Mária Magdolna – A Nap Törvénye és a 113-119. Víz Kapuk

Mária Magdolna – A Nap Törvénye és a 113-119. Víz Kapuk



Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 15.-én

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

 


 

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a szeretet, bizalom és bölcsesség isteni jelenlétében.

Miközben az élet kereke tovább forog, mindannyian új utakat fedeztek fel lényetek magjához. Az élet központjában a fény áll, az az erőteljes forrás, amelyből energiát merítetek. Ez a forrás a Nap fénye, a Hold Anya melletti égitestek egyike, aki a szabadság, a megvilágosodás és a felszabadulás felé vezető utatokon át kalauzol, mint emberi formában élő lelket. Minden fény isteni. Ez egy rezonancia, amely arra ösztönöz titeket, hogy haladjatok előre, nézzetek előre felé, és bízzatok abban, hogy minden nap felkel a Nap, és még egyszer megvilágítja az előttetek lévő utat.

A Nap, mint Szellem, az Atya természete. Ez a fiú testvér, a férj és a férfi szerető természete. Ez a férfi, a férfias energia, mint olyan, és nagyon erős mágneses erő. A Nap nem kizárólag férfias. Mindenkire rávilágít. És ez az a pont, ahol támogatást kaptok arra, amire választ kerestek. A Nap fényt és életet ad. Ez szenvedélyes. Előhozza a vonzerő, az erő energiáit. Érzéki, nagyon szexuális, és a benne lévő mágneses energia megvilágítja isteni erőtök belső világait.

A Nap sugarai tizenkét különböző irányba ragyognak ki, mindegyik egy ösvény a szent sorsotokhoz. A Nap Atya fényében való bizalom egy lehetőség számotokra, hogy felfedezzétek a bennetek lévő melegséget. Ez egy lehetőség számotokra, hogy kihasználjátok az általa kibocsátott mágnesességet, és kiterjesszétek azt a testeteken keresztül a világba.

Bennetek is található egy Napcsakra, amely a gyökér és a szexcsakra között helyezkedik el. Ez az oroszlán lények vibráló energiája, életetek belső forrásának vibráló energiája, amely megvilágítja a körülöttetek lévő világot, és megvilágítja az előttetek lévő utat. A Nap Nagyura, Rá Nagyúr, egy mindenható és nagyon hatalmas lény. Energiája elvezet titeket, hogy megtaláljátok a válaszokat a szívetek mélyén, és minden csakrátok a Nap egy-egy erőteljes sugarát testesíti meg.

Gyakran csak a test hét fő csakrájáról beszélünk, valójában azonban tizenkettő van. A fennmaradó csakrák egyre aktívabbakká válnak. Ahogy ez történik, DNS-etek tizenkét szála megnövekszik érzékenységében és azon képességében, hogy közölje veletek az igazságát, hogy megvilágítsa az előttetek lévő utat. Minden alkalommal, amikor az igazságot keresitek, a Nap Atyához fordultok. Szíveteket és látásotokat az ég felé fordítjátok, útmutatást kerestek, válaszokat, megvilágosodást és felszabadulást kerestek.

A Hold Anya az éjszakai energiát tartalmazza. A Nap Atya tartja a nappal energiát. Ez az égitest megmutatja nektek, hogy az Atya fénye azért van, hogy szolgáljon, támogasson és megvédjen titeket. Amikor a Hold Anya egy utazásra visz a bennetek rejtőzködő mélységekbe, a Nap Atya mindig arra vár, hogy visszatérjetek az alvilágból, a tudatalattiból és az úgynevezett „sötétség” belső mélységeiből megmutatja a fényt az alagút végén, amelyen keresztül újjászületek. Ez a hatalmas és hihetetlen energia támogat titeket abban, hogy felfedezzétek ezeket a válaszokat magatokban. Nap Atya hív, int felétek, hogy menjetek, lépjetek egyet-egyet előrefelé, és bízzatok abban, hogy mindig eljön a hajnal, a Nap mindig felkel ráragyogva az életetekre, és felfedi előttetek azt, ami eredetileg a sötét éjszaka árnyékában rejtőzött. Minden léleknek át kell esnie a sötét éjszaka utazásán, mert ez arra ösztönzi az embert, hogy szembenézzen az árnyékban megbúvó félelmekkel, olyan formákban, amelyeket gyakran elutasít, de nem lát meg teljességében. Mégis, amikor a Nap sugarai rávilágítanak ezekre a részeitekre, akkor meglátjátok, hogy soha nem volt félnivalótok, mert amitől féltetek, az valójában sebesült, elutasított énetek részei voltak, önmagatok azon részei, akik elrejtőztek mások rájuk vetített sötétsége elől, ami miatt tévesen azt hitték, hogy nem szerethetőek.

Egyediek vagytok, mindannyian megtestesítitek ezt a tizenkét sugarat, a Nap tizenkét sugarának minden aláírását a DNS-etekbe kódolja, és ezért olyan életbevágóan fontos, hogy felébredjetek a bennetek lévő Nap teljességére, és bízzatok benne, hogy mágneses ereje automatikusan az igazságotok irányába húz, hogy találkozzatok a sorsotokkal. Sorsotok tizenkét ösvénye mindig elvezet titeket az ”otthon” néven ismert központi ponthoz. (A sors 12 ösvénye és felgyorsított planetáris érzelmi mátrix tisztítás - https://szivtanc.blogspot.com/2022/11/kuthumi-sors-12-osvenye-es.html) Nem mindegy, hogy melyik utat választjátok. Ami számít, az az, hogy visszatérjetek, mert Rá Nagyúr, a Nap Atya, vár rátok az összes mindenható Szoláris lényekkel együtt, és Kuthumi-Agrippa Nagyúr, a Szoláris Arkangyalok Királya Rá Nagyúr mellett áll, és üdvözöl titeket.

Szívetekben, a Szoláris Arkangyalok Szövetsége áll, bátorítva és motiválva, hogy nyissátok meg szíveteket és engedjétek, hogy a Nap sugarai átsüthessen rajta, kérve, engedjétek meg magatoknak, hogy szeressetek és szeretve legyetek, mert a Nap a Szeretet Mindenható Esszenciája, minden sugár a szeretet egy csodálatos szálát testesíti meg, a tizenkettő mindent beborító szeretet sugarat.

A jövőben elhozzuk nektek a szeretet tizenkét sugarának, az ezt tartó Naplényeknek, hat istennek és hat istennőnek a tanításait. Mielőtt azonban eljöhetne ez az idő, magatokhoz kell ölelnetek ezt a kezdeti esszenciát, és jobban meg kell értenetek, hogy hogyan visz haza ez a hatalmas erő; a nap fényébe vezetve.

Mindegyikőtök (asztrológiai) tervrajzába bele van vésve a Nap. A Nap tartja a születésetek napjának energiáját. Ezért a Napjegy a csillagok azon konstellációja, amelyen keresztül a Nap sugara kommunikál veletek.

A férfiak, a férfi alakban érzik a Nap erőteljes sugarait, és jobban befolyásolják őket a Nap sugarai, mint a nőket, mert titeket a nőket, inkább Hold Anya irányít. Mindketten égitestek, mindketten mindenható lények – osztoznak a fényben, a szeretetben és az igazságban. Ezek az égitestek minden egyes pillanatban megérintik az életeteket, simogatják szíveteket, és arra biztatnak, hogy emelkedjetek felül a régin, keresve azt, ami hazavisz titeket. A bátorság a Nap sugara, amely átragyog a szíveteken, kinyitja előttetek az ajtókat, feltárja előttetek az előre felé vezető utat, emlékeztetve, hogy semmi sem vész el. Csak annyit kell tennetek, hogy megváltoztatjátok a régit és újjászületek. A hamvaiból kiemelkedő Főnix magában hordozza a Nap tűzének sugarait, ő a Nap egy megtestesülése, a fény, a mágnesesség és a teremtő, társteremtő és alkotó
/nemző erőteljes forrása.

Most arra kérünk, hogy hunyd le a szemed és lazítsd el a tested, ha még nem tetted meg, és koncentrálj a napcsakrádra, a gyökércsakra és a szexcsakra között található csakrádra, és helyezd a jobb tenyeredet erre a csakrára.

Kezdd el elképzelni, hogy tested megtelik a szeretet melegével és a Nap Atya fényével, energiája felkavaródik a napcsakrádban. Nem véletlen, hogy a napcsakra valójában a méhben, a női test méhében van, mert ez a fény biztonságos szentélye, amelyben az élet megfogan, táplál és nő. És a női testben lévő Nap szentélyéből új élet jön létre, hogy megszülessen a világba. Tehát most, akár férfi, vagy akár nő vagy, azt akarom, hogy képzeld el ezt a szentélyt a testedben, képzeld el lényed minden részét, amelyek új megvilágításban kerülnek és amelyek új módon kívánnak megfoganni. Lásd reményeid, kívánságaid, álmaid, képzeld el, ahogy megtermékenyülnek az élet e csodálatos tojásában, a fény biztonságos menedékében.

Most azt akarom, hogy képzeld el, amint energiádat ebbe a kozmikus méhbe transzportálod, hogy megfigyeld körülötted, hogyan kapcsolódnak ezek az álmok, kívánságok és remények e biztonságos menedék béléséhez, keresve azt a termékeny esszenciát, amelyben gyökeret ereszthet és biztonságosan növekedésnek indulhat, biztonságosan, biztosan, kecsesen, békében és harmóniában.

Most azt akarom, hogy képzeld el, hogy a fizikai test, amelyben vagy, a méh belsejében, a nagy Nap Anya és Atya, aki megtart téged. Más szóval, a Nap Atya/Anya testében vagy, és a napcsakra feletti kéz az Atya Isten keze, az anyaméh feletti, védelmez téged, a sugaraival, védelmével és támogatásával tölt fel.

Most óvatosan helyezd a bal kezed tenyerét a hátad hátuljához, a jobb kezeddel egy vonalban. Koncentrálj arra, hogy újra az anyaméhben legyél, és kapcsolódj össze a bal kézzel, mint az Anya Istennő kezével, ez a Nap Atya nőisége, mert a Nap is (tartalmaz) nőies(t), (ez az isteni) kiegészítője a szoláris esszencián belül, az amely szintén támogat és szeret téged.

Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen, majd helyezd a jobb tenyeredet a hátad hátuljához, bal tenyeredet pedig a Napcsakrádra. Még egyszer koncentrálj arra, hogy az anyaméhben legyél, és érezd, ahogy a Nap Anya sugarai feltöltik testedet, feltöltik reményeidet, álmaidat és kívánságaidat az ő szent isteni esszenciájával.

Vegyél egy mély lélegzetet be, majd lélegezz ki teljesen, és most pihenj és lazulj el úgy, hogy a bal és a jobb kezed is kényelmesen megpihenjen a napcsakrádon. Ismét koncentrálj arra, hogy a mindenható Nap Anya méhében legyél, a mindenható Nap Atya energiái megtartanak és táplálnak, és lazulj el még jobban.

Vegyél észre most egy csodálatos arany folyadékot, amelyben most lebegsz, ez az Isteni Napszülők aranyesszenciája, amely biztonságban tart téged. Ez az arany energia most behatol tested minden sejtjébe, belép a DNS-edbe, és újratölti az energiákat a DNS-ed szerkezetében, sugarait lényed legmélyére terjesztve.

Lazítsd el a tested, miközben észreveszed, hogy St. Germain néz rád ebbe az anyaméhbe, és észreveszed, hogy minden áttetsző. Nemcsak St. Germaint látod, hanem Mihály arkangyalt és szeretett Kuthumi-Agrippánkat is. Én, Mária Magdolna, fényemet és szeretetemet nyújtom feléd, mellettem Guinevierrel és Jezabellel.

Szent kört alkotunk a test körül, amelyben most benne tartózkodsz, az arany folyadékban, a fény és az élet egy esszenciájába, kérlek közöld most velünk legmélyebb belső szükségleteidet és kívánságaidat. A Szoláris Arkangyalok Szövetsége újabb szent kört alkot körülöttünk, és magukkal hozzák a Nap mindenható és erőteljes sugarait. Ezek a sugarak a szívcsakráikból nyújtják feléd az energiájukat. Nyisd meg a szíved ezeknek a befogadására. Húzd be ezt az energiát, és engedd, hogy elkezdje felmágnesezni reményeid, álmaid és kívánságaid energiáit, mindazt, aminek most életet szeretnél adni az életedben.

Lélegezz be energiát életed minden olyan területére, ahol megvilágítást, megoldásokat, támogatást és vezettetést keresel. Adunk most egy percet, hogy pusztán az életre kelteni kívánt részek energetizálására és mágnesezésére összpontosíts.

Ne felejts el mélyen belélegezni, teljesen kilélegezni, ellazulni, és bízni ezekben az energiákban.

Vegyél egy mély lélegzetet, és miközben kilélegzel, Mihály arkangyal most kinyújtja a kezét az anyaméhbe, és kiüríti az első megszentelt víz szakrális kehelyét az anyaméhbe, hogy eggyé váljon azzal az arany folyadékkal, amelyben éppen lebegsz. Ez az energia a gyökércsakrádba lép, a szent víz energiával tölti fel azt a termékeny talajt, amelybe kérted a magvak elültetését.

Most kiterjeszti a második kelyhet, ezzel az az élet vizét önti a szexcsakrádba, ahol ez is eggyé válik a napcsakrával és eggyé az arany folyadékkal, amelyben lebegsz.

Kinyújtja a harmadik szent kelyhet a napfonatodhoz, beleönti, és ismét a szent vizek egyesülnek veled a szent méhben, a Nap Anya/Atya szent szentélyében.

A negyediket a szívedbe öntik. 

Az ötödiket a torkodba, minden alkalommal a víz összeolvad az aranyszínű folyadékkal, amelyben lebegsz.

A hatodik most a harmadikszemedbe kerül.

A hetedik pedig a koronacsakrádba.

Lélegezd be ezeket az energiákat, engedve, hogy a szent vizek átmossanak. És a vízben minden szent kristály összeolvad DNS-ed tizenkét szálával, összekapcsolva a sorsod ösvényeivel, konkrétan tizenkettővel.

Ez pedig erőteljes megtisztulást hoz, elmosva a régit, megtisztítva az utat előtted. És ahogy az eső befejezte a Föld megáldását, és a Nap lesüt a Földre, az esőcseppek megcsillannak Nap Atya csókjától, a DNS-ed is most megcsillan Nap Anya sugarainak csókjától, amelyek most egy teljesen új, hatalmas energiát adnak ehhez.

Mert minden vízcseppből kisugárzó fénysugár új lehetőségeket, más tereket, más helyeket tár fel előtted, és azt az isteni lehetőséget, hogy megtapasztald a teljes, fejlett és megvilágosodott éned sok arcát.

Lélegezd be ezt az energiát, és miközben kilélegzel, lazíts, tudva, hogy amit kértél, azt meghallgatták.

St. Germain most kiterjeszti ennek a kozmikus törvénynek a szent lángját feléd, és azt akarom, hogy leheld be a lángot a testedbe. Húzd a lángot az anyaméhbe, amelyben vagy, és tüze fellobbantja a benned lévő szenvedélyeket, amelyek motiválnak és inspirálnak, hogy előlépj és alkoss, együtt teremts és létrehoz/nemz. Minden alkalommal, amikor új életerőt veszel fel, minden alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy igent mondasz magadnak, és igent mondasz az életre, akkor létrehozol/nemzesz, mert új aspektust fogsz fel önmagadban, és felajánlod magadnak a lehetőséget, hogy új életet táplálj a (jelenlegi) formádban, az új életedben. A nemzés nem korlátozódik a fogantatásra, egy emberi vagy állati alak terhességére és születésére, vagy bármely más olyan formájához, amellyel az életet társítjátok.

A nemzés az a képesség, hogy proaktív legyél, és olyan részeket hozz létre magadban, amelyekről úgy érzed, hogy ott vannak, de a félelem visszatartott, és elvakította a látásodat ezen részeid előtt. Köszöntsd tehát a Napot és minden sugarát, és enged meg a Nap Nagyurainak, hogy szélesebb és kiterjedtebb perspektívákat mutassanak neked, hogy egy új fény irányába vezessenek téged, és add át magad ennek.

Kuthumi-Agrippa Nagyúr most egy csodálatos arany tollat terjeszt ki az anyaméhbe, amelyben vagy, és aktiválja a napfény új sugarát, egy új ösvényt benned, a Nap ezen ösvényét, amely megmutatja az előtted lévő utat, azt az utat, amelyre most készen állsz, hogy nekivágj, ami közelebb visz a keresett új nap fényéhez, közelebb visz a benned rejlő válaszok megtalálásához, mert a Nap, az Atya Isten, Rá Nagyúr, a férfias, mindenható Isteni Atya, az isteni testvér és az isteni szerető, férj, akárhogy is akarod nevezni, ott van benned. Amikor átöleled ezt a részt, ugyanaz a támogatás, ugyanaz az erős fény, ugyanaz a mágneses energia jelenik meg külső világban, eltávolítja az akadályokat, utat mutat, és meglátod egy új nap hajnalát.

Vegyél még egy mély lélegzetet, és lélegezz ki teljesen, miközben a Szoláris Arkangyalok Szövetsége most a Nap megszentelt szakrális mantráját kezdi énekelni, és a Nap Szellemének Nagyura kinyújtja kezét emberi formád felé, és erős sugarait köréd vonja, és az élet egy vadonatúj hálóját fonja körülötted, egy hálót, amely a helyén tartja álmaidat és elképzeléseidet, egy szent szövetet, amely megvéd, támogat és felmágnesezi azokat az energiákat, amelyekre összpontosítasz, és új életet adsz, vagy megújítod a már létező életet.
 
Maradj továbbra is ellazultan, miközben ezek az energiák egyesülnek veled, DNS-eddel, és az atomszerkezeted középpontjába lépnek. Most arra kérünk téged, hogy képzeld el e Víz Kapuk szent vizét, és ennek a kozmikus törvénynek a lángját, amely Indiáig, Bangkokig, Ko Szamujig terjed ki. Kiterjeszti magát Phuketig, az oroszországi Szentpétervárig és Moszkváig. És a hetedik energia, pedig a Föld Anya köré csavarja magát, és a Nap Atya a férfias lényegének ugyanolyan erőteljes támogató sugaraiban tartja őt.

Lélegezz be mélyen, lélegezz ki teljesen, küldd ezeknek az energiáknak egy újabb hullámát a világba, és ez most megnyitja a fénytest hatodik szintjét a bolygótok körül, felkészítve a Víz Sárkányok és lovasaik visszatérését, mert elhozzák az új tudatosság erőteljes hullámát, megnyitva az emberiséget az érzelmi intelligencia egy teljesen új szintjére, megnyitva a szívüket, új életet adva a belső napcsakrának, hogy újra felkeljen Isten igazi Napja, amely egy új napra fényt vet. És az árnyékban lappangó félelmek megmutatják valódi arcukat, és az ember látja, hogy sohasem egy démon arca volt, hanem egy angyal arca, aki a saját fényüktől félők végett kizuhant a kegyelemből, és félrevezetek téged és azt hitted magadról, hogy sötét voltál. Nem vagy többé bukott angyal, mert most megtanulsz szerelemben emelkedni, úgy felkelni, ahogy a Nap köszönt téged, egy új napot elhozva számodra. 

Ti pedig, drágáim, kitárhatjátok szárnyaitokat, egyesülhettek sárkányaitokkal és lovagolhattok. Utazhatok, ameddig csak akartok, olyan magasra, amennyire csak akartok. Repüljetek a Földre, hogy találkozzatok a földalatti testvéreitekkel. Menjetek, ahová csak akartok, mert ez a jogotok, és kiérdemeltétek a szabadságotokat. Kiérdemeltétek a jogotokat, hogy újra felfedezzétek szárnyaitokat és használjátok azokat.

Miközben a Szoláris Arkangyalok Szövetsége abbahagyja a kántálást, szent mantráik energetikai rezgései behatolnak a Föld Anya testébe is, és egy csodálatos Naplángot gyújtanak fel Indiában, egy Naplángot Bangkokban, egy másikat Ko Szamujban, egy negyediket Phuketben, az ötödiket Szentpéterváron, a hatodikat Moszkvában, a hetediket pedig a Föld Anya testének szívében, a magjában.
 
Lélegezd be ezeknek a lángoknak az energiáit lényegedbe, testedbe, elmédbe, szívedbe és lelkedbe, és fogadd el, hogy egy másik szinten megvilágosodsz. Fogadd el, hogy a Nap sugarai azért jöttek, hogy üdvözöljenek, megcsókolják minden csakrádat, elhozva neked az élet új csókját, egy új hajnalt, egy új napot, egy új jövőt és egy új módot arra, hogy megtanuld szeretni magad és szeretni az életet.

Vegyél még egy mély levegőt, és ahogy kilélegzel, szeretném, ha elkezdenéd felszívni ezt az aranyló folyadékot, amelyben lebegsz. Minden egyes lélegzetvétellel ebből a folyadékból még több válik eggyé a fizikai testeddel, és lassan kiterjedsz méretedben, amíg olyan fizikai állapotba kerülsz, mint amilyennek ismered magad, mégis a Nap szent szentélyének szent méhében tartanak.
 
Kezdd el visszahúzni a tudatosságodat a fizikai testedbe, tudva, hogy egy vagy a Nappal, hogy egy vagy az élettel, az életeddel, és hogy választottál egy isteni, új megnyilvánulást ezeknek a sugaraknak, amelyek rajtad keresztül fejezik ki magukat, a Szellemen keresztül. A Nap Ura megmutatja, hogyan legyél a fény jelzőfénye a sötétség világában, más szóval a tudatlanok, félelmetesek és szeretetlenek világában.
 
Szeretett, megvilágosodott, rettenthetetlen és erős vagy. Ezeken a sugarakon keresztül tanulod meg, hogyan kell példát mutatni/példa által vezetni, és az aranytoll, amelyet Kuthumi-Agrippa Nagyúr nyújtott át neked az anyaméhben, most eggyé válik a gerinceddel, és az aranytoll által kibocsátott fény minden szöge fényt áraszt, melegséget és szeretetet. Ez a toll a te védelmed, a védelmed hátulról, tudd, hogy ami hátulról próbál ártani neked, az nem tud behatolni az energiameződbe, nem tud betörni az új élet és az általad választott új fény szent szentélyébe.
 
Adj hálát most a Nap Nagyurának, a Nap Anyjának, a Szoláris Arkangyalok Szövetségének és mindazoknak a Lényeknek, akiket szeretsz, akik vigyáznak rád, akik vezetnek és védelmeznek, és adj hálát magadnak, hogy ezt a beavatást választottad. És köszönetet mondunk nektek, hogy ismét úgy döntöttetek, hogy tiszteletben tartjátok szolgálati szerepeteket, és olyan eszközként szolgáltok, amelyen keresztül ezek a sugarak átvezethetik nagyszerűségüket, felmágnesezve az egyedi és isteni nagyszerűségeteket.
 
Megtiszteltetés és áldás mindannyiótokkal együtt dolgozni. Továbbra is ragyogjatok. Legyetek az Isten/Istennő Napja. Engedjétek, hogy sorsotok ösvényei kézen fogva mutassák a hazavezető utat, és ne feledjétek, szabadok vagytok, isteniek vagytok, értékesek vagytok és örökké megvilágosodottak. 

Mária Magdolna vagyok, köszönöm nektek és szeretlek titeket. Au revoir.

Mária Magdolna – A Mars Törvénye és a 106-112. Víz Kapuk

Mária Magdolna – A Mars Törvénye és a 106-112. Víz Kapuk

Közvetítette: Michelle Eloff©

Dél-Afrika, Johannesburg, 2010. március 11.-én

Forrás: lightweaver

Fordította: Hatejer Emese

_________________________________________________________________

Ez az információ azzal a szigorú feltétellel osztható meg más forrásokkal, hogy semmilyen része nem változtatható meg, nem törölhető ki, illetve az információ forrása feltüntetésre kerül.

Kérlek, vedd figyelembe, hogy ezen információ olvasása komoly hatással lesz rád. Energetikailag összeköttetésbe kerülsz a csatornázott lénnyel, és hasonló folyamat megy végbe rajtad is. Ez nem pontosan ugyanaz, mintha a közvetítő Mester jelenlétében lennél, azonban a hatás pontosan olyan erőteljes. Ne túlzottan vonatkoztasd magadra azt az idővonalat, amelyet a közvetítés résztvevői kaptak. Te is hasonló folyamaton fogsz átmenni a saját Isteni Tervednek, Időzítésednek és Célodnak megfelelően. 

Kérlek az vegyétek figyelembe a Planetáris Szellemek, asztrológia szempontból vannak megközelítve.

Részlet Elizabeth Clare Prophet-től:

A Mars a vágyon alapuló cselekvés bolygója. Aktivitással, bátorsággal, önbizalommal, végrehajtó hatalommal, szenvedéllyel, harciassággal, haraggal, agresszióval, szexualitással és ambícióval társítják. A háborúkat, csatákat, bűnözést, katonai és rendőri erőket, sebészeket, mérnököket, terroristákat, robbanásokat, tüzeket és vérontásokat uralja.

A Mars a Kos jegyét uralja, amely egyszerre fejezi ki az úttörő szellemet és az elhamarkodott, énközpontú egós cselekvést. A Mars hagyományosan a Skorpiót is uralja, amely többek között a titkolózást és a hadviselést szabályozza. A Mars a „kisebb rosszabb/gazfickó” néven ismert. Negatív megnyilvánulásában a Mars a hadviselés, harc minden formájában kifejezi magát. Amikor a Mars sújtja a horoszkópodat, robbanékony és heves vitákba keveredhetsz, ha nem állsz Isten(i Éned) irányítása alatt önmagad és a helyzeted felett. Amikor belevágsz ezekbe a vitákba, gyakran utólag jössz rá, hogy „ez nem te vagy”. Ha megvizsgálod az asztrológiádat, nagy valószínűséggel látni fogod, hogy akkoriban marsi energiákkal foglalkoztál, és nem tudtál róla. És ha tudtad, valószínűleg nem figyeltél rá, és nem hívtad Mihály arkangyalt, hogy védelmet nyújtson. Tehát tartsd szemmel az asztrológiádat. Vigyázz! És ne kezdj vitába senkivel, amikor a Mars az asztrológiai képleted kritikus helyein halad át. Amikor ébren vagy, élsz, tudatában vagy, és tudsz a tranzitokról és a megpróbáltatásokról, akkor még a negatív asztrológia és a bolygók káoszának közepette is elnyerheted az életed feletti uralmat.

______________________________________________________________________________

Mária Magdolna vagyok és üdvözletem és isten hozott titeket a fény és az igazság isteni jelenlétében.

Az utazásotok továbbra is számos csodálatos módon bontakozik ki, bár némelyikőtönek kezdetben úgy tűnhet, hogy kihívás elé állítják azonban az utazás végén rejlő jutalmak és ajándékok megérik minden erőfeszítéseteket – minden könnycseppet, minden csepp vért és izzadságot.

Mindannyian számos változáson mentek keresztül, felfedeztétek önmagatok olyan aspektusait, amelyek korábban elkerültek titeket. Mostantól táncolhatok a szeretet sugarai között ezekkel a részeitekkel, új módokon integrálva őket, és ezáltal felfedezhetitek mindazok mindenható jelenlétének nagyobb meglátását, akik védelmeznek, mindazokét, akik vezetnek, motiválnak és inspirálnak titeket.

A Planetáris Szellemek ilyen energiák, mindegyikük meghatározott célt testesít meg, végigvezetnek az utatokon, kinyitják az ajtókat, máskor pedig zárva tartják azokat, hogy biztosítsák, hogy az, aminek a befejezésében és elsajátításában megállapodtatok megvalósuljon.

Minden Planetáris Szellem hasznosítja belső jelenlétének erőteljes fényét, a titeket előrehajtó energiákat, feltárva előttetek a bennetek létező mélyebb dinamikát, amely gyakran motivál vagy szabotál, hozzáállásotoktól, nézőpontotoktól, meggyőződésetektől és hiedelmeitektől függően.

A Szaturnusz Törvénye megmutatja a karmátokat, felfedi számotokra, hogy a kemény munka alkalmazásával hogyan tudtok a szabadsághoz vezető utakat felfedezni, azokat az utakat, amelyeket felfednek számotokra és felszabadítanak titeket azok alól a dinamikák alól, amellyel a Szaturnusz Nagyúrral töltött időtök alatt küzdöttetek.

A Jupiter Törvénye mindent kiterjeszt bennetek és körülöttetek, felnagyítva és felerősítve életetek azon területeit, amelyekre nem vagytok hajlandóak odafigyelni, és felnagyítja akár a félelmeiteket, akár a legnagyobb álmaitokat és vágyaitokat is.

Most itt az ideje, hogy találkozzatok Mars Nagyúrral, akit kisebb rosszabbnak/gazfickónak ismernek, Szaturnusz csatlósának. Ez az energia erős erővel érkezik, amelyet gyakran a háborúhoz, a harchoz, az agresszióhoz és az indulathoz társítanak.

Mars Nagyúr megadja nektek a lehetőséget, hogy felülemelkedjetek az általa elétek állított kihívásokon, mert ő Szaturnusz csatlósa, fokozhatja a küzdelmet, fokozhatja a fájdalmatokat, de ez soha nem azért történik, hogy elpusztítson, hanem hogy megmutassa, miből vagytok valójában, mit tartalmaz a belső magotok.

Mars Nagyúr energiája tüzes fényt rejt, és ez a lendületedhez kapcsolódik, cselekvésre inspirál, és amikor Mars Nagyúr energiái nincsenek visszatartva, vagy figyelmen kívül hagyják ezt, agresszióként nyilvánulhat meg, sőt gyakran meg is jelenik, pozitív energiájában pedig buzgalommal/hévvel párosul, ezért lelkesedésetek a jó harcra inspirál egy nagyobb ügyért.

Bár Mars Nagyúr viszályt és konfliktust, vitát és haragot hoz azzal kapcsolatban, amiről úgy döntötök, hogy megtagadjátok, ugyanakkor kezdeményezőkészséget, bátorságot és merészséget is hoz nektek, hogy belemerészkedjetek önmagatok ezen sötét részeibe, és harcoljatok a jogotokért, hogy egy teljes életet élhessetek.

Valahányszor Mars Nagyúr találkozik veletek, megkérdezi, mi az, amin készen álltok felülemelkedni és amiért készen álltok harcolni? Hol fogtok cselekvésbe kezdeni, és arra késztet, hogy vállaljatok valami nagyobbat, mint önmagatok, és ő mellettetek fog állni, mert megengedi, hogy harcoljatok, feltéve, hogy ez nem csak rólatok szól, hanem a teljes nagyobb javát szolgálja (az Isteni Akarat szerint), és ha ragaszkodtok ahhoz, hogy csak magatokért harcoljatok, rá fogtok jönni, hogy az egó agresszív természete felemelkedik, és fokozza a bűntudat, a kapzsiság és a makacsság, valamint a tagadás és a depresszió energiáit, amelyek Szaturnusz Nagyúrhoz kapcsolódnak.

Amikor Mars Nagyúr mellettetek van, és egy nagyobb ügyért harcoltok, az indokolt/jogos, ezért védve lesztek abban a nagyon fontos időszakban, amikor megtanuljátok, hogyan nyúljatok belső bátorságotokhoz, és hogyan öleljétek fel a kezdeményezéseteket, legyetek merészek, és lelkesedéssel vállaljátok a nagyobb győzelmet. Mars Nagyúr gyakran arra biztat, hogy mélyedjetek el a haragotokban és az agressziótokban, és ahelyett, hogy kivetítenétek azokra, akiket szeretek, vagy olyan személyekre vetítenétek ki, akik úgymond nem érdemlik meg a haragot, ehelyett ez erőteljes motiváló erővé, energiává alakítható, amely arra kényszerít titeket, hogy felkeljetek, talpra álljatok és harcoljatok a jogotokért, hogy olyan életet éljetek, amelyet megérdemeltek, ha már úrrá lettetek a végzeteteken, és felülemelkedtetek a régin, az elavulton és azon ami valójában idejétmúlt.

Soha ne felejtsétek el, mit kíván tőletek Mars Nagyúr, a harcnak nem kell negatív élménynek lennie, az a kezdeményezés, amelyet az ember akkor aktivál, ha úgy dönt, hogy valami nagyobbért harcol, mint önmaga, ez automatikusan sok ajándékkal ajándékoz meg titeket, mert a saját félelmeitek fölé emelkedve és azon a részeitekkel való küzdelem fölé emelkedve, amelyek ellenetek harcolnak, ezáltal sok más embert is felfedezhetek majd, akik a tiétekhez hasonló megoldásokat keresnek. Bár Mars Nagyúr valamiféle kihívás formájában jelentkezik, el kell fogadnotok a beavatást, választanotok kell, hogy belekeveredtek-e valami önmagatoknál nagyobb dologba, és valójában nagymértékben ezt jelenti az, amikor valaki azt mondja: "harcra fel"!

Mars Nagyúr energiái pusztítóak, de ugyanolyan építő jellegűek is, ha annak erejében alkalmazzátok, amikor készen álltok arra, hogy harcossá váljatok, és valami nagyobb és fontosabb dologért harcoljatok, mint önmagatok, akkor az alsóbb egó megalázkodik, mert akkor felismeri, hogy minden egy, és a nagyobb jó érdekében tett cselekvés az énért tevés, ezért a fontos kérdés önmagatokhoz : „Mi az, amiért küzdhetek és mibe kezdhetek bele valami többért, mint önmagam, más szóval az én saját önző szükségleteimen túl?". Nagyon gyakran az emberek félelme és bűntudata belső haraggá válik, amely az énhez való ragaszkodásban nyilvánul meg, ezt az önzést gyakran az önteltség és az önző, egós énközpontúság egy szintjeként érzékelik, és ez elválaszt titeket a világ többi részétől, különösen azoktól, akik hajlandóak mellettetek állni és harcolni veletek.

Kezdetben a harcotok önmagatokért folyik, de aztán amikor felvállaljátok ezt, mélyebb szinteken, akkor automatikusan másokért is harcoltok, ez az indokolt harc teszi a Marsot olyan erős szövetségessé.

Arra kérlek, hogy most hunyd be a szemeidet és lazítsd el a testedet, ha még nem tetted meg, és érezd, ahogy Mars Nagyúr élénk vörös energiái behatolnak a testedbe, behatolnak tested mind a hét fő csakrájába.

Érezd ennek a nyers szenvedélynek a tüzét, és értsd meg, hogy Mars Nagyúr szerepe az, hogy harcoljon az igazért, és ennek indokoltnak/jogos harcnak kell lennie. Az indokolatlan harc ennek az energiának a haragját hozza rád, és nagyon csúnya tud lenni, és ha éppen nem önmagadra fordítod, akkor legfőképpen másokra, és gyakran azokra irányul, akik kevésbé érdemlik meg azt, amit kivetítesz, vagy kiosztasz a tűzvonaladban lévőknek.

Mars Nagyúr, A Háború Istene, megmutatja nektek, hogy amikor egy nagyobb üggyel/okkal egyesültök és a harcotok érte jogosan, akkor megértitek, hogy a háború egy mozaikszó, ami azt jelenti, hogy igazunk van. Ez csak akkor érvényes, ha a harc indokolt/jogos, és nem önmagadra irányul, mindenki egy, ezért menj mélyen magadba, és érezd, hol rejlik a haragod, hol van elrejtve fájdalmad és küzdelmed, vagy esetleg egyszerűen csak arra vár, hogy figyelmet szentelj neki.

Sok ember magáévá teszi haragját, és azt hiszik, hogy nem helyes és elfogadható önmaguk ezen részeinek kifejezése, azonban Mars Nagyúr azt mondja, hogy ha figyelmen kívül hagyjátok őt, akkor gondoskodni fog arról, hogy felkeltse a figyelmeteket, vagy ti az övét az életetek valamelyik szakaszában, (hogyan fogjátok) magatokhoz ölelni Mars Nagyúr energiáit, azok lesztek akiket elpusztít, vagy azok, akik vele együtt felépítik az új világot, együtt teremtve egy csoportként, amelyet egy magasabb cél vezérel, hogy igazságot szolgáltasson?

Mars Nagyúr nagyszerű szövetséges, és mivel ő a Szaturnusz csatlósa, ő is segít abban, hogy felülemelkedj a végzeteden, és befejezd a karmát, aminek mesterévé kell válnod. Mars Nagyúr tüzes energiája az alkímia és a mágia erőteljes folyamataiban is hasznosul, amelyek a végzetetek meghaladásának és valódi sorsotoknak való megfelelés két legerősebb kulcsa. Mars Nagyúr szereti a rituálét, Mars Nagyúr ezzel a hatalmas erővel érkezik hozzátok, és megmutatja, hogy belső tüzetek ereje megváltoztatja és átalakítja azt, ami eredetileg küzdelmes volt és kihívást jelentet, ami háborút okozott az életetekbe, ami agressziót és haragot idézett elő.

Most itt az ideje, hogy a kihívást dinamikus feltámadássá és újraegyesüléssé változtassátok e nagyon fontos részetek erőteljes fényével. Azáltal, hogy bíztok ebben az erőben, a belső harcost és harcosnőt tükrözitek vissza, akik arra vezetnek, hogy úgymond emeljétek fel a fegyvereteket, hogy úgy mondjam, nevezetesen az igazság kardját, és hogy vágjátok át az illúzió fátylait, és most miközben Mihály Arkangyal belép ebbe a térbe, amelyben Mars Nagyúrral együtt találod magad, átadja neked az Excaliburt.

Érezd a kezeidben ennek az erős fegyvernek a súlyát, pengéje visszaveri hatalmad fényét, féktelen haragod és szenvedélyed nyers energiáját, hogy lásd, nem szükséges elbújni haragod elől, inkább öleld át és alakítsd át, azáltal, hogy motiváló és kezdeményező erőként viszed be lényedbe.

Azt akarom, hogy képzeld el, hogy Mars Nagyúr egy bizonyos alakot vesz fel előtted, ha még nem tette meg. Figyeld meg a tüzet a szemében, a szívében és az egész lényében. Ez a vörös vibráló energia beborít téged. Add át magad ennek a hatalmas erőnek, és tudd, hogy azért jött létre, hogy vezessen téged az életedbe, segítsen a cselekvésben, és a kihívásokat dinamikus eredményekké alakítsa.

Bár vannak olyan esetek, amikor Mars úgymond hatalmába kerít, tudd, hogy az eléréshez és a kezdeményezéshez való szenvedélye a segítségedre lesz, amikor a legnagyobb szükséged van rá. Amíg alkalmazod a törvényeit, és betartod lényegének alapelveit, egészen biztosan felül fogsz emelkedni azon, ami összetört.

A Mars rendkívül forró és száraz bolygó, férfias és nagyon aktív. A Marsnak vannak kardinális részei, más részei pedig rögzítettek. A Mars sarkalatos aspektusai kifelé mutatnak, agresszívak és nagyon aktívak. A Mars rögzültebb aspektusai befelé terjednek, és amit gyakran nőiesebbnek tartanak, de tudd, hogy a parázsló belső düh komoly megbetegedéseket okozhat a testedben, ezért nagy kárt okozol magadnak, ha nem engeded, hogy a haragod és az agressziód felszabaduljon és feltáruljon önmagad előtt.

Vannak köztetek olyanok, akik úgy érzik, nincs bennetek harag, nincs agresszió, talán gyerekkorotokban voltak olyan dolgok, amiket megtiltottak, ami miatt nagyon dühösnek éreztétek magatokat, és mert a környezetetek nem engedte, hogy kifejezzétek ezt a haragot, hogy kifejezzétek megvetéseteket/lenézéseteket és belső kényelmetlenségeteket, ennek eredményeként megterveztétek annak módját, hogy eloltsátok a lángokat, és eltemessétek ezeket az érzéseket. Sokszor a feloldatlan harag a testben túlzott súlygyarapodásként, esetleg különféle rákos megbetegedésekhez társuló testbetegségként és a szervezet magas fokú elsavasodottságában nyilvánul meg, ami ízületi fájdalmat, ízületi duzzanatot, és hólyag- és vesefertőzéseket, máj betegségeket, keléseket és hólyagok betegségei is a kiutat kereső, ki nem mondott harag megnyilvánulásai.

Szeretném, ha most megfognád az Excalibur kardot, és tartsd a fejed fölé, és tudd, annak ellenére amilyen nehéz és nagy ez a fegyver, könnyedén meg tudod tartani, mert Mars Nagyúr és Mihály Arkangyal támogatják a képességedet, hogy használd ezt a csodálatos fegyvert, hogy átvágd az illúzió fátylait az életedben, és felfedd magad előtt az igazságot, mert az igazság kardja az Excalibur.

Amíg ennek a kardnak az energiája a fejed felett van, érezd ennek a cselekvés-központú energiának az erőteljes lüktetéseit beszűrődni a koronacsakrádba, lefelé haladva a gerinceden a gyökércsakrádba, amely kirobban az új lendület, az újfajta lelkesedés, a bátorság, a merészség és a kezdeményezés mindenható és hatalmas erejében. Ha nem érzed ezt, egyszerűen képzeld el, milyen érzés lenne hasznosítani az ilyen energiákat, hasznosítani és alkalmazni őket az életedben.

Mihály arkangyal most hét pontot nyom meg a gerinced mentén, aktiválva a gerincoszlopod mentén minden olyan szunnyadó területet, amely elfojtott haragot tartalmazott, amely a depresszió, összehúzódás, agresszió, konfliktus, viszály és küzdelem formájában nyilvánult meg az életedben.

Szeretném, ha most tisztában lennél bármivel és mindennel, ami eszedbe jut, talán arcok, nevek, helyek, múltbeli emlékek, ahol mindannak a keserűsége, ami akadályozta előrehaladásodat, azt megmutatja számodra, hogy az volt a célja ezeknek, hogy megtanítsanak felülemelkedni, és kiállni támadóiddal, kihívóiddal szemben, azokkal, akik viszályt/küzdelmet okoztak neked, akik hadat üzentek ellened, harcoltak ellened és talán fizikailag is megsértettek és erőszakoskodtak veled.

Miközben ezek az energiák most áthaladnak a testeden, Mihály Arkangyal eléd áll, Kuthumi-Agrippa pedig mögéd áll, mindenható arany szárnyai kitárja magasan föléd emelkednek és ezek a szeretet és a bölcsesség hatalmas felszabadító energiáit hozzák magukkal, és ezek az energiák körbe ölelnek téged.

Mihály Arkangyal veszi a hét szent kehely egyikét, és ráönti a koronacsakrádra, és ez beindít egy mélyreható tisztítást, csillapítja a meleget/hőséget a testedben, lemosva azt, ami elzárta/blokkolta a látásodat, ami elfojtotta bátorságodat, merészségedet, lelkesedésedet és kezdeményezőkészségedet. Addig folytatja, amíg a Szent Víz mind a hét kehelyét rá nem öntik a koronádra, megtisztítva, és megkeresztelve téged igaz éned Krisztusi Fényével.

Vegyél egy mély lélegzetet be, és lélegezz ki teljesen, miközben ezek az energiák megsokszorozódnak és erős gyógyító képességük megnövekszik, mérsékelve agressziódat, megnyugtató gyógyulást hozva azon részeidnek, akik a Mars negatív, rosszindulatú energiáinak áldozatai lettek.

Most azt akarom, hogy képzeld el ezeket a szent vizeket kiterjedni a világba, a világ összes háború sújtotta országára, és képzeld el, hogy ugyanaz a megtisztulás és keresztelés zajlik le a Föld Anya testének minden részében, miközben mindvégig lélegzel.

Vegyél még egy mély lélegzetet, lélegezd ki teljesen, lazítsd el a tested, lazítsd el az elméd, tudva, hogy minden rendben lesz a világotokban.
 

Most képzeld el, hogy ezek a szent vizek átmossák azok szívét, akik erőszak és háború áldozatai lettek, és azokét, akik hátra lettek hagyva, akiknek az életét ilyen idők és események alatt vették el.

A hét Víz Kapu most a változás csodálatos lángvörös örvényében van tartva, St. Germain előrejön, és egy csodálatos lángot terjeszt ki, amely egyesül ezzel az örvénnyel. Ez az örvény hét örvényre oszlik, amelyeket kiküldenek Kappadókiába Olaszországba, a következőt Londonba, egyet Párizsba, egyet Teheránba, egyet Szentpétervárra, egyet Moszkvába, és végül egy olyan, amely az egész Közel-Keleti övezetre terjed ki.

Ezek az örvények megnyitják a fénytestek ötödik szintjét a bolygótok körül, felkészítve a Földet a Víz Sárkányok és Lovasaik visszatérésére, akik elhozzák a Szent Vizek megnyugtató energiáit, hogy folytassák a tisztítását annak, amelyet Mars Nagyúr energiáival való visszaélés idézett elő.

St. Germain kiterjeszti ezt a lángot a szívedre, ahol is megtelepszik, ahol fellobbantja a bátorságod tüzét, a lelkesedés tüzét, a merész harcos vagy harcosnő tüzét, amelyek arra ösztönöznek, hogy most ragad meg a kezdeményezést, és vívd meg a jó/hasznos harcot az emberiség felszabadulásának nagyobb ügyéért annak megértésével, hogy a Háború Istene miként válik szövetségessé, ha harcotok jogos, és fellép azokkal szemben, akik visszaéltek az erejével, és azok közületek, akik felkeltek a jogos harc megvívására, meg lesztek áldva ezzel a mindenható erővel, hozzáférést kaptok a Mars világaihoz, ahol megmutatják, hogyan használhatjátok erejét a fájdalom és a küzdelem csapdájába esett világ sötétségének legyőzésére. Akik mások agressziójának börtönében rekedtek, akik saját belső agressziójuk börtönében rekedtek, azok megtalálják a gyógyulást, megtalálják az igazságot, az alkímia és a mágia tüzén keresztül, átalakítva ezeket az alacsony sűrű energiákat a Mindenható Főnix mindenható mágikus erejévé, aki feltámadt a régi háborúk hamvaiból, és most a Fény Mindenható Hadseregeként áll, megvíva a helyes harcot, harcol azokért, akik még nem értik, hogyan használják fel ezeket az energiákat.

Most vegyél még egy mély levegőt, és lélegezz ki teljesen. A kard még mindig a fejed fölött van, a karjaid még mindig kényelmesen tartják ezt, és az előtted álló Mars Nagyúr megnyitja tudatalattid energiamezőjét, felszabadítva az olyan lenyomatokat, amelyekről talán tudatosan teljesen megfeledkeztél. Ezek a lenyomatok most kiáradnak belőled ebbe az energiamezőbe.

Szeretnénk, ha ebbe az energiamezőbe helyeznéd mindazokat a részeidet, akik áldozatnak érezték magukat, azokat a részeidet, amelyek agresszorok voltak, önmagad sebesült és fájdalmas részeit, küzdelmeid emlékeit, viszályaidat energiáját, a konfliktust és a harcot, még a gyűlöletet is, helyezd ebbe a mezőbe. Emberek, akikkel konfliktusban álltál, akikkel háborúban álltál, még önmagad azon részeit is, akikkel háborúban álltál – helyezd mindezt ebbe az energiamezőbe.

Továbbra is borítsd ezen energiákat ebbe a mezőbe.

Most azt akarom, hogy lásd ezeket az energiákat üvegbe zárva. Figyeld meg ezeket a negatív, sűrű, fájdalmas energiákat, amelyek az üvegben rekedtek. Nézz rájuk. Vizsgáld meg őket. Válaszd el magad tőlük, majd ha készen állsz, azt akarom, hogy érezz egy mindenható üvöltést, amely elkezd beépülni a gyökércsakrádba, és most kapcsolódik az agresszió energiájához, minden olyan részed, amelyik bármilyen okból dühös volt, érintse meg ezt. Képzeld el, hogy ez a mindenható erő beépül a gyökércsakrádban, és mennydörgésként dübörög a mennyben. Építsd fel, tápláld, erősítsd meg, és most hasznosítsd, és érezd, hogy ezek az energiák most szenvedéllyé alakulnak át, egy mindenható hajtóerővé, amely arra késztet, hogy kezdeményez és cselekedj, és azt, ami most a legfontosabb számodra, húzd az energiáját fel a szexcsakrádba, majd a napfonatodba.

Érezd ezt kiépülni, megerősödni, egy mindenható erőként, amellyel számolni kell, és húzd fel ezt a szívcsakrádhoz.

Ahogy ez az energia egészen a szívedig hatol, magába szívja mindazokat a mérhetetlen energiákat, amelyek a felszín alatt rejtőztek – gyermekkori haragjaidat, gyermekkori csalódásaidat, amelyek serdülőkorodig, korábbi életéveidig terjednek ki – építsd fel, mint egy dühöngő kemencét, majd mozgasd ezt a mindenható hatalmas energiát a torokcsakrádba.

Az energia ezen üvöltő ereje most elnyeli az energiákat a harmadikszemedből és a koronacsakrádból, a torkodhoz juttatja, és lépj kapcsolatba az összes haragoddal az Isten, a Szellem, a vallás iránt, és az iránt, hogy képtelen vagy meglátni, mi a megfelelő számodra – építsd fel, erősítsd meg és vegyél egy mély lélegzetet, és amikor készen vagy, engedd, hogy ez a mindenható erő kiáradjon a torokcsakrádból (fizikai ordítással vagy sikoltozással, ha kell), és sújts le a karddal, amely összetöri most ezt az üveget, vágd át, töröld el, törd szét teljesen darabokra, lehetővé téve, hogy ez a hatalmas erő elpusztítson mindent a múltadban, ami elidegenített attól, hogy Mars Nagyúr az igazi szövetségesed legyen, az erő, amivel számolni kell, hogy áthaladjon rajtad, inspiráljon, bátorítson téged arra, hogy merész légy.

Törd össze az üveget, amíg porrá nem válik. Használd ezt a kardot az összes illúzió szétzúzására, és ha még van, amit szeretnél átvágni, akkor energikusan vágd darabokra, engedd, hogy a heves harag elhagyja a tested, sikolts egyre többet, ha kell, sírj, ha kell, de engedd ki ezt, szabadítsd fel magad azáltal, hogy elengeded ezeket az elfojtott energiákat, amelyek a viszályhoz, az agresszióhoz és a harchoz kötöttek, ami legyöngített, a külvilág öklei, amelyek hamis nézőpontjaikkal, véleményükkel, hiedelmeikkel és viselkedésükkel megöklöztek téged. Addig vertek agyon, amíg nem marad más, csak az igazságod.

És az a nyers, bátor merész erő, amely mindig is ott volt, és amely most fel tud emelni, és segít neked kiemelkedni Főnixként a hamuból, mindenható szárnyain hordoz, segít legyőzni a karmádat azáltal, hogy cselekszel és elindítasz valamit, ami sokkal nagyobb, mint önmagad.

Vegyél egy mély lélegzetet be, lazítsd el a tested, engedd, hogy úrrá legyen a kimerültség rajtad, engedd, hogy tested megkönnyebbült sóhajjal felemelkedjen, ahogy azok a részeid, amelyeket ezek a nehéz energiák bebörtönöztek, most felemelkedhetnek annak a vörös tűznek a fényébe. Mars szenvedélye, táncolj Szaturnusz és Jupiter Nagyúrral, és folytasd egy csodálatos új sablon, egy új szövet létrehozását az életed számára.

Hívd Mars Nagyurat, hogy segítsen elindítani és aktiválni azt, ami jelenleg a legjobban szolgálja utazásod.

Tedd le a kardot a padlóra, és tudd, hogy amit elengedtél, az örökre megváltoztatja az életedet, és jóra változtatja az életedet.

A következő tizenkét órában továbbra is azon a gyógyuláson fogsz átesni, amelyet a Szent Vizek hoztak el neked a Hét Szent Kelyhen keresztül. Mihály arkangyal, Kuthumi-Agrippa és St. Germain állnak körülötted, miközben Mars Nagyúr figyeli ezt az energiaváltást, segít, hogy békét köss a múltaddal, hogy most úgy dönts, hogy elindítasz egy teljesen új lendületet, új lelkesedéssel kezded az életed, és mondj „igent” új életed legnagyobb győzelmére.

Vegyél egy mély lélegzetet, lélegezz ki teljesen, és mondj hálát.

Most az előtted álló órákban, éber állapotodban kezdj el azon gondolkodni, hogy milyen pozitív energiákkal szeretnéd helyettesíteni a régit, azt, amit felszabadítottál – az egyenlő mennyiségére, de az ellenkező minőségére. Javasoljuk, hogy írd le, mire szeretnéd kicserélni a régit.

Ha hamarosan visszavonulsz az alvási állapotodba, használd az időt, amikor elalszol, hogy ad át magad minden új tevékenységnek, az új szenvedélynek, lelkesedésnek, bátorságnak, merészségnek és kezdeményezőkészségnek, amelyre most vágysz, hogy a teredben legyen, felváltva azt, amit most darabokra törtél.

Vegyél még egy mély lélegzetet, és ahogy most kilélegzel, azt akarom, hogy adj hálát mindazoknak a részeknek, amelyeket felszabadítottál, mindazoknak, amiket úgymond agyonvertél, és köszönöm a szerepedet, a célodat, amelyet betöltöttél - legyen szó emberekről, helyekről, élményekről, amelyek veled történtek, vagy amelyeket másokra vetítettél. Áldd meg ezeket szeretetben, és engedd el az egészet.

Egyelőre a Mars tüze melletted áll szövetségesedként, a Szaturnusz csatlósaként, kezdeményezőkészséget és bátorságot hozva, hogy szembenézz a félelmeiddel, hogy felülemelkedj a karmádon, hogy új szemszögből találkozz valódi sorsoddal friss nézőponttal, új célokkal és tiszta lappal.

Adj hálát magadnak, hogy ezt a lehetőséget választottad.

Légy tudatában annak a mély belső érzésnek, hogy a lét könnyedsége kezd felemelkedni a csakráidon keresztül, felváltva a korábbi belső kényelmetlenséget, ami mindig is ott volt, talán nem egészen értetted, mi az, de most mélyebb bepillantásod van és nagyobb rálátásod van erre.

Gyengéden hozd vissza az energiádat a fizikai testedbe, lélegezz be, kilélegezve, szilárdan legyökereztetve magad jelenlegi földi emberi valóságodban, tudva, hogy mindig kapcsolatban vagy a szeretet, a tüzes szenvedély, a lendület és a harc új megértésének, küzdeni azért, hogy szeressenek, meghallgassanak, lássanak, elismerjenek, kielégítsék igényeidet, hogy csodálatos kapcsolatot ápolj Istennel, Istennővel és mindenki mással, akit szeretsz. Harcolsz a jogodért, hogy hiteles/autentikus emberként élj a szabadság felé vezető úton.

Most életbevágóan fontos, hogy fizikailag igyál vizet, hogy megnyugtasd a tested energiáit. Ha teheted, szánj néhány percet arra, hogy megnyugtató környezetben legyél, és tegyél valamit, ami általában békét és nyugalmat hoz számodra, tedd ezt, és légy békében, tudva, hogy a cselekvés által cselekszel, és a cselekvéseken keresztül azt teszed, amit elvárnak tőled, hogy a Mars tüzét a megfelelő helyére és nézőpontjára hozd, és mindent felszabadíts.

Mária Magdolna vagyok és szeretetem mindig veletek van. Au revoir.

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara

Kuthumi-Agrippa Nagyúr - Egyiptom 11 - Gízai felkészítő Kamara   Közvetítette: Michelle Eloff © Egyiptom, 2010 április 5 Forrás:thelightweav...