Mária Magdolna – A Felemelkedés Törvénye és 8-14. Víz Kapuk



Mária Magdolna – A Felemelkedés Törvénye és 8-14. Víz Kapuk

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. január 18

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző közvetítés: 

Guinevierre Úrnő – A Vonzás Törvénye és 1-7. Víz Kapuk 2010. január 15

 https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/guinevierre-urno-vonzas-torvenye-es-1-7.html

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

OoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOoOo

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket az igazság és szeretet jelenlétében. Az utazásotok folytatja a kibontakozását minden és minden egyes pillanatban, amikor lélegzetet vesztek, az utazás felgyorsult mindannyiotok számára és látjuk, ahogyan néhányan a változás ezen nagy viharának központjába ültök és féltek, hogy mivel érkezik ez, mivel ez egy nagyon eltérő attól, amit megszoktatok, és féltek a múltatoktól, mivel a jövő arra kér titeket, hogy nézetek magatokba, vizsgáljátok meg a múltatokat, hogy lépjetek be a gyógyulás medencéjébe azért, hogy előre tudjatok lépni.

Néhányotok nehézséget és egy (fajta) sötétséget érez a belsejében. Ez a nehézség, ez a súly nem a bennetek lévő sötétség, amely kontrolálni próbál benneteket, ez nem egy sötét energia, ez egyszerűen a félelmek, amelyek a tudatalatti felszíne mögött rejlettek, és most már előtérbe jönnek, hogy még jobban fénnyel árasszátok el magatokat, és ez, szeretteim, a Felemelkedés Törvénye. Mindenki számára végtelen lehetőségeket kínál, hogy felemelkedjenek a világias fölé. Támogat titeket és megmutatja nektek az újat és az eltérő utakat és kilépési pontokat ad nektek,  ezalatt más világokba vezető ajtókat értünk. Ezek a világok bennetek léteznek és segítenek a korlátozás fölé emelkedni, a megvilágosodás fejlett állapota az, ami megnyitja az ajtókat és minden alkalommal megvizsgáljátok és belenéztek a lelketek mélyébe és megengeditek a szellemeteknek, hogy veletek járjon kézen fogva, hogy vezessen titeket és megmutassa nektek a módot a felemelkedésre, ekkor újabb lépést tesztek a Mennyhez vezető lépcsőn.

A mennyek bennetek vannak, mint ahogyan a pokol is, és a Mennyhez vezető lépcső egy spirál bennetek felhúz titeket a fény világába, azon fénybe ami a szívcsakrátokon belül tárolódott. A mennybe vezető lépcső az egyik olyan, amely lehetővé teszi számotokra, hogy tovább és még tovább emelkedjetek a mindennapi életetekben tapasztalt helyzetek fölé. Minél jobban tudjátok, hogy biztonságba vagytok, annál inkább képesek lesztek érezni azt, hogy nem vagytok egyedül, akkor az olyan pillanatokban, mint amiket néhányan most éreztek, a sötétség nem lesz olyan sötét és a nehézség nem lesz olyan súlyos; ezek a terhek, amelyek a lelketekre nehezedtek. Ez az ami éreztek és a sötétség a fény hiánya, amely a szeretet.

Szeresd halálra önmagad ezen részeit, átalakítva őket egyenlővé, de ellenkezővé. Úgyszólván most valójában az az életetek küzdelmében harcoltok most az életetekért. Ezt a küzdelmet egy magasabb nézőpontból kell megfigyelni, mert tudjátok, hogy amikor az egyén ellenáll az akadályoknak, a kihívások folytatódni fognak. 

Egy nagyobbb okért fogtok harcolni, ezt a szabaddá válni szüksége motiválja, ahogyan a szellem megeleveníti a lelket, aki egy emberi inkarnációt tapasztal meg. A 3. Dimenziós Világ egy része bizonyos mértékű erőt igényel néha, ez a Tűz Elem, a harci aspektus.

A szenvedély lángja előre fele hajt titeket különösképpen, amikor lehetővé teszitek ennek a lángnak, hogy fénybe vezessen, mint valami olyanba, amit el kell kerülnötök vagy el kell futnotok előle.

Ez a láng nem fog elpusztítani titeket, mert az egyik részetek, azonban el tudja pusztítani azt, amely többé nem a részetek, többé nem szolgálja az ösvényeteket. Olyan pillanatokban, amikor ezekre a választásokra van szükség, amelyek előidéznek egy felemelkedési lehetőséget, ez egy halál, amelyen keresztül mentek.

Ez a halál a régi világra nézve halálos, a régi utak és módok halála, búcsút mondva és előre haladva és újjászületek az élet egy új perspektívájába, és ez az emberiség evolúciójának e hihetetlen spirituális fordulópontjának az egyik ajándéka.

Megadtátok magatoknak a lehetőséget, hogy sok életidőben rész vegyetek egy inkarnációban, tehát minden alkalommal túlléptek a félelmeitek egyikén, minden alkalommal megértitek önmagatok egy aspektusát és növekedtek a tudásban és bölcsességben és kiterjesztitek a szeretet tudatosságát, átölelve azokat az úgynevezett sötét részeiteket, újjászülettek, mert amely egyszer tudatalatt befolyásolt benneteket többé nem egy tudattalatti irányító erő az életetekben ezért, a törvény mindent megváltoztat.

Amikor úgy döntöttél, hogy az Autentikusok Ösvényén jársz, és emlékeztél magadban hogy mennyire fontos felfedezni minden létező utat a létezésbe, hogy azonosítsd magad a valódi éneddel és visszaszerezd az erődet, amelyet átadtál az alacsonyabb egódnak, és ebben az esetben hagy hívjuk az alacsonyabb egódnak a félelmeidet. Ez a felismerés, a fontosságának ezen elismerése, különböző identitások megtanulásának és hogy hogyan azonosítsátok önmagatokat a valódi énetekkel ez már önmagában egy mélységes gyógyulást váltott ki mindannyiotok részére, a széttöredezett lélek aspektusoknak egy mély és alapos gyógyítást aktivált.

A szerkezetetek/felépítésetek mechanizmusainak megtanulása feltárja számotokra az esszenciális készségeiteket, annak érdekében, hogy támogassa a lendületet, hogy folytassátok az igazi énetek sok oldalának feltárását és a valódi identitásotok felfedezését, ami elvezet benneteket a világokba, amik felszabadítják a lelketeket, felszabadítják az elméteket és felszabadítják a testeteket.

Fontos az érzés, mert érzés nélkül az egyén soha nem tudná, hogy mit tegyen vagy hová menjen, a küzdelmetek erősödni fog, (ha elnyomjátok az érzéseiteket), ezért fogadjátok el az érzéseiteket, az utazásotok értékes részeikként, ez a Felemelkedés Törvényének egy értékes alapelvű esszenciája, energiája és aspektusa.

Hányszor hallottátok már azt a mondást“érezd a sötétségen át vezető utad”?/(eredetileg: feeling your way through the dark?) Az érzéseid segítenek nektek, és ezek az érzések, amelyeket kikapcsoltatok, az érzések, amelyeket olyan keménynek találtatok, hogy ledermesztettetek, amelyek most a küzdelmükkel kiemelkednek; a harc a szabadságért, az életükért való küzdelemért, ezért többé már nem tudjátok elrejteni a küzdelmeiteket, ez nem egy negatív cselekedetű harcnak, ellenállásnak tekinthető, ez egy szenvedéllyel teli védekezés önmagatok ezen belső aspektusai által, hogy kiemelkedhessenek ebből, egy forradalom létrehozása, egy forduló pont az életetekben, azért, hogy felhívja a figyelmeteket, azért, hogy megmutassa számotokra, mennyivel többek vagytok, mint amit valaha is felismertetek. Olyan sok dolog van jelen számotokra, amit most fel kell fedeznetek és támogatjuk a harcotokat, a szenvedélyes kutatás, hogy felismerjétek a kegyelmet és szépséget, ami az életen belül létezik, amely önmagatok egyik része, és az isteni jogotok, hogy megtapasztaljátok ezt.

A Felemelkedés Törvénye kifejezi ennek erejét/hatalmát azáltal rátok ragyogtatva ennek fényét és rajtatok keresztül át ragyogtatva a fényét. A szeretet sugarai, amely a szíveteken keresztül áramolnak, ami a felemelkedés fénye, az a fény, amely leragyog rátok a szeretet ezen szárnyaival beburkol, amely megvéd titeket, és ez az igazság fénye, a szeretet fénye, amely kifejeződik bennetek, amely arra motivál titeket, hogy folytassátok a kereséseteket ezért, a felemelkedés a szeretet átölelése annak teljességében.

A Felemelkedés Törvénye épp ezért a Szeretet Törvényének egyik része, amely egy későbbi időpontban kerül majd nektek átadásra, de ez létfontosságú, amit mindnyájatoknak meg kell értenetek, hogy hogyan működnek együtt ezek a Törvények. A Felemelkedés Törvénye megköveteli az állhatatosságot, ez megköveteli, hogy mindent másképpen tegyetek, hogy megtegyétek, ami ezen kritikus forduló pontoknál tennetek kell az életetekben, hogy előidézze a változást, amikről felismertétek, hogy szükségetek van rá.

Ezen forduló pontok felkínálnak számotokra más világokba vezető átjárókat, és ahogyan korábban mondtam, mert ez egy ilyen egyedülálló időszak az emberiség spirituális történelmében, képesek vagytok befejezni az élet ciklusaitok számosát ezen egyéni életidőben. Elképesztő és csodálatos célokat és álmokat érhetek el és valósíthatok meg ezen életidőben, ha alkalmazni fogjátok a Felemelkedés Törvényét, a legfontosabb része, amit mondtunk, hogy érezzetek, hogy engedjétek meg a Víz Kapuknak, hogy kitárják a fényüket számotokra és hogy haladjatok az áramlásukkal.

Ezen a szakrális kehely tartja/tartalmazza az élet megszentelt vizeit felkínálva számotokra a szabadság lehetőségét azáltal, hogy éreztek, azáltal hogy az áramlással együtt haladtok, annak érdekében, hogy teljesítsék azt, amit a Felemelkedés Törvénye is megkíván tőletek, és hogy emlékezetek, hogy hogyan azonosítsátok magatokat a valódi énetekkel, hogy felfedezetek számos utat/módot, amelyben a szeretet kifejezésre kerülhet és ennek során felfedezhetitek az igazi énetek sok identitását, és azt, hogy hogyan azonosítsátok magatokat önmagatok ezen részével visszaszerezve az erőt, és hogyan azonosítsátok magatokat ezen részetekkel visszanyerve az erőt, a félelmetektől, ami fölöttetek uralkodik.

Nem tudtok felemelkedni, ha nem gyógyítjátok meg a lelketek széttöredezett aspektusait, ez az amiért a hívásuk számotokra most olyan fontos, a hívásuk kéri tőletek, hogy nyissátok meg a szíveteket, hogy érezzetek, hogy bízzatok és hogy szeressetek, hogy engedjétek meg önmagatoknak, hogy szeretet legyetek.

Tehát most vegyél egy mély lélegzetet be, lazítsd el a tested, miközben kilélegzel és érezd a személyes vezetőid és Őrangyalod melegségét és együttérzését körülötted. Érezd a nyugalmat és békességet bennük, miközben megnyitják a szívüket az üdvözlésedre, hogy megtartsanak téged és megkönnyítsenek a terhektől, amelyeket a testedben érzel. 

A fény és szeretet egy megtestesülése vagy és az akarom, hogy most képzeld el önmagad lényét a fény egy csodálatos fáklyájának, és a láng minden lobogása kifejezi ennek a fényét azáltal, hogy kibocsát egy szeretetnek nevezett hangot. Ezért van az, amiért a szeretetet gyakran társítják a szenvedély tüzével, a szeretet szenvedélyes lángjával. Ez a szenvedélyes láng, ez a fény benned az, ami most előbukkan a testedből egy tudatos szinten és lassan elkezd lángra lobbantani más szenvedélyes lángokat is benned, a lángokat, más szóval a szenvedélyes szeretetet, a mindenható fényt benned, amely a szabadságát kívánja meg ezeknek a részeidnek, amelyek úgy döntöttek, hogy meghatalmasodottá válnak, hogy egyek legyenek veled a Minden Ami (te) Vagy valódi esszenciájában.

Ezek a lángok most gyengéden áthaladnak a tudatalattid felszínén, de ha áttörnek az ismeretlen részeiden és megmutatják számodra, hogy gyors változás várható, változás, amely segíteni fog számodra a fényed felemelkedésébe való következő lépés megtételébe, a lényed felemelkedésébe és a szellemed magasabb birodalmakba való és az isteni hangzás oktávjaiba való belépésbe.

Azt akarom, hogy képzelj el egy pillanatot most az időben, amikor valakit olyan hatalmas erővel és energiával szerettél, amiről úgy érezted, hogy a szíved felrobbanna. Emlékezz arra, hogyan éreztél, a szabadság érzését, a hatalom érzetét, egy erőt, amely bármit le tudott küzdeni, a te szereteted olyan nagy, olyan erős, hogy semmilyen hibát nem észlelnek, nincs veszély a megfélemlítésre, mindazt, amit tudsz, az a szeretet szükségessége kifejezni. Emlékezz, milyen érzés is volt ez, a szabadság érzése, a hatalom, egy erő érzése, amely legyőz mindent, a szereteted olyan nagyszerű, olyan erőteljes, ezt nem hibának kell látni, nem veszélyes, hogy olyan megfélemlítő legyen, mindnyájan tudjátok, hogy a szeretet erejét ki kell fejezni.

Most azt akarom, hogy fordítsd ezt a mindenható energiát magadra, és képzeld el, hogy a szeretet, amit éreztél a másik lény is érezte irántad.

A szeretet, amit más iránt éreztél mindig az a szeretet volt, amit önmagad iránt akartál érezni, és amikor kibocsátod ezt másnak és nem adod meg magadnak, eljön egy pont ahol ez a szeretet vissza lesz utasítva mivel visszautasítod ezt önmagadtól is, jön egy pont, ahol a szeretet úgy tűnik, hogy elárult téged vagy csalódást okozott, az egyetlen módja annak, hogy elárulja vagy csalódottnak érzi magát abban a pillanatban, hogy képtelen voltál ebben a fázisban szeretni magadat annyira, mint ahogyan másokat szerettél. Tehát hogyan válik ez a szeretet teljessé? Hogyan tudja az egyén felhasználni ezt és szeretetet érezni önmaga iránt?

A Felemelkedés törvényén keresztül, drágáim, azáltal, hogy olyan döntéseket hoztok, amelyek meghatalmasítanak titeket, ezáltal megtéve azt, amit a forduló pontod kér tőled, hogy hozzál egy élet megváltoztató választást, hogy hozzál egy döntést, amely valami eltérőt hoz magával – ez csodálatos alkalom, hogy nagyszerűbben élj, mint ahogyan most élsz.

Azt szeretném, hogy próbáld meg és képzeld el magadban az izgalom érzését kiépítve önmagadon belül. Ha nem érzed ezt, csak képzeld el érezve ezt. Ez az izgalom érzése kiépül benned, várakozva arra, amit az új ösvény előidéz neked, várakozva, mint egy gyermek tudva, hogy valami újat fogsz megtapasztalni, valamit, amit soha nem tapasztaltál azelőtt.

Érezd a félelmet, ha tudod, hogy hozzáférhetsz egy másik világba vezető ajtóhoz, magad mögött hagyod a régit, ez az amit ezek a forduló pontok jelentenek, lehetőséged van arra, hogy eltávolodj attól, ami nem működik számodra többé és próbálj meg valami újat azonban, ami történt leginkább a lehetőség elutasítása és nem ismertétek fel ezt, miközben az Univerzum azt mondta nektek “eleget szenvedtetek, több mint elég beavatási cikluson vittétek át magatokat, megfizettétek a karmátokat, megadtátok az adósságotokat, a kemény munkátokért, amit megszenvedtetek most jön a jutalom, a jutalmatok az új lehetőségben van.”

“Itt vagytok”, az Univerzum mondja, “hozzátok meg a választásotokat” mégis a legtöbben úgy látják ezt, mint a haldokló folyamatot, mint a lelkük halálát. A komfortzóna, az alsóbb egó győzelme legtöbbször és ekkor a szenvedés újra elkezdődik számotokra látjátok, drágáim, amikor megvan a lehetőségetek arra, hogy a végzet tapasztalatát a sorsotok egy másfajta esszenciájába, és visszautasítjátok ezt, akkor bevásároltok a félelmekből, és mivel ez a választás sokkal inkább a végzethez köt titeket, a sokkal több  félelmet és szenvedést választottátok ezáltal, a szenvedés és félelmek intenzívebbé válnak, az elmélyítés megtörténik a választásotok eredményeképpen, amit meghoztatok. A forduló pont egyre erőteljesebb energiákkal jön, ez egy erő, amely egy teljesen új kezdet ajtajába katapultál.

Nos, amikor a félelmet választjátok, hogy ugyanazon energia erejével léptek be ekkor a választásotok elkatapultál titeket, ahhoz, hogy ezen új projekt lábára csaptok, biztosítva hogy a végzetetek félelmei és a végzettes félelmek (tovább folytatódjanak) és a sorssal való keringő egy távoli emléké váljon, mivel neheztelésetekben, a csalódásotokban és a cinizmusotokban fogtok dagonyázni. A föld, a gyökércsakrátok talaja túl savas lesz ahhoz, hogy megtartson bármilyen életet, és a szexcsakrátok vizei savas esővé válnak felégetve mindent, elpusztítva azt, amely további félelmeket eredményez a jövőtökben, ha ezt az utat választjátok.

Most vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen és azt akarom, hogy most képzeld el Mihály Arkangyalt előtted állni St. Germainnal és Kuthumi-Agrippával.

St. Germain átadja neked a védelem egy csodálatos ibolyalángját. Kuthumi-Agrippa a kezedbe helyez egy arany tollat a szárnyaiból és Mihály Arkangyal megajándékoz téged a Víz Kapuk hét szakrális kelyhével.

Ez a hét kehely tárolja magában az összes élet szakrális vizeit, beleértve a sajátodat is. Most a kezedbe helyezi az első kelyhet, kortyolj egyet ebből a szent vízből és mozgasd ezt a gyökércsakrádba.

A kezedbe helyezi a másodikat, kortyolj egyet ebből a folyadékból, ami a szexcsakrádba áramlik.

Vedd el a harmadikat, és ez beáramlik a napfonatcsakrában. Tegyed ugyanezt a negyedik kehellyel is, ami beáramlik a szívcsakrádba, majd az ötödik a torokcsakrádba, a hatodik a harmadikszemedbe és a hetedik az utolsó pedig a koronacsakrádba.

Ezek a szakrális vizek olyanok, mint egy csakra felszentelés, amikor iszol ezekből, tisztítást hoznak magukkal, és ezek támogatják az érzelmeid folyását.

Az ibolyaláng nem csak megvéd, de egyesülni is fog a belső tűzfénnyel, hogy megolvassza önmagad megfagyott aspektusait, azért, hogy  érezhessék magukat, és azért hogy csatlakozhassanak.

Ez a hét szakrális kehely tartalmazza az élet vizeit, amik most beömlenek a Föld Anya testének összes víz pontjába.

Az első hét Víz Kapu kiterjedt az egész bolygóra, most kiterjesztjük ezen hetet a Föld Anya testének vízi útjain keresztül és ahogyan ezek a vizek keresztülfolynak minden víztesthez a testén és a testén belül, a vizek ugyanazokat teszik benned is. Ez az értékes szellem, ez az életerőt átmos téged.

A csakráid ezen felszentelése most lehetővé teszi önmagad tudatalatti részeinek, hogy átadják önmagukat és elfogadják ezen forduló pont lehetőségét, a lehetőségedet, hogy felemeld ezt a kulcsot az életedbe, egy kulcsot, ami megnyitja a sorshoz vezető ajtót és bezárja a végzetbe vezető ajtót.

Szeretném most, ha elgondolkoznál azon, amit korábban mondtam arról, hogy ez az alsó egó; a félelmek, gyakran uralják az egyén gondolatait, amelyek hatással vannak a forduló pontoknál a döntéseid végkimenetelére, emlékeztetlek téged, hogy most mi előtted állunk, Kuthumi-Agrippa, Mihály Arkangyal és St. Germain a Háromszoros Isten energiája és én, Mária Magdolna, Guinevierre és Jezabel a Háromszoros Istennő energiája és velünk áll Melchizedek Nagyúr is.

Az összes személyes vezetőd jelen van és azt mondjuk neked most, drága értékes lélek, te, aki egy emberi testben sétálsz, te, aki szenvedtél, küzdöttél és nem tágítottál, összetörtél, sérülés történt, félelmek vannak benned, de ez nem az, aki te vagy, és mert kellő bátorságod volt, hogy átmenj ezeken a kihívásokon és legyél, ahol vagy ebben a pillanatban most, kiérdemelted a jogot, hogy a karmád részétől ellépj, hogy magad mögött hagyj bármit ami többé nem működik számodra, hagy ezt magad mögött.

Önmagad emberi része félni fog attól, amit magad mögött kell hagynod, de tudod, miért nem működik számodra, ismered ezt, érzed ezt, érzékeled ezt, látod ezt, ezzel élsz. Tehát ismerd fel, hallgasd, halld meg és érezd. Ez a lehetőséged, hogy fordíts az életed szerencséjén, hogy felemelkedj és hogy elkezdd az utazásod következő szintjét anélkül, hogy szó szerint meg kellene halnod, és újjászületned.

Mi, a Fény és Szeretet Nagy Tanácsának Tagjai más szóval a felemelkedettek, szólítunk mindannyitokat és tájékoztatunk titeket, hogy elnyertétek ez a jogot és ezeket a fordulópontokat csak akkor hozzuk létre, amikor készen álltok a következő szintre, mert megtanultátok az utazás egy bizonyos részét. Szóval eljöttök velünk, vagy maradtok? Az elmúlt hetek és hónapok során ezt az üzenetet sokféle formában adtuk át nektek, sok szinten kellett integrálnotok annak érdekében, hogy elérjétek ezt a pontot, ahol tudatosan tájékoztatnak annak tényéről, hogy most egy Felemelkedési Átjáró van előttetek.

Tehát, miközben az energiákat továbbra is belélegezed és átáramlanak rajtad, várni fogjuk a válaszod, de tudd, hogy ez a lehetőség nem áll fenn örökké, amikor elhozzuk ezen forduló pontokat, hatalmas életváltozások történek, jelen van egy ablak periódus, ahol meghozhatod a választásod három hónapon belül, és ekkor az ablak elkezd vékonyodni és sokkal bonyolultabbá teszi később, hogy meghozd ezt a választást, hat hónap elteltével a Földi időben az ablak bezáródik, de ebben az időszakban gyakran emlékeztetnek arra, hogy mi az, amit többé már nem akarsz, hogy az életed része legyen, és a kihívások egyszerűen fokozódnak, hogy emlékeztessenek téged arra, amit nem akarsz, és arra, hogy mit akarsz, és a jutalom, amit akarsz, ekkor eljön hozzád, amint a választás megtörtént, és kiléptél a végzetből és beléptél a sorsod kollektív rácsának ezen különleges ágazatába.

Tehát veletek állunk ezen időszak alatt, támogatunk titeket és védelmezünk. Tudjátok, hogy a Felemelkedés Törvénye önmagatok egy lényeges része és annyira, mint amennyire áldozatot követel, ugyanúgy megjutalmaz titeket a végtelen lehetőségekkel, hogy feljebb emelkedjetek, hogy szeressétek magatokat, és korábban már említettem, hogy hogyan lehet ezt a szeretetet megtartani önmagadban és önmagadért, és ezáltal a helyes dolgot téve önmagad számára.

Szeresd magad annyira, hogy megtedd azt, ami örömöt okoz számodra, hogy azt tedd, ami sokkal elviselhetőbbé teszi az életed, sokkal élhetőbbé, így gyakorolva az önszeretetedet. Amikor elutasítod önmagad, elárulod magad, nemet mondasz (ön)magadra, de igent mondasz azoknak és azokra a dolgokra, amelyek súlyosbítják a kényelmetlenségeidet és félelmeidet, így megfordítva ezt és tudva, hogy amikor egy választást meg kell hoznod, legyen ez egy hirtelen pillanatnyi vagy egy hosszú távú döntés, ami a magad iránti szeretetből teszel, mert ha az életed elviselhetőbb, sokkal szenvedélyesebbnek érzed magad, sokkal erősebbnek érzed magad, sokkal inspiráltabbnak, és mindenki másnak is hasznára válik ez, és a felemelkedés fénye azt jelenti, ami a szíveden átragyog.

Ha a fény hiányzik, akkor sötétség van, üres héj és ezért tagadjátok meg önmagatoktól az örömöt, az örömöt amiről álmodtok vagy fantáziáltok, de most már tudjátok, hogy mit jelent választást hozni, és látni fogjátok, hogy ez a Felemelkedés Törvénye, amely irányítja ezt, de a jutalom túlmutat a képzeleteteken.

Legyél gyerek, legyél felfedező, legyél, az  aki igazán vagy, legyél önmagadért, legyél erős, legyél biztos, legyél fény és mindez támogatni fog téged és meg fogják mutatni neked, hogy  a választásod helyes volt számodra, mivel amikor eltávolodsz a félelmeidtől, amikor kilépsza múltad drámáiból és valami újat választasz, valami eltérőt, valamit amit soha azelőtt nem tapasztaltál és az önmagad iránti szereteted növekedni fog, ahogy az önmagad tisztelete is, mert ismerni fogod magad, úgy mint senki más azelőtt, ezért olyan körülmények között (tudni fogod ezt), amelyek kihívás elé állítanak, tudni fogod ki vagy és hogyan kell kezelni ezt a kihívást.

Ha nem ismered magadat, akkor az élet összes területe kikerül az irányításod alól és nem fogsz kockázatot vállalni, ezért nem fogsz esélyt adni magadnak a szeretetre, arra a beteljesítő szerelmi kapcsolatra, hogy a sok keresés soha nem lesz eredményes, és soha nem adatik meg az ének. Tedd ezt magadért, amit megszeretnél tenni a szeretteidért is, és ekkor meg fogod látni ezen törvények dinamikáját, amelyek a részeddé válnak az örökké valóságig.

Vegyél egy mély lélegzetet be, kilélegezve és kezd el visszahúzni önmagad testedbe a jelenlegi idővonaladra.

Húzd le a tudatosságodat le a gerincedbe. Tudd, hogy a csakráid nagyon érzékenyek lesznek az elkövetkező napokban az energiákra, a szakrális vizek végett, amiket a csakrákba fogadtatok és az érzelmi tisztulás aktiválódik és továbbra is vezetni fog titeket, az érzéseitek mutatni fogják nektek az utat. Hagyjátok a fejeteket ki ebből, hacsak nem érezitek irracionálisnak és irányíthatatlanak az érzéseiteket, amelyeket nem a valódi énetek motivál, azokat az érzéseket motiválja, amik jó érzéssel töltenek el, ha a jövőtökbe vezető eltérő ösvényetekre gondoltok. Vannak emögött rejlő érzések, azon egyéni félelmek és előrelátások, nem csak az új jövőről, hanem arról ahogyan a régi végett fog érni, de bízzatok, hogy vezetünk titeket és amikor hajlandóak vagytok megtenni azt, amit szükséges megtennetek a szeretet kedvéért, akkor nincs rá okotok, hogy kételkedjetek, mivel ekkor az összes kétség árnyékát ki kell zárnotok, mivel olyan támogatást kaptok, mint senki más és ez a támogató csoport ott lesz számotokra és segíteni fog nektek. A szinkronitás ekkor a mágiát az életedben szövi.

Szóval lazítsál ebben az új energiában, legyél felkészülve arra, hogy megtapasztalj valami teljesen újat, amikor tudatosan a sorsodba vezető utat választod és egy másik felemelkedési fordulópontot, és örülj annak, hogy tudod ezt.

Kuthumi-Agrippa arra kért engem, hogy kérjelek meg mindannyiotokat, nem még sem, azt mondja nekem, hogy nem kér titeket, hanem mondja nektek (elnézést kérek ezért), azt mondja nektek, választottatok egy pontot az időben, különösen azok, akik jelenleg komoly élet megváltoztató döntésekkel szembesülnek. Kiválasztottátok a “halálotok” időpontját, a “halálotok” időpontja az a nap, amelyek szükséges levezetnetek egy “temetési ceremóniát” gyászjelentéssel. Ez a “temetési ceremónia” képviseli önmagatok régi részének eleresztését. Az gyászjelentésnek abból kell állnia, amit magadról írnál, mintha a legközelebbi barátod lennél. Három nappal ezután egy feltámadási/újjászületési szertartást kell elvégezni, és ez az új energia ünneplése, üdvözölve ezt az életedbe tudatosan, és azt mondja, meg kell mondanom nektek, hogy kössétek fel a gatyaszáratokat. Azt hiszem ez az egyik legkedvencebb mondása!

De ismeritek Kuthumi-Agrippa energiáját, és tudjátok, hogy ott lesz az oldalatokon a harci rohamnál, hogy úgy mondjam és együtt vállalva ezt a nagyszerű okot, és a tűzharcot felhasználva új életetek előidézésére.

Bízunk benne, hogy mindannyian tovább haladtok előre, ahogyan vagytok, hogy folytatjátok a bátor lelkeknek levést, amik vagytok. Miközben felfedezitek ezeket a törvényeket, látni fogjátok, hogy a Vonzás Törvénye feltárja fényét számotokra azáltal, hogy teljesen más dolgokhoz fogtok vonzódni. Ez beleolvad a Bőség Törvényébe mivel ekkor az energia bősége, amely hozzátok jön ennek egy új minőségével, és ez eljön számotokra, azért, mert felhasználtátok a Szabad Akarat Törvényét, a Választás Törvényét, ekkor a Fejlődés Törvénye is kialakul, beléptek valami eltérőbe és a Felemelkedés Törvénye fel fogja tárni számotokra a Cél Törvényét, ami a következő Törvény, melyet csak akkor lehet teljesen megérteni, ha a választás megtörtént, hogy a Mennybe vezető lépcsőn mentek-e vagy a lefelé vezető lépcsőn mentek-e.

Mária Magdolna vagyok és köszönöm nektek, a szeretetünk számotokra mindig jelen van, au revoir.

Soron következő Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – A Cél Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 15-21. Víz Kapuk 2010. január 25

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-cel-torvenye-boseg.html

Guinevierre Úrnő – A Vonzás Törvénye és 1-7. Víz Kapuk

Guinevierre Úrnő – A Vonzás Törvénye és 1-7. Víz Kapuk


 

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. január 15

Fordította: Hatejer Emese

Forrás:lightweaver

Előző közvetítés: 

Mária Magdolna – A Bőség Törvénye (Első Rész) és a 142-144. Levegő Kapuk 2010. január 12

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-boseg-torvenye-elso-resz.html

 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője és mindnyájatokat üdvözölni szeretnélek a szakralitás, biztonság és épség energiáiban. Üdvözletem mindannyiotoknak.

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy jelen lehetek veletek a mindenható változás ezen idejében, egy ilyen ponton a bolygótok spirituális sorsában. Mindannyian találkoztok egy ilyen ponttal a személyes lelki sorsotokban is, ez a pont az időben megváltoztatja az energiaáramlást mindazok számára, akik hajlandóak magukhoz ölelni önmagukat, és lehetővé teszik maguknak, hogy kibontakozhassanak, hogy megengedjék maguknak, hogy belépjenek az új világ birodalmaiba, egy olyan világba, amely először bennetek születik meg, és ekkor majd visszatükröződik rátok a külső világotokon keresztül.

Minden tanítás, amely a magasabb birodalmakon keresztül kerül átadásra, lehetőséget kínál nektek arra, hogy megtörjétek múltatok mintáit, és belépjetek a társteremtés ezen új világába, mindazonáltal létfontosságú, hogy amikor az ember olyan utazásra indul, mint amilyen ez is, akkor nem húzhatja magával az összes régi poggyászát és sebét a múltból a jövőbe.

Számos tanításunk elmagyarázta, miért olyan fontos is ez, hogy megtisztítsátok a sejt szintű lenyomatokat, amelyek az alapértelmezett válaszaitokat és reakcióitokat irányították bizonyos helyzetekbe, azért mert a múltatok teremti a jövőtöket, és meg kell értenetek, mennyire fontos a régi struktúra paradigmáin túllépni és valami újat választani.

Mindannyian különböző szinteken kerültök kihívásra, habár az esszenciátok kapcsolódik ezekhez a magasabb világokhoz, létfontosságú, hogy felismerjétek, hogy az anyagi világban az esszenciális én utasításokat ad át azon összes résznek, akik ennek őrzősége alá tartoznak. Ezen őrzők mindegyike sok aspektussal kommunikál, a szellemetek is része ennek, és másfelől ez kommunikál a lelketekkel, aki jelenleg az emberi utazást tapasztalja.

Amikor az ember esszenciája ezen szinteken keresztül kommunikál, támogatjuk az életetek bizonyos területeinek - a múlt és a jelen – megszólítását és kezelését. Ami a jelenben van, a múltból származik, és amit a jövőben teremtetek azt befolyásolja az, ami a múltatokban történt, és azt is, hogy miként azonosítjátok magatokat jelenleg ezekkel a programozásokkal.

Mindez befolyásolja, hogy mi az amit vonzotok, és ami a legfontosabb, mi az amihez vonzódtok, ezért a Vonzás Törvénye nem annyira arról szól, hogy mit vonzol magadhoz, hanem inkább, hogy mihez vonzódtok, ezért kérdezzétek meg magatoktól, hogyan változtassátok meg észleléseteket a vonzerővel kapcsolatban, és hogy elsősorban arra a folyamatra tekintve, amihez vonzódtok, amik inkább vonzanak titeket, mintsem fordítva, van valami oka annak, hogy ezt kérjük, hogy változtassátok meg a nézőpontotokat a vonzás körül és lássátok elsődlegesen a létezés egy folyamataként, amihez vonzódtok, ami felé húzódtok,  inkább mint az ellentétes irányához, oka van annak, amiért arra kérünk, hogy ezt tegyétek.

Tekints magadra az információ és tudás, lenyomatok egy gigantikus mágneses rendszereként, amelyek meghatározzák ezen hatalmas nagy rendszer belsejében lévő programozások nyelvezetét, és azért mert ez be lett programozva bizonyos alapértelmezett/hibás válaszokkal, létfontosságú, hogy elkezdjétek megérteni, hogy ezek az alapértelmezett/hibás válaszok azok, amik ahhoz vezetnek titeket, hogy vonzódjatok bizonyos helyzetekhez és emberekhez, azért, hogy megváltoztassátok, újra rendezzétek vagy átalakítsátok az ebben a mindenható nagyszámítógépben tárolt információkat.

A fény kollektív testeként, mi, az Istennők és az Istennek, a Nagyurak és Úrnők, az angyalok és Arkangyalok és a tudatosság számos más rendszerei összegyűlünk, együttműködünk és titeket is ugyan erre kérünk. Az együttműködésünk által erősítjük az energiákat, amik mindannyiotokon keresztül jönnek, már tudatában vagytok a ténynek, hogy az új energiák nagymértékben összehangolódnak és be fognak hatolni az akadályokba, gátakba és védekezésekbe, amiket aprólékosan magatokra aggasztgattatok, olyan stratégiákat hoztattok létre magatokban, amelyek automatikusan követik egy adott helyzetet végkimenetelét eredményező rendszert.

Azáltal, hogy megértitek, hogy meg van bennetek a kellő erő, azért hogy megváltoztassátok és módosítsátok ezen számos rendszert, és megfigyeljétek az életetek teremtését a lényetek azon pontjából, amihez vonzódtok inkább mint hogy magatokhoz vonzzátok azt, mélyebb megértést fogtok szerezni ezen mechanizmust illetően és ennek összeállítását illetően.

A mágneses lenyomatok és kódok, amik a testetek belsejében, az anatómiátokban és a fiziológiátokban tárolódnak létfontosságú szerepet játszanak annak jobb megértésében, hogy ezen dinamikák hogyan működnek együtt, ezért, azáltal, hogy tudjátok, hogy miből áll a testetek biológiai rendszere, ezáltal képesek lesztek meglátni, hogy ezen energiák mindegyike hogyan fog kommunikálni a rendszerek ezreivel bennetek, azért, hogy azonosítani tudjátok egy jellemző példával, amely a referencia ezen pontja, és ekkor folytatódik a teremtés ezen pontból, azonban, ezen új energiákkal, vezetünk titeket és segítünk titeket, hogy a referencia ezen pontján túllépjetek és hogy valami teljesen újat teremtsetek.

A Víz Kapuk, amelyeket aktiválunk ma az energia mindenható áramlatával lépnek be, hogy megtartsanak mindannyiotokat a szakrális fény egy buborékában, azonban, a Víz Kapuk nem szép színekkel és bolyhos takarókkal jönnek, ez a harmadik fázis, ami a tudattalan és tudatalatti rendszereibe hatol be annak érdekében, hogy előidézze a belső énetek fényét, azért, hogy jobban megértsétek , amik vagytok – a programozásotokon alapulva, akik vagytok – ugyanazon az információn alapul, és ami potenciálotok felfedezésein alapulnak, amelyeket mindezen új energia és információk által támogatva kaptok meg és fogadtok be.

Vezetők vagytok a transzformáció mezőjében, ti vagytok a saját kísérleti nyulaitok most. Ez az ahol felhasználjátok a kvantum fizika kísérletezési folyamatát, hogy biztosítsátok önmagatoknak, azt hogy a kísérletet végző személy gyakran befolyásolja az eredményt, tehát hogyan óhajtjátok befolyásolni a bevonzani kívánt eredmény végkimenetelét?

A Víz Kapuk tökéletesen csodálatos módon bontakoznak ki, azonban ennek szépsége, ennek fénye és ereje, képes a belsejében lévő dinamika végett bármi alatt és felett, balra, jobbra és egyenesen átáramlani, azon ami előtte van. Ez a Tízszeres Folyékony Univerzum összetétele. A Tízszeres Folyékony Univerzum körülvesz mindannyiotokat az erejével, ezen centrifugális erő kihúz titeket a komfortzónátokból, ki a normákból, szabályokból, hogy megmutassa nektek, ami a határaitok másik oldalán található, ott egy nagyszerű világ vár rátok, ezért, az első hét Víz Kapu a komfortzónákon való túllépés lenyomatát tartja, amelyek jelenleg a határaitokat tartalmazzák, arra ösztönözve titeket, hogy vizsgáljátok meg a határaitok lényegét és ha valójában határok és nem védekezések, nem a védelem illuzórikus falai, amelyek gyakran azt eredményezik, hogy kételkedjetek az igazságokban, amiket telepatikusan kaptok azoktól, akik a másik oldalról vezetnek benneteket.

A Vonzás Törvénye természetesen nem korlátozódik az ismétlési folyamatok alkalmazására, legyen az gondolat, imádság vagy megerősítés. A Vonzás Törvénye az alapelvek nagyon magas szintű kifinomult rendszere, amelyek bizonyos cselekedeteket kívánnak azoktól, akik kapcsolatba lépnek ezzel és fel akarják használni ezt a tudat és tudatosság egy pontjából.

Sokan hibásan hittek a tévhitükben, abban hogy a gondolataik, imáik és megerősítéseik ismételgetése elő fogja idézni azt, aminek szükséges megtörténnie, ilyenkor jelen van egy hiedelem, hogy ez minden, amit az egyének meg kell tennie és ekkor nyugodtan kényelemben hátradőlhet és erre a mentális energiára támaszkodva bízni abba, hogy bevonzza önmaga vagy mások számára, amit megidézett az elméjébe, azt amit az imái és megerősítései kifejezése révén előidézett. Ez később következik be, az első lépés az, hogy igazán elkötelezzék önmagukat, hogy jobban megértsék önmagunkat, amit valójában ti mindannyian már megtettetek, és szintén elkötelezve önmagukat, hogy jobban megértsék, azt hogy hogyan dolgoznak és működnek együtt a Kozmikus Törvények. Ezen Törvények kéz a kézben járnak és működnek együtt, amely kozmikus tánccá alakul megtanítva nektek, hogy hogyan alkalmazzátok a szabályokat és hogyan éljetek a törvények szerint.

Tudva, hogy ez fel fogja tárni számotokra, az hogy hogyan fogjatok hozzá ehhez, először is, a szándékaitok meghatározása által, mi az, amit beleértetettek ezekbe a szándékokba és hogyan képzelitek el vagy várjátok el ezektől, hogy manifesztálódjanak.

Ha vannak háttérrendszereitek, ezen színfalak mögötti szervező rendszerek, azok, akik zavarosak a szerepüket illetően, vagy nem értik ezen törvények minőségeinek mélyebb esszenciáit, a referencia eltárolt részeiből fogják felhasználni az információt. Tehát, ha ezen színpad mögötti részek mögül vonjátok ki az információt a jelenlegi referenciákból, akkor nagyon tiszta elképzelésetek lehet arról, hogy a finom energiák hogyan fogják befolyásolni a szándékaitok kreatív megnyilvánulását, és meghatározva, azt amihez vonzódtok.  

Most, hogy megértettétek, hogy minek a következő szintjét kell megszólítanotok, amivel Mária Magdolna és Kuthumi-Agrippa már foglalkozott, és mindenekelőtt ezt az elkötelezettséget választottátok, úgy döntöttetek, hogy mindent megtesztek, hogy megkerüljétek ezeket a régi rendszereket, megnyitottátok az ajtókat a lelketek autópályájához.

Tehát most azt szeretném, ha ellazítanád a testedet, ellazítanád az elmédet, átadva önmagad az energiáknak, amelyek azért jönnek, hogy magadhoz öleld őket. Üdvözöld a személyes vezetőidet, hívd más birodalmak azon létezőit, akikhez fényt és szeretetet társítasz. Terjeszd ki a szíved mindegyikükhöz, üdvözölve őket.

Üdvözöld Melchizédek Nagyurat, szeretett Kuthumi-Agrippánkat, Mária Magdolna nővérünket és Jezabelt. A Szoláris Arkangyalok csatlakoznak hozzád és azt akarom, hogy üdvözölj most egy olyan létezőt, akit Nimuénak(más néven még Viviane vagy a Tó Hölgye) hívnak, a Vízi Világ Istennőjét.

Vegyél mély lélegzetet be, lazítsd el a tested miközben kilélegzel.

Képzeld el most magad belépni egy hatalmas épületbe. Ez az épület tele van végtelen mennyiségű technológiai információval, ez a Szellemetek magasabb esszenciájának technológiája, tartalmazza az összes információt, amelyet belekódoltak és belevéstek a szellemi testetekben, a mentális testetekben, az érzelmi és fizikai testekben és az akarom most, hogy keresd meg az épület azon területét, ami az érzelmi testedről szóló információt tartalmazza.

Metatron Nagyúr, egy mindenható Arkangyal, csatlakozik hozzád. Elkezd belépni az igazságok mélyebb jelentésébe, amelyet a kollektív lelked tervrajza hozott létre. Ahogyan ez a kód beütésre kerül, így az érzelmi tested megnyílik és reagál rá felismerve a kétirányú kommunikációt ezen rendszerek között.

A különböző fények és energiák világai megnyílnak. Mindezen világok az álmaidon keresztül, a látomásaidon, az utazásaidon keresztül kapcsolódnak hozzád, amiket az elmúlt életekben tettél meg, azokon keresztül kapcsolódnak hozzád és kapcsolódnak azokhoz, amiket az alternatív valóságaidban alakítottál ki, amik most összekötetésbe kerülnek itt és most önmagad más világokban lévő ezen részeivel, a létezés más állapotaiban és a létezés más formáiban.

Melchizédek Nagyúr, Kuthumi-Agrippa és Mihály Arkangyal is belép ezen helyre, mindegyikük egy erőteljes kettős végződésű kvarckristályt tart.  Ezeket a kristályokat a (lelki) lényeged/esszenciád legmagasabb ereje adja nekik. Ezek a kristályok tartalmazzák az új beállításokat, amelyek megváltoztatják önmagad ezen részei közötti információáramlást, amit korábban már leírtam. Ez azt jelenti, hogy amikor ezek a kristályok beilleszkednek ezen fő feldolgozó egységébe a kommunikáció rendszerének mindegyike elkezd megváltozni, azért, hogy minden rezonáljon ezen autentikus igazság irányvonalával, az ajándékkal, ami a teljes esszenciádból/lényegedből jön.

Ez az ajándék azért jött hozzád, mert úgy döntöttél, hogy túllépsz a régi paradigmán, beléptél a teremtés és kreativitás magasabb dimenzióiba és a vonzás lenyomata megváltozott a spirituális, intellektuális, mentális és érzelmi fénytesteid rácsaiban. Mindez most úgy van beállítva, hogy egyetlen kommunikációs rendszert hozzon létre, amely a fizikai testedben rögzül. Ezeknek az energiáknak meg kell tanulniuk együttműködni a fizikai test biológiájának sűrű rendszereivel, azonban biztosak vagyunk benne, hogy készen állsz erre, és ha hallod vagy olvasod ezeket a szavakat, akkor tudnod kell, hogy készen állsz, a rendszerek a helyükön vannak és most megkaphatod a szakrális áramlást a Tízszeres Folyékony Univerzumból.

Vegyél egy mély lélegzetet be, lazítsd el a testedet, miközben kilélegzel.

Kuthumi-Agrippa, Mihály Arkangyal és Melchizédek eléd áll, a kristályokkal a kezükben. Ezen kristályok mindegyike egy eltérő frekvencián rezonál – az egyik a spirituális testeddel, az egyik a mentális testeddel és az egyik az érzelmi testeddel. Ez a három kristály együttesen befolyásolják a fizikai testet és a fizikai világban lévő fizikai mechanizmusokat, ezért ha készen állsz most, és szeretnéd magadra ölteni a személyes felébredésed következő szintjét, a személyes megértésérzetedet, az én megértését illető személyes érzékedet, akkor adj engedélyt a három kristály behelyezésére.

Ezeket a kristályokat most meghatározott pontokon belül helyezik el. Ahogyan mindegyiket behelyezik a mechanizmusuk felszabadul és a "letöltés" elkezdődik. Ez "letöltés" 18 napot fog igénybe venni, hogy teljes legyen, a rendszerek nagyon érzékenyek, nagyon kifinomultak. Amik a Tízszeres Folyékony Univerzumon keresztül jönnek hozzánk, az felgyorsítja az életedben bekövetkező változást, meghajt téged, hogy túllépj számos falon, amit magad köré építettél. Néhányan a természetüknél fogva türelmetlenek, ezért már készítettünk bizonyos terveket számotokra, akik e kategóriába tartoztok, ti fogtok egy kőtörő kalapácsot és egyenesen áttöritek magatokat a falon inkább mint hogy tégláról téglára próbálnátok lebontani azt. Azok, akik szeretnek mindent megtenni itt és most, megváltoztatva ezt most, túljutva ezen és végezve ezzel, ti vagytok a rendszerek ebben a kollektív testben, hogy segítsétek azokat, akik sokkal óvatosabbak, ha kockázatot vállalnak, adjatok egy esélyt önmagatoknak, adjatok egy esélyt az életnek, és gazdagon meg lesztek jutalmazva.

Az idő ezen pillanatába bevonzottátok azon finom hangokat, amelyek az álmaitokban, a meditációitokban, az álmodozásotokban, gondolataitokban szólnak hozzátok, mindezek suttogtak a lelketekhez, itt az ideje, most, minden olyannak, aminnek meg kell lennie, és a színpad tökéletesen be van rendezve az életed cselekedetetek végrehajtáshoz. Az a cselekedet, amelyre utalunk, természetesen nem illúzió. Ez a konkrét előadás olyan, ahol feltárjátok magatoknak, mennyire erősek a finom (fizikai) világok és mennyire sérülékeny is egy emberi lény, egyszerűen azért, mert sok ilyen világot nem értenek vagy ismernek fel. Mindannyian ezekbe a finom világokba kerülnek, hogy alkalmazhassuk a szent törvények dinamikáját, szövésük alapelveit a személyes életetek nagyobb szövésébe.

Mindannyian beavatásra kerültök ezekbe a finom (fizikai) világokba, azért hogy alkalmazhassátok a megszentelt törvények dinamikáit, beszőve azon alapelveket, amelyekből állnak a személyes életetek nagyobb szövetébe.

Vegyél egy mély lélegzetet be, kilélegezve és ellazítva a tested még jobban.

Metatron Arkangyal most felemeli a testedet az övéhez (tartva), szem előtt tartja, hogy ő mindenható Arkangyal. Közel tart az alakjához, aminek őt látod, a szárnyak szorosan körül vesznek. Ő a Fény Arkangyala.

Érezd a kollektív esszenciájának fényét behatolni a csakráidba, kommunikálva, suttogva, feltárva és kinyitva az átjárókat a rejtett világokba, amelyek a cselekedeteidet és vonzódásaidat irányítják az életed többségében.

Képzeld el az energiát keresztül szövődni rajtad, a szakrális fény minden szála tőle érkezik szőve, teremtve, és egyesítve téged a szellem nyers erejének magasabb intelligenciájával, ami ezen mindenható esszenciába/lényegben tárolódott, amely most megnyílt, és a Víz Kapukon keresztül beáramlanak az életedbe, keresztülmosva az érzelmi testedet, feltárva számodra ezen érzelmi test diszfunkcionális és nem harmonikus részeit, amelyek néha szabotálnak és becsapnak téged gondolkodásban és bizonyos dolgokba való hitben.

Mindazoknak közületek, akik kétségekkel és zavarokkal küzdöttek, eljött az ideje, hogy ezek most elrendeződjenek, ezekkel  az új energiákkal fognak elrendeződni, és az elkövetkező tizennyolc napban sokan tanúi lesztek, hogy a változás hamarosan nyilvánvalóvá válik, jobban tudatában lesztek a különbségnek, aközött amikor valamihez vonzódtok és aközött, amikor valamit bevonzótok önmagatok számára. Ez veletek kezdődik és veletek is fog végződni.

A fény intenzitása ami Metatrontól jön most megemelkedik és miközben téged tart Kuthumi-Agrippa és Mihály Arkangyal most megidéz számodra és Metatron lábaihoz fekteti a Víz Kapuk hét kelyhét. Ezek tökéletesek. Lásd a fényt bennük és tud, hogy ezen arany kelyhek mindegyike a Szent Grál egy aspektusa, az Isten Anyáé és a mindenható nőies kreatív teremtő erőé.

Most Metatron nagyon gyengéden leenged addig, amíg ismét a lábaidon állsz. A lábad érinti a talajt és a kelyhek felfénylenek, az ékkövek, amikkel be vannak borítva most felszabadítják a fényt számodra, világosan ragyogva.

Ezen fény beburkolja önmagad minden részét megmutatva neked a szabadságba vezető ösvényt, az ösvényt, amely amikor azt választod, hogy magadhoz öleled, akkor meg fogja mutatni számodra leginkább azt amit keresel, és a legfontosabb, hogy megmutatja számodra, ami leginkább elveszett/hiányoltál.

Ezek az arany kelyhek a három kristály fényét fogják tartalmazni, amelyek be lettek helyezve és tartalmazzák a Tízszeres Folyékony Univerzumból származó első hét minőséget

Ezek a minőségek változatos dolgok lehetnek, lehet a béke, a megértés, a tisztaság, a felszabadulás, az elengedés, és ennek listája végtelen, és szeretném most hogy ha ráéreznél, mik ezek a minőségek. Lehet, hogy nem mindegyikük jön el most hozzád, de 18 nap alatt figyelj erre, hogy mi az amire rájössz önmagaddal kapcsolatba, amit felismersz a kollektív kreatív dinamikáról, amely befolyásol téged és amelyre a szándékaid vannak hatással, a gondolataidon, az imádságaidon és megerősítéseiden keresztül történő megismétlési eljárásokon keresztül, de elsősorban az érzelmeket kiváltó gondolatokon keresztül, és a kiváltott érzelmek felerősítik azokat a gondolatokat, amelyek a bőségét adják annak bármi is az, amire összpontosítasz

Habár az isteni időzítés mindig fontos szerepet játszik, tudnotok kell, hogy az isteni időzítésetek felfokozódott, és az isteni időzítésetek felgyorsult. Ez a megfelelő idő, istenien inspirált, számotokra, hogy itt és most meglássátok ezt, érezzétek ezt, hogy felismerjétek ezt és hogy visszaszerezzétek ezt és hogy a sajátotokké tegyétek ezt.

Amikor készen állsz, azt szeretném, ha felvennéd az első kelyhet és kortyoljál egyet a benne lévő folyadékból és engedd meg ezen folyadéknak, hogy a gyökércsakrádba mozogjon.

Tegyél hasonlóan a második kehellyel is, ennek esszenciája a szexcsakrádhoz mozog.

Hasonlóan a harmadikkal, ez a napfonatodba áramlik.

A negyedik a szívcsakrádba.

Az ötödik a torokcsakrádba.

A hatodik a harmadikszem csakrádba.

Az utolsó pedig a koronacsakrádba.

Most az élet szent vizeit vetted magadhoz, amelyeket Nimué istennő hozott el számodra.

A választásod, hogy aktiváld a három kristályodat, nagyon fontos megvalósításokkal, felismerésekkel és eszközökkel kódolta be ezt a szent folyadékot, amely előtérbe fogja hozni a megfigyelési és érzékelési/felfogási készségeidet. Adj hálát ezért és tudd, hogy a fény tested az élet szakrális vizeit tartja magába létrehozva az áramlást, többé nem árral szemben úszol, többé nem tudsz a dagállyal szemben úszni, mivel ki fogod fárasztani magad a feladás pontjáig, nem lemondva az irányításról a lelked javára, hanem inkább feladva. Kérlek légy tudatában e kettő közti különbségnek.

A serlegek energiája, ezen szent kelyheké most kibocsát egy fenséges fényt, ezen fény kiterjed a világotok minden sarkába és az első hét kehely most kiterjeszti az energiáját az összes fő csakra pontokhoz a Föld Anya teste körül, csak úgy mint a te csakráiddal is tette a szent folyadék esszenciája.

Ez belekezd az áramlásba, az igazság áramlásába, a fény folyásába és a szeretet gátlásoktól mentes áramlásába felszabadítva azokat, akiket a múlt béklyói bilincsbe vertek, felszabadítva mindannyiotokat, akik a sebekhez kötődtek és amelyek a múltatok csomói voltak. Dinamikus új irányt választottatok az életetekben, szilárdan álltatok a hiedelmeitekbe, eredetileg a hamis hiedelmekbe, most már a szilárd hitetek hatalmába álltok amely a fizikai világotok általi programozásokon túl létezik, és most egy teljesen más dinamikát és mélységet érhetek el, amelybe korábban még nem hatoltak be.

Megkaptátok a Tízszeres Folyékony Univerzumba vezető kulcsot, ami azt jelenti, hogy minden, amit megkívántok teremteni a folyékony tudatosság világában 10-szeresen megerősödik, és mert a Tízszeres Folyékony Univerzum gyorsan és nagy erővel jön hozzátok. Ha nem vagytok hajlandóak az áramlattal menni az ereje, ”meg fog fojtani benneteket”. Ennek másik oldala az, hogy amikor érzitek ezt jönni nyissátok meg a szíveteket, hogy megtapasztaljátok az új tudatosság erőteljes hullámait, ami az érzelmi testetekbe lép, ekkor meglovagolhatjátok a hullámot, és bárki aki valaha is ezt tette, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy mennyire félelmetes is ez, izgalmas is ez és sok móka van benne, nem azt mondom valaha is szörföltem, de megfigyeltük, hogy sokan teszik ezt.

Tehát lovagoljátok meg a jövőtök hullámát, nyissátok meg a szíveteket a szeretet erejének, amit még soha sem tapasztaltatok érzelmileg azelőtt, nyissátok meg az elméteket az Istennőtől származó végtelenségének, mérhetetlenségének kreatív teremtő inspiráció, az élet adójának.

Engedjétek meg, hogy az élet szent vizei megmutassák a legjobb útvonalat, a víz tudja, hogyan találja meg útját a rendeltetési helyéhez a legmeglepőbb módon, így átadva magatokat, eleresztve és folytatva a dicsőséges életetek legvadabb útját.

Az atyám, Merlin, lép be ebbe a szobába. Atyámnak hívom őt, mivel ő volt az energia, aki megtanított mindent, amit alkimistaként tudok. Az ő fénye elvitt engem, és új utat mutatott, új módot teremtett a Camelot szent törvényeinek bemutatására, megmutatva az embereknek hogyan szeressenek, hogyan nevessenek és hogyan bízzanak. Nagyon kevés-kevés ember van a bolygón, aki ismeri az igazságot a történetemről, aki tudja, mi történt valójában Arthur, köztem és Lancelot között. Fontos, hogy mindannyian megértsék Arthur király képviselte az élő élet kötelességét, míg Lancelot képviselte az ismeretlen kihívás elfogadásának szenvedélyét, olyan erőteljes, olyan dinamikus és hatalmas erő ellenállhatatlanságát, hogy lehetetlen volt hogy ne idéződjön elő változás mindazok életébe akiket ez megérintett, akik hozzá kapcsolódtak ehhez.

A kötelesség és a szenvedély közötti választás most rajtatok áll. Lehorgonyoztuk ezeket az energiákat Egyiptomban nem olyan régen, a kötelességek, amikről beszélek az a kötelesség, hogy gondoskodj a gyermekedről vagy hogy gondoskodj a felelőségeidről, a kötelesség amire megkérlek titeket, hogy szólítsátok meg valójában az, hogy kérdezzétek meg magatoktól, mi is a kötelességetek?

Van-e valami kötelességed magad felé és mi ez? Amíg el nem éred azt a pontot, ahol rájössz, azt értem, valóban felismered, hogy a kötelességed az, hogy megad magadnak a lehetőséget, hogy a valaha élt legjobb életet éljed, ez a kötelességed a lelked, a szellemed és a kollektív fénytested számára, hogy megad magadnak azon lehetőséget, hogy belekóstolj ennek legdinamikusabb és legtisztább formájába ezen a ponton az életedbe.

Évek és évek óta a lelkek kiáltottak a szeretetért, amit nektek idéztünk meg, ez a szeretet mindig is jelen volt, de az idő nem olyan volt, mint most. Ezek a rendkívül kifinomult energiák meg fogják mutatni, hogyan hozhatjátok vissza ezt az életet önmagatokba, azáltal elhozva, hogy felismeritek mi a kötelességetek önmagatok iránt, először is, és amikor ezt teszitek, amikor a helyes dolgot teszitek magatok számára, ekkor minden megváltozik, ekkor meglátjátok, miért is volt ez olyan fontos, miért volt a kötelességetek, hogy válaszoljatok a lelketek hívására most, miért volt a kötelességetek az, hogy magatokhoz öleljétek ezen spirituális pontot az időben, ahol a sorsotok találkozik veletek úgy mint soha azelőtt. Ezzel az integrálással békében és kényelemben ülhetek le, azért mert fel fogjátok ismerni, hogy ez volt a kötelességetek egész idő alatt, és azáltal hogy tisztelitek az önmagatok iránti kötelességet, ezáltal tisztelitek a mindenki más iránti kötelességeteket is. Nem teljesíthetek be valódi energiát, amíg nem tették ezt meg önmagatokért. Ezért mondtuk azt nektek, hogy minden veletek kezdődik és minden veletek is fog végződni, ez a választásotok.

Mihály Arkangyal felkínál nektek újabb lehetőséget arra, hogy megismerjétek a Vonzás Törvényét az érzelmeitek felhasználása révén, a lényetek Víz Elemén keresztül, a szexcsakrátokon át, a gyógyulással, ami eljön ezzel nagy figyelmet fordítunk a szexuális visszaélések megtisztítására. Létre fogunk hozni mindannyiotok számára módokat, hogy jobban megértsétek a szexuális energiátokat és hogy a szexuális és kreatív energia a fény egy kollektív mindenható ereje lehetővé teszi, hogy a szeretet behatoljon a lényetek rendszerébe és előre fele mozdítson mindent az életetekben.

Ezt az információt, mi, a Háromszoros Istennő, az elkövetkező hónapokban fogjuk bemutatni, mert ez a gyógyítás egy nagyon érzékeny területe. Kimért lépésekkel fogjuk ezt bemutatni számotokra, de biztosan nem fogjuk visszatartani mivel egy olyan programot követünk, amely az olyanok kollektív hangján alapul, mint ti, akik úgy döntöttek, hogy integráljátok és természetesen aktiváljátok ezt.

A bolygótok szexuális lenyomatának gyógyítása most a mi fő prioritásunk, ez a lenyomat mindent érint és mindenre hatással van. Tehát a Tűz Kapukon keresztül, bemutatjuk nektek a bennetek lévő Szellem erőteljes erejét és annak módját hogy hogyan gyullad lángra a Tűz energiája számotokra, azért, hogy átláthassatok az illúzió fátylain, ezek a lángok ekkor átégetik ezen fátylakat feltárva számotokra valami mást mint amihez eddig vonzódtatok, amit talán még nem ismertetettek fel azelőtt.

A Levegő Kapuk megmutatták nektek a Felsőbb Intelligencia erejét és hogy a szeretet és a bölcsesség alkalmazása még jobban megnyitja az ajtókat a változásra, ezek az Isten és az Istennő szárnyai, az összes szárnyas egyén kombinációja, a szárnyas hírnökök, akik megmutatták nektek, hogy az élet lélegzete hogyan jön keresztül a szellemetek megismerésének erején keresztül, a szeretet kifejezésén keresztül emelkedik ki, és ekkor leföldelődött  a fizikai valóságotokba.

Azt akarom most, hogy érezd Mihály Arkangyal energiáját előtted. Elereszti az energiát számodra, amire szükséged van most. Lélegezd ezt be, lazíts, tudd, hogy minden ami aktiválódott ez alkalommal létrehozott egy erőteljes rendszert amelyen keresztül munkálkodni fogsz, teremteni, érezni, látni és manifesztálni fogsz. Ez egy fény, ami emlékeztet téged arra, hogy benned van a vonz(ó)erőd hatalma és hogy te határozod meg tudatosan vagy tudattalanul, amit magadhoz vonzasz.

Kuthumi-Agrippa arra kér engem, hogy emlékeztesselek titeket, hogy annak oka amiért megváltoztatjátok a vonzás körüli felfogásotokat azért is történik , hogy segítsen abban, hogy kitörjetek az áldozati tudatosságból, ezért összpontosítsatok arra ami hozzátok jön, ahelyett ami felé ez vinne, ez segíteni fog meglátni, hogy ez nem az Univerzum által rátok dobált sárpite ami megpróbál eltéríteni titeket vagy szándékosan tönkretenni vagy megbuktatni, de mindezt most el kell végezni veletek, ami történik az az amihez vonzódtatok,  ez a felépítésetek egyik része és ez az önmagatok iránti kötelességetek hogy elvégezetek minden szükséges változtatást, hogy a valaha élt legjobb életet élhessétek.

Itt az ideje, hogy köszönetet adj mindazért, amit megtapasztaltál, itt az idő számodra, hogy elfogad a Vonzás Törvényének erőteljes energiáit, amelyek az első hét Víz Kapun keresztül érkeznek megmutatva neked egy utat, hogy megértsd a dinamikát, amely meghatározza és irányítja az amihez vonzódsz.

Elfogadja, hogy ez egy hatékony módja annak, hogy felismerd magad, de ami a legfontosabb, hogy fogadd el, hogy igenis kockázatot vállalsz, mindent kockára teszel, amit eddig ismertél, kockára teszed az életedet, az életet, amid most van, ami megfélemlített, ez lehetőség, azonban, ez a kockázat egy olyan, amellyel meg fogod jutalmazni magad, egy kockázat, szerencse próba, szerencsét próbálni az életben és amikor kockázatot vállalsz a saját határaidat tologatod és elkezded meglátni mit is teszel valójában.

Amikor meghátrálsz attól, hogy lehetőséget adj valami különbözőnek, megerősíted és jóváhagyod , hogy rendben van az élet azon a módon, ahogyan van, megtelepedsz a második legjobb lehetőségbe, letelepedsz a komfortzónádban, igent mondasz a félelemre, igent mondasz mindenre, ami frusztrált téged eddig a pontig. Ezért próbálj szerencsét, kockáztass önmagadért, tedd próbára magad és lásd meg ki is vagy valójában, mivel eddig az életed néhány legborzalmasabb választásával néztél szembe és mentél ezeken át, vesszőt futottál, forró szenen gyalogoltál mezítláb, soha nem fogod meg tudni, miből állsz, és ha nem tudod, hogy miből épülsz fel, akkor hogyan tudnál túllépni az elerőtlenedésed jelenlegi megfontolásának a pontján?

Nincs olyan harcos vagy harcosnő a létezésben, akik valaha is hátat fordított volna a kihívásnak vagy egy lehetőségnek, hogy megismerje a szeretetre, gyógyulásra, megbocsátásra, a felülemelkedésre való képességének teljes erejét és igent mondjon a lehető legjobb életére, és még amikor a múltatok ezen mindenható vezetői el is vesztették az életüket, megsérültek és megkínozták őket, még akkor is ezt tették, láthatták az igazságot és visszautasították (hogy hátat fordítsanak a megkezdett útnak). Ez az ő úgynevezett áldozatuk volt, amellyel olyan üzenetet hagytak mindannyiotok számára, hogy megéri ezt tenni, mert a cselekedeteik megteremtették a színpadot, a sablont, amelyből most hasznot húztok és vannak néhányan, akik egyszer ezen a mindenható harcosok és harcosnők voltak és akik most a szavaimat hallgatják, visszatértetek, hogy megkapjátok a jogos jussotokat és merjetek kockázatot vállalni, hogy szembenézetek a kihívásaitokkal és hogy tudjátok, hogy ezúttal a fizikai jutalmatok leszállításra kerül.

A múlt idők nagyon különböznek a jelen időktől, a lehetőségek és az energiák nem léteztek abban az időben, úgy mint most, amely a felszabadulás utazását sokkal veszélyesebbé tette. Tehát a kockázat vállalás életveszélyt okozott sokak számára, de nézetek rájuk, megtették, ott hagyták a nyomukat a világba, még ma is beszélnek róluk, az üzenetük fennmaradt. Milyen üzenetet fogtok hagyni a világban? Milyen üzenetet, milyen örökséget hagytok azoknak, akik szeretnek titeket, azoknak, akik felnéznek rátok, még azoknak is, akiket az ellenségeiteknek, a riválisaitoknak tartotok?

Nyíljatok meg és ismerjétek fel, az idő nem olyan mint régen volt, hogy a világ, amit látok, olyan merész és bátor lelkek eredményeként jött létre, akik előttetek jöttek. Ti is merész és bátor lelkek vagytok, akik azok előtt jönnek, akik eljönnek, és dicsőítünk titeket.

Gyengéden most kezd el visszahúzni a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe.

Az energiák, amelyeket ma aktiváltunk veled maradnak az elkövetkező 18 napban ezen három kristály integrálási időszaka alatt,ezen időszak alatt kérlek legyél tudatos  mi bontakozik ki. Kuthumi-Agrippa egy bájos mosollyal az arcán megkér rá, hogy írd le, amit megtapasztalsz az elkövetkező 18 napban, azért hogy jobb elképzelésed legyen arról, hogy hogyan alakulnak át a kibontakozások, írj arról, hogyan értelmezed a valamihez való vonzódást inkább mint hogy magadhoz vonzanád ezt, ez belülről jön és utána kiárad.

Tehát amikor valami hozzád jön, amelyről úgy véled, hogy magadhoz vonzottad egy módon, ez igaz is, de először is vonzódtál ehhez, megteremtetted ezt és csak ekkor tudott bevonzódni ez számodra.

Kérlek földeld le magad most a testedbe.

Adj hálát önmagadnak a választásért, amit meghoztál és szeretnék köszönetet mondani mindannyiotoknak, a bátor lelkeknek, a jövő fényhordozóinak, a dinamikus változás katalizátorainak, köszönöm hogy időt szántatok arra, hogy meghallgassátok a közvetítésemet és köszönetet kívánok mondani mindannyiotoknak, hogy azt teszitek amit tesztek az összes lélekért  bolygón, minél gyorsabban és minél mélyebbre mentek és teremtitek meg a változásokat, annál nagyobb és gyorsabb változások jönnek az emberiség többi részének is.

Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy beszélhetek veletek, és bízom benne, hogy továbbra is gondolkodni fogtok az általam átadott szavakon, és látni fogjátok, hogy valójában ez mindent megváltoztat, megváltoztatja a valóságotokat, mások valóságát, de az igazság törvényeit alkalmazva, megengedve, hogy mindenki más igazsága megjelenjen.

Guinevierre vagyok, Camelot Úrnője, a Szívek Királynője, búcsúzom.

Soron következő Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – A Felemelkedés Törvénye és 8-14. Víz Kapuk 2010. január 18

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-felemelkedes-torvenye-es.html 

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...