Mária Magdolna – Egyiptom 1 – Bevezető Csatornázás 2010

Mária Magdolna – Egyiptom 1 – Bevezető Csatornázás 2010

 

Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg 2010. január 30 a 2010. március 27.-én lezajló aktiválásra

Forrás: thelightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző Víz Kapus közvetítés:

 

 

 

Mária Magdolna: A Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye és a 22-28. Víz Kapuk 2010. január 28

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-megkulonbozteteskulonbse.html 

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

OoOoOoOoOoO

Mária Magdolna vagyok, és üdvözlök mindenkit az ünneplés, az aktiválás és az integráció alkalmával.

Ez egy olyan pillanat az időben, amikor az Egyiptom szent földjeihez kapcsolódó fény lényeinek százezrei köszöntik és üdvözlik mindannyiótokat a szeretet ezen mindenható dimenziójának jelenlétében.

Egyiptom az egyik kulcsfontosságú központ, amely a szeretet legnagyobb potenciálját hordozza magában, ez az anya föld fizikai testét is jelenti, ő mint a Fény Anyja, a Szeretet Anyja és természetesen az Élet Anyja is, energiát merít a bölcsesség ősi forrásaiból. Ez az Anya, akiről beszélek, a Föld Anya. Szólítja mindazokat, akik mellette szolgálnak, ez a szolgálatra való hívás, és ezeken a kapcsolódásokon keresztül, mindegyikőtökön keresztül felerősíthetők az új világ mindenható mátrixai, és ezeknek az esszenciája megérinti minden lélek mélyebb dimenzióit, akik a Föld Anya testén élnek.

A Föld Anya teste egészén lévő szent helyek, ezek a testén található szent helyek csodálatos energia pontok. A szent helyek az egész testén csillag-tetraéder energiákat tartanak magukba, amelyek a Föld körül forognak. Ezek a szent helyek bizonyos értelemben a Földdel együtt keringő bolygókhoz is kapcsolódnak.

A vizekben, a különféle óceánokban, a folyókban, a tavakban és a patakok alatt különféle portálok találhatóak. A hegyekben, az erdők mélyén, ezek nagyon szent portálok, amelyek olyan erős fény és energia vibrációkat tartalmaznak, és ezeket még nem lehet felfedni az emberiség többi része számára, azonban lassan, de biztosan ezek az energiák kapcsolódnak földi kiegészítőikhez, ez alatt azokat az energiákat értem, amelyek kifejezetten a vízben vannak elrejtve, a Föld Anya teste egészén lévő szent helyek energiaportáljai most összekapcsolódnak világotok legfontosabb helyszíneivel.

Ezen energiáknak egy nagyobb hányada Egyiptomban aktiválódott a Föld Anya testének az adott helyen lévő szerkezetére elhelyezett geometriai formák végett. Ha a Földet háromdimenziós labdának képzelitek el, és a megfigyelhető energiák különböző szögekből érkeznek, nemcsak a szabad szemmel látható bolygókról, hanem más fényrendszerekről is, egy csodálatos és nagyon nagyszerű kialakításként látjátok majd ezt, azt is látni fogjátok, hogy Egyiptom mint ország a Föld Anya testén belül, rajta és az egészén aktivált energiák központi mag esszenciáját tartja.

Ez a Föld Anya testének központi kommunikációs rendszere. A sivatagokban interdimenzionális birodalmak találhatóak, ahol olyan kommunikációs rendszerek épültek fel, amelyek lehetővé teszik, hogy sok folyamat beletáplálódjon a Föld Anya testébe, és ezeken a rácsokon keresztül kieresztésre kerüljön mindenki számára, aki azon a(z adott) rezgésen rezonál. Ez azt jelenti, hogy folyamatban van azokhoz a világokhoz vezető erőteljes dimenziós átjárók és ajtók létrehozása, amelyekhez az emberi lények nagy számban korábban soha sem kaptak hozzáférést.

Ez az első alkalom, hogy ilyen csoportoknak elmondjuk ezt, hogy valójában minden egyes alkalommal, amikor Egyiptom földjére utaztok, és szolgálatra való hívásotokkal kapcsolatos munkát végeztek, testek kapcsolatot alakít ki ezekkel az átjárókkal. Kódolt fényjelzéssé váltok, amely más világokba továbbít adást, figyelmeztetve őket arra, hogy tudatában vagytok annak, hogy aktív csatornái vagytok az új világ egyik legfontosabb portál aktiválásának, a testetek válik a kulccsá, ez ezen vibráció és aláírás kozmikus sablonja és szeretteim az egyik legfontosabb oka annak, amiért sürgetjük és bátorítjuk nemcsak ezt a csatornát, hanem más fénymunkásokat is, hogy gyűljenek össze ezeken a szent helyeken.

Növeljük a  munkánkat a szent helyek irányába, és egyesítünk mindannyiótokat, akik ezek a pecsétek, a fizikailag aktív világítótornyok, mert fizikai jelenlétetek nélkül, személyes interakciótok nélkül és fizikailag ezekben a folyamatokban való részvételetek nélkül nem vagyunk képesek aktiválni azt olyan mértékben és dimenzióban, mint amire most képesek vagyunk, és ez azért van, mert válaszoltatok a szolgálatotokra.

Ezeket a szakrális helyeket átalakítják annak érdekében, hogy teljes mértékben összeolvadjanak az energia isteni dinamikus új dimenzióival, és ezek a Kozmikus Törvények irányítják az élet minden aspektusát, amely most hozzájárul e vibráló energiák újraélesztéséhez. Amikor új dimenziókat aktiválnak vagy hoznak létre, az átjárót nyit más világokba. Nos meglehetősen tudatlan dolog lenne azt gondolni, hogy egy másik világba vezető átjáró egy olyan helyre visz, ahol semmi más nem létezik, még felfogni sem kezdtétek el, mi létezik ezen a világon túl, amelyet a harmadik dimenziós életnek tekintetek, vannak olyan világok, amelyektől teljesen eldobjátok majd az agyatokat.

Lehet, hogy néhányan összekapcsoltátok ezt egy nagyon friss, "Avatar" néven megjelent történet témájával, amiért ezt az utat tettük meg. Amit ez az Avatar-történet kiváltott a kollektíva számára, létfontosságú volt ennek aktiválásnak időzítése szempontjából, és mivel csatornánknak nem szabad tudatosan tudnia, miről szól a történet, képesek vagyunk az energiákkal együttesen dolgozni, a energiák, amelyek mélyebb vágyat váltottak ki a kollektíván belüli nagyobb világok megismerésére e történet eredményeként, majd csatornánkon keresztül működnek, mint Michelle, és más fénymunkások, akik szintén még nem voltak kitéve ennek a történetnek tudatos szinten, mert képesek vagyunk ekkor nagyon erős és nagyon tiszta energiákat kivetíteni a kreatív teremtő elmén keresztül, látni fogjátok, hogy mennyire isteni módon és milyen dinamikusan kezd minden hamar elmozdulni a kreativitás mélységeihez való hozzáférés irányába annak érdekében, hogy arra motiválja az egyéneket, hogy az első hét Kozmikus Törvény szerint éljenek, ennek során elkezdik megérteni és elsajátítani azokat a törvényeket, amelyek ebből a pontból származnak.

Most, hogy ezeket az energiákat Egyiptomban lerögzítjük, nem mind az ötvenöt Kozmikus Törvény szabadul fel mindannyiotok számára, ez volt az első hét, amely a legfontosabb annak érdekében, hogy egyesítsétek a csakrikus testeiteket azokkal, akik fizikailag elutaznak Egyiptomba, és azokkal, akik nem utaznak, csakráitoknak is ehhez az energiához kell igazodniuk.

Az aktiválás eredményeként, amely ezen időnek ezen pillanatában, ezen jelen pillanatban következik be, (ezen a napon mikor az aktiválás történt Oroszlán teli hold volt), aktiváljuk az örök gyermek arany bölcsességét és Isten mindenható Napját, az alkímia mindenható Arany Tudatosságát.

Ezt a pillanatot választottuk, hogy felkészítsük az energiákat, hogy mindannyiotokat mélyebben megérthesse, a testet hogyan reagál vagy reagált az egyedi rezgések által kibocsátott impulzusokra.

Annak érdekében, hogy összehangolhassátok magatokat az Univerzum Kozmikus Törvényeivel és a Sárkány Lovasok Ötvenöt Lángjával, hajlandónak kell lennetek arra, hogy megnyissátok energiátokat, minden lehetséges módon megnyissátok a szíveteket, és még egyszer igent mondjatok az életre.

Valahányszor energiát viszünk Egyiptomba, akkor Krisztus mindenható fényének és szeretetének aktiválódását hozzuk el, lehetőségetek nyílik arra, hogy új és dinamikus módon öleljétek át az életet. Lehetőség nyílik arra, hogy felszabaduljatok a felesleges figyelemelterelés és rombolás számos szintjétől.

Olyan sok minden történik a világotokban, mind a fény és mind a sötét, és az elmúlt időszakban olyan tevékenységek/hatások történtek, amelyek sok borzongást és lökéshullámokat okoztak a Föld Anya testén, valamint a Föld légkörben. Ez most riasztást indított el a legintenzívebb tevékenységek megkezdéséhez, a legintenzívebb energiákat tekintve, amelyeket az emberiség elbír most, hogy elengedésre kerüljenek a Föld Anyába, mert amikor az emberek visszaélnek a magasabb technológiák erejével, akkor annak egyenlően, de ellentétesen kell aktiválódniuk, ez a fény egyenlő erőit jelenti, amely az aktiváláshoz mérten érkezik a Földre és a sok dimenzió, és felhalmozódik egy hatalmas fénypontban, ebben az esetben Egyiptomban, amely ezután visszhangzik a Föld Anya testén és mindenki fizikai testén át is, akik kapcsolatba kerülnek ezekkel az ősi földekkel. Ezt az energiát ekkor kibocsátják a kommunikáció azon dimenzióin keresztül, amelyek Egyiptomban találhatók, ekkor megkezdődnek a változások, a változások sokkal magasabb szinten, sokkal aktívabb és intenzívebb szinten.

Ezért, miközben ebben az időben mindnyájatok előtt állunk, a fény összes Egyiptomi Létezőjével együtt, hatalmas fénysugarakat küldünk a szívünkből mindegyikőtöknek.

Arra kérünk, hogy most csukd be a szemedet és nyisd meg és érezd, hogy ez a fény megérint.

Ez a szolgálatodra való hívás, a fizikai lényként való szolgálatra, a Föld Anya fizikai lényének szolgálatára, hogy a fizikai emberi testben jelen lévő kozmikus vibrációvá váljon, és jöjj velünk, dolgozz velünk és segíts nekünk, drága ember, hogy helyreállítsuk a fényrácsokat, amelyek elbírják az eddig soha nem látott erőt, és az olyan energiákat, amelyek ellentétben a sötétséggel olyan erőmezőkké válnak, amelyekkel azelőtt még soha nem találkoztatok a fizikai inkarnációtokban.

Most az az idő érkezett el, hogy ne pazaroljunk több időt arra, hogy ezt könnyedén tegyük, hogy lassan és finoman hozzuk be ezeket az energiákat ebbe a világba, mert egy egyéni cselekvés miatt van egy reakció, a reakció az, hogy újragondoljuk azokat a cselekedeteket/tetteket, amelyek alapján cselekszünk,  most a cselekvés egy új szintre lép, és ha ez cselekvés, amit a világotok akar, ez a cselekvés, amit a világotok igazán akar.

Az Avatar-történet, amely jelenleg az energia-inspirációs rácson helyezkedik el, csodálatosan megnyitotta az emberi elme belső dimenzióit, hogy megvizsgálják, hogyan egyesülnek az energiák. Az energiák egyesülésének módja az Avatár történetében, és tudatában vagyok annak, hogy nem mondhatok túl sokat, mert ez a csatorna csak emlékezetében tarthat valamit belőle, és mi most nem ezt akarjuk, ezért tartsuk szem előtt azokat, akik látta ezt a történetet, és azok, akik elmennek, és megnézik ezt a történetet, nézzétek meg, hogy hogyan kapcsolódnak össze az energiák, vizsgáljátok meg a lovas és sárkánya közötti egyesülést, valamint a személy és a természet más aspektusai közötti kapcsolatot, hogyan kötődnek az állattartókhoz, és az állati társaikhoz és mit csinál ez, ez az a kapcsolat, amelyre szeretnénk gondolni, és most Kuthumi-Agrippa nem ad több információt az Avatarról, azok közületek, akik látták pontosan tudják, miről beszélek.

Mindegyikőtök megkapja a lehetőséget, hogy kapcsolatba léphessen, hogy létrejöjjön ez a csodálatos kapcsolat önmaga azon részeivel, amelyek több okból is széttöredeztek, azonban ebben a konkrét esetben én, Mária Magdolna, St. Germain és Kuthumi-Agrippa támogatásával segítek nektek visszaszerezni a lángotokat és kulcsotokat, az energiákat, annak energiáit belőle kezdve kimondottak (ezzel) és felkészítve a testeteket a megfelelő integrációra különösen azokét, akik fizikailag elutaznak majd Egyiptomba.

A testeteknek erősnek kell lennie, a testeteknek biztonságban kell lennie ennek fényében, és amikor erősről beszélek, akkor energetikailag erősről beszélek, lelkileg erősről beszélek, mert ezek olyan hatalmas világok, amelyekkel kapcsolatba léphetek, és amelyekkel találkozni fogtok és szembe kell néznetek. Ezek az energiák felkészítenek titeket arra az energiacserére, amely a Szárnyas Sárkánnyal és annak lovasával való kötődési folyamat során megy végbe.

Tehát azt akarom, hogy most mélyen lélegezz be, lazítsd el tested és csendesítsd el elmédet.

Érezd St. Germain és Kuthumi-Agrippa fényét. Érezd Mihály Arkangyal, Jezabel Istennő és Guinevierre fényét, és légy tudatában annak a több százezer fénylénynek, akik Egyiptomban dolgoznak, és megnyitják szívüket előtted, és üdvözölnek a mágia birodalmába, a változás birodalmába.

A mágia birodalma egy nagyon valós világ, egy olyan világ, amelyben legértékesebb álmaid, reményeid és vágyaid vannak. Ez egy olyan világ, amely azok számára van fenntartva, akik úgy döntöttek, hogy autentikusan élik életüket, ez a világ csak azoknak a bátor lelkeknek nyitja meg az ajtókat, akiknek nagyon ijesztő és félelmetes helyzetekkel kellett szembenézniük, azok, akiknek életük legnehezebb döntéseit kellett meghozniuk szívük és lelkük szabaddá tétele érdekében. Ti vagytok azok, akiket behívtak a mágia világába, a mágusok, a varázslók világába, akik tudják használni a természet törvényeit, a felemelkedés törvényeit, mindazokat a törvényeket, amelyek Isten és Istennő mindenható fényét keltik teljesen életre bennetek.

Most azt akarom, hogy lélegezz be mélyen miközben ellazítod magad, képzeled el önmagad, miközben időn és téren keresztül átszállítanak a fény szentséges helyeire Egyiptomba, a hatalmas nyílt sivatagokba.

Hívd a személyes vezetődet, őrangyalodat és azokat az állati lényeket, akik veled járnak és rajtad keresztül dolgoznak.

A Föld Anya testének mélyén keveregve egy olyan energiarezgés van, amely nagyon hosszú ideig szunnyadt. Ezek az energiák elsősorban a természeten keresztül működtek, elrejtve a hegyekben, elrejtve az erdőkben és a vizek mélyén, és kint az űrben, figyeljétek meg, tudván, hogy eljön az idő, amikor visszatérnek, ahol találkozni fognak emberi formában lévő társaikkal/kiegészítőikkel, az eredeti lovasokkal, azokkal akik beragyogtatják az ösvényt, hogy a többiek kövessék őket.

Ez a szolgálathoz való visszatérés hívása, hogy ébredjetek fel, megengedve a Föld Anya testének, hogy megnyíljon és hogy befogadja a hozzá érkező erőteljes vibrációkat annak elismeréseként és megerősítéseként, hogy elérkezett az idő, hogy a mitikus világok úgynevezett teremtményei most visszatérjenek csak azért, hogy rájöjjenek, hogy történeteik soha nem voltak mítoszok, valójában nagyon is valóságosak, de a mitológia eszközén, a mitikus és fantasztikus fantáziatörténeteken keresztül tartották az esszenciát élőn.

Azok, akik megírták a mágikus/varázslatos világok ezen mitikus teremtményeinek csodálatos történeteit, a világokét, amik az emberi szemeken túl rejlenek, ezek azok, akik mindig emlékeztek, akik mélyen magukban tudták, hogy közel az idő, és ezeknek a lényeknek az esszenciája, amelyek azokon keresztül szóltak, akiket megbíztak az emlékeztetésre, és üzenetük ezen csodálatos történetek formájában jött létre, amelyeket olvastok, hallgatok és megnéztek.

Tehát ezek a történetek most más formában elevenednek meg, és már nem egy televízió lapos képernyőjén vagy egy könyv hasábjain megjelenő életformák, most mélyebb értelemben, az emberek szívében, elméjében és testén keresztül elevenednek meg, akik ezeknek a mindenható energiáknak a társai/kiegészítői, hogy az összes élet számára tett szolgálatuk következő szintje aktiválódhasson és megtörténhessen.

Látjátok, szeretteim, nemcsak szolgálati szerepetek van, nemcsak bizonyos energiák kötnek benneteket a szolgálati szerephez, más életformák is vannak, akik ugyanazokkal a szerződésekkel rendelkeznek, és ha a szolgálati szerephez kötődnek, az nem legyengítő, gátló karmát jelent, hanem megtiszteltetést, mindenható megbecsülést.

Tehát azt akarom, hogy most érezd meg a Föld Anya testének felgyorsulását, a testedhez szólva, miközben felismered, hogy valójában mi tér vissza a Földre, ez a más világok újból való Földdel egyesülő ereje, varázsa, nagyszerűsége és esszenciája, az emberekkel, és feltárja a velük való munka lényegét és lehetőségeit. Lélegezz be mélyen, kilélegezve teljesen. Lazítsd el az elmédet, lazítsd el a testedet.

Most St. Germain eléd áll, megérinti a gyökércsakrád aktiválva a Tisztességes/Igazságos Csere Törvényét, legyökereztetve ezt a Földbe és mindazok alapjain belül, amelyek életet tartanak, különösen a Föld Anya és minden élőlény csakráiba.

Ezután át tér a szexcsakrádra, aktiválva a Szabad Akarat és Választás Törvényét.

A napfonatcsakrádba aktiválj a Bőség Törvényét.

A szívcsakrádba a Vonzás Törvényét.

A torokcsakrádba a Felemelkedés Törvényét.

A harmadikszemedhez érve aktiválja a Cél Törvényét.

És a koronacsakrádban a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényét.

Ez munkába fogja az Arany Kelyheket, amik az első 28 Víz Kaput tartják és most aktiválja a fény kódokat azért, hogy a Víz Sárkányok most szintén magukhoz térjenek, felkészülve a visszatérésükre miként a Szárnyas Sárkányok is visszatértek, és így van ez a fény integrációjával, képzeld el mind a hét törvényt, amelyek a fény alapját tartják egyesülnek egy erőteljes erőben a testeden belül és a Föld Anya testén át kiterjednek.

Add át magad ennek a fénynek és bízz abban, hogy ez egy olyan energia, egy olyan fény, amely azért jön, hogy támogasson téged a szolgálatod ösvényén, egy ösvényen, amely a szabadságba vezető személyes ösvényed.

Végy egy újabb mély lélegzetet be, lazítsd el magad teljesen és azt akarom most, hogy érezd a Háromszoros Isten és Háromszoros Istennő energiáját magad körül és legyél tisztában most egy lénnyel, ez Hatsepszut Királyné és most belép a körülötted lévő fény körébe.

A Hármas Isten és Istennő, Hatsepszut királyné segítségével, most aktiválja az egyedülálló fényrácsot, amelyet minden olyan láng hoz létre, amelyet Saint Germain begyűjt.

Bár ezek a lángok még nem voltak teljesen aktiválva, energiájuk megérint téged, és ez folytatja a növekedését veled, és az együtt izzó és növekvő lángok által létrehozott fény kinyitja azt a portált, amelyen keresztül a Vízi Sárkányok hamarosan át haladnak majd, hogy egyesüljetek Sárkány Lovasaikkal, de először üdvözöld a Szárnyas Sárkányok energiáját, tüzüket, fényüket, lélegzetüket, szárnyaikat, amelyek a szabadságba visznek.

Képzeld el ezt a mindenható jelenlétet, érezd ezt összekapcsolódni veled, miközben életre kelnek, a formájuk/alakjuk kiszabadul a fizikai Földből, a rejtekhelyükről, és most fényük kinyitja azokat az ajtókat, amelyek lehetővé teszik ezen ősi lények teljes energiájának áthaladását az elkövetkező hetekben, és nektek is, emberi kiegészítőiknek/társaiknak, akiket Szárnyas Sárkánylovasoknak hívnak, most hívunk titeket, megparancsoljuk nektek, hogy ébredjetek fel, mert az átjárók aktiválódtak, titeket szólítanak, itt az ideje, hogy áthaladjatok, kulcsok rátok várnak.

Ezen az ajtón túl három nagyon fontos ajándék van, és amikor elfogadod ezeket az ajándékokat, akkor dinamikusan átalakítják életed nagyon fontos területeit. Ezek az ajándékok segítenek abban, hogy életed számos részében felismerd mi volt a céljuk, és ezek a lángok, a Kozmikus Törvények és az összes eljövendő sárkány biztosítani fogják az ébredés folytatását, az ajándékok átadását és a lélek felszabadulása felé vezető utat és a lelked további meghatalmasítása/feljogosítása megtörténik.

A Szárnyas Sárkányok és Sárkány Lovasaik, ti vagytok a Tűz és a Levegő Kapu őrzői, a Szellem nyers tűzének erejét képviselitek, amely átégeti az illúzió fátylait, most, miközben az energiádat a felsőbb intelligencia frekvenciáival összehangoltan nyitod meg, biztosítod a tudatos kapcsolatodat az Isten/Istennő Elme tudatával.

Szárnyas Sárkányotokkal végzett utazásotok során fenntartjátok a száznegyvennégy Tűz Kapu és a száznegyvennégy Levegő Kapu energiáit, amelyek előkészítik az utat a Víz Sárkányok visszatéréséhez és lovasaik felébresztéséhez. Tehát most egy új módszert választottatok a szeretet megjelenítésére/bemutatására, az önszeretet növekedésére, új projektek és ötletek szülésére, saját magához fűződő kapcsolatotok megerősítésének kiépítésére az érzelmileg, mentálisan, fizikailag és spirituálisan, és gyönyörű meleg barátságok és szeretetteljes kapcsolatok kiépítését azokkal, akik ennek az új, sokkal továbbfejlesztett és tökéletesítettebb fénytestnek a frekvenciáján rezonálnak, amit megtestesítettek.

Vegyél egy mély lélegzetet, lazíts, nyisd ki a szíved és üdvözöld ezeket az energiákat.

Hatsepszut királyné most egy kettős végű kristályt helyez el a szívcsakrádba. Ez az óramutató járásával megegyező irányban forogni kezd, felszabadítva a kódokat tartalmazó energiákat, hogy kinyissa a szíveden átvezető kaput, hogy ezek a csodálatos Szárnyas Sárkányok összekapcsolódjanak a folyékony szeretet erőteljes forrásán keresztül. Tüzük, szenvedélyük, gyors elméjük és nagyon fejlett intellektusuk megmutatja, hogyan lehet kapcsolatba lépni olyan világokkal, amelyekre eddig nem volt lehetőségetek, és minden egyes helyen, ahol lerögzítjük ezeket az energiákat Egyiptomban fizikailag is, ezek a kapcsolatok megerősödnek, és azok, akik fizikailag elutaznak Egyiptomba a jövőben, csakráitok fizikai portálokká válnak, amelyeken keresztül ezek az energiák kommunikálni fognak. Néhányatoknál lehet, hogy mind a hét csakra kommunikál, másoknál csak egy adott energián keresztül kommunikálhatnak ezek az energiák, de a varázslat mégis tovább fog terjedni.

Most csak add át magad ennek a szívcsakrádon keresztül forgó energiának, amely e kettős végű kristályból származik, és ez növelni kezdi azt az sebességet, amellyel az energiameződ képes elnyelni ezeket az új energiákat.

Lélegezz be és lazíts, add át magad és bízz benne, tudd, hogy amit választottál, már megváltoztatta az életedet, amit tenni fogsz, az zavarba ejtő igazságok világát tárja eléd, és ekkor látod meg, akkor valóban meglátod, milyen felháborító és mennyire dinamikus az igazság, és valójában sokkal furcsább, mint a fikció.

Önmagad és életed minden fiktív aspektusa lemorzsolódott, a jövőben még több fog jönni, de most ebben a pillanatban, amikor meghallod a hangomat, vagy amikor elolvasod ezeket a szavakat, tudd, hogy amikor ezt az üzenetet megkapod, nagyon fontos döntéseket hoztál meg, amelyekre szükség volt ahhoz, hogy lehetővé tegye ezt a lehetőséget, hogy ez egy legyen veled.

Ez a választásod, hogy eltávolodsz ezektől a fiktív aspektusoktól, amelyek kontrolláltak téged a félelem révén, amelyeket mostantól száműzöl, és még akkor is, ha az utazás vagy a változás folyamata még befejezetlen, legalább aktív, legalább te választottad, és az energia áramlik, és ez a fontos.

Tehát, lazítsd még egy kicsit, miközben az energiák tovább folytatják az áramlásukat rajtad keresztül megnyitva az átjárókat azoknak, amelyek most fognak (el)jönni.

Amikor a Sárkány Lovasok egyesítik a fényüket Egyiptom fizikai helyszínén, csak képzeljétek el milyen csodálatosak ezen új dinamika energiái és a változások, amiket ezek előidéznek a világotok számára, hogyan nyitja meg ez azoknak a szívét és elméjét, akik keresték, azoknak, akik azt is tudták, hogy az úgynevezett fantázia világ valójában nagyon is valóságos világ.

Azt akarom most engedd meg, hogy ezek az energiák elérjenek a Sárkány Lovasokig, akik gyermekek. Ezekhez az erőteljes lényekhez, akik jelenleg gyermek testben vannak, akiknek hordozniuk kell ezeket az energiákat a jövőben, ezek a gyerekek képesek kiaknázni ezeket az energiákat olyan módon, amire a felnőttek közül sokan nem képesek, egyszerűen azért, mert a gyerekeknek még nem volt ugyanolyan szintű programozása, mint a felnőtteknek, ezért ennek a csodálatos szövetnek részese kell hogy legyenek, hogy valóban integrálják ezen hatalom/erő esszenciáját, ezt az autentikus nyers szellemet, a fény szellemét, az Atya/Anya Isten szellemét. A Fejlett intellektus felsőbb elméjének és Teremtésének szellemének a nyers erejének valódi esszenciáját, valódi szeretetét és valódi életerejét, amely megtestesíti a lélek tovább növekedésének technológiáját. Ez most aktív, ez még közelebb hozta a Mennybe vezető ajtókat a Föld birodalmához.

Vegyél egy mély lélegzetet be és amint kilélegzel csak lazítsd ezekben az energiákban, csak engedd meg, hogy tegyék, amit tenniük kell.

Mihály Arkangyal és St. Germain mos a tested fölé állnak Kuthumival és a személyes erő egy csodálatos lángját aktiválják a napfonatcsakrádban, ami gyökeret ereszt a gyökércsakrádban és a lángnyelve a koronacsakrádig terjed ki. Ez meg fog tartani és megvéd téged mindezen energiákra való felkészülés ideje alatt a következő aktiválásig.

Tehát azt akarom, hogy most köszönetet mondj mindezért az energiákért, amelyeknek ki voltál téve. Adj hálát mindazoknak a lényeknek, akik jelen voltak veled, és ezt megfigyelték, megkönnyítve ezt az energiát, hogy a testedbe jusson, összehangolva őket az első hét Kozmikus Törvény isteni dinamikájával, amelyek a fény új világainak növekedésének alapjává válnak, és minden ebből fakadó törvény megtestesíti azt az alapvető esszenciát és jelenlétet, amelyért az emberiség mint kollektíva epekedik – a valódi erő, az igazi szenvedély, az igazi szeretet, az igazi szabadság, a szellem rehabilitációja, a lélek újjáélesztésében, azért hogy ez mind valóban egyként egyesülhessen.

Most mondj köszönetet magadnak, hogy ezt a lehetőséget választottad.

Nagyon óvatosan kezd el visszahúzni tudatodat fizikai testbe vissza a Földre, összekapcsolódva a magasabb testekkel, földeld le fizikai tested, egyesítsd ezt a magasabb testeiddel. Tudatosítsd fizikaiaságodat, és tegyél meg mindent, amit most meg kell tenned, hogy megbizonyosodjon arról, hogy leföldelten a testedben vagy.

Drága fénymunkások, ez az ünneplés mindenható ideje, és minden aktiválással, amit lefolytatjuk a szakrális helyekkel végzett munka során, mesés és fantasztikus lehetőségeket kínál a többi világ megismerésére. A szakrális helyek az energia erőinek erőművei, de ezeken a helyeken nem mindenkinek engedik meg, hogy áthaladjon ezeken a portálokon. Sokszor vannak olyan emberek, akik egy úgynevezett szakrális helyre utaznak, és lehet, hogy nem érezik azt, amit mások tapasztalnak, mert ha a szívük, az elméjük, a testük és a lelkük nem áll készen rá, akkor nem lehetnek kitéve ennek az energiának, ezért az átjárók láthatatlan módon szólnak hozzájuk. Ez az energia visszavonja erejét, és csak elegendő energiát enged meg az adott személy támogatásához anélkül, hogy négy alsótestükben teljesen felülírna sok aspektust, amelyek kárt okozhatnának, azonban azokban, akik nyitottak és kellően fejlettek erre, akik megértik ezeket a törvényeket, az erőteljes energia kitárt karokkal fogad titeket, és olyan átalakulásokat és átmeneteket/változásokat tapasztaltok, amit sokan még soha nem éltek át.

Sokan közületek tanúi lehettek e fényeltolódások mélységének és erejének, amikor velünk jöttetek ezekre a szent helyekre, és arra kérünk benneteket, hogy továbbra is jöjjetek, gyarapítsátok velünk a fényt, hogy segítsetek betakarítani a hatalmas energiákat, különösen az elkövetkezendő években az, ami hatalmas és nagy számban fog megjelenni. Valahányszor ilyen módon egyesültök velünk, akkor ezen portálokká váltok, és a Kuthumi-Agrippa és St. Germain arra kért engem, hogy ezt hangsúlyozzam ki.

Tehát, drágáim, most hagyunk benneteket, hogy érezzétek, ahogy ezek az energiák tovább áramlanak és leföldelődnek rajtatok keresztül, és a megfelelő időben a következő energiaszint eljut hozzátok, és találkozni fogtok a következő szintjével annak, amit ezek a sárkányok hoznak nektek, és azok közületek, akik lovasok, érezni fogják ezt az erőteljes energiát, amely felgyorsul bennetek, a kapcsolódásokat, amelyeknek meg kell valósulniuk, lehetőséget arra, hogy új módon megértsék önmagukat, hogy a Szárnyas Sárkányotokkal való újrakapcsolódás eredményeként nagyobb jogosultságot kapjatok.

Ünnepeljétek meg ezeket az időket, és tudva, hogy mindezeket a helyeket ugyanolyan szakrálisnak kell tartani az emberi lény tisztaságán belül is, aki emberi lény, ugyanakkor teljes mértékben felismeri embersége egó aspektusát, abban a pillanatban, hogy teljes mértékben felismeri annak képességében, amikor az ember önmagára talál.

Ezekkel a bejövő energiákkal lehetőséget kapunk arra, hogy feltámasszuk a sötétebb erők által bezárt/lepecsételt szakrális helyeket, és a bezárt/lepecsételt szakrális helyeket is újraaktiváljuk az általuk megtestesített energiák védelme érdekében, de ezekről többet mondunk el nektek, mikor befejeztük az aktiválásokat ezekkel a sárkányokkal.

Drágáim, mindig emlékeztetünk titeket arra, mennyire szeretünk benneteket és mennyire megtisztelő számunkra, hogy veletek dolgozhatunk. Ez öröm, ez egy utazás, és csodálatos módja annak, hogy a fényt a sok dimenzión keresztül szőjük, és hogy egyesítsük a Kozmikus Törvényeket igazságotok szándékain keresztül.

Azért jöttünk, hogy támogassunk benneteket, azért jöttünk, hogy segítsünk nektek ezen energiák integrálásában. Ti váltok a szent jelképekké, a szent szimbólumokká, a kulccsá, amely tartalmazza a lángotok és a Kozmikus Törvényetek jellegét/tulajdonságát. Ezt időben meg fogjátok kapni. Ha kapcsolatban álltok a Szárnyas Sárkányokkal, ha a többi sárkányhoz kapcsolódtok, akkor ez az információ el fog érni, de most már tudjátok, hogy ez a kollektív tudatos kapcsolat, amely mindannyiótokkal létrejött és megnyitotta a mágiát, a Szellem mágiájának kapuját, a csodák a természet törvényeinek, a Kozmosz törvényeinek, az élet és a szeretet törvényeinek megértésében nyilvánulnak meg, azért vagyunk itt, hogy megmutassuk nektek az utat.

Mária Magdolna vagyok és szeretetem veletek van. Au revoir.

 Mária Magdolna – Egyiptom(2) – Az Elfogadás és Megengedés/Önátadás Törvénye és a 29-35 Víz Kapuk

 https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom2-az-elfogadas.html

Mária Magdolna - A Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye és a 22-28. Víz Kapuk

Mária Magdolna: A Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye és a 22-28. Víz Kapuk



Csatornázta: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. január 28.-án

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

Előző Víz Kapus közvetítés:

 

Mária Magdolna – A Cél Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 15-21. Víz Kapuk 2010. január 25

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-cel-torvenye-boseg.html

____________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és üdvözöllek mindannyiotokat az isteni szeretet és fény szent jelenlétében.

Miközben minden egyes pillanat kibontakozik előtettek, szemtanúi vagytok annak, hogy egyes részeitek eltűnnek, utat engedve önmagatok új részeinek, hogy kiemelkedjenek, hogy szemeiket az új világ egeire emeljék, és hogy felkészüljenek a létezés egy új módjára, a látás, a gondolkodás és az érzés egy új útjára.

Az Atya/Anya Isten isteni fénye és ereje a lényetekben lakozik, ezzel már egy bizonyos szinten tisztában vagyok. Ez azon fény, amely meghatalmasít titeket, hogy döntéseket hozzatok azokban a pillanatokban, amelyeket az életetekben bemutatnak, amely minden pillanatban történik.

A Megkülönböztetés/Különbség tétel Isteni Törvénye vezet rá titeket arra, hogy megértsétek miből áll az igazságotok, és segít megérteni annak fontosságát, hogy kiválasszátok azt, ami az energiátokkal rezonál.

Az aktiválásra szolgáló hét Víz Kapu megtartja a fény folyékonyságát, a kreativitás szakrális vizeit, amelyek amikor integrálódtak akkor feltárják számotokra az erőt, amely a bölcsességgel és a szeretettel való megkülönböztetés felismerésének képességében rejlik.

A Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye arra kér titeket, hogy ismerjétek el az igazságotokat és ahhoz, hogy elismerjétek az igazságotokat sokkal jobban kell ismernetek önmagatokat is. Ez a törvény szintén arra kér benneteket, hogy alkalmazkodjatok az igazságokhoz, azokhoz amelyek önmagatokról, másokról és az élet egészéről való előre megalkotott elképzeléseiteken és megítéléseiken túl létezik.

Ez a törvény létfontosságú része a lélek életben maradási képességeinek, és elengedhetetlen, ha valóban meg akarjátok ismerni az Anya/Atya Istent.

A Megkülönböztetés/Különbség tétel mindig olyan valami volt, ami összezavarta az embereket, a folyamata, az erő és képesség, hogy alkalmazzák ezt a törvényt, és ez meghatalmasít titeket és megmutatja nektek az isteni dinamikák kibontakozását minden pillanatban, kiváltképpen akkor, amikor tudatosan arra összpontosítotok, hogy az energiát fektessetek be a szeretetbe való emelkedésbe, a káosz világán való felülemelkedésbe, magatok mögött hagyva azt. Még inkább, mint eddig, létfontosságú, a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényének alkalmazása, az új energiák magasan hangolt frekvenciák, amik a testetekben lévő rendszerekkel kommunikálnak, azokkal amelyeknek nem vagytok tudatában. Ez a tudattalanul (zajló) kommunikációs rendszer folyamat helyrehozza, újrakalibrálja és újrahangolja a fény és szeretet összes frekvenciáját bennetek. Ezen energiák hatalma és ereje végett, fontos, hogy ti mint a színpad közepén álló személyek továbbra is fellépjetek, folytassátok a játékotok jeleneteinek eljátszását, miközben mindezen  “színfalak mögötti” folyamatok végbemennek biztosítva, hogy minden tökéletesen működjön.

Ezért egyelőre nem kell aggódnotok azzal kapcsolatba, hogy pontosan mit is csinálnak ezek az energiák veletek; amire most összpontosítanotok kell, miután már integráltatok néhányat ezekből a törvényekből, felismeritek, hogy a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye megköveteli tőletek, hogy megbecsüljétek annak tényét, hogy az új energiák magasan hangolt frekvenciájú energiák, tehát körültekintőbbnek kell lennetek azzal kapcsolatban, hogy mit engedtek be a teretekbe, mit engedtek be önmagatokba, hogy részetekké váljon, milyen embereket, a környezeteket, a gondolatokat, cselekedeteket és minden mást, amely hatással van rátok és az egyéni életetekre.

Az információ tárházai bennetek már beállítási folyamatban vannak, és a bölcsesség gyöngyeinek végtelen csodái, amelyek a felszín alatt rejlenek most a felszínre úsznak, az élet szakrális vizei keresztüljönnek a Víz Kapukon közelebb és még közelebb hozva őket a felszínhez, azért hogy visszaszerezhessétek ezen ritka és szentséges gyöngyöket és viselhessétek őket, elsajátíthassátok őket és hogy büszkék legyetek arra, amit elértettek.

Megkülönböztetésen/Különbség tételen keresztül, képesek vagytok megkérdőjelezni a hiedelmeitek olyan aspektusait, amelyeket talán még nem kérdőjeleztetek meg korábban. Amikor negatív és legyengítő energiákat engedtek be a teretekbe, akkor lehetővé teszitek a sűrűbb vibrációknak, hogy megzavarják az új fényt, az új életmintákat és az életerőt, amelyet behoztatok abba a rendszerbe, amelyet életnek hívtok.

Az egyénnek azonban óvatosnak kell lennie, hogy ne váljon neurotikussá vagy paranoiddá a megkülönböztetés/különbség tétel körüli témában, ez a törvény megtanítja nektek azt, hogy hogyan érezzétek meg azt mi is az igaz, hogyan ismerjétek meg az igazságotokat, ez nem egy intellektuális, analitikus vagy logikus folyamat, ez a belső tudásotok hatalma.

Kuthumi-Agrippa néhány évvel ezelőtt már megtanította tiszteletben tartani és hallgatni minden érzéseteknek az első tíz másodpercére való figyelését, amikor valami újjal vagy potenciálisan ártalmassal kell szembenéznetek, vagy bármivel, amely változtatást és másféle lehetőségeket kínál. Nem számít, hogy mások mit gondolnak rólatok, mit éreznek veletek kapcsolatba, nem számít, hogy mások hogyan érzik magukat azzal kapcsolatban, amit bizonyos helyzetekben vagy bizonyos lehetőségekben éreztek, egyediek vagytok, a vibrációtok egyedülálló. Igen, vannak hasonló szálak, amelyek mindegyikőtökön áthaladnak, azonban a tervrajzotok[blueprint] ugyanolyan egyedi, mint az ujjlenyomatotok, mindig emlékezzetek erre.

Ha valamiben olyan személyhez folyamodsz, akiben bízol, mégis az, amit valószínűleg olvas, néz, vagy hallgat az nem valós/igaz számodra, nem érzed azt önmagad számára megfelelőnek, ha nem ugyan úgy reagálsz mint mások, egy pillanatra se tagad meg az igazságod azzal tapasztalattal kapcsolatban, mivel amikor ezt teszed nem csak az intuíciódat tagadod meg, hanem megtagadod az igazságodat is és figyelmen kívül hagyod a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényének erejét is, ezenkívül magadra veszed/ bekajálod valaki más elképzelését is arról, ami igazságnak tekinthető a számukra, de ez nem a te igazságod.

Azt akarom, hogy gondolj az összes olyan időre, amikor is előrehaladtál és meghoztál egy döntést, vagy elfogadtál valamit a jobb megítéléseddel szemben, ami azt eredményezte, ahogyan érezted magad, ezek mind olyan nyomok, amik emlékeztetnek téged arra, hogy Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye hogyan védelmez téged, hogy hogyan akadályozza meg az életedben a szükségtelen folytonos ismétlődést.

Tehát, szeretném ha mindannyian hallanátok és éreznétek, azt hogy legyetek a pillanatban és hogy tiszteljétek azt, amit a testetek mond számotokra. A testetek sejtjei emlékeznek mindenre, és az új energiák, amelyek bejönnek megváltoztatják a sejtjeitek mintázatait, ami azt jelenti, hogy megváltoztatják a tárolást, más szavakkal az információ tárolást, a sejtjeitekben.

Ez megváltoztatta a viszonyulásotok módját, ez megváltoztatta annak módját ahogyan különbséget fogtok tenni a dolgok között, és még úgy is találhatjátok hogy valami, ami eddig rezonált veletek egy ideje, vagy valaki, aki rezonált veletek; hirtelen (ez az viszonyulás) dinamikusan megváltozik, ez nem azért van mert rosszak vagy jók, vagy mert rosszabbak vagy jobbak mint ti, ez azt jelenti, hogy eljött a változás ideje, elvégezték azt, amelyet el kellett végezniük és használhatjátok a megkülönböztetés erejét, hogy felismerjétek ebben az újat és továbblépjetek bűntudat nélkül, ítélet nélkül és azon félelem nélkül, hogy újrateremtsétek a legyöngítő mintákat, amelyek fájdalmat, szenvedést és szomorúságot okoztak nektek a múltban.

Azt szeretném most, ha lehunynád a szemeidet, ha még nem tetted meg, és lélegezz be mélyen a testedbe érezve a valódi éned fényét és erejét összeolvadni önmagaddal, tartalmazva a Minden Ami Van esszenciájának igazságát szilárdan és biztosan a lényed középpontjába.

Ezen energia egy dinamikus vibráció, ennek képessége, ennek fénye és az összpontosítás ezen pontja átvezet az illúzió fátylain. Ezen falak rendszereket tartalmaznak, élő mintázatokat és kódokat, amelyek által éltetekben mindennek meg kell, meg fog és meg is változik továbbra is. Az idő gyorsulásával bíznotok kell ezekben az energiákban, és a törvényekben és a beépített mechanizmusokra kell támaszkodnotok, amelyek figyelmeztetnek az igazságra, a veszélyre és bármi másra, amelyet tudnotok kell.

Ne tagadjátok meg a belső minőségeket, amelyek megajándékoztak a láthatatlan kommunikáció rendszereinek sok formájával, könnyebb számotokra, hogy megbízzatok ezen új élet áramlásában. Ez egy mamut nagyságú váltás időszaka, egy idő, ahol számítanak rátok, számítanak az ösztöneitekre, azok által vagytok vezetve, akik mélyen szeretnek titeket, és biztosítani fogják a folyamatos felgyorsított előrehaladást.

Azok, akik még mindig el vannak veszve az elméjükben, a félelmeikben és a múltjukban nagy nehézségeket fognak tapasztalni a változás ezen időszaka alatt, azonban, szerencséjük van, hogy az olyan egyének, mint ti utat fognak mutatni nekik, mivel megcsináltátok az alapozást, bemocskoltátok a kezeiteket, mélyen befelé ástatok, és felélesztettétek önmagatok alvó részeit, visszaszereztétek azokat a kincseket, amelyeket elrejtettek előletek, és jutalmatok rajtatok múlik. Tehetségesek vagytok, szeretteim, azok vagytok, akik szolgálják azokat, akik még nem látták, amit ti látattok, azok, akik még nem érezték azt, amit ti éreztetek, és minél jobban tiszteletben tartjátok az összes törvényt, annál erősebbé válik a vibráció, hogy az embereket az isteni igazságuk keresésére késztesse.

Azt szeretném most, ha elképzelnéd Mihály Arkangyalt és Kuthumi-Agrippát előtted állni.
Mihály Arkangyal előtt van a Víz Kapuk Hét Kelyhe. A jobb kezében pedig egy csodálatos Ametiszt Kristályt tart.

Miközben az első kelyhet tartja, a kristály végét a vízbe teszi, feltöltve ezt a kristály erőteljes vibrációjával.

Odaadja neked az első kelyhet, amelyből innod kell és vidd az energiát a gyökércsakrádba.

Minden egyes kehely, amelyet átad neked, az Ametiszt energiájával tölti meg, és miközben kiiszod mindet, a szakrális vizek az összes csakrádba beáramlanak megerősítve az érzést az érzelmi testedbe és az élettel való áramlást és a kollektív tudatosság végett is.

Folytasd az ivást. Engedd meg ezeknek az energiáknak, hogy egyesüljenek a Minden Ami (te) Vagy nagyobb nagyszerűségével.

Engedd meg magadnak, hogy megnyisd a szíved, a tested és az elméd, hogy annak ideája bejöjjön, hogy te vagy ez a meghatalmasodott személy, aki megérti a megkülönböztetés fontosságát, az egyén, aki az igazság és bölcsesség pontjából tudja hogy a megkülönböztetésben nincs bűnösség, és a Megkülönböztetés/Különbség tétel gyakorlásán keresztül, sok fájdalomtól kíméled meg magadat és azok is, akiknek meg van a bátorságuk hasznosítani a belső bátorságuk eredményeképpen, tisztelve a belső érzéseiket és gyakorolni a  Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvényét.

Miközben a megszentelt vizek az összes csakrádon átfolynak, az akarom most hogy képzeld el, ahogyan az élet ezen vizei beszivárognak a Föld Anya testébe, a testén lévő és testén belül lévő vizek mindegyikébe, az összes víztömegbe.

Miközben ezek az energiák áramolnak, folynak, az akarom most, hogy szabadíts fel örömteli és vidám érzéseket és gondolatokat, vagy bármilyen pozitív érzelmet, amit most őszintén tudsz érezni.

Határozd meg a szándékodat, hogy ebben a konkrét időben az erőteljes igazság, ami a teljes mértékben meghatalmasodott érzelmi testben létezik érintse meg a kollektív szívét, és hogy ezek a vizek gyengéden szállítsák őket jelenlegi állapotukban az új világuk, új igazságuk irányába és az erőteljes gyógyulásba.

Azt szeretném most, ha tudatába kerülnél Nimué Istennőnek, aki feltűnik előtted, és megáll Mihály Arkangyal mellett. Az energiája az érzelmek és érzések tiszta esszenciális szelleme. Az érzelmek járművek, amelyekben az érzéseitek utazhatnak, és ha érzelmileg traumatizáltak vagytok, akkor az érzéseiteket sérült, megrongált "járművek" szállítják, olyan "járművek" amelyek talán a vágyott célotokkal ellentétes irányba visznek.

Nimué felkínál neked egy gyógyulási lehetőséget, amelyet ő biztosít a testének esszenciája révén, egy gyógyítást, ami eltávolítja az összes sérült, megrongált " járművet" amelybe az érzéseid utaztak és új járművekkel helyettesíti őket.


Az elkövetkező néhány napban változást fogsz tapasztalni az érzelmeidben, talán sokkal mélyebb szinten érezheted az érzéseidet, ennek oka a gyógyítás, amit Nimué idéz elő számodra, elvisz a rejtett én mélyebb birodalmaiba ahol felfedezed azokat az érzéseket, amelyek elrejtették magukat előled, mert nem volt megfelelő „jármű” számukra, amelyekben utazhattak volna, de most az új, továbbfejlesztett "jármű flottával" az érzelmeid új utakon fognak haladni, az érzéseidet új járművek szállítják, a szépség, az erő és az átalakulás új járművei.

Nimué Istennő átad neked egy csodálatos tündérrózsát, utána a kezedbe ad egy lótuszvirágot és aztán a kezedbe ad egy gyönyörű, és igen, kissé nyálkás békát. A béka képviseli a megtisztulást és a tisztítást, ennek hangja odahívja az élet vizét és a Föld tisztítását és táplálását, és ez a béka előidézi a megtisztulást számodra és egy új, szabadabb vízáramot, más szavakkal érzéseket, érzelmeket és kreativitást vezet le az életeden keresztül.

Az elkövetkező néhány napban tisztában kell lenned azzal, hogy mennyire hangolod rá az energiádat arra, ami körülötted történik, tudatában kell lenned annak, hogyan reagálsz vagy válaszolsz, és hogy hogyan érzékeled most a Megkülönböztetés Törvényének felhasználásával járó erőt és a változást, amit ez magával hoz. Jegyezd fel ezeket, írd le a naplódba, mert így tudod ellenőrizni a kisebb, apróbb és főbb megfogható változásokat, amelyek lezajlanak az életedben.

Ha vannak részek az életedben, amiket elutasítottál, vagy ha vannak részek, amiket elfogadtál, azért mert mások különbségtételével/megkülönböztető képességével működtél és a jobb megítéléseddel szembe mentél, ez a törvény és ezek a Víz Kapuk most megadják neked  a lehetőséget, hogy véget vess ennek, hogy átalakítsd ezt és hogy létre hozd a változásokat, amelyek a legjobb előnnyel járnak a helyzetedben és mindenkinek, aki része ennek.

Számos új dolog is előtérbe kerül, a szívverés megváltozása, gyors cselekvés, mivel a víz gyorsan mozog, és minden részedben (belefolyik), ahol stagnált víz volt; ezeket a részeket most megtisztítják, és ez az ajándék, amelyet Nimué békája kínál neked. Többé nem kell kockáztatnod, hogy az életedet stagnálással, betegséggel, érzelmi kitörésekkel magadban éld meg, mindennek együtt kell áramolnia ugyanabba az irányba, hogy felerősítse ezen csodálatos álmokat, szándékokat, összes ezen látomásokat és célokat, amelyeket meghatároztál önmagad számára, kitárva az ajtókat a vágyott végkimenetelek jövőjéhez.

Érezd, ahogyan Nimué, Mihály Arkangyal és Kuthumi-Agrippa fénye melengeti a testedet, a fényük hője megolvasztja a benned lévő jéghegyeket, az érzelmi tested bármilyen részét, amely megfagyott az időben az most felszabadításra kerül, átadhatja magát ezen tiszta szeretet melegségének, amely felszabadítja ezt, hogy egy új pályára, egy új irányba, egy új dinamikába és egy új isteni sorsba vigye.

Ha ezen a ponton van valami, amelyhez segítségre van szükséged e törvénnyel kapcsolatban, akkor most tedd fel a kérdést annak a háromnak, akik előtted állnak.

Ha nem kapsz azonnal választ, akkor tudjad, hogy a következő néhány napban fog érkezni, ezért, ismét érezz, hallgass és add át magad.


Végy egy mély lélegzetet be, kilélegezve a szádon át és engedd meg az energiának, hogy folytassa a növekedését.

Érezz, ahogyan a teljes mesteri éned szeretete átölel téged, biztatva a belső erődet és bátorságodat, hogy elsajátítsd ezt a feladatot, hogy átmenj ezen beavatáson, és hogy elfogadd önmagad meghatalmasodásának újabb szintjét és hogy megragad ezt az isteni lehetőséget, hogy egyesülj egy még teljesebb és erőteljesebb Isteni Tervel, mint amihez hozzászoktál.


Ez a változás áradata, szeretteim, nektek kell mozdulnotok, az élet áramlata a Tízszeres Univerzum energiáin és folyékony szeretetén keresztül szállít titeket, most az összes energia folyékonyságát tapasztaljátok, amik most az áramlatukon és folyamukon hordoznak, amelyek egyenesen olyan pontba vezetnek, ahol önmagatok új dinamikus aspektusaival fogtok találkozni.

Csak engedd meg ezeknek az energiáknak, hogy beléd töltődjenek, adjad át magadat ezeknek és adj hálát.


Mihály Arkangyal most átadja neked ezt az Ametiszt Kristályt.

Nimué Istennő előtted áll, megfogja a kezeidet és az energiád egy folyékony testé válik egyesülve az övével, amely szintén egy folyékony testé válik és az elkövetkező néhány napban ez a két folyadéktest átfolyik egymáson, támogatva a fizikai éned a gyógyulás ezen ideje alatt.

Kuthumi-Agrippa átad neked egy arany tollat a szárnyából, a védelem egy tollát és ez a toll képviseli az Arany Tudatosság fényében létező erőt.

Az Arany Tudatosság az, amely megtestesíti az összes igazságot abban a pillanatban, amiben találjátok magatokat, és az alkímiai folyamat folytatja a kibontakozását minden alkalommal, és mindenkor, amikor megtaláljátok önmagatok egy alap (szintű), sűrű aspektusát, amely gyötör titeket, ekkor ezt átalakítjátok annak arany aspektusába, ez megtanít titeket, hogy hogyan használjátok a belső fényeteket alkimistaként, átalakítóként(transzformálóként), gyógyítóként, fény és változás hozóként.

Azt szeretném most, hogy adj hálát. Azt is szeretném, ha köszönetet adnál magadnak ezen lehetőség választásáért, hogy integrálod ezt a törvényt, hogy átmész ezen a beavatáson önmagad sokkal folyékonyabb aspektusaiba és az Anya/Atya Isten nagyszerű mindenható testének folyékony aspektusaiba.

Tudva, hogy az emberiség kollektív teste hatással van az összes ilyen energiákra, semmi nem menekül el előle, de azt választottad, hogy meglovagolod a hullám csúcsát, és azt választottad, hogy az áramlattal haladsz, hogy az áramlattal növekedsz és hogy szabad leszel.

Vegyél egy újabb mély lélegzetet be, gyengéden húzd vissza a tudatosságodat vissza a fizikai testedbe tudva, hogy még mindig kapcsolódsz Nimué Istennőhöz és hogy ezeket a csodálatos energiákat a Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye idézte elő számodra.

Lélegezz be mélyen, kiterjesztve az energiádat a Föld Anya testének magjába leföldelve magad ezáltal szilárdan és biztonságba az idővonaladon.

Érezd a földet a lábad alatt, válj tudatosság a környezeted energiáira és ismerd el, hogy visszatértél a testedbe, vissza egy mély megértéssel arról, hogy ez a törvény hogyan bontakozik ki és az elkövetkező néhány napban, hétben, hónapban és évben, ami ezt a napot követi, meg fogod tanulni, hogyan értsd meg ezt sokkal jobban, meg fogod látni ezen törvény előnyeit és hogy mennyire fontos ez, hogy megengedd az érzelmeidnek, hogy áramoljanak, hogy engedd az érzéseidnek, hogy átkerüljenek a "járművekbe", amelyek biztonságosak, és más szóval "közlekedésre alkalmasak." Új utat választottál, ez tisztább, biztonságosabb és ez egy közvetlen irányvonal a célodhoz.

Szeretett Fénymunkások, tisztelünk benneteket és becsülünk benneteket mivel vállaltátok a kihívásokat. Megáldunk titeket a nagyszerű szeretettel és örömmel és megtartunk titeket békében, miközben folytatjátok a változást, a növekedést és a régi világ határainak lebontását utat csinálva az újnak, megtisztítva a sűrűséget, amelyek elrejtették azt, ami az új, amit még nem fedeztek fel és kockáztattatok, megtaláltátok ezeket a helyeket és most meg fogjátok osztani ezt másokkal is.

Köszönjük, hogy időt szántatok a közvetítésünk meghallgatására, köszönjük az elkötelezettségeteket, kitartásotokat és legfőképpen köszönjük, hogy szeretitek önmagatokat eléggé, hogy azt választottátok, hogy megosztjátok az időtöket velünk és leföldelitek ezeket az energiákat, ahogyan vagytok, megtisztelve érezzük magunkat és hálásak vagyunk.

A valósi éned fénye tárhatja fel a dinamikus ösvényeket ezen csodálatos sorsba, amit választottatok. A szellemed szabaddá válhat egy teljesen új és élet átalakító módon.

Mária Magdolna vagyok és kiterjesztem a szeretetemet számotokra, a támogatásomat és védelmemet, legyetek békében önmagatokkal.

Au revoir.

Soron következő Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – Egyiptom 1 – Bevezető Csatornázás 2010. január 30

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-egyiptom-1-bevezeto.html 

 

Mária Magdolna – A Cél Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 15-21. Víz Kapuk

Mária Magdolna – A Cél Törvénye, a Bőség Törvénye Második Rész és a 15-21. Víz Kapuk


 


Csatornázta: Michelle Eloff©

Forrás: lightweaver

Johannesburg, Dél-Afrika, 2010. január 25.-én

Fordította: Hatejer Emese

Előző Víz Kapus közvetítés:

Mária Magdolna – A Felemelkedés Törvénye és 8-14. Víz Kapuk 2010. január 18

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-felemelkedes-torvenye-es.html 

 Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki vagy nem használható fel pénzkeresés céljára, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően.

OoOoOoOoO

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket ebben az isteni jelenlétben, miközben megnyitjuk szíveinket és kitárjuk kezeinket, hogy átöleljünk mindannyiótokat.

Elhozzuk számotokra a finom (fizikai) testeitek tisztítását, isteni gyógyítását felszabadítva mindazt, ami a felszínre tört az előző törvények aktiválása révén és ezen erőteljes Víz Kapuk megnyitása révén.

A fényetek folytatja a növekedését, és miközben a fény lényetek legmélyéről származik, ezáltal ez az, ami ki fogja tolni azt, amelyet a sötétség a markaiban tartott, ki a fényre feltárva nektek a dinamikát, amelyeket azok a struktúrák tartottak magukban, amiket a sötét oldalatoknak tekintetek; a sötétségnek belül, gyakran utalnak erre árnyékként is.

Az én minden aspektusán belül a fény gyöngyei léteznek, a bölcsesség szakrális kódjai, amelyek egyesítéskor isteni nyelvet hoznak létre, amely egy szent hangzást bocsát ki, amely kommunikál az élet minden aspektusával, amely azokon a szinteken rezonál, amelyeken keresztül ezen hangzások utaznak.

Ezek a kommunikációk aktiválják a látható és láthatatlan folyamatokat, az aktiválódás nagy része a színfalak mögött lép életbe, és a felszín alatt keveredik fel belül, recsegve nyílik meg, amely az időben megfagyott, és lassan, de biztosan a fény a repedéseken keresztül beszivárog a sötétségbe, és még többet tárva fel számotokra.

A Cél Törvénye tartalmazza ezen energiákat mindenre, ami történik; magában foglal egy mintázatot egy (megadott) céllal. A cél ezen mintázatai teremtik meg az olyan környezeteket, amelyekben a saját belső lényetek állapotait kutathatjátok, azért, hogy megértsétek a folyamatokat, amiken átmentek. Önmagatok minden szintjének megszólítása, hogy összehangolódjatok ennek a kollektív énjének a nagyobb aspektusával, ezért ezen energiák célja most, hogy újraegyesítsenek titeket önmagatok összes ezen széttöredezett aspektusával.

Most találkoztok a sorsotokkal, sok minden jön felétek, és mindenkinek meg kell várnia a változást, hogy olyan irányba vezesse, amelyet most talán nem látok, azonban a változás testén belüli minden szívverés egységben vibrál a tiétekkel, és a változás testének szívverése egyben a dobogása is, a ritmusa bennetek.

Minden pillanat egy célt tartalmaz, minden egy mágikus sorrenden áramlik át és hozza létre az eseményeket, nyitja meg az ajtókat, bezárva más ajtókat, véget vetve ciklusoknak és új utakat megszülve, új világokat és nagyszerű új csodákat, amelyek kitágítják az elméteket, szíveteket, szellemeteket és lelketeket felkínálva a lehetőséget, hogy tanúja legyetek a lehetőség nagyszerű új távlatainak.

A cél az, hogy a pillanatban legyetek, reagálva/válaszolva arra, amit az élet hoz nektek, hogy táncoljatok ezeken a felfelé és lefelé irányuló ciklusokon, mivel amikor az élettel táncoltok, meglátjátok, azt ahogyan az áramlás a szinkronitásnak nevezett energia nagyszerű vonala mentén mozog.

A legtöbb ember az energiát a jövőbe vetíti, azon tűnődve, hogy mi a célja a Földön. Sokan vágyakoznak arra a pillanatra az időben, ahol a céljaik fel fognak tárulni számukra, ahol  válaszokat kapnak és azt mondjuk nektek, pontosan ez az, amit tennetek kell és ez a célja a Földön levésnek. Szeretteim, a célotok nem valahol a jövőben rejlik, nem egy távoli álom, ami valami olyasmi lesz, amilyenek jelenleg nem vagytok, van célotok itt van most is, most és mindig van egy célotok. Az élet minden pillanata céllal bontakozik ki, szándékosan, szolgálva egy sokkal nagyobb célt.

Érezzétek az energiák közvetlenségét, amik jelenleg kommunikálnak az élet összes rendszerével feltárva és hozzáférhetővé téve az egyén csakráinak mélyebb réseit/zugait, ebbe  a világba való belemerülés a hét Víz Kapu szakrális kelyheihez visz el, azokhoz, amelyek a Cél Törvényének esszenciáját tartalmazzák. Az egyén érzelmei az egyént irányokba vezetik, ismét egy céllal, minden érzés, minden gondolat, minden tett, minden tétovázás, mindennek van egy célja, de most emlékeztetni akarlak az élet céljára, az élet nagyobb céljára, hogy visszatérjetek az egységhez, hogy visszatérjetek az önmagatokba rejlő szentélybe, a belső érzékelő képességetekbe, a belső lendületbe, a fénybe, amely a kreativitás rácsait feltüzeli megmutatva nektek az dinamikákat, amik ezen túl rejlenek, amelyek ismerősek.

Tehát most hunyd le a szemeidet és engedd meg önmagadnak, hogy belépj a benned rejlő ismeretlen világok mélységeibe, az idő és a tér között sodródva, a lényed mélységeibe, a személyiséged alvilágába, és ezeken a birodalmakon belül kulcsokat találsz minden élet nagyobb céljához, azonban semmilyen kulcsot sem nem fedezhetsz fel idő előtt. az egyének isteni időzítésben kell aktiválnia minden kulcsot, a kulcs aktiválása mögött rejlő célt fel kell szabadítani annak céljának a teljes energiájával, és ez az amiért megbízol az élet áramlásába és tudod, hogy a nagyobb cél mindig vezetni fog téged az igazi célod irányába mindig ott lesz, hogy támogasson. Az élet nagyobb célja gondoskodik rólad, és ekkor újabb kulcsok követik ezt.

Érezd az Isteni Szellem esszenciáját; ez a különleges Szellem megtestesíti a cél energiáját. Képzeld el a cél lényegét. Képzeld el, hogy csak azért kerültél megteremtésre, hogy a Cél Törvényét tartsd és ahogyan az energia már teljessé vált, mert ez a cél önmagában.

Mi is a cél valójában? Ez egy olyan energia, amely rendelkezik egy szándékkal, egy energiával egy kezdettel, egy középpel és egy véggel, és a kezdet, közép és a vég között sok történet bontakozik ki, mindegyik ezen nagyobb szövet egy csodálatos darabkája, képzeld el az életed minden napját ezen nagyobb kirakós egy darabjának, és amikor elismered hogy minden nap rendelkezik egy céllal, a nagyobb testnek hívott cél mindig jelen van, leföldelt és élő az élet tapasztalat révén és az élet tapasztalatokon keresztül, átadja a célját.

Azt szeretném most, hogy képzeld el Kuthumi-Agrippát a Szoláris Arkangyalokkal, ahogyan a fény egy körét alakítja ki körülötted.

Mihály Arkangyal jön és eléd áll és észreveszed a Hét Szakrális Kelyhet. Ezek a kelyhek előtted fél hold alakban helyezkednek el, minden kehely egy vibrációt hordoz magában egyenlő mennyiségben a csakráid fényével.

Mihály Arkangyal fogja a hatalmas kardját az Excaliburt és a gyökércsakrádra mutat vele, az energia egy csodálatos töltette jön belőle a kard élén át és a gyökércsakrádba megnyitja az életed alapzatát, hogy ennek nagyobb célja, amely az akadályokon, félelmeken és védekezéseken túl létezik, azokon túl, amelyeket megteremtettél. Az energia ezen nagy hulláma a fény egy ereje és az életed alapzatainak területeire fényt fog ontani, amely egy erőt, egy történetet és egy új célt tartogat számodra.

Nem régibben információt adtunk át arról, hogy bizonyos pontokon az életben, megadatik számodra a lehetőség, hogy újabb szintre emelkedj, ez az új cél, amiről beszélek, kapcsolódik ahhoz a felemelkedési lépéshez, amelyet megtettél, az üzenet, amely a Felemelkedés Törvényén keresztül jön, ezért még egyszer adj engedélyt mindazokra/mindazoknak, amelyek régiek, amelyek idejétmúltak és elavultak, hogy eltávolításra kerüljenek, hogy fénybe kerüljenek, átalakuljanak az új energiába és lerögzüljenek szilárdan a gyökércsakrádba, leföldelve ezt az új célt.

A Víz Kapuk, amelyek a Cél Törvényének energiáját magukhoz ölelik, megmutatják nektek, hogy a jövőbe való kivetítés, a hamis hit abban, hogy a nagyobb célotok valahol a jövőben rejlik ez értékes energiát lop el tőletek, ez azonban mindig értékes és szükségszerű a jövőre való tekintettel, hogy bizonyos remények, álmok, kívánságok és célok vendégül látásához, de soha ne feledjétek el, hogy minden pillanat önmagában már a nagyobb cél, mert ha az életetek ebben a pillanatban véget ér hirtelen akkor ennek az életnek vége, és mi volt a célotok az életben?

Most elcsodálkoztatok? Mi is a jövőbeli cél, mindig elérni valamit, ami nem érhető el? De mi van az itt-tel, mi a helyzet most-tal, mi volt a célotok eddig ezen pillanatig az időben, ezért, ha azt mondom nektek most, hogy egy órátok maradt a testetekben ezen a bolygón, mi volt a célotok? Célszerűen éltétek az életeteket, célzottan elköteleztétek magatokat minden pillanatban? Céltudatosan elbűvölve annak tudatában, hogy az élet annyira törékeny, hogy nem garantált, hogy emberi formátok örökké megmarad, és hogy az élet minden pillanata értékes, mert célja van? És még azokban a pillanatokban is, amikor felismerjük, hogy minden pillanatnak van célja, és ezek a célok duálisan működnek, felfedve számotokra a különféle lehetőségeket, lehetőségeket, amelyek mindegyike megtestesíti a célt.

Tehát, hol vagytok most, drágáim, hová vezetett titeket az élet? Milyen cél vezet az életetek minden egyes pillanatában? Szeretném tudni, hogy mi volt az életetek célja eddig a pillanatig, és azáltal, hogy valóban beléptek oda és ez a célt meghatározzátok, látni fogjátok az életetek célja mindig jelen van. Nem kell keresnetek, nem kell vadásznotok ezután, nem kell vágyakoznotok vagy emésztenetek rajta magatokat, mert már itt van, veletek van.

Vedd fel az első kelyhet és juttasd be a szakrális vizeket a gyökércsakrádba. Ezek a szakrális vizek beléd áramlanak előidézve a megszentelt gyógyulást, a vizek átmossák a gyökércsakrádat megtisztítva a törmelékektől, amelyek alatt néhány hamis elképzelésed lapul, és amely alatt az életed valódi alapja rejtőzködött, és ahogyan ez a kőtörmelék és törmelék átmosódik, meglátod majd a világosságot, amely a felszín alatt leselkedett, és visszaszerezheted ezt, és határozottan rá állhatsz erre az alapra, és bízhatsz benne, hogy a cél egy veled.

Vedd a következő kelyhet. Juttasd a szakrális vizeket a szexcsakrádba. Ez előidézi a szakrális gyógyulást, ez a különleges gyógyítás elmossa mindazt, ami a felszín alatt rejtőzködik, és a kreativitásod célja meg tudja most mutatni önmagát számodra egy új szinten.

Fogd a következő kelyhet, idd meg a vizet belőle, hogy a napfonatodba jusson. Ez elmossa a régi lángok hamvait, amelyek halottak, ez elmossa mindazt, ami régi, mindazt amelyek elfojtották a múltad szenvedélyeit, a port, amely megakadályozta, hogy a lehetőségek ablakain és a lelked ablakain keresztül láss, amelyben a lelked tánca rejtőzik.

Azt akarom most, hogy szerezd vissza ezt, hogy visszanyerd a szellemed táncát, hogy visszaszerezd a szenvedély tüzét, hogy visszaszerezd az Atya/Anya Isten felsőbb intelligenciájának kreatív teremtő elméjét és hogy visszaköveteld a folyékony szeretet szakrális folyadékát, ami vezet téged, a benned lévő érzés és érzelem testein keresztül, és ezen keresztül képes leszel megérteni az Evolúció Törvénye, amely lehetőséget ad neked az energia tisztességes/igazságos cseréjének megértésére, amelynek az élet minden szintje között meg kell valósulnia, beleértve önmagad is, tehát azáltal, hogy feladod a régit, automatikusan átadod magad az újnak.

Ez aktiválja a választás lehetőségeit, hogy használd az akaratodat, hogy kiválaszd azt, amelyről úgy érzed, hogy a legjobban szolgál most, még ha ez az igazság holnapra meg is változik, ez nem számít, mert az, ami számít az itt és most, hogy most hol vagy, ki vagy, mivel nem tudhatod, hogy holnap is itt leszel-e. Jelenleg minden ebbe a pillanatba vezet.

Annak megértésével, hogy teljesen új módon egyesültök a bőséggel, és ez az ahol emlékeztetni kívánlak benneteket, hogy elmagyaráztam hogy a törvények együtt működnek, azt mondtuk nektek, hogy a Bőség Törvényét három részbe adjuk át, evégett, a Bőség Törvényének második energia szála a Cél Törvényén át érkezik, a képességeteken, hogy leföldelődjetek itt és most, hogy elfelejtsetek minden mást és itt legyetek most, mivel amikor a pillanatban éltek tudva, hogy a célotok az, ahol most vagytok, ez a pillanat az időben mindaz a cél, ami az életetekben jelen van, ismét elmondva, mert nem tudjátok, hogy holnap itt lesztek-e még, és ez, szeretteim, megnyitja a bőség fénykapuinak a következő szintjeit, mivel ekkor képesek lesztek meglátni az életet olyannak, amilyen az valójában. Az ajándék, minden pillanatban jelen van, mert minden pillanatnak van egy célja, amely folyamatosan táplálja azt a nagyobb célt, ahol abban a pillanatban vagytok, és ez az amikor a fény bősége, a szeretet, a bizalom, a szenvedély és az együttérzés bősége új módon képesek találkozni veletek.

Ha kihasználjátok azokat a lehetőségeket, amelyeket a Felemelkedés Törvénye nyújt át nektek, azáltal megértitek a Vonzás Törvényét is, és azt, hogy miért vonzódtok ahhoz, amelynek a mágneses üzenetei és kódjai ugyan olyan vibrációval rezonálnak mint amilyet ti is kibocsátotok, ekkor meglátjátok, mit nyújt ez nektek az életben az igényeitek/kívánságaitok alapján, a képességeitek révén, hogy ennek egyenlő akaratú vibrációit vonzzátok, ekkor segítenek nektek meghatározni, ha ez a kívánságotok, hogy bevonzzátok a bőséget, amire jelenleg összpontosítotok, vagy ha szeretnétek bevonzani egyenlő mennyiségű, de ellentétes (minőségű) bőséget, mint amelyet jelenleg tapasztaltok. Tehát ha ott sötétség és szenvedés, fájdalom, csalódás és kiábrándulás van, akkor ezeknek az energiáknak az egyenlő, de mégis ellentétes minőséges is létezik, és szólítsd ezt most.

Képzelj el egy irányítóerőt önmagadban, miközben felveszed a negyedik kelyhet és igyad meg ezt a szent vizet eljuttatva a szívcsakrádba, ez az erő egy olyan mágneses rezonancia, amely megnyitja a dimenziós portálokat, hogy elfogadd a bőség ezen következő szintjét, a bőség ezen szintje, amely igazodik azokhoz az energiákhoz, amelyeket a Vonzás Törvényén, a Felemelkedés Törvényén és az első tizennégy Víz Kapun keresztül aktiválódtak.

Ez a következő hét Víz Kapu összehangol téged az élet nagyobb céljával, azért, hogy minden út, amelyen keresztül a szent vizek folynak, vagyis az Univerzum folyékony szeretete, amely eljön hozzád, hogy segítsen neked és hogy elfogadjon téged, átragyogjon téged.

Fogd az ötödik serleget idd ki, vidd be a vizet a torokcsakrádba, annak fényébe, annak vibrációjába, helyreállítva az életet, helyreállítva az egyensúlyt és a bizalmat, és most fejezzük be a folyamatot az utolsó két kehellyel.

Fogd a hatodik kelyhet és idd meg, hogy a benne lévő szent vizek a harmadikszemedbe áramolhassanak.

Lazítsd el a testedet, lazítsd el az elmédet és most képzelj el egy nagy kelyhet az Univerzum középpontjából érkezni, ürítsd ki miközben még több fény, még több szakrális vizet viszel a koronacsakrádba.

Ez átfolyik rajtad egyesülve a hét Víz Kapu energiáival, kiterjedve a világ többi részére is, az összes szent helyre, az összes szent víztestbe, úgy, hogy minden alkalommal, amikor ezek a víztestek érintik az életet, különösen az emberi életet, a cél üzenete kapcsolódhat hozzájuk tudatosan vagy tudatalatt.

Vegyél újabb mély lélegzetet be, miközben kilélegzel ezek az energiák folyamatosan áramlanak, miközben a Cél Törvényének kulcsfontosságú elemét ezen új hajnal fényébe hozzák, mivel a Cél Törvénye a kulcselem annak képességében, hogy a már általunk tanított előző törvények által éljetek. Cél nélkül nincs vágy, arra hogy szenvedélyesen éljetek, azonban, vágy nélkül, szenvedély nélkül, a kreativitás is meghal, életetek sok aspektusa megsemmisül/kioltódik, és amikor meghal a fényetek minden körülötettek halottnak, valamint a fény, amely azokban lakozik körülötettek akiket szeretek, mivel amikor a szenvedélyetek eltűnik, amikor a fényetek halott, minden körülötettek, halottnak érzi magát, és azok, akik a legközelebb állnak hozzátok szenvednek.

A Cél Törvényének megértésének és alkalmazásának hiánya az életetekben depresszióhoz vezet, a lekapcsolódás érzéséhez vezet és sok más legyöngítő érzelemhez és mentális zavarhoz vezet. Ez az a cél, amely arra ösztönöz titeket, hogy legyetek kreatívak a meditációtokban, a gyógyulásotokban, és töltsetek el időt önmagatokkal azzal a céllal, hogy arra összpontosítotok, hogy felszabadítsátok önmagatokat a múlt alól, hogy ennek az új ciklusnak a célja összeolvadjon veletek, és megmutassa nektek azokat az ajándékokat, amelyek a cél azon pillanataiban rejlenek, amelyek a sors útjának szent isteni terveiben szerepelnek.

Itt az idő, hogy megtaláljátok a szenvedélyt az életbe, hogy újrakapcsolódjatok a pillanat szenvedélyével és hogy meghatározzátok a célotokat itt és most.

Kérlek, csináljátok ezt a gyakorlatot, lássátok, amit már megtetettek, mindenki célja más, mégis egyedi. Néhányan sokkal láthatóbbak vagytok a világ számára annak értelmében, hogy mi a lélek célja, és másoknak közületek, nagyon fontos célja, hogy a színfalak mögött munkálkodjatok, megváltoztatva a dinamikákat a szívetek gyógyítása révén, gyógyítva a sebeiteket, és igent mondva az újra, az ismeretlenre és arra a lehetőségre, hogy elinduljatok az új lehetőségek egy meghökkentő új utazására, amelynek új lehetőségei és célja hozzáadott dimenziói vannak. és a célotok dimenziói hozzáadottak.

Azáltal, hogy megértitek a pillanat célját, akkor látjátok, hogyan működik a bőség, látni fogjátok, hogy eljön, hogy találkozzon veletek, és a nagyobb cél irányába vezet titeket, amely a szenvedélyetekbe vezet titeket, azonban, a trükk az, hogy soha nem szabad elfelejteni, hogy ez a pillanat ennek céljának a teljes folyamatában legfontosabb.

Ne aggódjatok amiatt, hogy rendelkeztek-e eszközökkel nagyobb cél eléréséhez, a célotok biztosítani fogja, hogy teljesen felszereltek legyetek, ez a célja, és most már teljesen fel vagytok készülve/szerelve a jelen pillanat céljának végrehajtásához, és azáltal, hogy átadjátok magatokat az összes törvénynek, amelyeket isteni módon az igazi sorsotok irányába vezetnek benneteket és annak céljába vezetnek benneteket, semmi nem fog elmenekül előletek, semmitől nem fognak megfosztani, ha minden pillanat céljának átélésének céljával éltek, tudván, hogy ez az utolsó pillanatotok lehet a Földön, és ez az élet periódusotok célja, és azt is tudva, hogy ha holnap felébredsz, akkor egy nagyobb célhoz vezetnek, és napotok célja, hogy hozzájárultok annak biztosításához, hogy bármennyi ideig is tart, vagy röviden életetek végéig, számos cél szent szövete egyesül, úgy mozogva mint az ugrándozó delfinek, ahogyan együtt mozognak. 

A kollektív cél egy pillanatra összpontosul, és Kuthumi-Agrippa arra kéri téged, hogy vizsgáld meg, különös tekintettel a delfinek viselkedési szokásait és hogyan működnek együtt. Amikor ideje játszani, akkor játékidő van, amikor ideje kaját vadászni, akkor az egész delfin csapat a leghihetetlenebb stratégiával vadászik, pontosan tudják, milyen annak mozgása és mikor kell mozdulni, és egy ilyen lény nem önmagára és ez a lény nem csak önmagával törődik, azzal kapcsolatba ami másokkal tesz, mivel tudják mi a szerepük és céljuk és ez az amire összpontosítanak – amit tesz egy delfin abban a pillanatban az nem azért van hogy csak táplálkozzon, hanem ezt a csapat többi részéért is teszi, hogy a családja többi része táplálkozzon. Mindegyikük alkalmazkodik a másik igényeihez.

Csináljátok ezt, nézzétek meg, hogy a természet, különös tekintettel a delfinek, a delfin megmutatja nektek azt a célt, hogy csapatként dolgozzatok, az összes aspektusotokkal, vezetőtökkel, a barátotokkal, a családotokkal, az élet minden területén, és az egyedi célok mindig a nagyobb közösség kollektív célját szolgálják, amikor mindenki tiszteletben tartja a saját utazását, és mindenki, aki tiszteletben tartja a Cél Törvényét, pontosan ezt fogja tenni, amit meg kell tennie az időnek abban a pillanatában és szinkronicitásban és a sors szerint, és a legfontosabb a szeretet, ami gondoskodni fog a többiről.

Lélegezz be mélyen és miközben kilélegzel Mihály Arkangyal kardjának pengéjét a koronacsakrádra helyezi, és egy csodálatos energiahullámzás jön ki a pengéjéből belépve a testedbe. Az energia ezen hullámzása megtisztítja a felsőbb és alsóbb világok közötti kommunikáció átjáróit, a felsőbb én és az alacsonyabb én között, az anyagi és a spirituális világok között.

Adj hálát most ezen gyógyításért, amit előidéztek a számodra. Adj hálát a szakrális vizek áldásaiért, ami ezen a hét Víz Kapun át érkeztek. Adj köszönetet Kuthumi-Agrippának és a Szoláris Arkangyaloknak, mivel tanúi voltak ezen gyógyításnak és aktiválásnak és adj hálát önmagadnak, adj hálát a személyes vezetődnek és minden más létező jelenlétéért, akiket éreztél.

És most húzd vissza az energiádat a fizikai testedbe. Győződjön meg róla, hogy kellőképpen leföldeled magad a Föld Anyához, az anyagi világ idővonalán, ahol is egy fontos célod van, hogy legyél és létez, a példa által vezetve, és szeresd önmagad a célodért most.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy átadhattam ezt a Kozmikus Törvényt, feltárva mindannyiotoknak a fényetek erejét és a fényetek célját. Lejtsetek táncot ezzel, adjatok esélyt ennek, hogy megmutassa számotokra mennyire intelligens és nagyszerű valójában, és hogy nem kell aggódnotok, nem kell arra pazarolnotok az energiát, hogy kontrollálni próbáljátok ezt, mert ez valami, amit nem tudtok megtenni, sokkal nagyobb, mint az alacsonyabb egótok szüksége, hogy életetek útját a régi referenciapontok szerint működtesse. Randevútok van a sorssal, és ez egy nagyon szuper tánc, ez a parti ideje, és a parti célja az, hogy élvezzétek ezt, szórakozzatok és táncoljatok az élettel.

Mária Magdolna vagyok, és szeretetem veletek van. Au revoir.

Soron következő Víz Kapus közvetítés:


Mária Magdolna: A Megkülönböztetés/Különbség tétel Törvénye és a 22-28. Víz Kapuk

https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/maria-magdolna-megkulonbozteteskulonbse.html

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...