Mária Magdolna - 2009 Első Kanadai

 Michelle Eloff (09.05.13) - Mária Magdolna: 2009 Első Kanadai


Forrás:thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád
Michelle Eloff által csatornázva ©

Torontó, Kanada
2009.05.13

Előző Tűz Kapu rész:

Mária Magdolna: 5:5 - Tizenharmadik Tűz Kapu Aktiválás

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-55-tizenharmadik-tuz.html?m=0

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Mária Magdolna vagyok és üdvözlök mindenkit az újrakapcsolódás, a reaktiválás és az emlékezés csodálatos alkalmából, amelyet ti, mint lelkek csoportja jöttetek el feleleveníteni. Köszöntelek benneteket, drága szeretteim!

Ez a mai ünnep utazás Krisztus Fényetek és Krisztusi Tudatosságotok belső birodalmaiba, az Istennő újjászületésének utazása teljesen új módon, és amikor az Istennő energia újjászületik, akkor magával hozza a vele egyenrangú, de ellentétes [polaritást] – a Mennyei Istent is.

Az egyik ok, amiért úgy döntöttünk, hogy még több Tűz Kaput aktiválunk a Magdolna Oszlopokkal összekapcsolva, az, hogy ez jelképezi a mennyei harmóniát, ami a tűz és a víz, a férfi és a nő, az Isten és az Istennő között – és minden más között húzódik, amit férfiasnak és nőiesnek tekintenek.

Most jött el az idő, amikor az emberiségnek muszáj eljönnie erre az összejövetelre (ha szabad így neveznünk) és igazából egybeolvadnia az összeegyeztethetőség, az együttműködés, a társ-teremtés és a megnyilvánítás energiáival, illetve ezek mennyeien kiegyensúlyozott végleteivel.

Sok előkészület történt ennek érdekében, és a legtöbbetek, akik foglalkoztak ezekkel az energiákkal, ti is előkészítettétek a rácsokat valamennyiünkkel együtt. A legutóbb, amikor energiát aktiváltunk ezen a bizonyos földrajzi területen, ami 2008 októberében történt, a kristály energiák tömeges integrálása ment végbe, ezek a rezgések tökéletesen illeszkedtek azokhoz a szent kristály kódokhoz, melyeket a DNS-etekben tároltok.

Amikor a Tűz Kapu energiák aktiválódtak, mindannyiótokat emlékeztettünk arra, hogy ezek az energiák, amelyekkel összhangban álltok, azért lettek belétek kódolva, hogy előidézzék ezt a bizonyos energia rezgést. Amikor ez az energia rezgést bocsát ki a szívcsakrátokon keresztül, akkor úgy fogjátok találni, hogy az aktiválódó oszlopok szintén kifejeződnek a szívcsakrán keresztül. Ez tovább emeli a szívcsakra rezgését bolygó-szerte, ahogy minden emberi lényben is, és az élet mindegyik királyságában is.

Minden [olyan] fényoszlop, amelyet a következő néhány napban aktiválunk, összhangban áll a Tűz Kapuval – ez a férfias és a nőies megnyilvánulása. Ezen energiák együttműködése fontosságának a megértése kezd elvezetni annak megértéséhez, ahogyan az összes többi polaritás is együtt tud működni, és harmonikusan áramlani e két energia között, teljesen eltérő dinamikát hozva létre, teljesen más valóságot alkotva meg, és amiről majd úgy fogtok vélekedni, mint amit ti vetítetek ki a valóságotokként, és mint amihez mint teljesen eltérő vibrációhoz vonzódtok. Ez megemeli a bolygótok frekvenciáját, megemeli a harmónia frekvenciáját, ezáltal ösztönzi az egyes embereket a harmónia megnyilvánítására befelé és kifelé egyaránt.

A harmónia kulcsösszetevő a béke kollektív esszenciájában, és amikor belső harmóniára leltek, az nem vonatkozik arra, ami a külső valóságban történik, mivel ez a harmonikus vibráció olyan pajzsot képez körülöttetek, mint egy kristály oszlop, ami biztosítja, hogy amihez vonzódtok, az ugyanezt a harmonikus rezgést testesítse meg. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem fogtok kihívásokkal szembesülni, viszont az a mód, amivel ezeket a kihívásokat kezelitek, már teljesen megváltozik.

A Magdolna Oszlopok hasonlítanak Kleopátra Obeliszkjére. Amikor ezek mind aktiválódnak, akkor az energia világítótornyává válnak, az energia és információ kristály fogadójává és közvetítőjévé, A Földön belül milliónyi apró kristály van, ezek a kristályok úgy lettek elhelyezve különleges helyszínekre, hogy előkészítsék a Föld Anya testét és a csakráit a mostani időkre. Ez fog felkészíteni titeket mind a 2014 és 2022 között bekövetkező változásokra.

Ebben az időben megtanuljátok hasznosítani és táplálni az emberiség kollektív tudatossága éteri mezejének dinamikáját. Minél jobban ráhangolódtok belső fényetekre, annál egyszerűbb lesz szív csakrátok megnyílásával megértenetek azokat a dinamikákat, melyek ezeken az oszlopokon keresztül érkeznek.

A Tűz Kapuk, melyeket valamennyien felfedtek a következő néhány napban, a védelem birodalmaiként működnek bennetek és körülöttetek. A következő aktiválással érkező Tűz Kapuk nagyon egyediek energiarezgésüket tekintve, és semmiféle beteges szándék, gyengítő szándék nem lesz képes áttörni ezeket a Tűz Kapukat. Gondoljátok át, gondoljatok arra, hogy mennyire erőteljessé válik ez a védelem, ami belülről fakad és teljesen körbevesz titeket! Kiérdemeltétek azt a jogot, hogy megtapasztaljátok az energia ilyen szintjét, mivel előkészültetek és hajlandóak vagytok az egót engedni újraképződni, újra összhangba kerülni Kozmikus Szüleink legmagasabb tervével és isteni akaratával.

Kanadát a felső egónak tekintik, ez egy a számos ok közül, amiért itt aktiváljuk ezeket az oszlopokat és mindazok, akik fizikailag jelen vannak és azok, akik hallgatják a szavaimat, ti mind kulcs összetevők vagytok a tűznek és a jégnek ebben a csodálatos szövedékében. Ez a Föld Anya testének forró lávája és testének hűvös vize és amikor ezek az energiák összekerülnek, akkor nem oltják ki egymást, ahogy egyesek képzelnék, teljesen más energiát hoznak létre és ez az, ahol tovább kell lépnünk a földi megértésen arra vonatkozóan, hogy a valóságban miként működnek az elemek, arra kérünk benneteket, hogy lépjetek túl az emberi gondolkodás paradigmáin, a tudományos érveken és úgy öleljétek magatokhoz az elemeket, mint a kifejeződés teljesen mennyei megtestesüléseit.

A tűz elemet a legnehezebb uralom alá hajtani, de amikor van tüzetek és vizetek egyenlő mennyiségben kiegyensúlyozva, akkor a levegő és föld elemetek is egyenletesen lesz kiegyensúlyozva. Kezditek majd meglátni, hogy mennyire fontos a Föld Anya testének elemeivel foglalkozni, mennyei kifejeződésének minden vonatkozásával, és ugyanez vonatkozik rátok is.

Minden oszloppal, amelyet aktiválunk és minden Tűz Kapuval, amelyet megnyitunk, mélyebbre kerültök az autentikus énetek birodalmaiba. Ezek a Tűz Kapuk biztosítják, hogy kiszélesedjenek az autentikus énhez vezető ösvények. Rengeteg különböző úttal és az autentikus énetek sok vonatkozásával fogtok szembesülni, s hogy mit értelmeztek helyesnek, az most változni fog, mivel megkapjátok a Hitelesek ismérveit.

A Hitelesek Tanácsa olyan lények tanácsa, akik a nyolcadik szférán túl léteznek. Minden, ami a nyolcadik szférán túl van, olyan erőteljes fényt és vibrációt testesít meg, aminek a jelenlétében emberi lény nem maradhat meg, egyszerűen elégnétek, viszont a lelketek beavatást kapott ennek a tűznek az átlépésére. Ezen az idő átjárón keresztül átestetek az újjászületésen, ahol Kozmikus Anyánk méhének szent folyadékában tartottak benneteket és most itt az idő, hogy új útra induljatok, ideje teljesen a szíveteket követni, a szíven keresztül kifejeződni és érezni ennek a fénynek a mélységét és engedni, hogy átjárja a lényetek legmélyét is.

És most, drága szeretteim, képzeljétek el valamennyien, hogy összekapcsolódtok egymással a szívcsakrátokon keresztül, mialatt mi hivatalosan megnyitjuk az energiát ehhez a szent ünnephez, univerzális aktiváláshoz és kozmikus tűz és víz beavatáshoz.

Lélegezz be mélyen és engedd a testedet ellazulni, mialatt egészen átadod magadat a fénynek és teljesen megvilágosodott és autentikus éned mennyei kozmikus szeretetének. A szívedben adj magadnak engedélyt, hogy átadhasd magadat az életnek, hogy utat biztosíts ezeknek a mennyei időknek, hogy kiterjeszthesd a szárnyaidat és átadd magadat az életnek, az Istennek és az Istennőnek és hogy érezhesd magatokban a hiteles fény erejét!

Vegyél újabb mély lélegzetet és amikor ellazultál, üdvözöld Metatron arkangyalt! Üdvözöld Rafael, Uriel, Arielle arkangyalt! Üdvözöld a Tűz Kapuk és az Istennő Tudatosság Kristály Oszlopai mennyei dimenzióinak lényeit! Üdvözöld az isteniség érzését, amikor a megidézett energia elönti a lényedet és amikor az energia elindul a Szent Istentől és a Szent Istennőtől, akkor az ezen két polaritás közötti és a saját isteni nőiességed és férfiasságod közötti különleges áramlást hozunk létre.

Szeretném, ha a szívcsakrádra fordítanád a figyelmedet, és felismernéd magadban a Mennyei Istennőt és a Mennyei Istent, és aztán azt szeretném, ha még mélyebbre merülnél és megtalálnád a belső gyermeket, és az új nap fényére hoznád, hogy ez a különleges lény megláthassa, amit az autentikus éned lát, mert ez fogja felvértezni belső gyermekedet bölcsességgel, bizalommal és belső tudással arról, ami az ő célja, és ahogy támogathat téged a gyengítő mintázatok meghaladásában, melyeket elfogadtál eddigi éveidben.

Lélegezz be mélyen és amikor kilélegezel, add át magadat a téged beborító fénynek most, amikor jelenléted közepébe belép az Anya Istennő és az Atya Isten és megnyitják a szívcsakrájukat és tiszta feltétel nélküli szeretettel ölelnek magukhoz, olyan energiával, ami emberi alakodban számodra ismeretlen, lényed legmélye azonban azonnal felismeri, és most képzeld el magadat egy szikla széléről lezuhanni Atya/Anya Istenünk karjaiba, és lazíts!

Metatron arkangyal megidézett egy kristály energia oszlopot. Ez a kristály energia oszlop a szívcsakrád közepén aktiválódik, ez az egyedi szeretet és fény világítótornyod, ami összeköt téged a benned élő autentikus lény összes körülötted forgó erejével.

A Hitelesek Tanácsa és Galaxisotok Rangidősei [vagyis Vénei] érkeznek most, hogy üdvözöljenek téged az autentikus élet új korszakában.

Lélegezz be mélyen és lélegezz ki teljesen, add át magadat, engedj ki és csak legyél!

Tudatosuljon benned, hogy most Uriel arkangyal áll mögötted, és a jobb mutatóujját a gerinced hetedik nyakcsigolyájára helyezi, és aktivál egy adó-vevőt, ami azzal a kristály oszloppal kommunikál, ami a szívedbe került.

Aztán a bal mutatóujját a vesetájékra helyezi, és kommunikációs vonalat aktivál a torok és a szexcsakra között.

Lélegezz be mélyen, lazíts, add át magadat és engedd el a gondolatokat!

Lélegezz be mélyen és lélegezz ki teljesen!

Most, hogy ez a közvetítő és kommunikációs szál aktiválódott, az engedélyeddel ezeket az energiákat összekötjük mindazokéval, akik rászánták magukat arra, hogy ezekkel az energiákkal dolgozzanak. Ha hajlandó vagy rá, akkor a szívedben adj engedélyt és a fény szövése kezdetét veszi. Most képzeld el az összes gyönyörű kristály energiát a szívcsakrából kiáradni és megszőni a mennyei fény, szeretet és igazság szent szövedékét!

Ez a bizonyos fény hullám az autentikus én vibrációin keresztül kapcsolódik, ami azt jelenti, hogy emberi énetek alsóbb vonatkozásainak nincs meg az ereje ahhoz, hogy beavatkozzanak ebbe a rendkívül kifinomult, csiszolt szintű átvitelbe, ez viszont benneteket új helyzetbe állít, szeretteim, mivel ahhoz, hogy hordozhassátok az ilyen szintű szív energiát, a szívetekben összeszedettnek, a szívetekre összpontosítottnak kell maradnotok és így kölcsönhatásba lépni embertársaitokkal és az élet többi királyságával, ítélkezés, bírálat és a saját félelmeitek és gondolataitok kivetítése nélkül másokra.

Felkészültetek ezekre az időkre, Kuthumi mester és az én tanításaim jelentették ezt az információt ezelőtt, most viszont már más szinten kell eljárnotok, abból kifolyólag, hogy kristály energiával dolgoztok, ami felerősíti a belsőtöket és a tűz energiával, ami átlyuggatja és elégeti az illúzió fátylait, melyek akadályozták a tisztánlátásotokat és gátoltak benneteket.

Új idők járják és a Tűz Kapuk mindegyike és valamennyi kristály oszlop egy új szálat biztosít az életetekben, a tapasztalatok új dimenzióját. Az öntudatosság, az önelfogadás és önszeretet, ami ezzel az utazással együtt jár, szerénnyé tesz. A megértés és együttérzés mélyebb szintjét fedezitek fel önmagatokkal szemben és ezzel az önmagatokról való gondoskodás új, kiterjedt és erőteljes szintjét teszitek magatokévá.

Vegyél egy mély lélegzetet és amikor kilélegezel, Uriel arkangyal ellép mellőled, és Arielle arkangyal szembeáll veled, és a jobb tenyerét a szívcsakrádra helyezi.

Lélegezz be és amikor kilélegezel, akkor aktiválja a hím és a nőstény oroszlán, az Isten és az Istennő, a szeretet és a fény, az igazság és a tisztaság, a szabadság és a függetlenség Tűz Kapuját.

Lélegezd be ezt a szívedbe, engedd magadon keresztül és add át magadat ennek!

A Tűz Kapuk Istennői körbejárnak körülötted.

A Fény Autentikus Tanácsának Rangidősei egy szent geometriai fénykúpot vonnak körétek, mint a fény aktiválók csoportja köré.

És ezzel az emlékezés szent idejének és dicsőséges napjainak energiája hivatalosan megnyittatott és valamennyiőtök szívén át áramlik, akik részei vagytok az isteniség ezen dinamikus dimenziójának.

Lélegezz be és lélegezz ki!

Ha bárki közületek feszültséget érez a nyaka tájékán, csak lélegezzen, mert ez az a terület, ahol az energia új szintjei beáradnak a szívcsakrába. Ez kényelmetlen érzéshez vezethet a mellkas területén, amikor a bordák kitágulnak. Csak annyit kell tennetek, hogy lélegeztek és lazítotok, mivel a szívcsakra most kiterjed egy másik dimenzióba, amit fizikailag is megérezhettek. Sok változást mostantól fogva, ami a csakrákban megy végbe, fizikai szinten is megtapasztaltok, egyszerűen csak lélegezzetek, engedjétek az energiát mozogni! Amikor elkezdtek félni, azzal az energia áramlása leáll, amikor leálltok az energia áramoltatásával, akkor visszafogjátok a légzéseteket, és aztán már semmi sem tud áramolni. Vagyis lélegezzetek bele, ejtsétek le a vállatokat, lazítsátok a rekeszizmot és csak engedjétek, hogy az Isten és az Istennő navigáljon!

A legfontosabb leckék egyike, ami hazavezeti az emberiséget az aktiválások eredményeként, s ami a következő néhány napban fog bekövetkezni, az az átadás, az átengedés. Sok ember dühös lesz, amikor arra kérik őket, hogy adják át magukat vagy eresszenek el (dolgokat), mivel nem tudják, hogy miképpen tegyék, nem értik, hogy ez mit jelent, pedig egyszerű, megengedni, aminek meg kell lennie és amikor meg kell lennie!

Ne erőltessétek, ami megnyilvánulásának nem jött el az ideje! Amikor bármit is erőltettek, akkor az élet természetével szemben haladtok. Mondhatná valaki, hogy honnan tudhatná a különbséget, hogy mi az átengedés és mi az elősegítés és mi a dolgok előmozdítása az életben? Ez egy belső tudás. Amikor kétség vagy félelem üti fel a fejét, aggodalom vagy nyugtalanság lép fel bármivel kapcsolatban, akkor álljatok meg, vegyetek egy mély lélegzetet, és kérjetek megerősítést, az isteni terv kifejezését és szándékát, hogy isteni időzítésben nyilvánuljon meg a számotokra, és hogy az aggodalmatok, a félelmeitek és minden egyéb kétségre vagy negativitásra okot adó dolog bocsáttassék a fénybe, aztán csak engedjétek el!

Bármikor, ha kényelmetlenséget éreznétek, azt adjátok át és kérjétek, hogy összeszedettek maradhassatok azon a kristály oszlopon belül, ami most már teljesen aktív a szívcsakrátokban! Némi gyakorlást igényel, de nagyon hamar azonosítani fogjátok a különbséget aközött, hogy mikor adjunk át valamit vagy maradjunk állhatatosak, és hogy nyomuljunk előre vagy maradjunk a fenekünkön. Ennél a pontnál sok ember összezavarodik, de ez most a tanulás fontos ideje, amikor megérhetitek az intuíciótok hangját, mert a Földön az idő hatása alatt éltek, és most isteni idő és isteni terv érvényes mindenre.

A Tűz Kapuk és a Kristály Oszlopok várhatóan ezt megnyilvánítják a számotokra és mély megértés fog eljönni valamennyiőtök számára. Nem erőltethettek egy almát arra, hogy idő előtt beérjen, ha eltávolítotok egy virágot a földből, utána nem várhatjátok el, hogy növekedjék, ha nincs hová gyökeret eresztenie, ha nincs, ami táplálja és megtartsa, és a ti szívetek ez a föld, a termékeny talaj, amelyben a reményeitek, az álmaitok, a kívánságaitok és a sorsotok növekedhet, fejlődhet – ne harcoljatok vele, legyetek vele és engedjétek meg az életnek, hogy megmutassa nektek, amit a számotokra tartogat! Döntsetek úgy, hogy az életre inkább kalandként tekintetek, semmint hogy rajtatok kívülállóként, ami szabotál, bántalmaz és megbénít benneteket – ez áldozati gondolkozás és bízzatok benne, hogy nincs áldozat egy sem itt, vagy azok között aki hallgatja a szavaimat – igaz-e vagy sem?

Eljönnek a bizonytalanság pillanatai, de most már tudjátok, hogy mit tegyetek. Tudjátok, hogyan tegyetek különbséget magatokban és ezt gyakorolnotok szükséges!

Most vegyél még egy mély lélegzetet és amikor kilélegezel, Arielle arkangyal ellép tőled.

Maitreya nagyúr és Metatron nagyúr a két oldaladra áll. Egyik kezüket a válladra helyezik és elkezdik bekódolni a csontrendszeredet, ami a Föld Anya testének ásványait és kristályait jelképezi, autentikus éned szent jellemzőivel.

Lazíts és add át magadat! Lélegezz és csak engedd megtörténni!

Ha most lenne bármilyen különleges témában valami, amihez segítségre lenne szükséged, akkor belsőleg, a szívedben továbbítsd e témát a Hitelesek Tanácsa felé, a Fény Rangidőseinek!

Bízz benne, hogy amit megemlítetek, arról megoldást vagy tisztaságot és intuíciót fogsz nyerni! Ne beszélj róla, hogy mivel hozakodtál elő, ne rágódj rajta, csak engedd el és bízz az isteni időzítésben!

Most azt kérjük, hogy fordítsd vissza a figyelmedet a szívcsakrára, hogy fölismerjél minden jelenlévő lényt!

Vegyél egy mély lélegzetet és amikor kilélegezel, a Rangidősök kibocsátanak egy hangot, ami lehetővé teszi a torokcsakrád, a harmadikszem csakrád és a koronacsakrád Tűz Kapujának, hogy aktiválódjék.

Amikor ezek a kapuk megnyílnak, még több energia ömlik a testedbe, csak hagyjad!

Ezek a fény üzenetek, melyek a Rangidősektől érkeznek, telepatikusan kerülnek szétosztásra a Krisztus Tudatosság szent kódjain keresztül, a Mennyei Istennők felsőbb nyelvén keresztül. Ez nemcsak a DNS-hez szól, hanem átjárja a test atomi struktúráját is, s a test válaszul kommunikál mindennel magán belül és a környezetében. Nagyon nehéz leírni azt a módot valamennyiőtöknek, ahogy ez az energia kinéz, ezért azt kérjük, hogy egyszerűen csak érezd, engedd meg a Nagy Lényeknek, hogy megnyilvánítsák a részedre, amit készen állsz megtapasztalni, és aminek a tanújává válsz.

Szeretnénk elismerni tizenhét új lélek kapcsolatot, melyek négy emberi lénybe szűrődtek be, akik részesei ennek az összejövetelnek. Ezek a lények, ezek az emberi lények annak a munkának az őrzői, amelyet mi itt végrehajtunk. Ennek a tizenhét szálnak az integrációjával Metatron megmutat kettőszázhuszonkettő kristály csakrát, melyek ezeknek az emberekben a szívcsakrájában aktiválódnak, amikor ezek a csakrák aktiválódnak, akkor automatikusan aktiválják ezt az energiát valamennyiőtökben. Abban a pillanatban, amikor az energia megérinti a szívcsakrátokat, akkor ráébredtek isteniségetek újabb szintjére, és elkezdtek többet meglátni az Istenről és az Istennőről másokban és magatokban.

Fontos, hogy mindannyian felismerjétek, emlékezzetek rá és elismerjétek, hogy még mindig emberi lények vagytok, most is embernek tekintünk titeket, az emberi élet paradigmája részének tekintünk most is, és azt várjuk tőletek, hogy a legteljesebb életet éljétek mások, vagy önmagatok elítélése nélkül, mások vagy önmagatok bírálata nélkül, de teljes engedéllyel és mennyei instrukciókkal, hogy két kézzel megragadjátok az életet, és teljesen nyitott szívvel élhessetek, Istenként és Istennőként, szándékaitok megtapasztalására.

A Föld lehet pokoli vagy mennyei tapasztalat színtere is, attól függően, hogy miképpen viszonyultok és reagáltok az életre, és ha bárki úgy döntene, hogy megmarad az ítélkezésnél és a bírálatnál arról, amit tesztek vagy nem tesztek, áldjátok meg őket szeretetben, mivel isteni joguk, hogy azt gondolják vagy tegyék, amit akarnak, de nektek nem kell magatokra vennetek, mert idáig terjed a felelősségetek, hagyhatjátok annyiban, vagy el is engedhetitek, és ez az egyszerű élet művészete. Egyszerűen, de nem engedve rátok nehezedni, terhet képezni mások sűrűségét, a nehézségeit és a negativitását – volt benne részetek elég, és keményen dolgoztatok az elengedésén.

Vagyis tudatosuljon bennetek, hogy nagyon fontos magatokat a teljesen megvilágosodott, teljesen uralt Krisztusi és autentikus én fényében tartani, és ezzel harmónia árad rajtatok keresztül, és úgy fogjátok vélni, hogy az élet leckéit kiegyensúlyozottan és bizalommal kezelitek. Tudatos bizalommal.

Vegyél még egy mély levegőt és lazíts, mialatt mi lepecsételjük mindazt az energiát, ami aktiválódott.

Én, Mária Magdolna átnyújtok neked egy különleges vérvörös rózsát. Ez a rózsa jelképezi a szeretetet és a Tűz Kapuk élet-erejét. A Magdolna Rózsákat ezeken belül tartják emlékeztetőül arra, hogy mennyire képes kiterjedni a szív és milyen mérhetetlenül alkalmas a szeretetre és a szeretet fogadására.

És lazíts, engedj el és legyen veled béke!

Húzd vissza a tudatosságodat a fizikai testbe, a fizikai idő vonalra, amiben jelenleg vagy, tudva, hogy minden, ami energetikailag megtörtént, az részed fizikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan – nem különíthető el tőled, mivel ez te vagy és mindig is voltál, amit most csinálsz, csak annyi, hogy emlékezel és újra kapcsolódsz.

Biztosítsd, hogy teljesen leföldeled magadat a testedben!

Nyisd ki a szemedet, nyújtóztasd a testedet, tegyél bármit, amit szükségesnek érezel ahhoz, hogy biztosítsd a teljes leföldelődést.

Drága szeretteim, hatalmas megtiszteltetés és nagy öröm, hogy képesek voltunk újra összekapcsolódni mindannyiótokkal, valamennyien ismertek engem, ahogy én is titeket és amikor együtt utazunk a fény emberiséghez való visszatérésének ezen a szent zarándoklatán, akkor meg fogjátok látni, hogy hazaértek, hogy emlékeztek a felszabadulás ösvényére, ami hozzáférést biztosít a hitelesség birodalmaihoz, ahhoz a világhoz, amit elfeledtetek, ezért kapcsolódjatok hozzá újra, emlékezzetek, válaszoljatok és engedjétek a fényünket eggyé válni a Földön, ahogy a Mennyben is és a kialakított kozmikus kapcsolatok mindenkinek lehetőséget nyújtanak az emlékezésre arról, hogy milyen volt az Anya/Atya Isten szívében, hogy emlékezzünk a tiszta és feltétel nélküli szeretet mélységére és intenzitására mindannyiunk számára, és ez fog segíteni elengedni magatokból mindazt a régi paradigmából, ami tovább már nem szolgálja az utazásotokat. Folytassuk az ünneplést!

A következő negyvennégy nap folyamán nagyon mély szinten dolgozunk majd veletek. El fogunk vinni a Tűz Templomok és a Kristály Templomok szent kápolnáiba. Ezek a templomok rendkívül egyedi, nagyon erőteljes kódokat tárolnak, melyeket az Atya/Anya Isten helyezett az energia rendszerükbe, Isten keze rótt beléjük, hogy úgy mondjam. Ezen időszak alatt ráhangolódtok az Anya/Atya Isten ezen a szent hangjaira, szent vibrációira, szent dallamaira, ami önműködően emlékeket hív elő a testetekben, a szíveteken belül, az elmétekben és a lelketekben. Ez mindenkire nézve egyedi tapasztalat lesz, nem határozható meg egyetlen képben, ez a ti utazásotok, a ti életetek, ezért rajta, éljétek meg teljesen!

Mivel minden ilyen szent dallam energiaváltozást eredményez a testetekben, azt fogjátok látni, hogy minden felgyorsul a számotokra – igen, még az Univerzum nyelve megértésének újabb szintje is. Ez fontos, mivel minél nyitottabbak vagytok, minél nyíltabbak vagytok abban az értelemben, ahogy kinyilvánítjátok a hitelességeteket, annál egyszerűbb a számotokra megérteni a szent nyelvet, ami az emberi elmén túl található, amit a tudattalan vagy alvó egyedek soha nem fognak megérteni.

Ez a ti időtök arra, hogy ragyogjatok, ez most az új élet ígérete, amelyet arany és ezüst tálcán nyújtunk át nektek. Kiérdemeltétek, hát élvezzétek, és legyen béke veletek. Hamarosan újra szólok hozzátok.

Mária Magdolna vagyok, köszönöm, és au revoir.

Soron következő Tűz Kapu anyag:

Michelle Eloff (09.05.15) - Mária Magdolna: 15:5 - 2009 Második Kanadai A 14 – 17. Tűz Kapu és Tizenöt Magdolna Oszlop

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-515-2009-masodik-kanadai.html?m=0

Mária Magdolna - 5:5 - Tizenharmadik Tűz Kapu Aktiválás

Michelle Eloff (09.05.01) - Mária Magdolna: 5:5 - Tizenharmadik Tűz Kapu Aktiválás


Forrás: thelightweaver

Fordította: Borsos Árpád
Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2009.05.01

 

 

 

 

 

 

 

Hanganyag linkje(Szigeti Antal készítette): http://www.mediafire.com/download/1ctcg1ziuu5zzcm/5_5+M%C3%A1ria+Magdolna+Tizenharmadik+Tuz+Kapu+aktiv%C3%A1l%C3%A1s.mp3

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes.
Ne aggódj a channelling résztvevőinek megadott időpontokkal kapcsolatban. Te is hasonló utat jársz majd be isteni tervednek, időzítésednek és célodnak megfelelően.

Előző rész egy kiegészítő rész a Tűz Kapukhoz:

Michelle Eloff (09.04.26) - Különleges Üzenet - Élő Webinárium

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/michelle-eloff-09.html

_________________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és üdvözlök mindenkit abból az alkalomból, hogy a fény és szeretet birodalmaiban gyűlünk össze, összekapcsolva az igazság összes fényét, amikor a szeretet egyetlen organizmusává állunk össze – a fény pulzáló világítótornyaként az Univerzumban. Isten hozott mindenkit.

Drága Fénymunkások, amikor mindannyian tudatosak vagytok, olyankor az idő radikálisan felgyorsul. Amikor az idő gyorsabban tűnik múlni, olyankor valamennyiőtöket arra kérünk, hogy tegyétek magatokévá az igazi énetek aspektusait, melyek azért követelnek figyelmet, hogy újra képesek legyenek felszínre bukkanni a múlt valóságának létezésén túl. A valóság továbbra is felgyorsult iramban változik abból az egyszerű okból, hogy mindannyian számos dimenzió átalakulásán estek át a tudatosságotokban.

Amikor ezek a változások bekövetkeznek, akkor azt kérjük tőletek, hogy ismerjétek fel azt az erőt, ami az árnyékotok mélységeiben rejlik. Sok esetben ez az erő nagyon fiatal kortól fogva rejtőzködött itt, és ezért kérjük ezzel a mostani Tűz Kapu aktiválással, hogy más fajta szinten öleljétek magatokhoz a belső gyermeket.

Gyakran hallhattátok tőlünk, hogy az integráció és megszólítás különböző szintjeiről beszélünk, fontos megértenetek, hogy mindaz, amit az ön-meghatalmasítás és az autentikus énnel történő eggyé válás utazásán megtapasztaltok, azt követeli, hogy lépjetek túl azon a sok dimenzión, amelyekből álltok. Minden ilyen dimenzió tapasztalatokat, emlékeket és tudást hordoz magában, amiket hasznosíthattok, néha azonban ez a tudás, bölcsesség és fény bennragad az árnyék birodalmaiban. Ezen birodalmak mélységeinek az áthatásával újrakapcsolódtok énetek ezen aspektusaihoz, melyeket annyira kerestetek és sokszor még az a tény sem tudatosodott, hogy olyan aspektust kerestek, ami kifejezetten a belső gyermek sajátja, ezért kedveseim, amikor most veletek összegyűlünk, egy fény palástban ölelünk magunkhoz titeket és elviszünk benneteket azokba a dimenziókba, ahol belső gyermeketek tudatossága tárolódik és ezekben a dimenziókban arra kérünk titeket, hogy kapcsolódjatok össze újra azzal, ami szétkapcsolódott az életetek képlékeny éveiben és ebben a mostani aktiválásban az életetek első hét évére összpontosítunk.

Ebben a periódusban mindannyian a tanulás és integrálás sok szintjét tapasztaltátok meg és ekkor volt a szétkapcsolódás és elkülönülés időszaka is. Néhányan igen intenzív traumákat éltek át és azok számára, akik talán nem tapasztalták meg ennyire mélyen a traumákat, nekik még van tennivalójuk. A trauma relatív, viszont fontos megérteni, hogy ami az időben megdermedt vagy a fejlődésében megtorpant, annak újból a felszínre kell emelkednie!

Sok beavatáson mentetek keresztül és az elmúlt hetekben és hónapokban, különösen a Tűz Kapu aktiválások óta, volt egy olyan intenzitás, ami az életeteken átfolyva sok aspektus megnyilvánulását okozta.

Észre fogjátok venni, hogy a következő hat–kilenc hónapban még mélyebb változások állnak be az életetekben. Ez lehet, hogy már el is kezdődött a jelen év februárjától kezdődően, ezért hadd mondjuk azt, hogy azokra a történésekre fókuszálunk, melyeket a jelen idővonalaként említhetek. Ez nem azt jelenti, hogy soha korábban nem érintett titeket, egész biztosan érintett, ám ez év februárja az a legfontosabb időszak, amióta kifejezetten segítünk a felszínre emelkedni ezeket az eseményeket a mostani időkben.

A Tűz Kapu energia minden egyetemes lény Tűz Csakráján belül található meg, egyszersmind az egyetemes lények felső elméjének tudatosságában is, amivel kezdtek megismerkedni. Kozmikus Szüleink tárolják ezt az energiát és kivétel nélkül valamennyiünk részére, és számotokra is ők szivárogtatják át, ami által újra felfedezhetitek az Autentikus Én ösvényét. Ez az ösvény azért olyan fontos mostanában, mert emlékeztet a földi utazás mögött húzódó célra.

Fontos megértenetek, kedves Fénymunkások, hogy kivétel nélkül valamennyiőtöknek saját ösvénye van, ez az ösvény vezet végig azon a különleges úton, ami több más különböző emberi lélekhez kapcsol titeket, és elvezet olyan helyekre, ahol le kell, hogy horgonyozzátok az energiátokat, ami alatt azt értjük, hogy lenyomatot kell hagynotok az illető hely energia mezejében. Az ilyen helynek nem kell szükségszerűen olyannak lennie, ahová rendszeresen utaztok el, lehet, hogy csak egyszer látogattátok meg.

Azért mondom el most ezt nektek, mivel az energia mezőtökbe bevésődött kód dinamikája, az általa kibocsátott hang frekvenciája újabb változáson megy át, mely frekvencia gyakran eredményez olyan vonzást, amikor különleges személyek vagy helyek vagy különféle tapasztalatok felé vonzódtok.

A Tizenharmadik Tűz Kapu az első tizenkettő energiáját egyetlen energia labdába – tűz energiába olvasztja egybe. Ez segít nektek átégetni a múlt összes illúziójának fátylát és mindazt, ami 2009 februárja óta keletkezett, mivel ez nektek is nagyon fontos információt tartalmaz, és utalásokat arra, hogy mivel kell foglalkoznotok a mostani időben, és hogyan fog megnyilvánulni a következő hat hónap során. Hogy mi lesz az eredmény, az meglepetés, ezért azt kérjük, hogy legyetek türelmesek és állhatatosak magatokkal!

A fény hálózatán belül, amit az elmúlt három év folyamán szőttetek meg, egy új energia van felemelkedőben – ez a Vénusz Energia, az Istennők energiája és ezért jövünk most elő a női tudatosság erőivel, hogy segíthessük lehorgonyozni az energia nőies minőségének nagyon finom rendszereit. Az energia ezen nőies minősége segíti az istennő tudatosságot újra fölemelkedni, így tud az Isten-fény és az Istennő-fény teljesen egyensúlyba kerülni abban a létezésben, amit a ti földi létezésetekként tartotok számon.

Amikor ez az egyensúly szerephez jut, akkor egy teljesen másik dinamikát fogtok megtapasztalni a külső világon belül, az emberi világban létező birodalmak mindegyike között. Időbe fog telni, amíg a teljes külső valóság, ahogy ti ismeritek, elkezd az Isten és Istennő fénye közötti kiegyensúlyozott szinkronicitás alapján működni. Addig is a ti felelősségetek, hogy ezt előidézzetek a saját valóságotokban és az 5:5 aktiválás azért lényegi aktiválás, hogy ki tudjátok aknázni a játékosság, az érzékenység, a fény, a szeretet, az öröm és a szenvedély minőségeit, és ez fogja előcsalogatni a belső gyermeket az árnyékból az új nap hajnalának hasadtára.

Amikor képesek lesztek meglátni a belső gyermeketeket ebből a szemszögből, akkor azonosítani lesztek képesek azokat a minőségeket, amit a férfi és a nő testesít meg, s melyek eddig a pontig kijátszottak titeket, ezért most azt kérem, hogy minden további késedelem nélkül csukjátok be a szemeteket, ha még nem tettétek volna meg, vegyetek egy mély lélegzetet a testetekbe, a kilégzéssel lazítsátok el a testeteket, nyugodjatok el kényelmesen abban az érzésben, amiben éppen vagytok!

Próbáljátok meg nem ellenőrizni az érzéseiteket, a gondolataitokat vagy testetek bármilyen érzését, egyszerűen csak adjátok át magatokat a hangom dallamának, és azoknak az energiáknak, melyek most jönnek, hogy üdvözöljenek benneteket.

Szeretném, ha most elképzelnétek magatokat egy különleges Rózsakvarc Templomban, ez az a hely, ahol a belső vezetőitek gyakran találkoznak a belső gyermeketekkel. Ez biztonságos hely, a szeretet, a támogatás és a vezetés szentélye.

Vegyetek még egy mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, engedjétek ezeket a szép rózsaszín energiákat, hogy körbevegyenek benneteket, és hogy lenyugtassák az idegrendszereteket, elnyugtassák az elméteket és harmóniát csepegtessenek belétek.

Amikor az energia harmonikus áradata végighalad az összes csakrátokon, akkor szeretném, ha elképzelnétek egy violaszín rózsát a torok csakrátokban. Képzeljétek úgy, hogy a rózsa kinyílik, és magához öleli és belélegzi a Kozmikus Tűz fényét és az elmúlt tizenkét Tűz Kapu energiáját. Ezzel a torok csakrátok támogatást kap ahhoz, hogy megnyíljon és kifejezhesse belső gyermeketek korábban mutálódott hangját (ha nevezhetjük így)!

A következő pár hétben első kézből szerezhettek tapasztalatot belső gyermeketekről, amikor rajtatok és másokon keresztül kommunikál.

Lélegezzetek be mélyen, lélegezzetek ki teljesen, amíg én, Mária Magdolna, csatlakozom hozzátok ebben a rózsaszín templomban!

Soltec Nagyúr lép be és Jézus Mester és Mária Úrnő.

Személyes gyógyító angyalaitok és vezetőitek csatlakoznak hozzátok és valamennyien körétek gyűlnek pontosan azt az energia vibrációt teremtve meg, amire éppen most van szükségetek, hogy biztosíthassátok a harmonikus, békés és derűs utazást abba az új birodalomba, ahol belső gyermeketeket átölelhetitek.

Lélegezzetek be mélyen és lazítsatok, engedélyt adva mindezeknek a lényeknek, hogy segítsenek nektek, hogy támogassanak titeket és megtartsanak az Atya/Anya Isten szívében!

Én, Mária Magdolna, közelebb lépek és közvetlenül elétek állok. Én fogok segíteni a felszínre emelni belső gyermeketek tudatosságának aspektusait, amelyeket most képesek vagytok megszólítani.

Amikor elkezdődik az én belső birodalmaiba tartó belső utazás, Soltec nagyúr fog elkísérni titeket, és segíteni fog kiemelni a bölcsesség gyöngyszemeit, amit a belső gyermeketek a magasabb bölcsesség árnyékában tartott, és ez fogja elindítani a következő folyamatot vagy ciklust, ami eltávolítja azokat a terheket vagy tényezőket, melyek rátok nehezedtek, és amelyeket annak eredményeként cipeltetek, hogy a belső gyermek nem volt képes szavakba önteni a magasabb bölcsesség birodalmaiban tároltakat.

Én, Mária Magdolna a jobb tenyeremet a harmadikszem csakrátokra helyezem. Ezzel egy elektromos impulzust küldök az agyatokba, ami aktiválja az agy területeit, melyek képesek ráhangolódni arra, ami a felszín alatt húzódik, amit a bölcsesség gyöngyszemeiként emlegetnek, amit a belső gyermeketek képes volt magáévá tenni, ami a tudatosságában tárolódott és amit ebbe az inkarnációba hoztatok más életekből.

Szeretném, ha újabb mély lélegzetet vennétek, és amikor kilélegeztek, akkor nyissátok meg az összes csakrátokat, és engedjétek meg magatoknak, hogy elnyeljétek ezt az energiát!

Soltec nagyúr most jön és közvetlenül mögétek áll. A két kezét a csípőtökre helyezi, ami a támogatását jelképezi és biztosítja a belső gyermeketeket, hogy azért van itt, hogy segítsen nektek támaszt kiépíteni az életetekben.

Amikor érzitek kezének energiáját a csípőtökön, az én kezemet pedig a harmadik szemeteken, akkor egy érzés tudatosodhat bennetek a torokcsakrában, ha mégsem, akkor koncentráljatok a torokcsakrára, és húzzátok befelé azt az energiát, amelyet én táplálok [be] a harmadik szemetek felé, és amelyet Soltec nagyúr pulzál a testetekbe a csípőn keresztül – húzzátok föl illetve le a torokba!

Amikor ezek az energiák a torokcsakrába lépnek, az elkezdi megteremteni az energia új konfigurációját/alakzatát. Ez a konfiguráció olyan impulzusok és kódok változataiból áll össze, melyeket különféle geometriai alakzatok tárolnak.

A geometriai alakzatokban komplex kommunikációs rendszer található. Ez a komplex kommunikációs rendszer viszont teljes mértékben érthető énetek minden belső vonatkozása számára, felismerik, mivel a ti felépítésetek szerves része, a szent jelzéseitek rendszerének része, ami egy egyedi nyelvet tartalmaz, melyet a lelketek és a felső elmétek megért. Ezen a frekvencián utaztok, amikor kommunikáltok az Isteni Elmével.

Nyíljatok meg, hogy tudatosan kapcsolódjatok ehhez a komplex rendszerhez, képzeljétek el az összes apró szakrális geometriai energiát a test sejtjein belül tárolódni és ezek kommunikálnak a DNS-etekkel, a DNS-etek kommunikál a molekulákkal és a molekulák az atomokkal. Egy fény robbanás történik és az atomok erre válaszképpen elkezdenek kommunikálni a molekulákkal, a DNS-sel és a test sejtjeivel és ezzel egy új kommunikációs rendszer lép életbe a tudatos szándékotokon keresztül, hogy újra összekapcsoljon titeket a belső gyermek aspektusaival, melyek a bölcsesség gyöngyszemeit őrzik, amelyeket a felsőbb, bölcs énetektől kaptatok.

Vegyetek egy mély lélegzetet és amikor kilélegeztek, engedjétek el az összes feszültséget, az összes ellenállást, és az összes kifogást, ami tudatosan, sőt tudat alatt is gyötört!

Érezzétek vezetőitek jelenlétét, ahogy megteremtik egy támogató energia következő szintjét, ez az energia még több elektromos áramlatot küld ki, ami összeköt benneteket a központi idegrendszerrel, és a kommunikáció új szintje veszi kezdetét a testeteken belül.

Amikor ez a rendszer kommunikál, akkor a testetek csakrái bársonyosabbá válnak, és mennél bársonyosabbak, annál folyékonyabbak. Ez lehetővé teszi, hogy minden, ami az elszigeteltség, a dermedtség állapotában volt található, az most elkezdjen áradni a csakrákban. Képzeljétek el az energiát finoman, kecsesen és egyszerűen mozogni, ezzel magatokon belül gyönyörű közvetítés megy végbe. Ez az közvetítés a magasabb bölcsességtől ered, ami belső gyermeketek árnyékában található.

Most szeretném, ha egy percre arra kérnétek a belső gyermeketeket, ami előszörre az eszetekbe jut. Ez a kérés egy nagyon fontos kulcs veletek kapcsolatban, hogy mi az, amit a Tizenharmadik Tűz Kapu segítsen feldolgozni és megvalósítani.

A megértés pontja az újjászületés pontja, ahol a fény nemcsak, hogy ragyog lefelé rátok, de elő is robban belülről, mivel ez nem egy külső tapasztalat, ez valami olyasmi, ami belülről fakad, valami, ami ti vagytok, ami jött, hogy találkozzon veletek és emlékeztessen arra, aki vagytok. Ez a részetek az erőtök és a fényetek fontos aspektusa.

Ha nem értitek pontosan, hogy mi az, akkor próbáljatok kapcsolatba lépni vele, ha nem értitek, hogy mi a bölcsesség gyöngyszeme, akkor most azt kérem, hogy hagyjátok távozni! Nem most van az ideje, hogy az elme közbelépjen, ez most az érzés folyamata, a felismerésé és egyszerűen csak engedjétek ennek a részeteknek, hogy megmutassa az utat!

Vegyetek egy mély lélegzetet és lazítsatok, amikor kilélegeztek!

Soltec nagyúr most elveszi a bal tenyerét, és a szívcsakra fölé helyezi a gerincen. Most elkezdi megnyitni a szívcsakrátok belső dimenzióját, és amikor az kiterjed, akkor összekapcsolódik a torokcsakrával és benne a violaszín rózsával.

Most szeretném, ha engednétek mindezt az energiát a testeteken át a belső gyermeketekhez áradni!

A szívetekben mondjátok utánam: 'A fény felséges teremtője vagyok. Eredeti alakom a szeretet forrása. Emberi lényként megérdemlem olyan életminőség megtapasztalását, ami annak fényét fejezi ki, ami vagyok és a szeretet Forrását, ahonnan származom.'

Lélegezzétek be ezeket a szavakat, lélegezzetek ki és lazítsatok!

Most mondjátok tovább utánam: 'Tudatosan azt választom, hogy megnyitom az energiámat, a szívemet, az elmémet, a testemet és a szellememet és tudatosan és szándékosan a belső gyermekemet a szívembe emelem. Arra kérem ezt a részemet, hogy nyilvánítsa meg nekem, ami most éppen a figyelmemet kéri, hogy folytathassam a bölcsességem kiterjesztését a fény és szeretet lényeként. Magamhoz ölelem belső gyermekemet és engedélyezem, hogy fényét és bölcsességét teljesen kinyilvánítsa a számomra, hogy magamévá tehessem és integrálhassam és teljesebben fejezhessem ki magam. Teret engedek belső gyermekemnek és lehetőséget biztosítok rá, hogy kommunikáljon velem a tudatos elmémen és rajtam keresztül ítélkezés, elutasítás, cenzúra és bírálat nélkül. Kiindulópontom békés és engedem a magasabb bölcsességnek, ami a belső gyermekem árnyékában rejtőzködött, hogy megnyilvánítsa magát nekem teljes hatalmában, minden fényében és szeretetében.'

Vegyetek még egy mély lélegzetet és amikor kilélegeztek, engedjétek a testeteket még jobban ellazulni!

Soltec most elkezdi keményebben nyomni a gerinceteket. Amikor ezt a nyomást alkalmazza a gerincen, akkor információ kapszulák kerülnek elő, melyek a szívcsakra területének csigolyáiban tárolódtak. Ezek frekvenciája most hozzáhangolódik a Tizenharmadik Tűz Kapuhoz.

Vegyetek egy mély lélegzetet, lélegezzetek ki teljesen, mialatt a testetek elkezd hozzáigazodni ezekhez az energiákhoz!

Soltec nagyúr most a jobb tenyerét elölről a szívcsakrátok fölé helyezi. Lélegezzetek be és lazítsatok!

Szeretném, ha tudatosodna bennetek, hogy egyik keze a szívcsakra mögött, a másik a szívcsakra előtt van. Képzeljétek el a két kezét, ahogy egymás felé nyomást gyakorol és amikor enged a nyomásból, a Tizenharmadik Tűz Kapu aktiválódik a szívcsakrátokon belül és bevonzza az előző tizenkettő Tűz Kapu minden energiáját egyetlen felséges tűz energia gömbbe.

Ez a tűz energia gömb most elkezd forogni, mennél gyorsabb a pörgése, annál több fényt bocsát ki és ez a fény átitatja az összes fölötte és alatta lévő csakrát, segít egybegyűjteni az összes energiátokat, fizikai énetek és fény testetek minden aspektusát a szeretet és fény egyetlen szép sorozatába – az igazság nyelvébe.

Az igazság nyelve mindenkinél más és egyedi, a kifejezésmódotok egyedi, amikor meghalljátok mások kifejeződését, az az egyedi nyelvetek alapján fog értelmezést nyerni. Ez az egyik oka, amiért a mások vibrációs energiáit érzékelő képességeteken dolgoztok, hogy ráhangolódhassatok másokra telepatikusan és megismerhessétek egymást, de nemcsak mint emberi lények, hanem az ember külső alakján túl is.

Mialatt ebben a térben tartunk benneteket, képzeljétek el ennek a tűz labdának a fényét a szívetekben egyre gyorsabban pörögni és a fényeteket kiterjedni a földgolyó minden pontjára, ahol a vibrációtokkal együtt rezgő lélek lehet és csak engedjétek, hogy hozzá kapcsolódjék. Engedjétek a belső gyermeketeknek, hogy üdvözölje a lélek családotok tagjainak belső gyermekeit, akiket ismertek és akiket soha nem látott emberi szemetek. Engedjétek azt a fényt, aki ti vagytok és a szeretetet, amiből teremtettetek, hogy megérintsen minden lelket, aki hajlandó fogadni ezt a fényt, és hogy átszője az élet valamennyi királyságát!

Ez a kapcsolat támogatja a belső gyermek tudatosság minden szintjét és egy szent hálózatot teremt meg, ami olyan, mint egy biztonsági takaró, ami biztonságot és veszélytelenséget sugároz. Most képzeljétek el ezt az energiát beleszövődni az emberiség kollektív tudatosságába, különösen pedig abba a birodalomba, ahonnan a kollektív belső gyermek tudatosság táplálkozik és ami soha nem szűnő kapcsolatot képez, mivel a Forrásból ered, és visszatérve hozzátok energiával tölti fel a szíveteket, a testeteket, az elméteket, a lelketeket és a szellemeteket, és [feltölti] a talán ennyire még soha nem tapasztalt feltétel nélküli szeretet erejével.

Amikor a szeretet a legtisztább formájában keresztülárad rajtatok, olyankor szabadjára ereszti a csomagjaitokat és a nehéz terheiteket, amelyekhez hozzákötöttétek magatokat, sokszor ezek a csomagok és nehéz terhek, melyek rátok nehezedtek, biztonsági hálót képeztek, de most már nincs rájuk szükségetek, mivel valami más van kialakulóban helyettük, de ez a helyettesítés autentikus energiát tartalmaz, a szeretet tiszta rezgéseit, ami helyettesíti a csomagokat és terheket, a félelmeket, a bűntudatot, a szégyent és a többi negatív érzelmet, melyek súlyos teherként nehezedtek rátok.

Vegyetek egy mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, egyszerűen engedjétek el az összes fájdalmat, aggodalmat és bánkódást, hogy sodródjon el, amikor kitárjátok a karotokat, hogy magatokhoz öleljétek az új, szent szövedéket – az új biztonsági hálótokat, ami fényből és szeretetből készült.

Soltec nagyúr most hátrébb lép, ahogy én is. Mester vezetőtök lép előre és a köpenyt gyengéden körétek igazítja, biztosítva, hogy biztonságban legyetek, és most jött el az ideje, hogy újra kapcsolódjatok a bölcsesség gyöngyszeméhez, és akkor készen álltok elengedni a csomagjaitokat, felszabadítani, újból feltalálni önmagatokat, visszaszerezni a bölcsességeteket, a fényeteket és emlékezni arra, hogy a szeretet Végtelen Forrásából származtok.

A szeretetet nem lehet meghatározni, egyedi tapasztalat mindenki számára. A ti kötelességetek az most, hogy kapcsolódjatok a szeretet szálaihoz, és hogy megtapasztaljátok ezt az egyediséget, hogy engedjétek megnyilvánulni, hogy miképpen van veletek kapcsolatban, mi az, ami veletek kapcsolatban van, és ti hogyan fejezitek ki.

A Tűz Kapuk lebontják a negativitás gátjait és a Fénymunkások közötti konfliktusokat és minden lélek között, akinek szándékában áll meghatalmasítani az emberiséget, szeretetet és fényt hozni a világba, és hozzájárulni az egyensúly társ-teremtéséhez a Földön, amint az a Mennyben is van és ez veletek kezdődik. Mennél jobban kiegyensúlyozzátok magatokat, annál inkább egyek vagytok önmagatokkal, annál inkább egyek vagytok mindenki mással.

Soltec nagyúr a Tizenharmadik Tűz Kapu őrzője és a következő hat-kilenc hónapban nagyon szorosan fog együttműködni valamennyiőtökkel, emlékeztetve a szeretetben rejlő erőre – nem a szeretet definíciójára, hanem a szeretet minden létező dimenziójára, ami alapján úgy érezhetitek, hogy egyedi kifejezései benneteket szolgálnak, ezzel finomítva azt a módszert, ahogy magatokhoz viszonyultok, különösen pedig a belső gyermeketekhez.

Szeretném, ha éreznétek a köpeny melegét a testetek körül, és a belső gyermeket a szívetekhez közel és [azt] szeretném, ha elmondanátok neki, hogy ti, a jövőbeli énje, a felnőtt énje most már készek vagytok meglátni, hogy valójában kicsoda, mivel ő már nyitott a szívével felétek és hogy megnyilvánítsa a hitelességét felétek és szeretném, ha biztosítanátok őt, hogy figyeltek rá, hogy figyelmet szenteltek neki, és annak megfelelően cselekszetek.

A belső gyermeketek várta ezt a pillanatot és most jött el az ideje, hogy átlépjétek az új idő vonal küszöbét, amikor új módon viszonyultok énetek ezen nagyon-nagyon értékes részéhez.

Ez, drága szeretteim, ez a cselekedet, amit most tesztek, beleömlik a tudatosság kollektív belső gyermek birodalmába és átömlik az éterikus fátylakon a fény rácsaiba, melyek támogatják a világ gyermekeit. Minél inkább tudtok hitelesek lenni, annál hitelesebben tudjátok a saját belső gyermeketeket hagyni, hogy könnyítsen ugyanígy a bolygó gyermekeinek sorsán.

Tegyétek ezt a saját gyermekeitekkel, ha vannak és bízzatok benne, hogy minden igyekezet, amit kifejtetek, automatikusan kedvező hatással lesz mindenki másra is, aki érintett a hozzájárulásotokban a kollektív tudatossághoz. Vagy negatív módon, vagy pedig pozitív módon járulsz hozzá az éberséghez, tisztánlátással és tiszta szándékkal.

Vegyetek egy mély lélegzetet, és amikor kilélegeztek, lazítsatok még egyszer!

Mondjatok most köszönetet Soltec nagyúrnak és minden jelenlévő lénynek, akik segítettek nektek, és akik hozzájárultak az energiák megváltozásához! Ezek a lények tovább tartanak titeket a Rózsa Kvarc Templom energia rendszerében.

Kuthumi nagyúr elkezd energiát pulzálni abból az Arany Birodalomból, ahol most tartózkodik. A szíve mindig nyitott és örökké veletek van.

Vegyetek egy mély lélegzetet és amikor kilélegeztek, húzzátok vissza a tudatosságotokat a fizikai testbe!

Vegyetek még egy mély lélegzetet, húzzátok le az energiát a gerinc mentén, kiterjesztve a gyökércsakráig és lerögzítve magatokat szilárdan a Földhöz, leföldelve magatokat újra a testetekben, hogy hatékonyan tudjatok dolgozni a most aktivált energiákkal!

Az energia óriási tűz labdája a szívcsakrátokban tovább forog fényt bocsátva ki, szétszórva az első tizenkét Tűz Kapu vibrációit. Mély változásokra számítsatok, szeretteim, mert amikor a belső gyermek a felszínre emelkedik, ahogyan most is, akkor semmi sem maradhat ugyanaz, ezért csak engedjetek ki, váljatok folyékonnyá és áradjatok az élettel! Minden úgy van, ahogy lennie kell, mindaz, amit tennetek kell, csupán annyi, hogy figyeltek, éreztek, bíztok, majd cselekszetek.

Minden lélek által kibocsátott fény a bolygón növekszik erejében, amikor közös az emberek szándéka – különösen, ha szívük szándékát egyesítik, akkor minden lélek fénye erősödik, és így lehettek a fény kollektív világítótornya, ami a többieknek irányt mutat. Sokan küszködnek a sötétben a fényt keresve. Valamennyien azon vagyunk, és még mások is, higgyétek el!

Mutassa meg az Atya/Anya Isten fénye az utat belső énetek belső birodalmaihoz és nyilvánuljanak meg a belső gyermek árnyékában tartott magasabb bölcsesség gyöngyszemei áldottan, békésen és kiegyensúlyozottan!

A szeretetem és hálám veletek van, és megtiszteltetés a számomra és az összes Templomi Papnő és Tűz Istennő számára, hogy most, a változásnak ezen kritikus időszakában veletek dolgozhatunk.

Mária Magdolna vagyok, au revoir. 

Soron következő Tűz Kapukat kiegészítő anyag:

Mária Magdolna: 2009 Első Kanadai

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-2009-elso-kanadai.html?m=0

Kuthumi - Különleges Üzenet - Élő Webinárium

Michelle Eloff (09.04.26) - Különleges Üzenet - Élő Webinárium


Fordította: Borsos Árpád

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2009.04.26

Forrás: thelightweaver

Az anyaghoz tartozó hanganyag letöltési linkje(Szigeti Antal hangjával):

http://www.mediafire.com/file/gm6dod65xz533n3/Kuthumi+k%C3%BCl%C3%B6nleges+%C3%BCzenete+2009.+%C3%A1prilis+26-%C3%A1n.mp3

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes.
Ne aggódj a channelling résztvevőinek megadott időpontokkal kapcsolatban. Te is hasonló utat jársz majd be isteni tervednek, időzítésednek és célodnak megfelelően.

Előző rész:

Mária Magdolna: 4:24 - Tizenkettedik Tűz Kapu Aktiválás 2009. április 17

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-424-tizenkettedik-tuz.html?m=0

___________________________________________________________________________

Kuthumi vagyok, és a Szeretet és Bölcsesség sugarain keresztül érkezem, hogy mindannyiótokat üdvözöljem ez alkalommal, és elhozzam számotokra a harmónia, az igazság, az egyensúly és a békesség áldásait. Üdvözlet szeretteim!

És a szívünkben nagy örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze mindannyiótokkal, miközben szilárdan Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.

Szeretteim, örvendezünk, amiért tudjuk, hogy minden jelenlévő azért jött ma össze, hogy a következő tizenkettő–tizennyolc hétben megérkező alapvetően új tudatossági hullám születésénél jelen legyen. Ezen időszak alatt azok közületek, akik most világszerte összegyűltek, kapcsolatokat fognak elkezdeni kialakítani bolygószerte, és ezek a most kialakuló kapcsolatok azt a célt szolgálják, hogy biztosítsák bizonyos párhuzamos közvetítések átvitelét, és abban a pillanatban, amikor a közvetítés megérkezik, az energia egy másik szintje kap lángra. Ennek izzása kitisztítja az utat, ami elvezet személyes sorsotok következő szintjére és ez lesz az, amikor sokan fogják megtapasztalni azokat a változásokat, aminek a bekövetkezésén sok-sok hónapja és talán néhányan már több éve munkálkodtok.

2012-vel nem azt mondom, hogy a világotok a végéhez közeledett, ez egy korszak vége volt és az új tudatosság megszületéséé, ami erőre kapott és valamennyiőtöket arra ösztönöz, hogy járjátok tovább a tudatosodás ösvényét és váljatok autentikussá; mindazok, akik ennek igazságában osztoznak, titeket egy ismerős szál köt össze, de nem béklyóként, hanem a fény családjának fonalaként.

Azért választottam ezt a bizonyos mai dátumot a találkozónkra, mert ez nagyon fontos időszak a Föld spirituális történetében. Olyan idő, amikor bizonyos kifinomult mechanizmust alkalmazva valamennyiőtöket elérhetünk, hogy elmondhassuk nektek, hogy ez a ti időtök. Azért hívtunk benneteket, mert ti vagytok azok a lelkek, akiknek célja van, ez a cél pedig az árapály megfordítása, új ösvény megteremtése, amit ti magatok kértetek és tudjátok, mit? Mivel ti ennek részesei vagytok bizonyos értelemben, ha úgy érzitek, hogy ez a hívás nektek szól, ha eltökéltséget éreztek, akkor álljatok neki, tegyétek azt, amiért jöttetek!

Ennek a kihívásnak, ami benneteket ösztönöz, része az, hogy bízzatok, és ez már önmagában egy beavatás. Megtanulni bízni önmagatokban a legfontosabb tapasztalatok egyike ezen az idővonalon, mert amikor bíztok és hisztek önmagatokban lényetek minden szálával, akkor teljesen összhangba kerültök az Isten Tudatossággal, mivel ilyenkor a fény tiszta és fényes csatornái vagytok, és mert ez a fény és tisztaság észrevehető. Most mondhatnánk azt is, hogy mivel emberi testben vagytok, ez nem érhető el, viszont vannak olyan aspektusaitok, melyek nem kötődnek az emberi testhez, de befolyásolják az emberi testet, és ezek elérhetik a tudatosság tiszta szintjeit, ami átszivároghat rajtatok, ezért mennél jobban ismeritek önmagatokat, annál jobban bízhattok és hihettek magatokban, annál egyszerűbb a közvetítést [be]fogadnotok és összeolvadnotok ezzel a részetekkel, nevezzük bár a Felsőbb Éneteknek, vagy aminek csak szeretnétek, de olvadjatok össze vele és fogadjátok [be] ezt a közvetítést, és csak annyit kell tennetek, hogy hisztek és bíztok önmagatokban!

Persze lesz sok más kihívás is, szeretteim, én, Kuthumi, azért teljesítem ezt a ráadás évet, mert foglalkoznom kellett sok csatornámmal a földi síkon. [Sok más változás is lesz, szeretteim, én Kuthumi, befejeztem a ráadás évet, mely során együtt dolgoztam sok közvetítőmmel a Föld bolygón.] A következő hét nap folyamán egy időre eltávozom, most rajtam a sor, hogy további beavatásokon essek át és a visszavonultságomnak ez az időszaka nagyon fontos, mert ekkor fognak az Istennők megérkezni, hogy a Tűz Kapuk tiszta, nyers energiáját munkára fogják. Ez Mária Magdolna, Mária Anya és a tűz szoláris vonala összes szent Istennője energiájának kombinációja.

Ez lángösvényt húz keresztül az emberiség alacsony tudatosságán, a kollektív tudatosságon, azaz a sűrűség ezen övezete átesik a Tűz Beavatáson, ahogy sokan közületek is. Ez a változás megnyilvánítja előttetek, hogy mi igaz és mi nem, ebben pedig az a nehézség, hogy tudjátok, mi a teendő, amikor szembesültök az igazsággal – követitek-e, vagy maradtok a régiesség komfort zónájában, ami olyan ismerős? Okkal mondom ezt, kedveseim, mert változások várhatók, melyek azzal szembesítenek benneteket, hogy az életetek gyökeresen megváltozik, ami nem szükségszerűen traumatikus változás abban az értelemben, hogy rossz dolgok történnének veletek, szóval készen álltok-e a megígért [új] életre? Készen álltok-e igazából akcióba lendülni, amire mindezidáig energetikailag készülődtetek?

Amikor az Istennők veletek dolgoznak az én visszavonultságom ideje alatt, azért én is ellenőrizlek benneteket időről időre, hogy úgy mondjam. Arra kell használnom ezt az időszakot, hogy a bölcsesség és szeretet további aspektusait idézzem meg, melyeket az emberiség már kész befogadni és ahogy erre én felkészültem, úgy ti is, bár benneteket óvnak még az Istennők gondos, értő kezei is.

St. Germain velem tart a visszavonultság időszakában és ebben az időszakban a Tűz Energiák intenzitásuk új szintjére emelkednek, ezért a Föld Anya Tűz Eleme szintén magasabb szintű rezgésre és vibrációra emelkedik és ezt a többi elem is követni fogja.

A Tűz elemmel dolgozni valójában a legingatagabb és legbonyolultabb munkát jelenti, ezért ha tényleg uraljátok a saját Tűz Elemeteket, akkor a maradék három elem már csak a hab a tortán.

A következő hat hét folyamán a Felsőbb Én tizenhárom új átjárója aktiválódik. És most kivétel nélkül mindenki jól figyelje a szavaimat – ezek az átjárók az agy olyan területeit járják át, melyeket eddig tudatosan még nem használtatok, ez, hogy úgy mondjam, felgyorsítja azt az ütemet, amivel fejleszteni tudjátok az agyatok ezen részeit, melyek kifejezetten a hatodik érzék észleléseihez kapcsolódnak, viszont túl fogtok lépni a hatodik érzéken egészen a tizenkettedik szintjéig, ami időbe fog telni, ez nem olyasmi, ami egyik napról a másikra következik be. A legfontosabb dolog, hogy hallgassatok magatokra, ezek az átjárók segítenek fejleszteni a bizalmat és hitet önmagatokban, amiről az imént beszéltem, tehát használjátok ki ennek minden előnyét!

Amikor valamennyien aktiváltátok ezeket az energiákat a fizikai testetekben, akkor hasonló trend érvényesül a Föld Anya testében is, és ezért sokkal fogékonyabb lesz az emberiség természetének napos oldalára. Sok-sok korszakon át a saját energiáit biztonságban tárolta lényének legmélyén, ahogy az emberi lények is. Most, hogy megnyitjuk az én és az énen túl elterülő tudatosság és éberség mélyebb szintjeit, új paradigmák tárulnak fel, nem azért, mintha korábban nem léteztek volna, és ez valami újdonság lenne, hanem egyszerűen mert már képesek vagytok érzékelni valamit, ami a tudatosság és éberség elmúlt szintjein túl létezett, és most az éberségnek ez az új szintje a lehetőségek teljesen új világát nyilvánítja meg, az élet megtapasztalásának más módjait, ami ráadásul az érzékelésben is változást idéz elő, ezért teljesen másként fogjátok kezelni ezeket a kihívásokat és helyzeteket.

Közületek sokan elsajátítottátok, hogy miként kapcsolódjatok le az anyagi valóság apró kis drámáiról, ami már önmagában is nyomós ok az ünneplésre. Abban a pillanatban, amikor képesek vagytok függetlenedni a drámától, képesek vagytok az életetek magasabb perspektívája/nézőpontja felé mozdulni, és ezáltal hasznosítani a kommunikáció, a közvetítés finomabb frekvenciáit, melyet csak nagyon ritkán ismernek fel olyanok, akik a mindennapi élet hétköznapi apróságainak csapdájába estek.

Ezért most azt kérjük mindannyiótoktól, hogy csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el az energiátokat összekapcsolódni azon nővéreitek és fivéreitek energiáival, akik az idő ezen pillanatában most világszerte összegyűltek.

Amikor ezek a fény szálak összekapcsolódnak, akkor az újrakapcsolódás és az új kapcsolatok gyönyörű mintázata alakul ki.

Képzeljétek el az összes ilyen szálat ragyogva fényleni, a sok különböző szín jelképezi a sok különböző energiát, melyet ti valamennyien egyesítetek és összeszőtök a szeretet, az igazság és a meghatalmasodás erőteljes szövedékét teremtve meg.

Érezzétek a testeteket ellazulni, és az energiátokat folyékonnyá válni! Nyissátok meg a koronacsakrátokat, hogy fogadhassátok az Univerzális Energiát, a szeretet végtelen forrását, ami mindig a rendelkezésetekre áll, amikor csak akarjátok. Engedjétek át ezt a folyamot az összes csakrátokon és engedjétek a testeteket finomabbá és még folyékonyabbá válni!

Most engedjétek el a folyékony energiátokat bármilyen irányba, amit választ, hogy összekösse ennek a csoportnak a lelkeit, akiket más korokból ismertek, akiket ebből az időből ismertek és erőteljes kapcsolat alakul ki köztetek és a szívetek mélyén a fény és az igazság szenvedélyes lángja izzik fel, a szent szövedék középpontjában és szeretném, ha belélegeznétek ezt a lángot az orrotokon keresztül és a kilélegzéskor lefelé nyomnátok ezt az energiát a gyökércsakrába.

Belégzéskor engedjétek a lángot belépni a Föld Anya testébe, és amikor kilélegeztek, húzzátok fel a Föld Anyából, fel a gerinc mentén és lélegezzétek ki a koronán át!

Amikor ennek a lángnak a fénye zuhatagszerűen alászáll körülöttetek, az energiája leválaszt benneteket mindarról, ami máig zavart, minden gátló tényezőről, és most szeretném, ha elképzelnétek folyékony fény-éneteket összeolvadni és eggyé válni az Atya/Anya Istennel, és ők is folyékonnyá válnak, és ez a folyékony energia egy szent mozzanatban együtt táncol, különleges geometriai mintákat teremtve, melyek mindegyike jelzéseket, üzeneteket és erőt hordoz.

És ezeknek a geometriai alakzatoknak és ábráknak az ereje belelüktet a folyékony forgatag atomjaiba, és ez válaszul belefolyik a Föld Anya testébe, aztán tovább az emberi korlátoltság, tudatlanság és félelem tudatosság sűrű óceánjába, és a tűz átégeti a világ fátylait, mindenkinek, aki készen áll, lehetőséget biztosít, hogy meglássa a saját fényét, hogy visszaszerezze a szenvedély lángját, a fénynek azt a fáklyáját, ami megmutatja az irányt az igazságotokhoz és a sorsotokhoz.

Mialatt ti továbbhaladtok ebben a folyékony közegben, én, Kuthumi, egy arany és egy sárga lángot helyezek a szívcsakrátokba – bölcsességem és szeretetem jelképeként és annak a szeretetnek a jelképeként, amit valamennyiőtök iránt érzek, amit az Atya/Anya Isten iránt érzek és a szolgálatom iránt érzek, hogy segíthetek megszabadulni minden világ lelkeinek.

Ezek a lángok segítenek nektek telepatikus kapcsolatban maradni azzal a birodalommal, ahol egy ideig tartózkodni fogok. Időnként távolinak tűnhetek majd, de ezek a lángok most eggyé válnak ezzel a folyadékkal, feltöltenek benneteket szeretettel és bölcsességgel, amiből teremtettetek, amit kiérdemeltetek és amit használnotok kell annak érdekében, hogy biztosak legyetek benne, hogy az irány, amelyet követtek, az igazi sorsotok felé vezet.

Szeretteim, itt az ideje, hogy a Fénymunkások összejöjjenek és közösségeket alkossanak, ahogy az történik is a modern világ technológiájának segítségével. Nem mindig szükséges vagy lehetséges, hogy a Fénymunkások fizikailag gyűljenek össze egy földrajzi helyen, ezen a módon felgyorsíthatjátok azt az ütemet, amivel egyesítitek a fényt és hatalmatok erejét, hogy fejlődjetek és társ-teremtsetek az új világban.

A Föld Anya egyre közelebb kerül nagy átalakulásának idejéhez, viszont a változás inkább a teste felszínén fog bekövetkezni, nem annyira a testén belül. Hozzávetőleg a 2018-tól 2020-ig terjedő idővonalon elkezdődik testében a belső átalakulás, ezért használjátok a változás mostani idejét a felkészülésre, ami annyiból áll, hogy egyesítitek a fény erőit, megosztjátok, amiben a legjobbak vagytok: a tudást, a tanácsokat, a látomásokat. Szolgáljátok egymást, mert ezzel Istent, az Istennőt és önmagatokat szolgáljátok!

Amikor egymást egyaránt látjátok tanítónak és tanítványnak, akkor fogjátok megérteni, hogy mitől olyan bámulatos az élet utazása. Amikor önmagatokra mások szemén keresztül tudtok nézni, ítélkezés és bírálat nélkül, és csak figyeltek, akkor kezditek észrevenni azokat a vonásokat magatokban, melyeket korábban nem ismertetek föl, és ekkor kezditek belátni és igazán megérteni, hogy azt választjátok, amihez vonzódtok és ezek java része most változóban van, úgy értem, amihez vonzódtok.

Mostantól Metatron nagyúr, Maitreya nagyúr és Melchizedek nagyúr egy csillag tetraéder energiát fog tartani a Föld Anya teste fölé a következő tizennyolc hétben, ez fogja bebiztosítani mindazt az új energiát, ami a külső változások eredményeként állt elő, a magasabb világokban végbemenő változások önműködően változást vonnak maguk után az alacsonyabb világokban, ha változás történik a Mennyben, akkor a Földön is és viszont.

Szeretteim, öleljétek magatokhoz az életet, fogadjátok el önmagatokat, álljatok meg most azonnal, és ebben a pillanatban adjatok hálát mindazért, amit tapasztaltok, és amit eddig tapasztaltatok! Nem mindig lehetséges, hogy meglássátok a megnyilvánulások hátterében húzódó célt, de amikor magatokhoz ölelitek, amikor bátran szembesültök vele, tovább nem menekültök, akkor kezdtek táncba, kezdtek úszni az árral, ami a figyelmeteket kéri. Fogadjátok el az életet, tegyétek a sajátotokká, ismerjétek meg, hogy mi a játékterv, találjátok ki, hogy melyek a kulcs-eszközök hozzá, hogy játszhassátok a földi játékot! Hogyan bántok a természettel? Hogyan egyesítitek a bolygó elemeinek energiáit a szeretettel, a többi királysággal, akik megosztják az életet veletek, mindezt hogyan egyesítitek magatokkal? Hogyan hasznosítjátok? Hol marad a tánc? Hol a szinkronicitás és hol az áramlás?

Tudjátok, ha abbahagyjátok a rohanást és megfigyelitek, hogy mi van az orrotok előtt, ha tényleg megnézitek, akkor az elveszíti a hatalmát fölöttetek, mivel megtettétek az első legfontosabb lépést ahhoz, hogy megálljatok, és szembenézzetek a félelemmel. Azt veszitek észre, hogy valami odabenn megváltozott, és a támogatás vagy az irányítás vagy a tisztaság, amit annyira vártatok, hirtelen ott terem. Lehet, hogy nem azonnal veszitek észre, lehet, hogy azt sem tudjátok, hogyan történt, de hirtelen tényleg másként kezditek látni az életet és ez az, amiért valamennyien fáradoztok. Sokan közületek sok mindent elértek már, és most bizonyosan nem szabad feladni.

Mialatt ebben a folyékony állapotban vagytok, a Fény Tanácsa arra kért, hogy szóljak minden Fénymunkáshoz és emlékeztesselek titeket, hogy ha a fény erejévé, a változás erőteljes hullámává akartok válni, akkor együtt kell működnötök egymással. Ne versengjetek, hagyjátok abba egymás bírálatát, ne utasítsátok el egymást, jöjjetek össze, egyesítsétek az erőtöket, és akkor valóban számottevő erő lesztek, de ha a Fénymunkások egymást fenyegetik, akkor sajnálattal azt kell mondjam, hogy a sötétség vagy a negativitás erőt vett rajtatok. Működjetek együtt bölcsen, és meglátjátok, hogy miről beszélek!

Szeretteim, mielőtt befejezném a közvetítést, szeretném elismerni, hogy tudatában vagyunk annak az erőfeszítésnek, amit valamennyien a személyes gyógyulásotok és mások segítése terén kifejtetek, és amiért összegyűltök és azt kívánom, hogy ez megtöbbszörözve mindvégig tovább folyjék. Higgyétek el, a dolgok változnak, jobbá válnak, bízzatok az életetek folyamatában és a szívetekben!

Most vegyetek egy mély levegőt, kezdjétek visszahúzni az energiátokat a fizikai testbe, húzzátok vissza a tudatosságotokat az anyagba! Engedjétek meg a folyékony energiának, hogy veletek és körülöttetek maradjon!

Ezalatt a Maitreya nagyúr, Metatron nagyúr és Melchizedek nagyúr által aktivált energia bennetek és az energiamezőtökben is aktiválódik. Ez a csillag tetraéder automatikusan kapcsolódik a Föld Anya testének tetraéderéhez erre az időszakra.

Sok minden, sok elektromágneses történés fog aktiválódni. Sokan fogják azt tapasztalni, hogy az álom állapota zsúfoltabbá válik és ebben a mostani időszakban sokkal egyszerűbb lesz a kommunikáció a vezetőitekkel, akik első kézből észlelik majd ezt az energia áradatot, ti pedig észreveszitek majd, hogy ez mekkora különbség.

Bízom benne, hogy valamennyien továbbfejlődtök az igazi énetek és erőtök fényében. Bízunk benne, hogy kivétel nélkül valamennyien tovább terjesztitek az igazság fényét, legyen az bármilyen igazság – ha ez az igazság tartalmazza a fény esszenciáját és az Atya/Anya Isten mennyei szeretetét, akkor az biztosan igazság, függetlenül attól, hogy milyen szavakba öltöztetik, és ez azon fényszálak kiegyensúlyozott frekvenciája, amelyek átszövik a lelketeket, és aminek az elérését támogatni kívánjuk.

A harmónia az életben az, amit harmonikusnak éreztek, az egyensúly az, amit kiegyensúlyozottnak éreztek és a bőség is viszonylagos, attól függően, hogy hogyan határozzuk meg – lehet pozitív vagy negatív, ezért figyeljétek meg, hogy a harmónia mit jelent a számotokra, az egyensúly és a bőség mit jelent a számotokra, és ennek megfelelően cselekedjetek!

Szeretteim, a szívem a tiétek, és bár egy időre nem fogjátok hallani a hangomat, a jelenlétemet mindig érezni fogjátok.

Ünnepeljétek meg az Istennők jelenlétének megtapasztalását, mivel ez az első alkalom a Föld spirituális történetében, hogy az Istennők ezen a módon előtérbe kerülhetnek és eljuthatnak annyi nyitott szívhez, annyi kedves emberhez. Amikor valamennyien a mennyei változások katalizátorai lesztek és segítitek azokat lehorgonyozni a földön, amire az emberiség már készen áll, akkor gazdag jutalomban lesz részetek az önismeret alakjában, az ön-meghatalmasítás eszközeinek formájában és az egységhez vezető autentikus ösvények felfedezése révén.

Ösztönözzön benneteket az Atya/Anya Isten szeretete minden percben éjjel és nappal!

Legyen minden köztetek kialakuló kapcsolat és minden már meglévő kapocs kiegyensúlyozott, harmonikus, osztozzatok a bőségen egymás között!

Bízzatok a sok láthatatlan karban, melyek valamennyiőtöket szilárdan tartanak, tudjátok, hogy nincs olyan pillanat, amikor egyedül lennétek, mivel mi mind egyek vagyunk és veletek vagyunk mindig és minden módon, és tudjátok, hogy minden rendben van, és továbbra is rendben lesz a világotokban!

Kuthumi vagyok, a Szeretet és Bölcsesség Arany Sugarának Chohanja, és üdvözöllek és szeretetben megáldalak benneteket. Adonai.

A soron következő Tűz Kapu:

Mária Magdolna: 5:5 - Tizenharmadik Tűz Kapu Aktiválás 2009. május 1

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-55-tizenharmadik-tuz.html?m=0

 

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...