Kuthumi: A napcsakra hétvége 2

Michelle Eloff (03.08.08) - Kuthumi: A napcsakra hétvége 2


Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

[Megjegyzés: Az dőlt részeket utólag fordítottam hozzá(Emese)]

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes. Ne aggódj a channelling résztvevőinek megadott időpontokkal kapcsolatban. Te is hasonló utat jársz majd be isteni tervednek, időzítésednek és célodnak megfelelően.

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2003.08.08

Az első rész itt tekinthető meg: https://szivtanc.blogspot.com/2022/10/kuthumi-napcsakra-hetvege.html

_____________________________________________________________________________

Üdvözlet néktek ez alkalommal, elhoztam nektek a Napcsakra áldásait, az igazság teremtőerejének teljes erejű aktiválását, amelyet ti, mint szent fénylények megtapasztaltok.

Üdvözlet, szerettem! Ezen a napon a Föld átöleli a nagyszerű Központi Nap sugarainak erejét és Isten szeretetének azt az egy sugarát, ami megtestesít mindent mindenütt. Ma Szeretett Egyként  üdvözöltünk, és nem használtunk többes számot, mert ebben a pillanatban rezgésben mind egyesültetek Istennel, és egyetlen élő entitásként lélegeztek és rezegtek. Gaia istennő a Nap felé fordítja arcát. Örömkönnyei táplálják a testét, lehetővé téve mindannyiótok számára, hogy felébredjetek a bennetek jelenlévő isteni szeretet gondoskodására. Mindannyian végigjártátok az átalakulás hosszú útját. Csodálatosan kiálltátok a próbáitokat. Túljutottatok a küzdelmeiteken és mindannyian sikeresen megtanultátok leckéiteket. Az általatok megtestesített bölcsesség a meghatalmasodás eszköze, ami további segítséget jelent majd nektek az előttetek álló úton. Ezen a napon, (2003.) augusztus 8-án kinyílnak az Oroszlán Kapuk, és a régi világ kapui bezárulnak.

A Mars és a Szíriusz a felébredés erőteljes ajándékát hozza el, teljesen aktiválva a Beavatott Negyedik Ösvényét mindenki számára, aki kész megnyitni a szívét és lényét a [szellemi] világosság ösvényének. Ma nyílnak meg a Nyolcadik Dimenzió kapui is, és mindannyian, akik dolgoztok a Napcsakra energiájával, beléptek ebbe a dimenzióba. Készen álltok hidat verni a Hetedik és a Nyolcadik dimenzió közé, és hasznosítani mindkét dimenzió ajándékait és áldásait az életetekben.

A Szfinx ez idő alatt olyan rezgéseket és energiafrekvenciákat bocsát ki, amelyek újrahangolják bolygótok teljes kristályszerkezetét. Minden egyes fizikai formában lévő kristály egy teljes átalakuláson megy keresztül sejtszerkezetében, és ma mindannyian kapcsolatba léptek azzal a kristállyal, amelyik támogatja majd napcsakrátokat az elkövetkezendő 18 hónap aktiválási folyamatának teljes időtartama alatt.

Az új világba vezető út időigényes, és az elkövetkezendő 18 hónap a kalandok időszaka lesz. Ez az autentikus én megszületésének utazása – a búcsú a múltatok összes programjától: búcsú a szüleitektől, a testvéreitektől, ha vannak, a tanáraitoktól, földi tanítóitoktól, partneretektől, gyermekeitektől – mindentől. Elbúcsúztok tőlük, mert régi identitásotok meghalt, és új autentikus énetek ünnepelheti az új világ eljövetelét. És ti üdvözölhetitek szüleiteket, üdvözölhetitek testvéreiteket, földi tanítóitokat, spirituális tanítóitokat, gyermekeiteket és partnereiteket, barátaitokat és társaitokat, ismerőseiteket és kollégáitokat, ezzel az új energiával köszönthetitek őket – az élet átölelésének új módjával, mert a Nap korszaka – az Arany Korszak mélyen gyökeret ereszt az emberiség szívében, miközben mi hozzátok szólunk.

Rá nagyúr létrehozott egy köpenyt tiszta arany energiából, és átölelte vele Gaiat. Ez a rezgés keresztülpulzál [az ő] testének sejtjein, és miközben beszélünk, a ti testetek sejtszerkezete is eltolódik és változik, átalakul – mert már nem ugyanazok az emberek vagytok, mint akik a születésetek napján voltatok. Még csak nem is ugyanazok vagytok, akik egy hónappal ezelőtt voltatok. Júniustól felgyorsult tempóban láttatok neki átalakulási folyamatotoknak. Életetek folyamatai intenzívebbé válnak, és így az összes illúzió elkezdte feltárni magát előttetek. Habár nem láttátok, így vagy úgy, de éreztétek. Az energia beszivárog bolygótok minden egyes résébe és szegletébe.

Ahogy a Föld Anya spirituális teste teljesen kiemelkedik 26 000 éves szendergésének bábjából, az emberiség szelleme is kiemelkedik, és ez az igaz arany felébredés időszaka, amikor mindenki megérzi szívében a Lélek felkavarodását. Függetlenül attól milyen utat választotok, hogy rátaláljatok az igazságra, érzitek majd, hogy a Lélek dolgozik az életetekben, és itt az ideje, hogy felhagyjatok az ítélkezéssel – nem kritizáljátok egymás Istenhez vezető útjait, hanem összpontosítsatok arra, hogy ti hogyan fogtok eljutni Istenhez. A Napcsakra keresztülégeti az ítélkezés fátylát. Keresztülégeti a kritizálás, a vádaskodás fátylát, a félelem kivetítésének fátylát, és mindazt az ostobaságot, ami ezekkel jár, mert átölelitek a belső érzékeléseteket. A belső érzékelés lerombolja mindazt, aminek nincs értelme, [mind]azt, ami értelmetlen, azokat a kicsinyes dolgokat, amik dolgokat húznak ki az életetekből – az összes játszmát, amit az emberi egó játszik – ezen már túlléptetek szeretteim. Átölelitek a Hatodik Dimenziót. Áthaladtatok az Ötödik Dimenzión. Most a Hetedik és Nyolcadik dimenziókban táncoltok. Ezért hát hagyjátok hátra a Föld sűrűségét, és öleljétek át a Föld Anya szíriuszi energiáját, a felsőbb elmét, az univerzális energiát, amit a Szíriusz csillaga hoz.

A Vénusz Anya a feltétel nélküli szeretet legerőteljesebb sugarát bocsátja ki, amit mindannyian megtapasztaltok majd az egész bolygón egy adott pillanatban,(ezt és megtapasztalja az egész bolygó 5. hó 5.-én minden évben és 9. hó 9.-én minden évben). Vénusz Anya Mária és Nada úrnővel dolgozik együtt, ők hárman létrehoztak egy magenta- és ezüstszínű köpenyt, ami egyesül Rá nagyúr arany köpenyével, hogy megtartsa ezt a bolygót és összes lakosát ebben a fényben. Nincs más út, csak a szeretet és az igazság útja. Már bebizonyítottátok magatoknak, hogy mit eredményez az igazság tagadása, elferdítése és kompromittálása. Világotok állapota bizonyítja ezt számotokra. A napcsakra új módszert hoz, és mivel a régi módszerek kapui bezárultak, úgy fogjátok találni, hogy minden alkalommal, mikor visszatértek a múltba, minden alkalommal, amikor egy régi eszközt próbáltok használni, stagnálást, korlátokat és frusztrációt tapasztalatok majd meg – nem azért, mert rosszak vagytok, vagy mert elbuktatok, hanem azért, mert újraképzitek magatokat, és ti lesztek mások tanítói, ti emlékeztetitek majd őket [arra], hogyan csinálják másképp.

Ezerszer mondtam már, hogyha mindig azt csináljátok, amit csinálni szoktatok, akkor mindig azt [is] kapjátok, amit kapni szoktatok. Ez a ti megerősítésetek a Napcsakráról. Legyen ez az emlékeztető a régi módszerek megváltoztatására. Mindannyian a fény vezetői vagytok. Az elkötelezettségetek és elszántságotok a világ megváltoztatására, és hogy más utat mutassatok az idősebb korosztályoknak lehetővé tette, hogy a napcsakra energia újraébredjen. Ez a ti ajándékotok. Ez a fizetség kemény munkátokért. 26 000 éve vártok erre. Sok lélek inkarnálódott azért a Földre, hogy megtapasztalja ezt a napcsakra aktiválást, mert ennek a fizikai testben történő megtapasztalása a fejlődés egy teljesen új fejezetének teszi lehetővé, hogy lelketek utazásának részévé váljon. Ez azt jelenti, hogy a lehetőségek egy teljesen új univerzuma nyílt meg és vált elérhetővé számotokra. Titeket, és a hozzátok hasonlóakat olyan inspiráció tölti el, ami érkezése pillanatában nem eviláginak tűnhet. Úgy érezhetitek, hogy soha senki nem lenne képes felfogni, amit kaptok és továbbítotok. NE adjatok hangot neki, NE osszátok meg és NE teremtsétek meg, mert ez egy másik világ. Száz évvel ezelőtt, ha valaki mutatott volna nektek egy mobiltelefont, vagy még valami egyszerűbbet, egy számológépet, azt gondoltátok volna, hogy ez valami másik bolygóról érkezett, ám ma már a mobilok és a számológépek mindennapi életetek részei.

SOSE KORLÁTOZZÁTOK Isten teremtőerejét, [csak] azért mert TI megrekedtetek egy korlátozott hiedelemrendszerben. A napcsakra lerombolja ezeket a jellemzőket. LEDÖNTI a korlátozottság összes határát. Mikor Isten teremtőerejét használjátok, a napcsakra Isten teremtő csakrája bennetek. Ahhoz, hogy használhassátok ezt az energiát, fel kell ismernetek, hogy egyek vagytok Istennel. Mindannyiunkat Isten képmására teremtettek. Fizikai formátoktól függetlenül mind ugyanolyanok vagyunk. Mind kapcsolatban állunk [egymással]. A földi környezet az egyik legnagyobb ajándék, amelyet bármely lélek megtapasztalhat az Univerzum összes helyszíne közül, ahol tanulni lehet. Hihetetlenül sokféle tapasztalat elérhető számotokra, de ahogy megérkeztek fizikai testetekbe, elfelejtitek, hogy miért is vagytok itt.

A napcsakra feloldja ezeket a fátylakat szeretteim, és az összes gyermek, aki mostantól, a napcsakra aktiválástól számítva(2003. 08.08-tól) érkezik a világotokba, emlékezni fog arra, hogy ki is ő, és miért van itt, és jelenlétetek ebben az életetekben és más életekben életet adott ennek az időszaknak, mikor a nagy mesterek és vezetők visszatérhetnek, és teljesen tudatában lehetnek saját folyamataiknak, és számotokra, a mesterek és vezetők számára, akik úgy döntöttek, hogy úgy érkeznek, hogy öntudatlanok lesznek, a karmátok a végéhez közeleg.

Legyetek óvatosak, és NE dőljetek be annak az illúziónak, hogy az öntudatlanság segíthet többet megtudnotok, vagy tanulnotok. Minden megváltozott. Nem megváltozik, [hanem már] megváltozott. Új világban vagytok, és a Mars elhozza [azokat] az erőteljes energiákat, amelyek lerombolják azokat az állapotokat, amelyek megrekedtek a gyökércsakrátokban, így a napcsakra fénye és ereje keresztülragyoghat az általatok megtestesített összes energiarendszeren, minden egyes szinten.

Ennek a világnak a megtapasztalása kifürkészhetetlen, mert még sosem tapasztaltátok meg. Ezért aztán ne is bolondítsátok magatokat korlátozásokba azzal, hogy megpróbáljátok elképzelni. Bármikor megpróbáljátok elképzelni, korlátozzátok önmagatokat, ezért csak annyit tehettek, hogy egyszerűen átadjátok önmagatokat ennek a világnak, a napcsakra pedig azt követeli, hogy adjátok át magatokat az élet áramlásának. A napcsakra lángjai keresztülégetik az összes ostobaságot. Ezek számára nem maradt hely, mert feltöltöttétek magatokat fénnyel. Mindannyiótoknak feltett szándéka, hogy megtapasztalja a szeretetet, békét, harmóniát és a bőséget. Ezért ezeknek helyet kell teremtenetek azzal, hogy elengeditek az összes sötétséget. Nem ragaszkodhattok a félelmeitekhez és mondhatjátok közben [azt]: „Adj nékem bőséget!”. Vagy az egyik, vagy a másik.

A kerítésen ülés időszakának is vége. Ez a régi paradigmához tartozott. Az üzleti szférában a világgazdaság legnagyobb, eddig soha nem tapasztalt eltolódásait látjátok majd. Ha a fény nem épül be a vállalatokba, azok összeomlanak majd. Ez nem fenyegetés, ez tény, mert Gaia egy élő tudatosság. Igényli, hogy támogassátok a gyógyulási folyamatában. És megérdemli, hogy ezt követelhesse magának. Nézzétek mi mindent kell és kellett elviselnie! Bár ez volt az ő tanulási folyamata, nagyon erőteljes folyamat volt. Mi mindent kellett mindannyiótoknak elviselni? Sok mindent. Ezt elismerjük. Tisztelünk benneteket azért, hogy döntéseiteknek megfelelően ott vagytok, ahol [éppen] most tartotok, ez az egyik, a valaha volt legintenzívebb folyamat, amelyet egy faj adott időszak alatt megtapasztalt ilyen hihetetlenül felgyorsult tempóban. A tudatosságnak olyan sok különféle szintje van most jelen. De ti előremozdítottátok az energiát. Elegendően voltatok ahhoz, hogy fenntartsátok a szándékot, hogy ez az esemény bekövetkezhessen. Ez elárul valamit arról, hogy mire voltatok és mire vagytok képesek.

A napcsakra szétzúzza bennetek a szegénységtudatosságot, az áldozati tudatosságot és a félelem tudatosságot. Tükörként mutatjátok majd mindenkinek az életetekben a félelmeiket, a korlátaikat és ők is visszatükrözik a tiéteket. Amikor valaki olyan előtt álltok, aki a félelmét fejezi ki, akkor ő egy bennetek rejlő félelmet tükröz. Ne meneküljetek előle! Foglalkozzatok vele! Emlékezzetek arra, amit mondtam – az árnyékotok mindenhová követ benneteket. Próbáljatok csak elmenekülni az árnyékotok elöl, [és] rendkívül fitté fogtok válni. Már nincs többé hova menekülni. Nincs többé hová bújni, mert befogadtátok lényetekbe a Nap erejét – Isten erejét annak teljes intenzitásában. Ahogy itt ültök, ragyogó napfénygömbök vagytok. Még ha fájdalmat, szomorúságot, vagy bánatot éreztek is a szívetekben, akkor is sugárzó Fénylények vagytok, és mindaz a Nap-energia, amit most magatokhoz húztatok, fényt bocsátott arra, ami sötétségbe borul bennetek. Ez most az ünneplés ideje. Felnyitottátok a sebet. Éreztétek ennek a sebnek a fájdalmát. Láttátok, hogy mit fertőzött meg. Látjátok, hogy a seb mely aspektusai mélyebbek a többinél, és most szeretteim, készen álltok rá, hogy begyógyítsátok ezt a sebet. Arra kérlek mindannyiótokat, hogy lépjetek be a szívetekbe és húzzátok át onnan a Szeretet erejét a Napcsakrátokba, hogy kinyilvánítsátok a szándékotokat sebeitek begyógyítására.

A Lélek azt a lehetőséget is felajánlja, hogy úgymond, kívánjatok valamit. Legyetek nagyon konkrétak ebben, és mi még ma segítünk leföldelni ezt. Ne korlátozzátok önmagatokat. Adjátok át magatokat teljesen az Isten Forrás erejének és hatalmának, amellyel egyek vagytok. Merkúr fivérünk lábatok elé járul, és magával hoz egy folyékony alapot. A folyékony alap lehetővé teszi, hogy átadjátok magatokat az élet áramlásának, és teret ad számotokra, hogy együtt növekedjetek az életetek áramlatával. Minden merevség is eltűnik, mert az új világban minden energia folyékony. Mozog, változtatja a formáját, és ez a ti új energiátoknak is a lényege.

A Kristály Birodalom, amelyről korábban beszéltünk, elhozza a folyékony kristályos energiát a testetekbe miközben beszélünk, és ezzel a folyékony energiával kell átdolgozni az összes [olyan] új struktúrát/felépítést, amelyet létre szeretnétek hozni. A folyékony energia rugalmas – Isten akaratának áramlásával mozog. Isten akarata a lelketek akarata. A merev energia az egó akarata. Mindig van hely szerkezetre, de ha az korlátoz benneteket, akkor problémává válik. Időbe telik majd, míg feldolgozzátok a tudatotokban ezt a változást, legyetek hát gyengédek önmagatokkal, mikor úgy találjátok, hogy visszaestetek és a régi módszereket alkalmazzátok ismét. Emlékezzetek [rá] – időbe telik, míg újraprogramozzátok a régi módszereket. Sokan közületek az elmúlt tizenöt évben tudatosságotok eltolódásán dolgoztatok, legyetek hát türelmesek, ugyanakkor kitartóak. Legyetek következetesen elkötelezettek a változás és a napcsakra új energiájának beintegrálási folyamata mellett. A kreativitás nem merev. Nincs korlátozott szerkezete. A kreativitás az energia teljes felhasználása számos formában kifejezve. Mivel a napcsakra a teremtőerőtök szíve, nektek is teljesen rugalmasnak kell lennetek a teremtőképességetekben, és rugalmasnak kell lennetek, hogy képesek legyetek teremteni.

A bolygótokon élő állatok tudatos felemelkedésen mennek keresztül. Más szintre kerülnek, mint ahogy a kristály birodalom és a növények birodalma is, mert ti, mint emberi faj is a tudatosság egy új szintjét éritek el. Mindez lehetővé teszi az összes világ/királyság számára, hogy növekedjen és megtapasztalja saját életformája Teremtőjének teremtőerejének következő szintjét, legyen az akárhol.

A gerincetek most összehangolódik a Nílussal. Ebben a pillanatban a koronacsakrátok összehangolódik a Szíriusszal; szívetek a Vénusszal, a gyökérközpontotok a Marssal, a lábatok pedig a Merkúrral. Ez az összehangolódás biztosítja térben az aurikus mezőtök új formáját. Többé nem tojás-alakú lesz, hanem tetraéder formájú. És közületek azok, akik látják az energiát, felismerik majd azokat, akik teljesen beléptek a napcsakra tudatosságba, mert az ő energiamezejük tetraéder formájú lesz.

Ez lesz a szállítóeszköz, ami elvisz benneteket a Gyémánt Tudatosságba. A Gyémánt Tudatosság a földi tudatosság korlátain túlra juttat benneteket. Lehetővé teszi számotokra, hogy rácsatlakozzatok szupertudatos énetekre és elkezdjetek bölcsességet, iránymutatást és instrukciókat közvetíteni Isten teremtőerejének ezen részéből. Észre fogjátok ezt venni, az új energia életetek minden területén képviselteti majd magát. A gyerekek, és különösen az állatok hozzák majd ezt el a számotokra. Néhányotoknak új állatok érkeznek az életébe; néhányotoknak új gyerekek, és néhányotoknak mindkettő. Tekintsetek erre úgy, mint Isten teremtőerejének ajándékaira, amellyel megáld benneteket mindazért, amit tettetek és tesztek.

Mindannyian, akik most itt jelen vagytok, vagy egy későbbi időpontban olvassátok, kézzelfogható változásokat tapasztaltok majd az életetekben a következő hat-nyolc hónapban – olyat, ami lehetővé teszi az autentikus énetek számára, hogy teljesen leföldelje magát, és olyat, ami megerősíti, hogy a jólét, bőség, szeretet, öröm, és győzelem lényei vagytok, akik megérdemlik mindezt. Be fogjátok magatoknak bizonyítani, hogy az elengedéssel és azzal, hogy engedtek Istennek, tudjátok másképp is csinálni a dolgaitokat, és új módszereket tapasztaltok meg. Sokan úgy fogjátok találni, hogy olyan irányokba terelődtök, amelyekről korábban nem gondoltátok, hogy része lehet életetek útjának. Adjátok át magatokat – haladjatok az áramlattal!

Öt különböző energiacsoport van most ebben a teremben. Van egy csoport, akinek az a dolga, hogy beszivárogjon az üzleti világba (tisztára, mint egy kémfilmben, nem?) és ott változásokat hozzon létre. Néhányan már ebben a környezetben vagytok, és elindítottátok a változást.

Van egy másik csoport köztetek, akik az állatok birodalmával fognak együtt dolgozni, hogy tanítsák róluk az embereket.

Egy másik csoport a gyerekekkel dolgozik majd együtt, és a ti szerepetek másokkal együtt az, hogy változást hozzatok létre az oktatási rendszerben, hogy az új gyermekek támogatásra leljenek, hogy [ők az] Autentikus Énjükben élhessenek, tiszteljék és elfogadják őket Autentikus Énjükben.

Egy csoport közületek a kristály birodalommal dolgozik majd, és ők hozzák létre azt a kristály energiát, ami segíti majd a Föld Anyát [saját] változási folyamatában.

És aztán itt vagytok még ti is, az ötödik csoport, akik azért vannak itt, hogy megváltoztassák az embereket abban az értelemben, hogy kimozdítsák őket a korlátolt, korlátozott dogmák félelméből, és rávegyétek őket [arra], hogy nyissák ki a szemüket és a szívüket Isten hatalmára, IGAZ HATALMÁRA: Ti vagytok a katalizátorok az emberek életében, például amikor azt mondjátok, „Kristályokkal fogok dolgozni” és erre ők úgy reagálnak, „Édes Istenem, ez sátánimádás!”Ezekről az emberekről beszélünk, és ezekkel fogtok ti együtt dolgozni. Az a lényeg, hogy minden tudatosságot össze kell hangolni Isten tudatosságával, és mivel Isten teremtette a kristályokat, az állatokat és a gyerekeket is, ezért ők a részei, így hát az Isten szerelmére – ezek nem lehetnek sátáni dolgok. Az emberi elme teremti meg a sötétséget, nem [pedig] Isten.

Látjátok, drága Fénymunkások, az emberiség nem tud Felemelkedni, ha az alacsonyabb tudatosság túlsúlya továbbra is erre billen. Hogyan lennétek képesek emelkedtek – felemelkedni – ha a félelem súlya és a tudatosság egyéb legyöngítő rendszerei húznak le?

Számos tanítás, amit a jövőben fogunk átadni nagyon világossá fogja ezt tenni számotokra. Ezért szükséges, hogy felébredjetek most, azért hogy ne kelljen azt tennetek, amire most utaltunk az előbb. A falka előtt lesztek. Amin keresztül fogtok menni nagyon divatossá fog válni a nem túl távoli jövőben. Sokan jól fognak nyerészkedni ebből, kihasználva mások naivitását, és azt állítják majd, hogy (különleges) eszközeik vannak a megvilágosodásra. Legyetek óvatosak, és használjátok a tisztán látásotokat. De, ha ezt az utat járjátok és ezeket a dolgokat teszitek, amit milliók fognak tenni/járni pár éven belül mostantól számítva, akkor ki fogjátok szimatolni a sarlatánokat egy szempillantás alatt.

A Napcsakra Aktiválás és az Oroszlán Kapu Átjárói felkínálják nektek a Magasabb Intelligencia/Értelem és Bölcsesség ezen kifogástalan ajándékát. Legyetek bölcsek és használjátok ezt. A magasabb dimenziós tanítások, amit átadtunk, és át fogunk adni behatol majd az elavult programozások ősi rétegeibe, ami bennetek tárolódott genetikailag. Azért jöttünk, hogy segítsünk nektek, hogy a gyógyulásotok gyógyulás legyen, de hinnetek kell benne, hogy ez lehetséges legyen.

És ez így van drága Fénymunkások, mi most távozzunk, azért, hogy integrálni tudjátok és megemészteni, amit átadtunk. Ragyogjon a Fényetek, ragyogjon ez fényesen, ez nem csak nektek fogja megmutatni az utat, de meg fog mutatni azt másoknak is.

Kuthumi vagyok, és a Bölcsességem és Szeretetem veletek van. Bízzatok ebben és a sok láthatatlan karban, ami megtart titeket és szívekben, amik szeretnek titeket. Adonai.

Nos, szeretteim, van-e [olyan] kérdés, amelyben segítségére lehetünk valamelyikőtöknek? (csend) A napcsakra csomót kötött a nyelvetekre, ugye?

Kérdező: Szabad megtudnunk, hogy milyen munkát fogunk végezni?

Kuthumi: Szerettem, ez saját ráhangolódási folyamatod része, igen. Mindazonáltal, hogy is mondjam, mi segítségetekre leszünk ebben a revelációban az elkövetkezendő másfél napban, ha ezt szeretnétek, iránymutatással, az inspiráción és betekintéseken keresztül. Szeretnéd, ha így segítenénk? Nos, akkor jól van. Én azt javaslom, fejezd ki szándékod, hogy megkaphasd ezt a bepillantást, és így meghatározhasd, hogy az öt csoport közül te melyikbe illesz a leginkább. Sokan sejtitek már ezt, de amint már említettem, néhányotok számára talán teljesen új lesz út, amire eddig még nem is gondoltatok.

Miközben a napcsakrával dolgoztok majd, ez a csatorna elmagyarázza majd a folyamatot számotokra. Összekapcsolódtok majd [azzal] a kristállyal, amelyik támogatja a napcsakrátokat. A nap hátralévő részében együtt kell dolgoznotok majd ezzel a kristállyal, akárcsak a mai napot követő 14 napban. Ennyi időbe telik, amíg az aktiválódott kristályrezgések teljesen bekódolódnak a napcsakrátokba.

Miközben mi is dolgozunk az energiarendszereken keresztül veletek együtt, ti rácsatlakoztok a fejlett gyógyítás és fejlett tudatosság frekvenciáira – a belső gyermeketekére, kamasz énetekére, jelenlegi felnőtt énetekére és jövőbeni énetekére (ezt néhányan időskori éneteknek is nevezhetik). Ti egy helyre húzzátok a bölcsesség ezen összes spektrumát – ez a gyémánt tudatosság szikrája bennetek. Most újra aktiváltok minden [olyan] alkalmat az életetekben, amikor elhallgattátok a felsőbb tudatosságot, reaktiváljátok ezt a tudatosságot a testetek sejtjeiben, és akkor merítetek ebből a bölcsességből, amikor csak szükségetek lesz rá.

Ezért olyan fontos, hogy ne korlátozzátok magatokat azzal, hogy állandóan visszatértek a múltba, hogy azzal töltitek a drága időtöket, hogy elmerültök abban. Hogy mit tettetek és mit nem tettetek a múltban, vagy hogy mások mit tettek, vagy éppen mit nem tettek meg veletek a múltban. A múlt elmúlt. Az ajándék a jelenlét a most pillanatában, így jövőtök más minőséget képviselhet. Egyetlen módon változtathatjátok meg a jövőt, úgy, ha megváltoztatjátok a jelent. Érthető ez?

Kérdés: Le tudnád írni nekünk egyszerű szavakkal, hogy pontosan mi is történik?

Kuthumi: Szerettem, arról van szó, hogy elértetek egy [olyan] pontra, ahonnan nincs visszatérés. Elértetek egy [olyan] pontra, ahol magatok mögött hagytátok a múltat, és [csak] a jövő az, amitek még maradt. Sok tanító írt a világ végéről. Mondhatnánk, hogy ez mindennek, vagy mindezen folyamatnak a csúcspontja. Nagyon nehéz megértetni veletek egyszerű szavakkal, hogy mi történik pontosan, de lényegében az a helyzet, hogy a régi világ ajtaja bezárult, az új világba vezető ajtó, az Arany Korszakba, a Vízöntő Korszakába vezető ajtó pedig kitárult. Válasz ez a kérdésedre?

Kérdés: Ez a változás csak a Földet (Gaia) érinti, vagy ez univerzális szintű változás?

Kuthumi: Ez a változás a Földdel kezdődik, és hatással lesz minden egyéb életformára, minden területen – szóval univerzális, igen, multi-univerzális.

Kérdés: Milyen hatása lesz ennek az oroszlánokra?

Kuthumi: Az oroszlánok most már képesek felülemelkedni energiájukkal a tagadás, elferdítés és kompromittálás emberi energiáinak sűrűségén, és az áldozati tudatosságon is. Most tehát képesek arra – és rá fogtok jönni erre a változásra az általatok végzett munka során -, hogy kihúzzák az embereket ezekből az érzésekből, vagy hogy nagyon gyorsan a felszínre hozzák belőlük ezeket az érzéseket.

Kérdés: Más szavakkal, ha egy vadász lelő egy oroszlánt, akkor nagyon gyorsan érzi majd ezt az energiát?

(Igen.)

Kérdés: Gaia felemelkedésével kapcsolatban... (kivehetetlen)

Kuthumi: Felemelkedett mesterlénnyé válik – belép a Fény nagyurainak és úrnőinek birodalmaiba, amelyek az egész univerzum számára őrzik az energiarendszereket. Csatlakozik a Tizenkettek Tanácsához.

Kérdés: Ennek milyen hatása lesz a bolygóra?

Kuthumi: Elég nagy! Ezért olyan fontos, hogy túljussatok ezeken a változásokon, és elfogadjátok az új utat és felhagyjatok a régi módszerekhez való ragaszkodással, mert az Arany Korszak – a béke ezer éve – annak eredménye, hogy Gaia eljut oda.

Kérdés: Mi történik a többi lénnyel, például az angyalokkal?

Kuthumi: Minden fejlődik. Az angyaloknak nincs fizikai testük, már ahogy ti a fizikai testet ismeritek, de van fénytestük. Minden fejlődik. Minden érintve van, mint már mondtam. Mi mind egyek vagyunk – és nem csak azzal, amit láttok, de azzal is, amit nem láttok. A Földet többek között azért övezi ilyen kitüntetett figyelem, mert ami itt történik, az hatással van az összes többi energiarendszerre, mert minden bolygó és csillag energiatömeg, és mindegyikre hatással vannak az itteni történések.

Kérdés: Igen – egy szinten így van, de más szinten, már ahogy én értelmezem, mikor a Földre érkezünk és testet öltünk, cselekednünk kell, és a cselekvés által megváltozik a tudatosságunk. De vannak bizonyos lelkek, például az angyalok, akik nem tudnak cselekedni, mert nincs testük vagy idegrendszerük, szóval az ő tudatosságukkal mi történik?

Kuthumi: Az ő tudatosságuk másképp fejlődik. A tudatosságban bekövetkezett eltolódás annak következménye, ami a Földön tapasztalható. Ez a tudatosság eltolódás a földi tapasztalattal van összetársítva, de más szinteken, más dimenziókban olyan tapasztalások vannak, amik ahhoz a konkrét dimenzióhoz kapcsolódnak, és lehetővé teszik a tudatosság eltolódását, azzal, hogy a dimenzióra jellemző tapasztalás bekövetkezhet.

Kérdés: (nem hallható)

Kuthumi: A delfinek száma egyre növekszik, és egyre erősebbek lesznek, mert a szíriuszi energia fontos szerepet játszik ebben az egész aktiválásban. A delfinek egyre interaktívabbakká válnak az emberi fajjal. A delfinek birodalma nagyon mélyreható tudatosság eltolódáson megy majd át annak felismerésén keresztül, hogy a delfinek meghatározó részt képviselnek az emberi lények érzelmi és fizikai gyógyítási folyamatában.

Kérdés: A közvetítésben említetted, hogy az energiát Drakensbergben tárolják majd. A Drakensbergben meg tudsz nevezni konkrétabb helyszínt?

Kuthumi: Nagyon közel lesz ahhoz a helyhez, amit Leopárd Sziklának neveznek. Ott őrzik a leopárd energiát. Bendi nagyúr, a Fény nagyurainak egyike, őrzi a Leopárd energiát, és ő őrzi a napfény arany energiáját is. Ő egy afrikai lény, aki együtt őrzi az energiát a leopárdokkal Drakensbergben. Kwan Yin úrnő őrzi az energia Sárkány aspektusát, ezért van ez az energia a Sárkány hátán, vagyis Drakensbergben, és Soltec nagyúr ennek a kristályszintű őrzője. Nada úrnő pedig földi formában tartja ezt az energiát.

Kérdés: Ez a változás nyilvánvalóan mindenkire hatással van a világon. Miféle változásra számíthatunk azoknál az embereknél, akik nincsenek igazán tudatában ennek, vagy akik más szinteken működnek, és akiket más dolgok motiválnak?

Kuthumi: Leginkább a pénzügyekben és a kapcsolatok terén ölt testet ez a változás. Sok ember került már kihívások elé ezen a két rendszeren keresztül – a pénzügyön és a kapcsolatokon keresztül.

Kuthumi – A szeretetről

 Kuthumi – A szeretetről


Csatornázta: Michelle Eloff

Dél-Afrika, Johannesburg

2003. július 27.-én

Fordította: Hatejer Emese

Hanganyagot készítette Gárdi Marianna:

http://www.mediafire.com/file/g7korrfx7p6rsyb/A_szeretetr%25C5%2591l.mp3/file

A hanganyag youtube-on is meghallgatható:

https://www.youtube.com/watch?v=rzRTi-G8weE&t=102s

Ez az információ megosztható más forrásokkal, azzal a szigorú feltétellel, hogy semmilyen információt nem változtatnak meg benne, vagy törölnek ki belőle, és hogy az információ forrását feltüntetik.

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázó entitással, és hasonló folyamat játszódik le veled is. Nem teljesen olyan, mintha a közvetítést végző mester jelenlétében lennél, azonban a hatásai így is erőteljesek lesznek. Ne foglalkozzatok a channelligen résztvevőknek adott időkeretekkel. Ti is hasonlón mentek majd keresztül isteni tervetekkel, időzítésetekkel és célotokkal összhangban.

Kuthumi vagyok, a bölcsesség és a szeretet sugarain keresztül jövök el hozzátok, hogy üdvözöljelek benneteket ez alkalommal, és elhozzam számotokra a szeretet, a bizalom, az igazság és a bőség áldásait. Üdvözlet szeretteim.

És nagy örömmel és boldogsággal a szívünkben gyűltünk ma össze veletek, miközben szilárdan tartunk benneteket Krisztus szívében, és biztonságban Isten tenyerén.

Miközben összejöttök a Szellem jelenlétében, elhozzuk mindnyájatoknak a Szeretet Isteni ajándékát. A Szeretet egy energia, ami lehetővé teszi számotokra egy lélekként és a világotoknak is, hogy fejlődjetek. A szeretet jelenléte nélkül, a fejlődésnek/evolúciónak vége szakad.

A szeretet lehetővé teszi az energiának, hogy spirálisan mozogjon. Az evolúció/fejlődés egy spirális energia. Mikor az egyén csapdába esik : sötétségbe és félelembe, a spirál nem forog tovább és önmagán lefelé kezd el haladni, és ekkor egy bezárt körbe kerülsz. Ezek a körök nem minden esetben negatív energiák; mindössze annyit próbálunk nektek ezzel megmagyarázni, hogy különbség van egy spirál és egy zárt kör között. Egy zárt kör bezáródik önmagában, mint egy farkába harapó kígyó. A gyűrű ugyanolyan energiával működik, körbe és körbe, és körbe forog; egy spirál az energiát kifelé, felfelé, befelé és keresztül húzza. A szeretet az egyik leginkább félreértett, félreértelmezett energia a bolygón. Az emberek, arra használják a szeretetet, hogy ékesen szóljanak, arra használják a szeretetet, hogy manipuláljanak és hogy kontrolláljanak, mivel még nem értik, mi is a szeretet valójában. Sok ember beszél a szeretetről, de még nem érzik ezt, igazán mélyen átérezve. Az egyén talán azt mondja, ”Szeretem a gyermekeimet”, vagy ”Szeretem a társamat”, és hiszünk nektek, de igazán megértitek, hogy miről is szól a szeretet? Valóban azt érzed, hogy a szeretet átjárja a vénáidat minden nap? Szeretetet érzel önmagad iránt? Egyesek azt állítják, hogy ez őrültség. ”Elnézést, Kuthumi – ez az Új Kor; ez az új évezred, és talán nem voltál itt egy ideig és nem érted ezt a mi szemszögünkből.” Nos, én igenis megértem.

Dolgozom veletek. Látom a világot a szemeiteken át. Megtapasztalom a világot az érzéseiteken és érzelmeiteken keresztül, ahogyan azt mi mind tesszük. Az Isten/Istennő megtapasztalja önmagát a tapasztalásotokon keresztül, és ez az, ahogyan az Isten/Istennő energiaként létezik, és mindig a teremtés egy örökös állapotában van. A kreatív teremtő energia és a szeretet sohasem szűnik meg létezni, amíg az Isten/Istennő megtapasztalja önmagát rajtatok keresztül és az élet összes formáján át.

A szeretet lehetővé teszi az egyénnek, hogy érezzen – még ha az fájdalmas is. Sok ember hátat fordított a szeretetnek, mert az túl fájdalmas volt, viszont a szeretet megtagadása az, ami fenntartja a fájdalmat; ez nyitva tartja a tátongó sebet. A szeretet gyógyító balzsama lehetővé teszi, hogy a seb begyógyuljon. A szeretet lehetővé teszi a szikrának – a szeretet kreatív szikrájának – hogy újra lángra lobbanjon a személyben, akiben van kitartás és akarat, hogy újra szeresen és szerelmes legyen.

A bolygótokon csak kétfajta tudatosság létezik. Az egyik a szeretet tudatosság, és a másik a félelem tudatosság. Meg van a hatalmatok és erőtök, hogy a szeretetben levést vagy a félelemben élest válasszátok. Már sokszor elmondtam azelőtt, hogy a félelem és Isten, nem tud ugyanazon a helyen létezni, mert az Isten/Istennő maga a Szeretet. Ahol szeretet van, ott a félelem nem tud gyökeret verni, de ahol a félelem beásta magát a lélek gyökereibe, ott nagyon nehéz a Szeretet számára a jelenlétét újra legyökereztetni. Tehát ezért emlékeztetnelek kell mindnyájatokat, hogy meg van a kellő erőtök ahhoz, hogy válasszatok a szeretet általi motiváltság és a félelem általi motiváltság között.

A társadalmatok az okok milliárdjait hozta létre, hogy megmagyarázza, az egyén miért nem választhatja a szeretetet; hogy az ember miért nem tapasztalhatja a szeretetet minden nap minden egyes percében. Nem azt akarom, hogy egy Utópia ideális vagy szürreális képét teremtsétek meg, ami soha nem is tudna létezni. Azt próbálom megmutatni nektek, hogy még a kihívás arcában is, mindig megtapasztalhatjátok a szeretetet. Függetlenül attól, hogy az önszeretet, vagy a szeretet egy támogató jelenléte a vezetőitek alakjában, vagy bárki is legyen az, akivel rezonálsz, akár az őrangyalod vagy vezetőd. Ez a szeretet jelen lehet egy állat, egy társ, egy nagyon jó barát, vagy egy gyerek alakjában is. Ezért, kérdem azt, hogy ”Minden nap minden egyes pillanatában érzed-e a szeretetet, még a kihívás arcában is?” És nagyon kétlem, hogy bárki is ’igennel’ tudna felelni erre a kérdésre, és nem is várjuk ezt tőletek. Azt akarjuk, hogy lássátok, hogy ez egy tapasztalás lehet, azáltal, hogy megértitek a szeretet nem egyedül csak a giccses szívekről és csókokról szól. Szeretet az is, hogy emberi tapasztalásban vagy és megengeded ennek, hogy megtapasztald ezt. A szeretet arról is szól, hogy magadhoz öleled az élet ajándékát, amit választottál – a kívánságot, amit elfogadtak. A kívánságodat elfogadták azért, mert most itt vagy a fizikai testedben; élsz és lélegzel. Tapasztalod egy élet csodáját, amit manifesztáltál. Most itt az idő, hogy megtanuld igazán szeretni az életet – minden erről szól.

Először is nézzünk meg titeket. Az elején, megígérem, hogy legalább napi 30 percet, a szeretet energiájára fogtok tudatosan fókuszálni. Ezt gyakorolni kell valamilyen módon. Próbálj meg szeretetet vetíteni a környezetedbe, ki a szívcsakrádon át. Mosolyogj a bolti eladóra őszintén, melegen és szeretettelien a szemeidben. A liftben, ahelyett, hogy a váltakozó számokat vagy emeleteket figyelnéd, mosolyogj az emberekre, ha rád néznek. Vagy képzeld el a szeretet egy energiamezőjét kiterjedni minden személyre a liftben. Mosolyogj az emberekre magad körül, és látni fogod, hogy néha válaszolnak erre, ők is visszamosolyognak. Ennek az az oka, mert ez egy természetes válasz. Az emberi lények mindig és mindig válaszolnak a szeretet minden formájára.

Eltarthat egy ideig, amíg egy sebzett lélek viszonozza ezt a szeretetet, de biztos lehetsz benne, hogy a lélek reagál valamilyen szinten.

Ebben a 30 percben öleld át önmagadat szeretetben, dicsérd magad, nézd meg magad a tükörben és ismerj el egy szerethető minőséget/tulajdonságot önmagadról; méltányold a szépségedet. Nincs olyan ember, aki felismerne bármilyen szépet egy másik emberben, vagy annak természetében, csakis akkor, ha már a szépség önmagán belül is létezik. Ezért, ha következő alkalommal, ha valakire ránézel, akkor ne a hibáit nézd, hanem a pozitív jellemvonásaikat, hogy milyen csodálatos a mosolyuk, vagy az arcuk, vagy a természetük, felismerve, hogy ez önmagad visszatükröződése.

A világotok annyira a félelemre és negatívitásra, a szegénységre, halálra, még is nagyon kevés szó esik a sikerről, a jólétről, a szeretetről, örömről és nevetésről. És ez azért is van, mert a média általában tele van ilyen üzenetekkel és az elméteket és szíveteket ezekkel bombázza, beleértve a tudatalatti szinteket is, és ezért nagyon nehéz az átlagember számára, hogy a hála egy állapotát fenntartsa, amellyel köszönetet ad az élet ajándékáért és szereti az (élete) irányát. Különösen akkor, amikor nincs étel az asztalon, vagy a gyerekek betegek és nincs elég pénz a számlák kifizetésére, vagy egy nő, akit ver a férje és nem érzi magát eléggé meghatalmasodottnak ahhoz, hogy változtasson az életén. Ez a férfiakkal is megtörténhet. Értitek a leckéket, amit az élet hoz el? Szembenéztek a félelmetekkel és még mindig a szeretet általi ösztönzést választjátok, vagy átalakítjátok a félelmet?

Ezért vagytok olyan fontosak. Ti, akik tudatosak vagytok, akik felébredtek a tudatlanság szendergéséből – ti vagytok a katalizátorok; ti vagytok a válasz sok ember imáira; ti vagytok az Isten és Istennő Isteni eszközei, hogy segítsetek az embereknek igazán érezni és megérteni az, hogy a szeretet az egyetlen dolog, ami számít, mert ez annak az anyaga, aki vagy. Ti, mint lények anyagból teremtődtetek, és ez a szeretet volt és van, amely összeköti az anyagot.

Talán észrevettétek, hogy amikor félelem és negatívitás van jelen, bármi is tartalmazzanak ezek, az végül mindig szétesik. A szeretet mindig erősebb és újjáépül. A szeretet úgy is ismert, mint ami összetöri az illúziókat, és a szeretet mindig igazságot jelent, ami az illúzión túl található. A szeretet arról szól, hogy a világot az Isten/Istennő szemein keresztül lásd. És arról is, hogy lépj ki az egóból, ami csapdában tartja az ítélkezésben, az önkritikában, és a tagadásban. A szeretet lehetővé teszi az egyénnek, hogy igazán magához ölelje azokat a szavakat, amelyekről a nagy tanító beszélt, amikor azt mondta” Bocsáss meg nekik uram nem tudják mit cselekszenek.”

Ezeket a szavakat nem tudatlanul mondta; bölcsességgel, szenvedéllyel és megértéssel mondta. A bölcsesség, megértés és együttérzés lehetővé teszi, hogy megbocsátás manifesztálódjon, és amikor a megbocsátás megtapasztalásra került, akkor ennek a szeretet a végeredménye. A szeretet is egy motivációs erő, ami szenvedélyt és megértést szül meg. Ezután ez lángra lobbantja ezzel táplálva az ösztönzést és az ihletet a megbocsátásra.

Semmi nem képes szeretet nélkül létezni – semmi, szeretteim. Beszéltem már a közelmúltban arról, hogy kísérletezzetek ezzel az energiával és ti akik még nem hallottátok ezt, ti is próbáljátok ki ezt. Fogjatok két cserepes növényt, rakjátok őket különböző szobákba, és az egyiknek vetítsetek ki szeretet energiát, beszéljetek hozzá, tápláljátok és gondozzátok. A másik szobában lévővel, tegyétek a teljesen ellenkezőjét. Mindössze egy hétre van szükséged, hogy megfigyel mi történik. Kérlek ne csináljátok ezt tovább egy hétnél a kísérleti növénnyel – amit egy hétig figyelmen kívül hagytál – zuhanyozd le szeretettel és hozd vissza azt az eredeti állapotába.

Amikor a szeretet meg nem értetté vált, az lett az az energia, amit sokan gonosznak címkéztetek fel. A sötétség gonosz energiája egyszerűen a szeretet hiánya. Ahol a szeretet fénye nem létezik, ott sötétség van jelen. Ezért, mindnyájan felelősséggel tartoztok önmagatok iránt, hogy átöleljétek a szeretet fényét és hogy világítótornyokká váljatok azok számára, akik eltévedtek és letértek az útjukról a tudatlanság sötétjébe, vagy a szeretet hiányának sötétjébe.

Rengeteg és számtalan lélek van, akik súlyosan diszfunkcionális családokból, lakóhelyekről emelkedtek ki és nem tapasztalták meg a szeretet erejét, és sokan vagytok. És néhányotok lehet, hogy azt gondolja, hogy a háttere elég diszfunkcionális volt, de higgyetek nekem, vannak olyanok, akiknek még rosszabb, mint nektek volt. Ezeknek az egyéneknek van leginkább szükségük a szeretetre. Ezek az egyének egy fajta fodrozódó hatást hoznak létre a generációkban, azáltal, hogy még inkább visszaélnek a természet törvényeivel, visszaélnek az univerzális törvényekkel és visszaélnek a világotok törvényeivel. Nekik van leginkább szükségük a szeretetre.

Ez az egyik legnagyobb kihívás, amivel majd a világotoknak szembe kell néznie, és ennél a pontnál hívják ki a világotokat. A börtöneitekkel próbáljátok meg beforrasztani a repedéseket, ezek a bűnözök sokszor tovább folytatják a bűnöző életmódjukat. A börtön egy eltérő világgá válik, egy világ a külső világotokon belül. A raboknak megvannak a saját törvényeik, a saját elveik, és a viselkedési kódexük, amihez mindegyiküknek szükséges tartania saját magát. Mi történne, ha megmutatnák ezeknek az embereknek a szeretetet? Megmutatnák nekik, hogy ők nem a társadalom selejtjei, akiket visszautasítanak? Nagyon nehéz kezdettel indultak, de nem a társadalom selejtjei.

Ezeknek az embereknek szükségük van a szeretetre a szívük mélyén. Tudjuk, hogy ha egy ilyen bűncselekmény áldozata lettél az nagyon nehéz, de minél inkább képesek megnyitni a szívüket és a tetteiken túlra látni, annál inkább képesek belátni, hogy sokat közülük az életében még soha nem hallotta azt, hogy ”Szeretlek!”. Hogyan lehetne elvárni tőlük, hogy Isten zöld bolygóján szeretetteli módon viselkedjenek, ha még soha nem tapasztalták meg azt?

És ki ítélheti el ezt? Börtönökbe zárva tartották az embereket, akik veszélyesek voltak a társadalomra. Újra kell tanítani őket, nem elzárni, és ezzel a probléma nem lett megoldva, csak szőnyeg alá söpörve. És ekkor mi történik? És néhányan közülük szabadlábra kerülnek végül, a jó magaviseletük végett vagy bármi másért, és ugyanaz a minta sokszor megismétlődik. Miért? Azért mert nem ismernek bármivel is jobbat. És a társadalom nagy része továbbra is visszautasítja őket. Ezért mondjuk azt nektek, hogy a szeretet nem csak az érzelgős ölelésekről, csókokról szól, vagy arról, hogy szeresd a feleségedet vagy férjedet, vagy szeresd a gyerekeidet vagy szüleidet. Ez arról szól, hogy magadhoz öleld az egész világot; arról szól, hogy öleld át az emberiséget, és minden és minden egyes lelket az Isten/Istennő szemén keresztül láss. Ez a feltétel nélküli szeretet.

Tanúi vagyunk annak, hogy az emberek ki kimondják azt, hogy bíznak, de nem hisznek a szavaikban, azért mert ez azt jelentené, hogy meg kéne nyitniuk önmagukat, akár a fájdalom előtt is. Ismét egy félreértés van. A feltétel nélküli szeretet arról szól, hogy ismerj el minden egyes személyt az útjukon, ragaszkodva a határaik tiszteletéhez, és nem megítélve őket. Senkinek nincs joga ítélkezni; minden amit elítélsz egy másik emberben azt önmagadban ítéled el.

Tehát mielőtt elítélnél mást, nézz önmagadba és ismerd fel önmagad azon aspektusát, amit elítélsz. Talán megtagadtad ezt a részed, vagy nem voltál tudatos ezzel kapcsolatban, és ennél a pontnál egy tökéletes lehetőség adódik számodra, hogy meglásd, mit ítélsz el. Mielőtt ítélkeznél nyisd meg a szíved és vetíts ki szeretetet. A világot azzal programozták be, hogy ítélkezzen, kritizáljon, szétszedjen, felcímkézzen és elkülönítsen. Az embereket nem támogatták abban, hogy együttműködjenek, hogy egymás mellett álljanak és támogassák egymást.

Tudjátok egyetlen ember sem sziget önmagában, és azért se, mivel mindnyájan egyek vagytok – velem, és az egész Univerzummal is – lehetetlen egyedül lenni. Mindannyian kapcsolatban állunk, ha tetszik, ha nem. Ezért, amit megteszel, vagy amit nem teszel meg, az hatással van mindenki másra is. A szeretet az oktatási rendszeretekből is hiányzik. A szeretet egy energia, aminek szükséges jelen lennie mindenben. A módja, ahogyan ez történik az, hogy elismeritek a gyerekeket minden nap, hogy hozzájárultak a környezetükhöz. Megtanítjátok, hogyan dolgozzanak együtt és támogassák, segítsék egymást. Megtanítva őket, hogy hogyan legyenek hatással a környezetükre. Megtanítva őket, hogy hogyan teremtsenek a szeretet magjaiból; és ezért, mindent, amit megtesznek az a szeretet egy manifesztációja. Tudjátok, hogy sok gyermeknek miért nem megy a matematika, vagy az olvasás és helyesírás? Ez azért van, mert az érzelmi testük egy fajta traumát tapasztalt meg. Volt egy traumájuk, ami egy olyan tapasztalatra vonatkozott, ami a szeretet hiányát fejezte ki.

A gyerekek tanulási fogyatékosságainak semmi köze az IQ-jukhoz; ez mind annak köszönhető, hogy volt egy tapasztalatuk, ahol a szeretet hiányosságát tapasztalták meg. Egy olyan gyerek, akiről rendesen gondoskodnak, táplálják, és ösztönzik minden szinten, az el fogja érni mindig azt, amit csillagos 5-ös osztályzatnak hívtok, viszont mivel az oktatási rendszer nem úgy dolgozik az emberekkel, mint egyéni lelkekkel, hanem mint egy csapatnyi gyerekkel, akiket minden áron meg kell tanítani olvasni, írni, összeadni és kivonni, és ez a tárgyiasított oktatás az, amire a legtöbb tanár nagy hangsúlyt fektet. A tanárokat szintén nem segítik abban, hogy megérthessék azt, hogy hogyan kéne dolgozniuk a gyerekekkel ily módon. Ezért a tanítási rendszereteknek drámaian meg kell változnia. Csak úgy mint az egészségügyi és jogrendszereteknek is.

A nyugdíjas kort élért embereket, hogyan szolgáljátok, hogyan mutatjátok ki nekik a szeretetet? Hogyan mutatjátok ki a tiszteleteteket irántuk? Talán néhányan azt mondjátok: ”Kuthumi, hová akarsz kilyukadni?” Ahhoz a ponthoz akarok kilyukadni, amiben teljesen mindent, az életetek minden területét, a szeretet vezérli -  annak teljességében, vagy annak hiányában. Azt emberek gyakran mondják, hogy az idős emberek gyakran zsémbesek, szerencsétlenek és boldogtalanok. Miért zsémbesek és boldogtalanok? Vettétek már a fáradtságot és megkérdeztétek őket, hogy milyenek a körülményeik? Szeretetet éreznek? Szeretetet tapasztalnak? Az emberek jól bánnak velük? Minden személy, vagy teremtmény, akit szeretettel kezelnek, az nem zsémbes és boldogtalan, az a lény, nem haragszik, nem arrogáns, nem cinikus vagy pesszimista. Ezek az energiák nem létezhetnek az igaz szeretet jelenlétében.

Szeretteim, öleljétek át a ”szeretet” szavát és engedjétek meg ennek, hogy számtalan oldalát megtaníthassa nektek. Tudva, hogy bárki, aki feltételt szab a szeretetnek, nem fejezi ki a valódi szeretetet. Bárki, aki megítél vagy kritizál bárki mást – beleértve önmagát is – az nem fejezi ki a szeretetet.

És ha te vagy bárki mást, ez ügyben egy kapcsolatot nem érzel szeretettel telinek, akkor nem fejezed ki a szeretetet. Meg kell határoznod önmagadnak, hogy a szeretet mit jelent neked. Írd le, mit jelent a szeretet számodra – minden szeretettel kapcsolatos hiedelem rendszeredet. Vizsgáld meg őket és nézd meg, melyek származnak programozásból, a szüleidtől, a barátaidtól, a tanáraidtól, a társadalomtól általában, és töröld tisztára a táblát, töröld le azokat, amelyek nem a lényed legmagjából jönnek, és dolgozz ezeknek az eleresztésével.

És ami ott maradt a táblán, az a te saját igazságod, és amivel dolgoznod kell.

A szeretetet soha nem lehet megmagyarázni dióhéjban – ez túl hatalmas ahhoz; ez minden.

A szeretet igazsága feltárhatja önmagát számotokra kegyelemben, tökéletes és harmonikus módokon. Kuthumi vagyok. A Szeretet és Bölcsesség Nagyura, és szeretetben üdvözöllek és megáldalak benneteket. Adonai.

Kérdés és válasz:

Kérdező: Ebben a társadalomban, és általában a világban, mindenki nagyon szkeptikussá és cinikussá vált. Amikor valaki az utcán sétál és rámosolyog vagy ráköszön az emberekre, a kondicionált reakciójuk, ”Mégis mit akarsz tőlem? Szexet, pénzt? Mit akarsz tőlem?!” Nem bíznak a szeretetben többé…

Kuthumi: Tudod testvérem – nem minden ember reagál ily módon. Általában egy személy természetes ösztöne, hogy reagáljon erre a szívből jövő melegségre. Az energiára, amit kivetítesz magadból, mert őszinte és tiszta a szándékod – a személy természetes ösztöne nem fog ebben kételkedni, vagy kérdezősködni.

Kérdező: De mégis... (Nem hallható…)

Kuthumi: Nem, testvérem, nem, nem ez a helyzet mindenkivel. Igen, vannak emberek, akik így éreznek, de sok ember van, akik hosszan reagál a melegségre, az őszinteségre, a szeretetre. Emlékezz az energiák, amiket kivetítenek a világotokban sokkal intenzívebbek, mint voltak, és a szeretet is egy olyan energia, ami most drámaian beszűrődik. Fontos az embereket más-más módon oktatni/tanítani. Ahelyett, hogy az elméjükben lévő méregre, az árulásaikra, az áldozatiasságukra, vagy szegénység tudatosságukra összpontosítanátok, fókuszáljatok ezeknek az ellentettjére. Az áldozati tudatosság helyett a győztes tudatosságra. Beszéljetek pozitívan. Hozz be előnyös ötletet azáltal, hogy szeretettel teli ötleteket és energiákat adsz. Az emberek meg fognak feledkezni az összes negatívitásról, az összes szeretet és pozitivitás végett, amit kivetítesz feléjük. Az ok, amiért a világ olyan negativvá vált azért van, mert minden, ami a negatívitást kifejezi ki – a háború, a szegénység, és a bujaság – ezek a dolgok azok, amelyek folyamatosan megerősítenek az emberek a valóságukban.

Most próbáld meg használni a fordított pszichológiát: jeleníts meg tisztaságot, szeretetet és pozitivitást. Csinálj valami eltérőt a normálistól, az emberek észreveszik. Eltarthat egy ideig számukra, hogy egy hatalmas ugrás tegyenek afelé, amit mondtál nekik, de nézzétek meg hol tart a világotok ma. 25 évvel ezelőtt, akár 15 évvel ezelőtt, az emberek nem voltak olyan nyitottak, mint manapság. Az emberek nem beszéltek a spiritualitásukról vagy a hitrendszereikről, ahogyan azt most teszik. Az idők változnak.

Csináld annak az ellenkezőjét, amit mindenki mást csinál, és meg fogod tapasztalni ezt önmagadban. Ne félj, hogy különböző légy; ne félj valami pozitívat, egészségeset, felemelőt és szeretettelit tenni, ne ítéld el ezt, és ne fókuszálj a negatívitásra és a félelemre. Koncentrálj a szeretetre. Amikor a szeretetre koncentrálsz, ők elfelejtik mit akartak is mit nem. Tudva, mitől szeretnél megszabadulni az életedbe és tudva, hogy hová szeretnél menni az életedben.

Ez egy fontos kulcs, ami segít az embereknek méregteleníteni önmagukat az elméjükben és a szívükben lévő mérgektől. Ha meg akartok változtatni egy tervezetet/programot, akkor egy különböző képet kell kivetítenetek.

Kuthumi: A napcsakra hétvége

Michelle Eloff (03.07.23) - Kuthumi: A napcsakra hétvége

 

Forrás: thelightweaver

Fordította: Mácz Annamária

Kérjük, vedd figyelembe, hogy ennek az információnak az elolvasása hatással lesz rád. Energetikailag összekapcsolódsz a csatornázott lénnyel, és ez hasonló folyamatot indít el benned is. Ez nem teljesen ugyanaz, mintha ott lennél a csatornázott Mester jelenlétében, ugyanakkor a hatása éppen annyira erőteljes.
Ne aggódj a channelling résztvevőinek megadott időpontokkal kapcsolatban. Te is hasonló utat jársz majd be isteni tervednek, időzítésednek és célodnak megfelelően.

Michelle Eloff által csatornázva ©

Johannesburg, Dél-Afrika
2003.07.23
 

___________________________________________________________________

Szeretteim, ma, ahogy összegyűlünk ennek az energiának a jelenlétében, eljöttetek, hogy üdvözöljétek a felkelő Napot a saját lényetekben. Ez a Nap nem csupán az az energia, amit ti hőként ismertek. Ez Isten fénye, ami jelen van mindenben. Ahogy minden nap hasad a hajnal, olyan biztos az, hogy a Minden Létező fénye örökké jelen van.

A napcsakra szerepe mindig is az volt, hogy őrizze a fény teljességét az élet minden aspektusában, függetlenül attól, hogy ebből mennyi sugárzik ki, és amíg Földetek áthalad ezen viharos időszakon, amíg sűrű sötétségbe süllyed, a napcsakra elhozza az új fényt a napjaitokba. Elhozza az Arany Korszakot minden férfi, nő és gyermek szívébe és elméjébe. Hogy az Arany Korszak leföldelhesse önmagát, az arany napnak aktívnak kell lennie. Az aranygyermekek, akikről már sokan tudtok folyamatosan érkeznek, és ezt az energiát hozzák magukkal. Mindazonáltal mindenki másnak is össze kell hangolódnia ezzel a folyamattal, hogy az isteni terv megvalósulhasson. Az emberiség időben le van maradva a folyamathoz képest, ami a végéhez közeledik. Ezért aztán azokra is hatással van ennek az energiának az ereje, akik még öntudatlanul járnak az útjukon. Nem lesz olyan ember, akire ne lenne hatással.

A Lélek által most mindannyiótoknak kínált ajándék a felébredés. Ez a felemelkedés ajándéka – a fény spiráljának megmászása, a központi egység felé való haladás az élet minden egyes aspektusában. Nagyon kevés ember tudja, hogy mit jelent egynek lenni mindennel, és ez az Arany Korszakra felkészítő végső aktiválás fellobbantja majd ennek a tudatosságnak a szikráját az emberiségben, hogy átöleljétek a minden egységét. Ennek hatásait látjátok majd [úgy] a kormányaitokban, mint ahogy a saját életetek és a világ vallásainak területein is.

A napcsakra születésének – vagy inkább újjászületésének – egyik legnagyobb átalakító hatása az lesz, hogy az összes spirituális hiedelemrendszer végül egyesül, az emberek belátják, hogy csak egyetlen Isten létezik, és hogy az emberek mindig is a szívükben élő Istenben hittek és hisznek. Akkor is Istent szolgálták, mikor ítélkeztek egy másik ember úgynevezett Istene felett. Az emberek rá fognak jönni, különösen a keresztények közt, hogy a többi spirituális ember ugyanazokat az üzeneteket terjeszti, csak egyszerűen más szavakat és fogalmakat használnak. Ez szeretteim, az egyik legnagyobb eltolódás az emberiség számára. Ez az egyik legmélyrehatóbb áldás ebben az időszakban, amit a Fény Rendje hoz el.

Kihívásotok nem más, mint hogy átöleljétek sötétségeteket, táncoljatok az árnyékotokkal, neveljétek fel belső gyermeketeket, és törjetek ki a bábból, amelyben eddigi életetek nagy részét töltöttétek. Ti magatok vagytok felelősek önmagatokért. Mi elhozzuk a növekedés és a változás lehetőségét, de rajtatok áll, hogy végigvigyétek.

Az elkövetkezendő három napban minden szinten együtt dolgozunk majd veletek, és minden lehetséges módon igyekszünk segíteni a folyamatotok eltolásában, segítünk meghatározni, hogy mi szabotál, és mi korlátoz benneteket, hogy rátaláljatok az energiával végzett munka új módjára. Ha bármely pillanatban azt várjátok, hogy valami önmagatokon kívül tegye meg ezeket nektek, akkor úgy fogjátok érezni, hogy a folyamatotok elakadt. Az elmétekben fellegek gyülekeznek, mert a Mars majd megmutatja nektek, hogy használnotok kell a „spirituális izmaitokat” ahhoz, hogy ezen a ponton túljussatok.

A Mars szétzúzza a bennetek rejlő áldozatot.

A Szíriusz elhozza felemelkedett Énetek tudatosságát.

Amint a nap felkel bennetek, életet ad igaz éneteknek, attól a naptól fogva minden a ti felelősségetek – [az,] hogy éljetek. Lehetőség ez számotokra, hogy igazán megtanuljátok, hogy hogyan éljétek az életeteket új módon.

Az oroszlánok, akikkel hamarosan találkoztok, megkezdik a folyamatot, egyenesen a szívcsakrátokba lépnek, és továbbszűrik a szívetekből érkező energiasugarakat a gyökércsakrátokba. Ezzel pedig megkezdik a gyökér- és a szívcsakrátokban lévő blokkok feltárásának folyamatát. Ma ezekkel az előkészített blokkokkal fogunk dolgozni, hogy holnap teljesen átölelhessétek napcsakrátokat, szombaton pedig befejezzük a munkát veletek és az oroszlánokkal, szeretetteljes módon, tökéletessé téve az új [ön]azonosságot, melyet magatokévá tesztek, és az új önmagatokat, akinek készen álltok életet adni.

Nem tudom eléggé kihangsúlyozni annak fontosságát, hogy együtt menjetek az áramlattal, amit éreztek.

Néhányan talán úgy érzitek, hogy nagyon intenzív düh kezd forrni bennetek, mások növekvő bénulás félét érzékelhetnek önmagukban. Bármi történjék is, ne féljetek a folyamattól. Engedjétek, hogy megmutassa az új metódust, ami mögötte rejlik.

Azt sem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy együtt haladjatok mindazzal, ami új, ami más. A közönséges, mindennapi tudás újra és újra létrehozza a korlátok mindennapi mintázatait. Az új út az EGYETLEN út, és az egyetlen lehetséges út az új út. Az emberiség egész történelme során mindig rettegett az újdonságoktól. Most új történetet írtok, a történelmet pedig magatok mögött hagyjátok. Öleljétek át ezt az újdonságot: legyetek oroszlánok – üvöltsétek az igazságotokat; legyetek elefántok – és törjetek előre; legyetek delfinek – táncoljatok és játsszatok. Bármit is tesztek, ne a régi módon tegyétek!

Arra szeretnélek kérni mindannyiótokat, hogy az oroszlánokkal töltött idő alatt engedjétek, hogy megnyíljon a testetek – vizualizáljátok, amint a testetek csakrái, a testetek sejtjei megnyílnak, hogy befogadják az energiát és átöleljék az oroszlán lények jelenlétét. Hadd váljon energiájuk eggyé a rendszeretekkel, és amikor visszatértek, kezdjétek meg mintátok létrehozását [azzal] a folyamattal, ami az oroszlánokkal együtt töltött idő alatt kezd aktiválódni. Érthető voltam mindannyiótok számára? Nos, már várnak, ideje tovább lépni. Syra nagyúr a Szíriuszról, Sian nagyúr az oroszlánoktól, Soltec és Rá nagyurak már elfoglalták a helyüket. Létrehoztak egy tetraéder energiát, ami megtart majd benneteket az elkövetkezendő három napban. Amikor megérkeztek az oroszlánok, velük együtt beléptek ebbe a fényjárműbe, mindegyikőtöknek lesz saját tetraéder járműve. Ez egyesül, majd eggyé válik merkaba testetekkel, és [ez] lesz a lelketek természetének szállítóeszköze – mert az elkövetkezendő három napban ezt is magatokévá teszitek majd, igaz lelketek természetét.

A kristályok királysága mélyebb tudást hoz majd érzelmi és spirituális szinten, és mivel testetek DNS-ének különböző szintjein fogunk dolgozni, az elkövetkezendő három napban úgy találhatjátok, hogy különböző tudatállapotokon mentek keresztül. Egyik óráról a másikra teljesen más emberré válhattok: ismétlem, menjetek az áramlattal. Engedjétek, hogy dolgozzunk veletek, hogy dolgozhassatok önmagatokon, és megtapasztalhassátok az élet univerzális rendszere által kínált nagyszerűbb hierarchia és tanács összes hasznát.

Lényetek minden szintje legyen áldott! Lényetek minden szintje nyíljon meg arra, amit Isten kínál nektek, és a Napcsakra mosolyogjon, ragyogjon rátok!

Kuthumi vagyok, és hosszabban beszélek majd hozzátok holnap. Legyen Isten szeretete mindig jelen bennetek!

Adonai

Thor, az oroszlán szól

A Szíriusz A déli részéről jövök, és jelenleg a világotok őrzőjeként vagyok köztetek. Mi, mint faj, tanítani érkeztünk – az igazságot és nem a részletkérdéseket tanítani. Isteni természetes tudatosságotok már évezredek óta kihalt, mi pedig a szívünkben hordoztuk, hogy eljöjjünk erre a helyre és megengedjük az energiánknak, hogy megnyissuk ezt az örvényt veletek. Melchiaként is ismernek, a Szíriusz A isteneként.

Az elefántok, és a macskák királysága népesíti be ezt a csillagot, ahogy a delfinek és a bálnák a Szíriusz B-t. Az én otthonom, a ti otthonotok. Ti itt mindannyian kapcsolatban álltok a Szíriusszal harmadik és hetedik DNS szálatokon keresztül. Isteni Természetetek Tudatosságának ([vagyis a] DNS-eteknek) harmadik és hetedik szála most ébredezik. A folyamat lehetővé teszi szíveteknek, hogy felfedje tudatos énetek előtt azt, amit eddigi életek nagy részében és visszamenőleg 77 életben megtagadtatok.

Isteni Természetetek Tudatosságának (DNS-etek) e két szála lehetővé teszi számotokra, hogy megtapasztaljátok a [szellemi] világosságot a tudatos kapcsolaton, illetve annak tudatos megismerésén keresztül, hogy honnan jöttök, mi itt a dolgotok és hová tartotok.

Sokszor az állati formában érkezés teszi lehetővé, hogy a folyamat gyorsabban és simábban haladjon. Így nem korlátoz minket a földi egó, habár hatással van ránk az emberiség tudatossága. Ti emberek már elfeledtétek, hogy mit jelent érezni. Mindazonáltal a haragotok, dühötök és fájdalmatok hatással van [arra] az energiára, amivel mi dolgozunk. Természetszerűleg vonzódtok az állatok királyságához, mert Isteni Természetetek Tudatossága (DNS-etek) ezért kiált. Lelketek természetének kutatása közben azt kértétek, hogy ezek az emlékszálak váljanak tudatossá.

Csak néhány hónapig maradok testben, aztán tovább folytatom iránymutatásomat egy felsőbb világból. Fivérem, Morakai herceg, a belső világokban lakozik, keresztülvibrál a kristályok birodalmán, és keresztül a delfinek és bálnák birodalmain.

Meddig fog még tartani, hogy teljesen megbízzatok önmagatokban?

Meddig fogjátok még kivetíteni a félelmeteket?

Meddig tagadjátok még meg magatoktól egy valóban megvilágosodott élet dicsfényét?

Hány alkalommal jöttök még vissza, míg végre megragadjátok annak lehetőségét, hogy valóban megtudjátok kik vagytok?

Nem áll szándékunkban hordozni benneteket. Támogatni akarunk benneteket, együtt állni veletek. Azáltal, hogy az igazságotok szerint éltek, a fajtátokból egyre többen ismerik fel a mi igazságunkat, azt, hogy mi mit képviselünk, és ezzel levadászásunk szükséglete is eltűnik. Az emberiség azon szükséglete, hogy elvegye egy állat életét, a tiszta tudatosság iránti szükséglet, hogy újrakapcsolódhassatok Istennek azzal a nyugalmával és szentségével, ami minden állatban és emberben jelen van – de ezt ti már elfelejtettétek.

A holnap megnyíló Oroszlán Kapu a nyers erőről szól, és a nyers erő szelídítetlen, érintetlen, ártatlan és tiszta erő. Még meddig keresitek egy olyan részeteket, ami nem is létezik – az igazságotokban semmiképp, mert csupán illúzió, mert összekevertétek az illúziót az igazsággal? Azt gondoltátok, hogy az, aki vagytok, az igazi énetek, ám minél többet néztek az igazság szemébe egy oroszlán, egy gyermek, vagy bármely más lény szemén keresztül, annál inkább felismeritek, hogy mennyire távol álltok ettől. Felismeritek milyen mások vagytok mindenki más számára, és amint átadjátok önmagatokat ennek, már át is adjátok a hatalmatokat a társadalmatoknak, és ti megint elfelejtitek, hogy az igazság az igazság, és az illúzió [pedig] illúzió.

Talán nyugodtnak, csendesnek és nem túl érdeklődőnek látszom, de olyan szinteken vizsgáljuk az embereket, amit nem is képzelnétek, és mi réseket látunk az energiában, egy kirakós darabjait látjuk, amelyek a helyükre akarnak kerülni, de fogalmatok sincs, hogy hol az a hely. Isten itt van, hogy megmutassa, és Isten nem kívül van, Isten belül van – bennetek, bennem, a Földben, amelyen ültök.

Az állati birodalom tovább folytatja feladatát az elkövetkezendő 10 évben és akkorra az embereknek a teljes tudatosság állapotában kell lenniük. DNS-eteknek, vagy[is] Isteni Természetetek Tudatosságának teljesen aktívnak kell lennie, de már munkálkodtok ez irányban és szeretném kifejezni az elismerésemet és tiszteletemet azért, hogy kezdtek felébredni. Minél inkább elismeritek [azt] az erőt, amit megtestesítetek, annál felszabadultabbá váltok, és az igazság utáni kutatásotok valósággá válik.

Ti emberek önmagatoktól elkülönültként látjátok az állatokat. Nagyon kevés ember érzi, hogy kapcsolódik hozzánk. Épp annyira Tudatosság vagyunk, mint ti magatok. Érzünk, gondolkodunk, és interakciókba lépünk, akárcsak ti. A nyelvünk, ahogy ti érzékelitek azt, más, de ha nem tudnék kommunikálni, ez a nő (Michelle) nem lenne képes eljuttatni hozzátok a tudatosságomat szavakon keresztül.

Engedélyt adtam energiám gyógyítás formájában történő felhasználására, mert ti emberek képesek vagytok megváltoztatni azt, amit leromboltok. Hatalmatokban áll újraépíteni mindent. Ne adjátok át [ezt] soha többé! Ne vizsgáljátok tovább elkülönült nézőpontból a világotokat! Mikor legközelebb egy állat szemébe néztek, váljatok eggyé azzal a lénnyel, úgy ahogy velem, és fivéreimmel, nővéreimmel kapcsolódtatok össze ma. Rá fogtok találni lényetekben arra a részetekre, amelyik emlékszik, amelyik érezni kezd, és ha meg tudjátok ezt őrizni, az életetek hátralévő része elkezd drasztikusan megváltozni. Ez az érzés a mágia – a hetedik csakra mágiája, amely megnyitotta a kaput a napcsakra újraaktiválásához.

Nem én vagyok az igazság fennhatósága – az Isten - , de én nyilvánvalóan Isten képviselője vagyok, és így én képviselem ezt a fennhatóságot. Ti, mint egyének vagytok [saját] igazságotok egyetlen fennhatósága, miért engednétek hát, hogy mások parancsoljanak nektek? Miért fordultok másokhoz válaszokért a Ti igazságotokkal kapcsolatban, mikor belül ismeritek azokat? Hagyjatok fel önmagatok bolondításával, ne tagadjátok meg magatoktól többé az ajándékot, amit Isten adott nektek, amivel odabenn megáldott benneteket. Ahogy az idő felgyorsul, úgy gyorsul fel az elengedés folyamata is, a bolygó pedig, amelyen éltek túllép majd az emberi tudatosság korlátain. Mi, az állatok birodalmában már túlléptünk rajta. Fel kell zárkóznotok. Itt vagyunk, hogy magunkkal húzzunk benneteket.

Az általam mindannyiótokban beindított folyamat lényege, hogy hagyjátok magatok mögött a tegnapot, ragadjátok meg a tegnap bölcsességét és ajándékait, és használjátok ezeket ma, hogy egy új ajándéknak adhassatok életet holnap. Hagyjátok hátra a fájdalmat, és engedjétek, hogy a bölcsesség vezéreljen benneteket. Minél inkább a tegnap irányít benneteket, annál inkább beleragadtok a tegnapba. Felajánlom fényemet szolgálatotokra. Ha akarjátok, meg kell szereznetek, és dolgoznotok kell vele.

Eónok óta tanítja az emberiségnek a természet az evolúció folyamatát, és annak fontosságát, hogy egyek legyetek a természettel. Megmutatjuk nektek lelketek természetét, mert minket nem akadályoznak azok a programok, amelyeknek ti ki vagytok téve. Isten úgy teremtette meg az összes fajt, hogy azok együtt éljenek, és így tanulhassanak egymástól. Keresztbe kasul kapcsolódunk számos szinten egymással, és nem csak genetikailag. Spirituális értelemben minden birodalomnak egyesülnie kell, [akkor] hogy a felemelkedés teljesen és tökéletesen beintegrálódjon és lezajlódhasson. Az élet egyetlen szintje sem tud továbblépni, ha bármelyik másik mozdulatlan, és az emberiség [már] elég hosszú ideje meg van rekedve. A lelkeitek olyan tempóban cibálnak előre benneteket, amit egészen eddig még sosem tapasztaltatok, és megtiszteltetés számomra, hogy ennek a projektnek én lehetek az őrzője, és hogy segíthetek az útmutatásban és a gyógyulásban, ahogy csak tudok.

Szeretnénk továbbítani egy üzenetet Csillag Fivéremtől, Gregtől. Nagyon erőteljes folyamatot idéz elő. Az ő energiája agresszív abban az értelemben, hogy nem tolerálja a kifogások keresgélését, [azt] hogy az áldozat- és szegénységtudatosságban maradhassatok. A fénysugarak mélyen behatolnak a lelketekbe, feltárva előttetek, hogy mekkora pazarlás olyasmire fókuszálni, ami nem hoz számotokra további felemelkedést és megvilágosodást. Energiája lenyúzza rólatok a maszkokat, amiket az arcotokon és a szíveteken viseltek. Hátulról lökdös benneteket, azt mondja nektek mozduljatok, lépjetek tovább, érezzétek az igazságot. Arra kér benneteket, hogy tekintsetek az igazság általatok ismert paraméterein túlra. Ez nem arról szól, hogy hazudtok. Ez nem arról szól, hogy egyszerűen kedvesek és nagylelkűek legyetek. Az a lényege, hogy az életetek minden területén adjátok az isteni, természetes éneteket. Ahol illúziót tapasztalatok és ahol támogatjátok az illúziót, ott ennek a valóságnak a széthullását tapasztaljátok majd – és ez nem fenyegetés, nem akarunk félelmet csepegtetni belétek, ez csupán az élet folyamatának ténykérdése, aminek jelenleg részei vagytok. Ezen nem tudunk változtatni, ez evolúciós lenyomatotok része. Ez benne van a testetek [azon] tervezetében, amelyet a gerincfolyadékotok őriz.

A Föld Anya új hangokra rezeg, ezért nektek is így kell tennetek. Greg arra kér benneteket, hogy hagyjátok abba az időpazarlást, és hagyjatok fel önmagatok bolondításával. Nem számít, [hogy] miről van szó, hagyjatok fel azzal, hogy bármit is betuszkoljatok a világotok többi részébe, és legyetek önmagatok. Nem vagy többé báránybőrbe bújt oroszlán. Isteni lény vagy, a természetes tudatossággal, ami összekapcsol téged minden életformával, láthatóakkal és láthatatlanokkal, és ha tényleg fel akarsz emelkedni, ahogy annyian állítják magukról, akkor fel kell ébredned. A felébredés nem arról szól, hogy azt mondod: „Tudom mit kell tennem.” Arról szól, hogy meg is teszed. Hagyjatok fel a neheztelés babusgatásával! Dolgozzatok vele! Jussatok túl rajta és lépjetek tovább! Ha dühösek vagytok, dolgozzatok a dühötökkel! Jussatok túl rajta és lépjetek tovább! Ha dolgotok van a megbocsátással, akkor lássatok neki és csináljátok! Hagyjátok abba az időpazarlást! Egy napon ott találjátok magatokat a halálos ágyatokon és meg fogtok bánni ezt meg azt, és csak magatokat okolhatjátok majd ezekért. Nincs okotok további halogatásra. Az egyetlen dolog, ami megállíthat benneteket a félelem, és a félelemnek nincs helye, ha teljesen megvilágosultakká akartok válni, mert Isten és a félelem nem élhetnek ugyanazon a helyen.

Én, Thor, Greggel, Csillag Fivéremmel együtt elhozom [azt] az energiát, ami kimozdít benneteket a tagadásból, amitől felhagytok a halogatással, és mi azt mondjuk, [hogy] ragadjátok meg az életet, lépjetek előre, lépjetek tovább. Az életetek túl drága ahhoz, hogy akár egy másodpercet is aggódásra, szomorkodásra vagy epekedésre pazaroljatok. A valóság az a valóságból, amit [Ti] megtapasztaltok. Fogadjátok ezt el, és azt Isten szerelmére, ne pazaroljátok az energiátokat pitiáner dolgokra! Állati tudatosságban létezni kétségkívül lehetővé teszi, hogy teljesen jelen légy a pillanatban. A tegnap és a holnap abszolút semmit sem jelentenek a számunkra. Jelen lenni a jelen pillanatában, csak ez létezik, mert ez az, amit megtapasztalunk. Ki kell lépnetek a fejetekből, és be kell lépnetek a szívetekbe ahhoz, hogy a szívetek és a fejetek egyesülhessen. Ki kell lépnetek a múltból és a jövőből, és itt kell lennetek a jelenben.

Ez az egyetlen módja annak, hogy teljesen megértsétek, hogy mit követel tőletek a lelketek, és hogy mit kell tennetek.

Induljatok a gyökércsakrátokba vezető útra! Lépjetek kapcsolatba az érzéseitekkel és az érzelmeitekkel. Vizsgáljátok meg azokat, és induljatok!

Tetraéder testeitek teljesen aktiválódtak, és innen továbbmehettek, és dolgozhattok más állatokkal is.

Köszönöm, hogy meghallgattátok a közvetítésem. Köszönöm, hogy jelen vagytok abban a fényben és tágasabb tudatosságban, amelyet a zsiráfok hoznak el, abban a mágiában, amelyet a varjak hoznak el, az igazságban, amelyet mi hoztunk el – az univerzális galaktikus tudatosságban fivéreink és nővéreink mellettetek, bennetek és rajtatokon keresztül dolgoznak.

Üdvözletem!

A második rész a linkre kattintva nézhető meg:

https://szivtanc.blogspot.com/2022/10/kuthumi-napcsakra-hetvege-2.html 

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...