus torokcsakrát számotokra egyénenként, és a Földbolygó kollektív tudatossága számára is.

Görögország hatalmas átalakuláson megy keresztül ezen kozmikus szövetség következtében. A szent kommunikáció egy kozmikus magja került lehorgonyzásra 2006 júniusában, Görögországban. A tudatosság e különleges magja aktiválja az autentikus igazság kommunikálásának egy folyamatát globálisan. Ezekben az időkben, Görögország a hatalmas eleresztések/felszabadítások egy középpontja a torok, a pajzsmirigy és a csecsemőmirigy között bolygó szinten. Energetikailag, ez aktiválja a kommunikáció intenzív folyamatait abból a célból, hogy előidézze a kozmikus összehangolódást külsőleg és belsőleg is a létezésben, azon célból, hogy manifesztálja a harmóniát a Földön.

Thoth Nagyúr nagyon szorosan együtt működik Serapis Bey Nagyúrral, aki ez időtájt a Konfliktuson keresztüli harmónia 4. Sugarát tartja. Ezen különleges sugarat leginkább a szívcsakrával társítják, de, ezen egyedi célból az emberiség rehabilitációjának idővonalán, ez a sajátos sugár a torokcsakrára fókuszálódik és az igazság hangján keresztül, és a harmónia képes megnyilvánulni a konfliktus és káosz közepette. Az emberiség egészének, legyen az a kormány, üzlet, vagy család, most szembe kell néznie az igazsággal, nem úgy mint azelőtt, és a kommunikáció az, ami összehozza az igazi közösségeket, azért, hogy megszentelt kommunikáció történhessen; a közös egységek megszentelt házassága, összhangban vibrálva és a fény kozmikus tervéhez igazodva meghatározva a közös egységeket a közösségi egységben. Ez csak ekkor jöhet létre a kommunikációval, a közösségi kommunikációval.

Sok éven át tanultátok, azt hogy beszéljetek az igazságotokról, hogy amit mondtok úgy is cselekedjetek (walk your talk), hogy legyetek öntudatosak azért, hogy megértsétek, hogy mi rejlik az elme és szív feltételei mögött. Az elme feltételei Merkúr Nagyúr reflektorfénye alatt vannak most. Mivel ez a mentális energiákra fókuszál, hogy elhozza a világosságot a minták tekintetében, amelyeket követtek, amik folyamatosan újra-teremtik a ciklusokat az életetekben; legyen ez a karrieretekben, a személyes életetekben a családotokkal vagy a társadalommal, még a környezetetekkel is, ahol földrajzilag éltek, befolyással vannak ezek.

Szeretett testvéreim, a fátylak eltávolítása teljesen aktív folyamat az életetekben és valóban elértétek azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés. Az egyetlen út számotokra most előre felé van, és ez a kozmikus összehangolódás előidézi számotokra az energia egy összeadódott erejét, mint egy forgószél olyan az elmétekben, elfújja a kétség, elutasítás és tagadás pókhálóit, csak az igazság meglátását hagyja meg, és ezen látomás válik a kommunikáció számára sablonná. Azok, akik ahhoz ragaszkodnak belül, hogy a tagadásban, elutasításban maradjanak, vagy akik visszautasítják az igazságot bármilyen adott pillanatban, az energia erősségének intenzitásában fogják találni magukat.

A lelketek válaszolt a Nagy Fehér Testvériség hívására, hogy fokozzák a nyomást a tudatos emberi énetekre, hogy a cselekvés színterére lépjen, hogy a tudatos ént cselekvésre kényszerítse, azért mert az igazság az a sablon, amiből teremtetek. Az ember hiszi azt, hogy az igazság csak egyszerűen arról szól, hogy nem gyártasz történeteket, vagy nem túlzol bizonyos területeken az információk továbbításával kapcsolatban. Ez az igazság egy aprócska aspektusa, amire most utaltunk. Igazmondónak lenni, veled kezdődik és nem másokkal. Ezért az önismeret eszköze a legnagyobb szövetségesed és a benned rejlő belső bátorságot átölelve, hogy igazmondó legyél önmagadhoz, ez a kulcsod a szabadsághoz. Nincs kétségem afelől, hogy nektek, néhány vagy más szinteken, már szembe kellett néznetek ezen aspektussal. A kérdések az elmétekben és szívetekben vannak. Az egyetlen módja, amivel még több világosságot fogsz szerezni az, hogy legyél teljesen őszinte, nyílt és legyél magadhoz is őszinte, azzal kapcsolatban, amit érzel, amire vágysz, amit megérdemelsz.

Az őszi időszakban keresztülmentek az önvizsgálat egy nagyon mély ciklusán és a pillangók a torokcsakrátokra szállnak le megpihenni, és elhozzák az átalakulás ajándékát. Ezen jelenlét támogatja a befelé fordulás idejét, azért hogy ne váljon ez egy szélcsenddé/szünetté vagy hibernálássá nem túl sok történéssel, hanem a befelé fordulás aktív idejévé, vagy az önvizsgálat aktív időszakává váljon, amelyet jobban megértetek. Nem lehet ezt megúszni ez alkalommal, különösképpen, amikor ez bennetek rejtőzködik. Most nem másokra utalok a külső világotokban, hanem csak rátok, és ez az énnel való kapcsolatról szól. Az énnel való őszinteség elősegíti az én ezen három szent aspektusának teljes integrációját: a Szellemi Énét, a Csillag Énét és a Spirituális Énét. A spirituális én az én aspektusa bennetek, ami lerögzíti a lélek rítusát a fizikai létezésben, egyesítve az anyagit a szellemmel és csillagokkal és ezen isteni aspektusok szentségével, azzal, ami létrehozza az új kvantum testet.

Engedjétek meg most nekünk, hogy a Merkúr energiáiba vigyünk titeket, ahol összehangoljuk az energiáitokat a különböző vibrációkkal és aktiváljuk nektek az összehangolódás egy kozmikus magját és elrendezzük bennetek ezeket a vibrációkat, amik meg tudják idézni a változás forgószelét az életetekben, és szó szerint szédítően hatva. Kezdjünk bele a folyamatba!

Tehát vegyél egy mély lélegzetet be az orrodon keresztül és fújt ki a szádon át, csendesítsd el az elméd és lazítsd el a tested. (szünet) Miközben belélegzel, lásd a testedet feltöltődni fénnyel és ahogyan teljesen kilélegzel, képzeld el önmagadat megpihenni. (szünet) Hívd Merkúr Nagyurat, a szárnyas hírnököt, és szólítsd Thoth Nagyúr energiáját. (szünet) Kérd, hogy legyél összehangolva a személyes Kozmikus Merkúr Vibrációddal és ahogyan belélegzel, lásd a torokcsakrád megnyílni, hogy befogadja ezt a vibrációt. (szünet) Ez a kozmikus vibráció tökéletes harmóniában van a Szakrális Hangod hangjegyével és a kettő támogatja egymást. Képzeld el ezt a két hangot aktívvá válni; nem számít, hogy tudod-e mi az. Csak képzeld el a hangok aktiválását a torokcsakrádban, és a vibráció felszabadít bármilyen energetikai természetű növekedést, vagy bármilyen energetikai természetű blokádot vagy bármilyen mag mintázatot, ami a torokcsakrában önmagában tárolódott el, amik hozzájárultak ahhoz, hogy a félelem bármilyen szintjét megtapasztaljátok, a beszélt igazságotokra való tekintettel. (szünet) Miközben ez történik, üdvözöld Thoth Nagyurat a jelenlétedben. Egészen közel jön hozzád, és a jobb kezének tenyerét a torokcsakrád fölé helyezi, és rögtön érzed az energiájának melegét és azt, ahogyan az energia elősegíti az eleresztését, annak, amiért kifejezted szándékodat. (szünet) Vedd figyelembe, hogy a torkod képes felszabadítani ezt az energiát harmonikusan, elegánsan, szenvedésmentesen és békésen. (szünet)

Most láss egy csodálatos türkiz fényt felgyulladni Thoth Nagyúr torokcsakrájában és ez a fény elkezd kifolyni a torokcsakrájából , behatol a kezébe is és belép a torokcsakrádba. A türkiz vibráció enyhíti az elengedést, amin jelenleg átmentek, és a megszentelt kommunikáció egy nagyon magas szintű vibrációját idézi meg ezzel. (szünet) Miközben ez tovább folyik, Merkúr Nagyúr lép elő és magával hoz egy ragyogó színt, egy egyedi színt számodra. Lásd ezt a fényt, ahogyan beburkolja a testedet és Thoth Nagyúr testét is, megteremtve egy megszentelt felemelkedési spirált körülötted, és ez a különleges szín a kozmikus összehangolódásod folyamatának megtörténését szolgálja, valamint a kozmikus torokcsakrád aktiválását és a gyógyulás segítésének lezajlását. (szünet)

Az elmédben, szólítsd most a Szellemi Éned, (szünet), idézd meg a Csillag Éned teljes jelenlétét, (szünet), és ismerd el a Spirituális Éned, aki most te vagy, akit spirituálisként érzékelsz. (szünet) A Szellemi Éneddel és Csillag Éneddel állsz, fogjátok meg egymás kezét egy háromszöget formálva. (szünet) Folytasd a mély belélegzést, és lélegezd ki teljesen, és én, Kuthumi előlépek, és egy arany piramist helyezek ezen háromszög középpontjába. (szünet) Fogok egy arany pálcát és megérintem a Szellemi Éned, a Csillag Éned és a Spirituális Éned torokcsakráját, és ez egy erőteljes örvényt aktivál és a piramis középpontjában nyílik meg a háromszög közepében, amit jelenleg formáltok. Ez az örvény [vortex] összehangolódik a torokcsakráddal és elősegíti az én három aspektusának integrációját. Lélegezz, miközben ez az energia munka folyik. (szünet)

Thoth Nagyúr, most a bal kezét a szívcsakrád fölé helyezi a hátadnál; a felemelkedési spirál még mindig spirálisan körülötted és körülötte mozog (szünet) és én most spirálisan elkezdek a háromszög körül járni, amit te tartasz a Szellemi és Csillag Éneddel. Ez a spirál az, ami fel fogja gyorsítani az életed folyamatát, ezen jelenlegi időben, létrehozva egy teret számodra, hogy az Autentikus Éned szívében élj, az autentikus igazságot hangoztatva. Ez a megszentelt spirál szintén megteremt egy lehetőséget, ami isteni összhangban van a szolgálatod jelenlegi szerződésével, kimondottan a kommunikációval kapcsolatban, ami az örvényt, aktívan fogja tartani a háromszögetek közepében; ezért lehorgonyozzuk a hitelesség arany isteniségét, ami erős kapcsolatot tart fenn az Autentikus Éneddel, tekintet nélkül bármilyen konfliktusra, amivel szembenézel.

Továbbra is lélegezz be és ki; az energia munka most fokozódik. Néhányan egy kis kényelmetlenséget érezhettek – lélegezzetek (szünet). Az örvény a háromszög közepében most eléri a legmagasabb vibrációját, összevonja a megszentelt éned ezen három aspektusát. Ez a fény egy aranyló zuhanyként kirobban a Kvantum Éned új aspektusává válva. A Kvantum Éned ezen része az energia egy örvénye, és állandóan az igazság irányába húz téged; folyamatosan arra késztetve és ösztönözve, hogy az igazságodat kommunikáld. Legyél nyugodt, miközben az összes energia összehangolódik a testeddel és annak rendszere újrakalibrálódik, hogy minden harmóniában és tökéletes szinkronicitásban működjön. (szünet)

Most engedd el a Szellemi és Csillag Éned kezét, miközben teljesen a Spirituális Éned jelenlétében állsz. Ez a háromszög most egy állandó kapcsolatot biztosít hármatoknak. A piramis egy állandó vonás ebben a háromszögben és az örvény az, ami fenn fogja tartani ezt a kvantum testet, amiről már beszéltem. (szünet) Lépj vissza a fizikai énedbe, aki ebben a pillanatban és időben vagy (szünet) és ismét fókuszálj arra, amit Thoth Nagyúr tesz a torokcsakráddal. (szünet) Érzed az összes energiát összeolvadni; minden energia, amit épp most tapasztaltál meg eggyé válik. Merkúr Nagyúr aktiválja az átalakulás nyolcszoros tervét mindannyiótok számára. Ez a következő 16 napban fog kibontakozni, összhangban a szolgálatod és lélek lenyomatod isteni tervezetével.

Ez a nyolcszoros terv a felgyorsított folyamat része, amit aktiváltál, ami úgy tud szolgálni, hogy az autentikus éned összes aspektusát összehozza, ami szükséges a jelenlegi a más világokkal való előrevivő közvetlen kommunikációért. Ezért az Autentikus Éned, bármilyen aspektusa, amit jelenleg is tagadsz, arra fog törekedni, hogy utat törjön a felszínre. Lélegezz be mélyen, teljesen kilélegezve.

Thoth Nagyúr most a torokcsakrádról a harmadikszemedhez mozgatja a kezét és a másik kezét a szívcsakrádtól, a hátadnál, a fejed hátsó részéhez helyezi, és belekezd az elméd megtisztításába; a kvantum energia beszűrődik a hüllőagyadba és az emlős agyadba abból a célból, hogy a minták eleresztését szolgálja, azokét, amik már nem szolgálják többé az igazságodat. Ez a gondolatminták, kondicionált hozzáállások és elképzelések isteni eleresztéséhez vezet, azokéhoz, amik a tagadás és félelem által motivált viselkedések egy fajta állapotában tartottak. (szünet)

Lélegezz, miközben ezen energia áthalad az agyad ezen két aspektusán. Ez megteremti az energia egy forgószelét, ami a koronacsakrádon és a harmadikszem csakrádon keresztül, bocsátódik ki. (szünet) Én, Kuthumi most előrelépek és levendulaolajt csöpögtetek a koronacsakrádra, ezáltal elősegítve az összes régi paradigmás energiák gyengéd eleresztését, amik blokkolták a kommunikáció terén az autentikus rendszereidet. A levendulaolaj, amit a koronacsakrádra csöpögtettem, az egy nagyon tiszta és magas vibráció és segíteni fog téged a kommunikációs rendszerek megerősítésében, amik közted és a vezetőid, az univerzum, a szellemi világ és az élet bármilyen más rendszere között zajlanak, azokkal, amikkel létre kívánod hozni a kommunikáció egy kreatív (teremtő) rendszerét. (szünet)

Most ugyanolyan levendulaolajt helyezek a torokcsakrádra is és nagyon gyengéden beledörzsölöm ebbe, elősegítve ugyanolyan finom elengedést és belecsepegtetem a másokkal való kommunikációra, vagyis a más világokkal való kommunikációra. (szünet) Ez a kozmikus összehangolás megerősíti a képességedet a kommunikáció csatornájaként. Ez megnyitja a bölcsesség belső szentélyét, az önismeret belső szentélyét és az isteni akarat, igazság és erő belső szentélyét. Ez a három belső szentély aktív benned és egy kiegészítő forrássá válik számodra, hogy kapcsolódj hozzá, azért, hogy a forrás tisztasága, utasítása, gyógyítása vagy bármilyen más minőséget, amire szükséged van az adott pillanatban. Töltsd el egy pillanatot, azzal, hogy érezd ezen energiákat, e szentélyeket magadban, visszaemlékezve az életre egy tudatos szinten a tudatos énedben, és lélegezz. (szünet)

Thoth Nagyúr most két szárnyat helyez a torokcsakrádra, a hírnök minőségét jelképezve, mert kozmikus hírnökök vagytok. (szünet) Merkúr Nagyúr lepecsételi az egyedi színed felemelkedési spirálját, amit előidézett számodra és ez tartja helyén a Merkúrod kozmikus összehangolását és a kozmikus csakra összehangolást, aktiválva az energia összes forrását, amire szükséged van, hogy fenntartsd ezt. (szünet) Én, Kuthumi a kezedbe adom az arany pálcát, hogy a Szellemi Éned, a Csillag Éned és a Spirituális Éned aktivizálására használd. Ez a motiváció egy eszközévé válik számodra.

Adj hálát most mindenért, amit megtapasztaltál. (szünet) Tudd, hogy Merkúr Nagyúr, Thoth Nagyúr és én, Kuthumi, nagyon közel fogunk maradni hozzád a következő 16 nap idejére. Tedd fel a kérdéseidet nekünk bármikor. Lépj be a belső szentélyedbe és bízz a tisztaságban, ami a kommunikáció tiszta forrásán keresztül fog jönni. (szünet) Az energiaaktiválás most teljessé vált. Folytasd a teljes belélegzést és a teljes kilélegzést, miközben gyengéden visszahúzod a tudatosságodat a fizikai testedbe, az összes új energiát magaddal hozva. (szünet) Az energiák, amik a hüllő és emlős agyaidban helyeződtek el az elkövetkező 16 nap idejére ott maradnak, elősegítve a felgyorsított elengedést és az Autentikus Éned feltárását.

Szeretteim, a másik nagyszerű leckéje ennek a Merkúrikus kozmikus összehangolásnak [Mercury cosmic alignment], a tudás fontossága, ami az elme egyik szövetségese. Sokan Ellenségetekként kezelitek az elméteket. Miközben folyamatosan küszködtök a régi világ félelmeivel és elképzeléseivel, ezáltal lehúzzátok az energiátokat. Használjátok az elméteket az erőteljes manifesztáció és teremtés egy eszközeként. Használjátok ezt az arra való fókuszálásra, ami a fény autentikus igazsága. Ne teremtsél zűrzavart az elmédben a ’mi van ha’ félelemmel teli látomásaival. Töltsd ezt az időszakot azzal, hogy csakis a legjobbat várd el, elképzelve a sikert és az összes régi ciklusod sikeres befejeződését.

A torkod a híd az elméd és szíved között. Ez kell, hogy legyen az energia egy erős és erőteljes forrása, hogy megtartsa az áthidalás folyamatát a tudatosság mindkét szintjén, hogy isteni harmóniában és isteni szinkronicitásban működjön. Szabadítsd fel az elméd, hogy eggyé váljon az isteni szellemeddel és a csillagenergia és bölcsesség kozmikus világának magjai elvetésre kerülnek. Ez életforrássá válik átadva a kreatív teremtő energiát a jövőtök számára.

Vegyél egy utolsó mély lélegzetet, és ahogyan kilélegzel, húzd vissza önmagad teljesen a testedbe. (szünet) Földeld le magad azáltal, hogy kőrözöl a bokáddal, kőrözöl a csuklóddal, a vállaiddal és a nyakaddal, legyen mindkét lábad a földön. (szünet) Amikor készen állsz, nyisd ki a szemed és összpontosíts valamire előtted, hogy emlékeztesd magad a fizikalitásodban, elismerve, hogy leföldelődtél a testedben. (szünet)

Szeretett testvéreim, miközben ezen közvetítést lezárásához tartunk, megerősítjük azt, hogy kulcsfontosságú az, hogy engedjétek meg, hogy őszinték legyetek magatokkal. Ne féljetek érezni az érzéseiteket. Ha boldogtalanok vagytok, érezzétek azt, ismerjétek be magatoknak, ha boldogtalanok vagytok, ahelyett, hogy ezt a szőnyeg alá próbálnátok söpörni és erőltetnétek magatokat, hogy boldognak érezzétek önmagatokat. Azáltal, hogy bevallod a boldogtalanságodat, képes vagy a boldogtalanság okozóját elkapni és ekkor az erő/hatalom egy helyzetében találod magad, hogy döntéseket hoz, amik aztán változást eredményeznek, és amely garantálni fogja az autentikus boldogságodat. Ez az életed minden területére vonatkozik, ahol nyugtalanságot érzel, ahol kétségbe esett vagy, ahol szomorú, bánatos vagy boldogtalan vagy, bármilyen módon, a kiegyensúlyozatlanság vagy bizonytalanság bármilyen szintjén.

A Merkúr elhozza nektek a kommunikáció ajándékát valamint a tisztaság/világosság ajándékát, ahol is az elmétek a szövetségesetekké válik, ahelyett hogy az elmétek mindenféle játékot űzne veletek, táplálva a félelmeiteket, az elmétek most az igazságotokat táplálja. Ezért, ne félj őszintének lenni magaddal. Azáltal, hogy megtagadod önmagad igazságát, ezáltal garantálod magadnak a nyomort, szenvedést, kínt, boldogtalanságot.

Ezért magatokra, hagylak titeket ezzel a választással és szintén elhozok mindent nektek, amire szükségetek van minden szinten, hogy brutálisan őszinték legyetek magatokkal. Elhozzuk nektek a belső erősség, bátorság és bizalom áldásait önmagatokba, hogy megtegyétek a szükséges lépéseket, hogy teljesen szabadok legyetek.

Bízzatok a sok láthatatlan karban, amik megtartanak titeket és tudjátok, hogy soha nem jártok egyedül, mert mind egyek vagyunk és veletek vagyunk mindig minden úton és módokon. Bízzatok a magatokban lévő fényben, miközben a fény visszatükröződik rátok az Anya/Atya Isten szívéből is. Mindig biztonságban vagytok, és mindig vigyáznak rátok. Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohánja és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.


Kérdések és válaszok:

Kérdező(1): Kuthumi Nagyúr tudnál nekem némi betekintést adni a fájdalomba, amit a jobb lapockámba érzek? Jelen volt már régebben is, de az elmúlt néhány hónapban még intenzívebbé vált.

Nővérem, ez a legfontosabb kérdéshez kapcsolódik, a felelősségre vonatkozik, amit a külvilággal kapcsolatban érzékelsz. Ez a felelősség a férfias énedé, amit jelenleg a válladra vettél, amely nem egészen a tiéd, hogy válladra vedd. A fizikai fájdalom kiépülése annak a jele, hogy akármilyen energiák is amiket hordozol, ezek nem a tieid, hogy továbbra is magaddal kéne őket vinned, és előtérbe kell hozni őket, és amit ma tapasztaltál az hozzájárul ehhez. Mivel ez meg fogja mutatni számodra önmagad férfias aspektusával való autentikus kommunikációt, ami veled kíván lenni, ezáltal megkönnyítheted magad, attól, amit többé már nem kell a válladon hordoznod. Ez olyan folyamat volt, ahol válladra vetted bizonyos személyek érzelmeit az életedben, akik arra használtak téged, hogy a válladon kisírják magukat, oszlopként, akire támaszkodhattak. Itt az ideje, hogy eltávolodj ezektől a nehéz sorsoktól, amik másoknak van, más szavakkal, hogy tartozzál másokhoz, nem kell többé magaddal cipelned, ami nem a tiéd. Egyáltalán nincs semmi baj egy vállal, ahol kisírhatják magukat, azzal van probléma, amikor az egyén magára veszi ezeket a problémákat és magával hordozza ezeket, mintha sajátjai lennének.

Kérdező(2): Kuthumi Nagyúr, meg tudnád nevezni a 3 szentélyt újra és tudnál mondani róluk egy kicsivel többet, és hogyan tudjuk elérni őket?

Szeretteim, ezek a szentélyek az énen belül különböző energiákat testesítenek meg az egyén életútja szerint ebben az életben, és az elmúlt életekben is. Mindegyikük megtestesíti a múltbeli inkarnációk különleges elsajátított képességeit. Azáltal, hogy kapcsolatba lépsz a belső szentélyekkel, ott van még sok más is, de a szentélyek, amelyekről beszéltünk, segíteni fognak nektek egyénenként, és ti mint egyének használni fogjátok őket az útmutatás forrásaként és az én forrásaként, bízva bennük és támaszkodva rájuk. Érhető?

Kérdező(2): Meg tudnád nevezni őket újra?

Kuthumi: Meg fogom nevezni neked őket most. Több információ van, amit most át fogok adni nektek. Mindegyik szentély az énen belül egy különleges csakrához kacsolódik. Az önismeret belső szentélye például a gyökércsakrához, valamint a szívcsakrához kapcsolódik, mivel ezen a két csakrán keresztül képes az egyén az én számos aspektusához kapcsolódni, amelyeknek mesterévé vált, amikre az egyén nem tudatos ebben az időben, ez magával hozza a mélyebb önismeretet. A csakrikus rendszereken belül lévő szentélyek az egyéni fejlődés és növekedés különböző szintjeihez kapcsolódik. A bölcsesség belső szentélye, például, a napfonatcsakrához és a harmadikszem csakrához kapcsolódik, mivel ezek a csakrákon keresztül, a bölcsesség mintái tárolódnak. A harmadikszem az a csakra, ami a mintázatok rácsait tárolja az összes életidőben, a napfonat az isteni akarat és cselekvés csakrája. Ezért az életidők alatt ezeken a csakrákon keresztül elsajátított bölcsesség, képességgé válik, amelyen keresztül a bölcsesség lecsatornázódik.

Amikor az egyén az én megértésének utazására vállalkozik, fel kell készülnie, hogy teljesen a mostban munkálkodjon, és ne vesszen bele a múltba vagy a jövőbe. A belső szentélyek az információ számos mintázatát tárolják, amik megtestesítik/kifejezik az összes leckét, amiket megtanultak beleértve a múltat és a jelenlegi idővonalat is.

Az ember nem akar a múltbeli vagy jövőbeli idővonalak foglyává válni, mivel ez megfosztja őt az itt és mosttól. Az itt és most a legnagyobb szövetségetek az autentikus énetek lerögzítésének tekintetében, mivel amit minden adott pillanatban tapasztaltok, az meghatározza a belső szentély további mintázatát. Ezért, a belső szentélyek létezésének tudása által, kapcsolatba lépsz az énen belül lévő örök és korlátlan forrásokkal, amely az úgynevezett belső szentély, táplálva az itt és mostot.

Ez megerősíti a képességedet lélekként, hogy döntéseket hozz, hogy bízz az intuíciódban és hogy tudd azt, amit a szíved mond neked; és ez az ahol az elme egy erőteljes szövetségessé válik. Mivel az elme nem merül bele az önkétség játékába és az egó játszott játékába, ami a ’mi van ha’ félelme által táplált játék, függetlenül a múlt vagy jövő félelmeitől. Az elméd ekkor egy eszközzé válik az itt és mostra összpontosítva; élj minden nap, legyél hajlandó megszólítani a most pillanatában lévő erőt, ami az egyént az egyik pontból a másikba vezeti. Ha valaki túl sokat összpontosít a múltbeli vagy jövőbeli félelmekre, akkor nem tudja teljesen megtapasztalni az énben levés különböző szintjeinek kozmikus jelenlététét, ami minden adott pillanatban benne van.
 

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...